17. FEJEZET

Elmeséltünk neki mindent, és még mókásnak is találtam a dolgot. Mindig izgalmas megmutatni az embereknek, hogyan kell használni a technikát. Élvezet nézni, ahogy az emberek rájönnek, miként használhatják az őket körülvevő technológiát arra, hogy jobbá tegyék életüket. Ange is remek volt, és nagyon jó párost alkottunk – igazságosan elosztottuk, ki mennyit magyarázzon a dolog működéséről. Barbara jó hallgatóság volt, és nem is volt teljesen járatlan a témában. Mint kiderült, teljesen képben volt a titkosítási háborút illetően, ami egy olyan időszak volt a kilencvenes évek elején, ahol olyan civil szabadságjogi szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, harcoltak azért, hogy az amerikai embereknek joguk legyen a titkosítás használatához. Csak halvány ismereteim voltak erről az időszakról, de Barbara úgy mesélte el, hogy attól libabőrős lettem.

Mai szemmel már hihetetlen, de volt egy időszak, amikor a kormány afféle fegyverként kategorizálta a titkosítást, és törvénytelennek minősítette annak nemzetbiztonsági területeken történő alkalmazását. Értitek? Ebben az országban gyakorlatilag illegális volt a matematika. Valójában a Nemzetbiztonsági Hivatal volt a tiltások legerőteljesebb szorgalmazója. Egy olyan titkosítási szabványt használtak, amely az elmondásuk szerint elég biztonságos volt a bankok és azok ügyfelei számára, azonban a maffia pénzügyeit már nem tartotta titokban előttük. Ez a szabvány, a DES-56, feltörhetetlen volt, legalábbis ezt mondták róla. Aztán az EFF egyik milliomos alapítója létrehozott egy 250.000 dolláros DES-56 kódtörőt, amely két óra alatt képes volt feltörni a szabvány által generált bármilyen kódolást.

Ettől függetlenül a Nemzetbiztonsági Hivatal kitartott amellett, hogy nem lenne tanácsos engedni az amerikai állampolgárok számára, hogy olyan dolgokba is betekintést nyerjenek, amelyekbe nem volna szerencsés. Ezt követően viszont az EFF lesújtott. 1995-ben egy végzős matematikus hallgató, egy bizonyos Dan Bernstein bírósági esetével hozakodtak elő. Bernstein írt egy kódrendszer kisokost, amelyben szerepelt egy olyan kód, amelyet fel lehetett használni egy, a DES-56-nál erősebb – ezerszer erősebb – titkosítási kulcs létrehozásához. Az NH-nak az volt a meggyőződése, hogy egy ilyen írás fegyverré válhat, ezért nem tette lehetővé a megjelenését.

Nos, talán nehéz elmagyarázni egy bírónak, hogy miként is működnek ezek a bonyolult kódolási rendszerek, ám hamar kiderült, egyáltalán nem szeretik végzős diákoknak meghatározni, milyen publikációkat írhatnak, és milyeneket nem. A titkosítási háború tehát a jófiúk győzelmével végződött – a bíróság kimondta, hogy egy titkosítási kód a kifejezés egy bizonyos formája, ezáltal az alkotmány kiegészítésében szereplő jogok hatálya alá esik, vagyis „a Kongresszus nem fog olyan törvényt hozni, amely korlátozza a szólásszabadságot.” Ha valaha is vásároltál már az interneten keresztül, vagy lekérdezted a banki egyenlegedet, akkor olyan titkosítási formulákat használtál, amelyek az EFF-nek köszönhetően legálissá váltak. És szerencsére, az NH nem ennyire ravasz. Ha valamiről tudják, hogyan lehet feltörni, akkor biztos lehetsz abban is, hogy a terroristáknak lesz rá válaszuk.

Barbara volt az egyik riporter, aki az ezzel kapcsolatos események tudósítójaként szerzett hírnevet. A San Franciscói civil jogi mozgalmak legvégéről is ő tudósított, és közben felismerte, hogy mennyire hasonló küzdelem zajlik az alkotmányban rögzített jogok védelméért a való világban, és a digitális térben is. Szóval, ő értette. Nem hiszem, hogy a szüleimnek is el tudtam volna magyarázni a dolgokat, de Barbarával könnyen ment. Jó kérdéseket tett fel a titkosítási protokolljainkkal és biztonsági folyamatainkkal kapcsolatban, néha olyan dolgokra is rákérdezett, amelyekre nem tudtam válaszolni, és egyszer-egyszer még a rendszerünkben felmerülő esetleges hibákra is rámutatott.

Bedugtuk az Xboxot, és kapcsolódtunk a netre. A tárgyalóból négy nyílt WiFi hálózatot lehetett elérni, és én úgy utasítottam a rendszert, hogy véletlenszerű időközönként váltogassa ezeket. Ezt is hamar megértette – ha csatlakoztál az Xnet hálózathoz, az gyakorlatilag olyan volt, mintha az internetre léptél volna fel, de névtelenül és lenyomozhatatlanul, igaz, egy-két alkalmazás jóval lassabban futott.

– És most? – kérdeztem, miután kikapcsoltam a gépet.

