50.

Styx

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. május 26.

 

Von Breunig kapitány pörögve vágódott hátra az ajtónyílásból. A mellkasán végighúzódó becsapódásnyomok egyenetlen, vörös vonalat képeztek mellcsontja és bal válla között. Géppisztolya messzire repült érzéketlen ujjai közül, és hangos csattanással vágódott a szemközti falnak, miközben a kapitány a betonpadlóra rogyott.

Melissa ösztönösen hátraugrott a férfi rángatózó testétől, de fejhallgatóját a hologramkonzollal összekötő kábel megfeszült, visszarántotta a fejét, és végül ő is a földön kötött ki. A fejhallgató messzire repült, a jobb csípőjén landoló Melissából pedig fájdalmas kiáltás szakadt ki, ahogy a pisztolytok mélyen az oldalába nyomódott.

Erik Mahler félig felemelkedett a parancsnoki központ ajtaja elé felállított rögtönzött barikád mögül. Hosszú sorozatot eresztett meg géppisztolyából, majd a válla fölött hátrapillantott Melissára.

– Eltalálták?

– Nem!

Az ajtónyílásra mutató Melissa rémült sikolyára Erik visszafordult. A barikádon, katanáját csapásra lendítve, éppen egy BBE nindzsa próbált átmászni. Mahler közvetlen közelről tüzet nyitott, miközben a kard pengéje bal vállába hasított. A nyugalmazott hauptmann jobbra gurult a csapás erejétől, de rövid sorozata köldöktől nyakig felnyitotta a nindzsa mellkasát, és visszalökte az élettelen testét a barikád túloldalára.

Újabb, árnyékba öltözött és halálszagot árasztó nindzsa lendült át az akadályon, és kardjának markolatával a feltápászkodni készülő Mahler halántékára sújtott. A rövid, erőteljes ütés a padlóra küldte az egykori katonát, aki nyöszörögve rángatózott saját vérének egyre növekvő tócsájában, A nindzsa elégedetten felmordult, és Melissa felé fordította a figyelmét.

A BBE ügynöke homlokára tolta látókészülékét, és egyenetlen fogsorával Melissára vigyorgott.

– Tehát az Ezüst Sas helyett végül itt akadtunk magára. Ez sokkal inkább megtisztelő. – Közelebb lépett, és terpeszben megállt a lány előtt. Megsimogatta Melissa hosszú, aranyszőke haját, majd elmosolyodott. – Örvendek a találkozásnak, Melissa Steiner. A koordinátor üdvözletét hoztam.

Melissa összekuporodva a hátára gördült. Jobb keze a pisztoly markolatára fonódott, melynek viselése ellen annyira tiltakozott. Feljebb emelte a fegyver csövét, és mutatóujja rászorult az elsütőbillentyűre.

Tűz és acél vágott utat magának tomboló dühvel a pisztolytokon keresztül. Az első lövedék a nindzsa gyomrába csapódott, és a levegőbe emelte a guggoló férfit. A következő két golyó a mellkasába fúródott. A nindzsa megpördült tengelye körül, de még halála pillanatában is megpróbálta meglendíteni kardját. Végül az Ezüst Sasra néző üvegfal tövében, ülő helyzetben merevedett mozdulatlanná. Katanája közvetlenül mellette, hangos koppanással hullott a betonra.

Melissa reszketve és könnyezve meredt az emberre, akit éppen az imént ölt meg. A lőpor fanyar bűze sem tudta elnyomni a kifolyt vér émelyítően édes szagát. Bal kezével hiábavalóan próbálta meg eltüntetni a vérnyomokat illatosított nadrágjáról. Istenem, megöltem egy embert!

Clovis kijózanító pofonja végre visszahozta Melissát a valóságba.

– Ő már meghalt – mondta kíméletlenül a törpe –, mi viszont még nem. Tűnjünk el innen.

Melissa remegve nézett fel Clovisra. A törpe vaskos ujjával egy nyitott panelre mutatott a számítógépkonzol alatt, ahol eddig dolgozott.

– A számítógépnek is szüksége van hűtésre, és talán le tudunk lépni az alagúton keresztül. Gyerünk.

Melissa teljesen eltompulva mászott be a sötét nyílásba. Clovis két géppisztolyt lökött be utána, majd – miután lecsatolta gólyalábait – térdre ereszkedett és ő is bemászott a keskeny alagútba. Amikor egész testével beért, megfordult és behúzta maga mögött a panelt.

Útközben Melissa semmi kézzelfogható jelét nem adta, hogy megértené Clovis utasításait, mindenesetre a törpe útmutatásának megfelelően haladt előre a szellőzőben. Ennyi halál és pusztulás, és mindez miattam. Andrew és von Breunig kapitány is az én hibámból halt meg. Hilda Mahlert özveggyé tettem. A lövészrajok emberei mind odavesztek a védelmemben. Soha nem érdemeltem ki ilyen mértékű hűséget. Miért?

Clovis a bokájánál fogva megállította Melissát, aki visszafordult, és ránézett a törpére. Beletelt egy percbe, de végül megértette a férfi heves gesztikulációját. Együtt félrecsúsztatták a fejük felett lévő panelt.

Clovis előhúzta Melissa pisztolyát. Ügyetlenül tartva kezében az ormótlan fegyvert, a törpe lassan felállt, és körbevizsgálódott a szobában. Miután megbizonyosodott róla, hogy nincsenek közvetlen veszélyben, talpra segítette Melissát is.

– Tiszta a levegő, arkón. Ne felejtse ott a puskákat.

Melissa dühösen a férfi felé fordult.

– Nem. Elég halált láttam már. Látni sem akarom őket.

Clovis apró arca dühös vicsorba torzult a szoba félhomályában.

– Mégis mit gondol, mi az ördög folyik itt? Ez nem valami holovid sorozat! Ez maga a háború!

– A fenébe, én is nagyon jól tudom. – Melissa beleharapott az ajkába, hogy megfékezze reszketését, de a görcsös remegés már egész testére átterjedt. Könnycseppek vájtak utat maguknak a vékony porrétegben, amely a rövid kúszás során rakódott az arcára. – Tudom, mennyire valódi és azt is, hogy Andrew többé nem tér vissza. – Elfordult a törpétől. – Nem akarok több gyilkolást.

Nagyobb erővel, mint azt Melissa valaha is el tudta volna képzelni, Clovis megragadta ingének vállát, és maga felé fordította a lányt.

– Csakhogy engem egyáltalán nem érdekel, hogy maga mit akar, és biztos vagyok benne, hogy az a csapatnyi morcos Kurita is osztozik a véleményemben. Magam hoznám a fegyvereket, de még ezt a rohadt pisztoly is alig tudom tartani! – Megrázta a fejét, és utálkozva nézett tömpe ujjú kezére. – Hát ez óriási! Mindig is erről álmodtam: hogy udvari törpe lehessek, összezárva elkényeztetett hercegnőkkel, akik azt hiszik, minden paraszt az életükkel tartozik nekik.

Melissa elkapta Clovis zubbonyának gallérját és erősen megrántotta.

– Ne mondja ezt még egyszer! Erre nem szolgáltam rá! – Eleresztette a férfit, és tenyerébe temette porlepte, könnyes arcát. – Miért kell embereknek meghalniuk miattam?

Újra megérezte Clovis kezét a vállán, de a törpe ezúttal nem fordította maga felé.

– Elfelejtettem, hogy maga még szinte gyerek – mondta sokkal lágyabb hangon. – Figyeljen. Az ok, amiért harcolunk, amiért von Breunignak, Redburnnek és a többieknek meg kellett halniuk, nem maga. Csak a tündérmesék szereplői teszik kockára az életüket néhány szőke hajfürtért és formás lábért. Mi nem ezért küzdünk.

Melissa keze lehullott az arca elől. Megfordult, és Clovis barna szemébe nézett.

– Akkor miért? Miért harcolnak?

A törpe vállat vont.

– A jövőért. Mindenkiben él a remény, hogy még életében jobbá tudja tenni a dolgokat. Arinak ellenére, hogy a Kuriták teljesen másképpen tekintenek a világra, ezek a nindzsák és a közeledő mechek is a változtatás szándékával vannak itt.

– Ön testesíti meg számunkra a jövőt. Valójában nem önért, ön mellett vagy az ön védelmében harcolunk. Azért küzdünk, hogy a jövőképünk – melynek ön is része – az ő jövőképük fölé kerekedjen. Ha most itt meghal, rengeteg álom is magával pusztul.

Melissa az alagút padlóján heverő fegyverekre nézett.

– De nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék-e még egyszer rálőni valakire.

Clovis megfordította a pisztolyt, és Melissa felé nyújtotta.

– De ha ön nem képes harcolni a jövőért, akkor ki fog? – Clovis beszéd közben úgy meredt maga elé, mintha fényéves távolságokba bámulna. – Emellett magának és nekem kötelességünk megvédeni a Nemzetközösséget. A drakónok vannak a nyomunkban, de aki kitervelte az elrablását, a Nemzetközösség területén rejtőzik. Ki kell jutnunk innen, hogy ne tudjon hasznot húzni ebből a kis árulásból.

Bár szeméből könnyek csorogtak, és arca megtört kifejezést tükrözött, Melissa lehajolt, hogy felvegye az automata fegyvereket. Azután félreállt, és előreengedte a törpét.

Clovis kilépett a lyukból, majd az ajtóhoz lépett, Melissa pedig követte. Óvatosan kiosontak a szobából, elindultak a központi csarnok irányába. Az irányítóközponttól távolodva gyorsan elérték az Echo szintre vezető szerelőlépcsőt.

Clovis elmosolyodott.

– Ha jól emlékszem, Monahan vikomt a kis dokkolóállás mögött rejtette el a kompot. Azzal utazgatott a közeli aszteroidákra, amelyeken a társaság bányászatot folytatott. Ha a BBE nindzsák még nem pusztították el, el tudunk vele rejtőzni valamelyik másik aszteroidán.

Melissa bólintott, és elindult lefelé a lépcsőn, majd amikor leért, fedezte Clovis útját. A lépcső legalján ellenőrizte a külső folyosót, aztán jelezte, hogy tiszta a levegő.

Amikor kilépett az ajtón, mindössze elmosódott mozgást érzékelt a szeme sarkából, ahogy az eddig az ajtónyílás fölött függeszkedő nindzsa rávetette magát. Izmos karját a lány nyaka köré fonta és kirúgta a kezéből a puskát. Melissa megpróbálta elérni a csípőjén függő pisztolyt, de támadója előbb egy ütéssel lebénította jobbját, majd durván a falhoz csapta az arkónjelöltet. Melissa csillagokat látott, ahogy feje a kemény betonfelületnek ütődött. A szeme előtt villogó fényeken keresztül ki tudta venni, hogy a nindzsa egy ollózó rúgással a padlóra küldi Clovist. A kommandós egyetlen sima, olajozott mozdulattal kivonta katanáját. Jobb füle mellé emelte a kardot, miközben Clovis egyik kezét felemelve próbálta kivédeni a közelgő csapást.

– Ne! – kiáltott Melissa élesen, és igyekezett minél több tekintély és erélyességet belezsúfolni a hangjába. – Én vagyok Melissa Steiner. Ne ölje meg! – A nindzsa, aki megszokta, hogy parancsokat teljesítsen, mozdulatlanná dermedt, majd lassan megfordult. Leeresztette a pengét és mélyen maghajolt.

– Megtisztel, arkónjelölt – mondta, és a lépcső felé mutatott. – Kérem, kövessen a parancsnokomhoz.

Melissa látta, hogy a kommandós bal válla megrándul, valami megperdíti a férfit, de a lövés hangja csak ezután ért el hozzá. Mielőtt végiggondolta volna, mit is tesz, jobb kezével előhúzta az oldalán függő pisztolyt. Miközben a nindzsa a folyosót fürkészte, és a csípőjéről lógó karabiner után kapkodott, Melissa a gyomrához szorította a pisztoly csövét, és megrántotta a ravaszt.

A nindzsa összegabalyodott végtagok és kilövellő vér felhőjében tántorodott hátra. A haldokló a sebre szorította kezét és felüvöltött fájdalmában, de Melissa nem érzett sem szánalmat, sem lelkiismeretfurdalást. Hűvös harag töltötte el, harag az emberek és események iránt, amelyek arra késztették, hogy megölje ezt az embert. Talán most kezdek rászolgálni arra, ami egyszer az enyém lesz. Mielőtt elfogadnám a felelősséget mások iránt, előbb saját magamért kell felelősséget vállalnom. Ezúttal elmaradt a lelke mélyéről feltörő gúnyos kacaj.

Továbbra is a halott nindzsára szegezve a fegyvert, Melissa abba az irányba pillantott, amerről az első lövés érkezett. A falnak támaszkodó, horzsolásokkal borított, szakadt ruházatú Andrew Redburn hadnagy lassan leeresztette a kezében tartott puskát. Sötétzöld zubbonyának bal fele szinte teljesen eltűnt, mindössze egy szakadozott szélű, véráztatta szövetcsík kötötte össze ruhájának vállát és kézelőjét. Nadrágja sem festett sokkal jobban, az égett szélű szakadások némelyike még mindig füstölgött. Redburn köhögött néhányat és fél térdre zuhant.

Melissa egy utolsó pillantást vetett a BBE kommandós testére, majd Clovisszal a nyomában végigrohant a folyosón.

– Andrew! Hát mégis él! Hála Istennek! – Gyengéden megérintette a hadnagy arcát. Keze nedves lett a mech-harcos füléből szivárgó vértől.

Andrew ismét köhögött és összerázkódott. Szája szögletén apró vér-csepp buggyant ki.

– Igen, nagyjából ez a helyzet.

– Milyen súlyos a sérülésed? – kérdezte Clovis.

Andrew vállat vont.

– Megrepedhetett néhány bordám, és a robbanástól beszakadt a dobhártyám. Nem hallok valami jól és valószínűleg kilyukadt a jobb tüdőm. Csak akkor fáj, ha lélegzek. Ez nem mondható el a fickóról, aki a lábamon ült a detonáció pillanatában. Az ő teste védett meg a robbanástól.

Melissának sikerült kierőszakolnia magából egy mosolyt.

– Clovis tud egy hajót a hátsó dokknál. Képes saját erejéből járni?

Andrew bólintott, és lassan talpra kászálódott.

– A pokolba, ha van rá esély, hogy lelépjek erről a kőgolyóról, még táncolni is képes vagyok. – Melissa a válla köré akarta kanyarítani Andrew karját, hogy könnyebbé tegye ez útját, de a hadnagy megrázta a fejét.

– Ha használnia kell a puskát, nem jó, ha tele van a keze. Ha egy kis szerencsénk van, csak ezt az egy fickót küldték erre a szintre. – Andrew a halott nindzsára mutatott. – Clovis, hozd azt a konyhakést. Neked is szükséged lehet fegyverre.

A törpe felkapta a tantót és a csapat élén elindul a folyosón. A trió maximális körültekintéssel haladt előre. Annak ellenére, hogy Melissa az imént belesétált a nindzsa csapdájába, mindkét férfi az ő utasításait követte. Ő pedig, hogy rászolgáljon bizalmukra, az átjáró minden szegletét gondosan megvizsgálta és csöndesen jelzett, ha valami veszélyt szimatolt.

A háromfős társaság óvatosan vágott át egy már lezajlott hosszú összecsapás helyszínén. Amikor elérték azt a pontot, ahol Andrew lövészraja odaveszett a robbanásban, a kiontott vér és az égő hús bűze legyűrte Melissát. Térdre roskadva öklendezett, de visszautasította a két férfi segítségét, amikor azok talpra akarták állítani. Megfizetek ezeknek az embereknek az áldozatáért – fogadkozott csendesen. Benyújtom a számlát a cselszövőknek…

Ahogy továbbhaladtak a csata nyomait magukon viselő folyosókon, már semmi nem gátolta őket gyors előrehaladásukban. Melissa még megkönnyebbülten el is mosolyodott, amikor elérték a hátsó dokkhoz vezető átjárót.

– Ez lesz az, uraim. – Intett Andrew-nak, hogy biztosítsa a pozícióját, és teljes erejéből rohanni kezdett, át az utolsó folyosón. Félúton járt, amikor hirtelen lassítani kezdett, majd megállt.

Andrew is kilépett és mellé sétált, fegyvere a lányéval egyszerre koppant a betonozott talajon. Clovis kikémlelt a sarok mögül, és erejét vesztve nekidőlt a falnak. Megrázta túlméretezett fejét.

– Annyira közel voltunk… annyira közel.

A kapituláció egyezményes jeleként mindhárman a magasba emelték kezüket.

A folyosót előttük egy Panther zárta el. A mech és pilótája udvarias meghajlással fogadta el feltétel nélküli megadásukat.

NEGYEDIK KÖNYV

A2341CA

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. május 26.

 

Dan kétségbeesetten tárta szét karját.

– Én vagyok itt az egyetlen, aki komplett őrültségnek képzeli ezt az egészet? – Körbehordozta pillantását az ovális konferenciaasztal körül, de a Kell Kopók vezetői stábjának tagjai kerülték a tekintetét. – Igen, a Kurita területre való ugrás valóban briliáns ötlet volt. Soha nem is sejtenék. És tudjátok, miért? Azért, mert teljes mértékben eszement ötlet. Miért nem látjátok már be ti is?

A gyengén megvilágított tárgyalóterembe vezető keskeny átjáró ajtaja halk szisszenéssel félrehúzódott. A sápadt és elgyötört Patrick Kell nehézkesen bevonszolta magát a terembe és óvatosan leereszkedett egy székre Dan balján. Mivel Patrick nem viselt inget, mindegyikük láthatta a bal oldalán lévő vágott sebet takaró vastag kötéseket. A pólya közepén halványrózsaszín folt jelezte, hogy a seb még nem hegedt be teljesen.

Patrick mosolyogva bólintott az asztal távolabbi végén ülő Janos Vandermeer kapitány felé.

– Szép munka volt, Janos.

A kapitány dicséretére Dan megrándult, mintha valami megszúrta volna. Hitetlenkedve csóválta a fejét, de Patrick Kell jobbjával megveregette a mech-harcos karját.

– Nyugi, Dan. Azért van valami terv is az őrületünk mögött. – Kell összerándult a fájdalomtól és rögtön felemelte kezét, hogy elejét vegye a kérdések áradatának. – Sokkal jobban fájt, amikor leborotválták a mellemet, hogy feltehessék ezeket a kötéseket. Hála Istennek a Kuritáknak éles a kardjuk.

Körbenézett a helyiségben, de mindenhol beosztottai kíváncsi pillantásával találkozott tekintete.

– Janossal akkor dolgoztuk ki ezt a tervet, miután az orvosok összestoppoltak. A reménytelen helyzetek megkövetelik a kétségbeejtő megoldásokat. Amit most elmondok nektek, azt a legszigorúbb titoktartásnak kell öveznie. – Kell megvárta, hogy mindenki beleegyezően bólintson, csak utána folytatta:

– Janos emberei elfogtak néhány, a közeledő Kurita hajókról a földi embereik számára küldött üzenetet. Amikor megtudták, mi történt a bázisunknál, engedélyt kértek a teljes megsemmisítésünkre. – Patrick szeme összeszűkült. – Nem voltak kíváncsiak a csapataink helyzetére vagy az erőink nagyságára. Csak azt akarták, hogy mindannyian ott pusztuljunk!

– Visszavágó – mormolta Cat.

– Pontosan – bólintott komoran Kell.

Richárd O'Cieran gondterhelten ráncolta össze homlokát.

– Ha viszont ennyire a vérünkre szomjaznak, ezzel a kis trükkel semmit sem értünk el. Lenyomoznak minket, és könnyedén ránk találnak. A pokolba, elég közel vagyunk Dieronhoz, hogy felderítőhajókkal árasszák el ezt és a környező csillagrendszereket. – Az ugrócsapatok parancsnoka Dan felé biccentett. – Dannek igaza van. Kikerültük a lézereket, de belesétáltunk a PPC-k tüzébe.

Salome Ward egyetértően bólintott.

