29.

Pacifica (Chara III)

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 15.

 

A fenébe! Annak az átkozott Victornak nagyon jó a hűtése. A Valkyrie pilótafülkéjében ülő Daniel Allard finomabb fokozatra állította infravörös érzékelőjét. A kijelző azonnal újrarajzolta a vörös és kék árnyalatokban pompázó Victort. A letapogató hatósugarán belül tartózkodó szakasztársai különféle színekben villantak fel a monitor szélén.

Dan a rádión keresztül jelentést tett Salome Wardnak.

– Felénk jön, őrnagy. Kapcsolat tizenöt másodpercen belül.

– Sok szerencsét, Dan. Ne hagyd, hogy a róka megmarja a kopókat. – Higgadt válasza mosolyt csalt Dan arcára. Újra a hőérzékélő kijelzőjére pillantott és az NHR célkeresztjét fedésbe hozta a Victor hőképével. Három, kettő, egy.

– Rakéták úton!

Harci kijelzőjén vörös vonalakkal megrajzolt, számítógép-generálta röppályák jelezték rakétái útját, de a Victor hirtelen aktiválta ugrórakétáit. Az ionhajtóművek által keltett intenzív hőkitörés túlterhelte Dan monitorát, és fehér tűzzel árasztotta el a pilótafülkét. Fülében felvijjogtak a vészjelzők, amint letapogatói aktív radartevékenységet és a Valkyrie-re irányzott célzóradart érzékeltek.

– Essetek neki, felderítő szakasz! Bemértek! – Dan vakon megpördítet-te a Valkyrie-t a tengelye körül, de rögtön beleütközött az egyik fába. Visszapattanva rácsapott az ugrórakéták gombjára, és a fa lombjain keresztül a magasba röppent. Remélem, lefelé azért látni is fogok valamit.

– Gyerünk, Baker! – Austin Brand kiáltása hasított a fülébe. – A francba! A Victor pont fölötte ereszkedett le, és szétlőtte a fejét a gépágyújával!

– Rakétaindítás! – Meg Lang hangja nyugodtabbnak tűnt és Dan megjelenítette a nő által módszeresen átküldött adatokat, miközben két RHR indult a Victor irányába. – Az NHR-ek nem találtak, de Brand tízes RHR-sorozatából hét a mellkas közepébe ment. A fenébe! Csak a lábát kaptam el.

Dan gyors oldalpillantást vetett az irányítópanelre. Felfedezte a tisztást, ahol a Victor felülről meglepte Baker Jennerét. Elfordította a Valkyrie-t, és egy kilövellő ionfelhő kíséretében a tisztás felé vette az irányt. Mögé kerülsz és BUMM! Hüvelykujja a tűzgombra szorult és újabb NHR-raj indult a Victor felé.

A Victor azonban ebben a pillanatban kivágódott a lombtakaró alól és tűzcsóvát húzva maga után a levegőbe szökkent. Amint a mech jobb karjába épített gépágyú célzásra emelkedett, a vészjelzők megint felrikoltottak. Dan hirtelen ötlettől vezérelve egy gombnyomással kikapcsolta az ugrórakétákat. A Valkyrie zuhanni kezdett a Victor gépágyújának csöve előtt, de már a váratlan manőver sem segíthetett rajta.

A műszerfalon vakító fénykavalkád villant fel. A számítógép jelentése szerint a gépágyú golyózápora narancsként hámozta le a Valkyrie mellének páncélzatát, melynek eredményeképpen a mech súlypontja a lábaira helyeződött. A villogó figyelmeztető fények arról tudósítottak, hogy a fúziós reaktor védőpajzsa egyszerűen eltűnt. A belső hőmérséklet kijelzője a kritikus, vörös sávba szökött fél. A számítógép nyugodt, monoton hangja szinte gúnyt űzött a helyzet komolyságából..

– Katapultálni.

A Valkyrie kődarabként zuhant lefelé. A Pacifica dzsungelének fái lelassították valamennyire a mech zuhanását, de eközben a Valkyrie ágakat sodort magával és egész fatörzseket roncsolt össze. A mech földet érésekor Dan olyan lendülettél csapódott a pilótafülke hátsó falához, hogy teljesen belekábult. A százados úgy hevert ott, mint egy hátára fordított teknősbéka, mechje pedig hűen tükrözte tehetetlen testének helyzetét.

A kabin üvegén és az azt borító faágakon keresztül Dan látta a lefelé ereszkedő Victort. A támadó mech terpeszben megállt kisebb testű rokona felett, és lehajtotta a fejét, ahogy a pilóta szemügyre vehesse áldozatát. A Victor gépágyúja egy vonalba lendült a Valkyrie fejével, de Dan teljesen tehetetlen volt az üvöltő vészjelzők hangzavara közepette.

Ekkor a számítógép monitora hirtelen a Victor felé közeledő rakétafelhőt jelzett. Hatvan rakéta! Ez csak a Catapult és a Trebuchet lehet! A hatalmas mechet ugyanekkor valaki egy nehéz lézerrel is tűz alá vette. A rakétabecsapódások hatására a Victor körvonala eltűnt a kijelzőről, helyét örvénylő, tüzes tornádó foglalta el,

Amikor újra láthatóvá vált a monitoron , a mechet úgy beborították a becsapódások kráterei, mint egy chiroptopard bundáját a foltok.

A Victor lehorgasztotta a fejét.

– Oké srácok, a számítógép szerint a Victor páncéljának , ötven százaléka odavan, a feje pedig egyszerűen eltűnt. Diane, szép találatokat produkált a lézerrel.

– Roger, Kell ezredes. Köszönöm. – McWilliams őrmester, a Ward támadó szakaszába tartozó Rifleman pilótája láthatóan elégedett volt teljesítményével. – Nem kellett volna Allard százados után mennie. Ez volt az egyetlen megkérdőjelezhető cselekedete.

Dan felnevetett.

– Roger. A fenébe is, Patrick, nem mondtad, hogy egy Victoron vizsgáztál.

A Victor lenyúlt, és talpra segítette Dan Valkyrie-jét.

– A Nagelring szereti életben tartani a tanítványait. A kadétszázadom annak idején újjáépített egy Kuritáktól zsákmányolt Victort. Jó kis gép, nem igaz?

Salome válasza mindkét szakaszt kijózanította.

– Valóban, elég jó ahhoz, hogy hazavágjon egy felderítő szakaszt, de egymagában nem képes elbánni egy egész századdal, ezt ne felejtsétek el. Minél nagyobb egy mech, annál többen fognak lőni rá.

Salome helyzetértékelését Kell alezredes szavai követték.

– Igazabb szavak még a Komsztártól sem jöhettek volna. Gyerünk vissza a bázisra. Salome… Dan… megérkezés után vezetői értekezlet.

Patrick Kell karba font kézzel támaszkodott az asztala szélének. Salome Ward és Dan Allard ezúttal a viseltes kanapén foglaltak helyet, Seamus Fitzpatrick pedig csatlakozott a pókerasztalnál ülő Richard O'Ciearanhoz. Cat Wilson, az egyetlen nem tiszti rangban lévő résztvevő az ajtónál ácsorgott.

Kell felnézett a mappából, amelyet eddig tanulmányozott.

– A számítógépes elemzés szerint a Pacificán tartózkodó Kurita csapat egy századnyi Panther lehet. Ez passzol leginkább ahhoz a „meche-kért vizet” elképzeléshez, melyet Redburn hadnagy vázolt fel a látogatásakor. Hozzáfűznivaló?

O'Cieran bólintott.

– Az embereim végeztek vizsgálatokat a mocsárban, de nem túl alaposakat. A jelek szerint valami biztosan él odakint, de a Branson-mocsár már akkor is a Jakuza és más törvényen kívüliek búvóhelye volt, amikor még a Kuriták voltak itt az urak. A lehetséges táborhelyeket leszűkítettük a nagyobb szigetekre, de csak akkor tudnánk biztosat, ha nagyobb erővel hatolnánk be. Ezt pedig nem akartam, mert a legutóbbi alkalommal abban egyeztünk meg, hogy jobb, ha nem gyanítják, hogy tudomásunk van a jelenlétükről.

Patrick Kell biccentett.

– És ragaszkodom is a tervhez. Folytassátok csak az ellenőrzéseket a napi beosztás szerint. Dan?

– Nem hiszem, hogy ez a Panther század része volt a támadásnak.

Kell elgondolkodva vonta össze szemöldökét.

– Fejtsd, ki bővebben.

Dan bólintott.

– Oké. Tehát, a másik két landolási zónáról a kémhálózatunkon keresztül szereztünk tudomást, igaz? Erről azonban,nem tudtunk, és szerintem a Kuriták titokban akarták becsempészni a Panthereket. Azt akarták, hogy ha a főerőiknek nem sikerül fölénk kerekedniük, akkor ez a század a megfelelő időben a megfelelő helyen legyen. Még azt sem engedték meg, hogy a pacificai ügynökeik tudjanak a dologról.

– És mi van a másik Panther századdal? – töprengett O'Cieran. – Amelyiket a légizsokék intéztek el?

Dan néhány pillanatig habozott, majd folytatta:

– Azt hiszem, a Kuriták elterelésként dobták be őket. Ha hírt kaptunk volna egy-két odakint bóklászó Pantherről, a szakaszomnak vagy a te embereidnek ki kellett volna menniük, hogy elbánjanak vele. Egy tucatnyi Panther viszont már akkora erőt képvisel, amely könnyen elintéz egy ilyen kis csapatot.

Salome kényelmesen elhelyezkedett a kanapén és Danre nézett.

– És miért a hatalmas főerő?

Dan vállat vont, Cat Wilson pedig ellökte magát a faltól. Bár Wilson a Kell Kopókkal töltött idő alatt már többször is visszautasította az előléptetését, a tisztek mégis maguk közé valónak tekintették az őrmestert. A férfi fanyarul elmosolyodott, és játékosan bandzsított, mintha így akarna átlátni a Kuriták tetteit borító misztikus ködön.

– A Sárkány sosem felejt. Takashi Kurita még mindig dühöng a Mallory Világán lezajlott párviadal miatt. Ha Kurita le akar csapni ránk, akkor azt keményen teszi, és megpróbál minél nagyobb kárt okozni.

Patrick Kell szélesen elmosolyodott.

– Mint mindig, most is van abban valami, amit mondasz, Cat. Annyit tennék még hozzá, hogy a Kuriták vagy evakuálni fogják azokat a Panthereket, vagy megerősítik őket. Addig valószínűleg rajtaütéseket szerveznek majd a mezőgazdasági komplexumok ellen.

Dan felállt.

– Felhívnám rá a figyelmed, hogy a Pantherek kivételesen jók a városi összecsapásokban. Ez az űrrepülőtér a Pacificán az egyetlen hely, amelyik leginkább hasonlít egy városra és még némi jelentőséggel is bír. Ha erősítést kapnak, bármibe lefogadom, hogy ide fognak jönni.

Kell körbenézett a szobában és egyetértő bólintásokat látott.

– Ott a pont. – O'Cieran felé fordult. – Rick, az RHR-es egységeid cseréljék ki infernókra a rakétáikat.

A napalmrakéták említésére a szobában tartózkodó összes harcos megborzongott rémületében. Az infernók a mechek közvetlen közelében robbantak fel, és oxigénnel érintkezésbe lépve robbanó, kocsonyás vegyszerrel borították be a gépeket. A vegyszer erősen hozzátapadt a mechhez, és lángtengerbe borította a felületét. Az infernó rakéták robbanásakor felszökött a mech belső hőmérséklete, a mech-harcos pedig másodperceken belül megsülhetett saját pilótafülkéjében. Ez volt az egyetlen gyalogsági fegyver, amelytől minden harcos rettegett, a mechekben viszont nem túl gyakran alkalmazták saját RHR-jeik lőszereként, a vegyszer instabil volta miatt.

O'Cieran őrnagy, az ugrócsapatok parancsnoka szemrebbenés nélkül vette tudomásul a parancsot.

– Esetleg szétküldhetnék egy parancsot a számítógépes rendszeren keresztül, hogy itt az ideje a techek és astechek újabb kézifegyver-vizsgájának. Csak arra az esetre, ha a Kurita kémhálózat még mindig rá lenne kapcsolódva a rendszerünkre. Nem hiszem, hogy a Pantherek gyalogsági támogatás nélkül jönnének, és még jól jöhet, ha okozunk a csapataiknak egy kis meglepetést.

Kell nyugodtan bólintott, és végignézett tisztikarán.

– Rendben, mondjátok meg mindenkinek, hogy viseljenek oldalfegyvert. Fel kell készülnünk az eseményekre, de nem látszódhatunk túlságosan gyanakvónak. – Felemelte a fejét, és már éppen fel akarta oszlatni a gyűlést, amikor hirtelen eszébe jutott még valami. – Dan, mi van a Nick Jones üggyel? Kitaláltál valamit, hogyan rakhatnánk fel a Rettenthetetlenre? Érdeklődtem general Jossnál, de azt mondta, nem gyorsíthatja fel a papírmunkát, mert a Skye Szigetén tartózkodunk. Azaz Lestrade minden mozgást mikroszkóppal figyel.

Dan elmosolyodott és Wilsonra pillantott, aki egyetértése jeléül rákacsintott.

– Cattel kidolgoztunk egy tervet, amelyik működhet. – Hüvelykujjával a háta mögötti ablakra és az egyre gyorsabban közeledő pacificai éjszakára bökött. – Mivel a Pacifica forgásideje csak tizennégy óra, és TSZI-t használunk, ezért nagyon nehéz kitalálni, hány óra is van éppen. Arra gondoltunk, hogy a központi órát előrehajtjuk egy nappal. Május huszonötödikéből egyszer csak huszonhatodika lesz, Jones pedig a megfelelően dátumozott papírjaival együtt távozhat.

O'Cieran gyanakodva nézett Danre.

– Várj egy percet. Te és Cat őrszolgálatban lennétek huszonötödikén éjszaka. – Elnevette magát, amint a másik kettő megjátszott ártatlansággal pislogott. – Ezt nem veszem be. Egyébként én is terveztem huszonötödikére éjjelre egy gyakorlatot, de az a nap most egyszerűen nem létezik.

Cat mély basszusa mennydörgésként morajlott a helyiségben.

– Azt hiszem, a katonái, akik a bázis órája szerint kapnák a riasztást, nyugodtan fognak alukálni abban a tudatban, hogy már ébren lesznek, mielőtt ön értük megy, őrnagy. Lesz nagy meglepetés…

Mindenki nevetett, bár O'Cieran kuncogása mintha mélyebb és kárörvendőbb lett volna a többiekénél.

– Talán mégiscsak van valami jó ebben a tervben, Cat – állapította meg végül. – Természetesen Dannel együtt hozzám igazították az órát, igaz?

Cat Danre pillantott, aki csak megvonta a vállát.

– Folyamatosan észben tartottuk, mert tudtuk, mennyire fontos számodra a terepgyakorlat.

Kell hangosan felkacagott.

– Nagyon megtisztelő, hogy így gondoltál mindenre, Cat.

– Igazság szerint az ő ötlete volt – mutatott Danre az őrmester.

– De nélküled nem sikerült volna – mondta Dan.

– Nagyon jó. Negyven nap múlva lesz egy nap veszteségünk, és Jones főtörzsőrmester elhajózhat erről a sárgolyóról. – Kell az ablakon keresztül kitekintett a Branson-mocsár felől közeledő viharfelhőkre. – Jó cserének tűnik.

Sho-sa Akiié Kamekura előrehajolt komtechje válla fölött, és a számítógép borostyánszínben villogó monitorára meredt. A képernyő sarkában lévő óra katonai precizitással követte az idő múlását. A monitoron a Kell Kopók központi számítógépén áthaladó üzenetek peregtek.

A komtech ujjai sebes táncot jártak a billentyűzeten, ahogy a férfi begépelte egy rutinellenőrzés utasításait.

Kamekura vigyázva felegyenesedett, nehogy beüsse a fejét a mesterséges barlang alacsony mennyezetébe. Gyűlölök itt rejtőzködni, mint egy vakond az odújában. A félhomályban éppen csak látta a mech-hangárban a Pantheren dolgozó techek munkája nyomán szerterepülő szikraesőt. Kész pazarlás, hogy itt kell vesztegelnem, ebben a dohos pincében.

A komtech beszélni kezdett, de nem nézett parancsnokára.

– Megvan, sho-sa. A Leopárd osztályú Karasu űrjáró, amelyet ők Manannan MacLirnek hívnak, két nap múlva tér vissza, hogy a Victort a rakodási előjegyzésnek megfelelően Tsunami űrugróra szállítsa.

Kamekura bólintott, majd némán visszavonult. Gondolatok és tervek , kavarogta a fejében, hogy egy briliáns mesterfogássá álljanak össze. Győznöm kell, hogy bebizonyítsam, milyen derekasan megállom a helyem parancsnokként. A Victor nélkül a Panthereim már képesek megbirkózni az ellenséges mechekkel. Kiváltképp akkor, ha az ugrócsapatoknak sikerül behatolniuk a bázisra, és felrobbantani a Kell Kopók barakkjait.

Már nyitotta volna a száját, hogy segédjét, Bokuden Oguchit hívja, amikor a férfi előbukkant a félhomályból, mintha csak maga a gondolat elegendő lett volna a megidézéséhez. Kamekura erőt vett magán, nehogy összerezzenjen.

– Oguchi-kun, ugye a csapásmérő erőnek május huszonötödikén kell megérkeznie?

– Hai, Kamekura-sama. – A férfi egy pillanatig habozott, majd hozzátette: – A földet érés időpontja május 27. Aznap reggel három mezőgazdasági központra is lecsapunk, hogy elvonjuk a Kell Kopók figyelmét, a főerő pedig pörölyként fogja összezúzni őket.

Kamekura vékony ajka ravasz mosolyra húzódott.

– Úgy határoztam, május huszonhatodikán a hajnali órákban meglepetésszerű támadást indítunk a Kell Kopók barakkjai ellen. Robbanóanyaggal a levegőbe repítjük az épületeket, a gyalogságunk pedig megsemmisíti azokat a túlélő harcosokat, akik a mechjeikhez igyekeznének.

Oguchi lelkesen bólogatott.

– Luthienen bizonyára értékelni fogják az előrelátását. A bátor vállalkozások boldoggá teszik a Sárkányt. Ha mindent visszaszerzünk, amit a Kell Kopók elragadtak tőlünk, a koordinátor sokkal elégedettebb lesz, mintha egyszerűen csak elpusztítanánk a zsoldos söpredéket.

Kamekura szélesen elmosolyodott.

– Oguchi-kun, a Sárkány bölcsessége szóljon önből.

30.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 20.

 

Justin Gray Noton valhallai magánfülkéjében a holovid képernyőjét bámulta. Fekete tincsei közül izzadtságcseppek gördültek le szempilláján keresztül egészen a szájáig, sós ízzel nedvesítve mag ajkát. Bár kétségbeesett igyekezettel próbált volna másfelé nézni, nem tudta rákényszeríteni magát, hogy megtegye.

– Tekerd vissza és mutasd elölről. – Rémült, szinte suttogó szavai úgy hangzottak, mint egy őrült eszelős mormogása.

A kép néhány pillanatra elhomályosodott, majd ráközelített egy Riflemanre, amely vad elszántsággal próbált megsemmisíteni egy Ostroc-ot. Igen, a fej nélküli Ostroc pontosan ugyanúgy köröz, ahogy én is tettem a Valkyrie-vel. A Rifleman felsőteste lassan elfordult, ahogy gépágyúit megpróbálta egy vonalba hozni a Steiner Stadionban körülötte köröző mechhel. A gépágyúk sorozatainak lövedékei az Ostroc mögött verték fel a sarat, miközben annak pilótája egymás után eresztette RIIR-sorozatait a Riflemanbe.

Justin megdermedt, ahogy az emlékezetében felsejlő rémlátomás éles karmokkal marcangolni kezdte tudatát.

