Griff szeme elkerekedett.

– Bejuttathatna ezekre a helyekre is?

A Kell Kopó bólintott.

– Amint mondtam, ha az ajtónak szónikus zárja van, akkor igen. Az ilyen helyeket viszont még őrök is vigyázzák, és nagyon szigorúan. Nem bánnám, ha Kenny fejét megpörkölné pár lézersugár, de még gondolni sem szeretnék az azt követő megtorlásra… Mindketten jól tudjuk, hogy nem merne egyedül menni. Csak azért lett a vezetőtök, mert látta, merre igyekeztek, és gyorsan elétek ugrott.

Az ajtó hirtelen kinyílt, Griff szájára fagyasztva a szót. Ranna mosolya lelohadt kissé a kalóz láttán, de nem vészesen.

– Phelan – szólt –, a kán látni kíván.

A fiú felpattant, és lesimította az overallját. Nem is vette észre, milyen hevesen ver a szíve, egészen addig, míg fel nem tűnt neki Griff csodálkozó ábrázata. Ettől Phelan arca lángba borult, mire a kalóz még szélesebben elvigyorodott. Okos, csinos, és mechharcos. És a fenébe is, szimpatikus nekem. Miért kellene zavarba jönnöm? Ezzel még nem vagyok áruló, nem igaz?

Griff Rannára kacsintott.

– Ne tartsa kint túl sokáig. A fiúnak pihenésre van szüksége, ha el akarja végezni a rá szabott munkát.

Ranna szigorúnak próbált látszani, de szeme elárulta, milyen jól mulat.

– Munka. Ez új fogalom nektek. Azt hittem, a hetes rakodóteret kellene éppen újrafestenetek. Akár ellenőrizhetem is.

Griff szabadkozva felemelte a kezét.

– Éppen oda indultam. – Majd Phelanra sandított. – Ne hozz szégyent ránk, kölyök! Tudod, nem szabad a teát szürcsölni.

A zsoldos gonoszul elvigyorodott.

– Ne aggódj, nem a Periférián vagyunk. Ezek még csészét is adnak hozzá.

Griff felkacagott, és Ranna mellett kislisszolt az ajtón. A lány megtartotta arcának helytelenítő kifejezését, amíg a férfi láthatta, majd ő is kacajra fakadt. Phelan a priccseket kikerülve követte a lányt a folyosóra.

– Tudod, mit akar a kán, Ranna, vagy majd kiderül?

A lány megrázta a fejét, majd kezét sötétkék overalljának zsebébe csúsztatta. Egy pillanatig keresgélt, és arcán egyre növekvő zavar tükröződött. Aztán megveregette a mellén levő zsebeket is, de továbbra sem találta, amit keresett.

– Hogy felejtkezhettem meg a távirányítómról? – kérdezte dühösen, inkább saját magának, mint Phelannak címezve szavait. Amint a turbólifthez értek, Phelan felé fordult.

– Tennünk kell egy kis kerülőt. A szállásomon hagytam valamit.

Ezzel megnyomta a lift hívógombját. Amikor beléptek, a lány beütötte a kódot, négy emelettel magasabbra vezérelve a liftet, majd végigvezette Phelant egy folyosón, melyet egy pajzson díszelgő kék-fehér labda jelölt. Amikor egy ajtóhoz értek, melyen egy farkasfej, alatta pedig egyetlen tőrszerű csillag pompázott, a lány beütött egy ötös számkombinációt a zárpanelbe. Dallamos hangok hallatszottak, de túl gyors egymásutánban ahhoz, hogy Phelan a számokhoz tudja rendelni őket. Az ajtó balra húzódott, majd nesztelenül becsukódott mögöttük.

Phelan körülnézett. Sokkal kisebb, mint a kán rezidenciája, de nem tűnik túlzsúfoltnak. A folyosó, melynek bal oldalán egy tükrös ajtajú beépített szekrény, jobb oldalán pedig a mellékhelyiség bejárata helyezkedett el, kis nappaliba vezetett. A túlsó oldalon a bal sarokban rajzasztal állt, körülötte pedig Phelan tollakat, ecseteket, festékeket és egyéb művészkellékeket fedezett fel. Minden falon festmények függtek, s bár különböző színekben pompáztak, és nagyon különböző témákról készültek, Phelan közös stíluselemeket vélt felfedezni bennük.

Ranna bement a nappali jobb falán levő ajtón, mely mögött Phelan a hálófülkét sejtette. Ő a szemközti falhoz sétált, és szemügyre vett egy bíborvörös tónusú tájképet. Az elmosódott vonalak azt sugallták, hogy a festmény egy borzasztóan forró helyről készülhetett. A legmagasabb hegycsúcsok felett az űr jeges sötétje és a sziporkázó, gyémántfényű csillagok megváltásként ragyogtak, de Phelan valahogy azt érezte a képből, hogy mégis kedvesebb ez a világ, mint a csillagok közötti határtalan üresség.

A lány odaszólt neki az ajtóból.

– Tetszik?

– Nem vagyok biztos benne, hogy tetszenie kellene. Arra az időre emlékeztet, amikor először hajóztam ki az Ark-Royalról a Kopókkal, és rádöbbentem, mit jelent hátrahagyni az ember szülőbolygóját. Akkoriban csak ötéves voltam. Fűtött a lelkesedés, mert hatalmas kaland volt, ugyanakkor nem akartam otthagyni a nagyszülőimet és az unokatestvéreimet. – Phelan szembefordult a lánnyal:

– Menni akartam, bár rettegtem tőle, pozvál?

Ranna bólintott.

– Póz, azt hiszem, értem, mire gondolsz. Ez a kép azt a világot ábrázolja, ahol felnőttem. Nagy szomorúsággal töltött el, amikor indulnom kellett. De unkatestvéreket említettél…

Phelan szégyenlősen elmosolyodott.

– Nos, én így neveztem őket. Persze nem első unokatesók voltak, mert ilyenekkel nem áldott meg az ég – vagyis ez még évekkel azelőtt történt, hogy hallottunk volna Chrisről. Azokról van szó, akikkel együtt nevelkedtem az Ark-Royalon.

A lány elmosolyodott, mint aki végre értelmezni tudja Phelan szavait.

– Ó, a tesközödről beszélsz. Már értem, miért volt olyan nehéz otthagynod őket. Nekem szerencsém volt, mert a tesközöm velem jött, vagyis inkább én velük.

A Kell Kopó Rannára pislantott, és megrázta a fejét.

– Valahogy nem gondoltam volna, hogy művész vagy.

Ranna már-már ellenkezni akart, de a fiú feltartotta a kezét, hogy elejét vegye a szabadkozásnak.

– Azt akarom mondani, hogy a hangulat itt inkább a katonai, és nem a művészi törekvéseknek kedvez. Persze te különbözöl a többiektől. Nem tudnám elképzelni, amint Evantha vagy Vlad festeget vagy verseket farag, ha érted, mire gondolok.

Ranna arcára mosolyt csalt a gondolat.

– Póz, talán értem, mire gondolsz, de nem vagyok biztos benne. Meg kell értened, hogy velük nőttem fel, tehát elfogult vagyok. Nehéz elképzelnem, miként különbözhetem tőlük.

Csak lassan, Phelan. Ez a beszélgetés még sok bajba sodorhat. Phelan vállat vont, majd felemelte jobb csuklóját, és meghúzgálta a rajta levő zsinórt.

– Rajtad és a kánon kívül mindenki csak ezt a karperecet látja, amikor rám néz. Te látod azt is, ki vagyok én, legyen az a jó vagy a rossz oldalam. A segítséged nélkül lehet, hogy nem is maradtam volna életben.

A lány szemében azúrkék, ám ördögi szikra villant.

– Ó, nem hinném, hogy ez így van, Phelan Patrick Kell. Talán azért nézek a jobbágyzsinórod mögé, mert különbözöl a többi jobbágytól.

Phelan szemöldöke felszaladt.

– Megkérdezhetem… hogy érted ezt?

A lány kényelmesen az ajtónak dőlt.

– Azt hiszem, a kán érdeklődése nyitotta meg az utat előtted. Először haragudtam rá, amiért kirendelt, hogy a dajkád legyek, de már nem találom ezt a munkát olyan visszataszítónak…

– Van Isten…

– Látod, ezt szeretem benned, Phelan. Vág az eszed, ráadásul szélsebesen. Nem a menekülésed tervezésén munkálkodsz, de tudom, hogy elég okos és veszélyes vagy ahhoz, hogy a gondolat megfoganjon az elmédben. – Ezzel a fiú felé bólintott, mintha tisztelegne előtte. – Főként a függetlenségre való törekvésed választ külön a többiektől. Annyira mechharcos vagy, hogy a jobbágyzsinórtól örökké háborogni fog a lelked.

A fiú félig lehunyta a szemét, s a lány szavain töprengett. Igaza van. Mindent megadnék, hogy elmenekülhessek erről a bádogteknőről, vagy legalábbis kijuttathassak egy üzenetet. Elárultam volna magam, vagy egyszerűen ilyen jól fel tudja mérni a kislány az ellenfelet?

Mosolyt erőltetett az ajkaira.

– Köszönöm a megértésedet.

– Én pedig a tiédet. – A lány viszonozta a mosolyt. – Szeretnélek megkérdezni valamiről, amit az előbb mondtál. Ismerted a nagyszüleidet, pozvál?

– Persze. Kell nagyapa most is él. Nyolcvanhét évesen egy kicsit lelassult, de még jól tartja magát. Ward nagyapa meghalt a háborúban még a születésem előtt, de Ward nagyanyám ma is az Ark-Royalon él.

Ranna szeme összeszűkült.

– Nyolcvanhét év? Biztosan viccelsz.

Phelan megrázta a fejét.

– Neem. Nyolcvannyolc lesz októberben.

– Döbbenetes.

Valami mintha megnyikkant volna mögötte a szobában. Ranna félig hátrafordulva kinyújtotta a karját, és gügyögés féle hangokat kezdett hallatni.

– Nem kell tőle tartanod, Jehu.

Egy sötét lényecske tipegett a karjára, majd a vállára kucorodott.

Phelan kettőt pislantott, majd bal kezével a jövevényre bökött.

– Ez meg mi?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, a lény elrugaszkodott a válláról, és kitárta denevérszerű szárnyait. A szőrös kis állat hosszú farkával egyensúlyozva átvitorlázott a helyiségen, egyenesen Phelanra. Alábukott, majd felreppent, s végül a fiú alkarján landolt, kapaszkodó farkát annak csuklója köré fonva. Két szárnycsapással kiegyensúlyozta magát, aztán elengedte áldozatát, és felsomfordált Phelan vállára.

Pofája, háta és farka apró főemlősre emlékeztetett, szárnya azonban az emberszabásúaktól és egyéb majomfajtáktól különböző eredetre utalt. Dallamos füttyögésbe kezdett Phelan vállán, és farkát finoman a fiú nyaka köré terítette, akár egy régi barát. Pofájának vörös-fehér szőrcsíkjai komikusán ádáz külsőt kölcsönöztek neki.

Ranna Phelanra meredt.

– Hihetetlen. Jehu nem szereti az idegeneket. Mit műveltél vele?

Phelan kissé felvonta a vállát, vigyázva, nehogy megzavarja Jehut.

– Gőzöm sincs. Még azt se tudom, miféle ez a Jehu, így sejtelmem sincs, mit tettem, hogy megnyerjem a srác bizalmát.

– Kislány – javította ki Ranna. – Jehu egy surat. Egy Periférián túli világ őshonosa. Intelligensek és kiválóan háziasíthatók, ami két lépéssel a Periféria élőlényeinek túlnyomó többsége fölé emeli őket.

– Hé, csak óvatosan. Engem is a Perifériáról halásztatok ki.

Ranna meghajtotta fehér fejét.

– A jelenlevők természetesen mindig kivételek. Végül is Jehu kedvel téged, ami annyit jelent, hogy egyértelműen intelligensebb faj képviselője vagy. – Ezzel a suratra nézett. – Jehu, mars vissza az ágyba! Majd később eszel.

Jehu szétterítette a szárnyait, és beborította Phelan fejét, olyan érzetet keltve, mintha egy átizzadt pulóvert terítettek volna rá, majd a levegőbe szökkent. Ranna oldalra fordult, és kilépett az ajtóból, amint Jehu meglendítette jobb-szárnyát, és bevitorlázott a nyíláson. A lány a kis állatra mosolygott, majd kivezette Phelant a folyosóra.

– Jehu egy kis luxus, amit megengedek magamnak.

A turbólifthez érve Phelan megnyomta a hívógombot.

– Igen, a háziállatok tényleg aranyosak.

– Neked is van, pozvál?

A zsoldos megrázta a fejét.

– Csak volt. Egy kutya, Vigyori volt a neve. Korcs volt, némi farkas beütéssel. Azért hívtam Vigyorinak, mert mindig nyitva volt a szája, mintha vigyorogna, és ebből vagy fogvicsorgatás és ugatás lett, vagy alaposan végignyalt a hosszú nyelvével. – Phelan elmosolyodott, de szeme szomorú maradt.

Ranna követte a liftbe, majd kezét a fiú karjára tette.

– Mi lett vele?

– Elpusztult. – Phelan nyelt egyet, hogy leküzdje a gombócot a torkában. – A Szabad Világok Ligájában állomásoztunk, nagyon közel a Kapellán Konföderáció határához. Romano Liao kancellár egy Maskirovka bérgyilkost küldött Dan Allard – aki abban az időben őrnagy volt – és családja megöletésére. Dan, Romano sógora, és az a boszorkány elhatározta, hogy kiirtja az egész családját, csak hogy Justin Allardnak visszavághasson, aki Dan bátyja, és Romano nővérének, Candace-nek a férje. A gyilkos rossz házba jött be, és azt hitte, Dan egyik porontya vagyok.

Vigyori úgy támadt rá, mint egy árnyék. Nem vicsorgott, nem vakkantott, csak ugrott, és leterítette a férfit. Akkor ébredtem fel, amikor az éjjeliszekrényemnek vágódtak, és meghallottam a vibrapenge hangját, de addigra már mindennek vége volt. Vigyori feltépte a gyilkos torkát, az meg szinte felszeletelte a kutyámat – Phelan az overall mellrészébe dörgölte a kezét –, aki meg se nyikkant. Csak vigyorgott a véres fogaival, amíg el nem pusztult szegény.

Ranna két tenyerébe fogta Phelan bal kezét, és megszorította.

– A te gyászod az enyém is… – ezzel felnézett, egyenesen a fiú zöld szemébe, tétovázni látszott, majd inkább lesütötte a szemét.

– Örülök, hogy neked nem esett bajod.

– Ja, tényleg ez volt a dologban az egyetlen jó – a Kell Kopó felsóhajtott –, a mechemet a kutyámról Vigyorinak neveztem el. Jó ómen volt, egészen addig, míg össze nem futottam Vladdal.

A lány ismét megszorította a zsoldos kezét. A lift ajtaja kinyílt, de Ranna még akkor is fogta Phelan kezét, miután kiléptek a folyosóra. A fiú megpróbált kihámozni valamit kísérője tekintetéből, amint ujjaik különváltak, de Ranna profilja hallgatag maradt. Egyszerűen csak sajnálatot érez irántam, vagy valami többel is? Elismerem, Tyra után kissé zavarban vagyok, és nagyon furdal a lelkiismeret. Nem, biztos csak sajnálkozik, semmi több. Ne feledd, Phelan, hogy idegen vagy és jobbágy, ezek az emberek pedig nem mások, mint az ellenségeid!

22

Óriás Farkas űrugró, L-5 orbitális pálya

Új-Bergen, Rasalhág Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. május 3.

Ahelyett, hogy Ranna a kán személyes rezidenciájára vitte volna Phelant, olyan fedélzetre vezette, ahol még sosem járt. Itt sokkal félelmetesebb ikonokat fedezett fel a pajzsformákon, főleg az egyik volt rettenetes, ahol egy emberalak látszott feje fölé tartott kezekkel, mindegyikben egy-egy villámot tartva, de látott olyat is, mely két keresztbe rakott lézerfegyver felett lebegő szemet ábrázolt. A folyosón félhomály uralkodott, és csak a padló és fal határán levő vörös fényecskék mutatták az utat.

Phelan rájött, hogy ennek valamilyen vezérlőközpontnak kell lennie. A gyér fény kiküszöbölte, hogy az ember szemének egy csapásra kelljen hozzászoknia a sötétséghez mely a tárgyalótermeket jellemezte. S ami még fontosabb, a hadi jellegű ikonok csak azt jelenthették, hogy a klán seregének különböző részei ezen ajtók mögött őrzik agyközpontjukat. Phelan gyanította, hogy a hajó újabb rendszerbe ért, melyet a klántagok elfoglalni készülnek.

A zsoldos szíve egyre hangosabban zakatolt. Miért akarná a kán, hogy végignézzem az inváziót? Még ha nem is menekülhetek, miért osztana meg velem olyan hadititkokat, melyek nem tartoznak rám? Jó lenne, ha néha közölnék, mit várnak tőlem. Kezdem unni, hogy újabban úgy élek, mint egy patkány a kísérleti laboratóriumban.

Ranna kinyitott egy ajtót, melynek ikonja egyetlen szem volt, és egy kényelmesen kialakított helyiségbe vezette. Phelan belépett, és több űrugrót pillantott meg egy nagy, kerek hajóablakon keresztül. A kényelmet falra szerelt, barna bőrkanapék szolgálták. A jobb oldalit kivéve minden falat holografikus csatajelenetek díszítettek.

A jobb fal teljes egészében üvegből készült, és az Óriás Farkas parancsnoki hídjára nézett. Alatta több tucatnyi klánbéli tiszt, férfiak és nők vegyesen, állták körül a legnagyobb holografikus kijelzőt, amit Phelan élete során látott. A berendezés legalább hat méter átmérőjű teret fedett le, és a képek több mint három méter magasra nyúltak. Mögötte, a négyszögletes helyiség közepén és két oldalán zöldes vagy sárgás fényben több száz adatmonitor villogott. A híd túlsó végében óriási ablak tekintett a támadás alá vett bolygó irányába.

Phelan a képek között felfedezte Ulrik sétáló sziluettjét, de a mellette levő sötét bőrű férfit képtelen volt azonosítani.

– Ranna, ki az ott a kán mellett?

A lány enyhén összevonta szemöldökét.

– Ő Leo, az ilkán. Füstjaguár, és jelenleg ő a kánok kánja. Az invázió vezetője.

Phelan a lányra pillantott.

– Nem nagyon kedveled, ugye?

A lány megrázta a fejét.

– Ő az ilkán, és én azt teszem, amit parancsol. De most a fejébe vette, hogy beavatkozik a kán bolygó elleni akciójába. A kán azt szerette volna, ha vagy Lara, vagy Darren csillagezredes vezeti a támadást, de az ilkán arra kényszerítette, hogy Darren helyett Marcos ezredest nevezze ki.

Phelan kezdte a neveket összehozni azokkal az alakokkal, akikre Ranna megfigyelőállásukról rámutatott. Amint Leo és Ulrik elhagyták a holografikus teret, csatlakozott hozzájuk a kardinális is. Majd két másik alak lépett a kijelzőegység vetítőterébe. Lara csillagezredes, akinek háta közepéig érő szőke haja volt, és feketére festett körmei, és Marcos, aki a nő mellé lépve magabiztosan hátrasimította hollófekete haját. Mindketten sportos alkatúak voltak, és Phelan számára túl fiatalok ahhoz, hogy ezredesek lehessenek.

– Mi az az izé, amiben járkálnak?

Ranna fürkészőn Phelanra nézett.

– Egy életnagyságú holotank. Komputerei minden különböző adatot koordinálnak, hogy létrehozhassák a lenti bolygó pontos, háromdimenziós térképét. Akár egy az egyes léptékre is képes, bár ezen a ponton már veszíthet a felbontásából. Leginkább taktikus kijelzőként alkalmazzák, de hasonló egységeket használnak csataszimulátorként az elementálok – vagyis páncélos gyalogosaink – kiképzésére is. Evantha is ilyen elementál.

A zsoldos a holotank körül sétáló csillagezredeseket figyelte.

– Egy ezredesnek az ezredét kellene irányítania, ami körülbelül százharminc mechből és a hozzájuk rendelt kisegítőszemélyzetből áll. Egy bolygó elfoglalásához többre lesz szükség egyetlen ezrednél. Miért nem küldi ki egyszerűen mindkettőt az ilkán?

Ranna épp csak annyi ideig tétovázott, hogy Phelan rájöhessen, valamit szándékosan kihagy a válaszából.

– Új-Bergen – azt hiszem, így hívjátok ezt a világot – azt mondta, csak két ezredük van, amit szembeállíthatnak velünk. Mindkét ezredes licitálni fog, hogy a világ elfoglalásának tisztessége az övé lehessen.

– Licitálni? – Phelan semmit sem értett. – A mechjeitek tényleg jók, de azért ez nem játék.

Ranna kék szeme mintha jéggé fagyott volna.

– Nem, Phelan, ez nem játék. – Hangja és teste megfeszült. Amikor egy falra szerelt nagyképernyős adatmonitor bekapcsolt, a lány oldalra kapta a fejét, és érdeklődve figyelte a lenti csatajelenetet.

A holotankban a két csillagezredes kezet fogott, majd elhagyta a vetítőteret. Ulrik Lara felé biccentett, mire az mondott valamit, de a hang nem hatolt el az ablakig. Mögötte az adatmonitoron tizenöt nyolcágú, vörös, tőrszerű csillag sorakozott fel egy ikon alatt, mely Phelan szerint az Óriás Farkast volt hivatott jelképezni. Ezzel egyidőben egy kis műszer csipogni kezdett Ranna övén, és felvillant rajta egy vörös LED.

Ranna gonoszul elmosolyodott, és megdörzsölte a tenyerét.

– Igen, nyiss mindennel egyszerre, és nézd meg, hogy bírja.

Marcos öklét a levegőbe nyújtotta, és elkiáltotta magát, de a hang most is elveszett a megfigyelőteremben levők számára. A Lara szavára megjelent csillagok alatt most újabb sor tűnt fel, de ez csak tizennégy csillagból állt. Lara azonnal válaszolt Marcosnak, miközben a lány csillagai közül kettő eltűnt a képernyőről. Marcos visszavágott, Lara pedig válaszolt, mire mindkét sor egyenlő hosszúságú lett, egy-egy tucat csillaggal.

Phelan a kísérőjére pislantott.

– Mi történt?

A lány feltartotta jobb kezét, hogy elejét vegye az újabb kérdésnek.

– Előkészületek, semmi más. Mindketten tizenkét csillagnál tartanak, és Marcos következik.

Marcos megfordult, és bizalmas tárgyalásba fogott néhány klántiszttel, többek között Vladdal is. Phelan látta, amint a kardinális mond valamit Ulriknak, amire a kán biccentett, az ilkán arcán pedig savanyú kifejezés jelent meg. Lara a holotankon keresztül ellenfelét figyelte, és egy intéssel lerázta segítségére igyekvő tiszttársait.

Marcos, arcán magabiztos vigyorral, visszafordult. Licitálása nyomán három tőrszerű csillag eltűnt, hogy három apró, ötágú, kék-fehér és három négyágú, zöld alapon ezüst szélű, hosszúkás csillagnak adja át a helyét. Az ilkán örömmel fogadta a licitet, Marcos pedig ellenfelére bámult.

Lara licitje három nagy csillagot söpört le, és semmit sem tett a helyükre. Marcos letaglózva állt, az ilkán pedig elsápadt. Ulrik szótlanul a lány felé biccentett, és az elismerő gesztust a kardinális is megismételte.

– Nem! – Ranna lenézett az övén levő kis dobozra, amint annak fénye kialudt. Arcára a harag és csalódottság hadakozó egyvelege telepedett, amint az ablak alatti kanapéra zuttyant.

– Miért kellett pont az én csillagzatomat törölni?

Phelan egyik lábát maga alá gyűrve a lány mellé telepedett.

– Mi a baj? Nem tudnád legalább egy kicsit megmagyarázni?

Ranna a fiú felé fordult, és tekintetében harag lángolt, mintha elfelejtette volna, ki szól hozzá.

– Lara és Marcos arra licitált, melyikük tudja kevesebb felszereléssel és személyzettel elfoglalni a bolygót. A hosszú, vörös csillagok egy-egy mech-csillagzatot jelölnek. A kis kék-fehérek egy csillagzat légűrvadászt, a zöld hosszúkásak pedig elementálokat. Marcos licitje, amikor a három mech-csillagzatot három légűrvadász- és három elementál-egységre cserélte, felmorzsolta az erejét. Lara felismerte, hogy Marcos magabiztossága megingott, így kilenc mech-csillagzatra vitte le a licitjét. Ezzel marad manőverezési mozgástere, ha nehézségei támadnak a bolygón, ha pedig mégsem, akkor dicsőséges győzelmet arat.

Phelan a homlokát ráncolta.

– Mit értesz a „manőverezési mozgástér” alatt?

Ranna az ujjait vizsgálgatta.

– Lara lehívhat még annyi haderőt, amennyi Marcos utolsó licitjében szerepelt, anélkül, hogy bármit is át kellene engednie a zsákmányból. Marcos beleegyezésével – amit nem valószínű, hogy megkapna – lehívhatna annyi egységet is, amennyi a nyitólicitjében szerepelt, de különféle engedményeket kellene tennie, s ezáltal értéktelenné válna számára a győzelem.

– Aha – A zsoldos Rannára sandított, és megpróbált áthatolni a lány csalódottsága emelte falon.

– Miért vagy olyan lehangolt? Azt hittem, Larának drukkolsz a licitversenyben.

– Igen. – A lány válaszképpen megmutatta az övére csatolt kis műszert. – Csak az a baj, hogy az utolsó mech-csillagzat, amit lelicitált, az enyém volt. Amíg ő Új-Bergenen harcol odalent, én itt fogok üldögélni.

– Sajnálom. Nem hittem, hogy ennyire rossz társaság vagyok. Értem, hogy inkább harcolni szeretnél…

A lány bosszúságában összehúzta a szemöldökét, és játékosan pofon legyintette Phelant.