– Legalább egy hét kell hozzá, hogy feltöltsük a K-F hajtóműveket…

– Ez egy K8-as csillag, nem G osztályú – csóválta a fejét Dan. – Nagyjából 199 óráig fog tartani, de nem vagyunk az optimális feltöltési ponton és még ki sem eresztettük a napelemeket. A kiengedés és bevonás újabb öt órával hosszabbítja meg az időt.

Fitzpatrick őrnagy Janosra nézett, aki megfontoltan bólintott. Az őrnagy Patrick felé fordult.

– Bocsáss meg, Patrick, de ha másfél hetet itt töltünk, nekünk végünk.

– Tudom. – Patrick hátradőlt, és újabb fájdalomhullám futott végig a testén. – Ezért megpróbálkozunk valami nagyon veszélyessel. Pontosan annyira halálos, mint a sarkunkban lihegő Kuriták, de mégis nagyobb esélyt ad a sikerre. Janos, ismertesd a tervet, légy oly kedves.

A Cucamulus kapitánya felállt, és egy gombnyomással letompította a helyiség világítását. Félrecsúsztatott maga előtt egy rejtett panelt az asztalon, és láthatóvá vált egy számítógép billentyűzete. Maga elé húzta a klaviatúrát, és bepötyögött valamilyen utasítást, mire az asztal közepe felett életre kelt a Cucamulus holografikus diagramja.

– Bizonyára mindannyian felismerik a Kearny-Fuchida hajtóművet, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan leküzdjük a csillagok közötti óriási távolságokat. És azt is tudják, hogy a K-F hajtómű egyetlen ugrással harminc fényéves előrehaladást tesz lehetővé. Ezeknek a szerkezeteknek tetemes mennyiségű energiára van szükségük, hogy lyukat hasítsanak a világűr szövedékébe, és azon keresztül a célhoz juttassák a hajót.

Janos újabb parancsot ütött be a klaviatúrán, mire a vetített kép megváltozott. Ezúttal egy csillagtérkép jelent meg lassan forogva, hogy mindenki könnyen elolvashassa a feliratokat.

– Ahogy Dan is rámutatott – az Új-avaloni Katonai Akadémián kétségtelenül ilyesmit is tanítanak –, az A2341CA egy K osztályú csillag. Ha az optimális feltöltési pontnál lennénk, valamivel több mint 195 órába telne a hajtóművek feltöltése. Ha hozzáadunk két órát a napelemek kiengedése, és újabb hármat a bevonásuk miatt, akkor több mint nyolc napot kell itt vesztegelnünk.

Dan megrázta a fejét. Nyolc nap, ha a tökéletes pozícióban állnánk, de sajnos nem ott vagyunk. Nagyot nyelt, de nem szólalt meg. Azóta nem volt ilyen balsejtelmem, mióta tizenegy évvel ezelőtt Morgan Kell feloszlatta az ezredet. A pokolba, még az Elfordulás is könnyed szimulátorcsata volt ehhez a mostani kalamajkához képest.

Janos zavart mosollyal folytatta.

– A K-F hajtómű feltöltése nem azért tart ennyi ideig, mert a szerkezetnek ilyen hatalmas mennyiségű energiára van szüksége a működéshez. – Ujjai táncot jártak a billentyűzeten, és néhány egyenlet villant fel a levegőben. – Igazság szerint tizenhat óra alatt is elkészülhetünk.

– És ropogósra sülünk a mágneses indukcióban – nevetett Fitzpatrick.

– Nem egészen, Seamus – ellenkezett Janos. – A K-F hajtómű nagyon kényes szerkezet, ezért csak lassan szabad feltölteni. A hajtómű „forró töltése” molekuláris szintű károkat okozhat, vagy legalábbis ezt állítják az Uj-Avaloni Tudományos Intézet nagyfejűi.

– Talán rosszul tudják? – kérdezte Dan.

Janos gyorsan megrázta a fejét.

– Nem. Már többen is jelentettek sikeres „forró töltést”, de bizonyítani senki sem tudta. Más kísérletek viszont teljes kudarccal végződtek.

Salome megborzongott.

– Mi történt azokkal a hajókkal?

– Nem lehet tudni – vonta meg a vállát Janos.

Patrick Kell előrehajolt.

– Azt viszont tudjuk, hogy a hagyományos hajtóművel is fel lehet tölteni a K-F hajtóművet.

Cat elvigyorodott.

– Tehát feltöltjük a K-F hajtóművünket, és elhúzunk innen, mielőtt elméletileg ezt megtehetnénk. A drakónokat padig abban a hitben hagyjuk, hogy nem sikerült az ugrásunk.

– Erről van szó – bólintott lassan Patrick.

– Nekem nem tetszik – érvelt Dan. – Ha megpróbálkozunk vele, minden valószínűség szerint tényleg meghalunk egy félresikerült ugrásban. – Janoshoz fordult. – És mi van, ha tönkremegy a K-F hajtómű? Meg tudjuk javítani?

– Kétlem. – A kapitány leült. – A Cucamulus több mint háromszáz éves és – ha a korábbi Kurita hajónaplók fordításainak hinni lehet – legelső útja óta úgy működik, mint az álom. Mióta ez a hajó a csillagok között ugrál, még senki sem fedezte fel újra a K-F hajtóművek működésének titkát. Tehát ha ez történik, kénytelenek leszünk itt maradni.

Fitzpatrick hátradől a székében.

– Amíg a Kuriták értünk nem jönnek.

– Pontosan – bólintott Patrick. – Azt szeretném kérni tőletek, hogy foglaljátok le az embereiteket. Seamus, a techek és a légizsokéid gondoskodjanak róla, hogy a vadászokat bármelyik pillanatban bevethessük. Ha feltűnik egy Kurita hajó, amelynek a kapitánya Janoshoz hasonlóan szintén ismeri a nem szokványos, ugrópontokat, azonnal szükségünk lehet rájuk. Salome, minden mechünk legyen teljesen működőképes, és az elfogott Pantherek közül is annyi, amennyit csak rendbe tudtok hozni. Akiknek nincs ugrórakétákkal felszerelt mechje, azok kapják meg a Panthereket.

Patrick ezután az ugrócsapatok parancsnokához fordult.

– Rick, az embereid álljanak készenlétben. Ellenőrizzék a felszereléseiket, különösen azokat, amelyre akkor lesz szükségük, ha el kell hagyniuk a hajót.

– Úgy hangzik, mintha bonyodalmaktól tartanál – szólalt meg gyanakodva Dan.

Patrick lebiggyesztette az ajkát.

– Dan, mindenekelőtt nem szeretném, ha az emberek rémülten rohangálnának összevissza közelgő haláluk biztos tudatában, amikor megtudják, hogy ugrunk. Senkinek sem kell tudni róla, hogy ilyen gyorsan távozunk. Néhányan kétségtelenül eleget tudnak a K-F hajtóművekről ahhoz, hogy aggódni kezdjenek, de nem akarom, hogy a fatalizmus aláássa az emberek morálját. Mindenkinek kell valami munkát adni, hogy ne legyen idejük átgondolni a tervünket. Elég, ha annyit tudnak, hogy rövidesen lelépünk innen.

Salome megköszörülte a torkát.

– Ez nem csak Dan kérdése volt, Patrick. Te és Janos már döntöttetek az úticélunk felől? És ha igen, tartasz attól, hogy ott valami zűrbe csöppenhetünk?

Kell bólintott, és Janosra nézett, de a kapitány megrázta a fejét, aztán a konzolján világító kék fényre mutatott.

– Sajnos, nekem azonnal a hídra kell mennem. Majd szólok, ha valami érdekes történt.

– Hát jó. – Patrick megvárta, hogy Vandermeer mögött becsukódjon az ajtó, mielőtt folytatta volna. – Egy olyan rendszerbe fogunk ugrani, amely tulajdonképpen csak egy aszteroidaövezetből áll. A tavalyi évig egy bányatársaságnak adott otthont, de a cég tönkrement. Wayland Smith, akire bizonyára sokan emlékeztek, mielőtt az… Szóval, Wayland lelépett a Kurita befektetők pénzével, akik a kimerült bányákból szerettek volna hasznot húzni. Azóta bizonyos emberek használják…

Dan elvigyorodott.

– Ahogy kimondtad, hogy „bizonyos emberek”, mintha a „Heimdall” szócskát hallanám a háttérben visszhangozni. – Dan látta, hogy a többi tiszt is mosolyog és bólogat. Mivel Dan az Egyesült Világokban nőtt fel és az apja besurranó patkányokra vadászott, sosem értette, miért éreznek a többiek valamiféle romantikus kötődést a törvényen kívüli szervezet iránt. Megrázta a fejét. – Tudhattam volna.

– A végén úgyis hűséges lyránt faragunk belőled, Dan – nevetett rá Salome.

– Janos azt mondja, az egyik „kalózpontja” pontosan a főbázis mellett van, nagyjából egy órányira magától a bázistól. Nem számítok semmiféle zűrre, de azt akarom, hogy mindenki álljon készen.

Az összegyűlt tisztek egyszerre bólintottak.

– Mennyi ideig fog tartani a feltöltés? – O'Cieran kérdése minden jelenlévő figyelmét Patrickre irányította.

– Janos szerint huszonnyolc százalékos esélyünk van a meghibásodásra, ha huszonöt óráig töltünk, de ebből már három óra letelt. – Patrick arca megvonaglott a fájdalomtól, ahogy széttárta karját. – Az esélyek javulnak, ha több időnk lesz, és romlanak, ha kevesebb.

Az asztal fölött lebegő holografikus kép helyét hirtelen Janos fejének és felsőtestének alakja foglalta el.

– Patrick.

Kell megnyomtá az adóvevő asztalba épített gombját.

– Hallgatlak.

– Kurita hajó érkezett a nadír ugróponthoz. Már útnak is indított egy gyorsan közeledő, Invader osztályú űrjárót.

– Érkezési idő?

– Huszonegy óra.

Kell megfontoltan bólintott.

– Tehát tizenkilenc óránk maradt a K-F hajtómű feltöltésére. Milyenek így az esélyeink?

Janos arcvonásai kelletlen grimaszba gyűrődtek.

– Rosszabbak, Patrick. Sokkal rosszabbak.

Austin Brand hadnagy gyorsan eleresztette Meg Lang kezét, majd mindketten vigyázzba merevedtek, és tisztelegtek a közeledőnek.

– Jó napot, százados.

Dan felemelte a fejét, tekintete kitisztult. Emberei a Cucamulus fedélzeti agro-telepének egyik almafája alatt üldögéltek eddig. A gondolataiba merült százados észre sem vette a két harcost. Rámosolygott a párra, de rögtön össze is húzta a szemöldökét.

– Miért nincsenek a Nuadán, hogy előkészítsék a mechjeiket?

Meg elmosolyodott.

– A Wasp tökéletes állapotban van, Austin Commandóját pedig a Lugh-ra hajózták be.

Dan szigorúan Austin Brandre nézett.

– Hadnagy, úgy emlékszem, megkértelek az egyik Panther átvizsgálására.

– Már végeztem vele, Dan – bólintott Brand. – Jackson azt a Panthert adta nekem, amelyiket felvittem a Nuadára, így a többieknek szükséges idő töredéke alatt elvégezhettem az átprogramozást. Ne felejtsd el, a Panther még az ugrórakétáival együtt is sokkal egyszerűbb szerkezet, mint az én Commandóm. Az új mechem már a Nuada ugródokkjában van, pontosan a Valod és Meg Waspje között.

Dan zavarodottan biccentett.

– Mind a tizenkét helyet kitöltöttétek?

Brand az ujjain számolta a mecheket.

– Te, Meg, Eddie és én alkotjuk az egyik szakaszt. Azután ott van még Ward őrnagy Wolverine-je és Fitzhugh Catapultja. Hogy teljes legyen a szakasz, melléjük rendelték McWilliamst és Laskert, szintén a zsákmányolt Pantherekkel.

Dan elfintorodott és megragadta az egyik vastag faágat.

– Ez még csak nyolc mech. Nem lesz ez így jó.

Meg töprengő arckifejezéssel pillantott Austinra.

– Jackson és Jones kipofozott még két Panthert, azokba bele lehetne ültetni Bethany Connort és Catet. Így már tízen lennénk.

Dan felnézett.

– És mi van a Victorral?

Austin megrázta a fejét.

– Még mindig a Macen van, Kell ezredesre kódolva. Az itteniek közül senki sem lenne képes vezetni.

– Nos, akkor irány a hangár – mondta Dan. – Nemsokára indulunk, és Patrick azt akarja, hogy érkezéskor mindenki álljon készen a ledobásra.

– Forró terület lesz? – kérdezte homlokráncolva Meg.

Dan kuncogott.

– Ez itt Kurita terület.

– Buta kérdés volt – ismerte el Meg.

– Aha – tette hozzá Brand –, de nekem van egy kevésbé buta is. – A hadnagy szeme gyanakodva szűküli össze. – Hogyan tudjuk feltölteni ilyen gyorsan az űrugrót, ha még a napelemeket sem helyeztük ki?

Dan felkapta a fejét és dühösen ráförmedt beosztottjára.

– Semmi közöd hozzá, hadnagy. Téged nem azért fizetnek, hogy gondolkodj. Amikor majd százados leszel, gondolkodhatsz. Lelépni.

Dan fogcsikorgatva nézett távozó emberei után.

– És amikor majd azért fizetnek, hogy gondolkodj – mormolta maga elé –, akkor majd azt kívánod, bárcsak ne kéne.

52.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 26.

 

Fuh Teng és szerelője, Tung Yuan gyanakodva kémlelte az utcai lámpa fénykörét körbevevő fekete árnyékokat.

– Justin, biztosan bölcs dolog volt Montenegróba jönni ilyen késői órán? – Miközben beszélt, Teng szemmel tartotta az éjszakai utcán lődörgő gyanús külsejű járókelőket.

A mech-harcos a raktárház falának vetette a hátát, és halk kuncogás kíséretében megrázta a fejét.

– Nem kell aggódni, Gray Noton maga gondoskodott ennek a helynek a biztonságáról.

Yuan magában morogva még mélyebbre süllyesztette kezét steppelt fekete kabátja zsebébe.

– De mivel meghalt, semmi okunk a túlzott önbizalomra.

Justin felkacagott, és újra a lámpa által megvilágított ajtó felé fordult. Zsebéből előhúzott egy kulcsot, és a zárba illesztette. A halk kattanás után kitárta az ajtót, majd betessékelte kísérőit a raktárház sötét belsejébe. Ahogy Justin becsukta mögöttük az ajtót, a koromfekete sötétség szinte magába olvasztotta őket.

Justin felkapcsolta a világítást, mire a fénycsövek pislákolva életre keltek. Ahogy a halványrózsaszín fényben Yuan végre körülnézett, elakadt a lélegzete az elé táruló látványtól. Techje is hátratántorodott meglepetésében, mintha túl sok alkoholt fogyasztott volna.

Fuh Teng megfordult, és mandula formájú szemével Justinra nézett.

– Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt fogod használni?

Justin bólintott, ajka keskeny mosolyra húzódott.

– Azt szeretném, hogy te és Yuan vizsgáljátok át. Semmi módosítás, csak nézzétek meg az áramköröket, és gondoskodjatok róla, hogy ma estére működőképes legyen.

– És mi legyen a jelzéssel? – tudakolta Yuan.

Justin elvigyorodott.

– Nem jutott eszembe semmi jobb, úgyhogy hagyjátok rajta.

Justin hunyorgott a stúdiólámpák perzselő fényében. Egy telt idomú szőke föléhajolt, és bepillantást engedett gömbölyded domborulataira, miközben az utolsó simításokat végezte a mech-harcos sminkjén.

– Készen is vagyunk, Mr. Xiang – turbékolta. – Most már ugyanolyan higgadtnak és rettenthetetlennek néz ki, amilyennek én ismerem.

Uramisten, annyi parfümöt rakott magára, hogy az már az már az Árész Konvenció 3. Osztályú atrocitásainak hatálya alá esik. Justin kierőszakolt magából egy mosolyt.

– Talán már csak egy hálózati csatlakozóra lenne szükségem a hűtőmellényem számára.

A nő néhány másodpercig bamba tekintettel meredt rá, majd fülsértő hangon felkacagott.

– Ó, arra gondol, hogy a lámpák egy kissé melegek? – Vonakodva kiegyenesedett. – Ha bármire szüksége volna, csak szóljon. – Egy apró papírfecnit tűzött Justin hűtőmellényének mellrészébe. – Bármikor.

Justin bólintott, és a nő távozta után Philip Capet-ra pillantott. Kifejezetten idegesnek tűnik. Nagyszerű. Justin lassan megcsóválta a fejét.

– Mit bámulsz annyira, Xiang? – förmedt rá Capet.

– Egy beszélő hullát.

– Nem látok a közelben egyetlen tükröt sem, Xiang – hárította el nevetve a támadást Capet.

Justin halványan elmosolyodott.

– Remélem, rádiókapcsolatba lépsz majd velem a csata folyamán. Tudni akarom, mit látsz, amikor az életed lepereg a szemed előtt. Hallani akarom a nyüszítésedet.

Capet felpattant, de a műsorvezető érkezése elejét vette a kezdődő ökölharcnak. A kisminkelt férfi sárga sportzakójában és fekete nadrágjában úgy nézett ki, mint egy óriási dongó.

– Hé, fiúk, semmiféle verekedést nem akarunk látni, mielőtt elkezdenénk az adást. – Kezét Capet vállára helyezte, és lassan visszanyomta a bajnokot a székére.

A műsorvezető elhelyezkedett a két ellenfél között, egy mikrofont csíptetett zakója hajtókájára, és a vörös lámpa felgyulladásával egy időben belemosolygott a holokamerába.

– Üdvözlöm önöket, kedves sportrajongók az „Előzetes megbeszélés” című műsorban, amely megismerteti önöket a közelgő harc résztvevőivel. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Kevin Johnson, és a ma esti különleges műsorban én leszek a házigazdájuk

A műsorvezető Philip Capet-hoz fordult.

– Bal oldalamon foglal helyet Philip Capet, a solarisi harcok Nyílt Osztályának jelenlegi bajnoka. Bizonyára már számos alkalommal látták őt harcolni. Két tucatnyi győzelemmel büszkélkedhet itt, az arénákban, és még ennél is többel katonai pályafutása folyamán. Nagyon örülök, hogy eleget tett a meghívásunknak, Philip.

– Részemről a megtiszteltetés, Kevin.

Johnson ezután Justint vette sorra.

– És itt köszönthetjük Justin Xiangot is. Ő még új jövevénynek számít itt, de felemelkedése igen figyelemre méltónak mondható. Hét alkalommal lépett a harctérre, és eddig minden ellenfelével végzett. Akik követték eddigi tevékenységét, tudhatják, hogy minden megölt harcos az Egyesült Világok állampolgára volt. Egyiküknek sem sikerült megszöknie előle és Centurionja, a Yen-lo-wang elől. Üdvözlöm a fedélzeten, Justin.

– Zao, Kevin. Nagyon örvendek.

Kevin ismét a kamerába mosolygott.

– Kedves nézőink, egy percen belül folytatjuk a két harcossal, de először hallgassanak meg egy rövid felhívást az ENFE sorozótisztjétől.

Johnson mosolya a kamerán kialvó vörös lámpa fényével szinkronban vált semmivé.

– Oké, nagyon jó. Most pedig egy kicsit dobjuk fel a műsort, rendben? – Csiptetős irattartójába pillantott. – Ha visszajöttünk, beadunk egy előre elkészített összeállítást Capet pályafutásáról, aztán a magáéról, Justin. Ezután következik egy rövid ismertető a Kurita arénáról, majd jöhet az élő interjú. És vigyázzanak a nyelvükre. Justin, az utolsó kérdésem majd az lesz, milyen mechhel fog harcolni ma este.

– A szerződésem szerint nem vagyok köteles felfedni a gépem típusát – rázta meg a fejét Justin.

Johnson visszafordult a kamera felé, mert a műsor producere lázasan integetett neki.

– Menj a jelöléshez, Kevin – kiáltotta a férfi. – Adjátok be az Ishiyama komplexumot.