– Lassítást! – préselte ki magából a szót vicsorogva, részint, hogy a számítógépet engedelmességre bírja, részben pedig azért, hogy még egyszer kénytelen legyen végignézni a felvételt. A Rifleman körbefordította ízületek nélküli karjait, akárcsak az a másik a Kitteryn! A mech fegyverei a váll körül hátrafordultak, és a gyilkos gépágyútűz elkaszálta az Ostroc lábait.

Justin mintha szellemujjak érintését érezte volna a gerincén. Lenézett bal karjára… vagyis oda, ahol a valódi végtagnak lennie kellet volna. Megnyalta ajkát, és nagyot nyelve próbálta megszüntetni torkának sivatagi szárazságát. Úgy remegett, akár egy rémült gyermek, ahogy a képernyőre és a Rifleman széles mellkasára festett feliratra meredt. A név véget nem érően visszhangzott agyában.

Legendapusztító.

Gray Noton felpillantott a Tájfun volánja mellől, amikor Justin becsúszott a mellette lévő ülésre. Úgy néz ki, mintha a poklot járta volna meg!

– Hé – szólította meg –, minden rendben?

Justin kifejezéstelen tekintettel bólintott, azután valami felcsillant a szemében, és kényszeredetten elmosolyodott.

– Minden rendben, semmi probléma. Csak kissé nyugtalan vagyok a mostani harc miatt.

Gray viszonozta Justin mosolyát, és a műszerfal billentyűzetén beütötte a jármű indítókódját.

– A kazetták elárultak valamit Wolfsonról?

Justin közömbösen vállat vont.

– Pont eleget. Nem törődik vele, ha egy kicsit túlmelegszik a mechje. Végignéztem néhány csatát, amelyikben Riflemanek szerepeltek. Valóban nagy voltál, Gray.

Nyugi. Noton nagy nehezen kierőszakolt magából egy mosolyt a torkába hasító fájdalom ellenére. Amíg ki nem értek Sziléziából, a vezetésre koncentrált, csak azután válaszolt.

– Megtettem, ami tőlem telt. Mindig is szerettem Riflemanben harcolni. – Futólag Justinra pillantott, de a mech-harcos csak egyenesen előre nézett.

Justin végül lassan bólintott. Noton felé fordult.

– Nem tudom, tudtál-e róla, de az alkaromat is egy ilyennel való harcban vesztettem el.

Gray megdermedt.

– Nem, nem tudtam róla. Én csak arra emlékszem, hogy a tárgyaláson egy Urbanmechet emlegettek. – Megkerülte a barikádokat, és bekormányozta a Tájfunt Cathay-be.

Justin nyersen felnevetett.

– Vitios ezt a kis agyszüleményt minden bizonnyal teljesen magától találta ki. Egy Rifleman volt, mégpedig kiváló pilótával. Valaki elmondhatta Wolfsonnak, hogy van okom félni a Riflemantől, ezért választotta ezt a gépet a harchoz. Rossz választás volt.

Noton elgondolkodott, és óvatosságra intette magát.

– Miből gondolod? Te is harcoltál már a Cathay arénában. Abban a dzsungelben a Rifleman tűzereje nagy segítség lehet. Az a gépezet igazi szörnyeteg, a karjain lévő gépágyúkkal és nehéz lézerekkel meg a mellkasába épített közepes lézerekkel. – Noton elmosolyodott. – Én már csak tudom,, hiszen elég mechet küldtem a szemétdombra…

– Igazad van, Gray – szállt vitába Justin –, de a dzsungel megnehezíti a célpontválasztást. A bal karomat leszakító pilóta jó volt. Legalább olyan jó, mint te a holovid felvételeken. De Wolfson csak egy kölyök, aki tiszta szívből gyűlöl engem. Hibázni fog.

Noton oldalra fordult, és szigorúan Justinra nézett.

– Egyvalamit jól jegyezz meg, barátom. A Yen-lo-wang igazából csak egy fegyverrel rendelkezik, ha nem számoljuk a Centurion lézereit és a bal kéz módosítását. Ha a gépágyúd elszáll, nagy bajba kerülsz. És Wolfson nem hagyja magát kiütni.

Noton rákormányozta a Tájfunt a Liao Aréna és Park alá vezető rámpára. Felnyitotta az utasülés ajtaját, hogy Justin kiszállhasson a kocsiból. Justin, mielőtt elhagyta volna a járművet, megfordult, és bal kezét Noton vállára tette.

– Köszönöm a jó tanácsot, Gray. Élvezzétek Kymmel a csatát odafent, Tsen Shang páholyában és ne feledd: ne fogadj ellenem.

Justin a fejére igazgatta a neurosisakot. Élettelen bal kezével egyesével kihúzta a mech négy csatlakozódugóját, és bepattintotta őket a sisak megfelelő aljzataiba. Ahogy a neuroreceptorok a koponyájának feszültek, saját légzésének hangjai töltötték be a sisak elszigetelt magányát. Lehunyt szemmel kényszerítette magát, hogy elfeledkezzen a rémületről, melyet a Noton fülkéjében megtekintett felvételek közben érzett.

Ez nem a Kittery, Justin, Wolfson pedig nem Gray Noton. Abban a másodpercben, ahogy a gondolat megformálódott agyában, rádöbbent, hogy sikerült azonosítania az őt megcsonkító mech-harcost. Nem – figyelmeztette magát gondolatban. Most nem gondolhatsz erre. Bőven lesz még időd rá. Elég egy pillanatnyi habozás, és Billy Wolfson – minden ügyetlensége ellenére is – azonnal kinyír. Használd ki a dühöd, de egyenlőre csak Wolfson ellen.

– Hangminta azonosítás, Justin Xiang. – Indulatai eltorzították Justin hangját, de a számítógép nem figyelt fel rá, és nem is törődött vele. A mech-harcos orrlyukai dühösen kitágultak, amint visszaemlékezett rá, hogy Wolfson „ferdeszemű”-nek és „fattyú”-nak nevezte. A megjegyzéseidért ma meghalsz, Billy Wolfson. És utána leköpöm a sírodat.

Statikus zörej reccsent a fülébe, akár egy távoli vihar halk mennydörgése.

– Hangminta elfogadva. Indítási kódot kérek.

Justin elmosolyodott.

– A szívem egy aranyhajú lányé. – Kym képe derengett fel lelki szemei előtt, elűzve a félelem utolsó keserű morzsáit is. Nem veszítettem el mindent.

– Hozzáférési kód: Ba si jiu ling.

– Kód elfogadva. A Yen-lo-wang készen áll a holtak bekebelezésére. – A számítógép egyenletes, érzelemmentes hangja elhallgatott, miközben a mech rendszerei életre keltek.

Justin megragadta bal kezének középső és gyűrűsujját, és hátrahajtotta őket, amíg rá nem feküdtek a kézhátára. A mozdulat hatására félrecsusszant a csuklójában lévő tárolótér nyílása, és kipattant belőle a csatlakozókábel. Justin beillesztette a pilótaülés bal karfájába épített csatlakozónyílásba, majd szilárdan az irányítókar köré rögzítette fémkezének ujjait.

Felemelte mechje bal karját és elmosolyodott a gépezet kezének utolsó három ujjához rögzített, titánium bevonatú pengék láttán, melyeket Tsen Shang tiszteletére szereltetett a Yen-lo-wangra.

Az előreugró, háromszög keresztmetszetű, félelmetes kinézetű fémszilánkok könnyedén képesek lettek volna egy mech páncélzatának széthasítására, de Justin egyetértett Notonnal a fegyverek megítélését illetően. Ha olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy használnom kell a pengéket, valóban elkeseredett harcnak nézünk elébe.

Justin jobb kezének ujjai a műszerfalon táncoltak. Az egyik gomb megnyomására az aréna bemondójának kulturált hangja töltötte be sisakját. Bár a férfi sokat munkálkodhatott rajta, hogy eltüntesse akcentusát, beszédének pattogó ritmusa lyrán nemzetközösségi származásról árulkodott. Minden valószínűség szerint a TMT egyik nagyágyúját küldték ide a mostani viadal közvetítésére.

– Igen, kedves nézőink, kifejezetten látványos viadalt ígérhetünk ma este az önök számára. Bizonyára mindannyian tanúi voltak Justin Xiang szenzációs felemelkedésének. Alig két hónappal ezelőtt, teljesen ismeretlen mech-harcosként érkezett a Solarisra. Első összecsapásán Vindicatorával könnyedén győzte le ellenfele Hermesét. Nem sokkal ezután gépét egy Centurionra cserélte, és ezzel a sokat becsmérelt mechhel kerekedett felül Peter Armstrongon és Griffinjén, az Árészen. A Yen-lo-wang, Xiarig speciálisan módosított Centurionja meglepte Armstrongot – aki belehalt ebbe a meglepetésbe.

– Azon az éjszakán, mint arról már bizonyára hallottak, heves szóváltás zajlott Xiang és Billy Wolfson között. Wolfson megesküdött rá, hogy végez Justin Xianggal. Xiang azóta, az utóbbi két hétben számos összecsapást megnyert, és olyan pozícióba került, hogy kihívhatta Billy Wolfsont.

Justin újra ellenőrizte berendezései működését, miközben a szakkommentátor felvázolta a solarisi mech-harcosok közötti viadalok és kihívások piramisszerű elrendezését. Justin – hat győzelmének köszönhetően – a besorolás nélküli harcosok sorából a nyolcas lista hatodik helyére ugrott, pontosan egy helyezéssel Wolfson mögé. Még ha Wolfson nem is fenyegetőzött volna Justin megölésével, a kapellán harcos új rangja miatt akkor is kihívhatta volna a világokbélit.

– Tehát azt mondja, ha Xiang megnyeri ezt a csatát, akkor kihívhatja Philip Capet-t? – kérdezte a bemondó.

– Igen, Karl, így van, de ez nem lesz könnyű, hiszen fegyverzetben tetemes hátrányban van a Riflemannel szemben. Bár Wolfson ezelőtt még soha nem harcolt Rifletnanben, a típus annyi fegyverrel rendelkezik, hogy még egy amatőr kezében is halálos játékszernek számít.

Amint a zöld fény felvillant Justin műszerfalán, a férfi kinézett a pilótafülke ablakán és szemügyre vette a lassan nyílni kezdő, masszív bronz ajtószárnyakat. Az arborétum tompított fényei táncot jártak az ajtóba vésett kínai ideogrammákon és szimbólumokon, és felfedték az eltévedt rakéták által okozott korábbi sérüléseket. A ritka és ősi műtárgyon okozott szándékos rombolás láttán Justin pulzusa újra a magasba szökött, de ismét sikerült úrrá lennie érzelmein.

Akárcsak a Gyárat, a Cathay arénát is a holovíziós közvetítéseknek leginkább megfelelő módon építétték fel. A sűrű erdőség minden pontjára holokamerákat telepítettek, amelyek a küszöbön álló összecsapás minden pillanatát rögzítik majd. A bokrok, indák és mohaszőnyegek közé rejtett kamerák mindent továbbítanak a szerkesztők hadának, akiktől a főszerkesztőhöz kerül a felvett anyag. Az ő keze alól pedig egy művészien megszerkesztett program kerül ki, amelyet végül adásba tesznek.

Justin előbbre lépett a Centurionnal, és önkéntelenül megborzongott. Olyan az egész, mint a spicai esőerdők! Behangolta a magrezonanciás érzékelőit, hogy csak a mech-méretű tárgyakat mutassák. Nem szerette volna, ha a kijelző megjeleníti az összes holovíziós kamerát.

Abból, amit Wolfson korábbi csatáiból látott, úgy ítélte meg, hogy ellenfele nagy valószínűség szerint át fog csörtetni az arénán , hogy egyenesen rárontson. Justin gyorsan szemügyre vette a sűrű erdőbe vezető keskeny ösvényt, és a csatafelvételeket felidézve már rá is jött, merre lehet Wolfson. Ha délre tartok, elérem azt a kanyargós szurdokot.

Déli irányba fordította a Centuriont, és átcsörtetett az alacsony bokrokkal borított területen. Átpréselte a mechet néhány szorosan egymás mellett álló fa között, és hosszú léptekkel kiügetett a síkságra. A terep-rendezők kialakítottak egy kiszáradt folyómedret a területen, amely elválasztotta egymástól a zöld facsoportokat. Tökéletes hely a bújócskára – mosolygott magabiztosan Justin.

Az érzékelő kijelzői hirtelen felvillantak, és a Rifleman sárga sziluettje töltötte be a főképernyőjét. A mech az egyik homokbucka mögül bukkant elő, és már Justinra is emelte fegyvereit. A Rifleman jobb karjába épített nehézlézer skarlát tűzben fürdette meg a Centurion jobb kezét. A lecsorgó és elpárolgó páncélzat még el sem távozott a Centurion végtagjáról, amikor a Rifleman gépágyújának sorozata páncéldarabokat szakított le ugyanarról a karról.

Justin figyelembe sem vette a közepes lézer elhibázott lövését, inkább célzásra emelte saját gépágyúját. Szólásra nyitotta száját, és közvetlen rádiókapcsolatba lépett Wolfsonnal.

– Vége, Billy. Ebből a távolságból te már csak történelem vagy. – Justin ujja rászorult a gépágyú tűzgombjára.

De semmi nem történt.

31.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

– Gray! – Kym ezüstös színben pompázó körmei Noton alkarjába mélyedtek. – Mi történik?

Noton itallal teli pohara a padlóra hullott, de a férfi észre sem vette. Ügyet sem vetve a karjába hasító fájdalomra előrehajolt, hogy jobban lássa a kivetítő képét.

– A gépágyú! Beragadt!

– Istenem! – Kym rémült suttogása beleveszett a Shang magánpáholyának többi vendége felől hallatszó izgatott kiabálásba. – De hiszen nincs más fegyvere!

Noton összeráncolta a homlokát, ahogy megpróbált a képire összpontosítani.

– Még ott vannak a titániumkörmei – mormolta. Úgy ismételgette a szavakat, mintha egy rég elfeledett imát kántálna. – A körmei és az esze.

A fenébe, beragadt! Justin megpördült és behúzódott Centurionjával egy bucka mögé, amint a Rifleman bal karja is láthatóvá vált. A nehézlézer villanása visszatükröződött a fényes felületű levelek ezreiről. A gépágyú tüzének szaggatott dörgése belehasított a dzsungel nyugalmába, de egyik fegyver sem találta el a Centuriont.

Blake Vérére! Justin figyelte, ahogy a segítőkész számítógép megjeleníti a monitoron a Rifleman adatait. A két gép sebessége nagyjából egyezett, de a Rifleman fegyverzete bőven felülmúlta a Centurionét. Még akkor is, ha az átkozott gépágyúm működne!

Justin teljes sebességgel észak felé indult. Megkerülte a sűrű facsoportokat, de rögtön be is vágott mögéjük, hátha Wolfson a nyomába akarna eredni. Mögötte Wolfson egymás után küldte a koherens fénysugarakat az erdő sűrűjébe. Egy sem találta el a Centuriont, de Justinnak az a kényelmetlen érzése támadt, hogy ellenfele nem is igazán akarja befogni.

Csak játszik. Az ostoba… pedig végezhetne velem.

Justin a hőmérséklet kijelzőjére pillantott és elégedetten tapasztalta, hogy a mech nagyszerűen kezeli a problémát. Állapotjelzőjén villogó körvonal mutatta a Pontiac,100-as hátsó részébe fúródott gépágyúlövedéket. Felemelte és elforgatta a mech jobb karját. A fenébe! A páncél ráolvadt a gázelvezető nyílásra!

Balra tőle az egyik fatörzs szilánkokká robbant, amint a Rifleman bal oldali gépágyúja halálos lövedékzáport zúdított utána. Justin fantom baljával célra állította a hátsó lézer célkeresztjét, és rubin sugarat lövellt kínzója felé. A lövedék lehasított némi páncélt a Rifleman torzójáról, ami lelassította kissé Wolfsont.

Még mindig veszélyes vagyok, Wolfson. Justin elvigyorodott és Centurionjával az erdő sűrűjébe vetette magát. Ne aggódj, visszajövök.

Noton ajka lassan mosolyra görbült, ahogy látta a Centuriont beleveszni a fák sűrűjébe.

– Ez az, Justin, jól csinálod. Tűnj el onnan. – Noton hátradőlt, miközben a képernyőn feltűnt a két mech állapotának összehasonlító táblázata.

– Nézzétek! A kapellán most aztán bajban van. – Egy fehér hajú férfi, akinek vastag dereka és vöröslő orra elárulta, miben is számít igazán szakértőnek, egy korsó habzó Timbiquivel a képernyő felé intett. – Soha nem lett volna szabad átalakítania azt a szörnyeteget. Szinte alig védi valami az egyetlen fegyvert, amivel rendelkezik. A Rifleman végez vele.

Kym aggódó pillantást vetett Notonra. Noton megveregette a kezét, majd megfordult és felállt.

– Ez csak találgatás, vagy meggyőződés?

Az alkoholista felegyenesedett.

– Fiacskám, a régi szép – időkben valódi csatákban is bármikor szétcincáltam ehhez hasonló Centurionokat. – Körbenézett a teremben. – Én a Tizedik Lyrán Gárdánál szolgáltam és darabokban küldtük vissza Marik Centurionjait.

Noton bólintott és előrehajolt. Hangja mély suttogássá halkult, de senkinek nem esett nehezére megérteni a szavait.

– Akkor bizonyára semmi kifogása egy ezer C-jegyes fogadás ellen, vagy tévednék?

A férfi nagyot nyelt, de nem utasíthatta vissza a kihívást.

– Legyen.

Noton elmosolyodott, és tekintetével végigpásztázta a hallgatóságot.

– Esetleg még valaki?

Justin újra ellenőrizte a gépágyú gézelvezető nyílását. Bár a fegyver hüvely nélküli lőszerrel üzemelt, a töltényűrben berobbanó hajtóanyag gázait el kellett vezetni valahol. Az ágyú beépített biztonsági rendszere azonban csak akkor engedte tüzelni a fegyvert, ha a nyílás nem volt elzárva. Ha így próbálná használni, a gépágyú nagy valószínűséggel felrobbanna, akárcsak a Centurionban tárolt lőszerkészlet.

Reménytelen. Tungnak is egy hétig fog tartani, hogy újra szabaddá tegye a csövet. Az is lehet, hogy inkább kicseréli. Justin a kijelzőkre pillantva megnézte, vajon a Rifleman folytatja-e az üldözést, de úgy látszott, ellenfele lemaradt. Nem szívesen teszem, de bolond leszek lőszert cipelni egy működésképtelen fegyverhez.

Justin megnyomta az egyik gombot. A Centurion hátán feltárult egy nyílás, amelyet normális esetben a lőszer betöltésére szoktak használni. A mech-harcos megpöccintett egy kapcsolót és újból lenyomta a gombot. A gépágyúlőszerek – mintegy kétezer lövedék – hosszú, folyamatos sugárban zúdultak a zöld növényzet közé. A felesleges teher távoztával a nyílás újból bezárult.

Justin a kijelzőt bámulta. Miért nem mozog a Rifleman. Biztosan nem okoztam neki semmilyen belső sérülést. Justin előhívta a lézertalálatáról rögzített-számítógépes képet. Kilencven százalék esély a strukturális sérülésre… Ezzel együtt is, a reaktor legfeljebb egy kicsivel több hőt termel.

Megvan! Justin mágneses letapogatásról infravörös érzékelésre váltott. A dzsungel azonnal fekete, kék és sötétzöld háttérré olvadt. A fatörzsek kék vonala között átsejlő Rifleman viszont vörös és narancs színekben izzott.

