Te kis égő…

– Szóval… – szólt Jude éles hangon. – Roo, honnan ismeritek egymást, te meg Dagi?

– Charles – mordult Dagi. – Charles a nevem.

– Az talán jobb? – csattant fel Vida.

Dagi a piros lámpánál lefékezett, megállt, felém fordult, rám nézett, szemüvege mögött a tekintete szinte lángolt.

– Aha – feleltem. – ő mindig ilyen.

A kocsiban vibráló feszültség felettünk lebegett, nem tágított tőlünk. Egyetlen rossz szó, rossz mozdulat, és máris kicsattant. Jude a karfán dobolt az ujjaival.

– Hagyd abba ezt a tamtamot, Nimrod, mielőtt én hagyatom veled abba – szólalt meg Vida.

– Nimrod? – vágott vissza Jude, a dühtől egy oktávval magasabb hangon. – Tudod, nem kell ennyire rosszindulatúnak lenned.

Homlokomhoz szorítottam a tenyeremet.

– Ennyitől felkapod a vizet? Egy nyomorult névtől? Hiszen hónapokig Judithnak nevezett téged.

Dagi felnevetett, de amikor meglátta, hogyan nézek rá, rögtön köhögésre váltott.

– Hát… hát… aha – paffogott Jude, csontos térdeit mellkasához húzva. – De nem értem, miért olyan sértő, ha az embert egyszerűen lánynak nevezik. Ti ketten egészen normálisnak tűntök, ha éppen nem üvöltitek le a fejemet, és nem viselkedtek úgy velem, mintha ötéves lennék.

– Mihez képest? – szólt Dagi, azzal indexelt, és felment az autópályára. – Ahhoz képest, hogy már tízéves vagy?

– Hé, hé! – figyelmeztettem. – Hiszen nemsokára tizenöt éves.

– Roo, köszönöm – szólt Jude. Szeme csillogott.

Hiszen te is elég esetlen voltál, amikor megismerkedtünk – folytattam, Dagit vállon veregetve. – Pedig te akkor tizennyolc voltál.

– Rá se ránts! – mordult Jude.

– Te voltál esetlen – igazított ki. – Lee a meggondolatlan, Zu az aranyos és én az okos.

Valaki kopogott mögöttünk a rácson. Jude arca lebegett a fémhálón túl, nagy szemével nézett, tekintete közöttünk cikázott.

– Jó lenne, ha mi is tudhatnánk, miről beszéltek. Például ki az a Zu?

Dagi célzatosan rám nézett.

– Pontosan mennyit mondtál el nekik?

– Pontosan semennyit – felelte Vida. – És ha ez így marad, gondoskodom arról, hogy nagyon megbánod.

Ezúttal én pislogtam.

– Persze. Óhajod parancs.

Éreztem, hogy ismerős melegség csiklandozza a mellkasomat, és csak annyi időm volt, hogy levegőt vegyek, láthatatlan kéz lökött előre, homlokom a műszerfalhoz csapódott, olyan erővel, hogy teljesen lezsibbadtam.

Dagi a fékbe taposott, ezzel kényszerítette a fizikai környezetet, hogy biztonsági övem tegye a dolgát, és a mellkasomra feszüljön. Visszanyomultam az ülésbe, színrobbanás tört a látásomba.

– Ó, a büdös francba! – bődült Dagi, bal kezével a kormányra csapva. – Elég legyen ebből! Nem használjuk a képességeinket egymás ellen! A fene essen bele! Viselkedjetek!

– Nyugodjál már le, apafej – szólt Vida. – Még úgy hergeled itt magadat, hogy szívrohamot kapsz.

Kapjál te! – mordult Dagi, de nem folytatta, sikerült türtőztetnie magát.

Jude idegesen felnevetett mögöttünk, de én csak sajgó homlokomat fogtam. Vida hatásosan érvelt.

– Zu a barátunk volt. Kedves lány. Egy ideig együtt utaztunk – feleltem.

– Úgy tudtam, Cate hozott ki – szólalt meg Jude. – Ti elváltatok egymástól vagy valami ilyesmi? Úgy tűnik, eléggé veszélyes odakint csámborogni.

– Nem az történt – felelte Dagi. – Miután mi hárman kitörtünk a táborból…

Mintha azt állította volna, hogy varázsló. Még Vida is előrehajolt. Hirtelen nagyon felébredt benne az érdeklődés.

– Ti? Ti kitörtetek egy táborból?

– Liam tervezte el – mordult Dagi. – De igen. Kitörtem.

– Ez a srác valami kapuszakértőnek hiszi magát? – mormogta Vida. – A francba!

Jude érdeklődése azonban feléledt.

– Milyen volt? Saját szobátok volt, mint valami börtöncella vagy ilyesmi? Kemény munkát végeztettek veletek? Azt hallottam, hogy…

A kölykök a Ligánál hallottak a táborokról, de csak felszínes információik voltak. Kevesen voltunk, akik személyesen megtapasztalták a helyzetet, de volt egy íratlan szabály, hogy nem beszélünk róla. Mindenki tudta az igazat, de az igazság nem úgy, nem olyan élénken élt bennük, mint bennünk. Hallottak a szelektálógépekről, a kabinokról, a tesztelésről, de történeteik nagy része pletyka volt, teljesen fals információ. A Ligánál élő gyerekek sosem álltak órákig sorakozónál. Nem ismerték a kis