MAGYAR TERMÉSZETTUDÓSOK ÉGI GALÉRIÁJA

Kevés az olyan megkapó látvány, mint amikor csöndes nyári éjszakán komótos lassúsággal kapaszkodik fel a szelíd fényű Hold az ég csillagokkal telehintett boltozatára. Akár penge vékonyságú derékkal, akár telt képével csodálkozik rá a földi világra, láttán ihletet kap a poéta, dalra fakad az érzelmes lélek és két csillagválasztás közötti szünetben vallomásra készteti a hazafelé andalgó szerelmespárokat. Talán még a kevésbé érzelgősek is eltöprengenek pár pillanatig az örökkévalóság emberi ésszel fel nem fogható dimenzióin. Arra azonban aligha gondol bárki is, hogy a Hold egyúttal az emberiség legnagyobb természettudósainak égi galériája is - krátereinek megnevezésében örökítve meg nevüket az idők végezetéig. Áttekintve a sok tízezer holdnyi kozmikus katasztert, büszkén tapasztalhatjuk, hogy igen tekintélyes „parcellákat” magyar természettudósok nevére „telekkönyveztek”.

Égi kísérőnk felszínének leglátványosabb, egyszersmind legjellegzetesebb képződményei a kráterek, melyek többsége már kisebb csillagászati távcsővel is könnyen megfigyelhető. Ezek a „sebhelyek” a Hold arcán megannyi kozmikus becsapódás nyomai, melyek - mivel a felszínén nincs légkör, sem víz - erózió híján évmilliárdokig változatlanul fennmaradnak. Köztudott, hogy a Hold mindig ugyanazon oldalát fordítja a Föld felé, ami kötött keringésének köszönhető, vagyis annak, hogy a tengely körüli forgásának ideje pontosan megegyezik a Föld körüli keringésének időtartamával. Galileo Galilei, a csillagászati távcső feltalálója fedezte fel 1610-ben, hogy a Hold felszínét hegyek, kráterek, barázdák tarkítják. A felénk forduló oldalon megközelítőleg 300 000 egy kilométernél nagyobb átmérőjű kráter található, melyekből 234-nek a nagysága haladja meg a 100 kilométert. A Hold túlsó oldaláról az első felvételeket a szovjet Luna 3 űrszonda készítette 1959 októberében. Szembetűnő, hogy a Hold tőlünk nem látható oldalán lényegesen több a becsapódási kráter és sokkal kisebb a holdi „tengerek” által borított terület.

Egyes holdbéli alakzatok elnevezései még a 17. századból maradtak fenn. A legelső holdtérképek egyikét Planisphaerium lunae, a se mediantibus te-lescopiis observatum címen adta ki IV. Fülöp spanyol király matematikusa, Michel Florent van Langren (1600-1675). A Brüsszelben megjelent kiadványban a holdalakzatok némelyikét már szentek nevével is megjelölte, kö-

zülük néhány még ma is szerepel térképeinken (pl. Catharina-, Cyrillus-, Theophilus-kráter). A kor egyik legpontosabb és legrészletesebb térképét Jan Heveliusz (1611-1687) lengyel csillagász adta ki 1647-ben. A Selenogra-phia, sive Lunae descriptio című kitűnő munkája 495 oldalnyi szövegből áll, melyet 3 térképpel és 40 részletrajzzal illusztrált. A ma használatos nomenklatúra megalapozója a bolognai egyetem filozófia és csillagászattan professzora, Giovanni Baptiste Riccioli (1598-1671) volt, aki az 1651-ben kiadott Almagestum novum című művében szereplő holdtérképén már jó néhány krátert neves tudósok nevével jelölt. A későbbi szelenografikusok (sze-lenográfia: a Hold leíró tudománya), elsősorban a német Schröter (1745-1816) és Madler (1794-1874) térképein a 19. század elején már több mint 400 megnevezést találhatunk. Az újabb és újabb holdtérképekre rendre eltérő jelölések kerültek, ezért a zűrzavart elkerülendő a Nemzetközi Csillagászati Unió 1935-ben egységes nomenklatúrát vezetett be. Ekkor 681 holdalakzat hivatalos megjelölésére került sor. A múlt század hatvanas éveitől a kráterek megnevezését fokozatosan kiterjesztették a Hold túlsó oldalára is. 1988-ig a felénk forduló oldalon összesen 801 tulajdonnév regisztrálása történt meg. E fenti számokból is kitűnik, hogy bőven van még elnevezésre váró kráter a Holdon, és tegyük hozzá, magyar tudósokból sem voltunk és vagyunk híján...

