„Az angolok azt állítják, hogy a német nép elveszítette bizalmát a Führerben”, jelentette ki Göbbels. Ezek voltak a nyitószavai a feltett tíz szónoki kérdése közül az ötödiknek abban a kétórás beszédében, melyben 1943. február 18-án este meghirdette a totális háborút. A berlini Sportpalast válogatott hallgatósága egy emberként ugrott talpra, hogy tiltakozzon a felháborító feltételezés ellen. Kórusban szólalt meg a jelszó: „Führer, parancsolj, mi engedelmeskedünk!” A felháborodás hullámai mintha el se akartak volna csitulni. A tomboló hangulatot vezénylő propaganda-karmesternek végül sikerült feltennie a kérdést: „Erősebb-e, szilárdabb-e, megingathatatlanabb-e bizalmatok a Führer iránt, mint valaha? Készek vagytok-e feltétel és fenntartás nélkül végigkövetni az útján a végső győzelemig?” Tizennégyezer torokból hisztérikusan és egybehangzóan harsant fel a Göbbels által kiprovokált válasz, mellyel el akarta oszlatni belső kétségeket, s tudtára akarta adni a külvilágnak: hiábavalóság olyan illúziókat táplálni, hogy Németországot belső összeomlás veszélye fenyegeti. Harci szellemet fokozó beszédét – melyet több mint kétszáz alkalommal szakított félbe taps, ujjongás, a Führer mellett hitet tevő bekiabálás, vagy dörgő tapsvihar – Göbbels a hazafias német költő, Theodor Korner Poroszország Napóleon elleni harcára írt versének szavaival zárta: „Kelj fel most nép – s törj bátran előre!” A hatalmas teremben mintha bomba robbant volna. Az óriási üdvrivalgás közepette felhangzott a „Deutschland, Deutschland über alles”, a nemzeti himnusz és a párt Horst Wessel indulója. A színjáték a „nagy német vezér, Adolf Hitler, Sieg Heil, Sieg Heil” ordítozásokkal zárult.³²⁴⁸

A beszéd célja az volt, hogy demonstrálja a nép vezére iránt érzett teljes szolidaritását, s bizonyítsa Németország megingathatatlan elszántságát, hogy folytatja, sőt tovább fokozza a harcot a győzelem kivívásáig.³²⁴⁹ A szolidaritás – a Göbbels által teremtett látványos publicitás keltette benyomásokkal ellentétben – ekkor már igen ingatagnak bizonyult, és az emberek Hitlerbe vetett hite is komoly csorbákat szenvedett. Hallgatóságából Göbbels tulajdonképpen egy „sajátos, népszavazás jellegű »Igent« akart kicsikarni az önpusztításra” egy olyan háborúban, melyet Németország már megnyerni nem tudott, és tárgyalásos úton kötendő békével se volt képes befejezni.

Azokban, akik némi érzékkel rendelkeztek a realitások iránt, a győzelem egyre zsugorodó reményeit lassan felváltotta a teljes vereség egyre közelibbnek látszó bizonyossága. Az elkövetkező hónapokban a német nép, a náci rezsim és vezetője még inkább ostromzár alá kerül. Barátai és szövetségesei elhagyják, területhódításai egyre inkább felmorzsolódnak, az egyre erősödő légitámadások romba döntik a német városokat, a szövetségesek élőerőben és fegyverzetben megmutatkozó leküzdhetetlen fölénye még nyilvánvalóbbá válik, és bármit is próbált sugallni Göbbels retorikája, belföldön megsokszorozódnak azok a jelek, melyek azt mutatják, hogy a rezsim, sőt a személyesen Hitler iránt tanúsított lojalitás is komolyan meggyengült. Ezzel együtt a Göbbels Sportpalastban elmondott beszéde által ismét életre keltett dac és elszántság – a rezsim támogatottsága csökkenésének megfelelően – újabb, drákói intézkedések bevezetését eredményezte, melyekkel a hazai front összeomlásának még a lehetőségét is ki akarták zárni. Ez újabb két évvel kitolta a rezsim továbbélését, és biztosította azt, hogy az egyre reménytelenebb, a hátat falnak vetve folytatott küzdelem a lehető legtöbb életet követelje, és a pusztulás a lehető legnagyobb legyen.

