– Vetkőztesd le derékig, és kötözd a kezét a felső ágy rácsához! Phelan lehúzta overallján a cipzárt, és annak ujjait a derekára kötözte, miközben Ryan a felső priccsre mászott. A kalóznak nyújtotta a kezét, az pedig lecsúsztatta a jobbágyzsinórt a zsoldos alkarjára, mielőtt szakavatott módon egymáshoz kötözte volna a csuklóit.

– Hülye vagy, Kell! Ryan a zsoldos arcát fürkészte, mintha ki akart volna olvasni róla valamit. – Ne várd, hogy hálát rebegjek, mert keményebb lesz velünk ez a szörnyeteg, ha feladsz bennünket.

A Kell Kopó a fejét rázta.

– Ha férfi lennél, Ryan, megértenéd, miért teszem. Én csináltam az álkulcsot. Én vagyok a felelős. És ne aggódj, megkímélem a hátadat? –Phelan a válla felett Vladra sandított. – Nagyobb fájdalmat okozok neki azzal, ha hallgatok, mint amilyet ő fog nekem okozni, és ez elég ahhoz, hogy tartsam a számat.

Ahogy Phelan visszafordult a priccs felé, látta, amint Ranna hitetlenkedve bámul rá. A lány állta a fiú tekintetét, majd gyorsan elkapta a szemét.

A villanykorbács olvadt acélként fonta körül a mellkasát. Bordáin megszorult, és a fájdalom tüzes indáit repítette szét a gerincén. Minden izma megfeszült, majd görcsbe rándult. Teste erőtlenül lógott a csuklóját szorító zsinóron. A gyötrő kín megtörte minden elhatározását, hogy hang nélkül tűr majd, és torkából az elviselhetetlen fájdalomtól állatias üvöltés szakadt fel.

Kiáltásai akkor maradtak abba, amikor a rekedtségtől már nem jöhetett ki több hang a torkán.

Valamivel ezután a kínzatása is véget ért.

33

Komsztár, Vezérlőközpont

Hilton Head-sziget, Észak-Amerika, Terra

3050. augusztus 30.

Myndo Waterly aranyszín selyemköntösének ujjába csúsztatta a kezét.

– Egyetértek, Tharkad püspöke, hogy Edo földig rombolása a Teknőcparton a konfliktus elmélyülését szimbolizálja, és megkérdőjelezi, mennyire volt bölcs döntés együttműködni a klánokkal. Mégis emlékeztetnem kell, hogy a kardinális jelentette, nem számít több hasonló támadásra, mert a Füstjaguárok Klánjának kánja az incidens miatt sokat vesztett hiteléből.

– Tisztelettel adózom önnek, prímás, és dieroni kollegámnak úgyszintén, de feltételezésem szerint nagyobb jelentőséget tulajdonít a klán zavarának az indokoltnál. – Ulthan Everson előrehajolt átlátszó mellvédjén. – Azt is megjegyezném, hogy a klán ugrásra alkalmas hajóit mostanában nem használták, mert ellicitálták őket abban a furcsa játékban, amit a hódítók egy bolygó elfoglalása előtt játszanak. Bár nem említette, úgy emlékszem, Phelan Kell volt az, aki elültette a klánok agyában a hadihajók ellicitálásának gondolatát, nem pedig a kardinális.

Sharilar Mori a prímásra pillantott, aki egy fejbiccentéssel megadta neki a szót.

– Összekeveri az érveit, Tharkad püspöke. Ha a prímás nem említette Phelan Kell részvételét a bolygók bombázásának elhagyásával kapcsolatos döntésben, azért nem tette, mert a lényeges tény az, hogy a bombázások megszűntek, és nem valószínű, hogy folytatódnak. A Farkas Klán harmadik és mindenkit megelőző negyedik hulláma ezt világosan megmutatta.

A klán társadalmának nyomásáról csak annyit, hogy egyre csak azt halljuk, konformizálni illetve túlszárnyalni szeretnék a többieket. Azzal, hogy a Farkas Klán Ulrik kánja a Szellemmedvék Bjorn kánjával folytatott tárgyalásai során ellicitálta az Óriás Farkast, Bjornnek nagy árat kellett fizetnie, és Ulrikot a többiek piedesztálra emelték, beleértve a riválisait is. A dicsőség hajhászásában a többiek majmolni kezdték Ulrikot, és a hadihajóik támogatásán túl még többről mondtak le a világok elfoglalási jogáért vívott versenyben. Amint azt a legutóbbi engadini jelentések mutatják, ez teremtett némi fennakadást. Nem biztos, hogy leállítja a klánok hódító útját, de le fogja lassítani.

Az aprócska Jen Li, a Kapellán Konföderáció püspöke egyetértett.

– A Farkas Klán előrenyomulásától eltekintve e negyedik hullámban, a többi klán egy durván kéthavonta esedékes hullámnak megfelelő iramban halad.

Everson felkapta a fejét.

– Nem vagyok vak, és a térképet is tudom értelmezni, Sián püspöke.

– Én sem állítottam az ellenkezőjét, Tharkad püspöke – felelte hűvösen Jen Li – Arra a tényre szerettem volna irányítani a figyelmét, hogy a képviselőink jelentése szerint több idő szükséges a klánok elfoglalta bolygók lecsendesítésére. A Jádesólymok hódító útja során a Lyrán Nemzetközösségben például nagy erejű első csapás látható, mely aztán megtorpan a második hullámban. Ez az én véleményem szerint a Trell 1 ellenállásának tudható be. Harmadik hullámuk bátrabb volt, de a lakosság nem volt hajlandó alávetni magát. A Jádesólymok, hogy inváziójuk következő fázisát megkezdhessék, lefegyverezték a mech-harcosokat és légűrvadász-pilótákat, de a helyőrség tagjai megtarthatták fegyvereiket, hogy a rendfenntartás feladatait elláthassák. A Twycrosson a helyi lakosság alig vett tudomást a hódítókról, és engedélyezte számukra, hogy annyi felszíni területet birtokoljanak, amennyit csak akarnak. Tulajdonképpen, ha a Diabolis nem tartóztat, fel két űrugrót, a klánbéliek szerintem csak másfél csatamechezredet hagytak volna hátra a világ védelmére.

Huthrin Vandel finoman elnevette magát.

– Milyen fura, hogy egy ezred most alig elegendő ahhoz, hogy megtartson egy bolygót, amikor huszonöt évvel ezelőtt egy zászlóalj hatalmas erejű helyőrségnek számított. Ezek a megrekedt űrugrók mekkorára növelik a Twycross helyőrségét?

Maga a prímás válaszolt erre a kérdésre.

– Feltételezésünk szerint az egyik hajó a klántagok elnevezése szerint egy csillagképnyi – hozzávetőlegesen negyvenöt – élcsapathoz tartozó mechet szállít. Maga a hajó látszólag egy módosított Overlord osztályú űrjáróhoz hasonló szerkezetű. A másik Betolakodó osztályú hajónak látszik, és körülbelül hetvenöt páncélos gyalogost szállásol.

Új Avalon püspöke elgondolkozva bólintott.

– A helyőrség egységeit hozzászámolva ez azt jelenti, a Jádesólymok durván két és fél mechezredet állomásoztatnak a bolygón. Saját technológiánkra vetítve ez körülbelül hat ezred haderejének felel meg. A páncélos gyalogság legalább egy századot tesz ki. Még a környezeti tényezők figyelembevételével is, melyek megrövidíthetik fegyvereik megnövelt hatótávolságát, óriási erőt jelentenek. Érdekes…

Myndo kemény pillantással illette a férfit.

– Velünk van még, Új Avalon püspöke? Hajlandó megosztani elmélkedésének eredményét, vagy sem?

Vandel elmosolyodott, miközben felemelte a fejét.

– Nos, nincs kézzelfogható bizonyítékunk, de véleményem szerint küszöbön áll az ellentámadás a Lyrán fronton.

Myndo arca egyértelműen tükrözte, hogy nem kedveli a meglepetéseket.

– Magyarázza meg!

– Bár a hivatalos katonai közlések továbbra is banális jelentésekből és szokványos üzenetekből állnak, a Szudétákon állomásozó csapatok személyes üzenetei jelentősen megfogyatkoztak. A katonai tisztviselők tagadják, hogy csapatokat vontak ki a bolygóról, de annyi űrjáró rajzik ki a Szudétákról mostanában, hogy a 3028-as Kapellán Konföderáció elleni invázió kiruccanássá törpül mellette.

A prímás helytelenítő arccal bámult rá.

– Ha lenne szíves a tárgyra térni.

– Ahogy a prímás parancsolja – felelte Vandel színlelt alázattal. – A Szudétákon levő egységünktől kapott csapatlisták valóban nagy figyelmet érdemelnek. A Tizedik Lyrán Gárda, az Első Kathili Ulánok, a Kell Kopók és az Eridani Fényparipák, hogy csak a legismertebbeket említsem, mind ott nyüzsögtek. Sőt, megerősített források szerint háromszor látták ott Victor Steiner-Davion herceget. Biztosan a Trell 1 összeomlásában való részvételét próbálja kiheverni.

Néhány emberemmel elemeztettem a Nemzetközösség helyzetét, és összevetettem Victor nagelringi eredményeivel és személyiségi adataival. Bár Hanse Davion fiának megvan a megtévesztő taktikához való ravaszsága, inkább az agresszív támadásokat kedveli. Számára nem a védekezés a megfelelő katonai stratégia, így feltételeztem, hogy síkra fog szállni az offenzíváért. Utána megnéztem, milyen elfoglalt világok érhetők el a Szudétákról annyi idő alatt, amennyi a Jádesólymoknak a negyedik hullám elindításához kell, és összevetettem őket olyan világokkal, melyek környezeti és topográfiai adottságai kedveznek a Belső Szféra harcosaihoz legközelebb álló közelharcnak. A legnagyobb valószínűsége 87,5 százalékkal a Twycrossnak volt.

A férfi vakmerő mosollyal nézett a prímásra.

– Az általam felhasznált információ egyike sem volt elérhetetlen Davion csapatai számára. Egy tanulmány Victor barátairól a Nagelringen és az Új Avaloni Katonai Akadémián azt mutatja, hogy Renard Sanderlin és Kai Allard-Liao mindketten olyan egységekhez kerültek – az Ulánokhoz illetve a Tizedik Lyrán Gárdához – melyek a Szudétákon állomásoznak. Victort a Tizedik Lyrán Gárdába helyezték, ezért feltételezem, hogy az az egység is részt fog venni a támadásban. Kétlem, hogy az Ulánok is mennének, mert Morgan Hasek-Davion soha sem tenne fel mindent egy lapra.

El tudom képzelni, hogy a Kell Kopók, talán a Dan Allard és unokaöccse, Kai közötti kapcsolat, és a Kopók fanatikus hűsége miatt a Steiner vérvonalhoz, szintén részt vesznek a harcokban. Morgan ezért vissza fogja tartani az Eridani Fényparipákat. Nem tudhatom biztosan, milyen más egység megy még, de a Hetedik Donegál Gárda valószínűleg igen, mert a Rahne bolygón levő bázisuk klímája után a Twycross számukra maga az éden.

Ulthan Everson fülig érő vigyorral gratulált régi szövetségesének.

– Kitűnő elemzés, Huthrin. – Majd ismét a prímás felé fordult. – Azt javasolnám, lássuk el a Davion erőket információval a Twycrosson állomásozó klán-egységekkel kapcsolatban, hogy ne érje őket meglepetés.

Sharilar Mori feltartotta a kezét, elejét véve a prímás villámgyors elutasításának.

– Kérem, prímás, olyan információkkal rendelkezem, melyek Tharkad püspökének javaslata mellett szólhatnak. Ulthan, azt hiszem, tudnia kell arról, hogy a Drakónis Szövetség saját csapdát készít elő a klánoknak. Eljutott a hír olyan forrásokhoz, akiket a Füstjaguárok bizonyosan foglyul ejtettek a harmadik hullámban, hogy a Teknőcpartról Edo lerombolása előtt kereket oldott illetők a Wolcotton tartózkodnak. A Jaguárok nagy bosszúságukra megtudták, hogy az egyik rab Theodore Kurita fia, Hohiro volt, és hogy ő is közre fog működni a Wolcott védelmében. Ha a Jaguárok kánja most kezdi kiheverni az Edo-incidens miatti hitelvesztését, ez a hír csak még nagyobbat döf rajta. Az is lehet, hogy Theodore még díszes meghívót is küldött nekik, hogy induljanak a Wolcott ellen.

Dieron püspöke visszafojtotta mosolyát.

– A klánok nem kaptak meghívót a Wolcottra, a Vegai Tizenegyedik Légió és a Genyosák viszont igen. Ez a két egység és több kevésbé ismert ezred légből kapott egységmegjelölések álcája mögött fog meghúzódni a bolygón, olyan előtörténettel, mely csak az illető egység legutóbbi bevetéseiről mesél. A genyosák például a Dieron-Skye határon várakoznak már egy ideje, és az utóbbi évben nem harcoltak senkivel, így a Jaguároknak fogalmuk sem lesz arról, mire képesek. Ez a taktika jól bevált a Hanoveren, ami azt jelenti, hogy a Jaguárok kétkedéssel fogják nézni a „szűz” egységeket, de elővigyázatosságukat minden bizonnyal túl fogja szárnyalni a vágy, hogy újra megkaparintsák Hohiro Kuritát, és visszaszerezzék az Edónál elvesztett tekintélyük egy részét.

Everson mosolya újból kiszélesedett.

– Kitűnő. Móresre fogjuk tanítani a hódítókat, amire az inváziójuk kezdete óta már nagy szükségük van. Nem látok okot arra, miért ne ajánljunk fel információkat mind a Davion, mind a Kurita erőknek.

