– Igen, de… várjon csak, mi az, hogy tulajdon?

Ulric rezzenéstelen arca semmi szokatlanról nem árulkodott.

– Azzal, hogy Vlad elfogott, az ő birtokává váltál. Én azonban éltem uralkodói előjogommal.

A Phelan arcát egyre jobban torzító döbbenet semmiben nem befolyásolta Ulric magyarázatát. Megragadta Phelan jobb karját, láthatóvá téve a csuklózsinórt.

– Ez annyit jelent, Phelan Kell, hogy most már az én tulajdonom vagy.

15

Thule, Orbitális Pálya, Rasalhág Tartomány

Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. március 7.

Tyra Miraborg a vezérlőfülke ellenőrző egységének másodlagos monitorára pillantott, mely kis ikonként mutatta a Shilone vadászt a képernyő kellős közepén, és egy vektorgrafikus gömböt forgatott lassan a hajó körül. A hajója mellett három kicsi, azonosító jelekkel ellátott háromszög jelent meg, hogy jelölje a társának és a kötelék két másik pilótájának helyzetét. A pálya meghosszabbításában a hatalmas gömb továbbra is szívfacsaróan távolinak látszott.

A lány mosolygott, s alig érezte a neurosisak párnáinak nyomását a szája szegletén. Hamarosan otthon leszünk. Aztán irány a Bragi fedélzete, és egy másik csillagrendszer. Tudhattam volna, hogy egy tiszteletbeli gárda tagjaként az időm túlnyomó részét különféle szertartásokkal töltöm, de arra nem számítottam, hogy a védelmi minisztert fogom kísérgetni hosszadalmas szolgálati útjain, miközben végigjárja a Periféria kalózai dúlta rendszereket.

A sisakba épített hangszóróban Anika Janssen hangja csendült fel.

– Semmi szokatlan, Kapten.

Tyra jobbra fordította a fejét, és látta, hogy Anika Shilone-ja saját vadászgépével egy vonalba kerül. A hajó szárnyformája miatt azon kevés légűr-vadászgép közé tartozott, melyek mind légköri, mind világűri harcokra alkalmasak voltak. A Shilone-pilóták mint külön kaszt mesterségüket csak a „bumeráng” névvel illették. „Ez, aranyom – mondta Tyra egyik első oktatója –, azért van, mert a Shilone-pilóták mindig visszatérnek a bevetéseikről.”

Persze, és a Komsztár sosem veszít el üzenetei. Tyra bekapcsolta a rádiót.

– Roger, Valkyrie Kettő. Tiszta vagyok. Veled mi a helyzet, Ljungquist?

– Tiszta, mint nyaralás után az ég – kacagta Sven Ljungquist. – A Valkyrie Négy nem jelent akadályt. Szemmel tart minket. Senki nem jött a közelünkbe.

– Roger, hármas – Tyra megérintette a dobóhajó ikonját a másodlagos monitorán. A dobóhajó egy pillanat alatt a képernyő közepére ugrott, a köteléket jelző ikonok pedig lekerültek nyolc órára. Azon kívül, hogy a komputer teleírta a képernyőt a kötelék anyahajója, a Bragi érzékelőinek adataival, közvetlen kapcsolatot teremtett vele.

– A Valkyrie Kötelék jelenti, hogy minden rendben.

– Roger, Valkyrie Vezér. Hazaértek még vacsorára. – A repülésirányító férfi halkabbra fogta. – A kaja messze nem lesz olyan, mint két napja a Sovolon, Tyra. Kár, hogy nem fogadtad el a meghívásomat.

Mielőtt Tyra felelhetett volna, Anika kapcsolódott be a vonalba.

– Tviet hadnagy, örülnék, ha nem kalandozna el. Veszélyes vizeken evezünk.

Tyra hallotta, hogy Tviet tudomásul veszi Anika korholását, majd a rádió elhallgatott. Magában megköszönte Anikának, de a már jól ismert sajnálat és harag keveréke újra fellángolt benne. Erőltette magát, nehogy gondolatai ismét erre a boldogtalan ösvényre terelődjenek. Döntöttél, és kész. Elhatároztad, hogy nemet mondasz Phelan ajánlatára, és ehhez a századhoz szegődsz, mert ennek volt a legtöbb értelme. Nem maradhattál a Gunzburgon, annyi szent.

A rádió kontrollpaneljén vörös fény villant, ő pedig gépiesen megnyomta a gombot. Mintha olvasott volna a gondolataiban, Anika jelentkezett be kettőjük közös, privát frekvenciáján.

– Tyra, nem emésztheted magad örökké, nem tehetsz róla. A sors útjai…

Tyra bólintott, és Anika Shilone-jára pillantott.

– Tudom, hogy igazad van, Nik. Semmit sem tehettem volna, hogy megakadályozzam Phelan halálát, még akkor sem, ha valóban csatlakozom a Kell Kopókhoz. Phelan egységének nem volt légűrvadász védelme, így hát ott sem lettem volna.

– Ez már jobban hangzik. – Anika hangját a megkönnyebbülés és az elkeseredettség furcsa keveréke hatotta át.

Tyra ismét a Bragiról érkező adatokra pillantott, de továbbra is tiszta volt minden. Ezen a protokolláris körúton végig abban reménykedett, hogy a Phelant elpusztító kalózok rajtuk ütnek, ő pedig bosszút állhat. Hülyeség. Az efféle gondolatokkal annyit érek el, hogy szépen kicsináltatom magam.

Bekapcsolta a mikrofont.

– Kösz, Nik. Magamhoz tértem. Amikor visszaérünk a Bragira, emlékeztess rá, hogy megmagyarázzam Tvietnek a nej szó jelentését.

– Roger.

Tyra észrevette, hogy valami feltűnik a lokátoron. A dobóhajó érzékelőjének külső szélénél négy kis vörös háromszög jelent meg. A harci komputere felvonta a másodlagos monitort, és olyan légűrvadász- és siklótípusok körvonalait és technikai adatait kezdte felvillantani, melyek a beérkező információra illettek. A komputer a Stuka és a Corsair modellek között vacillált, de nem tudott végleges döntést hozni.

Tyra megérintette a gépét jelképező ikont, mire a felderítő, komputer visszakapcsolt kézivezérlésre. Ezzel csökkent a letapogatás hatótávolsága, de a pilóta harcképessé vált, ami egyszerre nem is tűnt rossz ötletnek. A lány a dobóhajó kontrollfrekvenciájára állította a rádióját, de a kötelék taktikai csatornáját is rákapcsolta.

– Bragi, itt a Valkyrie kötelék. Négy objektum van a képernyőnkön. –Lenézett a monitorra – Azon a vektoron jönnek, ami nektek talán a mi hőárnyékunknak tűnt, de én látom őket a műszereimen. Megerősítést kérek.

Tyra fokozta a gép jobb oldalán levő hajtómű erejét, mire az balra indult, és eltávolodott Anika gépétől. Nézte, amint a köteléket követő négy hajó egyike utánozza a manőverét. Bárkik legyenek is, ügyesek! Kell némi gyakorlat ahhoz, hogy az ember egy hélíumfelhőn áthaladó légűrvadász infravörös árnyékának tudjon tűnni.

Tyra hívására Tviet hangja felelt, de immár előző beszélgetésük évődő felhangja nélkül.

– Ó, roger, Valkyrie kötelék. A Thuléról is érkezik valami zavaros üzenet. Nem tudjuk, mi volt ez, de van rá esély, hogy köze van a bolygón zajló ellenséges megmozdulásokhoz.

– Roger, Bragi. Megnézzük őket közelebbről? Körülbelül száz myriaméterre vannak mögöttünk.

– Negatív, Valkyrie. A nadírponton tiszták vagyunk az űrugróig. Csak figyeljétek őket.

Tviet lassan fűzte a szavakat, s közben szüneteket tartott, ami azt sugallta Tyrának, hogy az ő hajója mellett egyéb forrásokból is sok információt kap. A másodlagos képernyőre pillantott, és látta, hogy a négy azonosítatlan vadász szétválik a kötelékből, és gyorsulni kezd. Már jönnek is!

– Bragi, jelentem, hogy támadás alá vettek! Ellentámadást indítunk. Valkyrie Kettő, zárkózz fel! Három és Négy, felzárkózni és párba állni a 256 fokos vektoron! Sok sikert!

– Nektek is – felelt Ljungquist.

Tyra a hajtóművek pedáljaira taposott, és olyan éles kanyart vett, mely bal szárnyának csúcsára állította a hajót. Az űrben nem kellett a súrlódás és a légörvények miatt aggódnia, de a tehetetlenség akkor is hatott rá és a gépére. Repülőruhája saját nyomásra állt, nehogy kifusson a vér a fejéből, amikor 4 g terhelés nehezedik rá, de tudta, hogy az öltözék nem mentheti meg az ájulástól, ha túl gyorsan manőverez.

Új pályára állt – visszakanyarodva arra, amerről az imént jött –, és minden fegyverrendszert bekapcsolt. A komputer felrajzolta a Shilone-t az elsődleges monitorra, és minden fegyvert kivilágított, amint készenlétbe helyezte őket.

– Első nagy hatótávolságú rakétaindító, ellenőrizve – mormolta maga elé Tyra – Első nehézlézer, ellenőrizve. Szárnyraszerelt félnehézlézerek, igen, oké, és hátsó kis hatótávolságú rakétaindító töltve, és bevetésre kész.

A sisak ablakára vörös célkereszt rajzolódott, és követte Tyra jobb szemének mozgását, amint a lány körülnézett. Az ülés karfája lassan kilencven fokot fordult, felfedve az összes fegyver tűzgombját. Tartsd a célkeresztet a célponton, az űrben vagy az érzékelők kijelzőjén, és puff, kilőtted.

A talajon dübörgő csatamechekhez hasonlóan a légűrvadászok is a szenzorok adatainak holografikus megjelenítésére támaszkodtak. S míg a mechek pilótáinak csak kétdimenziós csatamezőkön kellett kiismerniük magukat, a légűrvadász-pilóták teljes háromdimenziós térben küzdöttek az ellenséggel. Ez annyit tett, hogy holografikus kijelzőjük üstként kebelezte be azt a teret, melynek középpontját a gép orra megcélozta. Amikor az egész kijelző körül arany gyűrű kezdett pulzálni, az azt jelezte a pilótának, hogy a komputer a hátsó fegyverrel célra tart.

Tyra komputere továbbra sem tudta eldönteni, hogy ő és Anika Corsair vagy Stuka gépek felé száguldanak-e, ami nyugtalanítónak tűnt. A Stuka hatalmas páncélzattal ellátott vadász volt, mely minden fegyvertípussal rendelkezett, amivel ő, sőt még másokkal is. A Corsair, bár könnyebb páncélzattal és fegyverekkel bírt, kiváló manőverező képességével könnyen tudott bújócskát játszani az ellenféllel. Ha azonban a hátába kerülök, sérülékenyé válik.

– Veled is szórakozik a komputer? – tudakolta Anika, aki hallhatóan maga is ugyanazzal a problémával küszködött.

Tyra megpróbált magabiztosnak látszani.

– Aha, valami tényleg összezavarta a kis szilikonagyát. – Érezte, hogy hideg borzongás fut végig a gerincén. – Stukára számíts, de imádkozz, hogy Corsair legyen.

– Roger.

Az éteren egy pillanatig csak fémes zörej hallatszott, majd ismét Anika hangja.

– Mi az ördögöt keresnek itt a Davion vadászok? Elsiklottam volna a hír felett, hogy kitört a háború? Hanse Davion herceg talán újra házasodott, vagy ilyesmi?

Tyra tudta, hogy a Stukák és a Corsairek az Egyesült Világok légierejének kulcsfigurái, de valami azt súgta neki, hogy ezek a vadászok nem az Egyesült Világok zászlaja alatt futnak. Mielőtt bármit is felelhetett volna Anikának, vezérlőpultján fények gyúltak. Ezt a vezérlőfülkét megremegtető sziréna sivítása követte.

– Ellenséges radar fogott be! Balra fel!

A lány jobb oldalra kapta a Shilone-t, miközben válla a fülke bal oldalának nyomódott. Ezzel közvetlenül Anika gépe alá esett, nem több mint huszonöt méter távolságra. Miközben a komputer újraértékelte a szenzorok adatait, egyik képet a másikra vetítve, Tyra beindította a jobb hajtóművet. A Shilone balra szántott, kibukkanva ott, ahol Anika gépe volt az imént, míg Anika hasonló manővert hajtott végre, melynek végén Tyra jobb oldalára érkezett.

A figyelmeztető fények kialudtak. Remek. Megzavarta, hogy közelítettük, majd eltávolítottuk a sziluettjeinket. Bal öklével a célzókomputerre csapott. Hogy lehet, hogy befogtak, és én nem vágtam vissza? Nem ez a legjobb idő, hogy kiszúrjon velem a komputerem.

A másodlagos monitorra pislantott, és a tekintetével irányított célkeresztet az ellenséges kötelék vezérhajójának képére szegezte. Egyetlen szempillantás alatt kibiztosította a nagy hatótávolságú rakétákat, és várta, hogy a célkereszt közepén felvillanjon egy pont, megerősítve, hogy befogta a célpontot. A pont helyett csak a távolságot jelző műszer kattogása hallatszott, jelezve, hogy egyre közelebb ér ahhoz, hogy az NHR hatótávolságán belül legyen. Micsoda? Háromszoros hatótávolságból fogtak be? Kik az ördögök ezek a fickók?

Bekapcsolta a rádiót.

– Valkyrie Három, lehet, hogy a mumusoknak nagyobb a hatótávolságuk. Legyetek óvatosak.

Hallotta, hogy Ljungquist válaszát a befogásérzékelő sziréna sivítása előzi meg.

– Roger. Kicsit sok a munkánk, Val Egy – hadarta a férfi, amint gépével egy több g terheléssel járó manővert tett, hogy lerázza az ellenséges vadászt.

– Nem, hogy a franc essen bele. Aaaaah!

A hangszórón pattanó hang sistergett keresztül. Mielőtt Tyra kideríthette volna, mi történt Ljungquisttel, a komputer jelezte, hogy befogta a célt. Jobb mutatóujjával kioldotta a tűzgombot, és a vezérlőfülke alá szerelt NHR-indító gyors egymásutánban egy sor rakétát lőtt ki. Tovaszántottak az űrben, amíg apró csillagokként tűzijátékot nem gyújtottak a feketeségben. Talált!

Jól tudta, hogy egy ilyen rakétasorozat még nem rombolja szét az ellenséget, amiről gyorsan bizonyosságot szerzett, amint az ellenséges gép elhúzott mellette. Komputere azonnal felhagyott a Stuka és a Corsair típusok közti latolgatással, és választás helyett felrajzolta a másodlagos monitorra az ellenséges vadász digitalizált képét.

A gépet kétségtelenül a Stuka mintájára alkották. A négyszögletes törzs és a tömzsi, nehézfegyvereket rejtő szárnyak minden kétséget kizáróan egy STU-K5-öst idéztek. Látszottak rajta az elülső stabilizátorok is – a boltozatos vezérlőfülke alatt – melyek kiegyensúlyozzák a gépet akkor is, ha az légkörbe kényszerül. A szárnyakon levő fegyvertartók körvonalainak kisebb eltérései viszont azt sugallták, hogy a standard dupla nehézlézeres arzenálon túl további fegyvereket is rejtenek, ez pedig egyáltalán nem villanyozta fel Tyrát.

Ami jobb kedvre derítette, az a Stuka orrán levő szétroncsolt páncélzat, és a láng feketítette, tátongó lyuk volt, melyben a komputer egy néhai rövid hatótávolságú rakétaindító hűlt helyét vélte felfedezni. Szuper! Ez szoros küzdelemben az én előnyömet szolgálja, bár a lézerei könnyen végezhetnek a gépemmel. És nemcsak a fegyverzete nagyobb, a technikai adatai szerint a páncélzata is erősebb.

Ami még zavarba ejtőbb volt, a képen a hajó címerpajzsa is látható volt. Első pillantásra úgy tűnt Tyrának, mint egy sötét hold előtt álló jegesmedve. Nem, ez nem lehet. Egy medvének sincs hat lába. És miért van a hold közepén fehér csillag?

