VII.
Az ellentétek, melyek a nemzetiségi kérdés megoldásának utjában állnak.

A tapasztalás mutatja, hogy minden élénkebb politikai mozgalomnál a legtulzóbb vélemény leghangosabban nyilatkozik s ez oka, hogy ily mozgalomnál tulzó árnyalatok mindig nagyobb befolyást gyakorolnak, mint mely őket megilleti. De mind e zaj pillanatokra megváltoztatja a vita eredményét, de nem a dolgok állását, s ha igaz is, hogy azon milliók, kik hallgatnak a nehány száz vagy ezer által, ki véleményét zajjal hirdeti, leszavaztathatnak: azért meg lehetünk győződve, hogy tulzó vélemények mindig a kissebbséget képezik, s hogy a többségnek véleménye soha nem változhatik meg oly rögtön, mint azoknak látszik, kik az élénk politikai mozgalomnak csak külszínét tekintik.

A többségnek véleménye, háttérbe szoritva, néha elnémul, s vannak időszakok midőn az izgalom által elragadott többség látszólag saját véleményének öntudatát is elveszti; de e vélemény azért létezik, csak alkalmat várva, hogy nyilatkozzék s e vélemény soha nem más, mint a dolgok természetének s az eddigi fejlődésnek eredménye, módositva a jelen viszonyok, a pillanat vágyai s reményei által, de lényegben ugyanaz.

Kétségen kivül ez áll azon véleményekre nézve is, melyekkel a nemzetiségi kérdés iránt támadt vitában találkozunk.

Ha csak a jelszavakat vesszük tekintetbe, néha ugy látszik, mintha nem magyar ajku polgártársaink egy része az országnak mint egésznek felbomlását közönyösnek tartaná, sőt mintha sokan saját nemzetiségök kifejlődését épen ettől várnák. De teljes biztossággal mondhatjuk, hogy e nézet, bármily hangosan hirdetve a vezetők által, nem a többség nézete, s pedig azért mondhatjuk ezt, mert az a többség érdekeivel ellenkezésben áll, s mert nem fekszik a dolgok természetében, hogy egy nagy ország lakóinak nézetei s érzelmei nehány év alatt oly tökéletes átalakuláson menjenek keresztűl, minő az lenne, ha e hazának egysége s jövője előttök csak ugyan közönyössé vált volna. -

Az első magában világos.

Minden, mi hosszabb ideig fennállt nem változhatik meg a nélkül, hogy számos érdekek ne érintetnének. Épen ez az, miben az ugy nevezett bevégzett tényeknek hatalma fekszik. Bárminő legyen keletkezési módjuk, bármennyire sértsék azok egyesek jogfogalmaik, a mi egyszer fennáll mindazon viszonyoknak alapjául vétetik, melyek fennállása alatt köttetnek, s nem változtathatik meg a nélkül, hogy még azok is, számos érdekeikben sértve nem éreznék magukat, kik a tényleg fennálló állapotokat jogszerűeknek nem ismerték el. - Mennyivel inkább előre látható ez oly viszonyoknál, melyek valamely ország geographiai helyzetéből mintegy természeti szükségességgel támadva, egy ezredig fennálltak, a nélkül hogy jogszerűségök a legujabb időkig kétségbe vonatott volna s melyek ép azért csaknem minden egyéb viszonyok alapjául vétettek. - Ki nem látja által, hogy ily viszonyokat felbontani számtalan egyes érdekek convulsiója nélkül nem lehet. Ültessük át a százados fát! Megengedem, hogy a hely, melyet számára választánk, látszólag sokkal kedvezőbb, talaja gazdagabb s uj körözete jobban védi a viharok ellen; de vajjon az elültetésnél nem fognak-e elszáradni sok ágai, lehullni minden lombja, mely azt most ékesíti, nem fog-e sinyleni hosszú ideig, sőt mindig, mert a kedvezőbb helyzet, melybe jutott, nem pótolja azon kárt, melyet az által szenvedett, hogy kifejlődése erőszakosan félbeszakittatott.

Elfogultság nélkül tekintve a helyzeteket, nem lehet kétségben senki hogy Magyarország integritásának vagy önállásának feláldozása minden lakóinak jólétére legalább hosszabb ideig a lehetően legrosszabb hatást gyakorolná s meggyőződésem szerint ugyanezt mondhatjuk e hon lakóinak érzelmeiről is.

