Kilencedik fejezet

A Trojka esti ülése az általános barátságosság és kölcsönös megértés sosem tapasztalt légkörében kezdte meg munkáját. A kegyes és leereszkedő Lavr Fedotovics bőkezűen mindenkit megkínált a Hercegovina Virágával. Hlebovvodov és Farfurkisz egy egész percig udvariaskodott az ajtónál, melyikük lépjen be elsőként Lavr Fedotovics nyomában az ülésterembe. Vibegallo, akit magával ragadott az újjászületésnek ez a rázúduló áradata, azon a nyáron először megmosakodott, és most eperszappan illatát árasztotta. Az ezredes, akinek talán sikerült végre kialudnia magát, vagy mérhetetlen mennyiségű feketekávét nyelt le, eleven volt, egész idő alatt vidáman nevetgélt. Egyedül a parancsnok leledzett nyomott hangulatban. A szünet idején huzatot kapott a foga a veteményesében, és most úgy szenvedett, hogy Lavr Fedotovics kötelességének érezte kegyes tréfálkozással tartani benne a lelket: „Látja, Zubo elvtárs, fente ránk a fogát, hát most belefájdult a foga.”

Az én magisztereim is megjelentek teljes létszámban, és szintén átélték a reneszánszot, bár Vitykát mindenütt égési sebek és ragtapaszok borították, Románból jóformán csak méretes orra látszott, és égő fekete szeme, amelyet a fáradtságtól időnként alig tudott nyitva tartani. Őszintén szólva én még mindig kételkedtem vállalkozásunk sikerében, és ezt nyíltan ki is mondtam. Válaszként Vityka röviden leintett, Román vállon veregetett egy furcsa kijelentés kíséretében: „Remek elnökünk van, remek, pompás! „Edik pedig elmagyarázta, hogy közeljövőnket háromszor is lejátszották modelleken, és legalább 0,98 a valószínűsége, hogy be is következik.

– E-hmmm – szólalt meg végre Lavr Fedotovics, felrúgva minden hagyományt, és természetének korábban ismeretlen mélységeit feltárva. – A Trojka esti ülését megnyitottalak nyilvánítom. A napirend ismertetése céljából Farfurkisz elvtársat illeti a szó.

Farfurkisz felállt, belenézett jegyzetfüzetébe, és rázendített. Közölte, hogy a jóváhagyott napirend szerint a ma esti ülésen a következőket kellett volna megvizsgálni: a kilencvenhetes számú ügy, az úgynevezett Fekete Doboz, és a hatvanötös számú ügy, N. P. Dolgonoszikov polgártárs ügye, aki állítása szerint telepata és spiritiszta. Továbbá az esti ülésen kellett volna befejezni a kettes számú ügynek, a Kuzma ragadványnevű pterodactylus ügyének a vizsgálatát. Továbbá a napirendnek megfelelően el kellett volna intézni a panaszok, bejelentések, lakosságtól érkezett információs közlések feldolgozását, valamint az elmúlt hónap során racionalizált megmagyarázhatatlan jelenségek közül a legkiemelkedőbbeket jelölni kell a hónap szenzációja címre, hogy a sajtó útján széles körben publikálni lehessen a nevüket. Ám a megváltozott körülményekre tekintettel a Trojka kénytelen gyökeres módon megváltoztatni az ismertetett napirendet.

Ő, Farfurkisz, örömmel közölheti, hogy a mai napon a Trojka címére megmagyarázhatatlan jelenségekre benyújtott mintegy tízezer igénylés és kérelem érkezett száznyolcvan különböző tudományos kutatóintézet, illetve gyári laboratórium egyes munkatársaitól és egész munkacsoportjaitól. Ez arról tanúskodik, hogy a Mejerfet valóban nem más, mint a legnélkülözhetetlenebb összekötő láncszem egyrészt tudományunk és technikánk világa, másrészt a megmagyarázhatatlan jelenségek világa között. De ez megköveteli, elvtársak, hogy határozottan és elvi alapon vizsgáljuk meg a jelzett napirendet.

