11 Szivar, cigaretta, pipa és szemüveg

Dohányzásgesztusok

A dohányzás valamely belső nyugtalanság vagy konfliktus külső kinyilvánítása, és igen kevés köze van a nikotin élvezetéhez. Pótcselekvés, melyhez az emberek azért folyamodnak, hogy ily módon csökkentsék a társadalmi és üzleti konfliktusok felhalmozta feszültségeket. A legtöbb ember például belső feszültséget érez, amikor a fogorvosi várószobában foghúzásra vár. Amíg a dohányos dohányzással palástolja szorongását, a nemdohányosok egyéb szertartásokat végeznek - szépítgetik magukat, körmüket rágják, kézzel-lábbal dobolnak, mandzsettagombjukat igazgatják, fejüket vakarják, le-fel húzgálják gyűrűjüket, zsebkendőjükkel játszanak, és számos más gesztushoz folyamodnak. Mindez elárulja, hogy az illetőnek megnyugtatásra van szüksége. A dohányzásgesztusok fontos szerepet játszhatnak az egyén magatartásának megítélésében, mivel előre látható, szertartásos módon mennek végbe, és ez a mód jelents mértékben rávilágít a magatartás mibenlétére.

Pipázók

A pipázó ember a tisztogatás, ütögetés, megtöltés, rágyújtás, elegyengetés és pöfékelés szertartását hajtja végre, és ez igen hasznos módon segíti elő nyomasztó helyzetben a feszültség enyhülését. Üzletszerzés terén végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a pipázók rendszerint hosszabb idő alatt határozzák el magukat a vásárlásra, mint a cigarettázók vagy a nemdohányosok, és hogy a pipával kapcsolatos szertartást leggyakrabban az egyezkedés feszült pillanataiban végzik. A pipázók minden jel szerint olyan emberek, akik szívesen halogatják a döntést, és ezt feltűnésmentesen és társadalmilag elfogadható módon tehetik. Ha azt akarjuk, hogy egy pipás ember gyorsan határozzon, megbeszélés előtt rejtsük el a pipáját.

Cigarettázók

A cigarettázás - akárcsak a pipázás - a belső feszültség feloldása, és lehetővé teszi az időhúzást, jóllehet a cigarettázó rendszerint hamarabb jut elhatározásra, mint a pipázó. A pipás voltaképpen cigarettázó, akinek több időre van szüksége a döntéshez, mint amennyit a cigaretta lehetővé tesz. A cigarettaszertartás ütögetést, sodrást, pöccintést, lendítést és egyéb minigesztusokat foglal magában, jelezve, hogy az egyénben a szokásosnál nagyobb a feszültség.

Egy sajátos jelzés megmutatja, hogy az egyén pozitívan vagy negatívan viszonyul-e körülményeihez - ez pedig a kifújt füst felfelé vagy lefelé mutató iránya. Egy határozott, magabiztos, önmagát nagyra tartó ember általában felfelé, egy elutasító, titkolózó vagy gyanakvó beállítottságú egyén pedig többnyire lefelé fújja a füstöt. Ha valaki a szája sarkából eregeti lefelé a füstöt, akkor még titokzatoskodóbb viselkedésmóddal állunk szemben. Nem számítjuk azt az esetet, amikor azért fújja felfelé, hogy embertársait kímélje. Ebben az esetben nem tudhatjuk, milyen irányba fújta volna a füstöt.

A filmekben egy motorbiciklis gengszterbandának vagy egy bűnszövetkezetnek a vezérét általában brutális, erőszakos alaknak ábrázolják, aki dohányzás közben keményen hátraveti a fejét és kiszámított pontossággal fújja a füstöt a plafon felé, hogy tüntetően kinyilvánítsa felsőbbségét a banda tagjai előtt. Ezzel szemben Humphrey Bogart gyakran alakított olyan gengsztert vagy bűnözőt, aki mindig fordítva tartja a kezében a cigarettát, és a szája csücskéből lefelé fújja a füstöt, valahányszor börtönből való szökést vagy egyéb fondorlatos tettet tervez. Úgy tűnik, kapcsolat áll fenn az egyén pozitív vagy negatív beállítottságának foka és a füst kibocsátásának tempója között. Minél gyorsabban fújja felfelé a füstöt, annál kiválóbbnak vagy magabiztosabbnak érzi magát; minél gyorsabban gomolyog lefelé a füst, annál negatívabb érzés tölti el az egyént.

125. ábra: Felfelé szálló füst: határozott, magabiztos, önmagát nagyra tartó természet

126. ábra: Lefelé szálló füst: elutasítás, titkolózás, gyanakvás

Ha egy dohányzó kártyajátékosnak jó lapot osztanak, minden valószínség szerint felfelé fújja a füstöt, gyenge lapok viszont arra késztethetik, hogy lefelé bocsássa ki. Egyes kártyások „faarcot” öltenek játék közben, azaz semmiféle fizikai jelzést nem használnak, ami elárulhatná őket, más játékosok viszont szeretnek színészkedni, és a testbeszéd félrevezető használatával hamis biztonságérzetben ringatni kártyapartnereiket. Ha például négy ászt osztanak az egyik pókerjátékosnak, és rá akarja szedni a partnereit, méltatlankodva az asztalra dobja lefelé fordított lapjait, átkozódik, káromkodik, vagy keresztbe téve karját, nem verbális módon kifejezésre juttatja, hogy rossz lapokat kapott. Ám ezután nyugodtan hátradől székében, szívni kezdi cigarettáját, és felfelé fújja a füstöt! Aki elolvasta ezt a fejezetet, tudni fogja, hogy ostobaság lenne a többi játékos részéről végigjátszani a partit, hiszen minden bizonnyal veszítenének. Ha eladási szituációban figyeljük a dohányzásgesztusokat, kiderül, hogy amikor dohányzókat kérnek meg, hogy vásároljanak, azok, akik pozitívan döntöttek, felfelé fújják a füstöt, akik viszont nem óhajtanak vásárolni, lefelé eregetik. Amikor a megbeszélés végéhez közeledve, a füst lefelé száll, az éber üzletszerző nagy sietve újra felhívja a vevő figyelmét mindama előnyre, amelyben az áru megvételével részesülne, s ily módon lehetőséget nyújt neki döntése újbóli mérlegelésére.