Tyra fél S-kanyart írt le a gépével, felkapva és jobbra fordítva azt, majd visszafordult, úgy hogy az orr száznyolcvan fokos szögben álljon az előző pozícióhoz képest. Megkísérelt a többi fegyverrel is ráállni az ellenséges vadászra, az azonban ugyanolyan manővert hajtott végre, így a két gép újra szemben találta magát egymással. Tyra látta, hogy a kis területre korlátozódó csata alaposan felfegyverzett ellenségének ad előnyt, ezért hagyta, hogy gépe szépen jobbra sodródjon, majd széles kanyart véve körbefordította a vadászt, és az ellenséges tűzvonalra állt.

Újabb fegyvert biztosított ki, amikor kijelzője szerint ellensége gyorsan felkapta a gépet, és Immelmann-manőverbe fogott. Gyönyörű repülés, csak nagyon kockázatos. Biztos szédelegsz a hatalmas terheléstől. Ránézett a mögötte haladó hajó ikonjára, és amikor a kijelző szélei aranyba fordultak, bal hüvelykujjával kioldotta a tűzgombot. Tessék, most megkaptad.

Négy KHR fúródott a célpontba, abban a pillanatban, amint az befejezte a forgást. A robbanások láncként futottak fel a vadász orrába, majd a vezérlőfülke tetejére. Tyra harci komputere felfrissítette az ellenséges hajó képét. Lyukakat szaggatott a páncélzatba, és behorpasztotta a vezérlőfülke áttetsző boltozatát.

A pilóta csak pillanatnyi tétovázás után válaszolt a támadásra. A gép akkor még folytatta a forgását, ezért a pilóta nagyobb erőre kapcsolt, hogy lefelé, jobbra vigye a gépet. Tyra a bal szárnyára döntötte a vadászt, majd lapjára fordította a dőlésszöget szabályozó paneleket, hogy felvigye a gép orrát. A manőver a vezérlőüléshez tapasztotta, és összenyomta az állkapcsát, de tűrte hősiesen. Jobb szárnyának hajtóművét felpörgetve vissza, lefelé piruettezett a Shilone-nal, ahol sólyomként vetette magát a menekülő ellenségre.

Szeme előtt forrongó, színes gömbök táncoltak, amikor felvonta a gép orrát. A bukórepülésem szöge élesebb, mint az övé. Be kell fognom… Lenyomta a bal lábát, még több erőt adva a szárny hajtóművének, amitől a vadász bal oldala tizenöt fokkal feljebb emelkedett, és oldalra fordult. Tartsd meg! Tartsd meg! Gépe az ellenség után vetette magát, mintha kötélen húzták volna. Most!

Tyra minden elülső fegyverével az ellenségre lőtt, de megsérült a hátulsó félnehéz lézer csapásától. A vörös sugár fekete sebet ütött a Shilone jobb oldali páncélján. Tyra komputere beírta a hajó állapotának új adatait, de nem gyulladtak figyelmeztető fények, nem kapcsolt be a sziréna. Semmi egészségügyi probléma.

A gép orrára szerelt nehézlézerek több kilojoule energiát pumpáltak az ellenséges gépbe. A rubinvörös sugár reflektorként söpört végig a törzsön, de a fő csapást a bal hátsó hajtóműre mérte. A Shilone bal szárnyán levő félnehéz lézerrel szövetségre lépve lezárta a hajtómű fúvókáját, amitől az ellenséges gép azonnal balra rándult. A Shilone másik félnehéz lézere a vadász jobb szárnyából hasított ki néhány páncéldarabot, bár a felszínén levő holdas-medvés címer leolvasztásán kívül nem okozott sokkal nagyobb kárt.

Tyra balra rántotta gépet, kíméletlenül az ellenséges vadász nyomában maradva. A bal hajtómű hiánya miatt a pilóta nem nagyon tud jobbra fordulni. Most elkaptam!

Mielőtt fegyvereit a célra irányíthatta volna, hogy újabb kegyetlen csapást mérjen az ellenségre, a jelzőszirénák fülsiketítő sivítása betöltötte a pilótafülkét.

– Rövid hatótávolságú rakéták fogtak be!

Tyra mindkét lábával a pedálokra taposott, beindítva a póthajtóműveket, és a gép előrelódult. Az ülésbe mélyedve célpontja fölé lőtt, és megkísérelt egy újabb kanyart, hogy kikerüljön a jelenlegi irányból. Épp amikor a Shilone reagálni készült, az ellenséges pilóta három rövid hatótávolságú rakétája csapódott belé.

Az egyik a bal szárny felszínét találta el. A hajót robbanás rázta meg, és páncéldarabokat szórt szerteszét, de a csapás okozta tehetetlenségi erő segített Tyrának, hogy folytassa az imént megkezdett manővert. A másik két rakéta a Shilone hátsó részén levő motorba csapódott. A komputer 7 százalékkal csökkentette a vadász teljesítményét, és az elsődleges monitoron felvillantott két apró ikont a gép sziluettjén.

A pilótafülkén hőhullám söpört végig, jelezve, mit közölt csendesen a komputer. Nagyszerű. Két hűtőegység kilőve. A motor károsodása miatt sebességet veszítek, és most szépen sültet csinál belőlem a kicsike. Persze emiatt nem kell különösen aggódnom, ha az új ellenfelem megint eltalál.

– Nik, hol vagy?

– Rajta vagyok, kapitány. Balra húzok. Három, kettő, egy… rakéták és lézerek kilőve!

Tyra kitért balra, Anika pedig keresztülszáguldott a területen, amit ő egy pillanattal azelőtt elhagyott. Amint a hajója dugóhúzót hajtott végre, Tyra egy sorozat robbanást-látott a vadászon, melyet Nik üldözőbe vett. A lány egyenesbe hozta a gépet, és gyorsan gratulált a társának, majd a szenzorernyőre pillantott, és megtalálta, amit keresett. Visszafogta a hajtóművet, és hátsó rakétaindítójából egy sorozat rövid hatótávolságú lövedéket küldött rá.

A rakéták elvétették a célt, de a pilótát még tovább kényszerítették balra, amint az kétségbeesetten próbált kitérni az útjából. Ezzel Tyra bal szárnyától mindössze harminc méternyire egy vonalba került a lánnyal. A pilóta még szalutált is neki az ablakon át, majd gyorsulni kezdett. Hogy az a… ennek örülj, pajtás!

Tyra jobb irányváltoztatóján egy picike ionsugarat küldött keresztül, és minden gyorsítást kikapcsolt. A légkör nem kötötte a gépet, forogni kezdett függőleges síkja körül. Tyra a biztonsági övének vetődött, a pilótafülke bal oldalára. A vadászok ugyanabban az irányban haladtak tovább, Tyra gépe azonban hirtelen minden fegyverét ellenségére irányozta.

Az ellenfél bal szárnyára lendítette a gépét, és az alján levő fúvókákat bekapcsolva elhúzott. Tyra célzórendszere ezen új hőforrásra fogott, és felvillantotta a pontot a célkereszten. Gondolkodás nélkül oldotta ki mindhárom lézert az elülső indítókból. A sugár becsapódása páncélzatot párologtatott el a vadászról, a félig olvadt irányító zsaluk ionfelhőbe burkolózva pattantak le róla. A pokoli sugarak a hajótestbe is behatoltak, de először Tyra még nem tudta, okoztak-e bármiféle kárt.

A támadó orra ugyanúgy próbált kihúzni a tűzvonalból, mintha mi sem történt volna. Az elülső nyíláson irányíthatatlanul áradó hajtóenergia túlterhelte a lézer hevítette stabilizátorokat a törzsben, és alaktalanná hajlította a fémet. Amint az alsó, hátsó hajtómű előrelódította a gépet, az orrban levő hajtómű hátra. A gép, akár tűzben a viaszfigura, középen meghajlott, majd levált az orr, rögtön a pilótafülke mögött. A két rész egymásba ütközött, tojáshéjként összelapítva a pilótafülkét, majd a kificamodott fémdarabok és az összeolvadt kerámiapáncél rongylabdává változva bucskázott a világűrbe.

– Val Kettő, itt Val Egy. Szabad vagyok. Hol vagy? – Tyra gondterhelten pillantott a lokátorra. Két ellenséges és három saját gépet mutatott, magát is beleértve, de a pilótafülkébe áramló hőség egy időre lebénította az áramkört, mely a lokátor ikonjait feliratozta volna.

– Kit vesztettünk el?

Újabb ellenséges hajó tűnt a semmibe, mielőtt Anika válaszolhatott volna.

– Bocs, kapitány. Magamra kellett figyelnem. Kisebb meghibásodásom van az egyik irányítóműben, de túlélhető.

– Valkyrie Négy jelentkezik. Leszakad a célpontom. – Kari Niemi hangja szenvtelen maradt. – Sven már az első körben veszített. Megsérült a pilótafülkéje, és utána már nem sok választása maradt. Egyet behúzott az enyémnek, akit aztán ki is lőttem.

Tyra érezte, hogy elszorul a torka.

– A francba! Remek ember volt. Te hogy vagy?

– Szökik az üzemanyagom, de még el tudok jutni a Bragihoz. Kiszámoltam a visszatérési útvonalat. Ha nem tudok leszállni a kicsikével, visszajövök. Nem tudom feljebb hozni a hajót, ezért nagyon megköszönném, ha szólnál nekik rádión, hogy készítsenek elő egy mentőalakulatot.

– Rendben.

Tyra a másodlagos képernyőn levő fekete hold és hatlábú medve lefagyott képére nézett.

– Tudja valaki, melyik kalózcsapaté ez a címer?

Anika a túléléstől szinte megrészegülve felkiáltott:

– Nem mindegy? Megpusztulnak, akárcsak a többiek. Legyenek bárkik, megküzdünk velük, ahogy a többivel is.

Tyra érezte, hogy kiszárad a szája. Újabb kalózok új gépekkel? Azt hiszem, mostantól az életünk lesz a tét.

16

Teknőcpart

Pesht Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

2050. március 30.

A vörös hajnali égen fényes, fekete kötelekként tekergőztek a füstcsíkok. Yodama a horizontot kémlelve tudta, nemcsak a Főnix fúziós reaktorából kiáradó forróságtól gördülnek végig izzadságcseppek az arcán. Az Első Zászlóalj bizonyosan az életéért küzd! Ha a petrokem finomító ég. az annyit jelent, hogy az utolsó védelmi vonalukra szonáták. Előrelendítette a mechjét, de súlyos balsejtelem gyötörte.

Amint a nap korongja megjelent a Shin előcsapata és az Első Zászlóalj utolsó állása közötti alacsony lankák felett, infravörös érzékelőjét fehér izzás öntötte el, így elektro-optikai üzemmódra kapcsolt. Amíg a komputer váltott, egy gyors magrezonanciás villanás láttán lenyomott egy gombot, és a lokátorokat mágnesesanomália-detektor üzemmódra állította vissza. A komputer világosan kivehető humanoid körvonalakat festett a vektorgrafikus táj háttere elé.

Shin a kijelzőre meredt. Ismét egy rejtély. Ezt a szárnyat fémből készült infrazavaró felszereléssel rendelkező gyalogosok alkotják! Shin rádióösszeköttetést teremtett Hohiro Kuritával.

– Sho-sa, gyalogosokat fedeztem fel magrezonanciával 500 méterre. Vártak bennünket. – Ezzel érzékelőinek adatait egy gombnyomással átküldte Hohiro Nagy Sárkányának.

– Biztos benne, tai-i? – Hohiro hangja nyugodt volt, a lehetséges bekerítés ellenére is. – Ellenőrizze a nagyságot a lokátoron! Lehetséges, hogy mechek volnának?

– Normális, sho-sa. Azt mondanám, gyalogosok, Infernó rakétákkal, hogy lelassítsanak minket.

Már ahogy kimondta, érezte, hogy megrándul a gyomra. A kézi indítóból kilőtt Infernó rakéták, amikor felrobbantak, olyan izzó, kocsonyás anyagot fröcsköltek ki, mely lángoló mézként tapadt a mechekre. Az Infernó rakéták, azon túl, hogy a hőkeresős fegyverek számára könnyebb prédává tették a mecheket, eléggé feltornázták a belső hőmérsékletet ahhoz, hogy a pilótát pirosra süsse saját hadigépe.

– Azt hiszem, igaza van. – Hohiro hangja magabiztos maradt, a rajtaütés bizarr természete ellenére. – Az egység többi részét délre irányítom, amíg ön a rajával szétoszlatja a gyalogságot. Csatlakozzanak hozzánk, amint lehetséges, de legyenek óvatosak! Ki tudja, milyen meglepetéseket tartogatnak még számunkra a támadóink.

– Hai – felelte peckesen Shin, és ugyanazt a bizonytalanságot érezte, amit azon az első parancsnoki eligazításon, melyet a Teknőcpart felé igyekező ellenségről tartottak. A támadók egy „kalózponton” tűntek fel, mely sokkal közelebbi elérési pont a bolygóhoz, mint amit a legtöbb asztronavigátor biztonságosnak hinne. Nyilvánvalóan meglepetésszerű támadásra készültek, és az is lett volna, ha egy, a gyűrűket bányászó csapatnak ki nem fogy az oxigénje. Ők fedezték fel a közeledő dobóhajókat, és keskeny sávon értesítették a bolygót a veszélyről.

A figyelmeztetés azonban csupán néhány perccel érkezett előbb a támadók saját rádióüzeneténél. „Füstjaguárokként” azonosították magukat, s ez olyan név, melyet azelőtt egyetlen perifériái kalózbandával sem hoztak összefüggésbe. Tudni akarták, hány egységet ajánl fel a bolygó védekezésképpen, és könnyedén vették tudomásul, hogy a Tizennegyedik Vegai Légióval állnak szemben. Ezután közölték, mik a célpontjaik, és hozzátették, hogy csak két csillagképpel fognak támadni. Shinnek fogalma sem volt, mi az, hogy csillagkép, de a mechjeik ízekre szaggatták az Első Zászlóaljat.

Rádióját rajának frekvenciájára állította.

– Nyílvesszők, váltsatok magrezonanciára, és sodródjatok északészakkeletnek. Le kell tarolnunk a gyalogosokat, vissza kell vernünk őket. Legyetek óvatosak! Lehet, hogy Infernóik is vannak.

Amikor az emberei tudomásul vették a parancsot, Shin a zászlóalj bal szárnya felé irányította a Főnixet. A tizenegy méteres mech hátán összecsukott szárnyként lapultak az ugratórakéták. A hadigép jobb kezében pisztolyszerű nehézlézert tartott. Mindkét karjára félnehéz lézereket szereltek, és egy-egy 50-es kaliberű gépfegyvert a gyalogsági küzdelmekhez.

Shin megmarkolta a karokat a vezérlőülés mindkét oldalán, és a fegyverek célkeresztjeit két meglapuló ellenfélre irányította. Gyűlölöm, ha a mechek gyalogsággal harcolnak, de nem tűrhetem, hogy az embereim elevenen égjenek el a gépeikben. Talán a pufogtatók nagy része szétszéled, ha néhányukat eltaláljuk. Shin nagyot nyelt, és középső ujjait a tűzgombokra szorította, hogy a pilótafülkében felhangozzon a gépfegyver tüzének ismerős kattogása.

A fegyverekből fehér vonalakként törtek elő a csalitosban megbúvó célpontokat kereső lövedékek. A vezérlőfülkében a magrez mindkét sortűzről megállapította, hogy célba talált, és a célikont állóról fekvőre változtatta, de Shin biztosra vette, hogy a ragyogó keresőlövedékek egy része felpattant vagy szétrepült, mintha visszaverődtek volna a célról. De hát ez lehetetlen! Biztos egy mögöttük levő sziklát találtam el, vagy valami hasonlót. Egy 50-es kaliberű golyó minden lehetséges páncélon áthatol, amit ember viselhet.

A többi célpont, mely szentjánosbogárként világított a taktikai kijelzőn, nem mozdult, nem szaladt szét, mint ahogy elképzelte. Két másik, embert jelölő ikonra célzott, és meghúzta a ravaszt. A golyók a célpontokba csapódtak, de az egyik mintha elugrott volna a sortűz útjából. Az ikon felszökkent, és hármasugróként szántott keresztül a komputer rajzolta tájon.

Shin megrökönyödve nézett a két első célpontra, akiket eltalált. Mindketten talpon voltak már, sőt gazellaként vágtattak keresztül a csatamezőn. A mechharcos a korábban érzett balsejtelemmel kapcsolta nagyított elektro-optikára az érzékelőt. Kegyelmes Sárkány! Miféle szerzetek ezek?

