15.

Echo V

Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. január 1.

 

Jiro Ishiyama tisztelete jeléül mélyen meghajolt az idős szerzetes előtt, aki átkalauzolta őt a Zen kolostor kanyargós járatain. Fejük felett, az Echo V terméketlen, vihartépázta tundráin a bolygó felszínét korbácsoló jeges forgószelek süvítettek keresztül. Ishiyama csak nehezen volt képes borzongás nélkül ellenállni a világon uralkodó fogvacogtató hidegnek, és még nagyobb tiszteletet érzett az öreg szerzetes iránt, aki közömbösen tűrte a fagyos időjárást.

Pedig Ishiyama egy vastag kabát meleg bélésébe burkolózott, miközben a szerzetes csak egy egyszerű fekete köpenyt vett fel. Bár a hideg levegőben mindkettejük lehelete tisztán meglátszott, a szerzetes mindössze szandált viselt, és kezét vagy borotvált arcát sem védte kesztyűvel, illetve csuklyával. Az öreg szemében Ishiyama ennek ellenére semmi jelét sem látta felsőbbrendűségnek vagy lekicsinylésnek a távoli Luthienről érkezett vendége iránt. Inkább mintha sajnálta volna a férfit, aki nem ismeri magát eléggé ahhoz, hogy együtt tudjon élni a hideggel.

A szerzetes Jiro Ishiyama háta mögé nézett, és szavak nélkül előreparancsolta a vendég lakkozott utazóládáit cipelő két beavatottat. A beavatottak a hátukon hordozott teher miatt csak fejüket tudták meghajtani, de szó nélkül átvágtak a kerten a kis kunyhóig, amelyet a cba-no-yu, a teaszertartás számára készítettek elő. Egy percig elidőztek az apró épületben, majd visszatérve mélyen meghajoltak a szerzetes és vendége felé, mielőtt eltűntek volna a kolostor komplexumának sötét járataiban.

A szerzetes félrebillentette fejét, arcán félmosoly játszadozott.

– Sumimasen, Ishiyama Jiro-sama – kezdte vontatottan. – Kérem, bocsássa meg nekem, ha egy kissé lassan beszélek, de errefelé igencsak fukarul bánunk a mondanivalóval.

– Megtisztel a szavaival – mondta Ishiyama fejet hajtva. Körülnézett a sziklaképződményekkel és bonsaiokkal díszített föld alatti barlangcsarnokon. A hosszú, kígyózó hullámokba gereblyézett sápadtfehér kőzúzalék olyan érzést keltett benne, mintha egy befagyott óceánt szemlélne. A kőhullámokat nagyobb méretű, gránitszürke és üveges, fekete-bíbor obszidiánszínű sziklák törték meg, akár a kihívóan meredező szigetek. A természet által kivájt apró falifülkékben bonsaifák díszlettek, mintha a szikla részét képeznék, a falakon pedig gondos kezek által ápolt mohaszőnyeg kapaszkodott, tovább növelve a természetesség érzését.

A teaház a kert közepén emelkedett, és bár nyilvánvalóan emberi építmény volt, mégis úgy tűnt, mintha a kert szerves részét képezné. Pagodaszerű kialakításával, farácsos borításával, rizspapír válaszfalaival és vörös cserepes tetejével a csiszolt gránitból megépített teaház még a környezeténél is sokkal öregebbnek látszott. Az építmény csúcsos tetejének sarkai alól szinte észrevehetetlen, szürke füst bodorodott elő.

Ishiyama mély lélegzetet vett és elmosolyodott, amint megérezte az égő cédrus kellemesen ismerős aromáját. Ismét meghajolt a szerzetes felé.

– Minden tökéletes. Az ön lelkiismeretessége megtisztelő a Sárkány számára. – A jól láthatóan elégedett szerzetes fejet hajtott. Mindkét férfi tudta, hogy bármilyen hibátlannak tűnik is a kert-, Ishiyama néhány apró változtatással még tökéletesebbé fogja varázsolni, és hozzáigazítja a cha-no-yuhoz, amely miatt több mint kétszáz fényévet utazott.

– Do itashimash'te, Ishiyama Jiro-sama – válaszolt lágy hangon a szerzetes. – Mi vagyunk megtisztelve, amiért a Sárkány ideküldte önt, hogy a tudásából részesülhessünk. Biztosíthatom, hogy zavartalanul megteheti az előkészületeket. Pontosan négy órakor ideküldöm Kurita Yorinaga-jit.

– Domo arigato. – Ishiyama mélyen meghajolt és csak azután egyenesedett föl, hogy a szerzetes elhagyta a kamrát. Azután részletesebben is szemügyre vette a kertet. Amint tekintetével követte a bejárattól a teaházig vezető kőlapok kanyargó ösvényét, hagyta magát belefeledkezni a szerzetesek által létrehozott gyönyörűség csodálatába. A kert művészi tökéletessége és kisugárzása mélyen megérintette, lecsupaszította érzelmeit, és elűzte belső konfliktusait. A látvány visszaadta neki azt a lelki békét, melyet a hét ugróponton keresztül tartó utazás során elveszített.

Ishiyama kényszerítette magát, hogy újra a barlangra, a kertre és feladatára összpontosítson. Lehúzta vastag, bélelt kesztyűjét, belegyűrte kabátja zsebébe, majd kilépett cipőből, és átvágott a barlang falához, ahol az egyik árnyékos falmélyedésben egy bambuszgereblye rejtőzött. Olyan törődéssel és tisztelettel tartva kezében a szerszámot, amilyent csak egy harcos tanúsíthat a mechje iránt, Ishiyama kilépett a kőösvényre. Három kőlappal távolabb, finom mozdulatokkal négy apró kavicsot terelgetett a lapra. Nem is próbálta megváltoztatni vagy befolyásolni a kavicsok elrendezését; úgy tűnt, mintha csak a legutóbbi gereblyézést végző beavatott gondatlanságáról lenne szó.

Ishiyama futó mosolyt engedélyezett magának. Szándékos gondatlanság. Ishiyama tudta, hogy Kurita Yorinaga-ji rögtön ki fogja szúrni a széles, szürke járólap közepén szétszórt fehér kődarabkákat. Azzal is tisztában volt, hogy Yorinaga-ji ezt annak első jeleként fogja értelmezni, hogy tökéletes világegyeteme, az univerzum, amely csapdába ejtette, változóban van.

Ishiyama felpillantva összpontosított. Ha a teaház Luthien, akkor… Balra fordult, és hunyorogva vizsgálódott, majd a gereblye nyelét finoman beledöfte a kavicságyba. Itt lesz Mallory Világa, Yorinaga-ji megszégyenülésének színhelye.

Ishiyama megfordította a gereblyét, és széles, fogazott végével finoman megváltoztatta a Mallory Világának kijelölt pont körüli hullámvonalakat. Lassan, szinte már emberfeletti türelemmel addig igazgatta az apró kavicsokat amíg úgy nem látszott (annak aki tudta, hogyan kell nézni), mintha parányi hullámfodrok indulnának ki a pontból. Három járólappal, odébb Ishiyama végzett a tizenegy koncentrikus kör kialakításával-egy kör minden évért, amióta Yorinaga-ji szégyent hozott önmagára. Még csak egy óra telt el azóta, hogy tekintete először mérte fel a kertet.

Ishiyama visszasétált a kert széléhez, hogy levegye sapkáját és kabátját. A jeges levegő könnyedén hatolt át éjkék kimonójának vékony selymén, a férfi önkéntelenül is szorosabbra kötötte ezüstszín obiját. A megnyugtató félhomályban alig lehetett kivenni a kimonón körbetekeredő sárkányfigurát, melyet a ruhadarab színénél egy árnyalattal sötétebb kék szálakkal szőttek az anyagba.

Ishiyama ismét szemügyre vette a teaházat, és összehasonlította a Luthien helyzetével a memóriájába vésett csillagtérképen. A Mallory Világát jelző ponttól egy kicsit balra, de közelebb az épülethez a gereblye egyik fogával újabb jelet fúrt a kavicshullámok közé, amely ezúttal a Chara helyzetének felelt meg. Óvatos mozdulattal, tapasztalat szülte gondossággal kiemelte a gereblyét, majd a szerszám hátuljával elsimította a bemélyedés minden nyomát. Csak a kavicstenger hullámainak enyhe törése sugallta, hogy valami változás történt a mintában.

Ishiyama újabb mosolyt engedélyezett magának. A legtöbb ember pillantása átsiklana rajta. Megrázta a fejét. De nem Yorinaga-jié.

Ishiyama végül az ösvényt követve a teaház bejáratához indult, de még nem lépett be. Ehelyett óvatosan körbesétált az építmény keskeny szegélyén, amely kiemelkedett a kavicsóceánból. A teaház mögött kiszemelt egy tökéletes pontot az Echo világának megjelölésére, majd a gereblye nyelét határozott mozdulattal hozzáérintette az apró kövekhez. Saját nyomain visszafelé haladva a kavicsokat visszarendezte eredeti mintázatukba. Mire visszaért a teaházhoz, csak az Echót jelző, szinte láthatatlan pont mutatta haladási irányát.

Bár Ishiyama tudta, hogy Yorinaga-ji nem fog benézni a teaház mögé a munkáját ellenőrizni, mégis szükségesnek érezte, hogy elvégezze. Csak így lehet a kert egészen az enyém, és így válhat teljessé a cha-no-yu. Ezt Yorinaga-ji is elvárja tőlem, és pontosan ezért nem fogja megvizsgálni a jelet.

Ishiyama visszatért az ösvényen, óvatosan kikerülte a négy kavicsot, és visszahelyezte a gereblyét a fal mélyedésébe. Kabátját és cipőjét magához véve ismét a teaház bejáratához sétált, ahol térdre ereszkedett, meghajolt, és félrecsúsztatta a tolóajtót.

A látvány nem érte készületlenül, de a teaház belsejének mesterkéletlensége és szépsége láttán a lélegzete is elállt. Az előteret, amely egy leheletnyivel a belső szentély – ahol a cha-no-yu ténylegesen lezajlik majd – szintje felett helyezkedett el, kézzel megmunkált famozaikokkal dekorálták. A fadarabokat színük és erezettségük alapján válogatták össze, és enyhén csillogó lakkréteggel díszítették. Ki lehetett ugyan venni az faelemek közötti illesztéseket, de az egyes darabok természetes erezete összefolyni látszott, és olyan érzést keltett, mintha a padlót és a falak alsó részét egyetlen hatalmas fa törzséből metszették volna ki.

A falakat alkotó papírtáblákon első pillantásra semmilyen díszítés nem látszott. Semmiféle festett tájkép vagy kalligráfiával felrótt bölcsesség nem törte meg a panelek áttetsző szépségét. Amikor Ishiyama lassan helyére csúsztatta maga mögött az ajtót, észrevette, hogy a fal mégsem mentes a díszítéstől. A papír víznyomataként, körültekintő finomsággal és könnyedséggel munkálták meg a felületet. Ishiyama fák és tigrisek képét fedezte fel, hullámokét és halakét, sólymokét és nyulakét és természetesen a Sárkányét.

Csendben, a hely iránti tiszteletét kifejezve – és mert semmiféle zajjal nem járt –, Ishiyama átvágott az előtéren, és félrehúzta a felső terem ajtaját, ahol sort kívánt keríteni a cba-no-yura. Fekete, lakozott utazóládáit a padló nyílásából kiemelkedő magas rézüst jobb oldalán helyezték el. Ishiyamának nem kellett látnia a szoba forró levegőjében tekergő keskeny, szürke füstcsíkokat, hogy tudja, az urna belsejében tűz ég. Érezte az urna falából sugárzó hőhullámokat és az égő cédrus mindent belengő illatát.

A helyiség közepén Ishiyama egy alacsony, téglalap alapú asztalra figyelt fel. Elhelyezése tökéletesen illeszkedett a szoba alakjához, de Ishiyama megbontotta az egyensúlyt. Ahelyett, hogy az asztal keskenyebbik oldalát hagyta volna a szoba rövidebb falával párhuzamosan, egyetlen határozott mozdulattal csaknem derékszögben elforgatta a bútordarabot a kifényesített tölgyfapadlón. Nem igazította be teljesen egyenesre, inkább hagyta, hogy enyhe szöget zárjon be a fallal, és még el is tolta a szoba közepéről. A tökéletes szimmetria a realitás kötelékébe zárja az elmét.

Ishiyama letérdelt, és kinyitotta az egyik ládát. A doboz belsejében, vastag habszivacs rétegekkel kipárnázva a Koordinátor saját teáskészlete rejtőzött. Ishiyamát a hirtelen rátörő pánik és felelősségérzet kívülről és belülről egyaránt összeroppanással fenyegette. A koordinátor rám bízta ezeket a tárgyakat, hogy segítsen kényes küldetésem teljesítésében. Nem hagyhatom cserben.

Először három tatamit húzott elő a ládából; a gyékényfonatokat, amelyeken a szertartás alatt a résztvevők térdelnek majd. Az első, égővörös szőnyeget az asztal hosszabbik szélével párhuzamosan, a szoba közepe felé eső oldalon helyezte el. Kimonója belsejéből előhúzott egy kis vonalzót, és megbizonyosodott róla, hogy a vörös szőnyeg pontosan húsz centiméterre helyezkedik el az asztal szélétől.

Az asztal túlsó oldalán Ishiyama kigöngyölte a második tatamit. Ez rózsaszínű volt, és harmincöt centiméter távolságra került az asztaltól. Végül, az asztal rövidebbik, urna felé néző oldalán a földre terítette saját, színezetlen tatamiját, miután az alacsony bútor fekete szélétől kimérte a negyvenöt centiméteres távolságot. Az asztal átlós elhelyezkedése miatt a másik kettőhöz képest az ő szőnyege került alárendelt pozícióba.

Ishiyama sietség nélkül csomagolta ki a többi kelléket, még az órájára sem pillantott rá. Belső órája tökéletes pontossággal jelezte az időt és annak múlását, mint minden képzett teaművésznek. Tudta, hogy előkészületei több időt vesznek igénybe, mint amennyit a szerzetes ígért Kurita Yorinaga-ji küldéséig, de azt is tudta, hogy Yorinaga-ji sosem lépne be hívatlanul a teaház központi termébe.

Ishiyama kiszedte csomagolásából a bambusz merítőedényt, amely az utóbbi négy évszázadban a Kurita család tulajdonában volt. A legenda szerint II. Urizen Kurita koordinátor leállította a légisiklóját, amikor meglátott egy figyelemreméltóan szép szál bambusznádat a Luthienen, mert eszébe jutott, milyen pompás merítőedényt lehetne készíteni belőle a teaceremóniákhoz. Miután kiszállt a siklóból, hogy levágja a nádat, Urizen járműve felrobbant egy ellensége által titokban elhelyezett bombától. A koordinátor ekkor szerencsére már elég messzire jutott az autótól. A történet szerint, mivel valami teljesen japán dolog mentette meg az életét, Urizen kidolgozta azokat a reformokat, melyek a középkori japán kultúrát a Drakónis Szövetség szívévé és lelkévé tették.

Ishiyama elmosolyodott, miközben a merőedényt tiszteletteljes mozdulattal a földre fektette. Urizen 101 éves koráig maradt koordinátor, amikor is leköszönt és visszavonult ide, az Echóra. Megalapította a kolostort, és gyarmati kormányzóként – nem is járhatott volna neki csekélyebb beosztás – haláláig irányította. Igazán helyénvaló tehát ezt az edény itt és most használni.

Ishiyama óvatosan kigöngyölte csomagolásából, és az asztalra helyezte az égszínkék teáscsészét, mellé pedig a bambuszkanalat és a keverőpálcát. Ezután még mindig az első ládából kiemelte a fekete lakkozású teásdobozt, majd óvatosan maga elé rakta az asztalra. A doboz lenyűgöző darab volt, oldalán és tetején fekete-vörös, festett sárkány kígyózott. Ishiyama tudta, ez a dobozka volt ott annál az étkezésnél is, amelynek során a koordinátor, Takashi Kurita először pillantotta meg későbbi feleségét, a gyönyörű, fiatal Jasmine-t. Elhelyezésénél gyakorlati haszna mellett Ishiyama arra is figyelt, hogy későbbi látogatója kedvére tanulmányozhassa a kis ládikót.

Ishiyama legvégül a koordinátor saját vízforraló kannáját varázsolta elő az utazóládából. Az egyszerű kinézetű fémedény korántsem volt olyan elragadó, mint a szobában található többi tárgy, kissé nyers kidolgozottsága mégis találgatásokra adhatott volna okot származását illetően. A teamester jól elszórakozott az egyik legnépszerűbb mendemondán, mely szerint a koordinátor az első általa lelőtt mech páncéljából alakította ki a kannát – vagy egy másik verzióban mindössze ennyi maradt az első mechjéből. Már a gondolatra is megborzongott. Engedte képzeletét elkalandozni, és látta maga előtt a fiatal Takashi Kuritát, amint a körülötte tomboló háború közepén ülve éppen megfelelő formára próbálja egyengetni az edényt, hogy a teájához vizet tudjon forralni.

Ishiyama összerezzent, amikor eszébe jutott, hogy Yorinaga-ji talán éppen jelen lehetett, amikor a koordinátor elkészítette a kannát. Megszégyenülése időpontjáig Yorinaga-ji zászlóaljparancsnok volt a koordinátor saját Második Fénylő Kardjában. Még Ian Davion herceg megöléséért is kitüntették! Ishiyama megrázta a fejét. Hogyan tudta egy ilyen bátor férfi így megbecsteleníteni önmagát?

A teaművész jobb kezével felvette az asztalról a merítőkanalat, baljában pedig a kannát tartva a rézüst felé fordult, ahol a padló mélyedésében egy vízzel teli agyagkorsó rejtőzött. A teáskannát kissé megdöntve a térdei közé szorította, leemelte a korsó fedelét, és a vízbe merítette a kanalat. Teleengedte az apró edényt, majd óvatosan forgatni kezdte a kannát, miközben a merítőedényből aláhulló vízcseppek tisztára mosták a belsejét. Bár a kannában összegyűlő vízben nyoma sem látszott üledéknek vagy pornak, Ishiyama kilöttyintette a gödörbe, és három merőkanálnyi friss vízzel töltötte meg újra.

Ishiyama lefedte a vizeskorsót, a merőedényt pedig saját, festetlen tatamijára helyezte. Azután, mintha csak a láthatatlan isteneknek ajánlana fel áldozatot, a teáskannát a forró rézüstbe illesztette. Eddigi előkészületeivel elégedetten Ishiyama a sarkára ült, és ismét elmerült a teaház harmóniájában.

Egy percnyi szünet után visszatért lakkozott ládáihoz. Óvatos mozdulatokkal a már kiürült első ládába süllyesztette cipőjét, és gondosan összehajtogatott kabátját. Miután lezárta, csak annyira húzta félre az útból a ládát, hogy még látható legyen. Vendége bizonyára rettentő kíváncsi lesz rá, milyen titkokat rejteget.

16.

Echo V

Pesth Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. január 1.

 

Jiro Ishiyama, a cha-no-yu teaművésze felnyitotta a második ládát és kiemelt belőle egy kis gongot, valamint egy kalapácsot. Miután a saját helyéhez vitte, olyan helyre fektette le őket, ahol teste rejteni fogja őket a vendég tekintete elől. A ládához visszatérve kibújt kimonójából, és lecserélte egy feketére, amely eddig sötét árnyékként hevert a doboz aljában. Ezután egy szemnyílásokkal ellátott fekete csuklya következett, melynek segítségével mindent látni fog anélkül, hogy fel kéne fednie arcát.

Levetett, összehajtogatott kimonója behelyezése után Ishiyama a társa mellé tolta a ládát. A tetőt nyitva hagyta, így a fadoboz fehér, ásító torka – hasonlít egy alligátor szájához-bizalmat és utazási szándékot fejezett ki.

Ishiyama visszament a helyére, és fejére húzta a fekete csuklyát. Egy, eddig a kimonójában lapuló fenyőgallyal a kezében előrehajolt, és a lángoló üstbe ejtette az ágat. Az apró fenyőág azonnal meggyulladt, megtöltve a helyiséget a koordinátor által olyannyira csodált aromával. Ishiyama mélyen belélegezte az illatot, és visszaülve egy másik, elmélkedőbb tudatállapotba süllyedt.

Az áhított belső béke azonban elkerülte, pillangóként táncolt körülötte karnyújtásnyi távolságban. Elméjét ehelyett a Yorinaga-jiről az évek folyamán hallott történetek részletei töltötték ki.

Yorinaga, a koordinátor egyik távoli unokatestvére ádáz mech-harcos volt, és azon kevés ember közé tartozott, akik méltó ellenfelet jelentettek Takashinak kendóban, a kard művészetében. Három évvel azután, hogy 3013-ban a Mallory Világán kitüntette magát Ian Davion herceg megölésével, Yorinaga abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Második Fénylő Kard élén ismét megpróbálhatta elfoglalni a világot. Ishiyama visszaemlékezett a tudósításokra, amelyeket gyermekként hallott Yorinagáról. Felidézte a büszkeséget, amely fiatal mellkasát dagasztotta bálványozott Yorinagája tettei után, és a torkát szorongató keserűséget, amint újra átélte hőse bukását.

A dicsőséges történetnek, melyet Ishiyama már számtalan alkalommal hallott, azzal kellett volna végződnie, hogy Yorinaga méltó módon végez ellenfelével. A Második Fénylő Kard Mallory Világán már bekerítette a Kell Kopók Első Mech Zászlóalját, és a végső megsemmisítésére készülődött, amikor Morgan Kell ezredes Archere kilépett csapatai elé. Váratlanul, japán szokás szerint elkezdte ismertetni leszármazottait és mindazokat a bátor tetteket, melyeket a vérvonal véghezvitt.

Yorinaga – ellenfele iránti tiszteletét és megbecsülését kifejezve – szintén kilépett Warhammerével az összegyűl Kurita csapatok elé, majd válaszképpen elsorolta saját vérvonalát és tetteiket. A közjátékot figyelő harcosok mindegyike tisztában volt vele, hogy a csatát parancsnokaik fogják megvívni. Ishiyama több ízben is hallotta a viccet, mely szerint akkora volt a feszültség, hogy a Lyrán kereskedők még exportálhattak is volna belőle.

Kell NHR-ekkel és négy közepes lézerrel felszerelt Archere jelentős hátrányban volt Yorinaga mechjével szemben. A Warhammer fő fegyverzetét két közepes lézer, valamint egy iker részecskeágyú – PPC – alkotta. Közelharcban a Warhammer rövid hatótávolságú rakétái és két kis lézere még halálosabbá tették a gépet. Mindenki tudta, hogy az Archer el fog pusztulni, és remélték, hogy pilótája dicsőséges halállal távozik az élők sorából.

A beszámolók szerint az összecsapás két mesteri harcos egymás elleni viadala volt. Kell nem is próbált elszakadni, hogy kihasználja az NHR-ek nyújtotta előnyöket. Ehelyett természetfeletti mozgékonyságával szinte eltalálhatatlan célponttá tette mechjét, miközben első és hátsó lézereivel rendszertelen találatokat vitt be ellenfelének.

Yorinaga higgadtan harcolt, mint mindig. Szokása szerint megpróbálta ellenfele mechjének egy bizonyos pontjára koncentrálni tűzerejét, de Kell folyamatos forgásai és félreugrásai megnehezítették a dolgát. Miközben PPC-i hűltek, közepes és kis lézereivel folyamatos harcra késztette Kellt, fegyverei szakaszos használata miatt a Warhammer túlmelegedésére váró zsoldos nem volt képes közelebb jutni.

Néhány szemtanú később két harcművész összecsapásaként írta le a küzdelmet, míg mások szerint inkább olyan volt, mint valami különös haláltánc. Ishiyama minden beszámolót összegyűjtött a párviadalról, melyek gondolataiban összeolvadva pontos rálátást nyújtottak neki minden mozdulatra és bonyolult összefüggésre. Mélyen megrázta a küzdelem ilyen mértékű átérzése, mégsem tudta felfogni, hogyan szenvedhetett el ekkora gyalázatot bálványa.

Végül, amikor az Archer közepes lézerei szemlátomást kivonták a forgalomból Yorinaga jobb oldali PPC-jét, Kell lerohanta ellenfelét. De Yorinaga jobb PPC-je hirtelen felemelkedett, és ezüstös villámmal fogadta a támadót. Az energialövedék az Archer jobb vállába csapódott, és teljesen átégette azt. Yorinaga lövésének hatására egy pillanattal később az Archer szétolvadt jobb karja a földre hullott, és a megcsonkított mech térdre roskadt. Kellt legyőzték.

Alig harminc méter távolságból Yorinaga Warhammerének mindkét PPC-jével célba vette a megsebzett Kell Kopót. Ezüstös-kék energia csapott ki a fegyverekből, de mindkét lövedék elkerülte a célpontot, és üveggé olvasztotta a Kell mögötti homokos talajt. Kell végső kétségbeesésében két sorozatnyi NHR-t bocsátott útjára, aminek eredményeképpen mechje torzójából negyven rakéta száguldott Yorinaga Warhammere felé.

Bár a repülési idő túl rövid volt a robbanófejek beélesítéséhez, a rakéták a Warhammer testének ütődve súlyos károkat okoztak. Némelyik hajtóanyagtartálya berobbant, és a Kurita mechet arany-vörös lángnyelvek borították el. Más rakéták a páncéllemezeket deformálták el és horpasztották be, vagy összezúzták a hűtőegységeket, és szétroncsolták az illesztéseket. Yorinaga Warhammere – bár sikerült talpon maradnia – úgy nézett ki, mint egy vásott kölyök által megrongált játékszer.

Yorinaga minden működő fegyverével tüzet nyitott az éppen talpra kecmergő Archerre, de nem sikerült találnia. Úgy tűnt, mintha Yorinaga Warhammere nem lenne hajlandó elfogadni a célpont létezését. Ishiyama a csatát végignéző harcosok történeteiből hallotta, hogy Kell holt mechje szellemként tűnt el érzékelőik kijelzőiről. És miközben lézerek villantak köröskörül, és PPC-k villámai változtatták ózonná a levegőt mechje mellett, Morgan Kell csak egyetlen dolgot tett. Mechje – bár felépítése erre csak nehezen tette alkalmassá – mélyen meghajolt Yorinaga felé.

Ishiyama emlékezett a mech-harcosok szavaiból sugárzó megdöbbenésre, akik tanúi voltak tradícióik eme barbár utánzásának. Arra vártak, hogy Yorinaga elpusztítsa az ellenfelet, azután parancsot adjon a Kell Kopók maradékának megsemmisítésére. De amikor Yorinaga hangját meghallották fülhallgatóikban, az csak egy egyszerű haikut szavalt el:

Sárga madarat látok

A szürke sárkány bölcsen elrejtőzik

A becsület kötelesség

Néhányan azt hitték, ellenfele rakétái megsebesítették Yorinagát, és ez a halál-haikuja, de rögtön ezután felhangzott az ezred visszavonulását elrendelő parancsa. Egyik hadnagya, egy nemrégiben az egységhez vezényelt chu-i felvetette, hogy a tai-sa valószínűleg megsérült, és nem tudja, mit beszél. Yorinaga erre mindkét PPC-jét a chu-ira emelte, és pokoli villámörvény közepette szétolvasztotta annak Pantherét. Akkor és ott mindenki előtt világossá vált, hogy Yorinaga ura saját tetteinek, és a továbbiakban mindenki engedelmeskedett neki.

