6. fejezet

{10} Hátravan még, hogy az egészet összetartó okról66 szóljunk főbb vonalakban, ahogy

azt többi tárgyunkkal kapcsolatban is tettük. Súlyos hiba lenne ugyanis, hogy míg - ha

nem is részletező pontossággal, de legalábbis áttekintést nyújtó tájékoztatás céljából - a

világegyetemről beszélünk, a világegyetemben a legfontosabbat kihagyjuk. Nos hát

minden ember ismeri azt az ősi, atyáitól örökölt mondást, hogy minden istentől és

istenért {15} állott elő,67 és egyetlen természet sem elégséges magában véve önmagá-

nak, ha egyszer az istentől eredő fenntartó hatóerő magára hagyja. Ez késztetett a régiek

közül is némelyeket arra, hogy azt mondják, mindezek istenekkel vannak tele:68 mind

azok, amik a szemünk előtt lebegnek, mind azok, amik hallásunk, vagy más érzékeink

előtt - s ezzel olyan {20} kijelentést tettek, ami az isteni hatóerőhöz illik ugyan, de nem

az isteni lényeghez. Mert fenntartója valóban mindennek és szülőatyja e világrendben

végbemenő bárminemű jelenségnek az isten, de nem ám sajátkezűleg fáradozva,69 mint

egy igavonó állat, hanem úgy, hogy egy kimeríthetetlen hatóerőt használ fel, melynek

segítségével azt is eléri, ami tőle {25} messze lenni látszik. Ő foglalhatta el a legfelső és

egyben első helyet - magasztosnak is ezért nevezik -, s a költővel szólva az egész ég

„legfőbb tetejében"70 telepedett le. Erejét pedig leginkább valamilyen módon a hozzá

legközelebb eső test élvezi, aztán az ezt követő, és így sorban tovább {30} el egészen a

bennünket körülvevő vidékekig. Így tehát úgy tűnik, hogy a Föld és a földiek, mivel a

vö. 69). Míg az ellenfelek a mesterségek keletkezéséből az emberiség keletkezésére következtettek, a

peripatetikusok világkatasztrófákkal, a civilizáció ideiglenes elpusztulásával magyarázták a tekhnék

történetiségét. A „megkönnyítés" kifejezés eszünkbe juttatja azt a mítoszt, mely szerint Zeusz azért

indította el a trójai háborút, mert a Föld panaszkodott a túl sok ember terhe miatt (Scholion 'A' Iliász I 5-höz.)

65 Szerzőnk itt a következő nézetekkel vitatkozik:

(1) a természet bővelkedik célszerűtlen, a rendet zavaró eseményekben, természeti csapásokban, melyek

az isteni gondviselést cáfolják (epikureusok: Cicero: Az istenek természete I 23-247; Lucretius, V 156-234; Philón: De providentia I 37-38,44, 47, 54.; II 69,87,90, 102).

(2) az egyedi dolgok pusztulása a világegész pusztulásnak kitett természetére utal (sztoikusok a

peripatetikusokkal szemben: a vitáról részletesen ld. Philón, De aeternitate mundi; De providentia).

Szerzőnk ezzel szemben kimutatja a váratlan természeti események természeti (!) célszerűségét, melyek

végső soron a harmónia és az Egész fennmaradását szolgálják. (A szelekkel kapcsolatban hasonló

fejtegetést olvashatunk Senecánál: Quaestiones naturales V 18,1-2.13.) A részleges katasztrófák nem érintik az egész rendet (vö. Meteorológia I 14, Theophrasztosz Philónnál, De aeternitate mundi 124-9, 143-4; D e providentia I 9, 13); a Föld örökkévalósága és a világegyetem örökkévalósága kölcsönösen feltételezi egymást (Kritolaosz Philónnál, De aeternitate mundi 55; vö. kül. [Okellosz]: De universi natura I 13).