Szárazra beszéltem a szám, a rengeteg kávétól kissé savas érzésem volt, és Ange úgy szorongatta a kezem az asztal alatt, hogy legszívesebben elszaladtam volna vele valami félreeső helyre, hogy befejezzük, amit legutóbb abbahagytunk.

– Most jön az újságírás része – felelte Barbara. – Ti elmentek, én pedig utánajárok a dolgoknak, hogy ellenőrizzem, amit most itt elmondtatok nekem. Meg fogom mutatni nektek, hogy mit fogok megjelentetni, és értesíteni foglak titeket a megjelenés időpontjáról is. Szeretném, ha erről egyelőre másnak nem beszélnétek, mert meg akarom csinálni a nagy fogást, és biztos akarok lenni abban is, hogy nem laposodik el a sztori a találgatások miatt. Természetesen kapcsolatba kell lépnem a BH-val is, mielőtt a cikk megjelenik, de olyan módon teszem majd, hogy a ti személyetek maximális biztonságban maradjon. De erről is szólni fogok előtte. És még valami: mostantól ez már nem a ti sztoritok, hanem az enyém. Nagyon nagylelkű volt tőletek, hogy megosztottátok velem, és igyekszem majd visszaadni ezt a szívességet, de nektek nem lesz semmi jogotok arra, hogy kivetessetek, vagy megváltoztassatok bármit is a szövegben, vagy netán leállítsatok engem. Ez a dolog most már elindult, és nem áll meg. Megértettétek?

Ilyen formában még nem gondolkodtam el ezeken, de ahogy kimondta, minden nyilvánvaló volt. Azt jelentette, hogy kilőttem a rakétát, de nem tudom megállítani. Oda csapódik be, ahová szánták, vagy letér a pályájáról, de már a levegőben volt, és ezen nem lehetett változtatni. Valamikor, a közeljövőben, már nem Marcus leszek, hanem egy nyilvános alak. Én leszek az, aki lerántotta a leplet a BH-ról. Halott ember leszek. Valószínűleg Ange fejében is ezek a gondolatok kavarogtak, mert elsápadt, a színe a fehér és a zöld között játszott.

– Menjünk innen – mondta.

 

Ange mamája és testvére most sem voltak otthon, így nem volt nehéz eldönteni, hová menjünk az este. Már elmúlt vacsoraidő, de a szüleim tudták, hogy Barbarával találkoztam, és nem aggódtak, hogy későn kerülök csak haza. Amikor odaértünk hozzájuk, egyáltalán nem éreztem késztetést arra, hogy bekapcsoljam az Xboxot, egy napra annyi Xnet elég volt, amennyit a szerkesztőségben szórakoztam vele. Csakis Ange járt a fejemben – Ange, Ange, Ange. Hogy milyen nélküle élni, tudni, hogy mérges rám, hogy nem fog többé hozzám szólni, hogy nem fog többé megcsókolni. De ő is ezeken rágódott, láttam a szemében, ahogy becsuktuk magunk mögött a szobája ajtaját, és egymásra néztünk. Ki voltam rá éhezve, mint a vacsorára több napi éhezés után. Vagy, ahogy háromórányi focizás után víz után szomjazol.

De ez még ennél is több volt, valami, amit még sohasem éreztem korábban. Fel akartam őt falni, egészben lenyelni. Egészen mostanáig ő volt a szexuális vezére a kapcsolatunknak, és én engedtem, hogy így legyen. Volt valami erotikusan csodálatos érzés abban, ahogy megragadott, lerángatta a pólómat, és odahúzott magához. De ma este nem tudtam visszatartani magam, és nem is akartam.

Az ajtó bezáródott mögöttünk, és én már nyúltam is a pólója széle után, megrángattam, alig adva időt neki arra, hogy felemelje a kezét, és én lehúzzam róla. Ledobtam a sajátomat is, és hallottam, ahogy a gyapjúszálak megreccsennek a nagy igyekezettől. A szeme ragyogott, ajkait lágyan kinyitotta, gyorsan és mélyeket lélegzett. Akárcsak én. A szívem a torkomban dobogott, kapkodtam a levegőt, és éreztem, ahogy a vérem a fülemben lüktet. Hasonló izgatottsággal hámoztuk magunkat a többi ruhából, és a szoba közepén lévő tiszta és mosatlan ruhakupacokra. Az ágy tele volt könyvekkel és papírlapokkal, amiket egy mozdulattal lesöpörtem a földre. Egy pillanattal később rázuhantuk a vetetlen ágyra, egymás karjaiba fonódva, szorosan, hogy minél közelebb húzzuk magunkat egymáshoz. A számba nyögött, és hasonló hangok szakadtak fel az én torkomból is, szinte éreztem, amint a hangja megrezdül a hangszálaimon, és ez minden korábbi dolognál érzékibb volt.

Elszakadt tőlem egy pillanatra, és az éjjeliszekrény felé nyúlt. Kirántotta az egyik fiókot, és egy fehér egészségügyi tasakot hajított elém az ágyra. Belenéztem. Fogamzásgátlók, tamponok, és vagy egy tucat koton, még mindig lezárva. Rámosolyogtam, ő vissza rám, és kinyitottam egy tasakot.

