Velencze,
köztér.
Bassanio, Shylock.
SHYLOCK.
Háromezer arany, – értem.
BASSANIO.
Igen, uram, három hónapra.
SHYLOCK.
Három hónapra, – értem.
BASSANIO.
Melyért, mint mondám, Antonio lesz kezes.
SHYLOCK.
Antonio lesz kezes, – értem.
BASSANIO.
Segíthet ön rajtam? Lesz oly szives? Tudhatom ön válaszát?
SHYLOCK.
Háromezer arany, három hónapra, s Antonio kezes.
BASSANIO.
Ön válasza erre?
SHYLOCK.
Antonio jó ember.
BASSANIO.
Hallott ön valami ellenkezőt róla?
SHYLOCK.
Ej, nem, nem, nem: – mikor azt mondom: „jó ember”, azt értem
alatta, tudja ön, hogy jól áll; hanem vagyona koczkán: – egy gályát
Tripolisba küldött, másikat India felé. Ezenfelül azt hallom a
Rialtón, hogy a harmadikat Mexicóba, negyediket Anglia felé s így
több szállítmányokat szórt szét a külföldön. Már pedig a hajók csak
deszkák, a tengerészek csak emberek. Vannak szárazi patkányok, vizi
patkányok; szárazi tolvajok, vizi tolvajok, a kalózokat értem; ott
van továbbá a sok vízveszély, szelek, sziklák. Mind a mellett az
ember elég jól áll. – Három ezer arany – azt hiszem, kezességét
elfogadhatom.
BASSANIO.
Egész bátorsággal.
SHYLOCK.
Biztos akarok lenni, tehetem-e; s hogy biztos lehessek, meggondolom
magam. Szólhatok Antonióval?
BASSANIO.
Ha tetszik önnek velünk ebédelni.
SHYLOCK.
Igen, hogy disznóhúst szagoljak: azon szállásból egyem, melybe önök
prófétája, a Nazarén, az ördögöket bebűvölte. Veszek önökkel, adok
önökkel, beszélek önökkel, járok önökkel s a többi; de nem eszem,
nem iszom önökkel, nem imádkozom önökkel. Mi újság a Rialtón? Ki
jön itt? –
Antonio jő.
BASSANIO.
Ez signor Antonio.
SHYLOCK.
(Félre.)
Mily csalfa publikán tekintetű!
Hőn gyűlölöm, mert Krisztus párthive;
De még dühösben, mert pór bárgyuságból
Ingyen kiadja pénzét, s leviszi
Velencze piaczán a kamatot.
Ha egyszer oldalához férhetek,
Kiöntöm rajta régi bosszumat.
Utálja ő szent népem s legyaláz
Legtöbb kereskedők körében is;
Szid engem, űzletem, s jogos nyerésem,
Mit uzsorának hív. – Veszszen fajom,
Ha megbocsátok!
BASSANIO.
Shylock, mit csinál ön?
SHYLOCK.
Gondolkozom kész összegim felől,
S a mennyiben fejből emlékezem,
Három ezer zecchinnyi összeget
Nem rögtönözhetek. – De mit? hiszen
Tubal, ama gazdag hitsorsosom,
Segítni fog. – Várjunk csak! – Hány havat
Mondott ön? – (Antonióhoz) Áldás önre, édes úr!
Nagyságod az, kiről beszélgetünk.
ANTONIO.
Shylock, habár kölcsönző soh’ se voltam,
Adván s vevén kamatra pénzeket:
De hogy barátom sürgetős baján
Segítsek, e szokást most megtöröm. –
Tudtára adtad, mennyi kell?
SHYLOCK.
Igen,
Három ezer arany.
ANTONIO.
S három havig.
SHYLOCK.
Igen, feledtem, három hónapig.
De jó; – ön a kezes! – Lássuk. – Hanem
Ön mintha mondta volna, hogy soha
Nem ád s nem vesz kamatra.
ANTONIO.
Nem, soha.
SHYLOCK.
Mikor nagybátyja Lábán juhait
Őrzötte Jákob, harmad örökös
Szent Ábrahám után (bölcs anyja is
Működve részén) úgy van, harmadik –
ANTONIO.
Nos, mit csinált? Tán uzsorát szedett?
SHYLOCK.
Nem, nem szedett közvetlen uzsorát,
Mint mondanók; – mit tett? figyeljen ön!
A mint Lábánnal akként egyezett,
Hogy díjaul a tarka s pettyezett
Bárányokat nyerendi: őszkor a
Gerjedt juhok kosokhoz fordulának;
S midőn a nemzés műve végtire
Kezdődik a gyapjas szülők között,
Hántott eszélyes pásztorom nehány
Vesszőt, s a pározás munkája közt
A fölhevült juhnyáj elé raká.
S ekként fogadva, elléskor csupa
Tarkát fiadztak; ez mind díja lett.
Így tett szert nyereményre: s áldva lőn.
S a nyeremény áldás, ha lopva nincs.
ANTONIO.
