5. fejezet

Meglehet, volt már aki elcsodálkozott azon, hogy noha a világrend {35} ellentétes

alapelvekből áll - tudniillik szárazakból és nedvesekből, {396b} hidegekből és

melegekből -, ugyan mi módon nem pusztult el és semmisült meg már rég: mintha egy

városon csodálkoznék valaki, hogy miképp maradhat fenn, mikor a legellentétesebb

néprétegekből - tudniillik szegényekből és gazdagokból, fiatalokból és öregekből,

gyengékből és erősekből, hitványakból és derekakból áll. Elkerüli a figyelmüket, hogy

épp ez a {5} legcsodálatraméltóbb a társadalmi egyetértésben, mármint arra gondolok,

hogy a sok különböző társadalmi állapotból egy egységes jön létre, amely mindenféle

természetet és sorsot magába fogad.50 Ám bizonnyal úgy van, hogy a természet az

45 Esetleg értelmezhető úgy is, hogy „visszazáródások".

46 Vö. Meteorológia I 6,343bl skk; 17 skk (időpontmegjelölés); I 7, 344b34 skk; 18,368b6 skk. Erről az i. e.

373-ban bekövetkezett észak-akhájai szökőárról beszámol Sztrabón (VII 7,2) és Pauszaniász (VII 23,12; 25,8); vö. még Seneca: Quaestiones naturales VI 23,4; VII 5,3.

47 Marcovich a felsorolás e két elemét nyilvánvaló értelmi okokból törli, és a 399a27 sorok alapján tévesen

beszúrt részletezésnek tartja.

48 Az elméletet állítólag marsziliai Pütheász fogalmazta meg Az Óceánról í rott művében (347 és 309

között): A. P. Bos: „Supplementary Notes", 147 skk; Aetiosz pedig Arisztotelészhez és pontoszi

Hérakleidészhez kapcsolja (III 17,1). Vö. Meteorológia II 5, 362b10.

49 Állásfoglalás azon érv ellen, miszerint a részek pusztulása az egész pusztulását vonja szükségszerűen

magával (vö. [Okellosz]: De universi natura, I 14; Philón: De aeternitate mundi 124-129, 143-144; De providentia I 9. 13; DI. VII 141; Aphrodisziaszi Alexandrosz: In Aristotelis Meteorologica Commentaria I 61,34-62,7; Lactantius: Az isteni gondviselésről II 10,24.). Arisztotelész azt állítja, hogy őelőtte mindenki azt tanította, hogy a világ keletkezett (Az égbolt I 10, 279b12).

50 A polisz-kozmosz párhuzam hellenisztikus közhely (vö. Arisztotelész: Metafizika XII 10, 1076a3-4; Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 11

ellentéteseket kívánja - ahogyan kétségkívül a hímet {10} a nősténnyel párosítja, nem

pedig mindkettőt a maga fajtájával -, és az első egyetértést az ellentétesek, nem pedig

hasonlók felhasználásával hozta létre.51 Úgy tűnik, hogy a mesterségek is a természetet

utánozván művelik ezt. A festészet a fehér és a fekete, a sárga meg a vörös színek {15}

természetét elegyítve hozza összhangba a képmásokat eredetijükkel,52 a zene magas és

mély, hosszú és rövid hangokat keverve a különböző hangokból egyetlen harmóniát

teremt, az írástudás pedig magán- és mássalhangzó betűkből készít keveréket,53 és így

alkotja meg belőlük egész {20} mesterségét. Ez ugyanaz, mint amit a homályosnak

nevezett Hérakleitosznál olvasunk: [192]

Összeillő párok: egészek és nem egészek, összetartó és széthúzó, egybehangzó

és széthangzó: mindenből egy és egyből minden.54

Tehát így rendezte el egyetlen összhang a legellentétesebb alapelvek {25} keverésével az

összes dolgok - úgy értem, az égbolt, a Föld és együttvéve a világrend - szerkezetét: mert

szárazhoz nedveset, meleghez hideget, könnyűhöz nehezet kevert, meg egyenest a

görbéhez, s így rendezte el az egész földet, a tengert, az aithért, a Napot, a Holdat és az

