4301. csillagév, 265. nap

A fejemtől alig pár centire csapódott be egy lézersugár, egy másik pedig a lábam közé. A földön ültem, miután Lydia egy jól irányzott rúgással a falhoz repített, és szó szerint lefolytam róla.

– Ne már Max, szórakozol velem? – Lydia szörnyen dühösnek tűnt. Mondjuk érthető. Több mint tíz napja vagyok a fedélzeten, tart a kiképzésem, de fejlődésnek nyomát sem mutatom.

– Lydia, te ki akarsz nyírni? Ha egy kicsit elmozdítom a fejem, akkor meghalok.

– Nyugi, nem foglak eltalálni. Összemocskolnád a hajót, és nekem kéne takarítani.

– Remek, szinte megkönnyebbültem.

– Ne nyavalyogj, tápászkodj fel és kezdjük újra. Hol a fegyvered?

– Passzolok, amikor megrúgtál, kirepült a kezemből.

– Nézd csak, ott van – Lydia egy ládára mutatott, kb. 3 méterrel arrébb. – Szerezd meg!

Elindultam a fegyverért, de még pont időben észrevettem, hogy Lydia térde közeledik felém. Bal kézzel sikerült kivédenem a rúgását, közben pedig a jobb kezemmel megragadtam a karját, és megpróbáltam átdobni őt a vállamon. Sikeremet egy puffanás és Lydia nyögése jelezte, én pedig gyorsan elindultam a fegyveremért. Alig pár lépés után a padlón találtam magam, miután a lábam Lydia kezei közé került. Hátra rúgtam és el is találtam őt, így egy pillanatra kénytelen volt elengedni. Kihasználtam a pillanatot és a fegyver után vetettem magam. Megszereztem, gyorsan a hátamra fordultam és ráfogtam Lydiára.

– Sikerült! Győztem! – örömködtem, de mint kiderült túl korán. Lydia kirúgta a kezemből a fegyvert, aztán behúzott egyet, egyenesen a szemem alá.

– Ezt most miért csináltad? Nálam volt a fegyver, simán le tudtalak volna lőni!

– De nem tetted – mondta Lydia, miközben letörölte az orrából szivárgó vért. – Ha egy ellenféllel állsz szemben, húzd meg azt a rohadt ravaszt!

– Bocs, hogy nem akartalak kinyírni!

Lydia erre rám fogta a fegyverét és rám lőtt. A lézer a mellkasom közepébe csapódott, de éppen csak megperzselte a ruhámat.

– Csak nem gondoltad komolyan, hogy igazi fegyverekkel edzünk? Ugye feltűnt, hogy egy űrhajón vagyunk?

Szerencsémre ekkor megszólalt a hajú fedélzeti computere. Megérkeztünk az AA00AA űrállomásra, fel kellett készülnünk a dokkolásra. Ebben a felkészülésben mondjuk az én részem nagyjából semmi. Vissza kellett jönnöm a kabinomba és várom, hogy végre a fedélzetére léphessek egy rég elfeledett űrállomásnak.