Ben-Szira – Jézus, Sirák (vagy Szira) fia, a Septuaginta szerinti Ótestamentum egyik könyvének, a „Prédikátor”-nak (görögül: Ekklésziasztikosz, latinul: Ecclesiasticus) szerzője. A katolikus egyház az Ótestamentum kanonizált könyvének tekinti, a protestáns és zsidó egyházak az ún. apokrif könyvek közé sorolják. A könyv az i.e. II. század végén keletkezett.

Brimó – archaikus görög női istenség, Gaiával, a föld istennőjével· és Artemisszal azonosították. A hellénizmus korának misztikájában ismét feléledt alakja.

Cádokiták – a Salamon király által kinevezett főpapnak, Cádóknak (vö. Kir. I. 1:32. skk.; 4:2 – 3. stb.) vérségi leszármazottai, akik között a főpapi tisztség öröklődött. A cádokita nemzetség kizárólagos joga a főpapságra IV. Antiokhosz Epiphanész idején (i.e. 174-163) szakadt meg, majd gyakorlatilag megszűnt a Hasmoneus főpap-fejedelmek, ill. királyok idején (i.e. 142 óta).

Cilicia (Kilikia) – Kisázsia délkeleti partvidéke, Szíria szomszédja. Egy ideig az asszír, majd a perzsa birodalomhoz tartozott. Később a Ptolemaidák és Szeleukidák viszálykodtak érte. I. e. 64-ben római provincia lett.

Debora – prófétanő a bírák korában (i.e. XII. sz.). Barakkal háborút indított a kánaániták ellen, s a Sisera vezetése alatt álló kánaánita hadseregre döntő vereséget mért. A neki tulajdonított diadalének az Ótestamentum legrégibb szövegei közé tartozik..

ebjoniták (szó szerint: szegények) – zsidó-keresztény szekta az i.sz. I-II. században, a kialakuló kereszténységen belül hosszú ideig ragaszkodtak a zsidó vallási szertartásokhoz.

edumiták – Judeától délre élő törzsszövetség, nyelvük a héberrel rokon volt. Az Ótestamentum szerint Jákob testvérének, Ézsaunak leszármazottai. Hürkanosz János Hasmoneus-király (i. o. 135- 104) meg hódította és erőszakkal zsidó vallásra térítette őket. Előkelő edomita családból származott Heródes király is. Lakóterületük latinos neve: Idumaea, ezért idumeusoknak is nevezték őket.

egyiptomiak szerint való Evangélium – a kánonba fel nem vett, úri. apokrif evangéliumok egyike, amelyből Alexandriai Kelemen egyházatya műveiben is több részlet maradt fenn.

Éli (a Septuaginta görög szövege szerint: Héli) – a silói szentély főpapja az i.e. XI. században. A hagyomány Áron negyedik fiától, Ithamartól származtatta. Az ő utóda a levita Sámuel főpap és bíró, akit Abjátár, majd az ótestamentumi genealógia szerint az Eleázártól (Áron főpap harmadik fiától) származó Cádók követett. Ettől fogva a főpap tisztség az Cádokita-nemzetségen belül öröklődött. – Egy másik Éli (görögös kiejtéssel: Héli) szerepel Jézus Lukács evangéliuma szerinti származási tábláiban mint apai nagyapja (3:23); ezzel szemben a Máté szerinti származási rendben József apja: Jákob (1:16). Szerzőnk a Lukács-féle genealógiát fogadja el hitelesnek, és a két Éli, ill. Héli névazonosságából arra következtet, hogy Jézus ősei között Dávid családjának és Lévi törzsének tagjai egyaránt megtalálhatók.

esszénusok (a. m. jámborak) – zsidó vallási csoport, az i.e. II. században keletkezett. Tagjai szigorúan ragaszkodtak a mózesi Törvényhez, aszketikusan éltek, várták a Messiást. Szemben álltak a külső hódítókkal, de a zsidó papsággal és a farizeusokkal is. Nem áldoztak a Templomban. Szeretet által összekötött csoportokban, szerzetesek módjára éltek a pusztában, gyógyítással is foglalkoztak. Gyülekezeti szabályzatuk, bibliakommentárjaik és legendáik a Holt-tengeri tekercsek között kerültek elő.

ethnarkhosz – l. tetrarkhia.

