30 

 

Célba lövés 

 

 

 

Egy fehér pötty, szemnél nem nagyobb, vakítóan ragyogott a déli napsütésben. Megszólalt egy templomi gong, hangja vibrálva szállt az iskola épületeinek teteje fölött. Egy tollcsomó a prédájára lecsapó sólyom sebességével süvített át a levegőn magas füttyszó kíséretében, majd egy visszhangzó puffanás, akár egy magányos szívdobbanás, amint a nyíl a fehér célpont közepébe fúródott. 

 

Egy perccel később egy második nyíl talált telibe, tollas végük együtt rezgett. 

A tanítványok tapsoltak. Josza szenszei egy percig még mozdulatlan maradt, koncentrációja szinte kézzelfogható volt. Majd leeresztette íját, és tanítványai felé indult. 

 

– A kiudzsucu képességek különleges keverékét igényli egy szamurájtól – kezdte. – Harcos elszántságot, egy táncos kecsességét és egy 

szerzetes lelki békéjét. 

 

A tanítványok feszülten figyeltek, a Nanzen-niva, a Keleti Zen-kert egyik végében összegyűlve a Bucuden mögött. A kert gyönyörűségesen egyszerű volt, benne egy hosszú, négyszögletes terület, precízen megtervezve. A négyszögben az elgereblyézett fehér homokot monolitok és néhány gondosan ápolt növény díszítette. Egy göcsörtös, meggörbült ősi fenyőfa állt a négyszöggel átellenben. Akár egy törékeny öregember, törzse fából készült mankóra támaszkodott. A célpont a fa alatt volt, és mivel a kert másik végében állt, nem látszott nagyobbnak Jack fejénél, fehér középpontja pedig szinte láthatatlan volt a két fekete kör közepén. 

 

– Az íj a távolsági harchoz megfelelő fegyver. Lőhet vele férfi és nő, lány és fiú, éppolyan tökéletes eredménnyel. 

Jack Akikó és Jamató között térdelt, és egyaránt csodálta Josza szenszei szépséges alakját és páratlan szakértelmét. Úgy gondolta, egy igazi 

angyal tanítja őket. 

 

– Valamennyi daimjó kapott kiudzsucu kiképzést, Takatomi Hideakitól kezdve Kamakura Kacuóig, még maga Maszamotó Takesi is. És persze ezt a fegyvert forgatva vált legendává Tomoe Gozen. 

Akikó mozdulatlanul hallgatta Josza szenszei szavait. Tomoe Gozen említésének annyira örült, hogy Jack úgy vélte, a lány mindjárt tapsolni fog. 

– A karddal, az ököllel és a lábbal ellentétben az íj ellenáll. A teljesen megfeszített íj közel áll ahhoz, hogy kettétörjön. 

A tanítványok a megdöbbenéstől felhördültek. De Kazuki körülnézett, és úgy tűnt, kissé unja az egészet. Ez talán nem elég erőszakos neki, mulatott magában Jack. 

– Az Íj Útjának elsajátítása hasonló egy piramishoz, ahol a legnemesebb képességek egy széles és szilárd alapra épülnek. Az erős alap megteremtéséhez elegendő időre lesz szükségetek. Az elkövetkező hónapok során erre építjük majd fel sorban a szinteket – mondta a szenszei, gyengéden 

cirógatva egy nyílvessző tollát hüvelyk- és mutatóujja között. 

– De ma csak azt akarom, hogy mindenki ráérezzen az íjra. Ha ügyesek vagytok, talán ki is lőhettek egy nyilat. 

Izgatott mormolás hallatszott a célba lövés lehetőségének hallatán. Akikó még egyenesebb háttal térdelt, akár egy megfeszült rugó, készen arra, hogy alkalomadtán talpra szökkenjen. 

– Először is, kérlek titeket, jól figyeljetek, hogy utánozni tudjátok a mozdulataimat! – mondta Josza szenszei a vonal mögé lépve. – A kiudzsucu első alapelve, hogy a léleknek, az íjnak és a testnek egyként kell cselekednie. 

Josza szenszei kiegyenesedett, oldalával a cél felé, és széles terpeszbe állt, teste szinte egy „A” betűt formázott. 

– A második alapelv: az egyensúly. Az egyensúly a kiudzsucu alapköve. Képzeld azt, hogy egy fa vagy. Alsó részed a törzs és a gyökerek, erős és szilárd. Felsőtested alkotja az ágakat, rugalmas, de 

megtartja alakját és ellátja feladatát. Ez az egyensúly tehet titeket nagy kiudokává. 

Josza szenszei jobb kezével a húrt fogta, majd bal kezét gondosan az íj markolatára helyezte. Felemelte az íjat a feje fölé, amely hosszabb volt nála, és felkészült rá, hogy felajzza. 