Johnson felemelkedett a székéről és a padlóra festett, jól látható fekete „X”-hez lépett. A kamera ráközelített, és a Kurita aréna, az Ishiyama – vagy más néven a Kő Hegység – materializálódott Johnson előtt.

– A húsz évvel ezelőtt, Solaris City Kobe Körzetének közepén épült aréna a legnépszerűbb helyszín a viadalok rajongói között. Mechekre méretezett alagútjai több szinten keresztül kanyarognak egymás fölé és alá. Bár az aréna összes térképe megsemmisült az építés után, a pletykák rejtett átjárókról és elmozdítható falakról szólnak, amelyek teljesen megváltoztathatják a föld alatti háború helyszínét. Philip, ön már harcolt ezelőtt is az Ishiyamában – szólította meg Johnson Capet-t.

– Így van, Kevin – bólintott Capet. – Nyolc hónappal ezelőtt két Stingerrel és egy Pantherrel szálltam szembe a labirintusban. Hosszú csata volt, de elkövették a klasszikus hibát: ahelyett, hogy együttműködtek volna, szétszóródtak, én, pedig egyesével bántam el velük:

Johnson bólintott, és következő kérdésével Justin felé fordult.

– Justin, mit gondol az első ishiyamai harcáról?

– Bízom magamban – válaszolt Justin. – A labirintus a taktikus harcosoknak kedvez, s ezzel Capet-t még véletlenül sem lehetne megvádolni…

– Tartogatok egy-két meglepetést a számodra, Xiang! – Capet felugrott, és ujjával Justinra bökött. – Lehet, hogy jobb harcosnak képzeled magad nálam, de megtanultam néhány dolgot a Solarison….

Justin összeérintette ujjhegyeit és visszaült.

– Megtanultad például, hogyan kerülj el egy csapdát, Philip?

A kamera elmozdult, hogy jobban vehesse a fejét csóváló Capet-t.

– Ami Armstrong esetében sikerült, nálam nem fog bejönni.

– Nem is arra gondoltam, Philip. Én Uravanra céloztam.

Állati üvöltés szakadt ki Capet torkából, de Johnson gyorsan előrelépett, és a két mech-harcos közé állt. Határozottan hátralökte Capet-t, de utána elkövette azt a hibát, hogy mosolyogva a kamera felé fordult. Capet ütése az állán csattant, az ütés lendületétől elcsavarodott a feje. Johnson hang nélkül terült el a stúdió padlóján.

Capet megállt a műsorvezető felett, de továbbra is Justinra meredt.

– Megdöglesz, Xiang! Nem azért, mert megnyerem a harcot, és nem is azért, mert a nemzetem a halálodat követeli, hanem mert én azt akarom! – Capet letépte magáról a mikrofont és elhagyta a helyiséget.

A bemondó hangja betöltötte Justin neurosisakját, miközben a harcos újra ellenőrizte mechje berendezéseit.

– Nos, Kevin – mondta éppen a műsorvezető –, talán ez volt életed eddigi legmozgalmasabb interjúja.

– Az biztos.

– Hogy van az állad?

– Nehéz ezt elmondani, Karl – morogta halkan Kevin –, de ha valóban tudni akarod, talán megkérhetjük Philip Capet-t, hogy a harc után eszközöljön rajtad is egy bemutatót,

Justin elnevette magát, ahogy a bemondó óvatosan más irányba terelte a beszélgetést. Műszerfalának helyzetjelző monitora szerint mindkét nehéz lézere tökéletes állapotban volt. A gépágyúk szintén rendben lévőnek látszottak, akárcsak a mellkas közepes ikerlézerei. Takarékosan kell használnom a gépágyúkat, mert nincs túl sok lőszerem hozzájuk. Csak akkor lőhetek velük, amikor a lézereimnek hűtésre van szükségük.

Az irányítópult zöld lámpája életre villant. Justin mosolyogva figyelte, ahogy a vastag ajtó félrecsúszik, és az alagútban elhelyezett holokamera a mechjére fókuszál. Gépének mindkét karját felemelve előrelépett.

Kevin Johnson meglepett hangja betöltötte a pilótafülkét.

– Látod, amit én, Karl? Xiang Riflemant használ, akárcsak Capet! Ez bizony érdekes küzdelemnek ígérkezik. Nézzük, rá tudunk-e közelíteni a mech mellkasára festett jelzésre.

Ez az, Kevin. Biztos vagyok benne, hogy a nézőidnek tetszeni fog.

– Blake Vérére! – csúszott ki Johnson száján.

– Mi az, Kevin? – tudakolta izgatottan Kari. – Én úgy veszem ki, mintha egy szellem karikatúrája lenne, körülötte pedig egy célkereszt.

– Mert ez a Rifleman Gray Notoné volt – válaszolt Johnson halkan. – Xiang pontosan a neve miatt választotta.

– Miért, mi a neve?

Johnson vérfagyasztó hangon felnevetett.

– Legendapusztító.

Justin megszüntette a kapcsolatot, és kilépett a folyosóra. Balra fordította a nehézkes mechet, majd elindult az emelkedőn. Az alagút természetes sima falai átmenet nélkül illeszkedtek a sztalaktitokkal díszített mennyezethez. A padlót sztalagmitok és leomlott falak valamint mennyezet törmeléke borította, de ez nem gátolta a Rifleman haladását.

Justin elérte a hosszú, egyenes folyosó végét, és felkészült, hogy beforduljon az élesen jobbra kanyarodó átjáróba. Mechje sérülékeny hátát a falnak vetette, és óvatosan oldalazva kidugta fegyverének csövét az alagútba. Amikor semmi sem történt, Justin továbbaraszolt, amíg teljesen tisztán rá nem látott a másik folyosóra.

Hirtelen megtorpant, mert észrevette, hogy az alagút bal fele teljes hosszában erősen tagolt. Az összeérő cseppkövek által létrehozott oszlopok elég vastagok hozzá, hogy profilból elrejtsenek egy mechet, de a rések túl keskenyek ahhoz, hogy át is férjen közöttük. Ez viszont azt jelenti, hogy egyetlen lendülettel kell átkelnem ezen az átkozott lőtéren. Nem túl kecsegtető megoldás.

Justin felkapta a fejét, amikor infravörös érzékelőjének képernyőjén lassan tekergő vékony, vörös indákat fedezett fel a folyosó távoli végénél. Isten hozott. Mindkét karját felemelte, és türelmesen várakozott. Abban a másodpercben, amikor a Garret TII-A kommunikációs rendszer forgó radarantennája láthatóvá vált, Justin középre igazította a célkeresztet, és hagyta lassan lefelé süllyedni, miközben a másik Rifleman sziluettje egyre nagyobbá nőtt, mint egy horizont mögül előtűnő vitorlásé. Amikor Capet pilótafülkéje is előbukkant, Justin tüzet nyitott.

Fehér hőhullámok örvénylettek a Legendapusztító karjaiból kicsapó rubin lézerdárdák körül. Az egyik vastag sugárnyaláb az ellenséges Rifleman jobb válláról hámozta le a páncélzatot, a másik pedig a mech bal vállán okozott apró robbanásokat, kisebb-nagyobb páncéldarabokkal szórva tele a környéket. A Legendapusztító közepes lézerei is ugyanazokat a területeket vették célba, mint nagyobb testvéreik, még több félig megolvadt kerámiaszilánkot hintve az alagút talajára. A két gépágyú egyikének sorozata csak az Ishiyama falába tépett egyenetlen szélű lyukakat a Rifleman mögött, de a másik jelentősen meggyengítette a mech jobb vállának védelmét.

– A fenébe! – Forró hőhullám csapott át Justin testén. A mech hőmérsékleti kijelzője a vörös zónában ingadozott. Nem valami hatékony szerkezet, túl gyenge a hűtése. Justin jobbjával rácsapott a biztonsági leállást felülbíráló gombra, mialatt újból átkozódott, mert Capet közben visszavonult a távoli lejtő biztonságába.

Verejtékpatakok csorogtak Justin arcán, az egyik izzadságcsepp pontosan az orra hegyéről csüngött lefelé. Heves fejrázással megszabadult tőle, és ismét a hőkijelzőre pillantott. Ahogy a Legendapusztitó tíz hűtőegysége lassan elvezette a fegyverek működése közben termelődött felesleges hőt, a mutató a vörös és sárga zónán keresztülhaladva megállapodott azon a ponton, melyet a mech-harcosok egyszerűen csak „zöld mező”-nek kereszteltek el.

Justin az alagút távoli végére összpontosította figyelmét, folyamatosan mozgás és hőnyomok után kutatva a kőoszlopok között. Mivel semmi gyanúsat nem tapasztalt, lassan elindította a Legendapusztítót az alagútban. Mindegyik szürke kőpillérnél megállt néhány másodpercre várakozni, de Capet-nak nyomát sem látta. Bár a folyosó nem volt hosszabb háromszáz méternél, Justinnak tizenöt percébe került, hogy a végére érjen.

Elmosolyodott, amikor a műszerfalon pislákolni kezdett a producer zöld lámpája. Miközben óvatosan megközelítette az alagút végét, úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a jelzést. Kit érdekel, ha túl lassan mozgok. Legalább több reklámot rakhatnak a műsorba.

Az átjáró egy óriási szakadék közepénél elhelyezkedő sziklaperemre vezetett. Az árok meredek oldalai három emeletnyi magasságot öleltek át, a különböző szinteken újabb alagutak sötéten ásító torkai nyíltak. Justin számos ilyen folyosónál égésnyomokat vett észre a falon, és rögtön felismerte, hogy a könnyű, ugrókapacitással is rendelkező mechek minden nehézség nélkül átkelhetnek a nyílt térségen. Nem úgy, mint az enyémhez hasonló nehéz masinák.

Fölötte, a barlang sztalaktitokkal borított mennyezete az árnyakba veszett. A háta mögött balra, ahol az imént átkelt, a galéria pilléreit látta, a másik oldalon, valamivel feljebb pedig egy hasonló kinézetű folyosó húzódott. Maga a szakadék a bal oldalon a háta mögé kanyarodott, de jobbra nyílegyenesen folytatódott tovább.

Justin a barlang falának vetette a Legendapusztító hátát, és lassan, oldalazva elindult a meredély pereme mentén. Hirtelen Capet Riflemanje jelent meg a túlsó fal egyik alagútnyílásában. Justin elvigyorodott, ahogy fegyvereivel becélozta ellenfele mechjét, és rádiókapcsolatot létesített Capet-val.

– Vége a játéknak, Philip.

– Úgy gondolod, Xiang? – Harsant fel Capet nevetése Justin pilótafülkéjében. – Itt a beígért meglepetés, kapellán. Mit szólsz ehhez a taktikához?

Justin kijelzőjén újabb infravörös jelek tűntek fel, amikor a számítógép jobb és bal oldalon is egy-egy mech képét jelenítette meg. Balra pillantva Justin egy kar nélküli, humanoid Firestartert látott kiemelkedni az alagút torkából, jobbról pedig egy Urbanmech úszott be a látóterébe. Tehát ezért villogott a rendező lámpája – figyelmeztetni akart…

Magas tónusú, éles vijjogás harsant fel neurosisakja hangszórójából, a számítógép így jelezte, hogy az ellenséges mechek fegyverei bemérték a Legendapusztítót.

– Még valami, Justin – mondta diadalmasan Capet. – Minden jel szerint mégis megkapom azt az ezredet, amelyiket a herceg ajánlott fel a fejedért. Most pedig ideje távoznod az élők sorából.

53.

A2341CA

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. május 26.

 

Patrick Kell hangja betöltötte Daniel Allard Valkyrie-jének acélgubóját.

– Tehát ez a helyzet, hölgyeim és uraim. Mivel a Kurita erők gyorsan közelednek, kénytelenek leszünk elugrani előlük. Hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy a Kearny-Fuchida hajtóművet teljesen feltöltöttük annak ellenére, hogy nem helyeztük ki a napelemeket. Minden rendszer száz százalékos hatékonysággal működik.

A hangjából hallom, hogy igazat mond. Ha bármi gond lenne, biztosan elárulta volna nekünk – gondolta Dan. Minden berendezést átvizsgáltak, de nem észlelték a „molekuláris” szintű sérülések jeleit. Dan tudta, hogy Patrick maga is elhiszi minden kimondott, magabiztos szavát, és ez lelket öntött belé. A Teremtő szóljon belőled, Patrick.

A Kell Kopók vezetője folytatta videótájékoztatóját.

– Ahogy belépünk a Styx rendszerbe, rögtön útnak indítjuk a Nuadát. Barátságos fogadtatásra számítunk, és jóval a Nuada megérkezése előtt lefolytatjuk a szükséges tárgyalásokat, hogy legyen egy ütőkártya a mi kezünkben is, ha a dolgok váratlanul kellemetlenre fordulnának. A Nuada két megerősített szakaszt fog ledobni a bányaaszteroida éjszakai oldalán, egy kis dokkolóállomásnál. Ez a hely pontosan a főbejárattal ellentétes oldalon helyezkedik el, de közvetlen eléréssel rendelkezik a fődokkhoz.

– Légierőnk feladata lesz a Cu fedezése. Vandermeer a kalózpont közelében marad, és megérkezésünk után azonnal elkezdi feltölteni az ugróhajtóművet, hasonlóan ahhoz, ahogy itt is tettük. Ha semmi gyanúsat nem észlelünk, dokkolunk a Cúval, és közvetlenül az állomásról végezzük el a feltöltést.

Kell összevonta a szemöldökét.

– Nem akarok senkit átverni. Az előttünk álló időszak különösen veszélyesnek ígérkezik. Könnyen a Kell Kopók pályafutásának végét jelentheti, ha hajtóműsérülést szenvedünk el itt, vagy ha már várnak ránk a Styxen. – Patrick megrázta a fejét. – Mindezek ellenére képesek leszünk végigcsinálni, és a teljesítményünk jobban megfekszi majd Takashi Kurita gyomrát, mint egy adag romlott sushi. Senki más nincs a Belső Szférában, aki képes lenne minderre. Sok szerencsét kívánok mindannyiuknak.

Neked is, Patrick. Nem hagynálak magadra a Szabad Világok Ligájának összes söréért sem. Dan végigzongorázott műszerfalának kapcsolóin. A beépített számítógép ellenőrzések ezreit végezte el néhány rövid másodperc alatt, majd megjelenítette az eredményt a képernyőn, amelyet az imént még Patrick Kell arca foglalt el. Dan bekapcsolta adóvevőjét.

– Alfa vezér kész – szólt bele a rádióba.

– Ugyancsak, százados – jelentette Austin Brand.

– Alfa Három tiszta – Meg után közvetlenül Eddie Baker is bejelentkezett. – Alfa Négyes készen áll.

Dan magában elmosolyodott.

– És mi van veled, Cat?

– Minden rendszer működőképes – A tiszthelyettes, aki normális esetben egy Maraudert vezetett volna, gyorsan kiigazította magát. A géppel minden rendben, de attól tartok, el fog sorvadni a bal karom a nagy semmittevésben.

– Lehet. – Dan a parancsnoki frekvenciára váltott – Salome, Alfa szakasz teljes készenlétben.

– Nagyszerű. A Béta is zöldet jelzett. Dan, te leszel a ledobott csapat taktikai parancsnoka. A Wolverine-em és Mike Catapultja csak támogató szerepet fog játszani, te sokkal jártasabb vagy nálunk a könnyű mechekkel végzett műveletekben. Csak szólj, ha szükséged lesz ránk.

– Roger. – Dan a műszerfalán pörgő számlálóra pillantott, és megkereste a csapat harci frekvenciáját. – Tíz másodperc és csökken. Kapaszkodjon meg mindenki, mert érkezés után már itt sem vagyunk.

Dan követte saját tanácsát, elengedte a botkormányokat és megragadta a katapultszék karfáját, miközben az órán pergő visszaszámláló három másodpercre váltott. Megérezte a beinduló K-F hajtómű ismerős, de mégis nyugtalanító dobolását. Mi volt ez? Valami baj lehet? Kérdések száguldottak át az agyán, ahogy mostani érzését megpróbálta összehasonlítani az eddig megtett ugrások halvány emlékével.

A fények szokás szerint felerősödtek és eltorzultak, de a lágy, összefolyó pasztellmozaikok helyett kemény, kristályos színdárdák döftek a szemébe. A valóság felvillanó töredékei tövisekként szántottak végig eszméletén. Elakadtak és beletörtek tudatának szövedékébe,, majd apró darabokra hasadtak a mech-harcos fájdalomüvöltésére. A darabok pörögve távolodtak, és lassan felszívódtak, mintha nem is léteztek volna.

Dan szeme felpattant. Érezte a zökkenést és a rázkódást, ahogy a Nuada lekapcsolódott a Cucamulusról. Súlytalan teste távolodni kezdett a pilótaszékből, de a rögzítőpántok véget vetettek rövid lebegésének. Talpa alatt heves rázkódást érzékelt, azután a Nuada hajtóműve által generált gravitációs mező hatására visszazökkent a helyére.

Pár pillanattal később Patrick Kell hangját hallotta neurosisakjában.

– Rossz hírek, Dan. Van két Kurita űrugrónk a zenit ugrópontnál. Továbbá látunk egy űrjárót visszatérési vektoron az űrugrók felé, de az érzékelők szerint ionhajtómű nyomai húzódnak az aszteroida felé is. A másik hajónak a nappali oldalon kell lennie.

– Roger, Patrick. Kösz. – Dan a harci hullámhosszon szólt bele a rádióba. – Fel a fejjel, lógósok. A szilárd talajon vár ránk néhány játszópajtás. – Dan megnyomott egy kapcsolót. – Helmer kapitány? Itt Dan Allard. Mit lát az aszteroidán?

Thomas Helmer kapitány, a Nuada Argetlan parancsnoka jól megfontolta válaszát. Dan szinte maga előtt látta az érzékelők monitorait tanulmányozó férfit, ahogy körültekintően megválogatott szavakkal beszélni kezd. De amikor megszólalt, a kapitány hangjában nyoma sem volt félelemnek vagy szorongásnak.

– A felszín bővelkedik tagolt völgyekben és szurdokokban. Elég fém van itt ahhoz, hogy a mágneses érzékelőket használhatatlanná tegye. Mivel a sötét oldal felől közeledünk, az infravörös felszerelés működik, de ilyen távolságból még semmi különöset nem látok.

– Értem. A célpontunkat megtalálta már?

– Hogyne. Tulajdonképpen van egy működő irányjeladójuk. Várjon csak! Mi az? – Dan hallotta, hogy Helmer valamilyen parancsot vakkant a híd egyik tisztjének. – Átküldöm a képet, Dan.

Dan megvárta, amíg a másodlagos monitort kitölti a felszín számítógép generálta képe. A vékony, zöld vonalak hálózata hullámzó dombokká és csipkézett gerincű hegyvonulatokká állt össze. A távolban, két különösen meredek hegyoldal közül időnkén elővillant az ugrás helyét jelölő sárga négyszög. A számítógép öt sárga csillagot is megjelenített a képernyőn, amelyek egyenes vonalban haladtak a hátsó dokk felé.

– Mik azok?

Helmer aprót köhintett.

– Nem tudom biztosan, de a tömegérzékelők nagyjából harmincöt tonnásnak saccolják őket. Talán Pantherek.

– Megláthattak minket?

– Nem – nevetett Helmer –, de ha észrevettek volna, az sem sokat számítana.

– Nem értem – mondta homlokráncolva Dan.

– Nincsenek kommunikációs műholdak, Dan. Most éppen az éjszakai oldalon vannak és amíg be nem érnek a komplexumba, képtelenek lesznek kapcsolatba lépni az űrjáróval vagy bárki mással.

– Értem – bólintott Dan. – Legjobb, ha most lepjük meg őket. Oda tud minket vinni a madárral?

– Örömmel. Sebesség 2,5 G, tizenkét perc az ugrásig. Jó vadászatot!