Justin kis híján hangosan felkacagott. Igen! Mekkora balek vagyok, hogy nem figyeltem előbb föl rá… Wolfson majdnem megsütötte magát az üldözésem közben, olyan vadul tüzelt a fegyvereivel. Justin behajlította a Centurion bal karját, és szemügyre vette a kézfej utolsó három ujjára rögzített csillogó pengéket, majd magában mosolyogva a Rifleman felé fordította mechjét.

Akár készen állsz, akár nem, jövök, Billy Wolfson. Egyikünk már eddig is túl sokáig élt.

A Centurion szökdécselő ügetéssel enyhén kitért keleti irányban. Justin engedte, hogy közeledése közben néha láthatóvá váljon a Rifleman számára. Ha a használhatatlan jobb karommal fedezni tudom az oldalam, akkor azzal lő, amivel csak akar. Saját izzadsága marta Justin szemét. Közelebb kell jutnom.

A Rifleman elfordult. A sziluett karjainak alsó része sárgásfehényi felizzott. Az iker lézernyilak alagutat égettek a növénytakaróba, de a Centuriont nem találták.el.

Justin folyamatosan a monitort nézte, miközben a Rifleman megpróbálta követni a mozgását. Wolfson állandó forgásban tartotta a nagyobb gépet, hogy mindig a körülötte köröző Centurion felé nézzen. Ahol az erdő fái ezt lehetővé tették, ott Justin szűkítette a kört. Akár egy magányos planéta, a Centurion egyre szűkülő spirálban közeledett a mesterséges aréna-naprendszer legforróbb pontja felé.

Wolfson nehéz lézereivel újra és újra lecsapott a Centurionra. A sugarak rendszeresen elvétették a sebesen mozgó mechet, de lassanként kialakítottak egy háromszáz méter sugarú nyílt, lángoló tűzzónát á Rifleman körül. Amikor a hő miatt a nehéz lézerek használata már nehézkessé vált volna, Wolfson átváltott a gépágyúkra, de a nagy lőszerfelhasználás miatt ezek a fegyverek is egyre szaggatottabban dörögtek fel.

Justin ismét szűkítette a kört, Wolfson pedig úgy reagált, mintha a Centurion lenne a lángnyelv körül szálldosó lepke; eszébe sem jutott, hogy a Rifleman lehet a nyak a Justin vetette hurokban. A Rifleman képe felvillant, és a lángokba veszett, de Justin észrevette a mozdulatot, amire eddig várt. Most!

Az ősz hajú harcos öklével a levegőbe csapott.

– Igen, a Centurionnak vége!

Noton hitetlenkedve meredt a képernyőre. Justin Centurionja megjelent a tűzzóna peremén. A mech egyre szűkebb köröket rótt, a Rifleman pedig csípőből forogva, folyamatosan csak centiméterekre járt attól, hogy befogja.

– Nem, Istenem, ez nem lehet! – Noton jobb öklével a lábára sújtott, és érezte, hogy Kym szorítása egyre erősödik balján. – Ne csináld újra, Justin! Egyszer már megtettem veled!

A Rifleman karjai felemelkedtek, és a háta mögött visszaereszkedtek, miközben a torzó forgási iránya megváltozott. Az idősebb férfi diadalmasan felnevetett, Kym szemében pedig megjelentek az első könnycseppek. Noton keserű ízt érzett a torkában.

– Jobb lett volna, ha én öllek meg, Justin.

Justin látta a Rifleman karjait az ég felé emelkedni. Megtámaszkodott a Centurion bal lábán, és élesen jobbra fordult. Egyenesen a Rifleman háta felé száguldott, de eközben könnyű célpontot nyújtott ellenfele számára. A Rifleman karjai leereszkedtek a háta mögött és Wolfson mind a négy fegyveréből tüzet nyitott az öngyilkos rohammal közelítő Centurionra.

Az első nehézlézer a maradék páncélt is eltüntette Justin mechjének jobb karjáról, és elolvadt, összegabalyodott myomer izmok halmazává változtatta a vállat. A második lézer a Centurion jobb lábának páncélzatát párologtatta el. A jobb oldali gépágyú sorozata a Centurion ball mellének védelmét gyengítette meg, ikertestvére pedig egyenetlen peremű forradásokkal hintette teli a mech jobb combját.

A Centuriont azonban nem tántorították meg a Rifleman által okozott sérülések. Justin dárdahegyként nyújtotta előre a gépezet bal kézfejét. Az immár a Rifleman hosszú karjaira szerelt fegyverek tűzvonalából kikerült Justin csak annyi ideig habozott, hogy Wolfson felismerhesse a tévedését. Ökölbe szorította fantomkezét és mechje bal karját a Rifleman hátába döfte.

A titániumpengék késként hatoltak át a Rifleman hátát védő vékony páncélrétegen. Csillogó, zöldessárga hűtőfolyadék-gejzírek törtek elő a sérülésből, ahogy a körmök darabokra szaggatták a hűtőegységeket. Különösebb erőfeszítés nélkül sértették fel a Rifleman reaktorának védőpajzsát is. A bekövetkező robbanás ezüst tűzzel árasztotta el Justin kijelzőjét, ezért a harcos gondolkodás nélkül kikapcsolta infravörös szenzorait. A Yen-lo-wang öklét összezárta a Rifleman girostabilizátora körül – a titámiumkörmök lepattantak az ujjakról –, és a szétroncsolt szerkezetet kitépte a haldokló mech testéből.

Wolfson mechje megtántorodott és elzuhant, miközben Justin hátrébb húzódott a Centuriónnal. Mintha egy bosszúszomjas dzsinn szabadult volna ki üveg-börtönéből, a Riflemant energiával ellátó plazma arany-fehér színű, kavargó energiagömbként robbant elő a mech belsejéből. A detonáció könnyű játékszerként dobta a levegőbe a hatvan tonnás mechet. Elszívta a vonagló, remegő gépezet lelkét, és a felismerhetetlenné olvadt maradványokat Justin Centurionjának lába elé vetette.

A bemondó megfordult és ellépett Justin Xiang mellől. A holovíziós kamera és a reflektor fénye követte a híres személyiséget, ezáltal Justint újra beborították az árnyékok. A kommentátor elmosolyodott, és a vakító fénynyaláb ellenére egyenesen belenézett a kamerába.

– Hallhatták, kedves rajongók. Ez volt hát Justin Xiang harc utáni exkluzív nyilatkozata, amelyben igen csípős hangnemben kritizálta az Egyesült Világok harcosait! Csak itt, a TMT-n, a Harcosok Csatornáján!

Justin sötét arckifejezéssel furakodott át az újságírók tömegén. Biccentett a két hústoronynak, akiket a Liao aréna rendelt ki öltözője őrzésére. Egyikük kitárta az ajtót, miközben a másik a tülekedő sokaságot tartotta kordában.

A helyiség biztonságában Justin nekitámaszkodott az ajtónak, és kiélvezte a fém hűvös érintését. Fekete hajtincsei alól még mindig izzadságcseppek csorogtak lefelé halántékán és nyakán. Elmosolyodott és ellökte magát az ajtótól.

– Voltál valaha ennyire közel, Gray?

A borotvált fejű mech-harcos megrázta a fejét. Odadobott egy vastag, fehér törölközőt Justinnak, és csak akkor válaszolt, miután az felitatta arcáról az izzadságot.

– Nem. Közelebb voltál, mint bármelyik mech-harcos, akit ismerek.

Justin horkantott, és felmutatta mesterséges karját.

– De nem közelebb, mint én voltam a múltkor. – Megtörölgette a nyakát a törülközővel. – A taktika, amit Wolfson alkalmazott, ugyanaz volt, amit az a másik Rifleman használt ellenem a Kitteryn. De Wolfson nem ismerte fel, hogy a módszer látványos ugyan, és jól néz ki a felvételeken, de van egy gyenge pontja.

– A Rifleman vékony hátsó páncélzata – vágta rá Noton.

– Úgy van – mosolygott Justin. – Igazság szerint nekem is csak akkor jutott eszembe, amikor abbahagytam a rohangálást. Dan öcsém – ő a Kell Kopóknál szolgál – egyszer elmesélte, milyen manővert hajtott végre a Slayerével egy Seamus Fitzpatrick nevű légizsoké. Csinált egy Immelmannt, és hátulról lőtte le a Riflemant, miközben az a raj többi gépére tüzelt.

– Merész húzás – mondta mosolyogva Noton.

– Bizony, merész – vonta meg a vállát Justin. – Billy hallhatta valahol, hogy a múltkoriban így intéztek el, és megpróbálta megismételni. De hát ismered a mondást…

– Melyiket?

– Ha egyszer bolonddá teszel, az neked szégyen, ha kétszer, az már nekem. – Justin levette magáról a hűtőmellényt, és az egyik kosárba lökte. – Hol van Kym?

Gray elmosolyodott.

– Azt mondta, majd később csatlakozik. Amíg ránk nem talál, én leszek a kíséreted. Azt hiszem, valami meglepetése van a számodra.

– Pompás! – mondta Justin, miközben belépett a zuhanyzóba, és behúzta maga mögött a függönyt. – Imádom a meglepetéseket.

32.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 20.

 

– Jelentést.

Kym nyújtózkodott, és belekortyolt a kávéjába.

– Egyenesen a miniszternek. Ma éjjel hallottam, hogy Gray Noton azt mondta, ő sebesítette meg Justint. Justin Xiang ártatlan.

Statikus pattogás hallatszott a hangszóróból, majd a férfi szokásos, érzelemmentes hangja.

– Magyarázza meg.

Kim rámosolygott a felszolgálóra, és egy kézlegyintéssel elhárította, hogy a lány újratöltse a csészéjét.

– A legutóbbi viadal során Xiang pontosan olyan helyzetbe került, mint a vallomása szerint a Kitteryn. A Rifleman ugyanazt a taktikát alkalmazta – jobbra fordulás, fegyverek átfordítása, majd balra fordulás –, amellyel egyszer már elcsípték Xiangot. Miközben ez történt, Noton a következőket mondta: „Ne csináld újra, Justin! Egyszer már megtettem veled! Jobb lett volna, ha én öllek meg…”

A testetlen hang most mintha lassabban beszélt volna.

– Összefoglalva: Noton vezette azt a Riflemant, amelyik a Kitteryn megsebesítette Justin Xiangot. Noton akkor valóban nem tartózkodott a Solarison. Konklúzió: a következtetése nagy valószínűséggel helyes.

Kym nyelvével megnedvesítette ajkát.

– Elmondjam Xiangnak? .

Újabb statikus zörej előzte meg a választ.

– Nem. Nincs rá felhatalmazás. Az információt a Komsztáron keresztül továbbítom. Folytasson mindent az eredeti tervnek megfelelően.

Kym bólintott. Még akkor is elgondolkodva kavargatta a kávéját, amikor a találkozó már rég véget ért. A szeretője vagyok. Mivel az Egyesült Világokból származom, megpróbálja leplezni előlem, de én látom a keserűségét. Végigfutott a hátán a hideg, amikor visszagondolt rá, mit mondott neki a férfi. Visszavághatna azért, amit a tárgyaláson elszenvedett, de közben elemésztené magát.

Megitta a kávét és a rejtett hangszóró felé pillantott. Remélem, hamarosan elárulhatom neki. Talán ez az egyetlen esély, hogy megmentsem Justin Allardot Justin Xiangtól.

Kym begombolta kabátját, és felhajtotta a gallért. A szokásos esti köd már szemerkélő esővé alakult. A sikátor felé irányította lépteit, és igyekezett a védőtetők alatt maradni, hogy megóvja ruháját a nyúlós nedvességtől. Még akkor is erre koncentrált, amikor belépett a sikátorba.

Az árnyékok táncba kezdtek körülötte, ahogy egy kéz kinyúlt felé a sötétségből. De Kym még így is túl gyors volt. Megragadta támadója hüvelykujját, ráfogott a csuklójára, és egyetlen csavarintással, nedves reccsenés kíséretében eltörte. Ezután megpördítette ellenfelét és visszalökte az árnyak közé. Amikor utána lépett, hogy végleg ártalmatlanná tegye, valami kemény csapódott a tarkójának és a világ darabokra robbant körülötte.

A teljeseb elkábult Kym előrebukott, és magatehetetlenül belezuhant a sikátor egyik tajtékos pocsolyájába. A langyos lé beborította arcát és haját. Durva kezek ragadták meg a hónaljánál, hogy még mélyebbre húzzák a sikátor belsejébe. A lakóépület mögött, ahol a keskeny átjáró apró, betonozott udvarrá bővült, az eddig őt vonszoló férfi egyszerűen a talajra lökte, mint egy csomag szennyest.

Egy csizmás láb siklott durván Kym jobb válla alá, és hátára fordította a nőt.

– Láthatod, Justin. Mondtam, hogy meglepetést tartogat a számodra. – Noton halk szavaiból fenyegetés áradt. – Megfoghatatlan, akár egy Javelin.

Kym felnézett Justinra, de a sikátorba szűrődő gyenge világítás miatt csak a férfi sziluettjét tudta kivenni. Ám Justin haragját még így is érzékelte. Az indulat úgy sűrűsödött össze a sötét alakban, akár a villámok egy viharfelhőben. A mech-harcos összefont karral állt. Istenem! – gondolta Kym. – Ő ütött le hátulról. A karjával!

Justin akadozó beszédéből csak úgy áradt a gyötrő fájdalom.

– Hol jártál az imént? Mit tettél? – Hangja hihető magyarázat után sóvárgott, de vállának indulatos remegése arról árulkodott, hogy egyik történetet sem fogja kielégítőnek találni.

Kym saját lábára nézett.

– Én… én csak… csak kávéztam!

Noton kacaja úgy csapott le rá, mint egy idegkorbács.

– Azt szeretnéd, ha meghámoznánk, mint egy hagymát, hogy megtudjuk az igazságot? Abban a kis étteremben szoktak utasításokat kapni a Davion ügynökök. Ne is fáraszd magad a tagadással. Tsen Shang is megerősítette.

Justin árnyalakja méginkább megnőtt, a férfi oldala mellé ejtette kezeit.

– Mit csináltál ott? – Hangja immár nem mentegetőzésért könyörgött. Magyarázatot követelt. – Válaszolj.

Kym metsző pillantást lövellt Noton felé.

– Ne higgy neki, Justin. Én szeretlek téged és Noton volt az, aki… áhh.

Justin balkezes pofonja hangos reccsenéssel törte darabokra Kym állkapcsát.

– Ribanc! – üvöltötte a férfi. – A bizalmamba férkőztél, elcsábítottál, csak hogy elrabolhasd az egész életem! – Justin fémökle újból felemelkedett, de ezúttal türtőztette magát. – Manipuláltál – de nem önmagad, saját céljaid miatt, hanem az őparancsukra1. – Egyik ujjával az étterem és az azon túl fekvő Black Hills felé bökött.

A fájdalom első jelentkezésekor Kym még képes volt tiszta elmével gondolkodni, de az újabb és újabb kínhullámok fokozatosan felmorzsolták józanságát, és elolvasztották magabiztosságát. A több hónap alatt felhalmozódott rettegés, amelyet beépített ügynöki tevékenysége alatt sikerült kordában tartania, végül szétáradt a belsejében. Hajthatatlan makacssága egyszeriben semmivé vált. Halkan nyöszörögve összegömbölyödött, felhúzott térdét a melle előtt átkarolta.

Ahogy ott feküdt, meghallotta egy kibiztosított pisztoly kattanását, rögtön után pedig érezte a halántékához nyomódó cső hideg érintését. Tehetetlenül várakozott, tudta, hogy nem szabadulhat az őt hatalmába kerítő rémülettől és kétségbeeséstől.

– Ne! – Justin kiáltása ütötte meg a fülét. Felismerte a mech-harcos hangját, de nyomát sem találta benne a jól ismert meleg lágyságnak és gyengédségnek. – Ne öld meg. Vidd ezt a szajhát a Davion nagykövethez. Van egy üzenetem a számára – és a többi főnöke számára is.

Kym megérezte Justin közelségét. Érezte az illatát, és egy másodpercre elevenen idéződtek fel gondolataiban szeretkezésük részletei.. Kezének – emberi kezének – érintésére, amikor a vállához ért, még szorosabban összezárta szemhéját. Ebben az érintésben már semmi nem maradt egy szerető bizalmasságából és finomságából. Ahogy egy órával ezelőtt még lett volna.

– Figyelj rám, Júdás és vidd el üzenetem annak a két stricinek, Hanse Davion hercegnek és Quintus Allardnak. – Justin szünetet tartott, amíg összeszedte gondolatait. – Elűztetek magatok mellől, mégis rajtam akarjátok tartani a kezeteket. De én nem vagyok a tulajdonotok, soha nem is voltam, és ezután sem leszek. Kíméljetek meg a cselszövéseitektől, hazugságaitoktól és hamis híreszteléseitektől. Nem akartátok, hogy a barátotok legyek, tekintsetek hát a legelszántabb ellenségeteknek.

33.

Tharkad

Donegal Körzet, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 24.

 

A Meier-Star Travel utazási iroda ügynöke merev mosollyal bámult a holofon képernyőjére.

– Meier-Star Travel, miben állhatok rendelkezésére?

A szürke szemszínét sötét kontaktlencse mögé rejtő, barna parókát viselő Melissa elmosolyodott.

– Szeretnék helyet foglaltatni egy új-avaloni utazásra.

Az ügynök bólintott.

– Közvetlen utazásra, körútra vagy helyi járatokra gondolt?

Melissa hallgatott, mintha a lehetőségeket mérlegelné.

– A közvetlen járattal három héten belül ott vagyok, igaz?

Az ügynök ujjai a terminál billentyűzetén zongoráztak. A Melissa képe alatti szövegablakban nemsokára adatok tűntek fel.

– Igen, három hét alatt. A gyorsaság vagy a kényelem fontosabb az ön számára?

– Kötetlen vakáció lesz, de júliusra vagy augusztusra Új-Avalonon szeretnék lenni. – Melissa vállat vont és ártatlanul elmosolyodott. –Tudja, még sohasem vettem részt csillagközi utazáson.

– Rengeteg utasunk van, akik először kelnek útra – bólintott megértően az ügynök. – Tehát a közvetlen utazással három hét alatt odaérhet, de ez bizony jelentős többletköltséggel jár.

Az ügyintéző felnézett, miközben Joana Barker hitelegyenlege jelent meg a képernyőn.

– A rövidebb tranzitidő sokba kerül. Több mint százezer kroner.

Melissa szeme tágra nyílt döbbenetében.

– Azt nem engedhetem meg magamnak! A tanári fizetésemből biztosan nem.

– Nos, márpedig helyi járatokkal nem fog odaérni nyárra. – Az ügynök begépelt valamit, majd elmosolyodott. – Viszont lefoglalhatok egy helyet önnek a Monopole Ezüst Sasára. Ez egy Monarch osztályú űrjáró, melyet extra kényelmi szolgáltatásokkal láttak el. Eljuthat vele Új-Avalonra a meghatározott időn belül, és olyan helyeket láthat az utazás során, mint a Skye, a Terra, a Fomalhaut és a Mallory Világa.

– Ennyi állomás, és mégis időben odaérünk? – kérdezte meglepetten Melissa.

Az iroda alkalmazottja megnyugtatóan mosolygott.

– Az űrjáró a Monopole tulajdona, de a rendszerről rendszerre történő ugrások független űrugrókon történnek. Így a Monopolé jóval nagyobb űrugró-flottához fér hozzá, mint arról a legtöbb cég akár csak álmodni merne. Mivel az űrugrók már a rendszerben várják az önök érkezését, ezért az újratöltő pontokon nem kell sokáig várakozniuk. Ez a magyarázata annak, miért tudnak közben bejárni ennyi érdekes világot.

– Tökéletesnek tűnik – bólintott Melissa.

Az ügynök gondterhelten ráncolta a homlokát.

– Az Ezüst Sas két nap múlva indul. Jelent ez önnek valami problémát?

– Nem igazán – rázta meg a fejét Melissa. – És mennyibe kerül?