temi, majd az egri, a budai és a gyulafehérvári csillagvizsgálót. O a feltalálója a csillagvizsgálók forgatható kupolájának. VII. Keresz-tély dán király felkérésére a norvégiai Vardö szigetére expedíciót szervezett a Vénusz bolygó napkorong előtti átvonulásának a megfigyelésére. Az itt mért adatok alapján korának legpontosabb Nap-Föld távolságát határozta meg .

Zach Ferenc Xavér (1754-1832) Pesten született. Az Uránusz bolygó felfedezőjének, az angol Herschellnek a munkatársa. O végzi az Uránusz-megfigyelések matematikai számításait. Nevéhez fűződik a seebergi csillagvizsgáló megalapítása, és elsőként szervez nemzetközi csillagászati konferenciát. Ugyancsak ő indította meg a világ első csillagászati folyóiratát 1798-ban.

Bolyai János (1802-1860) alakja és munkássága az egyetemes matematika jelképe. Elsőként sikerült feloldania az euklideszi geometria kétezer éven át megoldatlan problémáját. Felismerte a geometriai térszerkezet és a gravitációs erőtér közötti szoros összefüggést, amelyet csaknem száz évvel később Einsteinnek sikerült kimutatnia híres tenzoregyenletében. A matematika több területén jutott olyan felfedezésekre, melyek új utakat szabtak azok fejlődésének.

Petzval József (1807-1891) Szepesbélán született. A geometriai optika alapelveinek lefektetője, a fényképezés úttörője. 1840-ben szerkesztette meg a világ első nagy fényerejű, akromatikus lencserendszerét, amely a megvilágítási időt tetemesen lecsökkentette.

Löwy Mór (1833-1907) a Pozsony megyei Bazinban született. 1861-ben a párizsi Nemzeti Obszervatórium munkatársa, 1896-tól pedig igazgatója lett. Főként üstökösök és kisbolygók pályáinak számításaival foglalkozott, később áttért a fotografikus észlelésekre. 1896 és 1909 között tizenkét kötetben adta ki korának legjelentősebb, Holdról készült fo-

tografikus atlaszát, az Atlas Photographique de la Lunét. O a feltalálója a világ obszervatóriumaiban igen elterjedt és közkedvelt COUDE (fr. könyökcső) rendszerű távcsőtípusnak.

holdkráterek

Kráter	Átmérő	Holdrajzi	Holdrajzi
		szélesség	hosszúság
segner	67 km	59 S	48 W
hell	31 km	32 S	8 W
zach	52 km	61 S	5 E
bolyai	50 km	36 S	134 E
petzval	150 km	63 S	113 W
löwy	26 km	23 S	33 W
FÉNYI	40 km	45 S	105 W
EÖTVÖS	105 km	34 S	125 E
WEINEK	30 km	28 S	37 E
zsigmondy	70 km	49 N	105 W
KÁRMÁN	210 km	45 S	175 E
szilárd	147 km	34 N	106 E
békésy	96 km	52 N	127 E
NEUMANN	107 km	40 N	153 E
izsák	27 km	23 S	117 E
HÉDERVÁRI	69 km	82 S	84 E

Fényi Gyula (1845-1927) Sopronban született. A kalocsai Hay-nald obszervatóriumban végzett Nap-protuberancia harminckét évet felölelő észlelési sorozata a fényképezéssel történő vizsgálatok előtti idők legtökéletesebb és leghomogé-nabb megfigyelési gyűjteménye, amely ma is forrásértékű. Elsőként neki sikerült 1886-ban egy napkitörés színképét rögzítenie, amiből a plazma mozgásának sebességét is megállapította.

Eötvös Loránd (1848-1913) Budapesten született. A magyar fizika fejedelme jelentős eredményeket ért el a folyadékok felületi feszültségének meghatározásában. A tehetetlen és súlyos tömeg ekvivalenciájának igazolására szerkesztette meg világhírűvé vált torziós ingáját, amely alkalmas volt a gravitációs tér változásainak mérésére is. Sikeres kísérletei Einstein relativitáselméletének egyik alappillérévé váltak. Az inga segítségével a Föld jelentős kőolajmezőit is sikerült feltárni.