Alakjuk emberinek látszott, de szürke és fekete foltos bőrük, valamint a testükön levő páncél vastagsága teljességgel idegenné tette őket. Nyakuk szinte nem is volt, a fejüket meg, akár egy gombócot, mintha a vállukból és a mellpáncéljukból formálta volna meg egy gondatlan kéz. A gépszerű lények arcát sötét, V alakú kémlelőablak alkotta. A felkarokat vaskos, hengeres fémváz erősítette, mely szemmel láthatólag egyéb célokat is szolgált. A jobb kéz lézerfegyvercsőben végződött, a bal pedig alsó felfüggesztésű gépfegyvert tartott. A bal kéz csupán hüvelykujjból és két abnormálisán vastag ujjból állt, a lábfejek pedig inkább túlméretezett, villás paták voltak, melyeket egy jóval kisebb lénynek szánt lábakra illesztettek.

Shin csak akkor döbbent rá, hogy hús-vér emberek helyett egy csapat gyalogos páncélzattal néz farkasszemet, amikor egy duplacsövű, hátra szerelt rakétaindító torkában tűz villant, és egy lövedék csapódott a Főnix testébe. A rakéta a mech bal mellén robbant, és páncéldarabokat hányt szerteszét. A gépet lökéshullám rázta meg, de Shin alig vett tudomást róla, mert agyában őrült vágtába kezdtek a gondolatok.

Gondolkodás nélkül hintette tele a páncélos alakot célkeresztekkel, és elsütötte az egyik félnehéz lézert. A vörös sugár eltalálta a célt, és hátravetette, amint a páncél gőzölögve köddé foszlott. A figura többször hátrabucskázott a bokrok között a fűben, lángra gyújtva visszavonulásának cikkcakkos vonalát. Az arcára borulva landolt, míg leoldott rakétaindítója még több métert bukfencezett tovább.

– Nyílvesszők, legyetek óvatosak! Ezek nem szokványos gyalogosok!

– Rendben, tai-i – felelte Arishige Shimazu Tűzgyújtójának pilótafülkéjéből. – A gépfegyver mintha csak felbosszantaná őket.

Shin egy újabb alakot lyuggatott ki a félnehéz lézerével.

– Legalább a lézerek sakkban tartják őket. – Kiszáradt a szája. A gyalogos, akibe először egy géppuskasorozatot engedett, aztán egy lézersugarat, feltápászkodott. A szürke-fekete, jaguárszerű pettyek leolvadtak az elülső páncéljáról, fényes fémlemezt téve szabaddá, melyen a páncél egy része lecsorgott, ám az alak különösebb nehézség nélkül tudott mozogni. Féltérdre ereszkedett, kinyújtotta a jobb kezét, és egy lézernyalábot eresztett a Főnixbe, szétégetve a mech fejét borító páncél egy részét.

Shin hitetlenkedve irányította a kis emberre az egyik nehézlézert, majd hüvelykjét a tűzgombra szorította. A skarlát sugár a humanoid fémkaszniba fúródott, több kilojoule energiát árasztva belé. Az alak megremegett, akár egy víztükörben hullámzó kép, majd köddé vált, amint a könyörtelen sugár teljes egészében bekebelezte.

A figura helyén füstölgő lyuk cseppet sem nyugtatta meg Shin háborgó lelkét. Nehézlézert vagyok kénytelen bevetni egy ilyen fajzat ellen, de semmi nyoma nem marad annak, hogy elpusztítottam! Lehet, hogy félreugrott. A fenébe is, még arra sincs semmi bizonyíték, hogy korábban egyáltalán ott volt! Shin meglátta a négy világító csapásjelzést, melyeket a komputer mechjének sziluettjébe rajzolt a diagnosztikai monitoron. Semmi más, csak a bennem esett kár!

A hegycsúcs tetején egyre több kis gyalogos bukkant fel, hogy bekerítse Shin csatarendbe állt raját. Miközben a támadók közeledtek, szökdécselésük nehezebb célponttá tette őket. S ami még rosszabb volt, amint befogott egyet, hogy energiafegyvereivel szétloccsantsa, annak két-három társa büntetlenül célozhatott a mechjére. Shin gépének testét bolhacsípésekként lepték be a csapások, míg azon fáradozása, hogy eltalálja a kis támadókat, éppolyan eredménytelen maradt, mintha az apró rovarokat akarná agyontaposni.

– Yodama, segítség!

Shin Harunobu Mori pániktól áthatott hangjára félrekapta Főnixét. A gyalogosok úgy rajzották körül Mori Sáskáját, mint szöcskét a hangyák. A Sáska egyik madárlába meghajlott a bénító támadástól, a másikra pedig két gyalogos tapadt, jobb karjukból lézersugarak folytonos sorát eresztve a mech túlsó csípőízületébe. Három másik támadó szabad kezével kalapálta a mechet, páncéllapokat szaggatva róla, amint egyre mélyebbre furakodtak a Sáska testébe.

Shin gépfegyversorozatot engedett a gyalogosokba. A golyók nem tudtak áthatolni a páncélon, maga a kinetikus erő viszont többüket is ledöntötte bizonytalan állásaikról. Az egyik figura valahogy mégis fent tudott maradni a mech ép lábán, de a golyók lyukat égettek a hátán cipelt, vaskos fegyvertokba, mely korábban rakétaindítóként szolgált. Villám csapott fel, ahogy a detonáció szétszaggatta a fickó hátát. A gyalogos tehetetlenül a földre zuhant, hogy aztán Mori széttiporja, amikor mechjével talpra tántorodott.

Shin látóterét hirtelen elfedte valami. A Főnix fejébe fél kézzel kapaszkodó gyalogos lézerét a kémlelőablakra emelte, és meghúzta a ravaszt. A vörös sugár lassan kezdte magát átverekedni a polarizált üvegen, mialatt a támadó sisakos fejét az ablaknak ütögette abban a reményben, hogy áttörheti.

Shin mindkét lábával a vezérlőülés alatti ugratópedálokra taposott. Az ionhajtóművek éles rázkódás közepette bekapcsoltak, felkapva a talajról a negyvenöt tonnás mechet. Amint az égbolt felé szökellt, a figura lecsusszant, látni engedve Shinnek az alatta elterülő csatamezőt, felvillantva a hegyen túl folyó küzdelmet. Egy pillanatra szinte azt kívánta, bárcsak inkább vakká tette volna a figura.

Alatta a gyalogság visszaszerezte uralmát a Sáska felett, és a mech húsába tépett nyílásokon keresztül füst áramlott kifelé. Malcolm Yesugi Fullánkosa a földön hevert, és vagy egy tucatnyi gyalogos dolgozott megátalkodottan, hogy ízekre szedje. Shimazu közelebb jött a Tűzgyújtójával, hogy segítsen eltakarítani az ellenséget Yesugi mechjéről, de azt az ismétlődő ionsugárfürdő ellenére is vagy féltucat páncélos kis bolha csipkedte.

A hegyen túl a vegai Tizennegyedik Légió romokban hevert. Ahogy Shin feltételezte, a petrokem finomító valóban lángokban állt. A tárolók felszakított oldalából lomha, lángoló, kékesfekete folyadékpatakok bugyborékoltak elő. Az Első Zászlóalj nyilvánvalóan elkeseredettségében nyitotta meg a tartályokat, mert tudták, hogy egyetlen mech sem képes átgázolni a tűzfolyamon túlhevülés nélkül. Az izzó akadály a szárnyaikat volt hivatott védelmezni, hogy egy könnyebben védhető területre irányítsa a támadást, de a porba hullott géptetemek sora másról regélt.

A támadóknak valahogy sikerült átvergődniük a lángokon, hogy tűz alá vegyék a védtelen szárnyat! Shin az ellenséges mechekre bámult, de nem tudta azonosítani őket. Másodlagos monitorára pillantott, és az a zavarba ejtő látvány fogadta, hogy a komputer több különböző típust villant fel, újra meg újra, megkísérelve a gépek helyes azonosítását. Amikor tekintetét ismét a szörnyű képre emelte, látta, amint egy támadó mech bontakozik ki a lángok közül, miközben izzó olajpatakok csorognak le a lábán.

Az ellenség, körülbelül két tucat mech, könyörtelenül nyomult előre. Az Első Zászlóalj maradványait üldözték egészen a Második Zászlóalj soraiig, majd a nagy hatótávolság végső határánál a Kurita-féle erősítést vették támadás alá. Shin látta, hogy az első zárótűzben két mech is elesik, és az a gyomorszorító érzése támadt, hogy az egyik nem más, mint Hohiro Kurita Nagy Sárkánya.

A páncélt viselő figura ismét felhúzta magát a kémlelőablakára, akár egy gonosz kísértet, és folytatta az üveg égetését. Shin újfent a pedálokra taposott, hogy még magasabbra tornázza magát, remélve, hogy lerázhatja ellenfelét. Mechjének hátát robbanás rázta meg, melyet diagnosztikai monitorán villogó figyelmeztetés követett. Valami lerobbantotta a bal ugratórakétát, így a jobb hajtómű lassú piruettbe lendítette a gépet.

Az ördögbe! Kell lennie egy másiknak is, amelyik az ugratókon dolgozik! Shin tehetetlenül levegőért kapkodott, miközben a kémlelőablak marcangolója megújult erővel kalapálta a fejével az üveget. Kétszázötven méter magasságból, gyorsan zuhanunk! Ha nem a földet érés pusztít el, akkor ez itt!

Shin öklével a katapultgombra csapott. A kémlelőablak környékét több robbanás rázta meg egyszerre. Az üveg szétrepült, beterítve a páncélos alakot. A támadó felrepült, majd elszállt, és egy tűnő pillanatra abban a hitben ringatta Shint, hogy végleg megszabadult tőle.

A gyalogos azonban, fél kézzel tartva magát, visszalendült, és acélpatái a vezérlőfülke széléhez csattantak. Ide-oda himbálózott, sziluettje pedig leginkább felajzott majomhoz hasonlított. Lehet, hogy beszélni is akart, de a fülkében üvöltő vészjelzők elnyomták minden hangját. Az alak felemelte a jobb kezét, és lézerét Shinre irányozta, napnál világosabban jelezve szándékát.

A kör alakú fülkében lángok csaptak fel, amint Shin vezérlőülésének hátsó katapultrakétái begyújtottak. A tehetetlenség az ülés vastag párnáiba lapította Shint, amint a rakéták kiemelték a halálra ítélt Főnixből. Kibucskázott a levegőbe, tehetetlenül pörgött, forgott, s ebből arra következtetett, hogy szabadulásakor eltalálta a támadóját. A combján lefolyó nedves, ragacsos valami azt is elárulta, hogy a figura nem vétette el lézerének utolsó csapását.

Az ülés forgóstabilizátorai bekapcsoltak, és véget vetettek a szék vad haláltáncának. Shin a pedálokra lépve elfordította az ülést, és egy kis rét felé irányította, körülbelül ötszáz méterre attól, ahol a gyalogság buzgón pusztította rajának tagjait. Lelassított a landoláshoz, és látta, amint a Főnix a földre zuhan.

Katapultálása hátravetette a mech fejét, és lassú, hátrafelé induló forgásba hozta a gépet. Mindazon aerodinamikával, amit Isten egy átlagos hegynek adott, a hadigép egyik végéről a másikra bucskázott, míg végül a fején landolt. A törzs üres tojáshéjként Toppantotta össze a kabint, aztán a mech széles vállai is becsapódtak. A tehetetlenség kicsavarta a karokat, az ökölbe rándult kezeket a földbe gyúrta, a mech tömzsi lábai pedig teleszkópként fúródtak a gép torzójába. A Főnix egyre nagyobbodó nyílásaiból lángok törtek elő, amint a lábak átszúrták a fúziós reaktort, aztán a végtagok ionsugárszárnyon reppentek ki a haldokló mech testéből. Amint a lábak tovaszáguldottak, a mech többi része berobbant, telehintve a csatamezőt hatalmas, félig olvadt kerámiadarabokkal és a ferro-titánium váz deformálódott szilánkjaival.

A Nyílvessző Raj mechjei a méretüknél fogva könnyedén átvészelték a robbanást. A Főnix törmeléke átsöpört rajtuk, s csak annyi kárt tett bennük, mint egy nyári zápor. A kis támadókat viszont nagyon meggyötörte, amikor a náluk kétszer nagyobb páncéllemezek keresztülhasítottak rajtuk, a váz szilánkjai pedig szinte karóba húzták őket. Azok pedig, akiknek sikerült túlélni a repeszlavinát, a detonáció hullámainak estek áldozatul. A robbanás a levegőbe vetette őket, szabaddá téve áldozataikat.

Shin leszállt a vezérlőüléssel, és kikapcsolta a biztonsági hevedereket. Levette a neurosisakját, majd lenézett, hogy lássa, mekkora sérülést okozott a gyalogos utolsó lövésével. Nem érzek fájdalmat, csak a sok vért. Nagyon komoly lehet.

Igaza volt. A seb rémséges volt, halálos. Hűtőmellénye aljától vér borított mindent, s a lábán keresztül a csizmájába folyt. Máris fekete legyek rajzottak körülötte, és sokkos állapotában alig tudta összeszedni az erejét, hogy elhessegesse őket.

Szerencsére a vér nem tőle származott.

Erőtlenül megragadta a páncél borította bal kart, és kivette az öléből. A sima fém szinte meleg és emberi volt, az ujjak még mindig a Főnix fején levő tömítés darabját szorongatták. A felkar tetején levő kis horpadás jelezte, hogy itt kapta el az ülés széle, a katapultáláskor. A lény válla felett a fejpáncél mintegy fele és a mellkaslemez egy nagyobb darabja is levált. Anélkül, hogy megnézte volna a belső részeket, melyekből a vér szivárgott, Shin a magas, zöldellő nyári fűbe hajította a kart, és kikászálódott az ülésből.

Megragadta a hátpárnát, és kitépte. A mögötte levő üregből kihúzott egy lapos csomaggá sűrített túlélőkészletet, egy erdei, terepszín overallt, egy fegyvert és a hozzá való övét, több tár muníciót, és egy hengeres, diatomikus víztisztító pumpát. Mindezt az ülésre terítette, majd lehámozta magáról a hűtőmellényt és a véráztatta rövidnadrágot. Néhány maroknyi fű segítségével a vér nagy részét sikerült letörölnie magáról, majd belebújt az overallba. Miután hozzácsatolta a vízpumpát, feltornázta magára a hátizsákot, a fegyvert pedig a derekára csatolta.

Indulásra készen benyúlt a vezérlőpult üregébe, és kihúzta a katanáját. A kard valamivel hosszabb volt egy méternél, a markolatot is beleértve, és nem volt több két kilónál. A fekete lakkal borított fahüvely dísztelen volt, de Shin tudta, hogy ibolyántúli fényben kísérteties vörös írásjelek tűnnek fel rajta, hogy tudassák: a kard a Kuroi Kiri egyik tagjának tulajdona. Mivel nem valamelyik elit katonai akadémia végzőse volt, wakizashi kardot nem viselt. Erre az egyetlen pengére vagyok jogosult, de ahogy az oyabunom fogalmazott: „A két kard csak dísznek jó. A penge egyedül tudja legjobban kifejteni hatását. „

Shin jobb kezébe fogta a hüvelybe bújtatott kardot, és ellépett a vezérlőülés mellől, de szinte azonnal a gyalogos elhajított karjába botlott. Féltérdre ereszkedett mellette, és megfordította. Fura. Az egész kar kihűlt! Mintha a páncél hűtené magát. Itt lent bezárult egy membrán, és mi ez a fekete, ragacsos vacak, ami mindent eláraszt? Talán nyomókötés, hogy megállítsa a kar vérveszteségét. Mintha a páncél védené, hogy vissza lehessen varrni… lehetetlen – de nem lehetetlenebb annál, amit ma tapasztaltam. Ez pedig azt jelenti…

Susogni kezdett mögötte a fű, ő pedig egy szempillantás alatt talpra ugrott. A katana megvillant, és ezüstösen csillogó ívben sújtott le. A lény hihetetlen magasságát látva Shin az utolsó tizedmásodpercben módosította a szöget, így a penge a támadó nyakán sercent keresztül, és a vállát vörösbe áztatta. A gyalogos megtántorodott, és mivel hiányzó karja miatt nem sikerült visszanyernie egyensúlyát, tehetetlenül hanyatt vágódott.