Aki orrán keresztül fújja ki a füstöt, az önbizalommal teli, magát nagyra tartó ember. A füst csupán az orrlyuk elhelyezkedése miatt száll lefelé, és az illető a „lenéző” végigmérés pozitúráját felöltve, gyakran hátraveti fejét. Aki leszegett fejjel fújja ki orrán keresztül a füstöt, az dühös, és bősz tekintetet igyekszik felölteni, akár egy megvadult bika.

Szivarozók

Ára és nagysága miatt a szivar mindenkor a fensőség kinyilvánításának eszközéül szolgált. Vállalatvezetők, bandavezérek, magas beosztásban dolgozók gyakran szivaroznak. Szivarra gyújtanak, ha győzelmet vagy kimagasló eredményt ünnepelnek - például gyerek születését, menyegzőt, üzletkötést, lottónyereményt. Nem meglepő, hogy a szivarozók kibocsátott füstje jobbára felfelé száll. Nemrégiben részt vettem egy ünnepi ebéden, ahol ajándék szivarokat osztottak szét, és azt tapasztaltam, hogy 400 megfigyelt szivar füstjéből 320 szállt felfelé.

Általános dohányzásjelzések

Ha valaki a szivarját vagy a cigarettáját állandóan pöccintgeti a hamutartón, az belső konfliktust jelez, és azt, hogy szüksége van a másik fél megnyugtató szavaira. Itt is egy érdekes dohányzás-jelenséggel találkozhatunk. A legtöbb dohányos többé-kevésbé végigszívja cigarettáját, mielőtt elnyomná a hamutartóban. Ha a dohányos cigarettára gyújtott és váratlanul, a szokásosnál hamarabb eloltja, ezzel jelzi, hogy be akarja fejezni a beszélgetést. Ha figyelünk e véget vető jelzésre, lehetőségünk nyílik átvenni az irányítást vagy - úgy tüntetve fel, mintha saját ötletünk lenne - befejezni a beszélgetést.

Gesztusok a szemüveggel

Jóformán minden mesterséges segédeszköz, amit az ember használ, alkalmat nyújt jó néhány jellemző gesztus megtételére, s minden bizonnyal ez a helyzet a szemüveggel is. Az egyik leggyakoribb mozdulat az, ha a szemüveg egyik szárát veszi a szájába valaki (127. ábra).

Desmond Morris szerint a tárgyak ajakhoz vagy szájba helyezése az egyén próbálkozása, hogy újra átélje a csecsemőkorban az anyja mellén érzett biztonságot, ami azt jelenti, hogy a szájba vett szemüvegszár lényegében megnyugtatásra szolgáló gesztus. Ugyanilyen okból szívják a cigarettájukat a dohányosok, és szopják a hüvelykujjukat a gyerekek.

Időhúzás

127. ábra: Időhúzás

Akárcsak a pipázást, a szájba vett szemüvegszár gesztusát is lehet időhúzásra, döntés elodázására használni. Üzleti megbeszéléseket megfigyelve úgy találták, hogy ez a gesztus leggyakrabban a tárgyalások végén, döntéshelyzetben tűnik fel. A szemüveg folytonos levétele és tisztogatása a másik módszer, amivel időt lehet nyerni a döntésre. Ha ez a gesztus közvetlenül az elhatározásra való felkérés után lesz látható, a legjobb taktika csendben maradni.

Az elodázó gesztust követő mozdulatok jelzik az egyén szándékát, és az éber tárgyalófél számára lehetővé teszik, hogy megfelelően reagáljon. Ha például az illető újra felveszi a szemüveget, az többnyire azt jelenti, hogy ismét „látni” akarja a tényeket, míg a szemüveg összecsukása és elrakása a beszélgetés befejezésének szándékát jelzi.

Kémlelés szemüveg fölött

128. ábra: A támadó

Az 1920-as és 1930-as években készült filmek színészei e kémlelő gesztust használták kritikus vagy ítélkező személyek - például egy tanár - megelevenítésére. Gyakori eset, hogy valaki olvasószemüveget használ, és kényelmesebbnek véli, ha az üveg fölött pillant ki, mint ha leveszi a szemüveget és úgy néz a másikra (128. ábra). Bárki legyen is az, akire így pillant, az úgy érezheti, hogy alaposan kikémlelik és ítélkeznek felette. A szemüveg fölött kinézni súlyos anyagi veszteséggel járó hiba lehet, mivel az üzleti partner természetszerűleg összefont karral, keresztben átvetett lábbal és hasonlóan elutasító magatartással válaszol e pillantásra. Beszéd közben le kell venni a szemüveget, és a partner meghallgatásakor kell újra felvenni. Ez nemcsak oldja a feszültséget, hanem a szemüveges fél számára lehetővé teszi a beszélgetés irányítását is. A hallgató gyorsan rájön, hogy amikor lent van a szemüveg, tulajdonosának szavait nem szabad félbeszakítania, s csak akkor ragadhatja ismét magához a szót, amikor az újból felveszi a szemüveget.