Windsori
utcza.
Pázsiné, Habné s Dr. Cajus jőnek.
PÁZSINÉ.
Doctor úr, lányom zöldet visel; ha idején látja, fogja kézen és
végezzenek gyorsan. Menjen előre a parkban; nekünk együtt kell
mennünk.
CAJUS.
Tudok, mit kell hodzs tedzsem. Adieu!
(Elmegy.)
PÁZSINÉ.
Isten önnel, uram. – Férjem nem fog annyira örülni Falstaff
rászedetésén, mint dühöngeni Cajusnak lányommal való összekelésén.
Jobb kevés harag, mint sok szivfájdalom.
HABNÉ.
Hol van most Anna s tündérserege? meg a walesi ördög, Hugo?
PÁZSINÉ.
Gödörbe rejtőznek – szorosan Herne tölgye mellett – elfödött
gyertyákkal, melyekkel abban a pillanatban, midőn Falstaff és mi
találkozunk, hirtelen el fogják oszlatni az éjt.
HABNÉ.
Nem lehet máskép: ezen meg fog réműlni.
PÁZSINÉ.
Ha meg nem réműl, megtréfáljuk; s ha megrémül, akkor is és
mindenfélekép megtréfáljuk.
HABNÉ.
Pompásan rászedjük.
PÁZSINÉ.
Ily nyeglét s buja vágyait kijátszva,
Nem is csalás az ember csalfasága.
HABNÉ.
Az idő közelg. A tölgyhöz! A tölgyhöz!