 

Évek óta kíváncsi voltam rá, hogy milyen lesz. Naponta százszor elképzeltem már, néha másra sem tudtam gondolni, ám egyáltalán nem olyan volt, mint vártam. Jobb is volt, de bizonyos részei viszont sokkal rosszabbak. Amíg tartott, maga volt az örökkévalóság, utána viszont úgy tűnt, véget ért egy szemvillanás alatt. Miután megtörtént, úgy éreztem magam, mint korábban, de mégis másképp egy kicsit. Valami megváltozott kettőnk között. Furcsa volt. Félénken öltözködtünk, és apróságokkal matattunk a szobában, hogy a tekintetünk ne találkozhasson. Becsavartam a gumit egy zsebkendőbe, amit az ágy mellől halásztam elő, aztán kimentem a fürdőszobába, tekertem rá még egy réteg vécépapírt, és beledugtam a szemetesvödör mélyére.

Amikor visszamentem a szobába, Ange már az ágyon ült, és az Xboxán játszott. Óvatosan leültem mellé, és megfogtam a kezét. Felém fordult, és elmosolyodott. Mindketten kimerültek voltunk, remegtünk.

– Köszönöm – mondtam.

Nem válaszolt, csak felém fordította a fejét. Szélesen vigyorgott, de mégis kövér könnycseppek csorogtak végig az arcán. Megöleltem, és ő szorosan hozzám bújt.

– Jó ember vagy, Marcus Yallow – suttogta. – Köszönöm.

Nem tudtam, mit mondjak, ezért én is magamhoz szorítottam őt, és csak egy jó idő múlva bontakoztunk ki az ölelésből. Már nem sírt, de még mindig mosolygott. Az Xboxomra mutatott, ami ott hevert az ágy mellett, a földön. Értettem a célzást. Felemeltem, bekapcsoltam, és csatlakoztam.

Ugyanaz fogadott, mint mindig. E-mailek tucatjai, aztán meg az üzenetek azokról a blogokról, amelyeket olvastam. Spam. Rengeteg spam üzenetem érkezett. A svéd postafiókomat folyamatosan bombázta valaki – mivel ez működött a milliónyi internetelőfizetőhöz eljutó spam üzeneteket visszaküldő cím gyanánt, minden visszajött hozzám. Nem tudtam, ki lehet e mögött, talán a BH próbálta túlterhelni a postafiókomat. Talán csak valaki szórakozott velem. A Pirate Party szerverén elég jó szűrők működtek, és aki akarta, az kaphatott akár 500 gigabyte-os e-mail tárhelyet is, tehát, nem volt valószínű, hogy hamar beteltem volna.

Mindet kitöröltem, vadul csapkodva a delete gombot. A nyilvános kulcsomra érkező kódolt üzenetek fogadására, amelyek valószínűleg az Xnettel voltak kapcsolatosak, egy külön fiókot tartottam fent. A spammelők még nem jöttek rá, hogy nyilvános kulcsok használatával még átütőbbé tehetnék a leveleiket, így ettől egyelőre megmenekültem. Az a néhány tucat kódolt levél a bizalmi hálómba tartozó emberektől érkezett. Végigfutottam őket – a BH túlkapásait bemutató videókra és képekre mutató linkek, majdnem megszököttekről szóló rémtörténetek, és megjegyzések az általam írt blogokkal kapcsolatban. A szokásos. Aztán megnyitottam egy olyat, amelyet csak az én nyilvános kulcsommal kódoltak. Ez azt jelentette, hogy senki más nem tudta elolvasni, viszont én sem tudtam, hogy ki írta. Az üzenet egy bizonyos Mashától érkezett, ami bárkinek, vagy bárminek a neve lehetett – nem tudtam eldönteni.

> M1K3Y

> TE NEM ISMERSZ ENGEM, DE ÉN TÉGED IGEN.

> AZON A NAPON TARTÓZTATTAK LE, AMIKOR A HIDAT FELROBBANTOTTÁK. KIHALLGATTAK, AZTÁN ÚGY DÖNTÖTTEK, ÁRTATLAN VAGYOK. AJÁNLOTTAK EGY LEHETŐSÉGET: SEGÍTSEK NEKIK LEVADÁSZNI AZOKAT A TERRORISTÁKAT, AKIK MEGÖLTÉK A SZOMSZÉDAIMAT. ABBAN A PILLANATBAN JÓ AJÁNLATNAK TŰNT. AKKOR MÉG NEM SEJTETTEM, HOGY A FELADATOM VALÓJÁBAN OLYAN GYEREKEK UTÁNI KÉMKEDÉS, AKIK FELHÁBORODTAK AZON, HOGY A LAKÓHELYÜK RENDŐRÁLLAMMÁ VÁLTOZOTT.

> MÁR AZ INULÁSA NAPJÁN BESZIVÁROGTAM AZ XNETRE, ÉS BENNE VAGYOK A BIZALMI HÁLÓDBAN IS. HA FEL AKARNÁM FEDNI A KILÉTEMET, AKKOR OLYAN CÍMRŐL KÜLDENÉK LEVELET, AMELYET ISMERSZ. HÁROM ILYEN IS VAN. OLYAN MÉLYEN BELELÁTOK A HÁLÓZATODBA, AMENNYIRE CSAK EGY MÁSIK TIZENHÉT ÉVES KÉPES. NÉMELYIK E-MAIL, AMIT KAPTÁL, CSUPA ELŐVIGYÁZATOSAN MEGVÁLOGATOTT TÉVES INFORMÁCIÓT TARTALMAZ, AMELYEK TŐLEM SZÁRMAZNAK.