égbolt egészét egy mindent átjáró hatóerő, midőn a különböző keveretlen elemekből -

levegőből és földből, tűzből és vízből - a teljes világrendet {30} teremtette, és egyetlen

gömbfelszín alatt összefogva55 a benne lévő ellentétes természeteket egymással

megegyezni kényszerítette, és kieszközölte tőlük a mindenség fennmaradását.56 Ennek

oka pedig az elemek egyetértése, az egyetértés oka pedig az egyenlő osztozkodás, azaz

hogy egyikük sem {397a} képes többre, mint bármelyik másik: erőegyensúly van

ugyanis a nehezek és a könnyűek, a melegek és párjuk közt, mert a természet a nagyobb

dolgokon tanítja meg, hogy az egyenlő valamiképpen az egyetértésnek, az egyetértés

pedig mindenek szülőatyjának, a felettébb szépséges {5} világrendnek a fennmaradását

szolgálja.57 Hiszen miféle természet lenne ennél hatalmasabb? Amit csak megnevez

valaki, ennek része. Mert minden, ami szép, erről kapja a nevét, meg az is, ami rendezett,

hiszen ezeket a világrend után mondjuk „felékesítettnek".58

Theophrasztosz: Metafizika 8a3skk). Az államalkotáshoz az alkotó rétegek különbözőségének

szükségszerűségét hangsúlyozza Arisztotelész is (Politika II 2, 1261a22-25; III 4, 1277a5-10; IV 4,1291b7-11). Azt, hogy a városállamhoz hasonlóan a kozmosz is az ellentétek harmóniájára épül, a püthagoreus

iratokban többhelyütt megtaláljuk (Diotogenész: De regno 72,19-23 Thesleff; Okellosz: De legibus 124,18-125,7; [Ekphantosz]: De regno 81,21-82,3 Thesleff).

51 Hérakleitosz, 22 A22 DK (=Eudémoszi etika VII 1, 1235a25-29). A férfi és nő egysége a társadalom alapsejtje: Politika I 2, 1252a26-30, vö. Az állatok keletkezése I 18, 724b9-10. Az orvosi irodalomban olvashatjuk, hogy az élőlények szervezete ellentétekből áll (Hippokratész, De victu I 3. 1-3; vö. Platón: Lakoma 186D-E). Lásd még Türoszi Maximosz IX 1.

52 Vö. Empedoklész, 31 B23 DK.

53 Hippokratész: De victu I 11 ,1 (művészetek); 18,1 (zene); 23,1 (írás). A zene esetében számtalan párhuzam hozható föl.

54 Hérakleitosz, 22 B10 DK, vö. Platón: Szofista 242D (22 A10 DK), és kül. Eudémoszi Etika VII 1, 1235a 25-29 (22 A10 DK).

55 A külső szféra mint összetartó kötelék Arisztotelésznél nem, Platónnál ( Timaiosz 32C, 33B) csak

utalásszerűen szerepel, későbbi szerzőknél azonban előtérbe kerül: Cicero, Az istenek természete II 115; M.

Valerius Messala Rufus (consul i.e. 53) apud Macrobius: Saturnalia I 9,14.

56 A szóhasználat („rendezte", „teremtette") Platón Timaioszának Alkotójára emlékeztet. A harmónia és az istenség azonosítására ugyan nem találunk párhuzamot, de számos szerző mutatja be a Teremtőt mint a

mindenség összhangjának okát (hellenisztikus püthagoreus szövegek: Okellosz: De legibus 124,19;

Hippodamosz: De felicitate 97,3-5; Diotogenész: De regno 72,9-14; továbbá Philón: De posteritate Caini 14; Isten mint a harmónia megtestesítője: Diogenész Laertiosz VIII 23; Philón: Mózes élete II 132.).

57 Meteorológia I 3,339b37 skk; A keletkezés és a pusztulás I 10, 328a29-31. később: Khrüszipposz, in SVF II 555. Vö. Platón: Timaiosz 32C (arányosság révén jön létre az egyetértés).

58 „Felékesített": kekoszmészthai - a koszmeó („elrendez", „igazgat", „feldíszít") igéből (vö. 391a25 jegyz.).

Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 12

S a rész szerint valók közül ugyan melyiket lehetne az égi rend s a csillagok, a Nap, meg a

Hold pályamozgása mellé helyezni, amelyek {10} [193] korszakról korszakra a

legpontosabb mértékek szerint mozognak? Vagy mi lehetne oly csalhatatlan tény, mint a

rend, amit a világegész szép és termékeny időszakai betartanak, miközben nyarakat és

teleket, nappalokat és éjszakákat váltogatnak egymással rendszeresen, hogy a hónapot

és az {15} évet teljessé tegyék? És bizony nagyságát tekintve mindeneket messze

felülmúl, mozgását tekintve a legsebesebb, fényességét tekintve a legragyogóbb, erejét

tekintve pedig öregedést és pusztulást nem ismerő. Ez különítette el a tengeri,

szárazföldi s légi állatok természetét, és saját mozgásait tette meg életük mértékévé.