Ezékiás (Hizkia, i.e. 725/24-697/96) – Júdea királya, Ákház fia. Harcolt az asszírok ellen, de vereséget szenvedett, és súlvos adót kellett fizetnie. Ezékiás – elődeitől eltérően – a Jahve-kultusz kizárólagosságát biztosította királyságában, és kiegyezni próbált a prófétai mozgalommal.

farizeusok – az i.e. I. század elején megszerveződött zsidó vallási irányzat hívei. Nevük szó szerint „elkülönülő”-t jelent. Ez azt a törekvésüket fejezi ki, hogy elkülönüljenek a mózesi szertartási (főként rituális tisztasági és étkezési) törvényeket elhanyagoló falusi lakosság tömegeitől, a „föld népé”-től. Időszámításunk kezdetén a farizeus irányzaton belül két fő iskola alakult ki: Hillél iskolája, mely a mózesi törvények enyhítő értelmezésének híve, és Sammáj iskolája, mely a szigorúbb értelmezést követte.

filiiszteusok – valószínűleg indoeurópai eredetű nép, amely i.e. 1180 körül telepedett le a Föníciától délre fekvő partvidéken. Fontosabb városállamaik: Askalon, Gáza Asdód (Azótosz), Ekrón és Gáth. A mögöttes területen letelepült héber törzsekkel évtizedes harcban álltak (vö. Sámson legendáját), míg Dávid király az i.e. X. század elején ki nem terjesztette rájuk is hatalmát. Uóluk kapta a Jordán és a Földközi-tenger közti térség a Palaisztina (lat.: Falaestina, Palesztina) nevet. Szűkebb lakóterületük: Philistaea.

galata gallok – a gall (más néven kelta) törzsek egy csoportja az i.e. 270 körüli években a Balkán félszigeten keresztül benyomult Kisázsiába, és itt törzsszövetségi alapon államot hoztak létre. Ennek neve Galatia (régies magyarsággal: Galátzia), lakói a galaták. Katonai erényeik miatt szívesen szerződtették őket zsoldosnak. Galatia az i.e. II. szazad vége óta Rómával szövetséges viszonyban volt, később kliens-királyság, majd Augustus óta római provincia.

Hasmoneusok – Modeinból való papi család. Hasmon dédunokája, Matathiás és öt fia vezette a zsidók i.e. 167-ben kitört felkelését a Szeleukida-uralom ellen. Az e harcokban önállóvá lett zsidó államban Hasmoneusok uralkodtak. A család utolsó tagjait Nagy Heródes kivégeztette.

Hékataiosz (i.e. 550 k.) – milétoszi születésű tudós, történetíró és utazó. Tapasztalatait és kutatásait a „Körutazás a földön” c. művében adta közre. Ε művet Hérodotosz is felhasználta.

Heródes Agrippa, I. (megh. i.sz. 44) – Nagy Heródes unokája, Arisztobulosz fia. Jó viszonyban volt Caligula császárral. Közrejátszott Heródes Antipasz bukásában (i.sz. 39), és megkapta az ő országrészét. Claudius császár korában rövid időre (i.sz. 41 – 44) egyesítette uralma alatt nagyatyja országát.

Hirám – türoszi király (i.e. 970 k. – 935 k.), Salamon király szövetségese és a jeruzsálemi szentély építésében támogatója. Az Otestamentum (Kir. I. 10-11. rész) kettejük közös kereskedelmi vállalkozásainak emlékét is megőrizte. Josephus Flavius őt Salamonhoz hasonló bölcsességű és találékonysága királyként ábrázolja (A zsidók története VIII. 5, 3).

Húr – az ótestamentumi legenda szerint (Móz. II. 17:8. skk.) Mózes csodatévő kezét Áron főpappal együtt magasba tartotta az Amálék törzs ellen vívott Refidim melletti csatában. – Az ótestamentumi szövegek több Húr nevű személyt említenek, a közöttük levő esetleges kapcsolat nem tisztázott.

hüperboreusok – a görög mitológia egyik mesés népe, amely az elképzelés szerint messze északon, a lakott világot lezáró Ripaia-hegységen túl, teljes békességben és boldogságban él.