Göbbels teljesen azonosult Hitlerrel, amikor a Sportpalastban elmondott beszédével egy bizonyos szellemiséget próbált felidézni és demonstrálni. Az elmúlt hónapok során Hitler számos alkalommal kifejezésre juttatta egyetértését Göbbels szándékával, hogy az egész népbe beleplántálja a győzelembe vetett fanatikus hitet, és lélektanilag mozgósítsa a hazai frontot, hogy a nemzet túléléséért folytatott élethalálharc során életbeléptetett legradikálisabb intézkedéseket is elfogadja. Az nem teljesen világos, hogy a propagandaminiszter ezúttal is megmutatta-e előzetesen – szokása szerint – Hitlernek a Sportpalastban elmondandó beszéd szövegét.³²⁵⁰ Hitler a beszéd elhangzásakor éppen a tábori főhadiszállásokat látogatta végig Ukrajnában. Göbbels feljegyzései szerint nehéz volt vele a kapcsolattartás, de a propagandaminiszter úgy érezte, hogy erre nincs is nagy szükség, hiszen a propaganda fő irányait már előre meghatározták.³²⁵¹ Bár a beszéd rádióközvetítését nem hallotta, Hitler azonnal bekérette a szöveget, s nem sokkal később Göbbels előtt is a legékesszólóbb szavakkal dicsérte az elhangzottakat. Valóban nem is volt a beszédben semmi olyasmi, ami ellen Hitler kifogást emelhetett volna.³²⁵²

Bármilyen reményeket is fűzött Göbbels ahhoz, hogy a beszéd elhangzása után Hitler felhatalmazza arra, hogy a totális háború irányítását ő fogja össze, ezek a remények hamar szertefoszlottak. A propagandaminiszter már régtől fogva gyakorlati lépéseket szorgalmazott a háborús erőfeszítések radikalizálása érdekében. Megközelítésmódja természetesen elsődlegesen a lélektani mozgósításra összpontosult. Mások, köztük leginkább Speer és a Wehrmacht vezetése elsősorban a fegyveres erők és a hadiipar élőerő-szükségletét, valamint azt állították a figyelem központjába, hogy miként lehetne valahogy kipréselni a maradék munkaerő-tartalék utolsó cseppjeit is. Az ő értelmezésükben a totális háborúhoz hozzátartozott a még fel nem használt női munkaerő munkába állítása az iparban, amit – tudták – ellenségeik már megtettek. Hitler – Göring támogatásával – ellenezte, hogy még nagyobb terheket rójanak a polgári lakosságra, és még nagyobb áldozatokat követeljenek tőle. Még mindig jól emlékezett a hazai front morális összeomlására az első világháborúban, biztos volt abban, hogy az aláásta a katonai erőfeszítések sikerét, és kikövezte az utat a forradalom felé.³²⁵³ Tudatában volt annak, hogy újabb áldozatok követelése milyen hatással lenne a fronton harcoló hozzátartozókra, s ez – a nők háziasszonyszerepéről vallott nézeteivel párosulva – azt eredményezte, hogy ellenállt a női munkaerő alkalmazásának a nagy nyomás alatt lévő hadiiparban.³²⁵⁴ A sztálingrádi válság idején azonban végül engedett abban a kérdésben, hogy a hazai front minden elképzelhető munkaerő-, és egyéb tartalékát teljes egészében mozgósítsák, és ebben a kérdésben az első, kezdeti lépések meg is történtek.³²⁵⁵

Göbbels mindenesetre elszámította magát. A totális háború erőfeszítéseinek irányításához továbbra is kevés köze maradt. A hátország ellenőrzésére irányuló ambíciói nem teljesültek. A totális háborúra történő áttérés sokkal szélesebb területre terjedt ki, mint a pszichológiai mozgósítás, melyben valóban páratlan mesternek bizonyult. „A trón mögött”, a Hitler alatti szinteken ez a lépés újabb hatalmi harcokat indított el, amikor alvezérei – közöttük (Göbbels mellett) Göring, Speer, Robert Ley (a Német Munkafront vezetője), Fritz Sauckel (a munkaerő irányításának teljhatalmú megbízottja) és nem utolsósorban Bormann – mindnyájan azon ügyeskedtek, hogy az újonnan megnyíló területeket a saját ellenőrzésük alá vonják.³²⁵⁶ Hitler képtelen volt ésszerűen és valami rendszernek megfelelő módon dönteni az egymást fedő, gyakran egymásnak ellentmondó hatáskörökből elkerülhetetlenül adódó konfliktusokban, de saját hatalmi pozícióira kényesen vigyázva soha nem engedte, hogy Göbbels a hazai fronton megkapja az általa annyira áhított hatalmat. A totális háború a különböző frontokon elért részsikerek között csúszkált. A határozott és következetes vezetés hiánya a hazai front élén aztán ahhoz vezetett, hogy Göbbels hiába siránkozott „a német belpolitika irányításának teljes hiánya” miatt.³²⁵⁷ Ez, saját törvényeiből fakadóan, eleve kizárta a szervezett, összefüggő egészet alkotó összehangolt tervezést, és ezzel együtt azokat az illúziókat is, melyeket a propagandaminiszter az iránt táplált, hogy szabad kezet kap belpolitikai kérdésekben. Mikor 1944. július 20-án Hitler végül kész volt Göbbelst kinevezni a „totális háború teljhatalmú megbízottjává”, akkor már túlságosan is késő volt, és már a neki biztosított hatalmat és hatáskört is nehezen lehetett volna meghatározni.³²⁵⁸