Shin torkát szinte égette az iszonyat. A fekete, kátrányszerű anyag, amit a félredobott karon látott, vékony hártyaként borította be a támadó fedetlen bőrét, csak a vágás körül szivárgott egy kis vér. A sisak még mindig helyén levő darabja újabb fekete folyadéksugarakat pumpált ki, melyek lecsorogtak az alak fején és arcán, megtöltötték a sebet, és feltartóztatták a vérpatakot. Shin sziszegő hangot hallott, és látta, amint átlátszó folyadék lövell a levegőbe. A figura ezzel egyidőben felnyögött, majd eszelősen vigyorogni kezdett. Fekete, csöpögő arcán csak a szeme és a fogai világítottak fehéren, amint feltápászkodott.

Shin eldobta a kardot, és előrántotta a pisztolyát. Társaival ellentétben a könnyű tűpuskánál jobban kedvelte a nehéz golyószórót. Rezzenéstelenül tartotta a fegyvert a bal kezében, majd a gyalogos fedetlen bal mellére célzott, és kétszer meghúzta a ravaszt.

Mindkét golyó talált, és félrependerítette a gyalogost, de nem tudta feltartóztatni. Shin feljebb emelte a fegyvert, és a fedetlen szemre célzott. A támadó pupillája természetellenesen kitágult, és Shin feltételezte, hogy páncélja telenyomta fájdalomcsillapítóval. Bárki is ez a fickó, nem érez fájdalmat. Merem remélni, hogy a teste úgy működik, mint a miénk.

Az első lövés, mely fejen találta, térdre kényszerítette a gyalogost, de az egész tölténytárat ki kellett ürítenie ahhoz, hogy leterítse. Még ilyen hatalmas trauma után is tovább pumpálta a páncél a fekete, szintetikus húst, hogy feltöltse a sebeket. Azonkívül, hogy fekete héjjal zárta le a testet, még több gyógyszert fecskendezett bele, majd kispriccelt egy újabb fajta átlátszó vegyi anyagot, mely elpusztította a legyeket, melyek már kezdték belepni a fekete bőrt.

Shin meredten bámult a gyalogosra és páncélzatára, amíg a csatazaj vissza nem hozta zavarodott révületéből. Letérdelt, és a kart a hátizsákjához erősítette. Magammal kell vinnem. .Ez a szerzet kitépett karral túlélt egy 250 méteres zuhanást, és követett erre a helyre, ahol nyolc sorozat kellett az elpusztításához – már ha valóban elpusztítottam!

Hátrasandított a válla felett a fekete füstfátyolra, mely már a napot is eltakarta. Ezek nem a Periféria banditái, annyi szent. Fogalmam sincs, kicsodák, de ha úgy határoznak, hogy minden világot meghódítanak a Belső Szférában, ki állíthatja meg őket?

17

Trell 1

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. április 13.

Victor Steiner-Davion kommandant hátrahőkölt a Victorral, majd balra lopódzott a földalatti lagúnán keresztül, mialatt a támadó mech ráemelte bal karjának fegyverét. Az Útonálló típusú ionágyú villámszerű sugarat köpött felé. Az azúrkék sugár végigsistergett a Vidor jobb vállán, majd egy hatalmas jégcsapba fúródott, mely a barlang mennyezetéről csüngött alá, és mennydörögve porrá zúzta.

A mech kémlelőablakát borító zúzmara ellenére az energiafegyver éles kékje olyan fényárt varázsolt a kabinba, akár egy stroboszkóp. Victor a magrez adatok alapján rajzolt komputeres tájra összpontosítva az ellenséges mech sziluettjére irányította a gépágyú arany célkeresztjét, és hüvelykjével megnyomta a tűzgombot. Hangos, kísérteties sivítás hallatszott, majd Victor láthatta, hogy a sortűz célba talál.

A kimerült urán lövedékek zivatara ismét a mech bal vállába hatolt, elpárologtatva az ízületen maradt kevéske páncélt, majd letépte a myomer izmokat a ferro-titánium csontozatról. A csontok maguk is meghajlottak, kicsavarodtak, végül darabokra törtek a heves támadástól. A kar tovarepült, feszesre húzva, majd elszakítva a gépágyú tárának láncát, hogy a levegőben bucskázva haladhasson tovább.

Victor elvigyorodott, amikor komputere felmérte az ellenfelet ért károkat. Amikor először került szembe a szokatlan mechhel, a komputer megpróbálta Warhammerként, majd Útonállóként, végül pedig Victorként azonosítani. Victor, ráébredve, hogy ilyesmivel még sohasem találkozott, utasította a komputert, hogy minden adatot rögzítsen a gépezetről „Thor” címszó alatt, melyet azért választott, mert a mech egyik karjára nehéz gépágyút, a másikra pedig ionágyút szereltek. Mennydörgés és villámlás… olyasmi, amivel annak idején Thor isten játszadozott.

A Thor ionágyús karját Victor felé lendítette, de nem sikerült lőnie. Galen Cox, aki két sorozat rövid hatótávolságú rakétát eresztett bele Keresztesének lábára szerelt indítójából, alaposan helybenhagyta a Thor karját. A robbanások páncéldarabokat repítettek a barlang gyomrába, és ami még lényegesebb, messze eltérítették céljától a fegyvert. A támadó ionágyúja másodszor is elvétette a lövést. Újabb jégcsapot foszlatott köddé, de a barlang átható hidege azonnal hóvá dermesztette a párát, mely a gőzölgő lagúnára hullt.

Kösz, Galen. Meghálálom. Victor becélozta az egyensúlyát vesztett Thort, amint az éppen visszavonulni készült. A gép balra kitérve egy hatalmas cseppkőnek vágódott, és visszapattant, a kő pedig lassan megremegett, majd eldőlt. Amikor a Thor tehetetlenül visszasodródott Victor látóterébe, az meghúzta a gépágyú ravaszát. A fegyver sikoltása betöltötte a fülkét, a szűkös helyiség hőmérséklete megemelkedett, újabb adag verítékben fürdetve Victort.

A gépágyú lövedékei felszakították a Thor bal combját, majd szikrákat gyújtottak a térdén. Repeszeső hullott a vízre, és néhány töltényhüvely, mely teljesen áthatolt az ízületen, visszapattant a víztükörről, és a Vihar-hasadék barlangrendszerének mélyére repült. A Thor térde megroggyant, majd kitekeredett, aztán ismét összecsukódott. Fém olvadt össze fémmel, talpon tartva a mechet, a térd viszont merevvé, mozdulatlanná hegedt.

– Kommandant, bajban vagyunk. – Galen hangja nyugodt maradt, de Victor érezte benne a férfi közlendőjének fontosságát – Két újabb Thort látok az Előcsarnokban, és két másikat, amit én Lokinak hívok – a teljesen esztelen konfigurációja miatt. Úgy tűnik, mintha ezek a Jádesólymok ötösével dolgoznának, nem négyes rajokban, mint mi. Azt mondanám, hogy a rajtársai úton vannak.

– Roger, Galen. – Victor a terep lokátoros képére pillantott. Ezek az új mechek elvágnak minket a zászlóaljunktól ebben az irányban. Vissza kell vonulnunk a Csempészösvényen keresztül a Sárkányodúig.

– Tudod, hogy elkaphattuk volna. Menjünk vissza!

– Igen, uram.

Galen hátralépett a Keresztessel, a Thor pedig utánozta a visszavonulást. Amikor Galen jelentette, hogy gépe fedezni tudja a Victort, Davion átgázolt a forró patak duzzasztotta földalatti tavon. A közte és támadója között sorakozó függő és álló cseppkövek védőfalánál némileg nagyobb biztonságban érezve magát, rádión átszólt a segédjének:

– Ha nem jöttünk volna le, amikor először vettük a híreket egy ide tartó felderítőről, ön szerint elkaptuk volna?

Galen válasza csak egy-két pillanatnyi gondolkodás után érkezett:

– Ha magrezen működik, meglátott volna bennünket, akkor pedig hátrányos pozícióba kerülünk. Bizonyára infravörös érzékelőt használt, és a forró víz segített szétoszlatni a hőképünket. Ha nem lesből támadjuk meg, szerintem bajba kerültünk volna. Bármennyit lőtt a harc során az a mech, nem melegedett fel.

Victor egyetértéssel nyugtázta a hallottakat. Ha Cox nem foglalja le, és nincs az a néhány szerencsés lövésem, az a szörnyeteg élve falt volna fel. Így csak a mellrészről és a jobb lábról veszítettem néhány páncéllemezt. Galen Keresztese szintén papírvékonyságú lett a törzs jobb oldalán és a bal lábon. Ezek a banditák igen kemények, de legalább nem legyőzhetetlenek

– Egyetértek, Mr. Cox. Átszólok rádión Hawksworth altábornagynak, hogy kiderítsem, tud-e tiszta utat biztosítani nekünk a zászlóaljhoz.

Victor lenyomott két gombot a vezérlőpulton, és közvetlen taktikai frekvenciát nyitott az ezred főhadiszállásához.

– Borz Egyes az Anyának, jelentkezz! Új vektorra van szükségem.

Hawksworth altábornagy hangjában feszültség érződött.

– Negatív, Borz Egyes. Azonnal menjen vissza az Odúba! Ez Borz Kettesre is vonatkozik.

Victor a szemöldökét ráncolta.

– Ismételje, Anya! – Victor fel-le ráncigálta az egyik zajszűrőt, mintha légköri zavarok akadályoznák az adást. – Nem hallom tisztán. Kérem, ismételje.

– Ne szórakozzon velem, Borz! Mindent tudok a szűrőkapcsolgatásokról, amikor olyan parancsot kap, ami nincs ínyére. Ez a trükk már lejárt Redburnnel, még Szent Andrén a Negyedik Háborúban. Ismétlem, azonnal jelentkezzen az Odúban. Itt akarom tudni magukat.

Victor nagyot nyelt.

– Vettem, Anya. Azonnal indulok haza.

*

Victor egy Leopárd típusú dobóhajó mellé állította a csatamechjét. Gyorsan lemászott a vezérlőfülkéből a kötélhágcsón, és a neurosisakját az egyik meglepett tech felé hajította, majd berohant a bázis alacsony, tömzsi kis épületébe, mely a harcok idején az ezred agyának szerepét töltötte be. Galen Cox karcsú kopóként loholt a sarkában.

A zegzugos helyiség elkeseredett rádiójelentések és erősítéskérések kavalkádjától visszhangzott. A radarernyők és holokijelzők baljós fényében a központosok különösen gondterheltnek látszottak. Rábólintottak a segélykérésekre, majd különféle gombokat nyomtak le, hogy a hívásokat szakavatottabb társaikhoz irányítsák.

Amint Victor anorákot húzott a hűtőmellényére, meglátta, miért hívta vissza Hawksworth a bázisra. Valakinek gatyába kell ráznia ezt a kócerájt. Nem tudunk úgy védekezni, ha mindenhol ilyen fejetlenség uralkodik. Megpillantotta Hawksworth-öt, amint éppen egy taktikai kijelző fölé görnyed, és átvágott a tömegen, egyenesen a férfi felé.

– Davion kommandant jelentkezik, uram.

Hawksworth lehangoltan viszonozta a szalutálást. Az egyébként joviális emberből mostanra minden humorérzék elpárolgott. Ősz tincsek csüngtek a szemöldökére, orráról pedig izzadság csöpögött.

– Nem fogok köntörfalazni, kommandant. Látta ott kint azt a Leopárdot?

– Igen, uram. Mellette parkoltam le a Victort.

– Remek. Akkor szálljon be! – Az altábornagy keresztülnézett a férfin. – Maga is, Cox. Mindketten. Szedjék a sátorfájukat!

– Nem! – Victor kiáltása túlharsogta a terem zaját. – Nem megyek! A zászlóaljamat most tépik ízekre. Nem fogom cserbenhagyni őket.

Az altábornagy felegyenesedett, és szemébe visszaköltözött a régi tűz.

– Azt teszi, amit mondok, kommandant. Maga és Cox hauptmann most azonnal felszállnak a Hejirára, és elvitetik magukat a Strongbow űrugróra. Eltűnnek innét.

Victor ökölbe szorította a kezét, de visszatartotta magát attól, hogy a taktikai kijelző asztalra csapjon.

– Nem! Nem küldhet el innen! Mert ha megteszi, el fogjuk veszíteni ezt a csatát.

– Mindenképp elveszítjük. – Hawksworth remegő ujjal a taktikai kijelzőre bökött. – Minden fronton visszavernek bennünket. Szorul körülöttünk a hurok. Ezek a Jádesólymok hihetetlen távolságból tudnak lőni, szétszaggatják a védelmünket. Több sebesültem van a harc első három órájában, mint a négy évem alatt a Trell 1-en összesen. És csupán három tucat mechhel küzdenek ellenünk, meg valami őrületes, páncélos gyalogsággal.

Victor érezte, hogy a torkában dobog a szíve, miközben Hawksworth jajongását hallgatta.

– Használja az eszét, altábornagy! Úgy akar bekerülni a történelemkönyvekbe, hogy ön vesztette el a Trell 1-et, vagy dicshimnuszt szeretne, mert legyőzte a legyőzhetetlen támadókat?

Hawksworth állkapcsa körül megfeszültek az izmok.

– Úgy fognak ismerni, mint aki elvesztette a Trell 1-et. Semmit sem tehetek már ellene. – Farkasszemet nézett Victor hideg, szürke tekintetével. – De nem arról leszek híres, hogy én voltam az, aki megölette Hanse Davion örökösét.

– NEM! – Victor az idős férfi mellkasának szegezte mutatóujját. –Ne tegye ezt velem, altábornagy. Ne használja fel ellenem a saját apámat. Ne legyen ilyen őrült. – Lenézett a holografikus térképre. – Galen és én összetalálkoztunk az egyik támadóval, itt, a Vihar-hasadékban, és kifüstöltük. A terep és az akadályok minden ütközetet rövid távolságra korlátoznak, és az embereink jók ebben. Vonja vissza az egységeket a barlangrendszerbe és a Fekete-hegy aljába. Gerillataktikát kell alkalmaznunk, hogy ezeket legyőzhessük, és sikerülni fog. A fenébe is, ember! Küzdjön meg velük! És hagyja, hogy én is küzdhessek!

– Sajnálom, Victor. Ha tudtuk volna, ha több időnk lett volna, a terve talán működik. A pokolba, lehet, hogy még mindig működni fog, de nem tehetem fel rá az életét. – A férfi felnézett. – Meg fogja kapni a lehetőségét. És amikor sorra kerül, remélem, több bátorsága lesz, mint nekem. Isten áldja, Felség!

Hawksworth ezzel Cox felé fordult:

– Vigye el innen!

Mielőtt Victor felelhetett volna, érezte, hogy megfordul vele a világ. Galen Cox ökle, amint az álla felé száguld – ez volt az utolsó kép a Trell 1-ről, amit Victor Steiner-Davion valaha is láthatott.

18

Komsztár, Vezérlőközpont

Hilton Head-sziget, Észak-Amerika, Terra

3050. április 15.

Myndo Waterly a püspökök figyelmét a terem közepe felé irányította.

– Tegnap kaptuk ezt az üzenetet balstai telepünkről. Egyszer már átnéztem, most pedig önök elé tárom tanulmányozásra. Az üzenet viszonylag rövid. A kardinális stílusát ismerve, kissé fukarkodott a szavakkal.

Ezzel hangosan összecsapta a kezét, és az ovális terem fényei elhomályosultak. A Komsztár padlóra dolgozott arany címere felett felvillant a kardinális holografikus képe. Csak válltól felfelé látszott a felvételen, mely annyira kinagyította, hogy szemvédője akkora volt, mint egy légisikló kormánykereke.

– Blake békéje legyen önnel, prímás! Ulrik, a Farkas Klán kánjának üdvözletét tolmácsolom önnek. Nagylelkűen hozzájárult ahhoz, hogy továbbíthassam ezt az üzenetet, feltéve, hogy nem tartalmaz fontos katonai adatokat. Nem vádol bennünket kétszínűséggel, de nem szeretné annak látszatát sem kelteni, hogy saját biztonságuk ellen vét.