– Ne legyen ostoba, Ulthan – vágott közbe a prímás. – Ha a kezünket nyújtjuk a Szövetségnek vagy a Nemzetközösségnek, rájönnek, hogy felvettük a kapcsolatot a klánokkal, ami nagyon fel fogja bosszantani őket. Ezen kívül nem szeretnénk veszélybe sodorni elmélyülő kapcsolatunkat a hódítókkal. Most már lehetővé teszik számunkra, hogy közvetítők lehessünk a kormányzóik és a meghódított világok lakossága között, bár még nem kaptunk szabad kezet ahhoz, hogy saját képünkre építhessük újjá társadalmaikat. Mivel még csak triviális információkat kértek tőlünk, nem érzik lekötelezve magukat. Ez véleményem szerint hamarosan változni fog. A kardinális legutóbbi jelentése a klánok közötti ellentétekre is tartalmazott utalásokat. Azt sugallta, hogy a Farkas Klán megelőző negyedik hullámát a többiek nem fogadták kitörő örömmel, különösen a Füstjaguárok és a Jádesólymok nem. Úgy tűnik, ezek a csoportok a Kánok Tanácsának összehívását követelték, a negyedik hullámuk befejezése után. A kardinális úgy hiszi, ezzel akarnak hozzávetőleges egyensúlyba kerülni Ulrik kánnal. Mivel Ulrik hódította meg a Rasalhágot, és az ilkán vele együtt utazik, ő lesz a találkozó házigazdája, de a kardinálisnak még nincs tudomása arról, melyik világot választotta ki a kán a találkozó székhelyéül.

Myndo szeme tágra nyílt, akár a farkasé, aki egy mély hóban botladozó őzet lát.

– Ulrik az a kán, akire a legnagyobb befolyást gyakoroljuk. Szorosabban együttműködött velünk, mint bármelyik társa, és sikere volt. A Füstjaguárok és a Jádesólymok még a találkozó előtt kemény ellenállásba fognak ütközni a frontokon. Egy nehéz csata – vagy ami még rosszabb, egy vereség – megdöntheti az önbizalmukat, és tovább növeli Ulrik hatalmát. Ha a Davion vagy a Kurita udvarral működünk együtt, azt kockáztatjuk, hogy a klánok lelepleznek és megbüntetnek bennünket. Ezzel elvágnánk az utunkat a legszolgálatkészebb és potenciálisan leghatalmasabb kán előtt. Biztosra veszem, egyetértenek, hogy őrültség lenne feláldozni bármilyen esélyt arra, hogy a klánokat a leggyűlöletesebb ellenségünkre, Hanse Davionra uszítsuk.

Bár Everson arca nem árulkodott teljes egyetértésről, fejet hajtott.

– Visszavonom a javaslatomat, de szeretném, ha kollegáim fontolóra vennék annak lehetőségét, hogy segítsünk saját fajtánknak az idegen hódítókkal szembeni háborújukban. Bár sokat kockáztatnánk a kettős játékkal, még kockázatosabbnak látszik azt feltételezni, hogy egy napon képesek leszünk befolyást gyakorolni Ulrik kánra. Bölcs óvintézkedés lenne, ha segítenénk az Utódállamokat a hódítókkal szemben.

Myndo Sharilart fürkészte Everson beszéde közben. Amikor a karcsú, keleti asszony egyetértése jeléül bólintott, a prímás azon kapta magát, hogy megváltozik a véleménye a férfi javaslatáról.

– Úgy találom, tanácsa sok bölcsességet takar. Továbbá a Komsztár erőinek megjelenése után, amivel a csaták mérlegét az Utódállamok javára billentjük, több jóindulatot fognak feltételezni rólunk, mintha csupán informátorként lépünk fel. Ezt fontolóra fogom venni.

Ezzel magabiztos mosollyal nézett szét a Vezérlőközpont összegyűlt tagjain.

– Legyenek nyugodtak, kollégák, bármi történjen is, a Komsztár sértetlenül fog kikerülni a konfliktusból, és valóra válik Jerome Blake álma az egyesült emberiségről.

34

Óriás Farkas űrugró, támadási pálya, Engadin VII

Radstadt Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. augusztus 31.

Még mielőtt meghallotta volna a lány hüledezését, Phelan Kell tudta, hogy Ranna lépett be a kórterem ajtaján. Görcsös álomképek formájában újra és újra lepergette magában az eseményeket, de amikor meghallotta őt, majd meglátta a párnája melletti kis kézitükörben, minden kiszaladt a fejéből. Hogy érezhetsz bármit is egy olyan nő iránt, aki megcsalt, most meg jön bámészkodni?

A lány fájdalomtól gyötört arca többről árulkodott, mint puszta iszonyatról, amikor meglátta, milyen állapotban van a fiú háta, de bármi is volt még a tekintetében, Phelan nem tudott rájönni. Bal kezében tartott tükrével való vizsgálódásából tudta, hogy Vlad tökéletes munkát végzett. Egy bizonyos pont után félretette a kifogást, hogy valójában információt próbál kicsikarni Phelanból, és haragjában egyszerűen ellátta a baját. Bár a korbács sokszor rátekeredett a zsoldosra, hogy lángnyelvekkel nyaldossa a gyomrát, az ott keletkezett vágások és zúzódások eltörpültek a hátán levő, kígyóbőrt idéző mintázat mögött.

– Szabadszülött! Ó, Phelan… – Kinyújtotta felé a kezét, majd rémülten visszahúzta. – Biztos rettenetesen fáj…

Phelan megpróbálta megvonni a vállát, mire újra fellángoltak hátának megperzselt idegvégződései.

– Aha, nagyon. De megmaradok.

A lány elkerülte Phelan pillantását a tükörben, és megrázta a fejét.

– Még sosem láttam ilyen… elvetemültséget.

– Gondolom, a kán ezek után túlad rajtam – nevetett keserűen Phelan. – Használt jobbágy suratra, vagy egyéb értéktárgyra cserélhető.

Ranna felemelte a fejét, de Phelan hagyta, hogy a tükör a párnájára hulljon.

– Mi a baj? Miért gúnyolódsz velem?

A lány kérdésében olyan ártatlan zavar csendült, mely őszintén megdöbbentette a fiút. Hogy kérdezhet ilyet, miután lefeküdt Vladdal? Azt hitte, nem tudom? A pokolba is, hallotta, amikor elmeséltem az egészet Vladnak… Azt hitte, nem érdekel, vagy, hogy nekem mindegy?

Phelan lassan, óvatosan levegőt vett.

– Bocsáss meg. Csak nem szeretem, ha kihasználnak. Azt hittem, barátok vagyunk.

– Micsoda? Persze, hogy barátok vagyunk. – Ranna közelebb lépett az ágy fejéhez, súrolva Phelan jobb oldali perifériás látóterét.

– Igen, barátok vagyunk, Phelan.

– Barátok? – felelte a fiú megvetően. – Ha így bánsz a barátaiddal, örülök, hogy nem az ellenséged vagyok.

– Miről beszélsz? Mit csináltam?

– Ne add nekem az ártatlant, Ranna! Lehet, hogy jobbágy vagyok, de hülye nem! – Az oldalában nyilalló tüzes fájdalom ellenére bal oldalára fordult, hogy a lány szemébe nézhessen. – Mit csináltál? Lefeküdtél vele! Azt hitted, nem érdekel, vagy a perc hevében eszedbe sem jutott?

A lány értetlen arccal bámult rá. ,

– Hogy zavarhat ez téged? Mit változtat ez?

– Mit változtat? – Phelan megrázta a fejét. – Valami elkerülte volna a figyelmemet? Emlékeim szerint mi is lefeküdtünk egymással.

Ranna úgy nézett rá, mintha a fiú eszét vesztette volna.

– Minden bizonnyal meg vagy zavarodva. Nem tudtad kialudni magad. Később megint visszajövök.

Phelan visszahuppant a hasára.

– Ne erőlködj. Te és a szeretőd már eléggé elintéztetek.

– Szeretők? Vlad és én? – A lány hangosan elnevette magát. – Világos, hogy elhagyott minden józan eszed.

– Ott voltatok az ágyában. Láttak benneteket! Mi másnak neveznéd?

– Semmiképpen sem vagyunk szeretők. Vlad és én egy tesközben nevelkedtünk.

Hangja először arra csábította Phelant, hogy sötét gyanúsítgatásba kezdjen, aztán megremegett.

– Összezavart valami… és… meg akartam vele beszélni.

– De itt nem ért véget a dolog, ugye?

– Hogy tudod úgy beállítani, mint valami főbenjáró bűnt? Egy tesközben nőttünk fel! Együtt nevelkedtünk. Azt mondanád, egy családban. – Megértésre áhítozott, de szavai hallatán Phelan dühében összerándult. Ranna észrevette, és megpróbálta csillapítani.

– Azért jöttem, mert hiányzik a veled együtt töltött idő…

Phelan felkiáltott fájdalmában.

– Jól elintéztél! Nem érted? Nem fogom hagyni, hogy azt tedd a lelkemmel, amit Vlad a testemmel művelt – vagyis mostantól nem. Csak menj! Menj el! Nem akarlak újra látni.

Fejét a párnába temette, hogy a lány ne láthassa a szemét mardosó könnyeket. Erőlködött, hogy úrrá legyen a zokogásán, és azt hitte, sikerül, míg meg nem hallotta a könnyteli hangokat. Még erősebben próbálkozott, de a hangok maradtak, amíg a becsukódó ajtó szisszenése ki nem rekesztette őket.

*

– Ébren van, Herr Kell?

Phelan vöröslő szemmel a tükörbe nézett, és bólintott a kardinálisnak.

– Bocsásson meg, hogy nem állok fel méltó üdvözlésére, de…

– Nem történt semmi – felelte Focht, és lenézett a zsoldos agyonmarcangolt hátára. – Láttam már csúnyább sebeket is életemben, de élő emberen még soha.

A Kell Kopó halvány mosolyt erőltetett az arcára.

– Ha tudtam volna, hogy ennyire fog fájni, inkább a halált választom.

Focht egy bólintással nyugtázta a fekete humort.

– Csúnyán festenek még azok a hurkák, de szerintem alig észrevehető hegek maradnak csak belőlük.

Phelan bólintott.

– Tudja, mit mondtak erre a Nagelringen.

Az idősebb férfi a távolba révedt.

– Tudom. „A hegek csupán annak bizonyítékai, hogy az ember képes túlélni saját ostobaságát.” – Felemelte a kezét, hogy megigazítsa fekete szemvédőjét. – Ezek a szavak különös értelmet kaptak számomra az utóbbi húsz évben.

A zsoldos felsóhajtott.

– Nem gondoltam erre, különben lehet, hogy úgy intézem, Vlad az arcomra is suhinthasson egyet, hogy ha bármikor a tükörbe nézek, emlékezzem, mennyire nem voltam eszemnél.

A kardinális összeillesztette ujjait.

– Néhány ember az efféle jelekben halhatatlanságának és csalhatatlanságának szimbólumát véli felfedezni. Nem tűrnék meg, ha megengedné magának ezt a hiúságot.

Phelan agyán átsuhant Tor Miraborg képe. Egy-null a Komsztár-harcos javára.

– Régen megtanultam, hogy csalhatatlan nem vagyok.

Focht fürkész pillantásokkal illette Phelant a tükörben.

– A Nagelringről való eltanácsolására utal?

– Bizonyára ismeri a történetet. Átadott Ulriknak egy rólam szóló jelentést.

– Mindez a nekem küldött csomag része volt – felelte a magas férfi, és könnyedén vállat vont –, de nem olvastam el, és letöröltem a magyarázatot, mielőtt átadtam volna Ulriknak.

– Ugyan miért, kardinális? Ön nyilván a legendás Nagelringen tanult. Azt gondolnám, élvezte volna a megszégyenülésem történetét, ahogy azt mások is tették. – Phelan egy pillanatig tétovázott. – Vagy azért törölte le, hogy Ulrik elfogadhatóbb bűntársra leljen bennem?

A férfi ajkát bölcs mosoly koronázta.

– Nem vagyok annyira hiú, hogy bűnhődését kívánjam a Kadétok Tiszteletbeli Tanácsának elhamarkodott ítélete miatt. Egyébként jobb szerettem volna, ha a kán engem választ tanácsadójául. Valójában azért töröltem ki a nyilvántartás e részét, mert úgy gondolom, nem tartozik senkire a történet, ha ön nem akarja elmondani.

– Köszönöm. – Phelan egy pillanatra lehunyta a szemét, majd kinyitotta, hogy farkasszemet nézzen a kardinális acélos tekintetével.

– Tulajdonképp nincs benne semmi különös. Egyik barátom, akivel együtt nőttem fel, akkor végzett a Nagelringen, amikor én másodéves lettem. DJ – Donna Jean Connor – a Tizennegyedik Lyrán Gárdánál kapott helyet, és a Fordra helyezték. Mindig betéve tudta az elméletet és a szabályzatot – ebben pont az ellentétem volt, – és az ő segítsége miatt maradtam bent a Nagelringen első- és harmadéven. – Phelan nagyot nyelt. – Azt hiszem, nélküle elveszettnek éreztem magam, de a holovidek, amiket küldött, mindig tartották bennem a lelket, és a helyes vágányra tereltek.

Nos, nem sokkal a 48-as tharkadi hóvihar előtt üzenetet kaptam DJ apjától, hogy a lány a Fordon, csata közben elesett. A kapott információ alapján betörtem a védelmi osztály komputerébe, és megszereztem az incidens teljes anyagát. Úgy tűnik, DJ olyan területre vezette a raját, ahová nem kellett volna, mert a hauptmannja mintha tankönyvből olvasta volna az utasításait. A Szabad Világosok bizonyára ugyanazt a könyvet tanulták, mert a légi egységük lecsapott a DJ élcsapatát támogató tűzrajra, majd visszatért, és ízekre szaggatta őket.