Ő, Farfurkisz, a maga részéről a következőt javasolja. Az ötvenötös és kilencvenhetes számú ügy vizsgálatát, illetve a kettes számú ügy vizsgálatának befejezését el kell napolni. (Taps.) A lehető leggyorsabban, minden huzavona nélkül el kell intézni a lakossági leveleket és lebonyolítani a szenzáció kijelölését. (Viharos taps.) Ezt követően haladéktalanul át kell térni a ma esti ülés központi kérdésére – az annak következtében kialakult helyzet megvitatására, hogy nagy mennyiségű igénylés és kérelem áramlott be a tudományos intézményektől. (Ovációba átmenő viharos taps. Mindenki feláll.)

Lavr Fedotovics, kivárva az ováció végét, kifejezésre juttatta a közvéleményt, jóváhagyta az új napirendet, és azt javasolta, nyomban tél jenek rá a lakosságtól érkezett levelekre.

Hét levél érkezett.

Vunyjukino falu iskolásai egy bizonyos Zoja anyóról adtak hírt. Mindenki azt beszéli, hogy a néni boszorkány, miatta rossz mindig a termés, unokáját pedig, a korábban kitűnő tanuló Vaszilij Kormilicint huligánná és kettes tanulóvá változtatta. Az iskolások azt kérik a Trojkától, igazodjon el ezen a boszorkányon, akiben ők mint úttörők nem hisznek, és hogy a Trojka magyarázza el tudományosan, hogyan tudja a boszorkány tönkretenni a termést és kettes tanulóvá változtatni a kitűnőket.

A Dolgorukij fivérek, Andrej és Borisz az Usszuri járás Argunyka falujából azt írták, hogy elfogtak egy emberevő kislányt, aki külföldről menekült el a hunvejbinek^[43] elől, és főként tyúklopással tette magát nevezetessé. A helyi hatóságok egy gyermekotthonban helyezték el, de a fivérek kétségüknek adtak hangot az intézkedés célszerűségét illetően. Úgy vélték, a kislányt fel kellene boncolni, és ezzel új természeti törvényeket feltárni. * \

A Verhojanszki-hegyhát előhegyei között különböző városokból érkezett turistacsoportok tehén nagyságú zöld skorpiót figyeltek meg. Ez a skorpió valamilyen titokzatos sugárzás segítségével elaltatott két őrt, és eltűnt a tajgában, elrabolva egyhavi élelmiszerkészletet. A turisták felajánlották, hogy segítenek elkapni a szörnyeteget – ha fizetik útiköltségeiket, legalább odafelé.

P. P. Zajadlij kityezsgradi lakos panaszt tett szomszédjára, aki már második éve aláássa az ő házát. A levél a pszichiátriai klinikáról érkezett.

Egy másik kityezsgradi lakos, Sz. T. Krasznogyevko polgártárs elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy a városi parkot mindenféle szörnyetegek telerondítják, nincs hol sétálni. Szerinte mindez Zubo parancsnok bűne, aki a Kolónia konyháján keletkező hulladékkal három, személyes tulajdonában álló disznaját és munkanélküli, naplopó sógorát eteti.

Egy falusi orvos Bubnovo járási központból közölte, hogy a 115 éves Pancermanov polgártárs hasüregi műtétje folyamán nevezett vakbélnyúlványában ősi szogd^[44] pénzérmét talált. Az orvos felhívta a Trojka figyelmét arra a körülményre, hogy (az azóta elhunyt) Pancermanov soha nem járt Közép-Ázsiában, és a talált érmét korábban sosem látta.

A hátralévő negyvenkét oldalon az ifjú gyógyító a telepátiára, a telekinézisre és a negyedik dimenzióra vonatkozó nézeteit fejtette ki. A levélhez mellékelte a titokzatos érme elő- és hátoldalának természetes nagyságú fényképét.

És végül M. Fairbanks kanadai állampolgár elküldte az ufók feltűnéséről szóló újságkivágások következő adagját, továbbá óvatosan a honorárium felől érdeklődött.

