Közjáték

Chaos anyaga számtalan világon hasított keresztül, miközben vad háború dúlt a síkokon. A Sötétség Úrnője elszakadt az Abysstől, őt és a pantheon tagjait Minden istenek Atyja szólította magához. Eónok óta először nemezise, Paladine oldalán harcolt, ám még a hatalmas platinasárkány és a kozmosz többi istenének segítségével is vesztésre álltak.

Chaos Atya ugyanis vad, fékezhetetlen ellenség volt, mohó és megállíthatatlan immár, hogy végre kiszabadult. Ahol a halhatatlanok laktak, egyre közelebb Krynn harcoktól szabdalt felszínéig a vad halál fertőzése megállíthatatlanul és ellenőrizetlenül terjedt. Takhisis egyre távolabb és távolabb kényszerült birodalmától és nem tudott többé az Abysszel törődni.

Erről a helyről, a semmiből és valamiből jöttek hát, szárnyak hajtották őket, karmuk meredt előre, így jött az éhségből és sötétségből való horda, ami egyetlen célt szolgált és csak egyetlen urat követett: Zarak Thuult, a démonharcost. Hatalmas tűzsárkányán ülve a Sötét Úrnő birodalmának minden zugából gyűjtötte össze légióját.

Az előőrs egy szakasz árnyék-lidércből állt, kik a nemlét árnyékos gonoszságában fogantak és sötét köpönyeget borítottak a létezésre. Olyan lények voltak ezek, amiknek puszta megjelenése iszonyatot keltett, mert ők voltak a legkegyetlenebb gyilkosok a világokon. Nem pusztán áldozataik életét oltották ki, de ezzel együtt minden emlékét, minden nyomát, amit mások életében hagyott.

Más, hüllőszerű lények is összesereglettek a hívásra, Primus csupán egy volt a tűzsárkányok közül - kétségkívül a legnagyobb és legfélelmetesebb -, akik a démonharcos nyomában úsztak az égen. Föl-le suhanó szárnyaikkal, előrenyújtott, hosszú nyakukkal úgy rajzottak, mint megannyi lángoló dárda, tűztestük jelzőfény volt, a démonharcos seregének harci lobogói.

Az izzó üstökösként száguldó Primus nyomában Chaos teremtményei özönlöttek a pusztítás ígéretére, átszelték azt a sűrű anyagot, ami a síkokat választja el egymástól, s követték a jelzőfényt, követték a démonharcost.

Zarak Thuul pedig úgy érezte, megállíthatatlan, érezte a markában összegyűlt hatalmat, hátravetette a fejét és vonyítva nevetett.