Focht megigazította jobb szemén a fekete bőrdarabot.

– Az utóbbi három hónapban, mióta itt vagyok, lehetővé tették számomra, hogy megfigyelhessem szinte minden megmozdulásukat, melyek katonai természetűek, mialatt Ulrik parancsnoki hajóján a legnagyobb biztonságban tartanak. A Farkas Klán mind taktikailag, mind felszereltségében magasabb szintű haderőt vonultat fel, ami az ellenfelek tevékenységét nagyban megrövidítette. Hihetetlenül tisztességesek voltak mindig, ha ellenfeleik megadták magukat. Csupán rabszolgák formájában visznek hadizsákmányt a meghódított világokról, bár ők jobbágyoknak nevezik őket. Amellett, hogy ingyenmunkások lesznek, egyben túszok is, hogy velük kényszerítsék ki egykori hazájuk népének jó magaviseletét.

A kardinális mélyen fejet hajtott, majd felpillantott, és a hologramról kitekintve a prímásra nézett.

– Azon kísérletemre, hogy kifürkésszem szándékaikat, udvarias, de kitérő választ kaptam, bár mutattak némi érdeklődést az együttműködésünk iránt. Furcsa utalásokat hallottam egy tömeges migrációval kapcsolatban, mely a megszálló erők nyomában jár, de ezt Ulrik tagadja. Mégis különös, hogy a hajókon, melyeket eddig felkerestem, hiányzik a kiszolgáló személyzet. Kétségtelen, hogy hadba igyekvő seregekről van szó. És nagyon igyekeznek.

Bár megkísérlik titkolni, a megszálló erők különböző csoportjai között szemmel látható rivalizálás folyik. A Farkasok hajóján más klánok képviselői is tartózkodnak, és a kánok kánja, az ilkán a Füstjaguárok Klánjának tagja: A két klán közötti távolság ellenére Leo ilkán napi kapcsolatban áll az embereivel, és úgy tűnik, a Drakónis Szövetségben való megmozdulásaikat irányítja.

Focht megdörzsölte ép szemét, majd engedélyezett magának egy mosolyt.

– A klán érdekes társaság. Sokuk jóindulatú, bár mindegyik hidegvérű és hozzáértő harcos az ütközetekben. Népszerűek a szócsaták és egyéb leplezett harci formák is, és a jobbágyoknak is kijut az erőszakból, de az így keletkezett sérülések a legritkább esetben komolyak. Ráadásul, amit mi komoly sérülésnek tekintünk, ezeknél az embereknél nem jár végzetes következményekkel. Hallottam, hogy megjavítottak egy eltört gerincet, és egy szanitéc még azt is megjegyezte, vissza tudta volna ültetni a szememet, ha jelen van, akkor, amikor elveszítem.

A kardinális kinézett a keretből, majd bólintott.

– Engedélyezni fogják, hogy a következő állomásról is kapcsolatba lépjek önnel. A Farkasok beleegyeztek, hogy nem zavarják a telepeinket, ha cserébe megígérjük, hogy minden katonai híranyagot megsemmisítünk, amit a partizánok küldenek. A telepvezetőnek már kiadtam ezt az utasítást, ő pedig továbbította a Farkasok meghódította többi világnak is. Ulrik természetesen megérti, hogy a végső szó önt illeti ezzel kapcsolatban. Ha úgy határoz, hogy felülbírálja a döntésemet, Ulrik el fogja rendelni a Komsztár-egységek lezárását, tiszteletben tartva semleges függetlenségünket.

A kép ezzel elhalványult, sötétségbe borítva a termet egy-két másodpercre, mielőtt a fények kigyúltak volna. Myndo végignézett a Vezérlőközpont tagjain, és a megrökönyödött arcok örömmel töltötték el. Tudták, hogy személyes követemként küldtem a kardinálist a hódítókhoz, de arra nem számítottak, hogy feljogosítom, bocsásson olyan adatokat a rendelkezésükre, melyek megkönnyítik további hódításaikat. Szívélyesen elmosolyodott.

– Vélemények?

Ulthan Everson, a Tharkad jól megtermett püspöke finom mozdulattal felemelte a kezét.

– Amikor az adás alatt Focht megérintette az arcát, azt tudatta velünk, hogy figyelik. Ennek fényében meglep, hogy Ulrik megengedte neki, ilyen őszintén beszéljen a rabszolgák zsákmányolásáról és a klánok közti politikai belviszályokról.

A Kapellán Konföderáció Sián nevű fővárosának püspöke, aki az áttetsző emelvény mögött hihetetlenül aprónak és törékenynek látszott, egyet nem értése jeléül a fejét rázta.

– Lehetséges-e, Tharkad püspöke, hogy Ulrik azt szerette volna tudatni velünk, olyan erőt képvisel, mellyel számolnunk kell, még ha nem is ő az ilkán? Az, hogy Ulrik a markában tartja azt a Leot, valami korábbi kompromisszumkötést sejtet. Különben miért egyezne bele a kánok kánja abba, hogy egy a hadszíntértől ilyen távoli parancsnoki hajóról irányítsa a klánját?

Myndo elmosolyodott, amikor Sharilar Mori, aki átvette tőle Dieron püspökségének bársonyszékét, így válaszolt Sián püspökének:

– Azt gondolnám, Jen Li, hogy kérdésére a válasz nagyobb horderejű annál, mint a támadó erőkön belüli politikai viszálykodás. Az, hogy Leo napi kapcsolatban áll a seregeivel – melyek több mint 130 fényévnyire harcolnak tőle –, nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy ezek a klánok rendelkeznek hiperpulzus-generátorokkal, és nagyon hozzáértő módon tudnak bánni velük.

Myndo szeme összeszűkült, macskaszerűvé varázsolva arcát. A Komsztár a hiperpulzus-generátorok folytán gyakorol befolyást az Utódállamokra. A HPG-vel lehet azonnali üzeneteket továbbítani a maximum 50 fényévnyi távolságra levő bolygókra. Csak mi tudjuk, hogy készülnek, és hogy kell kezelni őket, így mindenki más a mi szolgálatainkra szorul. Nagy erő áramlik keresztül rajtunk, hiszen mi irányítjuk a csillagközi kommunikációt.

Everson előrehajolt az emelvényén, mire skarlátvörös ruhájának ujja csuklói köré lebbent.

– Nem hiszem, hogy aggódnunk kellene amiatt, hogy ezek a támadók konkurenciát fognak jelenteni számunkra, Dieron püspöke. A Jádesólymok Klánja máris tíz Steiner világot kebelezett be, a Trell 1 elleni agyafúrt támadást is beleértve. És a Farkasok, akik olyan szívesen látják a kardinálist, elfoglalták az Icar és a Chateau bolygókat. Inkább fenyegetés, mintsem konkurencia, amit a Rendre nézve jelentenek.

Gardner Riis, Rasalhág hórihorgas, platinaszőke püspöke szintén lesújtó pillantást vetett Sharilarra.

– Én is az elfoglalt világokra szeretném felhívni a figyelmét. A Farkasok és a Szellemmedvék támadása nyomán a Rasalhág Köztársaság tizenegy bolygót veszített. A katonai fenyegetés példátlan.

Myndo felemelte a kezét, mire aranyszín selyemruhájának ujja a könyöke fölé libbent.

– Fejezzék be végre ezt a civakodást, hogy áttanulmányozhassuk az invázió jelentette tényeket, és felmérhessük a valós veszélyt! – Ezzel Everson felé biccentett – Magával kezdjük, Tharkad püspöke. Mit foglaltak el pontosan ezek az úgynevezett klánok, és hogyan?

Everson kék szemén mintha felhő suhant volna át.

– A Barcelonától egészen a Lyrán Nemzetközösségig terjedő ívben a Jádesólymok bevették a Barcelonát, a Bone-Normant, az Anywhere-t, a Here-t, a Bensingert és a Tolandot. Előrenyomulásuk során, mely mindössze két napja történt, kezükre került a Steelton, a Persistence, a Winfield és a Trell. Az utóbbi négy világ meghódítása nem fejeződött be, de elkerülhetetlennek látszik. A Farkasok, mint az imént említettem, az Icart és a Chateau-t vették be.

A prímás hűvös pillantással illette Eversont.

– Tharkad püspöke, Davion elsőszülött fiát a Trell 1-re helyezték. Vele mi lett?

Everson egyenesen az asszonyhoz intézte szavait:

– Hawksworth altábornagy a csata kezdete után mintegy négy órával evakuálta Victor Daviont, a támadók pedig futni hagyták. Űrjárója a Strongbow űrugró felé tart, mely a várakozások szerint a holnapi nap folyamán hagyja el a rendszert.

A prímás a férfira nézett, és alaposan végigmérte, mintha tudta volna, mit akar mondani, de azért bólintott, hogy folytassa.

– Úgy tűnik, a herceg javasolt egy stratégiát Hawksworth-nek, mielőtt az elküldte, és az altábornagy be is vetette azt. A terv nem fogja megakadályozni a Jádesólymokat abban, hogy elfoglalják Steinertől a világot, de nagyobb árat fognak fizetni a győzelemért. Ettől eltekintve baljós a helyzet.

Riis, aki a prímás intésére szólásra emelkedett, saját államának veszteségeiről adott számol:

– A Farkasok elfoglalták a Skallevollt, az Outpostot, a Svelviket, az Alleghét, az Edge-et, az Új Kaledóniát, a Balstát és a Szent Johnt. A Szellemmedvék bevették a Thulét, a Damiant és Holmsbut. A március 7-i Thule elleni támadás alkalmával hibát követtek el, amikor csak egy kötelék légűrvadászt küldtek ki, hogy feltartóztassanak egy a rendszert elhagyni készülő űrjárót. A fedélzeten tartózkodott a rasalhág védelmi miniszter, akinek a halála nagyon megviselte volna a Köztársaságot.

Huthrin Vandel beletúrt fekete hajába.

– Az elfoglalt világok listája alapján, Rasalhág püspöke, az ember azt hinné, a Rasalhág Köztársaság képtelen bármiféle önvédelemre.

Riis dühbe gurult Új Avalon püspökének megjegyzésén, de tartózkodott attól, hogy haragjában visszavágjon.

– Látom, mindezt nagyon szórakoztatónak tartja, Vandel, de merem állítani, hogy máshonnan fújna a szél, ha az Egyesült Világokat érte volna a támadás. – Ezzel a prímásra pillantott. – A hódítók viszonylag könnyedén törtek át Rasalhág csapatain, de nagylelkűen fogadják, ha megadjuk magunkat. Az egyetlen kivételt ez alól a zsoldosok esetében teszik. A klánok, különösen a Szellemmedvék, nem nézik jó szemmel, ha a katona pénzért bocsátja áruba szolgálatait. A rabok kivégzéséről nincsenek jelentések, de a klánok az elfogott zsoldosok mechjeit elvették, s így hatásosan vetettek véget pályafutásuknak.

Myndo oldalra billentette a fejét, és az arcára írt magabiztosság meghazudtolt minden kíváncsiságot vagy aggodalmat.

– Ez mennyiben befolyásolt más zsoldos egységeket? Tartják magukat, vagy néhányan inkább a visszavonulás mellett döntenek?

Riis vállat vont.

– Legtöbbjük a helyőrségeken állomásozik, talán mert nincsenek teljesen tisztában a tényekkel. Mint tudja, az invázióról nem került sok hír napvilágra. A vezérlőközpont tagjaiként bizonyára nekünk van a legjobb áttekintésünk arról, mi történik valójában. Az ön utasítása szerint csak a nemzetek kormányhivatalnokai tudhatják, mennyi a valós veszteségük, és mindegyiknek azt kell képzelnie, hogy csak az ő területét támadják. A lakosság még nem esett pánikba, és a legtöbben azt hiszik, hogy ha néhány peremvilággal megszakadt a kommunikáció, az csak egy perifériái kalóztámadás nem túl súlyos következménye lehet.

Sharilar Mori csúfondárosan felkacagott.

– A következőt mondanám önnek: ha komolyan azt képzeli, Theodore Kurita és Hanse Davion nem döbbent rá az invázió mértékére, nem alkalmas jelenlegi pozíciójának betöltésére. Egyikük sem olyan ostoba, hogy azt hinné, egy ekkora erővel és tehetséggel harcoló ellenség elfogadja a térképre húzott vagy néhány szerződésben megállapított határokat. Azt aláírom, hogy egyik sem tudhatja, milyen messzire jutottak a támadók, de nagy esélyük van arra, hogy kikövetkeztessék.

Sharilar felpillantott Myndóra.

– A Füstjaguárok hét világot hódítottak el a Drakónis Szövetségtől. Mivel a Szövetség Rasalhággal határos területein ritkább a lakható bolygók előfordulása, a Füstjaguároknak nem állt rendelkezésére elég széles front a további támadáshoz, mert akkor további világokat kebeleztek volna be. A Richmond, az Idlewind, a Tarnby, a Bjarred és a Schwartz könnyedén elesett. A Rockland, egy helyőrségi bolygó az Alshain határon, jobban megküzdött, de a csata itt sem tartott sokáig. A Teknőcparton a vegai Tizennegyedik Légió ízekre szakadt, de sikerült csapást mérnie az ellenségre. Sőt, ott a yakuzák egyes tagjai gerillaharcot kezdtek, ami nagyban megnehezíti a Füstjaguárok dolgát. Bár az arcvonal egységei elhagyták az első négy világot, a megszálló csapatok még mindig a Teknőcparton vannak, két héttel első győzelmük után is.

Myndo keresztbe fonta karját a mellén, kezét aranyszín ruhájának bő ujjába csúsztatva.

– És mi történt Hohiro Kuritával? Nem jött róla üzenet?

Sharilar megrázta a fejét.

– Az embereim nem találták se élve, se holtan. Lehetséges, hogy a Jaguárok számos foglya között van, de senkit sem tudunk bejuttatni közéjük, hogy kiderítse. Hiába hangoztatjuk a semlegességünket, a helyőrség ottani parancsnoka bevallása szerint közvetlenül az ilkántól kapja az utasításait, és nem engedélyezheti, hogy a rabokat látogassák.

– Ha visszavinnénk Theodore Kuritának drága kisfiát, azzal sok engedményt kaphatnánk tőle, vagy akár magától a Koordinátortól is – tűnődött a prímás. – Lehetséges volna-e, hogy az elit csapatunk kiszabadítsa Hohirót a fogságból?

Sharilar a szemöldökét ráncolta.

– A csapat parancsnoka szerint nem. Rámutatott, hogy az elfogott mech-harcosokat elhelyező börtön a Teknőcpart-rendszer legszigorúbb biztonsági rendszabályoknak megfelelő intézménye. Ötven év alatt mindössze egyetlen ember menekült ki belőle. Bár hasba lőtték, azóta nem hallottak róla, hogy a börtön alatti Sawagashi folyóba vetette magát.

Ettől eltekintve, prímás, ha ilyen menekítési akcióval próbálkoznánk, könnyen elrontanánk a klánokkal való kapcsolatunkat. Ha kiderül, hogy nem lehet őket feltartóztatni, Theodore és Takashi Kurita hálájával mit sem érünk.

Myndo helyeslőn mosolygott.

– Jól mondja, Dieron püspöke. Mindenkor egy lépéssel az események előtt kell haladnunk. Addig is mit gondol, meddig fog kitartani a yakuzák ellenállása?

A Drakónis Szövetség karcsú püspöke vállat vont.

– Nem áll módomban megítélni. Az informátoraim nem tudnak vagy nem hajlandók a yakuzák közé utazni. Nem sikerült feltérképeznünk az erőiket, de hacsak nem áll rendelkezésükre egy egész rejtett fegyver- és lőszerarzenál, nem lehet tartós az ellenállásuk. Nehézségeket okozhatnak, de ki nem űzhetik a megszállókat a Teknőcpartról.

Most, hogy a jelentések teljesnek látszottak, minden püspök Myndo felé fordult, de az ő pillantása Ulthan Eversonra, régi ellenségére szegeződött. Mosolygott, mintha jól szórakozna valamin.

– Igen, Tharkad püspöke?

Everson összekulcsolt kezét az emelvényre helyezte.

