26. BAY CITY, BAY CITY VÁROSI KÓRHÁZ, SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY, 251:15

Lora merő aggodalom volt, és Peter imádta ezért.

– Kandúrka, ha meghaltál volna, én se élem túl – jelentette ki, és mélyen Hathorn szemébe nézett. Hathorn fektében átölelte a derekát, aztán mégiscsak felült.

– De hiszen kutya bajom sincs.

– Csak összevarrtak, mint egy nadrágot. – A férfi mellkasára bökött.

Egy négycentis faszilánkot vágtak ki a húsából. Hathorn először nem is érezte, hogy valami a mellébe fúródott, közvetlenül a kulcscsontja alatt. Az egyik tűzoltó vette észre, hogy a pólója átvérzett, és persze azonnal kórházba vitték. Először a Szent Andrásba akarták, de Peter rábeszélte őket, hogy inkább a Városiba hozzák. Ismerős srácok voltak, megtették.

Utált volna egy kezelőben feküdni Valerával. És semmiképpen sem akarta, hogy a zsaru találkozzon Lorával. A kurafi azonnal kitalálta volna, hogy a lány mindent tud.

Megfogta a kezét, és megcsókolta.

– Olyan jó, hogy itt vagy. Kölyökkorom óta nem törődött velem így senki.

– Te szegény árva jószág... Ne félj, én fogok.

– Tudom. Remélem...

– Biztos lehetsz benne. Kandúrka, mi volt ez a robbanás? És mit kerestél te ott?

– Ez volt az utolsó utas a gépről...

– Micsoda?

– Aron Freedberg. Az utolsó élő utas. A nemzetbiztonságiak befészkelték magukat hozzá, a gyilkosok tehát felrobbantották az egész házat. Még jó, hogy nem az egész negyedet. Most hajléktalan lennék...

– De mit kerestél te ott?

– Figyelmeztetni akartam Freedberget. De rögtön Valerába botlottam, aki szabályosan kidobott. Tulajdonképpen ez volt mindkettőnk szerencséje...

– Ki az a Valera?

– Úgy tűnik, a nemzetbiztonságiak főnöke. Megmentettem a nagy seggét...

– Micsoda hős vagy, Kandúrka! De nem kellett volna ott lenned...

– Nem tudom. Csalánba úgyse üt a ménykű!

– Mi van a csalánnal?

– Ez egy kansasi közmondás. Csalánba nem üt a ménykű...

– Te nem vagy csalán. Te tölgy vagy.

– De ugye nem osztrák?

– Abból egy is elég. Bár jót tett Kaliforniának...

– Ha te mondod. Kansasnak meg egyelőre mindegy.

– Egyelőre?

– Amíg az alkotmány nem változik...

– Szóval a tölgybe igenis belecsap a villám...

– ...mennykű...

– ...mennykű... Nem kellett volna ott lenned...

– Nem volt jobb ötletem. Most már mindegy. Túléltem. Túléltük. És holnap mindent tudni fogunk.

– Ezek után valóban mindent akarsz tudni?

– Naná. Annál inkább. A nemzetbiztonságiak semmit se tudnak, és most már esélyük se lesz, hogy megtudjanak valamit. Wagner és bandája szépen hazamegy Isthanba...

– Kicsoda?

– Wagner... Nem mondtam? Zenészekről neveztem el őket.

– Morbid.

– Most mit csináljak? A patológusok már csak ilyenek...

– Azért én szeretlek...

– Azért?

– Nem „azért”. Feltétel nélkül szeretlek. És most hazaviszlek, és agyon ápolhatlak.

– Jó nekem! De elsősorban nem ápolónőre van szükségem...

– Hanem mire?

– Egy jó szeretőre...

– Nem ismerek olyat...

– De én igen!

– Kandúrka, inkább pihenésre van szükséged. Csak egy órája, hogy felrobbantottak.

– Éppazért! Látod, milyen kurta az élet...

– Kurva, akartad mondani...

– Az is. De én sohasem kezdek kurvákkal. Itt vagy te nekem.

– És Jasmine mi volt?

– Miért lett volna kurva?

– Szexuális vonzerődet áruba bocsátani, mi ez, ha nem kurvaság?

– Áruba?

– Áruba. A tudás is áru. És te bőségesen öntötted bele.

– Hát igen, a tudásom, az beleömlött, ha más nem is... Akkor most mehetnék behajtani az ellenértékét?

– Adnék is neked! Nem úsznád meg három öltéssel...

– Néha félek tőled...

– Ajánlom is.