Szökőár

Tizennegyedik fejezet

- Azta! Jó meleg víz! - bámulta meg Fejes az Urkhan-tenger fölött támadt lángcsóvákat. Néha újabb üstökösszerű jelenség tört elő a vízből. Az aghar csodálkozva csóválta meg a fejét, hangjában nyoma sem volt félelemnek.

Tarn nem jutott szóhoz, döbbenten bámulta a látványt, ami teljesen idegen volt ettől a világtól. Mintha Thorbardin végzetét nézné, ötlött föl benne a gondolat. Az elkerülhetetlen vég a szivébe markolt és nem eresztette. Az első rengések nyomán támadt sziklaomlások pár perc múltán megszűntek, ám az első vad kitörések nyomán még érződött a valóság ellen intézett támadás félelmetes utóhatása.

Tarnnak megfordult a fejében, hogy fedezéket keressen, de tudta, hogy ez elől a pusztítás elől nem tudna elbújni.

A lángoló meteoritokból lassan felismerhető sárkányformák bontakoztak ki. A víz fölött robaj és a rémület hangjai érkeztek, a fekete tavon pedig vad hullámok támadtak, amik betörtek Daervár nyugodt öblébe és a mólóknak rontottak. Az öbölben tehetetlen daergarokkal tömött hajók várakoztak, a parton pedig mindenki igyekezett magasabbra jutni. Sok hajót a parthoz vágott, vagy kivetett a víz, aki nem tudott elmenekülni, azt elsodorta, előbb a sziklafal felé, majd visszahúzódva az öböl fekete, hideg vizébe.

Tarn elborzadva nézte, ahogy a hullámok elérik Agharhon legalsó részeit és végigsöpörnek a keskeny utcákon, köveket, sziklákat, tehetetlen agharokat sodorva maguk előtt. Sokakat magával rántott a mélységbe, az üregeket pedig pillanatok alatt feltöltötte, halálra ítélve ezzel azokat a szerencsétleneket, akik hamis biztonságot kerestek otthonuk menedékében.

- Tyű! - sóhajtotta Nagytörpe Kacsa, mikor nem messze a lába előtt beomlott a talaj és beszippantott vizet és sziklát egyaránt.

- Gyorsan! Vissza! - kiáltotta Tarn, mikor az utca kezdett eltűnni a víznyelőben. A kis csapat agharral sietve magasabbra hátráltak.

Az egyik lángoló sárkány egyre közelebb ért és a fejük fölött suhant el. Tarn látta a lángok nyaldosta terebélyes szárnyakat és hitetlenkedve figyelte, ahogy a hatalmas lény egyre közelebb ért a sziklafalhoz. Ilyen sebességgel csak ki kell térnie, mielőtt a falnak ütődik! Ehelyett töretlenül repült tovább, úgy törte át a falat, mintha ott sem lenne. A sárkány eltűnt a sziklában, a nyomában pedig vörösen izzó alagút maradt.

A ragyogás hamar elhalványult, végül teljesen elsötétült, nem sokkal később pedig a hatalmas szörny ismét előbukkant a sziklafal egy másik pontján, lerombolva egy pár daergar otthont. A sárkány ezután ismét kisuhant a fekete víz fölé és nagy csapásokkal megindult az Életfa felé.

- Hogy csinálják eztet? - kérdezte Tűzcsináló Éspuff elismerően. Nagytörpe Kacsa csak szótlanul bámulta a látványt.

- Csak röpköd mindenhová - jegyezte meg Fejes. - Még sziklába is. Tán úszik benne?

A bámészkodók közül csak Tarn szemlélte aggódva a látványt. Elméjének hylar része előre gondolkozott és alapvető kérdéseket fogalmazott meg. Hogy történhetett ez? Mit jelent ez a jövőre nézve?

Csak találgatni tudott, de a feltételezései még riasztóbbak voltak, mint a kérdések. Megpróbált logikus és értelmes magyarázatot találni az eseményekre, de ahogy nézte a távoli fényvillanások és pusztulás jeleit, csak egyetlen lehetséges válasz volt a kérdésre.

- Chaos - dünnyögte magának. - Apámnak igaza volt. Chaos eljött Thorbardinba is.

- Szegény fickók - mondta Fejes amikor Daervár második szintjének egy terebélyes szakasza megroskadt és leomlott, betemetve egyúttal az öböl egyik szegletét. Sziklák gördültek végig az utcákon, aztán porfelhő terjedt szét, ami elnyelte a halálra vált daergarokat… a sikolyokat azonban nem tudta elnyomni.