– Nem túl drága. A luxusjegy ára húszezer kroner, de már nyolcezer-ötszázért is kaphat saját kabint.

– Ragyogó! – Melissa összecsapta a kezét.

Az ügynök bólintott, miközben ismét előhívta Joana Barker adatait.

– A jegyét átveheti az űrrepülőtéren. Az Ezüst Sas április huszonhatodikán startol. – Az alkalmazott leütötte a terminál „Enter” billentyűjét, és ezzel véglegesítette Joana Barker csillagközi utazását. – Kellemes utazás kívánunk – köszönt el végül.

Az egyesek és nullák szédítő sorozataként rögzített adatcsomagot üvegszálas hálózaton keresztül továbbították a Tharkad központi számítógépébe, majd onnan a Monopole cég rendszerébe. Itt elindult egy program, amely azonnal számlázta Joana Barker biztosítási díjait. (Az utazásra befizetett összegből így már csak ötezer kroner maradt.) További nyolcszázötven kroner került átutalásra a Meier-Star Ügynökséghez, majd Joana adatait továbbküldték a Repülésszervezési Részleghez.

A Repülésszervezésen alapos vizsgálatnak vetették alá Joana Barkert, hogy meghatározzák fizikai szükségleteit, és kiderítsék, milyen nehézségekkel járhat az utaztatása. Egészségügyi lapja alapján meghatározták orvosi ellátásának módját, és a szükséges gyógyszerekkel kiegészítették a hajó gyógyszertárát. Eközben a helyi üzletekben a közelmúltban rendezett bevásárlásai listáját és az éttermekben fogyasztott ételek nevét átküldték az Étkeztetési Osztályra. Legkedveltebb ételeit és az esetleges vallási kötöttségekből származó tilalmakat összehasonlították a tervezett menüvel. Ezeknek a kalkulációknak a végeredményét végül hozzáadták ahhoz az adattömeghez, amelyből lassanként kialakult az utazás végleges étlapja.

Joana Barker magassága, testsúlya, társadalmi helyzete és életkora az Elhelyezési adatbázisba került. Súlya határozta meg, hogy az űrjáró közepénél vagy inkább a pereme felé szállásolják-e el, hogy a hajó tökéletesen ki legyen egyensúlyozva az űrugrók közötti átszállás közben. Viszonylag alacsony életkora miatt – a számítógép elhitte a 25 évet – a mozgalmasabb fedélzetek egyikén utaltak ki egy kabint a számára.

Ismert érdeklődési köre, klubtagságai és iskolai végzettsége a hajó könyvtárának választékát módosította valamelyest. Asztaltársai kiválasztása az első néhány étkezés alkalmára egyáltalán nem okozott gondot. Az adatok szerint Joana Barker udvarias, szelíd viselkedése miatt szinte bármilyen társaságba jól beleillett. Kedvenc elfoglaltságai még színesítették is hajó fedélzetén választható időtöltések listáját; legvalószínűbb foglalatosságaira azonnal előjegyeztek néhány helyet a nevére.

A számítógép egységbe fonta ezeket a különálló adatszálakat, és kialakította Joana Barker végső profilját, majd az összesített adatokat továbbította a Lyrán Titkosszolgálat számítógépes rendszerébe. Bár Joana Barker maga is az LTSZ számítógépében született, a szerkezet ugyanolyan rutinokkal és ugyanazzal a módszeres alapossággal kutatta át a bűnügyi nyilvántartást. Fizikai jellemzői miatt Joana Barker neve bekerült egy szigorúan titkos állományba, amelyben Melissa Steiner potenciális hasonmásainak névsorát őrizték. Ezen az apróságon kívül azonban az LTSZ számítógépe semmi különlegeset nem talált, ezért továbbküldte a profilt a Bevándorlásra.

A Bevándorlás számítógépe átfutott Joana Barker orvosi lapján, és megállapította, hogy a meglátogatandó világokon kötelező összes oltással rendelkezik. Ekkor, mialatt újra összehasonlította az orvosi lapot a Skye-on fellelhető betegségek listájával, valami különös dolog történt. Joana Barker profiljáról egy másolat készült, és eltárolódott a RAM-ban, miközben az eredeti zavartalanul folytatta útját. A Bevándorlás visszaküldte a vízummal kiegészített adatcsomagot a Monopole rendszerébe egy üzenet kíséretében, amelyben kellemes utazást kívántak Joana Baker számára.

Joana Barker három órán keresztül várakozott a RAM-modulban. Ekkor egy elektromos impulzus kiszabadította onnan az adatot, és magával ragadta egy másik fejlett számítógépbe, amely alkotóelemeire bontotta a profilt. Ugyanekkor egy sornyi párhuzamosan kapcsolt processzor szinte határtalan információmennyiséggel kapcsolta össze a gépet. A Tharkadi Királyi Könyvtár rendszerének egyik rejtett kiskapuján keresztül a számítógép a profil minden bitnyi információját ellenőrizte.

Minden tökéletesen passzolt. Az iskolai végzettségekről szóló feljegyzések azonosak voltak a személyes aktáiban fellehetőkkel. Megerősítést nyert a legutóbbi lakhelyén töltött időtartam is. Számlaegyenlegének és orvosi lapjának adatai pontról pontra egyeztek az eredetiekkel. A számítógép mindent ellenőrzött, és mindent rendben talált.

Bár életének minden apró darabkája tökéletesen a helyére került, Joana Barker neve megdolgoztatta a komputert. Először összehasonlította a nevet a Barker család összes fellelhető generációjával. Sem Lucy – az anya –, sem pedig Benjamin – az apa – oldalán soha senkit nem hívtak Joanának, bár lehetséges egyezésként rábukkant egy Joan-ra. Megjegyezte a nyilvánvalónak tűnő kapcsolatot és Joana feljegyzett katolicizmusa figyelembevételével lefuttatott egy gyors ellenőrzést a szenteken, de csak egy újabb Joannal lett gazdagabb.

Az eredménnyel elégedetlenül átvizsgálta a rendelkezésére álló legnagyobb adatállományt. Visszaellenőrizte születésének évét – 3002-t –, tharkadi születési helyét, azután népszerűség szerint sorba rendezte a kor holovid- és popzenei csillagait. Némelyik névnél ugyan mutatkozott hasonlóság, de a valószínűség esélye olyan kicsi volt, hogy könnyedén képes volt kirostálni őket. Ezzel együtt, lehetséges jelöltként az eddigi két Joan mellé egy Yohanna-foglalkozására nézve pornókirálynő – is csatlakozott.

A még mindig elégedetlen program ezután még számtalan listát átvizsgált, amelyiken híres személyiségek szerepeltek. A politikusok és sportolók semmi kézzelfogható eredményt nem produkáltak. A történelmi alakok között feltűnt ugyanaz a Joan, aki a szenteknél is szerepelt, de egyéb hasznos adat innen sem került elő. A híres hajók vagy mechek neveinek ellenőrzése sem vezetett újabb egyezéshez.

A program végül a legfrissebben feltöltött adatbázist vette elő. Éhesen rágta át magát a 18., 19. és 20. századi irodalmon, több milliárdnyi névvel hasonlítva össze Joana Barkerét: A keresztnévhez talált egy tökéletes hasonlóságot: Joana, de annak a karakternek nem volt vezetékneve. A program azonnal megpróbálta visszanyomozni az információs hálózaton a rejtélyes Joanát. Ekkor bukkant rá egy másik hasonlóságra.

A Benjámin nevű apa és a Lucy nevű anya pontosan egyezett a Joana Barker profiljában szereplő nevekkel. A számítógép Benjámin ellenőrzése közben kiderítette, hogy a vezetékneve Barker volt, bár mindenki Sweeney Todd néven ismerte. A lánya, Joana még csecsemőkorában elvesztette őt, így soha nem is említették, hogy a vezetékneve neki is „Barker”. A mondát népszerűsítő írások mindig Joanaként említették a lányt, egyszerűen és szimplán csak Joanaként.

A program másodszor, majd harmadszor is újraellenőrizte az adatot. Az egyezés a tökéletes párosítás minden kritériumát kimerítette. Ennek hatására aktiválódott egy másik apró program, amely eddig mélyen a Monopole rendszerében rejtőzött. Ez a program lehívta az Ezüst Sas teljes utaslistáját, majd visszavonult anélkül, hogy a legkisebb nyomot is hagyta volna maga után.

A számítógép összegyűjtötte az eddig megszerzett információkat, beleértve a többi lehetséges azonosságot és a hozzájuk fűzött valószínűségi elemzést is, és az egészet útjára bocsátotta. Az adatcsomag több számítógéprendszeren is átszáguldott. Ahogy végighaladt a láncolaton, a számítógépek a küldemény minden nyomát törölték. Az adat két alkalommal fizikailag került át egyik gépről a másikra, mielőtt folytatta volna utazását.

A jelentés végül egy asztallapba épített monitoron jelent meg. Minden oldal végén szünetet tartott, hogy az olvasó könnyebben lépést tudjon tartani. Ilyenkor egy gombnyomásra új oldal jelent meg a képernyőn. A mindössze három oldalnyi áttekintés minden olyan adatot tartalmazott, amire a monitorról olvasó férfinek szüksége lehetett.

Aldo Lestrade herceg hátradőlt székében. Ridegen elmosolyodott és megnyalta ajkát.

– Tehát az arkónjelölt elhagyja a Nemzetközösséget. Egy Davion világról való elrablása minden bizonnyal hamarosan véget vet ennek a nevetséges szövetségnek.

Jobb kezével végezve a műveletet, Lestrade herceg kimásolta a dokumentumból az utaslistát és az útitervet, majd egy rejtjelező programmal kódolta a dokumentumot. Ezután összetömörítette az adatcsomagot és útnak indította Tharkadról Solarisra, Enrico Lestrade felé.

Lestrade herceg végül törölte az állományt számítógépe memóriájából.

– Bon Voyage, Melissa Steiner. Ne felejtsen el írni.

Andrew Redburn átnyúlt a gyertyafényes asztal felett, és megfogta Misha Auburn kezét. A lány rámosolygott, ő pedig viszonozta a mosolyt, de csak akkor szólalt meg, miután a felszolgáló egy kocsira halmozta a tányérokat, és elhagyta a lakosztályt.

– Köszönöm, hogy velem vacsoráztál ma este.

Misha megszorította a kezét.

– Köszönöm a meghívást. Minden tökéletes volt. – Anélkül, hogy elengedte volna Andrew kezét, felállt, és a kanapéhoz sétált.

Mindketten egy időben kezdtek beszélni.

– Én… – kezdték mindketten, ahogy helyet foglaltak a párnázott bútoron. A két fiatal arcán zavarodottság terült szét, azután egyszerre elnevették magukat. Andrew előzékenyen biccentett Mishának, de a lány megrázta a fejét.

– Először te, Andrew.

Andrew habozott, majd félénken elmosolyodott.

– Tudod, mennyire élveztem a veled töltött időt. Annyira, hogy nem is gondoltam a távozásra. A holnapi nap egyezségkötésekkel, jelentésírással, és este még egy átkozott fogadással fog telni. – Andrew hangja fokozatosan elhalkult. – De nem akarok úgy elmenni, hogy ne mondjam el, mit érzek veled kapcsolatban.

Misha elmosolyodott, és végigsimított Andrew arcán.

– Én is élveztem a közösen eltöltött időt. – Kezét a hadnagy kézfejére helyezte.

Andrew szomorúan csóválta a fejét.

– Annyira kellemes volt veled, hogy legszívesebben itt maradnék. –Vállat vont. – De sajnos nincs más választásom. Még a gondolattól is irtózom, hogy a Kitteryn kell vesztegelnem, több mint kétszáz fényévnyire innen.

Misha nevetett.

– Pontosan 141,24 fényév távolságra. – Lenézett összekulcsolt kezükre, majd újra Andrewra pillantott. – Megnéztem, amikor hallottam róla, hogy az Ezüst Sason fogsz utazni.

Andrew magához szorította a lányt, és hosszan megcsókolta. Misha szenvedélyesen viszonozta a csókot, majd a csók után szorosan a hadnagyhoz simult.

– Tudom, mit érzel, Andrew Redburn, mert én is ugyanazt érzem – suttogta. – De mindössze annyit tehetünk, hogy kiélvezzük azt, amit most a magunkénak mondhatunk… amíg még megtehetjük.

34.

Tharkad

Donegal Kerület, Lyrán Nemzetközösség

3027. április 26.

 

Ardan Sortek szívből megrázta Andrew Redburn kezét.

– Sok szerencsét, Andrew. Jó utat kívánok hazafelé. – Az ezredes visszalépett az arkónjelölt mellé. Melissa belekarolt Ardanba, és kivonultak a VIP váróból, hogy biztosítsanak némi időt Andrew és Misha számára.

Andrew kierőszakolt magából egy zavart kuncogást, de a belsejében dúló érzelmi vihar elmosta a hangot, mielőtt még elég meggyőzővé válhatott volna. Misha odajött hozzá, ő pedig olyan hevesen magához szorította, ahogy csak a lány vastag, szürke gyapjúköpenye engedte. Karjának védelmében Misha a mellkasához szorította az arcát, majd csókot lehelt a nyakára.

– Nagyon fogsz hiányozni, Andrew.

– Tudom, Misha. Tudom. – Megcsókolta a lány ajkát és homlokát, majd újra szorosan átölelte. – Visszajövök. – Szelíden elmosolyodott. –Nem ígérem, hogy minden héten küldök neked egy holokazettát, vagy hogy minden hónapban írok levelet, de nem foglak elfelejteni és biztosan visszatérek.

Misha bájos mosolyát még az arcán lassan lefelé csorgó könnycseppek sem tudták elcsúfítani.

–Várni foglak – suttogta halkan.

Andrew megfogta a lány kezét, és egy utolsó, hosszú pillantás erejéig kartávolságnyira tartotta magától. Végül elengedte, és belépett az Ezüst Sas beszállóemelvényébe. Még egyszer megfordult, hogy integessen Mishának, mielőtt elnyelte volna az űrjáró sötét gyomra. Andrew elképzelte, ahogy jóval lejjebb, a kereskedelmi utasok előcsarnokában Joana Barker a sorban várakozik, hogy a hajó fedélzetére léphessen.

Gyorsan elért saját lakosztályáig, ahol húsz kroner borravalót adott a hordárnak a csomagszállításért. Mennyire különbözik azoktól az űrjáróktól, amelyeken eddig utaztam – gondolta Andrew, miközben a csodálattól tágra nyílt szemmel fürkészte a lakosztályt.

Tharkadi szobájához képest ugyan az Ezüst Sason bérelt szállása kissé szűkösnek számított, de a berendezés vetekedett a palota bútorzatával. Az aranyozott szegélyek, a tükrök és a metszett kristálylámpák, kombinálva az atlaszselyem drapériákkal és a faborítással olyanná tették a helyiséget, mint amilyenek egy évezreddel ezelőtt a Terra óceánjait hasító hajók kabinjai lehettek. A falakat és a mennyezetet borító steppelt szövet ugyan megbontotta ezt a hasonlóságot, de Andrew tudta, hogy biztonsági okokból szükség van rájuk. Ha az átszállóhajtómű bedöglik, amikor éppen egy bolygó gravitációs mezőjén kívül vagyunk, akkor súlytalanságba kerülünk.

A nappali szoba két, egymással derékszögben elhelyezett bőrkanapéval büszkélkedhetett, egyik a lakosztály ajtaja felé, a másik pedig a kis hálószoba irányába nézett. Közöttük egy alacsony, üveglapos asztalt helyeztek el. A sarokban, közvetlenül balra a bejárattól két bőrborítású fotel fogott közre egy faasztalt, amin egy kicsi, szerény kinézetű holoképernyő állt. A mellette elhelyezett tartóban különféle magazinok színes lógójával díszített hololemezek sorakoztak.

Andrew megrázta a fejét. Emlékezett, egyszer említette Simon Johnsonnak, hogy rendszerint ezeket az újságokat olvassa. És Simon nem felejtette el… Andrew megremegett a gondolatra. Egy ember, akit soha nem szeretnék az ellenségeim között tudni.

A hálószobába vezető átjáró melletti ajtó a fürdőszobába nyílt. A két bejárat között egy fából készült szekrény magasodott. Andrew odalépett, és kinyitotta a bútor felső ajtaját. Egy holovíziós monitort és egy nagyobb méretű lemez/kazetta lejátszó készüléket talált benne. A szekrény alsó tárolórészében, gondosan rögzítve az alacsony gravitációban fellépő problémák megelőzése miatt, különféle szeszesitalokkal teli üvegek sorjáztak.

A hitetlenkedéstől még mindig a fejét rázó Andrew belépett a hálószobába. A helyiség nem volt túl nagy, de a fiókos szekrényeket a válaszfalba építették, így ezzel is megtakarítottak némi helyet. A külső válaszfal mellett elhelyezett ágyával szemben két kényelmes szék és egy fából készült asztal egészítette ki a szoba berendezését. A régebbi korokat idézve négy stabil tartótúdról áttetsző függönyök és baldachinok borultak az ágy fölé.

Andrew elmosolyodott. A függönyök leginkább moszkitóhálóra emlékeztették, de a hasonlóan felszerelt – bár korántsem ilyen luxussal berendezett – katonai űrjárók hálóhelyei alapján tisztában volt vele, hogy a hálók megakadályozzák az utast az alvás közbeni elrepülésben. Ha a hajón megszűnik a gravitáció, egy egyszerű kapocs elengedi a felhúzott hálót és ráborítja az ágy nyitott oldalára. A védőfüggönyt ezután elektromágnesekkel rögzítik, hogy az utas ne tudjon kilebegni alóla. Igen kellemetlen ébredés lenne, gondolta Andrew, ha kirepülne az ágyából, azután hirtelen visszatérne a gravitáció.

Andrew visszatért a nappaliba, és rávetette magát az egyik kanapéra.

– Igaza van, Sortek ezredes, azt hiszem, élvezni fogom az utazást.

Melissa mogorva tekintettel mérte végig a hordárt, aki az ajtón belépve rögtön a földre ejtette csomagjait. Végül rámosolygott az alkalmazottra, de csak akkor sikerült némi reakciót kisajtolnia belőle, amikor a férfi kinyújtott, izzadó tenyerébe nyomott egy anyja képmásával díszített kroner érmét. A hordár undorodva elhúzta a száját, és gyorsan visszavonult, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elkaphat valamilyen betegséget. Az ajtó panaszosan felsírt, ahogy távoztában behúzta maga mögött.

– Hát ez óriási! – Melissa megrázta a fejét és szemügyre vette faborítású szállását. Kinyújtott mutatóujjával megnyomkodta a burkolatot. – Mesterséges cellulóz borítású műanyag. – Három hosszú lépéssel átvágott a szobán, és megbökdöste a bejárattal szemben elhelyezett kanapét. – Ággyá alakítható – kézzel!

Összefonta maga előtt a kezét, és lerogyott a kanapéra. A kabin, melyet körülbelül kétszer olyan hosszúra tippelt, mint amilyen széles volt, a Nemzetközösség kevésbé civilizált világain fellelhető katonai szállásokra emlékeztette. A bútorzat praktikus volt, és minden kétséget kizáróan jóval gazdagabbnak számított, mint amilyet Joana Barker valaha is birtokolhatott volna. Némileg használt állapotuk azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a valódi luxusfedélzetek valamelyikéről szállíthatták őket erre az alsóbb emeletre. A szomszédos kabin lakójával közös zuhanyzóba vezetett. E mellé volt elhelyezve egy asztalka, melybe egy egészen apró monitorú holovíziós berendezést építettek.

Melissa érezte a hajótest enyhe remegését, ahogy a legénység elindította a kilövőrakéták begyújtási folyamatát. A hajtóművek óriási energiaigénye miatt a világítótestek pislákolni kezdtek, és Melissa hirtelen fájdalmas ürességet érzett. Torkát mintha láthatatlan marok szorította volna össze, ajka idegesen remegett. Kicsorduló könnyein keresztül csak elmosódottan érzékelte szobája körvonalait.