– Azt hiszem, prímás, a kardinális azt mondta, Ulrik érdeklődést mutat az ajánlatunk iránt, hogy információkat adjunk át a hódítóknak.– Elfelejtkeztünk volna a saját missziónkról, hogy az emberiséget kivezessük a fényre? Hogy lehet segítségünkre a célunk elérésében az, ha egy iszonytató erejű, lehetséges, hogy idegen eredetű ellenséget pártolunk a hódításban? A klánok civilizáltsága álarc csupán, azt is mintha fordítva tették volna fel. Üzenetünk a lelki gazdagságról vajmi keveset jelent nekik. Nem látom a logikát az együttműködési ajánlatában.

– Kedves barátom – kezdte Myndo, és Everson elvörösödött a leereszkedő hangnem hallatán –, azt gondolom, jelen körülmények között ez a leglogikusabb, amit tehetünk, és igenis előmozdítja a mi ügyünket.

Elmosolyodott, mintha csak ártatlanul tűnődne valamin, ami szemmel láthatólag tovább növelte Everson aggodalmait.

– Először is, a katonai információkért cserébe a megszállók lehetővé teszik, hogy a meghódított világokon maradjunk. Kapcsolattartóként fogunk működni a lakosság és a hódítók között. Röviden, tisztviselők jószándékú osztályát fogjuk alkotni, akik képesek átszervezni a meghódított világokat, a kormányokat, és ami még fontosabb, az oktatási rendszert is, hogy beleneveljük az emberekbe az üzenetet. Vagyis, hogy a Komsztár az emberiség megmentője, és csakis rajtunk keresztül érkezhet el az újabb felemelkedés.

Hüvelykujja mellé mutatóujját is felmutatta.

– Másodszor, a támadókat olyan célpontokra irányíthatjuk, melyek lerombolása a mi ügyünket szolgálja. Megsúghatjuk a Füstjaguároknak, hogy töröljék el a Luthient az űr színéről, lefejezve ezzel a Drakónis Szövetséget. A hideg Tharkad ellen irányíthatjuk őket, hogy megsemmisítsék a Steiner-Davion tengely egyik felét. Mivel Thomas Marik támogat bennünket, az ő világától távol tarthatjuk a betolakodókat addig, amíg eléggé szét nem szórták magukat ahhoz, hogy legyőzethessenek.

Az utolsó pontnál hangja vesztett eddigi éléből.

– Harmadszor, és utoljára, ha a klánoknak katonai információkat adunk, az annyit jelent, hogy függővé válnak tőlünk. Mi leszünk a szemük és a fülük, hogy amikor kirekesztjük őket, megvakuljanak és megsüketüljenek. Addigra a kardinális elég információ birtokába jut ahhoz, hogy lehetségessé váljon számára e horda legyőzése. Akkor pedig az emberiség örvendezni fog, amint a Komsztár felemelkedik, hogy elsöpörje az idegen betolakodót.

Szája kegyetlen mosolyba rándult.

– Röviden, hölgyeim és uraim, a klánok és inváziójuk eszközt adnak a kezünkbe a cél eléréséhez. Felhasználjuk, majd félredobjuk őket. S mindezt azért, hogy amikor eljön a mi időnk, valóra válthassuk Szent Blake álmát.

HARMADIK

KÖNYV

A

FENEVAD

SZÍVE

19

Edo, Teknőcpart

Pesht Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3050. április 16.

Shin Yodama magához szorította a kopott takarót. A csatorna nedves hűvöse a csontjáig hatolt a kőpárkányon keresztül, ahol kucorgott. Az alagút mennyezetén összegyűlő pára idegölő, monoton ritmusban csöpögött alá; ezt mantraként igyekezett hasznosítani. Történjen bármi… akármi, csak kijuthassak innen.

Két mellette dünnyögő férfi zökkentette vissza a valóságba.

– Miért követjük az Öregembert, ha itt akar megrohasztani bennünket, mint a patkányokat? Ez a sereg nem nyári zivatar, ami csak úgy átvonul felettünk. Nem hiszem, hogy az Öregnek szándékában áll harcolni velük.

– Lehet, hogy neki elég, ha itt pusztul a sötétben – tódította a másik –, de nekem nem. Én a gyűrűket akarom látni, miközben haldoklom.

Mindkettőjüknek torkára fagyott a szó, amikor meghallották, hogy valaki a térdig érő patakon átgázolva az első őrhelyhez közelít. Shin előrántotta a pisztolyát, de azonnal a takaró ráncaiba rejtette. A félhomályban taposó alak felgyorsította lépteit, látszólag mit sem törődve azzal, hogy a vesztébe rohan.

Amikor egy vonalba ért vele, Shin kibiztosította a fegyverét.

– Állj, ki vagy? – kiáltotta.

Az alak kővé dermedt a félelemtől.

– Azushi Motochika – lehelte.

– Hol a pokolban jártál? – kérdezte Shin, félretéve a pisztolyát. – Biztosra vettük, hogy elkapott a Muen no Daneiko.

A férfi megrázta a fejét, és hangja, sziluettje a korábbi félelem helyett visszanyerte magabiztosságát.

– Nem. Nem a Füstjaguárok kaptak el engem, hanem én őket? –mondta öntelt vigyorral. – Hallottátok az iménti robbanást?

Shin bólintott.

– Azt hittük, a Macskák próbálnak egy újabb patkánylyukat lezárni.

– Nem, az egyik csatornapatkány vágott vissza a Macskáknak. Elhelyeztem egy bombát a Meibutsu klubnál. Felrobbant, és szerintem mindegyik odaveszett. Egy tucat is volt odabent. Láttam, amikor bementek. Megszámoltam őket.

A másik két férfi éljenezni kezdett elragadtatásában, és vállon veregette Motochikát, Shin meg csak bámult döbbenetében.

– És mi van a többiekkel a klubban? Mi van a saját embereinkkel?

Motochika habozott, de válaszolt helyette az egyik társa.

– Kit érdekel? Árulók voltak. Megérdemelték, amit kaptak.

Shin elrugaszkodott a párkányról, és pisztolyával letaszította a férfit a csatorna mocskába.

– Te hülye! Azok a mi embereink! Nélkülük, a segítségük nélkül elvesztünk! Az ő jószívűségüknek köszönhetjük, hogy élünk, mert azt hiszik, hogy mi ki tudjuk űzni innen a Füstjaguárokat!

Mielőtt Shin kitörésének visszhangjai elhalhattak volna, egy tovamasírozó csatamech mennydörgésszerű léptei dübörögtek el felettük. A három másik férfi rettegésében összehúzta magát, a szennybe lökött pedig egyik kezét az arcára szorította, a sebre, melyet Shin fegyvere hasított rajta. Shin felnézett, és mechharcos énje nem engedte, hogy kimutassa félelmét. Motochikára bökött.

– Te velem jössz. Felmegyünk, megnézzük, mit csinálnak a Macskák. Ti ketten itt maradtok.

Ezzel Shin minden további késlekedés nélkül elindult lefelé a folyosón, majd befordult egy északra tartó oldaljáratba. Útja azon utcák alatt vezetett, melyeken odafent a mech dübörgött. Amikor a gép megtorpant, Shin továbbhaladt, amíg egy falba épített, rozsdás vaslépcsősorhoz nem ért. Megvárta, míg Motochika beéri, majd felfelé mutatott.

– Egy elhagyatott épületbe vezet, ami épp egy utcányira kell legyen attól, ahol megálltak. Te mész előre.

Motochika először nagy lelkesedéssel kapaszkodott fel a létrán, de lelassított, amikor a felszín közelébe ért. Óvatosan felnyomta a csapóajtót, majd kimászott a peremére, mielőtt intett Shinnek, hogy jöhet. Shin, aki a felszínről beáramló fénycsík alatti árnyékban húzódott meg, csatlakozott a yakuza bombaszakértőhöz, és a helyiségen keresztül egy utcára néző, kitört ablakhoz lopódzott.

Idefent melegebb volt, de Shinnek hideg borzongás futott végig a gerincén, amikor meglátta a csatamechet, amit Daishinek keresztelt – vagyis Nagy Halálnak. Öt páncélt viselő harcos vette körül, olyanok, melyek közül egyet szerencséje folytán sikerült elpusztítania két hete a csatamezőn. Mindegyikük dobozszerű rakétakilövőt cipelt a hátán, az szorosan kapcsolódott valami gépezethez, melyről Shin úgy gondolta, a páncél és a fegyverek akkumulátora lehet. A gyalogosokat jobbjukban tartott lézerükön kívül nehéz puskákkal is felszerelték. A yakuza mech-harcosnak feltűnt, milyen szépen illeszkedik a puska ravaszvédője a lézer csövére, valószínűleg azért, hogy valamilyen módon növelje a lézer energiáját.

A Daishi mech mellett Edo eme nyomornegyedszerű, burakumin részében a legmagasabb épület is eltörpült. Bár lába és törzse valamely humanoid modellhez is tartozhatott volna, a bal vállán elhelyezkedő nagy hatótávolságú rakéta indítóállványa úgy festett, mint valami sokszemű pótfej, a karok pedig csupán puskacsőnyalábok voltak. Shin a fegyverek között talált nehézlézereket, egy kis gépágyút, félnehéz lézereket és még három félnehéz lézercsövet, melyek a mech mellkasát pettyezték.

Az egyik páncélt viselő harcos előlépett.

– Uramachi körzet lakosai, egy bűnözőt követtünk idáig. A legpusztítóbb és legóvatlanabb tettet követte el, amikor bombát helyezett el olyan helyen, ahol civil és katonai személyzet tartózkodott. A robbanás számos életet követelt – mind a ti oldalatokról, mind a miénkről. Ez nem folytatódhat tovább.

A gyalogos a Daishihez legközelebbi kunyhóra mutatott.

– Ha a vétkest a következő két perc során nem adjátok át nekünk, ebben a házban mindenki meghal.

Shin durván nyakon vágta Motochikát.

– Idióta, látod, mit műveltél?

A fiatal férfi úgy nézett Shinre, mintha az megbolondult volna.

– Ugye nem képzeled, hogy feladom magam? A szabadságunkért robbantottam azt a bombát. Úgyis csak blöffölnek. Nem fogják lerombolni azt a házat.

Shin kemény pillantással illette a mellette levő férfit.

– Remélem is. Mert ha igen, és te nem voltál hajlandó feladni magad, magam eresztek beléd pár golyót, és hajítalak ki az utcára.

Ahogy közeledett a határidő, az ablakokban és kapualjakban fejek bukkantak fel, a pusztulásra ítélt épületben is. A Füstjaguár gyalogos meghajolt az utca irányába, majd a lakások felé fordult. Ugyanebben a pillanatban a Daishi hátrakapta a könyökét, és fegyvereit a forgácslap és kátránypapír kalyibára emelte.

Motochika elfordult, de Shin a hajánál fogva megragadta, és az ablak felé rántotta az arcát.

– Nézd csak!

A nehézlézer pokoli érintésére a kunyhó azonnal lángba borult. Egy csapásra mindenhonnét pattogó lángnyelvek csaptak fel, magasra a Daishi feje fölé, aztán lelohadtak, amikor a gépágyú golyózápora a föld színével tette egyenlővé a házat. Egy asszony lángoló hajjal, égő ruhában, üvöltve rontott ki az ajtón, de a gyalogos egyetlen lézersugara örökre elnémította.

A megperzselődött haj és égő hús fanyar szagára Motochika kiszabadította magát Shin markából, és okádni kezdett az egyik sarokban. Shin tudomást sem vett róla, a Daishi pedig előrelépett, és lapos fémtalpai eltaposták a lángokat. A gyalogos szónok ismét a lakossághoz fordult.

– Uramachi körzet lakosai, egy bűnözőt követtünk idáig. A legpusztítóbb és legóvatlanabb tettet követte el, amikor bombát helyezett el olyan helyen, ahol civil és katonai személyzet tartózkodott. A robbanás számos életet követelt – mind a ti oldalatokról, mind a miénkről. Ez nem folytatódhat tovább.

A katona a következő kunyhóra mutatott.

– Ha a vétkest a következő két perc során nem adjátok át nekünk, ebben a házban mindenki meghal.

Shin szája megkeseredett.

– Ugyanazok a szavak, Motochika, és ugyanazok a mozdulatok. Felvállalod, amit tettél, vagy még több embert hagysz pusztulni?

Motochika, aki még mindig négykézlábra ereszkedve lapított, remegve nézett hátra a válla felett a Kuroi Kiri mechharcosára.

– Senki más nem mert úgy lecsapni rájuk, mint én. Az Öregember engedélyezte, hogy fegyver- és utánpótlásgyűjtő portyákat szervezzünk, de sose okoztunk kárt nekik. Amíg ő megelégszik a tolvajlásokkal, amazok elrabolják az embereinket. Ha én vagyok az egyetlen bátor harcos, nem áldozhatom fel magam azért, mert rajtam kívül senki más nem hajlandó küzdeni a betolakodókkal!

Shin igyekezett megőrizni hidegvérét Motochika szavai hallatán.

– Miféle bátorság kell ahhoz, hogy elhelyezz egy bombát, és vétkeseket, ártatlanokat egyaránt a halálba küldj? Nem vagy más, mint közönséges gyilkos! És hogy kérkedhetsz a bátorságoddal, miközben meghúzod magad, mint egy kivert korcs? Több már ez, mint bátorság. Roppant intelligenciára és nagyságra vall, amit tettél. Gyerek vagy, aki vadul csapkod maga körül, aztán elvárja, hogy mások vállalják a felelősséget a hibáiért.

Shin tekintetét narancsszín villanás vonta magára az utcán, és szinte azonnal tudta, mi fog történni. Előrehajolt, és bőrdzsekije gallérjánál fogva megragadta Motochikát.

– Ez a bátorság. Figyelj, és okulj belőle!

Egy kopasz, sáfrányszínleples Buddhista szerzetes sétált végig a törmelékkel borított utcán a Füstjaguárok felé. Két kezét közvetlenül az álla alatt egymáshoz szorította, és meghajolt a gyalogosok vezetője előtt.

– Bocsásson meg, amiért nem jelentkeztem korábban. El akartam kerülni a végzetemet. Én tettem oda azt a bombát. Nem kell másokat büntetnie.

A gyalogos minden különösebb tétovázás nélkül előrelendítette a lézerét, és meghúzta a ravaszt. A sugár felcsapott a szerzetes törzsén, és hátravetette. A férfi teste néhány bucskázás után megállt, és a fekete kráterből, mely a feje helyén éktelenkedett, fekete füst röppent fel.

A Füstjaguárok ezután sarkon fordultak, és tovasétáltak, mintha semmi különös nem történt volna. Shin eleresztette Motochikát, s hagyta, hogy az ablakkeretnek zuhanjon, majd a csapóajtóhoz araszolt a padlón.

– Ha olyan lennék, mint te, Motochika, most lepuffantanálak. De nem az én feladatom, hogy megkérdőjelezzem az Öregember parancsait. Hozzá indulok, hogy megkérdezzem, mi a véleménye. Ha tényleg az vagy, akinek tartod magad, akkor gyere velem.

*

Mélyen Edo utcái alatt az Öregember egy porlepte, félhomályos szobában tartotta kihallgatásait. Bár apró termetű volt, csont és bőr, továbbra is hatalmas erő sugárzott belőle. Könyörtelen szemmel nézte Motochika térdelő alakját, majd tekintetét feljebb emelte, annyira, hogy nemtetszését egész hallgatósága számára nyilvánvalóvá tegye. Shin, aki az oldalsó fal mellett állt, elzárva érezte magát az Öregember dühétől, de a szobában levő yakuzák arcán szégyen és feszengés tükröződött.

– Nos, Motochika Azushi – dörögte az Öregember –, úgy gondolod, tisztában vagy azzal, mi a legjobb mindannyiunknak a Füstjaguárok elleni háborúban? Olyan kinyilatkoztatást kaptál, mely éveid számát meghazudtolva bölcsességet töltött beléd? Sikerült a gondolataim mélyére hatolnod, és azt képzeled, ismered a helyes stratégiát? Elkönyvelted, hogy én csak egy totyakos, ostoba vénség vagyok, akinek fogalma sincs semmiről? És ez azt sugallta, hogy robbants fel egy bombát, amely többet ölt meg a mieink közül, mint az ellenségből, majd pedig hagytad, hogy egy ártatlan szerzetes fizessen a gaztettedért? Büszkeséged még az értelmednél is kevesebb?

Az Öregember előhúzott egy kést fekete selyemkimonója ujjából, és a térdelő felé dobta.

– Használd.

