25. BAY CITY, ARON FREEDBERG HÁZA, 249:11

Felpattant az ajtó, és hirtelen szembetalálta magát Valera nyomozóval, a zsaruval, aki Baittel beszélt egy héttel azelőtt, és legszívesebben eldobta volna a pizzát, és elszaladt volna, de tudta, hogy már késő.

 

 

Pedig minden olyan egyszerűnek tűnt. Felkeresni a potenciális életben maradottakat, és figyelmeztetni őket, ha a nemzetbiztonságiak még nem tették volna meg. Nem volt biztos benne, hogy megtették. Végül is sokkal jobban működő csapdát lehet állítani, ha a csali se tudja magáról, hogy csali... Ha meg ott vannak, hát ő szépen elsomfordál, és a titkosszolgálatok védőszentjének kegyelmére bízhatja az illetőt.

Minden olyan egyszerűnek tűnt. Frank simán belement, hogy tegyen egy pár kitérőt ócska pizzafutár-kocsijával. Végül is még csak nem is kitérők. Hathorn leadja a hamis rendelést a potenciális áldozatok nevében, Frank felcsípi a cuccot; és elfuvarozza Hathornt meg a pizzát a rendeltetési helyére. A pizzái Peter viszi az ajtóig, és ha nyilvánvalóan nincsenek nemzetbiztonságiak a házban, figyelmezteti az áldozatot; aztán kisétál, és Frankkel szépen megeszik a pizzát.

 

 

Minden olyan egyszerűnek tűnt. De mindjárt itt az első házban, ahol ez a Freedberg lakott, Valera nyitott ajtót, és Hathornnak nem volt más választása, mint végigjátszani ezt az ostoba pizzafutár-dolgot, és magában azért fohászkodni, hogy a zsaru ne ismerje föl.

– Üdvözlöm. Mr. Freedberg! A pizzája, uram.

– Nem rendeltem semmiféle pi... – A zsaru szeme összeszűkült. Hihetetlen gyorsasággal egy hatalmas fekete pisztoly termett a kezében, egyenesen Hathorn homlokának szegezte, a másik mancsával megragadta a narancsszínű pizza futár vászonzubbonyt, és berántotta Petert a lakásba. Az ajtó becsapódott mögöttük.

Valera megpenderítette, és arccal az előszoba falának nyomta. A pisztoly csöve fájdalmasan nyomta a tarkóját. A zsaru gyors mozdulatokkal átkutatta.

– Ez tiszta! Gyorsan a másikat! A kocsiban – sziszegte fojtott hangon.

Valami mozdult a félhomályos nappaliban.

– Kérem, ne! – kiáltotta Hathorn. – Ő nem tud semmit. Csak egy pizzafutár... A barátom...

– Főnök? – kérdezte egy színtelen férfihang a nappaliban.

– Folytassátok!

– Kérem, ne! Ő valóban nem tud semmit, felesleges lenne másokat is belekeverni ebbe...

– Főnök?

– Leáll! Oké. És mit tud maga... doki? – Valera végül elengedte Hathornt, és a pisztollyal a nappali felé terelte. Négy további férfi volt a szobában. Hárman álltak, Hathorn megesküdött volna, hogy abban a pózban, amibe a parancsok dermesztették őket. A negyedik, egy jóval idősebb alak, halottsápadtan ült a kanapén.

– Üljön le! – vetette oda ellentmondást nem tűrően Valera.

Hathorn lezökkent az öreg mellé.

– Mr. Freedberg? Örülök, hogy találkoztunk, uram!

– Ki...? Kicsoda maga?

– Ki is? – kérdezte Valera színtelen hangon. A pisztolyát visszasüllyesztette a hónaljtáskájába, és követelően nézett Hathornra.

– Dr. Hathorn vagyok. – Peter félig felemelkedett, és kezet nyújtott az öregnek. – Peter Hathorn a Városi Kórház Sürgősségi Osztályáról.

– Aron Freedberg. – Az öreg önkéntelenül elfogadta a felé nyújtott kezet, aztán hirtelen visszarántotta a magáét.