Minden levél hangosan felolvastatott és alaposan megtárgyaltatok: Megválaszolás céljából szokás szerint Vibegallo professzor, a tudományos konzultáns gondjaira bízták valamennyit. Vibegallónak óriási tapasztalata volt az ilyen munkák terén. Sőt, még egy szabványos válaszformát is kitalált: „Tisztelt polgártárs (-ak, -nő)! Megkaptuk és elolvastuk érdekes levelét. Az ön által elmondott tények a tudomány előtt ismeretesek, újdonságot nem tartalmaznak. Ennek ellenére rendkívül hálásak vagyunk megfigyeléséért, sok sikert kívánunk munkájához és magánéletében.” Aláírás. Ennyi. Szerintem Vibegallo összes találmánya közül ez volt a legjobb. Mindenképpen hatalmas elégtételt érzett az ember, ha ezzel a levéllel válaszolt a bejelentésre, hogy „Scsin polgártárs lyukat fúrt a falamba, és azon át mérges gázt fúj rám”.

Ezt követően a Trojka mit sem vesztve lendületéből nekilátott, hogy megválassza a hónap szenzációját. A testület minden tagja megnevezte a maga jelöltjét. Hlebovvodovnak például a kityezsgradi állattenyésztő telep vezetője tetszett, aki a kártyacsomagból ki tudta húzni a tetszés szerint megnevezett lapot, és szájában tartott ceruzával képes volt megrajzolni a kityezsgradi járás nevezetes embereinek arcképét. „Nem sok ilyen ember akad a földgolyón – jelentette ki Hlebovvodov. – Az ilyeneket meg kell becsülnünk.” Farfurkisz képzeletét egy lány ragadta meg, aki nagyon jól látott a fülével, és nagyon jól hallott a szemével. Farfurkisz bevallotta, hogy még egy tudósítást is küldött a lányról A Tudás Hatalom című folyóiratnak. Azt a címet adta írásának: „A lány, aki látva hall és hallva lát”. Az ezredesnek is megadták a lehetőséget, hogy javasoljon valakit, mire ő gyermeki nevetéssel tájékoztatott minket tervéről, a szuperszonikus reaktív lovasság létrehozásáról. Befejezésként Lavr Fedotovics azt mondta, „grrmmm”, és a Trojka közös véleményeként kijelentette, hogy jelöltjük Tolja Szkvorcov, a Kityezsgradi Mágotechnikai Üzem fúrógépkezelője, aki rendszeresen kétszáz-kétszáztíz százalékra teljesíti a tervet. A magiszterek nagy tapssal fogadták a javaslatot, mert Tolja Szkvorcov remek srác, nagyon jól ismerjük. A javaslatot elfogadták.

És ekkor kezdődött a fő attrakció.

Vibegallo professzor kapott szót, hogy beszámoljon a. Mejerfet címére érkezett levelek előzetes vizsgálatának eredményéről. A professzor közölte, hogy összesen mintegy tízezer igénylés és kérelem érkezett legalább száznyolcvan különböző intézménytől. Egyelőre körülbelül ezer igénylést sikerült átnézni, mind valódi, az előírt űrlapon, bélyegzőkkel, összesen harminchét megmagyárázhatatlan jelenségre vonatkoznak, többek közt például Napóleon szellemére – negyvenöt igénylés, a második nemzedékű örökmozgóra – harminckilenc igénylés, a bűvös körzőre és bűvös vonalzóra szögharmadoláshoz – harmincegy igénylés, a Maskin-féle heurisztikus gépre – huszonkét igénylés és így tovább. A beérkezett igénylések közül hét a Tudományos Akadémia rendes tagjáé, tizenkilenc levelező tagoké, hetvenötöt a különböző tudományok doktorai küldtek, az összes többit pedig kandidátusok, magiszterek és baccalaureatusok. Ez csak a vizsgált ezerből ennyi. Ha ezt extrapoláljuk, vagyis megszorozzuk tízzel, az összes adat a jelenlegi tízszerese lesz, tehát hetven akadémikus, százkilencven levelező tag et cetera. Ezt mondja nekünk a futurológia tudománya. És mit mond még? Ezekkel az igénylésekkel együtt teli torokból harsog Trojkánk megnövekedett tekintélyéről, különösen tisztelt és kedves vezetőnknek, Vunyjukov elvtársnak az életünkben betöltött kiemelkedő szerepéről. C’est notre opinion^[45] – fejezte be, és már mászott volna Lavr Fedotovicshoz, hogy megcsókolja, de feltartóztatta, megállította az enciklopédiákkal telepakolt asztal.