> MÉG NEM TUDJÁK, KI VAGY, DE EGYRE KÖZELEBB JUTNAK HOZZÁ. EGYRE TÖBB EMBERT HOZNAK KÉNYELMETLEN HELYZETBE, HOGY MAGUK MELLÉ ÁLLÍTSÁK ŐKET. MEGTORPEDÓZZÁK A TÁRSADALMI HÁLÓKON ALAPULÓ OLDALAKAT, ÉS FENYEGETÉSEK RÉVÉN VESZIK RÁ A KÖLYKÖKET, HOGY VÁLJANAK BESÚGÓKKÁ. MÁR MOST IS TÖBB SZÁZAN DOLGOZNAK A BH-NAK. TUDOM A NEVÜKET, AZ IRÁNYÍTÓJUKAT, ÉS A KULCSAIKAT IS. A TITKOSAT ÉS A NYILVÁNOSAT IS.

> ALIG NÉHÁNY NAPPAL AZ XNET INDULÁSA UTÁN NEKIFOGTUNK A PARANOIDLINUX FELTÖRÉSÉNEK. EGYELŐRE NEM JUTOTTUNK TÚL SOKRA, DE ELKERÜLHETETLEN AZ ÁTTÖRÉS. HA EZ MEGTÖRTÉNIK, HALOTT EMBER VAGY. HA AZ IRÁNYÍTÓIM MEGTUDNÁK, HOGY EZT A LEVELET ÍROM NEKED, VALÓSZÍNŰLEG ADDIG ROHADHATNÉK A BÖRTÖNBEN, AMÍG VÉNASSZONNYÁ NEM VÁLOK.

> MÉG HA NEM IS TÖRIK FEL A PARANOIDLINUX KÓDJAIT, RENGETEG FERTŐZÖTT PROGRAM TERJED. NEM STIMMELNEK AZ ELLENŐRZŐ KÓDJAIK, DE HÁT KI A FENE FIGYEL ODA ILYESMIRE? RAJTAD ÉS RAJTAM KÍVÜL? SOK KÖLYÖK MÁR MOST HALOTT, CSAK MÉG NEM TUDNAK RÓLA. AZ IRÁNYÍTÓIM SZÁMÁRA MÁR CSAK AZ A LEHETŐSÉG MARADT, HOGY AKKOR KAPJANAK EL, AMIKOR AZ A LEGNAGYOBB ÉRDEKLŐDÉST KAPNÁ A SAJTÓBAN. ELŐBB-UTÓBB BEKÖVETKEZIK, DE INKÁBB ELŐBB. HIGGY NEKEM! MOST BIZTOS AZON TÖPRENGSZ, MIÉRT ÍROM EZT LE NEKED. NOS, MAGAM SEM TUDOM.

> NÉZZÜK AZ ÉN OLDALAMAT. VÁLLALKOZTAM RÁ, HOGY KÜZDÖK A TERRORISTÁK ELLEN, AZONBAN EHELYETT OLYAN AMERIKAIAK UTÁN KÉMKEDEK, AKIK HISZNEK VALAMI OLYASMIBEN, AMI A BH-NAK NEM TETSZIK. NEM OLYANOK ELLEN HARCOLOK, AKIK HIDAKAT ROBBANTANAK FEL, HANEM EGYSZERŰ TILTAKOZÓK ELLEN. EZT NEM TUDOM TOVÁBB CSINÁLNI. DE TE SEM, AKÁR HISZED, AKÁR NEM. AHOGY MONDTAM, CSUPÁN IDŐ KÉRDÉSE, HOGY BILINCSBE VERVE TREASURE ISLAND BÖRTÖNÉBE KERÜLJ. AZ ÓRA KETYEG.

> SZÓVAL, ÉN VÉGEZTEM. LOS ANGELESBEN VAN NÉHÁNY EMBER, ŐK AZT MONDJÁK, BIZTONSÁGBA TUDNAK HELYEZNI, HA KI AKAROK SZÁLLNI. ÉN KI AKAROK. MAGAMMAL VISZLEK, HA JÖNNI AKARSZ. INKÁBB LÉGY HARCOS, MINT MÁRTÍR. HA VELEM TARTASZ, EGYÜTT KITALÁLHATJUK, HOGYAN NYERJÜK MEG EZT A CSATÁT. VAGYOK OLYAN RAVASZ, MINT TE. ELHIHETED.

> MIT MONDASZ?

> ITT A NYILVÁNOS KULCSOM.

> MASHA

 

Ha bajba kerültél, vagy kétségek gyötörnek, fuss körbe-körbe, és kiabálj, vagy ordítozz. Hallottátok már ezt a mondást? Nem valami jó tanács, de legalább könnyű betartani. Leugrottam az ágyról, és fel-alá járkáltam. A szívem hevesen vert, és a vérem újra a fülemben dobolt, de már közel sem úgy, mint amikor megérkeztünk a házba. Ez most nem szexuális izgalom volt, hanem színtiszta rettegés.