Szerencse volt, s megérdemelte Jákob;
Ezt nem saját hatalma hozta létre,
Egy égi kéz intézte azt imígy.
Tán a kamat védelméül hozád föl?
Vagy aranyod s ezüstöd kos- s juhnyáj?
SHYLOCK.
Én nem tudom: látom, hamar tenyész.
Hanem figyeljen ön.
ANTONIO.
Hallod, barátom,
Védvül az ördög bibliát idéz.
A szent tanúkat feltoló galád
Olyan, mint a mosolygó arczu gaz,
Kecses, de szívben megrothadt gyümölcs.
Oh, a hamisság mint ragyog kivül.
SHYLOCK.
Három ezer arany; – szép pénz, kerekszám.
Három hónapra, hadd lám, mi esik?
ANTONIO.
No hát, Shylock, lehetsz-e oly szives?
SHYLOCK.
Signor Antonio, ön a Rialton
Sokszor, nagyon sokszor szidalmazott
Pénzösszegim s kamatjaim miatt.
Én tűrve s vállvonítva hordozám,
Mert béketűrés népem öröke.
Véreb s hitetlen czimmel illetett
ön,
S zsidós ünnepruhámra köp vala, –
Csak, mert tulajdon pénzem forgatom.
Hagyján! ihol most ön reám szorul!
Itt van la! hozzám jő s ezt mondja ön:
„Adj pénzt, Shylock, kérlek.” S ön mondja ezt,
Ki nyálával szakállam szennyezé,
S lábbal taszított, mintha korcs kutyát
Rugdalna küszöbén: s kérelme pénz!
Mit mondjak önnek? Szóljak-é imígy:
„Van pénze ebnek? Lehető-e az,
Eb kölcsönözhet-é ily összeget?”
Vagy meghajoljak tán, s adósi hangon,
Fojtott lehellet – s gyáván suttogó
Hunnyászkodással ily szót ejtsek-e:
„No, drága úr, mult szerdán rám köpött,
Minap kirugdalt; másik izbe’ meg
Eb czímmel illetett, s e
bókokért
Most ennyi s ennyi pénzt kölcsön adok.
ANTONIO.
Kedvem jöhetne most is úgy nevezni,
Rád köpni, sőt tán megrugdalni is.
Ha kölcsön adsz, ne úgy adj, mint szives
Barátaidnak (mert mikor kivánt
Díjt a kopár fémért barát baráttól?)
Mint ellenednek adj inkább nekem:
S ha szót szegek, jobb arczczal hajthatod be
Birságkötésd.
SHYLOCK.
Ej, hogy dörg reám ön!
Megnyerni vágyom jó barátomúl,
Feledni rám dobott szdalmait,
Segítni sürgetős szükségein,
S kamatban egy fillért sem venni el.
De rám se’ hallgat. Bár ajánlatom jó.
ANTONIO.
Jóság, valóban.
SHYLOCK.
Látni fogja ön.
Jerünk a jegyzőhöz, – s irjon kegyed
Ott egy kötést alá, – s csak tréfakép, ha
Ön nem fizet meg a jegyzett napon,
Ez s ez helyen, így s ennyi összeget,
Mint a kötés kiszabja: bűnhödésül
Husából egy egész fontot teszünk
Irásba, mit bátran kimetszhetek,
Bárhol tetszik testéből kiszakítnom.
ANTONIO.
Én kész vagyok, s aláirom nevem, –
S azt mondom, a zsidó nagyon szives.
BASSANIO.
Nem engedem, hogy ily kötésre lépj;
Készebb leszek tovább szigorgani.
ANTONIO.
Ne félj, fiu, lejárni nem hagyom;
Két hó alatt, egy hóval hamarább,
Mint a határidő, kilenczszer annyi
Sőt több becsű vagyont várok haza.
SHYLOCK.
Oh e keresztyének! szent Ábrahám!
Kik kőszivűleg mások czélzatát is
Gyanusitják. – Kérem, feleljen ön:
Ha megtörendi napját, mit nyerek,
Behajtva a lejárt kötlevelet?
Egy fontnyi hús, emberből véve ki,
Nem oly becses s nem oly használható,
Mint kecske-, bárány- s űrühús. S midőn
Tetszéseért tevém ajánlatom,
Ha felfogadja, jó: ha nem, maradjon!
S jó szívemért kérem ne bántsanak.
ANTONIO.
Igen, Shylock, az alku állni fog.
SHYLOCK.
Tehát a jegyzőnél találkozunk.
Ön útasítsa e tréfás kötésre;
Én meg megyek s a pénzt rögtön hozom. –
Kissé benézek otthon, mert lakom
Egy gaz fiú kétes gondjára biztam;
S legott önnél termek.
ANTONIO.
Siess tehát. (Shylock el.)
Derék zsidó. Im még a héber is
Keresztyénné lesz: mert jó szive van.
BASSANIO.
Szép szó, hamis sziv: nem hiszek neki.
ANTONIO.
Hagyján! ne félj; nem lappang itt veszély,
Idő előtt megjő minden hajóm. (El.)