Ishiyama eddig a pontig Yorinaga minden tettét meg tudta érteni, mert a harcos tiszteletet érdemlően cselekedett. Nem adta meg magát; emberei visszavonásával Kurita nagyúr mindössze egy Panthert és egy világ elfoglalásának az esélyét veszítette el. De a halkan, suttogva terjesztett történetek szerint Yorinaga felnyitotta mechje pilótafülkéjének tetejét és mindkét kardját kidobta Morgan Kellnek.

A Mallory Világán lezajlott csata után Yorinaga Luthienre utazott, hogy titokban jelentést tegyen a koordinátornak. Állítólag engedélyt kért seppuku elkövetésére, de a koordinátor megtagadta tőle ezt a megtiszteltetést. Yorinagát ehelyett az Echo V kolostorába száműzték, és azóta is itt él. Ishiyama látogatásától eltekintve Yorinaga-ji – a ji utótag a nevében a kolostorba való belépését jelképezte – egyetlen kapcsolatát a külvilággal évenkénti kérelmei jelentették a koordinátor felé, melyekben az uralkodó beleegyezését kérte a seppukuhoz.

Ishiyama kinyúlt, és felvette az apró kalapácsot. Gyengéden, de elég erővel ahhoz, hogy a hang áthatoljon a papírfalakon, megkongatta a gongot. Megismételte a mozdulatot, majd újra és újra, amíg végül öt különféle hang zengett fel, mindegyik kitöltve elődje lassan elhaló visszhangját. Az ötödik ütés után Ishiyama visszatette a helyére a kalapácsot, és lehajtott fejjel várakozott.

Az ajtó lassan, antik régiségéhez illő sebességgel félrehúzódott. Ishiyama a látogató fejére boruló csuklya ellenére is felismerte az arcot. A sötéten csillogó szemek és a hosszú, keskeny orr olyan nemes vonásokat kölcsönzött Yorinaga-jinek, amelyekért a legtöbb ember ölni tudott volna. A teaművész azonban látta a Yorinaga-ji szeme körüli ráncokból, hogy a férfinek nincs ínyére a száműzetés.

Yorinaga-ji a teaszentélybe lépve egy képzett mech-harcos könnyed kecsességével guggolásba ereszkedett, és behúzta az ajtót. Lassan megfordult, de Ishiyama a férfi tiszteletteljesen lehajtott feje ellenére tudta, hogy Yorinaga-ji úgy tanulmányozza a szobát, ahogy egy harctéri parancsnok fürkészi a csatamezőt. Bár Ishiyama némi habozásra számított, amikor vendége észreveszi az asztal túloldalára terített vörös gyékényt, Yorinaga semmi jelét nem adta meglepetésének.

A harcos-szerzetes megközelítette saját helyét az asztalnál, és térdre ereszkedett a rózsaszínű tatamin. Egy pillantást sem vetett Ishiyama irányába. A koordinátor üres helye felé viszont mélyen meghajolt, és tovább maradt ebben a pozitúrában, mint azt a legtöbb ember elfogadhatónak tartotta volna. Azután lassan felegyenesedett.

A Yorinaga-ji kimonójának mellén és hátán díszelgő minta látványától megzavarodott Ishiyama habozása majdnem tönkretette a cha-no-yu szertartását. A kép Yorinaga-ji megszégyenülésére utalt – egy szürke sárkány szemében tükröződő ádáz, sárga madarat ábrázolt, amely a mech-harcos haikujának első sorában szerepelt. Minden drakón tudta, hogy a Sárkány egyedüli ellensége a Sárga Madár, Yorinaga-ji pedig megfutamodott a lehetőség elől, hogy megölje a Sárga Madarat, amikor lehetősége lett volna rá.

Ishiyama megmentette a ceremóniát, amikor mélyen meghajolt a koordinátor gyékénye felé, és még tovább maradt meggörnyedve, mint az imént Yorinaga-ji. Ezután Yorinaga-ji irányában is megismételte a mozdulatot, s csaknem olyan sokáig maradt meghajolva, mint a koordinátor felé.

– Kurita Yorinaga-ji, a koordinátor azt mondja, komban wa. – Ishiyama alig hallható, csuklyán átszűrődő suttogása mintha a távol lévő koordinátor szavait visszhangozta volná.

Yorinaga-ji meghajolt, de nem válaszolt.

Ishiyama a lakkozott asztalra helyezte a kék teáscsészét. Urizen merőedényével gőzölgő vizet mert a teáskannából, és olyan lassan öntötte a csészébe, hogy sűrű, fehér gőzfüggöny képződött az asztal és a kanna között. Három merítéssel megtöltötte vízzel a teáscsészét, minden mozdulatát felcsapó gőzfelhő kísérte.

A gőz eloszlása után Ishiyama suttogva folytatta:

– A koordinátor azt mondja, szeretné bocsánatát kérni, amiért nem válaszolt évenkénti üzeneteire, amelyekben a seppukuhoz kért engedélyt. Elismeri, hogy az ő gyengeségét jelzi, amiért nem kívánja ön nélkül leélni ezt az életet. Azért nem válaszolt, mert csak elutasítóan reagálhatott volna és tudta, hogy az fájdalmat okozna önnek.

Még mindig néma csendben Yorinaga-ji fejet hajtott a láthatatlan koordinátor előtt. Semmilyen figyelmet nem szentelt a koordinátor hangjaként jelen lévő teaművésznek, mert a fekete kimonó nem létezővé tette számára a férfit. Mégis, a teaművész végtelen szakértelme, amellyel őrölt tealeveleket hintett a vízbe, és könnyed, ügyes mozdulatokkal elkeverte, Yorinaga-jit önkéntelenül is percekig tartó relaxációba süllyesztette.

Ishiyama, akinek érzékeit a cha-no-yu emberfeletti mértékben felerősítette, észrevette Yorinaga-ji ellazulását, és szívverése felgyorsult. Szinte azonnal visszanyerte önuralmát, és az asztalra fektette a keverő-pálcát. Kezeit a teáscsésze köré fonta, és ügyet sem vetve a forróságra, a koordinátor szőnyege elé helyezte az edényt.

– A koordinátor azt mondja, talált rá módot, hogy megadja az ön által annyira kívánt feloldozást, miközben ön szolgálatot tesz neki, és megkíméli a halála miatt érzett fájdalomtól. – Ishiyama kinyúlt a teáscsésze felé, kínos precizitással 180 fokban elfordította, és átemelte az asztal fölött. Teljes csendben, anélkül hogy egyetlen hullám is megtörte volna a tea felszínét, Yorinaga-ji elé tette a csészét.

– A koordinátor azt mondja, az ön vezetésével létre szeretne hozni egy elit egységet. Ők lennének a Genyosha – a Fekete Óceán –, ön pedig a vezetőjük. Kiképezné őket, és átadná nekik azt a tudást és szakértelmet, amellyel rendelkezik. Ötven embert válogathatna össze – azaz életkora minden évéért egyet – a Szövetség bármely egységétől. A BBE összekötőjén kívül nem lenne más elöljárója, csak maga a koordinátor.

Ishiyama fejét lehajtva folytatta:

– Ön lesz a Genyosha iemotója, és ha minden tapasztalatát átadta nekik, ők szintén kiképeznek ötven-ötven embert, akik újabb ötveneknek adják tovább a tudást, amíg a teljes haderőnkben ott nem lesz az ön szíve és elméje.

Ishiyama várt, de Yorinaga-ji nem mozdult. A teaművész jól tudta, hogy legmélyebb vágyai valóra válását ígérte az imént Yorinaga-jinek. Visszaszorította az arcára kiülni igyekvő ideges mosolyt, de magában elcsodálkozott rajta, milyen jól ismeri a koordinátor ezt a tizenegy esztendeje száműzetésben élő embert.

Ishiyama hangja, mely még a Yorinaga-ji előtti csészéből felszálló gőzfelhőnél is megfoghatatlanabb volt, ismét betöltötte a helyiséget.

– A koordinátor arra kért, említsem meg azt az apróságot is, hogy a Kell Kopók végső megsemmisítését szolgáló terv kidolgozása már folyamatban van.

Yorinaga-ji egészen aprót biccentett. Ishiyama számára felismerhetetlen érzelmek futottak át a férfi arcán, de a száműzetés során megedződött akaraterejével gyorsan elhessegette őket. Anélkül, hogy lepillantott volna, Yorinaga-ji tenyerei közé szorította, és ajkához emelte a teáscsészét.

MÁSODIK KÖNYV

17.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. Február. 20

– Zao, Fuh Teng.

A mech-harcost meglepte Justin Xiang köszönése. Fuh Teng megfordult, hogy szemügyre vegye a jövevényt, aki ilyen nesztelenül meg tudta közelíteni, de mozdulata hatására elmozdult egy alkatrész. Teng techje, akit félig elrejtett a Vindicator PPC-jének szerelőnyílása, hangosan káromkodott. Fuh Teng összevonta a szemöldökét. Nem tudta azonosítani látogatóját, de cseppet sem tűnt rokonszenvesnek számára.

Fuh Teng végül könnyedén biccentett és viszonozta Justin üdvözlő szavait.

– Helló. Segíthetek valamiben? Tudja, nem szabadna itt tartózkodnia.

Justin bólintott, és még mélyebbre süllyesztette kezét bőrdzsekije zsebébe.

– Igen, már próbálták megmagyarázni a kapunál is. A nevem Justin Xiang, és önnél szeretnék harcolni.

– Nincs szükségem pilótákra – mondta homlokráncolva Teng. – Nem engedhetem meg magamnak. – Felnézett a félhomályos hangárban fölé tornyosuló Vindicatorra. – Mindenem ráment, hogy a legutóbbi gépem maradványaiból meg abból, amelyikben a testvérem meghalt, össze tudjam tákolni ezt itt.

Justin bólintott. A PPC-t szerelő tech, Teng Yuan eközben előbújt a fegyver belsejéből, hegesztőpisztolyának fénye kifakította az árnyékok közé meredő Teng arcszínét. A tech kapellán nyelven vakkantott valamit. Mielőtt a térdén merevítősínt viselő Teng reagálhatott volna, hogy teljesítse az utasítást, Justin már mozdult is. Jobb válláról leeresztette málhazsákját, odasietett a tech által említett ládához, és a doboz belsejét kitöltő műanyaghabból kiemelt egy fél méter hosszú és feleakkora átmérőjű, ezüstös hengert.

– Hiszen ez egy R-4721 PPC-Blokkoló – mondta elgondolkodva Tengnek, miközben a tech felé nyújtotta az alkatrészt. – Ha ezt berakja a PPC-be, ugyanakkora energiával sokkal kisebb találatot tud bevinni.

Teng gyorsan kikapta Justin kezéből a hengert, és átadta a technek.

– Igen Xiang, igaza van. De az is igaz, hogy nem akarok nagyobb erősségű találatot.

– De ha megnyerné a ma éjszakai mérkőzést a Steiner Stadionban – rázta meg a fejét Justin –, elég pénzt kapna, hogy tetőtől talpig helyrepofozza a Vindicatorát, és még fél tucatnyi pilótát is felbérelhetne, akik magának dolgoznának. Néhány jól elhelyezett téttel ahhoz is eleget nyerhetne, hogy vegyen egy másik mechet, és saját istállót alapítson.

Teng úgy tett, mintha nem is hallotta volna Justin szavait.

– Xiang, Xiang… – tűnődött, majd hirtelen mereven elmosolyodott. – Ó igen, maga az a mech-harcos, akit Hanse Davion kicsiny világunkra száműzött.. Nos, lehet, hogy ahonnan érkezett, különleges embernek számított, Justin Xiang, de mech nélkül itt bizony csak egy nagy nulla. – Teng megvonta a vállát, és újabb halvány mosolyt villantott fel. – Értse meg, nem akarom megbántani, de a Játékok Világán vannak bizonyos szabályok.

– Tehát utasították a viadal elvesztésére – mondta hunyorogva Justin.

Teng elmosolyodott, a szeme körüli ráncok világosan árulkodtak életkoráról.

– Tudom, hogy a túlélés a fő szempont, én pedig sokkal sebezhetőbbnek érzem magam odakint Cathay-ben, mint bármelyik stadionban. A helyi bukmékereknek a tongokon belül is vannak kapcsolataik, és igénybe is veszik a segítségüket, ha a profitjuk megvédéséről van szó. – Fuh Teng beletörődően vállat vont. – Majd akkor lesz esélyem megtölteni az erszényemet, ha a világ urai is úgy látják jónak.

Justin ünnepélyesen bólintott.

– Ez esetben azt tanácsolná egy mech nélküli harcosnak, hogy az ellenfelére fogadjon?

– A bölcsessége meghazudtolja fiatal korát – biccentett Teng.

Justin elmosolyodott és meghajolt. Teng – tudván, hogy a beszélgetésnek vége – megfordult, hogy tovább felügyelje mechje javítási munkálatait. Így viszont már nem vehette észre Justin előrelendülő kesztyűs balját, amely egy pillanattal később a fejének csapódott. Teng halk sóhaj kíséretében omlott a talajra, a kezében tartott szerszám hangos csattanással ütődött a hangár betonpadlójának.

Amikor Tung Yuan kihúzta fejét a PPC-ből, szeme kitágult a megdöbbenéstől eszméletlen munkaadója láttán. Justin ártatlanul rámosolygott.

– Vegye ki azt a blokkolót a PPC-ből, és iktassa ki az azonosító rendszert, hogy irányítani tudjam ezt a masinát.

A tech széles vigyorral ajkán, beleegyezően bólintott. Justin kacsintott, és hozzátette:

– Azután szépen idekötözzük Tenget, és keresünk valakit, aki jelentős tétet hajlandó felrakni ránk a nyerési esélyeink ellenére.

Tung Yuan visszabújt a Vindicator PPC-jének belsejébe. Bár nem láthatta a Justin arcára kiülő kegyetlen mosolyt, meghallotta a férfi dörmögését. Most pedig, Hanse Davion, elérkezett bosszúm kezdetének az ideje. Sokáig emlékezetes marad számodra a mai nap.

– Kedves Noton, mennyire örülök a jelenlétének! – A tengerkék egyenruhában feszítő Enrico Lestrade (kinek uniformisát több kitüntetés és aranypaszomány díszítette, mint amennyit az Utódállamok többségében összesen meg lehet szerezni) keresztülvágott a Steiner Stadionra néző magántermében összegyűlt tömegen. Mindkét kezével lelkesen megmarkolta Noton kinyújtott jobbját, és hevesen megrázta; – Megtisztel a látogatásával.

Amint Lestrade többi vendége is Noton felé fordult, a férfi mosolyt erőltetett arcára, miközben magában azon tanakodott, vajon összeroppantsa-e a báró nyirkos, zsírpárnás kezét. Végül inkább megfogta Lestrade jobb könyökét, és finoman megszorította.

– Nagyon kedves öntől, hogy meghívott Teng és Wolfson küzdelmének megtekintésére. Izgalmas összecsapásnak ígérkezik.

Lestrade összerándult a harcos szorításától, és gyorsan kiszabadította magát Noton kezéből.

– Beszélnünk kell. Menjünk az irodámba – mondta halkan.

Noton beleegyezően bólintott, majd követte Lestrade-et egy apró szobácskába. Amint az ajtó becsukódott mögöttük – kirekesztve a tömeg moraját a hangszigetelt helyiségből –, Noton megnyomott egy gombot az óráján, és várta a vörös jelzőfény kigyulladását. Amikor semmi sem történt, Noton magában elmosolyodott. Ez az idióta nem készít felvételt a beszélgetésről,.

– Megvan a fogadócédula, báró?

Enrico Lestrade bólintott. Néhányszor behajlította jobb karját, hogy visszatérjen belé a vérkeringés, miközben neheztelően nézett Notonra.

– Sajnálom Noton, de minden vendégemet így köszöntöm.

Noton szeme keskeny réssé szűkült.

– Remélem, nem kötött titkos üzletet mindegyikükkel. Nagyon megbánod, ha átversz, báró.

Enrico megrázta fejét, és a fogadócédulát keresve végigtapogatta zsebeit.

– Nem – válaszolta –, a legtöbb vendég nemzetközösségi, néhányan pedig az Egyesült Világokból érkeztek. Wolfson a Kapellán Maffia – ahogy Capet különös módon elnevezte harcosait – tagjaként igen nagy közönségcsalogató erőt jelent. Én is meghívtam magamhoz a viadal után.

– Hogy mit csinált? – hördült fel dühösen Noton. Ha bármilyen utalást is teszel rá, hogy a mérkőzés meg van kenve, én elevenen megnyúzlak.

Lestrade hátrahőkölt Noton hangjától, mintha ökölcsapás érte volna.

– Hé, ne nézzen már hülyének. Nem őt hívtam meg, hanem a győztest. – Végre megtalálta az ezüstszínű fogadócédulát, és cinkos mosollyal Noton felé nyújtotta. – Csak azért, mert tudjuk, ki fog nyerni, még nem szükséges világgá kürtölnünk.

Noton átvette a jegyet, és hagyta, hogy dühös arcvonásai lassan mosollyá szelídüljenek. 50000 kredites fizetségét kettő az egyhez eséllyel tették fel az összecsapásra, melyet biztosan Wolfson fog megnyerni. Az előre meghatározott végeredmény miatt Noton dupla pénzt fog begyűjteni a bukmékerektől és lehetetlen lesz visszanyomozni hirtelen jött gazdagságának eredetét.

– Kiváló. Menjünk, csatlakozzunk a többiekhez.

Enrico arca sugárzott a megelégedéstől.

– Bizonyára örömére fog szolgálni, hogy ma este a grófnő is megtisztel minket. – A báró kitárta az ajtót, és útközben megejtve néhány futó bemutatkozást, visszakísérte Notont a vendégek közé, majd ő is beleveszett a zsibongó embertömegbe. Noton kimentette magát a Deia hagyományőrző iskola neo-absztrakt művészetéről szóló beszélgetésből, aztán lassan utat tört magának a bárpult felé.

– Uram? – mosolygott rá a kiszolgáló.

Noton szemügyre vette a különféle márkájú, jégbe hűtött söröket, de hirtelen meggondolta magát. Az üzletnek vége. Megengedhetem magamnak a lazítást, különösen, ha Lestrade fizetni fog. A férfi elmosolyodott.

– Egy Steiner PPC-t kérek, tisztán.

A pincér sokat tudóan elmosolyodott, és egy konyakospoharat helyezett a pultra. Négy rész tiszta alkoholt töltött pohárba, és mivel Noton „Steiner” módra kérte az italt, felhígította két rész borsmentás pálinkával. A koktélt mentagallyal akarta díszíteni, de Noton egy apró fejmozdulattal leintette. A pincér még mindig mosolyogva átnyújtotta az italt.

– Csak óvatosan, ez a folyadék még a poharat is kimarja.

Noton felnevetett, és tenyerébe fogta a hasas poharat. Körkörös mozdulatokkal összerázta a színtelen folyadékot, közben figyelte, hogyan torzítja el és tükrözi vissza a környező képeket és színeket. Elégedett mosollyal ajkához emelte a poharat, és gyorsan lenyelt egy kortyot a folyadékból, mielőtt még teljesen érzéketlenné vált volna a nyelve.

– Nem kimondottan kortyolgatásra való ital, igazam van, Mr. Noton? – kommentálta Kym Sorenson grófnő, amint az alkohol hatásának köszönhetően Noton eltorzult arccal összeszorította szemhéját.

Noton arcizmai lassan kisimultak, majd kinyitotta a szemét.

– Ön felettébb örvendetes látomás, grófnő. – A nő bokánál összehúzott szárú, magas sarkú fekete cipőt, fekete nadrágot és ujjatlan, vállpánt nélküli zöld szaténblúzt viselt, amely tökéletesen harmonizált hófehér nyaka köré tekert zöld selyemsáljával. Noton elmosolyodott, és ajkához emelte a nő előrenyújtott kezét. – Kérem, hívjon csak Graynek.

– Akkor hát, Gray. – A grófnő mosolyogva biccentett. Megfordult és hátával a bárpultnak támaszkodott, miközben a nyüzsgő tömeget fürkésző tekintete Grayre villant. A férfi italára mutatva megszólalt:

– Ez elviselhetőbbé teszi az ilyen összejöveteleket?

Noton megvonta széles vállát. A fény megtört fekete bársonyzubbonyán, melynek a válltól derékig tartó „V” alakú betétjét hasonló anyagból szabták. Ez a szabásvonal még karcsúbb termetűnek mutatta a férfit.

– Lestrade egyedi gyülekezetet szervezett maga köré. Sokukra emlékszem még azokból az időkből, amikor a Viadal Bizottság sorozatos összejöveteleket rendezett az arénákban aratott diadalaim megünneplésére. Mindig is begyöpösödött népség voltak, és igen – nézett le az italára –, a PPC valóban nagy segítség.

A grófnő a pincérhez fordult.

– Akkor hát nekem is egy PPC-t.

A felszolgáló elmosolyodott, amint a grófnő mögött álló Noton a kezével jelezte, hogy az italt ötven százalékosan hígítsa.

– Hogyan parancsolja, hölgyem?

A grófnő felvont szemöldökkel Notonhoz fordult.

– Gray?

Noton elmosolyodott.

– Az italnak számos variációja van, mindegyik valamelyik Nagy Ház nevét viseli. Én a Steiner változatot iszom, ennél borsmentás pálinkával hígítják a fehér villámot. A Liao variánsnál szilvabort tesznek bele, a Kuritánál pedig sakét… vagy repülőgép-üzemanyagot, attól függően, melyik van kéznél. – Noton egy pillanatra elhallgatott, megpróbálta felidézni magában az ital többi fajtáját. – A Davionban whisky van, vagy tequila, ha a Kapellán Határvidéken issza.

A grófnő elfintorodott.

– És a Marik?

A pincér válaszképpen meglengetett egy üveg ouzót, mire a grófnő elmosolyodott.

– Akkor az enyém legyen Marik. – A pincér gyorsan tejesítette a kérést és átnyújtott a nőnek egy Notonéhoz hasonló konyakospoharat.

Noton a bárpulttól az arénára néző székek első sorához vezette a grófnőt.

– Jobban teszi, ha leül, mielőtt megkóstolja. Az első alkalom igazán különleges élmény. – Noton megvárta, amíg a nő leül, majd ő is leereszkedett mellé az egyik elegáns vörös plüssfotelbe, és megkavargatta italát.

A grófnő utánozta mozdulatait.

– Miért hívják PPC-nek?

Noton felkacagott.

– A részecskeágyú az egyik legerősebb fegyver, amelyet a mechek hordozhatnak. Rettentő nagy az átütőereje, akárcsak ennek az italnak. – Noton állával a pohár felé bökött. – A trükkje az, hogy még előtte le kell gyűrni.

– Mielőtt?

Noton gyorsan kortyolt, és rögtön lenyelte a folyadékot.

– Próbálja ki és meglátja – hörögte rekedten.

A grófnő hátrahajtotta a fejét és megkóstolta a PPC-t. Az alkohol lenyelése után azonnal köhögésben tört ki, és törölgetni kezdte a szemébe gyűlt könnycseppeket. Kezét jónéhány másodpercig csak lengette a szája előtt, mielőtt újból nyelni tudott volna.

– Már értem. – Aprókat köhintett. – Nem érzem a szám.

– Körülbelül harminc másodperc – mondta vigyorogva Noton –, mire a zsibbadtság eljut az agyig. Utána már észre sem fogja venni az unalmas társaságot.

A grófnő elmosolyodott és megfordult, hogy kinézzen a vastag üvegfalon. Alattuk, az ősi Róma amfiteátrumait idéző homokos, nyílt téren három közepes csatamech küzdött kétszer annyi, sokkalta mozgékonyabb, könnyebb gépezet ellen. Alig látható, hihetetlenül vékony szálakból álló drótháló vette körül a csatateret, elválasztva az arénát az üvegezett nézőgalériától és a legfelül elhelyezett luxusfülkéktől.

A grófnő a drótlabirintusra mutatott.

– Az ott micsoda?

Noton, aki a székben kényelmesen elhelyezkedve élvezte a belsejében szétáradó forróságot, szemöldökét összevonva összpontosított.

– A robbantórácsozat. Az arénából kirepülő összes rakéta beleütközik, mielőtt elérné a nézőtér ablakait. Az üvegek ugyanazzal a ballisztikus műanyaggal vannak beborítva, mint a mechek pilótafülkéi, de inkább jobb nem kockáztatni.

– Mi van a lézerekkel és a PPC-lövedékekkel?

– A rács elvonja a PPC energiáját, maguk az ablakok pedig visszaverik a lézert. – Gray nevetve előrehajolt. – Emlékszem, egyszer az ablakokat használtam fel, hogy eltaláljam az ellenfelem meggyengült hátsó páncélját. – Fejével az aréna felé intett. – Itt bizony létezik a „hazai pálya előnye”, ha egy harcos mindig ugyanabban az arénában küzd.

Kym összevonta szőke szemöldökét.

– De akik miatt itt vagyunk, azok közül egyik sem nemzetközösségi, tehát nem hagyatkozhatnak erre az előnyre, igazam van?

Noton megnyalta ajkát, és figyelte, amint az egyik harcoló pilóta éppen mechje felrobbanása előtt katapultál.

– Billy Wolfson, aki a Hermes II-est fogja irányítani, már több alkalommal harcolt ebben az arénában, mint Fuh Teng, viszont Teng több viadalt tudhat a háta mögött.

– De nem fogja egy Vindicator darabokra szedni a Hermest. A Hermes öt tonnával könnyebb, és a fegyverzetet tekintve is hátrányban van. – A küzdőtéren bekövetkező újabb robbanás sárga és narancs fényben fürösztötte Kym arcát és haját. – Az ember azt hinné, Teng le fogja söpörni ezt a Wolfsont.

Noton óvatosan elmosolyodott.

– Ezt hiszik a bukmékerek is. Teng kettő az egyhez arányban esélyes Wolfsonnal szemben.

– De… – mosolygott Kym hamiskásan.

– De?

Kym könnyedén megfogta Noton vaskos alkarját.

– Magának nyilvánvalóan más a véleménye, Gray. Mit gondol, ki fog győzni?

Noton magában felkuncogott.

– Touché. Tengnek hetek óta ez az első mérkőzése. A térde sínben van, és a testvére nélkül kell harcolnia. Azt hiszem, Wolfson, aki a maga módján nem rossz harcos, megnyeri a viadalt.

Eközben odalent a küzdőtéren két közepes mech megsemmisítette az utolsó könnyű gépet is, a karbantartó személyzet pedig beözönlött, hogy eltakarítsák a roncsokat. Gyorsan és hatékonyan vontatták ki azokat a mecheket, amelyek nem voltak képesek saját lábukon elhagyni az arénát.

Noton és a grófnő mögött Lestrade többi vendégének is feltűnt, hogy a küzdelemnek vége. Halk szatén- és selyemsuhogás közepette elfoglalták ülőhelyeiket, ahonnan beláthatták az egész arénát. Néhányan szitkozódtak a legutóbbi viadalon elúszott tétjeik miatt, mások pedig hangosabban tárgyalták a következő összecsapás várható kimenetelét. Amikor néha valami teljesen képtelennek tűnő jóslás hangzott el, Kym Notonhoz fordult és csendesen összenevettek.

– Hölgyeim és uraim, üdvözlöm minden nemzet és faj képviselőjét – zengett fel a műsorközlő hangja. – Most következik az esti program kilencedik összecsapása. A Közepes Osztályban, Lord Brighton istállójából egy Hermes II-es érkezik. És aki ma este vezeti: Billy Wolfson!

A von Summer bárójának boxában harsogó éljenzés csak apró visszhangja lehetett az odalent feldübörgő fergeteges ovációnak.

18.