Moraux és Theiler (review of 'Ocellus Lucanus', by R. Harder, Gnomon 2 [1926], 585-97) közös forrást tételeznek fel, közelebbről Theiler Kritoláoszra gondol. Jóllehet a jelenségek leírásában hű marad szerzőnk

Arisztotelész hagyatékához, a természeti jelenségek teleológiai értelmezése Arisztotelésznél a biológiára

korlátozódik. A sztoikusokra jellemző morális teleológia viszont (gonoszok megbüntetése, az istenség

hatalmára emlékeztetés, erényre sarkallás) szerzőnket nem ihlette meg.

66 Vö. Arisztotelész: Metafizika I 2, 983a5-10 és Theophrasztosz: Metafizika 9b24-10a5.

67 Vö. 2,391b11-12; Attikosz fr 3; Rm 11,36, az „Almachtsformel" történetéhez lásd Eduard Norden:

Agnostos theos. Untersuchungen zur Formengeschichte religiöser Rede. Leipzig - Berlin, Teubner, 1913, 347-354, aki a preszókratákig (Xenophanész, 21 B27 DK) követi vissza a formula eredetét.

68 Thalész, 11 A22 DK. (A lélek I 5, 41 la7; vö. Platón: Törvények X 899b).

69 Vö. Az égbolt II 1.

70 Iliász I 499.

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 14

legnagyobb távolságra vannak az istentől származó javaktól, erőtelenek, nem

illeszkednek, telis-tele vannak zavarral. Valójában azonban, mivel az isteni

természeténél fogva mindenhez elhatol, hasonlóképpen esik a körülöttünk lévőkre is, és

a felettünk [196] elhelyezkedőkre is, jóllehet aszerint, hogy közelebb vagy távolabb

vannak az {35} istentől, többé vagy kevésbé válik javukra.71 Egyszóval helyesebb úgy

{398a} felfognunk - s ez a megfelelő és egyúttal az istenhez is leginkább illő -, hogy az

égben trónoló hatóerő lesz a fennmaradás oka a legtávolabb elhelyezkedők esetében

(már amennyire ezt meg lehet mondani) éppúgy, mint az egész esetében, mintsem azt

gondolnunk, hogy idáig elhatolva és itt {5} sürögve-forogva a munkát sem nem szép,

sem nem előkelő módon saját kezűleg végzi a Földön.

Bizony az emberek fejedelmeihez sem illik az, hogy mindenféle közönséges feladatba

maguk fogjanak bele - gondolok itt had, város vagy háztartás vezetésre; ha

ágyneműtartót kell varrni, vagy ha más hitványabb feladatot kell elvégezni, amit

bármelyik rabszolga megtehetne -, hanem {10} inkább az olyasmi az illendő, amit a nagy

királyról fel is jegyeznek. A Kambüszészt, Xerxészt és Dareioszt körülvevő külsőségek

tudniillik oly pompásan voltak megrendezve, hogy mutassák magasztosságának és

felsőbbségének nagyságát: mert maga a nagy király, ahogy beszélik, Szuszában, illetve

Ekbatanában mindenki számára láthatatlanul trónolt, egy csodás királyi palota falai meg

aranytól, borostyántól és elefántcsonttól {15} tündöklő kerítés mögött tartózkodott.72 Az

egymást érő számos kapubejárót, valamint a kapucsarnokokat, melyeket egymástól jó

pár sztadion választott el, bronz kapuk és magas falak biztosították. Ezeken kívül a leg-

kiválóbb kipróbált férfiak álltak rendelkezésére jó rendben: közülük {20} egyesek

közvetlen a király körül tartózkodtak, mint testőrök és fegyveres kísérők, mások viszont

a falkerítés szakaszainak voltak őrei, vagy kapusok, meg akiket „fülhallgatóknak" hívtak,

mintha maga a király - akit uralkodónak és istennek neveztek - látna is, meg hallana is

mindent. Rajtuk kívül még a jövedelmeket ellenőrző kincstárosok, hadvezérek és {25}

[197] fővadászok, ajándékok átvevői és a többi feladatra külön-külön szükség szerint

kijelölt felelősök foglalták el posztjaikat. Az Ázsia feletti egész uradalom pedig - melyet a