Göbbels számára tehát a totális háború erőfeszítései irányításának átvételét megcélzó nagy beszédének eredménye, saját ambíciói szempontjából, csalódást keltő volt. A bombasztikus megrendezés ellenére a Sportpalastban elmondott beszéd kevés tartós hatást eredményezett. Göbbelsnek hamarosan ismét meg kellett tanulnia a leckét, hogy bármekkora is a befolyása, továbbra is csupán egyik résztvevője maradt annak a hatalmi játéknak, melynek résztvevői Hitler megkérdőjelezhetetlen hatalmának támogatását próbálják megszerezni. Beszéde utóhatása alapján gyorsan és ismételten arra is rá kellett jönnie, hogy bár a diktátor személyes hatalma továbbra sem csökkent, de fizikai távolléte, elsősorban katonai ügyekkel való elfoglaltsága, a Birodalom napi irányításában való szórványos, rendszertelen részvétele egyben azt is jelentette, hogy fokozott mértékben ki van téve környezete – „az idióta udvaroncok és felelőtlen agitátorok egész bandája”³²⁵⁹ – befolyásának, és képtelen kibékíteni vagy feloldani az egymással vetélkedő kiskirályai közötti érdekellentéteket. Ezért, ha meg is lett volna benne az akarat, akkor is teljességgel képtelen lett volna valami világos irányvonalat rájuk erőltetni, hogy felvegye a küzdelmet a kormányzat és a közigazgatás szétesésének már egyre súlyosbodó jelei ellen.

A Sztálingrádot követő hónapok során Hitlernél még látványosabban megmutatkoztak ismert, beléje rögződött jellemvonásai. Gyakran abszurd optimizmusának látszatát még legszűkebb környezete előtt is szinte teljes sikerrel megőrizte. Fantáziájának a realitásoktól teljesen elszakadt szárnyalása új méreteket öltött. Az álarc azért időről időre félrecsúszott, s látni engedte a mögötte meghúzódó mélységes depressziót és fatalizmust. Ez röpke felvillanása volt annak, amit belül ő már tudott: a kezdeményezést örökre elvesztette. A felismerés minden alkalommal őrjöngő dühöt váltott ki belőle, s indulatai lecsaptak mindenkire, aki csak felelőssé volt tehető a kudarcért, mindenekelőtt – és a korábbiaknál is erőteljesebben – katonai vezetőire. Mindnyájan megrögzött hazudozók, hűtlenek, a nemzetiszocializmus ellenségei, reakciósok, kultúrát nem becsülő gazemberek – zagyválta hisztérikusan. Azt kívánta, hogy bárcsak semmi dolga ne lenne velük.³²⁶⁰ Végül magát a német népet hibáztatta, mert túlságosan gyenge a túléléshez, és méltatlan az ő nagy harcához. Ahogy egyik kudarc a másik után következett, a szorult helyzetben lévő Führer még készebbnek mutatkozott a könyörtelen visszavágásra és megtorlásra mind külső ellenségeivel (akik mögött továbbra is a zsidó démoni figuráját vélte felfedezni), mind pedig azon belső körökkel szemben, melyek defetizmust mertek mutatni, vagy netalán árulás gyanúja merült fel velük szemben. Nem létezett olyan személyes befolyás, mely mérsékelhette volna ennek az embernek alapvető embertelenségét. A milliók által bálványozott Hitlernek – (saját megfogalmazása szerint) Eva Braunon és kutyáján, Blondin kívül – nem voltak barátai.³²⁶¹

A háború, és mindaz a gyűlölet, amit a háborúba fektetett, még jobban emésztette Hitlert. Sztálingrád után a zenés esték is elmaradtak.³²⁶² Számos alkalommal egyedül étkezett, tábornokaival kerülte a beszélgetést. A háborún és építészeti mániáján kívül szinte semmi sem érdekelte. Göbbelsnek elmondta, mennyire vágyik az után, hogy a háború befejeztével régi szokásának megfelelően ismét színházba, moziba járjon, emberek közt legyen, és élvezze az életet.³²⁶³ Mindez merő nosztalgia volt egy olyan háború közepette, melynek – ha ő ezt képtelen is volt belátni – ő volt a fő értelmi szerzője, mely már két évtizede gondolatainak központi részét alkotta. Személyisége mostanra már számos tekintetben üres és kiégett volt. Elszántsága és akaratereje viszont továbbra is rendkívüli maradt. Az általa uralt, furcsán formátlan rezsimben hatalma továbbra is óriási, korlátlan és megkérdőjelezhetetlen volt.