Solaris VII (A Játékok Világa) Rahneshire,

Lyrán Nemzetközösség

3027. február 20.

 

Justin Xiang jobbjával előrenyúlva beállította külső mikrofonjának hangerejét. A tömeg Billy Wolfsonnak és HermesII-esének szóló tapsvihara nem lepte meg Justint, de az ováció vibráló intenzitása annál inkább. Nagyon akarják a győzelmét. A közönség hangos tombolása csiszolópapírként hatott Justin agyára, és azzal fenyegetett, hogy újra rászabadítja a szorongást, melyet korábban sikerült elűznie néhány tai chi chuan gyakorlattal.

Sosem harcoltam még közönség előtt – gondolta Justin, majd saját önkéntelen kacagása töltötte be neurosisakját. Emiatt kell a legkevésbé aggódnod – emlékeztette önmagát. Hiszen még a bal karod nélkül sem harcoltál soha.

Rápillantott a mesterséges végtagra. A csuklótartóból kiszabadított kábelszalag simán bekattant a kartámaszon lévő aljzatba, Justin pedig összezárta fémkezének ujjait az irányítókaron. Nem szerette volna, ha harc közepén a keze elmozdul, és kirántja helyéről a csatlakozót. Újra és újra ellenőrizte, valóban képes-e irányítani a Vindicator bal karját. A műszerfalon felvillanó tesztlámpák villogása alapján a mech keze és a kis lézer tökéletesen üzemelt. Az NHR-ek indítószerkezetének működését is ellenőrizte. Bár a rakéták vetőcsövei a Vindicator torzójában helyezkedtek el, indítógombjuk a bal irányítókaron kapott helyet.

Justin „jó” karja felelt a mech nagyobb fegyvereiért. A Vindicator jobb alkarját helyettesítő PPC-t és a mech fejébe épített közepes lézert egyaránt jobb kézzel lehetett üzemeltetni. Az irányítókar mozgatása működtette a célzórendszert, a rajta lévő gombok pedig a fegyvereket, pontosan úgy, ahogy Justin emlékezett a sakharai szimulátorgyakorlatokból.

Justin figyelte, ahogy Wolfson Hermes II-ese bevonul az arénába. Kissé jobb oldalon, éppen a mech dereka fölött egy gépágyú szélesen ásító torkára figyelt fel. Eszébe jutott, hogyan szedte darabokra Valkyrie-jét a Rifleman gépágyúja a kitteryi összecsapásban, és hirtelen jeges dermedtség öntötte el.

Justin – hogy visszanyerje önuralmát, – megpróbált az elpusztítandó humanoid mechre koncentrálni. Tudta, hogy a gép jobb alkarjában egy közepes lézer rejtőzik. De bármilyen félelmetes fegyver is volt, nem az aggasztotta. A lángszóró a másik karon…

A fegyver a kézfej nélküli bal karban kapott helyett. A gyúlékony vegyszer hat tárolótartálya – mindegyik egy kisebb légisikló méretével vetekedett – vékony hengerekből álló gyűrűként fogta körül a mech alkarját. A lángszóró csöve egy majdnem egy méter átmérőjű nyílásban végződött, amely leginkább valamilyen ősi muskéta csőtorkolatára emlékeztetett. Az állandó újrafestési kísérletek ellenére a csövön meglátszottak a lángszóróra jellemző koromlerakódások.

Justin bólintott, amint a kék-szürke Hermes megtorpant, és jobb kezével üdvözölte a tömeget. Az a lángszóró megsütheti őt a Vindicator belsejében, vagy katapultálásra kényszerítheti. Bár a tűz nem képes komoly kárt tenni a mechjében, mégis idő előtt véget vethet a küzdelemnek, és megfoszthatja győzelmétől. Nem veszíthetek.

A bemondó hangja félbeszakította Justin gondolatait.

– És a Teng Istállóból egy Vindicator érkezik!

Justin lassan, minden sietség nélkül sétált ki a harcmezőre a humanoid felépítésű Vindicatorral. Egykor Vindicatorok verték vissza a Davion Házat a Tikonovon. Igazán helyénvaló hát, hogy most én is egy ilyet használok az Egyesült Világok ellen. Justin magasba emelte techje bal karját, és intett az aréna tükröződő ablakai mögött láthatatlanul megbújó nézőközönségnek. Bár nem köszöntötte taps, mint Wolfsont, elhessegette bosszúságát. A dicséretet a győztesek érdemlik, nem a harcosok.

A bemondó enyhén izgatott hangja ismét betöltötte az arénát és Justin neurosisakját.

– Éppen most kaptuk a hírt, hogy von Summer bárója a csata után vendégül látja a viadal győztesét a magánlakosztályában.

Wolfson Hermese Lestrade fülkéje felé fordulva tisztelgett, Justin mechje pedig utánozta a mozdulatot, bár a pilóta minden meggyőződés nélkül cselekedett Tudja. Tudnia kell, hogy a csata meg van bundázva. Justin magában felkuncogott. Billy Wolfsont nemsokára igen nagy megrázkódtatás éri.

– Kezdődjék a viadal!

A Hermes rögtön végigpásztázta a Vindicator törzsét egy gépágyúsorozattal, apró krátereket robbantva a mech torzójának páncélzatába. Justin jobbra fordította a mechet, és fél térdre ereszkedett, miközben a Hermes lézere átsüvített hűlt helyén, végül lepattant az arénát körbevevő ablakokról.

Justin felpattintotta a Vindicator felsőtestén lévő NHR-kilövők nyílásait, és egy öt rakétából álló sorozatot indított el a Hermes felé. Wolfson azonnal balra mozdult, nehogy belépjen a PPC lővonalába, és egy kivételével sikerült kikerülnie az összes rakétát. Az az egy lehámozott némi páncélt a Hermes bal lábáról, de a többit csak a védőháló állította meg.

Koncentrálj, Justin! Nem engedhetsz meg magadnak ilyen hanyag lövéseket! A protézisre pillantva gyorsan meggyőződött róla, hogy a csatlakozó még a helyén van. Wolfson azt hiszi, a mérkőzés le van rendezve. Használd ki ellene.

Wolfson két gépágyújából és közepes lézeréből leadott válaszlövése egyaránt a Vindicator mellkasát találta el. A gépágyúlövedékek darabokat szaggattak le Justin gépének páncélzatából, a közvetlenül utánuk becsapódó lézersugár pedig kiégette a gépágyú által ütött sebhelyeket, és csúf forradásokká olvasztotta őket. A Hermes is elindult lövései nyomában, egyre csökkentette a két mech közötti távolságot.

Justin folyamatosan jobbra körözött a Vindicatorral, majd hirtelen megtorpant, bal lábán megtámaszkodva körbefordult, és PPC-jével célba vette a Hermest. Jobb kezének mutatóujja ráfeszült a tűzgombra, miközben középső ujjával a közepes lézert hozta működésbe. A pilótafülke hőmérsékletének kijelzője a zöld zónából a vörösbe ugrott, de Justin figyelmen kívül hagyta a számítógép hangos figyelmeztetéseit. A Hermes egyenesen belesétált a lövésekbe.

A lézer egyenetlen vonalat égetett a Hermes szemtájékára, és a mech megrándult, ahogy Wolfson egy pillanatra elvakult a skarlátvörös fénynyalábtól. A sugár mindössze a felületen olvasztotta meg a pilótafülkét, de megakadályozta Wolfsont abban, hogy elforduljon, és szemből fogadja a Vindicator támadását.

Nyers energiából álló azúrkék korbács csapott a Hermes felé. A PPC sugara a mech bal karját kapta el, és olyan könnyedén hasította szét a lángszórót fedő páncéllemezeket, ahogyan a forgószél bontja le a háztető cserepeit. A sugár kevesebb mint három rettenetes másodpercig cirógatta a Hermest, de ez elég volt ahhoz, hogy a könnyebb mech félelmetes fegyveréről szinte az összes páncélt eltávolítsa. A lángszóró egyszeriben a Hermes oldalához szíjazott bombává változott, és Wolfson gyors fordulata arról árulkodott, hogy a férfi rádöbbent: a mérkőzés nincs előre lejátszva.

Ahogy Justin Vindicatora a Hermes felé indult, Wolfson felemelte bal karját, és lézerével megpróbálta megállítani a rohamot. A rubin energianyaláb felhólyagosította a Vindicator torzójának páncélját, de nem tett kárt a mech fontosabb szerveiben. Mivel nem sikerült megállásra kényszerítenie a Vindicatort, Wolfson futni kezdett az aréna túlsó oldala felé.

Justin egyszerre hozta működésbe ugrórakétáit, és indított el egy rajnyi NHR-t, szándékosan mellé, a Hermestől jobbra célozva. A rakéták becsapódása nyomán vonalban felcsapó lánggejzírek megtorpanásra késztették a Hermest, miközben a Vindicator a levegőbe szökkent, csaknem súrolva a kifeszített védőhálót. Justin a Hermes bal oldalán ért földet mechjével. Nem menekülhetsz, és nem rejtőzhetsz el, Wolfson.

Justin arcán verejtékcseppek gördültek le, sós ízt hagyva a férfi ajkán. Közvetlenül előtte a Hermes megfordult. Közepes lézeréből vörös energiasugár vágódott ki, miközben gépágyúja szaggatott dübörgés kíséretében golyózáport szórt ellenfelére. A gépágyú lövései leszakították a Vindicator bal lábának páncélzatát, mély, egyenetlen szélű sebhelyeket hagyva maguk után. A lézer a Vindicator mellének közepébe fúródott, elpárologtatta a páncél maradékát, és utat talált a mech szívébe.

Justin elkáromkodta magát á műszerfalon kigyulladó vörös jelzőfény láttán. A lézer energiája megrongálta mechjének girostabilizátorát, ezért a továbbiakban minden mozdulatára nagyon ügyelnie kellett, ha nem akart a földre kerülni. Egy gombnyomással kikapcsolta a hőmérsékletet ellenőrző biztonsági rendszert, és gúnyosan elvigyorodott. Vége a táncnak.

Rakéták röppentek elő a Vindicatorból és csapódtak be a Hermes jobb oldalába. A lövedékek ragyogó, narancsszínű tűzlabdákként robbantak fel, a mech pedig megtántorodott a leváló páncéllemezek miatt keletkező súlyponteltolódás hatására. Mielőtt magához térhetett volna, Justin PPC-jének kék korbácsa belecsapott a frissen nyílt sebhelybe. Ami kevés páncélt a rakéták meghagytak, azt fémgőzzé párologtatta a részecskeágyú sugara. Olvadt salak csorgott le a Hermes elején, de a sugár nem volt képes kárt tenni a mech belső szerkezetében.

A Vindicator életre kelő lézerének világító nyila a másik mech bal karjába fúródott. Elpárologtatta a maradék páncélt, és szétolvasztotta a lángszóró szerkezetét. A sugár hónaljig végighasította a kart, és megpörkölte a vállízületet. Az előrenyújtott végtag füstölögve mozdulatlanná dermedt, aztán ereszteni kezdte a lángszóró vegyszerét.

Justin megnyitotta a keskenysávú rádióösszeköttetést ellenfele felé.

– Wolfson, szivárog a lángszóród! Szállj ki most azonnal!

Justin szinte az éteren keresztül is érezte a férfi félelmét, de Wolfson szavai ellentmondtak megérzésének.

– Nem lehet. Százezer kredites biztosíték van letéve, ha valaki feladná a harcot. Nem fogod megszerezni előlem.

Justin megrázta a fejét, neurosisakjának arcvédőjén izzadtságcseppek gördültek végig.

– A fenébe is, te idióta! Nekem nem kell a pénz. Szállj ki!

– Menj a pokolba, te kapellán fattyú! – A Hermes jobb karja felemelkedett. A lézer és a gépágyú egyszerre nyitott tüzet, ahogy Wolfson megpróbálkozott a reménytelennel: tűzpárbajba bocsátkozni egy erősebb fegyverzetű mechhel. A lézer darabokat hasított le a Vindicator PPC-jét védő páncélzatból, a gépágyú pedig a mech bal lábának páncéllemezeit gyötörte meg, de egyik lövés sem végezhetett Justin gépével.

Justin három rakétából álló válaszlövése, mellyel a Hermes jobb lábát vette célba, megcsavarodott páncéldarabokat robbantott le a mech combjáról. A lézer ugyanoda csapódott be, tovább gyengítve a comb védelmét. Egyik találat sem rongálta meg magát a lábat, de az újra életre villanó PPC mellett ez nem is számított.

A PPC azúrkék sugara áthatolt a Hermes jobb mellkasának megolvadt páncélján. Amint a mesterséges villám utat rágott magának a mech belsejébe, kék tűz csapott ki a Hermes gépágyújának csövén, és tompa robbanás kíséretében fekete füstfelhő tódult elő a mech mellkasán tátongó lyukból. Szikrák villantak az olajos füstköd belsejében, a Hermes szinte magába roskadni látszott.

De Wolfson egy hirtelen rántással kiegyenesítette mechjét, és rohamra indult, Az előrelendülő Hermes nevéhez méltóan felgyorsult, egészen 97 km/h sebességig. Wolfson oldalra nyújtotta a mech karját, és felkészült az ütközésre. Lézere az utolsó pillanatban még felvillant, de a lövés messze elkerülte kiszemelt célpontját.

Justin Vindicatora a Hermes kitárt karja alá bukott, miközben bal kezét a másik mech oldalába mélyesztette. Justin öklének gigantikus mása összelapította a belső áramköröket, és amikor visszahúzódott, drótok és a gépágyúlőszer hevederei lógtak róla. Eközben közepes lézerének vaktában leadott lövése még több páncélt metszett le a Hermes jobb combjáról.

Wolfson a jobb lábán megpördítette a Hermest, a ballal pedig megpróbált belerúgni a Vindicatorba. Manővere azonban nem sikerülhetett, mert Justin előző ütése részben összezúzta a giroszkóp burkolatát. A Hermes tehetetlenül roskadt a földre. Bal vállával keményen csapódott a talajnak, a lángszóró vegyszerének tartályai pedig megrepedtek. Miközben a mech a hátára fordult, a nyúlós folyadék még jobban elborította a törzsét.

A Vindicator bal karjába épített kis lézer lövedéke neonfényű viperaként villant előre. A ragyogó fénysugár begyújtotta a vegyszert, aminek hatására hatalmas, sárgásfehér lángnyelv csapott az aréna teteje felé. A tűz Justin fülében ropogott és pattogott, de nem volt képes elnyomni a közönség irányából hallatszó rivalgást és tapsot.

A Hermes pilótafülkéjének üvege felpattant. Wolfson rácsapott a katapultgombra, és pilótaülése pörögve kirobbant mechje fején, egyenesen bele a lángtengerbe. A szék stabilizáló rendszere szinte ugyanebben a pillanatban begyújtotta a biztonsági rakétákat, és kirepítette a harcost a veszélyzónából. Wolfson megpörkölődött, füstölgő széke pontosan a Vindicator lábainál ért földet.

A Vindicator a katapultált pilóta fölé hajolt. Wolfson küszködve próbált kiszabadulni az pilótaülésből, de a mech előrenyúlt, és Ujjainak börtönébe zárta a széket. A mech pilótafülkéjében Justin Wolfsonra irányozta gépe külső hangszóróját.

– Kispajtás, legközelebb csak akkor hívjál fattyúnak, ha nyersz is, különben megöllek.

19.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

Gray Noton a harcmezőt bámulva figyelte, ahogy szerencséje a karbantartó személyzet által kezelésbe vett Hermesből felszálló füsttel együtt elillan. Némán átkozódott az őt ért veszteség miatt. Tudhattam volna, hogy amibe Lestrade belefog, az csak balul sülhet el. A kis patkány pedig biztosan nem fog kártalanítani. Szívesen megpróbálnám, de a jó hírem romba döntése nélkül nem tudnék több pénzt kicsikarni belőle. Eszébe jutott, hogy Teng győzelme többe került neki, mint a fogadáson elveszített ötvenezer kredit. További ötezerbe fog kerülni Teng megöletése, és valószínűleg még tízbe, hogy a nyomozás során ne vezessenek hozzá a szálak. A fenébe! Gyűlölöm az üzleti kiadásokat.

Kym előrenyúlt, és megszorította Noton bal karját.

– Hihetetlen küzdelem volt! – A nő elhallgatott, és Noton arcát tanulmányozta. – Gray, ugye nem fogadott a viadalra?

Noton összerezzent, azután kierőszakolt magából egy mosolyt, és megvonta a vállát.

– Kis összeg volt, semmi jelentős. – Összeráncolta a homlokát. –Teng megtanulhatott harcolni, miközben a sérüléseiből lábadozott.

– Csalás! – rikoltott fel valaki Noton mögött. A mesterkém megfordult, és észrevette, hogy az emberek az ajtó felőli falba épített kis holovid-kép-ernyőre mutogatnak. A kamera éppen a viadal győztesére közelített rá, aki a Vindicator pilótafülkéjéből mászott kifelé. – Ez nem Fuh Teng!

Mi az ördög? Noton felállt, és átnyomakodott a tömegen. Néhányan tiltakozni próbáltak, de a Noton arcáról tükröződő dühös összpontosítás láttán meggondolták magukat. A férfi elérte az első sort, és alaposan szemügyre vette a harcost, aki az imént nyerte meg a csatát.

A mech-harcos sötét haja, mandulaformájú szeme és sárgás bőre kapellán származást sejtetett, de Noton még soha nem látta azelőtt. Amint a kamera a győztes arcára közelített, Noton felismerte a prédára vadászó farkas pillantását. Tudta, hogy egykor ő is hasonló arckifejezést viselt. Ez az ember egy igazi gyilkos.

– Ez nem igazság! – tiltakozott hangosan egy egyesült világokbeli nemes, miközben úgy lobogtatta fogadószelvényeit, mintha hivatalos dokumentumok volnának. – Mi arra fogadtunk, hogy Billy Wolfson legyőzi Fuh Tenget! Átvertek minket!

– Fogja már be a száját! – vetette oda neki Noton. – Ne ordibáljon. Ha ránéz a szelvényére, láthatja, hogy a tétje egy Vindicatort legyőző Hermes II-esre szól. – Noton ujjával az arénára néző ablakok felé bökött. –Ez nem kihívásos mérkőzés volt. Egyik pilóta sem nevezte meg az ellenfelet, akivel harcolni szeretne. Lehet, hogy magának nem tetszik, de bármelyik istállótulajdonos tisztában van vele, hogy a pilóták utolsó percben való lecserélésében nincs semmi szabályellenes. A gépek küzdenek meg egymással, és bármelyik idióta, aki elég idős hozzá, hogy fogadhasson, tudja, hogy egy Vindicator élve felfal egy Hermes II-est!

Noton egyik karjával a holovid-képernyő melletti falnak támaszkodott. A kamera látószöge ismét kitágult, miközben a győztes magára húzott egy overallt. Noton szíve hirtelen a torkában kezdett dobogni, ahogy észrevette a ruha ujjába csúszó, kékesen csillogó acél műkart. Mielőtt még hangot adhatott volna gyanújának, a képernyőn megjelent a „Justin Xiang” felirat, miközben a bemondó akadozva ismertette a győztes sebtében összeállított élettörténetét.

A kék kezeslábasa fölött fekete bőrdzsekit viselő, zuhanyozástól felfrissült Justin belépett a felvonóba, és megnyomta az ajtózáró gombot.

– Von Summer báró különtermébe – adta ki az utasítást. – Már várnak.

A hangjának engedelmeskedő felvonófülke hirtelen rándulással felfelé indult, majd lágyan balra fordult. Miután félig megkerülte az arénát, lelassított és megállt.

Az ajtó kinyílt, és Justin hirtelen ellenséges tekintetű emberek félkörében találta magát.

– Tűnj el innen, áruló! – köpte a szavakat egy fehér hajú férfi. – Senki sem kíváncsi itt rád!

Justin dühösen ráncolta homlokát, de nem reagált, mert Enrico Lestrade utat tört magának az egybegyűlteken keresztül, és a kezét nyújtotta.

– Ne is törődjön velük, Justin Xiang. Dühösek önre, mert elvesztették a pénzüket: – A báró mögött Gray Noton és Kym Sorenson grófnő furakodott át a forrongó tömegen.

– Báró, ez az ember elárulta Hanse Daviont! – A bekiabáló nemeshölgy által viselt tartánt Justin azonnal felismerte. A Firgroveról jött. Andrew Redburn is ugyanerről a kapellán határvidéki világról származott, és kitteryi szobájának falán egy hasonló mintázatú szőnyeg lógott.

A nő Justin orra előtt hadonászott az öklével.

– Ez az ember kiárusította az Egyesült Világokat a Liao Háznak ugyanúgy, ahogy ma este is csalt a viadalon.

Justin már válaszra nyitotta volna a száját, de Kym Sorenson grófnő ujjával a vádaskodóra bökött.

– Még mindig csak reklamálni tudsz, Doris MacDougal? Idáig azt hittem, a Firgrove fő terméke a siránkozás. De úgy látszik, lassan helyet ad a kifogások keresésének. – Kym kihúzta magát, és egyetlen megvető pillantással végigmérte az Egyesült Világok nemeseit. – Önök mindannyian a nemzetiségükre fogadtak, de csak mert Hanse Davion csapatai rendszeresen felülkerekednek Liao katonáin, még nem jelenti azt,, hogy ennek itt is így kell történnie. Talán a sirámok és kifogások elsikkadnak a Firgrove egy másik terméke: a helytelen ítélőképesség mögött!

A Davion nemesek meghátráltak a grófnő támadása elől, de Enrico Lestrade nem hagyta ilyen könnyen megszökni őket.

– Ez a férfi győzött, és most a vendégem. Ugye nem akarják, hogy ezért visszatérjek oda, ahonnan jöttem? Ha jól emlékszem, mindannyian jó ötletnek tartották a győztes megvendégelését, kiváltképp, mert Billy Wolfson győzelmére számítottak! Aki nem érzi jól magát, az akár rögtön távozhat.

Lestrade kihívása megtörte a feldühödött nemesek sorait, aki kettes-hármas csoportokra oszolva továbbra is ellenséges pillantásokkal méregették Justint. Az „áruló” és „fattyú” kifejezésektől hemzsegő megjegyzéseik elég hangosak voltak ahhoz, hogy utat találjanak Justin füléig. Kym Sorenson még visszanézett a Kapellán Határvidék nemeseire, majd Justinba karolva távolabb vezette a férfit az elítélő suttogásoktól, egyenesen a bárpult felé.

Amint eltávolodtak a felpaprikázott tömegtől, Justin kiszabadította bal karját a grófnő szorításából.

– Nem szorulok a védelmére, hölgyem!

Kym kék szeme jeges pillantást lövellt Justin felé.

– Én nem védelmezem önt, Mr. Xiang – mondta hűvösen, és az Egyesült Világok küldötteire pillantott –, mindössze megvetem a bugrisokat és a szánalmas veszteseket. Maga csupán egy megfelelő eszköz ahhoz, hogy befűtsek nekik.

Valóban? Justin felhorkant.

– Tipikus hozzáállás egy világokbélitől.

Kym szeme keskeny réssé szűkült.

– Nocsak, csípős a nyelvünk, és gyorsan eltanultuk a helyi nyelvjárást, nem igaz? – Ujjával a férfi mellére bökött. – Én nem vagyok megfelelő alany hozzá, hogy hangsúlyozza a Davion Ház iránt érzett gyűlöletét. Azért vagyok itt, mert apámat zavarta, hogy nézetem szerint a legtöbb kapellán határvidéki csak az Egyesült Világok testén élősködő parazita. A véleményemet soha nem haboztam kimondani, ez pedig nem tett jót az üzletnek. Hanse Davion száműzte magát a Világokból, velem az apám tette ugyanezt. Úgyhogy lekapcsolhatja az ugrórakétáit.

Justin szemtelenül végigmérte Kym Sorensont, majd lassan bólintott. Egyszerű eszköznek tekint, hogy visszavághasson az apjának és az Egyesült Világoknak. Én viszont elbűvölő és nem mindennapi nőnek-látom.

– Helyes. Igaza van. Ahogy mondani szokták: „Az ellenségem ellensége a barátom.” A nevem Justin Xiang, és méltányolom az imént nyújtott segítségét.

Az alig látható mosoly megtörte Kym dühös arckifejezését.

– Én pedig Kym Sorenson grófnő vagyok. Örülök, hogy a segítségére lehettem. – Kym kinyújtotta jobb kezét, Justin pedig melegen megszorította.

Justin észrevette, hogy a nő a szükségesnél valamivel tovább fogta a kezét, mielőtt elengedte volna, hogy a mellette álldogáló termetes, borotvált fejű férfihoz forduljon.

– Justin Xiang, hadd mutassam be Gray Notont.

Justin kezet nyújtott Notonnak, a férfi határozott kézfogását hasonló erősségű szorítással viszonozta. Egyikük sem próbálta összeroppantani a másik kezét, de kézfogásuk sok mindent elárult határozott jellemükről.

– Gray Noton… Emlékszem, miközben a bolygó felé repültünk, hallottam néhány csatájáról. Ön valóban kiváló harcos kell, hogy legyen… Sokan csak az „új Gray Noton”-okként emlegetik a fiatal, tehetséges versenyzőket.

Noton csúfondárosan mosolygott.

– Még nem felejtettem el mindent, de fejet kell hajtanom az ön tehetsége előtt. Ahogy megfordította a Hermest azzal a rakétasorozattal… Itt a Solarison nem sok harcos pazarolta volna erre a muníciót.

– Írjuk a rossz szokások számlájára – mondta mosolyogva Justin –, amelyeket a Galahad Hadművelet során szedtem össze. Ezen a hadgyakorlaton Davion herceg tavaly hajszolta át a csapatait. Nem takarékoskodott a rakétákkal, én pedig zászlóaljparancsnokként a felhasználás új és érdekes módjait próbálhattam ki.

Noton óvatosan elmosolyodott.

– Azt hiszem, a Solaris még nincs felkészülve önre, Justin Xiang.

Justin elnevette magát, és bal karját Kym felé nyújtotta.

– Csatlakozik? – Justin a bár felé intett. – Határozottan kedvem támadt inni valamit.

Kym Sorenson megnyomta a Hurrikánja műszerfalán kéken világító gombot. Az utasülés felőli sirályszárnyas ajtó halk szisszenés kíséretében becsukódott, kizárva a hideg, nyirkos levegőt. A grófnő szemét lehunyva hátradőlt a vezetőülésben, a légisikló finom rázkódása teljesen ellazította.

Mutatóujjával egy számot ütött be a jármű telefonján. Hallgatta a tárcsázás ciripelő berregését, azután a számítógépes üzenettovábbító panaszos sikolyát, mielőtt a készülék elhallgattatta volna a fülsiketítő hangot. Megnyomott még néhány számot, felvette a kagylót, és csak egyetlen szót szólt bele:

– Kapcsolat.

Visszatette a kagylót, és figyelte a Hurrikán szélvédőjén kopogó esőcseppeket. Egy árny tűnt fel a jármű előtt, a grófnő pedig Justin halk kopogtatására kinyitotta az utasülés felőli ajtót. A kapellán harcos becsúszott a kipárnázott bőrülésre, táskáját a Kym háta mögötti apró raktérbe lökte. Szóra nyitotta volna a száját, de Kym jobb kezének ujjait az ajkára helyezte.

– Nem tudom, miért teszem ezt, Justin. Legyen elég annyi, hogy nagyon vonzónak talállak. – Válla felett hátranézett a Morpheus Hotel homlokzatának rikító, vörösen és sárgán foszforeszkáló fényeire. – Nem hagyhatom, hogy ezen a helyen maradj. Szükséged van további magyarázatra?