Ebből vesz lélegzetet s van lelke {20} minden állatnak.59 Benne még a furcsa és újszerű

események is rendezetten mennek végbe: mikor mindenféle szelek csapnak össze,

villámok hullanak az égből, és szerfelett heves viharok törnek ki. Ezek során a nedves

azáltal, hogy kifacsarodik, és a tüzes azáltal, hogy átszellőzik, egyetértést teremt a

mindenségben, és megnyugosztja azt. A Föld is miközben {25} növényekkel borítja

magát haj gyanánt, forrásokat buzgat a felszínre, állatok veszik körül, és a maga idejében

kisarjaszt, táplál és magába fogad mindent:60 sok ezernyi alakot ölt és eseménynek nyit

teret, s öregedés nélküli természetét ugyanúgy őrzi meg, noha földrengések rázzák meg,

ár önti el, {30} és tűzvészek borítják részben lángba. Úgy tűnik pedig, hogy mindez a ja-

vára történik, és a korszakokon át történő fennmaradását teszi lehetővé: amikor ugyanis

megrázkódik, a behatolt légáramlatok átsuhannak a réseken és így kiutat találnak, ahogy

fentebb61 mondottuk; amikor esők [194] takarítják, lemossák róla mind a beteges

részeket,62 amikor pedig nyirkos szelek fújják körbe, kitisztítják az alatta és felette lévő

rétegeket.63 A lángok {35} meg a fagyos részek felengedését okozzák, a fagyok viszont a

lángokat {397b} oltják ki. És a rész szerint való dolgok közül egyesek keletkeznek,

mások virágukban, ismét mások pedig pusztulóban vannak. A keletkezések aztán új

pusztulásokat idéznek elő, a pusztulások pedig megkönnyítik a keletkezéseket.65

59 A világegész dicshimnusza és az itt róla tett állítások többsége összhangban van Arisztotelész

tanításával (vö. pl. Az égbolt I 1, 268b8-10). Azt a platóni Timaioszban (kül. 30A-D) és a sztoikusoknál megtalálható (vö. pl. Cicero: Az istenek természete II 30) és a hellenisztikus korra jellemző nézetet viszont, hogy a kozmosz értelmes élőlény, isten volna, nem osztja szerzőnk. Ez utóbbi megjegyzése viszont halvány

célzást tartalmaz a világiélek létezésére, melyből Platón (Timaiosz 41C), a puthagoreusok ([Okellosz]: De universi natura I 11; Cicero: Az istenek természete I 27 - más szerzőkhöz hasonlóan Cicero Püthagorásznak tulajdonítja a feltehetően későbbi keletű nézetet), valamint a sztoikusok (Kleanthész, SVF 14 95;

Khrüszipposz, Poszeidóniosz SVF I 774) szerint az egyedi lelkek keletkezésüket veszik. Ez a nézet az arisztotelészi hülomorfista lélektannal összeegyeztethetetlen, jóllehet a népszerű dialógusok egyikében, A filozófiáról-ban (fr. 27 Ross) állítólag ezt a nézetet vallotta ő is.

60 A Gondviselésről szóló írásoknak szokványos része a természet szépségeinek dicsérete, amelyre

szerzőnk egy félmondatot szánt. (vö. pl. Cicero: Az istenek természete II 98-100; Tusculumi eszmecsere I 45; Philón: De providentia II 40, De aeternitate mundi 61-65 többek közt; Seneca: Ad Marciam 18,4-7; Minucius Felix: Octavius XVII 7-11, Lactantius: Az isteni gondviselésről VII 3,25). Vö. [Okellosz]: De universi natura III 4.

61 4, 395b18-396a16.

62 Az esők tisztító hatásához vö. Philón: De aeternitate mundi 62; De providentia I 1 5; az áradásokról olvasunk hasonlót: uo. II 99, Órigenész: Contra Celsum IV 64 (valószínűleg Khrüszipposzt idézi; vö. SVF I I 1174).

63 Philón: De providentia II 99. (A víz pusztító hatását akadályozzák: De aeternitate mundi I 25; Seneca: Quaestiones naturales V 18,5.)

65 Jóllehet a „születés" - „virágkor" - „pusztulás" kifejezéseket élettelen dolgokra is használják filozófiai szövegekben (pl. [Okellosz], De universi natura 14, Philón: De aeternitate mundi 71-2), de a pszeudo-okelloszi szöveg említett párhuzamos helye (113-14) arra enged következtetni, hogy itt a biológiai

fajokról esik szó. A fajok örökkévaló volta nagy szerepet játszott a peri-patetikusok és ellenfeleik vitájában a kozmosz örökkévalóságáról. (Theophrasztosz Philónnál, De aeternitate mundi 117.130-1,145-9,

Dikaiarkhosz fr. 47, Wehrli (Censoriusnál); Kritolaosz fr. 13 Wehrli (Philónnál, De aeternitate mundi 55; Arisztote lé sz: A vilá g rend

Oldal: 13

Miközben azonban végig nekifeszülnek egymásnak, és hol {5} uralomra jutnak, hol meg

alulmaradnak, összességükben egy fenntartó hatást eredményeznek, amely romlatlanul

megőrzi a mindenséget mindörökre.65 [195]