Phelan jobb kezével ágyának végére csapott, majd megremegett, mert úgy érezte, mintha valami élősdi rágcsálná bele magát a húsába. A fájdalomtól rekedt hangon folytatta:

– Kissé elkapott a hév, de meg se moccantam, míg véget nem ért a hóvihar. A média tele volt a hóban rekedt emberekkel, de a hatóságok az összes kadétot kirendelték a mechekkel, hogy elejét vegyük a fosztogatásoknak. Amikor hallottam egy jelentést arról, hogy egy csoport iskolás lavina fogságába került, úgy döntöttem, segítek kimenteni őket. Beszereltem a szükséges cuccot, hogy megnöveljem a Skorpió külső mikrofonjainak érzékenységét, és elindultam Tharkad Cityből északkelet felé.

A kardinális bólintott.

– A Sigfried Gleccserrezervátumba?

– Oda. Eljutottam arra a területre, ahol a légibusz leszállt, és beállítottam a komputert, hogy az emberi szívhangokon és a Hochbaum fúziós motor hengerzaján kívül mindent szűrjön ki. Négy órán belül rájuk találtam, és leástam odáig, ahol megrekedtek. A mech reaktorából irányítottam hőt kívülre, nehogy megfagyjanak, és odaadtam nekik az élelmet, amit magammal vittem. Rádión segítséget kértem, mert pár gyerek komolyan megsérült, amikor a lavina egy dolmennek döntötte a légibuszt, de újabb viharfront érkezett, és a légimentők nem tudtak felszállni.

Focht a szemöldökét ráncolta.

– Várjon… most már emlékszem néhány dologra a történtekből. A legtöbben életben maradtak, de a sérült gyerekek és felnőttek nem. Az életmentő kadétot nem nevezték meg, de emlékszem, hogy kritizálták a tevékenységét, mert nem vitt magával megfelelő elsősegélykészletet és személyzetet – ami a haláleseteket okozta.

– Így van. A Tiszteletbeli Tanács kihallgatásán azt hajtogattam, hogy ha megpróbáltam volna megszerezni a készleteket vagy egy orvost, soha nem kapok engedélyt az akció végrehajtására, de a Tanács már az elején tagadta ezt. Ettől felfordult a gyomrom, és nem voltam hajlandó elmenni a tárgyalásra. Kitették a szűrömet, de a sajtónak nem engedték, hogy sokat cikkezzen róla, tekintettel az apámra és az arkónra. – Phelan felsóhajtott. – Tessék. Most megtudta az egész undorító történetet.

A kardinális bólintott.

– Nem az a benyomásom, hogy hibaként könyvelte el magában az eseményeket.

A zsoldos töprengett egy ideig, majd lassan megrázta a fejét.

– Nem volt hiba, hogy kimentem azokért az emberekért. Az viszont igen, hogy nem gondoltam előre, szükség lesz orvosra is. Máig sem világos, honnan tudtam volna szerezni egyet. A Sigfried Gleccser mentőakció az én személyes La Mancha programom. Tehettem volna bármit, nem győzhettem volna benne.

Phelan kissé elfordította a négyszögletű tükröt, hogy többet lásson a Komsztár tisztviselőjéből.

– De nem azért jött ide, hogy a tanulmányaim felől érdeklődjön, ugye?

A férfi elmosolyodott.

– Nem. Ulrik kán megbízásából. A kán személyesen jött volna, de miután hallott Ranna néhány órával ezelőtti látogatásáról, az ön saját kultúrájából akart küldeni valakit, hogy elmagyarázza, pontosan mi történt a lány és Vlad között.

– Miért nem olyannak mondja, akit érdekel is? – csattant fel a zsoldos.

Focht folytatta, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést.

– Amíg a Gunzburgon tartózkodott, bizonyára furcsának találta a rasalhág nyelvet és viselkedési módot, nem igaz? Erőfeszítéseket kellett tennie, hogy kifejezhesse a gondolatait azoknak, akik nem beszéltek önnel egy dialektust. A némettudásával néhány esetben elég jól elboldogult, nicht wahr?

A kardinális az ágy mellé húzott egy széket, és leült.

– Emlékszem, amikor egyszer nagyon régen a Nyár bolygón jártam. A Lestrade család bevezette, hogy az otthonukban, ahol vendégeskedtem, olaszul fognak beszélni. Egy pohár hideg vizet szerettem volna. Mondtam a szolgálónak, hogy kait, de az nem értett meg. Elmutogattam, hogy „hideg”, és többször megismételtem a kait szót. Amikor úgy gondoltam, felfogta, hagytam, hadd menjen. Képzelje, mennyire meglepődtem, amikor egy pohár gőzölgő vízzel tért vissza, mert a „hideg” olaszul freddo, a „forró” pedig caldo. Azt hitte, azt mutogatom, hogy ráz a hideg, mert fázom, ezért legyen a víz caldo.

– Azt akarja mondani, hogy félreértettem Ranna szexuális kapcsolatát Vladdal? Ha a hideg-meleg hasonlatát követem, pont az én kedvemért bújt ágyba vele.

A kardinális türelmetlenségében megrázta a fejét, és előrehajolt, hogy folytassa.

– A lényeg a következő: amit látott, és hűtlenségként értelmezett, arról Ranna és a klánok többi tagja nem tudja elképzelni, hogy gondot jelenthet az ön számára. Sőt, a reakciója ezeknek az embereknek már-már a klinikai paranoia határát súrolja. Talán már el is kezdték volna a gyógyszeres kezelését, hogy kigyógyítsák, ha a kán nem beszél velem.

Minél többet hallgatta Phelan a kardinálist, annál jobban összezavarodott.

– Kikapcsoltak az érzékelőim, és a látótávolságom zéró. Úgy állítja be, mintha az, hogy Ranna lefeküdt Vladdal, nem lenne több baráti váll-veregetésnél.

A kardinális ismét megrázta a fejét.

– Nem, természetesen nem. Az intim fizikai kontaktus a szeretet jele…

– Ez az első olyan mondata, amit tudok értelmezni.

– De ebben a társadalomban nem ugyanazokkal az érzelmekkel jár együtt, mint nálunk. – Focht nyelve hegyével megnedvesítette a szája szélét. – A klánok idegen társadalmat alkotnak, Phelan. Valójában sokat tűnődöm azon, emberinek nevezhetők-e tulajdonképpen. Számukra az, hogy Ranna és Vlad lefeküdtek egymással, csupán a barátság jele.

A zsoldos szemöldöke ráncokba szaladt.

– Úgy hangzik, mintha a klánokban nem ismernék a szerelem fogalmát.

– De ismerik, csak nem a mi értelmezésünk és átélésünk szerint – legalábbis a klán harcosainak kasztjában nem. Számukra az esprit de corps – a mi ízlésünknél sokkal erősebb formában – felel meg nagyjából annak, amit mi szerelemnek hívunk. A szerelem, úgy tűnik, létezik náluk is, de ez a kivétel, s nem a szabály.

Phelan megrázta a fejét.

– Érti is, amit mond? Hogy döntik el, kivel akarnak házasságot kötni, és gyerekeket nemzeni? Egy társadalom nem működhet így.

– De egy harcosokból álló társadalom igen, Phelan, és láthatólag nagyon is jól. A gyerekeik egy tesközbe születnek…

A Kell Kopó felkapta a fejét.

– Az meg mi a szösz? Ranna is ugyanezt a szót használta, mintha az mindent megmagyarázna.

A kardinális diadalmasan mosolygott.

– A tesköz az egy időben született gyerekek csoportja – sokan közülük egy családon belül, amennyire értem –, akiket aztán együtt nevelnek fel. Életük első húsz évében tanulnak és tesztelik őket, és akik átmennek a vizsgákon, folytatják tovább. Amikor húszévesek lesznek, utolsó tesztjüknek – igazi megpróbáltatásnak – vetik alá őket. Ha sikerül, a klán harcosaivá válnak.

Bizonyára az ön számára is természetes, hogy akik ilyen hosszú ideje élnek és dolgoznak együtt, erős érzelmi szálakkal kötődnek egymáshoz. Amikor nagykorúvá lesznek – fizikai értelemben véve –, magától értetődik, hogy azokkal kezdik felfedezni saját szexualitásukat, akiket a legjobban ismernek. A tesköz tagjai közötti intim kapcsolat olyan természetes, mint amikor ön a húgára, Caitlinra vigyázott.

– Ja, azzal a különbséggel, hogy én sosem feküdtem le Caitlinnal? –Phelan megborzongott. – Nem csoda, ha nehezen tudja elképzelni, hogy ezek emberek. Még a vérfertőzés sem tabu a számukra.

Focht a szemöldökét ráncolta.

– Igen is meg, nem is. A vérfertőzés a születési rendellenességek problémája miatt tabu. Ezen együttléteknél nem engedélyezik a fogantatást, így nincs szükség arra, hogy tiltsák. Gondoljon bele! A vérfertőzés tabuja a társadalomból ered, nem a természetből. És ebben az esetben nem is történt meg, mert Vlad és Ranna teljesen más vérvonalhoz tartoznak.

– Ha mindenki mindenkivel lefekszik, honnan tudják, ki kihez tartozik?

Bár Phelan csípős megjegyzést akart tenni, az erőlködés visszaütött. Ranna teljességgel megütközött a haragom láttán… Lehet, hogy úgy van, ahogy a kardinális állítja?

Mély lélegzetet vett.

– Ha elfogadom, hogy igaz, amit mond – és nem vagyok biztos benne, hogy az egészet bevettem –, akkor Ranna viselkedése a Rasalhágon és utána összezavar. Egyfolytában együtt voltunk.

Egy pillanatig tétovázott, majd kirobbant:

– Nem vagyok egy Don Juan, de voltam már párszor szerelmes, és most is minden jel erre mutatott. Jó volt… tényleg jó volt, és erre ő máshoz pártol. Azt mondta, beszélni akar vele. Ha azt, hogy lefeküdtek egymással, nem tekinti megcsalásnak, akkor miért nem számolt be nekem arról, amiről beszéltek?

A kardinális felállt.

– Azt akarja mondani, hogy még nem találta ki? Mint az előbb említettem, a szerelem ebben a társadalomban a kivétel, nem a szabály. Az ilyen erős érzelmek, ahogy ön is rámutatott, megrészegítik az embert… zavart keltenek, talán félelmet is, azokban, akik nem tanulták meg, hogy várják, és örömmel fogadják érkezését. – Atyáskodóan elmosolyodott. –A napnál is világosabbnak kellene már lennie az ön számára, Phelan Kell. Ranna azért ment Vladhoz, hogy elmondja: magába szeretett.

35

Kolostorok, Twycross

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. szeptember 10.

Victor Steiner-Davion csatamechje eltörpült a szélgyötörte vörös szikla mellett, amint féltérdre ereszkedve görnyedt a magas kövek tövében, melyeket egy felfedező a Kolostorok névre keresztelt, csuklyás szerzetesekhez való hasonlóságuk miatt. A mech oldalából vékony kábel vezetett a földbe, egy kicsi, egy négyzetméteres betondobozba.

Victorának pilótafülkéjében Davion a holografikus kijelzőt tanulmányozta, melynek képeit parancsnoki központja a felszín alatti vonalon továbbította a mechig. A Kilencedik F-C sikeresen betelepült a Diabolis közepébe, és most a terep átfésülése közben az orkánnal együtt haladnak. Nyomukban, a Kilencedik leszállási helyén és további két stratégiai ponton egy-egy csapat hologram-mechet és jelentős mennyiségű vibrabombát helyeztek el. Az utánzatok sikerrel magukra vonták néhány klánbéli helyőrségi csapat figyelmét, de a heves homokviharok a felszín alatti vonal kivételével minden csatornán megnehezítették a kommunikációt, ahhoz pedig igen kevés felderítőjük fért hozzá.

A Kell Kopók Első Ezrede és a Tizedik Lyrán Gárda páncélosai Victor pozíciója alá települtek a Függönyök síkjára, mely a széles völgyben kavargó, sodródó homokszalagokról kapta a nevét. A Tizedik Lyrán Gárda egyik mechszázada a Széltörő-hegyek lábánál telepedett le, hogy a Függönyök síkjától keletre levő Nagy Rés felől elzárja az utat a Kell Kopók hátsó szárnyai felé. A zsoldosok Második Ezrede az első bal oldalát védte, úgy, hogy a nyugaton elhelyezkedő Cápafog-hegységbe lopakodott. A Tizedik többi része alkotta a tartalékot, hogy alkalom adtán a Kell Kopók Első Ezredét támogassa meg, ha a szükség úgy hozza.

Victor szemöldöke ráncokba szaladt, a másodlagos monitorán végigfutó töredékes adás láttán.

– Központ, nem tudja kitisztítani az adást a Rés felől? Nem vagyok biztos benne, hogy az átjáró lezárásához szükséges robbanóanyagot a helyére tették-e. Olyan sejtéseim is vannak, hogy néhány nehézpáncélos mintha aktív lenne azon a területen. Megerősítést kérek.

Victor megvárta, amíg a komközpontos felhajtja az információt. Ha a helyőrségi csapatok átjönnek, és elfogadják a Kell Kopók kihívását, amint vártuk, a Diabolis rögtön a Sólymok érkezése után elkapja a síkság északi részét. Ez megnehezíti a harcokat, de előnyt ad nekünk azáltal, hogy lerövidíti a hatótávolságot, és a közelharcban bevetett energiasugarak kivételével a többit szétszórja. A belharc csúnyának ígérkezik, de ezzel egyenlítődnek ki az esélyek.

Victor mechjének technikai adataira pillantott az elsődleges monitoron. Ha a jó Isten is úgy akarja, és nem ragad be ez a gépágyú, azt hiszem, legyőzhetjük a klánt, és visszaszerezhetjük ezt a világot.