Justin csókot lehelt a nő ujjaira, és megrázta a fejét.

20.

Pacifica (Chara III)

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3027. március 1.

 

Nicholas Jones idegesen megköszörülte a torkát.

– Nem vagyok biztos benne, hogy jó lesz ez így, uram.

Patrick Kell alezredes elszakította tekintetét a Lyrán űrjáró rámpáján leereszkedő tekintélyes vendégekről, és az őrmesterre nézett.

– Mr. Jones, csak nem Joss reakciójától tart? Ha egy kicsit jobban elsápad, kénytelen leszek orvosért küldeni.

– N-nos uram – dadogta Jones –, közel állok a nyugdíjazáshoz, és annak ellenére, hogy az ön parancsnoksága alá vagyok beosztva, még mindig a Lyrán Nemzetközösség Fegyveres Erőihez tartozom. Nem szeretnék semmi problémát, ha érti, mire gondolok.

Patrick kuncogása nem derítette jobb kedvre a tiszthelyettest.

– Ne aggódjon, Nick. Nem hiszem, hogy egyáltalán észre fogja venni az egyenruháját. De most álljon vissza a sorba, itt vannak.

Patrick Kell mosollyal az arcán előrelépett, és kezet nyújtott hauptmann-general Sarah Jossnak.

– Isten hozta a Pacificán, hauptmann-general. Mint mindig, látogatása most is nagy megtiszteltetés a Kell Kopók számára.

A Lyrán tiszt, akinek hosszú, szőke haja köré fénykoszorút font a lenyugvó nap fénye, összevonta szemöldökét. Kell mögé pillantott, ahol a Kopók harcosainak egyenruhájába öltözött techek sorakoztak fel.

– Remélem, alezredes, magyarázattal fog szolgálni, mert számomra ez az egész nem kimondottan szórakoztató.

Kell a nőre kacsintott és megköszörülte a torkát, hogy elnyomja Jones fojtott hördülését, majd a másik újonnan érkezetthez fordult.

– Sortek ezredes, örömömre szolgál, hogy újra láthatom. Talán bemutatnám a tisztikaromat.

A Pacifica egyre erősebben feltámadó szele, amely ide-oda görgette a homokhalmokat az űrrepülőtér betonján, belekapott Sortek barna hajába. Az ezredes sanda tekintettel vette közelebbről is szemügyre a Kell mellett álló férfiakat és nőket.

– Minta lecserélődtek volna, amióta utoljára találkoztunk. Vagy nincs igazam, Patrick? – A két harcos szívélyesen kezet rázott egymással.

Ardan Sortek a köszöntés után rögtön megfordult és előbbre taszigálta Redburnt.

– Patrick Kell, bemutatom Andrew Redburn hadnagyot.

– Isten hozta a Pacificán, hadnagy – mosolygott rá barátságosan Kell.

Redburn biccentett, és megszorította Kell kinyújtott kezét.

– Köszönöm, ezredes.

– Hívjon csak Patricknek – nevetett Kell, és ismét a hauptmann-general felé fordult. –. Kérem, ne nézzen rám ilyen tekintettel, general. Nem akartam önt kényelmetlen helyzetbe hozni kiváló vendégeink előtt, még annak ellenére sem, hogy a Kell Kopók gyűlölik az itteni helyőrségi szolgálatot. – Joss már tiltakozásra nyitotta volna a száját, de Kell barátságos nevetése beléfojtotta a szót. – Nem, mi valami sokkal ördögibb tervet eszeltünk ki.

Kell Nick Joneshoz fordult.

– Allard százados, kérem vezesse fedél alá a katonákat még a vihar kitörése előtt. – Az alezredes bólintott a Ward őrnagy uniformisát viselő nőnek. – Mare, volna olyan kedves megkérdezni O'Cieran őrnagy ugrócsapatait, hogy a rádióadásokban volt-e szó a csalétek landolásáról?

A nő bólintott, és beszélni kezdett a bal gallérjára csíptetett mikrofonba, Kell pedig ismét vendégeit tüntette ki figyelmével.

– Mosolyogni, kedves barátaim, hogy a Kurita ügynökök láthassák, mennyire meg vannak elégedve a szemle eredményével. A képfelvevő berendezéseiket ugyan zavarjuk, de lehet valaki odakint, aki esetleg távcsővel szeretné azonosítani önöket.

– Mit jelent ez a csalétek dolog? – kérdezte a homlokát ráncolva Joss.

– A Kuriták már két hete állomásoztatják a Második Fénylő Kard néhány egységét a Chara IV körüli orbitális pályán – felelt jókedvűen nevetve Kell.

Joss arckifejezése elsötétült, akár a Pacifica viharos ege.

– Semmilyen jelzést nem vettünk a nadír ugrópontról.

Kell a repülőtér betonján a mechek hangárjai felé terelgette vendégeit.

– Nem is vehettek volna, generál, mert felkészültek az érkezésére. Mindössze ott hibáztak, hogy Janos Vandermeer kapitányt nem vették bele a számításaikba.

– Még mindig az a vén kalóz a Cucamulus parancsnoka? – kérdezte nevetve Sortek. – Azt hittem, már rég elvitte az ördög.

Kell megrázta a fejét.

– Túl értékes ahhoz, hogy csak úgy meghaljon. – Joss és Redburn értetlen tekintete láttán bővebben is kifejtette: – Vandermeer az évek folyamán jelentős mennyiségű információt halmozott fel a különféle ugrópontokról. A legtöbb űrugró kapitánya a rendszer napjának zenit vagy nadír ugrópontjait veszi igénybe a be-, illetve kilépéshez, mert ott a legkönnyebb feltölteni a Kearney-Fuchida hajtóműveket. De egy biztonságos ugrópont szükségszerűen távol kell, hogy legyen a rendszer tömeggel rendelkező objektumaitól. A régi Csillagliga némelyik kapitánya viszont a bolygókhoz sokkal közelebb lépett be hajójával a rendszerbe, hogy időt spóroljon meg az űrjárók számára a le- és felszálláshoz.

Joss csinos arcán mosoly derengett föl.

– Vandermeer Cucamulusa tehát olyan helyen várakozik, ahonnan kiszúrhatta a Kurita járműveket?

– Telitalálat, general – bólintott Kell. – Abban a másodpercben, ahogy önök beléptek a rendszerbe, Janos már értesített is a Kurita előkészületekről – folytatta az alezredes az órájára pillantva. – Az űrjáróik landolása három óra múlva várható. – Felemelte fejét és Sortekre nézett. – Nos, ezredes, csak nézelődni küldték erre a kis kirándulásra, vagy a hercege valami játékszerrel is ellátta?

– Hogyan?

Kell belépett a mech-hangárba, három vendége pedig megtorpant az ajtóban. A zsoldos az üres csarnok belseje felé intett.

– A Pacifica Kurita kémeinek felét a Kell Kopók ellenőrzik. A három űrjáró közül kettőnél tudjuk a várható érkezési időt, a landolási zónát és a szállított csapatok erejét. Amint látják, a kopóim már odakint várják a látogatókat. – Kell könnyed mosoly mögé rejtette a helyzet súlyos voltát. – Nem óhajtanak esetleg csatlakozni?

Sortek felnevetett, de válasza előtt hauptmann-general Josshoz fordult.

– Mit szól hozzá, generál?

Mielőtt a nő felelhetett volna, Kell még megtoldotta egy utolsó megjegyzéssel:

– Higgye el Sarah, ez bármit lefőz, amit a Pacifica éjszakai élete mutatni tud.

A Kiken pilótája puhán tette földre a Overlord osztályú űrjárót a sötétség borította dombok mögött, ahol a Kell Kopók főereje rejtőzött. Viharfellegek takarója fedte el egy szempillantás alatt a rést, amelyet az űrjáró ionhajtóműve az imént hasított az égbolt sötétjébe. Ezüstszín villámok vékony fonalai cikáztak a felhők között, amint a viharfrontban felgyülemlett, szabadon áramló energia az atmoszférába ömlött.

A tojás formájú űrjáró mesterséges ködöt gerjesztve landolt a felázott talajon. A hajó fegyvertornyai gyanakvó rovarszemekként forogtak, ahogy a lövészek ellenséges célpontok után kutattak. A nyomás alá helyezett hajóból a távozó levegő sziszegése hallatszott, miközben a legénység kitárta a hangárajtókat. A mechek tárolóhangáraiból rámpák ereszkedtek a földre, lehetővé téve a felfejlődést az acélbábjaikból kikelő mechek számára. A Kurita kémek jelentése szerint a Kell Kopók nem rendelkeztek légitámogatással. Amennyire a Kuriták sejtették, a Kopók egyáltalán nem is tudtak hajóik földet éréséről.

Daniel Allard már ötvenedik alkalommal pillantott az irányítópanelre, hogy megnyugtassa magát: a „távbeszélővonal” üzemképességét jelző lámpácska még mindig világít. A kijelző hideg, kék fénye azt jelezte, hogy Allard nyugodtan küldhet és fogadhat üzeneteket – a lehallgatás veszélye nélkül – a Valkyrie mögött kígyózó vékony optikai kábelen keresztül. A vonal másik végén, Thunderboltjában ülve Kell ezredes várakozott,

– Megerősítem, Patrick. A Második Fénylő Kardhoz tartoznak. Egy századnyi Panther meg egy közepes mechekből álló kevert szakasz. PPC-s SHD-2-es Shadow Hawkok és Griffinek – mindegyikből kettő-kettő.

Kell hangja reccsent Daniel fülhallgatójában.

– Mijük van még, Dan? A nehezebb cuccokat még csak ezután rakodják ki.

Dan újra ránézett az érzékelők kijelzőire, és nagyot sóhajtott. Ide-oda kapcsolgatott a két információ között, melyeket a harci számítógép jelenített meg monitorán.

– Rossz hír, Patrick. Elcsíptem egy Dragont, talán az új Great Dragon szériából.

Dan nagyítást kért a főképernyőre, és begépelte a hivatkozási számot – 0-931787-84-Xp-74d – a számítógép klaviatúráján. A kurzor villant néhányat a monitor alján, majd a számítógép újrarajzolta a letapogató képét, kiegészítve az előhívott állományban tárolt információkkal.

– Van egy mintám róla. Tehát egy Great Dragonról beszélünk, amelynek van egy PPC a jobb karjában és egy harmadik közepes lézer a jobb torzóján. – Dan felfigyelt az érzékelők képernyőjén felvillanó fényre. – Különös…

– Mi a különös, Dan? – Patrick Kell parancsoló hangja a szavaiból áradó sürgetés ellenére is nyugodt maradt.

– A Pantherek nyílhegy alakzatba rendeződtek a nyugati szárnyukon a közepes szakasszal, középen pedig a Great Dragonnal. Elindultak feléd, de a Dragon nem mozdul. Úgy fest, mintha várna valamire.

Kell könnyed nevetése csonkítatlanul ért el Danhez, és a győzelem ígéretét hordozta magában.

– Tökéletes. A könnyebb mechek a széleken biztosítják a peremvonalat, de a Dragon tűzereje nélkül. Tartsd magad a tervhez, Dan. A Kuriták szerencseszáma az öt, és mindent előjelnek tekintenek, amihez az ötnek köze van. Az első rajtaütéssel leszedünk öt mechet, és nyert ügyünk van. Koordináták átküldve… Most. Sok szerencsét.

– Neked is, Patrick. Bontom a kábeles kapcsolatot, és újra átveszem a szakaszom irányítását. – Azzal Dan megnyomta a kéken világító gombot, és a kapcsolat megszakadt. Ezután keskenysávú rádióüzenetet küldött Brandnak, a hadnagy padig továbbította Meg Lang és Eddie Baker felé. Ellátta őket első csapásuk célpontjainak azonosítóival, valamint megjelölte a másodlagos célpontokat is. Dan utoljára még gyorsan átfutott a beosztáson, és megrázta a fejét. Rosszabb is lehetne.

A Pantherek alakzatának keleti szárnya felért a landolási zónát körülvevő dombok tetejére. Az egyik Panther – az ék utolsó mechje –, melyet Dan számítógépe „Able” jelöléssel illetett, megállt a dombgerincen, mindössze száz méterre attól a helytől, ahol Dan Valkyrie-je lapult egy álcázó-panel fedezékében. A Panther feje jobbról balra lendülve, lassan pásztázta a területet, mintha pilótája a környező vidék urának képzelné magát.

Dan közepes lézerének célkeresztjét „Able”-re állította, NHR-ével viszont a sorban mellette álló Panthert a „Bravó” kódnevűt – vette célba. A célkereszteket szinte automatikusan a mecheken tartotta, miközben minden figyelmével a nyílhegy alakzat vezető Pantherére koncentrált. Az kisvártatva megtorpant és felemelte a jobb karjába épített PPC-t..

Dan pilótafülkéjében kigyúlt a támadás megkezdését jelző lámpa.

– Tűz! – Dan ujja rátapadt a bal oldali irányítókar gombjára, és a következő pillanatban egy rajnyi NHR süvített a távolabbi Panther felé.

A célpontot hat rakéta találta el. Öt közülük a mech mellkasának bal oldalába csapódott, és ragyogó fémeső közepette páncéldarabokat faragott le a gép testéről. A hatodik rakéta „Bravó” torzójának jobb felén robbant, de nem volt képes kiegyenlíteni a Panther akaratlan megpördülését, melyet a többi lövedék detonációjának ereje okozott.

Dan közepes lézere eközben „Able” jobb karjának páncéljára rajzolt csúf forradást. A Brand Commandójából és Lang Wasp-jéből előröppenő RHR-ek tetőtől talpig megszórták „Able”-t. Közepes lézerek tüze hasított át a rakéták által hátrahagyott füstfelhőn és lángnyelveken, hogy darabokra szaggassák a mech jobb lábának páncéllemezeit. Dan meglátta a harci gép myomer izmokba ágyazott titánium csontozatát. Able-nek befellegzett. Ez a láb már nem bírja sokáig.

Jobb kezének ujjait végighúzta a billenőkapcsolón, mire a képernyőn azonnal megjelent „Bravo” állapota. Baker Jennerének lézertalálatai tovább növelték az NHR-ek okozta károkat. A Panther bal mellkasának páncélja lerobbant vagy elpárolgott, kitéve a mech belső áramköreit és egyéb létfontosságú alkatrészeit a rajtaütés gyilkos tüzének. A jobb láb és jobb mellkas cafatokká szaggatott páncéllemezei is a Jenner közepes lézereinek hatékony működéséről árulkodtak.

Dan felnézett, és Cat Wilson fekete-vörös Marauderét látta előbújni rejtekhelyéről. A púpos hátú mech az alakzatot vezető Panther felé nyújtotta jobb karját. A Marauder PPC-je szabálytalan körvonalú mesterséges villámot köpött ki magából. A kék tűz mohón végignyalta a Panther felsőtestét, elpárologtatva az összes páncélt, amelyet csak megérintett. Cat mechjének két közepes lézere sebészi pontossággal hasított a Panther bal karjába, és úgy hántotta le róla a páncélt, mintha csak egy faágról fejtené le a kérget. A Marauder gépágyújának lövedékei mély krátereket ütöttek az ellenséges mech jobb combját védő páncélzatba.

Bethany Connor Crusadere, amely Wilson Maraudere mögött lépett ki a dzsungelből, szintén a vezető Panthert célozta meg. A Crusader alkarjain lévő panelek felnyíltak, és két rajnyi NHR hajtóanyagának tüze világította be az éjszakai eget. A rakéták enyhe spirálban repültek a Panther irányába, és az egyik sorozat maradéktalanul a mech mellkasába csapódott. A Panthert pörölycsapásként érte a robbanássorozat; a detonációk lángja által megvilágított páncélszilánkok úgy röpködtek a levegőben, akár egy felriasztott madárraj. A Crusader rakétáinak maradéka a mech jobb lábát roncsolta össze, behorpasztva és lerobbantva a végtagot védő páncéllemezeket.

Ward támadó szakaszának zárótüze könyörtelenül megtépázta az „Echó” kódnevű Panthert. Diane McWilliams Riflemanje és Mary Lasker Trebuchet-je közös erővel szaggatta le a célpont páncélzatát. A Trebuchet két NIIR-sorozata villába fogta a Panthert, és minden páncéljától megfosztotta a mech karjait. Négy rakéta a Panther fejébe csapódott, lerobbantott némi páncélzatot, és egyenetlen szájnyílást varázsolt a gépezet megperzselt arcára. A Rifleman gépágyúsorozata könnyedén fejtette le a mellkasi páncéllemezeket, miközben a dupla közepes lézer az ellenfél jobb lábáról párologtatta el a védelem nagy részét.

Kell ezredes és Finn hadnagy egyesített támadása félelmetes hatást eredményezett a Dan számítógépe által csak „Foxtrot”-ként azonosított Pantheren. Kell Thunderboltja nehéz lézerével a mech jobb mellkasát találta el, és a rubin sugár úgy párologtatta el a páncélt, mint a forró kályha a mézet. Finn Orionjának közepes lézere tovább tágította a sebet, és sikerült utat égetnie magának a csatamech belsejébe. A megolvadt áramkörök hatására szikrák pattogtak az ellenséges mechen. A sérülésekből gomolygó sűrű, koromfekete füst azt sugallta, hogy a találat néhány hűtőegységet is megsemmisített, ezek nélkül pedig semmilyen mech sem képes hosszabb ideig működőképes maradni, különösen nem egy PPC-vel felfegyverzett Panther.

A Wolverine-ben ülő Salome Ward őrnagy és szakasztársa, a Catapultot irányító Fitzhugh hadnagy össztűz alá vették az egyik módosított Shadow Hawkot. A Catapult vállain – ahol normális esetben a madárszerű mech szárnyainak kellett volna helyet kapniuk – elhelyezett rakétakilövők nyílásai felpattantak és harminc NHR kanyargott elő belőlük a Pacifica sötétjébe. Több hullámban, mennydörgésszerű robbanássorozat kíséretében csapódtak a célpontba. Az egyetlen pontra koncentrálódott tűzerő úgy látszott, teljesen felemészti a Shadow Hawk bal karját. Amint a tűzfelhő lassan beleolvadt az éjszakába, előbukkant a Hawk meggyötört végtagja. A használhatatlan, szétroncsolt kézfej és alkar teljesen mozdíthatatlanná vált a támadás következtében.

A Wolverine RHR-sorozata egyenes vonalban robbant végig a Shadow Hawk felsőtestén. Bár a Wolverine gépágyúja és közepes lézere is hatalmas páncéldarabokat tépett le a Shadow Hawk bal oldaláról, nem tudtak áthatolni a mech védelmén. Fitzhugh Catapultjának közepes lézerei viszont átfúrták a Hawk jobb lábának páncéllemezeit, szabaddá téve és lecsupaszítva a myomer izmokat. A számítógép radarja által „Golf”-nak titulált mech úgy nézett ki, mintha az egyik nadrágszárát letépték volna.

Redburn hadnagy Hunchbackje is előrelépett, és célba vette a füst-és lángtengerből előbukkanó egyik Griffint. A Hunchback jobb vállára épített masszív, szögletes gépágyú tüzet és acélt okádott magából pokoli hullámokban, fűrészként tépve bele a Griffin mellkasába. A leforgácsolódott páncéldarabok deformálódott szilánkjai pörögve tűntek el az éjszakában. Ugyanekkor a Hunchback közepes lézerei belemartak a Griffin bal karját és oldalát védő páncéllemezekbe.

Redburn heves támadása alatt a Griffin megtántorodott, hauptmann-general Sarah Joss csapása pedig végképp megsemmisítette a mechet. Joss Warhammere könyörtelenül figyelmen kívül hagyni látszott a Griffin súlyos sérüléseit, amikor célra emelte PPC-it.

A Warhammerből elővillanó első kék lövedék telibe találta a Griffin félig már megolvadt bal karját. Szétrobbanó páncéldarabok süvítettek keresztül a harcmezőn, ahogy az azúrszínű villám még jobban megcsonkította a végtagot. Joss találata csak egy, a mech vállához olvadt, kicsavarodott, koromfekete csonkot hagyott a karból.

A második elektromos lángnyelv a Griffin szívét célozta meg, nekicsapódott a mech mellkasának, és mindent elolvasztott, ami az útjába került. Robbanás rázta meg a mech testét, tűzgejzírek csaptak ki a hűtőegységeken és karbantartó nyílásokon keresztül. A Griffin remegve megvonaglott, amint a kék villám összerántotta testének myomer izmait. A mellének középső részén cseresznyepirosan izzó mech lassan a hátára zuhant, és nem mozdult többé.

Dan szívében pislákolni kezdett a remény szikrája. Keményen lecsaptunk rájuk és hat mechet súlyosan megrongáltunk – a vártnál is jobb eredmény. Kénytelenek lesznek visszavonulni. Ekkor Dan észrevette az űrjáró titániumgyomrából előbukkanó újabb mechet. Még a föld is megrázkódott masszív lábainak léptei alatt. Érzékelői azonnal letapogatták, és a monitoron megjelentek a rendelkezésre álló adatok. A humanoid testalkatú mech apró feje görnyedt vállai közöli rejtőzött, a nehéz karokat a váll fölé nyúló hatalmas, szárnyszerű ellensúlyok stabilizálták. A mech bal karja szögletes fémhasábban végződött, a jobb karban és a mellkasi nyílások mögött pedig a letapogatók jelentése szerint PPC-k rejtőztek.

Te jó Isten! Dan szája kiszáradt, amint az Awesome képe betöltötte monitorait. Összerázkódott, önbizalma úgy ingott meg, mint forgószélben a gyertyaláng. Hirtelen visszaemlékezett, mit is mondtak mindig az új-avaloni akadémián, hogy tréfával leplezzék el a gondolataik között rejtőző félelmet: „Soha nincs vége, amíg a rohammechek be nem fejezik a játékot.”

21.

Pacifica (Chara III)

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség.

3027. március 1.

 

A Kurita Awesome úgy dübörgött előre, mint egy ételszagot szimatoló, kiéhezett ember. A pilóta fenyegetően magasba emelte a mech buzogányszerű bal öklét, miközben tekintetével végigpásztázta a harcmezőt. Szélessávú rádióüzenetben párviadalra hívott bármely bolondot, aki hajlandó ellene kiállni, majd sorolni kezdete csatáinak és győzelmeinek tekintélyes listáját. Az Awesome mozgásából és a pilóta potenciális ellenfelei iránt kinyilvánított megvetésből tisztán látszott, hogy a mech-harcos nem számít olyan öngyilkosjelöltre, aki fel merné venni a ledobott kesztyűt.

Ekkor Ardan Sortek Victora vágott át a lángolva égő Pantherek között, és állt meg az elesett Griffin fölé magasodva. A Davion Testőrség kék-sárga színeiben pompázó mech élesen elütött az erdei hadviselésnek megfelelő álcázófestékkel borított gépektől. A csatatéren lobogó lángnyelvek csillogva verődtek vissza a humanoid mech arany mintázatáról, de nem voltak képesek áthatolni a pilótafülke sötétített üvegén. A Victor egy helyben állva várakozott, miközben a fekvő Griffinből felszálló füst úgy lengte körül, mint valami áldozati ajándékot.

Az Awesome ellenfele felé fordult, és tisztelgésre emelte balját. Ahogy a buzogány leereszkedett, ugyanazzal a mozdulattal a jobb karjába épített PPC már célzásra is lendült. A körös-körül tomboló csata lelassult, amint a két masszív támadó mech egymásra nyitotta a pokol kapuit.

Három rideg, kék plazmakígyó nyúlt ki tapogatózva a Victor felé, érintésük nyomán úgy olvadt el a páncél, akár a viasz a hegesztőpisztoly lángja alatt. A PPC-sugarak energiaketrece összezárult a Victor lábai körül. A páncél gőzölgő patakokban folyt le Sortek mechjének lábairól, csaknem teljesen védtelenül hagyva a jobb végtagot. A félelmetes energiatömegnek mégsem sikerült összezúznia a Victort, ahogy azt tette volna bármelyik másik mechhel a harcmezőn.

Sortek ellentámadása süvöltő fémvihar és rubin fénydárdák képében érkezett. A Victor jobb karjába épített gépágyú sorozata az Awesome jobb lábának páncélját hántotta le, a bal kar egymás után felvillanó közepes lézerei pedig hosszú páncélszilánkokat hasítottak ki a Kurita mech mellkasának bal oldalából. A Victor bal mellén elhelyezett vetőcsövekből kirepülő négyes RHR-raj az Awesome buzogányszerű karjáról robbantott le páncéllemez-darabokat.

Az Awesome PPC-i újból életre keltek, a kék energiakígyók ezúttal különböző helyekre csapódtak be. Az egyik Sortek Victorának bal melléről marcangolt le némi páncélzatot, a másik kettő pedig a csatamech karjaiba csípett bele, de Ardan Sortek gépe fel sem vette az újabb sérüléseket. Inkább viszonozta a tüzet, és sikerült többet adnia, mint kapnia.

A Victor gépágyúsorozata eltávolította az Awesome bal karjának maradék páncélzatát is, de a szabaddá tett myomer izmokat nem sikerült összeroncsolnia. Eközben a közepes lézerek a bal lábról és a jobb karról párologtattak el némi páncélt, az újabb négyes RHR-sorozat pedig csúf sebhelyekkel hintette teli az Awesome fejét. Az Awesome összerándult, a pilótát minden bizonnyal megrázták a robbanások.

Miközben Dan a két titáni gépezet közötti összecsapást figyelte, hirtelen rádöbbent, hogy az eddig harcoló felek kimondatlanul is fegyverszünetet kötöttek, és lassan a csatázó óriásmechek köré gyűltek. Mindannyian tudták, hogy ettől a két pilótától függ kicsinyes összetűzésük kimenetele. Ez a viadal történelmet ír, a két harcos sorsa pedig a halhatatlanság lesz. Jelen lenni ennél a párviadalnál olyan dicsőséget jelentett, amilyet egyik pilóta sem akart elszalasztani.

Az Awesome három mesterséges villáma ismét előreszökkent. Az első a Victor mellének közepébe fúródott, és lyukat ütött Sortek gépének páncéljába anélkül, hogy teljesen átégette volna, a koncentrált energia viszont megpörkölte a mech belsejében rejtőző girostabilizátort. A Victor összerándult és megtántorodott, de Sortek biztos keze megakadályozta, hogy az óriási gépezet a földre zuhanjon. A másik két lövés dühödt ostorcsapásként vágott végig a Victor bal karján és torzóján, de némi páncél és festék elpárologtatásán kívül semmi komoly sérülést nem okozott.

A válaszként érkező pusztító erejű ökölcsapás az Awesome bal vállát találta el, leszaggatta a myomer izmokat a végtagról, és pálcikaként roppantotta el a titánium csontozatot. Az elszabadult kar pörögve tűnt el a füstös éjszakában és földre terített egy vigyázatlan Panthert.

A Victor jobb csuklójából kivágódó lézernyilak darabokban hasították le a páncélzatot az Awesome torzójáról. Fémgőz csapott fel a lézerek által hasított egyenetlen szélű vágatokból, olvadt acél csorgott a mech sebeiből. A Victor melléből kiröppenő RHR-ek ugyanekkor hatalmas krátereket robbantottak az Awesome bal combjába.

A sérült giroszkóppal hadakozó Sortek merész húzással jobbra ugratta a Victort. A lépés váratlanul érte az Awesome pilótáját, mert nem sok harcos találkozott még ugrókapacitással is rendelkező támadó mechhel. A Kurita pilóta képtelen volt ilyen gyorsan ellenfele után fordulni. Kapásból tüzet nyitott a PPC-kkel, de a három fegyver közül csak az egyik talált. A kék korbács a Victor jobb oldaláról olvasztott le egy kevés páncélt, de nem volt képes megállítani Ardan Sorteket.