Ahogy a Hitler által kirobbantott háború „hazatért a Birodalomba”, a most már gyorsan öregedő, egyre inkább fizikai ronccsá váló és a nagy idegfeszültség kifejezett jeleit mutató diktátor jobban eltávolodott népétől, mint valaha. Úgy tűnt, mintha most – amikor már nem lehet győzelmekről beszámolni, amikor az egyre fokozódó veszteségekért és nyomorúságért magára kell vállalnia a felelősséget – nem tudna szembe nézni a néppel. Már a sztálingrádi katasztrófa előtt, 1942 novemberének elején, amikor vonata véletlenül épp egy olyan másik vonat mellett állt meg, mely elkeseredettnek látszó, harcoktól megviselt katonákat szállított vissza a frontvonalról, egyedüli reakciója az volt, hogy megkérte inasát, húzza le a sötétítőfüggönyöket.³²⁶⁴ Ahogy 1943 és 1945 között a német hadiszerencse csillaga egyre lejjebb áldozott, az előző nagy háború káplárja soha nem akarta első kézből megtapasztalni, átélni közkatonáinak érzéseit.

A nyilvánosság előtt elmondott beszédeinek száma híven tükrözi a Führer és népe közötti szakadék mélyülését. 1940-ben Hitler kilenc, 1941-ben hét, 1942-ben öt nagyobb beszédet mondott. 1943-ban (szeptember 10-i rádióbeszédének kivételével) már csak két alkalommal szólalt meg: március 21-én, a Hősök Napján, és november 8-án, a „régi gárda” müncheni Löwenbräukellerben megtartott szokásos találkozóján.³²⁶⁵ Ideje túlnyomó többségét távol a kormány Wilhelmstrassén lévő minisztériumaitól – és távol a német néptől –, tábori főhadiszállásain vagy Berchtesgaden fölötti sasfészkében töltötte. 1943 folyamán csupán néhány, főképp májusi napot töltött Berlinben. A Berghofban is három hónapot töltött összesen. Idejének túlnyomó részében behúzódott kelet-poroszországi főhadiszállására, s közben számos rövidebb látogatást tett Ukrajnában.³²⁶⁶

1943 júliusában Göbbels amiatt panaszkodott, hogy a Führer mennyire elzárkózik a tömegektől. Pedig, jegyezte meg a propagandaminiszter, ehhez a rendkívüli hatalomhoz a tömegek biztosítják az alapot. Ő adta nekik a hitet és a bizalmat, mely központi elemét alkotja a rezsim támogatottságának. Most pedig, Göbbels megítélése szerint, ezt a kapcsolatot és rajta keresztül a rezsim stabilitását is súlyos veszély fenyegeti. Említést tesz egy sor, a Propagandaminisztérium címére érkező, bíráló hangvételű – legalább felében névtelen – levélről is. „Mindenekelőtt újra és újra felmerül a kérdés a levelekben”, folytatja, „miért nem látogat el a Führer a légitámadásoktól sújtott területekre, miért nem látni soha Göringet, és főként az, hogy a Führer miért nem hajlandó még csak beszélni sem a német néppel, miért nem ad magyarázatot a jelenlegi helyzetre. A legnagyobb szükségét látom, hogy a Führer – a katonai téren reá nehezedő nyomás ellenére – mindezt megtegye. Hosszabb idő távlatában nem lehet semmibe venni a népet. Végső soron háborús erőfeszítéseink szívét is ők alkotják. Ha a nép egyszer elveszti ellenálló képességét és hitét a német vezetésben, akkor az eddigi legkomolyabb vezetési válsággal kell majd szembenéznünk.”³²⁶⁷

I.

A sztálingrádi válság alatt bevezetett totális háborúra való áttérés utolsó alkalommal bizonyította, hogy Hitler személyes uralmával semmiféle kollektív kormányzás vagy ésszerű döntéshozatal nem összeegyeztethető.