– Kommandant, megvan a kért információ. A robbanóanyagot a Rés legmélyebb pontjánál elhelyezték. A tűzszerész csoport készen áll, és a robbanóanyaghoz legközelebbi vibrabombákat kikapcsolták, nehogy a detonációra berobbanjanak.

Igen, amint aktiválódik a pentaglicerin, nagyon instabillá válik. Még szerencse, hogy az időjárás nem teszi lehetővé az NHR és a KHR használatát, mert egy közeli becsapódás elindítaná az egész átjáró beomlatását. Hacsak nem vagyok kénytelen berobbantani, inkább nyitva tartanám.

– Rendben. Megerősíti a Rés közelében a páncélos gyalogság jelenlétét?

A komtech tétovázott.

– Nem vagyunk biztosak benne, uram. A Diabolis beért arra a területre, ezért minden kommunikáció töredékes. Úgy tűnik, Jungblud hauptmannál a frontpozíciójában ellenséges erők tűntek fel, és közelharcba bocsátkozott velük. Milstein altábornagy szerint a helyőrség szélső elemeiről van szó, miközben a hódító csapatok a síkság felé vonulnak. Az összes többi jelentésünk másfél ezred mechről számol be, akik a síkságra való bevonulásba készülnek, még a vihar előtt.

Bár a magyarázat hitelesnek tűnt, Victort nyugtalanította egy hátsó gondolat . Nagyon nincs ínyemre, hogy Morgan ezt a Milstein altábornagyot rendelte ki mellém a szárazdajkaszerep betöltésére. Nem teheti velem ugyanazt, mint Hawkswoth.

– Köszönöm, komközpont. – Másik sávra kapcsolt a földalatti csatornán. – Kai, itt Victor. Figyelemmel kíséred a Rés eseményeit?

– Pozitív.

– Értékelés?

Victor neurosisakját a holt levegő zümmögése töltötte be, amíg Kai a válaszát fontolgatta.

– Kommandant, azt hiszem, a klánbéliek a Rést vizsgálják, hogy megnézzék, védetlenül hagytuk-e. A nehézpáncélosok használata áttörési kísérlet lehet, hogy mögénk kerüljenek. A gyalogosaik számától függően letarolhatják az elülső mechszázadunkat – különösen, ha klánbéli mechekkel harcolnak –, majd keresztülronthatnak a gyalogosainkon.

Victor arca megrándult.

– Csúf dolognak ígérkezik. – A térképére pillantott, és beütött egy parancsot a számítógépbe, mely kinagyította a térkép Rés környéki részét. – A 0227-es szektorban van egy mobil kórházi egységünk. Vidd oda a rajodat, és szólj vissza, mi a helyzet! A kórház pont egy föld alatti csatlakozópont tetején van, nem lesz gondod a kapcsolatteremtéssel.

A Kai hangjában érződő lelkesedés sérülésmentesen keresztüljutott a csatornán.

– Kösz, Vic. Egy óra múlva jelentkezem.

– Egy óra. Vettem. – Victor keze megállt a levegőben, épp amikor vissza akart kapcsolni a komközpont sávjára. – Kai, légy óvatos! A Fejszés, amiben ülsz, sem a Yen-lo-wangnál megszokott tűzerővel, sem a páncélzattal nem rendelkezik. Nagyon remélem, nem lesz szükség rá, de ne feledd, hogy katapultáláskor a bébi fejrészének egésze leválik, ezért a törzsnek függőlegesen kell állnia.

Kai felnevetett.

– Pont, mint a nagybátyám Farkaskutyája. A figyelmeztetést vettem, értettem. Jelentkezem, amint a helyszínre érek. Allard vége.

Victor átkapcsolta a rádiót a komközpont sávjára.

– Központ, itt Davion. Allard felderítőraját a 0227-es szektor felderítésére küldtem. Kapcsolja őket hozzám, ha készek 9 jelentésre, de azt szeretném, ha az információt a központ is venné. Elindulok innen, a síkság felé. Csatlakozom Cox hauptmannhoz és az Alfa zászlóaljhoz.

– Vettem, uram. Milstein altábornagy óvatosságra inti. Az ellenséges erők az utolsó sebesség- és pozícióellenőrzésnél harminc percre jártak.

– Rendben. Davion vége. – Victor lenyomott egy gombot a pulton, mire a száloptikás földalatti csatlakozókábel visszatekeredett a mech törzsén levő rekeszbe. Amint a nyolcvantonnás gép talpra állt, megcsapta egy légáramlat. A Victor megtántorodott, de a herceg egyensúlyérzékének megnyilvánulásait továbbító neurosisakon keresztül a girók stabilizálták a humánok hadigépet. A mech bal kezével Victor megütögette az egyik kőszerzetes lábát, majd gépével megindult előre, a völgy felé.

Alatta a Függönyök síkja vöröses, égetett agyagszínű mezőként tárult a szeme elé. Megfigyelőállásáról jól látszottak a tovasodródó homokfátylak a rézvörös tábla felett. A hegyekből a völgybe kanyargó iszonyú erejű szelek véletlenszerű mintákba sodorták maguk előtt a homokot. Amikor a tekergő homokfüggönyök egymásnak ütköztek, aranyvörös kerengő dervisekként küzdöttek egymással, amíg skarlát porszőnyegként a földre nem omoltak.

A Függönyök síkja mögött ott bujkált már a Diabolis. A hatalmas, kavargó porból és törmelékből álló forgószél leginkább fekete cilinderhez hasonlított. Victor látta ugyan, hogy közeledik, de a távolság és a tornádó mérete miatt az mintha csigalassúsággal vánszorgott volna. A fekete kúpba felhatoló vörös csíkok magassága így is a közelgő vihar dühöngő erejéről mesélt.

Tudom, hogy a benne tomboló szél 350 kilométer per óra sebességű. Csak a Kilencedik F-C irányítórendszere és a független órák segíthetnek, hogy időben érkezzen. Victor saját órájára pillantott. Húsz perc a támadásig.

Mechjével lesietett az ösvényen, melyet sok más hadigép lába taposott simára, majd letért róla körülbelül ötszáz méterrel a völgy alja felett. Amint elhaladt egy ellenőrzési pont mellett, egy lángoló nyíl díszítette „nyomkereső” mech a Lyrán Gárda alakulatának eleje felé intette. Ott rátalált Galen Cox Keresztesére, mely a Kell Kopók egyik vörös-feketére festett Farkaskutyája mellett állt.

Victor rádiókapcsolatba lépett a két mechhel.

– Allard alezredes, elküldtem Kait, hogy ellenőrizze, a klánbéliek valóban bemerészkedtek-e a Nagy Rés környékére. Lehet, hogy nehézpáncélosokkal jönnek át, és talán egy-két mechrajjal.

Dan Allard válasza keresztülmorajlott Victor neurosisakjának hangszóróin.

– Kiküldőm Brahe ezredest egy rajjal, hogy fedezze azt a környéket. A hírben annyi a jó, hogy ez azt jelenti, talán nem a Cápafogon jönnek át. Azt hiszem, most már szólhatok Scott Bradley-nek, hogy hozza le a Második Ezredet a kijelölt területre.

Victor bólintott magának.

– Kitűnő ötlet, uram. Csak arra kell vigyáznunk, ne lépjenek túl gyorsan. Azt szeretnénk, ha a Sólymok bejönnének; és az Első Ezredbe botlanának, mielőtt rajtuk ütünk a Kilencedik F-C-vel és a többi Kopóval.

Dan enyhe rosszallásába némi csodálkozás vegyült.

– Amint az a tervben áll, Kommandant. Ne aggódjon, nem felejtettem el.

A Farkaskutya elfordult a két másik mech mellől, és megindult a völgy aljába vezető út utolsó szakaszán.

Galen mechje a völgy túlsó felébe mutatott.

– A lenti megfigyelőnk épp most közölte, hogy a Sólymok úton vannak. Szokatlan mechjeik szétszóródását jelentette – egyéb, szokványosabb típusok mellett Thorok, Lokik, és általa Fenrisnek nevezett gépekét. Úgy tűnik, a helyőrségieknek nem engedik meg a jó áru használatát.

– Mostanáig nem adtunk nekik okot arra, hogy szükségét lássák egyáltalán a mecheknek a meghódított világokon. – Victor a másodlagos monitorára sandított. – Mindössze egy órán keresztül kell feltartóztatnunk őket, aztán a Kilencedik megszorítja a hurkot. Elkapjuk őket, és a háború történetének első vereségét fogják elszenvedni.

– Ha a jó Isten úgy akarja, és tartjuk az átjárót – dünnyögte Galen.

Victor szembefordította mechjét a Függönyök síkjával.

– Nézze, Galen… a Sólymok vezérrajai rátaláltak a Kopókra.

A szélsodorta homok hullámzó fátylai halálos bújócskát játszottak a csatamechekkel. A vöröses por egészen addig rejtve tartotta a Kell Kopók mechjeinek skarlátvörös testét, amíg a Sólymok szinte beléjük nem botlottak. Közvetlen közelről az ellenség célzórendszerének előnye megszűnt, s ezáltal a csata olyan versennyé szűkült, melynek eredménye csupán az ellenfél tűzerején és védelmének erősségén múlik.

Az első lövések a Kell Kopók javára dördültek el. Túlerejük folytán egyetlen célpontra összpontosítottak, és azt egy-két sortűzzel meg is nyomorították. A Sólymok, akik ahhoz tartották magukat, amit Victor standard harci doktrínájuknak gondolt, egyes célpontokat választottak ki, és azokat támadták. Előőrseik először gyors visszavonulót fújtak, majd lelassították a hátrálásukat, amikor a Kell Kopók nem követték őket, és felzárkózott hozzájuk saját erősítésük.

A Kell Kopók ezután a Sólymok serege elé vonultak. Amikor néhány Sólyom kiugrott az arcvonalból, kilőtték őket. Vezérük erre gyorsan visszaparancsolta az embereit, és a hódítók ellenőrzött előrenyomulásba kezdtek, s hagyták, hogy a zsoldosok maguk választhassák ki haláluk helyét és idejét.

Victor szeme összeszűkült. Hamarosan megkezdik az akciót. A Kopóknak már nincs sok helyük, ahová visszavonulhatnak. Amint megkezdődik a kemény csata, hívjuk a Második Ezredet. Kisfiús elégedettség derítette fel az arcát. Azt hiszem, tényleg működni fog!

Victor arra lett figyelmes, hogy vezérlőpultján hevesen villogni kezd egy kék kijelző. Amikor egy vörösfekete homokfüggöny eltakarta előle a kilátást a csatamezőre, megnyomta a gombot.

– Itt Davion. Mi a helyzet?

A komtech hangjában pánik harsant.

– Milstein altábornagy azt mondja, vonuljon vissza, uram! Azonnal!

Victor nem akart hinni a fülének.

– Mi? Miért? Felkészültünk, hogy szétszedjük őket!

– Kommandant, itt Milstein. Vissza kell vonulnia! Érzékeny a pozíciója, nagyon érzékeny.

Victor haragra lobbant.

– A fenébe, magyarázza meg jobban, ember! Mi a pokol történt? Nem fogjuk megint eljátszani a Trell 1-et!

– Most kaptunk tiszta adást Jungblud hauptmanntól. A századát páncélos gyalogosok és mechek támadták meg – egy-egy ezred mindegyikből! Ezek nem helyőrségi mechek voltak – ismétlem, nem helyőrségi mechek. Hanem klánbéli élcsapatbeli gépek, Kommandant. Jungblud százada megsemmisült, és nem jönnek be a tűzszerészek sem.

Milstein hangja elcsuklott.

– Vége, Felség. A klánbéliek a Résen keresztül özönlenek befelé.

36

0227-es szektor, Twycross

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. szeptember 10.

Mivel a szél elsöpörte az égő katonai szállítójárművekből felszálló olajos, fekete füstöt, Kai Allard számára a 0227-es szektor eseményei akkor kezdtek tudatosulni, amikor egy KH rakéta Fejszése mellkasába csapódott. A féltucat páncélos gyalogos egyike indította lövedék a mech bal vállán robbant. Az azt követő páncélszilánk-eső lemosta ugyan a Lyrán Gárda jelvényét, de meg sem kottyant a Fejszésnek, és fel sem tartóztatta.

Kai a legközelebbi alakra irányította a gépágyú célkeresztjét, és jobb hüvelykujját a tűzgombra szorította. A csatamech kissé jobbra billent, amint a jobb mellrészbe épített gépágyú töltényei kilövelltek. A szuperszonikus lövedékek átlyukasztották a gyalogost, majd kisebb szikrazuhatag kíséretében visszapattantak a kanyon sziklafaláról.

Az ellenség páncélja és maradék rakétái berobbantak, de Kai máris más célpontra irányította a figyelmét. A mech két karjának alulsó részén megtapadó félnehéz lézereket újabb fém burkolta alakokra irányította. Az egyik elugrott a rubin sugarak elől, a másik viszont, aki egy csapatszállító és egy alacsony, salaktégla épület közé szorult, egyszerűen elpárolgott.

Egy nehézpáncélt viselő harcos, aki talán azt hitte, hogy a nyurgalábú mech könnyű préda, a Fejszés feje felé szökkent. Célba azonban nem érhetett, mert Kai bevetette a mech fegyverzetének legszokatlanabb tagját, a kézi ütőfegyvert, melynek titán-borította, kimerült urán pengéje, melyről a mech a nevét kapta, elhessintette a Jádesólymot, mint egy legyet. A harcos kezét-lábát szétvetve a kanyon falának röppent, majd élettelenül a földre csusszant, és páncéljának rejtekéből vér és fekete folyadék szivárgott.

Akár egy bosszúszomjas isten a halandók között, a Fejszés a maradék Jádesólyomra vetette magát. Amint az egyikből puszta baljával kiszorította az életet, gépágyúja egy másikat szedett ízekre. Az utolsó ellenséges harcos, tudatára ébredve sanyarú végzetének, két rövid hatótávolságú rakétát eresztett néhány csapatszállítóba. Kai lézere néhány másodperccel a járművek robbanása után köddé változtatta.