A szünetet kihasználva Hlebovvodov sietve megismételte a tudományos konzultáns által elmondottakat, szemérmetlenül eltúlozva eközben az összes számot, és kijelentette, hogy lám, akárhogy próbálkoztak, igyekeztek ezek az akadémikusok, nélkülünk mégsem boldogultak, mert az olyan hatalmas, államférfiúi elmék nélkül, mint Lavr Fedotovicsé, nem is boldogulhatnak. Egy dolog hajkurászni mindenféle prutonokat meg elektronokat, vagy mondjuk előadásokat tartani, de egészen más dolog előrevinni a tudományt, és egyáltalán – megvalósítani a vezetést, ahogyan ő, Hlebovvodov tette például, amikor a VNITAGORA főkönyvelője volt. Nélkülünk a tudomány nem képes haladni, mindig is ezt mondtam, most is ezt mondom.

Az ezredes is kivette részét a vitából. Azt javasolta, mondjanak pohárköszöntőt az újdonsült generálisra, megszaglászta zakója ujját, és könnyekre fakadt.

Farfurkisz nyomban szarvánál ragadta meg a bikát. Meggyőzően bizonyította, hogy a szociológia mind diadalmasabban hatol be az élet, mind a tudományos, mind a hivatali élet területére. Már nem lehet a régi módon dolgozni, nem lehet önkényes döntéseket hozni a racionalizálásról, figyelmen kívül hagyva a szociológia megfigyeléseit. A voluntarizmus ideje lejárt, és már soha nem tér vissza. Most már és ezentúl a mi mélyen tisztelt főnökünk, a mi – nem félek ettől a szótól, de értsék helyesen – a mi vezérünk minden bölcs döntését megfelelő szociológiai adatok támasztják majd alá, úgy mint számok, grafikonok, kérdőívek és számítások.

Ezt követően Lavr Fedotovics ragadta magához a szót. A vezetése alatt álló Trojka új feladatairól beszélt, amely feladatok a nevezett Trojka megnövekedett tekintélyéből és megnövekedett felelősségéből fakadnak. Lavr Fedotovics arra biztatta a jelenlevőket, folytassanak még engesztelhetetlenebb harcot a munkafegyelem megszilárdításáért, a bürokrácia ellen, mindenki és minden egyes ember magas erkölcsi színvonaláért, az egészséges kritikáért és egészséges önkritikáért, a személyes felelősség hiánya ellen, a tűzvédelmi biztonság megszilárdításáért, az önhittség ellen, minden egyes ember személyes felelősségéért, a kötelező adatszolgáltatás példamutató tartalmáért és tulajdon erőnk alábecsülése ellen. A nép köszönetét mond nekünk, ha ezeket a feladatokat még aktívabban látjuk el, mint korábban. A nép nem bocsátja meg nekünk, ha ezeket a feladatokat nem még aktívabban látjuk el, mint korábban. Milyen javaslatok vannak a Trojka munkájának a megváltozott feltételeknek megfelelő átszervezésére vonatkozóan?