Hellészpontosz választ el a nyugati részektől,

{30} az Indus pedig a keletiektől - hadvezérek, szatrapák és királyok közt volt a

különféle népeknek megfelelően felosztva, a nagy király szolgái, futárok, kémek,

hírvivők, meg jelzőtornyok felügyelői közt. Ily mértékű volt tehát a szervezettség,

különösen pedig a tűzjelzők esetében, akik tűzjelzéseket adtak láncban a

peremvidékektől egészen Szuszáig, illetve {35} Ekbatanáig, úgyhogy a király még aznap

megtudta az ázsiai újságokat.73 {398b} Azt kell pedig gondolnunk, hogy a nagy király

méltósága a világegyetemet birtokló istenéhez képest annyival fogyatékosabb,

71 Vö. Az égbolt II 12. A „távol esők" isteni hatóerőből történő részesedésének problémáját tárgyalja Theophrasztosz is (Metafizika 5b10-6a5), egy másik Homérosz sorra történő hivatkozással, melyben

Zeusz így szól: „Fölhúználak a földdel is én, tengerrel is együtt" (Iliász VIII 24). A vonatkozó epizódból (VIII 3-25) Arisztotelész is idézi a 20-22. sorokat: Az állatok mozgása 4, 699b37 skk. A Zeusz által itt említett égből leeresztendő „arany láncot" a késői kommentátorok az isten hatóerejével azonosítják: Eusztathiosz: Ad Homen lliadem 694,63: 514, 18-22 Van der Valk; 695,10: 515,9-12 Van der Valk. Vö. L. Edelstein: „The golden Chain of Homer", in G. Boar (et al.): Studies in Intellectual History. New York, Greenwood Press, 1953, 48-66.

72 Hérodotosz (I 98) 7 különböző színű falat említ, ami Bos szerint („Supplementary Notes", 329) a 7

bolygószférára volt érthető.

73 A leírásban szerzőnk forrása feltehetően Hérodotosz (I 98: Déiokész palotája, vö. Odüsszeia IV 68 skk; Aiszkhülosz: Perzsák 980; Xenophón: Kürosz neveltetése VIII 2,11). Philón is említi többször a Nagykirályt (pl. D e decalogo 61), a legjobb lelkek halál utáni sorsának illusztrálásánál hasonló összefüggésben, mint szerzőnk (De somniis I 140). A világrend hasonlatára erőteljesen emlékeztet Türoszi Maximosz leírása (XI 12. 144,5-145,9).

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 15

amennyivel a leghitványabb és legerőtlenebb állaté az övéhez képest, úgyhogy, ha {5}

méltatlan dolog volt, hogy úgy tessék Xerxésznek, hogy maga tegyen meg és végezzen el

saját kezűleg mindent, amit csak akart, és mint elöljáró, mindenütt jelen léve igazgassa

az államügyeket - sokkal inkább nem illik ez az istenhez. Méltóságteljesebb pedig és

illőbb, hogy székhelyéül a legfelsőbb régiók szolgáljanak, és ereje az egész

világegyetemet átjárva mozgassa a Napot, a Holdat, körpályán vezesse az egész égboltot,

és a földiek {10} fennmaradásának oka legyen. Semmi szüksége ugyanis ügyes fogásokra

vagy mások segítségére, ahogy a közöttünk uralkodóknak van szükségük gyengeségük

miatt sok kézre,74 hanem az a legistenibb, hogy könnyeden és egyszerű mozgással

mindenféle alakzatot létre tud hozni, ahogy {15} kétségkívül ezt teszik a konstruktőrök

is, akik egy szerkezetet egyetlen indítókarjának segítségével különféle működésekre

késztetnek.75 Hasonlóképpen a marionettjátékosok is egyetlen zsinór meghúzásával

mozgásba [198] hozzák az állatnak nyakát, kezét, vállát és szemeit, vagy akár az összes

testrészét, egész jó összhangban.76

Így adja át tehát az isteni természet is erejét az első" mozgó valamiféle {20} egyszerű

mozgásától a következőknek, majd azoktól ismét a még távolabb levőknek, mígnem az

egészet átjárja: mert amint valamelyiket megmozdítja egy másik, az is szintúgy

megmozgat egy másikat rendben, miközben mindannyian a saját szerkezetüknek

megfelelően cselekszenek, mert nem ugyanolyan módon működik mind, hanem

különböző, eltérő {25} módokon, sőt van amelyik ellentétesen, noha a mozgásra való

első - mondjuk így - biztatás egy volt. Mintha valaki egy edényből gömböt, kockát, kúpot

meg hengert szórna ki egyszerre: mindegyik a saját alakjának megfelelően fog

mozogni;77 vagy mintha vízi, szárazföldi és szárnyas állatokat {30} tartana egyszerre az