A hazai front minden megmaradt tartalékának a meghirdetett totális háború céljai okán történő mozgósítására azért volt szükség, hogy pótolni lehessen a katonai élőerőben a Barbarossa első hónapjaiban keletkezett hatalmas hiányt. Keitel már 1941 decemberében követelte, hogy a minisztériumokból, a gazdaságból és magából a Wehrmacht apparátusából is gyomlálják ki a felesleges hivatali embereket.³²⁶⁸ Ez ahhoz a kísérlethez tartozott, hogy a rendkívül nehézkes és rendezetlen közigazgatás egyszerűsítésével embereket szabadítsanak fel a katonaság számára. A különleges hatóságok megjelenése a kormányzathoz tartozó minisztériumok mellett, és a párt–állam dualizmus, a Führer-állam közvetlen terméke, valamint a háború megkövetelte új adminisztratív feladatok ellátása a különböző szabályzatok, rendeletek és utasítások százait kibocsátó hivatali apparátus kolosszális megnövekedését vonta maga után. Minden területen fojtogatóvá vált a bürokrácia. Hatalmas volt az elégedetlenség a mindenfelé gúnyosan csak „papírháborúként” emlegetett jelenséggel szemben.

Hitler kormányzati bürokrácia elleni tirádáit jól ismerték mindazok, akik kapcsolatba kerültek vele. Megvetése nem ismert határokat a törvények szerint gondolkodó hivatalnokokkal szemben. Az volt a véleménye, hogy számukat kétharmadával csökkenteni kell.³²⁶⁹ Nem volt tehát nehéz előítéleteinek megfelelően cselekedni. Könnyen meg lehetett szerezni a hozzájárulását a bürokrácia csökkentéséhez. Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása viszont már teljesen más dolog volt. Hitler a gyakorlatban többnyire határozatlan, ellentmondásos – és végül, ami a legfontosabb –, konzervatív álláspontot képviselt. Az elképzelés támogatása ellenére a kormányhivatalok személyi állományának csökkentése hamarosan erőteljesen érvényesülő szerzett jogokba ütközött. Az eredmény, előre megjósolható módon, nagyon soványra sikeredett.³²⁷⁰ A front élőerő-követelménye ugyanakkor óhatatlanul is azoknak a kísérleteknek az ismételgetéséhez vezetett, hogy a hazai frontból minden személyi felesleget kipréseljenek. 1942 őszén Hitler megbízta Walter von Unruh tábornokot – aki a megszállt keleti területeken korábban viszonylag sikeresen szabadított fel embereket a katonai és polgári bürokráciából –, hogy rostálja át a polgári közigazgatást, sőt még a hadiipar területét is.³²⁷¹ Ez sem járt túlzottan sok eredménnyel, mivel a kormányzat miniszterei sikeresen hárították el az apparátusuk ellen intézett legvadabb támadásait is. Amikor pedig Unruh tábornok megpróbált visszamarni azok felé, akik a Führer grandiózus újjáépítési tervein dolgoztak (beleértve azt a hatvannyolc, harmincöt éves vagy még ennél is fiatalabb embert, akik München majdani városközpontjának megtervezésével voltak elfoglalva), akkor Hitler – szintén előre megjósolható módon – úgy döntött, hogy azok munkájára továbbra is ott van szükség.³²⁷²

Mielőtt Unruh erőfeszítéseinek kudarca világossá vált volna, 1942 karácsonyán Hitler radikális lépések megtételére adta ki a parancsot annak érdekében, hogy pótolni lehessen a hadseregből és a hadiiparból hiányzó élőerőt. Martin Bormannt bízta meg, hogy a Birodalmi Kancellária vezetőjével, Hans-Heinrich Lammersszel karöltve hangolja össze az erre irányuló lépéseket.³²⁷³ Göbbelst és Sauckelt azonnal tájékoztatták. A szándék az volt, hogy megszüntessenek minden olyan üzleti és hivatali tevékenységet, mely a „luxuscikkekkel” volt kapcsolatos, és a háborús erőfeszítések szempontjából nem voltak feltétlenül szükségesek. Az így feleslegessé váló személyeket akarták átcsoportosítani a hadsereghez vagy a hadiipar területére. Munkavégzés szempontjából a nőket is nyilvántartásba kellett venni. Mindenki egyetértett abban, hogy a férfiakat nem lehet felmenteni a hazai fronton végzett munka alól, és kiküldeni a frontra, ha a különböző munkaterületeken nem állítanak nőket a helyükbe. A Propagandaminisztérium adatai szerint a dolgozó nők létszáma a háború kezdete óta 147 000 fővel csökkent.³²⁷⁴ Az 1942 végén alkalmazásban álló 8,6 millió nőből csak 968 000 dolgozott a hadiiparban.³²⁷⁵ 1942 tavaszán Hitler mereven elutasította, hogy a nők számára is kötelezővé tegyék a munkát a fegyvergyárakban. Ezt az ipar vezetői szorgalmazták, és Speer is támogatta követeléseiket. A saját hatáskörére féltékenyen ügyelő Sauckel abból kiindulva, hogy a munkaerő elhelyezése kizárólag az ő hatáskörébe tartozik, Göring támogatását élvezve és a Führer segítségét kérve féken tartotta Speert. Valószínűleg – Speer gyanújának megfelelően – Sauckel maga kérte Hitlertől, hogy a nőket ne vegyék számba a munkaerő öszeírásánál.³²⁷⁶ Sauckel változata szerint Hitler ideológiai meggondolásokból indult ki döntése meghozatalakor.³²⁷⁷ Így veszély fenyegette volna a népességszaporulatot, és ez Németország faji erejét is aláásta volna. Az volt a véleménye, hogy a nők így morálisan is veszélyeztetett helyzetbe kerülnének.³²⁷⁸