Megállj! Melissa ökölbe szorított jobbjával a combjára sújtott. Joana Barker ebben a helyzetben biztosan nem sírna. Hiszen ez az ő „nagy kalandja”.

Megrázta a fejét és masszírozni kezdte fájós lábát. De én nem vagyok Joana Barker. Én Melissa Arthur Steiner arkónjelölt vagyok. Nem akarok ebben a patkánylyukban lakni, én ennél sokkal jobbat érdemlek.

Gondolatainak legmélyéről egy rosszindulatú hang idézte fel legrejtettebb kételyeit. Érdemelsz? Valóban, kis hercegnőm? Kiérdemelni csak akkor lehet bármit is, ha már elértél valamit. Mit értél el eddigi életed során, bőség gyermeke? Éles kacaj visszhangzott lelkében. Most pedig, Melissa Arthur Steiner, elkezdhetsz dolgozni azért, amit annyira arrogánsan hiszel, hogy kiérdemled. Légy tanúja néped életkörülményeinek. Éld át ugyanazokat a szellemi és testi megaláztatásokat, melyeket ők kénytelenek átélni. Azután – és csak azután – lehet róla szó, hogy bármit is kiérdemelj.

– Nos, Redburn hadnagy, itt láthatja az Ezüst Sas alaprajzát. – Stefan von Breunig a pilótafülke stílusúra kialakított parancsnoki híd hátsó falán elhelyezett, kivilágított ábrára mutatott. – Sokban különbözünk a többi Monarch osztályú űrjárótól, mert az utasfedélzetek megnagyobbítása érdekében megszüntettünk két rakodócsarnokot. Hozzávetőlegesen 350 utas elhelyezésére vagyunk képesek, és ehhez mérten kibővítettük a megnövekedett populáció ellátásához nélkülözhetetlen készleteket.

Andrew bólintott, és ujjával a rábökött a fal közepén világító ebédlőhelyiségre.

– Úgy látom, csak egyetlen étkezőjük van. Eddig azt hittem, a Monarchon az utasok besorolása szerint osztják fel az étkezőhelyiséget.

Von Breunig felnevetett, és beletúrt rövidre nyírt fehéres-szőkés hajába.

– Amikor a Monopole felújította az Ezüst Sast, a fejesek úgy döntöttek, eltekintenek az utasok megkülönböztetésének szokásától. Az étkező két fedélzeten helyezkedik el. – Rámutatott a vastagabb vonalakkal jelölt válaszfalakra és átjárókra. – Igaz, hogy a hajó tengelyénél kapott helyet, de külön megerősítettük az esetleges balesetek elkerülése érdekében. Úgy vettük észre, az átlagos utasok szívesen vetnek néhány pillantást az önhöz hasonló hírességekre. – A kapitány ezután egy kisebb helyiségre hívta fel a figyelmet, az Andrew lakosztályával azonos fedélzeten. – Bár az Ezüst Sas szolgáltatásait tekintve az egyenlőségre törekszik (ezáltal megspórolva az azonos funkciójú helységek építésével járó többletköltségeket), mindazonáltal van egy külön étkezési és kikapcsolódási célokat szolgáló területünk arra az esetre, ha el szeretné kerülni a találkozást a fedélköz utasaival.

Andrew egy pillanatra megdöbbent, majd kirobbant belőle a nevetés.

– Kapitány, ha nem a kormányom állná a cechet, én magam is fedélközi lennék. Ahogy azt már az élelmezési tisztnek is elmondtam, kifejezetten szeretnék a többi utassal együtt étkezni. – Andrew megvonta a vállát. – Meg aztán, miért üljek egy asztalnál olyan emberekkel, akikkel semmilyen közös vonásom nem lenne, ha az engem megillető osztályon utaznék?

Von Breunig kapitány barátságosan elmosolyodott, és kezet nyújtott Andrew-nak.

– Hadnagy, ez esetben hadd üdvözöljem még egyszer, tiszta szívből az Ezüst Sas fedélzetén.

35.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 5.

 

– Hazudik, Gray – csóválta a fejét Justin.

A kapellán tolmács kicsavarodott nyakkal meredt a mech-harcosra, aki ebben a pillanatban lendült be a cathayi bérlakás nyitott ablakán. Justin biccentett a Gray Noton és a tolmács között ülő idősebb kapellán férfinak, de kezét eközben sem húzta elő szürke vászonkabátja zsebéből.

– Az öreg azt mondta, hogy emlékszik az elrejtett lőszerszállítmány pontos helyére.

Noton tunikájánál fogva megragadta a tolmácsot.

– Shih, meg akartad tartani az információt, hogy később jó pénzért elpasszolhasd nekem, mi? – Noton visszalökte a székébe a férfit, de az ülőalkalmatosság a lendülettől átbillent, és a tolmács elterült a padlón. –Justin, mondd meg az öregnek, hogy tizenötezer C-jegyet fizetek neki, ha elárulja, hová rejtette el az egysége a lőszert és még egyszer ugyanennyit, ha a lelet beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Justin térdre ereszkedett az idős férfi előtt. Barátságosan rámosolygott az öreg kapellánra, és fejet hajtott előtte. Lassan, dallamos hangon tolmácsolta Gray ajánlatát.

Az aggastyán, egy fél évszázaddal ezelőtti, Marik Ház ellen indított balszerencsés Liao offenzíva utolsó túlélője végighallgatta a javaslatot és bólintott, majd gondosan megválogatott szavakkal ismertette Justinnal az utánpótlás-raktár pontos rejtekhelyét. Visszaemlékezését kibővítette a bolygóról távozó bajtársai által felállított csapdák leírásával is. Amikor az öregember szünetet tartott, Justin szóról szóra továbbította az elhangzottakat Notonnak.

Gray elégedetten felállt, és átnyújtott az öregnek egy ezüst fogadószelvényt. Justin rosszallóan ráncolta a homlokát, de Noton megnyugtatta.

– A legutóbbi csatádra feltett tét. Megnyerted, nem emlékszel?

Justin arcvonásai semmiféle érzelmet nem tükröztek. Talán valóban megnyertem a harcot, de legalább ugyanannyit veszítettem is.

– De, persze. – A kapellán tolmács felé fordult. – Ha zaklatni merészeled ezt az embert, ha bárki is ellopja a pénzét, akkor magam szegődök a nyomodba a Yen-lo-wanggal.

– Wo-dong. Megértettem.

A harcos elfordította a fejét a tolmácstól, aki lassan feltápászkodott, és elhagyta a lepusztult épületet. Justin és Noton tiszteletteljesen meghajoltak az öreg felé, aki még mondott valamit, mielőtt kiléptek volna az ajtón. Justin válaszolt, majd csatlakozott á sötét előcsarnokban várakozó Notonhoz.

– Mit mondott, Justin? – Noton kénytelen volt a töredezett gipszfalhoz lapulni, mert három üvöltő kisgyerek csörtetett át a szűk folyosón.

Justin mosolyogva tért ki a száguldó kölykök útjából.

– Azt mondta, térjünk vissza nyugodtan, amikor még adakozóbb kedvedben leszel.

– És mit válaszoltál?

– „A vastag erszény nem jelent üres fejet.”

Noton felnevetett. A két férfi elhagyta a bérházat, és az egyik hátsó, macskaköves kis utcácskában parkoló Tájfunhoz sétált. A jármű mellől két tong-tag indult feléjük, és bólintottak Justinnak. Noton már nyúlt volna a zsebébe, hogy kifizesse a légisiklót őrző fiatal bandatagokat, de Justin acélkeze megállította mozdulatát.

– Ne tedd, Gray. A Yen-lo-wang miatt őrizték, és mert tisztelettel bántunk az öreggel. – Justin viszonozta a tongosok köszöntését. – A pénz kisebbé tenne téged a szemükben.

Noton csak akkor szólalt meg, miután mindketten beültek a járműbe, és a sirályszárnyú ajtók a helyükre kattantak.

– Sokat tudsz a kapellán szokásokról, de nem hiszem, hogy mindez a véredben van. Én félig Marik, félig Steiner vagyok, de gyakorlatilag semmit nem tudok a Marik tradíciókról.

Justin kényelmesen befészkelte magát a Tájfun puha plüssülésébe.

– Mindössze ötesztendős voltam, amikor apámmal távoztunk a Konföderációból, de már akkor folyékonyan beszéltem az angol és kapellán nyelvet. Bár a szüleim elváltak, kapellán nagyszüleim továbbra is családtagnak tekintettek. Két alkalommal látogattam meg őket – apám mindkétszer egy konferenciára volt hivatalos. Sakharai vizsgáim elvégzése óta pedig folyamatosan a Liao határvidékre voltam kinevezve. Rengeteg időm és alkalmam volt csiszolgatni a tudományomat.

Noton elgondolkodva bólintott.

– Figyelj rám, Justin. Tudod, hogy információüzérként dolgozom. – Noton hüvelykujjával az öregember egyre távolodó otthona felé bökött. – Rátalálni valakire, aki ismeri egy régtech készlet rejtekhelyét – csupán szerencse kérdése. A legtöbb dolog azonban, amivel foglalkozom, az üzletek nyélbeütése igen sok agymunkát és komoly szervezői készséget igényel. Azaz csupa olyan dolgot, amiben te is nagy vagy.

Justin aprót bólintott, de csöndben maradt.

– Már biztosan rájöttél, hogy kapcsolatban állok a bolygó összes hírszerző ügynökségével. Mindannyian jelen vannak – Maskirovka, LTSZ, BBE, THMM. – Noton nevetett. – Szerintem még a Marik-féle SAFE is képviselteti magát, bár az utolsó egységeik is széthullottak és leöldösték egymást a legutóbbi polgárháborúban.

Noton Justinra nézett.

– Nagyon jól megélek abból, amit csinálok, és hasznát tudnám venni egy hozzád hasonló fickó képességeinek a dolgok koordinálásában. – Noton bekanyarodott annak az épületnek a föld alatti garázsába, ahol az irodáját működtette. – Szeretném, ha a társamnak tekinthetnélek.

Mindketten kiszálltak a járműből és Noton előreengedte Justint az utcaszintre vezető mozgólépcsőn. Felérve elővarázsolt egy mágneskulcsot, majd kinyitotta a hátsó ajtót. Justin követte barátját a szekrényekkel és polcokkal telezsúfolt, elsötétített szobába. A bejárattal szembeni falon ajtó vezetett Noton irodájába.

Justin Noton mögött lépett a helyiségbe, és a hatalmas termetű férfi intésére helyet foglalt az egyik széken.

– Mit kívánsz tőlem pontosan? – kérdezte végül.

Noton hátradőlt a székében, és összeérintette ujjhegyeit.

– Nem akarom, hogy eláruld apádat…

Justin a földre köpött.

– A pokolba apámmal és az egész Egyesült Világokkal! Milyen apa az, aki egy szajhát dug a fia ágyába, hogy kémkedjen utána?

Noton bólintott.

– Rendben – mondta és arcvonásai elégedettségről árulkodtak. – Egyszerűen fogalmazva, a dolgok pontosan erről szólnak. Marik, Liao és Kurita egyaránt átkozottul jól fizet a Steinert és Daviont érintő információkért. Azonfelül a Steiner és Davion birodalmak bizonyos elemei is tejelnek a saját házuk tájáról származó hírekért.

Justin eltöprengett.

– Arra gondolsz, hogy Michael Hasek-Davion információkat akar Hanséról?

– Nem elképzelhetetlen – válaszolt Noton mosolyogva –, de nem egészen erre gondoltam. Most a Steinerek ellen dolgozó Steinerekről beszélek. – Megfordult, és kihúzott egy irattartót az asztalán tornyosuló kötegből. Januárban Enrico Lestrade báró utasítást adott, hogy tervezzem meg egy űrjáró eltérítésének akcióját. Ugyanazon az éjszakán, amikor az első csatádat vívtad itt – azaz valamikor februárban –, kifizette az első részletet, én pedig elküldtem embereimnek az előzetes információkat.

Noton felnyitotta a dossziét.

– Nem egészen egy héttel ezelőtt Lestrade elküldte az útvonaltervet. Amilyen gyengeelméjű, mellékelte az utaslistát is. Mindenesetre továbbítottam az információt az embereimnek, hogy a Fomalhaut mellett álljanak készen a hajó eltérítésére. Elkapják a célpontot, akit Lestrade ügyfelei – név szerint Frederick Steiner herceg és Aldo Lestrade herceg – kívánnak, és onnantól a hercegek már játszhatják saját kis hatalmi játékaikat.

Justin lassan bólintott.

– Szépen kitervelt akciónak tűnik. Azt is látom, mit értesz szervezés alatt. De mennyit kasszírozol egy ilyen üzleten?

Noton felnevetett.

– Normális esetben százezer C-jegyet kaszálnék, de Lestrade még tartozik Fuh Teng és Billy Wolfson harca miatt. – Az információkereskedő összeráncolta a homlokát. – Sok pénzembe kerültél, Justin, de szerencsére nem vagyok haragtartó.

– Én sem. – Justin mosolyogva, rezzenéstelen tekintettel hazudott. – Miért nem sajtolsz ki többet Lestrade-ből?

– Nem tesz jót az üzletnek – csóválta a fejét Noton. – Egyébként pedig kamatostul fogja visszafizetni. Az az utaslista legalább ennyit ér a többi vevőnek is.

Justin a mappáért nyúlt, miközben Noton folytatta:

– Időről időre azzal is megbíznak, hogy ássak elő némi információt egy-két személlyel kapcsolatban, akiknek a neve szintén megtalálható a listán. Az embereim annak fogják kiszolgáltatni a hajót, aki a legtöbbet fizeti érte, és én fogom meghatározni a vevő személyét. Amint a lista elterjed, megindul a licitálás.

Justin bólintott, de a listába pillantva megdermedt az „Andrew Redburn hadnagy” név láttán. A mech-harcos elvigyorodott.

– Hmm, látok itt néhány nevet, akikért csinos kis váltságdíjat lehetne bezsebelni.

– Én is említettem Lestrade-nek, mielőtt még a kezembe került volna a lista – bólintott Noton. A megbízói makacskodtak a bérem miatt, amely meghaladta a költségkeretüket.

Justin felállt és kihúzta magát. Néhány másodpercig még tanulmányozta az utaslistát, majd becsukta a mappát, és visszaadta Notonnak.

– És a többiek biztosan vevők lesznek rá?

Noton az órájára pillantott.

– Tsen Shang egy órán belül megérkezik. Tízezret fog ajánlani, de feltornászom huszonötre. Akkor megkaphatja a hajó koordinátáit. – Justinra vigyorgott. – Nos, mit szólsz? Partnerek vagyunk?

Justin elmosolyodott, és ép kezét Notonnak nyújtotta.

– Amíg a halál el nem választ.

36.

Új-Avalon

Crucis Határvidék, Egyesült Világok

3027. május 5.

 

Hanse Davion az irodájába lépő Quintus Allardra pillantott. A miniszter végigmérte a szobában tartózkodó harmadik személyt, majd rövid tétovázás után egy hololemezt helyezett az asztalra.

– Bocsásson meg, hercegem, de nem tudtam, hogy ennyire elfoglalt.

A herceg felállt, és megkerülte íróasztalát.

– Szóra sem érdemes. Ismerik már egymást? Quintus Allard, Kestrel grófja, a Titkosszolgálati, Hírszerzési és Műveleti Minisztérium vezetője, bemutatom Robere Gruizot bárót. A bárót Michael herceg küldte hozzánk, hogy elősegítse a Kapellán Határvidék és az Egyesült Világok többi része közötti műveletek összehangolását.

Quintus Allard mosolyt erőszakolt az arcára, miközben kezet rázott az új-syrtisi nemessel. Hanse észrevette és meg is értette barátja viszolygását. A barna bőrt és a hájas testet még lehetett a gének számlájára írni, de az ápolatlan férfi személyes higiéniájának teljes hiánya elég volt ahhoz, hogy a herceg visszasírja Vitios grófot.

A báró, amint eleget tett szociális kötelezettségének, azonnal a fogát kezdte piszkálgatni.

– Örülök a találkozásnak, Quintus. Már sokat hallottam önről. Mielőtt elindultam volna otthonról, meggyőződtem róla, hogy megkaptam minden oltást a Kentares influenza ellen.

– Igen, olvastam a dossziéját. – Quintus ismét magához vette a lemezt, és a herceg lejátszóegysége fölé hajolt. Ahogy a lemez behelyezése után lassan felemelkedett, a herceg szokatlanul szürkének és összetörtnek látta miniszterét.

– Mennyire rossz a hír?

Quintus megcsóválta a fejét.

– A kép egyre tisztábbá válik, hercegem. – Mielőtt helyet foglalt volna, úgy fordította a Hanse által felkínált széket, hogy egyszerre tarthassa szemmel a képernyőt és a herceget.

– Távozzak? – kérdezte a báró kelletlenül.

– Miért tenné? – lepődött meg Hanse Davion. – Nincsenek titkaim Michael előtt. Az ő küldöttjeként ön is hasonló bánásmódot érdemel. Elvégre mindannyian az Egyesült Világok nemesei vagyunk. – A herceg egy másik székre mutatott, Gruizot pedig úgy huppant bele, mint egy kötelességtudó gyerek. – Quintus, folytasd a beszámolód, légy oly kedves.

– Talán a legfrissebbekkel kezdeném – mondta Quintus fáradtan, és Hanse számára úgy tűnt, mintha barátja leeresztett volna.

– Április huszadikán Justin Xiang egy kihívásos viadalon megölte Billy Wolfsont. A viadal után Justin interjút adott. A nyilatkozat csak húsz nap alatt ért ide. – Quintus megnyomott egy gombot a holovid távirányítóján. – Támaszkodjon meg, hercegem. Elég csúnya lesz.

A holovid képernyőjéről az izzadt, hűtőmellényt viselő Justin tekintett le rájuk. A riporter befejezte a kérdést, Justin pedig hűvösen elmosolyodott.

– Hogy mit gondolok az ellenfeleimről? Azt gondolom, Billy Wolfson tipikus példánya a világokbeli fajnak. Szűklátókörű idióta volt, aki azt hitte, faji tisztaságából adódóan már eleve felsőbbrendű egy magamfajta kevert vérűnél. Talán elfeledkezett róla, milyen könnyedén felülkerekedtem rajta már az előző alkalommal is. Vagy az is lehet, hogy csalásnak tartotta, hasonlóan a többi győzelmemhez. Képtelen volt elfogadni, hogy én vagyok a jobb harcos, és tévedéséért az életével kellett fizetnie.

A riporter félbeszakította.

– És mi a véleménye a Világok harcosainak nyomasztó fölényéről, különösen a Nyílt Osztályban?

Justin gúnyosan horkantott.

– Tudom, mit takar a kérdése. Az érdekli, mit gondolok Philip Capet-ról, ugye? – Justin humortalan nevetése félbeszakította a riporter erőtlen tiltakozását. – Nos, elmondhatom magának, hogy véleményem szerint Philip Capet Hanse Davion tökéletesen idomított majma. Davion egy gyáva féreg, aki ilyen alakokkal végezteti el azokat a feladatokat, amikhez nincs elég vér a pucájában. A becsődölt Galtorhoz hasonló hadjáratokban derék embereket küld a végzetükbe, és nagyvonalúan átsiklik a tény fölött, hogy alkalmatlansága miatt egyre többen halnak meg. Ugyanaz a nóta, ahogy Philip Capet a halálba hajszolta Billy Wolfsont és Peter Armstrongot. Saját felfogása szerint magyarázta el nekik a bátorság fogalmát, de elfelejtette figyelmeztetni őket, hogy ha velem kerülnek szembe, megváltoznak a játékszabályok.

– Mit akar ezzel mondani, Justin?

Justin arca kifejezéstelen gránitmaszkká merevedett.