ölében valaki, majd kidobálná azokat: mert az úszó állat nyilván saját életteréig

elvergődve úszni fog, a szárazföldi megszokott lakhelyéhez, illetve élelemforrásához fog

vánszorogni, a levegőbeli pedig a földről a magasba emelkedve repülni kezd, hisz egy,

azaz első ok {35} mindnek megadja a neki megfelelő lehetőséget.78 Így van a

világegyetem {399a} esetében is: az égbolt egészének ugyanis egy egyszerű

körbefordulásának hatására, mely egy nappal és éjszaka alatt végbemegy, minden test

más és más pályára tesz szert,79 s noha egyetlen gömb tartalmazza őket, egyesek

gyorsabban, mások pedig ráérősebben mozognak a távolság {5} nagyságátol és saját

felépítésüktől függően. A Hold ugyanis egy hónap alatt járja be körét, miközben

74 Vö. [Ekphantosz]: De regno 82,17-21. A közép-platonikus elképzelés szerint a daimonionok

közvetítenek: Türoszi Maximosz, XI 12. 144,3-145,9.

75 Arisztotelész is használja a párhuzamot egy csekély, illetve távoli ok hatásának szemléltetésére (Az

állatok mozgása 7, 701b1-7; Az állatok keletkezése II 1, 734b9-16. Szünesziosz (Aegyptii sive de providentia 19, egy automata bábjátékra hivatkozva) Istennek a világra gyakorolt hatását mutatja be a hasonlattal. Az

automatákról Ld. Hérón: Automatakészítés, kül. 335-43, Schmidt.

76 A filozófiában a báb-hasonlatot leginkább az emberre használják: Platón: Törvények I 644D-645E;

Philón: De opificione mundi 117; Gellius, XIV 1,23 (Favorinus); Marcus Aurelius II2; II16; VI28; VII29; X 39; XII19; Porphüriosz Sztobaiosznál 118,40,167,7; hasonlóan Horatius, Szatírák 117,82.

77 Khrüszipposz használja a hasonlatot az emberi autonómia megvilágítására (SVF II 974; 1000), az ő

nyomán pedig Marcus Aurelius (X 33,3), és később keresztyén szerzők is (Baszileiosz: Hexameron IX,12; Nüsszai Szt. Gergely: Nagy katekhetikus beszéd 6,9).

78 Szintén közkeletű kép, melyet különböző szerzők különféle jelenségek szemléltetésére alkalmaznak: a

Corpus Hermeticum (Sztobaiosz 149,68.460,10-461,7) a lelkek halál utáni sorsának bemutatására (K.

Reinhardt [Poseidonios. München, C. H. Beck, 1921,379] Poszeidóniosz hatását véli felfedezni az itt idézett Iszisz-apokalipszisen); Velleius Paterculus (I 16,2) a görög klasszicitás érvényesülésére a kultúra

különböző területein; Galénosz (De usu partium I 3. 7,1-12; nála három tojáshéj reped fel egyszerre) a születéstől fogva beprogramozott ösztönök kimutatására.