1943 elejére a munkaerőhelyzet már annyira megromlott, hogy Hitler kénytelen volt belátni, a nők munkába állítását a továbbiakban nem lehet elkerülni. Még az ebben az időben kényszermunkásként alkalmazott 6 millió külföldi munkás és hadifogoly sem pótolhatta a Wehrmachtba behívott 11 millió férfi hiányát.³²⁷⁹ Az adott helyzetben csak annyit tudott tenni, hogy a szerinte erkölcsi károsodást okozó, a kormány miniszterei által megállapított tizenhat éves korhatárt tizenhét évre emelte fel.³²⁸⁰ Egy 1943. január 13-án kelt és nyilvánosságra nem hozott Führer-rendelet a tizenhét és ötven év közötti nők számára kötelezővé tette, hogy a háborús erőfeszítések sikere érdekében munkára jelentkezzenek.³²⁸¹ Az érintettek részéről kevés lelkesedés volt tapasztalható. A nők éltek a kibúvókkal – beleértve a gyereknevelés felelősségét, a mezőgazdaságban vagy a közigazgatásban végzett munkát –, és a kötelezettség alóli mentesítés érdekében minden személyi kapcsolatot felhasználtak. Amikor erre nem volt lehetőségük, akkor főként könnyű, íróasztal melletti munkát választottak, s a hadiipar továbbra is nélkülözte a női munkaerőt.³²⁸² A hatáskörök miatti összetűzések még azelőtt tetőfokra hágtak, hogy Hitler aláírta volna a rendeletet. A totális háború intézkedéseinek szilárd kézbentartása és a központi ellenőrzés felbomlásának megakadályozása érdekében a Birodalmi Kancellária vezető tisztségviselői, Leo Killy és Friedrich Wilhelm Kritzinger által támogatott Lammers azt javasolta Hitlernek, hogy minden intézkedést „a Führer hatáskörébe” kell vonni, és az intézkedések meghozatala céljából egy külön testületet kell felállítani. A gondolat egy kis „háborús kabinet” létrehozását rejtette magában; a Birodalom Védelmének Miniszteri Tanácsa, mint ahogy egy korábbi fejezetben már említettük, lényegében erre a feladatra jött létre, de a gyakorlatban soha nem működött, és már rég a feledés homályába merült. Lammers véleménye szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lett volna, ha a közvetlenül a Führerhez tartozó három legfőbb szervezet, a Wehrmacht főparancsnoksága, a Birodalmi Kancellária és a Pártkancellária vezetői szorosan együttműködnének egymással, rendszeresen találkoznának, rendszeres kapcsolatot tartanának magával Hitlerrel is, és felülemelkednének az egyes minisztériumok tárcaérdekein. Hitler mindezzel egyet is értett. Saját pozícióira nézve nyilvánvalóan nem tartotta veszélyesnek ezt a megoldást. Éppen ellenkezőleg. A három érintett személynél – Keitelnél, Lammersnél és Bormann–nál – minden garancia megvolt arra, hogy bármilyen hatalmasággal szemben az ő személyes érdekeit képviselje. Hogy valóban ez volt Hitler gondolatmenete, arra utal Göring, Göbbels és Speer kizárása ebből a koordinációs testületből, mely hamarosan a Hármak Bizottsága (Dreierausschuss) néven vált ismertté.³²⁸³ Kimúlása ősszel következett be, s ez újabb példa volt arra, hogy Hitler nem volt hajlandó semmiféle tényleges hatáskört átengedni, ami ellentétbe kerülhetett Führerként birtokolt hatalmával és rendszertelen, dilettáns vezetési stílusával.