– Nem erről van szó. De részt akarok venni az invázióban. Ez az első támadás, mióta csillagparancsnokká léptettek elő, és szeretnék végre egy lehetőséget, hogy bizonyíthassak.

Phelan a lány kezére tette a kezét.

– Megértem.

A megfigyelőszoba ajtaja félrehúzódott, és Ulrik kán lépett be rajta. Ranna és Phelan azonnal talpra szökkentek. Ha a kánnak fel is tűnt belépése közben a meghitt fizikai kapcsolat, nem tette szóvá. A kardinális, aki egy lépéssel a kán mögött haladt, észrevette ugyan, de ezt tökéletesen sikerült lepleznie.

A kán a parancsnoki híd felé bökött.

– Láttad, mi történt, Phelan? Megértetted?

Phelan válaszadása előtt mély lélegzetet vett.

– Láttam. Azt hiszem, értem. A parancsnokai egymás ellen licitálnak, hogy kiderüljön, ki tudja elérni a kitűzött célt a legkevesebb felszereléssel és személyzettel. Látom, hogy ez mindenkit arra ösztönöz, hogy a lehető legkeményebb formáját hozza, mert feltételezem, hogy egy misszió sikere újabbakra teremt lehetőséget. Csak azt nem értem, miért akarta, hogy végignézzem ezt a – Phelan a megfelelő szót kereste – rítust.

A kán szinte felnyársalta rezzenéstelen tekintetével.

– Azért akartam, hogy végignézd, hogy megértsd. Azért akarom, hogy megértsd, mert azt szeretném, ha látnád, hogyan gondolkozunk, és hogyan cselekszünk.

A zsoldos a homlokát ráncolta.

– Meg vagyok tisztelve, de miért leszek ettől hasznosabb az önök számára?

– Ne becsüld le magad, Phelan. Az ilkán azért határozott így, mert a következő célpont saját és a Szellemmedvék támadási zónájának határára esik, és ha meg akarom szerezni az elfoglalás jogát, akkor Bjorn kán ellen kell licitálnom. Te jól ismered, hogy háborúznak a fajtádbéliek, és amit a kardinális az előéletedről mesélt, a háborúról való gondolkodásod a legkevésbé sem nevezhető szokványosnak. A segítségedet szeretném a licitjeim előkészítésében. Következő célunk valóban zsíros falat, és meg akarom szerezni.

Ulrik kinyújtotta a kezét, és két oldalról vállon lapogatta a fiút.

– A segítségeddel, Phelan, Rasalhág az enyém lesz.

23

Edo, Teknőcpart

Pesht Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3050. május 7.

Shin Yodama a Kurushiiyama alatti vízelvezető csatornarendszerének sötétjében lapulva beállította tükrös sisakablakának fényérzékelőjét. A műszer, melyet csak a yakuzák „vizes” csapata kaphatott meg, összegyűjtötte a felettük levő kis kerek csatornalefolyóból beszivárgó gyér fényt. A felerősítés következtében a csatornába jutó kevéske, az alagút gerincét pettyező fénysugár éles reflektorként világított.

Shin a sisakablak bal felső sarkában levő órára pillantott. Fent lassan éjfélre járt az idő. Lent egyre fogytak a percek, másodpercek, ahogy közeledett a rajtaütés pillanata. Shin elmosolyodott, hogy megpróbálja elhessegetni a gyomrát markolászó idegességet. A tervnél egy teljes perccel előrébb vagyunk. Még három perc az akcióig.

A vizes csapat a Sawagashi folyó alatt beúszva közelítette meg a börtönt, majd lokalizálta a vasbeton alagutat, ahol az Öregember átmeneti menedéket talált évekkel azelőtt történt menekülése után. A börtön gyomrába vezetett, és arra tervezték, hogy a monszun és a viharok táplálta esővizet a folyóba vezesse. A két méter átmérőjű alagút már sokszor volt a rabok menekülési vágyálmainak tárgya, de a belsejébe vezető csatornák túl szűkek voltak ahhoz, hogy egy rab lemászhasson rajtuk, és senkinek nem állt rendelkezésére megfelelő felszerelés ahhoz, hogy áttörje a közte és a szabadság ösvénye közötti vasbeton réteget.

Shin figyelte, miként helyezi el a tizenkét fős csapat a robbanótölteteket az egyik csatorna körül. Azok a körberendezett töltetek elég nagy lyukat kell, hogy robbantsanak ahhoz, hogy átmászhassunk a cellafolyosókra. A mechharcos felpillantott a csatornára. Remélem, azok a yakuzák, akik önként jelentkeztek, hogy bezárassák ide magukat, csak azért, hogy üzenhessenek a Légió tagjainak, ki is tudnak jönni innen. Motochika volt az első, aki jelentkezett a feladatra.

Shin, hogy megnyugtassa magát, megérintette a fura fegyvert, amit az akcióra kapott. A lézerfegyver csövének alsó feléhez egy légpuska csöve és mechanikája csatlakozott. Hatodszor nézte meg a lézersugár hossz-szabályozóját, mióta lejöttek az alagútba, de lebeszélte magát arról, hogy fél másodpercre állítsa. Ha egy 2,5 másodperces sugár átég valamin, a puskának azt már csak le kell terítenie.

Emlékezetébe idézte találkozását a sérült páncélzatú gyalogossal, és alaposan megtöltötte a mellén keresztülvetett tölténytárat nehézlövedékekkel. Balkezessége miatt kissé zavarta ugyan, hogy a légfegyver jobbra lő, és keresztülhasítja a látómezejét, de nem tulajdonított ennek túlzott jelentőséget. Ha ez lesz a legrosszabb, ami az akció során történik velem, nem fogok panaszkodni. Shin inkább a tölténytár súlyából merített biztonságot, és abból a tényből, hogy fekete overalljának szárán levő zsebei kidagadtak a lézerfegyver tartalék akkumulátoraitól.

Amint az utolsó perc másodpercei ketyegtek az órán, Shin és a csapat többi tagja visszahúzódott az alagútba. Harminc másodperc a robbanásig. A börtön előtt álló yakuzák most már hamarosan indítják a rakéta-sortüzet. Az Infernó rakéták majd felrázzák egy kicsit a hódítókat, és még ki is világítják nekünk a terepet. Ha késnek, akkor egyszerűen távirányításra kapcsoljuk a robbanóanyagot… Nem, már kezdik is.

A rövid hatótávolságú és Infernó rakéták börtönfalba és kapuba csapódásának mennydörgése megrázta a Kurushiiyama alatti alagutat. Ahogy a lángnyelvek az eget nyaldosták, a csatornába elég fény áradt le ahhoz, hogy a lent várakozó csapatot szinte elvakítsa. Amikor a sisakba épített óráról az utolsó másodperc is eltűnt, Shin lehajtotta fejét, lehunyta szemét, és kezét a fülére szorította.

A robbanás ereje egy méternyire hajította a járat belsejébe, de azonnal visszanyerte egyensúlyát. Kinyújtózott és előrelendült, mint a nyíl. A lyukon át érkező porzuhatagban észrevette a járat szerkezetét alkotó vasrácsozat meggyűrődött végeit. Megragadta az egyiket, mire fegyvere hátralódult a vállszíján, és felhúzta magát a börtönmosoda sötét rejtekébe.

A többiek szintén kimásztak az alagútból, majd szétszóródtak a helyiség falai mentén. A rácsos ablakokon bevilágított a tűz fénye, mely a legmakacsabb árnyékokat is szétoszlatta. Shin az egyik emberét egy sor mosóautomata ellenőrzésére küldte, melyeket dominóként döntött fel a robbanás, többeket pedig előre, az ajtók felé. Amikor felderítői jelentették, hogy minden csendes, Shin kifelé intette a csoportot.

A Katana blokk legalsó szintjén vagyunk. Végig a folyosón, be a sarkon a lépcsőházba, át az ellenőrzőponton, és elértük a Galériát. Felrobbantjuk a rács zárait, és mindenki szabad. Shin a csapat élére lépett. A folyosó végén megállt, gyorsan körülnézett a sarkon, majd intett a társainak, hogy követhetik. A lépcső aljánál egyik embere féltérdre ereszkedett, Shin pedig elrohant mellette, kettesével véve a fokokat.

Egy villanás, melyet a látóterébe hozott a sisakablak perifériás látást növelő hatása, elegendő figyelmeztetésnek bizonyult. Shin előrebucskázott, és a lépcső első fordulójánál landolt. Mit sem törődött a hátába nyilalló gyilkos fájdalommal, amint átbukfencezett a tölténytáron. Amikor ülő helyzetbe ért, elfordult, hogy hátát a lépcsőforduló távolabbi sarkának vethesse, amikor ismét sajgó fájdalom lángolt fel a testében.

Mozgástere felett pár milliméterrel néhány lézertű sárgászöld lángokat lobbantott a téglafalba. A lézerfegyver torkolattüzében Shin egy nagydarab ember sziluettjét fedezte fel a lépcsőkorlát és az épület fala között. A figurára lendítette fegyverét, kibiztosította, és megnyomta a tűzgombot.

A sugár épp sötétzöld overalljának dereka felett kapta telibe a Füstjaguárt. A puskalövedék a lézerfegyvernek csapódott, egyetlen kék villanással megsemmisítve annak kondenzátorait, majd visszapattanva a támadó testébe hatolt. Épp a lézer ütötte seb fölött hatolt be, és a harcos a falnak piruettezett. A Füstjaguár tompa puffanással vágódott a téglának, majd visszapattant, és tehetetlenül lezuhant a lépcsőn, egyenesen Shin lába elé.

Még két yakuza rohant fel a lépcsőn. Az egyik a Füstjaguár mellé térdelt, és kitapintotta a nyakán az ütőeret, hogy megnézze, van-e pulzusa, míg a társa Shin mellé lapult.

– Megsérültél?

Shin megrázta a fejét, majd jobbjával megdörzsölte a mellkasát.

– Rosszul volt beállítva a fegyver. Jól megcsapta a bordáimat.

Előregördült, és minden segítség nélkül talpra támolygott. Lassan felegyenesedett, és újabb lövedéket töltött a lőfegyver mechanikájába.

– Várj! Mit művelsz?

A férfi, aki a támadó mellé térdelt, már előhúzta kését a csizmaszárából.

– Még él!

Shin kongó ürességet érzett a gyomrában. A férfi felé bólintott, aki erre elvágta a Füstjaguár nyakát. Shin intett a csapat egy másik tagjának, hogy induljon felfelé, és a lépcső melletti acélajtóra mutatott. Amikor a férfi előkészítette hordozható rakétaindítóját, Shin azokat a yakuzákat is útjukra indította, akik még nem foglalták el állásaikat.

– Menjetek!

A páncéltörő rakéta kimerült urán feje úgy vágta keresztül az ajtót, mint kés a vajat. Két méterre a vastag acéltömbön túl a robbanófej egy keskeny, négyszögletes helyiségben detonált. A bemeneti nyílásból lángnyelv csapott ki, és megperzselte a lépcsőház falát, a kisebb lángok pedig sárga koronát vontak az ajtó köré, míg az néhány másodperccel később kifordult a keretéből, és lapjával a vasbeton padlóra zuhant.

Az ajtón túli helyiségből füst tódult kifelé. A robbanás minden fal felső részét szétvetette, üvegcserépesőt zúdítva a biztonsági ellenőrző-pont mindkét oldalán sorakozó őrszobákra. A füstön keresztül Shin már belátott a Galériára.

Két yakuza belopódzott, majd kézigránátokat hajított az őrállásokra. Két robbanás hangzott fel egymás után, és néhány tüskés, műanyag gránátdarab a lépcsőkre gurult. Az egyik férfi felegyenesedett és előrelépett, majd egy fatális másodpercre megtorpant.

A füstön három skarlát lézersugár nyilallt keresztül, eltalálva a férfi mellkasát. Mivel energiájukat csak részben vesztették el, kiléptek fekete tunikájának hátán, útjuk során belobbantva az anyagot. A yakuza megpördült, a lépcső tetejénél levő korlátnak vágódott, majd fejjel előre lezuhant. Teste tompa, nedves puffanással landolt a lépcső alján, és mozdulatlanságba dermedt.

Az őrszobában álló véráztatta Füstjaguár megsemmisült a visszavágás kereszttüzében. Egykori teste mögött a téglafalon több tucat fogadalmi gyertya lángja gyűlt. A legelöl lapuló yakuza kúszva haladt keresztül az ellenőrzőponton. Amikor feltűnt a bejárat túlsó oldalán, társai éljenezni kezdtek, mialatt odakint egyre-másra robbantak a rakéták.

– Yamato, készülj fel a rács zárainak felrobbantására! – Shin megvárta, amíg Yamato átmászik az üres ablakokon át az őrállomásra, mielőtt a Galériára rontott volna. Bár előzőleg alaposan áttanulmányozta az épület alaprajzát, mélyet álmaiban már sokszor körbejárt, a valóság megdöbbentette. Ez nem más, mint az emberiség szemetesládája!

A Galéria tíz emelet magas, szürke, hideg vasbeton kanyonként választotta el a sötét falakat egymástól, melyek még homályosabb odúkat rejtettek. A börtön rácsai közül karok és lábak nyúltak ki, mint gyík szájából az elejtett bogár végtagjai. A teremben nyögések ezrei visszhangzottak, kaotikus morajtengerként hullámozva, mely a leghangosabb rakétabecsapódás zaját is elnyomta.

Shin a cellatömb felső szintjeihez vezető lépcsőház felé iramodott. A vasrácsos ajtóról egyetlen lövéssel pattintotta le a zárat. Felszakította, és rohant felfelé a lépcsőn. Hohiro a hármas szint tizenhetes cellájában van. A hármas szinten újabb lövedék feszítette fel a zárat, utat engedve Shinnek az emeleten körbefutó folyosóra.

Az emberek a rácshoz tódultak, s elkeseredett arccal a karjukat nyújtogatták, hogy megragadhassák és közelebb vonszolhassák magukhoz a jövevényt. Mindegyik ki akar szabadulni, de rettegnek, hogy sose érik meg. Ki kell hoznunk őket.

Megtalálta a tizenhetes cella bejáratát, és az azt eltorlaszoló rabokra emelte fegyverét. Nyomban visszahúzódtak, mire Shin megpillanthatta Hohirót, aki egy priccsen üldögélt. A könyökére támaszkodva várakozó tekintettel nézett kifelé, de a szeme alatt sötétlő karikák és a jobb lába köré tekert véres rongy hűen tükrözték állapotának súlyosságát.

Shin a körfolyosóra lépett, és felemelte jobb kezét. Lent valaki továbbította a jelet Yamatónak. A robbanás hírnökeként éles fény villant, majd felhangzott a vészjelző sziréna. A cellatömbök során fémes kattanások vonultak végig, a rabok pedig gyorsan visszahúzták karjukat és lábukat az ajtókból. Minden acélrácsos ajtó félrehúzódott a Katana blokkban, és a cellák lakói a folyosókra tódultak.

Shin a fogolyözönben beküzdötte magát a tizenhetes cellába. Arcvédőjét a feje tetejére tolta, és leült Hohiro fekhelyére. Elővette a lapockájára csatolt elsősegélydobozt, és a sho-sájára mosolygott.

– Bocsásson meg, hogy nem tudtunk előbb jönni.

Hohiro megkönnyebbülésében elnevette magát, és elszürkült arcán könnyek csorogtak.

– Boldog vagyok, hogy egyáltalán értem jöttek. Még amikor elterjedt, hogy valami készül, akkor sem tudtam elhinni. Gondolhattam volna, hogy kitalálnak valamit.

Shin megrázta a fejét.

– Én csupán egy mester szolgája vagyok, és azt teszem, amit mondtak nekem. – Ezzel combközépig feltépte Hohiro rabruhájának szárát, és előhúzott egy fehér tapaszt az elsősegélycsomagból. Hohiro lábára simította hátul, a térde felett.

– Ezt a fájdalomra adom. Tud járni?

Hohiro bólintott, és szeme körül a feszültség ráncai kisimulni látszottak.

– Tudok járni, kis távolságig talán még futni is.

– Remek. Tegye szabaddá a jobb alkarját.

Amint Hohiro engedelmeskedett, Shin egy kék tapaszt nyomott a fiú könyökhajlatába.

– Miután kikerültünk innen, egy hétig aludni fog, de ezzel kibírja addig.

A cellában fegyverropogás és kiáltások visszhangzottak. Hohiro elkapta Shin karját. A második szer máris kiélesítette a reflexeit és megnövelte az erejét.

– Mi folyik itt?

Shin kiszabadította magát Hohiro markából.

– Nem tudom. Kússzon át a folyosón a tizenötös cellához, és várjon meg.

A yakuza ezzel visszahúzta maga elé az arcvédőt, még három töltényt helyezett a lőfegyverébe, majd a cella kijáratához rohant. Attól, amit odalent látott, a lélegzete is elállt.

A kavargó tömegen egy Füstjaguár masírozott keresztül nehéz páncélruhájában, és kíméletlenül csapkodott jobbra-balra a fegyverével. Már egyetlen gyors ütéstől is testek ropogtak, és szálltak beljebb a tömeg soraiba. A lézer tűhegynyi sugarai rendeket vágtak a rabok özönébe. A Galérián annyian tolongtak, hogy senki sem tudott menekülni, akárhogy is próbálkoztak, és az emberek akaratlanul is feltöltötték a fekvő testekkel telehintett ösvényt a harcos mögött.

Shin gondolkodás nélkül a vállára lendítette lézerfegyverét, és eleresztett két sugarat. Azok a Füstjaguár fejét és a szürke pettyes hátán levő dudort találták el, de nem sikerült áthatolniuk a páncélon. Mint a ragadozó, akinek a bundáját viselte, a harcos villámgyorsan megfordult, majd behajlította a lábát, és a harmadik szint felé lökte magát.

A korlát összerogyott a gyalogos páncéljának súlya alatt, de eléggé megnehezítette az útját ahhoz, hogy földet érése nehézkesre sikeredjen. Négykézláb ért talajt, és talpra állás közben vér borította bal lába megcsúszott a vasbeton padlón. Shin lőfegyverének lövedéke jobb vállán találta el a Füstjaguárt, amitől az még jobban megbillent. Karjai vad kapálózásba kezdtek, majd a páncélos figura lehanyatlott az erkélyről.

Mielőtt azonban eltűnt volna szem elől, bal kezét, akár egy horgonyt, a vasbetonba vájta. Shin látta, amint a szürke alak kétszer előrehintázik, hogy lendületet gyűjtsön, majd jobb könyökével elkapja a padlót. Olyan természetességgel, mint ahogy hajnalban a nap kél, a harcos visszatornászta magát a körfolyosóra.

Shin keze a lézerfegyver sugárszabályozójához ért, és a legmagasabb fokozatra állította. Közvetlen lőtávolságból a figura gombócszerű fejének elülső részét fedő sötét, V alakú üveglapra célzott. Megnyomta a tűzgombot, a hosszú sugár pedig a célba hasított. A harcos szétroncsolódott szemvédőjéből füst kígyózott elő, ő pedig megrándult, majd hátraesett. Az egyel lejjebb levő szintre zuhant, majd a várakozó tömeg sorai közé gördült.

Shinnek bepárásította arcvédőjét a hideg veríték, de erre hátralépett, és visszament a tizenötös cellához. Hohirót egy priccsnek támaszkodva találta, amikor belépett.

– Most mi lesz?

Shin válaszadás nélkül tanulmányozta a cella hátsó falát. A jobb alsó saroktól öt salaktéglát számolt meg kifelé, és ötöt felfelé. Miközben kivette lézeréből a telepet, hogy újabbat illesszen a helyére, magyarázni kezdett a sho-sának:

– Amikor a kivitelező a börtönt építette, a yakuzák rávették, hogy sok tekintetben módosítsa az eredeti tervrajzot. Különböző cellák, melyeket a szerencsés ötös számmal jelöltek ki, menekülési útvonalakkal vannak ellátva. Soha nem használták őket, mert ha egyszer kiderül, mi a titkuk, az összeset lezárják.

A yakuza vagy egy tucat lézersugarat lőtt ki fegyveréből. A fal közepén levő öt salaktömb füstté és vasbeton porrá oszlott. A falba ütött lyuk a füst nagy részét magába szippantotta. Hohiro odalépett, és belesett, vigyázva, nehogy hozzáérjen valamelyik még izzó szikladarabhoz.

A válla felett Shinre pillantott.

– Ezen ki tudunk menni?

– Igen. Lemászunk, és bemegyünk az első északra tartó keresztjáratba. Az az Uramachi városrészbe juttat bennünket. Onnan az Öregember egy gyors siklóra tesz minket, mely egy Cserkész osztályú űrugróra fog továbbvinni, amit a gyűrűkbe rejtettek. – Shin mosolyt erőltetett az arcára. – Onnan az édesapja embereinek feladata lesz, hogy hazarepítsenek bennünket.

Hohiro bólintott, és megérintette a lyuk egyik olvadt szélét.

– Most már mehetünk.

A Galéria felől újabb üvöltések hangzottak fel.

– Velük mi lesz?

Shin szeme összeszűkült.

– Azért élünk, hogy a Sárkányt szolgáljuk. Akik elmenekülnek, az Öregember földalatti seregéhez fognak belépni. – Állkapcsa szegleteiben megfeszültek az izmok. – Akik pedig nem… nos, értük nekünk kell bosszút állnunk.

24

Nadír ugráspont, Arcturus

Donegál Körzet, Lyrán Nemzetközösség

3050. május 26.

Kai Allard megfordult, és a kis petrokem ládát a csatárláncban következő ember felé hajította, miközben újabb doboz repült feléje a kis sikló rakteréből. Válla már sajgott kissé, de a monoton fizikai munka mégis jól esett. Utálom, ha űrjáróba zárnak, különösen, ha az ráadásul csapatszállító. Igaz, hogy ha mindannyian átszállunk a Viperáról a Gibraltárra, túlzsúfolt lesz a hajó, de még mindig nagyobb az ember mozgástere, mint egy Overlord osztályú hajón.

– Allard hadnagy.

Kai a hang hallatán megfordult, és Redburn altábornagyot megpillantva elmosolyodott, amikor is a sorban előtte álló fickó megfordult, és felé hajította a következő csomagot. A doboz éles sarka végigszántott Kai jobb kezének hátán, véres sebet ütve rajta.

– Aú! – Kai bal kézzel elkapta a csomagot, és továbbadta, majd hátralépett, és megvizsgálta sebesült kezét.

A katona lesújtott képet vágott.

– Bocsásson meg, uram.

Kai megrázta a fejét, Andrew Redburn pedig megnyugtatta a fiút.

– Nem az ön hibája. Nem lett volna szabad megtörnöm a sor ritmusát.

Kai kiszívta a sebet, majd nézte, ahogy az újból megtelik vérrel. Rányomta a bal kezét, hogy elállítsa a vérzést, majd Andrew-ra mosolygott.

– Megbocsát, uram, ha nem szalutálok?

Andrew bólintott, és karját Kai vállára tette.

– Fent voltam a tiszti fedélzeten, s vártam, mikor üdvözölhetem a Tizedik Gárda többi tisztjével együtt, de nem volt köztük. Pelosi hadnagy mondta, hogy egy tehersiklóval érkezett, és éppen a kirakodásnál segédkezik. Tudhattam volna…

Mit tudhatott volna, uram? Hogy segíteni akartam a ki- és berakodásban, vagy, hogy nem akartam egy siklón utazni Deirdre Learrel? Kai vállat vont.

– Azt hiszem, hogy minél hamarabb rakodunk ki a Viperából, annál gyorsabban indulhatunk a peremvidékre. Bárcsak lenne hely a Gibraltáron a csatamechjeink számára.

Andrew elhúzta a száját.

– Ezt én is szeretném. Sajnos a Vipera szállítására kijelölt űrugrón felrobbant az egyik héliumtartály tömítése. A Kearny-Fuchida hajtómű szuperhűtéséhez való folyékony hélium nélkül a hajó képtelen elvégezni az ugrást a Surcinra a flotta többi hajójával egyidőben. De azért nem aggódom. Több hajónk tart az Arcturus felé, és az ő mechdokkjaik üresek. Yen-lo-wang hamarosan vissza fog térni önhöz, de a legrosszabb esetben is legalább féltucat mechről tudok, melyek egy fiatal, ígéretes tiszt rendelkezésére állnak.

Kai szélesen elvigyorodott.

– Köszönöm, uram. Ebben az esetben – bármely esetben – el fogok követni minden tőlem telhetőt, hogy rászolgálhassak a bizalmára.

– Remek. – Andrew alaposan meglapogatta Kai vállát. – A zászlóalja új kommandantjáról szerettem volna beszélni önnel.

Kai bólintott. Nem csodálom, hogy Smitz kommandantot a Skondián hagyták. Már eldöntötte, hogy visszamondja a kinevezését, és átveszi a Skondiai Védelmi Erők második ezredének parancsnokságát. Kíváncsi vagyok, ki fog a helyére lépni. Kai torkát szorítani kezdte a félelem.

– Ugye nem fog kinevezni szárnysegédjéül? Vagyis… Ugye megmarad a rajparancsnokságom?

Redburn halk nevetést hallatott.

– Ugyanúgy beszél, mint én, amikor közölték velem, hogy áthelyeztek a Kittery Kiképző Zászlóaljhoz. Nem, nem fogja elveszíteni a rajt: Azért akartam az új kommandantról beszélni önnel, mert azt szeretném, ha szót emelne érte a zászlóaljvezetés baráti összejövetelén. Kétségek várhatók ugyanis a rátermettsége felől, de teljesen megalapozatlanul. Tudom, hogy önre rábízhatom azt a bizalmas információt, mely szétoszlat minden kétséget, mert biztosra veszem, hogy számíthatok a diszkréciójára.

Kai határozottan válaszolt.

– Nem hiszem, hogy fel akar bérelni, altábornagy, de biztos akarok lenni abban, mit kíván tőlem. Többet annál, hogy hajlandó legyek segíteni valakinek a parancsnoki szék elfoglalásánál, de olyan idiótát akkor sem fogok támogatni, aki mindannyiunkat átsegít a másvilágra. Ez a kommandant nem olyasvalaki véletlenül, aki kék vére miatt kapta a megbízását?

– Ahogy mondja – felelte Andrew, Kai arcát tanulmányozva. – Nem más, mint Victor Steiner-Davion.