Kai rádióösszeköttetést teremtett rajának többi tagjával.

– Gyertek fel ide! Valami bűzlik. Épp most kellett végeznem hat Békájukkal. Tartsátok nyitva a szemeteket, és legyetek óvatosak! – végigtekintett a csatatér káoszán. – Csúnya dolgok folynak idefent.

Az elsősegély-állomás, mely a kanyon közepén körülbelül kétszáz méter széles és négyszer olyan hosszú teret foglalt el, két nagy sátorból állt, melyek egy kisebb, a diagnosztikai felszereléseket és készleteket tároló teherautót fogtak közre. A kanyont körülvevő magas sziklafalak miatt a levegő viszonylag tiszta maradt, megmenekült a Diabolis dühétől. Azzal a dombbal szemközt, amelyre Kai a kanyonba vezető útja során felkapaszkodott, a sziklák kelet felé kanyarodtak, a Nagy Rés nyugati végéig. Onnan a Rés háromszáz méternyire, egy lankára futott fel, és a szűk átjáró mindkét oldalát további négyszáz méterre magasodó hegyláncok szegélyezték. Azon a ponton, ahol az átjáró kezdett lefelé, keletre lejteni, robbanóanyagot helyeztek el, hogyha szükséges, lezárhassák.

Az átjáróból és a környező hegyekből megtépázott, nemzetközösségi katonák özönlöttek elő. Néhány pánikszerűen menekült, s fogalma sem volt, hol van és hová tart. Mások, ügyet sem vetve saját sérüléseikre, kevésbé szerencsés bajtársaikat támogatták az ideiglenes kórház felé. Többen barátaik élettelennek látszó testét cipelték, és Kai tudta, hogy közülük sokak számára nem lesz segítség.

Mechjét féltérdre eresztette, és szabad bal kezével jelzett az egyik katonának. Egy gombnyomással bekapcsolta a mech külső hangszóróit.

– Jelentést kérek, Detloff őrmester – mondta, leolvasva a férfi nevét egyenruhájának feliratáról. – Mi történt?

A férfi megborzongott, és láthatólag nehezére esett a beszéd.

– Áttörtek rajtunk, uram. Befejeztük a robbanóanyag telepítését, meg mindent, és hirtelen ránk vetették magukat. – Keze önkéntelenül a jobb csípőjén levő üres pisztolytáskára esett. – Semmi sem állította meg őket.

A Jádesólymokat feltartóztatni próbáló, páncél nélküli, kézifegyverből tüzelő emberek képe iszonnyal töltötte el a mech-harcost.

– Berobbantották az átjárót? – Kai már kérdése közben tudta a választ. Ki van zárva, hogy megtehették. Éreznem kellett volna idefelé, ha ennyi robbanóanyag hatására megmozdulnak a sziklák. A tiszthelyettes fejének ingatásával megerősítette Kai feltételezését.

Kai bekapcsolta a külső mikrofont, és lassan felerősítette. A visszacsatolás fülsiketítő sivítássá fokozódott, mely még a leginkább pánikba esett harcosokhoz is eljutott a völgyben. Lekapcsolta, és átváltott a sisakján levő mikrofonra.

– Irányítsa az embereit a csapatszállítókba, és egyéb járművekbe. Visszavonulnak. Azok, akik tudnak járni, támogassák a többit, vagy vigyenek magukkal annyi kórházi felszerelést, amennyit csak bírnak.

Amikor a kémlelőablaktól a holografikus kijelzőre pillantott, látta, hogy rajának többi tagja is megérkezik.

– Jeff, Maggie, a mechjeitekkel vigyétek ki innen az égő csapatszállítókat, hogy az emberek eljussanak a működőkig! Harry, vidd a Púposodat a lefelé vezető csapás mellé! Te leszel az irányító, aki kivezeti innen a konvojt.

– Értettem, hadnagy.

A Védelmező és a Trebuchet az égő járművek felé indult, míg a hordótestű Púpos útjelzőként ácsorgott a kanyon bejáratánál. Bár mindegyik mech csak egy manipulálható kézzel rendelkezett, hatalmas erejük lehetővé tette, hogy könnyedén eltakarítsák a sérült járműveket.

Kai szíve nagyot dobbant, amikor kinézett a kémlelőablakon. Ó, nem. Nekik nincs gondjuk, nekem ellenben lesz.

Dr. Deirdre Lear vérpecsétes sebészköpenyben, peckes léptekkel elősétált a kórházból, és egyenesen a Fejszést vette célba. A lábától négyöt méterre csípőre tette a kezét, és felbámult a polarizált kémlelőnyílásra.

– Nem tudom, mit képzel magáról, de ez a kórház nem megy sehová! – Ezzel a két sátor felé bökött. – Olyanok vannak odabent, akik meghalnak, ha el akarják szállítani őket.

A mechharcos a gép fejszéjével megbökte egy halott Jádesólyom páncélos testét.

– A maga emberei pedig akkor halnak meg, ha nem megyünk, doktor.

– Itt vannak felfegyverkezve. Védjenek meg bennünket, amíg stabilizálom ezeket a betegeket.

Kai féltérdre eresztette a Fejszést, és bal kezét a földre engedte.

– Kérem, doktor, szálljon be mellém a vezérlőfülkébe! Nem szeretném, ha a beszélgetésünket mindenki hallaná.

A lány arca egy pillanatig hűen tükrözte ellenérzését, de érzelmein felülkerekedve rálépett a gép tenyerére. Kai lassan a mech válláig emelte a kezet, míg a tenyér széle meg nem érintette a gép bal vállát.

– A nyak hátulján van egy bejárat. Kinyitom. Kérem, másszon körbe, és jöjjön be! – Kai ujjai a vezérlőpult jobb oldalán levő billentyűkön táncoltak, majd az ajtó a nyomás alá helyezett levegő szisszenésével kinyílt.

Deirdre óvatosan bemászott a fülkébe. Anélkül, hogy a lány felé fordult volna, Kai a pilótaülés jobb oldalának döntött, összecsukott pótszékre mutatott.

– Foglaljon helyet! Elnézést kérek a kényelmetlenségért: nem túl gyakran szállítunk utasokat.

– Nem áll szándékomban túl sokáig maradni. – A lány leült, és Kai úgy érezte, mintha Deirdre dühös tekintete szinte belé fúródna.

Talpra állította a Fejszést, és becsukta az ajtót.

– Kérem, kösse be magát! A jobb vállánál levő rekeszben talál fejhallgatót. Csatlakoztassa az ottani aljzatba, és akkor normálisan tudunk beszélni.

A lány bekötötte magát, és csatlakoztatta a fejhallgatót.

– Akár lent is hagyhatja a mechet.

Kai megrázta a fejét, és a holografikus kijelzőre összpontosított.

– Nem hiszem, doktor. Ez háborús zóna, és egy álló mech csábító célpont. – Kommunikációs rendszerét a külső hangszórókra kapcsolta. –Őrmester, szedjen össze annyi embert, amennyit csak tud! Vissza fog menni, hogy lezárja a nyílást.

A katona fáradtan megrázta a fejét.

– Nem tehetem, uram. A hadnagynál volt a detonátort vezérlő mágkártya.

– És ő hol van?

A férfi a könnyeivel-küszködött.

– Nem tudom. Az első áldozatok között volt.

Kai a homlokát ráncolta, és maró izzadságcseppek folytak a szemébe.

– Milyen robbanóanyagot használtak?

Detloff megborzongott.

– Pentaglicerint. Sokat. Le kellett kapcsolni a vibrabombákat, nehogy azok is berobbanjanak.

A mechharcos felkapta a fejét.

– Akkor egy gépágyúsorozat a sziklába, vagy egy rakéta simán felrobbantja.

– Persze, ha öngyilkos akar lenni. – Detloff felnézett a Fejszésre – Még egy Atlasz sem tudna kimászni annyi szikla alól, sőt, túl sem élné a lavinát.

Kai öklével a vezérlőülés jobb karfájára csapott.

– A fenébe, jobban teszi, ha visszamegy, és megkeresi azt a mágkártyát! Nincs más választásunk. Az átjáró lezárása az utolsó esélyünk, hogy a hódítók ne öljék meg Victor Daviont. Kértek, Istenem, mentsd ki innen Victort épségben…

A katona szemébe visszatért a tűz.

– Igen, uram.

Sarkon fordult, és megragadott két másik katonát. Ők azután még több embert gyűjtöttek össze, miközben egy keskeny csapás felé indultak a kanyon lejtőjén.

Deirdre hűvös hangja vonta el a figyelmét.

– Bocsásson meg, de azt hittem, azért hozott ide, hogy a kórházam védelméről beszéljünk.

Amint Kai a lány felé fordult, látta, hogy annak a felismeréstől megvillan a szeme, amint találkozott a tekintetük.

– Pont azon dolgozom, doktor. Próbálok időt adni magának, de csak úgy tudok, ha lezáratom az átjárót. A Rést aláaknázták, és kész a robbantásra, de nem lehet aktiválni az anyagot, míg meg nem találják a mágkártyát.

– Maga! – A lány kék szemében parázslóit a gyűlölet – Most azonnal eresszen ki innen!

– Nem! Válaszra van szükségem, és azt csak magától kaphatom meg. – Kai erőt vett magán, hogy csillapítsa saját haragját. – Mennyi időre van szüksége, hogy stabilizálja a betegeket?

– Mindegyiket? Tizenkét órára.

Kai a fejét rázta.

– Ki van zárva. Szükséghelyzetben ötven százalék a halálozási arány. Tehát mennyi időt kér?

A lánynak leesett az álla.

– Ötven százalék? De hát ez embertelen! Hogy tudott egyáltalán ilyesmit javasolni?

– Csak realista vagyok.

– Maga egy szörnyeteg. Szívtelen szörnyeteg. – Szeme résnyire szűkült. – Számíthattam volna rá. A vérében van.

Kai a lányra bökött.

– Hagyja abba! Most azonnal hagyja abba! Nem tudom, miért gyűlöl annyira – tétovázott –, de nem is érdekel. Ha a Jádesólymok mechjei, akár csak egyetlen raj, követik azokat a gyalogosokat felfelé, mindenki elpusztul! Reális kalkulációt kérek, és gondoskodom arról, hogy legyen annyi ideje.

Amint elfordult, mágnesesrezonancia-kijelzőjén egy sereg narancsszín pálcikaember tűnt fel, és a fiú hangját eltorzította a kétségbeesés:

– Lejárt az időnk.

A Rés szájánál lézerek sercentek a levegőbe. A nemzetközösség katonái a földre vetették magukat, és a mechek viszonozták a tüzet, szétszórva a Jádesólymokat, anélkül hogy túl sok kárt tettek volna bennük. Miközben pánikba esett emberek rohantak el mellette, Kai a Rés felé eredt a Fejszéssel. Miközben az ellenséges gyalogosok folytatták a támadást, a dübörgő mech nyilvánvaló, bár nehéz célponttá vált.

– Jeff, mindenkit vigyen ki innen! – parancsolta Kai a helyettesének. A célkeresztet egy emberszerű sziluettre irányozta, és megsemmisítő gépágyútüzet eresztett rá. Nézte, amint a szétmarcangolt test tovabucskázik, majd módosította útvonalát, hogy a Fejszés tizenegy méterével elrejtse a kanyon oldalán felfelé haladó kis csapatot. Detloff, találja meg a hadnagyát! Kiszorítom magának az időt, ha bírom…

Deirdre hangját rémület hatotta át.

– Mit művel? Megőrült? Eresszen ki innét!

– Bárcsak tudnám, doktor. Bárcsak tudnám. Várjon csak.

Kai mindkét lábával a vezérlőülésre szerelt ugratórakétákra taposott, mire a mech a levegőbe emelkedett. Amikor a nehézkedés az ülésbe nyomta a fiút, olyan érzése támadt, mintha a gyomrát odalent felejtette volna. Nézte, amint a magasságmérő egyre feljebb kúszik a skálán, aztán harminc méter magasságban, 150 méter megtétele után kikapcsolta a rakétákat.

– Hajoljon előre és kulcsolja át a térdét, doktor! A leszállás döcögős lesz.

Az utolsó másodpercben erősen a rakéták indítópedáljára taposott, és a fékezők berobbanása több Sólymot ledöntött a lábáról. A Fejszés biztosan landolt, térdben meghajlított lábbal, hogy tompítsa a döccenést. Ezután, akár egy farkasok közrefogta medve, előrelendült, hogy letarolja a páncélos alakokat.

A mech lézerei végigsöpörtek a hódítókon, és a páncél sistergett, párolgóit, ahol a sugarak érintették. A gépágyú mindig biztos célra talált, és a lövedékek puszta fizikai ereje gyakran egymásnak repítette a harcosokat. A fejsze lecsapott, és alapos csonkítást végzett azok között, akiket nem hasított azonnal keresztül, miközben ide-oda kaszált az ellenség kavargó tömegén.

Kai kezdeti kirohanása a hódítókat visszaparancsolta a Rés torkába. Ahogy ott összetorlódtak, könnyebb célponttá váltak számára. Lábbal, ököllel roppantotta szét őket, és egyszerűen átgázolt rajtuk. A hátán és vállán levőket az átjáró kőfalaihoz dörzsölte, azok pedig csillogó, szétlapított holttestekként jelölték útját.

Kai számára, aki harcos családból lett harcossá, ez a csata volt az, amire a kiképzés alatt annyira készült. Mélyen a szívében tudta, abban a pillanatban, amikor csatamechjével a gyalogosok közé vette magát, hogy meg fog halni. Minden, amit a Jádesólymokról és azok fantasztikus gyalogosairól megtudott, azt sugallta, hogy a vesztébe rohan. Azzal is tisztában volt, hogy ha elég hosszú ideig sikerül életben maradnia, akkor távolabb terelheti a csata színhelyét a kórháztól, s megadja az esélyt a társainak, hogy elmeneküljenek, és Detloffnak, hogy felrobbantsa a Rést.