79 Vö. Az égbolt II 12, 293a10.

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 16

növekszik, csökken és fogy, a Nap viszont, és a vele együtt futók - a Hajnalcsillag, meg

amit Hermésznek neveznek - egy év [199] {10} alatt, míg a Tüzes hozzájuk képest

kétszer annyi idő alatt, Zeuszé ehhez képest hatszor annyi alatt s végül a Kronoszénak

nevezett az alatta levőhöz képest két és félszer annyi alatt. Ahogy pedig mindnyájan

együtt énekelnek és táncot lejtenek az égbolton, az egyből kiindulva és az egybe tor-

kollva,80 egy harmónia jön létre,81 mely az egésznek a szó igaz értelmében a „világrend"

nevet ajándékozza ahelyett, hogy „rendezetlenség". {15} Ahogyan pedig egy karban,

amikor a karvezető rákezd, az egész férfikar (vagy akár vegyeskar) vele együtt

visszhangozza a dalt, és a különböző- magasabb, illetve mélyebb - hangokat egyetlen

tiszta hangzású harmóniává elegyíti, így történik ez a mindenséget vezénylő isten

esetében is. Az {20} ugyanis, akit a hasonlóság alapján karvezetőnek82 nevezhetünk, a

fentről küldött biztatással mozgatja a csillagokat és az egész égboltot; a fénylő Nap aztán

kétféle mozgást is végez, melyek közül az egyikkel felkelése és lenyugvása révén a

nappalt és az éjszakát választja ketté, a másikkal {25} pedig a négy évszakot irányítja,

amint előrefelé északra és hátrafelé délre kúszik. Esőzések, szelek, harmat, és a

környező szférában bekövetkező események is a maguk idejében az első, illetve ősök

révén keletkeznek. Ezeket folyók áradása, a tenger felduzzadása, fák sarjadása,

gyümölcs-érés, állatok születése, mindezek növekedése, virágzása és pusztulása {30}

kíséri, amennyiben mindük saját felépítése is társul ezen kiváltó okokhoz, amint azt már

mondottam. Amikor pedig a mindenek fejedelme és szülőatyja, aki a gondolkodást

leszámítva minden érzék számára láthatatlan, az ég és a föld közt keringő természet

egészének jelt ad, az minden részében sajátos körpályák és határok szerint mozogni

kezd folytonosan, s hol {35} el-, hol meg feltűnik: egy alapelvből építkezve sok ezer

alakzatot mutat fel, majd takar el ismét. {399b} Ami végbemegy pontosan arra hasonlít,

ami háború idején történik, amikor a trombita jelt ad a tábornak: akkor ugyanis amint a

hangot meghallotta, ki-ki pajzsot ragad, páncélba öltözik, lábvértjét, sisakját vagy {5}

harci övét csatolja fel, és míg ez lovát kantározza fel, addig az fogatra száll, amaz meg a

másiknak harci jelszót kiált oda; a rajvezető rajához, a szakaszparancsnok szakaszához,

a lovas a szárnyra, a könnyűgyalogság [200] pedig a neki megfelelő helyre siet: minden

egy jeladó szavára bolydul fel, a hatalom birtokosa, a fejedelem parancsának

megfelelően. Így kell ezt a {10} mindenséggel kapcsolatban is elgondolni: egyetlen

serkentés hatására történik mindennel az, ami rá jellemző, s ez a serkentés ráadásul

láthatatlan és rejtett. Ilyetén volta azonban egyáltalán nem jelent akadályt sem az ő

számára, hogy így cselekedjék, sem a mi számunkra, hogy ezt elhiggyük - hiszen a lélek

is, amely által élünk, meg otthonaink és városaink vannak, mivel láthatatlan, csak művei

révén látható: mert ez talál fel, szervez {15} meg és tart működésben minden rendszert

az életben: a föld szántását, az ültetést, a mesterségek kigondolását, a törvények

alkalmazását, az állam rendjét, a belpolitikai cselekvést, a külháborút, a békét. Ezt kell

gondolnunk az istenről is, aki erejét tekintve leghatalmasabb, szépségét {20} tekintve a

legfenségesebb, életét tekintve halhatatlan, kiválóságát tekintve pedig mindenkit

felülmúl, s ezért, mivel semmiféle halandó természet szemléletének tárgya nem lehet,

művein keresztül szemlélhetjük. Mert mind a levegőben, mind a földön, mind a vízben

végbemenő minden esemény valóban az isten művének nevezhető, aki a világrendet

birtokolja, {25} akitől van - a természetbölcselő Empedoklésszal szólva –

mind, ami volt, s ami van, s ami majd ezután lesz:

