12 Területi és birtoklásgesztusok

129. ábra: Igényt formálva

Területi gesztusok

Az emberek rátámaszkodnak, rádőlnek személyekre vagy tárgyakra, hogy tulajdonjogi igényüket kimutassák irántuk. A rádőlés, rátámaszkodás ezenkívül elsőbbség kifejezésére vagy fenyegetésre is szolgál, ha a tárgy, amelyre támaszkodunk, valaki másé. Ha le akarjuk fényképezni egy barátunkat kocsijával, csónakjával, lakásával vagy személyes tárgyaival együtt, feltétlenül azt tapasztaljuk, hogy újonnan szerzett vagyontárgyára rátámaszkodik, ráteszi a lábát vagy átfonja a karjával (130. ábra). Amikor megérinti a tulajdonát, az a testének meghosszabbításává válik, és ily módon jelzi másoknak, hogy az adott tárgy jogos birtokosa. Ifjú szerelmesek nyilvános helyeken vagy magántársaságban kézen fogják vagy átölelik egymást, hogy kimutassák a másik iránti igényüket. A vállalati ügyintéző az íróasztalára, íróasztalfiókjaira teszi a lábát vagy a hivatali szobája ajtajának támaszkodik, jelezve a helyiséghez és annak berendezéséhez való jogát.

Könnyen meg tudunk azonban félemlíteni valakit, ha a holmijára támaszkodunk, ráülünk vagy engedély nélkül használjuk.

130. ábra: Tulajdonára büszke egyén gesztusa

131. ábra: A megfélemlítő

A mások területe és tulajdona ellen elkövetett szembeszökő visszaélések mellett - például a másik íróasztalához ülni, vagy szó nélkül kölcsönvenni az autóját - akadnak nehezebben megfogható fenyegető módszerek is. Ilyen például valakinek az irodájában az ajtót támasztani vagy nemtörődöm módon a székébe ülni.

Ahogy már említettük, ha a kereskedelmi ügynök az otthonában keresi fel a vevőt, leülés előtt ajánlatos megkérdeznie: „Melyik az ön széke?”, mivel a vevő fenyegetőnek érzi a nem megfelelő hely elfoglalását és ez lesállásra készteti, ami károsan befolyásolhatja az üzletkötés esélyét.

Akadnak olyan emberek - mint például a 131. ábrán feltüntetett férfi - akik megrögzött ajtótámasztók, és úgy élik le az életüket, hogy a legtöbb embert a megismerkedés pillanatától kezdve megfélemlítenek. Az ilyenek okosan teszik, ha gyakorolják a támaszkodásmentes állást, és közben nyitva tartják tenyerüket, hogy kedvező benyomást tegyenek másokra. Az emberek 90 százaléka a megismerkedést követ másfél percben formálja meg rólunk a véleményét, és ne feledjük: az első benyomást csak egyszer lehet kialakítani!

A birtoklás gesztusai

Elsősorban vállalatok vezetőségi tagjai hibáztathatók az alábbi gesztusok szüntelen használata miatt. Olyan alkalmazottak, akiket újonnan neveztek ki vezető posztokra, a megfigyelés szerint egyszeriben élni kezdenek e gesztusokkal, holott előléptetésük előtt legfeljebb elvétve használták őket.

Helyes feltételezés, hogy a 132. ábrán látható férfi testhelyzete feszültségmentes, gondtalan, nemtörődöm magatartást tükröz, mert valóban az is. A szék fölött átvetett láb gesztusa nemcsak azt fejezi ki, hogy a férfi birtokolja azt a bizonyos széket vagy helyet, hanem a szokásos udvariassági formák fellazulását is jelzi. Megszokott látvány, hogy két jó barát nevetgélve, tréfálkozva így ül együtt, de vegyük most más körülmények között szemügyre e gesztus jelentését és hatását.

132. ábra: Nemtörődömség

Nézzük a következő tipikus helyzetet: egy tisztviselő személyes problémájával bemegy a főnök szobájába, hogy tanácsot kérjen, mit tegyen. A helyzet ismertetése közben az alkalmazott előrehajlik a székén, térdére teszi a kezét, lehajtja a fejét, csüggedtnek látszik, s halkan beszél. A főnök mozdulatlanul ülve, figyelmesen hallgatja, majd hirtelen hátradől a székében, s fél lábát átveti a karfán. E gondtalan gesztus arra vall, hogy a főnök eddigi magatartását érdektelenség, közöny váltotta fel. Más szóval: nem sokat törődik az alkalmazottjával és annak problémájával, talán az az érzése is támadt, hogy kár ilyen „agyonbeszélt históriával” vesztegetni az idejét.

Van még egy kérdés, amely válaszra vár: miért lett részvétlen a főnök? Nyilván mérlegelte alkalmazottja problémáját, s úgy döntött, nem komoly ügy, ennélfogva érdektelenül, közönyösen kezdett viselkedni. Lábát továbbra is a szék karfáján tartja, de érdektelenségét együttérző arckifejezéssel leplezi. Búcsúzóul talán még azt is mondja emberének, hogy nem kell aggódnia, a probléma magától meg fog oldódni. Amikor az alkalmazott eltávozott, a főnök megkönnyebbülten felsóhajt: „Hála Istennek, elment!”, s leveszi lábát a székről.

133. ábra: Az íróasztal jogos birtoklásának kinyilvánítása

Ha a főnök székének nincs karfája (ami nemigen képzelhető el; a karfa nélküli szék általában a látogatót illeti), akkor egyik lábát vagy mind a kettőt az íróasztalára teszi (133. ábra). Felettese látogatásánál aligha használ ilyen szembetnő terület- és tulajdonvédelmi gesztust, inkább nehezebben felfedezhető változatokhoz folyamodik - például íróasztala legalsó fiókjára teszi a lábát, és ha nincs rajta fiók, az íróasztal lábához szorítja a lábfejét -, hogy kinyilvánítsa jogos igényét.

Üzleti tárgyalásokon igen bosszantóan hatnak e gesztusok. Döntően fontos, hogy az illető változtasson a testhelyzetén, mert minél tovább tartja a lábát a szék karfáján vagy az íróasztalon, annál tovább marad meg közömbös vagy ellenséges magatartása. A testtartásán könnyen lehet változtatni: nyújtsunk felé valamit, amit nem tud elérni, s ekkor kérjük meg, hogy hajoljon oda és nézze meg, vagy - megfelelő humorérzék esetén - figyelmeztessük, hogy elrepedt a nadrágja.