Tagadhatatlan, hogy azon factorok között, melyek a nemzetiségi érzés támadására befolyást gyakorolnak korunkban, a nyelv s faj közössége lépett az előtérbe. Röviden elősoroltam az okokat, melyekért ez főkép hazánkban történt s ugy vagyok meggyőződve, hogy míg ezen okok tartanak, azaz mig minden méltányos követelések, melyeket az egyes nemzetiségek nyelvök szabad használatára nézve tesznek, nem elégittetnek ki: a mozgalom nem fogja megváltoztatni irányát. Miután azonban kétségtelen, hogy a nemzetiségi érzés nem csak a faj- s nyelvnek közösségén, hanem mindazon momentumokon alapszik, melyek által nagyobb tömegek között összetartozásuknak érzete támad; miután a politikai s történelmi nemzetiség iránti lelkesedés, melyet megkülönböztetés végett patriotismusnak nevezhetünk, az emberekre soha sem vesztheti el hatását s nem csak Sveitz, Belgium, Anglia példája, hol ezen érzés a faj- s nyelvkülönbségnek öntudatát egészen háttérbe szorítá, hanem hazánk története is azon hatalmat bizonyitja, melyet ezen érzés e hon különböző nyelvű s származásu polgáraira gyakorol: valóban nagy azoknak csalódása, kik azt rögtön elenyészettnek képzelik.

Megengedem, hogy a lelkesedés, melylyel az egyes nemzetiségek saját nyelvök mivelését felkarolták, háttérbe szorítá azon érzéseket, melyeket századokon át a közös haza védelmében tanúsítának: de bizonyosan nem szüntette meg s miként a magyar faj, habár törekvései a jelen pillanatban inkább a történelmi s politikai nemzetiség föltartására látszanak irányozva, azért nem kevésbé ragaszkodik nyelvéhez, s ha ezt veszélyeztetve látná, talán szinte ennek megoltalmazását helyeztetné törekvéseinek első sorába: ugy hazánk különböző nemzetiségei között bizonyosan nincsen egy, mely legszentebb érzéseiben mélyen sértve nem érezné magát minden által, mi a közös haza alkotmányos önállását, mely e hon minden ajkú lakóinak áldozat készsége által tartatott föl, - megsértené.

Mi századok hosszú fejlődése alatt természetesen támadt azt egyesek hibái vagy fondorkodásai s nehány évnek izgatása nem semmisitheti meg. Legfölebb ha azt mondhatjuk, hogy a jelen pillanatban a népek inkább ragaszkodnak nyelvökhöz, mint hazájokhoz, hogy nemzetiségi érzésök erősebb, mint honszeretetök, de csak addig, mig az ellentét, melybe a két érzés a viszonyok s egyesek bűne által látszólag jutott, kiegyenlitve nincs, s azon veszélyek, melyek némelyek nézete szerint nyelvöket most fenyegetik, nem hárittattak el. Mihelyt ez történt, a haza az egyes polgárok szivében elfoglalja régi helyét.

Nemzetiségi viszályaink békés megoldása e szerint csak azon ellentét kiegyenlitésétől függ, mely az ország egységének feltételei s az egyes nemzetiségek követelései között létezik. S hogy e kérdésre: mennyiben remélhető ily megoldás? - felelhessünk, szükséges, hogy mindenekelőtt tisztába jőjünk ezen ellentét kiegyenlitésének lehetősége iránt.

Első tekintetre s ha csak az egymással szemben álló pártok vezetőit hallgatjuk: az ellentét kiegyenlitése lehetetlennek látszik. Egy részről az állam érdekében a centralisatiónak oly foka követeltetik, mely mellett az egyes nemzetiségek kifejlődése csakugyan lehetetlennek látszik; más részről az egyes nemzetiségek nevében oly igények állittatnak fel, melyek mellett egy rendezett állam czélszerű igazgatása nem képzelhető. De vajjon ezen követelések a dolgok természetéből fejlődnek-e ki, s nem inkább a szenvedélylyel folytatott vitának következései?

Hogy erre megfelelhessünk, szükséges, hogy a zaj között, mely az állam s az egyes nemzetiségek követelései felett támadt azon két kérdést fejtsük meg:

1-ször: Hazánkban mily foka a centralisatiónak szükséges arra, hogy az állam feladásának megfelelhessen?

2-szor: Mik a hazában lakó különböző nemzetiségeknek azon igényei melyeknek teljesitésétől megnyugtatásuk függ?

Kisértsük meg e kérdések megfejtését.