A Bizottságnak kezdettől fogva csak az őáltala meghatározott általános irányvonallal összhangban lévő, felhatalmazó rendeleteket volt joga kiadni. Önállósága nem volt.³²⁸⁴ Hitler, mint mindig, az összes jelentősebb kérdésben fenntartotta magának a döntési jogot. Túlzásnak tekinthető Speer későbbi azon állítása, mely szerint a bizottság három tagjának az volt a szándéka, hogy ellenőrzés alatt tartsa Hitler hatalmát.³²⁸⁵ Hármuk Hitler iránti lojalitása és engedelmessége megkérdőjelezhetetlen volt. Gyakorlatilag nem tettek semmi olyasmit, ami ellentétben állt volna Hitler kívánságaival. Bár Speer külön hangsúllyal emlegeti Bormann tervét, hogy a Bizottságot saját hatalmi ambícióinak kiterjesztésére használja fel, úgy tűnik, a Pártkancellária vezetője gyakorlatilag nagyjából elégedett volt azzal, hogy a rutinfeladatok terhét Lammersre hagyja, így aligha lehetett az, aki a hatalomátvételt forgatta volna a fejében.³²⁸⁶

A Hármak Bizottsága 1943 januárja és augusztusa között mindössze tizenegy hivatalos ülést tartott. Az ülésekre meghívást kaptak a különböző tárcák vezetői is, de ezeket az összejöveteleket, Speer későbbi állítása szerint, aligha lehetett a kormány újraéledésének tekinteni.³²⁸⁷ Annak ellenére, hogy a Führer közvetlen közelében dolgozó testületként a Bizottságnak minden lehetősége megvolt hatalmának kiterjesztésére, mégis hamarosan a különböző minisztériumok és a párt regionális hivatalainak mélyen zsigerekbe ivódott érdekeibe ütközött. Ezek az intézmények továbbra is ragaszkodtak saját embereikhez és hatáskörükhöz, s ellenálltak minden olyan törekvésnek, mely felvetette volna a rezsim közigazgatása összekuszálódott szálai egyszerűsítésének és központosításának veszélyét.³²⁸⁸ Nagyon kevés esély volt, hogy el lehessen szakadni a náci uralom alapjául szolgáló hűbéresi rendszertől, s az is hamarosan kiderült, teljesen illuzórikus minden olyan remény és törekvés, hogy valaha is néminemű rendet lehet csinálni a Harmadik Birodalom – természetéből fakadó – közigazgatási zűrzavarában.

Hitler környezetének leghatalmasabb urai elszántan mindent megtettek az olyan intézkedések szabotálása és meghiúsítása érdekében, melyek esetleg hatalmi helyzetüket veszélyeztethették volna, és melyekből ők gyakorlatilag ki voltak zárva. A Hármak Bizottságának szerepével kapcsolatos első kihívó megjegyzésekre a Göbbels-rezidencián február 18-án, a totális háború meghirdetését követő fogadáson került sor. Kilenc nappal később a lehetséges teendők megbeszélése céljából Funk, Ley és Speer egy konyak és tea mellett ismét találkozott Göbbels fényűző villájában – amely most félhomályba burkolózott, hiszen a totális háború követelményeinek megfelelően eltávolították a villanyégőket.³²⁸⁹ Nem sokkal később, március elején Göbbels Berlinből Berchtesgadenbe utazott, hogy Göringgel együtt megtervezzék, hogyan lehet partvonalon túlra tenni a Bizottságot. Speer már közben Göring hajlandóságát is megszondázta.³²⁹⁰ A Göring Obersalzbergben lévő fejedelmi palotájában öt órán át tartó megbeszélések során, melynek egy része Speer jelenlétében zajlott, a „valami barokk stílusú öltözékben” pompázó birodalmi marsallt gyorsan meg lehetett nyerni az ügynek.³²⁹¹