A fiatal mech-harcosnak tátva maradt a szája, majd kis idő múlva becsukódott.

– Bocsásson meg, altábornagy úr, de azt hittem, ő a Tizenkettedik Donegáli Gárdánál szolgál.

– Csak szolgált. Talán annyi már kitudódott, hogy a peremvidék körül kemény harcok kezdődtek.

Kai bólintott, mire egy fekete hajtincs a homlokába hullt.

– Azért tartunk mindnyájan arrafelé.

– Nagy erejű rajtaütés volt, Kai, és Victor egységét már nem lehet irányítani. Feltételezzük, hogy még mindig gerillaháborút folytatnak. Victor és szárnysegédje, Cox hauptmann, elmenekültek a világról, mert Hawksworth altábornagy parancsba adta nekik.

A fiú szeme összeszűkült.

– Ez nem az a Victor, akit én ismerek. Ő sosem menekült volna el. Talán az akadémia óta megváltozott…

Andrew jobb kezével az állát simogatta.

– Victor nem változott. Coxnak előbb le kellett ütnie, hogy elvihesse a bolygóról. Ez azonban, tartok tőle, keveset fog számítani a Tizedik Lyrán Gárdánál, amikor megtudják, hogy a Tizenkettedik Donegál Gárda mint katonai egység megszűnt létezni. Morgan Hasek-Davion és én a legmesszebbmenőkig megbízunk Victorban, de azt is tudjuk, milyen ki-állhatatlanok lehetnek a csapatok, ha rájönnek, hogy a vezetőjük vándormadár.

Kai lesütötte a szemét. Ha Victor munkája az Új Avaloni Katonai Akadémián bármit is jelez, akkor kemény vezérnek kell lennie. Valószínűleg olyan dolgokat fog elvégeztetni velünk, amire álmainkban sem gondoltunk. Sőt, mi több, olyasmit is, amire az ellenség sem,

– Uram, nincs kétségem afelől, hogy Victor kiváló vezetőnk lesz, de nem hiszem, hogy erről velem kellene beszélnie. Meisler hauptmann a századparancsnokom, és a másik két hauptmannál sokkal többet nyom a latban az, amit ő mond.

– Rachellel már beszéltem, ő megígérte, hogy oda fog figyelni. Eszébe jutott, hogy önök ismerik egymást az akadémiáról, és azt mondta, nagy megtiszteltetés lesz számára, hogy két tiszt közül, akiknek sikerült győzniük a La Mancha programban, az egyik alatta, a másik mellette szolgál – Andrew mosolya kiszélesedett, amikor látta, hogy Kai elpirul.

– Az én időmben Új Syrtisen, a Harcosok Csarnokában legalább egyikőtöket, de lehet, hogy mindkettőtöket megfojtottalak volna, amiért ilyen eredményt értetek el.

Tudom, hogy erre büszkének kellene lennem, de a győzelmem miatt alakult másképp a teszteredményem, és Wendy ezért került a Davion Nehézgárda tartalékosainak névsorára.

Megrázta a fejét.

– Az én tettemet nem lehet győzelemnek nevezni, mert az Victor megoldását illeti.

Andrew keresztbe fonta karját a mellén.

– Ha az embert négy nehezebb mech veszi körül, és közülük hármat megsemmisít, az igenis győzelemnek számít abban a patthelyzetben. Amit tett, ön előtt senki sem tette, és a dolog működött.

A hadnagy a homlokát ráncolta.

– Működött, de csak rövid ideig. Ahelyett, hogy először lőttem volna, megfutamodtam. Tudtam, hogy a Főnbe, amit a tesztre választottam, nagyobb hatótávolságú, mint a komputer irányította mechek. Egyszerűen kijöttem a hatótávolságukból, aztán szép sorjában leszedtem őket. Az utolsó harcban történt, hogy a komputer bekeményített. Elbíztam magam. Ki kellett volna jönnöm, és más módot találnom, hogy az utolsó két mechet elpusztítsam.

Kai beszéd közben jobb öklével bal kezére csapott, amitől vérezni kezdett az imént kapott seb.

– Victor megoldásakor az ellenséges csatamechek elpusztultak, ő pedig egy karcolás nélkül került ki a harcból. Én, bár sikeresen kitörtem, kiszolgáltattam magam az utolsó Gyorstüzelőnek

Ismét a szájához emelte a vágást a kezén, majd felnézett Redburnre.

– Megfutamodtam. Ezt még senki sem tette előttem, mert ezen a teszten még senki sem volt ennyire berezelve.

Az altábornagy elnézően mosolygott, és megrázta a fejét.

– Tényleg nem érti, miben áll a tehetsége? Magához hasonlóan mindenki halálra rémülve megy arra a tesztre. Csakhogy ön felismerte a félelmét, és talált módot arra, hogy felülkerekedjen rajta, s így a programot is legyőzze. Azoknak, akik lövöldözni kezdenek, amikor valami megfoghatatlannal találják szembe magukat, nem lesz hosszú vagy különösen figyelemreméltó karrierjük. Magához viszont nagy reményeket fűzök.

Andrew Kai kezére pillantott.

– Hozassa rendbe azt a sebet a hajókórházban, aztán jöjjön fel hozzám oda, ami ezen a szörnyűségen a tiszti társalgónak felel meg. Hasek-Davion marsall említette, hogy üzenetet fog küldeni Hanse hercegnek, és szólt, hogy hátha ön is akar valamit üzenni az édesapjának. Egyben meghívta, hogy vacsorázzon velünk ma este.

– Igen, uram – felelte Kai, és kezét katonásan a homlokához emelte –, örömmel.

*

Kai a hajókórház ajtaján belépve megmutatta a sebet a szanitécnek.

– Tényleg semmi komoly.

A fiatalember megrázta a fejét.

– Jobb a biztonság. – Ezzel egy ajtó felé mutatott, mely a kórház gyomrának mélyére vezetett.

– Csak menjen be, és foglaljon helyet az alfa vizsgálón. Azonnal jön az orvos.

A mechharcos keresztülsétált a kis előszobán, és felugrott a vizsgálóasztalra. Keze vérnyomot kent az asztal papírlepedőjére. Lenézett a sebre, és finoman megnyomogatta a mutatóujjával, amitől még több vér szivárgott elő.

– Gondolja, hogy morfiumra is szüksége van?

A hűvös hangra Kai teste megfeszült.

– Nem, dr. Lear.

A lány nem túl gyengéd mozdulattal elkapta Kai jobb kezét, és megvizsgálta.

– A vágás nem komoly, de a keze csupa kosz. – Felcsippentette a fiú bal kezét is, és a bőrt borító fekete porrétegre sandított. – Ha ezt a kezet használja a vérzés elállítására, az olyan, mintha egy borotválkozáskor esett horzsolást lézerfegyverrel akarna fertőtleníteni.

– Nos, doktor, nem láttam értelmét, hogy megmossam a kezem, mielőtt megsérültem, utána pedig egyenesen idejöttem. – Megpróbálta mosolyra bírni a lányt, csekély sikerrel.

– Akkor hát azt hiszem, igazak az önről szóló híresztelések – maga valóban nem mindennapi. Képes ilyen mocsokra szert tenni, sőt megsérülni a tiszti fedélzeten. Nem hittem, hogy ez lehetséges.

– Nem tudom – mondta Kai, és előrecsusszanva leugrott az asztalról.

– A raktérben ért a baleset, miközben csomagokat és készleteket rakodtunk ki a Viperából. – Kivette kezét a lány tenyeréből. – Az az átkozott kaszni, ami megvágott, biztos a magáé volt.

A lány félrebillentette a fejét, és a homlokát ráncolta.

– Hol volt?

A mechharcos állta a jeges tekintetet.

– Lent voltam a raktérben, és a teherkompot rakodtam ki. Amelyik áthozott a Viperáról. – Elfordította a tekintetét. – Nem akartam felszállni a másik kompra, hogy elejét vegyem egy önnel való „jelenetnek”.

Deirdre ismét megfogta a fiú jobb kezét, ezúttal gyengédebben, és egy áttetsző műanyagtetős kézmosóhoz vezette.

– A víz folyását a pedál irányítja. Használja a zöld flakon tartalmát, és alaposan mossa ki a sebet!

– Nem először használom a zéró-g mosdót, doktor. – Kai bal tenyerébe nyomott egy keveset a zöld tisztítózseléből, majd vizet adott hozzá, és megdörzsölte a kezét, amíg a hab be nem borította. A szer kezdetben világoszöld színt öltött, de legnagyobb része hamarosan hamuszürkére váltott. Kai leöblítette a kezét. Mielőtt Deirdre utasíthatta volna, újra szappanozott. Nagy műgonddal tisztította meg a sebet, majd ismét leöblítette, és a lány elé tolta csöpögő kezét.

– Megfelel?

Deirdre inkább lenyelte a választ, és bólintott. Kinyitott egy mosdó melletti faliszekrényt, és egy alattomos, sárgás folyadékkal töltött pumpás flakont vett elő belőle. A folyadék a víz és a köpet közötti viszkozitással hullámzott az átlátszó flakonban.

– Ez csípni fog.

– Persze.

– Angárd, hadnagy! – A lány megnyomta a spray tetejét, és befújta Kai sebét a mustárszín fertőtlenítővel. A fiú keze akaratlanul is megrándult, de a lány erősen tartotta, és újabb permetet engedett rá.

– Sajnálom. Segíteni fog összeforrasztani a sebet. Nem annyira mély, hogy össze kelljen kapcsozni. – Közelebbről is szemügyre vette a vágást.

– Azt hiszem, felteszek egy pillekötést, hogy összehúzzam. Különben – ezzel felpillantott Kaira, s hangja már együttérzően csengett –, lehet, hogy marad egy kis heg a gyógyulás után.

Kai agyában kavarogtak a gondolatok. Nem értem, hogy lehet az egyik pillanatban olyan dühös, a másikban meg nem. Valamiért gyűlöl engem, de orvosi szerepe felülemelkedik a személyes érzésein.

– A kötés remek ötlet. Ha másra nem is jó, emlékeztetni fog, hogy legyek óvatosabb.

– Ami sosem árt. – A lány visszatette a flakont a szekrénybe, és egy kis súlyzó formájú kötést emelt ki. Levette róla az öntapadó csíkot borító lapot, majd a vágás közepére helyezte, és lesimította a széleket. Az elasztikus anyag összerándult, közelebb húzva egymáshoz a sebszéleket.

– Hogy történt?

Kai vállat vont.

– Segítettem továbbpasszolni a csomagokat, és Redburn altábornagy elvonta a figyelmemet.

Deirdre kék szeme megvillant.

– A nagykutyákkal bratyizik, mi?

A mechharcos teste megfeszült.

– Nem. Ő keresett engem. Redburn altábornagynak ugyanis közlendője volt számomra.

A lány halványan elmosolyodott.

– Végtére is a család barátja, nem igaz?

Talán nem szimpatizál a nemesekkel? Kai bólintott, és kényelmetlenül érezte magát, mint aki csapdába sétál.

– Az apám alatt szolgált a Negyedik Háborúban.

Deirdre pillantása megkeményedett, és Kai a dühön kívül most fájdalmat is érzett a lány tekintetében. Az irántam való hűvössége valahogy összefügg a háborúval, vagy esetleg az apámmal. Mintha Andrew említette volna, hogy az apja mechharcos volt, aki még Deirdre gyerekkorában meghalt. Nem sokkal lehet idősebb nálam, így valószínű, hogy az apja a háborúban halt meg. Ki tudja?

Már-már elkezdte volna mondani, mennyire sajnálja a lány veszteségét, de valami megállította. Ne. Semmit sem tudsz az apjáról. Szörnyű gondolat villant át az agyán. Lehet, hogy az apja a Samát ért támadás során halt meg – melynek védelmét egyesek szerint az apám szervezte. Várj! Próbálj informálódni róla! Ha most mondasz valamit, az csak ront a helyzeten.

Megbiccentette a fejét.

– Köszönöm, hogy ellátta a sebemet.

– A jövőben legyen óvatosabb – felelte a lány, az együttérzés egyetlen morzsája nélkül. – Nem szeretném még egyszer a kórházamban látni.

25

Fekete Gyöngy Központ, Szudéták

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. június 15.

A Thor gyanútlanul haladt át a holoernyő bal oldalára, fején és vállán hópelyhek és keskeny jégcsapok csillantak, ahogy a hóviharban lépdelt. Bal vállán levő, tűz kormozta NHR-kilövőjének maradványából és testének egyéb félig olvadt sebeiből páracsíkok kígyóztak felfelé. Ahol a szélsodorta hó találkozott a Thor jobb karjának fedetlen myomer izmaival, magasra nyúló szikrák pattantak és váltak köddé, amint az izmok megfeszültek, és egyik oldalról a másikra lendítették az ionágyút, prédára lesve, hasztalanul.

A mech lába körül hirtelen robbanás hordta szét a havat. Fekete földdarabok és páncélszilánkok repültek a levegőbe, majd a szűz hóra, amint a rejtett akna szétvetette a mech lábát. A fémóriás megtántorodott, majd féltérdre esett. Körülötte hófedte donegál mechek tűntek fel, bekerítve ellenfelüket, majd KHR-lövedékeket és lézersugarakat zúdították rá. A szörnyű kereszttűzben a mech megbillent, majd a földre zuhant…

Victor Steiner-Davion felnézett a holovidernyőről, amikor Galen Cox a szemközti ülésre telepedett.

– Mi az?

A hauptmann bekapcsolta a biztonsági övét és a válltámaszt, majd az űrsikló orra felé fordította a fejét.

– A legénység meg akart bizonyosodni arról, hogy be van szíjazva. Körülbelül öt perc múlva leszállunk. – Ezzel a Victor ülése előtti válaszfalba épített holoernyőn masírozó alakzatokra sandított. – Gondolja, hogy tanulhat még valamit belőle?

Victor kék szemében harag lobbant, de fékezte magát. Kell, hogy legyen még valami, amit tanulhatok belőle. A Tizenkettedik Donegál Gárda egyre csak küldte a fatális információt, miközben kifelé tartottunk a rendszerből. Ezek a vizuálok önmagukban többet mutatnak a támadókból, mint bármely más rendelkezésünkre álló adat.

– Remélem, igen, hauptmann, különben sok-sok ember áldozta fel hiába az életét.

Galen mély lélegzetet vett.

– Uram, még egyszer kérem, fontolja meg a lemondásomat. Parancsára jelentkezni fogok a hadbíróságon, amiért fizikailag bántalmaztam a felettesemet.

Victor a magas férfira sandított, majd megrázta a fejét, miközben beszíjazta magát az ülésébe.

– Igen, hauptmann, megfontoltam a kérését, és bocsásson meg, hogy ilyen sokáig várakoztattam. A lemondását elutasítottam. – Lesütötte a szemét, mert nem tudta tovább állni szárnysegédje tekintetét. – Elismerem, hogy önt hibáztattam azért, amiért nem hagyta, hogy segédkezzem a Trell 1 elleni támadás elhárításában. De azon a világon semmiképp sem győzhettünk volna. Most már tudom. Információink szerint a Jádesólymok elleni utolsó ellenállók is hetekkel ezelőtt felmorzsolódtak. Még az sem segített volna, ha már az elején az én tervem szerint harcolunk.

Felemelte a kezét, hogy elhárítsa Galen válaszát.

– Továbbá elismerem, hogy tetteivel valószínűleg még nagyobb hősiességre sarkallta a Tizenkettedik Donegálokat. Rádióbeszélgetéseikből világossá válik, hogy magukra próbálták vonni a támadók figyelmét, hogy eltereljék rólam. Sokan haltak meg azért, mert nekem segítettek menekülni. Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló.

Az, hogy az apám parancsba adta nekem, legyek jelen ezen a megbeszélésen, még nem jelenti, hogy katonai megbízást is kapok. A szüleim inkább az Első Kathili Ulánok tiszti berkeiben látnának szívesebben. Morgan viszont lehet, hogy áthelyez egy másik határegységhez, de melyik altábornagy fogja vállalni azt, amit Hawksworth sem volt hajlandó?

Cox bólintott.

– Az is baj, ha megteszi, az is, ha nem…

Victor kinyújtotta, majd összekulcsolta ujjait.

– Majdnem, de még nem 100 százalék. Ha tudok ép és bölcs tervvel szolgálni, lehet, hogy Morgan rám bízza a megvalósítását. Ne feledje, hogy nem volt sokkal idősebb nálam, amikor az Ulánok megtámadták a Kapellán fővárost. Morgan nem fogja hagyni, hogy valami hiúsági kérdés miatt emberéletek vesszenek oda, de az okos szóra hallgatni fog.

*

– Úgy néz ki, hogy egy egész fogadóbizottság várja, Kommandant.

Victor megfordult a hosszú mozgójárdán, és az épület üvegfalán keresztül a kékszőnyeges vendégváró teremben ácsorgó öt emberre nézett.

– Biztos családi összejövetel van.

Észrevette, hogy Galen kissé zavarban van.

– Ismeri őket, ugye?

Galen szégyenlősen vállat vont.

– Attól tartok, nem olvastam végig Bürke Nemesi Névsorát, Felség – mondta, és felszegte az állát. – Talán le kellene ütnie, akkor hamarabb túl lennék az egészen.

Victor megrázta a fejét, és rejtett mozdulattal a sorban elöl álló férfira mutatott.

– Látja azt a hosszú hajút a fekete-arany egyenruhában?

– Morgan Hasek-Davion marsallra gondol?

Amikor Victor megfordult, és lesújtó pillantással illette Galent, az könnyedén felnevetett.

– Azért felismerem a fegyveres erők főparancsnokát, elvégre ott szolgálok.

– Igaz – hagyta meg Victor. – A mellette álló férfi Andrew Redburn altábornagy. Mielőtt segített megalkotni Morgannek az Első Kathili Ulánokat, Redburn volt a Davion Könnyűgárda Delta Századának parancsnoka a Negyedik Háborúban.

Galen kék szeme a távolba révedt.

– A Szent André bevetésnél Cochraine Góliátjai ellen? Emlékszem, hogy a tamari Katonai Főiskolán ezt, mint a nagyobb testű mechek legyőzésének klasszikus, manővergazdag és meglepetésszerű akcióját tanították. Nem ő irányította a Gan Singh védelmét is?

Victor bólintott.

– 3042-ben. Néhány House Marik csapat úgy döntött, itt az idő, hogy belecsípjenek a Sarna Szektorba, hogy lássák, milyen komoly károkat szenvedtünk a 3039-es, Kurita elleni háborúban. Andrew gyorsan meggyőzte őket, hogy a mi gyengeségünk csak az ő álmaikban létezik.

Galen megdörzsölte borotválatlan állát.

– Igen, már emlékszem. Épp akkor végeztem a főiskolán. Aha, szóval ő az. De ki az a kettő mellette? Azok nem az Egyesült Nemzetközösség egyenruhái.

Victor a sorban következő két férfira pillantott. Mindketten vörös zubbonyt és fekete, térdig érő csizmaszárukba gyűrt nadrágot viseltek. A kétsoros zubbony kopófejet mintázott, melyen a fülek a ruha két vállán kaptak helyet, az állkapocs pedig a kabát derekán. Az idősebb mechharcos a kopó bal fülén négy szalagot viselt, melyek egységének érdemeiről tudósítottak. Csizmáján sarkantyú volt, mely azt jelölte, hogy viselője az Egyesült Világok valamelyik katonai akadémiáján végzett. A fiatalabb nem viselt sarkantyút, kabátján pedig csak egy, az egységét kitüntető szalag ékeskedett.

– Az idősebb Daniel Allard alezredes. Ő a Kell Kopók parancsnoka, és Justin Allard hírszerzőtitkár testvére.

Galen a zsoldosra sandított.

– Ez lenne Dan Allard? Olyan, mint egy aggastyán.

Victor megrázta a fejét.

– Az ősz haj téveszti meg. Az apjára üt, korán megőszült. Csak ötvenvalahány éves, bár több mint harminc éve szolgál a Kopóknál. Jelen volt Melissa Steiner mentésénél az Ezüstsas akcióban is. Morgan Kell nyolc évvel ezelőtt nevezte ki a Kell Kopók parancsnokává, amikor visszavonult.

– És a másik? Ő kicsoda?

Victor egy pillanatig tétovázott:

– Az unokatestvérem, Christian Kell. Őrnagy a Kopóknál, az Első Zászlóalj parancsnoka.

Galen Victor vállára tette a kezét.

– Úgy mondja, mintha saját magát győzködné, hogy valóban ő Christian Kell. Na most én azt hittem, Morgan Kellnek csak egy fia van – aki tavaly meghalt a Periférián.

Victor lehajtotta a fejét. Milyen jól mondja, barátom. Nagyon nehéz elhinnem, hogy Chris valóban Chris, annyira az apját látom benne.

– Phelan Morgan Kell egyetlen fia volt. Christian Patrick Kell fia, de erről ő nem tudott, amikor meghalt. Chris nyolc éve bukkant fel az egyik világban, ahol a Kell Kopók állomásoztak, és üzenetet vitt Morgannak egy asszonytól, aki egykor Patrick szeretője volt. Abban az állt, hogy Christian Patrick fia.

Galen felvonta a szemöldökét.

– Köztudott, hogy a Kelleknek hatalmas vagyona van, és ez nem is csoda, miután az ön nagyanyja óriási vagyont hagyott Morgan Kellre. Persze gén tesztelték, hogy igazolják az állítást, ugye?

– Igen, bár aligha volt rá szükség.

A Victornál négy évvel idősebb, magas, vékony zsoldosfiú húsz centivel volt magasabb és tizenöt kilóval nehezebb, mint a herceg. Arcvonásaiban, és ahogy fekete haját viselte, Victor ismerős arcot vélt felfedezni, egy jóval idősebb férfiét, aki évekkel az ő születése előtt meghalt.

– Csak barna szeme különbözteti meg az apjától. A holovideken láttam Patrick Kellt, életben nem, de kísérteties a hasonlóság. Az anyám a reinkarnáció legfényesebb bizonyítékát látja benne, annak ellenére, hogy Christian az apja halála előtt csaknem egy évvel megszületett.

– Jaj – nyögte Galen kétkedő mosollyal. – Hova járt iskolába? Ha ilyen gyorsan őrnagyi rangra emelkedett, akkor nagy tehetségnek kell lennie.

Victort büszkeséggel töltötték el Galen tiszteletteljes szavai.

– Nem nagyon beszél róla, de a Drakónis Szövetségben nevelkedett, folyékonyan beszél japánul, és azt mondják róla, minden ízében az apja ördögi harcmodorát örökölte, ami a közelharcot illeti. Amikor megérkezett, Morgan visszavonult, és a Dragonyosok világára, Provinciára vitte. A következő három évben Chris a legjobbakkal tanult. A pletykák szerint Jaime Wolf még pozíciót is ajánlott neki a Dragonyosoknál. Hadnagyként lépett be a Kopókhoz, de az Ambergrist Válság alatti megmozdulásaival őrnaggyá tornászta fel magát.

– Micsoda fogadóbizottság – biccentett Galen a csoport utolsó tagja felé. – Ebben a társaságban az utolsó fickó nem lehet más, csak maga a Nagy Kaszás.

Victornak kellett némi idő, hogy felismerje a fiút, majd a fejét rázta.

– Helytelen. Ő az, akitől a Nagy Kaszás is retteg. Kai Allard-Liao. Dan unokaöccse, Justin fia. Ránézésre nem mondaná meg róla az ember, még akkor sem, ha megszólal, de Kai az egyik legélesebb katonai elme, akit bármelyik akadémia kinevelhetett nagybátyja, valamint Morgan Hasek-Davion óta. Olyan ösztönösen érez rá a katonai helyzetekre, hogy az hihetetlen. A harcban úgy vezeti a mechjét, mintha összeforrt volna vele.

Galen szeme összeszűkült.

– Mintha ott bujkálna valahol egy „de”. Mi a srác negatív oldala?

Victor vállat vont.

– Ha lehetőséget kap, legyen az bármi, Kai tétovázni kezd, és határozatlanságba, passzivitásba kergeti magát. És az a borzasztó, hogy nemcsak az önbizalomhiánytól. Tudja, hogy okos, de egyszerűen nem meri elhinni, hogy éppolyan okos lesz holnap is, vagy holnapután, vagy a jövő hónapban. Amikor hagyja, analitikus képessége folytán bámulatosan képes kiszűrni az ellenség gyengeségeit.

– Nekem olyan típusnak tűnik, akivel az ember felmérést végeztet a globális helyzetről, aztán olyan szűk területre korlátozza a működését, hogy ne legyen sok lehetősége eldönteni, mit kell tennie.

Ügyes megfigyelés, Galen.

– Azt hiszem, igaza lehet.

Victor lehajolt, és felemelt egy kis táskát az ellátmányával, amit a Hejira legénységétől kapott. A mozgólépcsőről lelépve intett Galennek.

– Most, hogy már tudja, kicsodák, menjünk ki hozzájuk.

Miközben befordultak a kör alakú folyosóra, Victor elmosolyodott, és lehúzta a jobb kezéről a kesztyűjét. Belépett a váróterembe, majd megtorpant, és katonásan szalutált a fogadóbizottságnak.

– Uram, Victor Steiner-Davion kommandant jelentkezik.

Galen Cox is megállt mögötte, és szintén a homlokához emelte a kezét.

Morgan Hasek-Davion marsall villámgyorsan viszonozta az üdvözlést, majd Victor felé nyújtotta a kezét. Kezet ráztak, majd háton lapogatták egymást.

– Örülök, hogy biztonságban visszatértél, Victor.

Victor bólintott, majd kibontakozott unokatestvére öleléséből.

– Ő Galen Cox hauptmann. Miatta vagyok itt. – Megdörzsölte az állát. – Biztos módszere van arra, hogy szerelje le a bevadult tiszteket.

Morgan kezet fogott Galennel, majd a fogadóbizottság többi tagja felé fordult.

– Biztosan ismered Andrew Redburn altábornagyot.

Victor szalutált Andrew-nak, majd kezet fogott vele.

– Örülök, hogy újra láthatom, altábornagy.

Andrew könnyed nevetést hallatott.