Motochika felnézett, és a rettenet éles ráncokat vájt az arcára.

– Harakiri?

Az Öregember megvetően megrázta a fejét.

– Ha azt akartam volna, hogy kiontsd a belsőd, a köveken eltompítom a penge élét, mielőtt neked adom. Nem. Bizonyítsd be, hogy furdal a lelkiismereted.

Motochika jobb kezébe vette a kést. Baljának ujjait kisujja kivételével ökölbe szorította, majd a kőpadlóhoz nyomta. Ezután a kiélezett pengét a legfelső ízületre helyezte. Mielőtt folytatta volna, felnézett.

Az Öregember szeme összeszűkült.

– Ártatlan emberek halálát okoztad.

Motochika lejjebb csúsztatta a pengét a második ízületre. Fejét magasan tartva vágott saját húsába, majd megfordította az öklét, leválasztva az ujj lenyesett részét. Shin úgy érezte, mintha gyomorszájon ütötték volna, néhány toborzott yakuza harcos pedig elfordult rosszullétében, de Motochika meg se rezzent. Megcsonkított kezét a melléhez szorította, majd a lemetszett ujjat és a vérrel borított kést az Öregember felé nyújtotta.

– Bocsásson meg, oyabun. Ígérem, többé nem fogok csalódást okozni.

Az Öregember bólintott, majd a többiekre emelte tekintetét.

– Közületek sokan azt feltételezték, hogy nem fogok ártani a Füstjaguároknak, de tévedtek. Más, nagyobb gond szakadt a nyakamba, és sokáig gondolkodtam azon, hogyan oldhatnám meg. – Ezzel Shinre pillantott. – Ahogy azt honfitársunktól, Yodamától tudjátok, Hohiro Kurita eltűnt a harcok során, de halálára nem találtunk bizonyítékot. Azért, mert nem halt meg. A Füstmacskák fogságába került. Ki fogjuk szabadítani, és visszajuttatjuk a Koordinátorhoz.

A tömegben felhördült valaki.

– De hát ez lehetetlen. A hadifoglyaikat a Kurushiiyamában tartják. Onnan senki sem menekült el, még a titkosszolgálat felügyelete alatt sem, a Macskák pedig tovább szigorítottak a biztonságon. Mind odaveszünk, ha megkíséreljük.

Shin látta, hogy egyetértésük jeléül többen bólogatnak. Az a börtön – a Kurushiiyama – még a Marfikon is legendás hírű. Stílszerűen hívják Kínhegynek. Azok után, amit a Macskákkal való küzdelem alatt tapasztaltam, ha odabent akarják tartani a foglyaikat, nem valószínű, hogy ki tudjuk hozni őket. Shin mégsem szeretett volna ellentmondani az Öregembernek.

– Miért van az, hogy gyermekek vesznek körül? – kérdezte utálkozva az Öregember. – Nem emlékeztek a történetekre? Egy rab ellen a Kurushiiyama már csatát vesztett. Falai már csődöt mondtak egyszer, és megteszik újra. Arról gondoskodunk.

Egy közvetlenül Motochika háta mögött térdeplő magas férfi a fejét rázta.

– Annak a menekülésnek a története csak mendemonda. A rabot hasba lőtték. Lehet, hogy kijutott a börtön falai közül, de az árnyékukban pusztult el, és a Sawagashii folyó sodorta el a testét.

Az Öregember, arcán a sajnálat és a megvetés elegyével, kioldotta kimonóján az obit, és teljesen szabaddá tette mellkasának bal felét. Egy golyó lőtte sebre mutatott, mely részben fedte a mellére és hasára tetovált sárkányt

– Itt lőttek belém, miközben az utolsó falon másztam át.

Ezzel kimonójának másik vállát is leengedte, felfedve testének jobb felére rajzolt tetoválást. A színes kép, mely válltól derékig szaladt, freskóként mutatta be egy fiatalember útját a rabságtól a szabadságig. A vállánál a legenda hőse egy sötét, villámsújtotta hegy fogságából szabadul. A hegy lábánál két démont sikerült legyőznie, bár egyikük tüzes dárdájával a hasába szúrt. Végül, bár a sebből vér patakzott, a hős átúszott egy folyót, és egy időszakosan száraz vízlefolyóban talált menedéket, amíg elegendő erőt nem gyűjtött ahhoz, hogy elhagyja a csatornát.

– Látjátok, barátaim, le lehet győzni a Kurushiiyamát. Az útvonal, amit használtam, a másodlagos volt, mert az elsőt és legjobbat a tömeges menekülésre tartogattuk. Elsőként a Sárkányt szolgáljuk, és Hohiro megmentése ebbe tökéletesen bele fog illeni. Azután – tette hozzá az Öregember gonosz mosollyal – mi fogunk a Macskákkal cicázni.

20

Avalon City, Új Avalon

Crucis Szektor, Egyesült Világok

3050. április 30.

Hanse Davion herceg előrehajolt a tárgyalóasztal fölé, és a Lyrán Nemzetközösség holografikus térképét fürkészte. Átnyúlt az asztal felett, megfogta felesége jobb kezét, és bátorítólag megszorította.

– Biztos benne, hogy négy további bolygó áll támadás alatt? Csak két hete mértek csapást az első tucat világra! Lehetséges ilyesmi?

Justin Allard, aki az asztal közepénél állt, lassan bólintott.

– Úgy tűnik, hogy a világokat meghódító csapatok és a helyőrség, aki a helyszínen marad, nem ugyanaz. Amint sikerült lefegyverezniük a lakosságot, a támadók nagy hajlandóságot mutatnak arra, hogy együttműködjenek a helyi hatóságokkal, hogy fenntartsák a közrendet. Ezzel felszabadul a támadó sereg, hogy továbbmehessen új célpontok felé.

Melissa Steiner Davion a térképet tanulmányozta.

– Ha az első hullámban ilyen könnyen bevettek tizenkét világot, akkor a következőben miért csak négyet támadtak meg?

– Ez olyan kérdés, arkón, melyre nem tudok felelni.

Justin a vele szemben, egy adatterminálnál ülő magas, karcsú férfi, bizonyos Alex Mallory felé biccentett. Alex lenyomott néhány gombot, mire a térkép szertefoszlott, hogy átadja helyét a szemcsés képsoroknak, melyeken néhány bizarr formájú mech csatázott. A kamera az egyik mech mellkasán levő zöld sólymot ábrázoló címerre közelített. Amint a kép mozdulatlanná fagyott, újabb címer jelent meg mellette, ezúttal egy farkasfej.

Justin a címerekre mutatott.

– Az első hullámban a Nemzetközösségtől elhódított világok legtöbbjét olyan seregek vették be, akik ezt a Jádesólyom címert viselték. Icar és Chateau a Farkasok martaléka lett. Mechjeik hasonlók, de közös megmozdulásokat nem tapasztaltunk. Úgy tűnik, ugyanazon forrásból származnak, de nem működnek együtt.

Alex visszahozta a térképet, majd kinagyította a peremvidék szektorát, ahol az invázió kezdődött, hogy aztán falatonként kebelezze be a Nemzetközösséget. A megtámadott és megszállt világok zölden világítottak a térképen, míg a ragyogó kék fénypontocskák a Nemzetközösség saját világait jelképezték.

– A négy újabb inváziós területet csak a Jádesólymok támadták. A jelentések lassan szállingóztak be, de a Jádesólymok feltételezésünk szerint a tíz elfoglalt világról egyesítették támadó erőiket, hogy a következő négyet meghódítsák. Még az is elképzelhető, hogy megerősítették a Trell 1-et, mert Hawksworth altábornagy gerillastratégiája megviselni látszik őket.

Imádkozom, hogy életben maradj, Hawksworth. Érdemrendet szeretnék a melledre tűzni azért, amiért voltál olyan bölcs, hogy kimenekítetted onnan Victort. Hanse kék szeme összeszűkült.

– Meddig tud kitartani a Tizenkettedik Donegáli?

Justin arca elkomorult.

– Mint hatékony, ütőképes sereg? Már nem sokáig. Mechjeiknek mostanra már bizonyára nincs lőszere. Energiafegyvereik továbbra is működni fognak, amíg van elég üzemanyag a fúziós reaktorok számára, ami nem probléma egy hidrogént termelő világban, de a javítási lehetőség és a rakéták hiánya miatt nagy hátrányba kerülnek majd. Nagyon meg volnék lepve, ha akár egy hónapig is kihúznák.

Alex egyetértőleg bólintott, de az előbb hallottakat megtoldotta egy figyelmeztetéssel:

– A Trell 1-en van néhány rejtett utánpótlásraktár Hawksworth működési területén belül. Az előretolt készletek részét képezték, amikor attól tartottunk, hogy a Ronin renegátok Rasalhágon keresztülhatolva megtámadják a világainkat. Hawksworth tudja, hol vannak. Ha el tudja érni őket, feltöltheti belőlük a készleteit, és ütőképes védelmet alakíthat ki. Persze a támadók által használt mechek ellen mindenfajta éles küzdelem legalábbis őrültség lenne.

Hanse hátradőlt a székében, amikor a többiek elhallgattak. Mindig is tartottunk egy inváziótól, de arra számítottam, hogy Kurita, vagy a Szabad Világok Ligája fogja elindítani a lavinát. El sem tudtuk képzelni, hogy a Periférián túlról érkezzék a támadás, olyan mechekkel, melyekhez foghatókat sosem láttunk még… Az első hullámban majdnem megfosztottak a fiamtól, aztán jó darabot hasítottak a feleségem birodalmából. Eddig kizárólag elszánt gerillataktikával lehetett felvenni velük a harcot, mely egyes esetekben, amikor a világ körülményei kedvezőek, beválhat, de nem szoríthatja vissza a támadókat.

A herceg mély levegőt vett.

– De kik az ördögök ezek?

Hanse emlékezete szerint a Hírszerzés titkárának arcán most először mutatkozott csalódottság.

– Sejtelmem sincs, Felség. Annyiféle elmélettel álltak már elő, de nincs elég adat ahhoz, hogy realitás és mendemonda között különbséget tehessünk.

Melissa összekulcsolta a kezét maga előtt.

– Kerenszkij emberei tértek vissza?

Justin a segédjére pillantott, mire a karcsú férfi leütött néhány billentyűt a komputerén, újabb holografikus képet varázsolva az asztal közepére.

– Természetesen nem lehetünk biztosak benne, de az egységeik szerveződése a Csillagligán kívüli eredetre mutat. Amint ön is tudja, mi az egykori Csillagliga négy/három rendszere szerint szervezzük az egységeinket: négy mech alkot egy rajt, három raj egy századot, három század egy zászlóaljat, és három zászlóalj egy ezredet – melyhez a zászlóalj és az ezred parancsnoki rajai még körülbelül két tucat mechet adnak.

A billentyűk halk kattogására újabb szervezési táblázat bukkant fel a másik mellett.

– Amennyire következtetni tudunk a fia és Cox hauptmann gyűjtötte adatokból, a támadók az ötös számon alapuló rendszerrel dolgoznak. Öt mech alkot egy rajt, öt raj egy nagyobb egységet, és így tovább.

Hanse szemöldökét összehúzta a harag.

– Nos, ha nem Kerenszkij leszármazottai, akkor kicsodák?

Justin összefonta az ujjait a tarkóján, és gyors pillantást küldött Melissa felé.

– Talán ahhoz az időszakhoz kapcsolódnak, amikor vagy negyven évvel ezelőtt Katrina Steiner a Vörös Kalóz fedőnév alatt Morgan Kellel és Arthur Luvonnal a Perifériára menekült, hogy elkerüljék Alessandro Steiner gyilkosait. Ekkor találták meg azt a Csillagliga-kutatóközpontot egy bejegyzetten bolygón, melyet nem sokkal azelőtt kalózok fosztottak ki. A tárgyak, melyeket a bujkálás éve után visszahoztak, évtizedekig megőrizték titkukat. Ahogy azt ön is tudja, innen származnak azok a fekete dobozok is, melyek a segítségünkre voltak, hogy a Negyedik Örökösödési Háború során kijátsszuk a Komsztár kommunikációs bojkottját. Amíg a kalózok le nem rohanták őket, az az aprócska kutatóközpont képes volt kísérletezni és tanulni, míg a Belső Szféra egyéb részei a háború évszázadai miatt technológiai homályba süllyedtek.

Melissa egy pillanatra beharapta alsó ajkát.

– Tehát azt akarja mondani, hogy ha létezhetett egy kutatóállomás, amit annyi év alatt nem sikerült felfedezni, akkor lehet több is?

A Hírszerzés titkára jelentőségteljesen bólintott.

– Több ezer is lehet, Felség, de csak egy volt szükséges – amelyik a fegyverkutatással foglalkozott. A támadók mechjeit bizonyosan a mi gépeink mintájára alkották. Csak egészen véletlenül sokkal erősebbek, és sokkal alacsonyabb a belső hőmérsékletük. Nálunk is az az Új Avaloni Tudományos Intézet két legfontosabb kutatási területe, hogyan lehet minél több energiát nyerni a fúziós reaktorból, és jobb hűtőegységeket létrehozni. Lehetséges, hogy a hódítók egyszerűen megelőztek bennünket vagy háromszáz évvel.

Hanse jobb keze ökölbe szorult.

– És olyan technikai szintről indultak, amihez nekünk még fel kell nőnünk. Mi történhetett ott, Justin? Lehet, hogy egy központ, mely ilyen erős mechek létrehozására volt képes, egy perifériái kalózbanda áldozatául esett, és az most ellenünk fordítja az ő erőforrásaikat?

– Nem valószínű – vont vállat gondterhelten Allard. – Csak annyiban lehetünk biztosak, hogy bárkik legyenek is, technológiájuk felülmúlja a Csillagliga fénykoráét is. Egyébként pedig csak annyit kezdhetünk a rendelkezésünkre álló információkkal, hogy tovább találgatunk.

Hogy vehetjük fel a versenyt olyan ellenséggel, aki jobb fegyverekkel és taktikával rendelkezik, amikor még arra sem tudunk rájönni, kicsodák, és mit akarnak? Mintha szellemekkel harcolnánk.

– Az elképzelései figyelemre méltók, és tudom, hogy továbbra is dolgozni fog a problémán. Döntő fontossággal bír, hogy azonosítani tudjuk az ellenfelet.

– Természetesen, hercegem.

Davion kék szeme felvillant, és találkozott Justin fekete tekintetével.

– Kapott bármilyen üzenetet Hawksworth altábornagytól?

– Nem, Felség. Szerintünk közvetlenül azután, hogy elküldte Victort, megsemmisítette a fekete dobozát. Nem vagyunk biztosak abban, hogy bármelyik utánpótlásraktárban akad működő modell. Ha igen, akkor lehet, hogy éppen útban van egy üzenet. – A mesterkém tehetetlenségében a kezét tördelte. – Még ha küldött is üzenetet, több mint egy hét kellene ahhoz, hogy a Tharkadra érjen. És ha ide küldte, Új Avalonra, majdnem egy hónap alatt érne csak ide.

Az arkón előrehajolt.

– A Komsztáron keresztül nem tudott üzenni?

Justin megrázta a fejét.

– Vagy a betolakodók zárták le az összes Komsztár-kirendeltséget, vagy a Komsztár játszik össze velük, hogy azok ne ártsák bele magukat a csillagközi kommunikációba. Tudjuk, hogy a Komsztár visszatart néhány üzenetet, mert Victor menekülésének híre a Trell 1-ről, melyet Cox hauptmann adott fel, korábban érkezett meg a családjához, mint Victor expressz üzenete az udvarhoz.

A herceg homlokát mély ráncok barázdálták.

– Ha a Komsztár cenzúráz, soha nem fogjuk kideríteni az invázió valós mértékét. Nem lehetünk bizonyosak, hol támadták meg az ellenséges erőket, és hogy megtették-e egyáltalán.

Justin arcán futó mosoly jelent meg, majd Alexre pillantott.

– Azt hiszem, hercegem, hogy sikerült túljárnunk a Komsztár eszén. – Ezzel segédje felé biccentett. – A maga agyszüleménye, Alex. Magyarázza el maga!

Alex bólintott, és a térkép helyére adatok hosszú sorát hívta elő.