Weinek László (1848-1913) Budán született. A csillagászati fotográfia technikájának alakítója és élenjáró alakja. A fotografikus asztrometria hibáinak kimutatásában végzett úttörő munkát. Speciális eljárást dolgozott ki a holdrajzok és a fotográfiák kombinált alkalmazásában, amelyeket jó fél évszázaddal később a NASA is sikerrel használt az Apollo-program során.

Zsigmondy Richárd (1865-1928) Nobel-díjas magyar származású kémikus. Az ultramikroszkóp kifejlesztője, melynek segítségével döntő fontosságú megállapításokat tett a kolloid oldatok természetéről.

Kármán Tódor (1881-1963) Budapesten született. A Műegyetem gépészmérnöki karán szerzett diplomát. A világ első, helyben lebegni képes, forgószárnyas helikopterének a megalkotója, majd a sugárhajtású repülőgépek kifejlesztője. Az aerodinamika alapvető téziseinek megfogalmazója, a repüléstudomány máig felülmúlhatatlan alakja. A repüléstechnika fellegvárának számító JET Propulsion Laboratory létrehozója.

Szilárd Leó (1898-1964) Budapesten született. Nevét leginkább ahhoz a felfedezéséhez kapcsolják, hogy elsőként sikerült felismernie a maghasadással kiváltott láncreakció lehetőségét. Fontos szerepet játszott az első atombomba megalkotásában, de legalább akkora energiát vetett be annak felhasználása ellen is. Többek között ezért is érdemelte ki az ENSZ Az Atom Békés Felhasználásáért Díját.

Békésy György (1899-1972) Nobel-díjas biofizikus. Budapesten született, fizikából doktorált a Tudományegyetemen, majd a Postakísérleti Állomás laboratóriumában kezdett dolgozni. 1961-ben kapta meg a Nobel-díjat a fül csigájában létrejövő ingerületek mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért.

Neumann János (1903-1957) Budapesten született. A huszadik század egyik legkiemelkedőbb matematikusa volt. Kezdetben matematikai logikával és halmazelmélettel foglalkozott. A játékelmélet is elsősorban neki köszönhető, csakúgy mint a közgazdasági jelentősége miatt azóta általánosan elterjedt operációkutatás. Az elektronikus számítógépek atyja, melyek muködéséhez bevezette a kettes számrendszert, a memória- és programtárolást, valamint a programvezérlést.

Izsák Imre (1929-1965) Zalaegerszegen született. A Konkoly-obszervatórium munkatársa volt, majd 1956-ban emigrált Magyarországról. A NASA égimechanikai osztályának lett a vezetője. Alapvető megállapításai a muhol-dak pályaelemzéseiből a Föld alakjának a meghatározásában úttörő je-lentőséguek voltak. Elsőként mutatta ki, hogy a Föld egyenlítője nem kör, hanem hullámos (geounduláció) vonalú.

Hédervári Péter (1931-1984) Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd a Geofizikai Intézetnek volt tudományos főmunkatársa. Számos csillagászati, őslénytani, földrajzi és meteorológiai tárgyú tudományos cikk és könyv szerzője.

felhasznált és ajánlott irodalom

Beck Mihály: A Díj és a magyarok. Százéves Nobel végrendelete (Természet Világa, 1995/12.)

Bencze Gyula: A világ legszerényebb embere (Természet Világa, 1995/3.)

Bíró Gábor: Zemplén Győző és W. Ostwald levélváltása 1902-1903 (Tanulmányok a természettudományok, a technika és az orvoslás történetéből, 1993)

Budincsevits Andor, dr.: A plazmalámpa (Természet Világa, 1980/7.)

Doby Antal: A podmanini és aszódi Podmaniczky család (Budapest, 1901)

Edson, Lee: Örvények és repülők. Kármán Tódor élete és munkássága (Akadémiai Kiadó, Budapest 1994)

Füstöss László: A modern fizika érkezése (1919-1945) (Fizikai Szemle, 1991/11.)

Gábor Dénes: Válogatott tanulmányok (Gondolat, Budapest 1976)

Gajdusek, Daniel Carleton: Polikulturális örökségem (Fizikai Szemle, 1998/8.)