– Utoljára akkor találkoztunk, amikor rávettek, hogy beszédet mondjak a Nagelringen.

– És milyen nagyszerűen sikerült. – Victor Andrew szemébe nézett. – Onnantól más szögből kezdtem nézni a hadviselést, tudatosult bennem, hogy egyetlen csatamech is mekkora hatalmat jelent az irányítójának.

Victor a sorban következő férfi felé lépett, és a kezét nyújtotta.

– Üdvözlöm, Allard ezredes.

Az ősz hajú zsoldos erős tenyerébe fogta Victor kezét, és szívélyesen megrázta.

– Örülök, hogy itt látom. Nem hittem, hogy távol tudnak tartani, de tartottam tőle, hogy valaki mégis elég meggondolatlan lesz ahhoz, hogy megpróbálja.

Victor megörült Daniel Allard őszinte üdvözlésének.

– Köszönöm, ezredes. Örülök, hogy senki sem volt annyira meggondolatlan, hogy távol tartsa a Kell Kopókat.

– Üdvözlöm, őrnagy. Örülök, hogy újra találkoztunk.

Christian Kell szemének űzött csillogása szertefoszlott, amint meghajolt, majd Victor jobbját két tenyerébe szorította.

– Meglep, hogy itt látlak, kuzin. Azt rebesgették, hogy a Trell 1 barlangjaiban járkálsz egy elemlámpával és egy túlélőkéssel, míg a támadók a bolygó felszínén csodálkoznak.

Victor elnevette magát, és megrázta unokatestvére kezét. Chris tudta, hogy Victor önszántából soha nem hagyta volna el az állomáshelyét.

– Azt hiszem, tényleg csak csacska szóbeszéd, de még van némi elszámolnivalóm a Jádesólymokkal. Tartozom nekik a Tizenkettedik Donegál Gárdáért, és mindketten tartozunk Phelan életéért.

Chris bólintott.

– Kamatostul visszafizetjük a kölcsönt.

Victor szomorúan elmosolyodott, majd elengedte Chris kezét, és Kai felé fordult.

– Örülök, hogy itt vagy, Kai. Ezek a Jádesólymok hihetetlen figurák.

Kai szégyenlősen lesütötte a szemét, majd Victorra emelte tekintetét, és szívélyesen kezet fogtak.

– Én is örülök, hogy itt vagy.

Miután mindenkit üdvözölt, Victor a tárgyra tért.

– Mi a program? – tudakolta Morgantől. – Mennyi időnk maradt?

– Nem tudom pontosan – felelte Morgan –, de a terv szerint a következő nyolc hétben itt gyűlünk össze, hogy a hódítókról rendelkezésünkre álló összes adatot áttanulmányozzuk. A nyolcadik hét végére – de ha kell, még előbb – összeszedjük a csapatainkat és a felszerelést, ami a megállapított megmozdulásainkhoz szükséges, legyenek bármilyen elképzeléseink.

Victor az unokatestvérére nézett.

– Kapok parancsnoki megbízást?

Morgan szája szegletében halvány mosoly jelent meg.

– Máris áthelyeztek a Tizedik Lyrán Gárdához, jelenlegi kommandanti minőségedben. Hogy harcba keveredsz-e, az attól függ, hogy az elkövetkezendő két hónap során mit művelsz te, és mit a hódítók.

Victor komoran bólintott. Hát akkor csak bizonyítanom kell. Lehet, hogy a Lyrán Nemzetközösség és az Egyesült Világok trónörököseként jöttem világra, de itt és most kezdem kiérdemelni a kormányzásukra való jogot.

– Uraim, induljunk – szólt, és a kijáratra mutatott. – Meg kell terveznünk, mi több, meg kell nyernünk egy háborút.

26

Óriás Farkas űrugró, Rasalhág 7 Sötét Oldal

Rasalhág Rendszer, Rasalhág Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. július 7.

Phelan Kell nedves arccal felegyenesedett a mosdó előtt, és a tükrön keresztül Kenny Ryan szemébe nézett. A kalózvezér mögött féltucat perifériái bandita ácsorgott félkörre emlékeztető alakban, eltorlaszolva a mellékhelyiség bejáratát. Még hátrább Griff Picon érdeklődő arckifejezéssel figyelte az események alakulását.

Phelan lassan hátrafordult.

– Bocs, Kenny. Betelt a táncrendem. – Ezzel lerántotta válláról a törölközőt, és megtörölte a kezét.

– Nagyon vicces, Kell. – Az apró, fésületlen ember patkányszeme résnyire szűkült.

– Nagyon vicces. Nem fogsz sokat táncikálni, ha úgy döntünk, hogy leszereljük a térdkalácsodat.

A Kenny mögötti három alak szája csúfondáros vigyorba torzult.

– Ó, értem már – mosolygott előzékenyen Phelan. – Támadt egy ötleted, egy igazi ötleted, és eltervezted, hogy beavatsz. Ez valóban nagyszerű, Kenny, és roppant hízelgő számomra, de nem érdekel. – Ezzel visszafordult a szappanos vízzel teli mosdó felé, de meztelen vállát egy kéz ragadta meg, és rögvest megpenderítette.

– Még mindig nem fogod fel, Kell. – Ryan gonosz képe és zsíros, barna haja ázott kis rágcsálóra emlékeztette Phelant. – Jó vagy annál a Rannánál, és különös bánásmódban részesülsz. Segíteni fogsz, hogy mi is ugyanezt kapjuk, vagy teszünk róla, hogy ne lásson olyan gyönyörűnek az a lány. Kapisgálod már?

Ryan ujját Phelan mellkasa felé közelítette, de nem volt esélye befejezni a mozdulatot. A zsoldos megragadta a kalóz overalljának elejét, felemelte, megfordította, majd ülepével a mosdónak hajította. A meleg víz kiloccsant, és beterítette Ryan nadrágjának érzékeny részét. Phelan bal kezével megragadta a kalóz torkát, és a tükörhöz nyomta a fejét. Ezután félig hátrafordulva imigyen szólt Ryan csatlósaihoz:

– Ha bármelyikőtök beleüti az orrát, sose látjátok többet a jobbágynőket! Rajtatok áll. Tűnés innen, vagy jó ideig csak magatokat szórakoztathatjátok!

Amikor a kalózok szétszóródtak, Phelan ismét foglyának szentelte figyelmét.

– Azt hiszem, ez már érett egy ideje, pozvál, Kenny? Reméltem, hogy moderálod magad, és talán még meg is tanulod, hogy kell életben maradni a klánosok között. De azt hiszem, túl ostoba vagy hozzá.

Phelan engedett valamicskét Ryan torkának szorításán, hogy világosodjon a kalóz bíborvörös képe. Ryan szája vérszomjas vigyorba rándult, de hadaró beszéde elárulta, mennyire fél.

– M-most megcsináltad, Kell. Eddig visszatartottam őket, nehogy kinyírjanak vagy bántsanak téged, mert beadtam nekik, hogy a hasznunkra vagy. De ennek vége. Megáshatod a sírodat.

A zsoldos óriási pofont kevert le a kalóznak.

– Ne próbálj ijesztgetni, te kis hiéna. Azok a monoszinaptikus evolúciós csökevények a micsodájukkal gondolkodnak, és most győztem meg őket – nem volt túl nehéz dolgom –, hogy a jóakaratomon múlik, átléphetnek-e a mennyek kapuján. Azt is kitervelted, amikor beléptem kis közösségetekbe, hogy pár fülessel sakkban tarthattok, olyan gyenge voltam. – Phelan szemében a harag szikrái pattantak. – Akkor állították le a több hónapig tartó gyógyszeres kihallgatásokat. Most már a régi vagyok, sőt egy kicsit jobb is, hála Rannának és Ulrik kánnak. Szeretném letépni a fejedet, és beleköpni a torkodba, hogy megmutassam.

– Nosza! – Ryan mindkét kezével megragadta Phelan bal csuklóját. –Ha azt képzeled, hogy meg tudod tenni, csak rajta. Kissé nehezebb lesz elpusztítanod, mint gondolnád.

A fiatal Kell Kopó csak nevetett magában, majd eleresztette Ryant, és néhány lépést tett hátrafelé.

– Nem fogom megtenni, de nem azért, amiért hiszed. Még mindig nem tanultad meg, kik ezek, és neked mi a szereped közöttük, mi? Nem jössz rá, milyen fontos nekem, hogy ne essek ki a kegyeikből, ugye?

– Mit csinálsz, ami olyan különlegessé tesz, azon kívül, hogy a kánnak nyalsz?

Phelan elengedte a füle mellett a sértést.

– Annyit kellene felfognod a mestereinkről, hogy minden ugrásuk beljebb visz minket a Belső Szférába.

– Óriási! – brekegte csúfondárosan Ryan. – Hamarosan Hanse őfelsége és a mitugrász Szamuráj is csatlakoznak hozzánk!

Phelan arcon vágta Kennyt, úgy, hogy az fejével behorpasztotta a tükröt.

– Idióta! Ez nem valami holovid játékfilm vagy megrendezett Solaris-bajnokság. Az emberek hullanak, mint a legyek. A klánosok játszadoznak velünk. Csak akkora seregeket küldenek le, hogy remek kis küzdelem legyen. Emlékezz, milyen gyorsan letaroltak benneteket is! Most ez történik mindenhol a Belső Szférában!

A kalóz elgondolkodva húzogatta a fonott zsinórt a jobb csuklóján.

– És ez engem miért érdekeljen? Miért érdekeljen, hogy a többiek is azt kapják, amit én? – Kiköpött a padlóra.

Ryan megvető szavai ott visszhangzottak Phelan fejében. Igaza van, pozvál? Az Utódállamok arroganciája – ugyanaz a vak ostobaság, ami DJ-t megölte – teszi őket kiszolgáltatottá a klánokkal szemben. Láthatod, csak abból is, ahogy Ultikkal és Larával a Rasalhág-liciten dolgoztál, hogy a klánok nem legyőzhetetlenek. Másoknak is észre kellene vennie a páncéljukon levő lyukakat, de azok a mások túlságosan el vannak foglalva azzal, hogy jó nyugdíjat kapjanak, vagy, hogy, a tanulmányaik folytatása után előléptessék őket. Már nem használják az agyukat, és te semmivel sem vagy az adósuk.

Megrázta a fejét, hogy szétrepítse baljós gondolatait.

– A civilizáció haldoklik körülöttünk. A klánok az elfoglalt világokról lehámozzák mindazt, ami szép és jó. Katonai törvényeket kényszerítenek ránk. Széttiporják Rasalhágot, milliók reményeit. Valakinek meg kell állítania őket.

– Szóval így magyarázod, miért működsz együtt velük, pozvál?

Phelant megdöbbentette, hogy Ryan a klántagok fordulatát használja. Az, hogy meg akarom állítani a klánokat, vajon elég ok-e arra, hogy amíg el nem érem a célomat, a saját embereimet árulom el? Vezekelni próbálok azért, mert a kihallgatások alatt feladtam az enyéimet, vagy egyéb, személyesebb okokból támogatom Ulrikot? Nem rejtőzhetek amögé, hogy Rasalhágot támadják, ahol az emberek megvetik a zsoldosokat. Segítettem Ulriknak egy hadjárat kitervelésében, mely nem lesz eredménytelen. Júdást játszom az Utódállamok számára, hogy bosszút álljak Tor Miraborgon és a Nagelringen tanuló társaimon?

Nagyot nyelt.

– A dolgok jelen állása szerint semmilyen erő nem képes lelassítani vagy legyőzni a betolakodókat, mert senki sem tud róluk eleget. Minden klánnak saját stratégiája van arra, hogy lecsendesítse az elfoglalt bolygókat, és úgy tűnik, ebben a Farkas Klán a legengedékenyebb. Valójában a Farkasok, amikor továbbmennek, csak valami komolytalan helyőrséget hagynak maguk után, hogy a helyi végrehajtó hatalommal együttműködve fenntartsák a közrendet. A Farkas Klán hódítása az egyszerű lakosság számára nem rosszabb, mint ha az Utódállamok közötti szüntelen harcok folyamán egy konkurens lord foglalja el a világukat.

– Van még valami. – A zsoldos tekintete találkozott a kalózéval. – Pillanatnyilag csak a kardinális meg én vagyunk jó kapcsolatban a betolakodókkal. Csak mi tanuljuk, hogy lehet kijönni a klán tagjaival, ami azt jelenti, hogy közvetítőként léphetünk fel köztük és az Utódállamok uralkodói között. Elképzelhető, hogy esetleg hamarabb véget vethetünk a háborúnak, és kevesebben fognak elpusztulni.

Ryan a padlóra köpött.

– Álmodozó vagy… és fogoly. Csak használnak téged. És amikor már nem lesz szükségük rád, elhajítanak, mint egy üres töltényhüvelyt.

– Lehet, hogy igazad van, de legalább megpróbálom. – Phelan Ryan-re pillantott. – Nem akarok egy fajhoz tartozóként gondolni rád, de ebben azonos oldalon vagyunk. És lehet, hogy néhány Utódló Államot a támadók kezére adok, de a Farkas Klán kezére. Ha a Farkasok felemelkednek, elképzelhető, hogy olyan helyzetbe kerülök, ahol lesz némi befolyásom.

Kenny Ryan a fogát vicsorgatta.

– Tévedtem. Nem álmodozó vagy, hanem hülye. Beállíthatod, ahogy akarod. Akkor is áruló a neved.

Phelant elöntötte a féktelen düh, amint Ryan szavai célba találtak, de az éppúgy irányult maga, mint a Periféria kalóza ellen. Nem! Nem így van!

– Azt gondolsz, amit akarsz, Kenny. Nem érdekel. Lehet, hogy semmivel sem tartozom a Belső Szféra lakóinak, de átkozott legyek, ha tétlenül fogom tűrni, hogy a klánosok ártatlanokat gyilkoljanak halomra.

*

Phelan Ulrik mellett állt a holotankban, miközben a Rasalhág északi kontinensének lankái minden irányban kinyújtóztak előttük. Amint előre sétáltak, a lekerekített horizonton újabb táj bontakozott ki. Ulrik parancsára, amit még a belépéskor adott, a világ, állhattak bárhol, mindenhol olyan fényben úszott, mintha csak néhány óra telt volna el pirkadat óta.

Phelan déli irányba mutatott, ahol a bolygó egyenlítőjét széles, tropikus sáv övezte.

– Számíthat rá, hogy ez lesz az első, ami nem fogja elkerülni a Szellemmedvék kánjának figyelmét. Egy a tizenötezerhez nagyítást kérek.

Amint a komputer engedelmeskedett, ellaposította a horizontot, és növelte a táj felbontását, egy keskeny öbölben nagy város körvonalazódott.

– Ez a Tyr Tűzbázis, a Harmadik Rasalhág Szabadezred főhadiszállása. Kemény csatamechezred, némi harci tapasztalattal. Normális körülmények között a Kandison állomásoznak, de nemrég átcsoportosították őket, hogy megerősítsék a Rasalhágot. De nem fognak sokat nyomni a latban.

Ulrik a homlokát ráncolta.

– Magyarázd meg.

Phelan elmosolyodott.

– Sok-sok éve, amikor az első telepesek a Rasalhágra érkeztek, meggyűlt a bajuk egy a bolygón őshonos vírussal.

A kán bólintott, és végigsimította az állát.

– Igen, a Fenris pestis. Erről megfeledkeztem. De már biztosan felülkerekedtek rajta, pozvál.

A zsoldos bólintott.

– Igen, nem sokkal azután, hogy a bolygót gyarmatosították. De idővel a vírus vállfajai mutációik során egyre gyengültek. A Fenris pestis halálos formája évszázadokkal ezelőtt kihalt, de enyhébb fajtái még ma is felbukkannak. Minden évben, júliustól kezdve, az új vírus a trópusokról indulva végigsöpör a bolygón. A Szabadezred tagjait szétszórták, nehogy egyszerre betegedjenek meg a csapatok. A vírusszezonban a sereg túlnyomó része szabadságát tölti, ami azért is jó, mert a trópusi vidék ebben az időszakban amúgy is kibírhatatlan.

A klánvezér megrázta a fejét.

– Szerinted mennyi az esélye annak, hogy a Szabadezred tagjait visszarendelték ellenünk?

– Körülbelül ötven százalék, mert a kormány gondban van. Ha visszahívják a csapatokat Tyrre, sokan közülük megbetegedhetnek, mert nincs immunitásuk. Ha a felszerelést kiszállítják a csataterekre, hogy az ezred tagjainak rendelkezésére álljanak a mechek, óriási esély van rá, hogy a vírus sokkal gyorsabban terjed szét a bolygón. Továbbá, bár a katonákat századnyi csoportokba szórták szét, nem valószínű, hogy nagy veszélyt fognak jelenteni, mert csak a klán támadásakor térnek észhez.

A szállítóhálózatuk nem lehet valami gyors, különösen, ha az ég irányítása a klán kezében van.

Ulrik tétovázva bár, de egyetértően bólintott.

– Ezzel a következő ponthoz érkezünk: a légi fölényhez. A Szellemmedvék jelentése szerint az Első Rasalhág Drakónok flottája olyan elit egység, ami nagy fejtörést okozhat nekünk.

– A jelentés a Drakónok tekintetében helyes volt. De szerintem még őket is lehet semlegesíteni.

A kán Phelant fürkészte.

– Igen?

Phelan overalljának felső részébe törölte izzadt tenyerét.

– A Drakónok a Választott Herceg Tiszteletbeli Gárdájának és testőrségének ezrede. A Davion Harci Ezredcsapatok alapján hozták létre őket, és Rasalhág legkitűnőbb harcosait egyesítik. Az erejük azonban csalóka, különösen a légűrvadászoké, a szervezeti felépítésük miatt. A mech századok négy rajból állnak, nem háromból, a rakétákkal megerősített rajokban pedig gyakran öt, sőt hat csatamech is található.

A zsoldos összekulcsolta a kezét a háta mögött.

– Amennyire az önök egységeinek felépítését ismerem, egy csatamech, két légűrvadász vagy öt elementál alkot egy pontot, és ezekből öt egy csillagzatot – ami nálunk durván egy rajnak felel meg. A Drakónok légűrvadász százada az Utódállamoktól eltérően négy vadászt helyez egy rajba, nem kettőt. Eszerint egy teljes ezred 108 vadászból áll, ami hatalmas erő, akkor is, ha a klán technológiai előnyben van.

Ulrik bólintott, elismerve a jobbágy iménti igazságát.

– Amint azt a legutóbbi eligazításon megjegyezted, a fegyvereink megnövelt hatótávolsága közelharcban mit sem ér, és a Belső Szféra pilótái pont ehhez a harcmodorhoz szoktak hozzá. Akkor hogyan semmisítsük meg a repülő Drakónokat?

– Én a semlegesíteni, nem a megsemmisíteni szót használtam. – Phelan mély levegőt vett. – Haakon Magnusson, Rasalhág Választott Hercege régi anti-Kurita forradalmár Alshainról. Fénykorában csak Ezüstrókának hívták. Valójában nem olyan öreg, de rasalhág terrorista múltja sok évvel a függetlenség előtti időkre tekint vissza. Nem érzi jól magát a kiélezett harcokban. A rajtaütéses támadásai azért nehezítették meg a Szellemmedvék dolgát, mert az emberei a régi taktikához nyúltak.

A Drakónok a herceg testőrei, és olyan lojálisak hozzá és a minisztereihez, mint a Füstjaguárok az ilkánhoz. A légi Drakónokat úgy lehet leszerelni, ha feladatot adunk nekik: helyezzék biztonságba az Ezüstrókát. Ha az első hullámban nem Reykjavikot támadja, mert úgymond „hamis” információ alapján Asgard, az új főváros ellen indul, amit most építenek, az Ezüstrókának lesz ideje kereket oldani. A nadírponton levő űrugrójához fog menekülni, abban a hitben ringatva magát, hogy amíg szabad, egy nap visszaverheti a klánt.

Ulrik elismerően mosolygott.

– Ha Magnusson elmenekül, és a légűrvadászaink üldözőbe veszik, a Drakónoknak végig mellette kell maradniuk, hogy szavatolják a biztonságát. Végül együtt ugranak vele.

A Kell Kopó bólintott.

– Sőt a túlélése azt jelenti, hogy Rasalhág többi világa sem adja meg magát könnyedén. A klánok jó módszert fejlesztettetek ki arra, hogy lehet talpra állítani a meghódított világokat azáltal, hogy bizonyos fokú függetlenséget engedélyeznek a számukra. Ez legyezgeti a rasalhágok büszkeségét, és sokkal nagyobb fokú együttműködésre sarkallja őket. Néhány jelentésből, amit elolvastam, arra a következtetésre jutottam, hogy a Szellemmedvék és a Füstjaguárok még nem sajátították el ezt a technikát.

Ulrik egymásba fűzte ujjait, majd az ajkára szorította őket.

– Mondjuk inkább azt, hogy filozófiájuk nem teszi lehetővé, hogy a hódításuk eredményességét rugalmasságuk fokozásával növeljék. – Egy pillanatra lehunyta a szemét. – így csak a Drakón szárazföldi erőkkel és az Első Rasalhág Szabadezreddel kellene szembenéznünk.

– Így van. A Szabadezreddel nem lesz nehéz dolguk. A déli sark kontinensén állomásoznak, melyen most éppen a tél kellős közepe tombol. Bár kitűnően harcolnak zord időjárási viszonyok között, és arról híresek, hogy egyenesen élvezik a téli állandó sötétségben és hóviharban folyó összecsapásokat, a sík és jeges terep nagyon kiszolgáltatottá teszi őket a klán mechjeinek megnövelt hatótávolságával szemben. Nagy energiafegyver-arzenállal ellátott mecheket javaslok, mert a hideg befolyásolhatja a rakétákat, és akár a legjobb gépek lőfegyvereinek töltőmechanizmusait is.

– Egyetértek – mondta a kán. – Mi a helyzet a Drakónokkal?

Phelanból mély sóhaj tört elő.

– Jók. Gyalogosokkal és páncélosokkal is rendelkeznek. Szerintem csak annyit tehet, hogy lőpárbajba bocsátkozik velük. Talán a páncélos gyalogosai feltartóztathatják a páncélosokat. Lehet, hogy a Drakónok beérik annyival, ha szabadon távozhatnak a bolygóról, hogy csatlakozhassanak a herceghez, bár ennek szerintem igen kicsi esélye van.

Valamivel jobb ötlet, ha felajánlja nekik, hogy lépjenek be az ottani helyőrségbe, különösen, ha azzal fenyegeti őket, hogy a saját zsoldosait hívja be e feladat ellátására, ha nekik nem tetszik.

A klánvezér szeme felragyogott.

– Kitűnő ötlet. Lehet, hogy pontosan ezt fogom tenni, ha megnyerem a licitet.

Szeme a távolba révedt, mintha máris a csatára összpontosítana, amit Bjornnal, a Szellemmedvék klánjával fog megvívni. Mintegy mellékesen megkérdezte:

– Van még valami, negvál?

– Póz, Ulrik kán. – Phelan a kán reakciójából rájött, hogy az negatív választ várt. Nem hagyhatom, hogy a Rasalhágon is az történjen, ami a Teknőcparton.

– Tudok valamit, amivel garantáltan megnyerheti a licitet.

Phelan most először látott bizonytalanságot az idősebb férfi arcán, és ez nyugtalanította. Lehet, hogy túljátszottam a szerepemet? Lehet, hogy veszélyessé váltam az ő és a klánok számára?

Ulrik vonásai szenvtelen álarccá szelídültek.

– Mi az?

Most vagy soha.

– Licitálja le az Óriás Farkast.

A zsoldos javaslata pillanatnyi döbbenetet fagyasztott a kán arcára, ami azonban gyorsan leolvadt.

– Nem tudod, mit beszélsz. – Ulrik tekintete már beszéd közben Phelant fürkészte, mint aki újraértékeli, mivé lett hűbérese.

Phelan kihúzta magát.

– De, azt hiszem, tudom, Ulrik kán. – A Kell Kopó érezte, hogy szája egy csapásra kiszárad. – Láttam a holofelvételt a Füstjaguárok parancsnoki hajójáról, a Kardos Macskáról, amint Edót bombázza, hogy véget vessen a zavargásoknak. Láttam, ahogy a rakéták épületeket döntenek romba, és a lézerek nagy magasságból lecsapnak, megolvasztva az utcákat. A Sawagashi folyó egyszerűen elpárolgott! Néhány perc leforgása alatt egy több mint egymillió lakosú város elszenesedett, üveges seb lett a bolygó felszínén. Hogy mondhatja erre azt, hogy nem tudom, mit kérek?

– Még az ilkán is úgy gondolta, hogy sem a börtön elleni támadás, sem a hathetes zavargások nem adnak elég okot egy efféle bosszúra. – A kán keresztülnézett a holotankon. – A szavamat adom, hogy soha nem fogok ekkora pusztítást végezni egyetlen bolygón sem.

Phelan keze ökölbe szorult, amint Kenny Ryan szavai visszacsengtek a fülében.

– Hiszem, és tudom, különben nem segítettem volna megtervezni a támadást egy szabad világ ellen. A gond csak az, hogy ugyanezt Bjornról nem mondhatom el. – A zsoldos erőt vett magán, hogy kinyissa ujjait, és megdörzsölte a halántékát. – Tudom, hogy az Óriás Farkas képes egy bolygó ilyen fokú bombázására és támadására, és azt is, hogy ezt talonban tartja arra az esetre, ha olyasvalamivel kerül szembe, amire nem tud mit lépni.

Felemelte a fejét, és keze ismét az oldala mellé hullt.

– Kértem és kaptam információt Bjornról. A holofelvétel négyágú, arany csillagokat mutatott a gallérján, ön pedig piros, csúcsos csillagokat visel. Ranna azt mondta, az ilyen csillagok mech-harcost jelölnek, az aranyszínűek pedig olyanokat, akik a seregeik Orbitális Páholyán keresztül emelkedtek fel. Eszerint Bjorn, mindegy, kik a tanácsadói, akarva-akaratlanul is függeni fog az űrugrók és űrjárók készleteitől.