– Mi az? – kérdezte Ange. – Mi van?

Rámutattam az ágyon heverő gép képernyőjére. Odagördült, megragadta a billentyűzetet, és az ujja hegyével megérintette a touchpad-ot. Csendben olvasott. Én járkáltam.

– Ez biztos, hogy hazugság – mondta végül. – A BH csak szórakozik veled.

Ránéztem. Beharapta az ajkait, és úgy tűnt, nem hiszi el a dolgot.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne. Nem tudnak elkapni, ezért megpróbálnak az Xnet segítségével lenyomozni.

– Persze.

Visszaültem az ágyra, és megint hevesen kapkodtam a levegőt.

– Nyugi – mondta. – Ez csak egy ilyen játszma. Figyelj!

Eddig még sosem vette ki a billentyűzetemet a kezemből, de most már egészen szoros volt a kapcsolat kettőnk között. Megnyomta a válaszadó gombot, és gépelni kezdett.

> SZÉP PRÓBÁLKOZÁS.

M1k3y nevében írt. Most már szinte minden tekintetben együtt voltunk, ahogy korábban még sosem.

– Gyerünk, lépj be! Meglátjuk, mit válaszol.

Nem tudtam, hogy ez-e a legjobb ötlet, de nem tudtam jobbat kitalálni. Beléptem, bekódoltam a saját titkos kódommal, aztán azzal a nyilvánossal is, amelyet Masha adott. A válasz azonnal megérkezett.

> GONDOLTAM, HOGY VALAMI ILYET FOGSZ ÍRNI.

> ITT EGY KIS KÓDTÖRÉS, AMIRE TE NEM GONDOLTÁL. NÉVTELENÜL TUDOK VIDEÓKAPCSOLATOKRA RÁCSATLAKOZNI DNS-EN KERESZTÜL. ITT VAN NÉHÁNY LINK OLYAN VIDEÓKRA, AMELYEKET TALÁN MEG AKARNÁL NÉZNI, MIELŐTT ELDÖNTÖD, KOMOLYAN BESZÉLEK-E. EZEK AZ EMBEREK MINDIG FELVESZIK EGYMÁST, AFFÉLE BIZTOSÍTÉKUL A HÁTBATÁMADÁSOK ELLEN. NAGYON KÖNNYEN MEG LEHET ŐKET LESNI, AHOGY ÉPP EGYMÁST FIGYELIK.

> MASHA

Átküldte egy olyan program forráskódját, amely pont azt csinálta, amiről ő is beszélt: videókat húzott át a DNS protokollon keresztül. Hadd magyarázzak itt el valamit gyorsan. A nap végére minden internet protokoll egy szöveges szekvencia, amelyet előre meghatározott rendszerben küldenek ide-oda. Mintha vennél egy teherautót, és beletennél egy autót, aztán abba egy motorbiciklit, majd ahhoz kötnél egy kerékpárt, végül pedig odarögzítenél a bringa végéhez egy pár görkorit. Ezután, ha akarod, hozzákapcsolhatod a teherautót a görkorihoz.

Például, vegyük a Simple Mail Transport Protocolt (Egyszerű Levélküldési Protokoll), vagyis az SMTP-t, amelyet az e-mailek küldésénél használunk. Itt van egy példa arra, milyen kommunikáció zajlik köztem és a levelező szerver között, ha levelet küldök magamnak.

 

> HELO littlebrother.com.se

250 mail.pirateparty.org.se Hello mail.pirateparty.org.se, pleased to meet you

> MAIL FROM:m1k3y@littlebrother.com.se

250 2.1.0 m1k3y@littlebrother.com.se... Sender ok

> RCPT TO:m1k3y@littlebrother.com.se

250 2.1.5 m1k3y@littlebrother.com.se... Recipient ok

> DATA

354 Enter mail, end with "." on a line by itself

> When in trouble or in doubt, run in circles, scream and shout.

250 2.0.0 k5SMW0xQ006174 Message accepted for delivery

QUIT

221 2.0.0 mail.pirateparty.org.se closing connection

Connection closed by foreign host.

 

Ezt a nyelvezetet még 1982-ben találta ki Jon Postel, az internet előtti idők egyik nagy tudora, aki – még a hőskorszakban – a Dél-Kaliforniai Egyetemen lévő íróasztala alól működtette a legfontosabb szervereket. Most képzeld el, hogy beleágyazol egy levelező szervert egy IM chatbe. Küldesz egy üzenetet a szervernek, amelyben az áll, hogy „HELO littlebrother.com.se”, amire a következő üzenet érkezik válaszul: „250 mail.pirate-party.org.se Hello mail.pirateparty.org.se, pleased to meet you”. Vagyis, az IM chatprogramon keresztül is épp úgy lehet kommunikálni, mint egy SMTP-n. A megfelelő cselekkel az egész levelező szerveri kommunikáció elrejtőzhet egy chatelésben, vagy netezés közben, vagy bárhol máshol.

Ezt nevezik „alagútfúrásnak”. Az SMTP-t beleágyazod egy chatszerver kommunikációjába. Aztán ezt az egészet visszabújtathatod egy SMTP-be, ha valami nagyon bizarr dolgot akarsz csinálni – alagutat fúrsz egy másikon keresztül, egy harmadikban.