Nem minden káröröm nélkül figyeltem, milyen hiány mutatkozik konkrét javaslatok tekintetében. Elsőként szokás szerint Hlebovvodov lőtt megint bakot, felvetve, vállaljon mindenki többletfeladatokat, például a Trojka megnövekedett tekintélye miatt Zubo elvtárs tizennégy órára megnövelt napi munkaidőt, a tudományos konzultáns, Vibegallo elvtárs pedig mondjon le az ebédidejéről. Csakhogy ez a partizánmegoldás nem váltott ki lelkesedést. Ellenkezőleg, a nevezettek dühödt ellenállásába ütközött. Rövid csetepaté bontakozott ki, amelynek során többek között arra is fény derült, hogy a beszámolási év lejártáig a Trojkának még ötvenhárom régi és minden valószínűség szerint ugyanennyi új ügy vizsgálatát kell elvégeznie. Sőt, a helyzetet rendkívüli mértékben bonyolulttá tette az a körülmény, hogy minden új ügyre nem egy, nem két igénylés érkezett, hanem több tucat, és mind a megfelelő űrlapon, mind tekintélyes aláírásokkal, úgyhogy a racionalizálás és felhasználásbesorolás bonyodalmaihoz most még a döntőbíráskodás gondja is csatlakozott. Továbbá véletlenül az is kiderült, hogy a Trojka az előző évi tervet mindössze hatvankét százalékra teljesítette, a folyó félévét csak tizenhárom százalékra, a bosszúálló parancsnok ezenkívül emlékeztette Hlebovvodovot, hogy temérdek két, három, négy éve elnapolt ügy halmozódott fel.

A jelek szerint csak most, de a Trojka végre felfogta, milyen mély gödörbe került megnövekedett tekintélye folytán. Két nyilvánvaló kiút kínálkozott a számára. Az első – tíz emberrel megnövelni a létszámot. De ez csak látszólag jelentett kiutat. Még Hlebovvodov is felfogta, hogy az amúgy is túlduzzadt létszám további bővítése a több szószaporítás és huzavona miatt csak az ügyek átfutási idejének növekedéséhez vezethet. Ami a másik kiutat illeti, azzal az egész kompánia leggyengébb idegzetű tagja, Vibegallo professzor állt elő. Azt javasolta, az ügyek egy részét adják át a Harahoto városában működő, öt főből álló úgynevezett Kétszemélyes Bizottságnak, amely egyetlen megmagyarázhatatlan jelenségnek, az olgoj-horhoj^[46] nevű elektromos féregnek a racionalizálásával foglalkozik. Vibegallo jobban tette volna, ha csöndben ül, és a szakállában kotorászik, nem tolakszik elő, nem kishitűsködik, nem vet árnyékot a testületre, és nem kísérli meg elkótyavetyélni a Trojka megnövekedett tekintélyét... Miután így leszámoltak vele, Vibegallo meghúzta magát. Csak csuklott, és egyre ugyanazt a francia mondatot ismételgette: „Mon cher, si vous vous conduisez ici, mint otthon, vous finirez tres mal.^[47] „Ezt követően kulminált a válság, és minden jel szerint erre vártak a magiszterek.

Felállt Román Ojra-Ojra, és szerényen lesütve szemét előadta, hogy az itt jelen levő képviselők megtanácskozták a dolgot egymás között, és úgy határoztak, felajánlják a tisztelt Trojkának erejükhöz mért segítségüket, nevezetesen: magukra vállalják a döntőbíráskodást azokban az ügyekben, amelyekre tíznél kevesebb igénylés érkezett. Ezt a szívük mélyéből fakadó, tisztán altruista ajánlatot kartácstűz és szuronyroham fogadta. A legtöbbet és legleplezetlenebbül Hlebovvodov üvöltött. Ismerjük mi a maguk fajtáját, sokan vannak, ordította. Nézzék csak meg, a döntőbíráskodást követelik maguknak. Túl fiatalok még maguk ahhoz, hogy akadémikusoknak dirigálhassanak! Tessék, amíg meg nem nőtt a tekintélyünk, csak ültek a sarokban és nevetgéltek, most meg rászállnának a készre, sőt a legízesebb falatra fenik a fogukat! Döntőbíráskodást nekik, értik? Hogy az akadémikusok csússzanak-másszaak előttük! Nem, barátocskám, ezt nem kapod meg! Nem előtted fognak csúszni-mászni...

– Grrmmm – jelentette ki Lavr Fedotovics, megfogalmazva az általános véleményt. – Van még más javaslat?