Mivel Rasalhág az önök inváziós zónájában helyezkedik el, ön licitál először. Tudom, hogy a licit győztesét illeti az a jog, hogy akkora erőt vihessen le, amekkorát az első licit során feltett, és hogy az első néhány licit az előjáték a licitháború terének kijelölésére. – Phelan érezte, hogy lüktet a halántéka, de meg sem kísérelte leplezni indulatát. – Ha a licit nem tartalmazza az Óriás Farkast, Bjornnak is le kell mondania a Nagymedvéről az első ajánlat során, vagy már a kezdőlicitben elismeri a veszteségét. Már a kezdet kezdetétől megrendítheti. Nem fogja elég gyorsan összeszedni magát ahhoz, hogy hatékonyan felléphessen ön ellen, Felség.

A kán arca megkeményedett.

– Ez nem szokás. A licitnek forgatókönyve van. Arra kérsz, vegyem semmibe a hagyományokat, melyek vezetnek bennünket.

– Így van. De emlékeztetem, hogy a szokatlan megnyilvánulásaimról való szóbeszéd késztette arra, hogy a segítségemet kérje. Hát itt van. Szokatlan megnyilvánulás, ami elnyeri a jogot Rasalhág megszerzésére.

– Ezt fogom tenni. – a kán égszínkék szeme résnyire szűkült. – És vállalni fogom az akció minden következményét, legyen az bármi, de csak akkor, ha adsz nekem cserébe valamit.

Phelan habozott.

– Mit adhatnék még? A jobbágya vagyok. Máris a tulajdona.

A kán lassan megrázta a fejét.

– Katonai titkokba, bizalmas információkba avattalak be. Azzal, hogy elnyerhessem a segítségedet, komoly veszélyforrássá tettelek az invázióra és a klánokra nézve. Olyannyira, hogy akár megnyerem a licitet, akár nem, gyanítom, hogy az ilkán arra fog kérni, pusztítsalak el téged. –Ulrik szemében fájdalom villant. – Nem lenne kedvemre, ha meg kellene tennem.

A saját csapdámba sétáltam bele! Phelan szorító ürességet érzett a gyomrában. Ostobaság volt azt hinnem, hogy Ulrik nem ismeri fel, miféle szörnyeteget alkotott azzal, hogy bepillantást engedett a segítséghez szükséges anyagokba.

– A támadás a lehető legkevesebb vérrel fog járni?

Ulrik bólintott.

– Amint lecsendesítettük a bolygót, elkísérhetsz az egyik inspekcióra.

– Megegyeztünk. – Phelan megpróbálta lenyelni a torkában növekvő gombócot. – Mechharcos szavamat adom, hogy nem fogok megkísérelni elmenekülni, és nem mondom el senkinek, amit tudok, a külön utasítása nélkül. Eddig csak a testem volt a tulajdona, most már a lelkem is.

27

Fekete Gyöngy Bázis, Szudéták

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. július 12.

Kai Allard, aki a tárgyalóasztal távolabbi végén ült, nyugtalanul-feszengett székében. Nem lett volna szabad hagynom, hogy Victor rábeszéljen erre a haditanácsra. Valaki olyat kellett volna idehoznia, mint Renny Sanderlin… Ha tudtam volna, hogy ha kimegyek Victor elé, az azt jelenti, hogy azonnal betesznek az egyik stratégiai csoportba, lehet, hogy nem lelkesedem annyira, hogy mielőbb találkozhassam vele.

Az asztalfőn Morgan Hasek-Davion fejbiccentéssel nyugtázta Dan Allard, Chris Kell és Adriana Winston tábornok jelenlétét az Eridani Fényparipáktól.

– Köszönöm a zsoldoscsapatokról és készenlétükről szóló összefoglalót. Osztom az aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy a hódítók eltulajdonítják az elfogott zsoldosok mechjeit. Nem kárpótolhatom önöket a veszteségeikért az Egyesült Nemzetközösség nevében, de hajlandó vagyok személyes forrásaimat és befolyásomat latba vetni, hogy segítsek a Kitaszítottaknak abban, hogy csatamechekhez juthassanak. Ez természetesen nem garancia arra, hogy mindenki mechhel fog visszatérni a csatákból – nem tudom, jutalmazni az ostobaságot vagy az ügyetlenséget –, de nem akarok tehetséges mech-harcosokat a Kitaszítottak soraiban látni egy ellenséges parancsnok hóbortjai miatt.

Daniel Allard keserűen elmosolyodott.

– Megértettük, marsall, és nagyra értékeljük.

Morgan az asztal túlsó vége felé pillantott.

– Victor, meghallgathatnánk, mire jutott a Fiatal Tisztek Stratégiai Csoportja?

Victor felállt, miközben székét hátratolta az asztal szélétől.

– Az utasítás szerint minden jelenleg rendelkezésre álló információt tanulmányoztunk az invázióról. Amint azt mindannyian tudjuk, a hódítók magasabb technikai szintű mechekkel rendelkeznek, melyeknek nagyobb fegyverzete és páncélzata van. Hatótávolságuk magasan túltesz saját gépeinken, s ezáltal szinte behozhatatlan előnyre tesznek szert a szárazföldön. A levegőben vagy az űrben viszont légűrvadászaink képesek csökkenteni ezt a hatótávolságot, mert a talajhoz kötött mechekkel szemben nagyobb a mobilitásuk, de a megnövelt fegyverzet és páncél így is problémát okoz.

Victor lenyomott néhány gombot a billentyűzeten, amit előzőleg már bekapcsolt maga előtt az asztalon. A fekete tárgyalóasztal közepe felett egy komputer generálta hologram jelent meg. A tárgyat, amely láthatóvá vált, bal oldalán vektorgrafikusan rajzolták meg, és jelmagyarázatot is mellékeltek hozzá. A dolog másik felét fényes fémburkolat fedte, mely emberibb külsőt kölcsönzött neki.

– A magas szintű mechek mellett a hódítók ilyen páncélos gyalogosokkal is rendelkeznek. Mivel ezek jelentős távolságra képesek ugrani, és különösen nehéz elpusztítani őket, Béka lett a nevük. Ami keveset a holofelvételek mutatnak, a páncél a gyalogosokat legalább egy lövéssel szemben teljesen megvédi, ha az egy ionágyú vagy nehéz gépágyú tűzerejénél gyengébb fegyverből származik. Nekünk nincs olyan haderőnk, ami akár a leghalványabban hasonlítana seregük ezen csapataira. A Békák saját erejükből képesek voltak egész felderítőcsapatok megsemmisítésére.

Andrew Redburn, aki Morgan jobb oldalán foglalt helyet, felemelte a kezét, hogy jelezzen Victornak.

– Kidolgoztak már valami hozzávetőleges összehasonlítási jegyzéket?

Victor a billentyűzetre nézett.

– Kai.

Bár Kai kész volt a válasszal, vadul nyomogatni kezdte a zsebszámítógép billentyűit. A gép válasza megegyezett a fejében kavargó számokkal.

– A hatékonyságot nulla egész kettőre becsüljük. Ez azt jelenti, hogy egy húsztonnás Sáska és öt Béka közötti csatában a sebesültek aránya mindkét oldalon 50 százalék. Mire a Sáska megsemmisül, csak két Béka pusztul el. – Ezzel ismét a gépre pillantott. – Ez a becslés azonban a következő feltételezésekre épül. Először, hogy a Békák KHR-nél és könnyűlézernél nem vetnek be erősebb fegyvert, másodszor, hogy a Sáska pilótája nagyon nehezen tudja eltalálni a Békákat azok nagy mozgékonysága miatt.

Victor folytatta az összefoglalót.

– Fegyvereik és haderejük szembetűnő fölénye ellenére sikerült néhány stratégiai módszert kieszelnünk. Allard hadnagynak a rendelkezésre álló adatok elemzése után támadtak a következő elképzelései. De hadd mondja el ő maga, mire jutott.

Kai meglepett pillantást küldött Victor felé. Szája kiszáradt, miközben lassan felállt. Kérlek, Istenem, ne hagyd, hogy elszúrjam.

– Én, ööö, nem gondoltam, hogy mást is fogok csinálni a kérdések megválaszolásán kívül, ezért nem készítettem el előre a jelentésemet. Kérem, ne feledjék, hogy ez teljes egészében előkészítő munka. Vagyis bár ellenőriztem, de az új adatok fényében, melyek az utóbbi három órában érkezhettek, még nem volt alkalmam áttekinteni, ezért…

Morgan Hasek-Davion felemelte a kezét.

– Nyugodjon meg, hadnagy. Csak néhány megfigyeléséről szeretnénk hallani. Az ég adjon nekünk elég időt, hogy ne kelljen félkész stratégiákhoz folyamodnunk!

– Köszönöm, marsall.

Morgan szavai megnyugtatták, de szíve még mindig a torkában dobogott, és alig észrevehetően remegett a hangja. Nagybátyjára, Danre pillantott, aki bátorítóan mosolygott rá. Lehívta a zsebkomputerből a kért adatokat, majd elvette Victor elől a billentyűzetet, és kikért egy táblázatot, mely az asztal közepén azonnal felváltotta a Béka képét.

– Ez a táblázat a hódítók fegyvereinek hatótávolságbeli előnyét mutatja. Amint láthatják, az arány hozzávetőlegesen három az egyhez – amit mi 100 méterről tudunk eltalálni, azt ők 300-ról. A fegyverzetük valószínűleg nem erősebb a miénknél, de nagyobb távolságról képesek kárt okozni, mert jobb a célzórendszerük.

Kai újabb gombot nyomott le a billentyűzeten, és a hatótávot mutató táblázat mellett két másik is megjelent, melyek körülbelül azonos nagyságúak voltak.

– Ezek a táblázatok egy pilóta által egy tűzpárbajban lelőtt célpontok átlagát mutatják. Láthatják, hogy a mi pilótáink átlaga 1.312 célpont per sorozat, míg a hódítóké 1.097 cél per sorozat. Lehet, hogy nem tűnik nagynak a különbség, pedig az. A csapataink alaki adatait alapul véve a 3026-os galahadi eseményektől kezdődően pilótáink szeretnek egy összecsapásban több célpontot is kiválasztani. Lehet, hogy ez az Örökösödési Háborúkra jellemző harcok kisebb területével is magyarázható, de elképzelhető, hogy a hódítók inkább egy ellenfélre összpontosítanak, a többi kizárásával. Természetesen szem előtt kell tartanunk, hogy a hódítókról rendelkezésre álló adatok legalábbis korlátozottak.

Chris Kaira pillantott.

– Azt akarod mondani, hogy jobb szeretnek párbajba keveredni, mint a Kurita harcosok – kihívással, és egyebek?

– Nincs jelentés arról, hogy a hódítók egy csata során kihívásokat eszközöltek vagy elfogadtak volna – felelte Kai, és szorongása oldódni kezdett. – Az én elképzelésem az, hogy a hódítók magasan koordinált támadási módszerrel rendelkeznek. Még valószínűbb, hogy az egységparancsok osztja ki a célpontokat, és a harcos becsületbeli ügynek tartja saját ellenfelének kivégzését. Láttuk, amint egy raj tagjának engedélyezték, hogy személyesen semmisítse meg az egyik célpontot, holott gyorsabb lett volna, ha azt az egység együttesen teszi.

A fiatal mechharcos újabb parancsot táplált a komputerbe. A táblázat több tárgyból álló hologrammá rendeződött.

– Mivel hajlamosak arra, hogy egyszerre csak egy célpont ellen támadjanak, és mert nagyobb a hatótávolságuk, feltűnt nekünk a Fiatal Tisztek Csoportjában, hogy hatásos lenne ellenük a megtévesztés és az érzékelőik túlterhelése. Ez azt jelentené, hogy módosítani kellene néhány kézifegyvertípust, és szét kellene szórni a csatamezőkön.

Az első tárgy a sorban a szabvány M–1423-as gyalogsági akna. Amikor rálépnek, annak robbanóanyaga a levegőbe lövell, majd felrobban. Általában repeszgránátot is építünk bele, és úgy állítjuk be, hogy a talaj felett egy méterrel robbanjon, hogy megsemmisítse a gyalogságot, de ez haszontalan lenne a Békákkal vagy a mechekkel szemben. Ha azonban olyan fehérfoszfor robbanóanyagot használunk, ami a talaj felett tíz-tizenkét méterrel robban, annak szét kell égetnie az infravörös-érzékelőket. Más, mágneses részecskékkel vagy akár festékkel töltött aknák blokkolhatják a magrezonanciás és az optikai letapogatókat.

Egy gyorsan begépelt parancs kinagyította a következő tárgyat.

– Ez egy szabvány, gyakorlópályán használt holovetítő. Skondián ezekkel vetítik ki a tankok és mechek képét az éleslövészet gyakorlatokon. Ha a csatateret ilyenekkel hintenénk tele, főleg, ha átalakítanánk őket úgy, hogy egy mech belsejéből is ki-be kapcsolgassanak, azt az illúziót keltenék, hogy sokkal nagyobb csapatokkal rendelkezünk. Egyúttal légiónyi célpontot adna a hódítóknak, és e célpontok közül csak kevés lenne valódi. Ha másra nem is, arra jó lenne, hogy összezavarja őket, és megnehezítené számukra az ellenfelek kiválasztását. A legjobb esetben pedig egy fantomhadsereg elég sokáig fel tudna tartani néhány Békát vagy talán még egy-két rajnyi mechet is ahhoz, hogy visszavonulhassunk vagy csapdába csaljuk őket.

Winston tábornok a homlokát ráncolta.

– Ha több területen magasabb szintű technológiával rendelkeznek, honnan tudhatjuk, hogy a vetítőkkel meg lehet téveszteni a mechjeiket?

– Jó kérdés, tábornok – mosolygott Victor kedélyesen. – Egy barcelonai jelentés arról számolt be, hogy a Jádesólymok ízekre szaggattak egy helyi polgárőrségi gyakorlóteret. Valaki bekapcsolva hagyta, miközben evakuálták a bázist – inkább feledékenységből, mint taktikai meggondolásból.

Chris Kell kajánul elvigyorodott.

– Milyen eredményt értek el?

Victor egy szempillantás alatt kijózanodott.

– Elég jót ahhoz, hogy azt kívánjam, inkább a képeket lődözzék, ne engem.

Morgan hátradőlt a székében.

– Érdekes. Ha a saját mechjeinket védőprogramokkal vértezzük fel, a vetített képek minket nem fognak megtéveszteni. És ha néhány vetítőt csak infravörös vagy magrezonanciás letapogatásra alkalmasnak alakítunk át, még nagyobb zűrzavart teremthetünk. – Megragadta a szék karfáját, és elégedett arccal dőlt előre. – Köszönöm az elemzését, hadnagy. Kitűnő anyagot jelent a további munkához. Mindenképpen szükség lenne azonban további előkészítésre, mellyel elérkezünk a Főtisztek Csoportjának legnagyobb problémájához. Tudnunk kell, hol fognak támadni a hódítók, mielőtt akcióba kezdünk ellenük.

Kai, aki éppen leülni igyekezett, újra felegyenesedett.

– Bocsásson meg, uram, de ez nem teljesen igaz.

Morgan tétovázott, majd gyorsan bólintott.

– Értem, mire gondol. Mindezt a felszerelést légi úton is telepíthetjük, mielőtt valójában találkoznánk az ellenséggel. Igaza van. Mégis nagy gondot jelent, hogy rátaláljunk az ellenségre, és kiderítsük, hol fognak legközelebb támadni.

Kai kinyitotta a száját, aztán Victorra nézett.

– Mondd csak, Kai! – bátorította Victor. – A te ötleted, és én mindenben támogatom.

Kai nagyot nyelt. Soha nem fogok rájönni, miért bízol bennem, de többet jelent nekem, mint hinnéd.

– Bocsásson meg, marsall, hogy ismét soron kívül szólok.

– Ugyan, csak rajta, hadnagy. Ezért szervezzük az ilyen értekezleteket. Lehet, hogy a begyepesedett agyunk elsiklott valami fölött.

– Nos, uram, ugyanezzel a problémával találtuk mi is szembe magunkat – vagyis hogy nem tudjuk előre, hol és mikor fognak támadni a hódítók. A Nemzetközösség peremvidékének közelében folyó harcok nem jelzik pontosan az invázió menetét. Az első hullámban tizenkét bolygót támadtak meg, a következőben csak négyet. Nehéz megmondani, mi ebben a logika, ezért elhatároztuk, hogy nem fogunk jóslásokba bocsátkozni.

A bejelentés szemmel láthatóan megdöbbentette a rangidős tiszteket és a zsoldosokat, de Kai elemében érezte magát.

– Mindannyian tudjuk, hogy egy csillagközi háborúban a „front” elképzelése mítosz csupán. Az utánpótlási vonalak átszelik a különböző rendszereket, de mivel számtalan olyan csillag létezik, mely sosem látszott alkalmasnak a gyarmatosításra, rengeteg töltőállomás van mindenfelé a Kearny-Fuchida hajtóművek számára.

Kai a nagybátyjára pillantott.

– Allard ezredes szerintem biztosan emlékszik arra, hogy a Kell Kopók egy parlagon heverő csillagot használtak töltőállomásként huszonhárom évvel ezelőtt, az Ezüstsas mentőakcióban. Marsall, ön és Redburn tábornok biztosan arra is emlékeznek, hogy az Első Kathili Ulánok is gyarmatosítatlan csillagokat használtak a Kapellán anyavilág elleni inváziójuk során. A hajtómű-meghibásodás okozta fenyegetettség miatt a legtöbb tranzitútvonal lakott rendszereken vezet át, hogy vészhelyzetben közel legyen a segítség, de mindannyian tudjuk, hogy a közlekedésnek nem ez az egyetlen módja.

– Erről már volt szó, hadnagy – vágott közbe türelmetlenül Winston tábornok. – Az ilyen rendszerek miatt nem lehet tudni, hol csapnak le a hódítók.

Kai lelkesen bólintott.

– Pontosan. A hódítók a lakott világokat támadják, mert tudják, hogy ott találnak bennünket. Megfordítva, csak a már meghódított világokról tudjuk, hogy ott megtalálhatjuk a támadókat. Mivel front nem létezik, figyelmen kívül hagyhatjuk az előrenyomulásuk célozta bolygókat, és támadhatunk olyan világokra is, melyeket legutóbb elfoglaltak. Ott kell elkapnunk őket, ahol vannak, és ha azzal próbálkozunk, hogy elvágjuk őket ismeretlen helyzetű utánpótlási bázisaiktól, offenzívájuknak vissza kell fordulnia, mert bármikor, ha elfoglalnak egy új világot, talajt veszítenek.

– Logikus, hogy legjobb egységeiket használják élcsapatként – folytatta lelkesen Victor. – Az elit alakulataik világokat foglalnak el, de nem maradnak egy helyben. Feltételezzük, hogy a helyőrségük nem olyan jó, mint a hódító csapataik. Ha a férgese ellen irányítjuk saját elit csapatainkat, és elkerüljük, hogy azokat az ő elit csapataik szedjék ízekre, lelassíthatjuk a pusztítást, amit végeznek.

Dan Allard megremegett.

– Mi van akkor, ha a helyőrségük pont olyan jó, mint az elitcsapat?

– Akkor kárba veszett minden tervezésünk – vont vállat Kai tehetetlenül. – Akkor szétszednek bennünket, akármit csinálunk.

Morgan egymáshoz illesztette ujjait, és a két fiatal tisztet figyelte az asztal túlsó végén.

– Elemzésük és stratégiájuk érdekes, és legalábbis szokatlan. Nem rossz, alig több mint egy havi tanulmányozás és munka után. Időnk lejártával a stratégia működő verzióját szeretném látni, mely tartalmazza, milyen célpontok ellen milyen egységeket használjunk.

Mielőtt bármi egyéb utasítást adhatott volna, kopogtak. Egy tiszti segéd lépett be, és egy kis sárga papírlapot nyújtott át a lángvörös hajú marsallnak. Morgan elolvasta, majd komor bólintással elbocsátotta a segédet. Megvárta, míg becsukódik az ajtó, mielőtt megszólalt.

– Barátaim, tervezésünk ideje megrövidült.

Kai úgy érezte, vasmarok szorítja össze a gyomrát. Mi történhetett? Ezúttal mit műveltek a hódítók?

Morgan az asztalra tette a papírlapot.

– Tizennégy napon belül kérem a végleges jelentésüket. Legkésőbb. A hódítók megtámadták Rasalhágot.

28

Az Első Rasalhág Drakónok Tárgyalószobája, Észak-Reykjavik

Rasalhág, Rasalhág Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. július 12.

Tyra Miraborg megrázta a fejét. Biztos nem hallottam jól, amit mondott. Felemelte a kezét, és felállt, miközben Siggurson överste tekintete rá irányult.

– Nem vagyok biztos benne, hogy értem, amit az előbb mondott, överste.

A Drakónok karvalyorrú vezetője a vetítő fényköréből az auditórium közepére lépett.

– Mit nem ért, Kapten? Azt hittem, világosan elmagyaráztam. –Hangjának ingerlékenysége nevetségessé tette saját kérdését.

Tyra büszkén felvetette a fejét, és a lent álló férfira bámult.

– Abszolút átérzem a seregei lehetetlen helyzetét, överste. Értem, milyen lesújtó ez a támadás Rasalhág fővárosa ellen. Csak azt nem látom be, miért utasítja arra a flottát, hogy maradjon ki a küzdelemből. –A lány ezzel a teremben ülő pilótatársaira nézett. – A mech-harcosainak már kiadta a feladatukat, és terepre küldte őket. Aztán behív minket, hogy közölje, kimaradunk a harcokból! Ez, uram, teljesen értelmetlen!

Siggurson ajkán hűvös mosoly jelent meg.

– A Vasvezér lányához méltóan beszél. Ne aggódjon, Kapten. A jövőben még számtalan lehetősége lesz arra, hogy érdemrendeket aggathasson magára.

Tyrát majd szétvetette a düh.

– Uram, nem ez az, ami most érdekel. – Széttárta a kezét, mint aki az összes pilótát a keblére akarja ölelni. – A fenébe is, harcosok vagyunk, jogunk és kötelességünk, hogy megtámadjuk az ellenséget. Megérdemeljük azt a jogot, hogy tegyünk róla: bajtársainknak, legyenek bár a szárazföldi erők tagjai, ne kelljen egyedül felvenniük a harcot.

Siggurson hagyta, hogy a többi pilóta is egyetértő mormogásokat váltson Tyra érzéseiről, majd fapálcájával az első sor egyik székére csapott, lezárva minden további megbeszélést. A pálca hangos reccsenéssel darabokra tört, azonnali némaságba burkolva a termet.

– Hadd válaszoljak kimondatlan kérdésére, Kapten. Azzal a téves benyomással küldtem ki a csapataimat, hogy légi megerősítést kapnak? A válaszom az, hogy azok a csapatok tudják, nem fogják fedezni őket. Összefoglalva, a Drakónok másik fele tisztában van azzal, hogy a halálba küldöm őket. Nem volt könnyebb ezt megmondani nekik, mint most önöknek azt, hogy önökre viszont élve van szükségem.

Az överste bal kezét a kép felé lendítette, ami még mindig a falra vetült. A Rasalhág északi kontinensének térképe azt mutatta, hol értek földet a hódítók, és megadta hozzávetőleges haderejüket.

– Maguk is láthatják mindazt, amit én látok. A támadók tévedésük folytán Asgard Cityt választották ki célpontjukként, Reykjavik, az igazi főváros helyett. Most kihelyezhetjük a szárazföldi erőinket, hogy feltartóztassák az ellenséges egységeket, amint azok a főváros felé fordulnak, de drágán meg kell fizetniük, ha abban reménykednek, hogy könnyedén bevehetik. És az embereink azért fognak körmük szakadtáig küzdeni, mert az ellenfél tévedése lehetővé teszi az önök számára, hogy az Ezüstrókát elmenekítsék a Rasalhágról. Amíg ő életben van, a köztársaság is életben van. Ha pedig a köztársaság él, áldozatunk nem lehet hiábavaló.

Tyra felfedezte Siggurson hangjában a keserűséget, és azt is, hogy az engedelmességükért rimánkodik, de nem hagyhatta annyiban:

– Överste, nem lesz szükség egy egész légiezredre ahhoz, hogy a Választott Herceg biztonságát szavatolja. Adjon neki egy századot. És hagyja, hogy a többiek segíthessenek magának.

Siggurson megrázta a fejét.

– Nem, a döntésem végleges. Lehet, hogy nem kell egy ezred ahhoz, hogy Haakon Herceget elmenekítse a bolygóról, de ahhoz talán igen, hogy garantáljuk a biztonságát azokban a rendszerekben, melyeken át kell kelnie. Milliárdok reményei és álmai lesznek az önök kezében. Segítsék útjukat az istenek, és óvják mindannyiukat!

*

– Zárkózz fel, Val Négy! – Tyra a másodlagos monitor taktikai adataira nézett. – Maradj velünk, Marnie, vagy leszakadsz!

– Igenis, Kapten.

Remélem, komolyan gondolta, Ingstad hadnagy, mert ez nem az egyéni akciók ideje. Lehel, hogy a Farkasok nem jönnek utánunk, miközben kifelé rontunk innét, de nekünk kell gondoskodnunk az Ezüstróka biztonságos meneküléséről. Nem tetszik nekem ez a bevetés, de átkozott legyek, ha hagyom elbukni. A rádiót arra a frekvenciára állította, melyen Anika Janssennel kommunikálhatott.

– Minden tiszta, Nik?

– Igen, Kapten. Tiszta vagyok a Róka odúja felől. – Janssen hangjában csalódottság vibrált. – Tudom, mit gondol Ingstad, és lefogadom, hogy te és Kari is ugyanezen a véleményen vagytok. A Herceget kell őriznünk a menekülése közben, de nem tetszik, hogy faképnél kell hagynom a többi Drakónt, mondjon bármit is Siggurson. A fenébe is, lehet, hogy földönfutók meg sárdöngölők, de akkor is…

– …a mi földönfutóink – fejezte be a gondolatot Tyra. – Tudom. Nekem se tetszik. Nézzük, tudok-e tenni ellene valamit. – Tyra a torony frekvenciájára állította a rádiót. – Valkyrie kötelék jelentkezik. A Rakblad vektor tiszta.

