4302. csillagév, 102. nap

Nehéz volt elbúcsúzni a srácoktól, de tudtam, hogy minél előbb meg kell tennem, különben nem tudok elmenni. Ráadásul Felp is igencsak menni akart. Neki ez az egész csak egy meló volt. Nekem sokkal több. Ha az ember igaz barátokra lel, nem szívesen fosztja meg saját magát tőlük. Én mégis ezt tettem.

– Jól vagy komám? – kérdezte Felp.

– Persze, miért?

– Amióta eljöttünk arról a hajóról, csak bámulsz magad elé. Talán bánod, hogy nem maradtál ott?

– Persze, hogy bánom. Jó barátaim.

– Ha akarod, még vissza tudok fordulni.

– Kösz a felajánlást haver, de nem maradhatok velük. Ez nem az én életem.

– Ahogy gondolod komám – vonta meg Felp a vállát.

– És most? Mi a cél?

– Még nem tudom. A meló kész, a pénzt küldik. Oda megyünk, ahova csak akarunk.

– Ebben az esetben. Lenne egy hely.

– Igen?

– Klemol említette a Lemro nevű bolygót. Tudod, merre van?

– Én ugyan nem, de ezért van a hajó, meg a fedélzeti computer. Lemro. Nem is hallottam még róla.

– Klemol szerint, ott megtalálhatom azt, amit keresek.

– Még mindig a letelepedés izgat?

– Persze. Ez a cél soha nem változott.

– Rendben komám. Akkor irány a Lemro, lássuk, megtalálod-e a békédet.

– Köszönöm Felp. Tudom, hogy sokkal tartozom neked.

– Nem tartozol nekem semmivel. Legfeljebb a barátságoddal.

Szóval, most vár ránk a Lemro. Meglátjuk, hogy ezúttal beigazolódnak-e a reményeim.