Harmincharmadik fejezet – Újrakonfigurálás

– Igazgató? – szólította meg 3D–4. – Már várják. – Sadiki kiitta az utolsó korty cafot a bögréjéből, azután felállt az íróasztala mellől, és a falon sorakozó holo-képernyők felé fordult. A jobb szélsőn az őrök készenléti helyisége látszott, ahol a Hetes Kaptár aktuálisan szolgálaton kívül lévő fegyőrjei gyülekeztek a hosszú asztal körül. Összesen kilencen voltak, egyesek csendben álltak, mások a falnak támaszkodtak vagy ültek, babráltak a Rancor Aid lógós dobozaikkal, és közben idegesen pillantgattak az ajtó felé. Nem viseltek egyenruhát, de hullámokban olyan feszültség áradt belőlük, mintha folyamatosan veszélyben lettek volna.

– Igazgató? – szólalt meg ismét a droid.

– Hallottam – válaszolta Sadiki tűnődve. Tekintetét a monitorra szegezte, amelyen a két órával korábban összehívott férfiak látszottak. Az igazgatónő az utolsó pillanatban alakította át a második váltásban szolgálatba lépők névsorát, hogy elég őr maradjon a celláknál és a gyűlésteremben. – Megtennéd azt a szívességet, hogy megemeled a szoba hőmérsékletét öt fokkal?

– Megkérdezhetem, hogy miért?

– Szeretném egy kicsit megizzasztani őket. Megtaláltad már az öcsémet?

– Blirr úr nincs a szállásán vagy az adatközpontban – felelte 3D–4. – Őszintén szólva ötletem sincs, hogy hol lehet.

– Keresd tovább! – utasította Sadiki. Az időkijelzőre pillantott – Két óra múlva kezdődik a következő menet. Szeretném látni a véleményét a harcosokról.

– Harcosok? – kérdezte a droid. Elfordította a fejét és a főnőkére nézett. – Minden tiszteletem, igazgató, de mintha Chlorus felügyelő kifejezetten utasított volna minket a tevékenység felfüggesztésére…

– Dakarai algoritmusa már választott – vágott közbe Sadiki, leintve a droidot. – És az imént néztem utána, hogy hány millió kredit forog máris a fogadóirodákban. Úgy látszik, a Galaxis kaszinói és szerencsejátékosai már megbocsátották a korábban történteket.

– De a Szerencsejáték Bizottság…

– Majd megbírságolnak – mondta a börtönigazgató. Felvette asztaláról a cafos bögrét, de üres volt, ezért csalódottan visszatette. – Ahogyan maga Dragomir mondta, fontosabb dolgok miatt kell aggódnom. – Hirtelen rádöbbent valamire, és elmosolyodva hozzátette: – És ez valószínűleg rá is igaz.

– Bezárhatják az egész börtönt!

– Ezt erősen kétlem – szólalt meg egy hang az ajtó felől. Vesto Slipher megtorpanás nélkül masírozott be az irodába.

– Slipher! – köszöntötte a börtönigazgató. Meg sem próbálta elrejteni a meglepetését. – Hogy jutott be?

– Ahogyan azt nyilvánvalóan ön is tudja, az IBK képviselői sárga kártyás hozzáférést kapnak a szponzorált vállalatok biztonsági kódjaihoz – válaszolta a muun enyhén megemelt szemöldökkel. – Ez vitán felül áll.

– Valóban. Csak feltételeztem, hogy már távozott – magyarázta Sadiki. Rutinszerűen elmosolyodott. – De örülök, hogy meggondolta magát. – Slipher kelletlen grimaszt vágott.

– Ha rajtam múlna, már nem lennék itt – mondta –, de fentről megkértek, hogy maradjak még egy vagy két napig, amíg ezek a… komplikációk a Bizottsággal megoldódnak.

– Értékelem az aggodalmukat.

– Higgye el, nem az én ötletem volt. Magam sem értem, mi több, legszívesebben egy másodperccel sem maradtam volna a kelleténél tovább ebben a pöcegödörben – válaszolta Slipher. Biccentett az íróasztal felé. – Ha nem dühítette volna úgy fel Chlorus felügyelőt, már én sem lennék itt. Az IBK csak védeni próbálja a befektetését.

– Hát persze – válaszolta Sadiki. Végignézett a holo-kijelzőkön, amelyek megmutatták a Hetes Kaptár egészét. Ezt a látványt sohasem tudta megunni. Étkező, fémműhely, gyárszint stb. Mind-mind a galaktikus természetes szelekcióval kapcsolatos és soha véget nem érő szociológiai kísérlet egy-egy helyszíne. Bár ő maga a börtön megnyitása óta nem ment le a fegyencek szintjeire, mégis ismert szinte minden arcot, mi több, némelyiküknek jobban ismerte a szokásait, mint ők maguk.

– Ha megbocsát – kezdte Slipher felé fordulva –, megbeszélésem lesz az őrökkel.

– Értem – válaszolta a muun, az egybegyűlt fegyőröket mutató kijelzőt fürkészve. – Személyzeti problémák?

– Csak a házirenddel kapcsolatos kérdéseket kell megbeszélnünk – mondta Sadiki. Az asztalához hajolt és beütött egy parancsot a konzolba, távolsági vezérlést kezdeményezett az adatközponttal. A válla felett odapillantva látta, hogy a muun feszülten figyeli a Hetes Kaptár szerkezeti rajzát, miközben az zöld és vörös sugarak sokaságából felépül a kijelzők előtt. Távoli, gépies nyögés hallatszott a falak mögül.

– Újrakonfigurálja a börtönt? – kérdezte Slipher meglepetten. – De hát még van két óra a következő küzdelemig!

– Csak néhány részletet változtatok meg – felelte Sadiki. – Többek közt ilyen előnyökkel is jár, hogy a létesítmény moduláris szerkezetű. Nem kell az egészet egyszerre átrendezni.

– Értem.

– Lemegyek a készenlétibe – mondta az igazgató 3D–4-nek. – Keresd tovább a testvéremet!

– Természetesen – válaszolta a droid.

– Vagy inkább… – kezdte Sadiki, de egy másodpercre elhallgatott, hogy megfontolja a folytatást – …jobb lenne, ha velem jönnél. Csak a biztonság kedvéért.

– Ahogy kívánja, igazgató! – Ezután a nő kiment, hogy találkozzon az embereivel. Egy pillantásra sem méltatta a holo-kijelzőket vagy az előttük álló bankárt.