Sortek Victora félkörben közelített, akár egy vért szimatoló tigris. Két lézerlándzsa döfött az Awesome bal oldalába, rubin fényözön kíséretében tüntetve el a védőpáncélzatot. Az RHR-ek a Kurita mech hiányzó karja helyén támadt lyukon hatoltak a vastag torzó belsejébe, detonációjuk megsemmisítette a hűtőegységeket, és hűtőfolyadékkal borította be az egész mechet.

Sortek előretolta gépágyúját, szinte hozzáérintette az Awesome sérült oldalához. A fegyver kegyetlen golyózápora áttörte a maradék páncél vékony rétegét, és tátongó nyílást vágott az Awesome mellkasába. A lövedékek éles, összevissza pattogó repeszekkel töltötték meg a mech belsejét. Myomerszálak és darabokra morzsolt szerkezeti elemek kíséretében áramköri panelek távoztak a frissen ütött sebhelyen. De mintha ez még nem lett volna elég, a gépágyú lövedékei rákos sejtekként falták fel a csatamech belső részeit, amíg végül elérték a fúziós reaktor védőpajzsát.

Az Awesome pilótafülkéje ekkor felpattant. A pilótának pillanatokkal előbb sikerült katapultálnia, mint ahogy a fülke belseje arany és ezüst fényözön kíséretében berobbant. Láncaitól megszabadulván, a mechet eddig működtető miniatűr nap ereje elszabadult. Izzó plazma hólyagosította fel az Awesome torzóját. Az aranyszínű energia zavaros tömege egyre csak nőtt és nőtt, végül kirobbant a hatalmas mech mellkasából.

A páncél és fegyverzet szerteszét repülő darabjai megszórták az Awesome körül összegyűlt csapatokat. A mesterséges nap fényözönében elrepülő jobb kar térdből amputálta az egyik Shadow Hawk lábait. A páncélszilánkok zápora és a robbanás pusztító ereje levert a lábáról néhány könnyebb Kurita mechet, miközben Dan a Valkyrie-t ostorozó fémdarabkák hulláma alatt a mech irányításáért küzdött.

Az Awesome látványos halála megtörte a harcmező fegyverszünetét, de a Kuriták harci kedvét is megcsappantotta. Az elszántsággal együtt pedig a drakónok támadása is hamvába holt. A csata végeredményével elégedett Kell Kopók hagyták visszavonulni a Kuritákat. Nem őrültek meg, hogy az űrjáró fegyvereinek fedezőtüze alatt is üldözzék ellenfeleiket.

Patrick Kell letörölte felső ajkáról a rátapadt sörhabot, és bólintott Dan Allardnak.

– A szakaszod épségben megúszta?

Dan helyet foglalt Kell irodájának kanapéján, Salome Ward mellett. A nő túloldalán Cat Wilson kuporgott a bútor karfáján. Kell az íróasztala mögött telepedett le, míg Redburn, Sortek és General Joss a pókerasztalnál üldögéltek. Seamus Fitzpatrick és Richard O'Cieran őrnagyok az ajtó két oldalán helyezkedtek el.

– Jól helybenhagytuk azt a két Panthert – bólintott válaszképpen Dan. – A mieink közül egyedül én sérültem meg, amikor kaptam néhány RHR-t a mellkasomba a visszavonuló Pantherektől. A PPC-ik minimum lőtávolságán belülre hatoltunk, így a pilótáiknak volt egy rakás célpontjuk, melyeket képtelenek voltak eltalálni. – Könnyedén vállat vont, amiből mindenki megértette, hogy a sérülés nem számottevő.

– Seamus, mit találtak a repülős srácaid? – kérdezte Kell odafordulva Fitzpatrick őrnagyhoz.

Fitzpatrick, ez a magas, szinte már betegesen sovány pilóta úgy vigyorgott, mint egy róka a tyúkólban.

– Volt egy századnyi Pantherük, akik nagyon zöldfülűek lehettek, mert az első átrepülésünkkor még integettek is. – Fitzpatrick észrevette generál Joss értetlenül összeráncolt homlokát, és gyors magyarázatba kezdett. – Olyan légivadászokat repülünk, amelyeket régebben zsákmányoltunk a Kuritáktól. Amikor megkaptuk a figyelmeztetést a támadásról, felfestettük a megfelelő azonosító jelzéseket a gépeink oldalára. – Fitzpatrick vigyora és laza testtartása azt sugallta, tisztában van vele, hogy az eljárás nem kimondottan tisztességes, de hát a százada sártúrókat támadott, a mech-harcosok pedig közismerten bármit bevesznek.

– Remélem, működött a terv – mondta Joss rosszallóan pillantással.

Fitzpatrick lelkesen bólintott.

– Lekaszáltunk vagy egy tucatnyit, és egyetlen karcolás nélkül tértünk vissza. – Az őrnagy Kellhez fordult. – Rob Kirk elkapta a hatodik mechjét is ezen a bevetésen. Ki kellene tűzni egy időpontot a kitüntetésére.

Kell bólintott, és felírta magának az információt.

– Richárd, az embereidnek voltak nehézségeik?

O'Cieran őrnagy beletúrt ezüstszürke sörényébe. Az alacsony, domború mellkasú férfi inkább nézett ki főtörzsőrmesternek, mint őrnagynak, de taktikai és szervezői érzéke jóval felette járt bármelyik tiszthelyettesének.

– Semmi probléma. Ahogy kérted, begyűjtöttük az embereket kihallgatásra, de nem koboztuk el az adóvevő készülékeket.

General Joss a homlokát ráncolta.

– Ez nem szabályellenes eljárás, Kell ezredes?

Kell egy ideig a bakancsát tanulmányozta, mielőtt válaszolt volna.

– De az, generál, így viszont már ismerjük a kémeket és figyelhetjük az üzeneteiket. A három landolási zóna közül kettőre vonatkozóan tőlük kaptuk az információkat, és csak emiatt tudtunk csapdát állítani. Ha lekapcsoljuk a kémeket és a felszerelésüket, a Kuriták még többet küldenek be, akiket megint csak fel kell kutatnunk.

– És mi van a harmadik landolási zónával? – vetette közbe Ardan Sortek.

Kell felvett az íróasztaláról egy sárgás papírlapot.

– Az űrjáró a Branson-mocsárban ért földet. Ez az ingovány körülbelül száz kilométernyire északra van tőlünk. Úgy látszik, a hajó kissé beragadt, de sikerült kiverekednie magát.

– Az egyik felderítőcsapatom átvizsgálta a területet – szólalt fel O'Cieran. – Egy Union osztályú űrjáró lehetett. Semmi nyomát nem találtuk, hogy valamit is kirakodtak volna. Ráadásul a földi szakembereink azt állítják, a hajó teljesítményadatai és gyorsulási profilja azt mutatja, hogy ugyanakkora tömeggel szálltak fel, mint amivel ideérkeztek.

– Mennyi ideig voltak lent? – kérdezte töprengve Kell.

O'Cieran bólintása mutatta, hogy osztozik parancsnoka aggodalmában.

– Két órát.

Redburn hátradőlt a székével.

– Bocsásson meg uram, de a szülőbolygómon, Firgrove-on is vannak tőzeglápok. Ha a Kuriták vizet szivattyúztak az űrjárójukba, akkor ugyanakkora tömeggel távozhattak attól függetlenül, hogy kipakoltak-e valamit, nem gondolja?

Kell mély hangon felkuncogott.

– Talált, hadnagy, ahogy ma este odakint is. – Fitzpatrickre pillantott. – A Pantherek kiugrottak az űrjáróból?

– Repültek, akár a léggömbök – bólintott az őrnagy.

Kell elgondolkodva összecsippentette alsó ajkát, majd felhajtotta maradék sörét.

– Kezd egyre érdekesebbé válni. Azt kell feltételeznünk, hogy minimum egy századnyi Panther tevékenykedik és várakozik a Pacificán. A számítógépesek kalkulálják ki az űrjáró tömegét, és vessék össze az ugróképes mechek különféle kombinációjával, hogy láthassuk, mi a legrosszabb, amire számítanunk kell.

A stáb egyetértően bólintott, Kell pedig elvigyorodott.

– A jelentés megérkeztéig az értekezletet felfüggesztem. – Az alezredes biccentett Ardan Sorteknek. – Most pedig bejelentem az idei első Ardan-Sortek-megmentette-a-seggünket buli kezdetét!

Ardan Sortek és Andrew Redburn a mech-hangárban bukkant rá Daniel Allardra, ahol a százados a Victor körül sürgölődő techek munkáját felügyelte. A hegesztőpisztolyok új páncéllemezeket varázsoltak az Awesome támadása nyomán megolvadtak helyére. Az egyik astech bemászott a PPC ütötte lyukon keresztül a mech belsejébe. Elnyújtott, mély hangú füttye végigvisszhangzott az egész csatamechen, és nevetésre ingerelte a három harcost.

– Jó volt téged újra látni, Dan. – Ardan Sortek kezet rázott Dannel. –Már alig várom a következő alkalmat.

– Csak beszélje meg Davion herceggel, tudnának-e valami jobb szerződést ajánlani, mint amilyet most kötöttünk Katrina Steinerrel, oké? – kuncogott Dan. – Semmi bajom Kell rokonságával, de nem kapunk túlságosan érdekes megbízásokat.

Sortek felvonta a szemöldökét, és ismét a mechjét kezdte tanulmányozni.

– Ezt most komolyan mondod?

– Touché – nevette el magát Dan, és hüvelykujjával megbökte a Victort. – Jackson, a legjobb techünk azt mondta, az Awesome részeiből összedobnak egy új giroburkolatot. Feljavítjuk és újrafestjük önnek a kicsikét. Úgy kapja vissza, mintha új lenne. – Dan cinkos pillantásokat váltott néhány astechhel. – Csak aztán ne lepődjön meg, ha a régi századjelölése helyén a Kell Kopók emblémáját találja.

Sortek bólintott, de ekkor a szeme sarkából észrevette a közeledő Kell ezredest és general Josst.

– Jobb, ha váltok velük néhány szót. Átadom jókívánságaidat Quintusnak és édesanyádnak, ha legközelebb látom őket.

– Csak el ne árulja nekik, hogy a csatában eltaláltak – mondta Dan.

Sortek bólintott és odébbállt. Redburn utána bámult, majd habozva megszólította a századost.

– Uram?

– Hívjon csak Dannek – mosolygott Daniel Allard. – Tudja, mi itt nem sokat törődünk a formalitásokkal. Nos, mi a probléma, Andrew?

– Andy – a bátyja is mindig így hívott. – Redburn észrevette a Dan tekintetében felvillanó fájdalmat, és nagyot nyelt. – Sajnálom, uram. Tudom, hogy Sortek ezredes odaadta az apja által küldött hololemezt, és arról is tudok, hogy beszélt magának a tárgyalásról. – Redburn szünetet tartott és várt.

Daniel Allard bólintott, mire a kapellán határvidéki hadnagy folytatta.

– Százados, fogalmam sincs róla, mit mondott magának, de én ott voltam… a csatánál és a tárgyaláson is. Tudom, hogy a bátyja nem hagyott el minket. Biztos vagyok benne, hogy nem lett belőle kém. És nem érdekel a bíróság döntése.

Dan megfogta Redburn vállát.

– Andy, nagyon nagyra becsülöm, amit mond. – A százados torka összeszorult. – Maga jól ismerte Justint, akárcsak én. Ő a bátyám, és addig nem hiszek az árulásában, amíg ő maga be nem bizonyítja nekem.

– Én is így vagyok vele, Dan – mosolyodott el Redburn, majd hátralépve tisztelgett.

Daniel Allard határozottan viszonozta a tisztelgést. Az Istenre kérlek, Justin, ne áruld el a beléd vetett hitünket.

22.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. március 20.

 

Fuh Teng felemelt hüvelykujjával jelzett Justin Xiangnak az állványzat kakasülőjéről. Néhány másodperccel később Tung Yuan is előbukkant a magas csatamech jobb karjából, levette a hegesztőszemüvegét és helyére csúsztatta a páncélpanelt. Amint észrevette a Teng arcára kiülő, és odalent Justinéról tükröződő vigyort, hangosan felnevetett.

– Nem irgalmazunk Capet harcosainak, Justin Xiang.

A tech arckifejezése hirtelen elsötétült, mintha valami számára kellemetlen dolgot látna, mire Justin sebesen megpördült és felkészült rá, hogy rendreutasítsa esetleges látogatóikat. Indulata azonban olyan gyorsan párolgott el, ahogy érkezett. Ezüstövvel összefogott kék overalljában a mosolygó Kym Sorenson grófnő állt előtte. Justin kitárt karjába vetette magát, és megcsókolta a férfit.

– Szeretném, ha egy darabban jönnél haza, kedvesem – suttogta Kym.

Justin átölelte a nőt, és mélyen beszívta parfümjének pézsmaillatát.

– Legszívesebben már ott is lennék, szerelmem – mormolta a férfi. A nő szőke hajának fátylán keresztül észrevette, hogy Gray Noton a föléjük tornyosuló mechet tanulmányozza. Justin átkarolta Kym vállát, és szembefordult Notonnal.

– Mit a véleményed, Gray?

Noton gyanakodva futtatta végig tekintetét a csatamechen.

– Itt, a Solarison nem sokra becsülnek egy Centuriont. Remélem, olcsón megkaptad.

– Elég olcsón – horkantott fel Justin, majd Kymre mosolygott. – Csak kölcsönről van szó, ugye tudod?

A nő felvonta a szemöldökét.

– Remélem nem gondoltad, hogy pénzt adok a férfinak, akivel megosztom az életem. Természetesen elvárok némi viszonzást…

Noton a Centurion jobb karjára mutatott.

– Látom, megerősítetted a jobb kar páncélzatát, de úgy tűnik, a bal védelmét kellett feláldoznod érte. És rájöttél, hogy a Centurion mellére szerelt NHR-eknek nem sok hasznát vennéd a Gyárban.

Justin bólintott. A Marik arénát egy elhagyatott gyártelep helyére építették, ahol egykor mechekkel mozgatták a legyártott alkatrészeket. Az építményt a mechek méreteire tervezték, hasonlóan ahhoz, ahogy egy normál épület igazítottak volna az emberek nagyságához. Solaris City Montanegran kerületének Marik hatalmasságai felvásárolták és több ezer távirányítású kamerával szereltették fel a komplexumot. Mivel a nézőközönséget külön épületben helyezték biztonságba, a harcoló mechek nyugodtan bejárhatták az elhagyatott gyártelep egészét, hogy egy életveszélyes, többszintes bújócska keretében vadásszanak egymásra.

– Azt hallottam, megbundázták a viadalt – mondta Noton, miközben Justin szemébe fúrta pillantását.

– Úgy tűnik, elég sokan veszítettek rajtam jelentős összegeket, amikor a múlt hónapban Fuh Teng helyébe lépve nyertem – bólintott Justin komolyan. – Bizonyos körök a tudomásomra hozták, hogy ma este veszítenem kéne Peter Armstrong ellen. Jól tudom, hogy Armstrong Capet legjobb harcosa a Közepes Osztályban?

– Valószínűleg igen – vonta meg a vállát Noton –, bár Wolfson túlszárnyalja majd, ha több tapasztalatot gyűjt. És visszautasítottad a vesztegetési ajánlatot?

Justin előrelendítette fémkarját, úgy válaszolt.

– Soha, de soha nem fogok megalázkodni olyasvalaki előtt, aki felesküdött Hanse Davion vagy az Egyesült Világok védelmére! – Kym enyhén megborzongott, mire Justin még szorosabban magához ölelte.

– Tehát a jövőben sem hagyod magad megvesztegetni? – kérdezte Noton mosolyogva.

Justin szeme szorosan összezáródott, miközben a fejét rázta.

– Soha ne fogadj ellenem, Gray. Nem számít, mit mondanak a forrásaid, én mindig győzni fogok.

Kym egyik kezével maga felé fordította Justin arcát. Hosszan és hevesen megcsókolta, miközben átkarolta a nyakát, és testét a férfiéhoz szorította.

– Értem győzzél, Justin.

– Ezer örömmel.

Kym elhúzódott Justintól és Gray könyökhajlatába csúsztatta kezét.

– A győzelmed után Grayjel lesz egy kis meglepetésünk a számodra.

– Valóban? – mosolygott Justin.

– Ha nyersz, bevezetlek a Valhallába… – válaszolt nevetve Noton.

Justin jelezte készenlétét az aréna vezérlőjének. A gigantikus méretű felvonóajtók óriási állkapcsokként tárultak ki, és Justin szinte érezte a Centurionjára fókuszáló kamerák kereszttüzét. A bemondó hangja belehasított a fülébe.

– És itt pedig, hölgyeim és uraim, a kihívó: Justin Xiang és Centurionja, a Yen-lo-wang. A mech a kínai mitológia halálistenéről, a Kilenc Pokol Királyáról kapta a nevét. Igazán találó elnevezésnek tűnik, hiszen Xiang megismertette a poklot mindhárom ellenfelével, akikkel az utóbbi hónapban itt, a Solaris Héten szembekerült. Ez lesz az első küzdelme, amelyet nem partnere, Fuh Teng Vindicatorában fog megvívni. Méltó ellenfélnek ígérkezik Peter Armstrong és Árész nevű Griffinje számára. Köszöntöm tehát önöket a március huszadikai „Viadalok Éjszakáján”, melynek megrendezésében…

Justin egy gombnyomással elhallgattatta az adást. A feszült várakozás közben izzadságcseppek gördültek le halántékán. Amint az irányítópanelen felvillan a zöld fény, nekivághat a Gyár félhomályos belsejének. Elmosolyodott, mert tudta, hogy az „élő” harc tíz perccel előbb kezdődik el, mint Solaris City helyi holovíziós rendszereinek kereskedelmi adásai. A késleltetés elegendő időt adott a producereknek, hogy tartalék kazetták felhasználásával megvágják az unalmasabb részeket, vagy reklámokat illesszenek az adásba anélkül, hogy elszalasztanák a valódi történéseket.

A zöld lámpa kigyulladt. Dübörögve megindult humanoid Centuriónjával, és azt tette, amit legjobb tudomása szerint ellenfele is ezekben a pillanatokban. A műszerfal néhány gombjának megnyomása után egy Griffin vörös és arany színnel árnyékolt sematikus rajza jelent meg a monitoron. Ismerd meg ellenfeled, ahogy magadat is ismered.

Justin a képernyőt tanulmányozva átfutott ellenfele gyengéin és erősségein. Armstrong Griffinje a mech jobb vállára szerelt kilövőszerkezetben NHR-eket hordozott Az a PPC a jobb kézben még problémákat okozhat. Justin felfigyelt rá, hogy a Griffin több páncéllal rendelkezik, mint a Centurion – részben ennek köszönhette a Centurionnal szembeni öt tonnás súlytöbbletét. A csatamezőkön távolsági harcosként ismert Griffin félelmetes ellenfélnek számított.

Justin a Gyár területén elszórt nagy mennyiségű fémhulladék miatt átváltotta a mech fő letapogatóit magrezonanciás érzékelésről infravörösre. Hőérzékélő módban a kijelzők mindent hideg kék és zöld színben jelenítettek meg, kivéve azt a területet, ahol az imént dübörgött át Centurionja. A halvány hőlenyomatok itt vörösen és sárgán izzottak, de másodpercekkel később ezek is kezdtek eltünedezni.

Vajon mennyire értékeli Armstrong a Centuriont? – töprengett homlokráncolva Justin, miközben átlépett egy kifacsarodott tartógerendákból és megfeketedett vasbeton elemekből emelt barikádon. Tudja, hogy a jobb karon lévő Luxor gépágyú sűrűn beragad. Biztosan nem próbál meg mögém lopózni, mert a két közepes lézerem egyike a hátamat védi. Azt hiszi, mindketten fel vagyunk szerelve NHR-rel, tehát valószínűleg nem számít közelharcra. Justin magában elmosolyodott. Valószínűleg távolról akar pofozkodni, miközben arra számít majd, hogy a Luxorom csütörtököt mond…

Justin úgy vágott át Centurionjával a fémtörmelékek kupacain, ahogy egy gyerek tör utat magának a roncstelep ócskavasai között. A bal csuklójából kivezető kábelen keresztül irányította a mech hatalmas bal karját. Összezárta az ujjakat egy vasbeton tömbön, és félretaszította az útból. A kamerák figyelő szemeire ügyet sem vetve megtisztított magának egy kisebb területet, és guggolásba ereszkedett a Centurionnal.

Justin rápillantott a viadalvezető zöld lámpácskájára a műszerfalán, és emlékezetébe idézte az összecsapás előtti eligazítást. Ha mindkét harcoló fél csapdát állít a másik számára – amely igen unalmas harcot eredményezne –, a producer háromszor felvillantja a lámpát. Ekkor mindkét mech-harcosnak el kell indulnia, vagy különben a közvetítő cég nem fizeti ki a harcosoknak járó jutalékot. Justin várakozott, de a lámpa sötét maradt.

Egy pillanatig sem gondoltam, hogy Armstrong megpróbál csapdába csalni. Hiszen én vagyok az alávaló kapellán áruló, aki legyőzte Wolfsont, és megölte két egyesült világokbeli honfitársát. A média már kitálalta, milyen körülmények között találkoztunk Capet-val azelőtt, és megpróbálják azt sugallni, hogy magán Capet-n kívül egyik világokbeli sem lesz képes az utamat állni. Justin megrázta a fejét, és megpróbálta kipislogni a szemét csípő verejtéket. A bolondok. Az istenverte bolondok.

Ajkát végignyalva megízlelte a sós izzadságcseppeket, miközben elcsodálkozott, hogyan felügyeli és közvetíti a Tharkan Műsorszóró Társaság az összecsapást. A TMT ügynökének elmondása szerint a cég három-négy űrugrója veszi az adást, melyet a nyilvános sugárzás előtt néhány perccel lőnek fel nekik. Ezek a hajók rögtön kiugranak a rendszerből, hogy megkezdjék a játékról készült felvételek terjesztését a Belső Szféra nagy részében. A TMT űrjárói vágóstúdióval is fel vannak szerelve, így kommentárokat szerkeszthetnek az anyagba, mielőtt lesugároznák azt a bolygók helyi közvetítő társaságainak.

Egy hónapon belül – állította a TMT-alkalmazott – a viadalt minden Steiner világon láthatják és a Davion, Marik és Liao világok felén is. Justin némán felnevetett, amint visszaemlékezett at ügynök ígéretére, miszerint rövidesen a Kurita piacra is betörnek. Na persze – gondolta –, Takashi Kurita pedig játékmackóval alszik!

Justin felnézett, és állított egy keveset az érzékelőjén,.amely a betonmennyezet felől terjedő világoskék négyszögeket jelenített meg a monitoron. Az emeletek közé épített hang- és rezgéselnyelő panelek elrejtik a hangját, de a hőhullámukat nem képesek feltartóztatni. Jobbra pillantott, ahol a felső szintről levezető rámpa beleolvadt a talajba. Egy pillanatra sárga fény villant a kijelzőn.

El tudom képzelni a bemondót. A háttérben szóló harci induló lassanként idegtépő magasságokba emelkedik. „Vajon a bajnokunk, Peter Armstrong – akit Philip Capet saját maga jelölt a Közepes Osztályba a kapellán csapda áldozatává válik?”

Justin jobbjával előrenyúlt, és szilárdan megmarkolta a parancsnoki szék karfájából előmeredő irányítókart. A tetején lévő piros gomb működtette a gépágyút, a mutatóujjánál elhelyezett kapcsoló pedig az elülső közepes lézert. Justin nagyot nyelt, és azt vette észre, hogy a torka csontszáraz.

Az aranyszínű célkeresztek lassan az első tűzterének jobb oldalára kúsztak. Bár a szenzorok és a neurosisak teljes, 360 fokos látószöget biztosították számára, a kört szemmel alig látható vonalak osztották fel a tűzterek irányainak megfelelően. Ha megpróbált volna célba venni valamit az egyik fegyver tűzvonalán kívül, a célkeresztek egyszerűen megálltak volna a megfelelő vonalnál.

Megvárjam, amíg elsétál mellettem, és hátulról kapjam el? Vagy szemtől szemben támadjam meg, hogy legyen valami esélye? Ez volna a becsületes megoldás. Justin szeme összeszűkült. Ez az ember a Davion Házhoz tartozik, és nem érdemli meg a becsületes küzdelmet.

Lassan, ekkora gépezettől különösnek tűnő, lopakodó mozgással a Griffin végre előbukkant. A karjain kézfejeket viselő, humanoid alkatú gépezet sokkal jobban hasonlított egy vaskos páncélt viselő ugrókatonához, mint csatamechhez. Pisztolyszerű PPC-jét hanyagul tartotta a kezében. A jobb vállán nyugvó NHR-vető állvány apró mozdulatokkal fel-le mozgott, ahogy Armstrong sorban célbavette a potenciális célpontokat.

Justin elnevette magát. Még soha nem látott így parádézó csatamechet! Ujjával bekapcsolta gépének külső hangszóróit.

– Még el sem kezdődött, de már véget is ért, Armstrong! – Justin felpattant a Centurionnal, és a Griffinre emelte gépágyújának csövét.

A Griffin széttárta karjait.

– Jól célozz, te sárga kutya! – A kamerák kedvéért Armstrong sajnálkozóan megcsóválta Griffinje fejét. – Gyors halálod lesz, Xiang.

Justin hüvelykujja rátapadt a tűzgombra. A Pontiac/20 gépágyú, amelyet a Luxor helyére szerelt föl, és amely miatt feláldozta NHR-jeit, golyózáport köpött ellenfele irányába. A lövedékek acélsáskák rajaként rágták le a Griffin elülső páncélzatát. Fém- és kerámiaszilánkok záporoztak a mech lábához, miközben a Centurion közepes lézere is felvillant. Borostyánszín lánghullám tört elő Armstrong gépének mellkasából, amint a lézer megolvasztotta a reaktor védőköpenyét. A mech megrázkódott, ami Justin reményei szerint a giroszkóp sérülését jelezte.

A mélyen megdöbbent Armstrong válaszképpen minden fegyveréből tüzet nyitott. Lángnyelvek csaptak ki az NHR-ek kilövőállványából, amint a rakéták raja útnak indult. A célba találó hat rakéta páncéldarabokat robbantott le a Centurion jobb oldaláról, a többi pedig a mech mögötti falon detonált, izzó fémhulladékot és vasbeton-szilánkokat röpítve szerteszét.

Armstrong a Centurion mellét célozta meg PPC-jével. A töltést biztosító tekercsek egy másodpercre felizzottak, elég időt hagyva Justin számára, hogy vizuális módba váltson az érzékelőivel, mielőtt a villám kiégetné a szenzorokat. A mesterséges villámnyaláb a Centurion felé nyújtózott, de Armstrong elsietett lövése magasan Justin mechje fölött repült el, és olvadt salaktócsává változtatott egy elrozsdásodott támgerendát.

Justin módosított a gépágyú irányzékán, és megnyomta a tűzgombot. A Centurion vadul rázkódott, miközben a gépágyú újabb acélfergeteget okádott a Griffinre. A golyózápor felemésztette a Griffin jobb karját, úgy hámozta le róla a páncélzatot, mintha csak egy naranji gyümölcs héja lenne. A mech karját tartó myomer izmok elpattantak, a PPC töltőtekercse pedig ezüst fényözön kíséretében felrobbant. A füstölgő fegyver a földre esett.