Dan szemmel tartotta Cat Wilson zuhanó Pantherét. A Valkyrie hátára és lábaira szerelt ugrórakétákból lángcsóvák lövelltek ki. Az ionsugarak lelassították a Valkyrie ereszkedését, majd megemelték és előrelendítették a gépet. A hasonló rakétákkal ellátott Panther is feljebb emelkedett, Dan mechje mellé, hogy együtt vessék magukat a küzdelembe.

Fitzhugh Catapultjából két rajnyi NHR indult a Kurita egység vezető Panthere felé. Öt rakéta pontosan a mech fejét találta el, míg másik öt a bal láb védelmét gyengítette meg. További nyolc lövedék csapódott a Panther jobb karjába, az utolsó szilánkig felemésztve a végtag páncélzatát, de magát a kart nem sikerült megbénítaniuk.

A Panther is felemelte PPC-jét, és tüzet nyitott a Catapultra. A PPC sugarának találata nyomán olvadt páncél csorgott le a madárszerű mech jobb lábán, és félig megolvadt kerámiaszilánkok záporoztak az aszteroida felszínére.

A Catapult négy közepes lézerével válaszolt a Panther támadására. Két skarlátszín fénysugár csúf, hólyagos forradásokat égetett a Panther mellkasába, a harmadik pedig páncéldarabokat hasított le a mech bal karjának felületéről. A negyedik sugár a mech szinte védelem nélkül maradt jobb karját találta el, leolvasztotta a páncélzat maradékát és éhesen belerágta magát a meggyötört végtag belsejébe. A Panther PPC-jének töltőtekercse fényes szikrazuhatag kíséretében kiégett.

Salome Wolverine-je a Kurita szakasz háta mögött ért földet. Becélozta az egyik Panthert, amelyik éppen Meg Lang Waspjét igyekezett eltalálni, és szabadjára engedte a Wolverine teljes pusztítóerejét. A mech vállára szerelt rakétaindító állványból előröppenő RHR-raj négy rakétája is célba talált. Kettő közülük a Panther bal karjáról és lábáról robbantott le némi páncélzatot, a másik kettő pedig – mintha ismerte volna a Panther leggyengébb pontját – eltávolította a vékony páncélréteget a mech hátának közepéről és bal oldaláról.

A Kurita pilóta későn ismerte fel, mekkora veszélybe került, és utolsó, kétségbeesett kísérletként még begyújtotta mechje ugrórakétáit. Miközben az ionsugarakat meglovagolva egyre feljebb emelkedett, Salome gépágyújának sorozata áttörte a törzs bal oldalának meggyengített páncéllemezeit. A Wolverine közepes lézere ugyanekkor átolvasztotta a Panther gerincét. Izzó páncélszilánkok záporoztak a földre, és Dan taktikai monitorának infravörös képén vakító hőhullám csapott ki a mech törzséből.

– Meg, jobbról megy rád az egyik. – Dan figyelte társa reakcióját. A lány maximumra állította az ugróhajtóművek tolóerejét, és felhúzta a Wasp térdeit. A mech vadul megpördült, és az ellenkező irányba fordult, miközben a két Panther által kilőtt PPC-sugarak és RHR-ek jóval az oldalára dőlt harci gép mellett húztak el.

A Wasp alatt ereszkedő Austin Brand Pantherének fegyvereivel becélozta a Salome által már erősen meggyötört Kurita Panthert. A PPC azúrkék villanásával egy időben a mech mellkasában elhelyezett rakétaindító is útjára bocsátott egy négy rakétából álló RHR-sorozatot. Három rakéta megtalálta a célt, és a Panther mellkasán, valamint bal lábán robban fel. A PPC lövedéke pontosan a mech mellének közepébe vágódott, és türkizkék robbanás kíséretében szinte minden páncélzatot eltüntetett a Panther felsőtestéről.

Cat Wilson PPC-je is beleszólt a küzdelembe. A fegyver csövéből elővillanó lövedék világoskék árnyalattal festette meg a planetoid felszínét, majd egy harmadik Panther mellkasába csapódott. A mech páncélja felhólyagosodott és megrepedezett, csillogó fémlemezek repkedtek minden irányban. Cat gépének négy rakétából álló raja ugyanazt a Panthert vette célba, a lövedékek páncéldarabokat robbantottak le a torzó mindkét oldaláról és a mech jobb lábáról. A tántorgó Panther megpördült és viszonzásképpen egy RHR-sorozatot küldött Cat irányába.

– Térj ki, Cat! – a harcos zuhanás közben összekuporodott mechjé-vel, ahogy az RHR-ek spirális vonalban egyre közelebb értek. Két rakéta még így is a gépezet jobb karjába csapódott, és vakító villanás kíséretében páncéldarabokat szakított le róla. A harmadik célba érő rakéta a Panther mellkasának páncéllemezéit lyuggatta ki.

– Kösz a figyelmeztetést – Cat hangjából nem veszett ki a magabiztosság.– Jövök neked eggyel.

Dan a harmadik Pantherre mozgatta fegyverrendszerei célkeresztjét, és megnyomta a gombokat. A mechje jobb karjába épített közepes lézer további páncéldarabokat vájt ki az ellenséges harci gép alaposan megdolgozott mellkasából.

A Valkyrie hat NHR-e, melyek kanyarogva repültek célpontjuk felé, végzetesnek bizonyultak a Panther számára. Akár a legyek a nyílt sebet, a rakéták úgy lepték el a mech torzóját, áttörték a meggyengült páncélzatot, és a gép szívében robbantak. A detonáció izzó fehér hőhullámot indított el a mech melléből, ahogy a rakéták megsemmisítették a fúziós reaktor védőburkát.

Baker Jennere landoláskor guggoló helyzetbe kuporodott, pontosan szemben egy sértetlen Pantherrel. A két mech RHR-sorozatokat váltott egymással, de az ellenfél rakétái az alacsonyabb felépítésű Jenner felett elszáguldva a sziklás domboldalba csapódtak. A Jenner rakétáinak fele viszont eltalálta a célpontot, és a Panther felsőtestének megrongálásával övé lett az első vér.

Négy lézersugár röppent ki a Jenner „szárnyaira” szerelt fegyverekből. Az egyik még több páncélt égetett le a Kurita mech torzójáról, míg a másik egyenetlen vonalat vájt a Panther bal lábának páncélzatába. A maradék két fénylándzsa átolvasztotta a bal kart védő páncéllemezt, elpárologtatta a végtag összes védelmét, és feltárta a myoraer izmokat.

A Kurita Panther jobb karja felemelkedett és ő is harcba vetette PPC-jét. A kék villám tekergett és vonaglott, ahogy végigvágott a Jenner mellkasán. Megolvadt páncéldarabok záporoztak és párologtak el a Jenner testéről. Ahogy a sűrű gőzfelhő eloszlott, láthatóvá vált, hogy a könnyű mech felsőteste teljesen csupasz és védtelen maradt.

Bethany Connor Panthere megpördült, és megcélozta a Bakert támadó Kurita mechet. A PPC egyenes vonalban kék tüzet köpött a Panther sérült mellkasára, papírként égetve át a maradék páncélzatot A sugár mindent megolvasztott, ami csak az útjába került, majd begyújtotta a mech felsőtestében tárolt RHR-eket.

A rakéták ragyogó, szaggatott villanások kíséretében robbantak be. Vakító fénnyel lángoló tűzfolyamok csaptak ki a Panther mellkasából. Az egyik robbanás után a mech csupasz bal karja pörögve repült el Connor mechje mellet. Tűzvihar örvénylett és tombolt a Kurita mech szívében, majd egy újabb sorozat detonáció után a Panther már nem bírta tovább a megterhelést. Egy szemfájdítóan fehér villanás kíséretében, amely egy pillanatra még Dan érzékelőjét is használhatatlanná tette, a mech végül apró darabokra robbant.

Diane McWilliams és Mary Lasker egyaránt a maradék Panthert választották ki célpontul, és rá koncentrálták tűzerejüket. A mech bal lábának páncélzata viaszként olvadt el a két PPC kereszttüzében. Myomer izmok pattantak ketté, és titániumcsontok izzottak fel, mielőtt apró, olvadt cseppeké folytak volna szét.

Miközben a Kurita mech megtántorodott, és zuhanni kezdett, a Kell Kopók zsákmányolt Panthereiből előröppenő RHR-sorozatok még végigvágtak a megbénított gépen. A Panther felsőtestét megrázó, ragyogó virágkoszorúként felfénylő robbanások esés közben megpördítették tengelye körül a hatalmas gépezetet.

A Kurita Pantherek ekkor megkezdték a visszavonulást.

– Meg kell őket állítanunk, Kopók. – Dan gyűlölte magát, amiért ki kellett adni a parancsot, de tudta, hogy nincs más választásuk. Ha sikerül olyan helyre menekülniük, ahonnan rádión segítséget kérhetnek, nekünk végünk.

Fitzhugh Catapultja újabb két rajnyi NHR-t indított az előzőleg megtámadott Panther felé. A húsznál is több célba találó rakéta tűzfelhőbe burkolta az ellenséges mechet. Néhány különösen heves robbanás után az amúgy is törött jobb kar levált a Panther válláról. Számos rakéta a mech fejének maradék páncélzatát tüntette el, miközben a többi leszaggatta a Panther mellkasát még védő páncéldarabokat, összezúzta a harci gép giroszkóprendszerét, és használhatatlanná tette a RHR-ek kilövőszerkezetét. A rommá lőtt mech az aszteroida felszínéra roskadt.

A Salome által kiválasztott, már menekülő Kurita Panther repülés közben hirtelen megfordult, hogy harcba bocsátkozzon üldözőjével. A két mech RHR-sorozatokat váltott egymással, mint két párbajozó, akik bosszúvágyukat akarják kielégíteni. A Panther által indított rakéták közül három is eltalálta a Wolverine bal oldalát. Bár némi páncélt sikerült lehámozniuk Salome mechjéről, a sérülések elhanyagolhatónak bizonyultak.

A Wolverine vállára szerelt kilövőből előröppenő négy rakéta viszont nem vétette el a felszín felett suhanó célpontot. Az egyik RHR pontosan a Kurita mech mellkasának közepébe csapódott, a másik három pedig a torzó bal oldaláról, a bal lábról és a jobb karról távolított el jelentős mennyiségű páncélzatot. Az utolsó rakéta, bár nem okozott jelentősebb kárt, pontosan a Panther PPC-jét találta el. A detonáció ereje félrelendítette a félelmetes fegyver csövét, így az azúrkék sugár ártalmatlanul suhant el kiszemelt célpontja, a Wolverine feje felett.

Salome válasza megsemmisítő erejű volt. A gépágyúsorozat a Panther arcába csapódott, ettől a mech feje hátrabicsaklott, mint egy találatot kapott bokszolóé. Ahogy a Kurita mech lassú pörgésbe kezdett, a Wolverine fejébe szerelt közepes lézer sugara mélyen a gépezet mellkasába hatolt. Olajos füst gomolygott elő a Pantherből, ahogy az izzó sugár megolvasztotta a fúziós reaktor védőpajzsát.

A koncentrált energia a Panther girostabilizátorát is elpusztította. A létfontosságú berendezés használhatatlanná válásával a mech pörgése felgyorsult, és a Panther végképp irányíthatatlanná vált. A pilóta teljes erejéből küzdött az ionhajtóművei körül pörgő mech kontrollálásáért, de a Panther végül vakító robbanással a hegyoldalba csapódott.

Cat és Brand gyilkos PPC-kereszttűzbe fogta a harmadik Panthert, a türkiz energianyalábok egy szike könnyedségével hatoltak át a sérült mech védelmén. Cat lövése a Panther jobb karjának összes páncélzatát eltávolította. A végtag fémgőzben fürdő, füstölgő páncélrétege az aszteroida sárgás felszínére zuhant.

Figyelembe sem véve a Cat által okozott sérülést, PPC-jének mesterséges villámával Brand is végigvágott az ellenséges Pantheren. A lövedék elérte a fúziós hajtóművet, mogyoróhéjként roppantva össze az útjában álló védőpajzsot. A Panther gyomra izzó kohóvá változott, majd a tűzfolyam kicsapott a mech belsejéből. A robbanás kettészelte a harci gépet, és éhesen bekebelezte a Panther felsőtestét, azután az izzó plazmagömb aranyszínű villanás kíséretében összezsugorodott és kihunyt.

– Dan, mi az ördögöt csinálnak ezek? – Meg türelmetlen kérdése rémülettel töltötte el a századost. – A másik két pilóta aktiválta a katapultberendezést! A pilótafülkéjük teteje lerobbant!

Dan gyorsan felnagyította az elülső kamerája által közvetített képet, és a lerobbantott lábú Panther fejére fókuszált. Megremegett az undortól, és majdnem elhányta magát. Miért csinálják? Az az átkozott Kurita becsületkódex! Micsoda veszteség!

A Kurita mech-harcos a kinti vákuum ellenére felnyitotta a pilótafülke tetejét anélkül, hogy megfelelő védőöltözetet viselt volna. Dan a neurosisak arcvédő lemezén keresztül éppen hogy ki tudta venni a harcos orrából előtörő vérpatakot. Műszereire pillantva látta, hogy a pilóta teste másodpercek alatt kihűl.

– Halottak – sóhajtott döbbeneten Dan. – Sietnünk kell. Nem szeretnék idekint lenni, amikor az űrjárójuk visszatér megnézni, mi történt az embereikkel.

54.

Styx

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. május 26.

 

A Kell Kopók átvágtak a kisbolygó felszínét elcsúfító meteorbecsapódások okozta kráterek között, és három kilométer után végül megérkeztek a hátsó dokkhoz. Az aszteroida vörös felszínébe vájt száz méter hosszú tér sárgás színben fürdött a szaggatottan villogó irányítólámpák fényében. Dan magrezonanciás letapogatójának jelentése megerősítette, hogy a zsilipajtók sértetlenek, és a kinyitásukhoz szükséges energia is rendelkezésre áll.

– Dan.

Dan abba az irányba fordult, ahol Brand Panthere térdelt a kisebbik, emberek számára fenntartott zsilipkapu előtt. Bár a mágneses érzékelőn semmi szokatlan nem látszott, a hagyományos kamerával sikerült valamiféle műanyag borítást is felfedeznie az ajtón.

– Mit találtál, Austin?

A Panther feje feljebb emelkedett.

– Mintha ugrócsapatok haladtak volna át itt – mondta Brand. – A zárópecsét útmutatásai japán nyelvűek. Mivel két Kurita űrjáró tartózkodik a rendszerben, ez azt jelenti, hogy a gyalogosok is drakónok voltak.

Dan szinte látta Cat aggódó homlokráncolását, a harcos hangjából aggodalom szűrődött ki.

– Ugrócsapatokat küldtek be a mechek előtt? Ez csak egyvalamit jelenthet.

– BBE – bólintott Dan. Átkozottul remélem, hogy a bentiek tudtak az érkezésükről. Ha nem, akkor elég kicsi az esélye, hogy bárkit is életben találjunk odabent.

Beszélgetésüket Salome hangja zavarta meg.

– Dan, felismerted a jelzést azokon a mecheken?

Dan megpróbált visszaemlékezni a részletekre, de nem járt eredménnyel, ezért visszajátszotta a külső kamera által felvett csatát, és kimerevítette a képet, amikor megpillantotta az említett jelzést. Felnagyította, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a Kuriták vörös körében díszelgő egyszerű motívumot.

– Mintha egy fekete hullám lenne, csillagokkal. Ha ez a hajó a hullámtaréj alatt méretarányos, akkor szökőárra tippelnék.

– Nekem is ez jutott eszembe. – Salome hangja mintha a szokásosnál idegesebben csengett volna. – Összehasonlítottam az Utódállamok összes egységének címerével. Ilyen jelzés nem létezik.

Ez lehetetlen. Dan gerincén jeges bizsergés kúszott felfelé.

– Tehát egy nem létező egység és BBE csapatok. Különös. – Átkapcsolt az egység harci hullámhosszára. – Valami itt bűzlik, tehát mindenkitől fokozott óvatosságot kérek. Kell, hogy legyen valami ennek az átkozott sziklának a belsejében, amit a Drakónis Szövetség nagyon meg akar kaparintani.

Meg Lang Waspje letérdelt a hatalmas méretű zsilipajtó mellé, és kommunikációs csatlakozóját beillesztette a bejárat melletti panelbe.

– Dan, telepítem a közvetítőállomást, hogy a bázis belsejéből is kapcsolatba tudjunk lépni a Cúval. Átvettem az irányítást a légzsilip és az egész dokkolóállás felett. Mindkét ajtó működőképes, a rendszer érkező hajónak hisz minket.

– Tökéletes. Salome, a Wolverine-eddel fedezd Meget és Bakert. Meg, Eddie, maguk ketten maradjanak hátul, mert a Pantherek egészben nyelik le a gépeiket. Brand, te és Connor mentek előre. A Panthereitek talán okoznak egy-két percnyi meglepetést a drakónoknak.

Meg beütött egy egyszerű belépési kódot, mire a masszív zsilipajtók lassan félrehúzódtak. A zsilipből kiszabaduló levegő felkavarta az aszteroida felszínét borító vékony, vörös porréteget. A Kell Kopók pilótái gyorsan rávezették mechjeiket a felszín alól kiemelkedő platformra.

Meg kicsatlakozott a külső panelből, és a lift padlóján lévő konzolhoz lépett. Elindította a liftet lefelé, majd becsukta a fejük felett az ajtót. A Kell Kopók lassan ereszkedtek a zsilip vákuumának sötét csendjében.

Dan hátán végigfutott a hideg.

– Meg, mit szólna egy kis világításhoz?

– Nem fog menni, Dan. A Styx Társaság nem szórta feleslegesen a pénzt. Miért költöttek volna pont a liftekre? Viszont a levegőt visszaengedem. – A lift érezhetően lelassult és Meg felnevetett. – Alsó szint. Világítás és morcos Kuriták.

– Világítás? – nevetett Bethany Connor is. – Ha látom a következő Panthert, legalább tudok is valamit csinálni vele.

Dan a lift megállásakor nagyot nyelt.

– Oké, vége a csevegésnek. Connor és Brand előre. Fitzhugh, Baker és Lang a hátvédek. Nyissa az ajtót, Meg.

A belső zsilipajtók lassan félrecsúsztak. Connor és Brand leguggoltak Panthereikkel, és a mechek PPC-inek csövét az egyre szélesedő nyíláshoz illesztették. A két harcos között egy szó sem hangzott el, mégis mindketten az eléjük táruló helyiség különböző területeit fedezték le fegyverükkel.

– Tiszta a levegő, Dan.

– Roger. Indulás kifelé, és biztosítsátok a folyosót.

A parancs elhangzásakor Brand azonnal kicsusszant a még csak félig nyitott ajtószárnyak között, majd célba vette a jobbra nyíló, mechekre méretezett ajtónyílást. Bethany Connor szorosan Brand mechje mögött haladt, és olyan pozíciót foglalt el, ahonnan ő is tűz alatt tarthatta a bejáratot. Brand megközelítette a nyílást, és Panthere fejét kidugta a sarok mögül.

– Ez is tiszta, Dan.

Dan Valkyrie-je kilépett a felvonóból.

– Menjetek tovább a folyosón kétszáz métert. Tudtok annyit japánul, hogy feleljetek néhány egyszerűbb kérdésre, ha ellenséges egységgel találkoztok?

– Hai, Allard-sama.

– Remek. Gyerünk.

Brand Panthere – Connoréval szorosan a nyomában – eltűnt a sarok mögött. Cat elfoglalta Brand előző helyét az ajtó mellett, Salome Wolverine-je pedig követte. A Diane McWilliams és Mary Lasker vezette Pantherek Dan Valkyrie-je mögött fejlődtek fel. A Catapult, a Jenner és a Wasp a felvonóban maradt.

Dan mechjének bal karjával előreintette Catet és Salome-ot, majd maga is utánuk indult. McWilliams és Lasker eközben védekező pozíciót vettek fel az ajtó két oldalán, és amikor a Valkyrie elhaladt mellettük, ők is befordultak a folyosóra.

Brand meglepett kiáltása robbant Dan neurosisakjában.

– A jó életbe! Dan, gyere ide, gyorsan!

– Mi történt, Austin?