– Semmit sem értek – nézett kérdően Valerára. – Maguk ismerik egymást?

– Nem – mondta Peter.

– Igen – vetette oda a nyomozó.

– Valera detektív?

– Ezt az embert a Városi Kórház Patológiáján láttam, amikor a válság kirobbant. Ezt az arcot nem lehet elfelejteni... És most kíváncsi vagyok, mit keres itt?

– Figyelmeztetni jöttem Mr. Freedberget...

– Figyelmeztetni? Engem? Mire?

– Hát, hogy életveszélyben van, mert egy fanatikus gyilkos banda mindenkit megölt, aki azon az isthani járaton utazott.

– Azt mondta, mindenkit?

– Igen, uram.

– Valera nyomozó! Ön azt mondta, hogy történt néhány haláleset, és ez a védőőrizet tulajdonképpen csak formalitás. Fanatikus gyilkos bandáról nem volt szó. Tulajdonképpen hány áldozatról beszél a doktor...?

– Hathorn – segítette ki Peter.

– Hát... – Valerán látszott, hogy mindjárt egy jó nagyot fog hazudni...

– Én kettőszázháromról tudok biztosan a gépről. És valószínűleg a gép személyzete is...

– Valera nyomozó! – Freedberg még jobban elsápadt, felpattant, és farkasszemet nézett Valerával. – Igaz az, amit ez az ember állít?

– Hát, tulajdonképpen...

– Nyomozó...?

– Tulajdonképpen igaz.

– Tulajdonképpen?

– Uram, biztosíthatom...

– Nyomozó, mi ez az egész?

– Uram, biztosíthatom...

– Tizenhárom iszlám fanatikus szerte az országban megölte a gép utasait és a családjaikat... – kotyogott közbe Hathorn.

– Hathorn, ha még egy szót szól, letartóztatom, és börtönben fog rohadni húsz évig.

– És mi a vád? – kérdezte Peter harciasan.

– Nemzetbiztonsági tevékenység akadályozása.

– Nemzetbiztonsági tevékenység? – Freedberg leült. – Valera nyomozó, ön egészen másként informált engem.

– Uram, a körülmények...

– Valera... lehet, hogy nem is nyomozó?

– Biztosíthatom, uram...

– Rendben. Tehát, Valera nyomozó, most kérem, mondja el a teljes igazságot, vagy megtagadom a további együttműködést önökkel, akárkik is lennének...

– A saját érdekében, ezt nem ajánlanám, uram.

– Fenyeget, nyomozó?

– Nem, uram. Csupán rámutatnék, hogy ön halálos veszélyben van, és a védőőrizetünk nélkül semmi esélye sincs, hogy túlélje...

– Nem vagyok tisztában ezzel a fenyegetéssel. Ön fontos tényeket hallgatott el.

Hathorn hirtelen megértette, hogy Freedberg az utolsó. Hogy a Halál zenekara már mindenki mást elpusztított. Freedberg Valera utolsó esélye. Az egyetlen élő csali...

– Maga az utolsó, Mr. Freedberg.

– Tessék?

– Hathorn, itt helyben lelövöm!

– Nem érdekel. Mr. Freedberg, azok már mindenki mást megöltek. Maga az utolsó...

– Mindenki mást? Miért?

– Nem tudom. Az urak talán tudják...

– Dobjátok ki! – vakkantotta Valera. A nemzetbiztonságiak Hathorn felé lódultak.

– Várjanak! – kiáltotta Freedberg. – Ha hozzányúlnak, fogom magam, és kisétálok azon az ajtón. Maguk nélkül.

– Uram...

– Megértettem, Valera. Maguk csalinak használnak engem. Rendben: Elég öreg vagyok, és eléggé unatkozom, hogy belemenjek a maguk játékába. De tudni akarom, hogy mire megy ki, és mik a szabályok.

– Rendben van, uram. Kikísérem dr. Hathornt, és elmondok mindent, amit tudok.

