Belmont. Szoba Portia
házában.
Trombita-tus. Föllép a marokkói herczeg s Kisérete.
Portia, Nerissa s más cselédei.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Kérlek, ne vess meg engem szinemért!
Cselédruhája ez dicső napunknak,
Ki mint közel szomszédját ápola.
Állítsd ki észak legszőkébb fiát,
Hol jégcsapot sem olvaszthat föl a nap,
S hasítsuk fel karunkat kedvedért,
Lássuk, melyőnknek vére pirosabb.
Mondom neked, szép hölgy, vitézeket
Rémíte arczom: s esküszöm szivemre,
Hogy égövünk első leányi is
Szeretve nézték. E szint semmivel
Föl nem cserélném, csak ha általa
Vonzalmadat lopnám el, szép királyném.
PORTIA.
Határzatomban nem vezet csupán
Leányszemek gyöngéd kivánata.
A sorshuzás, melytől függ végzetem,
Jogot sem nyujt szabad választhatásra.
De ha atyám meg nem szorít vala
Korlát gyanánt szavával, hogy csak az
Birjon, ki a mondott uton nyer el:
Dicső herczeg, vonzalmam oly fokán
Állnál, miként kérőim eddigi
Sorában bárki.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Ezt is köszönöm;
Kérlek, vezess hát a szekrényekig
Szerencsepróbát tenni. – Kardvasamra,
Mely Sophit ölt s egy perzsa herczeget,
S három csatában verte meg Sulejmant, –
A legvadabb szemet levillogom,
A legmerőbb szivet ledaczolom,
Medvétől elszakítom kölykeit,
S arszlánt, midőn ordít zsákmány után,
Érted boszantni kész vagyok. De ah!
Ha Hercules s Lichas koczkát hajít,
Ki a vitézebb? a nagyobb vetést
Esetleg a gyengébb kezű teszi;
S Alcídot így apródja győzi meg.
Lehet, hogy én is, (mert vak sors vezet)
Mit becstelen fog nyerni, elhibázom,
S búmban halok meg.
PORTIA.
Sorsodat viseld!
S vagy meg ne kísértsd e kétes merényt,
Vagy tégy le esküt, hogy, ha nem találsz,
Egy nővel is házasságról soha
Jövőre nem szólsz: jól vigyázz tehát.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Igen, fogok: jőj, vigy sorsom felé.
PORTIA.
Elébb egyházba! – s majd ebéd után
Kisértsd a végzetet.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Szerencse rá!
Üdvöt szivemnek, vagy kint, mely megöl. (El.)