Negyvenegyedik fejezet – Gyanús üzlet

Jó dolgok történtek. Sadiki az íróasztala mellett ült, feltette a lábát az asztalra, cafot kortyolt, és elmosolyodott magában. 3D–4-gyel együtt az irodája kényelméből nézte meg az őrök lemészárlásának végét, ahol nem kellett aggódnia, hogy vér kerül a ruhájára. Mint látvány, nem okozott csalódást. Jó lett volna elárverezni a holofelvétel vetítési jogát, vagy esetleg fogadásra bocsátani az esemény kimenetelét. Nem mintha némi józan ésszel bárki is fogadott volna a fegyvertelen őrökre Strabo, Vasco és a bandáik ellenében. Az igazgatónő nem kételkedett benne, hogy ennek még lesznek következményei, elvégre az ember nem szórakozhatott büntetlenül Jabbával, de egyelőre jól érezte magát.

– Sérthetetlenek – mormolta.

– Igen? – kérdezte a droid.

– Golyóálló. Jelen pillanatban sebezhetetlenek vagyunk – válaszolta Sadiki, és ismét kortyolt a cafjából. – És ez jó, 3D–4, nekem elhiheted.

– Értem, igazgató. Csakhogy nem tehetek róla, de azon tűnődöm…

– Pszt! – csitította a nő az ajka elé téve a mutatóujját. – Elrontod a pillanatot. Mennyi időnk van még a következő menetig?

– Bármelyik percben kezdődhet. Az algoritmus… – Sadiki végignézett az előtte lévő képernyőkön, azután levette a lábát az asztalról és a székén felegyenesedve az egyik monitorra bámult.

– Várjunk csak! Hol van Dakarai? – kérdezte.

– Nem tudom – felelte 3D–4.

– Ez így nem lesz jó. Valami tévedés lehet – mondta az igazgatónő, miközben a képernyőre kiíródott az algoritmus által kiválasztott két harcos neve. – Találd meg az öcsémet! Most azonnal!

– Biztos vagyok benne, hogy nem tudom, hol lehet. – Sadiki szitkozódni kezdett.

– Felül kell írnunk! – Az adminisztrátor droid csipogó hangot hallatott, és kinyitotta a mellkasát, hogy kitoljon egy csatlakozót és rákapcsolódjon vele a Sadiki íróasztala mellett álló konzolra.

– Hozzáférés kezdeményezése – mondta a szokásosnál monotonabb hangon. – Felülbírálat. – Hosszúnak tűnő szünet következett, azután: – Nem tudom felülírni a rendszert. A hozzáférés lezáródott.

– Az öcsém meg tudja csinálni.

– Attól tartok, ez egyszerűen nem lehetséges.

– Miért?

– Ő zárta le. – Sadiki összevont szemöldökkel meredt a képernyőre.

– Akkor Dakarai még bent van valahol a rendszerben – mondta. – Valahogy kívülről is be tudott lépni, de ennek semmi értelme. Miért tenne ilyesmit?

A droid odafordította a fejét, foto-receptorai lüktetve felizzottak. Így jelezte, hogy elfoglalt.

– Már megbocsásson, igazgató, de mikor látta utoljára Dakarai urat? – Sadiki nem válaszolt. Nem bírta levenni a tekintetét a kijelzőkről. Mit művelsz, Dakarai?, gondolta.