6 

Lázálom 

Jack fájdalmasan felsikoltott. 

Még mindig éjszaka volt, csak valami pislákoló derengés törte meg a sötétséget. Furcsa, idegen hangok gyűrűztek körülötte. Úgy látta, hogy egy férfi hajol fölé, arcának egyik oldalát borzalmas hegek borítják. Olyan volt, mintha megolvadt volna. Még gyanúsabbá tette, hogy a szeme aggodalmasan csillogott. 

Aztán a férfi megérintette. Jack karja azonnal lángra lobbant a perzselő fájdalomtól, lázas homlokát pedig elöntötte a veríték. Nyögve és hörögve próbált elhúzódni a fájdalom forrásától, de a teste nem mozdult, ő pedig azon kapta magát, hogy lassan, egyre mélyebbre süpped… Ébrenlét és lázálom között ingázott, majd megrohanták elméjét a sötét emlékek. 

A fedélzeten állt. 

Hallotta apja kiáltásait. Körülötte mindenhol jajgató sebesültek vagy holttestek, egymás hegyén-hátán. Apja keményen megvetve lábát, egyszerre öt árnnyal küzdött, noha tetőtől talpig vérben úszott. Egy kötélre erősített horgot pörgetett maga körül, és oroszlánhoz méltó, vad bátorsággal harcolt. A nyakig feketébe öltözött alakok nem tudtak a közelébe kerülni. Majd egyikük nekiveselkedett. John megrántotta a kötél végét, amitől a horog ívben támadója halántékába fúródott, velőtrázó reccsenéssel szakítva át a csontot, amitől az árny rongybabaként csuklott össze. 

– Gyerünk! – ordította az apja. – Talán mind fantomok vagytok, de meghaltok, ahogy mindenki más! 

Két árnyékharcos egyszerre lendült támadásba, az egyik láncra erősített ívelt pengét, a másik két rövid, kaszára emlékeztető fegyvert forgatott, de nem sikerült John közelébe férkőzniük. Mint prédára leselkedő vadak, úgy köröztek az apja körül, arra 

várva, mikor fárad el végre. 

Jack képtelen volt mozgásra bírni a testét. Lábát mintha a pallókhoz szögezte volna a rettegés. Még sosem küzdött késsel. Remegő kézzel arca elé emelte apja kését, remélve, hogy a látvány majd mozgásra sarkallja. 

Ekkor az egyik árnyharcos John felé hajított egy fémesen villanó csillagot…  

Egyszerre minden fényárban úszott. Szemét szinte égette a napfény. Teste valósággal lángolt, feje elviselhetetlenül zúgott, karja pedig tompán sajgott. Így feküdt mozdulatlanul, közben tekintete egy simára csiszolt cédrusra siklott. Ez nem a hajó… 

Apja nem láthatta a felé repülő tárgyat, de Jack igen. A suriken John bicepszébe fúródott, aki felhördült az éles fájdalomtól, majd undorodó arckifejezéssel kitépte karjából a csillagot. Apró patakban csordult 

ki vér a sebből. Ránézett a fegyverre, majd gúnyosan felnevetett. De a suriken csak figyelemelterelésre szolgált. A kötélzetről, akár pók az áldozatára, egy árnyalak vetette magát Johnra. 

Jack megpróbált felkiáltani, de hangja bennrekedt a pániktól. Az árnyharcos, garottját átvetve John nyakán, erősen hátrahajlította a férfi testét. Jack teljesen tehetetlennek érezte magát. Túl sokan voltak, ő pedig még csak gyerek, hogyan menthetné meg az apját? 

Tehetetlensége miatt gyűlölet áradt szét a testében, erőt és bátorságot öntve tagjaiba, így hatalmas ordítás kíséretében, apja kését a magasban tartva, előrerontott… 

Zavarodottan tért magához, elfordította a fejét, de izmai merevek és görcsösek voltak. Fekhelye mellett egy apró termetű nő térdelt. Ismerősnek tűnt, de nem tudta, honnan, képtelen volt összeilleszteni a kirakós darabkáit. 

– Anya? – kérdezte Jack. A nő közelebb hajolt. Biztosan az anyja, hiszen ő mindig gondját viselte, ha beteg volt… De hogyan lehetséges, hogy itt van? 

– Jaszunde, gajdzsin-szan – érkezett a válasz gyengéd hangon. A hang tulajdonosa fehér ruhát viselt, hosszú, fekete haja megcsiklandozta Jack állát, miközben hideg vizes borogatást tett a fiú homlokára. 

A lány hajának selymes érintése a kishúgára emlékeztette Jacket. „Jess-szé is pontosan ilyen volt… de ő Angliában maradt… Ez a nő… ez a lány, olyan akár egy angyal. Hová kerültem? Ez már a mennyország?” – gondolta, aztán újra elragadta a sötétség. 

Az árnyharcos Jackre villantotta tekintetét. 

Egyetlen, smaragdzöld szeme csillogott a kegyetlen élvezettől. Torkon ragadta Jacket, és lassan, ellenállhatatlan erővel préselte ki belőle az életet. Jack elejtette a kést, amely nagyot koppant a pallón. 

– Rutter? – fordult Jack apjához a zöld szemű árny. John  Fletchert,  aki  eddig  a  garottot  használó árnnyal viaskodott, annyira letaglózta a nem várt 

fordulat, hogy még küzdeni is elfelejtett. 

– Rutter? – sziszegte újra a zöld szemű árny, miközben kivonta kardját, majd Jack mögé lépve, pontosan a szívével egy vonalban, a fiú hátának nyomta a pengéje hegyét. 

– Hagyd békén, hiszen még csak gyerek! – hörögte az apja, gyűlölettől és dühtől lángoló szemmel. A garott fojtogató szorításával dacolva kinyújtotta a kezét, és reménytelenül a fia után kapott. A fojtóhurkot tartó árny nagyot rántott fegyverén, amitől John fulladozva felhördült, majd ernyedten rogyott össze. 

– Kabin… az ágyamban… – hörögte, miközben egy apró kulcsot kotort elő a zsebéből, majd az árny lába elé dobta. 

A zöld szemű intett az egyik emberének, aki eltűnt a kulccsal a fedélközben. 

– Most pedig engedd el a fiamat! – követelte John. 

A zöld szemű árny gonoszul felnevetett, és gyilkos szúrásra emelte a kardját…  

Jack sikoltva, dübörgő szívvel ébredt. Őrjöngve, lángoló tekintettel körbepillantott a szobában, amelyet a sarokban álló gyertya apró, pislákoló lángja vont sárgás derengésbe. Kisvártatva félresiklott a tolóajtó, és a lány lépett a szobába, majd Jack mellé térdelt. 

– Aku rei. Jaszunde gajdzsin-szan – mondta bársonyosan simogató hangján, majd újabb hideg vizes borogatást tett a fiú homlokára, és finoman visszatuszkolta az ágyba. 

– Mi történik? Nem… én nem értem… – kiabálta Jack. – Ki vagy te? Hol van az apám? Mi…  

Nevetése hosszan visszhangzott. Jack apja tomboló ordítással, új erőre kapva támadásba lendült. Hátravetette a fejét, összezúzva ezzel támadója orrát, aki elejtette fegyverét. John előrevetette magát, 

gurulás közben felkapta a kését, majd teljes erejéből a zöld szemű árny combjába vágta a pengét. A férfi felordított fájdalmában, és elengedte Jack torkát, aki rongybabaként rogyott össze. Közben az árny, fájdalomtól hörögve John felé fordult, és egyetlen harci ordításba – Kiai! – sűrítve minden haragját, lesújtott a férfira…