– Elhitette velük, hogy az igazi harcosoknak nincs szükségük katapultülésre. Szerinte, ha egy pilótának van módja katapultálni, akkor kritikus helyzetben túl korán fogja elhagyni a mechjét. Ezt tanította a háborúban, ahol fiatal, lelkiismeretes katonák haltak meg miatta, és ezt prédikálja az itteni mech-harcosoknak is, akik vakon sétálnak a végzetükbe, csak hogy megpróbáljanak megfelelni a férfiasságról alkotott nézeteinek. Igen, Capet és mestere, Hanse Davion mindketten rettegő vénasszonyok, akik bárki háta mögé képesek elrejtőzni, aki hajlandó teljesíteni a parancsaikat – a következményekre pedig magasról tesznek.

Quintus megnyomott egy gombot, mire a képernyő elsötétedett. Hanse Davion hátradőlt székében. Összeérintett ujjhegyei elrejtették arckifejezését, de a szeméből jól láthatóan sütött az indulat. Gruizot fröcsögő nyállal értelmetlen, dühös hadarásba kezdett, tekintette ide-oda ingázott Hanse Davion és a képernyő között.

Quintus halkan megköszörülte a torkát.

– Hercegem, kérem, bocsásson meg nekem. Tudom, mennyire felkavaró ez a riport, de higgye el, nem lóg ki a többi hencegő nyilatkozat sorából, amelyeket a mech-harcosok szoktak adni győztes csatáik után.

Hanse lassan bólintott.

– Justinnak ez volt a hatodik áldozata?

– És mindegyikük az Egyesült Világokból – válaszolt Quintus. – Mellesleg a legutolsó söpredékről van szó, akiknek a kiiktatásával még jól is jártunk.

Gruizot hevesen gesztikulálva előbbre csúszott a székén.

– De a mi polgáraink voltak, Quintus.

Hanse látta, hogy Quintus ingerülten Gruizotra néz, és gyorsan közbevágott.

– Attól tartok, igazat kell adnunk Gruizot bárónak. Pontosan azért, mert az Egyesült Világok állampolgárai, nem hagyhatjuk, hogy csak úgy egyszerűen lemészárolják őket. Nincs a közelben egy ügynökünk, aki eltehetné láb alól?

Quintus nagyot nyelt.

– Felség, van itt még valami más is, ami talán választ adhat a kérdésére. – Hanse jóváhagyólag bólintott, mire Quintus folytatta: – Justinhoz közel álló ügynökünk legutóbbi jelentésében beszámolt róla, hogy megtudta, Gray Noton volt az a pilóta, aki a Kitteryn megsebesítette Justint. Véletlenül meghallotta Noton néhány szavát, s ebből arra következtetett, hogy a férfi jelen volt annál a bizonyos rajtaütésnél. Szerinte a Kitteryn Noton irányította a Riflemant.

Hanse összehúzott szemöldökkel gondolkodott.

– Mindig is éreztem, hogy egy Urbanmech igen gyenge választás lett volna egy teljes Stinger század kifüstöléséhez…

– Én is hasonló következtetésre jutottam, felség – hangsúlyozta nyomatékosan Gruizot.

Quintus biccentett a báró felé.

– Az ügynök jelentésére támaszkodva ráuszítottam az Elemzést Gray Notonra. Az előzetes információk szerint azokban a napokban nem tartózkodott a Solarison, így akár átruccanhatott a Kitteryre is. Ezenkívül összehasonlítottam Justin történetét Noton néhány egykori csatájával. Noton nem csak hogy kiváló harcos, de szinte kizárólag Riflemant használt. Számos esetben harcolt Stingerek csoportja ellen a Justin által leírt taktikával.

Hanse megfontoltan bólintott.

– Nos, akkor tehát… vissza kellene hívnunk a fiát. Nyilvános ceremónia keretében bocsánatot kérek tőle, azután cafatokra szaggatom Vitios grófot.

Gruizot báró láthatóan megrettent, de Quintus Allard esélyt sem hagyott neki a hozzászólásra.

– Attól tartok, Justin a Belső Szféra minden kincséért sem térne vissza.

– Azt mondja, teljesen ártatlan, mégsem akar visszajönni? – kérdezte meglepetten Gruizot.

– Gyerünk, Quintus – nyomott el egy mosolyt Hanse. – Magyarázza meg. Félek, hogy elvesztettem a fonalat.

Quintus jól hallható szusszanással fújta ki a levegőt.

– Az ügynökömet megtámadták, miután leadta a Notonról szóló jelentést. Noton már régóta tudhatott a ténykedéséről, de eddig nem buktatta le. Most azonban rájött, hogy a lány meghallotta önkéntelen nyelvbotlását, és lecsapott, mielőtt az elmondhatta volna Justinnak is.

– Noton tehát rájött, hogy a mi ügynökünk, és meggyilkolta – foglalta össze Hanse.

Gruizot fájdalmasan elflntorodott.

– Sajnálatos veszteség…

– Nem, felség, nem ölte meg. – Quintus egyik zsebéből előhalászott egy papírdarabkát. – Már éppen el akarta mondani Justinnak, mit tett vele Noton, de Justin egy pofonnal elhallgattatta. – Quintus jelentőségteljes mozdulattal felemelte balját, mire a herceg arca megrándult. – Az ütés következtében eltört az állkapcsa. Noton egyik embere le akarta lőni, de Justin megakadályozta. A következő üzenetet bízta rá, hogy adja át nekünk:

„Elűztetek magatok mellől, mégis rajtam akarjátok tartani a kezeteket. De én nem vagyok a tulajdonotok, soha nem is voltam, és ezután sem leszek. Kíméljetek meg a cselszövéseitektől, hazugságaitoktól és hamis híreszteléseitektől. Nem akartátok, hogy a barátotok legyek, tekintsetek hát a legelszántabb ellenségeteknek.”

– Ezt a pimaszságot! – Davion tenyerével az asztalára csapott. –Ahányszor csak baráti kezet nyújtanánk neki, mindig visszautasítja. –Hanse a miniszterére nézett. – Vannak még ott ügynökeink, akik el tudják takarítani az útból?

Quintus néhány pillanatnyi habozás után megrázta a fejét.

– Nincsenek. Befészkelte magát a cathayi tong sorai közé. Ő Solaris kapellán bajnoka, és túl sokan tartják szemmel. A régi lakóhelyéről közvetlenül Cathay-be költözött, ott pedig nem férhetünk hozzá.

Hanse csalódottan morgott.

– Kivel harcol legközelebb?

– Philip Capet vérére szomjazik – válaszolt Quintus –, de Capet nem köteles elfogadni Justin kihívását. Capet a Nyílt Osztályban szerepel, Justin módosított Centurionja viszont túl könnyű ehhez az osztályhoz. De Capet sem gyengeelméjű, biztosan nem hagyna ki egy esélyt, hogy végezhessen Justinnal.

Hanse hirtelen elmosolyodott.

– Küldjön Philip Capet-nek egy Alfa prioritású üzenetet a Komsztáron keresztül. Ezt üzenem neki: ha sikerül végeznie Justin Xianggal, saját világot és egy mech-ezredet ajándékozok neki.

– Briliáns terv, hercegem. Egyszerűen tökéletes! – búgta hízelegve Gruizot báró.

Hanse meg sem hallotta a báró dicséretét. Habozva nézte Quintust, . majd vonakodva megszólalt:

– Bocsásson meg, Quintus, hogy magán keresztül adom ki ezt a parancsot. Tudom, hogy Justin a fia, és biztosan nem viseli könnyű szívvel a döntésem.

Quintus megrázta a fejét.

– Én egyengettem az útját abban a reményben, hogy egyszer hozzám hasonlóan ő is a Davion Házat fogja szolgálni. – A miniszter a holovid sötét képernyőjére meredt. – Ha először nem is árult el minket, most megtette. Ahogy aznap már mondta, nekem nincs többé Justin nevű fiam.

Hanse megértően bólintott.

– Mi van a solarisi ügynökünkkel?

A THMM minisztere a fejét csóválta.

– Lebukott. Noton kapcsolatai miatt valószínűleg már minden ellenségünk ismeri a valós kilétét.

Hanse egy másodpercig gondolkodott, mielőtt határozott volna.

– Hívja vissza Új-Avalonra, és ha visszatért, tudassa vele, hogy új feladatom van a számára.

– Parancsára, felség.

– Van még valami, Quintus?

A miniszter arcán halvány mosoly tűnt fel.

– Néhány jó hírt is hoztam. j

– Kiegyensúlyozza a rosszakat? – kérdezte felvont szemöldökkel Hanse.

– Azt hiszem – bólintott Quintus. – Az Ezüst Sas április huszonhatodikán elhagyta Tharkadot. E hónap huszadika körül, Fomalhautnál fog az Egyesült Világok területére lépni, és számításaink szerint június közepén ér Új-Avalonra.

Gruizot, aki a Lyrán Nemzetközösségből érkező hajó említésére hegyezni kezdte a fülét, meglepetten vonta fel a szemöldökét.

– Miért ez a kitüntető figyelem egy kereskedelmi járat iránt?

Quintus gunyoros tekintettel pillantott a báróra.

– Valóban nem tudja? Azzal a hajóval tér vissza Andrew Redburn hadnagy. Azt gondoltam volna, ön legalább figyelemmel kíséri a Kapellán Határvidék legújabb hősének útvonalát.

– Tudja, az a sok feladat és kötelesség… – hebegett zavarában Gruizot.

– Megértem – bólintott Quintus.

– Ez aztán a jó hír – mondta Hanse, miközben szélesen mosolygott. – Valóban ellensúlyozza a rosszakat.

37.

Skye

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 5.

 

Andrew Redburn udvariasan kihúzta Joana Barker székét, amikor csatlakoztak Erik Mahler nyugalmazott hauptmannhoz és feleségéhez az ebédlőasztalnál. Mahler felállt és megvárta, amíg Joana elhelyezkedik, majd egy intéssel Andrew-t is hellyel kínálta.

– Alig vártam a mostani étkezést, mióta reggel elolvastam a beosztást. – Mahler a balkonra pillantott, ahol a hírességek nagy többsége az ebédjét fogyasztotta. – Alig tudom elhinni, hogy hajlandó elvegyülni az untermensch között.

Andrew szélesen elmosolyodott.

– Hauptmann, igazán tudnia kellene, hogy nincs olyan mech-harcos, aki képes lenne ellenállni bájos felesége és Joana vonzerejének.

Az ősz hajú katona mosolyogva megszorította elpiruló felesége kezét.

– Valóban igaza van, hadnagy. – Mahler átnyújtotta Andrew-nak az itallapot. – Esetleg egy pohár bort? És ön, Miss Barker? Tegnap este kipróbáltuk a nekkari fehéret, és kimondottan kellemesnek találtuk.

Joana beleegyezően bólintott, Andrew pedig továbbra is mosolyogva válaszolt.

– Legyen, de csak ha két üveggel rendelünk, és az én számlámra írjuk. Tekintsék Hanse Davion herceg baráti figyelmességének.

Mahler összecsapta kezét.

– Kitűnő.

– Nem bánik ön egy kicsit nagyvonalúan a főnöke pénzével? – kérdezte Joana csípősen, miközben éles pillantást lövellt Andrew irányába.

Andrew széthajtogatta és a térdére igazgatta asztalkendőjét.

– Mint tudja, kedves Joana, Hanse Davion megrögzött agglegény, így nincs felesége, aki elszórhatná a pénzét. – Andrew rövid szünetet tartott, jobb kezét szája elé tartva aprót köhintett. – Meg aztán a herceg is megosztja birodalmának haditechnikai fejlesztéseit a Lyrán Nemzetközösséggel. Igazán nem róhatja fel nekem, hogy együtt borozgatok önökkel.

Hilda mosolyogva játszadozott világosszőke hajának egyik hosszú tincsével.

– Nagyra értékeljük a figyelmességét, hadnagy, és igazán jó véleményünk van az uralkodójáról. A legtöbb lyránhoz hasonlóan mi is azt gondoljuk – Joanára pillantott, aki egyetértően bólintott –, hogy az arkón és a herceg által aláírt megállapodás mindkét nemzet számára előnyökkel jár majd.

– Köszönöm, én is osztom nézetüket egy boldog és békés jövő reményét illetően.

Az asztalukhoz érkező pincér elkezdte felszolgálni az ebédet, miközben társa egy kortynyi bort töltött Andrew poharába. Miután Andrew kitűnő minőségűnek találta az italt, a felszolgáló a többieknek is töltött. Az ebéd könnyed és felületes csevegéssel telt el, az egymás számára idegen emberek kíváncsi érdeklődésének jegyében. A tányérok eltakarítása után, a konyak fogyasztása közben azonban már komolyabb témák is szóba kerültek.

Mahler összeráncolt homlokkal vizsgálgatta a pohárban hullámzó aranysárga folyadékot.

– Hadnagy, ha jól emlékszem; ön a Kitteryn állomásozott. Mit gondol erről a Justin Xiangról?

Andrew mozdulatlanná dermedt.

– Justin Allard volt a parancsnokom, Jól ismertem és nagyon kedveltem őt.

– Ja, de valóban áruló lett?

– Bocsásson meg, hauptmann Mahler – mondta komoran Andrew –, de én nem hiszem. Jelen voltam a tárgyalásán, amely leginkább egy Michael Hasek-Davion által szponzorált boszorkányperre emlékeztetett. Nem volt az valódi tárgyalás, csak egy nevetséges paródia.

Mahler elgondolkodva lebiggyesztette ajkát.

– Ön azt állítja, Allard nem lehet áruló, de akkor mi van az Egyesült Világok elleni kirohanásaival? Saját kezűleg végezte ki a Világok szinte összes solarisi harcosát. Ez bizony olyan vendetta, amilyenre még egy drakón is büszke lehetne.

Andrew vigyázva összehajtogatta asztalkendőjét, és óvatosan az asztalra helyezte.

– Én meg tudom érteni Justin dühét és sértődöttségét. Teljes mértékben átérzem egy igazi mech-harcos gyűlöletét, amelyet a Játékok Világának álkatonái iránt érez, és nem tudok neheztelni rá, amiért az összeset megöli, akivel csak szembekerül…

Joana előrehajolt.

– Bocsásson meg, Andrew, de azt hiszem, hauptmann Mahler nem Xiang mech-harcosi képességeit kérdőjelezte meg. Még itt, a Nemzetközösségben is sokan látták a tárgyalótermi kitöréséről készült felvételt. Hanse Davion az életét ajánlotta fel neki; még abban is egyetértett vele, hogy a tárgyalás visszataszító körülmények között zajlott le. Kiállt az ártatlansága mellett, és minden jól végződhetett volna.

Andrew dühösen szusszantott.

– Bocsásson meg, Miss Barker, de mivel ön tanár, nem is várhatom el, hogy megértse, milyen érzés mech-harcosnak lenni. – Redburn gyorsan Mahlerhez fordult. – Uram, ön hosszú évek kemény szolgálata után vonult nyugdíjba. Ön mit szólt volna hozzá, ha pályafutásának végéig íróasztal-szolgálatot kellett volna ellátnia? Hogyan viselné, ha ön lenne az az ember, akit „Hanse Davion kimentett az igazságszolgáltatás kezéből”? El tudta volna fogadni az emberek tekintetéből sugárzó kételyt, vagy a tudatot, hogy szeretett uralkodója, akit egész életében hűségesen szolgált, nem bízik meg a hűségében?

Mahler némán megrázta a fejét, de Joana nem elégedett meg a válasszal.

– Ha Xiang valóban annyira tisztelte uralkodóját, hogyan illethette ilyen borzalmas rágalmakkal? A hajó holovid mozijában megnéztem Xiang legutolsó csatáját, és hallottam, mit mondott Hanse Davionról. Annak az embernek minden szavából csak úgy csöpögött a méreg. Ha valaha érzett is szeretet a hercege iránt, az mára már rég kihalt belőle.

Andrew hirtelen felpattant.

– Ha ki is halt, Miss Barker, akkor a politika oltárán veszett oda. Remélem, senki sem ringatja magát abban a hitben – legyen akár arkón vagy csak egy perifériái kalózkirály hogy joga van ezt tenni egy másik emberi lénnyel.

Redburn fejet hajtott Mahlerék felé.

– Ha megbocsátanak…

38.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027 Május 5.

 

Tsen Shang gyanakodva lökte be a Gray Noton dolgozószobájához vezető átjáró ajtaját. Előrenyújtott jobb kezének hosszú, pengeéles körmein, melyeket az ügynök előzőleg idegméreggel kent be, megcsillant a helyiségből kiszüremlő halvány fény.

Shang belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Tekintetével gyorsan felmérte a helyiséget, de nem nyúlt semmihez. Minden olyannak tűnt, mint legutóbbi látogatásakor. Lefújta az egyik iratkupacon felhalmozódott vékony porréteget, és megállapította, hogy minden a lehető, legnagyobb rendben van. Kivéve, hogy Noton nem siet a fogadásomra.

A Maskirovka ügynöke harcra készen összekuporodva, árnyékként suhant át a raktárszobán. A Noton irodájába vezető előszobából pillantotta meg először az egykori mech-harcost. Felegyenesedett, és merészen belépett a dolgozószobába.

Noton az íróasztalára tett lábbal, előrebukott fejjel ült a székén, mintha éppen csak elszenderedett volna. Shang a férfi nyaki artériájához nyomta egyik ujját, de a pulzus hiánya és Noton bőrének hűvös tapintása csak megerősítette, amit már amúgy is észrevett. Gray Noton meghalt.

Shang hüvelyk- és mutatóujja közé fogta a halott férfi állát és felemelte a fejét, de ahogy megmozdította, Noton feje ellenállás nélkül a jobb vállára bukott. Nocsak, eltörték a nyakát. Shang figyelmesen megszemlélte Noton vastag bikanyakát. Pontos, kemény ütés lehetett.

Az ügynök figyelme az asztal felé fordult. Átkutatta az iratok és feljegyzések rendetlen halmait, de semmi, figyelemre méltót nem talált. Ezután az élettelen test mögé lépett, és az asztal fiókjainak tartalmát vizsgálta meg, majd végül leemelte a falról a trófeát. Ezt Noton évekkel ezelőtt nyerte egyik viadala során, melyet a Marik Gyárban vívott.

A fenébe! Ezt is megtalálta. Shang végigfuttatta tekintetét a félhold alakú, megolvadt vágásnyom mentén, ahol valaki nagy szakértelemmel, valószínűleg egy lézer segítségével kimetszette Noton faliszéfének zárját. Kitárta a széf kerek ajtaját, és benézett az üresen tátongó páncélszekrény belsejébe. A Maskirovka ügynöke hitetlenkedve csóválta a fejét.

Ránézett Noton holttestére. Mivel érdemelted ki ezt, Noton? Shang vállat vont. Még ha tudnál is beszélni, kétlem, hogy válaszolnál a kérdésemre. Így hát nekem kell megtalálnom a feleletet, és ha szükséges, bosszút állnom érted.

Az utca túlsó felén egy árnyékba borult kapualjból Justin figyelte a Noton irodájából távozó Shangot. Megvárta, amíg az ügynök beszáll Feicui típusú légisiklójába, és elindul az utca vége felé, mielőtt kilépett volna rejtekhelyéről a sötét mellékutcára. Miközben a jármű a sarkon befordulva eltűnt a szeme elől, Justin mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta a levegőt.

Leguggolt, és újból a Noton széfjéből elhozott páncélkazettát kezdte tanulmányozni. Szilárdan megtámasztotta a sikátor talaján, és bal kezének ujjait ökölbe szorította. A zárat egyetlen gyors ütéssel szétzúzta. Justin felnyitotta a kazettát, és elismerően füttyentett a tartalma láttán.

– Te aztán tartogatsz meglepetéseket, cimbora.