Valójában minden internet protokoll esetében felmerülhet ez a dolog. Ez azért jó, mert ha egy olyan hálózatra csatlakozol, amelynek csak web elérése van, akkor azon keresztül átfúrhatod a leveleidet is. Vagy a kedvenc chat programodat. Akár az Xnetet – ami egyébként maga is egy alagút több tucatnyi program számára – is áthúzhatod egy ilyen alagúton. A DNS egy érdekes, és igen régi internet protokoll, amely még 1983-ra nyúlik vissza. Ez arra szolgál, hogy a te számítógéped egy másik gép nevét – például pirateparty.org.se – átalakítsa egy IP címmé, mondjuk 204.11.50.136, amely révén a számítógépek a neten keresztül egymással kommunikálnak. Úgy működik, mint valami varázslat, noha milliónyi apró részből tevődik össze – minden internet szolgáltató működtet egy DNS szervert, ahogy a legtöbb kormány is, de vannak privát szerverek is. Ezek a DNS szerverek folyamatosan kommunikálnak egymással, utasításokat adva egymásnak, és teljesen mindegy, mennyire bonyolult az egyes gépek elnevezése, azt mindig át lehet alakítani egy számsorrá.

A DNS előtt csak a HOSTS file létezett. Akár hiszitek, akár nem, ez egy egyszerű dokumentum volt, amely felsorolta az internethez kapcsolódó összes számítógép nevét és címét. Minden gépen volt erről egy másolat. Ám ez a file túlságosan nagy volt ahhoz, hogy ide-oda lehessen küldözgetni, ezért találták ki a DNS-t, amely a Jon Postel íróasztala alatt rejtőző gépen futott. Ha a takarítók véletlenül elmozdították a kábeleket a helyükről, akkor az egész internet leállt, és nem tudott kapcsolatot teremteni. Komolyan. Ma már mindenhol található DNS. Minden hálózatnak megvan a saját DNS szervere, amelyeket úgy állítanak be, hogy egymással, illetve bármilyen más kapcsolattal képesek legyenek kommunikálni az interneten keresztül.

Masha csupán annyit csinált, hogy rájött, miként lehet egy videolejátszó rendszert átfúrni egy DNS szerveren keresztül. Milliónyi darabra törte szét a videót, és ezeket a darabokat elrejtette egy-egy közönséges üzenetben, amelyek címzettje a DNS szerver volt. A kódját használva le tudtam szedni ezekről a DNS szerverekről az egész videót, hihetetlenül nagy sebességgel. A hálózati naplóban biztos meglehetősen bizarrul festett ez az akció, hiszen gyakorlatilag a világ összes számítógépének a címére rákerestem a tőle kapott kóddal. Viszont volt ennek két előnye, amelyek azonnal elnyerték a tetszésemet. Először is, villámgyorsan le tudtam szedni a videót – amint rákattintottam az első linkre, megindult a letöltés, mindenféle akadás vagy szakadozás nélkül –, viszont fogalmam sem volt arról, hogy honnan származik. Teljesen névtelen volt.

Elsőre nem is izgatott a videó tartalma, mert annyira lenyűgözött ez a ravasz trükk. Videót tölteni egy DNS szerverről? Ez annyira bizarr és okos dolog volt egyszerre, hogy az már szinte perverznek tűnt. Aztán elkezdett leülepedni, amit láttam.

Egy kis szobát láttam, amelyben egy széles asztal kapott helyett, illetve az egyik falat egy tükör borította. Ismertem ezt a termet. Én is ültem benne, miközben Rövidhajú Nő arra kényszerített, hogy fennhangon eláruljam neki a jelszavaimat. Öt kényelmesnek látszó széket helyeztek el az asztal körül, és mindegyikben egy-egy BH egyenruhát viselő alak terpeszkedett. Az egyikben felismertem Graeme Sutherland vezérőrnagyot, a BH helyi alakulatának parancsnokát, és ott volt mellette Rövidhajú Nő is. A többieket akkor láttam először. Mindannyian az asztal végében elhelyezett képernyőt nézték, amelyen egy még ismerősebb arcot fedeztem fel.

Kurt Rooney volt az elnök legfontosabb tanácsadója, aki elérte, hogy a pártja harmadszor is kormányzati pozícióba került, és éppen a negyedik periódus felé száguldott. Mindenki csak úgy nevezte őt: a „Kegyetlen”. Egy újságcikkben olvastam róla, hogy mennyire szorosan tartja a beosztottjai gyeplőjét – figyeli őket, hívogatja őket, és ellenőrzi minden mozdulatukat. Idős volt, karakteres arccal, sápatag, szürke szemekkel, vékony ajkakkal, és a széles orrlyukai mindig úgy ki voltak tágulva, mintha állandóan valami förtelmes szagot érezne. Ő látszódott a képernyőn, és éppen magyarázott, miközben az egyenruhások igyekeztek minél gyorsabban jegyzetelni, és persze nagyon értelmes arcot vágni hozzá.