Hürkanosz János – Makkabeus Simon fia és utóda (i.e. 135-104). Harcolt Antiokhosz Szidétész ellen, kivívta országa függetlenségét, felvette a király címet, és több szomszédos népet uralma alá vetett. Szakított a farizeusokkal, és a szadduceusokra támaszkodott.

Illés (Éliás) próféta – a hagyomány szerint Akháb uralkodása (i.e. 871/70-852/51) idején élő próféta, a királyi hatalommal szemben fellépő népi ellenállás képviselője (vö. Nábót szőleje). Nyilvános istenítéletre hívta ki Baál prófétáit a Kármel-hegyen. Az utóbbiak nem kaptak választ istenüktől, Illés imájára azonban tűz szállt le az égből. Az ótestamentumi legenda szerint élve, tüzes szekéren szállt az égbe.

Izrael tizenhárom törzse – a héber törzsszövetség 12 törzsre oszlott, akik származásukat a legendás Jákob patriarcha 12 fiára (Rúben, Simon, Lévi, Júda, Dán, Nafthali, Gád, Áser, Issakhár, Zebulon, József, Benjámin) vezették vissza. Mivel azonban József hagyomány szerinti leszármazottai két törzset alkottak, Manasse és Efraim törzsét, a valóságban 13 törzs volt, amennyiben a papi jellegű levitákat külön törzsnek tekintjük.

jebuzeusok, jebuziták – Jeruzsálemnek és környékének őslakói, akiktől csak Dávid király foglalta el fővárosukat (Sám. II. 5:4. skk.). A jebuzeusok időszámításunk kezdetén is megtartották hagyományaik egy részét, ezért pogányoknak tekintették őket.

Jéhu (i.e. 846/44-818/17) – Izrael királya, az általa vezetett katonai felkelés megdöntötte az addig uralkodó Omri-dinasztiát.

Jeroboám – az Izrael néven egyesült tíz északi héber törzs első királya (kb. i.e. 930-908). A jeruzsálemi szentély kultuszának ellensúlyozására az ország északi és déli határán, Béthel és Dan városokban egy-egy, Jahvét ábrázoló bikaszobrot állíttatott fel.

Jézabel – türoszi hercegnő, Akháb izraeli király neje. A kánaáni Baál-kultuszt terjesztette Szamáriában, üldöztette a prófétákat. Mikor Jéhu vezetésével felkelés tört ki a királyi ház ellen, Jézabelt kidobták az ablakon, a lovak eltaposták, és beteljesült rajta Illés próféta jóslata: kutyák falták fel a húsát.

Jóslás – Júdea királya (i.e. 639 – 609 k.). A Királyok Könyve elbeszélése szerint (Kir. II. 22-23. rész) az ő idejében lelték meg Mózes törvényeinek egy addig „elveszett” gyűjteményét, éspedig az ún. Mózes Ötödik könyvét (Deuteronomium). A valóságban akkor írták, ill. hamisították Mózes nevében ezt a gyűjteményt, melynek alapján a király végrehajthatta a kultusz Jeruzsálemben való központosítására, a helyi áldozó-szentélyek felszámolására és a jeruzsálemi papság megerősítésére irányuló programját.

kálebiták – Káleb leszármazottai. Az ótestamentumi hagyomány szerint a Júda törzséből származó Káleb, Jefunne fia hódította meg Hebron városát, és azt nemzetségének örök birtokául kapta (vö. Móz. TV. 13:6; Józs. 14:6. skk.; Bírák 1:10. skk.). Káleb nemzetsége rokonságban volt a Kenáztól származó kenizzita nemzetséggel (vö. Józs. 14:6 és Bírák 1:13).

kariaiak – Kariának, Kisázsia egyik délnyugati tartományának lakói az ókorban.

kéniták – Judeától délre élő sivatagi nomád arab törzs; egy ótestamentumi hagyomány Mózes apósától vagy sógorától származtatja őket (vö. Bírák 1:16). A héber törzsszövetséggel időnként szövetséges viszonyban voltak. A bibliai legenda szerint Siserát is egy kénita asszony ölte meg (Bírák 4. rész). Bár etimológiáikig valószínű a törzs nevének az ótestamentumi Káinnal való kapcsolata, erre a bibliai szövegekben nem történik utalás.

kenizziták – az edomita törzsszövetséghez tartozó kisebb törzs vagy nemzetség (vö. Móz. I. 35:11, 15, 42), amely később Júda törzséhez csatlakozott. A némileg homályos ótestamentumi genealógiai adatok szerint Káleb és öccse, Othniél is kenizziták voltak. Tekintve e nemzetség edomi eredetét, Heródes bízvást származtathatta magát Káleb-től is.