Az omlás sok ház falát sodorta el, nyomában be lehetett látni a szobákba és folyosókra. Látta, hogy néhány helyen kétségbeesett daergarok csüngnek az omlás helyén, aztán segítség és kapaszkodó híján egyenként a mélybe zuhantak. Gyors pillantást vetett fölfelé és megkönnyebbülten látta, hogy anyja házának nem esett baja… legalábbis kívülről.

- Szörnyű rossz dolog - sopánkodott Tűzcsináló Éspuff és szomorúan megcsóválta a fejét, ahogy még több törpe zuhant alá az omlásban. Tarn még ebben a helyzetben is el tudott csodálkozni azon, hogy a mocsári törpék együttérzésüket fejezik ki a daergarok pusztulása láttán, akik pedig mindig könyörtelenül kínozták őket.

Rövid ideig tűz is égett a romok között, aztán elaludt magától, vagy a por fojtotta el. Kevesebb daergart lehetett látni, a túlélők otthonaik mélyén kerestek menedéket. A mennydörgésszerű robaj is alábbhagyott, egyre halkabban visszhangzott a sziklák között, de a tó felé nézve Tarn látta, hogy az Életfa körül még mindig lángcsóvák világítanak. Összeszorította a fogát, dühös volt, amiért nem lehetett Hybardinban, még akkor is, ha ez csak azt jelentette volna, hogy az apja és Belicia oldalán halhat meg. Hirtelen nagyon fontos lett neki, hogy Hybardinba jusson.

- Már vége van - jelentette ki Fejes, ahogy a törmelék és a por lassan leülepedett a daergar város alatt. Reménykedve nézett föl a többiekre. - Megyünk, inni sört?

- Azta - sóhajtotta megint Éspuff. - Igazán rossz dolgok.

- Mind meghalt? Mind? - tűnődött Kacsa és hangosan szipogott.

- Sajnos Agharhon is súlyos károkat szenvedett - sajnálkozott Tarn.

- De nem úgy! - erősködött Éspuff Daervár romjaira mutatva.

- Néha nem gondoljátok, hogy a többi klán megérdemli, ami történik vele? - kérdezte Tarn. - Végül is, ti agharok bárhová is mentek Thorbardinban, mindenki rosszul bánik veletek.

Nagyonbölcs Fejes hunyorgott és a homlokát dörzsölgette a nagy összpontosítástól.

- Mit mondasz? - kérdezte értetlenül.

- Hát, csak… - Tarn megpróbálta rendezni a gondolatait. Tudta, milyen érzés kívülállónak lenni, milyen érzés, ha megvetik. Ő azonban sosem volt kitéve olyan zaklatásnak és sanyargatásnak, mint a mocsári törpék. - Azt hinném, hogy titeket zavar. Thorbardin többi részén sok az enni és innivaló, a szép kertek és a friss víz. Vannak törvények is, hogy megvédjék a törpéket más törpéktől. Mégsem gondolkodunk, ha bele lehet rúgni egy agharba, és hagyjuk, hogy egy szemétdombon éljetek.

- Szemétdomb? - horkant föl Fejes. - Agharhon szép kiváló város! Barátságosabb törpék itt mint Életfába akár!

Tarn nem tudta megállni, hogy ne nevessen föl annak ellenére, hogy szemrehányást tettek neki.

- Barátságosabbak… igazad van - értett egyet és szégyellte magát a kicsinyessége miatt.

- Gyere kocsmába. Van finom enni, meg sör - legyintett nagyvonalúan Fejes.

Tarn vonakodva követte a törpéket a vízmosásokon és csapásokon át. Úgy tűnt, ilyen messzire a tótól a szökőár kevés kárt okozott, bár ezt nehéz volt megállapítani, a város eddig is romhalmaznak tűnt. Látta, hogy a hullámok lecsupaszították az alsó területeket, még a nagyobb sziklákat is, amik legalább kiálltak a kőhalomból. Tarn meg-megállt és eltűnődött a legégetőbb gondján: hogyan fog hazajutni?

Végül a törpék bebújtak egy alacsony, ajtószerű résen és egy pillanatnyi tétovázás után Tarn is követte őket. Mocskos, fénytelen odúba jutottak, ahol a mosdatlan testek átható szaga és a helyiség méreteihez képest egészségtelenül sok vendég ellenére kedélyes zsivaj fogadta, több helyütt hangosan nevettek és kuncogtak, különösen akkor, mikor Tarn megpróbált kiegyenesedni és beütötte a fejét a mennyezet egy cseppkő-szerűen kiálló darabjába.