– És mi az ő szerepe?

– Semmi, uram. Biztosíthatom, hogy abszolúte semmi...

– Akkor miért jött ide, és miért tud többet, mint én?

– Minden valószínűség szerint a véletlenek szerencsétlen összejátszása miatt dr. Hathorn fontos nemzetbiztonsági információ birtokába jutott. Amivel remélem, nem próbál meg visszaélni – élesedett ki a nyomozó hangja.

– Eszem ágában sincsen...

– Rendben. Akkor kérem, dr. Hathorn, távozzék, amilyen gyorsan csak tud, mielőtt saját kezűleg dobom ki innen.

– Valera nyomozó, ez az én házam...

– Uram, ön érintett az ügyben, de dr. Hathorn nem. Nemzetbiztonsági kérdés, hogy dr. Hathorn ne jusson több információhoz, mint amihez eddig hozzájutott.

Freedberg bágyadtan legyintett.

Valera megragadta Hathorn karját. Nem durván, de Peter érezte az erejét: eltörhetné, ha akarná, és tulajdonképpen akarja is, csak visszafogja magát...

– Jöjjön... doki!

– Rendben. Én megtettem, amit tudtam. – Hathorn felállt. – Mr. Freedberg, ezek valószínűleg nem tudják megvédeni magát. Jobban teszi, ha elrejtőzik valami ismeretlen helyen...

– Gondolja?

– Jöjjön, Hathorn, vagy valóban letartóztatom! A pizzát hagyja itt!

Peter nem szólt többet. Az egyik nemzetbiztonsági kezébe nyomta a dobozt. Valera valósággal kivonszolta az előszobába. A nyitott ajtóban megállította.

– Idefigyeljen, most nincs időm szarakodni és mindenféle papírokat aláíratni magával, de ha bárkinek egyetlen szót is elfecseg erről az ügyről, mielőtt lezárjuk, istenemre, nem nyugszom, amíg börtönben nem látom. Vagy már fecsegett?

Hathorn Lorára gondolt, és határozottan megrázta a fejét.

– Ez a mi édes kis titkunk, Valera.

– No, takarodjon innen!

– Maguk se tudnak semmit. Fogalmuk sincsen, mire megy ki ez az egész. De én meg fogom tudni.

– Hathorn, vagy ki az ördög maga! Egy jó tanács. Álljon le! Ne ártsa magát olyan dolgokba, amik nem magára tartoznak! Amik sokkal nagyobb szabásúak, mint a maga tyúkszaros kis élete abban a kórházban. Ha még egyszer találkozunk, istenemre, azonnal letartóztatom.

– Ezt vehetem ígéretnek? – Hathorn maga sem tudta, miért provokálja ezt a zsarut. Sohasem tett ilyesmit. Valójában egy kicsit mindig félt a rendőröktől. Egyáltalán, mindenféle hatóságtól. De Valera és ez az egész nemzetbiztonsági bagázs olyan mélyen irritálta, hogy abban a pillanatban elhatározta, addig fog elmenni ebben az ügyben, amíg veszélytelenül elmehet. Igenis meg fogja tudni, mi ez! Miért halt meg mindenki arról az elátkozott repülőgépről? Mert Freedberget már halottnak tekintette. Valeráék nem fogják tudni megvédeni...

Üvegcsörömpölés hallatszott a nappaliból, aztán valami tompán puffant a padlószőnyegen. Meglepett kiáltások hallatszottak.