Kheth – az ótestamentumi legenda szerint Kánaánnak, Khám fiának második fia, a hettiták ősatyja.

kimmerek – a mai Krím-félsziget vidékén letelepedett ókori nép, amely i.e. 700 körül egész Kisázsiát elárasztotta. Egy részük későob beolvadt a kappadokiaiakba, másik részük a szkítákhoz csatlakozott.

Kinürasz – a görög mitológia szerint Ciprus királya, a legrégibb költők és zenészek egyike. Leányát, Mirrhát vagy Szmürnát Aphrodité – mivel nem akarta tisztelni az istennőt – szerelemre gyújtotta saját atyja iránt. A lány egy éjjel beosont atyjához, és teherbe esett tőle. Arábiába menekült, és mirrha-fává lett. Így szülte meg fiát, Adoniszt.

Ktészibiosz (i.e. III. sz.) – mechanikus és matematikus. Több, a víznyomáson alapuló gépezetet szerkesztett.

leviták – a magát Lévitől, Jákob patriareha második fiától származtató papi törzs tagjai. Egy részük valószínűleg a korábbi helyi szentélyek papságából került ki. A heródesi szentélyben ők teljesítették az alacsonyabb rendűnek számító feladatokat, a kultusz irányítása viszont a magukat Árontól (a hagyomány szerint Mózes öccsétől, az első főpaptól) származtató kóhénok (kohaniták) kezében volt.

Makkabeus – a Szeleukida-uralom ellen i.e. 167-ben kitört zsidó felkelés egyik vezetőjének, Matathiás fiának, Júdásnak mellékneve (megh. i.e. 161). Átvitt értelemben Makkabeusoknak nevezik egyrészt a Matathiás családjából származó zsidó fejedelmeket és királyokat (i.e. 161 – 37) – helyesebb elnevezésük: Hasmoneusok (l. ott) –, másrészt Júdás Makkabeus követőit, a felkelés harcosait is.

Manethón (i.e. III. sz.) – egyiptomi pap, aki I. Ptolemaiosz király megbízásából görög nyelven megírta Egyiptom mitikus ókorának és 31 dinasztiájának a történetét. Műve csak töredékesen maradt fenn.

„Második lecke” – a zsinagógái istentisztelet középpontjában már Jézus korában is bibliai szövegek felolvasása és magyarázata állt. Egy-egy szombati istentiszteleten egy nagyobb részlet hangzik el Mózes öt könyvéből, majd „kiegészítés” vagy „második lecke” címen (héberül: haftárá) egy prófétai szövegrész.

Melkart – több föníciai város védőistene (melk-karthá – a város királya). Türosz Melkartját a görög Héraklésszel azonosították.

midianiták – nomád nép az Akabai-öböl mentén elterülő vidéken.

Mikál – Saul király lánya, Dávid király egyik felesége (Sám. I. 14:49; 19:11. skk.); férjét kegyvesztettsége idején elhagyta, majd kényszerből visszatért hozzá; az ótestamentumi elbeszélés szerint Jeruzsálem elfoglalásakor kigúnyolta, ezért Jahve meddőséggel büntette (Sám. II. 3:12. skk.; 6:16. skk.).

nabateusok – észak-arab törzs az egykori Petra környékén. Törzsfőik a Szeleukida-birodalom bomlása idején, i.e. 170 körül önállósították magukat, és királyi címet vettek fel. Augustus idejében római kliensállam lett, melyet Traianus a birodalomba olvasztott Arabia Petraea néven. Királyai (Malkhosz i.e. 47-30, III. Obodasz i.e. 30-9 és IV. Aretasz i.e. 9 – i.sz. 40 k.) Heródes ellenlábasai voltak.

Nábót szőlejét – Akháb király meg akarta venni, de az nem adta. Akháb felesége, Jézabel hamis vád alapján kivégeztette Nábótot. A gaztettet Illés (Éliás) próféta leleplezte, és megjósolta az egész királyi család pusztulását.

nazireusok – zsidó aszkéták, akik fogadalmat tesznek, hogy bizonyos ideig vagy életük végéig a Mózes Negyedik Könyvének 6. részében előírt szabályok szerint élnek (tartózkodnak húsételtől, boritaltól és hajzatuk nyírásától).