fák rügyeik ha kipattintják, meg férfiak és nők,

80 Az egy okra és az egy célra kell gondolnunk.

81 Arisztotelész Az égbolt II 9-ben részletesen cáfolja az égi harmónia püthagoreus elméletét.

82 Itt a koruphaiosz szó kettős jelentését - „karvezető és „a csúcson levő" - használja ki a szerző.

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 17

állatok és madarak, halak, a friss vízen elélők.83

Valóban - még ha kissé szerény is ez a párhuzam - a boltívek {30} úgynevezett

zárókövéhez hasonlatos, amely középen elhelyezkedve azáltal, hogy mindkét ívrészlettel

összeköttetésben van, a boltív egész alakzatát mozdulatlanul tartja, harmóniáját és

rendjét vigyázza.84 Némelyek meg azt beszélik, hogy amikor a szobrász Pheidiász az

Akropoliszon lévő Athénát készítette, pajzsának közepébe saját ábrázatát belevéste, és

egy olyan {35} láthatatlan szerkezettel erősítette a szoborhoz, hogy ha valaki le akarná

{400a} [201] szedni, az egész szobor megbomlik és összedől.85 Ez a szerepe az istennek

a világegyetemben: biztosítja az összes dolog harmóniáját és {5} fennmaradását, csak

éppen nem is közepe az egésznek - ott a Föld, e sáros vidék lakozik -, hanem odafent

tartózkodik, tiszta lévén tiszta helyen, amelyet igaz értelemben neveznek égboltnak,

mert ez a világ felső vége,86 meg Olümposznak, mert olyan, mint tiszta fényű lámpás,87 és

nincs része semmiféle homályban, vagy rendezetlen mozgásban, amilyenek {10}

környezetünkben jönnek létre vihar vagy heves szél következtében. Ahogy a költő is

mondotta:

az olümposzi csúcsra: az istenek el nem enyésző

székhelye az, mondják. Soha szél nem rázza, nem ázik

záporban, sose hull rá hó, de az éter egészen

felhőtlen, s futkároz rajta a tiszta verőfény.88

{15} Tanúbizonyságot tesznek emellett az összes élők is, mert a felső régiót rendelik az

istenhez: mert hiszen mi emberek mindnyájan a magasba nyújtjuk kezeinket, amikor

imádságot végzünk.89 Ilyen értelemben nem helytelenül szavalják azt sem, hogy

míg Zeusz fellegeken, s éterben széles eget nyert.90

{20} Ezért foglalják el ugyanazt a helyet az érzékelhető dolgok közt is a legbe-csesebbek:

a csillagok, meg a Nap és a Hold, és ezért vannak egyedül az égiek úgy elrendezve, hogy

rendüket mindig ugyanolyannak őrzik meg, és soha nem térnek el attól változás révén,

ahogy azt a földiek teszik mindenféle másulást és hatást befogadván, mivel könnyen

megbolydíthatók: {25} mert a Földnek több részét feltörték már erős földrengések, vagy

[202] elárasztották mértéktelen esőzések kitörvén, a hullámok ostroma és visszahúzó-

dása már sok szárazföldet tengerré változtatott, vagy tengert szárazfölddé,91 heves

légáramlatok és perzselő viharok olykor egész városokat feldúltak, tűzvészek és

lángtengerek meg részben az égből érkeztek először {30} - mint, ahogy mondják, a

Phaethón esetében92 -, és a keleti vidékeket emésztették el lángjukkal, részben pedig,

nyugatra, a földből törtek fel és fújtattak ki, ahogy az Etna esetében a felszakadt kráterek

83 31 B21, 9-11 DK. Empedoklész elmélete szerint a Szeretet és a Viszály a keletkezések okai. Arisztotelész

ilyen értelemben idézi e sorokat, néhány szóval bővebben (Metafizika III 4, 1000a29 skk).