Honti József: György Pál (1893-1976) (Orvosi Hetilap, 142. 51)

Hudoba György: 100 éve született Lánczos Kornél (Természet Világa, 1993/3.) Hungarian Think The Darnedest Things (The New York Times, 1993. january 24.) Harsányi C. János: Nem teljes információjú játékok (Fizikai Szemle, 1995/5.)

Kellner Dániel: A Nobel-díjas orvosok élete és munkássága (Budapest 1936)

Kémiai Nobel-díj, 1994 (Fizikai Szemle, 1994/12.)

Kovács László: Részecskeszámlálás elektronsokszorozással (Természet Világa, 1994/8.) Közgazdasági Nobel-díj, 1994 (Fizikai Szemle, 1994/12.)

Kunfalvi Rezső: Az elektron felfedezése (Természet Világa, 1978/9.)

Békésy György (Természet Világa, 1980/9.)

A fasori gimnázium Nobel-díjasa: Wigner Jenő (Természet Világa, 1982/7.)

Macrea, Norman: John von Neumann (Fizikai Szemle, 1993/12.)

Marx György: Szent-Györgyi Albert (Fizikai Szemle, 1986/12.)

90 éve született Szilárd Leó (Fizikai Szemle, 1988/8.)

Az Eötvös-kísérlet száz éve (Fizikai Szemle, 1992/3.)

Szubjektív fizikatörténet (Fizikai Szemle, 1990/7.)

Bay Zoltán köszöntése (Fizikai Szemle, 1990/12.)

A marslakók érkezése (Fizikai Szemle, 1991/11.)

Láncreakció (Természet Világa, 1992/11.)

Lánczos Kornél (1893-1974) (Fizikai Szemle, 1993/3.)

Háborúk és szimmetriák - Wigner Jenő (Fizikai Szemle, 1995/2.)

Szabadon választhatsz (Fizikai Szemle, 2002/4.)

Mészáros Sándor: A Hold válaszolt. Bay Zoltán radarvisszhang-kísérlete (Természet Világa, 1996/2.)

Molnár Árpád: Oláh György, aki hosszú életűvé tette a karbokationokat (Természet Világa, 1995/7.)

Nagy Ferenc: Harsányi János (Akadémiai Kiadó, Budapest 1995)

Palló Gábor: A magyar Nobel-díjasok (Fizikai Szemle, 1989/3.)

A 20. század második felének fizikája Magyarországon (Fizikai Szemle, 1991/12.)

A magyar jelenség (Fizikai Szemle, 1991/11.)

Az ötvenes évek fizikája (Fizikai Szemle, 1993/2.)

Pető Gábor Pál: Meghökkentő adalékok a nevezetes Einstein-levél keletkezéstörténetéhez (Természet Világa, 1979/5.)

Radnay Gyula: Az Eötvös-korszak (Fizikai Szemle, 1991/10.)

Rose, C. S.: Memoir of Paul György (1893-1976). Transactions and Studies of the College of Physicians of Philadelphia (1976/44.)

Smil, Vaclav: Genius Loci, The twentieth century was made in Budapest (Nature, 2001.

j^an. 4.)

Strausz Armin: Lénárd és Röntgen (Természettudományi Közlöny, 1896)

Szentágothai János: Avatóbeszéd Szilárd Leó emléktáblájánál (Fizikai Szemle, 1989/6.) Szent-Györgyi Albert: Az anyag élő állapota (Magvető, Budapest 1983)

Tarnóczy Tamás: Kiegészítések Békésy György életrajzához (Fizikai Szemle, 1992/6.) Teller Ede: A magyarok nem egyedül csinálták (Fizikai Szemle, 1992/4.)

Teller Ede: Hazajöttem (Fizikai Szemle, 1991/1.)

Végül is szerencsés embernek érzem magam... - Harsányi János beszél életéről (Fizikai Szemle, 1995/9.)

Wagner, S. Francis: Bay Zoltán (Akadémiai Kiadó, Budapest 1994)

Weinberg M., Alvin: Atomenergia - Magyar találmány? (Fizikai Szemle, 1992/11.)

Zhao Kai-hua: Az Eötvös-versenytől a diákolimpiákig (Fizikai Szemle, 1994/11.) Zsigmondy Árpád: A Zsigmondy család története (doktori értekezés)