Negeb – a Judeától délre elterülő sivatagi vidék.

Nehemiás – a babilóniai fogságból hazatelepült zsidók egyik vezetője az i.e. V. században. 52 nap alatt felépítette Jeruzsálem lerombolt falait; I. Artaxerxész perzsa király Júdea helytartójának nevezte ki.

Ofir – valószínűleg a mai Jemen területén fekvő ókori ország.

Ónias – több zsidó főpap nevének görögös alakja. I. Óniás az i.e. 300, II. Óniás az i.e. 220 körüli években volt főpap. A legnevezetesebb III. Óniás, aki IV. Antiokhosz Epiphanész uralkodása idején (i.e. 165 k.) Egyiptomba menekült, és itt VI. Ptolemaiosztól engedélyt kapott a jeruzsálemi szentéllyel egyenrangú egyiptomi zsidó szentély felépítésére Leontopoliszban (vö. mindehhez: Josephus Flavius: A zsidók története, XII. 9, 7 és XIII. 3, 1 – 3). Ez a helyi szentély lett a Ptolemaioszok uralma alatt élő zsidók vallási központja; a jeruzsálemi szentély pusztulása után, i.sz. 73-ban Vespasianus ezt is leromboltatta.

parthusok – a Káspi-tótól délkeletre elterülő ókori Parthia lakói, az i.e. 247 – i.sz. 226 között fennállt Parthus birodalom vezető népe. Miután uralmukat a perzsákra támaszkodó Szászánida-dinasztia megdöntötte, a többi iráni törzsbe olvadtak bele.

pszüllosz – ókori nép Kürenaika belsejében. A kígyóbűvölésrŐl híresek.

Ptolemaiosz, VI. (Philométór, i.e. 181-146) – hatéves korában került trónra. Anyja, Kleopátra, Nagy Antiokhosz leánya kormányzott helyette. (Innen a mellékneve: Philométór – anyját szerető.) IV. Antiokhosz Epiphanész több ízben betört országába, és csupán a római beavatkozás mentette meg.

Punt országa – valószínűleg a Vörös-tenger afrikai partszegélyén elterülő ókori ország, nagyjából a mai Szomália területén.

„A pusztulás városa”, „A Nap városa” – Ezsaiás könyvének egyik kései, homályos jövendölése szerint (19:18) „Lesz öt város Egyiptom földjén, amelyek Kánaán nyelvén szólanak... az egyik Ir-ha-heresznek neveztetik”. Nyilván utólagos jövendölésről van itt szó, amelynek alapja kánaáni elemeknek az i.e. V. század óta meg nem szakadó betelepülési folyamata Egyiptom földjére. A héber városnév értelmezése vitatott: vagy „a pusztulás városá”-nak fordítják (így Károli), vagy pedig – mint szerzőnk – „a Nap városá”-nak (1. 159. 1.): ez esetben Héliopoliszra vonatkoznék.

püthagoreusok – Püthagorasz (i.e. VI. sz.) görög gondolkodó követői. Tanításaik középpontjában az a filozófiai következtetés állott, hogy a mennyiségi viszonyok alkotják a dolgok lényegét.

Ráháb – szerzőnk ezen a néven két, egymáshoz hasonló hangzású ótestamentumi nevet hoz kapcsolatba:
1. Egyes mitikus ótestamentumi szövegek szerint (Zsolt. 89:11; Jób 9:3; 26:12) őskori tengeri szörnyeteg, melyet Jahve győzött le. Valószínűleg analóg alak a mezopotámiai Tiámattal. Egyes prófétai szövegekben Egyiptom jelképe is (vö. pl. Ézs. 30:7).
2. Jerikói „parázna asszony”, aki szállást adott a városba küldött héber kémeknek, és menekülésüket is elősegítette (Józs. 2. rész). Ezért a város elfoglalásakor családjával együtt megkímélték. Máté evangéliuma szerint (1:5) ez a Ráháb volt anyja az ótestamentumi Ruth könyvéből ismert Boáznak, és rajta keresztül Dávid királynak és Jézusnak is ősanyja.

rékábiták – zsidó nemzetség, amely a letelepdés után is fenntartotta egykori nomád életmódját és egyes ősi, aszketikus jellegű tilalmait (borivás tilalma stb.). (Vö. Jer. 35. rész.)