Valami azonban nem tetszett neki, és miközben a csata méterről méterre mélyebbre húzódott vissza a Résen keresztül, a felismerés kezdett a gondolatai közé hatolni. Támadásának brutalitása megdöbbentette a Jádesólymokat, és visszaverte őket. Bár akcióik során páncélzatának túlnyomó része megsérült vagy megsemmisült, nem hagyott nekik időt a gondolkodásra, tervezésre vagy célzásra. Miközben fegyverei a testüket, csillapíthatatlan dühe a lelkűket marcangolta.

A gyalogosok pedig fejvesztve rohantak előle.

A Fejszés a menekülő humanoidok után eredt, de Kai nem akarta igazán elkapni őket. Még mielőtt a mech megtette volna az utolsó néhány lépést a Rés gerince felé, a csatáról formált gondolatai értelmezhető formát kezdtek ölteni. Nem lett volna szabad megtenned. Feleslegesen tetted kockára Deirdre életét. Gondolkodás nélkül rontottál rájuk, és ez az uralkodód számára majdnem egy felbecsülhetetlen értékű katonai berendezés elvesztésébe került! Ha egyszer cserben hagy a szerencséd…

A hegy nyílásán átjutva szája mintha fűrészporral telt volna meg.

– Blake vérére! Vége.

A mögötte kucorgó Deirdre ugyanekkor lesett ki a rés mélyére. Hangja kislányos suttogássá vált:

– Atya Isten, mit művelt?

Alattuk, két szabályos oszlopban egy egész ezrednyi Jádesólyom csatamech masírozott felfelé. Néhányuk korábbi harcokról tanúskodott, de csak az egyik lézer csövén felhólyagosodott festék, és egy gépágyú torkolata körüli koromfoltok formájában. A kevéske megmaradt gyalogos nagy testvéreik lábai közé szaladt, és néhányuk páncélja mintha eggyé-olvadt volna a mechekével.

Kai ösztönösen bekapcsolta a csatakomputerét, hogy azonosítsa a lenti masinákat. Látott néhányat a Victor által hokinak és Thornak keresztelt típusok közül, de tucatnyi más modellt is, melyek azonosító nélkül jelentek meg másodlagos monitorán. Egy kis számláló a képernyő felső sarkában számolta a letapogatott mecheket, és negyvenötnél állt meg.

Lehetnének akár tízszer annyian is, ugyanannyi az esélyem. Nagyon remélem, Detloff a helyén van már. Kai elektro-optikai érzékelésre kapcsolta a letapogatóit, és kinagyította azt a területet, ahol az őrnagynak és embereinek kellett volna tartózkodnia az átjáró felrobbantásához. Ó, nem! A Lyrán katonák helyett két Békát pillantott meg. Egyikük egy nemzetközösségi egyenruhában levő, összezúzott testet emelt éppen a magasba, és a szurdok mélyére hajította.

A nagyítással Kai eleget látott ahhoz, hogy felismerje a testben Detloffot. Megöltem. Megöltem őt és az embereit. Mindennek vége, nem igaz? Semmiképp nem győzhetek… Amint átcikázott a fejében a gondolat, elő-ráncigált egy feledésbe merülő emlékképet is. Fontolóra vette a kép sugalmazását, majd kissé megbiccentette a fejét.

– Doktor, kérem, tegye pontosan azt, amit mondok, amikor kérem!

Két gombot nyomott le a vezérlőpulton. Az egyik nyomán a fülkét vöröses fény töltötte be, a másodikra pedig elhúzódott egy panel a vezérlőülés jobb karfáján. Világító kék gomb bújt elő, majd a helyére zökkent, és megállapodott az ujjai alatt.

– Látja azt a panelt a jobb térdénél?

A lány bólintott, majd elcsukló hangon megkérdezte:

– Amelyikre az van írva, hogy „Mágneses áramkörök”?

Kai bólintott.

– Kérem, nyissa ki azt a panelt. Amikor szólok, húzza ki az összes áramkört, a lehető leggyorsabban. Szikrák fognak pattanni, füst lesz, és megszólal egy sziréna, de csak húzkodja ki őket. Ne aggódjon, hogy tönkreteszi őket. Csak szedje ki őket onnan valahogy.

Lenyomott egy gombot a kommunikációs panelen, és széles sávú adásra kapcsolt, hogy hallják odalent. Hangját dörmögéssé mélyesztette, és olyan magabiztosságot és arroganciát szőtt a szavaiba, melyek most nagyon távol álltak tőle.

– Kai Allard-Liao vagyok. Emberek gyilkosa.

Széttárta a Fejszés karjait.

– Én őrzöm ezt az átjárót. Aki kész kiállni velem, annak harcoshoz méltó halált osztok, de aki elfogadja az ajánlatomat, az kegyelmet kap. Kisebb századaitok a gépágyúm muníciójának kimerítésére kényszerítettek, és szétroncsolták az egyik lézeremet. – Ezzel közelebb vitte egymáshoz a mech két kezét, hogy megragadják a fejsze nyelét. – Már csak ezzel az ütőfegyverrel védhetem magam. Mindegyikőtökkel végzek, egyedül, vagy csoportosan.

Lekapcsolta a külső mikrofont.

– Készüljön, doktor!

Deirdre hitetlenül bámult rá.

– Meg fognak ölni bennünket. Azt hittem, meg akarja adni magát.

Kai hangja keményen, rezzenéstelenül zengett.

– Mindent elkövetek a túlélésünkért, de kötelességeim és feladataim is vannak, melyeket teljesítenem kell. Detloff őrnagy és az emberei azért vesztek oda, mert veszélyes területre parancsoltam őket, hogy robbantsák be a nyílást. Ha megadom magam, ha nem teszek semmit, ezek a szupermechek lesöpörnek mindent, letarolják a kórház területéről menekülőket, majd hátulról meglepik a csapatainkat.

Hangja kissé meglágyult, de súlyos szavai folytatódtak.

– Sajnálom, hogy belerángattam. Nem várom el, hogy megértse, miért történik mindez, de szeretném, ha tudná, hogy nincs más választásom. Mielőtt vége lesz, sok vér fog a kezemhez tapadni, de még mindig jobb, ha az ő vérük folyik az én kezemre, mintha a barátaimé az övékre.

A rádióüzenetére recsegő válasz érkezett.

– Adler Malthus csillagezredes vagyok, a Sólyomgárda parancsnoka.

Egy, a komputer által Thorként azonosított mech lépett elő a harcosok soraiból. Mindkét kézfej nélküli karját tömzsi feje fölé emelte, és keresztezte gépágyúja és ionágyúja csövét. Egy-két másodperccel később a század összes mechje utánozta a mozdulatot, majd vezetőjükhöz hasonlóan leengedték gépeik végtagjait.

– Üdvözlünk téged, Kai Allard-Liao, és biztosítunk arról, hogy bátorságod hosszú ideig élni fog hódítóid szívében és lelkében.

Kai könnyedén elnevette magát, és adásra kapcsolt.

– Én pedig biztosítalak téged, hogy hősiességetek emléke legendaként fog keringeni az Utódállamok minden szegletében.

Kikapcsolta a rádiót, és Deirdre felé fordult:

– Amikor karnyújtásnyi távolságba ér az a mech, elkezdheti – most, doktor, csinálja már!

A Thor úgy masírozott előre, mint hentes a vágóhídon. Felemelte az ionágyút, mely jobb alkarját képezte, s melynek sugara összeroppantotta volna a Fejszést, de Kai ellépett a támadás elől. Egészen a Thor jobb hónaljához emelte a fejszét. A másodperc törtrészéig Kai azt hitte, a mozdulatot kísérő szikraeső csak a pilótafülke hátsó részéből jövő tűz tükröződése, de a lehulló páncélzápor meggyőzte, mekkora kárt okozott valójában. Az áldóját, ez tényleg működik.

Egy belső hang azonban azonnal emlékeztette arra, milyen kárhozatra ítélte káros önbizalma a La Mancha szimulációban. Mögötte Deirdre elkiáltotta magát:

– Vigyázzon!

A fülke egy forró léghullámtól kemencévé vált. Jobb keze lecsapott a kék gombra, aztán összetette a kezét, és imádkozott.

A Thor már mindkét karját felemelte, és összezárta, hogy egyetlen tapsoló mozdulattal szétzúzza a Fejszés koponyáját. A mech nyakát azonban ezüstös lángok fogták közre, még mielőtt a Thor súlyos végtagjai összezárulhattak volna, majd az egész pilótafülke felszökkent, mint egy rugós gyermekjáték. A másodrakéták begyújtottak, és aranyló lángjaik döntötték a Thor tömzsi fejét, a Fejszését pedig a Nagy Rés gerincének közepéig emelték.

Odalent a mech fúziós reaktora, melyet már nem burkolt a mágneses tér, mert köddé vált, amikor Deirdre kibelezte a vezérlő komputert, felrobbant. A gép minden ízéből fehér plazma lövellt ki, majd szétolvasztotta a mech roncsolt páncélbőrét. Beborította a Thor karjait, majd a forrongó energiavihar megremegett, és iszonytató, elementáris erejű robbanással szaggatta ízekre magát.

A hatalmas lökéshullám aktiválta a Rés falainak mélyére temetett pentaglicerint. A detonáció epicentrumától húsz méteres körben a kísérő robbanások sziklamorzsákat és lángnyelveket záporoztalak a kanyonon keresztül. Minden robbanáshullám újabbakat gyújtott be, melyek kővihart zúdítottak a Sólyomgárdára. Amikor a Fejszés feje átröppent a Résen, a sorozatos robbanások még az ő páncélburkolatát is elkapták. Egy hatalmas szikladarab a fülke ablakának csapódott, betörte az üveget, és Kai fedetlen combját áttetsző szilánkokkal hintette tele.

Aztán a detonációknak hirtelen vége szakadt, és visszhangjaik elnémultak. Kai, látva, hogy a Rés törésekkel borított falai még mindig állnak, attól tartott, a pentaglicerin nem tudta elvégezni a rábízott feladatot. Miközben azonban azon töprengett, hogy tudná visszakormányozni a mentőkabint, hogy a falaknak csattanva láncreakciót idézhessen elő, egyre erősödő, mély, vészjósló moraj dübörgött elő a hegy gyomrából, hogy betöltse a törmelékborította átjárót. A legmagasabb ponton néhány szikla megingott, lassan legördült, és a föld felé bucskázott. Egyre több követte őket, majd a kanyon falai derékban meghajoltak, és a sziklák özöne megtöltötte, és maga alá temette a Nagy Rést.

Az ugrásra képes mechek a levegőbe szökkentek, de a fekete sziklák roppant táblái a földre kényszerítették, és szétzúzták őket. Irdatlan kőóriások gördültek keresztül a kanyonon, szétszórva az ellenséges mecheket, mint gyermeki düh a játékokat. Az egyenetlen élű dolmenek széthasították a gépeket, mint kés a vajat, majd a fúziós reaktorok detonációja közepette maguk is szilánkokra és porfellegekre robbantak. Sűrű, fekete füst zárta el a hegyek közti egyetlen átjárót, és sötét szemfedőként telepedett a Sólyomgárda tömegsírjára.

Kai, elborzadva a látványtól és a tudattól, hogy mindennek ő volt az okozója, kikapcsolta a képernyőket, ahol a letapogatok a szétroncsolt mecheket számlálva a kárt térképezték fel. Megfeledkezett vércsíkos lábának sajgásáról, és a mögötte hallatszó zokogó hangokról. Megvárta, amíg kiég a kabin motorja, aztán kinyitotta az ejtőernyőt, és leszállóhely után nézett, a lehető legtávolabb a Nagy Réstől.

37

Függönyök síkja, Twycross

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. szeptember 10.

A hódítók megkaparintották a Nagy Rést! A felismerés adrenalin nyilakat lövellt szerteszét Victor testében. Némán megesküdött, hogy a Szudétákbeli tervezés hetei nem lesznek hiábavalók, és kiűzte a veszteség gondolatát az agyából.

Gyorsan átrádiózott Allard ezredesnek.

– Ezredes, kérem, ne utasítson ki innen!

Bal kézzel információt kért a taktikai komputertől, és nézte, ahogy az adatok végigfutnak elsődleges monitorán.

– Irányítsa az Excelsiort, a Diadalt, a Catamountot és a Lught a 0227-es szektorba! Tartsák vissza a Sólymokat, ameddig csak bírják!

Milstein hangját döbbenet és meglepetés itatta át:

– Ezredes, azok az űrjárók a csapataink evakuálására valók. Az Excelsior csakis arra, hogy Victort kimenthesse innen. Nem engedélyezhetem, hogy bármi másra használják azokat a hajókat!

Victor nem akarta megadni magát.

– Ha nem vetjük be őket, nem lesz, amit elszállítsanak.

– Allard ezredes, vonja vissza ezt a parancsot! – horkant fel Milstein.

– Maga a feljebbvalója. Azt képzeli magáról, hogy az apja miatt bármit megtehet!

Victor dühösen felmordult.

– Maga idióta! Nem akarok az apám mögé bújni. Ennél magasabbra török. Ez az egyetlen esély, hogy megmentsük a hadműveletet.

Victor neurosisakjában egy lézer kiváltotta elektromos zörej pattant, amikor Dan Allard megszólalt.

– Engedélyezem, uraim. Itt harcok folynak. Milstein, irányítsa a hajókat.

– Allard ezredes, hadd emlékeztessem arra, az a feladatom, hogy a herceg fiának biztonságát szavatoljam.

Dan hangja hűvös volt, és kőkemény.