– Rendben – recsegte egy távoli hang a neurosisak hangszóróm keresztül. – A Viking kötelék öt percnyire van mögöttük, aztán érkeznek a Rókák is. Találkozó tizenöt perc múlva a Ressjuka vektoron kifelé.

– Vettem, torony. Valkyrie kötelék nyolcezer méterről a pálya meghosszabbításában a felszínnek tart. – Tyra ökölbe szorította a kezét, és megpróbálta leplezni hangjának aggodó remegését. – Torony, kapok engedélyt feladatunk időleges felfüggesztésére?

A rádiókezelő hangja fáradtan csengett:

– Maga, és minden második pilóta ebben a légiezredben… Nem tehetem, Valkyrie Vezér, de úgyis lépni fog, engedély nélkül is, nem igaz? Az utasítás szerint meg kell tiltanom, hogy irányt váltsanak kettő-hét-egyre, és a Nape-re kapcsoljanak. Továbbá tilos elmondanom, hogy ellenséget jelentettek huszonöt kilométerrel kijjebb. Legyenek óvatosak, és érjenek vissza tizenötön belül.

– Kösz, torony. Hozzánk igazíthatja a kronométerét.

Tyra a rádiót a kötelékének három tagjával összekötő sávra állította.

– Fejeket fel! Váltsatok a kettő-hetes-egyes pályára, és csússzatok lefelé, amíg a fák teteje csiklandozni nem kezdi a hasatokat! 800 kilométerrel kellene beérnünk, a találka csak két percnyire van. Maradjatok közel. Lesz időnk néhány körre. Lecsaptok, majd ide jöttök vissza. Tizenöt pere múlva kint vagyunk a Ressjuka vektoron. Senkit sem akarok elhagyni. Oké?

Három pozitív választ kapott. Shilone-ját ezután bal szárnyának élére döntötte, és orrát a földnek szegezte. Miközben a gép sziklaként zuhant a talaj felé, a lány a sebességmérőt figyelte. Hajtóműveit lapra állította, ezzel gátolva, hogy a vadász rossz irányba dőljön a légkörben, majd felhúzta a gép orrát, hogy a meredek zuhanásból kilépve siklásban haladjon tovább, s elzúgott a bolygófelszín felett.

Amikor a talaj fölé ért, bekapcsolta a Nape irányítóművet. A komputer ellenőrzése alatt a Shilone 500 méterrel a talaj felett száguldott végig, és a táj összegyűrt takaróként terült el alatta. Az erdők örökzöld folttá váltak, és mintha sosem akartak volna véget érni, majd a komputer magasabbra dobta a gépet, egy szürke hegygerinc fölé. Tyra a pilótafülke és a neurosisak börtönében is hallotta a szél dübörgését.

Amikor a kötelék az utolsó hegyet is elhagyta, és berepült az Asgard-völgybe, Tyra leállította a Nape-vezérlést, és bekapcsolta a taktikai komputert. A lenti csatamező holografikus-képe ismét betöltötte a közte és a műszerek között lévő szabad területet. Sisakablakán megjelent a célzófény, az ülés karfája pedig körbefordult, és feltűntek rajta a fegyverek tűzgombjai. A fegyverrendszerek bekapcsoltak, és 100 százalékos működést jelentettek.

– Nik, mi ketten megyünk elsőnek. Val Három és Négy, maradjatok hátra, aztán kövessetek!

Tyra a tűzgombokon tartotta ujjait, mialatt a Shilone tovasiklott, akár a rét felett vadászó héja. Levitte a gépet a talajtól huszonöt méternyire, s inkább ösztöneire, mint tudatára hagyatkozott. A neurosisak lehetővé tette a vadász számára, hogy a pilóta kinesztetikus érzéke irányítsa, amint a völgy aranyszín gyepszőnyege felett száguldott. Majd hirtelen több mint háromezer méterre levő célpontok bukkantak fel a holografikus kijelzőn.

800 kilométer per óra sebességnél egyetlen szempillantás alatt közel került hozzájuk az, ami az imént még messzi célpontnak tűnt, de ez aligha számított. Tyra megnyomta a három lézer tűzgombját. A vörös nyalábok végigsöpörtek a lenti mechek tömegén, elpárologtattak némi páncélzatot, és belobbantották az aljnövényzetet. A támadók felett Tyra felemelte a gép orrát, és elengedett egy sorozat hátsó KH rakétát. Amint azok felrobbantak a mechek között, a lány megfordította a gépet, felkapta, és eltűnt az ellenség szeme elől.

Anika hangja remegett az izgalomtól.

– Gyönyörű volt, Tyra. Nem számítottak ránk, és idejük sem maradt, hogy célozzanak. Hagytunk még rajtuk egy kis páncélt, de ezek továbbra is Asgard City felé mennek.

Tyra egy kilométer után egyenesbe hozta a vadászt, és visszafordult, hogy lássa, amint Kari Niemi és Marnie Instad is lecsap. Mindkét Gyilkos úgy száguldott a terep fölé, akár a dögre rontó keselyű. A hódítókat körülvevő füstfelhőn lézersugarak cikáztak keresztül. A füst miatt Tyra nem látta, mekkora a kár, de egy kirobbanó, forrongó tűzgolyó elárulta, hogy legalább egy harci gép fúziós reaktora elszállt.

Amint a két gép kifelé tartott a füstből, Tyra átszólt nekik a rádióján.

– Ügyes lövés volt. Nik, keresztpálya a nulla egész egyes klikknél. Három és Négy, készüljetek hasonló műveletre, de 30 fokos fordulattal. Indulás!

Anika gépe iménti pozíciójából Tyra bal szárnya mellé húzódott, és spirális forgásba kezdett, amíg fél kilométerrel alá nem ért, jobb oldalra. Tyra leengedte a Shilone orrát, és lassú balra fordulatot hajtott végre. Anika támadási szöge felett kilencven fokkal kijött a bukórepülésből, és 500 méteren tovaszáguldott.

Érkezését egy teljes sorozat NH rakétával ünnepelte. A hódítók a lövedékek pályájának ívén visszalőttek, de Tyra rövid idő alatt akkora utat tett meg, hogy a válaszlövedékek elszálltak alatta. Bár néhány harcos rájött a tévedésre, és célba vette a vadászt, Tyra vad lövöldözésbe fogott. Jobb hüvelykujját a tűzgombra szorította, majd bal kezének két felső ujját is a ravaszra tette. A füstön piros lézersugarak nyilalltak keresztül, és a nyomukban sorjázó robbanások azt súgták neki, hogy talált néhány sérülékeny célpontot az ellenséges seregben.

Két másodperccel később, amint felkapta a gép orrát, és a támadók elkezdtek célozni rá, Anika vadásza a lány tűzvonalára merőlegesen átnyargalt a füstön. Lézereinek elsöprő tüze eléggé elvonta a harcosok figyelmét arról, hogy Tyrát leszedjék. Amikor aztán azok kezdtek volna berendezkedni Anika megsemmisítésére, a két Gyilkos is akcióba lépett. Egy tucat nyugodt, egyenletes szívdobbanás után a Valkyrie kötelék találkozott nyolcezer méteren, és kelet felé húzott.

Tyra átállt a torony frekvenciájára, de nyitva hagyta a kötelék csatornáját, hogy ők is hallják, amit mond.

– Valkyrie kötelék a toronynak. Megerősítem az ellenséget kettő-hetes-egyes irányban. Kiterítettük eléjük a vörös szőnyeget, és megmutattuk, mennyire szereti őket a köztársaság.

Az irányító halkan elnevette magát.

– Örülök, Val kötelék. Siggurson överste tudni szeretné, mi ringatta abban a hitben, hogy megszegheti a parancsait?

Tyra szeme összeszűkült.

– Mondja neki, hogy az a rossz vérem. – Ezzel a navigációs komputerre pillantott. – Valkyrie kötelék indul a nulla-nyolc-kilencesen a Ressjuka kijárati vektor felé. Torony, tanítsák móresre őket!

– Rendben, Val Vezér. Nem lesz szégyenkeznivalója. Rasalhág vége.

29

Reykjavik, Izlandia Állam

Rasalhág, Rasalhág Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. július 17.

Az utcákon szakadt füstfátylakat sodort a szél, melyek az épületek üres gyomrában gyűlt tüzekből kígyóztak felfelé. A hajnali fényben téglák és vakolatdarabok hevertek szerteszét. A téglák színe a száraz vérre, a szürke vakolatdarabok pedig a hamura emlékeztették Phelant, a hamura, ami mindent elborított. Istenem, ezeknek úgy kellett beverekedniük magukat a városba!

A fogoly mechharcos néhány lépéssel Ulrik mögött kullogott, miközben Lara csillagezredes végigvezette a kánt és kíséretét a behódolt városon. A nő Ulrik jobbján lépkedett, a kardinálist pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a kán balján lehet. A csapatot vagy egy tucat óriás termetű elementál fogta közre, de csak ketten viselték fémpáncéljukat. Phelanon kívül néhány klánbeli mechharcos kísérte a vezetőket, köztük az önelégült képű Vlad.

Lara egy hozzávetőlegesen félkör alakú épületcsoportra mutatott, mely a pusztítás peremét jelölte.

– A Drakónok utolsó állása volt ebben a körzetben. Nem akartunk ekkora pusztítást végezni, de a város sűrűn beépített negyedei gondot okoztak. És sok emberünk hamar túl szeretett volna lenni az egészen, miután a vadászaik lerohantak bennünket Asgard mellett.

Phelan hallotta a nő szavait, de nem tudta összekötni a hallottakat azzal, ami a szeme elé tárult. Ezeket az épületeket nem egyszerűen felrobbantották. Inkább olyanok voltak, mint egy kosár zöldség, mely megadta magát a rothadásnak. Ami hajdan éles szögben állt, most hajlottá olvadt. Egész épületek zuhantak magukba, melyek falait a lézerek és ionsugarak elfolyósították. Mint a lagymatag testű gombák a hervasztó napsugárban, úgy árválkodtak tűzkormolta falaik maradványaival, melyeken vörös sávok látszottak ott, ahol a folyékonnyá vált tégla lecsordogált rajtuk.

És még csak nem is ezek voltak a kijelölt célpontok! A drakón mechek még látható apró darabjai túl csekély számúnak tűntek Phelan számára ahhoz, hogy a területet fontos csatatérnek gondolja. Tucatnyi csata utáni tájat láttam már, de ez inkább olyan, mint egy földig gyalázott roncstemető. A mechek maradványainak legnagyobb halmai kis dombocskák voltak, melyeket a menekülők már feltúrtak, hogy a páncéldarabokat a falakra és a tetőre borítva menedéket találjanak az éjszaka hűvösében. Ezen kívül csak egy ernyedt, észak felé mutató mech-kéz lecsupaszított váza volt az egyetlen nyoma annak, hogy itt mechek harcoltak és hulltak az enyészetbe.

A kardinális feltette Phelan helyett a kérdést:

– Túlélte akár egy Drakón pilóta is, pozvál?

Lara bólintott.

– Pozitív. Tulajdonképpen a legtöbbje. Még a legelején elhatároztuk, hogy a megszállást legjobb lenne a Drakónokkal való együttműködésre alapozni, ők lesznek majd a képviselőink Rasalhág lakosságával szemben. – Ezzel Fochtra mosolygott. – Persze, mint mindig, most is a Komsztár működő egységein keresztül fogunk dolgozni, hogy meggyorsítsuk a társadalom mielőbbi átszervezését.

Az utca túloldalán Phelan egy kis csoportot vett észre, akik egy régi petrokem tartály tüzét állták körül. Magukra dobált rongyaik éles ellentétben álltak a zöld overallal és a szintetikus anyagból készült kabáttal, amit a zsoldos viselt. A nadrágjukon levő lyukakon és a kabátok égett foltjain keresztül látszott, hogy a legtöbbjük több réteg holmit vett magára a hideg ellen. Üldözött tekintetük elárulta, mennyire éhesek és reményvesztettek.

– Bocsásd meg a tolakodásomat, csillagezredes – Phelan azon kapta magát, hogy megszólal –, de hogy gondoskodtatok azokról, akik elvesztették az otthonukat?

Lara már-már válaszolt volna, aztán előbb Ulrikra sandított, aki megbiccentette a fejét.

– Túlnyomó többségüket a város nyugati részén szállásoltuk el. Az általunk használt létesítmények elhanyagoltak ugyan, de megfelelőek a város újjáépítéséig. – A nő a romok között lapuló alakokra mutatott – Ezek az emberek nem voltak hajlandók jelentkezni a létesítményekbe, ezért nem kapnak segítséget.

Phelannak hirtelen eszébe jutott egy információtöredék. Táborok Reykjavik nyugati részén… Nem ilyesmiről számolt be Misha Auburn a Béke véres árában?

– A Kempei Tai laktanyára gondolsz az Osló folyó másik oldalán, negvál?

– Póz. Azt hiszem, ezt a nevet hozták összefüggésbe a létesítménnyel.

Phelan nem is próbálta leplezni döbbenetét.

– A Kempei Tai laktanya az ISF – a Kurita titkosrendőrség – átnevelő központja volt, még mielőtt Rasalhág kivívta volna, a függetlenségét. A köztársaság megtartotta, mint az ember embertelenségének szimbólumát. Azoknak, akiket odaküldtek, egynegyede sosem tért vissza. Csoda, ha ezek az emberek nem hagyják, hogy odatereljék őket?

Mielőtt Lara válaszolhatott volna, újabb incidens vonta magára a csoport figyelmét. Amíg a kán kíséretében mindenki a beszélgetéssel volt elfoglalva, az egyik menekült, egy viharvert, izzadságszagú férfi kormos arccal, rongyaiban a csoport felé indult. Megráncigálta a kán ruhájának ujját.

– Kérem, uram. Segítenie kell rajtunk.

Vlad előrelendült, és egy váratlan ütéssel félrelökte a férfit. A menekült megpördült, megbotlott, és tehetetlenül a földre zuhant. Bár feltartotta a kezét, és alázattal lehajtotta a fejét, a mechharcos nem hagyta abba. Alaposan belerúgott az idősebb férfi mellkasába, melytől az a levegőbe repült, és hanyatt vágódott. A menekült bénán, szétvetett végtagokkal hevert a földön, az ellenszegülés legkisebb jelét sem mutatva, de ez nem állította meg Vladot.

Phelan megragadta a kán ruháját.

– Meg fogja ölni az öreget. Meg kell állítanod!

Ulrik acélkék tekintete megdöbbentette a Kell Kopót.

– Valóban?

– Megegyeztünk. A lehető legvértelenebbnek kell lennie!

Ulrik megfordult, és arra a helyre bámult, ahol Vlad halálos ütéseket mért a koldusra.

– Ha téged érdekel, akkor szólj neki.

Phelan, mint a pórázról szabadult vadászkutya, előrelendült. Bal kezének ujjai Vlad bal csuklójára kulcsolódtak, az ízület legmagasabb pontján gúzsba kötve a véres öklöt. Mielőtt Vlad kiszabadíthatta volna jobb kezét az öreg ezüst hajából, a zsoldos jobb öklével Vlad bordái közé vágott. Hagyta, hogy az kirántsa a bal kezét, majd saját baljával a hódító gyomrába öklözött. Vlad erre lefelé mozdította a bal kezét, hogy az oldalát és a törzsét próbálja védeni, de ez sem segített rajta. Phelan jobb ökle felvágódott a bal válla felett, és egy gyors, állkapocsra mért ütéssel félresodorta a harcos fejét.

Amikor Vlad elterült a járdán, Phelan erős kezek markolását érezte a vállán. Gondolkodás nélkül vágta hátra a jobb könyökét új ellenfelének gyomrába. A sziklaszilárd izmok kissé engedtek, a kezek szorítása viszont fokozódott. A zsoldos jobb öklét kalapácsként használva a támadó húsos ajkait fehér fogsorának csapta. Ezzel egyidőben jobbra tekerte magát, és kiszabadult a vállát nyomorgató kezek fogságából. Jobb keze lehanyatlott, majd felpattant, állán találva az elementált. Evantha tekintete üvegessé vált, majd ő is elterült a kövezeten.

Egy jobb kéz Phelan bal arcának csapódott, de ő már visszahúzta a fejét annyira, hogy tompítsa az ütés erejét. Jobbja a törzse elé lendült, és egy kurta mozdulattal gyomorszájon vágta Vladot. Az az ütés hatására felnyögött, és kétrét görnyedt. Jobb keze ismét felemelkedett, de Phelan kitért előle, és baljával az arca mellé kormányozta. Majd felemelte jobb kezét, és vállból előrelendítette. Vlad orra egy reccsenéssel megadta magát, lába kiszaladt alóla, és a földre rogyott.

Phelan a jobb lábán sarkon fordult, és visszanézett a klán tagjaira. Balján Evantha mocorogni kezdett, a jobb oldalán viszont csak Vlad mellkasának ritmikus emelkedése és orrából lassan csörgedező vére jelezte, hogy még életben van. A zsoldos zihálva szűrte át a hideg levegőt összeszorított fogai között, miközben felmérte, mekkora pusztítást végzett.

– Feltartóztattam őt, kánom.

Ulrik arca rezzenéstelen maradt.

– Látom.

Phelan nyíltan ellenséges tekintettel figyelte a klán többi tagját. Néhány gyalogos a szemébe nézett, majd csendes megadással lehajtották a fejüket, miközben társuk csak nyöszörgött kínjában. Reakciójuk néhány pillanatig meglepetésként hatott Phelanra, majd megpróbálta kibogozni az egyszerű gesztus százféle lehetséges jelentését. Ebben a katonai társadalomban csodaszámba megy, amit tettem. Számomra teljesen elképzelhető, hogy helyben hagyjak egy másik mech-harcost, mert ilyen vagyok. De az, hogy sikerül legyőznöm valakit, aki a verekedés nagymestere, az valóban furcsa. Nekik nem számít, hogy meglepetésszerűen érte a támadás – az az ő hibája, amiért lebecsült engem. Az ő szemükben ez nem csökkenti annak értékét, amit ők hihetetlen győzelemnek gondolnak.

Megfeszítette az öklét, majd igyekezett kordában tartani a légzését. Erezte, hogy izmai remegni kezdenek, ahogy az adrenalin hatása mérséklődik. Derékból mélyen előrehajolt – inkább Kurita szokás szerint, mint amit a klánokkal töltött idő alatt tanult majd így szólt a kánhoz:

– Kérem, hogy távozhassak, mester, és visszavihessem ezt az embert az övéi közé.

A kán szeme összeszűkült.

– Tudod, hogy napnyugta előtt egy órával indulunk innét – helyi idő szerint körülbelül 18:00 órakor, pozvál?

A Kell Kopó komoly arccal bólintott.

– Tudod, hogy itt leszek.

Folyamatosan próbára teszel, nem igaz, pozvál? Mit akarsz tőlem? A szavamat adtam, hogy nem menekülök el, és nem árulom el a titkaidat.

Ulrik gonoszul mosolygott.

– Efelől nincs kétségem – lecsatolta kezéről a kronométert, és a nehéz acélszerkezetet Phelan felé hajította.

– Tessék. Ez majd segít, hogy el ne késs.

A zsoldos elkapta az órát, és a bal csuklójára csatolta.

– Köszönöm.

A kán bólintott.

– Személyes követem vagy ehhez az emberhez és a társaihoz, Phelan. Győzd meg őket, hogy a régi idők elmúltak. Vedd rá őket, hogy vonuljanak be a táborba, hogy újjáépíthessük az otthonaikat. Ez a legjobb megoldás.

Phelan csak bámult, miután a kán és kísérete, a két elementált is beleértve, akik Vladot és Evanthát cipelték, tovaballagott. Nem értelek téged Ulrik, a Farkas Klán kánja. És ez megrémít. De még jobban megrémít az az érzés, hogy nemsokára jobban megértelek, mint bármelyikünk is sejtené.

*

Az acélhorgonyt ábrázoló szobor, melynek Phelan a hátát vetette, hideg volt, de ez nem is tudatosult benne, miközben a széles Osló folyót bámulta. Felette éles vijjogással vérvörös, fekete szárnyú folyami sirályok repdestek. Fel akart venni egy követ, hogy elhessegesse őket, de nem tudta összeszedni az erejét ahhoz, hogy megtegye.

– Mi a baj, Phelan? – A fiú összerezzent, amikor Ranna hátulról a vállára tette a kezét. – Téged aztán nem könnyű megtalálni. Kétlem, hogy sikerült volna, ha az a család, akit idehoztál a menekültszállásra, nem segít egy kicsit.

– Azt hiszem, nem is akartam, hogy megtaláljanak… Legalábbis nem most – Ranna hátralépett, de Phelan megfogta a kezét. – Nem, nem úgy értettem. Csak…

Ranna leült mellé a horgonyszobor talapzatához. A hűvös levegőtől kipirult az arca, és hideg lett az érintése. Hagyta, hogy a fiú két kezébe fogja a kezét, és felmelegítse, majd elmosolyodott.

– Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz.

Phelan egy pillanatra beharapta az ajkát, majd megrázta a fejét.

– Egyfolytában az öreg meg a családja jár a fejemben. Amikor felsegítettem, úgy nézett rám, mintha én lennék az Isten megtestesülése. Motyogott valamit japsvéd nyelven, én meg csak vigyorogtam, és odasegítettem, ahol a családja körülállta azt a tüzet. A fia, aki legalább tíz évvel idősebb nálam, úgy megalázkodott, mintha a rabszolgám lenne. Lefordította, amit az apja mondott a verekedésről, és úgy tüntette fel a dolgot, mintha legalábbis egy egész mechezredet – vagyis csillagképet – győztem volna le egymagam.

Ranna kék szemében pajkos szikra villant.

– A gyalogság szerint ennél több történt.

Megjegyzése egy pillanatra felderítette Phelan savanyú arcát, de nem térítette el gondolatmenetétől.

– Amíg ott magasztaltak, csak arra tudtam gondolni, hogy én segítettem Ulrik kezére adni ezt a világot. Eszközt adtam a kezébe, hogy túllicitálja Bjornt.

– És ezzel többet tettél ezekért az emberekért, mint hinnéd, Phelan. A Szellemmedvék bombatámadásokat intéztek volna a város Drakón állásai ellen, és a pilótáik szerint a mennyiség fontosabb a minőségnél, ha az ellenség támadásáról van szó.

– Tudom, a fenébe is, de ettől még éppúgy Júdásnak érzem magam. –Megfordult, és a lány szemébe nézett. – Amikor majd valaki megírja Rasalhág meghódítását, úgy fog beállítani, mintha én lennék Stefan Amaris, a trónbitorló.

Ranna kirántotta a kezét Phelan tenyeréből.

– Ne beszélj így! Nem vagy Júdás, Amaris meg végképp nem. Nem személyes mohóság volt az indítékod. – Ezzel a város leégett része felé bökött. – Rárontottál egy mesteri harcosra, hogy megvédelmezz egy ártatlan embert. Sok menekült látta, amit tettél, és sokan követtek, amikor a férfi családját a menhelyre vezetted. A kockázat, amit vállaltál, annyit jelent, hogy azok az emberek legalább nem fagynak meg ma éjjel. Élelmük is lesz, és nemsokára újjáépítik az otthonaikat.

A lány felemelte Phelan fejét, hogy a szemébe nézzen.

– Ami ezekkel az emberekkel történt, az a segítséged nélkül is megtörtént volna. Azok kivételével, akiket kiválasztunk, hogy csatlakozzanak hozzánk, a lakosság számára az élet visszatér a normális kerékvágásba.

Phelan elfordult.

– Úgy beszélsz róla, mintha megtiszteltetés lenne jobbágynak lenni…

Ranna mély levegőt vett, majd lassan, fehér párakígyóként engedte ki.

– Még sok mindent nem tanultál meg rólunk, mert csak a társadalmunk egy részével találkozol. Csak a katonai ágat látod, mert a klánok előfutárai vagyunk. Nem tudok most mindent elmagyarázni, de igazad van – ha valakiből jobbágy lesz, az valóban megtiszteltetés. Akiket kijelölünk, azok csatlakozhatnak a klánhoz, és ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amiben bárkinek is része lehet az életben.

Phelan a homlokát ráncolta.

– De én inkább tárgyként, mint személyként lettem a Farkas Klán része.

– Nem érted… Csak az számít, hogy a Farkas Klán tagja vagy. – A lány keze a tehetetlenségtől ökölbe szorult.

Phelan látta, hogy nem fognak dűlőre jutni, ezért inkább megint előrenyúlt, és a tenyerébe fogta Ranna kezét.

– Nem akarok vitatkozni veled, Ranna. – Szégyenlősen felhúzta a vállát. – Lehet, hogy csak honvágyam van, miután majdnem egy évet töltöttem űrjárókon és űrugrókon. Szeretném, ha szilárd talaj lenne a lábam alatt megint, és igazi gravitáció… Még a sirályok is, a piros és fekete ruhájukban, az egységemre emlékeztetnek. – Megfordult, és a vízre bámult. – Olyan magányosnak érzem magam.

Ranna elkapta Phelan csuklóját, és talpra állította.

– Amíg én itt vagyok, Phelan Kell, sose leszel magányos. Csillagparancsnokként kaptam egy lakosztályt a Copenhagen Hotelben. Gyere, oszd meg velem! Hadd mutassam meg, hogy valóban otthon érezheted magad a Farkasok között.

NEGYEDIK

KÖNYV

A

FENEVAD

FEJE

30

Marshdale, Kagoshima Prefektorátus

Pesht Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3050. július 21.

Shin Yodama megráncigálta a derekán levő selyemövet, szűkebbre húzva magán steppelt köpenyét. Ahogy a dühös hullámok az alatta levő sziklaszirtet csapkodták, és a szél süvített a tornya körül, úgy érezte, a hideg a csontjáig hatol. Ha arra gondolok, hogy azért beszéltem rá magam a nyolchetes űrugró-utazásra, mert azt hittem, ha megérkezem, trópusi paradicsom vár! A Marshdale aztán minden, csak az nem. Ha tudtam volna, lehet, hogy azt javaslom, menjünk el Luthienig, bárhogy is szóljon az utasítás.