Saddaj – az ótestamentumi teológia szerint Jahve egyik ősibb neve, amelyen a Mózes előtti patriarcháknak megnyilatkozott (Móz. II. 6:3. – Károli fordításában: „mindenható isten”). Az újabb vallástörténeti kutatás szerint Él saddaj kánaáni helyi isten lehetett, akinek kultusza később beleolvadt Jahvééba, s a két istenalakot is azonosították egymással. Később Saddaj (jelentése kb. „a hatalmas”) Jahve egyik dicsőítő jelzője lett.

a sareptai özvegy fiának feltámasztása – Illés próféta hosszabb ideig élt Sarepta föníciai városban egy özvegynél, s mikor annak fia meghalt, feltámasztotta.

Siló – város Efraim törzsének területén. Itt volt elhelyezve Jahve sátor-szentélye, amíg a várost a filiszteusok fel nem dúlták (kb. i.e. 1060). (Vö. Jeremiás 7:8-14.) – Az ótestamentumi ún. Jákob áldásában (Mózes I. 49. rész) a Júdára (azaz Júda törzsére) mondott áldás egyik homályos mondata szerint: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot... míg eljő Siló, és a népek néki engednek” (Károli fordítása szerint). Az itt előforduló Siló nevet egyes értelmezések erre a szentélyre vonatkoztatják (ezt fogadja el Károlyi is), míg mások a héber se-ló („az övé”) névmási szerkezet alapján értelmezik. Ez az utóbbi értelmezés az alapja a görög Septuaginta és a latin Vulgata fordításának, és ezt veszi át szerzőnk is (1. 213. 1.).

Sión (Cijjón) – Jeruzsálem déli részén elterülő hegy, amelyen a Templom épült.

sunamita nő – az Issakhár törzsének területén levő Sunem (vagy Sulem) város nevével két ótestamentumi női alak neve kapcsolatos:
1. Abiság, a „sulamita nő” (Sulamit), Dávid király egyik ágyasa, akit később a trónkövetelő Adónia feleségül kért (vö. Kir. I. 1 – 2. rész).
2. Egy gyermektelen asszony, aki a legenda szerint férjének vénsége ellenére Elizeus próféta közbenjárására, csodás módon gyermekáldásban részesült (Kir. II. 4:8. skk.). Egy későbbi alkalommal (uo. 18. skk.) a próféta ugyanezt a gyermeket halottaiból is feltámasztotta.

szadduceusok – a cádokiták arisztokratikus főpapi nemzetsége körül tömörülő zsidó vallási irányzat az i.e. I – i.sz. I. században. Konzervatív beállítottságuknál fogva az ótestamentumi törvények szó szerinti értelmezésének hívei. Heródes idejében a főpapi vezetés alatt álló szanhedrin (szinhedrion) többsége szadduceus volt, a bíróság (béth din) pedig farizeus irányítás alatt állt. A jeruzsálemi szentély pusztulása (i.sz. 70) után a szadduceusok elvesztették befolyásukat.

szamaritánusok – Szamária (az ótestamentumi Sómrón) vidékén élő zsidó szekta, amely az i.e. VI. században a zsidó hagyomány szerint az ott maradt zsidók és a Babilóniából betelepített pogányok keveredéséből (és vallásos hiedelmeik, rítusaik egyesítéséből) keletkezett volna. Az i. e 440 körüli évek óta élesen szemben álltak a jeruzsálemi szentély főpapjai által vezetett zsidó egyházzal. Csak Mózes öt könyvének és Józsua könyvének egy (a hivatalos zsidó szövegtől eltérő) változatát ismerik el szentírásuknak, kultuszuk központja a Garizim-hegyen épült saját szentélyük.