- Te nem kap sör! - kiáltotta valaki. - Már nem állsz meg lábadon jól!

- Nos… igen - motyogta Tarn a sajgó pontot dörzsölgetve a fején. Mikor meglátta a sötét, bugyborgó grogot, ami kicsorgott a mocskos kancsóból, már nem bánta, hogy szomjazásra lett ítélve. A mocsári törpék azonban kedélyesen körbeadogatták a kancsót és cseverésztek, látszólag nem aggódtak sem az étel, sem a sör miatt. Tarn hitetlenkedve szemlélte őket. Hát nem fogták föl, hogy mi történik odakint?

- Miért duzzogol? - kérdezte Fejes a félvér mellé telepedve.

Tarn gúnyosan felnevetett.

- Nem tudtam, hogy duzzogok. Egy problémán gondolkoztam.

- Milyen probléma? Mindigeszes Fejes megoldja egykettő!

- Bárcsak így lenne, barátom. De nekem Hybardinba kellene eljutnom és ebben nem hiszem, hogy tudnál segíteni.

- Hybardin? Az messze. Marad itt inkább. Van barát, van grog. Nesze - tartotta ki Tarn elé Fejes a korsóját, benne még egy nagy kortynyi titokzatosan fortyogó fekete löttyel. Tarn udvariasan visszautasította. - Miért olyan sietsz?

- Ott van az apám, és egy barátom… egy lány. Láttad, mi történt ott, hogy mi történik Thorbardinnal. Biztos vagyok benne, hogy szükségük van a segítségemre.

- Segítesz harcolsz?

- Igen, valószínűleg - felelte Tarn. Keze ösztönösen az övéhez tévedt, de a kardja természetesen nem volt a helyén. Még anyja házában vehették el tőle. - Bár el kell ismernem, ehhez szükségem volna egy fegyverre.

- Tessék! Ez a kés nekem nagy túli - kínálta Nagytörpe Kacsa a kardját.

- Köszönöm, barátom - Tarn elvette a fölkínált rövidkardot és azon tűnődött, hogyan kerülhetett egy ilyen finom fegyver egy aghar kezébe. Aztán jobban megnézte a markolatát, a gombjában a kristállyal és a fehér gránit címerrel a keresztvas alatt és rájött, hogy ez az ő kardja volt. Szóra nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, aztán becsukta. Mi értelme lett volna?

Közben a mocsári törpék összedugták a fejüket és megtanácskozták a dolgot, mialatt újabb kancsó grog járt körbe. Mikor már szinte elviselhetőnek kezdett tűnni a fekete lötty, Nagyonbölcs Fejes fölemelte a fejét a kupaktanácsból és szúrósan Tarnra nézett.

- Mi is mehetünk Hybardinba? - kérdezte. - Még sosem ott voltunk; most akarunk.

- Nem hiszem, hogy most alkalmas az idő a nézelődésre - felelte Tarn szórakozottan. - Szerintem itt nagyobb biztonságban vagytok.

- Biztonság? - horkant föl Kacsa. - Mi mindenütt biztonságos. De hogyan te jutól el Hybardinban ha mi nem segítünk?

- Nem tudom - nevetett föl Tarn. - De a vita kedvéért, hogyan jutnék el Hybardinba a segítségetekkel?

- Egyszerű - jelentette ki Éspuff. - Repülhetünk ésvagy úszunk!

- Vagy lovagolhatunk tűzsárkányt! Jó móka! - tette hozzá Kacsa.

- Pfff! - sziszegett Fejes. - Ez a mamlasz nem akar móka. Látni akarja papáját meg kedves szerelmetesét.

A többi aghar megértőén bólogatott, megértették, miért akar annyira menni.

- Azért köszönöm - mondta Tarn. - De nem hiszem, hogy olyan messzire el tudnék úszni, vagy repülni. Ami pedig a sárkányt illeti, inkább nem kérdezném meg.

- Nem, nem, nem! Ez mind buta terv - jelentette ki a mindig okos Fejes. - Ha megyünk Hybardin, menjünk rendesen!

Tarn nem tudta megállni, hogy ne kérdezzen.

- És azt hogyan csináljuk?

- Egyszerű. Bemegyünk Daervár, lopunk hajót!