48. FEJEZET

A könyvtárból távozó Hi és Shelton megkezdték a kikötőbe vezető 15 perces sétát.

− Utálok este a városban mászkálni − mondta Shelton. − Nincs egy lélek sem az utcán.

− Még csak este tíz óra van, és ez egyébként is turistaövezet − felelte Hi. − Talán attól tartasz, hogy kirabol egy nagyi Friscóból?

− Sötét van.

− Én nem félek − mondta Hi a kirakatokra mutatva. − Szerintem az Abercrombie és a Lacoste között kifejezetten biztonságos.

Egy fél háztömbbel odébb az utcai lámpák kialudtak, csak sejteni lehetett, meddig tart a járda.

− Szuper − suttogta Shelton. − És most?

− Gyere már, Nyúl Béla.

Hi magabiztosan menetelt előre. Néhány másodperccel később kiszúrt két férfit a King és a Hasell sarkán. Mindketten testhez simuló, fekete ruhában voltak. Egyikük sem beszélt.

A fiúk szó nélkül megálltak.

− Shelton − szólt Hi riadtan. − Itt valami bűzlik.

− Én megmondtam.

− Menjünk a másik irányba.

Átvágtak a Kingen, és a Hasell Street felé igyekeztek. Igazából nem arra kellett volna menniük, de egyikük sem bánta a röpke kitérőt.

− Arra előre van a zsinagóga − mondta Hi. − A következő tömbnél átmehetünk.

A K. K. Beth Elohimhoz érve befordultak, és aggódva fürkészték a mögöttük lévő sötétséget. Az utca teljesen üres volt.

− Kellett nekem kinevetni téged − szólt Hi. − Most én félek, pedig semmi okom rá.

Shelton felnevetett.

− Hát, egyikünk sem egy Jason Bourne, nem igaz?

A kissé csalódott fiúk jobbra fordultak. Két háztömbbel arrébb megérkeztek a régi piactérre. A sötétben olyan volt a formája, mint egy hatalmas tengeri kígyóé, ahogy a szűk sikátorokban folytatódó Market Streeten tekergőzött.

− Fenébe − mondta Hi.

A két férfi most a piac szemközti oldalán ácsorgott. Egyikük cigarettázott, és mindketten Hit és Shelton figyelték.

− A francba! − suttogta Shelton. − Futás!

A két fiú berohant a piac északi részébe vezető sikátorba. Hátranéztek, de az épülettől nem láttak semmit.

− Rossz irányba megyünk! − lihegte Shelton.

− Nem szeretnék találkozni azokkal a sötét alakokkal. Te igen?

Shelton nem válaszolt.

Tovább folytatták az útjukat a piac sötét és elhagyatott keleti oldalán. A következő keresztutcánál mindketten hátranéztek.

Ijesztő látvány fogadta őket.

A két férfi vadul pásztázta a piac déli oldalát az egyik sikátorban. Mint a zsákmányra vadászó ragadozók.

− Mozgás − suttogta Shelton. − Tovább.

− Bay Street − morogta Hi. − Körbe-körbe megyünk.

A macskaköveken lépések kopogtak. A fiúk megfordultak.

A két férfi közben átrohant az északi sikátorba, és éppen feléjük közeledett. A távolság egyre zsugorodott köztük.

Hi és Shelton egymásra néztek. Harc vagy menekülés. Miután az előbbi szóba sem jöhetett, felkészültek a futásra.

A világ mintha eltávolodott volna.

Sötétség.

Zuhanás.

KATT.

Hirtelen mindent kristálytisztán és élesen láttak.

A lépések ügetéssé alakultak. A követőik egyre közelebb értek.

− Futás! − kiáltotta Shelton.

A fiúk elhúztak, mint az agarak. Lépések dübörögtek mögöttük. Az üldözés megkezdődött.

Hi úgy látott a sötétben, mintha éjjellátó szemüveget viselt volna. A piacon egy sötét foltra lett figyelmes az árnyak között.

Megragadta Shelton karját, és befordult jobbra. Shelton könnyedén váltogatta az irányt. Együtt besurrantak a koromsötét épületbe. Leguggoltak és még a lélegzetüket is visszatartották.

Az üldözőik éppen a bejáratnál álltak meg. Zihálásuk valahogy vadnak hallatszott. Izzadságszag terjengett a levegőben.

− Hol a fenében vannak?

− Francba! Én átfésülöm az utcát, te nézd meg ott bent. Ne hagyd őket megszökni!

A lépések szétváltak. Az egyik keletre távolodott.

A másik egyre csak közeledett. A kavicsok akkorákat roppantak a talpa alatt, mint a kipattogzó kukoricaszemek.

Aztán csend lett.

Hi és Shelton egy felfordított asztal alatt kuporogtak, amikor egyszer csak megállt előttük az üldözőjük. Talán csak szoktatta a szemét a sötéthez? A fiúknak nem volt szükségük erre, mindent kitűnően láttak.

− Kifelé! − szólt egy magas, vékony hang. − Csak beszélni akarunk.

A férfi előrébb lépett.

Egy halk kattanás törte meg a csendet.

A fiúk hiperhallása azonnal észlelte a zajt.

Egymásra néztek. A pupillájuk körül arany szín fénylett.

Tudták.

A férfi felhúzta a fegyverét.

− Nem bántalak titeket − szólt a hang újra a sötétből. A fiúk tisztán látták a tulajdonosát. Magas volt, karját, lábát szűk, fekete szövet fedte.

A férfi bizonytalanul előrébb lépett. Egyik kezét kinyújtotta, így tapogatta ki a környezetét. A másikban egy pisztolyt szorongatott.

Shelton és Hi tisztában voltak azzal, hogy az ellenfelük szinte vak. Ők viszont nagyon is láttak. Csillogó szemmel pásztázták a környezetüket. Fegyvereket kerestek.

Ott.

Mögöttük két seprű volt a falnak támasztva. Mindkettő kemény fafogantyúval rendelkezett.

A fiúk óvatos mozdulatokkal felfegyverkeztek.

Nyugi.

Nyugi.

A férfi váratlanul kiszúrta rejtekhelyüket, és arra fordult, fegyverét ide-oda rángatva a teste előtt. Amatőr. Béna.

Shelton szép lassan előrearaszolt, majd befeszítette a seprűnyelet a férfi két lába közé. A fegyveres megbotlott, de nem esett el.

Hi közben villámgyorsan lecsapott a kinyújtott karjára. A pisztoly leesett a macskakövekre, és eltűnt a sötétben.

Shelton a férfi bordájába nyomta a seprűt.

− Áááááá! − kiáltotta az, majd összegörnyedt.

Hi meglendítette a szerszámot az ismeretlen feje körül. A fa hangos reccsenéssel érintkezett a koponyacsonttal.

A férfi összeesett, és nem mozdult.

Nem volt idő ünneplésre.

A harcosok kiléptek a búvóhelyükről, és eltűntek a sötét utcában.

Le sem lassítottak, míg el nem érték a vizet.