A ropogós C-jegy kötegekkel kibélelt kazettában fél tucatnyi különféle útiokmány hevert olyan személyek adataival, akik mindannyian Gray Noton személyleírásával, fényképével és ujjlenyomatával voltak ellátva. Rábukkant két kicsi noteszre is, az egyik nevekkel és telefonszámokkal, a másik viszont kódolt szöveggel volt teleírva. Nem túl bonyolult rendszer, de némi időbe bele fog telni a megfejtése. Úgy tűnik, mintha egy napló lenne az üzleti tranzakcióiról.

Justin kifordította kabátjának bal zsebét, és óvatosan szétbontotta a varrást. A pénzt és a dokumentumokat becsúsztatta a résen, és gondosan elrejtette őket a kabát bélésében. Végül, a doboz legalján egy kulcskarikára lelt, rajta néhány mágneskulccsal. Ezt a nadrágzsebébe süllyesztette, a páncéldobozt pedig a sikátor kövét borító szemétkupacok közé lökte.

Justin felvette a földről, és kinyitotta a dossziét, melyet előzőleg Noton mutatott neki. Az alkonyati félhomályban újból átolvasta az Ezüst Sas utaslistáját, és önkéntelenül elmosolyodott, amikor tekintete megakadt Andrew Redburn hadnagy nevén. Miután becsukta, a mappába épített tűzkapszula fölé emelte bal kezét és összenyomta az apró kidudorodást. Szintetikus ujjai között füstcsíkok szálltak felfelé, majd kisvártatva lángnyelvek nyaldosták körül fémkezét. Justin félrehajtotta az irattartót, és figyelte, ahogy lassan elemésztik a lángok. Amikor a tűz kihunyt, a maradványok közé lépett, majd lábának egyetlen, könnyed mozdulatával szétszórta a hamvakat.

Andrew, amiért mindig megbíztál bennem, nem adom át a dokumentumot a Maskirovkának. Ez minden, amit tehetek érted. A többi már rajtad múlik. Sok szerencsét, barátom.

39.

Summer

Skye Szigete, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 6.

 

– Egy pillanat! – Melissa Steiner gyorsan jobb szemébe illesztette a barna kontaktlencsét és elfordult a tükörtől. Kitárta a kabinajtót, majd kis híján ugyanilyen gyorsan be is csapta, amikor felismerte látogatóját. – Mit akar?

A pipacsvörös ábrázatú Andrew Redburn a cipőjét tanulmányozta elmélyülten.

– Fegyverszünetet. Fegyverszünetet… és bocsánatot.

Melissa hátralépett, és beengedte Andrew-t a kabinba.

– Foglaljon helyet, hadnagy. – Fagyos hangsúlya meghazudtolta szavainak szívélyességét. Az ajtó hangos kattanással csukódott be a mech-harcos mögött.

Melissa az apró hűtőszekrény felé intett.

– Megkínálhatom valamivel?

– Nem, köszönöm – rázta meg a fejét Andrew és felnézett, pillantása találkozott a lány kemény tekintetével. – Rájöttem, hogy a tegnap éjszakai mondandóm nem nyerte el a tetszését és szeretnék bocsánatot kérni a kényelmetlenségért, amit hirtelen távozásommal okoztam. Mahleréknél is jártam.

Melissa bosszúsan felhorkant, és haragosan összevonta szemöldökét.

– Örömmel tapasztalom, hogy szorult valamennyi jó modor is magába, hadnagy! – Rangjának említése ostorcsapásként vágott végig Andrew-n, és önkéntelenül hátrahőkölt. – Úgy tűnik számomra, az Egyesült Világok tisztjeinek pimaszsága csak akkor válik megrögzötté, miután elérik a századosi rangot.

Andrew állkapcsában megfeszültek az izmok.

– Igen, valami hasonlóra számítottam, de nem tetszik a rejtett utalás arra, hogy esetleg soha nem lesz esélyem az előléptetésre, Miss Barker. Azt nyugodtan gondolhatja, hogy nem a társadalmi rangjának megfelelően viselkedtem önnel, sőt, talán meg is sértődhet, de ne is számítson rá, hogy emiatt bármilyen hátrányt fogok szenvedni. – Karját a mennyezet felé lökve felmordult. – Én bocsánatot kérni jöttem ide, de maga teljességgel lehetetlenné teszi!

A kontaktlencsék ellenére Melissa szeme lángokat lövellt.

– Lehetetlenné? Maga a lehetetlen alak! Mégis, milyen reakciót várt tőlem, miután szépen kioktatott, hogyan is kell bánnia egy uralkodónak az alattvalóival? Micsoda arcátlanság! Kihasználta a helyzetet, hogy Miss Barker nem utasíthatja vissza vagy nem védekezhet az állításai ellen. És igen, valóban megsértett.

Andrew szorosra zárt szemmel bólintott, és lassan ellazította megfeszült izmait.

– Igen, igaza van. – Fejét rázva a lány kanapéjához sétált. Nehézkesen lehuppant a bútorra, majd összeszorított tenyérrel, könyökével a térdére támaszkodva előrehajolt. – De el sem tudja képzelni, mit érzek.

– Mire gondol, Andrew? – Melissa is helyet foglalt a hadnagy mellett. A Redburn hangjából sugárzó fájdalom azonnal semmivé olvasztotta eddigi dühét.

Andrew ádámcsutkája megemelkedett, ahogy a férfi nyelt egy nagyot.

– Mélyen tisztelem Justin Allardot. Álmomban sem kívánhattam volna tökéletesebb felettes tisztet, és minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy áttörjem az előítéletek; falát, amelyet a kitteryi kadétok emeltek maguk és kapellán származású parancsnokuk közé. Még amikor elbocsátotta Capet őrmestert, akkor is megvédtem minden támadástól.

Andrew az arkónjelölt felé fordult, és Melissa meglátta a hadnagy szemében összegyűlő könnycseppeket.

– Amikor a kapellánok rajtunk ütöttek, fogalmam sem volt róla, mit tegyek. Legszívesebben Justinra bíztam volna mindent, de ő átadta nekem a parancsnokságot. Semmi mást nem mondott, de hallottam a hangján, hogy megbízik a képességeimben. Tisztában volt vele, hogy nem hagyom cserben, és legjobb tudásom szerint harcoltam, hogy rászolgáljak erre a bizalomra. Visszavontam és újraszerveztem az embereimet. És valami csodálatos módon sokkal sikeresebben keveredtünk ki egy kétségbeejtő helyzetből, mint az elméletileg lehetséges lett volna. – Andrew elfordította a fejét és összekulcsolt ujjaira meredt.

Melissa kinyújtott kezével megérintette Andrew vállát, és érezte a hadnagyban felhalmozódott feszültséget. Alsó ajkát fogai közé szorította, de semmi értelmes nem jutott eszébe, így hát tovább hallgatott.

Andrew, mintha észre sem vette volna az érintést, folytatta:

– Emlékszem a Valkyrie roncsira, és hogy mennyire összetörtnek éreztem magam, amikor felfedeztem, hogy elveszítette az egyik kezét. Akkor már tudtam… olyan érzésem volt… hogy az élete gyökeresen meg fog változni. Azután jött a tárgyalás és az a töméntelen rágalom. Egyszerűen beleroppant.

– Miután a Summerre ugrottunk, megnéztem Justin és Wolfson harcának felvételét – mondta Andrew halkan. – Hallottam, ahogy gyalázza Hanse Daviont. Én… én képtelen voltam elhinni, de azt hiszem, most már mindent jobban értek. Sajnálom. – Megrázta a fejét. – Úgy látszik, sosem ismertem Justint eléggé…

Melissa átkarolta Andrew nyakát.

– Szerintem pedig nagyon is jól ismerte, de a tárgyalás mély sebeket hagyott benne. Az emberek ilyen gyökeres változásokra is képesek. – Úgy ejtette ki a szavakat, mintha megkeserítenék a szája ízét. – Csak abban reménykedem, hogy ez a változás nem minden esetben a rosszabbik irányban történik.

Andrew csodálkozva emelte rá tekintetét.

– Nem egészen értem.

Melissa a kabin közepére sétált, és megállt a hadnagynak háttal. Átkarolta magát, és úgy tűnt számára, mintha gúnyos kacaj visszhangja töltötte volna be a körülötte lévő teret.

– Volt egy időszak, amikor én is kétségbe vontam őseim uralkodási módszereit, akárcsak ön a múlt éjjel. Egyesek bolondnak, mások fontoskodó kölyöknek tartottak. De voltak olyanok is – mint például Aldo Lestrade, a legrosszabb közülük –, akik egyszerűen csak lekezeltek, amit pedig gyűlöltem. Megfogadtam, hogy a hozzá hasonlókat akaratom erejével fogom megtörni, amikor majd utolér a sorsom, és arkónná válok. – Lassan megfordult. – Az uralkodást úgy tanították nekem, mintha csak valamiféle játékról lenne szó. Igen, valóban sokat kellett tanulnom, Thelos Auburn pedig bevezetett a történelem rejtelmeibe. Több unalmas tényt ismerek a Lyrán Nemzetközösségről, mint amennyire bárki is emlékezni képes. És mégis, minden nehézség ellenére, én vagyok az arkónjelölt.

Andrew zavarodott arckifejezése láttán elmosolyodott.

– Bármit képes vagyok megoldani. Azokat az udvaroncokat, akiket nem tudok elbűvölni, megfenyegethetem. Már kisgyerekként megtanultam, hogyan szerezzek meg valamit egy mosollyal vagy fejedelmi paranccsal. Röviden: rájöttem, hogy az arkónjelölt mindig győz – de ez néha csak kegyetlen módszerekkel sikerülhet.

– De ezt biztosan ki fogja nőni – csóválta a fejét Andrew.

Az összefont karral álló Melissa vállat vont.

– Igazán? Talán így van… Egy bizonyos intellektuális szintet elérve valóban megtanultam, mit jelent uralkodni. A kapott leckék merőben elméletinek bizonyultak. Nem hibáztathatom a tanáraimat, hiszen hogyan lehetne megtanítani valakit helyesen uralkodni? Hadd mondjak egy példát. Tegyük fel, hogy a századán rajtaüt a túlerőben lévő ellenfél. El tud menekülni előlük, de az egyik mech lábízülete tönkremegy. A pilóta és a harci gép is megsemmisül, kivéve, ha maga megfordítja az egységét és a védelmére siet. Ugyan képes lesz elterelni a támadást az egyik harcosáról, de cserébe az egység többi tagjának életével kell fizetnie. Mit tenne ez esetben?

Andrew egy percig fontolgatta a választ, majd bólintott.

– Hátrahagynám a harcost, hogy megmentsem az alakulatomat.

Melissa elmosolyodott.

– Tehát a puszta létszám miatt lemondana egy jócselekedetről. – Szomorúan megcsóválta a fejét és a földre szegezte pillantását. – Eközben pedig abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy a harcos szenvedés nélkül hal meg, és talán még drágán is adja az életét, hogy több időt biztosítson a társai számára. Valójában viszont egyáltalán nem lesz fájdalommentes a halála. És hasonló a helyzet az ön Justin Xiangjával is. – Egyik kezét felemelte, hogy megelőzze Andrew megjegyzését. – Ahogy ön idefáradt, hogy bocsánatot kérjem, nekem is ugyanez a kötelességem. Ön teljesen jogosan szólalt fel a barátját sújtó csapások ellen, én viszont megpróbáltam meggyőzni, hogy a tettei teljesen szükséges következmények. – Félénken elmosolyodott. – Ha azt gondolnám, hogy egy szimpla bocsánatkérés újból teljes emberré varázsolhatná, azonnal szólnék a hercegnek, hogy tegye meg.

Andrew bólintott, és alaposan átgondolta a Kitteryn történtek óta lezajlott eseményeket.

– Fenség, igazán köszönöm a segítségét, de a felvétel megtekintése után attól félek, hogy Justin mindörökre elveszett a számunkra.

HARMADIK KÖNYV

40.

Solaris VII (A Játékok Világa)

Rahneshire, Lyrán Nemzetközösség

3027. május 6.

 

A pisztoly hátrahúzott ütőszegének kattanása elég hangos volt ahhoz, hogy Justin felriadjon könnyű szendergéséből. Álomittasan megfordult, és fejét felemelve szemügyre vette Tsen Shangot. Az íróasztal lámpájának fényében a Maskirovka ügynökének sziluettje olyan feketének látszott, mint a rajta lévő ruházat. A fénysugarak csak a pisztoly hosszú csövéről verődtek vissza.

Justin feltornyozta maga mögött a párnát, és hátát a fejtámlának vetve ülő pozícióba tornászta magát. Bal karját felemelte, hogy védje szemét a lámpa erős fényétől, és elvigyorodott.

– Nyugodtan elteheti a mordályt.

Tsen Shang enyhén jobbra billentette a fejét.

– Valóban? Meggyilkolta Gray Notont – el kell ismernem, szép munka volt –, miért kellene hát megbíznom magában?

Justin vállat vont.

Shang kissé feljebb billentette a pisztoly csövét.

– Noton birtokában volt egy dokumentum, amelyre igényt tartok. Megegyezhetnénk az árban. Ugyanazt az összeget vagyok hajlandó fizetni, ha átadja nekem.

– Sajnos, nem eladó.

A fegyvercső ismét Justin fejére irányult.

– Nem szükséges alkudoznom magával, Xiang. Egyszerűen le is lőhetem, utána pedig csak át kell kutatnom ezt a helyet.

– Nem találná meg – csóválta a fejét Justin. – Megsemmisítettem, és ezért még hálás is lehetne.

Shang kezében meg sem rezdült a pisztoly.

– Magyarázza meg – követelte.

Justin elmosolyodott, és nagylelkűen bólintott.

– Hogy egyszerű és érthető legyek, Noton a KEO-nak dolgozott, csapdát akartak állítani a Maskirovkának. A dokumentum segítségével rábírta volna magukat, hogy katonákat, mecheket és pénzt áldozzanak egy teljesen felesleges küldetés teljesítésére.

Shang leeresztette a fegyvert, de nem tette vissza a tokjába.

– Tovább. – Hátranyúlva elfordította a lámpát, így az tovább már nem vakította el Justint.

– A dokumentum egy Ezüst Sas nevű hajó utaslistája volt. Két utas nevében azokat az álneveket ismertem fel, amelyeket apám és felesége szoktak használni utazásaik során. A Maskirovka egy-két nap alatt lenyomozta volna ezeket a neveket. Láthatja hát az információ felbecsülhetetlen értékét.

Amikor Shang egyetértően bólintott, Justin folytatta:

– Noton terve szerint az Ezüst Sast elrabolták, majd egy bizonyos bolygóhoz szállították volna – melynek nevét személyesen tőle kapta volna meg –, hogy váltságdíjat csikarjanak ki az utasok szabadon engedéséért cserébe. A Kapellán Konföderáció biztosan nem szalasztotta volna el a lehetőséget, hogy lecsaphasson a Davion biztonsági szolgálat fejére, és erre különösen jó alkalom kínálkozott volna, amikor éppen visszatérőben van a Lyrán Nemzetközösségben elvégzett titkos küldetéséből.

– Nem, valóban nagy hiba lett volna, ha hagyjuk kicsúszni a markunkból. – Shang helyet foglalt Justin ágyának túlsó végén. – És hogyan jött rá az átverésre?

– Babona – mosolygott Justin. – Apám és a felesége soha nem utaztak ugyanazon az űrugrón, nehogy a K-F hajtómű esetleges meghibásodása miatt korán elárvuljanak a gyerekeik. – Justin előrehajolt. – Ami méginkább felkeltette a gyanakvásom, hogy amikor a kórházban feküdtem, láttam egy férfit, aki megszólalásig hasonlított Hanse Davionra, meg egy másikat, aki akár az apám is lehetett volna. A hasonmásokat biztosan azért hozták létre, hogy megtévesszenek valakit. Azt is tudom, hogy Davion bosszút esküdött Liao ellen, de el sem tudom képzelni, miért.

Justin figyelte Shang merengő tekintetét. Két rész kórházi pletyka és egy rész színtiszta marhaság, meghintve egy kis családi anekdotával. Ez elég időre elaltatja Shang gyanakvását, hogy Andrew biztonságba juthasson. Most pedig jöhet a kézzelfogható bizonyíték.

– Nézze csak meg a kabátom zsebét.

Shang bal kezének kiélezett körmével felhasította a zsebet, és előhúzott belőle néhány összehajtogatott papírlapot. Amint széthajtogatta, rögtön felismerte, hogy a dokumentumok Noton képével és személyleírásával ellátott azonosítási papírok. Végigtanulmányozta őket, és felmordult.

– Ellátták őt új személyazonossággal.

Justin bólintott.

– Megpróbáltam a lelkére beszélni, meggyőzni, hogy ne adja el magának a listát. Szemlátomást csak arra gondolt, hogy önök mindössze egy ezredet fognak veszíteni, amikor megpróbálják megszerezni a hajót. Azzal érveltem, hogy maga biztosan iszonyú dühös lesz, mire ő azt válaszolta, hogy majd küld egy mentegetőző levelet a verdei villájából. Még azt is kitalálta, hogy az akció részleteit kiárusítja itt, a Solarison.

Justin felemelte bal kezét, és hagyta, hogy tompa puffanással az ágyra hulljon.

– Visszautasítottam az ajánlatát.

Shang saját zsebébe csúsztatta a személyi okmányokat.

– Lenyűgöző. – Fejet hajtott Justin előtt és a harcos spártaian egyszerű lakásának ajtaja felé indult. – Még találkozunk, Justin Xiang. Egyenlőre azonban hadd fejezzem ki a Maskirovka köszönetét az eddig elvégzett munkájáért.

Justin hanyagul bólintott.

– Hanse Davion egyik bikájának leölése különösen nagy élmény volt. – Justin jobb kezének mutatóujját állához érintette, és összehúzott szemmel az ügynökre nézett. – Kíváncsi lennék, mit fog szólni a herceg, amikor tudomást szerez Philip Capet haláláról?

41.

Fomalhaut

Drakónis Határvidék, Egyesült Világok

3027. május 11.

 

William Pfister, a Meridián űrugró kapitánya úgy remegett a dühtől, amennyire csak hájas teste képessé tette rá.

– Az Isten szerelmére, Danica! – mondta. – Ha valóban így van, az kész katasztrófa!

Danica Holstein megértően bólintott és hátradőlt a Pfister íróasztalával szemben elhelyezett, vastagon párnázott bőrfotelben.

– Pontosan ezért szólok magának, Bill. Stephen Leigh, a fő K-F hajtómű-technikusom szólt, hogy annak idején az első gyakorlórepüléseinek egyikét Kevin Morival együtt teljesítette. Azt monda, hogy az ön Meridiánján szolgáló Mori nem ugyanaz a személy, annak ellenére sem, hogy hasonló okmányokkal rendelkezik…

Pfister megvonta a vállát.

– Danica, nem tudom magának eléggé megköszönni. – A kapitány a szoba sarkába pillantott, ahol Danica fia ült egy számítógép konzolja fölé görnyedve. – Gondolja, hogy talál rá bizonyítékot?

Mielőtt anyja válaszolhatott volna, Clovis felemelte a kezét. A vaskos, gyerekekére emlékeztető végtag egyáltalán nem illett normális méretű fejéhez vagy a torkából elődübörgő mély basszushoz.

– Nyugtasd meg, anyám. A Monopole számítógéprendszere számára semmit nem jelent, hogy törpe vagyok. A kedves kapitány által biztosított kódok felettébb használhatónak tűnnek… Hoppá!

– Mi az? Talált valamit? – Pfister felpattant, és sietve sarok felé indult.

Clovis vigyorogva körbefordult székével, aztán baljával a számítógép kijelzőjére bökött.

– Itt van, kapitány. A Monopole adatállományai között találtam egy LTSZ-csatolást, amely szerint Mori gyaníthatóan a BBE ügynöke. Külön felhívják a figyelmet a régi és új fényképek Bertillon-tesztjeinek összehasonlítása során a koponyacsont és más csontok között felfedezett különbségekre. Kapitány, minden jel szerint kém van a hajóján.