Farfurkisz szólalt fel, és azt javasolta, kizárólag a beérkezett igénylések száma alapján határozzák meg a sorrendet. A nép nem tűrheti tovább a kronológiai sorrendet. Nevetséges azt az ügyet elintézni, amelyre csupán egy igénylés érkezett be, de korábban, mint azt, amelyikre negyven is jött, ám csak nemrégiben...

Minden jel arra vallott, hogy a dolgok a tervnek megfelelően haladnak, mivel a magiszterek nyomban és egyöntetűen siránkozásban törtek ki. Jaj, mi lesz most az én Poloskámmal, fakadt sírva Edik. Jaj, az én polipom, Szpiridon, óbégatott Román. Ez igazságtalanság, a régi ügyfeleket elnyomják, bömbölte komoran Vityka. Ez sérelmes, csatlakoztam hozzájuk. Mennyit vártunk, mennyit reménykedtünk, miért harcoltunk...

Farfurkisz azonnal eligazított minket. Ismét emlékeztetett arra, hogy végleg és visszavonhatatlanul elmúlt az önkényes döntések ideje. Korábban a hivatali szervek munkája egyes esetekben még működhetett érzelmi alapokon, a nép valódi követelményeinek figyelembevétele nélkül. Most viszont, a szociológia bevezetésének köszönhetően mindig meg tudjuk ítélni objektíven, mi az, ami nélkülözhetetlenebb, és mi az, ami kevésbé nélkülözhetetlen. Maguk végül is tanult emberek! Ha egy ügyre negyven igénylés érkezik be, az azt jelenti, hogy az fontos, szükséges és különösen perspektivikus a tudomány szempontjából! Én személy szerint mindig is csodálkoztam azon, minek magának, Ojra-Ojra elvtárs, holmi vad polip. Természetesen nem avatkoztam az ügybe, nem vagyok szakértő, de az a priori benyomás, hogy a komoly tudománynak végképp semmi szüksége erre a polipra, sosem hagyott el. És most látom, hogy igazam volt.

Ami egész hatalmas tudományunk területén maga az egyetlen ember, akinek erre a polipra szüksége van. Másrészt viszont például Napóleon szelleme vitathatatlanul fontos, úgy is mondhatnám, nélkülözhetetlen a tudomány szempontjából, amit a beadott igénylések száma is bizonyít...

Román megsemmisülten széttárta karját, bűnbánó fejét mellére ejtette, és minden vétkét beismerte. Mindannyian bűnbánatot tanúsítottunk, ki hogy bírta, de ebből a bűnbánatból, ha az erkölcsi elégtételt nem számítjuk, a Trojkának semmi haszna sem származott. Farfurkisz persze sorba rakhatta az ügyeket, de a vagy ötven, ugyanannyi igénylést kapott eset változatlanul ott lógott a Trojka nyakán, azzal fenyegetve, hogy összeomlik a terv, és ez a nép rosszallását váltja ki. És ekkor a hirtelen megvilágosodott Vibegallo abbahagyta francia varázsigéjének hajtogatását, s azt mondta... ezek... persze fiatalok, a döntőbíráskodásig még fejlődniük és fejlődniük kell, a komolyabb ügyekig is, de nem lehetne-e szerét ejteni, hogy rájuk bízhassuk ezeket a jelentéktelen kis ügyecskéket, ezeket a krokodilokat, poloskákat, mindenféle jövevényeket... Dolgozzanak csak velük, gyűjtsenek tapasztalatot... Csak az nem világos, hogyan tudnánk ezt minél jobban megvilágítani...

Csönd lett. Mi mindannyian mozdulatlanná dermedtünk.

A Trojka tagjai elgondolkodva összenéztek. Farfurkisz a jegyzetfüzetét lapozgatta, Hlebovvodov tekintetében, mintegy az értelem halvány felvillanása, felcsillant a remény. Lavr Fedotovics türelmesen várta a javaslatokat. Eltelt egy perc, majd még egy... És ekkor valami megzizzent a levegőben. Valahol felcsikorgott egy széf ajtaja, kopácsolni kezdett, majd elhallgatott egy írógép, fülledt irodaszag terjedt szét, és egy különös, testetlen hang súgta: „Albizottságot kellene...”