– … hogy fel vannak háborodva a hatósági szigor miatt, de meg kell mutatnunk az országnak, hogy nem a kormány, hanem a terroristák azok, akiket okolni kell a helyzet miatt. Értik? A nemzet nem kedveli ezt a várost. Az általános meggyőződés szerint ez a város Szodoma és Gomorra, teli buzikkal és ateistákkal, akik megérdemlik, hogy a pokolban rohadjanak meg. San Franciscóban azt gondolják, hogy az ország csak azért törődik velük, mert éppen őket robbantotta fel valami iszlám terrorista csoport. Mindenesetre ezek az Xnetes kölykök lassan elérik azt a pontot, ahol már a hasznunkra válhatnak. Minél radikálisabban viselkednek, annál könnyebben fogja megérteni a nemzet, hogy mindenhol fenyegetések leselkednek ránk.

Az egyenruhások kezében megálltak a tollak.

– Ezt kézben tudjuk tartani, azt hiszem – mondta Rövidhajú Nő. – Az Xnet hálózatába beépült embereink már elég nagy befolyást szereztek. A Mandzsúriai Blogosok már közel 50 blogoldalt működtetnek egyenként, és telítik a chat programokat, megszállva azokat a csatornákat, amelyeket ez a bizonyos M1k3y hozott létre. Azt is bebizonyították már, hogy képesek radikális akciókat provokálni, még akkor is, ha M1k3y behúzza a kéziféket.

Sutherland vezérőrnagy bólintott.

– Azt tervezzük, hogy a félidő előtti hónapig nem fedjük fel őket. – Rájöttem, hogy valószínűleg az időközi választásra gondolt, és nem az én félévi vizsgáimra. – Ez az eredeti elképzelés, de ez úgy hangzik, mintha…

– Van egy másik elgondolásunk a félidővel kapcsolatban – mondta Rooney. – Majd tájékoztatjuk önöket, de egyelőre ne tervezzenek elutazást a következő hónapra. Engedjék szabadon az Xnetet, amint lehet. Amíg ellenőrzés alatt áll, addig túl merev marad. Érjék el, hogy radikálisak maradjanak.

A videó ezzel véget ért. Ange és én csak ültünk az ágy szélén, és a monitort néztük, aztán ő újraindította a videót, és megnéztük még egyszer. Másodszorra sokkal rosszabb volt. Félrelöktem a billentyűzetet, és felálltam.

– Elegem van már abból, hogy félnem kell – mondtam. – Vigyük ezt el Barbarának, hogy megjelentesse. Tegyük fel a netre, had vigyenek el. Akkor legalább tudni fogom, hogy mi történik majd. Legalább végre lesz egy kis bizonyosság az életemben.

Ange elkapott, és megölelt, hogy lecsillapítson.

– Tudom, szivi, tudom. Ez az egész rettenetes. De csak a rosszat látod, és megfeledkezel arról, hogy van az éremnek egy másik oldala is. Létrehoztál egy mozgalmat. Megmutattad, hogy kik a faszkalapok a Fehér Házban, és mennyire idióták a BH egyenruhásai. Olyan helyzetbe kerültél, hogy csak tőled függ, mikor robbantod le a tetőt a BH omladozó épületéről. Persze, hogy mindenki téged akar elkapni. Naná. Kételkedtél ebben valaha is? Ők igen, erre rájöttem. Marcus, ők nem tudják, hogy ki vagy. Gondold végig! Ott az a rengeteg ember, pénz, fegyverek, kémek, és te, egy tizenhét éves középiskolás kölyök mégis a bolondját járatod velük. Nem tudnak Barbaráról, és nem tudnak Zebről sem. Belezavartál a tevékenységükbe San Francisco utcáin, és megaláztad őket a világ előtt. Fejezd be a nyavalygást! Te állsz nyerésre!

– Akkor is engem keresnek, ezt be kell látnod. Örökre börtönbe kerülök. Nem is börtönbe, eltűntetnek, mint ahogy Darrylt is. Vagy még rosszabb. Elküldenek Szíriába. Miért hagynának itt San Franciscóban? Amíg az Államokban vagyok, fenyegetést jelentek a számukra.

Leült velem az ágyra.

– No, igen – mondta. – Valóban.

– Valóban.

– Akkor, gondolom, tudod, mit kell tenned.

– Mi? – Egyenesen a billentyűzetemre meredt, és láttam az arcán végigcsorgó könnycseppeket. – Nem! Neked elment az eszed! Azt hiszed, fogom magam és megszököm valami internetes kreténnel? Aki ráadásul egy kém?

– Van jobb ötleted?

Belerúgtam az egyik mosatlan kupacba, és a ruhák szétrepültek a levegőben.

– Mindegy. Jó. Beszélek vele.

– Beszélsz vele – mondta Ange –, és elmondod, hogy te meg a barátnőd is le fogtok lépni.

– Mi?

– Hát nem érted, tökfej? Azt hiszed, csak te vagy veszélyben? Én is legalább akkora szarban vagyok, mint te, Marcus. Ezt úgy nevezik, hogy bűnrészesség. Ha te mész, én is megyek. – Az állkapcsát dühösen előre szegte. – Te és én, mi most már összetartozunk. Ezt meg kell értened! – Ott ültünk az ágyon mindketten. – Hacsak nem akarod, hogy nélküled legyek – mondta végül, egészen halkan.

– Hülyéskedsz?

– Úgy nézek ki, mint aki hülyéskedik?

