Belmont. Szoba Portia
házában.
Föllép Portia, Marokkói Herczeg s mindkettejök Kisérete.
PORTIA.
Menj, félre a függönynyel! fedd föl e
Dicső herczegnek a szekrényeket. –
Válaszsz, ha tetszik.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Első arany, s im ily feliratu:
„Ki engemet választ magának,
Olyat nyer, mit sokan kivánnak.”
S ez itt ezüstből, ily feliratu:
„Ki engemet sajátul kiszemel,
Annyit nyerend, a mennyit érdemel.”
S ez lomha ólom s durva szózatu:
„Mindent föláldoz értem az,
Ki elszántan reám szavaz.”
S ha jól találtam, hogy tudom meg azt?
PORTIA.
Egyikbe arczképem van beletéve, –
Ha azt választod, úgy tiéd leszek.
MAROKKÓI
HERCZEG.
Vezesse isten most itéletem!
Hadd lássam újra a föliratot.
Mit mond ez ólom láda czimzete:
„Mindent föláldoz értem az,
Ki elszántan reám szavaz.”
Áldozni és kiért? ez ólomért?
Ez fenyeget; ki mindenekre kész,
Azt szép haszon reményében teszi.
Arany-kedély salakhoz nem hajol; –
Mitsem veszélyzek s nyujtok ólomért
Mit mond ezen ezüstlap szűz szine:
„Ki engemet sajátul kiszemel,
Annyit nyerend, a mennyit érdemel.”
A mennyit érdemel? Megállj, Marokkó,
Igaz kezekkel mérd meg önbecsed. –
Ha érdemedről itélsz tenmagad,
Érdemlesz eleget; de
ez elég
Alkalmasint e hölgyig föl nem ér.
De mégis, becsemért aggódni, gyáva
Bizalmatlanság volna enmagamhoz.
Mit érdemelnék? Tán ezen szüzet.
Rá érdemes nagy birtokom, nemem,
Külsőm s műveltségem tulajdoni,
De legkivált szerelmem éri föl.
Tovább csapongjak-é, vagy itt maradjak?
Mit mond csak újra ez aranylemez:
„Ki engemet választ magának,
Olyat nyer, mit sokan kivánnak.”
E hölgy az, ez! mindenki vágy reá;
Eljönnek a négy földsarok felől
Csókolni ezt az élő szent ereklyét.
Hirkán vadonság, s sík Arábia
Pusztái, mind megannyi járt utak
A Portiáért jött királyfiaknak.
A víz biralma, melynek bősz feje
Az ég arczába köp, még semmi gát
A messze vágyaknak; mint kis patakcsán,
Úgy jönnek át, hogy lássák Portiát.
Három közől egy rejti angyalarczát.
Ólom fedezné? Hah, káromkodás
E póri eszme: s szörnyű durvaság
Sötét gödörbe zárni sirmezét.
Vagy tán ezüstbe volna béfalazva,
Próbált aranynál tízszer aljasabba?
Oly vétkes eszme! ily dús gyöngy soha
Nem tűrt aranynál durvább foglalót.
Van Angliának pénze, melyen egy
Aranyba vésett angyalarcz ragyog,
De metszve csak: míg itt arany nyugágyon
Angyal hever belül. – Kulcsát ide!
Akármi essék, ennél maradok.
PORTIA.
Fogd, herczeg; és ha képem benne rejlik,
Tied leszek.
MAROKKÓI
HERCZEG.
(az arany szekrényt
kinyitja).
Pokol! mi fekszik itt?
Csontváz, s bedült szemgödre im beírt
Göngyölt mutat. Lássuk, hadd olvasom:
„A mi csillog, nem arany még,
Hallhatád e példaszót rég.
Végveszély torkába hány hullt,
A ki külfényemre ámult!
Az aranyzott siri boltnak
Fenekén férgek honolnak.
Hogyha oly bölcs, mint merész vagy,
S ifju testeden van agg agy:
Nem feküdnék itt e válasz,
Béke véled, ifju, távozz’!”
Megsemmisültem. Életem rideg!
Isten veled, láng! Üdvöz légy, hideg! (Portiához.)
Élj boldogul! Dúlottabb e kebel,
Hogysem bucsúját hosszasan tegye;
Így válik el, ki mindent elveszit. (El.)
PORTIA.
Ez jól ütött ki! Függönyt rá, s gyerünk;
Ily színü kérő mind így boldoguljon. (El.)