– Grrmmm? – szólt Lavr Fedotovics.

– Igen, igen! – pattant fel Farfurkisz.

– Úgy van! – ujjongott Hlebovvodov.

Lavr Fedotovics felállt.

– Az általános vélekedést kifejezve – nyilvánította ki – javaslom a jelen levő képviselőkből létrehozni a Kis Ügyek négyfős Albizottságát, felruházva azt a kis ügyek előzetes racionalizálásának és felhasználásbesorolásának jogával. Az Albizottság közvetlenül a Trojka elnöke alá rendeltetik. Kurátora Farfurkisz elvtárs, az Albizottság elnöke, mint a leginkább kipróbált és legaktívabb képviselő, legyen Privalov elvtárs. Azt javaslom Privalov elvtársnak, hétfőn reggel kilenc óra nulla-nullakor számoljon be nekem az Albizottság munkatervéről. Van más javaslat? Van kérdés?

Nekem voltak kérdéseim, rengeteg kérdésem és tucatnyi javaslatom volt. De Edik és Román az ifjabb Pinszkij-féle nagy erejű igézettel lebénította minden végtagomat, a goromba Kornyejev pedig az Eichmann-Jezsov^[48]-pecséttel lezárta a számat.

– Az általános közvélekedést megfogalmazva – folytatta Lavr Fedotovics – azt javaslom, hogy Vibegallo elvtárs háromnapos határidő alatt dolgozza ki és állítsa össze az újonnan beérkezett igénylések listáját. Felelős Hlebovvodov elvtárs. Javaslom, hogy a Kolónia parancsnoka, Zubo elvtárs a beérkezett igényléseknek megfelelően vegye jegyzékbe az új ügyeket. Felelős... e-e... az ezredes elvtárs. Javasoljuk Farfurkisz elvtársnak, határozza meg az ügyek sorrendjét, és állítsa össze a döntőbíráskodáshoz az előzetes ajánlásokat. Van más javaslat? Nincs... Ezzel a Trojkának és a Kis Ügyek Albizottságának együttes ülését befejezettnek nyilvánítom. Azt javaslom; az Albizottság távozzon, és lásson hozzá feladatainak ellátásához.

Mivel én egyfolytában azzal próbálkoztam, hogy az Izrael-Zsukov-féle ellenigézettel megszabaduljak a Hallgatás Pecsétjétől, a magiszterek úgy találták jónak, hogy három csokor orgonává változtassanak, és mindannyiunkat transzgresszáljanak szállodai szobánkba. Ott visszakaptam természetes formámat, képességemet, hogy mozogjak és beszéljek.

Hát én beszéltem.

Mikor kifogytam a szuszból, Kornyejev ezt mondta:

– Goromba fráter vagy te, Szaska. Én meg azt hittem, hogy szelíd, jól nevelt srác vagy.

– Nincs ez így jól, nincs jól – csatlakozott hozzá Román.

– Ráadásul idegenek előtt...

Csak ekkor vettem észre, hogy rajtunk kívül még két fiatalember tartózkodik a szobában, minden bizonnyal tudományos segédmunkatársak.

– Na mi van? – kérdezte az egyik mohón. – Jól ment?

– Ó, igen! – mondta Román. – Engedjétek meg, hogy bemutassam a Kis Ügyek Albizottságának elnökét, Alekszandr Ivanovics Privalov elvtársat, ők pedig képviselők, mindenféle apróság kell nekik, krokodilok meg poloskák és így tovább... De nem méltóztatna megkezdeni az ülést, Alekszandr Ivanovics? Minek fecsérelnénk a nép idejét?

Megértettem, hogy valóban semmi értelme fecsérelni a nép idejét. Föltelepedtem Vityka ágyára, rákönyököltem a térdemre, és élettelen tekintettel végigmértem mindenkit.