A hadnagy nevetése teljes hitetlenkedést tükrözött.

– Ezt neked is látnod kell.

– Ez nem a tréfálkozás ideje, hadnagy – utasította rendre beosztottját Dan. – Miről van szó?

– Nem tréfálok, százados. De hiába mondanám, úgysem hinnéd el.

Remélem igazad van, különben szétrúgom a segged, Brand. Dan Valkyrie-je elsuhant a Wolverine mellett, és gyorsan felzárkózott Brand fél térdre ereszkedett Panthere mellé. Kicsit távolabb, Connor szintén lekuporodott mechje biztosította a következő kereszteződést. Dan intésére Cat is elhelyezkedett a kereszteződés túlsó oldalán.

Dan Brand válla felett átpillantva csak ekkor vette észre az embereket.

– Te jó Isten! – mormolta maga elé, és átváltott a parancsnoki frekvenciára. – Salome, van egy kis problémánk.

– Mi az?

– Nem mi, hanem ki. – Dan már értette, mi volt az a hitetlenkedő felhang Brand előbbi üzenetében. – Éppen most találtunk rá egy törpére, egy mech-harcosra és a Lyrán Nemzetközösség arkónjelöltjére!

Dan visszaváltott Tak-2-ről a harci frekvenciára, hogy minden Kell Kopó hallhassa a mondandóját.

– Oké emberek, ismertetem a tervet. – Dan sötét tekintettel nézett végig a dokkban felsorakozó különféle mecheken, majd Valkyrie-je fejét a Wasp és aJenner felé fordította. – Meg, maga és Eddie felviszik az arkónjelöltet, Redburn hadnagyot és Clovist a felszínre. Rejtőzzenek el, a Mac nemsokára önökért jön. Amikor mindenki távozott innen, váltsanak át Tak-2-re, és Patricktől megkapják a további utasításokat.

Miután mindkét pilóta nyugtázta a parancsot, Dan a többiek felé fordult.

– Mi addig megpróbálunk elég időt biztosítani a Mac számára, hogy leléphessen Melissa Steinerrel. A Cucamulus már most is teljes sebességgel távolodik, a Mac pedig rögtön követi, amint a fedélzetén lesznek az utasok. Addigra a Cu már két napnyit fog töltődni – ami jóval több, mint amennyivel idejöttünk – és a vendégeinkkel együtt átugrik az Egyesült Világok valamelyik csillagához.

– A légivadászok fedezik a Mac-et, igazam van? – dörmögött Cat basszusa a neurosisak hangszórójából.

– Pontosan. Ezáltal biztonságban lesz az esetleg a felszínen bóklászó Kurita Pantherektől. Az űrugrók felé tartó űrjáró pedig már nem tud idejében visszafordulni, hogy elérje a Cút az ugrás előtt. Az egyedüli problémát az az űrjáró okozhatja, amelyik a felszínen elpusztított mecheket ledobta.

– De az sem tudja elkapni a Cút, csak akkor, ha csapatokat is szállít magával – például a Panthereket, melyeket Clovis szerint a fődokknál tettek ki – mutatott rá hűvös végzetességgel Austin Brand.

Dan vállat vont és felsóhajtott.

– Erről van szó, emberek. Elég ideig kell feltartanunk a Kuritákat, hogy az arkónjelöltnek matematikai esélye legyen a sikeres szökésre. Ami azt jelenti, hogy a Kurita csapat apró darabokra fog zúzni minket – amennyiben Clovis számítógépes modellje helytálló. Dan felismerte, hogy egységének többi tagját is hasonló gondolatok foglalkoztatják, de senki sem adott hangot borús jövendöléseinek.

– Allard százados, itt Redburn hadnagy. A fájdalom és düh érzése szőtte át Andrew szavait, de nem tudta háttérbe szorítani a testét uraló ólmos fáradtságot. – Engedje át nekem ezt a Jennert. Van még itt egy kis elintézni valóm.

– Sajnálom, hadnagy – nevetett Dan –, de engem is kötnek a Kell Kopók szabályai. Nem engedhetek csatába olyan pilótát, aki nem száz százalékosan harcképes. – A százados most a Wasp felé fordult. – És ha megbocsát, Fenség, önt és Clovist sem marasztalhatjuk itt. Kell ezredes utasításai világosak és egyértelműek voltak.

Dan véget vetett az eligazításnak, és elindult a bejárat felé. Mivel a harci radar teljes, 360 fokos kilátást tett lehetővé számára, látta, hogy Brand Panthere búcsúzásképpen megérinti Meg Lang Waspjének karját. Meg, a te érdekedben remélem, hogy nagyanyád tévedett, amikor megígértette veled, hogy soha nem szeretsz bele egy másik mech-harcosba. Az az érzésem, ez a csata sokkal rázósabb lesz a túlélők, mint a halottak számára.

Dan Valkyrie-je egyre beljebb vezette a Kell Kopók maradékát az aszteroida belsejébe. Cat Wilson felfejlődött Dan mellé, Diane McWilliams és Mary Lasker pedig közvetlenül a Valkyrie mögött haladtak. A teljesen eltérő mecheket irányító Brand és Salome Ward alkották a harmadik csoportot, és végül Fitzhugh Catapultja és Bethany Connor Panthere zárták a menetoszlopot.

Dan a térképvázlatot tanulmányozta, melyet Clovis töltött le a bázis rendszeréről, és másolt át a Valkyrie számítógépére. A térképrészlet a dokkot ábrázolta, ahol az Ezüst Sas és a Bifrost lebegett láthatatlan mágneses kötelékeik fogságában. A hatalmas csarnok két emeltnyi magasságba emelkedett, és legalább két tucatnyi, mechekre méretezett bejárattal rendelkezett. A Kell Kopók tehát kényelmesen kiválaszthatták, melyik úton támadjanak, és legalább ugyanennyi lehetőségük marad a visszavonulásra is. Dan elmosolyodott. Talán okozunk némi kárt, mielőtt…

Hangos, fülhasogató elektronikus sikoly hangzott fel neurosisakjában, de a számítógép néhány másodperc alatt kiszűrte a zörejt.

– Helló! Helló! – A Dan számára teljesen ismeretlen hang habozva mondta ki a szavakat és jól hallhatóan kísértésbe esett, hogy az „L” betűket „R”-nek ejtse. Egy Kurita!

Dan nem válaszolt. A Valkyrie karjával intett embereinek, hogy szóródjanak szét, és ő is gyorsan kinézett magának egy biztonságot nyújtó pozíciót. Dan elsietett Cat kuporgó Panthere mellett, és kissé előreléptetett a folyosón. Az előtte húzódó boltíves, fényesen kivilágított alagúton keresztül már rálátott a hatalmas űrhajódokkra.

Az idegen hang nem adta fel.

– Helló! Tudjuk, hogy ott vannak. A nevem sho-sa… azaz Tarukito Niiro őrnagy vagyok, ennek a műveletnek az irányító tisztje. Lennének szívesek válaszolni?

Dan lázas igyekezettel zongorázott műszerfalának billentyűzetén. Az üzenetet keskenysávú rádióadás formájában átlőtte Catnek, hogy továbbítsa a többieknek. Az utasítások minden egyes Kopó számára tartalmazták, hol és mennyi idő alatt kell elfoglalniuk új lőállásaikat. Es most jön az időhúzás.

– Hai, sho-sa Niiro Tarukito-san. Konnichi wa. – Dan magában elmosolyodott. – Igen, itt vagyok az ezredemmel együtt. Mit tehetek önért?

– Bocsásson meg, de megtudhatnám, kivel beszélek?

– Daniel Allard százados vagyok.

– És az ezrede…? – Tarukito kérdése majdnem úgy hangzott, mintha mentegetőzne.

– Nem lényeges, sho-sa, de biztosíthatom, elég nagy ahhoz, hogy szétzúzza az ön egységét. – Dan lassan továbbaraszolt a folyosó túlsó vége felé. – Még egyszer megkérdem, mit tehetek önért?

– Például átadhatná nekünk az arkónjelöltet, Melissa Arthur Steinert.

Dant kirázta a hideg. Kényszerítette magát, hogy könnyed hangon reagáljon a Kurita sho-sa mondatára.

– Attól tartok, a leghalványabb elképzelésem sincs róla, miről beszél.

– Szomorúan hallom – a drakón hangjából valóban szomorúság érződött. – Allard százados, kérem jöjjön tovább nyugodtan a folyosón. Tekintse úgy, mintha a fegyverszünet zászlaja alatt közeledne. Szavamat adom, hogy semmi bántódása sem fog esni. – Tarukito hangja megenyhült. – Tartom a tétet a blöffjére, százados.

Dan annyira közel merészkedett, hogy tisztán beláthassa a dokkot. A Bifrost szabadon lebegett a talaj szintje felett, az Ezüst Sas viszont a földön nyugodott, törzsét tartóállványok erdeje vette körül. Az elegáns űrjáró környékét Pantherek gyűrűje biztosította, az Ezüst Sas orránál pedig egy Warhammer és egy Crusader egészítette ki a Kurita egységet.

Dan mozdulatlanná dermedt. Van valami abban a Warhammerben. Olyan… talán ismerős? Agyának hátsó részében félelmetes érzés motoszkált. Ez bizony körülbelül húsz Panther, plusz a két nehéz mech. Fegyverzetben és létszámban is felülmúlnak minket. Márpedig Melissának el kell szöknie.

– Látom az egységét, őrnagy – mondta Dan. – Igen meggyőző. Bízom benne, hogy ugyanolyan méltósággal fognak elpusztulni, mint azok a Pantherek, amelyeket úton idefelé kaptunk el.

– Talán így lesz, Allard százados – felelt fölényes hangon a Kurita parancsnok. – Ahogy elnézem a Valkyrie-je jelzését, ön a Kell Kopók tagja. Ön tehát hazudott – nem is rendelkezik semmiféle ezreddel.

Dan megmerevedett.

– Amivel nem rendelkezem, az jelen pillanatban egy arkónjelölt.

– Ez igazán sajnálatos. – Az egyik Panther felemelte karját, és megkocogtatta vele az Ezüst Sas törzsét. – Ha nem adja át nekünk egy órán belül Melissa Steinert, elpusztítjuk az Ezüst Sast a fedélzeten tartózkodókkal együtt.

55.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 26.

 

A szakadék peremén csapdába esett Justin – egy Firestarterrel a bal oldalán, egy Urbanmechhel a jobbján és egy Riflemannel az árok szemközti végében – pontosan tudta, mit vár tőle Philip Capet. Ha te lennél ebben a helyzetben, feladnád. Igazam van, Capet? Feladnád és meghalnál. Egészen megkönnyítenéd a dolgom. És most ugyanerre számítasz tőlem is.

Justin kihívóan felnevetett.

– Még mindig nem vagy elég taktikus, Capet! – Azzal lelépett a Riflemannel a szakadék pereméről.

A Rifleman irányíthatatlan meteorként zuhant húsz méteren keresztül. Amikor a mech fémlába a szakadék enyhén lejtő falának ütődött, Justin belesüllyedt a pilótaszékbe, a nehéz neurosisak pedig a vállába nyomódott. Állkapcsa keményen összecsattant, a harcos fogai között apró csontszilánkok csikorogtak.

Teljes erejéből próbálta saját és ezzel együtt az őt körülvevő hatvan tonnás szörnyeteg egyensúlyát visszanyerni. A mech lábfeje zuhanás közben beszorult egy keskeny sziklahasadékba. A Legendapusztító lassan elkezdett jobbra csavarodni, de Justin megfeszítette a hátát, és a mech vállát hevesen balra lendítette. A Rifleman hátrabillent, és teljes hosszában a sziklás lejtőhöz csapódott.

A fenébe! – gondolta. Minta egy egész heggyel kéne birkóznom.

Por és kőtörmelék szürke felhője borította be a lefelé szánkázó mechet. A fémfelületen súrlódó kövek éles, átható sikolya es a szikrázva lepattogzó páncéldarabkák világosan tudatták Justinnal, hogy mech-jének egyébként is elhanyagolható vastagságú hátsó páncélzata kritikus mértékben elvékonyodott. Justin egyéb meghibásodások után kutatva végignézett monitorain, és összerezzent, amikor a mech egyik lába alól felpattanó szikladarab a pilótafülke ablakának vágódott.

A szakadék alja egyik pillanatról a másikra véget vetett a Legendapusztító őrült szánkázásának. A becsapódás ereje a pilótaülés biztonsági szíjaihoz préselte Justin testét. A pántok elvékonyodtak és megnyúltak, majd visszanyerték eredeti formájukat, és az ülés támlájához szegezték Justint. A gomolyogva örvénylő porfelhő lassan leülepedett a Rifleman törzsén.

Justin átkozódva pillantott végig az ellenőrző monitorokon. Mivel végig a mech hátán siklott le, a Legendapusztító hátsó páncélzata gyakorlatilag teljesen semmivé vált. A pokolba az egésszel! Ezt a páncélréteget még Tsen Shang is könnyedén átdöfné a körmeivel. Nem hagyhatom, hogy mögém kerüljenek.

A riasztórendszerek felvijjogó szirénáinak hangja megtöltötte a pilótafülke belső terét. Justin felnézett, és észrevette az ionsugarakon lefelé ereszkedő Firestartert. A harcos hitetlenkedve rázta a fejét. Idióta. Lehet, hogy horpadt és összetört vagyok, de még nem fekszem a halotti máglyámon.

A Legendapusztító karjából kicsapó iker lézersugarak a lábai között találták el ellenfele mechjét. A koncentrált energiasugarak leolvasztották a Firestarter ágyékát védő páncélréteget, azután elindultak felfelé a mech torzóján. Útközben úgy lyukasztották ki a mech törzsébe szerelt lángszórók vegyszeres tartályait, mint tüskék a felfújt léggömböt. Szaggatott lángnyelvek lövelltek ki a Firestarter nyakából és vállízületeiből, majd vakító tűzgolyó tépte darabokra a könnyű mechet; a robbanás izzó fémdarabokkal szórta tele az Ishiyama talaját.

Justin talpra állította a Legendapusztítót, és lassan elindult a tűzzivatarban. A hosszú szánkázás alatt megsérült bal térdízület azonban felmondta a szolgálatot, és a mech előrebillent. A fiatal harcosnak még éppen idejében sikerült visszanyernie egyensúlyát, mielőtt a Rifleman orra bukott volna.

Justin gondterhelten elindított egy diagnosztizáló programot. A kiegészítő monitoron megjelent a Legendapusztító térdének sematikus rajza, és ezzel együtt az ízületbe ágyazódott betonszilánk. Ha a mechemnek lennének kezei, ki tudnám szedni – morgott magában Justin. Mivel a sérülést nem tudta kijavítani, letámasztotta a mech bal lábát, és a jobbal előrelendítette magát. Így lökve magát egyre tovább, lassan besántikált az egyik alagútba.

Gépágyúsorozat lövedékei szántották fel mögötte a völgy alját, de csak az ócskavassá vált Firestarter törmelékeit sikerült még apróbb darabkákra szedniük. Betonszilánkok szórták meg a Rifleman hátát, de valós sérülést szerencsére nem okoztak a mechnek. Rövid szünet után újabb hosszú sorozat söpört végig a mesterséges völgyön.

Ez az Urbanmech lesz. Azon a gépen tízes sorozatok kilövésére alkalmas gépágyú van, ellentétben az én Riflemanem ötös játékpuskáival. Justin lázasan töprengett. Valószínűleg sejtik, hogy a hátpáncélom elég rossz állapotban lehet. Ha Capet primitív ravaszságát veszem alapul, akkor kétségtelenül megpróbálnak csapdába ejteni, hogy legalább egyikük biztosan hátulról kaphasson el. Az Urbanmech az ugrórakétáival le tud jönni utánam a szakadékba. De vajon mennyire buta a pilótája?

Justin rádiókapcsolatba lépett Capet-val.

– Capet, keress egy helyet, ahova jó rálátás van a kamerákkal, mert felmegyek és kinyírlak. – Mielőtt Capet válaszolhatott volna, kikapcsolta a rádiót, és halkan felnevetett.

Justin ezután még beljebb sántikált az alagútban. Nem sokkal később – de még mindig a szakadék látótávolságában – az alagutat egy másik keresztezte, amely párhuzamosan futott az árokkal. Befordult jobbra és közvetlenül a kanyar után a falnak vetette mechje hátát. Tíz percet adok neki. Ha addigra sem jön le, nekem kell felmennem.

Justin meghallotta az ugrórakéták távoli visszhangját, ahogy az Urbanmech megérkezett a szakadék fenekére. Egy vékony lézersugár – az Urbanmech másik fegyveréből – fúródott a folyosó szemközti falába. Óvatos, de nem eléggé – gondolta bősz vigyorral Justin.

Megpördítette a Legendapusztítót megbénult bal lába körül. A sarok mögül kiforduló hatalmas harci gép betöltötte a folyosót, fegyvereinek csövei egyenesen a kisebb Urbanmechre meredtek. A következő pillanatban Justin a Rifleman minden fegyveréből tüzet nyitott.

A nehézlézerek sugarai rubin dárdákként döftek az Urbanmech szívébe. Forró páncélszilánkok pattogtak az alagút falain, és süvítettek át a levegőn. A mech mellkasán tátongó lyukból tűz és füst csapott ki, amikor az egyik közepes lézer is utat talált a gépezet belsejébe, elolvasztva mindent, ami az útjába került. Fehér hófolt terjeszkedett a mech középső részéből Justin infravörös kijelzőjén, ahogy a reaktor védőpajzsa elpárolgott.

A gépágyúk sorozatai az Urbanmech csökevényes bal karjáról és törzsének bal oldaláról fejtették le a páncéllemezeket. A Legendapusztító másik közepes lézere az Urbanmech torzójának meggyengített jobb oldali páncélzatát olvasztotta keresztül. A sugár elpárologtatta a mellkas maradék védelmét, és apró, rubinvörös fénytüskékkel bombázta meg a mech belső szerkezetét, amelyek lángra lobbantottak mindent, amihez csak hozzáértek.

Az egyik vékony sugárdárda a gépágyú lőszertárolóját találta telibe, és berobbantotta az első, hüvely nélküli lövedéket, amely arra várt, hogy a pilóta betöltse az Urbanmech Imperator-B gépágyújába. Amikor a lőszer felrobbant, fehéren izzó fémszilánkokkal szórta meg az egész tárat.

Az Urbanmech melléből kicsapó rendszertelen villanások tüzet és acélt köptek minden irányba. Az egyik robbanás leszakította a mech gépágyúját, amely sárga fénycsóvát húzva maga után egészen a szakadékig repült vissza. A másodlagos robbanások belülről tépték szét az Urbanmech felsőtestének páncélzatát, amíg teljes energiájukkal ki nem törtek a szabadba. A mech teljes felső része úgy pattant fel, mint egy rugós varázsdoboz fedele, és a kirobbanó lángoszlop beborította az alagút mennyezetét.

A detonáció lökéshulláma megrázta Justin nem túl biztos lábakon álló Riflemanjét is. A levegőn átsuhanó roncsdarabok olyan erővel csapódtak a Legendapusztítónak, mintha az Urbanmech még halálában is bosszút akarna állni elpusztítóján. A robbanás erejétől és a pilótafülkét körülörvénylő vulkanikus hőhullámtól megdermedt Justin elkeseredetten küzdött, hogy talpon tartsa a Riflemant. Végül csak úgy tudott állva maradni, hogy hátralépett, és az alagút túlsó falának vetette a Legendapusztító hátát.

Az elemzőprogram újrarajzolta a térdízület képét, és türelmetlen sípolással próbálta felhívni magára Justin figyelmét. Nagyszerű – gondolta a mech-harcos –, végre egy jó hír. Valami – talán a lökéshullám vagy az Urbanmech valamelyik darabkája – eltávolította a Rifleman térdízületébe előzőleg beékelődött törmeléket. Miközben arra várt, hogy a mech hőmérséklete elfogadható szintre csökkenjen, Justin magában kuncogott. Capet, te még csalni sem tudsz rendesen.