Pfister előrehajolva tanulmányozta a jelentést. Szaggatott, akadozó lélegzetének hangja betöltötte az egész helyiséget, húsos ajka remegve formálta az elolvasott szavakat. Végül felegyenesedett, és megrázta a fejét.

– Blake Vérére!

Clovis újból a billentyűzet fölé hajolt, és újabb parancsokat ütött be.

– Ez még nem minden, Pfister kapitány. Tud róla, hogy a hármas héliumtartályának tömítésein molekuláris kopás jelei tapasztalhatók? Gondolom, Mori nem tájékoztatta róla. Jól sejtem?

Pfister szája tátva maradt, ahogy a képernyőt elárasztó adatfolyamra meredt.

– Roncsolódnak a tömítéseim? Te jó Isten!

Danica felállt, és válla felett hátravetette hosszú, gesztenyebarna hajának előrelógó tincseit.

– Ez katasztrofális következményekkel járhat – mondta. – Ha elszivárog a folyékony hélium, képtelen lesz végrehajtani az ugrást.

Pfister magába roskadt.

– Mit tegyek? A főtechemben nem bízhatok meg, és itt van ez a huszonegyedikei szállítási munka a Monopole-nak. El kéne ugrani az Ezüst Sassal az Errai rendszerbe. Ha elveszítem a tömítésemet, a Monopole felbontja a szerződést, és tönkremegyek!

Danica elmosolyodott és kezét finoman Pfister vállára helyezte.

– Nyugodjon meg, Bill. Üzenetet küldök a Bifrostnak, és Leigh beáll az ön hajója mellé. Ha azok a tömítések még megmenthetők, akkor Leigh biztosan tud velük valamit csinálni.

Pfister képes volt annyira kiemelkedni az önsajnálatból, hogy gyanakodva nézzen Danicára.

– Komolyan megtenné? Miért?

Danica a legmelegebb mosolyával ajándékozta meg a kapitányt.

– Bill, maga túlságosan gyanakvó. Nevezzük mondjuk biztosításnak. Tudom, hogy ha valamikor nekem lesz szükségem segítségre, viszonozza a szívességet.

Pfister elvörösödve bólintott.

– Köszönöm, Danica. És önnek is, Clovis.

A törpe a földre csusszant.

– Még ne köszönjön semmit,- kapitány. Várjon vele, amíg Leigh megbütyköli azokat a tömítéseket.

Pfister reménykedve pillantott Danicára.

– Most azonnal a Meridiánhoz küldi?

Danica ünnepélyesen bólintott.

– Engedélyezze a fedélzetre szállását és a vizsgálatok lefolytatását, de próbáljon mindent titokban tartani Mori előtt. Én pedig rögtön üzenetet küldök Leigh-nek, amint a kompunk kiér a légkörből.

– Köszönöm, Fomalhaut Irányítás. A Bifrost űrugró Fagyöngy kompja kilép a körzetükből, és pályára áll az anyahajó felé, vége. – Danica kódolt frekvenciára váltotta az űrkomp rádióját, melyet kizárólag a titkos kommunikációra tartottak fent. – Fagyöngy a Bifrostnak.

– Itt Leigh. Hogy ment?

– Pfister bevette – vigyorgott Danica. – Vidd a Hemlockot a Meridiánhoz és robbantsd fel a tömítéseket.

– És mi van Morival?

Danica egy pillanatig habozott.

– Ahogy megbeszéltük, tüntesd fel szabotázsnak a robbantást, és keverd bele Morit.

Leigh kegyetlen mormogásának hangja az egész kabint betöltötte.

– Egy hulla nem tud tiltakozni.

Danica biccentett.

– Ha lesz rá alkalmad, hogy a héliumtankkal együtt őt is elkapd, használd ki.

– Roger, vége.

Danica leszedte magáról a fejhallgatót, és megpördítette székét, hogy szembenézzen a fiával.

– Amíg a Monopole rendszerében garázdálkodtál, gondolom, elintézted, hogy a Bifrost legyen az Ezüst Sas másodlagos szállítójárműve, nem igaz?

– Eléggé lefoglaltad Pfistert ahhoz, hogy a Monopole egész társasági szerkezetét átalakíthassam – bólintott Clovis mogorván.

Danica meghökkent Clovis barátságtalan arckifejezésétől.

– Mi a baj, Clovis? Látom, hogy bánt valami, előttem nem titkolhatod. – Barna szeme gyanakvóan összeszűkült. – Mori megölése?

Clovis hátrafésülte arcába lógó hosszú, fekete haját, és türelmetlenül felhorkant.

– Egy BBE ügynök meggyilkolása? Azt hiszed, nem tudtam, hogy amikor felhívtam a figyelmed a BBE-s kapcsolatára, a halálos ítéletét írtam alá…? Ugyan már, ez a legkevésbé sem érdekel.

– Akkor mi a probléma? – kérdezte Danica.

Clovis mélyet sóhajtott.

– Az egész feladat, anyám. A múltban Gray Noton sokkal egyszerűbb feladatok elvégzésére bérelt fel minket – mech alkatrészek szállítása a Szövetség felkelőinek, esetleg néhány dokumentum fuvarozása az Egyesült Világokból a Szabad Világok Ligájába. Azok a munkák egyáltalán nem aggasztottak, de eltéríteni egy űrjárót, hogy megrontsuk a Nemzetközösség és az Egyesült Világok közötti kapcsolatokat… Nos, ez nem az a fajta feladat, amire a Heimdall felesküdött…

Danica együttérzően csóválta a fejét.

– Ne keverd össze a dolgokat, Clovis. Annak, hogy elvégezzük ezt a munkát Graynek, semmi köze a Heimdallhoz. Gray jó pénzt fizet – pénzt, amivel fent tudjuk tartani a styxi bázist – az űrjáró lenyúlásáért. Ez csak egy munka, semmi több…

Clovis a melle előtt keresztbe fonta karját.

– Hogy állíthatod ezt? Úgy beszélsz, mintha külön akarnád tőlünk választani a Heimdallt. Kétségtelen, hogy a styxi bázisunk sok szövetségi menekültnek is búvóhelyet biztosít, de főként a Nemzetközösségből érkező Heimdall-tagok népesítik be. Már többször is visszautasítottunk olyan feladatokat, amelyek közvetlen károkat okoztak volna a Nemzetközösségnek, de ezt az egyet mégis elfogadtad. Miért, anyám? Miért?

Danica megfordult, és kibámult a komp orrába épített hatalmas ablakon.

– A Loki hétszáz esztendős múltra tekinthet vissza a Nemzetközösség történelmében. Az idő nagy részében isteni adománynak bizonyult a tevékenysége. Csakis az arkónnak és a Lyrán Titkosszolgálatnak tartozott elszámolással, felkutatta a kémeket, és olyan akciókat hajtott végre, amelyek a népünk elleni ellenséges támadások élét voltak hivatottak tompítani.

– Időről időre azonban egyes arkónok saját embereikre uszították a Lokit. Az egyik ilyen időszak alkalmával néhány hűséges nemes és polgár összefogott, és megalakították a Heimdallt. Az esetek nagy részében fedésben, teljes titoktartás mellett munkálkodtak azon, hogy megakadályozzák a Lokit a Nemzetközösség népének jogfosztásában. A poulsbói űrrepülőtér ellen húsz évvel ezelőtt végrehajtott támadás az eddigi legnyilvánosabb erődemonstrációnk volt, mégis, csak a Heimdall tagjai vannak vele tisztában, milyen szerepünk is volt a rajtaütésben.

– Mindezt én is tudom, anyám – sziszegte Clovis. – Lehet, hogy kicsi a termetem, de nem vagyok már gyerek, akit ki kell oktatni a Heimdall történelméről. Még nem válaszoltál a kérdésemre.

– Nem akarlak kioktatni, Clovis – csóválta a fejét Danica –, de sok dolog van, amiről még nincs tudomásod. Kedvesem, te már a Heimdallban születtél, és egész életedben a szervezeten belül éltél. Amikor csatlakoztam hozzájuk, már terhes voltam… Ha valaki nem segített volna rajtam, nem lennénk egyebek, mint két név egy Kurita rajtaütés veszteséglistáján. Ugyanabban az időben, amikor a Heimdall Katrinát mentette ki a nagybátyja karmai közül, minket is kihúzott egy veszélyes szituációból. És mégis, akármennyire is magaménak vallhatom a Heimdallt, azokban az időkben csak suttogva említették a nevét – baljósan suttogva. A Nemzetközösség legtöbb polgára számára a Heimdall legalább annyira titokzatos valami, mint mondjuk a Mikulás vagy a Komsztár szentsége.

Danica a fiára mosolygott.

– Az a Heimdall viszont, amelyben már te is felnőttél, egy sokkal nyilvánosabb szervezet, mint régen volt. A mi bázisunk csak a legutolsó a „nyílt” Heimdall bázisok sorában, amelyek az univerzum elfeledett szegleteiben rejtőznek.

– Azért nem nevezném a Heimdallt „nyílt”-nak, anyám – ellenkezett Clovis. – Hiszen soha nem fogadtunk magunk közé menekülteket.

– Igazad.van, Clovis, de mindnyájan tudjuk, hogy kik vagyunk. És ez csak az egyik változás a Heimdallban, amely miatt más szemmel tekintek erre a munkára. Arthur Luvon, amikor feleségül vette Katrina Steinert, azonnal értesítette a szervezetet, hogy teljes mellszélességgel az arkón mellett áll, aki megérdemli maximális támogatásunkat. Az arkón gátat vetett a Loki Nemzetközösségen belüli akcióinak, és bár lépésével levegőhöz juttatta a Heimdallt, ezzel együtt csökkentette saját esélyeit, hogy leleplezze belső ellenségeinek árulásait. A Heimdall átvállalta ezen feladatok egy részét, de mi csak csendben és rejtőzve végezhetjük teendőinket.

Clovis keményen anyja szemébe fúrta pillantását.

– Folyamatosan összezavarsz, anyám. Egyik pillanatban még azt mondod, hogy a háttérből kell hűségesnek maradnunk az arkónhoz, a másikban pedig parancsot adsz – egy politikai szerencsevadász kérésére, aki csak saját anyagi hasznával törődik – egy hajó eltérítésére. Egyetlen cselekedeteddel aláásod a Nemzetközösség és az Egyesült Világok közötti jó kapcsolatot – ez nem éppen az a fajta finom művelet, amit annyira kedvelsz. Hogyan tudsz az arkón iránti hűségről prédikálni, miközben kitervelsz egy olyan akciót, amelyik veszélyezteti a Katrina Steiner által teljes mértékben támogatott politikát?

Danica visszafordult, és rámosolygott a fiára.

– Gratulálok, Clovis. Feltetted azt a kérdést, ami folyamatosan gyötör, amióta csak Gray Noton felajánlott ezt a munkát. Ha volna rá módom, tanácsot kérnék a felettesemtől, de sajnos kifutottunk az időből. Mérlegeltem az ügy pozitív és negatív következményeit, és végül nehéz döntésre jutottam.

Danica összecsapta a kezét, előrehajolt, és a térdére támaszkodott.

– Tudjuk, hogy az akciót kétségtelenül az arkón ellenségei támogatják, és bizonyára nagy károkat okoz számára. És pontosan ezért vállaltam, nehogy valaki másra bízzák a végrehajtását.

Clovis összehúzott szemmel mérlegelte az elhangzottakat, majd lassan bólintott.

– Tehát – mondta töprengve – a feladat vállalásával biztosítottad, hogy saját magad irányíthasd az eseményeket. Te döntheted el, hogy átadod-e Noton embereinek az űrjárót…

Danica Clovishoz sétált, és átölelte fiát.

– Pontosan, Clovis. A munkádnak köszönhetően a Monopole értesíti az Ezüst Sast, hogy mi fogjuk várni őket. Nem ugrunk az Erraira, ahogy számítanak rá, vagy a Siriusra, ahogy Noton utasított. Ehelyett visszatérünk a Styxre és kizárólag a Heimdall fogja eldönteni, ki is húzzon hasznot ebből a kis vállalkozásból.

42.

Fomalhaut

Drakónis Határvidék, Egyesült Világok

3027. május 21.

 

Andrew mosolyogva nézett ki a parancsnoki híd ablakán Melissa válla felett. Von Breunig kapitány, aki még csak nem is sejtette, hogy a fiatal nő nem egészen az, akinek mondja magát, az űrben lebegő ezüstszínű hengerre mutatott.

– Az ott a Bifrost, Miss Barker. A kör. alakú gallér, amelyet az oldalán lát, az a rész, ahol az Ezüst Sas az űrugróhoz fog kapcsolódni.

Andrew a falon függő útvonaltérképre pillantott, és meglepetten összeráncolta a homlokát.

– Kapitány, a menetrend szerint a Meridián szállítana minket a Fomalhaut és az Errai között.

Von Breunig nem fordult meg, így nem láthatta Melissa és Andrew összevillanó tekintetét.

– A Meridián héliumbalesetet szenvedett – mondta a kapitány. –Tudja, Miss Barker, a Kearny-Fuchida ugróhajtóműveknek folyékony héliumra van szükségük a megfelelően alacsony hőmérséklet biztosításához, így kellő mennyiségű energiát képesek előállítani, amellyel lyukat hasítanak az űrbe és eljuttatnak minket akár kilenc parszeknyi távolságra. A Meridián elveszített néhány tömítést, ezért a Bifrostnak kellett beugrania, hogy tartani tudjuk a menetrendet.

– Ez a név, „Bifrost”… Vajon miért hangzik olyan ismerősnek? – kérdezte mosolyogva Melissa.

Von Breunig ajka könnyed mosolyra húzódott, miközben az űrugró teste lassan betöltötte az egész ablakot.

– Talán a mitológiából, Miss Barker. Bifrost volt a szivárványhíd neve, amelyet Heimdall őrzött. Praktikus megoldásnak találom, hogy mitológiai hidakról, hajókról vagy fantasztikus szörnyetegekről nevezzék el az űrugrókat.

– Maguk, a fekete óceán matrózai mind egyformán babonásak – nevetett Andrew.

A kapitány nem sértődött meg Andrew jóindulatú, csipkelődő megjegyzésén.

– Lehetséges – válaszolt –, de ha mi nem lennénk, a magához hasonló sártúrók munka nélkül maradnának.

A pilóta félig megfordult a székében.

– Kapitány, a Bifrost jelezte, hogy a kapcsolódás után rögtön készen áll az ugrásra.

– Tökéletes. Kérem szóljon az utasoknak, hogy tizenöt perc múlva ugrunk. – Lágy, pulzáló dallam hangzott fel, azután egy számítógép által generált hang ismertette az utasokkal a hipertéren való átkelés előtti tennivalókat. A kapitány vendégeire mosolygott.

– Ha egyiküknek sincs szüksége dralaxinra az ugrási sokk leküzdéséhez, szívesen meghívom önöket a kabinomba az átkelés időtartamára.

Melissa és Andrew biccentéssel jelezték, hogy elfogadják a meghívást, és a hídról levezető keskeny, sötét átjárón keresztül követték a kapitányt a szállására. Von Breunig az aprócska kabint a galaxis hajózási térképeivel és egzotikus érdekességekkel zsúfolta tele, de a Belső Szféra tengeri élővilágának bőséges választéka ellenére Andrew és Melissa figyelmét a helyiség legfőbb látványossága vonta magára.

Magasan a fejük felett, a kabin átlátszó mennyezetén keresztül az opálos fénnyel izzó Fomalhaut V felhők borította képe tekintett le rájuk. A környező csillagok gyémántfehér és zafírkék színekben tündököltek, az atmoszféra hiánya, miatt fényük torzításmentesen, villogás vagy elmosódás nélkül ért el hozzájuk. A távoli égitestek mintha szigorú arccal méregették volna az Ezüst Sas fedélzetéről őket bámuló embereket.

– Még mindig ugyanolyan hatással van rám – szólalt meg halkan a kapitány.

Andrew arcán őszinte mosoly terült szét.

– Azok a csillagok olyanok, mintha figyelő szemek lennének… mintha az egész univerzum élettől lüktetne. – Kezét a mennyezet felé nyújtotta, mintha meg akarná ragadni az egyik csillagot.

– Olyan hideg és könyörtelen – mondta borzongva Melissa.

– A világűr olyan üllő, amely megtöri a gyengéket. A Föld egykori tengerészei egyszerre imádták és félték a tengereket; ugyanezt érzem én is az űrrel kapcsolatban.

A második figyelmeztető jelzés is végigvisszhangzott a hajón. A kapitány előzékenyen hellyel kínálta vendégeit, majd maga is letelepedett az egyik ülésre.

– Nagyon remélem, hogy a hercege és az Új-Avaloni Tudományos Intézet hamarosan kifejleszt valamit a mesterséges gravitáció előállítására, hadnagy. A gyorsítóhajtóművek kikapcsolásakor fellépő súlytalanság kimondottan kellemetlen érzés.

A kapitány megnyomott néhány gombot, mire az íróasztal egyik rejtett rekeszéből kiemelkedett egy képernyő. Azonnal világossá vált előttük, hogy a monitoron felvillanó képet a parancsnoki hídra helyezett kamera közvetíti. Tanúi lehettek, ahogy a pilóta rutinosan összekapcsolja az Ezüst Sast a Bifrosttal. A számítógép elforgatta és helyükre illesztette a dokkológyűrű rögzítőelemeit, azután a pilóta hozzákapcsolta a hajót a K-F hajtómű hosszú nyúlványához.

A kapitány asztalának hangszórójából felzendült egy női hang.

– Engedélyt kérek az ugrás végrehajtására, uram

– Engedély megadva.

Melissa szorosan megmarkolta székének karfáját. Az utolsó figyelmeztető jelzés – az előzőeknél sokkal sürgetőbb és hosszabb – az ugrás előtt pontosan egy perccel hangzott el. Melissa érezte a nyakán és mellei között lecsorgó izzadságcseppeket. Kényszerítette magát, hogy normális tempóban lélegezzen, és ne szorítsa össze görcsösen a szemhéját. Ki kell bírnod.

És ugrottak.

A fejük felett függő csillagok elmosódottá váltak, azután hirtelen élesen felvillantak, és vakító fényözönben fürdették Melissa szemét. Vajon az univerzum sikoltozik fájdalmában? Érzi, hogy áthatolunk a húsán és szétszakítjuk a lelkét? Az űrjáró teste egy pillanatig teljes súlyával ránehezedett, majd minden eltávolodni és szétfolyni látszott, mintha egy karneváli tükörben szemlélné a környezetét.

Amilyen hirtelen bekövetkezett, ugyanolyan váratlansággal zökkent minden a helyére, szinte fizikai fájdalmat okozva Melissának. A lány a fejét rázogatva próbált megszabadulni a szédítő élmény utóhatásától, miközben elszántan küzdött a rátörő hányinger ellen. A testét borító veríték hideg, nyirkos lepelként tapadt rá. Összezárta a szemét, szájában keserű, epés ízt érzett. Még mindig émelygésével küzdve hátradőlt, és felnézett a mennyezetre.

A felső ablak látképét egy Tharkad Citynél alig nagyobb planetoid töltötte ki. Magas tornyok tetején villogó kék fényeket látott. A vörösesbarna aszteroida sziklafalakkal és kanyonokkal szabdalt, himlőhelyes felszínén sikerült kivennie egy minden kétséget kizáróan emberi kéz által alkotott, hatalmas kupolát. Azután a kisbolygó tovább fordult, és beúszott a látóterébe az égitest sziklás bőrébe vájt, kivilágított négyszög.

Melissa torka összeszorult. Szinte nem is hallotta a pilóta sürgető hangját és von Breunig sietve elvakkantott parancsait. Az arkónjelölt ösztönösen érezte, hogy itt valami nagyon nincs rendben.