 

– A test és a lélek folyamatosan harcol egymással, hogy irányítsa a feszítés folyamatát. Ahhoz, hogy egy célpontot eltaláljunk, tökéletes összpontosítás kell. Ez a harmadik alapelv. A legapróbb egyensúlyvesztés, egy rossz levegővétel, az összpontosítás lanyhulása hibázáshoz vezet. 

Josza szenszei lejjebb engedte az íjat, a húrt arccsontjánál hátrébb feszítette, úgy, hogy a nyílvessző a szeme magasságába kerüljön – rubinvörös sebhelyét a húr és a nyíl keretezte. 

– Ha lelked és egyensúlyod kifogástalan, a nyíl célba fog találni. Szellemed célja az, hogy egészen az Íj Útjára lépj. 

Josza szenszei a mozdulata végén elengedte a húrt, és a nyílvessző a légen átsüvítve ismét a cél 

közepébe fúródott. 

 

– Ki szeretné elsőnek megpróbálni? – kérdezte. Akikó keze nyomban a magasba repült. Emi, alkalmat  látva  arra,  hogy  megint  túlszárnyalja 

Akikót, szintén felemelte a kezét. 

 

– Nos, kezdjük akkor talán kettőtökkel. Kérlek, használjátok ezt a két íjat! Ezek mérete megfelelő, és elég erősek lesztek a megfeszítésükhöz – mondta Josza szenszei, és a mögötte álló fegyverállvány vége felé mutatott. 

– Sok szerencsét! – mondta Kiku barátságosan Eminek, amint a lány felállt, hogy elfoglalja helyét. 

– A szerencse az alkalmatlanoknak való – mondta a lány félvállról Kikunak, és a vonal mögé állt. 

 

– Hölgyeim, szeretném, ha felajzanátok az íjat, úgy, ahogyan mutattam, de addig ne engedjétek el, amíg nem mondom. 

Mindketten felemelték és felajzották az íjat – az íve szinte keretbe foglalta őket. 

Akikó mellett állva látszott, hogy Emi magasabb, karcsú alakját még inkább hangsúlyozta szokatlanul 

hosszú, nyílegyenes haja. Arcán hamiskás szépség, melyet kiemelt gyűszűnyi, apró szája. Mindent egybevéve a családi kamonjukra hasonlít, gondolta Jack. Akár a darumadár: magas, karcsú és elegáns. 

 

– Jó. Mindketten elfogadhatóan csináltátok. Érzés szerint lőhettek is, a legközelebbi célpontra célozzatok! – mondta Josza, egy csupán tízlépésnyire lévő pontra mutatva. 

Emi lőtt, de a húr elakadt a karjában, és nyila vergődve épp csak a célpont előttig repült. 

Akikó lövése jobban sikerült, messze szállt, de elkerülte a célt. 

– Ügyes első kísérlet volt – mondta Josza szenszei – Lőttetek már íjjal korábban? 

– Hai, szenszei – ismerte el Emi savanyú arccal. 

 

– Én nem, szenszei – mondta Akikó, Emi nem kis bosszúságára. 

– Igazán szép, Akikó-csan – mondta Josza szenszei. – Úgy tűnik, természetes érzéked van az íjászathoz. 

– Újra meg akarom próbálni egy másik nyíllal – 

követelte Emi sértődötten. 

 

Josza szenszei, kissé meghökkenve a lány gőgös hangnemén, felmérte a lányokat, mielőtt válaszolt. 

– Nincs ellenemre némi versengés. Bátorítja a tehetséget. Kérlek, mindketten lépjetek a vonal mögé! Lássuk, ezúttal eltaláljátok-e a célt! 

Emi ismét a vonalhoz lépett, felajzotta íját, és tisztán lőtt. A nyíl eltalálta a cél külső, fekete körét. Önhitten lenézett Akikóra, biztos volt a győzelmében. 

– Nagyon jó, Emi-csan. Lássuk, Akikó-csan tud-e ennél jobbat! – fogalmazta meg Josza szenszei a kihívást. 

Akikó is a vonalhoz lépett. 

 

Jack visszafojtotta a lélegzetét, amint a lány megállt és kézbe fogta az íj húrját. Látta, hogy a lány keze kissé remegett, amint kezét az íj markolatára helyezte, és lassítani próbálta a légzését. Arcára acélos elszántság ült ki. Kiegyenesedett, feje fölé emelte az íjat, és lassan, lejjebb engedve megfeszítette. Jack látta, Emi azt 

akarja, hogy Akikó hibázzon. És a célpont oly kicsi volt, hogyan is találhatná el a lány? 