A tíz bolygóból álló rendszer nyolcadik világaként a Marshdale soha nem került eléggé az ikernapok közelébe ahhoz, hogy felmelegedjen. A rá ható gravitációs erők azonban rendszeresen összenyomták majd széthúzták a bolygót. Ez elegendő súrlódási erőt teremtett a tektonlemezek között ahhoz, hogy megfelelő mértékben felmelegítse a tengereket, melyek így alkalmassá váltak az élet fenntartására, és létrehozták a világot beborító, alacsony ködrétegeket. A gyötrő gravitáció mellékhatásaként jelentkező földrengések miatt minden épületet erős szerkezetűre kellett építeni, de a rengések olyan gyakran előfordultak, hogy azok, akik hosszabb ideje éltek a bolygón, már csak a valóban súlyosakról vettek tudomást.

Shin, amikor a talaj megmozdult alatta, megkapaszkodott a nehéz tölgyfaasztalba. A pokolba is, még az űrugró örökös rázkódása is elviselhetőbb, mint ez a bolygó. Amikor a rengés csillapodtával még mindig az asztalt markolta, hirtelen rádöbbent, milyen fáradt. Azt hiszem, túlságosan lefoglalt Hohiro kiszabadítása, utána pedig a sok kihallgatás, hogy észrevegyem, milyen közel roham az összeomláshoz. Jócskán túlhajszoltam magám, és a szerencsémre építettem. Azt sem tetszik, hogy valósággal bebörtönöztek ide. És tudni akarom, hol tart az invázió, és mi lett a Teknőc-parttal a menekülésünk után.

Kopogást hallott a súlyos faajtón.

– Tessék – vetette oda ingerülten.

A belépő férfi látványára leesett az álla. Olyan mély meghajlásba kezdett, hogy majdnem beütötte az arcát az asztalba, és fel sem egyenesedett.

– Bocsásson meg, Gunji no Kanrei! Nem akartam udvariatlan lenni – mondta, miután nagysokára felemelte a fejét.

Theodore Kurita viszonozta a meghajlást, majd becsukta az ajtót, melyet mostantól két egyenruhás őre vigyázott.

– Nem hallottam semmilyen udvariatlanságot, Shin Yodama. Az ajtó minden érzelmet kiszűrt a szóból, melyet átengedett.

Shin idegessége kezdett elpárologni, még mosolyogni is megpróbált. Ha ezt a hangot ütöm meg Takashi Kuritával, annak rossz vége lett volna, de Theodore-ral más a helyzet.

– Jóindulata végtelen, Felség. – Shin lesütötte a szemét, nem akarta még azzal is tetézni iménti hibáját, hogy faragatlan módon az uralkodóra bámul. – Mit tehet önért alázatos szolgája?

A Sárkány örököse elmosolyodott, és hirtelen mintha megfiatalodott volna. Csak a bal szemöldöke feletti forradás, és a szeme sarkában megjelenő ráncok utaltak ötvenhárom évére. Az apró kis jelektől eltekintve a magas, vékony férfi akár feleannyi idős mechharcos is lehetett volna.

A Kanrei az egyik székre mutatott, és intett Shinnek, hogy üljön le.

– Máris hűbb szívvel szolgálsz, mint sok harcos a seregemben. – Bal kezét a szemöldökén levő forradáshoz emelte. – Olyan hosszú ideje vagy mellettem, mint ez a sebhely. A Marfik, a Najha, és most a Teknőcpart. Mindenütt véghezvittél annyit, amivel a legtöbb férfi egy egész életre megelégszik. Most pedig megmentetted a fiamat.

A yakuza a fejét rázta.

– Bocsásson meg, Kanrei, de csak a kötelességemet teljesítettem. Megmentettem a parancsnokomat, amit adott körülmények között, adott erővel a háta mögött bárki megtett volna. A dicséret és a hála a Ryugawa-gumi oyabunját illeti Edóban. Nélküle Hohiro-sama is, és én is odavesztem volna.

Theodore arcán mintha árnyék suhant volna át.

– Meghálálnám neki, ha lehetséges volna. Sajnos Edo városát letarolták a bolygó bombázásakor. A Füstjaguárok úgy döntöttek, hogy ha nem tudják megfékezni a lakosságot, akkor inkább kiirtják őket. Minden odaveszett.

Shin lelki szemei előtt látta, amint az Öregember vára egyetlen lobbanás után köddé foszlik, és erre összeszorult a gyomra.

– Hogy tudták megtenni? Hogy tudtak egy egész várost elpusztítani?

A Kanrei lehunyta a szemét.

– Nem tudom. A megfigyelőm szerint a Jaguárok parancsnoka nagyon gőgös volt, példát akart statuálni Edóval.

– Az arroganciájukat én is megerősítem – felelte Shin. – A megkérdezettek talán elmondták, hogy szemtanúja voltam egy kunyhó földig rombolásának, amit azért tettek a hódítók, hogy a lakosság átadjon nekik egy terroristát. Amikor egy buddhista szerzetes magára vállalta a bombarobbantás bűnét, megölték, majd távoztak. Láthatólag zavarta őket a felesleges vérontás, de bizonyára rosszul ítéltem meg őket, ha el tudták pusztítani Edót.

– Úgy tűnik, a Ryugawa-gumi megkeserítette a helyőrségi csapatok életét, miután az élcsapat újabb hódításokra indult. Ahelyett, hogy a rend helyreállítására elit alakulatokat küldtek volna, orbitális flottájukat vetették be Edo megsemmisítésére, amit élő adásban közvetítettek a bolygó nagyobb városaiban – A Kanrei nagyot nyelt. – Elképzelheted, hogy az ellenállás azon nyomban megszűnt. Amit elmondtam neked, az természetesen szigorúan titkos információ. Azért beszéltem neked ezekről az eseményekről, mert tudom, hogy teljességgel megbízhatom benned. És úgy éreztem, hogy be kell számolnom a Ryugawa-gumiról.

– Köszönöm, Kanrei. Kitüntet a bizalmával.

A Kanrei összekulcsolta a kezét a háta mögött, és fürkésző pillantást vetett Shinre.

– Ha módomban állna, bármilyen kérésedet teljesíteném jutalmul, hogy megmentetted a fiamat a biztos haláltól. De mivel te és Hohiro szolgálhattok egyedül első kézből való információkkal az ellenségről, ehelyett arra kell, hogy kérjelek, folytasd a szolgálataidat ebben a vészhelyzetben. Továbbá nézd el nekem látszólagos hálátlanságomat.

Shin szívélyesen mosolygott.

– Az egyetlen jutalom, amit kérhetnék, hogy továbbra is jól szolgálhassam, Kanrei. Eszerint kérése és a kívánságom találkoznak.

A Kanrei fejet hajtott.

– Gyere velem. Megérkeztek a többiek, ki kell dolgoznunk a stratégiánkat.

Theodore és Shin végigvonultak a vár sötét termein az őrök nyomában, kiknek léptei katonásan kopogtak a boltíves folyosók hideg kőpadlóján. A vár, melyet egy ősi terrai rom alapján helyi anyagokból építettek, komor, lehangoló érzetet keltett Shinben.

Több évezreddel ezelőtt ilyen folyosókon páncélt viselő európai lovagok vonultak keresztül, hogy csatákat és nagyszerű haditerveket eszeljenek ki Most, századokkal később, ugyanazt tesszük, azzal a különbséggel, hogy a páncélunk túl nehéz lett ahhoz, hogy az épületen belül masírozzunk benne. Vajon a mór hódítók is olyan megállíthatatlannak tűntek Castille lovagjai számára, mint ezek a klánok nekünk?

Amikor egy széles, kanyargó lépcsőhöz értek, a Kanrei és Shin egy jobban megvilágított terembe vonultak le. A lépcsővel szemben lobogó tűz égett a kandallóban, melyről Shin úgy gondolta, nagyobb, mint a saját szobája. Egy holografikus kijelzőt két, kitűnő minőségű fából készült tölgyfaasztal szegélyezett. A kijelzőegység mindkét billentyűzete mellett egy-egy technikus ült, az asztalok körül pedig seregnyi tiszt gyülekezett.

Az őseim lelkére! Katonai vezetők hihetetlen sereglete. Ha a klánok lecsapnának erre a helyre, pillanatok alatt lefejeznék a Szövetséget. Bár Shin az egyenruhák rangjelzéseiről azonosítani tudta a hozzájuk tartozó egységeket és pozíciókat, Theodore-on és Hohirón kívül csak egy tisztet ismert fel. Ő és az egysége semmiképp nem maradhatott ki ebből, hála az égnek.

A tiszt annak az asztalnak a szélén ült, mely felé a Kanrei elindult. A törékeny, és az átlagosnál alacsonyabb mech-harcosnak olyan kisugárzása volt, hogy a bizonytalanabb tisztek közül titokban sokan méregették, vagy legalábbis úgy viselkedtek, mintha a férfinak már a puszta tekintete is leforrázná őket. A harcos fejbólintással üdvözölte Theodore-t.

Narimasa Asano, a Genyosák vezetője. Shin az Asano gallérján levő, három vonalból álló rangjelzésre pillantott. Igaz lenne, hogy visszautasította a tai-sánál nagyobb rangot, annak ellenére, hogy a Genyosák mostanra már két teljes ezreddel rendelkeznek? Azt mondják, ezzel tiszteleg Yorinaga Kurita előtt, aki az egységet létrehozta, de azt is hallottam, hogy ezzel akarja egyenlővé tenni a Genyosákat a Kell Kopókkal. Bármelyik verzió igaz, örülök, hogy a Fekete Óceán harcosait köztünk üdvözölhetem.

Theodore Hohiro mellé intette Shint, majd megkezdte az eligazítást:

– Uraim, szeretném összefoglalni a tudomásunk szerinti helyzetet, hogy mindannyian tisztában legyünk a legújabb fejleményekkel. A Füstjaguárok legutóbbi előrenyomulásuk során – amit mi „Harmadik Hullámnak” neveztünk el – hat világunkat támadták meg. Ezek a Jeanette, a Chupadero, a Kabah, a Coudoux, a Hanover és az Albiero. A Szellemmedvék a Schuylert támadták meg. A Rasalhág Köztársaságban levő ügynökeink meg nem erősített jelentése szerint a klánok jelentős számú világot foglaltak el ott is, a kormányzó világot is beleértve.

Shin úgy érezte, mintha gyomorszájon ütötték volna. A klánok elfoglalták a Rasalhágot! Ha össze tudnak szedni akkora erőt, hogy egy kormányzó világot elfoglaljanak, hogyan leszünk elég erősek ahhoz, hogy megvédhessük a sajátunkat? A Drakónis Szövetség térképére pillantott, amit az egyik tech a kijelzőre varázsolt, és látta, hogy a Füstjaguárok támadása alatt álló bolygók övezete, mely a Terráig és még azon túlra is kiterjed, a Luthient is magában foglalja.

A Kanrei pillanatnyi szünetet tartva hagyta, hogy a Rasalhág elvesztőnek jelentősége mindenkiben tudatosuljon, majd így folytatta:

– Mindebben az az egy jó, hogy a Szellemmedvék a Schuyler elfoglalására mozgósított készleteire és tűzerejére vonatkozó becsléseink azt mutatják, ők nem vettek részt a Rasalhág meghódításában. Bár a Schuyler az első világunk, amit a klán elfoglalt, nem kell attól félnünk, legalábbis egyelőre, hogy Új Oslo fegyvergyárainak készleteit ellenünk fordítják.

Hohiro az apjára nézett.

– Kanrei, sikerült bárkinek is azonosítania a klánokat?

Theodore megrázta a fejét.

– Kilétük továbbra is rejtély. Több teóriát vetettek már fel, de egyik sem látszik megfelelőnek. Saját feltételezésünk szerint az, hogy csatamecheket használnak, arra utal, hogy a Csillagliga serege tér vissza. Ezt az elképzelést azzal a valóságos ténnyel kell kibékíteni, hogy azok a csatamechek fejlettebbek, mint a Csillagliga korszakának bármelyik általunk ismert fajtája. Csak találgathatunk, hogy ha a hódítók valóban Kerenszkij embereinek leszármazottai, akkor miért vonulnak az Utódállamok ellen.

Ahogy azt eddig láttuk, a klánok nagy erővel támadnak, és gyorsan mozognak. Sokak szerint csak az Utódállamokba irányuló tömeges migráció előhírnökei. Hasonlóan azokhoz a barbár hódításokhoz, melyek a Terra bizonyos részein vonultak keresztül évezredekkel ezelőtt.

Sok évvel az előtt, hogy Stefan Amaris meggyilkolta a Csillagliga utolsó Nagyurát, a Belső Szférát a Periféria birodalmai vették körül. Olykor ezekre csak a véletlen folytán bukkantunk rá. Ezért előfordulhat, hogy az általunk ismert területeken túl él még egy-két nemzet. Nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy egy Dzsingisz Kán anyagából gyúrt vezér egyesítsen vagy meghódítson egy sor kisebb államot, és olyan sereggé kovácsolja őket, amely képes rátámadni a Belső Szférára.

Ez az elmélet legalább emberi származást feltételez az ellenséges hordákról, amit sokkal elfogadhatóbbnak tartok az idegen betolakodókról szóló magyarázatoknál.

Shin felemelte a fejét.

– És mi a helyzet, ha a hódítók más értelmes fajhoz tartoznak?

A Kanrei elmosolyodott.

– Ebben az esetben azzal fogok vigasztalódni, hogy a Kurushiiyama elleni rajtaütéseddel legalább néhányat elpusztítottál közülük. – A teremben levőkre pillantott. – Ez az eset jó példája volt annak, hogy igenis képesek vagyunk elpusztítani az ellenséget a fegyvereinkkel. Ugyanúgy meghalnak, ahogy mi is.

Theodore egyetlen pillantására az egyik tech lenyomott néhány billentyűt, és a kijelző a Hanover és az Albiero egymás mellé helyezett képét varázsolta elő.

– A Hanoveren és az Albierón levő helyőrségek olyan utasításokat kaptak a hódítókkal való tárgyalásokkal kapcsolatban, melyek különböztek azelőtti stratégiánk szabályaitól. Amikor a hódítók megkérdezték a helyőrségeink vezetőit, milyen egységeket fognak bevetni védekezésül, a tisztjeink vagy nem voltak hajlandók kiadni semmiféle információt, vagy – a hagyományaink szerint – teljes és részletes jelentést bocsátottak a támadók rendelkezésére egységeik dicső múltbéli tevékenységéről. A Füstjaguárok mindkét esetben elegendő csapattal érkeztek ahhoz, hogy gyors győzelmet arathassanak a mieink felett. Csak azok az újonnan, alakított ezredek értek el átlagon felüli eredményt, melyek előtörténete nem tükrözte mechharcos tagjaik valós képességeit.

A Kanrei Asanóra pillantott.

– Ezeket az egységeket a Genyosák és a Ryukenek nyomdokában alakították meg és képezték ki. Parancsnokaik kerülték a Füstjaguárok kedvelte tiszta, éles küzdelmeket, és inkább a banditák rajtaütésszerű taktikáját követték. Bár erőink végül megadták magukat, részben készletbeli problémák miatt, stratégiájukkal sikeresen csökkentették a hódítók túlerejét.

Theodore magyarázatából valami megpendített egy húrt Shin agyában. Amikor a Füstjaguárok Uramachiba jöttek, hogy megkeressék Motochikát, tétovázás nélkül elfogadták a barát beismerő vallomását, hogy ő helyezte el azt a bombáit. Még csak eszükbe sem jutott, hogy esetleg nem mond igazat.

– Bocsásson meg, amiért közbeszólok – jelentkezett Shin. – De aszerint, amit az előbb mondott, Kanrei, a hódítók megkérdezik, mekkora haderővel fogjuk védeni a bolygót. A kapott információt ellenőrzés nélkül elfogadják, és megteszik az ellenlépéseket. Nem jelentheti ez azt, hogy könnyedén alábecsülhetik az ismeretlen, még le nem tesztelt egységeket? Ez az arroganciájuk részének tűnik, mint a barát esetében is, aki vallott, hogy a többieket megmenthesse.

– Pont erre akarok én is kilyukadni – mondta a Kanrei, mire Shin mélyen elpirult. – Amint arra Yodama chu-sa rámutatott, a Jaguárok gyanútlanok, amikor információt kérnek. Nem számítanak csalásra. Becstelen dolog lenne, ha hazudnánk nekik, de az utóbbi időben alkalmam nyílt megváltoztatni a Hanoveren és az Albierón állomásozó csapatok adatait. Engedélyeztem a helyőrségek parancsnokainak, hogy egységeik történetébe csak az új név alatti akciókat vegyék bele. Lehetséges, hogy ez hozzájárult a hódítók zavarához, amikor is nem tudták megállapítani, melyek az új, melyek a veterán csapatok.

Shin olyan figyelemmel hallgatta Theodore okfejtését, hogy először nem is figyelt fel arra, milyen rangjelzéssel illette az imént a Kanrei. Chu-sa! Alezredes! Biztosan eltévesztette. Két lépcsővel ugrottam feljebb… Lehetetlen!

Theodore Shinre pillantott.

– Igen, chu-sa, előléptettelek. A parancsnokod ajánlott, és a vezérkarom tagjai között nem szolgálhat alacsonyabb rangú tiszt. Remélem, hogy az én kérésem és a te kívánságod találkozik, mert együtt kell dolgoznunk ahhoz, hogy feltartóztathassuk a hódítókat.

A Kanrei szavaitól Shinnek a lélegzete is elállt. Magasabbra kerültem, mint amit egy életen keresztül elérhettem volna. Az ég adjon tehetséget, hogy jól szolgálhassak, és bölcsességet, hogy felismerjem, mikor jön el az én időm.

– Legyen akarata szerint, Kanrei, vagy harc közben érjen engem a halál.

– Remek. – A Kanrei egyetlen mozdulatára a kijelzőn megjelent egy táblázat a csapatok erejéről és veszteségeiről. – A Hanoveren kivételesen jól alakultak számunkra az események. Seregünk a Worldspine-hegységbe rejtett készletek felhasználásával nagy sikerrel szegült szembe a Füstjaguárokkal. Akkor estek el, amikor a hódítók erősítést hívtak, akik bekerítették az embereinket. Az így vívott csatában, mely hóviharban történt, mindkét oldalon nagy volt a sebesültek száma. Parancsnokunk csak akkor kapitulált, amikor az ellenség beleegyezett, hogy tiszteletteljesen fog bánni a harcosaival.

Az első veszteségekről szóló jelentést újabb váltotta fel. Az előzővel szemben itt a Szövetség mellett szinte eltörpültek a hódítók veszteségei.

– A hanoveri csata körülbelül tizenkét órával az albierói ütközet előtt fejeződött be. A Füstjaguárok itt a vártnál kissé nagyobb készleteket vetettek be, és sikerült rátalálniuk csapataink utánpótlás-raktáraira. Az egyiken történt rajtaütés következtében megsemmisült az ezred parancsnoki százada, mely az ellenállás összeomlásához vezetett. Néhány egység azonban folytatta a gerilla-akciókat, ami gátat vetett a bolygó általános lecsendesítésének.

– Ha tizenkét óra alatt üzenetet kaptak – kezdte óvatosan Narimasa Asano akkor a klánok vagy a Komsztárt használják, vagy maguk is rendelkeznek a hiperpulzus technikával. Egy üzenet nem utazhat ilyen gyorsan tizenöt fényévnyi távolságba, hacsak nem használtak űrugrót annak átadására.

Theodore megrázta a fejét.

– Nem használtak űrugrót. Mivel nem tudjuk kizárni a Komsztár együttműködését, mostantól minden megmozdulásunk titkosított parancsok alapján fog történni. Azt hiszem, egyszerűbb kulcs a rejtélyhez, hogy az ellenség saját hiperpulzus generátorral bír. Ha hozzájuthatunk egyhez, és a működtetéséhez szükséges információhoz, az hab lenne a tortán, de csak az ellenség legyőzése után következhet. Márpedig le fogjuk győzni őket.

A Kanrei arcát büszke mosoly derítette fel.

– A támadási hullámok ütemét tekintve körülbelül két hónapunk van, mielőtt továbbindulnának. Ez elegendő időt ad számunkra ahhoz, hogy megszervezzük a Sakkaku – Illúzió – hadműveletet. Új elnevezés alatt összegyűjtjük legelitebb egységeinket a Wolcotton, melyet a következő hullámban bizonyosan megtámadnak. Rejtett készletraktárakat készítünk elő a világ legjobban védhető pontjain. Felkészülünk rájuk.

Shin összeráncolta a szemöldökét.

– Honnan tudjuk, hogy nem fognak ráérezni a csapdára? Miért ne mennének el szépen a Wolcott mellett a gyengébben védett bolygók kedvéért?

A Kanrei vadászsólyom-tekintettel méregette Shint.

– Ó, tudni fogják, hogy csapda, de eljönnek akkor is. Amikor felfedezik, önszántukból sétálnak bele. Ne feledd, milyen arrogánsak.

A Kanrei bölcs mosollyal tette hozzá:

– Végül is hogy tudnának ellenállni a Wolcottnak, amikor megtudják, hogy az a két ember irányítja a védelem erőit, akik a Teknőcparton megléptek előlük?

31

Fekete Gyöngy Bázis, Szudéták

Tamar Szektor, Lyrán Nemzetközösség

3050. július 21.

Victor Steiner-Davion megrázta a fejét.

– Isten a tudója, mennyire gyűlölöm, ha várakoznom kell.

– Ne aggódj, Vic. Remek a terved – mondta Kai Allard, aki ott ült mellette a tárgyalóterem előtt. – Működni fog. Támogatniuk kell.

– Bocsánat… eddig azt hittem. Kai Allard vagy, az örök pesszimista.

Kai szégyenlős arcot vágott, aztán feltűnt egy kis mosoly a szája szegletében.

– Victor, lehet, hogy vannak gondjaim az önbizalmammal, de fejet hajtok, amikor valaki más nagyságát megtapasztalom. Nagyszerű ötlet volt, amikor Cox hauptmann azt tanácsolta, én irányítsam a Jádesólymokat az utolsó szimuláción. Így rámutathattam minden hiányosságra, amit a stratégiánkban láttam, vagy látni véltem.

Victor felhorkant.

– Igen, aztán eltiportad a seregeinket, és úgy pofoztad őket ide-oda, mint az ólomkatonákat.

Kai vállat vont.

– De a terv szerint az volt a legrosszabb eset felvázolása. Szétszóródtak a csapataink, és a földre szálláskor súlyos sérülések érték őket, a kiszámíthatatlan viharok és az ellenséges légivadászok rajtaütései miatt. Minden kudarcot vallott, ami kudarcot vallhatott, mégis sikerült kimenekítened másfél ezredet. A csapás ellenőrzött volt, és ha más nem is, az ellenségről való adatok tárháza, amit hasonló esetben gyűjthetünk, már elég ok a megmozdulásra. Az információ értékét nem becsülhetjük le.

Victor halkan elnevette magát.

– Egy mesterkém fiához méltóan beszélsz.

Kai is nevetni kezdett.

– Hé, ez az ember vérében van. A lényeg az, hogy ennek az akciónak az átlagnál nagyobb esélyei vannak. Nem tennék fogadásokat, hány napig vagy óráig leszünk képesek megtartani a Twycrosst, miután megkaparintottuk, de annyit tudok, hogy le fogjuk lassítani a Jádesólymok jövőbeli előrenyomulását.

A tárgyalóterem ajtaja elhúzódott, és Andrew Redburn altábornagy jelent meg a küszöbön.

– Lenne néhány kérdésünk. Ha követnének…

Victor jobb kezét a gyomrához dörzsölte, és lassan felegyenesedett. Kai aggodalmasan nézett rá.

– Mi a baj?

Victor barátja vállára tette a kezét.

– Nincs különösebb baj, csak mintha a gyomromban mászkáló hangyák csatamechekbe csücsültek volna.

Beléptek a terembe, és amikor az ajtó becsukódott mögöttük, elfoglalták helyüket az asztal túlsó végén. Az előző eligazításokhoz hasonlóan most is Morgan Hasek-Davion ült velük szemben, balra Redburn altábornagy, jobbra pedig a zsoldosok vezetői. Kai leült, és maga elé húzta a billentyűzetet. Victor inkább állva maradt.

Morgan Victor csatatervének fekete borítóján dobolt ujjaival.

– Mielőtt elkezdenénk, szeretném elmondani, hogy mindannyian nagyra értékeljük a munkamennyiséget, amit ti és munkatársaitok ebbe az anyagba fektettetek. Világos és tömör. Különösen tetszik az ellentétes oldallal való kiterjedt tesztelése. Olyan munka, amit egy csapat ravasz, öreg veterántól vártam volna, nem pedig hozzátok hasonló ifjú tisztektől. Dicséretben részesül mindenki, aki hozzájárult az elkészítéséhez.

Victor elmosolyodott, és fejet hajtott.

– Köszönöm, marsall. Nagyon hálásak vagyunk, amiért a munkánk érdeklődést keltett – egy pillanatra megállt, majd farkasszemet nézett Morgan malachit tekintetével –, de valahol érzem, hogy most következik a „de”.

– Jól érzed – mondta halkan Morgan. – Ez a terv négy ezred kihelyezését javasolja: a Tizedik Lyrán Gárdát, mindkét Kell Kopó ezredet és a Kilencedik F-C-t. Az egységek és a szükséges anyagok valamint személyzet odaszállítása a rendelkezésre álló űrugró- és űrjáróállományunk 45 százalékát emésztené fel. Ez nagyban korlátozna abban, hogy azokra a világokra irányítsam az egységeimet, melyeket a hódítók a következő hullámban minden valószínűség szerint megtámadnak.

Victor homloka mély ráncokba húzódott.

– De a néhány héttel ezelőtti értekezleten egyetértettünk abban, hogy ostobaság lenne azokat a területeket védeni, melyeket esetleg megtámadhat az ellenség. Olyan találgatósdi lenne, amiben csak veszíthetnénk.

– Az, hogy nem tudjuk az összes világot megvédeni, még nem jelenti, hogy meg sem kell kísérelnünk – helyesbített Morgan. – Ez több egyszerű katonai konfliktusnál, és ezt te is épp olyan jól tudod, mint én. Ryan Steiner például boldog lenne, ha kiragadhatná Skye szigetét a Nemzetközösségből. Ha megtudná, hogy nem is áll szándékunkban megvédelmezni a Tamar Szektorbeli világokat, ő és felesége esetleg az elszakadás mellett döntenének, és maguk kötnének megállapodást a hódítókkal. Ez szépen elvágna bennünket az Egyesült Világoktól – így pedig, ebben egyetérthetsz, tervünk visszafelé sülne el.