Justin lézere mélyen a Griffin szívébe hatolt. Tűz hullámzott át a mech mellkasán, megolvadt és darabokra törött áramköri panelek hullottak ki a nyílásókon. A gépezet megingott és hátratántorodott, de Armstrong még harcolt az irányításért. Bal karjával hátranyúlva a Griffin megtámasztotta magát, miközben melléből tűzgejzírek törtek elő.

Justin bármelyik pillanatban számított rá, hogy a pilótafülke teteje felpattan, és Armstrong katapultál. A mechednek vége! A reaktor védőburka megsemmisült! Kifelé onnan! Elképedten bámulta, amint a Griffin NHR-állványa a Centurion felé lendül, majd újra vissza, ahogy a gépezet teljes mértékben irányíthatatlanná vált. AZ NHR-ek raja Justin mechje helyett a mennyezetbe csapódott.

A Griffin pilótafülkéjének fekete üvege kirobbant, és lángnyelvek csaptak ki rajta, mintha a mech valamiféle tűzokádó szörnyeteg volna. Újabb NHR sorozat robbant a gyárépület mennyezetén. Törmelék és vasbeton hullott a Griffinre hatalmas darabokban. Armstrong támolygó mechje hirtelen térdre hullott, mintha elkaszálták volna a lábait, majd hátával tehetetlenül a Gyár betonfalának dőlt.

Justin lassan megcsóválta a fejét. Ha nem égtek volna lobogó tüzek a mellkasában és a fejében, a hatalmas mech úgy festett volna, mint egy falnak dőlve békésen szunyókáló ember. Justin ökölbe szorította Centurionja bal kezét. Talán egy napon én is megismerem ezt a békét.

23.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. március 20.

 

Noton egy törülközőt hajított a zuhanyzóból kikecmergő Justin felé.

– Kockázatos vállalkozás lecserélni a Luxort egy Pontiac 100-asra – mondta, miközben helyet foglalt a Justin öltözőszekrénye melletti keskeny fapadon. – Megduplázódik a tűzerőd, de drasztikusan lecsökken a hatótávolságod. Különösen, mivel az NHR-eket is fel kellett áldoznod miatta. A Yen-lo-wang első osztályú mech a belharcban, és a meglepetés is a te kezedre játszott a Gyárban, de a többiek NHR és PPC-sorozatokkal fognak elintézni.

Justin végzett a szárítkozással, és dereka köré csavarta a törülközőt.

– Kiszámított kockázat, Gray. Ezt te is meg tudod érteni, vagy nem?

Noton a falnak támasztotta a hátát.

– Azt hiszem; nem tudlak követni…

Justin elmosolyodott miközben kitárta öltözőszekrénye ajtaját. A legfelső polcról előhúzott egy műanyag fésűt, baljába helyezte, és precíz mozdulatokkal eligazgatta rajta az ujjait, majd a légypiszkos tükörrel szembefordulva fésülködni kezdett.

– Gray, csak egy hónapja vagyok itt, de máris kiismertem a fajtádat.

– A fajtámat? – vonta fel a szemöldökét Noton.

Justin bólintott.

– Te tisztában vagy vele, hogy az Arénákban való küzdelem zsákutca. Már jó ideje nem harcoltál – a nyilvános viadalok jegyzéke legalábbis ezt mutatja –, mégis van egy Tájfunod és befolyásos barátaid. Te agyafúrt vagy – monda Justin az információüzérre pillantva –, és szeretném én is ugyanezt hinni magamról.

Egy harmadik hang szakította félbe a beszélgetést.

– Az viszont nem volt túl agyafúrt húzás, Justin Xiang, hogy figyelmen kívül hagytad a küzdelemre vonatkozó jótanácsainkat.

Justin megfordult, és leeresztette karját. Három férfi állt a kijárat előtt – a két nagyobb darab közrefogta valamivel idősebb, vékonyabb társukat. Az alacsony, szivart rágcsáló jövevény vaskos ujjával Justinra bökött.

– Sok pénzembe kerültél ma éjszaka.

Justin megrázta a fejét.

– Te kerültél magadnak sok pénzbe ma éjszaka. Előre megmondtam, hogy nem fogom dobni a meccset. Talán jobban odafigyelhettél volna.

– Nem, Xiang, neked kellett volna figyelni. – A kis ember csettintett ujjával, mire a két testőr felemelt ököllel előrelépett. – Rock, Jeff, tépjétek le a karját és törjétek el vele a lábait.

Justin összekuporodott, a két verőlegény felé lendült, majd felszökkenve egyenesen Rock arcába öklözött. A törött állkapcsú és vérző orrú férfi hátrabukott. Rongybábuként csuklott össze, feje keményen koppant a helyiség betonpadlóján.

Jeff lengőütéssel próbálkozott, de Justin jobbjával megragadta ellenfele csuklóját és saját feje fölé terelte a csapást. Anélkül, hogy szorításán lazított volna, a harcos a gengszter karja alá perdült, nagyot csavarva a férfi kezén. Justin rögzítette a végtagot, és bal kezével Jeff könyökére sújtott. A csont jól hallható reccsenéssel tört ketté, de a gengszter fájdalomüvöltése minden más hangot elnyomott.

Justin eleresztette ellenfelét, és átugrott a másik mozgásképtelenné tett bűnöző földön heverő teste felett. Torkon ragadta és kezével a falhoz szegezte az alacsony emberkét. Csípőjét elcsavarva megakadályozta, hogy a férfi rúgni vagy térdelni tudjon, és addig várakozott, amíg végül már csak ellenfele kapkodó zihálását lehetett hallani.

Justin könyörtelen tekintettel meredt az alacsonyabb férfi szemébe.

– Most pedig jól figyelj, mert nem mondom el még egyszer. Ha újból megpróbálod lefizetni valamelyik mérkőzésemet, akkor előbb tönkreteszlek, utána pedig szép lassan halálra kínozlak. – Justin felemelte bal karját, és egy pillanatig azt kívánta, legalább az a nyavalyás fésű kihullott volna a kezéből harc közben. – Már tartottam katonákat a mechem kezében, és tudom, mennyire gyengédek tudnak lenni ezek a berendezések. De azt is tudom, szükség esetén mennyire durvák. Biztos vagyok benne, hogy te nem akarod megtapasztalni ezt durvaságot, ni you dong?

A bukméker buzgón rázta a fejét.

– Megértettem, wo dong.

Justin fagyosan elmosolyodott, és lazított a szorításon.

– Hao. Zou kai yi-jing! – Eleresztette a férfit, és hüvelykjével a két testőr felé bökött. – És ezeket is vidd magaddal. Ha még egyszer a szemem elé kerülsz, nem kegyelmezek.

Noton nagy nehezen visszatartotta feltörni készülő nevetését, miközben Jeff és a bukméker kivonszolták az eszméletlen gengsztert az öltözőből. Amint azonban az ajtó becsukódott a távozók mögött, kirobbant belőle a kacagás, és jókedvűen csóválta a fejét.

– Mintha az agyafúrtságodról beszéltél volna az imént. Szerinted ez hogyan egyeztethető össze vele?

Justin belebújt a kék-fekete selyemfelöltőbe, melynek alsó széle valamivel fekete nadrágjának öve alá lógott. Óvatosan eligazgatta a fémkezét takaró kesztyű feletti mandzsettát, azután dereka köré tekerte a széles, kék selyemszalagot, és hagyta, hogy a szabadon lógó végek a bal csípőjénél himbálózzanak. Csak a cipője felhúzása után pillantott ismét Notonra.

– A solarisi világokbeliek most még dühösebbek lesznek, ez pedig számomra több harcot és nagyobb bevételt jelent. Mindketten tudjuk, hogy az itteni harcok nem annyira valódi küzdelmek, mint inkább színpadi látványosságok. Ha nagyobb tétekért harcolok, olyasvalakivé válhatok, akit a közönség imádhat vagy gyűlölhet. És olyan dolgokat tenni, melyektől a világokbeliek vére felforr, számomra biztos befektetés.

Noton felállt.

– Ezért álltál össze Kymmel is?

Justin elismerő biccentéssel, vigyorogva nyugtázta Noton észrevételét.

– Arra gondolsz, eszembe jutott-e valaha, mekkora indulatot vált ki a Capet-félékből, ha egy kapellán férfi lefekszik egy Davion nővel? Hazudnék, ha nemmel felelnék. – Justin szégyenlősen elmosolyodott. – De száműzetésünkben olyan láncokat hordozunk, amelyek mindennél szorosabban összekötnek minket. Annak idején, az Egyesült Világokban soha nem ismerhettem volna meg, de most, azt hiszem, beleszerettem.

– Irigyellek – mondta mosolyogva Noton, és kinyitotta Justin előtt az öltöző ajtaját. – Kym előrehozta a Tájfunt. Következő megálló a Valhalla!

A sötétített üvegajtók kitárulásakor egy nagyon csendes Valhalla fogadta a belépő Notont, Kymet és Justint. A hosszú helyiség közepén sorjázó asztalok melletti helyeket mech-harcosok töltötték meg. Mindegyikük lehajtotta a fejét, mintha imádkozna. A túloldali emelvényen, Billy Wolfson és Philip Capet között egy fekete atlaszselyem szövettel letakart szék kapott helyet.

– Mi történik itt? – harsogta nevetve Noton. – Azt hittem ez itt a Valhalla, nem pedig valami temetkezési vállalkozás!

Capet feje úgy pattant fel, mintha rugóra járna. Notonra meredt, majd elvörösödve Justinra siklott a pillantása.

– Túl sokat engedsz meg magadnak, hogy idehoztad ezt az áruló söpredéket, Noton! – Capet vádlón Justin Xiangra mutatott. – Ott? –üvöltötte. – Ott a kapellán hazaáruló, aki megölte Peter Armstrongot! Nézzetek, figyeljétek a gyáva képét!

– Még hogy gyáva! – robbant ki a tiltakozás Justinból. Elengedte Kym kezét, és előbbre lépett. – Azt mondod, gyáva? Ebben a szobában senkinek nincs joga így nevezni engem, legkevésbé neked, Capet. – Justin nevetve nézett körül, miközben néhány alkóv függönye széthúzódott. – Látom, nem osztottad meg múltad féltve őrzött titkait a cimboráiddal.

Capet szeme keskeny réssé szűkült össze.

– Mindannyian tudjuk, miféle hazug és gyáva féreg vagy, Xiang. A tárgyalásodról szóló felvételeket mindenki elég hosszú ideig és részletesen nézegethette a Solarison. Hallottuk, hogyan hagytad cserben az embereidet a kapellán rajtaütésben. Még saját apád is elismerte, hogy kém vagy. Miért hinné el itt bárki is, amit állítasz?

– A tettek minden szónál ékesebben beszélnek, Philip – bólintott lassan Justin. – Mikor szándékozol elkapni?

Capet késlekedett a válasszal, de senki sem vette észre, mert Billy Wolfson váratlanul talpra ugrott.

– Esélye sem lesz rá, ferdeszemű! Csak azért tudtál legyőzni, mert elfoglaltad Fuh Teng helyét…

– És valódi harcra kényszerítettelek, ugye ezt akartad mondani? – köpte a szavakat Justin Wolfson felé, aki láthatóan elvörösödött. Mindketten tudtak a vesztegetésről, és Wolfson szinte égett a szégyentől, amiért elárulta magát.

Wolfson öklével az asztalra csapott.

– Én öllek meg, Xiang! Teljesen mindegy, hogy alakítod át a mechedet. Nem számít, milyen áron, de elpusztítalak!

Justin türelmetlenül bólintott.

– Helyes. Csak ne legyél olyan bolond, mint Armstrong volt.

– Miről beszélsz? – kérdezte Wolfson fenyegetően.

– Ne hidd el, amit Capet állít a férfiasság fokmérőjéről. – Azzal Justin hátranyúlt, és átkarolta Kym vállát ugyanúgy, ahogy bejöttek. Noton eközben a bal oldalon félrehúzta magánfülkéjének függönyét, és egy kézmozdulattal beljebb invitálta a mech-harcost és hölgyét.

Kym becsusszant a padba, és az asztal közepe felé araszolt. Gray szokásos helyén, az asztalfőnél helyezkedett el, Justin pedig Kym mellé telepedett. Noton megnyomott egy gombot, mire a holovid képernyőjét rejtő fapanel lassan a falba csúszott.

– Vissza akarod nézni a csatád? – kérdezte Noton a képernyőre mutatva.

– Sosem élveztem végignézni, milyen teljesítményt nyújtottam – monda Justin a fejét rázva. – Olyanok, mint a bemutatókazetták, amiket olyan nagy előszeretettel használtak a Sakhara Akadémián.

Noton megértően bólintott.

– Egyetértek, de azért teljes könyvtáram van a viadalokról. Ha esetleg meg akarod tekinteni valamelyik soron következő ellenfeled harcait, nyugodtan használhatod a fülkémet.

Ez nagyon hasznos lehet.

– Köszönöm, Gray – bólintott vendéglátójának Justin.

Mindhárman felnéztek, ahogy a függöny lassan félresiklott. Egy bátortalanul vigyorgó felszolgáló állt a bejáratban.

– Csak egy másodpercre zavarnék, aztán már itt sem vagyok. – Egy pillanatra elfordult, majd egy ezüst italtárolót lendített a fülkébe. Hűvös páracseppek csorogtak lefelé a jéggel teli vödör fényesen csillogó oldalán. A jégkockák halmából egy pezsgősüveg nyaka meredt elő.

A felszolgáló az asztalra helyezte a közben elővarázsolt három poharat, majd átnyújtott Notonnak egy kis borítékot. Noton hüvelykujjával felnyitotta, és kihúzott belőle egy kártyát. Megfordította és Justinnak továbbította.

– Kapellánul van, sajnos nem tudom elolvasni.

Justin szótlanul kézbe vette a lapocskát. Miután elolvastá, mosolyogva felnézett.

– Azt írja: „A Xiang ház dicsősége a nappal együtt emelkedik. Üdvözlettel, aláírás, Tsen Shang.” – Justin Notonra pillantott. – Valamelyik barátod?

– Az agyafúrtságom egyik barátja, Justin – bólintott Noton. – Majd később bemutatom. – Azzal intett a felszolgálónak, hogy kitöltheti az italt.

A fiatalember elmosolyodott.

– Remélem felismerték, hogy a Pálosról származik. Nem csak Kapella, de az összes Utódállamok legjobb minősége. Mr. Shang hozatta magának, mert mi nem tartunk belőle. – Miközben beszélt, lefejtette a védőfóliát a dugóról, és lecsavarta a biztosító drótot. Óvatosan kilazította a dugót, majd egy ruhával megfogta az üveget, mielőtt halk pukkanás kíséretében felnyitotta volna a palackot. Mindhármuknak töltött, azután csendesen visszavonult.

Gray magasba emelte a poharát.

– A tudásodra és az intelligenciádra, Justin. Élj sokáig itt a Solarison, és szerezz meg mindent, amire csak vágysz.

Justin nem ivott saját dicsőségére; megvárta, amíg társai leeresztik poharukat.

– A barátaimra – szólt, és most ő emelte fel a poharát. – Hogy segítsenek életben maradnom a Solarison, és közreműködjenek mindazon dolog megszerzésében, amire csak vágyom. – Justin ivott, kiélvezve az édes pezsgő pikáns aromáját.

Végül felnézett Notonra.

– Ennek a Tsen Shangnak jó kapcsolatai lehetnek. Emlékszem, valaki a Spicán három üveg ilyen pezsgőt ajánlott fel váltságdíjként a sérült Valkyrie-jéért cserébe.

Noton elmosolyodott, és letette kiürült poharát.

– Valóban jók a kapcsolatai. És ami még lényegesebb: két nehéz mechje is van, méghozzá pilóták nélkül.

– Akkor találkoznunk kéne, nem gondolod? – Justin kiürítette a poharát. – Végül is szükségem lesz egy nehéz mechre, ha meg akarom ölni Philip Capet-t.

24.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. március 20.

 

Az éjszaka sötétje jótékony homályba burkolta a vastag takaró alól kicsusszanó Kym Sorensont. A grófnő elsimította maga után a lepedőt, majd lehajolt, hogy betakarja Justin vállát, és könnyed csókot leheljen a férfi homlokára.

– Szép álmokat, szerelmem. Nemsokára visszajövök. – Az ágy melletti éjjeliszekrényen álló üres pohár meggyőzte róla, hogy Justin nem fog tudomást szerezni távollétéről.

Bármennyire megbízott is Justin kábítószeres álmának mélységében, összekapkodta ruháit, és kilopózott a szobából felöltözni. A viadalon és a Valhallában viselt öltözetére vastag kabátot húzott, aranyszőke haját pedig széles karimájú kalap alá rejtette.

Kym a nyirkos szél elleni védekezésül felhajtotta kabátja gallérját, mielőtt elhagyta volna a villát, hogy átvágjon várakozó Hurrikánjához. Érintésére az ajtó felpattant, és Kym becsúszott a vezetőülésre. Amint a műszerfal billentyűzetén beütötte az indítókódot, az ajtó azonnal lecsukódott és bezáródott. A motor halk zümmögéssel életre kelt, a Hurrikán levegőoszlopot képezve maga alatt felemelkedett.

Solaris City fényei esőcseppekként csillogtak az utcák alkotta pókhálón, amint Kym a dombról lefelé a Davion szektor vagy ismertebb nevén Black Hills felé vette az irányt járművével. Bekanyarodott a Bunyan Streetre, és leparkolt egy mérsékelten karban tartott lakótorony bejáratánál.

Légisiklójából kiszállva az üvegezett előcsarnokhoz sietett, ahol kétszer megnyomta a kaputelefon egyik gombját, háromig számolt, majd még négyszer jelzett. Miközben arra várt, hogy a lakó kinyissa neki az ajtót, gyanakodva körbekémlelt az utcán, de senkit nem látott a sötétségben. Fülsértő, leginkább egy felmérgesített vadállat morgására hasonlító hangon a zár felberregett, de rögtön el is hallgatott, amint Kym egyeden rántással kitárta az ajtót. Belépett az épületbe, de egy lépést sem tett addig, amíg meg nem győződött róla, hogy az ajtó bezáródott mögötte.

Ahelyett, hogy az előcsarnok felvonójához indult volna, Kym a jobb oldali vészkijáratot választotta. Kitárta az ajtót, és óvatos körültekintéssel kilépett egy hosszú, gyengén megvilágított folyosóra. Gyors léptekkel átvágott a folyosón végül elérte a lakóépület hátsó bejáratát, amelyen keresztül kisurrant a ház mögötti sötét sikátorba.

Kym a keskeny átjárón végigsietve hamar elérte a Twain Street sugárutat. Amint kilépett a sikátorból, ismét nyugodtabb tempóra váltott. Egy vendéglő mellett elhaladva megtorpant, mintha csak valamilyen hirtelen ötlete támadt volna, rápillantott a holoviden kivetített étlap kínálatára, majd belépett az épületbe.

Betérve rögtön levette kalapját és leengedte eddig feltornyozott haját, amely szőke zuhatagként lengett válla körül, miközben a grófnő az egyik hátsó fülkéhez sétált. A mosolygó pincér egy étlapot nyújtott át neki, ő pedig kényelmesen hátradőlve tanulmányozni kezdte a kínálatot.

Egy mély férfihang suttogása hangzott fel a nő mögötti fejpárnába rejtett hangszóróból.

– Jelentést.

Kym ásított.

– Kapcsolatfelvétel Shanggal. Notont érdekli Xiang, Xiang pedig fogékony a Nasoditholra. Nem fedezte fel az italában, és a hatása alatt különösen befolyásolható.

Kym félbeszakította a jelentést, mivel a pincér visszatért az asztalhoz.

– Egy kávét legyen szíves, semmi mást.

Amikor a felszolgáló ismét hallótávolságon kívülre ért, a suttogó hang kígyósziszegésként hatolt Kym fülébe.

– Ez megnyugtató. Továbbra is támogassa Xiangot, hogy minél közelebb kerüljön Notonhoz; ott vehetjük a legnagyobb hasznát. De legyen óvatos, Fuh Teng a Maskirovka ügynöke. Vigyázzon magára. – A halk, érzelemmentes hang egy másodpercnyi szünetet tartott. – A miniszter nem szeretné, ha magát kellene megbíznia a fia megölésével.

Gray Noton beleolvadt a Bunyan Street árnyaiba, amikor meglátta Kymet beszállni a Hurrikánba. Kezét a füléhez tartva hallgatta a rádión keresztül jelentő ügynöke beszámolóját. Noton elmosolyodott, miközben szemmel tartotta a levegőbe emelkedő, majd az utca végén eltűnő légisiklót.

Ekkora utat megtettél volna egy csésze kávéért, Kym? Nem hinném. Különösen nem azután, hogy múlt héten kihízelegtél Enrico Lestrade-ből egy fél kilónyit abból a különleges Atocongo keverékből! Nem, semmire nem volt szükséged abból az étteremből, legalábbis nem ételre vagy italra. Felidézve magában Lestrade állítását, miszerint Sorenson grófnő nem más, mint egy dúsgazdag, unatkozó lány, Noton felkacagott. Sikerült átverned őt, Kym, de ez nem nagy dicsőség. Az én eszemen nem jártál túl. És ez a baklövés többe fog neked kerülni, mint hinnéd.

25.

Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 10.

 

Az űrjáró fékezőrakétái pillanatok alatt lesöpörték a leszállóhelyet borító hóréteget. Az üvöltő szél kavarogva örvénylett az Union osztályú, gömb alakú jármű körül, de a felcsapó hófellegek megtörték a vihar őrjöngő lendületét. A Puma szilárdan landolt négy acéllábán. Egy másodperccel azután, hogy a hajó kapitánya lekapcsolta a hajtóműveket, a tomboló vihar máris újra hótakaróba burkolta az űrjárót.

A leszállópályától egy téglalap alakú hótömb vált el, és csigalassúsággal emelkedni kezdett. Ahogy az állványzat egyre feljebb ért, a viharos szél lefújta a tetejét fedő hótakarót. A Puma legkisebb fedélzeti nyílásával szemben a szerkezet megállt, és egy védőtetőt rögzített az űrjáró oldalához.

Ardan Sortek egy lépést hátrált, amikor egy zászlósnő kinyitotta a hajó fedélzeti nyílását. A nő mosolyogva invitálta beljebb Sorteket az állványzat tetején lévő helyiségbe. Ardan gyorsan belépett és megborzongott, amint Tharkad fagyos, téli szele a védőtetőre ügyet sem vetve nekirontott. Redburn hadnagy szorosan mögötte haladt át az ajtón.

Miért mindig pont akkor van ilyen hideg Tharkadon, amikor itt járok? Ardan az állványzat túlsó végéből nyíló felvonófülkéhez indult. Megnyomta a falból kiálló fekete gombot, és a sötétzöld egyenruhájában idegesen feszengő Redburn felé fordult. Ardan felnevetett, mert az jutott eszébe, hogy Andrew pont olyan zavarodottnak látszik, mint egy mech-harcos, akit meztelenül raktak ki a harci övezetbe.

– Csak könnyedén, hadnagy. Pompásan fest.

Redburn arca skarlátvörös színezetet öltött, a hadnagy idegesen meresztgette a szemét.

– Hogy könnyedén? Ha nem tudná, éppen az arkónnal készülünk találkozni. – A fülkeajtó kinyílásakor követte Ardant a felvonóba.

Ardan bólintott, majd egy másik gomb megnyomásával becsukta az ajtót.

– Valamint az arkónjelölttel, hogy a Lyrán Nemzetközösség teljes nemesi udvarát már ne is említsem.

Redburnt szemlátomást minden ereje elhagyta.

– Köszönöm, ezredes, ettől sokkal jobban érzem magam. – A kabin minden külön parancs nélkül, még Redburn önbizalmának mértékénél is gyorsabban kezdett süllyedni.

Ardan újra felnevetett, majd amikor a lift lassított, kihúzta magát, és megigazgatta zubbonyát. Aranypaszományos kék egyenruhát viselt, mert – ellentétben Redburnnel – ő nem a Kapellán Határvidék egyik harcoló alakulatához volt beosztva. A kétféle színtől eltekintve azonban a jellegzetes uniformisok nem különböztek egymásról. Az egyenruha bal vállára varrt napsugár-motívumból kiinduló, és a ruhadarab közepéig oldalra és lefelé kinyúló arany csíkok igazán mutatós, aszimmetrikus kétsoros zubbonyt eredményeztek. A hozzá tartozó feszes szabású nadrág szárát lovassági csizmába tűrték. Az egyenruhát tarajos sarkantyúk egészítették ki az évezredes lovassági tradíciók maradványaként és annak jeleként, hogy viselője az Egyesült Világok mech-harcosa.

Ardan előrenyúlt és megigazgatta az Ezüst Napsugarat Redburn mellén. Elégedetten konstatálta, hogy a medál színe pont passzol az egyenruha ezüst szegélyéhez. Redburn idegesen pillantott le, de Ardan kacsintására elmosolyodott. Mindketten a felvonó éppen nyíló, vaskos ajtaja felé fordultak.

Ardan Sortek elvigyorodott az eléjük táruló látványra. Az apró fogadóhelyiségben várakozó Katrina Steiner és lánya, Melissa Arthur Steiner melegen viszonozták a férfi mosolyát. Az ezredes kilépett a fülkéből, és megfogta az arkón kinyújtott kezét.

– Különleges megtiszteltetés, arkón.

– Én pedig örülök, hogy újra láthatom, Ardan Sortek. – Katrina jobbra fordult. – Emlékszik még a lányomra?

Ardan szívből felnevetett, és medveölelésbe kapta Melissát.

– A legtökéletesebb ápolónő, akit csak egy gyengélkedő mech-har-cos kívánhat. – Megszorongatta a lányt, majd karnyújtásnyira tolta magától.– Hadd nézzelek meg közelebbről.

Melissa Arthur Steiner örökölte anyja magasságát és acélszürke szemét, de egy árnyalattal sötétebb szőke haja rég halott apjának hagyatékát jelezte. Sokkal törékenyebbnek tűnt anyjánál, de királyi tartásából és a szemében égő tűzből erő sugárzott. Melissa világoskék szemhéjfestéke lyrán szokás szerint tollszerű mintázatot alkotva kanyargott le a lány szeme sarkától, egészen magasan ülő arccsontjáig.

– Melissa, az utóbbi két évben, amióta nem láttalak, még bájosabb lettél! – Ardan ismét megölelte, azután hátralépett, de jobbjával nem engedte el az arkónjelölt vállát. Biztosan nagyon boldoggá fogja tenni Hanse Daviont.

Melissa arca csak úgy sugárzott ragyogó mosolyától.

– Nagyon hiányolom azt az időszakot, amikor nálunk lábadozott, Ardan, de örülök, hogy ezúttal nem szorul rá a gondoskodásomra. – Megszorította, majd vonakodva elengedte a férfi kezét.

– Ezzel nincs egyedül – szólt csendesen Ardan. Redburn felé fordult, és egy intéssel közelebb invitálta a fiatalembert. – Szeretném bemutatni útitársamat és barátomat, Andrew Redburn hadnagyot. Katrina Steiner arkón, Tharkad hercegnője; lánya, Melissa Arthur Steiner, arkónjelölt és von Bremen tartományának grófnője.

Redburn feszes vigyázzba vágta magát és tisztelgett. Katrina Steiner viszonozta a szalutálást közben rosszalló pillantást vetett Melissára, aki szája elé emelt kezével próbálta meg visszafojtani kuncogását. Az arkón előrelépett, és Redburn felé nyújtotta a kezét.

– Nagyon örvendek, hogy találkozhattunk, hadnagy. Bátor tetteinek híre jóval megelőzte önt.