Akikó kilőtte a nyilat. Az átsüvített a levegőn, és egy ujjnyival a középponthoz közelebb fúródott a célba, mint Emi nyila. Jack üdvrivalgásba tört ki, és a többiek is csatlakoztak hozzá. Akikó örült, de meg is lepődött, és az arca felragyogott. 

 

– Kitűnő, Akikó-csan. Mindketten helyet foglalhattok – mondta Josza szenszei. – Ki szeretne a következő lenni? 

Jó néhány tanítvány emelte magasba a kezét, közben a háborgó Emi és a boldog Akikó visszatérdelt a sorba. 

Jack figyelte, amint a tanítványok sorban próbálkoznak. 

Amikor Kazuki és Nobu lépett a vonalhoz, mindketten a legnagyobb íjat választották az állványról, pedig Josza szenszei figyelmeztette őket, hogy azok túl kemények lesznek nekik. Nobu mindjárt igazolta is őt. Az íj kiesett a markából, a húr elszabadult, és nagyot csapott az arcára. Nobu 

felüvöltött a fájdalomtól, a többiek pedig kinevették. Még Kazuki is nevetett barátja balszerencséjén. 

 

Ezután Jack következett. 

 

A vonalhoz lépett, nyilat helyezett a húrra, és felajzotta az íjat. A semmiből hirtelen valami az arcának ütődött. Megzavarodva elengedte a húrt, és a nyíl elrepült. Egy nagy kőnek ütközött, majd gellert kapva Josza szenszei irányába repült tovább, aki oldalt állt. A lába előtt ért földet, és belecsípett tabija szélébe. 

 

– Állj! – kiáltotta Josza. 

 

Senki sem mozdult. Halálos csend telepedett a kertre. Jack tisztán hallotta a nyílhegy súrlódását, amint Josza szenszei kihúzta a nyilat a földből. Aztán a lépteit a kavicságyon, ahogyan közeledett. 

 

– Jack-kun – lihegte a fülébe –, adtam engedélyt a nyíl kilövésére? 

– Nagyon sajnálom, szenszei, de nem az én hibám volt. 

– Vállalj felelősséget a tetteidért! Te vagy az íj. 

Te uralod. Edzés után bejössz hozzám, és majd kimérem a büntetésedet. 

– Bocsánat, Josza szenszei! – szólalt meg Jori félénken. 

– Mit akarsz, Jori-kun? 

 

– Nem Jack volt, Josza szenszei. Valaki megdobta őt egy kővel. 

– Igaz ez? – kérdezte a tanító Jacktől. – Ki volt az? 

– Nem tudom – felelte a fiú, bár biztos volt benne, hogy ki tudná találni. 

– Jori! Ki volt a felelős? 

 

A kisfiú meghajolt, és idegesen Kazuki nevét suttogta. 

– Kicsoda, Jori-kun? – kérdezte Josza szenszei, mert elsőre nem hallotta. 

– Kazuki, szenszei… – és Jori hangja máris elhalt. 

Kazuki szeme dühödten lángolt az árulás hallatán, és nekiment Jorinak, de meghátrált, amikor Josza szenszei rárivallt. 

– Kazuki-kun! Edzés után hozzám jössz, és megvitatjuk, hogy milyen büntetést érdemelsz. Most hozd ide a célból a nyilaimat! 

Kazuki sietve meghajolt, és a céltáblához rohant. Annyira félt a nő haragjától, hogy alig bírta kihúzni a nyilakat. Épp csak kivette az elsőt, amikor egy nyíl zúgott el a füle mellett, és kimonója gallérját a célhoz szegezte. Megpördült, a szeme kidülledt, és szája tátva maradt a néma rémülettől. 

– Ha felpiszkálsz egy méhet, Kazuki-kun, egy sárkány erejével támadhat rád! – kiáltotta Josza a kert végébe, és újabb nyilat helyezett a húrra. – A kiudzsucu igen veszélyes egy tanítvány számára. Ne bolondozz itt nekem! Megértetted, Kazuki-kun? 

Ekkor kilőtt egy második nyilat. Kazukinak pislogni sem volt ideje. A nyíl éppen a feje fölött, a haját elválasztva fúródott be a célba. Kazuki vonaglott, mint giliszta a horgon, menekülni akart, hogy a megaláztatás véget érjen. 

– Hai, Josza szenszei! Mousivake arimaszen desita! 

 

– nyögte ki a létező legnagyobb bocsánatkérés 

szövegét. 

 

Jack örült ellensége bűnhődésének. Legközelebb Kazuki talán nem zaklatja őt olyan lelkesen. 

Jack Jorihoz fordult, hogy meghajolva kifejezze köszönetét. De a kisfiú nem figyelt rá. Csak térdelt ott, üres tekintettel, aggodalmában az ajkát harapdálva.