– Grrmmm – mondtam. – A közvélekedést kifejezésre juttatva javaslom racionalizálni a kilencvenhetes számú, Fekete Doboznak nevezett ügyet, és átadni az itt jelen lévő A. I. Privalov elvtársnak. Van más javaslat? Nincs javaslat. Elfogadva. Jegyzőkönyvet!

Előttem termett a jegyzőkönyv.

– A következőt! – adtam ki az utasítást. – Kornyejev elvtárs, jelentsen!

Fáradhatatlanul harcolva a bürokrácia és a tulajdon erőink alábecsülése ellen öt perc alatt racionalizáltuk és besoroltuk Szószátyár Poloskát, a folyékony jövevényt és Szpiridon polipot. Majd az egészséges kritika bevezetésének és a tűzbiztonság megszilárdításának szándékától vezérelve Fegyát, a havasi embert laboránsként beosztottuk Edik Amperjan laboratóriumába. Az önteltség iránti gyűlölettől és a munkafegyelem szenvedélyes szeretetétől indíttatva Kuzmát, a pterodactylust Vologya Pocskin felügyelete alá helyeztük. A Tudományos Akadémia elnökségéhez intézett levelet a Konsztantyinnak, a jövevénynek nyújtandó segítségről csak úgy egyszerűen, minden harc nélkül, tiszta altruizmusból megírtuk.

– Most pedig – mondtam kárörvendve – le az arctalan felelőtlenséggel! Éljen a példamutató adatszolgáltatás bevezetése! Ezennel átjátsszuk Edelweist, a kisöreget!

– Már késő – mondta Román. – Nagyon sajnálom, Szasa, de Edelweist mindenképpen elvesztetted. Összesen kétszázegy igénylés futott be rá, és szegény feje Christobal Juntához kerül.

Egyperces hallgatással adóztam Edelweis emlékének, és ekkor kaptam észbe.

– Hogyhogy? – kérdeztem. – Igaziak az igénylések?

– Hát persze – csodálkozott Edik. – Kinek nézel te minket?

– Megsértesz, főnök. Nem holmi köztörvényes bűnözők vagyunk mi – mondta Kornyejev. – Mi munkamániások vagyunk. Ha tudni akarod, az egész tudományos világot mozgósítottuk ma éjjel. Hallottál már arról a csodalényről, amit a tudományos világ szolidaritásának neveznek? Főleg, ha Vunyjukov elvtársról van szó...

– Ó! – mondtam mély átérzéssel. – Ez zseniális!

Az ablakpárkányon ülő ismeretlenek finoman, de türelmetlenül köhintettek.

– Igen, igen, persze – mondta nekik Román. – Fogy az időnk.

– Fogy? – kérdeztem. – Tévedsz. Egyáltalán nincs időnk. Épp elég dolgom van, nem áll szándékomban egész életemben elnökösdit játszani. Ezért, ismét kifejezésre juttatva a közvélekedést, a jelenlegi összetételű Albizottság első és utolsó ülését befejezettnek nyilvánítom. Javaslom az Albizottságba kooptálni ezt a két fickót itt az ablakpárkányon, és az egész jelenlegi Személyzet távozzon innen hosszú időtartamú alkotói szabadságra!

– Helyes döntés – mondta az egyik fickó, mohón dörzsölgetve kezét.

– De legyetek tisztában azzal – fűztem hozzá –, hogy ameddig be nem fut a kérelmezők következő csapata, akiket majd kooptálni lehet, ti itt ültök, Vunyjukov elvtárssal tárgyaltok, és tapasztalatot gyűjtőtök a Trojka és az Albizottság közös ülésein. Ettől majd megedződtök.

– Menni fog – mondta a másik fickó.

– És ne feledkezzetek meg az adatszolgáltatási kötelezettség hiánytalan teljesítéséről! – emlékeztettem őket.

– Az adatszolgáltatás a legfontosabb. – Összeszedtem a jegyzőkönyveket, és felálltam. – Rendben. Aki akar, váljon hétfőig. De én mint elnök, most megyek Vunyjukovhoz, és kitaposom belőle a Nagy Kerek Pecsétet.