Szeleukidák – az egyik legnagyobb hellenisztikus birodalom uralkodó dinasztiája i.e. 312-től i.e. 64-ig. Megalapítója I. Szeleukosz Nikatór. A birodalom fővárosa Antiochia. Utolsó birtokuk, Szíria i.e. 64-ben római provincia lett.

szeráfok – az ótestamentumi elképzelés szerint szárnyas, tüzes kígyó alakjában megjelenő angyalok. Ézsaiás próféta látomása szerint (6. rész) mindegyiküknek hat-hat szárnya van. A szeráfok képzetének kialakulása nyilván kapcsolatban van a mezopotámiai ábrázolásokból jól ismert szárnyas démonalakokkal.

telkhinek – rosszindulatú, irigy és kártékony tengeri szörnyetegek a görög mítosz szerint. Ők találták fel a káros és bűn elkövetésére alkalmas szerszámokat; mivel alakjukat tetszés szerint változtatják, nehezen ismerhetők fel. A későbbi görög nyelvben telkhin rosszindulatú embert jelent.

Templom – a régi frigysátor helyén Salamon király által Jeruzsálemben épített központi szentély (i.e. 961). Salamon halála után északon, Béthelben és Dánban épültek újabb templomok. A jeruzsálemi templomot az idők folyamán kilábolták, bálványokat állítottak fel benne, i.e. 586-ban pedig Nabukodonozor, az újbabiloni birodalom királya feldúlta. Kürosznak a babilóniai fogságot megszüntető rendelete intézkedett a Templom újjáépítéséről is. A Zorobábel vezetése alatt hazatérő zsidók azonnal hozzákezdtek az építkezéshez, és i.e. 516-ban fel is szentelték az új Templomot. Antiokhosz Epiphanész kirabolta és meggyalázta, Makkabeus Júdás helyreállíttatta. I. e. 63-ban Pompeius nyomult be a Templomba, de meghagyta kincseit. Nagy Heródes teljesen újjáépítette, majd a rómaiak i.sz. 70-ben elhamvasztottak.

tetrarkhia, tetrarkha – a nagyobb államok felosztásával keletkezett kisebb államalakulatokat nevezték tetrarkhian&k (szó szerint: negyedrészes uralom), fejedelmeik a tetrarkha (tetrarkhesz) címet viselték. Heródes királyságának felosztásakor Júdea fejedelme az ethnarkhosz, két testvére pedig a tetrarkhesz címet kapta. Az ethnarkhosz magasabb rangú volt, mint a tetrarkhesz, de kisebb, mint a király.

therapeuták (szó szerint: istent szolgálók) – az alexandriai Philón leírásából ismert egyiptomi zsidó vallásos-aszketikus irányzat. Életmódjuk és tanításaik sokban emlékeztetnek a Júdeai esszénusokéra.

Theszmophoria – ősi eredetű görög női ünnep; Hérodotosz (II. 171) szerint már a görögök előtti pelaszg lakosság megünnepelte. Szertartásaiból ítélve eredetileg termékenységünnep volt; erre utal az ünnep szimbolikája is, pl. a gránátalmák elfogyasztása.

Tóbiás – a legenda szerint jámbor ninivei zsidó, Tóbit fia. Raphael arkangyal segítségével elűzi Asmodeus démont, aki megölte az ek-batanai Sára mindkét férjét nászéjszakájukon. Tóbiás elveszi Sárát, és visszanyeri elvesztett szemevilágát. Legendáját a róla elnevezett apokrif könyv tartalmazza.

toparkhia – a hellenisztikus államokon belül egy-egy nagyobb közigazgatási egység neve, vezetői a toparkhészek. Heródes államában pl. Idumaea, Júdea, Galilea, Peraea, Gaulanitisz, Batanaea stb. önálló toparkhiát alkottak.

Uz – 1. Aram fia; 2. Nákhor fia, Ábrahám unokaöccse; 3. a Imrrita Disan fia. Uz földje és az uzziták ezek valamelyikéről nyerték nevüket.

zelóták – a szélsőségesen Róma-ellenes irányzat képviselői Judeában. Az elnevezés szó szerint „buzgólkodót”, fanatikust jelent.

Zorubábel – Jojákim királynak Babilóniában született unokája, aki az elhurcolt zsidók egy csoportjának élén hazatért. A perzsa uralom Júdea egy részének helytartójává tette (i.e. 538). Megkezdte a Templom újjáépítését. Valószínűleg leváltották a perzsák, mert önállósági törekvéseitől tartottak.

PALESZTINA TÉRKÉPE

JERUZSÁLEM TÉRKÉPE