40 

Ne térj le az Útról! 

Jack és Jamató együtt rohant be a Buddha csarnokba. 

A Jagiu tanítványai tombolni kezdtek, amikor meglátták bajnokuk kezében a jádekardot. Kamakura melle csak úgy dagadt a büszkeségtől, már ruháját igazgatta, hogy átvegye a kardot, és győztesnek hirdessék ki. 

Maszamotó mellette ült az emelvényen, keresztbe tett lábbal, szenvtelen, rezzenéstelen arccal. Amikor meglátta Jamatót a karddal belépni a Buddha csarnokba, mintha kicserélték volna egy szoborra, egy lélek nélküli bábra. 

Az ujjongás lecsendesült, tiszteletteljes mormolássá vált, miközben Jack és Jamató az emelvény elé járult és meghajolt. 

Akikó és Szaburó jobb oldalra térdelt, Raiden és Morikó a másikra. Akikó reménytelenül mosolygott, 

látszott, örül, hogy Jack ép bőrrel visszatért, de el is csüggedt, hiszen veszítettek. Jamató előrelépett, kezében a jádekarddal. Kamakura felkészült rá, hogy átvegye a diadal jelképét. 

Jacknek sokáig kellett győzködnie Jamatót, hogy ő vigye a kardot, de a fiú végül beleegyezett, elfogadva, hogy ez lesz a legjobb mód arra, hogy az apjával kibékülhessen. Jacket nem érdekelte a Tariu-Dzsiai megnyerésének dicsősége. Maszamotó nagyon jó volt hozzá, amikor befogadta a családjába. Nem akart a család széthullásának oka lenni. 

Jamató ismét meghajolt, fél térdre ereszkedett, és két tenyerén a feje fölé emelte a jádekardot. Kamakura kinyújtotta a karját, hogy elfogadja, és ezzel learassa a Tariu-Dzsiai győztesének dicsőségét, de mielőtt kezét a kardra tehette volna, Jamató elfordult, és a kardot apjának ajánlotta fel. 

– Apám, bocsánatodért esedezem, és neked ajánlom azt, ami jog szerint a Niten Icsi Riú győzelmét jelenti. Nem én szereztem meg a kardot, 

hanem Jack. 

Döbbent csend telepedett a csarnokra. Jacknek leesett az álla az elképedéstől. Nem ebben egyeztek meg. Igen, Maszamotónak kellett adni a kardot, de azt nem kellett volna megmondani, hogy ő, Jack szerezte meg. A dicsőséget Jamatónak kellett volna learatnia. Ez lett volna a bizonyíték, amelyet Maszamotó várt, hogy lássa: Jamató elég jó ahhoz, hogy szamuráj harcos legyen, és méltó rá, hogy Maszamotónak hívják. 

Akikó tágra nyílt szemmel, csodálkozva nézett Jamatóra, majd Jackre, aki csöndes tiltakozásul a fejét rázta. 

Maszamotó kételkedve nézett Jamatóra. 

– Ez az igazság? 

– Igen, apám. De Jack ragaszkodott ahhoz, hogy én adjam át neked. 

Jack tiltakozásával mit sem törődve Maszamotó bólintott, jelezve, hogy a dolog eldőlt. Felállt és átvette a kardot Jamató kezéből. 

– A Niten Icsi Riút kell a Tariu-Dzsiai bajnokának 

tekinteni – jelentette be a császári udvar teljesen összezavarodott döntőbírája. 

A Buddha csarnok szinte felrobbant a Niten Icsi Riú tanítványainak ujjongásától. Ugyanekkor tiltakozó morgás tört ki a Jagiu Riú oldalán. Raiden toporzékolt a csalódástól, és Morikó undorral Akikóra vicsorította fekete fogait. Kamakura arca bíborszínű lett dühében, és a nyaka reszketett, mintha torkán akadt volna egy óriási béka, amelyet le kell nyelnie. 

– Ez gyalázat! – kiáltotta végül Kamakura, és a padlóra lökte a bírót. – Gyalázat! 

Kurtán biccentett Maszamotó felé, majd kiviharzott a csarnokból a nyomában loholó szamurájaival. A döntőbíró feltápászkodott és csendet kért. Miután a zaj elült, megadta a szót Maszamotónak. 

– Niten Icsi Riú tanítványai! – kezdte Maszamotó, majd szertartásosan kivonta a jádekardot, és tisztelgésre emelte. – Ma tanúi lehettünk annak, mit jelent szamurájnak lenni ebben az iskolában. 

Tapsvihar tört ki. Maszamotó szabad kezével csendre intett mindenkit, majd lejött az emelvényről, és odalépett Jackhez. 

– Az év elején mondtam, hogy itt minden ifjú szamurájnak le kell győznie önmagát, és bírnia kell a gyötrelmes edzéseket, hogy lelke rettenthetetlen legyen. Ez az ifjú, Jack-kun, bebizonyította ezt. Ma becsülettel és bátran küzdött. Legyőzte az ellenfelet, és dicsőséget hozott az iskolának! 

Ismét tapsvihar tört ki, még nagyobb, mint az előbbi. 

– De a Busidó nem csak a bátorságról és a becsületről szól. A csatáknak és háborúknak nem ez a célja. Ezek, bár szükséges állomásai lehetnek az útnak, nem jelentik az út célját. A Busidó valódi lényege a tisztesség, a jóakarat és a hűség. 

Maszamotó Jamató felé fordult, és kezét a fia vállára tette. 

– Jamató-kun éppen ezt a lényeget mutatta meg nekünk. Efféle igazságot kimondani ilyen sok ember jelenlétében… nos, ehhez kivételes bátorság kell. 

Talán még nagyobb bátorság, mint megszerezni magát a jádekardot. 

Maszamotó magasba emelte a csillogó kardot, mire a tanítványok felujjongtak. 

– Jamató-kun, válaszoltál a kérdésemre – folytatta, és annyi melegséggel nézett a fiára, amihez hasonlót Jack sosem látott korábban. – Azt kérdeztem, tudod-e, mit jelent Maszamotónak lenni. Amit ma mutattál, az pontosan az, amit a Maszamotó lélek jelent. Becsülted és tisztelted Jack-kunt, a szamuráj társadat. Tisztességesnek bizonyultál. Igazi Maszamotó vagy. Százszorosan is elfogadom a bocsánatkérésedet, és arra kérlek, térj vissza a Niten Icsi Riúba! 

Maszamotó fél térdre ereszkedett, hogy arca Jamatóéval egy magasságba kerüljön. 

Jack nem hitt a szemének. És Akikó megdöbbent arca mutatta, hogy ő sem. A történtek ellenére Maszamotó formálisan és nyilvánosan visszafogadta Jamatót. A pillanat jelentőségét a tanítványok mind átérezték, és tiszteletteljes csönd 

töltötte be a csarnokot, amikor tiszteletük jeleként valamennyien meghajoltak Maszamotó és Jamató felé. 

Apa és fia szintén meghajoltak egymás felé. 

– A Busidó nem olyan út, melyre könnyű rálépni 

– mondta Maszamotó. – Megmondtam: a Harcos Útja élethosszig tart, és lényege, hogy ne térj le róla. Niten Icsi Riú tanítványai! Ne térjetek le az Útról! 

A Buddha csarnok megremegett a tapsorkántól.