84 Közhelyszerű hasonlat arra, hogy egy kicsiny ok hogyan fejthet ki nagy hatást (pl. Seneca: Erkölcsi

levelek I 18, 16). Türoszi Maximosznál a kövek egymáshoz illeszkedése biztosítja az épület fennmaradását, ahogy a kozmoszban a rész szerint való dolgok kapcsolódása (XV 5. 188,8-11).

85 Vö. [Arisztotelész]: Csodálatos hallomások 155, 846al7-21 (szinte szó szerint); Cicero: Tusculumi eszmecsere I 34; Orator 234; Valerius Maximus, VIII 14,6. Másképp adja elő a történetet Thuküdidész (II 13), Plutarkhosz (Periklész 31) és Dión Khrüszosztomosz (XII 6).

86 Vö. Az égbolt I 9, 278b8-21. Szerzőnk fent etimologizál („igaz értelemben" = etümósz), és az úranosz („égbolt") szót a horosz („határ") és anó („fenn") szavakból származtatja. Vö. Philőn: De plantatione 2-3.

87 Ismét egy etimológiakísérlet, az „Olümposz" név magyarázatára a hololampész (= „teljes egészében világító") melléknévből.

88 Odüsszeia VI 42-45, Devecseri Gábor fordítását a kontextushoz alkalmaztam (44. sor).

89 Az égbolt I 3, 270b5 skk; II 1.

90 Iliász XV 192, Devecseri Gábor fordítását a kontextushoz alkalmaztam.

91 Vö. Meteorológia I 14, 352a19 skk.

92 Említi az eseményt Platón ( Timaiosz 22C-D), aki szerint a történet mítosz köntösét öltötte magára.

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 18

mint egy hegyi patak ömlöttek szét a Föld színén. (Ott történt az is, hogy a jámborok

nemzetségét felettébb megtisztelte az emberfeletti:93 amikor ugyanis {400b} körülfogta

őket az ömleny, mivel idős szüleiket vállukon cipelték és mentették, a tűzfolyam, amint

közel került hozzájuk, kettészakadt, az izzó láva egy részét az egyik, más részét a másik

irányba terelte, és szüleikkel együtt az {5} ifjakat is sértetlen hagyta.)94

Általánosan fogalmazva pedig amit a hajónak a kormányos, szekérnek a hajtó, karnak a

karvezető, városnak a törvény, hadseregnek a fővezér, azt jelenti a világegyetem

számára az isten,95 leszámítva, hogy ezeknek az [203] {10} irányítás fáradságos, sok

teendővel és gonddal jár, az ő számára azonban fájdalomtól, vesződségtől és minden

testi erőtlenségtől mentes, mert mozdulatlanságban trónolva erejével mozgat és tart

körpályán mindeneket, olyan irányban és úgy, ahogy akarja, mégpedig különféle

formációk és természetek esetében egyaránt,96 ahogyan minden bizonnyal a város {15}

törvénye is önmaga mozdulatlanul kormányoz az őt alkalmazók lelkében mindent, ami

az állam működésével kapcsolatos: neki engedelmeskedve indulnak a vezetők

hivatalukba, az esküdtek a hozzájuk tartozó bíróságra, a tanács és népgyűlés tagjai a

megfelelő ülésre, emez a Prütaneionba {20} megy, hogy kosztot kapjon, az a bírák elé,

hogy védekezzen, amaz meg a börtönbe meghalni. A törvénynek megfelelően össznépi

lakomákat és évente az istenek dicséretére ünnepeket tartanak, áldozatokat mutatnak

be, a hérószokat szertartásosan tisztelik, az elhunytaknak italáldozatot loccsintanak, míg

más cselekmények másképp zajlanak, egy rendelet vagy törvényes hatalom parancsára -,

és ténylegesen igazolják azt, aki ezt költötte, hogy {25}

a város tömjén illatával árad, és

szent ének, s hangos jajgatások töltik el.97

Így kell felfognunk a helyzetet a nagyobb város, úgy értem, a világrend esetében is:

kiegyensúlyozott törvény ugyanis számunkra az isten, aki {30} nem tűr semmiféle

változtatást vagy kiigazítást, és örökérvényűbb, úgy vélem, valamint

megingathatatlanabb, mint azok, amelyeket a fapiramisokra98 jegyzetek fel. Mert ő