– Enyém a megtiszteltetés, arkón – hajtott fejet Redburn.

Melissa mindkét kezével megfogta Redburn karját.

– Bocsásson meg nekem, hadnagy, de egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy egy férfi, aki ilyen bátorságról tesz tanúbizonyságot a harcmezőn, hogyan jöhet ennyire zavarba, ha társaságba kerül.

Ardan már szólt volna, de Redburn úgy döntött, képes megvédeni magát.

– A különbség mindössze annyi, arkónjelölt, hogy ha a harcmezőn nem tudom, mi mást tehetnék, még mindig megvan a lehetőségem, hogy tüzet nyissak. – Redburn szégyenlősen elmosolyodott. – Társaságban ez kissé tisztességtelen megoldás lenne. – Mind a négyen felnevettek Andrew szellemes megjegyzésére, és a hadnagy szorongása is enyhült valamelyest.

– Attól tartok, hadnagy, hogy a ma esti fogadáson ön és az ezredes be lesznek dobva a társasági farkasok közé – mondta az arkón, miközben egy kis ajtón keresztül bevezette a társaságot az űrrepülőtér alatt elhelyezkedő, hatalmas területű karbantartó hangárba. Felhúzta kabátja ujját, és egy pillantást vetett az órájára.

– Mivel az időjárás késleltette a leszállásukat, már elkezdődött a műsor.

Az arkón egy légpárnáshoz vezette őket. Hátralépett, amikor a jármű ajtaja olvadt hókupacokat szórva a földre felnyílt. Melissa vezetésével beszálltak a homályos belsejű légisiklóba. A lány a sofőr mögött, annak háttal foglalt helyet, Redburn a mellette lévő ülésre huppant, Ardan Sortek ült Melissával szembe, az arkón pedig a Redburnnel szemközti helyre telepedett.

Az arkón megnyomott két rejtett gombot, mire a légpárnás ajtaja lecsukódott, az utasteret a sofőrtől elválasztó fal pedig félresiklott. Az arkón bólintására Melissa felállt, és halkan odasúgott valamit a légisikló sofőrjének. A sofőr is felállt, és elfoglalta Melissa helyét, miközben az arkónjelölt leült a vezetőülésbe.

A helycsere végeztével Katrina Steiner elmosolyodott.

– Ardan – mondta, miközben a sofőr lekapta sapkáját, és aranyszín haja a vállára omlott –, szeretném bemutatni önnek a lányomat, Melissát.

Az arkón irodájában álló Ardan Sortek Simon Johnsonhoz fordult, és megrázta a fejét.

– Még így, egymás mellett állva sem vagyok képes megkülönböztetni őket. Tökéletes munkát végzett. – Ardannak sikerült visszafognia borzongását az agyában felmerülő gondolatra. Túlságosan emlékeztet arra, amit Max Liao majdnem véghezvitt Hanse hasonmásával.

– Én nem csináltam semmit – mosolygott Johnson és a jobb oldali Melissára mutatott. – Jeana volt az, aki hosszú ideig megszállottan dolgozott, hogy az arkónjelölt hasonmása váljék belőle. Mivel saját akaratából vállalta a szerepet, az a véleményünk, valóban meg fogja állni a helyét. – Johnson kérdőn felvont szemöldökkel az arkónnal társalgó Redburnre pillantott.

Ardan válaszképpen alig láthatóan megrázta a fejét, mintha azt mondaná: Redburn semmit nem tud a hasonmásról, vagy saját ittlétének valódi okáról.

Johnson értett Ardan kurta fejmozdulatából.

– Köszönöm, Jeana. Most visszavonulhat.

Jeana bólintott, és elhagyta a szobát az egyik biztonságos és titkos járaton keresztül, amelyet még a zavarosabb időkben építettek a palotába a királyi család védelme érekében. Melissa a könyvespolchoz sétált, majd megnyomott egy kapcsolót. Az egész polc félrehúzódott, láthatóvá téve egy rejtett fürdőszobát és egy pipereasztalt. A lány megnézte magát a tükörben.

– Ha egy kevés időt együtt töltünk Jeanával, utána mindig meg kell bizonyosodnom róla, vajon még mindig önmagam vagyok-e. – Mosolyogva fordult vissza. – Néha sokkal inkább hasonlít rám, mint én magam.

Ardan meghallotta Melissa hangjának remegését. Bocsánatkérően intett Johnsonnak, és a lányhoz sétált.

– Mire gondolsz, Melissa?

Az arkónjelölt megvonta fedetlen vállát, és zavartan ráncigálni kezdte szürke ruhájának felső szegélyét.

– Jeana nyolc évvel idősebb nálam. Ő egy mech-harcos, ezért sokkal inkább felnőtt, mint én. Szinte már ijesztő fegyelemmel és tekintélyt parancsoló megjelenéssel rendelkezik.

Ardan megfogta Melissa vállát.

– Melissa, talán elfeledkeztél róla, mennyire tekintélyt parancsoló saját megjelenésed, és arról is, hogy te ebben a szerepben nőttél fel. Én viszont látom. Ne felejtsd, Ardan: bár gyakorlatilag már nő, még csak tizenhét éves. Melissa felnőtt, mióta legutóbb két évvel ezelőtt láttad, de csak egyetlen utat járhat végig, mielőtt készen kell állnia a rá váró megpróbáltatásokra.

Melissa összeráncolta szemöldökét, és beharapta alsó ajkát.

– Amikor ránézek, azt a személyt látom, akivé nekem kéne válnom. Talán hagynom kellene, hogy helyettem uralkodjon, amikor eljön az idő.

Ardan a sarkára helyezve testsúlyát kissé hátradőlt.

– Hogy érted ezt? Miért lenne ő sokkal alkalmasabb a kormányzásra, mint te?

Melissa a lábfejét vizsgálgatta.

– Ő mech-harcos, akárcsak anyám – és az összes többi arkón.

Ardan megszorította Melissa vállát.

– Ha jól emlékszem, te nem tanultál mech-harcosnak.

– Túl vékony voltam, ezért csak gyalogsági kiképzést kaptam. – Hangjának reményvesztettsége olyanná tette beszédét, mintha gyászéneket szavalna.

Ardan jobb kezével a lány álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

– Úgy tudom, elég jól teljesítettél a kiképzés alatt. Nem te mondtad egyszer nekem, hogy szóljak Hansénak, olyan feleséget fog kapni, aki foglalkozik a gyalogsági csapatokkal, mialatt ő a mecheket irányítja?

Melissa megrázta a fejét.

– Mindaz csak játék volt, Ardan. Jeanának megvolt az akaratereje és fegyelme hozzá, hogy mech-harcos és bajnok triatlonista váljék belőle. És mindezt feladta csak azért, hogy a védelmemre keljen. Ilyen áldozatra én sosem leszek képes, és szerintem nem is érdemlem meg, hogy másvalaki ezt megtegye értem.

Ardan felfigyelt a mellettük álló Redburnre.

– Igen, hadnagy?

Redburn nagyot nyelt, és lehajtotta a fejét.

– Bocsánatát kell kérnem, uram, és öntől is, Fenség, de véletlenül meghallottam az utolsó mondatot. – Zavartan felpillantott, barna szeme megértés után kutatott a másik kettő tekintetében. – Tényleg nem volt szándékos, de az arkón beszélni szeretne önnel, ezredes. Mindössze csak annyit szerettem volna mondani, hogy azt hiszem, én bizonyos mértékig értem, miről beszél az arkónjelölt.

Ardan szeme összeszűkült, de Redburn arcán csak szomorú ártatlanságot fedezett föl. Amit most mondtál, hadnagy, az több bátorságról tanúskodik, mint amennyit harc közben mutattál. Minden elismerésem a tiéd. Ardan keze lehullott Melissa válláról.

– Kérem, hadnagy, könnyítsen a lelkén. – Ardan Melissára mosolygott. – Nemsokára visszajövök.

Melissa összeszedte magát, és Andrewra nézett.

– Hallgatom, Redburn hadnagy. – Mivel védekezni kényszerült, Melissa hangja és modora fagyosabbá vált, de a lány nyilvánvaló sebezhetősége miatt a hadnagy nem érezte sértve magát.

Redburn habozott, de végül aprót biccentve beszélni kezdett.

– Tudom, mitől fél, mert nekem is volt belőle részem. Láttam a kiképzőzászlóalj újoncainak az arcát, és tudom, hogy bármilyen alapos munkát végzek is velük, sokuk már az első csatájában meg fog halni. Úgy mennek a sírba, hogy közben azt kérdezik majd, miért nem voltam velük, miért nem mentettem meg őket. Azzal, hogy átadom nekik a tudást, amely elég egy mech elvezetéséhez, valószínűleg csak annyit tanítok nekik, amennyi a halálukhoz elég. – Redburn lenézett ökölbe szorított kezére. – Pokoli felelősség ez.

Melissa kábultan bólintott.

– Hogyan tudja feldolgozni? Hogyan lehet ezzel együtt élni?

Redburn vállat vont, és Melissa szürke szemébe nézett.

– A legjobbat kell nyújtanom, mert tudom, mások mennyivel kevesebbet tennének. És remélem, hogy az embereim belém vetett bizalma elég ahhoz, hogy higgyenek abban, amire tanítom őket. Imádkozom, hogy a kiképzés adjon nekik valamit – bármit –, ami a segítségükre lehet, ha szorul a hurok.

Redburn szomorúan elmosolyodott.

– Az a lényege az egésznek, Fenség, hogy mindig legyen valaki, aki megnyugtatja az embereket, vagy ha valami baj történik, akkor legyen kit hibáztatniuk. Hogy legyen egy ember, aki vállalja a felelősséget, akivel takarózhatnak. Én vállalom a felelősséget az embereimért, akárcsak ön a népéért.

– Igen, de hogyan tudok talpon maradni a nyomás alatt?

Melissa könyörgése egy PPC találatának erejével csapott le Redburnre. Kierőszakolt magából egy mosolyt, de hangja továbbra is keserű maradt.

– Erre a kérdésre sajnos nem tudom a választ. Nem hiszem, hogy bárki is tudná egészen addig, amíg el nem érkezik számára az idő, és állva nem marad, vagy el nem bukik. – Redburn felemelte a fejét és Melissára kacsintott. – Viszont azt gondolom, csak azoknak van esélyük, akik már feltették maguknak ezt a kérdést.

26.

Tharkad

Donegal Kerület, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 10.

 

Katrina Steiner a Nagy Bálterem északi oldalán felállított emelvényen állt. Megvárta, amíg a vendégek között keringő pincérek mindenkinek felszolgálnak egy pohárnyit a különleges borból. Amikor ez megtörtént, a boltíves mennyezet felé emelte poharát, majd elmosolyodott, ahogy a színtiszta nedű visszaverte az emelvény széle mellett rosszkedvűen ácsorgó Frederick unokatestvére képét – természetesen fejjel lefelé.

– Nagy örömömre szolgál, hogy ma este itt üdvözölhetem önöket.

Ardan Sortekre és Redburn hadnagyra pillantott, akik Melissát fogták közre a dobogó egyik végében. Ardan tekintete feszélyezettségről árulkodott, az ezredes nem szeretett a figyelem középpontjában állni.

– Szeretnék pohárköszöntőt mondani az Egyesült Világokból érkezett nagybecsű vendégeink tiszteletére – folytatta Katrina. – Ardan Sortek ezredes! Andrew Redburn hadnagy! A Lyrán Nemzetközösség tiszteletét fejezi ki bátorságuk előtt.

Az összegyűlt udvari előkelőségek többsége felemelte poharát, akár az arkón keze által irányított marionettbábok. Ardan kiszúrta, hogy Frederick Steiner és Aldo Lestrade herceg csak vonakodva reagálnak a köszöntőre. A fájdalmas arckifejezés talán annak szól, hogy az arkón végre véget vetett a mesterkedéseiknek, és e pompás champagne helyett büröklevet töltött a poharukba – gondolta fanyarul mosolyogva. Ha így van, akármit is isznak, megtalálom a módját, hogy egy üveggel kicsempésszek innen Michael Hasek-Davion herceg számára…

Ardan ellépett a fal mellől, és felemelte poharát.

– Arkón, ha megengedi, utasítottak, hogy mondjak tósztot Hanse Davion herceg nevében: „Meghajolok a Steiner nők szépsége, bátorsága és intelligenciája előtt. Kívánom, hogy biztos kezük sokáig kormányozza a Lyrán Nemzetközösség államának hajóját.”

Ardan biccentett az arkónnak, aki kegyesen elfogadta a bókot, azután rámosolygott Frederickre. A férfi tekintetében felizzó színtiszta gyűlölet Lestrade herceg szemében is hasonló lángokat vetett, de mindkét nemes eleget tett társasági kötelességének és csatlakozott a köszöntőhöz.

Melissa elmosolyodott és kinyújtotta kezét most egy közeledő karcsú, fekete hajú férfi felé. A jövevény udvariasan kezet csókolt a lánynak.

– A legnagyobb megtiszteltetés, mint mindig, Fenség.

Melissa arckifejezése a királyi méltóság szoborszerű maszkjává torzult.

– Nagyon kedves öntől, Sefnes báró. – Azzal Redburnhöz fordult. – A báró Michael Hasek-Davion herceg tharkadi képviselője. De hiszen mindketten a Kapellán Határvidékről érkeztek, bizonyára ismerik egymást.

Redburn megrázta a fejét, a báró pedig mindkettejük nevében válaszolt:

– A Kapellán Határvidék elég nagy terület, Fenség.

Melissa enyhén elpirult.

– Ó, hát persze: Milyen buta vagyok.

A báró biccentett Redburnnek.

– Azt azonban nem mondanám, hogy nem hallottam Redburn hadnagyról. A herceg személyesen fejtette ki, menyire hálás az Első Kitteryi Kiképzőzászlóalj tetteiért.

– Ezt eléggé különös módon mutatja ki – horkant fel Redburn.

A Redburn hevességétől megzavarodott báró összeráncolta homlokát.

– Mire akar ezzel célozni?

– Csak arra, hogy a herceg elküldte Vitios grófot és válogatott „nyomozóit” a Kitteryre, hogy tönkretegyék a Határvidék legjobb mech-harcosát.

A báró lekicsinylően elmosolyodott.

– Csak nem arra a kapellánra gondol, arra a Xiangra?

Redburn kurtán bólintott.

– A tárgyalás komolytalan volt. Justin Allard őrnagy csak annyira árulta el az Egyesült Világokat, mint én vagy akár ön.

Sefnes báró felszisszent, és egy lépést hátrált.

– Vigyázzon a szavaira, hadnagy, a pimaszságának nem lesz jó vége. Nem látta még a solarisi viadalokat?

Redburn megrázta a fejét.

– Sortek ezredessel ellenőrző körúton voltunk.

– Akkor elöljáróban csak annyit, hadnagy, hogy Justin Xiang mindent megtesz annak érdekében, hogy a Játékok Világán végezzen az Egyesült Világok összes mech-harcosával. – A báró szavaira jeges bizsergés kúszott végig Redburn gerincén.

– Ez lehetetlen!

A báró rosszalló szemöldökráncolása megkeményítette és egy rágcsálóhoz tette hasonlatossá arcvonásait.

– Hadnagy, amint már az előbb is mondottam, vigyázhatna a szavaira. – Szája éhes ragadozóvigyorra nyílt. – Ugye nem szeretné, ha mi, lojalisták szimpatizánsnak gondolnánk magát?

Ardan Sortek is felfigyelt a Melissa felé közeledő Sefnes báróra. Azaz átkozott talpnyaló! Annyira bízom benne, mint abban, hogy fel tudom emelni a Victorom. Újra Frederick Steinerre pillantott, és még mindig látta a herceg szemében parázsló dühöt. Ardan magában kuncogva Duran hercegéhez sétált.

– Kegyelmes uram, azt hiszem, még nem találkoztunk – mondta Ardan, és kezet nyújtott. – Ardan Sortek vagyok.

A herceg elfintorodott, és olyan kelletlenül adta a kezét, mintha egy leprást kéne köszöntenie. Családi vonásként ő is részesült az átható pillantású szürke szemekből, de a jobb szeme sarkától hajának vonaláig húzódó forradás kissé semlegesítette jeges pillantását. Deresedő üstökű fejével alig észrevehetően biccentett, és keskeny mosollyal jutalmazta Ardant.

– A hírneve már megelőzte, ezredes.

Ardan viszonozva a másik erőteljes szorítását, kezet rázott a herceggel.

– Akárcsak az öné, Frederick herceg.

Steiner kiszabadította jobbját, és megtapogatta a szeménél húzódó heget.

– Látom, pályafutása során sikerült forradások nélkül megúsznia, legalábbis láthatók nélkül. Attól tartok, én nem voltam ilyen szerencsés.

Ardan arckifejezése egy pillanatra elborult. Milyen kicsinyes, hogy pont a tharkadi lábadozásom alatti „téveszméimre” emlékeztetsz. Folyamatosan életben tartod a személyiségzavaraimmal kapcsolatos mendemondákat, nem igaz? Ha csak sejtenéd az igazságot – hogy mindez Maximilian Liao tervének a része volt, amellyel el akarta pusztítani az Egyesült Világokat.

Ardan mosolyogva vágott vissza.

– Természetesen az én pályafutásom közel sem olyan hosszú, mint az öné, kegyelmes uram. – Ardan színlelt ártatlansággal az arcán figyelte, ahogy a herceg korára utaló célzás rakétaként csapódik a célba. – Kérem, hívjon csak Ardannak.

Frederick Steiner kényelmetlenül feszengett, miközben Ardan arra várt, hogy a herceg viszonozza a barátságos gesztust. Aldo Lestrade, aki észlelte Steiner nyilvánvaló kínlódásának jeleit, odasántikált, és a herceg reakcióját megelőzve zsírpárnás kezét Ardan felé nyújtotta.

– Aldo Lestrade vagyok – mondta, és állával Steinerre bökött. – Barátomhoz, a herceghez hasonlóan én is testileg fizettem meg a vámot, cserébe dicső pályafutásomért egy első vonalbeli egységben.

Sortek elismerően biccentett. Aldo Lestrade acél és műanyag baljában tartotta a borospoharat. Ardan tudta, hogy a protézis a herceg bal válláig húzódik, és hogy a férfi bicegése a csípőízület pótlásának tudható be. Az a Kurita rajtaütés elvitte a tested egy részét, de az elméd sajnos épségben maradt – gondolta sajnálkozva az ezredes. Azzal, hogy „a herceg”-ként utaltál Steinerre, megakadályoztad, hogy közvetlenebb viszonyba kerüljek vele. Ügyes húzás.

Ardan udvariasan elmosolyodott.

– Tudtam, hogy az ön otthona, a Summer egy Kurita rajtaütés áldozatául esett, de sejtelmem sem volt róla, hogy ön is mech-harcosként szolgált, Lestrade herceg.

Az alacsony, köpcös férfi elmosolyodott, és széttárta karját.

– A summeri élet maga a frontszolgálat. Az apám egy Kurita támadás során halt meg, és kis híján én is így végeztem. A családom úgy döntött, nem eshetek át a kiképzésen, mert attól féltek, elszakítanak a világomtól, hogy valaki más tulajdonának a védelmében haljak meg.

– Értem – mondta Ardan, és kissé feljebb emelte a fejét, – Emlékszem, egyszer olvastam Thelos Auburn-től A három nagy család eredetét, és abban szerepelt, hogy az ön nemzetségét igen súlyos csapások érték. Azt is mondhatnám, szinte gondviselésszerű, hogy ön, a család legfiatalabb tagja túlélte idősebb testvéreit, és még elegendő hatalmat is sikerült szereznie.

Frederick Steiner szinte felrobbant a visszafojtott indulattól.

– Mit akar ezzel mondani, Sortek ezredes?

Sortek ártatlan arccal mosolygott Katrina unokatestvérére. Mármint arra gondolsz; vádolom-e a herceget azzal, hogy meggyilkolta saját apját a Kurita támadás során, és mindenki mást is, aki az útjába állt a trónhoz vezető lépcsőn?

– Mindössze elismerésemet fejeztem ki a hercegnek túlélési képességeit illetően. Volt szerencsém olvasni a beszédeit, és ha a Nemzetközösség valóban annyira védtelenül hagyja Skye-t, mint azt ön állítja, akkor csak csodálni tudom, amiért képes ilyen veszedelmes területen élni.

Lestrade előrenyúlt, és mesterséges kezét Steiner karjára helyezte.

– Nyugodjon meg, hercegem, nem vettem sértésnek – majd ismét Ardanhoz fordult. – De azt hiszem, az ezredes nem ért egyet állításaimmal.

Ardan feltartotta a poharát és egy arra haladó pincér teletöltötte. Megvárta, amíg Steiner és Lestrade is hasonlóan jár el, csak azután reagált a herceg kijelentésére.

– Talán a katonai képzettség hiánya miatt ön alábecsüli az önöket védő erőket. Nem egészen három héttel ezelőtt tanúja voltam, ahogy a Kell Kopók visszaverik a Második Fénylő Kard egységeinek támadását. Nem hinném, hogy képes volna a célnak megfelelőbb zsoldoscsapatot keríteni.

Lestrade lassan megcsóválta a fejét.

– Való igaz, de mit tud tenni egyetlen zászlóalj egy akkora területen, mint a Skye Szigete? Talán ez a rajtaütés volt az a bizonyos kivétel, amely erősíti a szabályt. Maguk, katonák úgy tekintenek a világokra, mint a sakktábla mezőire, a mech egységeikre pedig, mint a táblán mozgó bábukra. A magafajta harcosok, különösen ha nincsenek beosztva semmilyen aktív egységbe, üresnek tekintik ezeket a mezőket.

Lestrade most Steiner herceg felé bólintott.

– A helyszínen tartózkodó alakulatok parancsnokai azonban felismerik, hogy minden világnak megvan a saját élete. Egy rajtaütés nem végződik feltétlenül a bolygó elvesztésével, de a lakosok számára igen nehéz körülményeket teremt. Ez a szemléletmód könnyen elsikkad, ha csak stratégiai távlatból szemléli az eseményeket.

Ardan elnevette magát, és kiélvezte Steiner dühös pillantását meg a Lestrade arcára kiülő döbbenetet.

– Meg vagyok lepve, mennyire hasonló nézeteket vall a hercegemmel, Lestrade herceg. Pontosan a különböző világok őslakosai iránti közömbösség az ok, amiért a herceg ajánlotta – az arkón pedig elfogadta – a látogatásomat. Meg fogom látogatni a világokat, ahol emberek harcolnak, és beszélni fogok az őslakosokkal. A nemzeteink közötti egyre erősebb kötelékek és további tapasztalatcserék folyamán talán módunk lesz rá, hogy az összes, ön által felvetett problémát orvosoljuk.

Bár nem szívesen hagyta ott Steinert és Lestrade-et, akik tehetetlenül gyötrődtek a saját és Hanse Davion nézetei között történt összehasonlítás miatt, Ardan mégis kimentette magát. Visszatért az emelvényre, és megfogta Redburn vállát. Érkezése haladéktalan visszavonulásra késztette Sefnes bárót, így Redburn végre ki tudta nyitni eddig ökölbe szorított kezét.

– Ardan, maga olyan, mint vámpírnak a kereszt – mondta mosolyogva Melissa.

– Inkább, mint csigának a só – morogta Redburn. – Isten bizony, ezredes, ha nem érkezett volna meg időben, biztosan rácsapok a katapultgombjára! Blake Vérére, ez legalább olyan borzalmas volt, mint Vitios!

Ardan megcsóválta a fejét, és bosszúsan horkantott.

– Olyan borzalmas nem létezhet, Andrew,

Redburn szégyenlősen bólintott.

– Igen, azt hiszem, igaza van.

Melissa oldalra intett és egy negyedik személyt vont be a társalgásba.

– Ő Misha Auburn – mutatta be az újonnan érkezettet –, Thelos Auburn lánya, és mellesleg a legjobb barátom. Misha, bemutatom Ardan Sorteket és Andrew Redburn hadnagyot. – Melissa baljával belekarolt Sortekbe. – Uraim, maguk túlzottan jóképűek ahhoz, hogy leragadjanak itt, és politikai eszmecserékbe bonyolódjanak. Gyerünk a bálterembe táncolni.

Ardan egyetlen pillantása meggyőzte Redburnt, hogy az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, így hát jobb karját felkínálta Mishának. Elmosolyodott, amint a lány ügyesen a könyökhajlatába csúsztatta a kezét.

– Remélem, Miss Auburn, hogy ön vagy kiváló tánctanár, vagy elég fürgén el tudja rántani a lábát az enyém alól.

A sötét hajú fiatal nő teli torokból felkacagott, barna szemében huncut fény csillant. Redburnbe karolva Ardan és Melissa nyomában átvágtak a széles folyosón.

– Én pedig remélem, hadnagy, hogy rendelkezik egy mech-harcos legendás gyorsaságával, és képes lesz elkerülni, hogy összetapossa a lábamat. Attól tartok, ez a ruha nem teszi lehetővé a szemkápráztatóan gyors mozgást.

Andrew felszabadultan kuncogott. Misha fekete flitteres ruhája bokától vállig és csuklótól nyakig, egyfajta kígyóbőrként takarta el a lány karcsú testét, de Andrew nem vette észre, hogy a kétoldalt térdig felvágott ruha bármiben is gátolná viselőjét.

– Bocsásson meg, Miss Auburn, de úgy mozog, mintha egyenesen beleszületett volna. És nagyon kérem, hívjon csak Andrew-nak.

A lány alig érezhetően megszorította a karját.

– Én pedig Misha vagyok, Andrew. – Megfordult, és a hadnagyra mosolygott. – Felajánlanám, hogy ha sikerül túlélnünk egymás tánctudását, akkor holnap esetleg a tharkadi téli sportoknak is hódolhatnánk. Természetesen csak abban az esetben, ha semmi más programot nem tervezett.

Andrew beleegyezően bólintott, és bevezette Mishát az elsötétített bálterembe. A kupolás mennyezeten csillagok sziporkáztak, pontosan azt a látványt adva vissza, amilyent egy üvegből készült tetőszerkezeten keresztül lehetett volna látni, ha nem tombolt volna odakint hóvihar. A zenekar lágy muzsikával árasztotta el a termet, de a zene elég ütemes volt ahhoz, hogy az idősebb és fiatalabb vendégeknek egyaránt felkeltse a figyelmét. Ritmusa még Andrew-t is magával ragadta, és könnyedén képes volt követni Misha instrukcióit.

Andrew a szeme sarkából megpillantotta a szintén táncoló Ardant és Melissát. Nem hallotta, miről beszélgetnek, de vidám mosolyuk és könnyed testtartásuk nyilvánvalóvá tetté a társalgás fesztelen voltát. Bólintott Mishának, és állával a másik pár felé intett.

– Örülök, hogy az ezredes jól érzi magát.

Misha elmosolyodott.

– Melissa gyógyította ki a Stein's Follyn elszenvedett sérüléséből, akkor váltak ilyen közeli barátokká.. Már nagyon türelmetlenül várta ezt a találkozást.

Ahogy a zene lelassult és elhalkult körülöttük, Misha és Andrew kihúzódott a táncparkett szélére.

– Ön kiváló táncos, Andrew – mondta a lány.

– Ó, igen – felelt a hadnagy. – De talán tulajdonítsuk tanárom különleges szakértelmének és hozzáértésének. – Misha kezébe vette a pezsgőspoharat, melyet Redburn emelt el a bárpultról, és koccintott Andrew-val.

– A különleges kombinációkra.

27.

Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 11.