– A Komsztár olyan okokból, melyek csak vezetői előtt ismertek, úgy döntött, hogy nem továbbítja az invázióról szóló híreket. Gyanítom, hogy nem akarnak pánikot kelteni a lakosság körében, amíg a különböző kormányok nem tudtak reagálni a fenyegetésre. Ettől eltekintve folytatják a gazdasági jelentések továbbítását az összes megszállt világról. Odakint mintha minden tekintetben nyugalom honolna.

A billentyűk hangjára újabb adatsor tűnt fel, alatta egy variálható mátrixszal.

– Hogy senki se jöhessen rá a csalásra, a Komsztár az utóbbi hetven év adatbázisából állította össze az adatokat. Azok pedig normálisnak látszanak, hiszen egykor azok voltak. A számokat összehasonlítottam saját jelentéseink adataival. Sok munka volt, de azt hiszem, megfejtettem a kódot. Valaki túlságosan is tunya a Komsztárnál, nem változtatta meg az algoritmust. Ha azt a valószínű célpontokról továbbított adatokra vetítjük, szerintem ki tudjuk szűrni, hol érte a támadás Rasalhágot és a Drakónis Szövetséget.

Miután Alex leütötte a szükséges billentyűkombinációt, visszatért a térkép, amit kinagyított, hogy a Lyrán Nemzetközösség peremvilágain túl Rasalhág és a Szövetség feltételezett megszállt pontjait is megmutathassa.

– Amint láthatják, Rasalhág azon területein, melyek a legközelebb esnek a Nemzetközösség határaihoz, a támadók nagyon jó helyzetben vannak. Szerintem ezt a térséget szemelték ki a Farkasok. A Komsztár adatai a Csesztregtől New Bergenen át egészen Leobenig öt világról kezdtek némileg kozmetikázott képet mutatni, s ebből arra következtetek, hogy nemrég érhette őket támadás. A Szövetséghez közelebb és azon belül lassabban zajlanak az események.

– A támadók találkoznak egyáltalán ellenállással a Rasalhág Köztársaságban? – tudakolta Melissa. – Az első hullámban tizenhárom bolygó veszett el, ami sokkal rosszabb arány, mint egy tucat a Lyrán Nemzetközösségben.

Justin a Rasalhág határ egyik világára mutatott.

– A Thulét ért csapás talán megbénította Rasalhág haderejét, mert a védelmi miniszterük akkor éppen körutazást tett a peremvidéken. Azt hittük, meghalt, de aztán feltűnt a legfrissebb rasalhági holohíradóban. Forrásaink ettől függetlenül is megerősítették, hogy életben van, bár voltak olyan híresztelések, hogy kis híján elkapták.

Az arkón felvonta a szemöldökét.

– Különös. A Jádesólymok a Trell 1-et támadják meg, ahol a fiunk állomásozik. További támadó erők a Thulére mérnek csapást, ahol a védelmi miniszter tesz látogatást, de éppen elszalasztják. Látom, hogy a Teknőcpartot is megszállták. Ha emlékeim nem csalnak, Hohiro Kuritát pont oda helyezték, ugye?

A mesterkém komoran bólintott.

– Hacsak Hohirót nem menekítették ki közvetlenül a csapás előtt, a Teknőcparton érte a támadás. Nincs hírünk arról, hogy elmenekült, ezért feltételezhető, hogy a harcok során életét vesztette. Még első kézből való információ nélkül is utalások vannak arra, hogy abban a régióban nem állt jól a Szövetség szénája.

Justin Alex felé pillantott.

– Hívja elő a Szövetség seregeinek legutóbbi átcsoportosításait!

Miközben a térkép visszaállt, majd kinagyította a Szövetség és a Nemzetközösség határának egy részét, alatta a katonai egységeket jelképező ikonok függőleges kis oszlopokba rendeződtek.

– Amint láthatják, Theodore Kurita nagyon is gyakorolja hatalmát, mint Gunji no Kanrei. Csapatokat von ki a Dieron Katonai Körzetből, és visszairányítja őket saját utánpótlási hajóikra. A nyár végére húsz teljes ezredet lesz képes elszállítani, hogy szembeálljon az ellenséggel. A rasalhág határról is kivonja a csapatait, de itt nincs elég katonája ahhoz, hogy a támadók előrenyomulásának lassításán kívül egyebet is tudjon tenni.

Amint Alex útjukra indította a kérdéses csapatokat, a Szövetség határvédelmében szembetűnő hiányosság mutatkozott. A herceg az üres foltra szegezte tekintetét, akár egy tábláját fürkésző sakkbajnok. Ha Theodore befejezi a csapatösszevonásait, szabadon hagyja a Szövetség gyomrát, ami egyetlen csapástól megnyomorodhat. Ha a támadók és a mi csapataink közrefogják, a Szövetség egyszer s mindenkorra összeroppan.

Felpillantott.

– Honnan szereztük ezt az információt?

Justin tenyerét az asztallapra szorította, és előrehajolt.

– Egy része olyan ügynököktől származik, akik azokon a bázisokon vannak, ahonnét csapatokat vonnak ki. Mégsem tudták, mit keressenek, amíg nem láttuk el őket nagyon határozott utasításokkal. Egy luthieni ügynöktől kapott hírt akartunk megerősíteni. Feltételezzük, hogy ő lelepleződött, de a Gunji no Kanrei még nem látta elérkezettnek az időt, hogy likvidálja.

Hanse hátradőlt, és egymáshoz illesztette ujjait.

– Akkor úgy gondolja, Theodore Kurita talán maga szivárogtatta ki nekünk ezt az információt a saját gyengeségéről?

Justin egy pillanatig tétovázott, aztán bólintott.

– Igen, Felség, azt hiszem. – A teremben levőkre emelte tekintetét. – Soha nem ismerné el a tehetetlenségét, de az, hogy felfedi előttünk csapatainak átcsoportosítását, jelentheti, hogy szerinte az ellenség nagyobb veszély az Utódállamokra, mint mi ketten egymásra.

Hanse mély levegőt vett, és lassan kifújta. Tökéletes lehetőség lenne, hogy elpusztítsuk a Szövetséget – és nem egy tábornagyom fogja megkísérelni, hogy rábeszéljen. De ha Justinnek igaza van Theodore szándékaival kapcsolatban, osztom a Kanrei invázióról való nézeteit. Mi értelme legyőzni egy ellenséget, ha utána nem élvezhetem dicsőségem gyümölcsét? Őrültség lenne.

Hanse a feleségéhez fordult.

– Mit gondolsz, szívem?

– Szerintem megható, drágám, hogy Theodore bizonyára épp annyira aggódik a fia sorsáért, mint ahogy mi is tettünk a sajátunkért, amíg ki nem derült, hogy Victort evakuálták. Tudod, hogy Kurita folytatja a hódítók elleni küzdelmet, akárcsak az Utódállamok bármelyike. Ha megtámadnánk, rákényszerülne, hogy megossza az erőit, akkor pedig elveszítené a háborút az idegenekkel szemben. Elég egy pillantás a térképre, és világossá válik, hogy amint a támadók szétzúzták a Szövetséget, az Egyesült Világok lesz a következő áldozat. Ha a Szövetség határára irányított csapatokat a perem felé lehetne csoportosítani, fel lehetne őket használni arra, hogy feltartóztassák a Nemzetközösség elleni inváziót.

– Az elemzésed értékes és pontos, mint mindig – mondta mosolyogva Hanse, majd Allard felé fordult.

– Egyetért ezzel, Justin? Elmozdítsuk a csapatainkat Skye szigetéről, hogy szembenézzünk az ellenséggel?

Justin bólintott.

– Űrugróflottánk olyan helyzetben van, hogy képes gyorsan odaérni. Hamarabb tudunk csapatokat telepíteni a peremvidékre, mint a Szövetség. Már kiküldtem az utasítást a leszerződött zsoldoscsapatoknak, hogy igyekezzenek a peremvidékre. Ha szerencsénk van, védősávot alkothatnak a támadók lelassítására.

– És mi a helyzet az Eridani Fényparipákkal? – kérdezte Hanse. –Hajlandók mozdulni, mielőtt a tinta megszáradt volna az új szerződésükön?

– Igen, uram. A mai nap folyamán kaptam a hírt, hogy elfogadták az utasításomat. – Justin félig lehunyta a szemét. – Testvérem, Daniel arra is kért, hogy a Kell Kopókat szintén irányítsam a perem felé. Nem tudom, Dan honnan szerezte az információt, de úgy tűnik, nem kérdéses, hogy a betolakodók felelősek Phelan Kell haláláért odakint a Periférián. Felhatalmaztam, hogy mindkét ezredet kivigye a Szudétákra, mert úgy gondoltam, alkalmas bolygó lenne találkozási pontnak, bármilyen seregeket küldjünk is fel északra.

A herceg elismerően mosolygott.

– Kiváló gondolat. Van bármi hír Jaime Wolfról?

– Nincs válasz az üzenetre, amit két hete küldtem. Azt viszont tudom, hogy az Epszilon és Zéta ezredeket visszavonták andurieni szolgálati helyükről, és Thomas Marik nagyon el van keseredve, hogy nem kapott figyelmeztetést erről. Provincia felé vették az irányt.

– Értem. – A herceg előredőlt, és könyökét az asztalra tette. – Gyanítom, hogy Wolf egyfajta találkozóra hívja haza az embereit. Amikor elhatározzák magukat, mi is értesülünk róla, az biztos. – Ezzel elhallgatott, és egy darabig a térképet tanulmányozta. – Adjon utasítást az Első Kathili Ulánoknak, és minden Denebnek, az Arcturan, Lyrán és Királyi Gárdáknak, és az F-C ezredeknek a Skye Szektorból, hogy induljanak a Szudétákra. Tudassa Morgannel, hogy ő lesz a sereg parancsnoka, és Victort is irányítsa a Szudétákra. A Crucis Szektorból is felküldjük a csapatokat, hogy megerősítsük a terrai folyosót és a Skye-t.

A herceg akkor kapott észbe, amikor felesége szótlansága és Justin szemében a felvillanó fájdalom végre eljutott az agyához.

– Bocsásson meg, Justin, amiért arra kérem, adja ki ezt az utasítást. Tudom, hogy a fia a Tizedik Lyrán Gárdánál szolgál.

A titkár büszkén felvetette a fejét.

– Biztosra veszem, hogy kiválóan fogja szolgálni önt, hercegem.

– Efelől nincs kétségem, Justin Allard – szűkült össze a herceg szeme. – De emlékszem, amikor huszonhárom évvel ezelőtt arra utasítottam az apját, adjon parancsot az ön meggyilkolására. Mindketten jól tudtuk, hogy csak így tarthatom önt életben, amíg fedőnév alatt dolgozik, de azt is tudom, milyen nehéz dolga volt az apjának. Nem is képzeltem, hogy még egyszer ki kell tennem ennek valakit.

Melissa a férjére nézett.

– Akkor miért teszed mégis?

Hanse tenyerébe fogta az asszony két kezét.

– Tiszta szívvel utasíthatom Victort, hogy a Szudétákon találkozzon Morgannel. Mindketten tudjuk, hogy soha nem egyezne bele, hogy kihagyjam a terveimből. Ott lenne úgyis – parancsra vagy anélkül –, tehát semmi jó nem származna abból, ha arra kényszeríteném, maradjon távol a harcoktól. Azt hiszem, jobb, ha a tudomására hozom, hogy számítunk rá, mintha azt a hibás következtetést kell levonnia, hogy használhatatlan.

21

Óriás Farkas űrugró, L-5 orbitális pálya

Új Bergen, Rasalhág Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. május 3.

Phelan Kell könyökével oldalba vágta Griffin Picont.

– Ne engem figyelj, Griff, hanem a stravag ajtót!

Az alacsonyabb, tömzsi, szőke férfi felhorkant az ütésre, majd a jobbágyszállás csukott kijáratára szegezte tekintetét.

– Elég gyorsan tanulsz káromkodni a klánosok nyelvén, Kell. Egyszer csak olyan leszel, majd, mint ők. Vajon mennyi idő kell hozzá?

– Nem sok, és ha téged is annyiszor szidtak volna a lustaságodért, te is gyorsan megtanultad volna a szavaikat!

Griff elnevette magát.

– Aha, annak a Vladnak nagyon a bögyében vagy, mi?

– Negvál, Griff. Egy ilyen kérdést a negvál szóval kellene befejezned, ha úgy akarsz beszélni, mint egy klános.

– És nem szabad pongyola kifejezéseket használnod – emlékeztette a kalóz. – Pozvál ide vagy oda, az a Vlad baromira gyűlöl téged.

– Csak azért, mert lekaristoltam a festéket a mechjéről. – Phelan egy áramkört illesztett a panelre, amit egy szürke petrokem dobozba tett, mely nem sokkal volt nagyobb egy kártyapaklinál. A ruhaujja alól elővette a fedelet, és egy kattintással a helyére illesztette, majd a tenyerébe fogta a kis masinát.

– Tessék. Kész is van.

Griff a válla felett a zsoldosra lesett.

– Biztos vagy benne, hogy működni fog ez a kis vacak? – aztán pillanatnyi tétovázás után hozzátette:

– Pozvál?

Phelan a priccséhez lépett, és a dobozkát a matraca alá csúsztatta.

– Póz. A múlt héten két audioérzékeny zárukat javítottam meg egy munkadélutánon. A techjük annyira meg volt elégedve velem – Phelan az égre emelte tekintetét –, hogy lent a műhelyben még azt is megmutatta, hogy kell epromokat égetni.

Az egykori perifériái kalóz leplezetlen zavarral bámult rá.

– Epromokat?

Phelan ajka mosolyra húzódott. Amit a klánok ezen az űrugrón cipelnek, annak hatalmas része az Utódállamok számára régtechnek minősül. Arról már hallottam, hogy a komputerprogramokat úgy égetik a számítógép chipjeibe, és ezt kizárólag Clovis Holsteinnek, az apám barátjának köszönhetem. Clovis mutatta meg, hogy kell csinálni, de a gép, amit ő használt, negyedolyan okos otrombaság volt ahhoz képest, amit itt lent a karbantartó dokkokban használnak. Ilyen felszerelésekkel nem csoda, ha a mechjeik túltesznek a mieinken.

– Az eprom egy komputer-chip. Abban van a program – az információ és az utasítások –, ami a gépet működteti. Én annyit csináltam, hogy létrehoztam egy programot, ami az összes lehetséges zárkombinációt végignyálazza. Két számmal nyit, és addig dologozik, amíg a zár ki nem nyílik. A dobozon levő kis lámpák megmutatják, hogy éppen hány számot ellenőriz a gép az adott sorozatban.

Griff a fejét rázta.

– Kölyök, megdöbbentesz. Az én időmben nekem csak annyit kellett tudnom a chipekről, hogy ha meghibásodott egy a mechemben, akkor el kellett lopnom egy egész panelt ahhoz, hogy rendbe hozzam a masinámat. De azt mondod, hogy ezzel az izével eljuthatunk a jobbágynők szállására?

Phelan komoly képpel bólintott.

– Legközelebb, amikor a műhelyben járok, még forrasztanom kell rajta, és szereznem kell hozzá pár áramforrást. De azután, ha az ajtón zár van, ez a micsoda kinyitja.

Griff hangosan összecsapta a kezét.

– Igen! Hát nem lesz mindenki oda meg vissza, ha ezt meghallja? Túl régóta nem láttam már az én kis Mariannámat… Mi a hézag?

A fiatal mechharcos igyekezett leplezni savanyú ábrázatát.

– Nem bánom, ha te tudsz az álkulcsról. Te is hozzájárultál, és nagyra értékelem, hogy távol tartottad tőlem a többieket, amikor Ulrik áthozatott erre a szállásra. – Phelan körülnézett a hatalmas teremben, mely tele volt priccsekkel. A takarók egy árnyalattal voltak sötétebbek a falak és a hideg fémpadló börtönszerű szürkéjénél. Hiba is lehetett volna, amikor ebbe a kalózbandába tettek, de nem hiszem, hogy Ulrik sokat hibázna. Gyanítom, azt akarta látni, képes vagyok-e a túlélésre ebben a viperafészekben.

Phelan felsóhajtott.

– Nem szeretném, ha Kenny Ryan megkaparintaná. Turbóliftje nem tud felérni a parancsnoki hídig, ha érted, mire célzok. Arra akarná felhasználni, hogy bejusson a fegyvertárba, vagy a mechdokkokba, esetleg fel a hídra, ami óriási bajt hozna a fejünkre.