Velencze.
Utcza.
Salarino és Solanio.
SALARINO.
Bassaniót láttam hajóra ülni;
Együtt vitorláz véle Gartian, –
De azt tudom, Lorenzo nincs velök.
SOLANIO.
A gaz zsidó a dogét fölveré,
S az elment véle a hajóit kutatni.
SALARINO.
Elkéstek; a hajó már mélyre szállt.
S ekkor hozák a herczegnek hirül, hogy
Egy gondolában látták a
szökött
Lorenzót és szerelmes Jessicáját.
Antonio pedig szavát adá,
Hogy nincsenek Bassanio hajóján.
SOLANIO.
Nem láttam én oly zagyva kitörést,
Oly vad, csodás s szokatlant, mint minővel
Utczákon a zsidó eb fuldokolt:
„Leányom, oh aranyaim, leányom!
S keresztyénnel szökött el? – Oh keresztyén
Aranyaim, törvény, jog, oh leányom!
Zacskóim, egy, kettő, pecsétesek,
Kettős aranyaim lányom lopá el!
És gyöngyeim, két drága dús kövek.
S lányom lopá el! – Oh törvény! birák!
Előteremtsétek leányomat!
Őnála gyöngyeim s aranyaim!”
SALARINO.
Velencze minden kölyke követi,
Ordítva lányt, követ, aranyait.
SOLANIO.
Megtartsa napját jó Antonio,
Mert ő fizet meg mindezért.
SALARINO.
Igaz:
Tegnap velem beszélt egy franczia.
S mondá, hogy a Britthont s honát különző
Szűk tengeren minap veszett el egy
Dúsan rakott hajó, hazánkbeli.
Tüstént eszembe jött Antonio,
S titkon kivántam, ne övé legyen.
SOLANIO.
Jó lesz, ha e hirt megviszed neki;
De hirtelen ne tedd, mert sebzené.
SALARINO.
Nincs nála e földön nemesb szivű.
Láttam, midőn elvált Bassaniótól.
Bassanio igérte, hogy hamar
Megjő, de ő felelt: „Nem, azt ne tedd; –
Ne hanyagold el kedvemért ügyed;
Kellő időt várj, mely megérleli:
S a kötlevél, mit tőlem a zsidó vett,
Ne háborítsa érző szivedet.
Légy víg; ne járjon elméd más ügyön,
Csak a szerelmi hódolat körül,
Mint vőlegényi ostromodhoz illik.”
S itt könybelábadt szemmel másfelé
Fordítva arczát, nyujtja vissza jobbját:
S csodás fölindulástól hatva át,
Szorítá meg Bassanio kezét. –
Így váltak egymástól el.
SOLANIO.
Azt hiszem,
Hogy ő ezt a világot is csupán
Érette szereti; kérlek, jerünk:
Keressük őt fel; egy vagy más uton
Széleszszük el borúját.
SALARINO.
Hát jerünk. (El.)