Justin megfordult a Riflemannel, és esetlen mozgással balra indult. Az első felfelé vezető rámpára vakmerő nemtörődömséggel lépett fel. Az útjába eső kereszteződéseken úgy vágott át, hogy csak futólag ellenőrizte őket. Szinte véletlenszerűen választotta meg útvonalát, de folyamatosan haladt felfelé.

Lassíts, Justin – mondta magának. A sietség a halálodat jelentheti. Capet hátulról akar elkapni, sokkal óvatosabbnak kell lenned. Justin elmosolyodott, amikor egy elképzelés formálódott meg gondolataiban. Talán ellene fordíthatod saját tervét.

Justin ismét rádiókapcsolatot létesített ellenfelével.

– Bújj elő, Philip. Ne rejtőzködj.

– Rejtőzködni? Alig várom, hogy ideérj.

– Sajnos az előbb egy rövid időre feltartóztattak – monda Justin. – Kénytelen voltam végignézni az Urbanmech darabokra robbanását. Sajnálhatod, hogy nem láttad.

Capet nem túl szívből jövő nevetéssel válaszolt.

– Majd megnézem a visszajátszást. Én figyelmeztettem a hozzád hasonló kapellán fattyúk ravaszságára.

– Valóban azok vagyunk, Capet – bólintott Justin –, de soha nem fogod megérteni, mennyire jól ismerjük ezt a műfajt.

Justin balra kanyarodott, és belépett egy enyhén emelkedő, sötét alagútba. Ahogy egyre beljebb jutott, az árnyékok lassan magukba olvasztották a Riflemant. Miközben lassan, de kitartóan haladt tovább, egyre kényelmetlenebbül érezte magát a járat keskenysége miatt. Az alagútban lehetetlen volt megfordulni.

Mintha csak Justin gondolataiban olvasott volna, Capet hirtelen előrelépett, és Riflemanjével elzárta a Legendapusztító visszavonulásának útját.

– Ennyi volt, Justin Xiang. Vége a játéknak.

Justin körbeforgatta karjait a Legendapusztító válla körül, hogy célba vehesse Capet mechjét, de a másik Rifleman már támadásba lendült. Mielőtt azonban ellenfele lövései célba érhettek volna, Capet állatias, csalódott üvöltése rengette meg az Ishiyama folyosóit. A Legendapusztító mellkasára festett címerben a lézerfénytől megvilágított szellem mintha vigyorogva gúnyolódott volna Capet próbálkozásán.

Capet két nehézlézerének sugara a Legendapusztító mellének jobb oldalába fúródott. Füstölögve izzó páncélszilánkok repkedtek minden irányban, ahogy az energiasugarak egy pillanat alatt elpárologtatták a kerámiát és a fémet. A Rifleman egyik közepes lézerének lövedéke átfúrta magát a sűrű, szürke füstfelhőn és használhatatlanná tette a Legendapusztító mellkasi lézerét. Capet másik közepes lézere a Rifleman jobb melléről égette le a páncélzatot, miközben a gépágyúk sorozatai Justin mechjének bal karját és bal lábát szórták meg robbanólövedékekkel.

– Így igaz, Philip – nevetett Justin. – Ugyanis háttal sétáltam bele a kis csapdádba. Ezek az áruló kapellánok ilyen trükköket is ismernek, a Világok ostoba bérencei pedig be is veszik.

Justin figyelmen kívül hagyta a folyamatosan villogó figyelmeztető fényeket. Minden figyelmével mesterséges baljára koncentrált és megvárta, hogy az aranyszínű célkereszt befogja az ellenséges Rifleman vállai közül kiemelkedő, acél és üveg pilótafülkét. A célkereszt végre a megfelelő helyre kúszott, és Justin szívverésével azonos ütemben villogni kezdett.

– Philip, életed utolsó pillanatában próbálj meg nem az elkövetett hibáidra gondolni…

Justin gondolatban parancsot adott bal karjának a tüzelésre.

A nehézlézer sugara úgy söpört végig a Rifleman fején, mint szökőár a homokváron. A rubinvörös nyaláb leégette a páncélzatot Capet mechjének pilótafülkéjéről, és a kabin milliónyi apró, félig megolvadt szilánkká robban szét, izzó üvegzáporral hintve meg a barlang talaját.

A Legendapusztító bal mellkasába épített közepes lézer lövedéke átvillant a két gépet elválasztó távolságon, és szintén a mech fejébe fúródott. Hatására még több páncél és kényes belső szerkezet repült a levegőbe. Capet Riflemanje megrázkódott, mintha elkábult volna a becsapódás erejétől. Justin rögtön tisztában volt vele, hogy Capet elájult.

A mech-harcos a legkisebb szánalom nélkül figyelte, ahogy gépágyúinak sorozatai átfúrják a Rifleman fejét. Ami túlélte az energiafegyverek tombolását, az most a gépágyú lövedékeinek esett áldozatul. A legutolsó lövedékek már teljesen akadálytalanul zúgtak el ott, ahol nemrég még a Rifleman feje volt, és a falakon pattogva eltűntek az Ishiyama sötétjében.

Justin lassú bólintással nyugtázta, ahogy a Rifleman meginog, és hatalmas csattanással a hátára dől.

– Elbukott hát a herceg bajnoka – mondta, miután megbizonyosodott róla, hogy a közvetítőállomások veszik az adását. – Vajon a mestere is követni fogja?

Justin szemügyre vette magát a tükörben. A harc után az öltözőjében talált arany-fekete selyempalástot mintha pontosan rá szabták volna. A dereka alá érő, aranyövvel összefogott ruhadarab kényelmes volt, ugyanakkor megfelelően szertartásos viseletnek tűnt. A vállaktól az ujjakon keresztül végigfutó aranyszínű hímzések tigriscsíkokat mintáztak, melyek tökéletesen illettek a mellkas két oldalán lévő stilizált tigrisalakokhoz és a palást közepére varrott nagyobb testvérükhöz.

Újra elolvasta a kártyát. Tettei mindannyiunkra dicsőséget hoznak. Bár az üzenet aláírást nem tartalmazott, Justin minden nehézség nélkül azonosította Tsen Shang jelét a kártyát lezáró holografikus „pecsét”-ben.

Justin kinyitotta öltözője ajtaját, és habozva megtorpant. A bejárat előtt két karcsú, bőrzubbonyos, ragadozótekintetű kapellán fiatalember várakozott. Egyikük rámosolygott Justinra, miközben néhány heves rajongót próbált meg visszaszorítani, a másik pedig meghajolt a mech-harcos felé.

– Zao, Justin Xiang. Azért küldtek, hogy egy jó barátjához kísérjem. – A ifjú tekintete jelentőségteljesen Justin palástjára villant, szavak nélkül felfedve a „barát” kilétét.

Justin beleegyezően fejet hajtott, és követte a tong tagokat az Ishiyama alapzatát átlyuggató alagutak útvesztőjében. A Kurita őrök számos, a nagyközönség számára tiltott ellenőrzőponton engedték át őket, mielőtt megérkeztek volna az épület hátsó ajtajához. Az egyik kísérő kitárta az ajtót Justin számára. Az esőáztatta utca túloldalán a harcos észrevette Tsen Shang Feicuiját.

A jármű hátsó ajtaja félresiklott, és Justin a légisikló sötét belsejébe lépve csatlakozott a széles bőrülésen helyet foglaló Tsen Shanghoz. A két kísérő előre ült, majd a sofőr Shang bólintására beindított a hajtóművet. A légpárnás jármű felemelkedett.

– Gratulálok, Justin. Igazán büszke vagyok önre, és merem állítani, hogy ezt az érzést Cathay összes polgára osztja velem – mondta mosolyogva Tsen Shang. Halk pukkanás hallatszott, ahogy a férfi óvatosan kiszabadította a dugót a kezében tartott üvegből. – Remélem, ízlett a House Palos pezsgő, melyet az Armstrong-féle harc után küldtem önnek.

– Tökéletes volt – mosolyodott el Justin, és jobb kezével végigsimított új palástján. – És a köpennyel is abszolút mértékben elégedett vagyok. Anyám családi címere is tigrist ábrázolt.

Shang elővigyázatosan kitöltötte az italt két pohárba, az üveget pedig visszahelyezte a beépített bárszekrényben elhelyezett, jéggel teli vödörbe.

– Pontosan ezért választottam ezt a motívumot. – Az egyik poharat átnyújtotta Justinnak. – A teljes Kapellán Konföderáció nevében szeretném megköszönni önnek a fáradozásait.

Justin bólintott, és mindketten belekortyoltak a pezsgőbe.

– Mit tud még rólam?

Shang vállat vont, de meleg mosolya egy pillanatra sem halványodott el.

– A Maskirovka ügynökeként mindent tudok, amit tudni érdemes… vagy legalábbis mindent, ami jelentőséggel bír. Azt hiszem, ön is elcsodálkozna, ha megtudná, milyen részletes anyaggal rendelkezünk a 3016-os spicai csatában betöltött szerepéről. Ha a bukmékerek megkapnák az ügynökünk jelentését, az összes viadalban biztos favoritnak számítana. Mellesleg az emberünk nem sokra becsülte magát.

– Ez a probléma a Maskirovkával – hunyorgott a félhomályban Justin.

Shang bólintott, és aprót kortyolt az italból.

– Az utóbbi idők jelentései viszont felülbírálták ezt az álláspontot, és felettébb hízelgő képet festettek az ön képességeiről és tulajdonságairól. – Shang benyúlt a Feicui egyik ajtajának szűk zsebébe, előhúzott belőle egy borítékot, és átnyújtotta Justinnak.

Justin kiürítette és biztonságba helyezte poharát, mielőtt átvette volna a borítékot, melynek elején saját nevét fedezte fel. Megfordította, és szemügyre vette a Szociális és Oktatásügyi Minisztérium zárópecsétjét. Feltörte a pecsétet, és megvizsgálta a boríték tartalmát.

A dokumentumok közül elsőként két útlevél keltette fel a figyelmét, mindkettő az ő fényképével és aláírásával, de az egyik nem Justin Xiang, hanem Thomas Yuan névre szólt.

Justin elgondolkodva ráncolta a homlokát.

– Nem egészen értem… – hirtelen úgy érezte, mintha a fejét vattával tömték volna tele. Pislogott néhányat, de szeme előtt a felismerhetetlenségig összefolytak a körvonalak.

– Mit tett az italomba? – nézett fel. – Miért?

Tsen Shang halkan kuncogott.

– A pezsgőbe altatót szórtam, de én bevettem az ellenszert is, mielőtt még beszállt volna a kocsimba. – Bár Shang könnyedén hárította Justin erőtlen ütését, arckifejezése elárulta, hogy elkábított útitársának gyorsasága még így is meglepte. Úgy nyomta vissza Justint az ülésbe, mintha a harcosnak nem is lenne súlya.

Justin tekintete lassan elhomályosult, hiába küzdött elkeseredetten, hogy eszméleténél maradjon. Miközben fokozatosan az altatószer hatása alá került, Shang utolsó mondatai mintha egy nagyon hosszú alagút végéből visszhangzottak volna.

– Nem kell félned, Justin Allard. Olyan emberek utasításait követem, akik túl értékesnek tartanak ahhoz, hogy meghalj…

56.

Styx

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. május. 26.

 

Dan biccentett, amikor Patrick Kell befejezte a helyzet ismertetését.

– Ne aggódj, Dan. És te sem, Salome. Az az egy óra, amit a drakónok-tól kaptunk, elég lesz az arkónjelölt felszedésére. Mindössze annyi a dolgunk, hogy még egy kevés időt nyerjünk.

Salome hangja kissé remegett, ahogy Dan számítógépe átalakította a kódolt rádióüzenetet.

– Tehát támadjunk?

– Pontosan – dörmögte mély hangon Patrick. – Amikor megadom a jelet, kezdődhet a tánc.

Dan összevonta a szemöldökét. Nem tetszik ez a hangsúly.

– Miféle jelet?

– Tudni fogjátok. Kell kilép.

Patrick hangja elenyészett, de Dan aggodalma nem. Vajon csak a Kurita mech miatt érzed, amit nem sikerült azonosítanod, vagy van valami más is?

– Mi a véleményed, Salome? – kérdezte mogorván Dan. – Nem tetszik nekem ez a „megadom a jelet” dolog. – Észrevette, hogy műszerfalán villogni kezd egy sárga lámpa.

Salome sóhaja túlélte a dekódolást.

– Patrick a főnök, tehát joga van titkolózni. Majdnem letelt az időnk.

– Tudom. Azt hiszem, a Kurita parancsnok éppen most próbál velem kapcsolatba lépni. Ismertesd a támadási tervet a többiekkel, amíg én húzom az időt.

– Roger.

Dan a Kuriták által előzőleg használt frekvenciára kapcsolta a rádiót.

– Sho-sa Niiro, beszélni kíván velem?

– Hát, Allard százados – válaszolt szinte mentegetőzve a drakón. – Bizonyára tudja, hogy az idejük lassan lejár.

Dan előrelépett, hogy láthassa Tarukito Pantherét. A Kurita mech apró bólintással köszöntötte a századost, aki viszonozta a gesztust, mielőtt válaszolt volna.

– Attól tartok, az embereim nem találtak rá az arkónjelöltre a megadott órán belül. Ez talán nem is meglepő, mivel tudomásunk szerint éppen a Tharkadon tartózkodik. De ha adna nekünk még egy kis időt…

Tarukito válasza előtt gondosan megfontolta mondanivalóját.

– A Kell Kopók hírnevét ismerve azt gondoltam volna, holmi szójátékok kedvéért nem hagyják meghalni ezeket az embereket. Én…

Tarukito mondatának folytatása statikus zörejbe fúlt. A mágneses kötelékekkel biztosított dokkolóállás mellett őrködő Pantherek egyike hirtelen rázkódni és pörögni kezdett, mintha egy láthatatlan forgószél örvényébe került volna. A hátulról érkező gépágyúlövedékek száraz gallyként Toppantották szét a mech páncélzatát, és egészen a mellkasban tárolt RHR-ekig jutottak. A fülsüketítő robbanás az egész dokkot beterítette a Panther darabjaival. Pörögve repülő végtagok vágódtak a többi Panther közé és narancsszínű tűzgolyó borította be azt a pontot, ahol az imént még egy teljesen ép mech állt.

A vakító lángnyelvek néhány pillanatig még lobogtak, majd mintegy varázsütésre kihunytak. A Panther előbbi helyén, a tűz és füstfelhőből kiemelkedve egy Victor jelent meg a semmiből. Kézfej nélküli jobbját az egyik Pantherre emelte, és a második Kurita mechet is felemésztette a falánk acélzivatar.

– Igaza van, sho-sa Niiro – morogta Patrick Kell a rádióba. – A Kell Kopók soha nem hagyják meghalni azokat az embereket. Az arkónjelölt már elhagyta a kisbolygót, és éppen az űrugrónk felé tart. Csak azért vagyunk itt, hogy elvágjuk a visszavonulásuk útját.

Patrick, mi az ördögöt művelsz te itt? A Patrick váratlan megjelenésétől megdöbbent Dan a rádió gombjára csapva a taktikai frekvenciára váltott.

– Kell Kopók, gyerünk! Kapjátok el őket! A Victorban Patrick ül? – Dan az egyik Pantherre vetette NHR-kilövőjének célkeresztjét, keze gyilkos dühvel szorult össze a botkormány gombján.

A kirepülő rakéták pontosan a kiválasztott célpontba csapódtak, heves robbanások felhőjébe burkolva a Panther jobb karját. A mech végtagja teljesen védtelen maradt, ahogy a rakéták lehámozták róla az összes kerámiapáncélt. A Valkyrie közepes lézeréből kicsapó sugár is a rakéták útját követte. A vérvörös fénynyaláb könyökből szakította le a mech karját, a Panther PPC-je a hangár betonpadlójára zuhant.

– Dan, van egy kis meghibásodásom! – Austin Brand hangja hallatszott az éterben. – Kiment a célkövető számítógépem!

– Cat, fedezd Brandet. Mi a probléma, Austin?

– Nincs visszajelzésem a Victorról – válaszolta rémülten Brand.

Dan kinézett a Victorra. Látta, hogy a közelben álló Pantherek felől legalább fél tucatnyi PPC-sugár repül a rohammech irányába, de a lövedékek egyike sem talált célba. Túl közel vannak, azért nem találják el. Agyának logikusabban gondolkodó fele adta neki ezt a magyarázatot, de kénytelen volt azonnal elvetni. Nincs hőképem róla – döbbent rá hirtelen. Olyan, mint Morgan a Mallory Világán!

Dan újabb Pantherre figyelt fel, és a Victoron átvezetve az ellenséges mechre irányította célkeresztjét. Figyelmen kívül hagyta a gyomorkavaró érzést – a célkeresztek nem fogadták el célpontként a Victort –, és egy NHR-sorozatot indított a Kurita mech irányába. A Panther térdeibe csapódó rakéták hatására a mech előrebukott.

Fitzhugh Catapultjából még két sorozatnyi rakéta találta el a Panthert, a robbanások vörös, narancs és sárga tűz- és füstfelhőbe burkolták a gépet. Ahogy a lángtenger tombolása alábbhagyott, és sűrű, feketén gomolygó füstlepelnek adta át a helyét, lassan újra láthatóvá vált a Panther összetört, élettelen teste.

Néhány Panther már elfordult a Victortól, hogy szembeszálljon a támadó Kell Kopókkal. Dan kitért egy négy rakétából álló RHR-raj elől, de közben kiszúrta a Victor felé közeledő Warhammert. Az ormótlan gépezet olyan folyékony kecsességgel mozgott, amilyennel csak minden ezredik pilóta képes irányítani mechjét. Tudom hogy láttam már ezt a mechet. De hol?

Dan jobbján Cat Wilson Panthere tűnt fel. Az őrmester lövése az egyik Kurita Panther fejétbe fúródott, az azúrkék energialándzsa úgy hámozta le a mech páncélzatát, ahogy a tornádó tépi le a házak cseréptetejét. A Panther megremegett, és botladozni kezdett. A pilóta – kivételes képességekről téve tanúbizonyságot – az utolsó pillanatban még megpördítette mechjét, hogy a hátára zuhanjon, és földet érés után rögtön katapultált.

– Lasker, Panther kilenc óránál! – figyelmeztette társát üvöltve Dan.

Lasker Panthere még idejében fordult meg, hogy a PPC sugarát a karjával fogja fel vékony hátsó páncélzata helyett. A kék villám felfutott a mech végtagján, és füstölgő, olvadt páncéldarabkákkal szórta meg a dokk betonpadlóját. Lasker válaszképpen egy RHR-sorozatot lőtt ki az ellenséges Pantherre, de az elsietett lövés miatt minden rakétája elvétette a célpontot.

Kicsit távolabb Diane McWilliams Panthere vergődött az NHR-sorozatok becsapódásai alatt. Két, egyenként öt rakétából álló raj a mech mellkasába vájt mély barázdákat, nyolc másik rakéta pedig a bal lábába csapódott, és lerobbantotta a combot védő páncéllemezeket.

A detonációk erejétől megtántorodó McWilliams szembefordult az őt támadó Crusaderrel. PPC-jének kék villáma ugyan eltalálta a nagyobb mech mellkasát, de csak minimális sérülést okozott a vastag páncélrétegen. A Crusader viszont két újabb NHR-rajjal válaszolt.

– Diane, ne! Most nem a Riflemanedben ülsz! Szállj ki! – Dan tehetetlenül figyelte a McWilliams Pantheréhe csapódó rakétákat, miközben a gyomrát szorongató érzés tudatta vele azt, amit szenvtelen számítógépe csak sérülési faktorként jelenített meg a monitorán. Az NHR-ek letépték és messzire repítették a mech bal karját, miközben néhány másik rakéta tovább tágította a Panther mellkasán tátongó lyukakat. A detonációk megsemmisítették a páncélréteg maradékát, és a szétroncsolt szívű mech izzó szupernóvaként robban fel.

– Fitzhugh, kapd el azt a Crusadert! Most! – Dan átmozgatta célkeresztjét a Crusaderen, és becélozta a neki háttal álló Warhammert. Lássuk, mit szólsz ehhez.