93 Az emberfeletti: to daimonion.

94 Vö. Lükurgosz: in Leocratem 95-96. Későbbi említései a történetnek: Sztrabón, VI 2. 3,269

(Poszeidóniosz alapján); Seneca: De beneficis III 37,2; Martialis, VII 24,15; [Vergilius]: Aetna 604-46; Valerius Maximus, V 4 Ext. 4; Claudianus: Carmina minora XVII; Hyginus, 254,4; Silius Italicus, XIV 97; Anthologia Palatina II 17; Konon, 43 (Phótiosz: Bibliotheca cod. 186, 139b23-37); Philosztratosz: Vita Apollonii V 17; Sztobaiosz, IV 25,38 (Aelianus).

95 E hasonlatokat több-kevesebb átfedéssel használja [Arkhütász]: De viro bono 11,17-19; [Onatasz]: De deo 139,20-140,5; Türoszi Maximosz IV 9,51,4-13 (az epikureusok ellenében). - A törvénypárhuzam

sztoikus színezetű (isten, illetve a logosz a legfelsőbb törvény: SVF I 162; III 316; Epiktétosz: Dissertationes I 12,7), érthetően megtalálható a zsidó Philónnál (Quod omnis probus liber sit 46,68; De migratione Abrahami 130; De Iosepho 29), de a hellenisztikus kor püthagoreus szerzőinél is ([Arkhütász]: De lege 35,21-28; Szthenidász: De regno 188,9). Realéhoz, Moraux-hoz stb. hasonlóan nem fogadtam el Lorimer javítását (nomo<theté>sz = „törvény<hozó>"), amit az indokolna, hogy az itt felsorolt foglalatosságok gyakorlását (8 skk) szembeállítja a törvény működésével (13 skk), amennyiben e tevékenységek

fáradsággal járnak. Nem bizonyos azonban, hogy feltétlen ilyen precíz csoportosítást kell e hasonlatok

esetében feltételezni. - Az isten-hadvezér hasonlat filozófiai párhuzamai: Platón: Phaidrosz 246E;

Arisztotelész: A filozófiáról fr. 12b RUW; Metafizika XII 10, 1075a11 skk; [Arkhütász]: De viro bono 11, 73; Diotogenész: De regno 72,7; Onatász: De deo 139,22; Türoszi Maximosz, IV 9; X 9; XII4; Dión Khrüszosztomosz XII 22; Philón: De decalogo 177- 8). A trombitaszó képét Plutarkhosz (Szókratész daimónja 24, 539C-D) használja annak szemléltetésére, hogyan adja tudtul isten akaratát az egyszerű

embereknek.

96 Vö. 392b20; 398a4; Xenophanész, 21 B25 DK.

97 Szophoklész: Oidipusz király 4-5, Babits Mihály fordítása.

98 A régi athéni törvényeket egy fából készült forgatható háromszög alapú gúlába vésték be (vö.

Arisztotelész: Az athéni állam VII 1).

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 19

irányít mozdulatlanul, a megfelelő módon, és így kormányozza az ég és a föld egyetemes

rendjét is, amely a különféle természeteknek mind megfelelően a sajátságos magvak

révén nemek s {401a} fajok szerint növényekre és állatokra tagolható: mert hiszen

szőlők, datolyapálmák, barackfák és

édestermésű fügefák, meg olajfák99 [204]

- ahogy a költő mondja -; mások pedig gyümölcstelenek ugyan, de más szükségleteket

töltenek be: platánok, fenyők, puszpángok

nyárfa meg égerfa, s jóillatú ciprus100

egyesek meg ősszel édes, ám ugyanakkor csak üggyel-bajjal eltartható {5} gyümölcsöket

hoznak:

gránátalmafa, körte s az alma, a drágagyümölcsű101

meg a vad s a megszelídített állatok, amelyek a levegőben, a földön s a vízben élnek,

születnek, virágzanak és pusztulnak el az isten {10} rendeléseinek engedelmeskedve,

mert minden féreg földet legel102 - ahogy Hérakleitosz mondja.