– Hiszed vagy sem, kuzin, igenis figyelembe vettem ezt a tényezőt – felelte Victor, s azt kívánta, bárcsak valaki már a bölcsőben megfojtotta volna Ryan Steinert. – A Twycrosst számos okból választottuk, melyek legtöbbje területi, és egyéb jelentős hadi tényezővel függ össze. Bár a jelentésben a Twycross politikai jelentőségéről kevés szó esik, a kiválasztásnál ez is a bolygó javára döntötte a mérleget. A világ végtére is parancsnoki központ. Hogy hibáztathatna minket Ryan azért, mert a Tamar Szektor egyik fontos világát szeretnénk visszaszerezni?

A marsall nem válaszolt. Hátradőlt a székében, és hosszadalmasan fürkészte Victort.

A herceg jobb öklével az asztalra csapott.

– A fenébe, Morgan, ne nézz így rám! Nagyon is tisztában vagyok a politikai jelentőségével annak, amit itt teszünk. Tudom, hogy ez a haditerv olyan, akár egy mesekönyv harcosának nagyratörő terve az ellenséges hordák letárolására, és látom a szemeden, hogy ez aggaszt. Azt hiszed, azért állítottuk össze, mert egy csapat zöldfülű harcos vagyunk, akik azt képzelik, a háború olyan játék, ahol dicsőséget nyerhetünk. De nem így van.

Victor felnézett a mennyezetre, és azon erőlködött, hogy lassabban lélegezzen, és visszanyerje a hatalmát haragja felett.

– Nem is tudom a számát, hányszor néztem végig a Hejirára küldött holovid felvételeket, miközben az a Strongbow-val való találkozóra tartottunk. Kívülről tudom a régi csapatom minden tagjának nevét, azt is, ki volt még életben, amikor eljöttem, és ki halt meg. Több millió jelenetet forgattam le az agyamban, hogy felmérjem, ki élhette túl a csatát, és meddig. Ez a folyamat, ez a kín a háborúval kapcsolatos dicsőség minden gondolatát kiirtotta a fejemből.

Tenyerét az asztalra szorította, és éles szögben előredőlt.

– Jövő áprilisban ünnepelem a huszonegyedik születésnapomat. Akkortól nagykorú leszek, jogosult arra, hogy az Egyesült Világok trónjára lépjek. Az anyám erős kézzel, bölcsen kormányozta a Lyrán Nemzetközösséget. Apám katonai zseni, aki meg tudta tervezni a Kapellán Konföderáció meghódítását. Piszok sok elvárásnak kell megfelelnem, ha bármikor is vezetni és egyesíteni akarom ezt a két nemzetet. Ki kell érdemelnem a népem tiszteletét, és bizonyítanom kell, hogy képes vagyok megtenni a védelmükhöz szükséges lépéseket.

A hév lassan elpárolgott a hangjából, a fájdalom azonban megmaradt.

– Azt hiszem, egyszer azt mondtad az apámnak, hogy ha kapsz egy vödör vizet, elárasztod vele a pokol kapuit. Nos, megvallom, készletek tekintetében ennél egy kicsit többet szeretnék. Olyan világot választottam ki, mely zord időjárásáról és csalóka terepéről híres, mivel a lakosság túlnyomó része a föld alatt él, így nem is lesz útban. Hiszem továbbá, hogy a Jádesólymok a lehető legkevesebb csapatot fogják hátrahagyni, mert a Twycross olyan állomáshely, ahol büntetés szolgálni.

Andrew Redburn kinyitotta a terv borítóját.

– Bár a Diabolis vihar tökéletes védelmet fog biztosítani, a Kilencedik F-C nem lesz oda a gyönyörűségtől, hogy benne kell haladnia.

– Senki sem lenne oda – mondta Victor. – Nem lesz valami könnyű és szórakoztató abban a rettenetes homokviharban haladni, de megadja nekünk az előnyt, amire szükségünk van. Ráadásul a Kilencedik gyakorlatozott már olyan erős viharokban, mint a Diabolis.

Itt megállt egy pillanatra, majd valamivel halkabban hozzátette:

– Csak azok nem voltak olyan nagyok!

Dan Allard előrehajolt, és összekulcsolt kezét az asztalra tette.

– A pontosság kedvéért, Felség, átnéztem a tervét Chris-szel, valamint Brahe és Bradley alezredesekkel. Elfogadtuk. Janos Vandermeer biztosított afelől, hogy a Twycross III közelében valóban van egy kalózpont. Mivel a rendszer negyedik bolygója forró gázóriás, azt is feltételezi, hogy ott körülbelül félig fel is tölthetjük az űrugrókat. Az ionmotorok segítségével egy héten belül vissza tudnánk ugrani.

– A Twycross ezen kívül fontos csatamech-gyártó központ is, marsall.

– Victor gyorsan eltüntette a mosolyt az arcáról, – Felhasználhatjuk a raktárkészletét és a létesítményeit a seregünk fenntartására.

– Mennyi ideig tudod megtartani a Twycrosst? – kérdezte Morgan.

Victor nagyot sóhajtott.

– Sejtelmem sincs. Nyilván attól függ, mennyi időbe telik, míg a Jádesólymok rájönnek, hogy megszereztük, és mekkora erőt küldenek a visszahódítására. A seregeim vagy megvédik és kitartanak, vagy esetleg hátrébb ugranak a peremvidék felé, ha a támadás alatt elegendő készletet tudunk visszaszerezni. Ennek az lesz a következménye, hogy a Jáde-sólymoknak megszálló előcsapataikból kell egységeket kivonniuk a visszaverésünkre. Hirtelen nekik is be kell lépniük a találgatósdiba…

Morgan egymásnak illesztette ujjait, s ez volt az a mozdulat, Victor már megtanulta az unokatestvérével eltöltött hosszú évek alatt, amitől félni kellett. Mielőtt Morgan ítéletet mondhatott volna a terv felett, Victor megkísérelt egy utolsó kirohanást.

– Morgan, emlékszel, mit mondtál nekem a Tharkadon pont egy évvel ezelőtt? Emlékeztettél, hogy az apám visszafogott, amíg el nem jött a megfelelő idő. Megértem a fenntartásaidat, és tiszteletben tartom őket, de nem voltál sokkal idősebb, mint most én, amikor megalakítottad az Ulánokat, és sikerült véghezvinned a lehetetlent. Az én tervem viszont lehetséges. Győzhetek vele, és kész vagyok arra, hogy meg is tegyem. Bízz bennem… kérlek! Add meg ezt a lehetőséget, vagy fogok egy fegyvert és főbe lövöm magam, mert ezen a terven áll vagy bukik a jövőm.

Morgan az asztallapra nézett, majd lehunyta a szemét, és bal kezének ujjaival a homlokát kezdte dörzsölni. A konferenciaterem némaságba burkolózott. Victornak úgy tűnt, csigalassúsággal vánszorognak a másodpercek. Kérlek, Morgan, hadd menjek!

Morgan hangosan kifújta a levegőt, majd kinyitotta a szemét.

– Írd át a tervedet, hogy hathetes, éles küzdelemre elegendő mennyiségre emeld a lőszerkészletet. A személyzet számára vonatkozó becslést tedd a mostani 120 százalékára, és lásd el őket két hónapra elegendő készletekkel, hogy tudják fedezni a menekülők útját. Csatold a civil lakosság evakuálási tervét, és egy listát a lehetséges hadszínterekről, és a peremvidék, illetve az ellenség szárnyai felé vezető útvonalakról. Továbbá szükségünk van még a lehetséges kalózpontok és a rendelkezésre álló menekülési útvonalak újratöltési időpontjainak teljes listájára.

Tekintete Victor kék szemére villant.

– Szerződésben fogsz személyes felelősséget vállalni a Kell Kopók kártalanítására. A harci szabályok a civil lakosság közreműködésének minimalizálását fogják előírni. A Kilencedik F-C számára háromszoros megerősítésű biztonsági rendszert kérek, nehogy a Diabolisból egyenesen a Jádesólymok csapdájába essenek. Készíts és csatolj egy tervet a daubtoni Komsztár-egység elszigeteléséről.

Victor Morganra pislantott.

– Akkor nyertünk! Megadod az engedélyt a hadműveletre?

A marsall bólintott.

– A terved nem hibátlan, de több benne a nyereség, mint a kockázat. Az eddig átnézett tervek közül ez a legjobb.

Victor lenézett Kaira, rámosolygott, majd figyelmét ismét Morganre összpontosította.

– Nem lehetek elég hálás…

Morgan feltartotta jobb kezét.

– Ne köszönd! Bár a sereg vezetője Allard ezredes lesz, téged teszlek felelőssé minden férfi, nő és gyermek haláláért a Twycrosson. Szörnyű teher ez, de csak töredéke annak, amit a trónra lépéseddel veszel magadra. Majd húsz év múlva, amikor már csak néhány történész fog emlékezni erre a csatára, akkor döntsd el, meg akarod-e köszönni nekem, vagy nem.

Victor Steiner-Davion szeme résnyire szűkült. Jól beszélsz, kuzin.

– Akkor hát húsz év múlva, Morgan.

*

A megbeszélés után Victor csatlakozott Kaihoz a terem előtti folyosón.

– Hát, megcsináltuk. Megyünk a Twycrossra. – Kai néma biccentése megkondította a vészharangot Victor fejében – Mi a baj? Ne akard azt mondani, hogy beijedtél, most, amikor befejeződött az egész!

Kai megrázta a fejét.

– Nem, nem erről van szó. Amikor a készleteket kellett ellenőriznem, láttam, hogy még nem ért ide a mechem, és nem is fog megérkezni az indulásig. – Victorra nézett. – Valami papírtologatás miatt kitaszított lettem!

Victorba tőrként nyilallt a szó. Kitaszított! Van-e alantasabb sors, mint mech-harcosnak lenni mech nélkül? Megborzongott.

– A rajparancsnokságot átruházhatom Ábel hadnagyra – folytatta Kai. – Most lépett be a Tizedikbe a Nagelringről. El kell boldogulnia.

– A nagy fenét! – Victor vállon ragadta Kait, és maga felé fordította – Idehallgass. Azzal dolgoztuk ki ezt a tervet, hogy te is benne leszel, a rajod élén. A pokolba, hiszen azért választottuk ki az egész zászlóaljadat válságkezelésre, mert néhány embered kitűnően tud akció közben gondolkozni – és te vagy a listavezető, barátom.

Kai lehorgasztotta a fejét.

– Örülök, hogy próbálsz felderíteni, de ezzel nem fog hamarább ideérni a Yen-lo-wang – Felemelte a fejét. – De ne aggódj! A Tamar Szektor összes világáért sem mulasztanám el a harcot. Ott leszek, a parancsnoki központban, vagy ahol szükséged van rám. Nem akarok megfutamodni, csak szembe kell néznem a tényekkel.

– Kai, a tények a következők: Azt akarom, hogy ott legyél, a rajod élén egy mechben. – Victor a szemöldökét ráncolta. – Mi a fene hasznom van abból, hogy az Egyesült Világok hercegének és a Lyrán Nemzetközösség arkónjának fia vagyok, ha még egy nyamvadt mechet sem tudok szerezni a barátomnak? – Felsóhajtott. – Nem valószínű, hogy pont Yen-lo-wang lesz az, de valami hasonló. Cseppet se aggódj! Találok neked egy csatalovat.

Kai hálásan mosolygott.

– Nekem is húsz évet kell várnom, hogy megköszönhessem?

Victor elnevette magát, átölelte Kai vállát, és végigvezette a folyosón.

– Aha. Azt hiszem, jó ötlet. Akkor biztos, hogy mind a ketten életben leszünk még.

– Én itt leszek, Felség.

Victor elmosolyodott magában. És ha segítesz, Kai, akkor én is.

32

Óriás Farkas űrugró, támadási pálya, Engadin VII

Radstadt Tartomány, Szabad Rasalhág Köztársaság

3050. augusztus 30.

Phelan Kell lerogyott a fekhelyére a hálóteremben, s miközben kinyújtóztatta lábát, nyögött egyet.

Griff a priccs mellett elhaladva combon paskolta.

– Nem hagy aludni éjszakánként, mi?

Phelan arcán ingerültség futott végig, de hagyta elillanni.

– Nem erről van szó. Úgy tűnik, Engadin védelmi erőinek óriási készletei vannak kézi indítású Infernó rakétákból. Úgy látszik, a mellékbolygókon levő kis szerelőüzemek raktárai tele vannak velük. Majd megőrjítik Marcos csillagezredest, és Lara a titkos jelentéseket tanulmányoztatja velem, hogy adjak neki tanácsot, milyen támogatást engedélyezzen Marcosnak a harcokban.

Griff hitetlenkedve bámult a Kell Kopóra, miközben ő is leheveredett.

– Egy parancsnok készleteket ad a riválisának?

A zsoldos vállat vont.

– Nyakatekert rendszer, de nem látszik, hogy egy kicsit is lelassította volna az előrenyomulásukat. Sőt, a pletykák szerint a másik három klán rohadt mérges a Farkasokra, mert már a negyedik hullámot zavarják le, egy hónappal a többiek előtt. És a Farkasok beljebb férkőztek az Utódállamokba, mint bárki más. Az egész tényleg nagyon fura.

– Hogy finoman fogalmazzunk. – A férfi elmosolyodott, és barátjára kacsintott.

– Úgy megdolgoztatnak, hogy azt gondoltam, a maradék kis idődet Rannával akarod tölteni. – Félszegen elvigyorodott. – Éppen használni akartam az álkulcsodat, hogy átruccanjak a női szállásra.

– Csak egyetlen alkalmam volt, hogy beszélhessek vele, de Vlad gondoskodott arról, hogy találjon nekem valami más tennivalót – felelte Phelan lehangoltam – Nem tudom, hol van most Ranna.

A perifériái útonálló előrehajolt, és könyökét a térdére támasztotta.

– Mást mond a hangod, és mást a szavaid.

Phelan felsóhajtott. Tudta, hogy valakiben meg kell bíznia, és ha kiönti a szívét, talán nem fog a bolhából elefántot csinálni.

– Nem tudom, hogy valóban probléma-e. Vagyis azt hiszem, nagyon jól alakulnak a dolgok Rannával, de mindig történik valami furcsa. Amikor javasoltam neki, hogy találkozzunk, azt mondta, egyedül akar maradni.

Griff a homlokát ráncolta.

– Ez lehet jó jel is, meg rossz is. Ugye nem volt semmi más… problémád?

– Nem, minden rendszer működik – nevette Phelan – bár bevallom, néha a túlhevülés és az érzékelők túlterhelése automatikus blokkoláshoz vezetett.

– Az a gondod, hogy csak jobbágy vagy?

– Lehet, de nem hiszem – felelte Phelan. – Ennél körmönfontabb dologról van szó. A legtöbb társával ellentétben Ranna nemcsak egy halálgép pilótája. Emlékszel, meséltem a háziállatáról, Jehuról, és a festményeiről. Ő, vagyis mi… nagyon hevesek vagyunk, azt hiszem, szenvedélyesnek lehetne nevezni, olyannyira, hogy az neki biztos szokatlanabb, mint nekem. Azt hiszem, borzasztóan csábítónak találja ezt a hevületet, ugyanakkor veszélyesnek is.

– Vagyis ami vonzza, az taszítja is – morogta Griff.

– És a kötélhúzás szétszakítja. Ami még rosszabb, nem is hiszem, hogy ez világos számára, így nem tud zöldágra vergődni a problémával.

– Phelan válla megrándult. – Persze ez puszta spekuláció valamiről, ami talán nem is létezik. Az igazi magyarázat valószínűleg sokkal egyszerűbb.

Griff gonosz kacajra fakadt.

– Aha, lehet, hogy talált egy fiatalabb krapekot a Rasalhágon vételezett jobbágyok legutóbbi felhozatalából.

– Helyben vagyunk. – A Kell Kopó lesújtó pillantást vetett a barátjára. – És gondolom ezért kell az álkulcs is. Szívélyesen üdvözölni akarod az új hölgyeket kis közösségünkben?

– Alázattal szolgálok. Kemény meló, de valakinek ezt is meg kell csinálni. – Az útonálló ezután halkabban folytatta. – És van még egy kis titkos küldetésem. Kenny és én hálánkat szeretnénk kifejezni Vladnak, amiért dupla műszakban kellett berámolnunk a sok szemetet a Rasalhágról az Óriás Farkas rakterébe. Téged is meghívnálak, de nem hiszem, hogy még jobban meg kellene gyűlöltetned magad vele.

– Nem, ezt inkább kihagyom – mondta Phelan, és jobb oldalára fordult. Bal kezét a matrac alá csúsztatta, és kihúzta a kis dobozt, majd Griff felé nyújtotta.

– Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet felkeresni Vladot. Fontoljátok meg még egyszer.

Griff vállat vont.

– Majd meglátjuk.

– Tegyetek, amit jónak láttok! – Phelan visszafeküdt a priccsre, és jobb karját a szemére fektette. – Jó szórakozást!

– Igen, mama. Aludj nyugodtan, ne várj meg! Későn jövök haza.

*

Phelan villámgyorsan felült az ágyban, amikor Griff felrántotta a matraca szélét, és aládobta az álkulcsot. A hálóteremben az exkalózok az ágyukba vetették magukat, és úgy tettek, mintha az igazak álmát aludnák. Griff hagyta visszalendülni Phelan matracát, majd saját priccsére szökkent, és magára rántotta a takarót.

A zsoldos kettőt pislantott, majd a félhomályban barátját fürkészte.

– Mi a bánat történt?

– Semmi. – Griff dühében a párnába öklözött. – Aludj csak! Jobb, ha nem tudod meg.

Kenny Ryan hangja hallatszott a sötétben.

– Mondd el neki, Griff!

Ryan ravasz hanghordozása és Griff gyors tagadása elárulta Phelannak, hogy bármi történt is, roppant méreteket öltő csapásról van szó.

– A fenébe, Griff, tegyél már képbe! Használtad az álkulcsomat, és ez azt jelenti, hogy én is benne vagyok. Mi történt?

– Mondd el neki, Griff, vagy én fogom! – Ryan tántoríthatatlan maradt.

– Ne, te gazember. Ne! – Griff az oldalára fordult, hogy szembenézhessen a fiatal zsoldossal. – Vlad szobájához lopóztunk. Kinyitottuk az ajtót. Bent volt. Ennyi. Most aludj.

Mielőtt Phelan bármit kérdezhetett volna, Ryan károgni kezdett.

– Mondd el neki az egészet, Griff! Nyomás, vagy én fogom, és tudod jól, mennyire fogom élvezni!

Phelan hallotta Griff fogának csikordulását.

– Vlad nem volt egyedül…

– Ez meg mi a frásznak fontos nekem? – kérdezte Phelan, de közben azon tűnődött, miért állítja Kenny Ryan olyan nagyon, hogy megtudja. Ha Kenny azt akarja, hogy tudjam, akkor valami csúf dologról van szó… Aztán mintha mellbe döfte volna a válasz.

– Nem – hápogta. – Az nem lehet…

– Hé – ujjongott Ryan –, kitaláltad, Kell. Ott volt vele a lány, és nem a csapatmozgásokat tárgyalták. – Ezzel bizalmaskodóan lehalkította a hangját. – Nem is mondtad, hogy sikítozós fajta, Kell.

Phelan agyába berobbant a kép, amint Ranna és Vlad a folyosóról rájuk vetődő fényben szeretkeznek. A Rannával együtt töltött idő emlékei keserű, fanyar ízűek lettek. A lány puha bőre mintha ezernyi borotvapengévé vált volna az ujjai alatt. Gyönyörének apró sikolyai gúnykacajjá élesedtek, s a Szerelem, amit a lány szemében látni vélt, megvetésbe fordult. Milyen hülye voltam! Ulrik kihasznál, Vlad kihasznál, és Ranna is. Csak eszköz vagyok, semmi más. Ulrik kénye-kedve szerint tanácsot kér tőlem. Vlad kénye-kedve szerint keseríti meg az életemet. Ranna kénye-kedve szerint…

A gyomrát összeszorító tompa fájdalom nem hagyta, hogy befejezze a gondolatmenetét. Griff felé fordult, nem törődve Ryan gúnyos vihorászásával, és nagyot nyelt.

– Kösz, hogy megpróbáltál megkímélni, de jobb, hogy tudom…

Griff kinyújtotta a kezét, hogy megszorítsa Phelan vállát.

– Tudod, megtaláltam volna a módját, hogy beavassalak. Nem hagytalak volna sötétben tapogatózni.

– Hogy beavasd? Tapogatózni? Jó ég, hagyd abba, Griff! Halálra röhögöm magam a szóvicceidtől.

Griff ledobta magáról a takarót.

– A puszta kezemmel fojtalak meg, te gonosz kis törpe!

Phelan néhány priccsel odébb megpillantotta Ryan sziluettjét.

– Mi a hézag? A Kell fajzat nem tudja megvívni a saját csatáit, negvál? – kérdezte Ryan csúfondárosan. – Hát persze hogy nem. Ha férfi lenne, akkor a kis kurvája nem talált volna mást magának, nem igaz?

Az ajtó nyílásának felszisszenő neszezése csak fél másodperccel előzte meg a termet elárasztó fényözönt. Phelan leárnyékolta a szemét, és Vlad alakját pillantotta meg az ajtóban. Kék overalljának zipzárja derékig nyitva volt, és a mellkasán bodorodó, dús, fekete szőrszálakon izzadságcseppek csillantak. Tekintetében vad düh lángolt, és arca valósággal démoni baljóslatot tükrözött,

– Melyik savashri féreg merészelte betenni a lábát a lakhelyemre? –vicsorogta. – Mondjátok meg, melyikőtök volt, vagy mindenki drágán megfizet!

Vlad egy fekete, tizenöt centiméter hosszú rudat tartott a jobb kezében. Amikor legyintett egyet a csuklójával, három méter hosszú, rugalmas, fekete kötél csavarodott le róla, akár egy lomha, ernyedt csáp. Hüvelykujjával lenyomott egy piros gombot a fogantyún, mire a termet a rádiózörejekhez, vagy a csörgőkígyó hangjához hasonló, surrogás töltötte be. Az ajtóhoz legközelebbi priccsek lakói azonnal hátrébb léptek, Vlad pedig gonoszul felnevetett.

– Kit fogok megbüntetni, gyermekeim? Találomra kell elkezdenem?

Könnyed mozdulattal az egyik priccs felé suhintott a villanykorbáccsal. A kötél egy párnát szelt ketté, ami azután szivacsos pelyhek félig olvadt darabjaivá rebbent. Amint az égett petrokem szaga betöltötte a levegőt, Vlad szabad kezével közelebb intette a férfiakat.

– Higgyétek el, meg fogom találni a bűnösöket, és meglakolnak. Válaszoltok önszántatokból, vagy kényszerítenem kell benneteket?

Phelan Ranna miatt érzett fájdalma haragra váltott. Villanykorbács… a neuro-ostor szelídebb rokona. Nem okoz maradandó sérüléseket, de elég nagy fájdalmat sem az ájuláshoz. Ha a teherhordó állatoknál vagy vadak megfékezésére használják – amire eredetileg szánták – az egy dolog. Ha emberekre, válogatás nélkül, az már más…

Vlad a Kenny Ryan priccsének lábánál kucorgó férfire bökött.

– Te ott – mondta. – Gyere ide!

Phelan ledobta magáról a takarót.

– Nem, Vlad. Hagyd békén!

A klánbéli felemelte a fejét, és a többiek tekintete is a zsoldosra szegeződött.

– Te? Te fogod elárulni, kik voltak?

Phelan megrázta a fejét.

– Én vagyok a te embered. Minden felelősség engem terhel.

Vlad gonosz vigyorral az arcán lassan a fejét ingatta.

– Nem, Kell, ez nem úgy működik, ahogy képzeled. Az, hogy a kán kisajátított magának, nem jelenti azt, hogy nem vernélek meg, ha esetleg te lennél az egyik bűnös.

Phelan a terem bejárata felé indult,

– Semmi trükk. Az vagyok.

A klánbéli szeme résnyire szűkült.

– Ott se voltál. Miért mondod?

A Kell Kopó állta Vlad dühös tekintetét.

– Igenis ott voltam. Akarod, hogy elmondjam, mit láttam, pozvál? Phelan habozott, és bátorságának álcája majdnem porba hullt.

Amint előrébb lépett, meglátta Rannát az ajtó mögött. A csalás okozta fájdalom feltörő hulláma majdnem elsodorta, de kényszerítette magát, hogy folytassa a szerepét.

– Te és Ranna együtt voltatok, és egymás társaságát élveztétek. Kacagást erőltetett ki magából, és hallotta, amint a visszhangok megkondulnak kiüresedett bensőjében.

– És aszerint, amit hallottam, rettenetesen élveztétek.

Vlad zavarodottan méregette a zsoldost.

– Nem voltál ott. Ketten jöttek, de egyik sem olyan felépítésű, mint te.

Phelan könnyed nevetéssel válaszolt.

– Hogy lehetsz olyan biztos ebben? Abban az állapotban csoda lenne, ha bármiről is megbízható emlékeid maradtak volna. A képek, hangok, az idő mind megszűnik létezni, nem igaz?

Vlad szemöldökét vak düh borzolta.

– Miért csinálod ezt?

– Engem terhel a felelősség. Én tettem. Én vagyok a te embered. –Phelan jobbágy társaira pillantott. – Senki sem fogja magára vállalni ezt a bűnt, mert mindenki azt fogja állítani, hogy én tettem, akárhogy kínozod őket. Mi a gond? Hosszabb előjátékra számítottál?

Vlad arca eltorzult az indulattól

– Megtörlek, tudd meg! Lehet, hogy a fejedbe vetted, megmented a többieket, de végül fel fogod adni őket. Hidd el, hogy így lesz!

Phelan a fejét ingatta.

– Jöjjön a legrosszabb, ami tőled telik.

Vlad előhúzott a zsebéből egy méter fehér kötelet, és Kenny Ryan felé hajította.