Valera a nappali felé lódult, de Hathorn megragadta a karját, és a nyitott ajtón keresztül magával rántotta. Mindketten elestek, és legurultak a széles tornácon, aztán a következő pillanatban a ház fülrepesztő robbanással a levegőbe emelkedett. A könnyűszerkezetes falak, mint hatalmas lepkeszárnyak, nyíltak szét a gerendaváz mentén. Láng alig csapott ki az épületből, csak egy villanás, és a légnyomás odébb sodorta őket. Valera behemót teste egészen betakarta Hathornt, alig kapott levegőt. És minden elcsendesedett, legalábbis a légnyomástól süketen úgy tűnt. A nyomozó teste egyre nehezebb lett. Hathorn lehengerítette magáról, és bambán körülnézett a hangtalan világban. A törmelékek még mindig záporoztak rájuk, mintha lassított felvétel lenne, és a süketségbe zajfoszlányok hatoltak be. Hathornban felülkerekedett az orvos, és Valera fölé hajolt. Első pillantásra úgy tűnt, a nyomozó nem él, de amikor kitapintotta a nyaki ütőerét, érezte gyenge, de szabályos szívverését. A nyomozó csak eszméletét vesztette.

– Mi az ördög?

Kitapogatta a tarkóját, valami nedvességet érzett, megbámulta a vért a kezén, beletörölte a fűbe, és megvizsgálta a nyomozó fülét. Tiszta volt. Legalább nem koponyaalapi törés.

Valaki megragadta a vállát, riadtan odébb vetődött, de csak Frank volt az.

– Hívd a kilenctizenegyet!

– Már hívtam. Miért üvöltesz?

– Üvöltök?

– Ja.

– Valószínűleg légnyomást kaptam.

– Aha. Meghalt?

– Ki?

– Ez az alak.

– Dehogy. Hamarosan magához tér.

Egyszerre zajos lett a világ, hallása visszatért.

Sziréna hallatszott messziről. Hathorn körülnézett. A házból szinte semmi sem maradt, a konyhai mosogató bánatosan lógott a csövein, mint valami összedrótozott dinoszaurusz-csontváz koponyája.

A földszinti fürdőszoba kádja úgy hevert a törmelék tetején, mintha mi sem történt volna, de a mosdó elrepült a fallal együtt, és a csupasz vízvezetékből vastag sugárban folyt a víz. A sütő is leszakadt a vezetékről, a gáz láthatatlanul, de jól hallható sziszegessel ömlött a levegőbe.

– Menjünk arrébb, mielőtt felrobban az is!

– Micsoda?

– A gáz.

– De hát egyszer már felrobbant.

Hathorn nem szólt semmit.

Megragadta Valerát a hóna alatt, és vonszolni kezdte. A hülye pisztolytáska nyomta a kezét.

– Segíthetnél.

Frank megfogta a zsaru lábát. Amennyire tudtak, megpróbáltak eltávolodni a fenyegetően sziszegő gázcsőtől. Valera a méreteihez méltóan dögnehéz volt.

– Ilyen is csak veled esik meg, Pete! Már negyedik éve hordom a pizzát, de még soha, egyetlen vevőm se repült a levegőbe...

– Ja! Ez az én formám.

Valera összerándult, köhögni kezdett. Felpattant a szeme, homályosan Hathornra meredt. Frank ijedtében eldobta a lábát. A nyomozó kirántotta magát Hathorn kezéből, és ijesztő fürgeséggel talpra ugrott. Már a kezében is volt a pisztoly.

– Mi ez? – kérdezte Frank, és megbűvölten meredt a fegyverre.

– Vége, Valera – mondta Hathorn. – Nem maradt semmi. Ne menjen oda! Szivárog a gáz.

– Valera? – kérdezte Frank. – Nem Freedbergnek hoztál pizzát?

– Hosszú történet, Frank. Egyszer elmesélem...

Valera gyanakodva méregette Hathort. Visszatette a pisztolyt a hónaljtáskába.

– Csak zárt térben veszélyes – morogta. Ferdén lenézett Peterre. – Kurvapecér! Megmentette az életemet. Honnan tudta?

– Mintha azt hallottam volna odabentről: „Gránát!”

– Gránát? – kérdezte Frank.

– Barátom – mondta Valera meglepően barátságosan –, ne akarja tudni! Ez nem gránát. Felrobbant a gáz.

– Ja – mondta Hathorn. – A gáz.

Megérkeztek a tűzoltók.

– Maradjanak itt! – parancsolta Valera, és a tűzoltókocsi felé ügetett.