– Akkor azt javaslom, tegye a seggét egy mechbe, és azonnal jöjjön ide, mert a rádióhívásai csak elvonják a tisztem figyelmét! Irányítsa az űrjárókat a 0227-esbe!

Victor áttanulmányozta a terep taktikai térképét, melyet Dan küldött át hozzá. Egy pillanat alatt megerősítette a stratégia helyességét. Dan a támadásra Kai egyik szükséghelyzetekre készített tervét választotta ki. Lenyomott egy gombot, mire a térkép adatai Galenhez, és a gárda többi tagjához is eljutottak. Elképzelhet, hogy ez működni fog.

A taktikai frekvencián Dan erős, magabiztos hangja harsant.

– Akira, vonja vissza a jobb szárnyát, és tolja előre a balt! Be kell vetnünk a Második Ezredet, hogy megfordítsuk a kláncsapatok teljes csatarendjét.

– Értettem. Visszatereljük a kláncsapatokat a Rés szájába, hogy az erősítésüknek át kelljen verekednie magát a saját emberein, ha támadni akar. Képben vagy Scott?

– Roger. Levonulok, hogy lefedjem a völgyet, és kihajtsam az utóját. Tíz perc a bevetésig, visszaszámlálás indul!

– Remek. Victor, a Tizedik Lyránokat Akira jobb szárnyának védelmére rendelem ki.

Victor érezte, hogy elpárolog belőle a keserű rettegés, hogy kihagyják a hadműveletből.

– Rendben. Mi lesz a Kilencedik F-C-vel?

– Háromnegyed óra múlva jönnek ki a viharból. Addig nem léphetünk kapcsolatba velük. Nem tetszik ugyan, de ezt egyedül kell csinálnunk.

Victor komor arccal bólintott.

– Ők lesznek az utolsó dobásunk, ha az űrjárók nem tartóztatják fel a Sólymokat a Résnél.

– Bízzunk benne, hogy nem lesz szükség rájuk – mondta Dan.

– Roger… és ezredes, köszönöm a lehetőséget.

Victor neurosisakjában halk kuncogás hallatszott.

– Csak ne lövesd szét a segged, Victor! Kinyírna a sok papírmunka.

– Igenis, ezredes. Davion vége. – Victor a Lyrán Gárda taktikai frekvenciájára kapcsolt át. – Alfa Zászlóalj, figyelem! Kommandantok, hozzák fel Bravót és Charlie-t, hogy a gerincünket és a bal szárnyat alkossák. Charlie, a Kopók Első Ezredét fogják súrolni. Támadunk, aztán lassan hagyjuk, hogy a Kopók visszavonuljanak nyugatra. Ha nem felejtik el, hogy adni jobb, mint kapni, akkor túl fogjuk élni.

A tizennégy méter magas, jobb alkarja helyén gépágyúcsővel fenyegető Victor lesétált a dombról, és a Tizedik Lyrán Gárdát a pokol tornácára vezette. A homokfüggönyök egzotikus táncot lejtő fátylakként kavarogtak, s míg néhány dolgot elrejtettek, másokat baljósan felvillantottak. Victor azon töprengett, vajon miféle veszedelmek lapulnak a forrongó homokviharban, és alig jutott el a füléhez a mech arcán végigsöprő porszemek zizzenése.

Az első ellenséges gép mintegy varázsütésre tűnt fel a jobb oldalán. Az Árnyéksólyom félig már elhaladt mellette, amikor a pilóta észrevette Victort, és kezdte megfordítani a mechjét. Victor felemelte hadigépének jobb karját, és a gépágyú csövével az Árnyéksólyom négyszögletes kémlelőablaka felé bökött. A torkolattűz eltakarta Victor szeme elől a mech fejét, de a kimerült urán lövedékek, melyek keresztülrobbantak rajta, kárpótolták a látványért. A lefejezett Árnyéksólyom hátrabillent, és eltűnt egy homokfüggöny fekete redői között.

Victor mindenfelé véres csatajelenetekre lett figyelmes maga körül. Egy lyrán Gyorstüzelő botorkált el mellette, egy kicsavarodott myomer izmon himbálódzó jobb karral. Az őt üldöző ellenséges Karabélyos úgy rontott keresztül a csatamezőn, mint a vérnyomot követő ragadozó, és érzékelője vadul pörgött, hogy minden adatot összegyűjtsön, amit csak lehet. Megállt, és fegyvereit Victorra célozta, dupla gépágyújából pedig lövedékzáport zúdított a mech mellkasára.

A Victor hadi komputere újrahúzta a gép körvonalait a másodlagos monitoron, világító sárga pöttyökkel jelölve a sérüléseket. Davion ügyet sem vetett rá, célkeresztjeit a Karabélyos tömzsi testére vetítette. A fülkét betöltötte a gépágyú magas, sivító hangja, és egy sorozat lövedékkel szétmarcangolta a Sólyom jobb vállának páncélját. Az ízületből kék-zöld szikrák és lángok pattantak ki, és a kar mozgása megszűnt: egyenesen előre mutató útjelzővé fagyott.

Victor közelebb lépett a gépével, sokkal beljebb, mint amire az ellenséges mech célozni tudott. A Victor bal kezével a Karabélyos jobb vállára csapott. Az ütés nyomán a ferrokerámia páncél elfüstölgött. Még több szikra pattant, amint a váll lefelé gördült, majd az egész végtag lecsavarodott, és a földre hullt.

A Karabélyos pilótája kis lépést tett hátrafelé, majd megfordult, hogy a bal kar fegyvereit Victorra irányozhassa. Eközben lépett elő Galen Cox Keresztese egy tovaillanó homokfalból, mindkét gépkezével elkapta a fegyvereket, és felfelé lökte őket. A Karabélyos nehézlézerének és gépágyújának lövései jóval Victor feje felett száguldottak tova.

A Keresztes keze ide-oda ráncigálta a kart. A fegyverek csövei olyan fémes sikoltással csavarodtak ki a helyükből, hogy még az üvöltő viharon át is hallható volt. A Victor a Karabélyos jobb lábára irányozta a gépágyút, és a herceg hüvelykujjával lenyomta a tűzgombot. A lövedékek lehántották a mech térdéről a páncélt, majd átfúrták a titán-magnézium csontokat. A gép jobbra dőlt, majd az oldalára esett, és arcra borult.

Victor szalutált Galennek a mech gépkarjával, azzal sarkon fordult, és további préda felkutatására indult. A délutánból lassan este lett, ő pedig folytatta a sikeres hadjáratot. Mire leszállt az éj, gépágyújának muníciója elfogyott, és a csata tátongó lyukakat hagyott a páncélján, amíg már nem maradt senki, aki szembeszállhatott volna vele.

*

Galen lenézett a hordozható komputerére.

– Amennyire ki tudjuk találni, a Sólymok parancsnoka tudta, hogy készül valami, amikor az erősítésük nem kelt át a Résen. Utasítást adott az embereinek a visszavonulásra, hogy elillanhasson a síkról, amint leszáll az est. Nem számítottak arra, hogy belerohannak a Kilencedik F-C-be, így veszítettek arrafelé pár mechet. A Kilencedik még mindig a maradék nyomában van, de azok az átok gépek nagyon jól hűtenek, ezért rávernek az embereinkre.

Victor bólintott.

– Aha, kétségtelen, hogy jól hűtenek. Már kaptam egy előzetes jelentést az egyik masinából kiszerelt hűtőegységről. Van valami duplaüreges hőcserélőjük, olyan folyadékkal, melynek hőtaszító faktora a levegő héttizede! A techek szerint azok a berendezések, melyek a mieinkhez nagyjából hasonló méretűek, valószínűleg 150-200 százalékkal hatékonyabbak.

– Nehéz elhinni, hogy megvertük őket, miután láttuk, milyen előnyökkel rendelkeznek – értett egyet Galen. – A foglyokat is megdöbbentette a vereség, de már beletörődtek. Leginkább a klánunk nevét akarják tudni, hogy tisztában legyenek vele, kinek tartoznak hűséggel. –Cox könnyedén felnevetett. – Nem tudták eldönteni, hogy Davion vagy Steiner Klán vagyunk-e, ezért a Victor mellett határoztak.

Victor hangosan felsóhajtott.

– Csak figyelmeztessen mindenkit, hogy bánjon velük kíméletesen. Nem tudhatjuk, mikor fordul a kocka. Hé, gondolja, hogy ők azok?

A sátor oldala lobogni kezdett, és egy helikopter berregése hangzott fel. Davion talpra szökkent, fellökve fából és vászonból készült tábori székét. Galenhez hasonlóan ő is elmosolyodott. Kintről általános ujjongás és tapsvihar hangzott fel, és a sátor előlapja meglibbent.

Kai Allard lépett be merev mozdulatokkal, céklavörös arccal, és fenn tartotta a sátorlapot Deirdre Learnek. Miután a lány belépett, hagyta, hogy visszazáruljon, és lábán vaskos kötéssel ügyetlenül megfordult. Vigyázzba vágta magát, és szalutált Victornak. A fiú viszonozta az üdvözlést, majd átölelte barátját, és megveregette a hátát.

– Nem is tudod, milyen boldog voltam, amikor a mentőalakulat jelentette, hogy megtaláltak. Tényleg azt hittem, hogy a halálba küldtelek, barátom.

Victor hátralépett, és Deirdre felé nyújtotta a kezét.

– Örülök, hogy vele volt, doktor, és ellátta a sebeit.

– Boldog voltam, hogy segíthettem, de ha legközelebb nem muszáj harcba kísérnem egy mechet, inkább nem teszem.

Bár Victor elcsodálkozott a lány kirohanásán, tudta, hogy sem az idő, sem a hely nem megfelelő arra, hogy tovább firtassa az eseményeket.

– Foglaljanak helyet – intett vendégeinek. – Kai, amikor kiküldtelek a Réshez, csak azt szerettem volna, ha jelentést teszel, nem azt, hogy egyedül nyerd meg a háborút.

Deirdre letelepedett egy székre, de Kai állva maradt.

– Igen, uram. Bocsánat, uram.

Kai hangjában és tekintetében valami nem tetszett Victornak. Úgy beszél, mint az UAKA-n. Mi a frász történik itt?

– Kai, túl régóta vagyunk barátok ahhoz, hogy uramozzál, és felismerem ezt a hanghordozást. Mi van?

Kai nagyot nyelt.

– Sokat gondolkodtam erről, Victor. Azonnali hatállyal lemondok a megbízásomról.

Victor először Galenre, majd Deirdre-re pillantott, akik éppolyan döbbent arcot vágtak, mint ő maga.

– Miről beszélsz? Most mentetted meg egyes egyedül a hadseregünket. Fel kell bérelnünk valakit, kövessen téged katonazubbonyban, hogy minden érdemrendet felvonultathass, amit ezért kapni fogsz. A pokolba is, nincs annyi érem a Belső Szférában, hogy kellőképpen megjutalmazzon a tettedért.

A sebesült mechharcos felemelte a kezét, hogy leállítsa Victort.

– Felség, mindennél fontosabbak nekem ezek a szavak, de semmi értelme. Majd olvasod a jelentésemben, de a kivonatát már most átadom. Nemhogy meggondolatlanul veszélybe sodortam Lear doktort, de hibás utasítást adtam az egyik tűzszerészcsoportnak is. Ostobán azt képzeltem, hogy azon a féltucat páncélos gyalogoson kívül a kórház területén nincs is több a hegyekben. Néhány emberünket visszaküldtem, hogy robbantsák fel az átjárót, aztán még húsz-harminc Sólyommal szembeszálltam a Fejszéssel. Tudtam, hogy lenni kell valahol még többnek is, de nem is próbáltam meg figyelmeztetni Detloffot vagy az embereit. A Sólymok pedig lemészárolták őket.

Deirdre felé fordult.

– Kérdezd meg tőle. Ott volt. Majd elmondja.

Kai lesütötte a szemét, és arcát szinte égette a szégyen.

– Jószerivel megöltem azokat az embereket, Victor. Tudnom kellett volna előre. Vagyis tudtam előre, és semmit sem tettem a megmentésükre. Hadbíróságot érdemiek, nem kitüntetést.

Victor Deirdre nézett.

– Nos, doktor, alátámasztja, amit mondott? Valóban meggyilkolta azokat a katonákat?

A lány arcán kavarogtak az érzelmek, miközben látszott, hogy a válasszal küszködik. Kaira nézett, majd le a saját kezére, egymásba fonódott ujjaira. Amikor viszont felemelte a fejét, szemrebbenés nélkül pillantott Victorra.

– Nem – mondta. – Azok az emberek már halottak voltak. Ha nem szedi össze őket, és nem szervezi meg a kórház evakuálását, mindenki ott pusztult volna. A hegyekben legalább férfimódra halhattak meg a katonák.

Victor Kaira sandított.

– Időre van szükséged, hogy végiggondolhasd. Galen, vigye át Allard hadnagyot a kórházba.

Deirdre felállt, és utánuk indult, de Victor a karjára tette kezét, és visszatartotta.

– Kérem, várjon egy percet, doktor.

– Ahogy kívánja, Felség.

A lány visszaereszkedett a székre.

– Tehetek önért valamit?

Victor aprót biccentett.

– Kai a barátom, és szeretném, ha jól mennének a dolgai. Soha nem a magabiztosságáról volt híres, és ahogy ön is tapasztalta az előbb, túl kritikus önmagával szemben. Még ha nem is vonul vissza az ENFÉ-ből, soha többé nem fog ilyen veszélybe küldeni embereket több információ és támogatás nélkül.

A lány tekintete hűvös volt, hangja pedig fagyos.

– És ennek mi köze hozzám?

– Nézze, doktor – felelte határozottan Victor. – Mondhatja, hogy semmi közöm hozzá, de én pont az ellenkezőjét gondolom. Vegye egy előjogokkal felruházott nemes okvetetlenkedésének, vagy egy mechharcos arroganciájának – nem érdekel. A barátom viszont annál inkább. A kettejük közti ellentét annyira nyilvánvaló. Ő soha nem ártott magának. Miért gyűlöli annyira?