 

– Jó napot, Misha… Andrew. – Ardan belépett Redburn lakosztályába és kezét összedörzsölve megállt melegedni a kandalló lángja előtt. – Élvezték a síelést?

Redburn bólintott, és poharát az előtte álló alacsony asztalra tette..

– Igen, uram.

Ardan Mishára mosolygott.

– Remélem, keményen megdolgoztatta a hadnagyot, és nem hagyta, hogy szégyent hozzon az Egyesült Világokra.

Misha kecses mozdulattal felkelt a kanapéról, és megrázta a fejét.

– Gyorsan tanul, ezredes és felettébb ügyesen csinálja. – Lehajolt és megszorította Redburn kezét. – Ha két hétig itt hagyja nekem Tharkadon, annyi mindent el fog sajátítani, hogy könnyedén kiképezheti az Egyesült Világok Hegyivadászait mindenre, amire csak szükségük lehet.

Ardan megfontoltan bólintott.

– Lehetséges – monda és Redburnre pillantott. – Most viszont attól tartok, hívja a kötelesség, hadnagy. – Misha azonnal készülődni kezdett volna, de Ardan egy intéssel visszatartotta. – Maradjon kérem, Misha. Csak egy kis időre rabolom el magától, ígérem, egy órán belül vissza fog térni.

Redburn reménykedő mosollyal toldotta meg Ardan invitálását, Misha pedig beleegyezően bólintott. A hadnagy lassan, vonakodva feltápászkodott, és Ardanra nézett.

– Átöltözhetnék előtte? – Bő pulóverében, kék kordbársony nadrágjában és vastag pamutzoknijában alulöltözöttnek érezte magát a frissen vasalt kék egyenruhában feszítő Sortek mellett.

– Azt hiszem, arra nem lesz szükség. – Azzal Ardan sarkon fordult, és kisétált a szobából. Redburn a folyosón felzárkózott mellé, de egyikük sem szólalt meg. Némaságuk még akkor is tartott, amikor beléptek egy apró, jellegtelen helyiségbe, és Simon Johnson becsukta mögöttük az ajtót.

Johnson továbbra is állva megvárta, hogy az Egyesült Világok két tisztje helyet foglaljon a szürke fémszékeken. A kancellár összehúzta sötét szemét és Ardanhoz fordult.

– Mennyit tud?

Redburnt baljós előérzet kerítette hatalmába Ardan válasza hallatán.

– Még nem kapott tájékoztatást.

– Tökéletes. – Johnson maga elé perdített egy széket, és mellével a támlának dőlve letelepedett rá. – Nem akarom túlbonyolítani, hadnagy. Hagyhatnám, hogy elolvassa az aktát, de a legtöbb részletet valószínűleg úgyis unalmasnak találná. Mint bizonyára ön is tudja, minél több információt ismer, annál többet árulhat el.

A Lyrán Titkosszolgálat kancellárja nagyot szusszant és egy percig elmélyülten tanulmányozta Redburnt, mielőtt beszélni kezdett volna.

– Pontosan öt évvel ezelőtt, 3022-ben Hanse Davion és Katrina Steiner arkón aláírt egy szerződést a Terrán. Az ön mostani látogatása nem az egyetlen hasznos csereüzlet, melyet ez a paktum lehetővé tett. Például, ha jól tudom, a Lyrán Nemzetközösség két hallgatója pont abban az évben kezdte el tanulmányait a Harcosok Csarnokában, amikor ön végzett.

Redburn bólintott.

– Ismertem is őket, de másik kadétszázadban szolgáltak.

Johnson kurtán biccentett.

– Nincs jelentősége azon kívül, hogy tisztában legyen a szerződéssel és mellékhatásaival. Amit viszont nem tud, hogy a megállapodásnak volt néhány titkos záradéka is. Amit most felfedek ön előtt, arról (teljesen kézenfekvő okokból) csak egy maroknyi embernek van tudomása. – Johnson arca kelletlen grimaszba rándult. – Szerintem még ez is túl sok, de semmit sem tehetek ellene.

Redburn észrevette, hogy Ardan egyetértően bólint a kancellár szavaira. A hadnagy nagyot nyelt.

– Ha úgy érzi, nekem sem kellene… Mi lehet az? Mi lehet ennyire fontos?

Johnson elhessegette Redburn tiltakozását.

– Úgysem hinné el magának senki a történetet. Mindössze attól félek, hogy néhány ambiciózus személy megpróbálná megszilárdítani a hatalmát ebben a kényes időszakban. Nos, Andrew Redburn, a helyzet az, hogy Hanse Davion herceg és Melissa Arthur Steiner arkónjelölt 3028-ban, azaz jövő év augusztus huszadikán a Terrán házasságot köt.

Redburnre úgy hatott a hír, mintha gránátnyomás érte volna. Szája tátva maradt, agyában ezernyi kérdés morajlott. Ahelyett azonban, hogy hangot adott volna gondolatainak, szorosan összezárta a száját, és hitetlenkedve rázta a fejét.

Johnson várt egy percet a folytatással, hagyta, hogy Redburn összeszedje magát valamennyire.

– Melissa már találkozott egyszer jövendőbeli férjével a Terrán, a szerződés aláírásakor. Akkoriban még gyerek volt és a házasság sokkal inkább játéknak tűnt számára, mint kézzelfogható valóságnak. Azóta a herceggel való kapcsolata mindössze a Sortek ezredesen keresztül küldött üzenetekre korlátozódott. – Johnson bólintott Ardannak, miközben szája sarka alig észrevehető mosolyra görbült. – Bár az ezredes sokat mesélt Melissának a hercegről, és az üzenetek is nagy örömmel töltötték el, ezeket mégsem hasonlíthatjuk össze egy személyes találkozóval.

– Mint egy szimulátorharc – bólintott Redburn.

Johnson ezúttal szélesebb mosolyt engedélyezett magának.

– Találó hasonlat. Hiába kérdőjeleztem meg a vállalkozás bölcsességét, az arkón és lánya kitartottak amellett, hogy Melissának az Egyesült Világokba kell utaznia, hogy találkozhasson Davion herceggel. Sikerült kiharcolnom, hogy én intézhessem magát az utaztatást. Az előkészületeink egyik részéről már ön is tudomást szerzett. A Melissát helyettesítő Jeana Clay Sortek tábornokkal fog tartani a további ellenőrző utakra. Kettejükön kívül mindössze egy tucatnyinál is kevesebb embernek lesz tudomása róla, hogy időközben a valódi Melissa már elhagyta a Nemzetközösséget.

Redburn bólintott.

– A beszélgetés menete alapján azt kell feltételeznem, hogy történetesen Melissa Steiner társaságában fogok visszatérni az Egyesült Világokba. – Redburn szeme kétkedőn összeszűkült. – Nem lenne sokkal biztonságosabb egy zsoldoscsapat – például Richard Páncélosdandárja – gondjaira bízni az átszállítását?

– Andrew – rázta a fejét Ardan –, maga háborús hős és népszerű médiasztár, ezért mindenkinek a figyelmét magára fogja vonni. Egy kereskedelmi járaton eltöltött hosszas utazás alatt senkinek sem fog feltűnni az inkognitóban utazó Melissa és az ön közötti kapcsolat, pontosan azért, mert önnek gyakorlatilag egy hatalmas célkereszt van a mellkasára festve. Melissa észrevétlenül elvegyülhet ugyanazon a hajón.

Redburn beleegyezően bólintott, mire Johnson elmosolyodott.

– Tökéletes, hadnagy. Máris egy fokkal jobban érzem magam. Amint Melissa kiválasztja a megfelelő álnevet, és felépítjük köré az új személyazonosságot, tájékoztatjuk a további tervekről.

Ardan és Sortek felálltak, hogy elhagyják a szobát, de Johnson még néhány mondat erejéig feltartotta őket.

– Ó, és hadnagy, legyen óvatos! Misha Auburn ugyan Melissa legjobb barátnője, mégsem tud semmit az egészről. Igazság szerint már eddig is sok időt töltött Jeana társaságában, de nem jött rá a cserére. Azonban a képzése arra irányul, hogy udvari, történészként átvehesse az apja helyét, amikor az majd visszavonul. Az Auburnöknek nagyon jó orruk van a cselszövések kiszimatolásához, úgyhogy vigyázzon a szájára.

Melissa elfordult a számítógép monitoráról, és Jeanára nézett.

– Azt hiszem, megvan.

– Mi van meg? – hallotta saját hangját Jeana torkából.

– A név, amelyikkel utazni fogok. Én leszek Joana Barker.

Jeana homlokráncolása láttán Melissa eltöprengett, vajon tényleg így néz-e ki, amikor mérges vagy tanácstalan.

– Ismerős, de nem tudom hová tenni.

Melissa diadalmasan mosolygott.

– Az egyik könyvből rakosgattam össze, amit egyszer olvastam. Emlékszel a „Sweeney Todd”-ra?

Melissa hasonmása megborzongott.

– A rémregényre a Fleet Street démoni borbélyáról?

Melissa bólintott.

– Sweeney Toddot valójában Benjamin Barkernek hívták, a lányát pedig Joanának. Soha nem említették Joana Barkerként, de ez volt az igazi neve. Ezt fogom használni.

Jeana ásított.

– Ha már mindenáron az ősi irodalomból akarsz nevet választani, amit állandóan úgy falsz, miért nem valami romantikusabbat találtál? Miért nem leszel például Irene Adler?

Melissa utálkozva húzta fel az orrát.

– Egy Lestrade lehet, hogy Sherlock Holmestól választana nevet, de én nem. Biztos vagyok benne, hogy Joana Barker egy magas, jóképű férfihoz ment feleségül, és boldogan élt. Azt akarom, hogy ilyen ómen őrködjön felettem az úton, amelynek a végén találkozom… – Melissa elpirult a gondolatra – … a jegyesemmel… Hanse Davionnal, jövendőbeli férjemmel..

28.

Nashira

Dieron Katonai Körzet, Drakónis Szövetség

3027. április 15.

 

Yorinaga Kurita háta mögött összefont kezekkel, a hatalmas ablakon keresztül derűsen figyelte a Genyosha legjobbjainak tornagyakorlatát. A chu-ik vezetésével ötös csoportokra bontott huszonöt ember tökéletes egységben mozgott. Az utolérhetetlen összhang hatására minden harcos egy kéz egyik ujját alkotta, a gyakorlás pedig ököllé kovácsolta az ötös csoportokat.

– Sumimasen, Kurita Yorinaga-sama. – Sho-sa Tarukito Niiro mesterétől tiszteletteljes távolságot tartva megtorpant. Az őrnagy, akit Yorinaga az elsők között tisztelt meg azzal, hogy beválasztotta a Genyosha tiszti állományába, mélyen meghajolt. Csak azután egyenesedett ki újra, hogy Yorinaga egy bólintással tudomásul vette jelenlétét. – Bocsásson meg, tai-sa – folytatta tiszteletteljes hangon Tarukito, rangjának japán megfelelőjével szólítva meg Yorinagát – de a taishi találkozni szeretne önnel. – A taishi eredetileg „nagykövet”-et jelentett, de így nevezték a Drakónis Szövetség Belbiztonsági Erejének alkalmazottait is, akiket helyi összekötőtisztként az egység mellé osztottak be.

Yorinaga lehajtotta a fejét. Bár semmilyen látható jel, semmilyen érzelem nem tükröződött arcvonásain, Tarukito Niiro tudta, hogy parancsnoka felfogta a kimondott szavakat és azokat is, amelyek nem hangzottak el Az üzenet fogalmazásából megértette, hogy a taishi éppenséggel megköveteli a tai-sa jelenlétét. De azt is tudja, hogy előbb követnék el seppukut, mintsem átadjak egy ilyen faragatlan üzenetet. Tarukito reménykedett benne, hogy Yorinaga már rájött, a BBE ügynöke, Shinzei Abe lökhárítóként használja fel a stáb tisztikarát, hogy ezzel is emlékeztesse őket: sorsukat ő, a taishi tartja a kezében.

Yorinaga apró bólintással haladt el az útjából félreálló Tarukito mellett. Jobb kezével beletúrt szürke hajába, mely az eltelt hónapok során nőtt ekkorára, mióta a kolostorból távozott. Tarukito Niiro már a Nashirán állomásozott, amikor az önkéntesek keresése megkezdődött, és azonnal helyet kapott a tisztikarban. Boldogan fogadta a chu-sából sho-sává történő lefokozását, csakhogy Yorinaga alatt, a Genyoshában szolgálhasson.

Yorinaga hosszú, határozott léptekkel haladt végig a folyosókon. Kizárólag ősz haja és a hátáról Tarukitóra tekintő címer emlékeztetett mech-harcos korára és eseményekben gazdag múltjára. Csak szótlansága utal megszégyenülésére. Tarukito megállt Yorinaga irodájának ajtaja előtt, és parancsnoka példáját követve levette a cipőjét, majd mindketten beléptek, hogy szembenézzenek Shinzei Abéval.

– Konnichi-wa, Kurita Yorinaga-san – köszöntötte tisztelettudóan Shinzei. Meghajlása kellő alázatot tükrözött, de mélysége és időtartama gúnyt űzött a gesztus komolyságából. A BBE összekötőtiszt felegyenesedett, mielőtt Yorinagának egyáltalán esélye lett volna viszonozni a meghajlást. Széles holdvilágképén tisztán kivehetően dühös és megvető kifejezés ült.

Yorinaga figyelmen kívül hagyta Abét, és letérdelt alacsony asztala mögé. Amikor felnézett, homlokráncolva vette tudomásul, hogy Shinzei Abe nem vette le cipőjét, mielőtt belépett volna a szobába. Tarukito meglepetése tovább fokozódott, amikor meglátta Shinzei sértődöttségének forrását. Mozdulatlanná dermedt, és lehajtotta a fejét.

A fogoly – egy ilyen lerongyolódott állapotban lévő, megkötözött ember nem lehetett más – a tai-sával szemben térdelt. A testén lévő, veréstől származó duzzanatok nagy fájdalmat okozhattak neki, ennek ellenére mélyen meghajolt. Amikor megpróbált felegyenesedni, kis híján összecsuklott, de összeszorította fogát, és vasakarattal sikerült megőriznie a teste feletti irányítást. Az immár egyenesen ülő, lehorzsolt testű, kék-zöld foltokkal borított fogoly halkan megszólalt:

– Konnichi-wa, Kurita Yorinaga-sama.

Shinzei Abe balja előrevágódott, és arcon találta a férfit. Az ütés erejétől a fogoly feje hátrabicsaklott, de Tarukito észrevette, hogy a férfi együtt mozgott az ütéssel, valamennyire csökkentve annak erejét. Tarukito félig felemelkedett térdelő helyzetéből, amikor Shinzei Abe keze az övén lógó idegkorbácsra csúszott. A sho-sa Yorinagára pillantott, de a parancsnok egy intéssel visszaparancsolta a helyére.

Yorinaga Shinzei Abéra nézett, és egyetlen-hang nélkül, csupán egy kurta intéssel térdre kényszerítette az összekötőtisztet. Tarukito megfigyelte Yorinaga kezének apró mozdulatát. Úgy lebegett, mint egy aláhulló falevél, mégis egy lavina erejével küldte padlóra Shinzeit. Yorinaga bólintott, és összehúzott szemmel, hangtalanul magyarázatot követelt a BBE ügynökétől.

Shinzei mereven elmosolyodott.

– Bizonyára ön is felismerte ezt az árulót, Yorinaga-san. Ha még emlékszik, Narimasa Asano tizenegy esztendővel ezelőtt az ön parancsnoksága alatt szolgált a Második Fénylő Kard Ezredben. Mindenféle engedély vagy parancs nélkül ideutazott, hogy csatlakozzon a Genyosához. Annak ellenére tette ezt, hogy a toborzást nem terjesztettük ki azokra a tisztekre, akik a múltban önnel együtt szolgáltak.

Yorinaga lassan bólintott, de a határozott kifejezés nem tűnt el arcáról. Némán Shinzei Abéra meredt, amitől a BBE összekötőtiszt egy perc múltán úgy érezte, további magyarázatot kell adnia.

– Mivel engedély nélkül hagyta el szolgálati helyét, és kétszázharminc fényévet utazott idáig, természetesen úgy gondolom, ez az ember a Davion vagy a Steiner Ház ügynöke.

Yorinaga csak annyira emelte fel a fejét, hogy meglátszódjon kíváncsisága.

– Nem – válaszolt a némán feltett kérdésre Shinzei Abe –, még a kínzás hatására sem fedte fel megbízói kilétét. Azért hoztam ide, mert csak a helyőrségi parancsnok engedélyével hajthatom végre a kivégzését.

Tarukito látta a Shinzei Abe arcán átsuhanó kelletlen kifejezést. Nemrégiben ő maga adta át az üzenetet, amely korlátozta a BBÉ összekötőtisztjének hatáskörét. Élvezettel emlékezett vissza a pillanatra, amikor ismertette Abéval a koordinátor parancsát: „Yorinaga a Genyosha vezetője. Csak ő adhat, vagy ő vehet el életeket. Az emberei pontosan olyan hűségesek hozzá, mint ő maga hozzám. Ne rivalizáljon vele, az ön hatásköre egyedül a biztonsági feladatokra terjed ki.”

Yorinaga tekintete Shinzei Abéról Narimasára villant. Mintha a parancsnok pillantása életerőt öntött volna Narimasa elgyötört testébe. Fejének apró mozdulatával Yorinaga engedélyt adott a fogolynak a beszédre.

Narimasa újból mélyen meghajolt a tai-sa előtt.

– Úgy történt, ahogy Shinzei Abe elmondta önnek, Yorinaga-sama. Nem kaptam meghívást az egységébe, de más forrásokból tudomást szereztem a Genyosha megalakulásáról. Amint meghallottam, hogy ismét színre lépett, tudtam, hogy újból önt kell szolgálnom. Attól az időtől fogva, hogy az ön parancsnoksága alatt harcoltam, egyik elöljáróm sem érdemelte ki azt a mély tiszteletet, amit ön iránt éreztem. Tudtam, hogy bár a halállal játszom, mégis meg kell próbálnom.

Narimasa megnyalta cserepes, feldagadt ajkát.

– Egyszerű fizikai munkásnak álcázva utaztam az űrjárókon. Senki sem figyelt fel rám, nem törődtek vele, hogy hová megyek, amíg pontosan és időre elvégeztem a rám bízott munkát. Néha a Jakuzával kellett együtt utaznom, vagy az ő hajóikat igénybe vennem. Végül, több mint kétszáz fényéves utazás után célhoz értem. Két nappal ezelőtt jelentkeztem a stábjánál, és azóta Shinzei Abe vendégszeretetét élvezem.

Yorinaga Tarukitóra pillantott, mire a sho-sa a taishihoz fordult.

– Miért nem tájékoztatta Yorinaga-samát Narimasa Asano megérkezéséről? Miért nem szerepelt a napi érkezési listán?

Shinzei Abe felvetette a fejét, és keskeny orra felett Tarukitóra nézett.

– Úgy gondoltam, a bűntársai önkéntelenül is felfedik magukat, ha úgy tűnik, mintha nem érkezett volna meg időben. A Sárkány ellen elkövetett bűnei kétségbevonhatatlanok. A Genyosha titokban tartása létfontosságú, és ön is jól tudja, hogy a koordinátor engem bízott meg a biztonsági ügyek kezelésével.

Tarukito Niiro teljes magasságában felegyenesedett, és undorodva mérte végig Shinzei Abét.

– Úgy látom, egyetlen sor kivételével hibátlanul bemagolta az üzenetet. A koordinátor arra is emlékeztette, hogy a Genyosha összes tisztje és közlegénye olyan hűséges Yorinaga-samához, mint ő maga a koordinátorhoz.

Tarukito Yorinagára pillantott. A tai-sa bólintását úgy értelmezte, hogy ne hagyja abba a mondandóját, így hát folytatta Shinzei lerohaná-sát.

– Narimasa Asano minden kétséget kizáróan egy ilyen ember. Felejtse el, hogy a karrierjét dobta el magától, hogy idejöhessen. Felejtse el azt is, hogy az életét tette kockára az utazással. Vizsgálja meg csak az ideutazása körülményeit. Hónapokig végzett méltóságán aluli munkákat különböző világokon, csak hogy egyszer ideérhessen. Ez a férfi nem csak hogy hűséges Yorinaga-samához, de ráadásul találékony és kitartó is. Lehet kívánni ennél alkalmasabb beosztottat?

Shinzei Abe gúnyosan horkantott.

– Például egy olyan beosztottat, aki teljesíti a parancsokat.

Tarukito szeme összeszűkült.

– Pontosan ez az, amiért önből csak összekötőtiszt lett, Shinzei Abe. – Azzal Yorinagához fordult. – Uram, megmutathatom Narimasa Asanónak a szobáját?

Yorinaga beleegyezően lehajtotta a fejét, majd amikor újra felemelte, az asztalán fekvő lakkozott dobozkáért nyúlt. Előhúzott belőle egy ecsetet és egy fekete tintával töltött kicsi üvegcsét. Az asztal sarkáról maga elé húzott egy üres papírlapot, és belemártotta a tintába az ecsetet. Határozott vonásokkal néhány írásjelet húzott a papírra, végül a dobozból kivett pecséttel rányomta saját bélyegzőjét a lap aljára.

Tarukito átvette a papírt Yorinaga kinyújtott kezéből, és higgadtan szemügyre vette. Amikor meglátta Shinzei Abe érdeklődő tekintetét, elmosolyodott.

– Ahogy parancsolja, tai-sa. Narimasa Asano az ön lakosztálya melletti szobát kapja meg.

– Domo Arigato, Niiró Tarukito-san. – Narimasa Asano derékból meghajolt. – Ön nagyon kedves hozzám, sho-sa.

– Ie, semmiség – viszonozta Tarukito a meghajlást. – Örömmel tölt el, hogy segítségére lehetek egy tiszttársamnak, különösen, ha ezzel bosszúságot okozok a taishinak. Passzol önre az egyenruha, chu-sa.

– Hai! A szállásmesterük rendkívül segítőkész volt. – Narimasa a nappalija falába épített tükörben szemügyre vette magát. Az L-alakú helyiség a zuhanyzót és a főzőfülkét megkerülve vezetett a bejárattól a hálószobáig. A nappalit mindössze két festett tájkép és egy gyékényszőnyeg díszítette.

– Hossz idő telt el azóta, hogy utoljára a zöld nit viseltem – sóhajtott fel Narimasa. Megtapogatta a bal vállára varrt „kettő” szimbólumot. – Egyedül ezért vállaltam az idejövetelemmel járó veszedelmeket.

– Bocsásson meg a kérdésemért, de ön a Második Fénylő Kardban is chu-saként szolgált, igazam van? – A jól nevelt Tarukito nem nézett Narimasa arcába a kérdés feltevésekor, hogy ne váljon nyilvánvalóvá kölcsönös zavarodottságuk.

Narimasa Asano lassan bólintott.

– A Sárkány emlékezete hosszú és rendíthetetlen. A Mallory Világán elszenvedett szégyen után a koordinátor feloszlatta a parancsnoki szakaszt, és mindenkit más helyre vezényelt. Szerintem mindenki azt hitte, hogy a Yorinaga és Morgan Kell közötti összecsapás látványa megtörte a szellemünket.

– Sumimasen, Narimasa-san, de nem tudom követni önt. Ennyire félelmetes lett volna?

Az idősebb mech-harcos megrázta a fejét.

– Néha még ma is viszontlátom rémálmaimban. Láttam Kell Archerét (fájdalmasan belém vésődött Marauderem fülkéjének üvegén keresztül) eltűnni a taktikai kijelzőimről. Kipróbáltam mindenfajta letapogatási módot, de nem sikerült újra befognom. A szememmel láttam az Archert, de a fegyverrendszerek nem voltak hajlandók felismerni.

Tarukito megborzongott. Minden mech-harcos legrosszabb rémálma. Az ellenfél, akit nem lehet elpusztítani.

Narimasa bólintott, mintha olvasott volna Tarukito gondolatai közt.

– Miután szétszórtak minket a Szövetségben, chu-i lettem és újra egyetlen szakaszt irányítottam, ahogy annak idején a Sun Zhangon.

Alezredesből hadnaggyá fokozták le! Tarukito hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Kérem, bocsássa meg a kíváncsiságomat.

Narimasa megnyugtatóan elmosolyodott.

– Ie. Sokat kellett eltűrnöm, Tarukito-san, de soha nem feledtem a kötelességem. Be kell azonban vallanom, hogy egy napon kénytelen lettem volna seppukut elkövetni, ha nem jön közbe ez a lehetőség, amely reményt adott rá, hogy visszaszerezzem a becsületemet.

– Miért tett volna ilyet, chu-sa? – kérdezte Tarukito meglepetten.

Narimasa tekintete megkeményedett.

– Ricol herceg szolgálatába akartak rendelni.

Tarukito elsápadt, de uralkodott a hangján.

– Biztosan el tudott volna bánni a Szürke Halál Légióval, Narimasa-san.

Az idős harcos lassan bólintott.

– Talán, de nem egy Panther szakasz vezetőjeként. Ugyanis mindössze ennyit akartak rám bízni. Szerencsére, amint tudomást szereztem a kinevezésről, útnak indultam ide. – Narimasa feje felemelkedett és a férfi határozottan Tarukito szemébe nézett. – Ne felejtse el, Taruki-tokun, hogy a Szürke Halál Légió nem sokkal kevésbé veszedelmes egység, mint Wolf Dragonyosai vagy akár a Kell Kopók.

– De Chu-sa, hiszen Wolf Dragonyosai most a Sárkány szolgálatában állnak, a Kell Kopók pedig nemsokára meg lesznek semmisítve. – Narimasa Asano hirtelen mozdulatlanná dermedt, de nem Tarukito szavai hatására. Megérezvén az új jövevény jelenlétét a háta mögött, Tarukito megpördült, hogy szembenézzen az érkezővel. Azután – a chu-sához hasonlóan – mélyen meghajolt Yorinaga előtt.

Yorinaga viszonozta a meghajlást, amennyire a testén viselt kendő páncélzat ezt lehetővé tette. Sisakját bal hóna alatt tartotta, a fából készült, kardszerű shinait pedig ugyanabban a kezében. Tekintetét végigfuttatta az egyenruhába bújt Narimasán, és apró mosoly kíséretében biccentett. Tarukito észrevette, hogy a két férfi között valamiféle kapocs jön létre – talán csak egy pillantás, semmi több –, mielőtt meghajoltak volna.

Narimasa visszafordult Tarukitóhoz.

– Ne hagyja figyelmen kívül, sho-sa, hogy a Kell Kopók évekkel ezelőtt egyszer már túljártak a halál eszén, és a mostani, pacificai művelet. sem egészen a tervek szerint alakul.

Yorinaga eközben mellpáncélja alól kihúzott egy kétrét hajtott papírlapot, és átnyújtotta Tarukitónak. A sho-sa óvatosan szétnyitotta, és rémülettel vegyes megkönnyebbüléssel olvasta a sorokat.

– Ez borzalmas, tai-sa! Shinzei Abe meghalt egy kendobalesetben… egy csapás összezúzta a légcsövét. – Tarukito összerázkódott. – Nem kellene azonnal továbbítanom a hírt?

Yorinaga alig észrevehetően megrázta a fejét és a szintén kendő páncélt viselő Shinzei Abéhoz fordult, aki ekkor csatlakozott hozzájuk. A BBE összekötőtisztje megállt Yorinaga előtt, és a két altisztre pillantott.

– Kezdhetjük, Yorinaga-san? Délután még megbeszélésem van és – itt Narimasára szegezte pillantását – le kell zárnom egy nyomozást.