– Semmi pénzért sem mennék el nélküled, Ange. Sosem mertem volna megkérni, hogy gyere velem, de boldog vagyok, hogy felajánlottad.

Elmosolyodott, és odadobta nekem a billentyűzetet.

– Írj egy e-mailt ennek a Mashának, aztán meglátjuk, mit tehet ez a csajszi értünk.

Megírtam a levelet, bekódoltam, aztán vártuk a választ. Ange az orrával birizgált, én megcsókoltam, és újra egymásnak estünk. A veszély és a közös menekülés gondolata valahogy elfeledtette velem az első alkalom kellemetlenségeit, és hirtelen nagyon kanos lettem. Félig már meztelenek voltunk, amikor Masha válasza megjött.

> KETTEN? JÉZUS. MINTHA MÁR NEM VOLNA ÉPP ELÉG NEHÉZ ÍGY IS.

> ÉN NEM TUDOK LELÉPNI, CSAK AKKOR, HA VALAMI NAGY XNETES ESEMÉNY NYOMÁN KÉMKEDEK. ÉRTESZ? AZ IRÁNYÍTÓIM KÖVETIK MINDEN LÉPÉSEMET, DE AMIKOR VALAMI NAGY DURRANÁS TÖRTÉNIK AZ XNETESEK KÖRÉBEN, AKKOR LAZÁRA ENGEDIK A PÓRÁZT. AKKOR KÜLDENEK BEVETÉSRE. CSINÁLJ VALAMI NAGY FELHAJTÁST. ÉN AKCIÓBA LÉPEK, ÉS MINDKETTŐNKET KIMENEKÍTEM. VAGY MINDHÁRMUNKAT, HA NAGYON RAGASZKODSZ HOZZÁ.

> DE GYORSAN KELL CSELEKEDNED. NEM KÜLDHETEK NEKED TÚL SOK LEVELET, ÉRTED? FIGYELNEK ENGEM, ÉS EGYRE KÖZELEBB KERÜLNEK HOZZÁD. NINCS SOK IDŐD. HETEK TALÁN, DE AZ IS LEHET, HOGY CSAK NÉHÁNY NAP. SZÜKSÉGEM VAN RÁD, HOGY MEGSZÖKHESSEK, HA KÍVÁNCSI VAGY RÁ. EGYEDÜL NINCS RÁ LEHETŐSÉGEM. EGY NAGY XNETES AKCIÓ KELL, EZ LESZ A TE DOLGOD. NE OKOZZ CSALÓDÁST, M1K3Y, KÜLÖNBEN MINDKETTEN HALOTTK VAGYUNK. MEG A CSAJOD IS.

> MASHA

Megszólalt a telefonom, mire mindketten felugrottunk. Az anyám volt, és azt akarta tudni, hogy mikor megyek haza. Azt mondtam neki, hogy már úton vagyok. Barbara nem került szóba. Megegyeztünk abban, hogy ezt a témát telefonon egyáltalán nem hozzuk szóba. Ez apu ötlete volt. Néha épp olyan paranoiás tud lenni, mint én.

– Mennem kell – mondtam.

– A szüleink…

– Tudom – bólintottam. – Láttam, mi történt a szüleimmel, amikor azt hitték, hogy meghaltam. Az sem lesz túl jó, ha megtudják, elmenekültem, de valószínűleg ők is úgy gondolnák, inkább legyek menekült, mint rab. Szerintem. Különben is, miután eltűntünk, Barbara nyugodtan közzéteheti a történetet, és nem kell majd aggódnia, hogy esetleg bajba sodor minket.

A szobaajtóban megcsókoltuk egymást. Nem olyan hosszú és forró csók volt, amiket általában váltottunk búcsúzáskor. Kedves, lassú csók volt. Amolyan valódi búcsúcsók.

 

Az ember néha nagyon magába tud fordulni, ha a BART szerelvényen utazik. Ahogy a kocsik ide-oda zötykölődnek, ahogy megpróbálod elkerülni a többi utas tekintetét, ahogy kizárod a látómeződből a plasztikai műtétek, biztosítási ügyletek, vagy AIDS tesztek hirdetéseit, vagy igyekszel nem megbámulni a falfirkákat, és úgy egyáltalán nem nézni sehová, nos, ilyenkor meglódul az agyad, és csak úgy jönnek a gondolatok.

Ide-oda ringatózol, miközben a gondolataidban végigmegy minden, amit átéltél, és lepörög előtted az életed, a film, amelyben nem hős vagy, hanem egy bolond; egy balfasz, ha így jobban tetszik. Mindenféle elméleteket gyártasz:

Ha a BH el akarja kapni M1k3y-t, nem az a legjobb módszer, hogy kicsalják őt a rejtekéből, és eléggé megfélemlítik ahhoz, hogy valami nagy, nyilvános Xnet eseményt rendezzen elkeseredésében? Nem érné meg a videó nyilvános bemutatásának lehetősége?

Ilyen gondolatok támadnak az ember agyában, még olyankor is, ha az utazás már csak néhány megállóig tart. Amikor leszállsz, és gyalogolni kezdesz, a véred megmozdul, és hirtelen megint az agyad siet a segítségedre.

Viszont, olykor, a problémákkal együtt a megoldás is az eszedbe jut.