A lány válaszra nyitotta a száját, majd hirtelen tétovázni kezdett, és lenézett a földre.

– Orvos vagyok. Az a munkám, a hivatásom, hogy a rászorulókon segítsek. Gyűlölöm a háborút és a harcosokat amiatt, hogy pusztulást okoznak…

– Mégis az Egyesült Nemzetközösség Fegyveres Erőinek tagja lett. –Davion a fejét rázta. – Miért?

Deirdre hangosan kifújta a levegőt, kihúzta magát, és felállt.

– Azért csatlakoztam az ENFÉ-hez, hogy bebizonyítsam a családomnak és a barátaimnak, hogy lojális tudok lenni az ön apjához és az államhoz, melynek trónját megörökli. Azért léptem be, mert a családom az Egyesült Világok lekötelezettje, és én azon voltam, és vagyok ma is, hogy ezt megháláljam. – A lány állta Victor kemény tekintetét. – Azért léptem be, mert bármire kész vagyok, hogy visszafordítsam azokat az iszonyú tetteket, melyekért ön érdemrendeket osztogat.

Victor állkapcsa összeszorult, de ura volt indulatainak.

– Rendben, elfogadom, de halasszuk máskorra a háború szükségességéről való eszmecserét. Csak egy kérdésemre válaszoljon, és utána elmehet. Miért gyűlöli Kait?

– Erre nem nehéz válaszolnom. – Szája szegletében gonosz mosoly villant. – Hadd kérdezzek valamit, Felség. Ön szerint hogy kellene éreznem az apám gyilkosának fia iránt?

38

Hódításparancsnokság, Wolcott

Pesht Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3050. október 2.

Shin Yodama bátorító mosollyal pillantott Hohiro Kuritára, és rákacsintott, amint a Kanrei fia széles sávú rádióadást küldött a Wolcott körüli orbitális pályára álló űrjárók felé.

– Konnichi wa, Füstjaguárok! Hohiro Kurita vagyok, a Wolcottot védő haderők főparancsnoka. Megtudtam valamit a szokásaitokról, amíg a Teknőcparton a vendégszereteteteket élveztem, szárnysegédemmel együtt, aki segített elmenekülnöm arról a világról. Hogy megmutassuk, nem vagyunk sötét barbárok, megkérdezlek benneteket, mekkora erőt szándékoztok bevetni ebben az ostromban, hogy eldönthessem, milyen csapatokat használjak fel a támadásotok visszaverésénél.

Hohiro háta mögött, a parancsnokság ablakai mellett Theodore Kurita Kanrei érzékelhető büszkeséggel figyelte a fiát. Amikor szeme találkozott Shin tekintetével, visszamosolygott rá, majd megfordult, és kinézett a hatalmas ablakokon. Az éjszakai égen, a keleti horizont felett még alig észrevehetően, narancsvörös gömb emelkedett felfelé. Ragyogó felszíne előtt két fekete pontocska araszolt el. A nyomukban nyílszerű sziluett tűnt fel, a klán egyik űrugrója.

Shin a szemöldökét ráncolta. Túl sok lett volna azt remélni, hogy a Teknőcpart után nem vonják be egyik csatahajójukat a küzdelembe. Embereinek minden óvatos tervezése és kemény munkája veszendőbe megy, ha a hódítók úgy döntenek, hogy a csatabárkán felsorakoztatott arzenállal végigsöpörnek a bolygó felszínén.

A rádióban felhangzó válasz recsegésére Shin a magasan a falra szerelt hangszóró felé fordult.

– Dietr Osis galaxisparancsnok vagyok. Attól tartok, hibás következtetéseket vont le a megfigyelésünkből, Hohiro Kurita. Azért jöttünk, hogy elfoglaljuk, és sajátunknak tudjuk ezt a bolygót, ezért nem kérjük, hogy alkudja le az erejét…

– Ugyan már, galaxisparancsnok – vágott közbe Hohiro. – Tudja, hogy csúnya dolgok történhetnek idelent. Természetesen meg kell védenem önnel szemben ezt a bolygót, de nem akarok több embert veszíteni, mint amennyit feltétlenül szükséges. Ezt megértheti, hiszen maga is harcos. Tudni kívánom, mekkora erőt használ fel a támadásra, hogy aszerint rendeljem ki az egységeimet.

Osis válaszában döbbent hitetlenkedés bujkált.

– Azt akarja mondani, nem követ el mindent a Wolcott védelmére? A haderejének csak egy részét szándékozik bevetni abban a csatában, mely arról dönt, kié lesz ez a világ?

Hohiro arcán mosoly olvadt szét, de a hangja rezzenéstelen maradt.

– Látom, hogy tökéletesen érti a javaslatom lényegét. A szokásunkhoz híven eljuttatom önhöz az egységeim szolgálati adatait és eddigi történetét. Nem fog sokáig tartani, hogy rájöjjön, a társadalom legaljából férceltem össze őket. Az igaz, hogy önként jelentkeztek a szolgálatra, de a bátor szívnél egy mech-harcosnak többre van szüksége. Igen, elszántam magam, hogy a haderőmnek csupán egy részével védjem a Wolcottot, feltéve, hogy megegyezünk a részletekben.

– Részletekben? Kérem, fejtse ki!

Hohiro kinézett az ablakon az űrugró sziluettjére.

– Megkísérli meghódítani ezt a bolygót, és lehet, hogy nagy jutalomban lesz része. Én azonban semmi különös jutalomért nem csatázom.

Osis válasza óvatosságról árulkodott.

– Megígérhetem, hogy ha legyőz, nem fogom még egyszer megkísérelni a világának meghódítását.

Hangja nem hagyott Shinben kétséget afelől, hogy a klánbéli inkább hitte volna, hogy a Wolcott napja szupernóvaként végzi, mint hogy veszíthet.

– Értékelem a gesztust – sóhajtotta Hohiro –, de egy ilyen ígéret csak önt kötné. A halála vagy a lefokozása esetén szinte azonnal újabb támadás indulna, és biztosan az udvariasság minden olyan formája nélkül, melyet ön mutat. Valami konkrétabbat reméltem, abban az esetben, ha győzelmet aratunk.

– Mint például?

Hohiro drukkolni kezdett, hogy sikerüljön.

– Négy frontvonalbeli csatamechet, és két tucatot a gyalogsági harci páncélzatukból.

A galaxisparancsnok hahotázni kezdett.

– Ki van zárva!

– Miért? – kérdezte sértődött hangon Hohiro. – Maga biztosra veszi, hogy a győzelmi esélyem zéró. A csata után, amikor ismét elmenekülök vendégszeretete elől, és visszaindulok a népemhez, magyarázatot kell adnom a tetteimre, hogy megmentsem a jó híremet. A hadifelszerelésük egy részének megkaparintása elég jelentős cél ahhoz, hogy a feletteseim megértsék, miért vállaltam a kockázatot. Az a legkevesebb, hogy legalább azzal az illúzióval megtisztel, hogy olyan fenyegetést jelentek, mely méltó efféle megállapodásra.

A rádióban tizenöt-húsz másodpercig csend honolt, majd Osis megszólalt. Lassan ejtette a szavakat, mintha máris érezte volna, később még nagyon meg fogja bánni, amit mond.

– Rendben. Ha legyőz, kezeskedem, hogy megkapja négy csatamechünket és a két tucat csatapáncélt. Azt is megígérem, hogy a Wolcott megtarthatja függetlenségét, ha veszítünk. A bevetésre szánt haderővel kapcsolatban pedig annyit mondhatok, nem lesz több, mint durván a fele annak, amit ön felajánl.

Shin szeme összeszűkült. A megnövelt tűzerejükkel ez körülbelül akkora erőt jelent, mint a miénk, a pusztító erőt tekintve. Ha mi tartjuk kézben a csatamezőt, és előnyünkre használjuk ki a terep tulajdonságait, van esélyünk, hogy legyőzzük őket.

Hohiro, akinek mosolya időközben fülig érő vigyorra váltott, lassan bólintott.

– Nagy örömömre szolgál, hogy egy ilyen belátó és tiszteletreméltó férfiúval van dolgom. A Yuutsu – vagyis Kék Ördögök – élén várom, a numachi no tanima körzetben, jelenlegi pozíciómtól tizenöt myriaméterrel északra. Négy óra múlva megfelel? A technikusaim azonnal továbbítják a Kék Ördögökről szóló anyagot. És mindkét ezredemet bevetem.

– Akkor hát négy óra múlva.

– És parancsnok, ne aggódjon – röpítette el Hohiro utolsó nyilát. –Ha túléli a vereséget, jobban fogok bánni önnel, mint ahogy az ön emberei tették velem.

Hohiro lenyomott egy gombot, hogy azonnal véget vessen a rádióadásnak. Az apjához fordult.

– Nos, mi a véleményed?

Theodore a fia mellé sétált, és mindkét kezét annak vállára tette.

– Nagyon jó munkát végeztél, fiam. Osis nyugtalankodni fog, azon fog töprengeni, vajon rászedték-e, és dühös lesz a sértésed miatt. Ez bizonyára alaposan el fogja terelni a gondolatait.

A Kanrei Shinre nézett.

– Chu-sa, ha lenne olyan szíves..DL

Shin vigyázzba vágta magát.

– Kanrei?

– Kérem, szóljon át rádión Narimasa Asano tai-sának, és mondja meg neki, hogy hamarosan csatlakozunk a frissen elkeresztelt Kék Ördögökhöz az Ingovány-lapályon. – Theodore szája szegletében gonosz mosoly tűnt fel. – Négy óra múlva a hódítók elszenvedhetik első véres vereségüket a sok közül.

*

Az Ingovány-lapály sós vizével és sűrű, kúszónövényekkel teli mangrove-erdejével Shint a horrormesék – melyeket gyermekkorában olyan lelkesen hallgatott – démonok járta vidékére emlékeztette. Gázok törtek fel bugyborékoló hullámokban, folyós, fekete sármasszát prüszkölve. Hüllők úsztak tova a mocsárban, tüskés farkuk lassú hullámzásával hajtva magukat előre, mintha dühítenék őket a betolakodók, és titokban azt remélnék, az emberek előbb-utóbb kibújnak a páncélburokból, és feltálalják magukat vacsorára.

A Hohiro Trebuchetje és Narimasa Asano Keresztese mellett álló új Főnixszel Shin a csatamező módosításait tanulmányozta, melyek, biztosra vette, alaposan lefoglalják és összezavarják majd az ellenséget. A mocsár zöld lombos baldachinján ezernyi fémszerpentin libegett, akár keresztény karácsonyfán a díszek. A csillámló arany és ezüst szalagok csak annyi fémet tartalmaztak, hogy a magnetikus rezonanciás letapogató az egész erdőt acéldzsungelnek lássa, és jól elrejtsék az erdő sötét gyomrában lapuló mech-hadsereget.

A Genyosák mechjeinek további álcázására a harcosoknak elrendelték, hogy kapcsolják ki a gépeik törzsében és karjában levő hűtőegységeket. Csak a lábban elhelyezett tartályok működtek. A mocsár vizében alámerülve ezek is könnyedén leadhatták a lustálkodó fúziós reaktor termelte hőt. Ez az óvintézkedés amellett, hogy általánosságban emelte a mocsár infravörös sugárzását, gyakorlatilag láthatatlanná tette a mecheket a hőérzékelők számára.

Minden mechre olyan rejtőszíneket festettek, melyek nehezen észrevehetővé teszik őket a mocsárban, és a radarzavarók elzárják az ellenség elől a letapogatás eme formáját. Shin a mocsáron túli, hatalmas deltatorkolatra nézett. Miután földet érnek idelent, karnyújtásnyira kell jönniük hozzánk, hogy észrevegyenek. A mocsár túl nedves ahhoz, hogy leégessék, ezért kénytelenek lesznek fogócskát játszani velünk, egy általunk kiválasztott csatatéren.

Két tojás alakú űrjáró szelte át a deltát, majd megfordult, és lebegni kezdett egy homokzátony felett. A hajók nem engedték ki a futóműveiket, hanem a levegőben maradtak, körülbelül tíz méternyire a föld felett. A mechdokkok kapui kinyíltak, és gyors egymásutánban csatamechek hullottak ki a talajra. Amint földet értek, előre indultak és sorfalat alkottak, kihasználva a zátonyok és a törmelék adta szerény fedezéket.

Shin csak ámult, milyen hatékonyan dolgoznak. Mesteri pilótáik kell, hogy legyenek, ha mozdulatlanul tudják tartani a hajót, miközben több száz tonna hadigép masíroz az ajtóhoz, és ugrik ki. Vagy hihetetlenül erős kézzel markolják az irányítóművet, vagy a számítógépes vezérlés és parancsintegrálás olyan szintjére jutottak, ami a képzeletünket is felülmúlja. És a mechharcosaik… Ügyesen ugratlak, és tétovázás nélkül a helyükre sietnek. Úgy tűnik, ötös csoportokban dolgoznak, olyan koordinációval, mely azt sugallja, rengeteget gyakoroltak együtt.

A hajókból a mechek nyomában kisebb alakok záporoztak ki, ők azonban négy csatamechhel együtt a helyükön maradtak, miközben a többiek előbbre óvakodtak. Osis tiszteletben tartja a megállapodást. Ők a jutalmunk, és csak arra várnak, hogy megnyerjük őket. Biztos vagyok abban, hogy gúnyolni akar velük minket, de elképzelhető, hogy mi nevetünk a végén.

Hohiro hangja átvisszhangzott a neurosisakján.

– Kezdődik, Shin. Szerencsét kívánnék önnek, de abból máris óriási készletei vannak.

Shin egy ujjmozdulattal bekapcsolta célzókomputerét.