Dan torka hirtelen kiszáradt. Ahogy mozog… Ahogy becserkészi a Victort. Az nem lehet… Dan határozottan jobbra rántotta az irányítókart, de a célkereszt nem jelezte, hogy felismerte volna a célpontot. Istenem, az nem lehet! NEM! Rácsapott a rádió kapcsolójára.

– Patrick, vigyázz! A Warhammerben Yorinaga Kurita ül!

A Victor feje felemelkedett, és a közeledő Warhammer felé fordult, majd Patrick szinte mellékesen egy közelben álló Panther melléhez nyomta gépágyúja csövét. Hegyes lángcsóvák lövelltek ki a fegyver torkolatából, miközben a gyilkos sorozat bal válltól a jobb csípőig kettészelte a célpontot.

A Warhammer célzásra emelte mindkét PPC-jét, hogy a kéken izzó tűznyilakkal felnyársalja Kell Victorát. Az egyik sugár a Victor mellkasának jobb oldalába égetett mély vájatot, és egyben eltüntette a mech törzsére festett egységjelölést, a második lövés pedig lyukat fúrt Patrick gépének derekába. Izzó páncéldarabok zápora hullott a Victor lábánál fekvő Panther összetört roncsára.

Dan hőérzékelője csak egy pillanatra villant fel ott, ahol a Victornak kellett volna látszódnia, de így is rádöbbent, mekkora kárt okozott valójában a találat. A páncél egyik gyengébb pontján – talán épp azon, ahol Ardan Sortek csatája után pótolták a páncéllemezeket – áthatoló lövedék felsértette a mech fúziós reaktorának védőburkát.

A Victor lassan meg fogja sütni saját pilótáját.

– Nem! – Dan teljes sebességgel rohanni kezdett. Patrick, nem hagyhatom, hogy ezt tegye veled!

Ahogy egyre közelebb ért, rémülten vette észre, hogy a Victor ügyet sem vet a Warhammerre.

Ehelyett gépágyújával egy újabb. Panthert bontott alkotóelemeire, majd RHR-sorozatával egy másik, sérült géppel is végzett. Közepes lézereivel eközben a Catapult NHR-csapása alatt tántorgó Crusader páncélzatába szántott mély árkokat.

A dokkolóhangár közepén átvágó Dan Valkyrie-jét négy RHR találta telibe. A jobb karján robbanó rakéták hevesen megpördítették tengelye körül a mechet. A Valkyrie páncéldarabokat hagyott maga mögött, de egy műszerekre vetett gyors pillantás megnyugtatta a pilótát, hogy közepes lézere még működőképes. Kihasználta a detonációk okozta lökéshullámok erejét, és még nagyobb lendülettel futott tovább.

A Warhammer ismét tüzet nyitott a Victorra, az ikersugarak ezúttal is a mech torzóját nyalták végig. Kék szikrákat szóró páncéldarabok repkedtek minden irányba a gép törzséből, és füstölögve állapodtak meg a hangár betonpadlóján, mintha a Victor egy páncélruháját levető középkori lovag lenne. Az óriási harci gép összeégett mellkasa teljesen védtelenné és kiszolgáltatottá vált.

Dan a szeme sarkából észrevette ugyan a PPC villanását, de már túl késő volt, hogy bármit is tegyen – a mesterséges villám türkiz sugara elpárologtatta a Valkyrie jobb karját. Az egyensúlyát vesztett Valkyrie dőlni kezdett, de Dan bal kezével megtámaszkodott a talajon és sikeresen felegyenesedett. Semmi sem állíthat meg.

Dan felhajtotta a műszerfal egyik kapcsolóját védő burkolatot, és az alatta található kar balra tolásával egy időben megnyomta a vörösen villogó gombot.

– Tíz másodperc maradt a megszakításra – tájékoztatta a számítógép.

– Negatív! – Dan bal kezével lenyúlt, és beélesítette parancsnoki széke kioldó mechanizmusát. – Katapultálás Sizóbeli parancsra.

A fülében doboló vértől nem is hallotta, hogy a számítógép nyugtázza a parancsot.

– Ne, Patrick! Ne! – üvöltötte elkeseredetten. – Ki kell bírnod!

Mintha csak a nevéhez akarna hű maradni, a Victor gépágyúja megcsonkította a Warhammer árnyékában közeledő Kurita Panthert. A Warhammert viszont nem hatotta meg a Victor hősiessége, PPC-i újból célba vették Kell roham-mechjét. A cikázó lövedékek mélyen a harci gép belsejébe hatoltak, kék tűzzel töltötték meg mellkasát, és végzetes csapást mértek a szívére.

A rabságából szabadult miniatűr nap, amely eddig a Victort mozgatta, most marcangolni kezdte fogvatartója szerveit. Dan műszerfalának sugárzásmérői rögtön a vörös zónába ugrottak, az infravörös érzékelőt megvakította a Victorból áradó hő. A bal vállban tárolt RHR-ek rövidesen begyulladtak a pokoli hőmérséklet hatására, majd nem sokkal később folyamatos robbanássorozat jelezte, hogy a mech jelentősen megfogyatkozott gépágyúlőszer-készlete is hasonló sorsra jutott.

A következő pillanatban a Victor pilótafülkéjének teteje is lerobbant, és Dan örömmel kiáltott fel, amikor látta, hogy Patrick katapultszéke kivágódik a szerencsétlenül járt mech kabinjából. A parancsnoki szék apró rakétái begyulladtak, de már nem voltak képesek biztonságos távolságba juttatni a pilótát. A bekövetkező irtózatos robbanás megrázta a rohammechet, a pilótafülke maradványaiból lángnyelvek és repeszzivatar lövellt a magasba. A robbanás ereje a földhöz csapta a túl lassan távolodó katapultülést.

Nem! Dan elkapta tekintetét a haláltusáját vívó Victorról, és a látását elhomályosító düh- és fájdalomkönnyeken ellenére mechjével célba vette a Warhammer széles hátát. Te rohadék, majd adok én neked visszavágót! Dan begyújtotta az ugrórakétákat, és száznyolcvan fokkal elfordította a Valkyrie fejét.

– Katapultálás!

A robbanótöltetek messzire repítették a Valkyrie pilótafülkéjének elejét. Szinte kibírhatatlan hő árasztotta el a kabint, ahogy a katapultszék mögötti rakéták működésbe léptek. A nehézségi erő a székbe préselte Dant, miközben a rakéták kiszabadították székét a kabinból. A számítógép „minden rendszer rendben” jelzést küldött, de a Valkyrie repülési szöge miatt a katapultülés beleakadt a mech állába, és Dan irányíthatatlanul pörögni kezdett.

A fél karját elvesztett könnyű mech sikoltó fémlemezek és szétpattanó kerámiapáncéldarabok recsegése közepette fúródott a Warhammer széles hátába. A Warhammer két lépést előretántorodott, és fél térdre esett, miközben megpróbálta lerázni magáról a Valkyrie-t. Hevesen jobbra perdült, de nem járhatott eredménnyel: a Valkyrie bal karja a Warhammer nyaka köré csavarodott, és beszorult a mech feje és a vállára szerelt reflektor közé.

Ebben a pillanatban az önmegsemmisítő mechanizmus, amelyet Dan előzőleg beindított, láncreakciót indított el az NHR-ek tárolókamrájában. A Valkyrie rakétái áttörték a könnyű mech vékony mellkasi páncélzatát és egyenesen a Warhammer gerincébe robbantak. A Kurita mech háta ívben meghajlott, mintha a fájdalom rántotta volna görcsbe, majd a hatalmas gépezet derékban kettészakadt.

Dan katapultülésének rakétái működésbe léptek, és a Warhammer kiúszott a mech-harcos látóteréből. Az apró hajtóművek stabilizálták a repülést, majd a csatatér egy távoli, biztonságos pontja felé repítették Dant. A Bifrostot rögzítő mágneses mezők felett elhaladva azonban a giroszkópok felmondták a szolgálatot, így a pilótaszék a földre zuhant. Az ülés egy darabig csúszott és pörgött a talajon, majd a még mindig működő rakéták az egyik falnak csapták. A szék visszapattant a válaszfalról, de a hajtóművek megint csak ugyanabba az irányba lökték. Dan felüvöltött fájdalmában, amikor válla keményen a falnak ütközött. Hátborzongató csikorgást és roppanást hallott, azután a fájdalom fekete hulláma átcsapott rajta, és a jótékony eszméletlenség homályába ragadta.

Dan bal karján fájdalomhullám cikázott végig, amikor az Ezüst Sas orvosa szorosabbra húzta a mellén körbetekert pólyát.

– Látnom kell!

– Már semmit sem tehet – mondta szomorúan az orvos.

Dan torka összeszorult.

– Nem érdekel, maga idióta! Oda kell mennem! – Dan kiszabadította magát az orvos keze közül, és talpra állt. Azonnal szédülni kezdett, de nagy nehezen úrrá lett a kellemetlen érzésen. Lassan átbotorkált oda, ahol két Kell Kopós Panther között kötelekről lógó lepedőkkel elkerítettek egy kicsi, négyzet alakú területet. Dan benyomakodott a nyíláson, miközben megpróbálta visszatartani könnyeit.

Patrick Kell hamuszürke arcából gyenge mosoly villant élő egy pillanatra. A tábori ágy túloldalán Salome és Cat álldogált.

– Örülök, hogy felkeltél, Dan. – Kell szavait fájdalmas sóhajok és grimaszok szakították meg. – Tudtam, hogy nem sokáig képesek ágyban tartani.

Dan fejével a háta mögé intett.

– Most te jössz, Patrick.

A Kell Kopók vezetője megrázta a fejét, de cserepes ajkával elmosolyodott.

– Hiábavaló – mondta. – Túl nagy a rendetlenség idebent, hogy túléljem. Érzem. Inkább segítsenek a valóban rászorulókon. – Kell arcvonásai fájdalmas grimaszba torzultak, de a férfi visszatartotta fájdalomüvöltését. Patrick Salome-ra pillantott. – Folytasd a jelentést.

– A Kurita csapatok visszavonultak az űrjárójukra, és úton vannak az űrugrók felé. Tudják, hogy már nem érhetik utol a Macet és a Cucamulust, mielőtt azok tovább ugranának – ami húsz óra múlva be is következik.

Dan megfordult, amikor a háta mögött valaki félrerántotta a lepedőket. A résen beviharzó Melissa Steiner térdre esett az alezredes ágya mellett. Kezébe fogta Patrick balját, és erősen megszorította.

– Nem halhatsz meg! – suttogta rekedten. Közvetlenül a lány mögött érkezett Clovis, aki az ágy lábánál állt meg. A mellkasán és karjain is kötéseket viselő Andrew Redburn belépett, behúzta a rögtönzött függönyt, és a bejáratnál maradt őrködni.

Patrick felemelte jobb kezét a mellkasán húzódó véres vágásról, amely a csata folyamán ismét szétnyílt, és letörölte a Melissa arcán csorgó könnyeket.

– Nem sírhatsz, kuzin. Elvégre az arkónjelölt nem sirathat meg egy közönséges zsoldost, nem igaz? Nem nyújthatsz támadható pontot Takashinak. – Patrick összeszorított foggal küzdött a rátörő fájdalomhullám ellen.

Melissa zavartan megérintette a Patrick keze nyomán az arcára kenődött véres csíkokat, miközben acélszürke szemében határozott fény villant. Felnézett Clovisra és a körülötte álló három Kopóra, azután vissza Patrick Kellre.

– Azt akarom, hogy te tudd meg először, Patrick Kell. Feleségül megyek hozzá. Összeházasodom Hanse Davionnal.

Patrick mosolya kiszélesedett, egy pillanatra még a fájdalmáról is elfeledkezett, és megszorította Melissa kezét.

– Biztosan pompás esküvő lesz, Mel. Mondd meg neki, hogy szerencsés fickó. – Megcsóválta a fejét. – Nagy nap lesz. Milyen kár, hogy nem lehetek jelen.

Melissa körmei az alezredes kézfejébe vájtak.

– De igen, Patrick. Ott leszel.

Kell megfontoltan bólintott.

– Lélekben, Mel, lélekben…

Az újabb fájdalomhullám Patrick Kell testének minden izmát görcsbe rántotta, a mech-harcos háta megfeszült. Néhány másodperc múlva visszaroskadt az ágyra, és Danre nézett.

– Dan, mondd meg neki… mondd meg Morgannek, hogy megértettem. A végén mindent megértettem. – Patrick ezután egyenesen a föléjük magasodó mechekre meredt. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájni fog – hörögte levegő után kapkodva. Salome felé fordult, és minden erejét összeszedve sikerült elérnie, hogy a kínzó fájdalom ellenére hangja tisztán és határozottan csengjen.

– Őrnagy, átadom a parancsnokságot.

Teste még egyszer megrándult, azután Patrick Kell olyan álomba zuhant, amelyből nincs többé ébredés.

57.

Northwind

Drakónis Határvidék, Egyesült Világok

3027. június 5.

 

Quintus Allard helytelenítően csóválta a fejét, amikor Dan kihúzta bal karját a kötésből.

– Dan, nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.

Dan összeszorította állkapcsát a vállába hasító fájdalomtól, azután apjára nézett és elvigyorodott.

– De apa, csak a kulcscsontom törött el, és az is majdnem meggyógyult. – Jobb kezét a pókszerű elektródához érintette, melyet az orvosok közvetlenül a válla alatt, a sérült kulcscsontnál tapasztottak a bőrére. – Ez a kis UATI gyöngyszem sokkal nagyobb fájdalmat okoz, mint maga a törés.

– Lehet, de az elektromos impulzusok gyorsítják a csontok összeforrását. – Quintus átvette Dan egyenruhájának zubbonyát az inastól, és elbocsátotta az alkalmazottat. Dan mögé lépett és felemelte a ruhadarabot, hogy fia könnyedén az ujjakba csúsztathassa karját. – Mellesleg Kell ezredes terve kiválóan működött.

Dan bólintott és hagyta, hogy apja bal karjára húzza a zubbony ujját.

– Valóban. Patrick felismerte, hogy nem tudja száz százalékos biztonsággal a Cúra Szállítani az utasokat, de azt is tudta, hogy a Kuriták csak akkor hagyják el a bázist, ha biztosak benne, hogy a zsákmányuk lelépett. Csak annyit mondott nekünk, hogy az utasokat felvette a Mac, és már úton van velük a Cu felé. Mivel azt hittük, hogy az ő számukra próbálunk időt nyerni, az az egy óra, amit a Kurita parancsnok adott nekünk, igazi isteni adománynak bizonyult.

Quintus lesimította a vörös zubbonyt Dan vállán, és megkerülte a fiát, hogy segítsen begombolni a ruhadarabot.

– De Kell nem akarta az utasai életét egy olyan űrugróra bízni, amelyik zsinórban már a második „forró” ugrást kísérli meg. Inkább utasította Langet és Bakert, hogy rejtsék el az utasokat valahol a bázis területén, amíg a Mac végrehajtja az ál-mentést.

Dan bólintott és fájdalmasan elfintorodott, amikor apja felerősítette az egyenruha merev gallérját.

– Amikor a Kuriták által ígért idő a végéhez közeledett, Patrick kiugrott a Victorral a Macből, egyenesen a dokkolóhangárba. Azt mondta a drakónoknak, hogy az utasok már távozóban vannak, és mi is csak azért vagyunk itt, hogy megakadályozzuk a visszavonulásukat.

Quintus segített felpattintani a duplasoros zubbony különleges díszítését. A fekete anyag a Kell Kopók címerében is fellehető farkasfej motívumot mintázta. A hegyes fülek felnyúltak egészen a zubbony válláig, a farkas orra pedig a ruha derekánál végződött. A vörösen izzó szemek összhangban álltak az egyenruha színével. A gallérra varrt, vérvörös háromszögben díszelgő, inverz fekete rendfokozati csíkok a Lyrán hauptmann rangját jelképezték, bár a Kell Kopók rendszerében ez századosi beosztásnak felelt meg.

Dan hangja szomorúan elmélyült, ahogy bal könyöke fölé felhúzta a fekete karszalagot.

– Patrick folyamatosan lőtte és pusztította a Panthereket, miközben a Warhammer őt támadta. A lehető legkisebbre akarta csökkenteni a Kuriták számát, hogy a halála után már magunk és végezni tudjunk a maradékkal. Magára vonta a Warhammer tüzét, és így megmentett mindannyiunkat.

Quintus kissé hátrahúzódott, hogy jobban szemügyre vegye fia egyenruháját, és elégedetten bólintott.

– Jól nézel ki.

– Kösz. Elvégre nem minden nap találkozom a herceggel.

– Valóban. – Quintus összehúzta a szemöldökét. – Dan, egészen biztos vagy benne, hogy a Warhammer pilótája Yorinaga Kurita volt?

Dan elmosolyodott.

– Ez, és a Kurita egység kilétére vonatkozó kérdések fenemód népszerűek mostanában a hírszerzőid körében, apa.

A miniszter komoran bólintott.

– Semmiféle Genyosha elnevezésű Kurita egységről nincsenek feljegyzéseink. Ami pedig Yorinaga Kuritát illeti, a legutolsó hírünk róla az, hogy Zen kolostorba vonult az Echo V-ön.

Dan vállat vont, de arcizmai összerándultak az emlékek hatására.

– Láttam, hogyan közelített Yorinaga tizenegy évvel ezelőtt Morgan felé. Amikor egy ennyire képzett mech-harcossal találkozol, soha nem felejted el. Emlékezni fogsz a mozgására, akármilyen régen is láttad utoljára. Csak azt sajnálom, hogy Cat látta őt katapultálni, miután a Val-om belerobbant.

– Nem kellene sajnálnod – rázta meg a fejét Quintus. – A jelentések szerint, amikor katapultált, a taktikai parancsnok, sho-sa Niiro pánikba esett. Azonnal elrendelte a visszavonulást, mert igaznak hitte Patrick blöffjét, és azt gondolta, valóban el lesz vágva a visszavonulástól.

Dan lepöckölt egy fehér cérnaszálat fekete nadrágjáról.

– A Cu azonnal ideugrott a Northwindre, amint a Mac hozzákapcsolódott. A légivadászaink kordában tartották a Kurita űrjárókat, így nem volt más választásuk, mint visszatérni az űrugróikra. Mi pedig felpakoltuk a menekülteket, és az összes pótalkatrészt az Ezüst Sasra, és a Bifrost szépen idehozott minket.

Udvarias kopogtatás hallatszott az ajtó felől, majd néhány pillanat múlva benyitott az inas.

– Bocsássanak meg, Quintus gróf… Lord Daniel… de a herceg még a ceremónia előtt találkozni szeretne önökkel az irodájában.

Quintus átvezette fiát Hanse Davion northwindi főhadiszállásának folyosóin, amelyet a herceg egy régi kormányzósági épületből alakított ki.

– A herceg összehívta a stábját, és azonnal ideutazott a Northwindre, amint Vandermeer első üzenete Új-Avalonra ért. Anyád és Riva nővéred a következő turnussal érkezik.

Dan a fejét rázta.

– Igazán nem kellene…

Quintus a fiára kacsintott.

– Az igazat megvallva, szerintem legalább annyira akarnak az általad megmentett utassal találkozni, mint megbizonyosodni arról, hogy egy darabban vészelted át a csatát.

Az ajtó előtt őrködő két KEO katona vigyázzba vágta magát. Quintus biccentett nekik, aztán előreengedte fiát a szobába, amelyet Hanse Davion northwindi irodájának nevezett ki. A helyiség fehérre meszelt falai éles kontrasztot alkottak a mennyezetet tartó faoszlopokkal.

Jöttükre Hanse Davion felemelkedett díszítés nélküli, fából faragott íróasztala mögül.

– Quintus… Daniel… legyenek üdvözölve. Tölthetek egy italt?

Mielőtt bármelyikük válaszolhatott volna, a herceg a helyiség hátuljába sétált, ahol a bolygón őshonos havasi róka szőrméjéből készült, köpenyében Melissa üldögélt. Hanse ametiszt színű italt töltött két kristálypohárba, és átnyújtotta Quintusnak, aki az egyiket továbbadta fiának.

Dan gyors pillantást vetett Cat Wilsonra. A szintén egyenruhában feszítő Cat első alkalommal látszott feszélyezettnek, amióta csak Dan ismerte. Olyan óvatosan tartotta borospoharát, mintha az bármelyik pillanatban, minden különösebb indok nélkül darabokra törhetne.

Az őrmester mögött álló Salome cinkos pillantást váltott Dannel, és mindketten elvigyorodtak Cat nyilvánvaló zavara láttán. A nő egyenruhája mindössze a gallérra varrt rangjelzésben és a nadrág szabásában különbözött Danétől. Amíg Dan nadrágja be volt tűrve lovaglócsizmája szárába, addig Salome-é szabadon lógott a csizmán kívül. Danhez és Cathez hasonlóan bal karján ő is fekete szalagot viselt.

Az álló Kell Kopók és a herceg íróasztala között helyet foglaló Andrew Redburn és Clovis Holstein érdeklődve fordultak meg Danék érkezésére. Dan szemében Andrew csak alig valamivel látszott kevésbé zavartnak Catnél. Arra is felfigyelt, hogy a zubbonya jobb vállát díszítő Arany Napsugár mellé egy keskeny, fehér csík is felkerült. Dan elmosolyodott. Ha valaki, hát ő igazán kiérdemelte az előléptetést. Redburn százados… Egész jól hangzik.

Ahogy Clovis óvatosan az előttük elhelyezett asztalra helyezte borospoharát, Dannek az jutott eszébe, hogy a törpe új ruhája mennyire hasonlít a Királyi Dandár uniformisához. A méretre szabott egyenruha hatására mintha az előkelőség légköre lengte volna körül Clovist.

A herceg leült íróasztala mögé.

– Amint azt bizonyára már tudják, néhány perc múlva hivatalosan is tiszteletemet fogom kifejezni a Kell Kopók és a többi hős előtt, akik a Styxen útját állták a Kurita csapatoknak. Beszélni fogok róla, hogyan védték meg az elrabolt űrjárót, és hogyan futamították meg az ellenséget. Azokat is megemlítem majd, akik az életüket áldozták a cél érdekében: von Breunig kapitányt, Diane McWilliamst, Bethany Connort és Mary Laskert. Külön kiemelem majd Patrick Kell csodálatos önfeláldozását.

A herceg szünetet tartott, és Melissára nézett, majd odasétált mögé, és menyasszonya vállára tette a kezét. Melissa balját a férfi kézfejére tette, de jobbjával eközben a szeméből csorgó könnyeket törölgette.

Dan torkát különös érzés szorongatta. Patrick boldog lett volna, ha együtt látja őket. Örülök, hogy Melissa elmondta neki.

A herceg felnézett.

– Már beszéltem a többi Kell Kopóval és a Heimdall azon tagjaival, akik tisztában voltak vele, hogy Melissa rejtőzött az Ezüst Sason. Quintus Allard KEO ügynökei eközben már terjeszteni kezdték a híreket, miszerint a hajón egy nagyon fontos Lyrán hivatalnok utazott Új-Avalonba teljes titoktartás mellett, hogy az UATI-ban kapjon speciális gyógykezelést.

A herceg habozott, és mintha egy pillanatig elbizonytalanodott volna.

– Önöket azért hívattam ide, mert mindannyian jelen voltak, amikor Melissa beszélt Patrick Kellnek az eljegyzésünkről. – Rámosolygott Melissára, és gyengéden megszorította a vállát. – Egyáltalán nem sajnálom, hogy elmondta, talán a hír könnyebbé tette Patrick távozását.

Cat felemelte poharát.

– Patrick Kellre és az álomra, melynek a védelmében az életét áldozta.

Minden jelenlévő némán bólintott és belekortyolt az italba.

Hanse végignézett az összegyűltek arcán.

– Gondolom, mindannyian rájöttek már, hogy a házasságról egy szó, a legapróbb pletyka sem szivároghat ki. Ha elterjedne a hír, az totális káoszba torkollna. Egyikünk birodalma sem áll még készen egy ekkora megrázkódtatásra. A szövetség bírálói (az Egyesült Világok és a Lyrán Nemzetközösség határain belül egyaránt) folyamatosan vitákat provokálnának.

Melissa előrehajolt. – Sőt, ennél még sokkal rosszabb dolgok is történhetnének. Kurita és Marik esetleg csapdában érezné magát. A hír szövetségbe kovácsolhatná ellenségeinket, ami súlyos problémákhoz vezetne az Utódállamok stabilitását illetően.

Salome komoly arckifejezéssel bólintott.

– Felség, az összes Kell Kopó nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy ajkunkat halott bajtársaink vére pecsételi le. Ha bárkinek is elárulnánk a titkot, az ő áldozatuk emlékét becstelenítenénk meg.

Clovis is egyetértően biccentett.

– Senkinek sem fogok beszélni róla, sem a Heimdallon belül, sem azon kívül. Még anyámnak sem mondom el. – Lenézett cipőjére, és sziszegve hozzátette: – Sőt, még apámnak sem.

– Redburn százados szavát adta nekem – folytatta Hanse herceg –, és természetesen megkapta a kellő jutalmat a Melissa megmentése érdekében tett erőfeszítéseiért. – A herceg Clovis felé biccentett és elvigyorodott. – Clovisszal is sikerült megállapodnunk. Neki és az embereinek megbocsátottunk a hajó elrablása miatt. Felajánlottuk nekik a szükséges orvosi segítséget, és engedélyt kaptak, hogy itt maradhassanak a Northwinden, amíg vissza nem tudnak térni a Lyrán Nemzetközösségbe.

A herceg felnézett a három zsoldosra, és tehetetlenül vállat vont.

– Ha ebben a pillanatban módomban állna, legszívesebben címet és földet adományoznék a Kell Kopóknak. Az Egyesült Világok hőseivé kiáltanám ki önöket. Ha eljön majd a nap, amikor mindenre fény derülhet, beiktatom önöket a Davion Rendbe. A Kell Kopók egysége máris a Sárkányölő Szalagrend tagja lett. Előkészítettem egy dokumentumot, amelyet a házasságkötés után lehet csak felnyitni, és amely posztumusz minden halott bajtársuknak az Excalibur Érdemrendet adományozza. Ezenkívül Új-Avalonon egy emlékművet is emeltetek majd nekik.

A herceg szünetet tartott, és nagyot nyelt.

– De mit tehetek önökért jelen pillanatban? Tudom, hogy az érdemrendek és címek semmit sem jelentenek, amikor az ember a bajtársait veszíti el. Hogyan tudnám meghálálni a bátorságukat?

Dan a torkát köszörülve előrelépett.

– Én csak a magam nevében beszélhetek. Amit tettem, az meggondolatlan és öngyilkos akció volt, és csak a végeredmény miatt számíthat egyáltalán bátor cselekedetnek. Azt tettem, amit abban a pillanatban helyesnek gondoltam, de még így sem sikerült megmentenem Patricket. De Patrick… nos… ő pontosan tisztában volt vele, mit tesz. Folyamatosan pusztította a Panthereket, hogy mi, többiek életben maradhassunk. Arra ösztökélte a Kuritákat, hogy a Victorra támadjanak, és csak így sikerült túlélnünk a csatát. Attól a pillanattól kezdve, amikor kidolgozta a tervet, tudta, hogy nem hagyhatja el élve a harcmezőt. De bízott benne, hogy Melissa és mások talán igen. Ez az igazi bátorság és hősiesség.

Dan széttárta karját, és elfintorodott a vállába maró fájdalomtól.

– A legjobb fizetség számomra valami olyan dolog volna, ami életben tartja Patrick emlékét. Most nem egy szoborra vagy kitüntetésre gondolok. – Dan torka kiszáradt. – Talán egy alapítvány… egy olyan alapítvány, amely a Patrickhez hasonló gondolkodású potenciális mech-harcosok számára lehetővé tenné azt a fajta kiképzést, amilyenhez máshogy nem juthatnának hozzá. Ez elegendő ajándék lenne részemre.

Dan Cat kezét érezte a vállán.

– Egyetértek Allard századossal, Felség. – Salome is helyeslően bólintott.

Hanse herceg szívből elmosolyodott.

– Tekintsék elintézettnek.

Melissa komoly arckifejezéssel ismét előrehajolt.

– Tekintsék elintézettnek itt és a Lyrán Nemzetközösségben egyaránt – mondta. – Patrick Kell neve örökké élni fog.

EPILÓGUS

Sián

Sián Nemzetközösség, Kapellán Konföderáció

3027. június 10.

 

Justin tanácstalanul nézett Tsen Shangra, miközben két szolgáló a lába mellett térdelt, és éppen selyemnadrágja végeit próbálták óvatosan belegyömöszölni fekete udvari cipője szárába. A tükörben szemügyre vette bokáig érő, fekete tigrisekkel díszített aranyszínű köntösét, és a ruhadarabon lévő, járást megkönnyítő hasítékokat. Amikor Shang végre nyájasan rávigyorgott, Justin nem bírta tovább szó nélkül.

– Ha ennyire mulatságos, helyet is cserélhetünk.

Shang megrázta a fejét. Ő is hasonló hosszúságú és szabású köpenyt viselt, de a sötétkék szövet hímzése sárga sárkányokat formázott.

– Semmit sem számítana, Justin. Ugyanoda készülünk. – Shang tapsolt egyet, mire a szolgálók sietősen visszavonultak. – Gyere utánam.

Justin felhorkant.

– Ha ezt az egészet már a Solarison említetted volna, akkor én…

Shang megvonta a vállát.

– Azt teszem, amire utasítottak, Justin. Kövess.

Justin néma csendben követte Shangot a szőnyeggel borított folyosókon. A kőlámpások belsejében világító halvány fényforrások alig adtak annyi világosságot, hogy a mech-harcos kivehesse a szőnyegeket díszítő mitológiai figurákat. Justin nem győzött csodálkozni a művészi igényességgel kifaragott teakfa rácsozaton, miközben Shang egyre mélyebbre vezette őt az épület belsejébe.

Justin egyedül narkotikus másnaposságával nem volt kibékülve. Izmai úgy sajogtak, mintha influenzavírus fertőzte volna meg, bár tudta, hogy ez a hipertérben való sorozatos ugrások következménye is lehet. Milyen messzire hurcolhattak? – töprengett.

Shang megtorpant egy masszív, duplaszárnyú bronzajtó előtt, és intett Justinnak, hogy álljon szorosan mellé. Az ajtó mögül Justin tompa gongütés moraját hallotta kiszűrődni. Ahogy az ajtószárnyak lassan feltárultak, a gongszó elhaló visszhangja végigsöpört a folyosón. Justin Shang szorítását érezte a könyökén, és hagyta, hogy a másik férfi bevezesse őt a helyiségbe.

A két emeletnyi magasságba nyúló hosszú, barlangszerű teremben Justin egészen aprónak érezte magát. A lágy, szórt világításban az alsó szint falai tompa, vörös fényben fürödtek, s ez a melegség érzetét keltette a látogatókban. A felső emelet bonyolult teakfa-faragásokkal díszített balkonjai láttán Justin úgy érezte magát, mintha egy kiállítás galériáját szemlélné.

A terem távolabbi végében felállított emelvényen egy hatalmas trónszék magasodott. A trón háttámláját egyetlen, hatalmas mahagónitömbből faragták ki. Justin már az ajtóból felismerte a bútordarabba vésett szimbólumokat – a kapellán mitológia képeit. A trón mögött a szó szoros értelmében az egész világegyetem állt. És a trónuson, melle előtt összefont kezekkel maga Maximilian Liao foglalt helyet.

A kapellánok kancellárja egy hálójában gubbasztó pók nyugodt magabiztosságával kelt fel ülőhelyéről. Vendégeihez hasonlóan ő is bokáig érő díszes köpenyt viselt. A ruha bal mellére, a szív fölé hímzett ezüst Liao címertől eltekintve a köpeny teljesen fekete volt, egyenes szabása csak még jobban kiemelte Liao karcsú, nyúlánk termetét. A kancellár acélos tekintete és kőkemény; merev arckifejezése előtt Justinnak az az érzése támadt, mintha egy mechanikus gépezet átvilágítaná, apró darabokra szedné, és minden egyes részletét alaposan átvizsgálná.

– Zao, Justin Xiang. – A kancellár enyhén meghajolt Justin felé, majd közelebb intette magához a harcost. – El sem tudja képzelni, mennyire vártam már ezt a találkozást.

Justin mélyen meghajolt, azután közelebb lépett. Érezte, hogy Shang néhány lépés távolságban lemaradva követi. Mire Justin az emelvényhez ért, Liao már újra helyet foglalt, ujjait rosszat sejtető mozdulattal érintette egymáshoz. Szája sarka mellett lelógó bajuszának vékony szálai a kancellár álarcszerű vonásait valahogy még könyörtelenebbekké tették.

– Győzelmeivel óriási büszkeséget gyújtott szívemben – mondta Liao, és Justin mögé pillantott. – Tsen Shang jelentésében pedig azt olvastam, hogy jelentős segítséget nyújtott a Hanse Davion által állított csapda leleplezésében.

Maximilian egy összetekert dokumentumot nyújtott át Justinnak, melyet a mech-harcos mély meghajlás kíséretében vett át.

– Nyissa ki, Xiang. Biztos vagyok benne, hogy meg lesz elégedve a tartalmával.

Justin a vörös viaszréteg alá csúsztatta hüvelykujját, és feltörte a pecsétet. Ahogy kigöngyölte a rizspapírt, és gyorsan átfutott a papírra írt szövegen, arckifejezése egyre tanácstalanabbá vált.

– Nem egészen értem.

A Liao ajkán feltűnő halvány mosoly némi életet varázsolt a kancellár tekintetébe is.

– Mint ahogy azt bizonyára tudja, Justin Xiang, az a tény, hogy egy kapellán asszony gyermekeként a Konföderáció területén született, még nem garantálja az ön számára az állampolgárságot. A mi birodalmunkban ehhez először mindenkinek elő kell segítenie a társadalom erkölcsi és anyagi gyarapodását valamilyen hasznos cselekedettel. Ez a Konföderáció éltető eleme – a társadalom szolgálatában álló egyén. Fiatalabb korában ön semmi olyat nem tett, amivel kiérdemelte volna az állampolgárságot. – Liao most már szélesen mosolygott. – A solarisi viadalai azonban igencsak méltóvá tették arra a privilégiumra, amit ez a dokumentum nyújt önnek.

Justin szíve a torkában dobogott.

– Nem is tudom, mit mondhatnék…

Liao megfontoltan bólintott.

– Nem is kell mondania semmit. Megszolgálta az ajándékot, és őszintén remélem, hogy a jövőben is folytatni fogja értékes munkáját.

Justin meghajolt.

– A legnagyobb örömmel fogok harcolni a Konföderációban, az ön által szponzorált viadalokon.

– Nem erre gondoltam, Justin Xiang – rázta meg a fejét Liao. – Az Utódállamok többi uralkodójától eltérően az én látásomat semmi sem homályosítja el. Én tisztában vagyok az ön értékével. Tudjuk, hogy úgy harcol, akár egy démon, és a legtöbb látogató örömmel látná önt viszont a következő negyedév csatáiban. Igazság szerint a Yen-lo-wangot is ideszállítottuk, hogy bármikor rendelkezésére álljon.

A kancellár hirtelen felpattant, és az alacsonyabban álló mech-harcos fölé tornyosult.

– Bár a képzettsége figyelemre méltó, szükségtelen kockázat lenne önt újból az arénába engedni – mondta Liao ellentmondást nem tűrő mosollyal. – Számomra sokkal értékesebb az agya, mint a reflexei vagy a taktikai érzéke. Tudja, hogyan gondolkodik és tervez Hanse Davion, részese volt az Egyesült Világok számos műveletének. Elég jól ismert saját apját ahhoz, hogy tudja, miként reagál bizonyos helyzetekben. De mindenekelőtt, ismeri a Sakhara többi végzősét, és szolgált már a Davionok legtehetségesebb parancsnokai alatt. Az embereimnek nyújtott legintenzívebb hírszerzői kiképzés sem juttathatná őket mindazon ismeret birtokába, amellyel ön rendelkezik a Davion Házról.

Liao szünetet tartott és néhány pillanatig kemény tekintettel méregette Justint.

– A legmélyebb felháborodással figyeltem, mi mindennel vádolta önt a Davion bíróság. Már majdnem utasítottam az embereimet, hogy cáfolják meg a vádakat, de tudtam, hogy Vitios gróf ezt csak még nagyobb bizonyítéknak tekintené a bűnösségére. Őszintén együtt éreztem önnel, amikor mindenki más magára hagyta és elárulta. – Liao Tsen Shangra mutatott. – Amikor tudomásomra jutott, hogy a Solarisra tart, utasítottam Shangot, hogy minden tőle telhető módon legyen a segítségére.

Justin bólintott.

– Mit tehetek önért, kancellár?

Liao ajka ismét ragadozószerű mosolyra húzódott.

– Nem az számít, ön mit tehet, hanem az, amit én képes vagyok felajánlani. Tsen Shangot kiemelkedő teljesítménye miatt visszarendeltem a Siánra, hogy a Maskirovka elemzőjeként folytassa tovább munkáját. Önnek is ugyanezt a lehetőséget ajánlom fel, hogy kamatoztathassa az Egyesült Világokban szerzett tudását. Jelentéseket kell majd átvizsgálnia, hogy segítsen kideríteni az igazságot Hanse Davion terveit és szándékait illetően. Ezek a jelentések nagy szolgálatot tehetnek nekem ahhoz, hogy egy szép napon elpusztíthassam közös ellenségünket, Hanse Daviont.

Justin komoran bólintott.

– Ha el is fogadom ezt a megbízást, honnan fogja tudni, hogy bízhat bennem?

A kancellár hátravetett fejjel, teli torokból nevetett.

– Ó, Justin, úgy olvasok magából, mint egy nyitott könyvből. Annak ellenére, amin keresztülment, tudom, hogy soha nem árulná el a családját. Ezt el kell fogadnom, és soha nem is fogok semmi ilyesmit kérni öntől. De Hanse Davion megtörésében – hasonló módon, ahogy ő is megtörte magát – tudom, hogy számíthatok magára.

– Tisztességes ajánlat – bólintott Justin. – Ez esetben örömmel elfogadom a megbízást.

Liao szélesen mosolygott.

– Kitűnő. – Liao összecsapta tenyerét, mire a fal egyik panelje halkan félrehúzódott. A kancellár felállt, és a feltáruló nyílás felé indult. – Jöjjön. Itt az ideje megünnepelni az érkezését, és hogy megismerkedjen egy másik szövetségesünkkel is.

Justin követte a kancellárt, de az ajtónyíláshoz érve megtorpant. Az ebédlő egyetlen vendége már az asztalnál ült, élénkzöld uniformisa élesen elütött az asztalt három oldalról körülölelő, művészi hímzésekkel díszített selyemparavántól. A férfi arcán ülő türelmetlen kifejezés darabokra zúzta azt a békés hangulatot, melyet a sötét diófa asztalon elrendezett cseresznyevirágok voltak hivatottak árasztani.

Liao a válla felett hátrapillantva észrevette Justin megdöbbenését.

– Azt hiszem, már ismeri a másik kedves vendégünket – mondta.

Justin lassan bólintott, és merev, szálfaegyenes tartással előbbre lépett.

– Igen, már találkoztunk. – Justin kierőszakolt magából egy mosolyt, de tekintetében nyoma sem volt semmiféle melegségnek. – A politika néha furcsa hálótársakat teremt – mondta, és kezet nyújtott a Liao jobbján helyet foglaló férfinak.

– Valóban – mormolta maga elé Michael Hasek-Davion, miközben elfogadta Justin előrenyújtott jobbját. –, de a cél szentesíti az eszközt.

Liao a magasba emelte szilvaborral töltött poharát.

– Akkor hát, igyunk arra a célra, amivel mindannyian egyetértünk – Hanse Davion Házának és vérvonalának pusztulására!