A gúnyosan csak „háromkirályokként”³²⁹² emlegetett Hármak Bizottsága neki is terhére volt. Gyűlölte Lammerst, a „szuperbürokratát”, aki vissza akarta adni a Birodalom irányítását a kormánytisztviselők kezébe. Hitler, gondolta Göring, nem lát át Lammersen. Ki kell nyitni a Führer szemét. Bormann természetesen a maga nagyra törő céljait követte. Keitel pedig egy nagy senki volt.³²⁹³ A Göring és Göbbels közötti korábbi problémák most háttérbe szorultak. Göring nagyfokú önteltsége jelentős csorbát szenvedett, amikor elvesztette Hitler kegyeit, amiért a Luftwaffe képtelen volt megakadályozni a német városok bombázását. Göbbels egyrészt legyezgette hiúságát, másrészt szemrehányásokat tett neki, amiért megengedte, hogy a Birodalom Védelmének Miniszteri Tanácsa lényegében a jelentéktelenség mocsarába süllyedjen. A propagandaminiszter terve valójában az volt – s ezt korábban Speer javasolta³²⁹⁴ –, hogy Göring elnöksége alatt újraéleszti a Minisztertanácsot, tagjaira bízza, hogy a Birodalom irányításának hatékony szervévé váljon, Hitlernek pedig hagyja, hogy a katonai ügyekre koncentráljon. Göbbels az „egyértelmű vezetés totális hiányáról beszélt a bel- és külpolitikában”.³²⁹⁵ Göring azt mondta, úgy tűnik, hogy a Führer a háború kezdete óta tizenöt évet öregedett. Túlságosan is elzárkózik mindenkitől, mentálisan és fizikailag pedig egészségtelen életstílust folytat. Ezzel pedig valószínűleg nincs is mit kezdeni.³²⁹⁶

Göbbels a Hitler iránti lojalitás szellemében érvelt, s azt mondta, meg kell szabadítani a nyomasztó terhektől, hogy minden erejét a katonai vezetés ügyeire összpontosíthassa. Hitler depressziós hangulata – időről időre kijelentette, hogy egyáltalán nem fél a haláltól – Göbbels szerint érthető is volt, s ez még inkább azt jelenti, hogy „legközelebbi barátai szilárd védőfalat vonjanak személyisége köré”. Figyelmeztette Göringet, hogy mivel fenyegetne a háború elvesztése: „Mindenekelőtt ami a zsidókérdést illeti, ebben már annyira benne vagyunk, hogy most már nem lehet belőle kikeveredni. És ez jó dolog. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy olyan mozgalomban és egy olyan népben, mely felégette maga mögött a hidakat, kevesebb a gátlás, mint egy olyanban, melynek még van visszavonulási lehetősége.”³²⁹⁷ A pártba ismét életet kell lehelni.³²⁹⁸ Ha Göring újraéleszti a Minisztertanács tevékenységét, és annak irányítását Hitler leghűségesebb híveire bízza, érvelt Göbbels, akkor ezzel a Führer is biztosan egyet fog érteni.³²⁹⁹

Göbbels azt javasolta, hogy Göring vegye fel a kapcsolatot a megfelelő személyiségekkel. Közülük viszont senkit sem szabad beavatni a tényleges szándék, tehát a Hármak Tanácsa félreállítása, s hatáskörének a Minisztertanácsra történő átruházása tervébe. Majd ők kiválasztják a megfelelő alkalmat, hogy a javaslatot Hitler elé terjesszék. Ez – tisztában vannak vele – nem lesz egyszerű dolog, annak ellenére, hogy Göbbels többször is tiltakozva azt állította, a Führernek biztosan tetszeni fog az elképzelés. Közben Göbbels és Speer kezdi megdolgozni Hitlert. Aztán két hét elteltével Göring és Göbbels ismét találkozik. Egy pillanatig sem kételkedtek abban, hogy gyorsan meg tudják oldani a „háromkirályok” problémáját.³³⁰⁰

A probléma viszont, különösen ahogy Göbbels látta, messzebbre vezetett a „háromkirályoknál”: a probléma maga Hitler volt. Természetesen Göbbelsnek a hazai front irányítása átvételére és a totális háború erőfeszítéseit elősegítő forradalmi hangulat felszítására irányuló ambíciós törekvései is fontos szerepet játszottak az elképzelésben. De most ennél többről volt szó. A háborút meg kellett nyerni. Arra gondolni sem lehet, hogy mi történne a háború elvesztése esetén. A háborús erőfeszítések sikere érdekében erősebb vezetésre volt szükség. Göbbels továbbra is maximálisan lojális maradt ahhoz az emberhez, akire már évek óta mint egy szinte isteni magasságokba emelkedő apafigurára tekintett. Látta viszont Hitler vezetési stílusának a Birodalom irányítására kedvezőtlen hatással lévő gyengeségeit is; azt, hogy többnyire távol van Berlintől, elzárkózik az emberektől, teljesen lefoglalja magát katonai ügyekkel, és mindenekelőtt azt, hogy az összes belső üggyel kapcsolatos kérdésben egyre inkább Bormannra támaszkodik. Tapasztalt politikusként Göbbels is alig értette, hogy a másodlagos fontosságú katonai vezetés kedvéért Hitler hogyan hanyagolhatja el a politikát.³³⁰¹

Naplójában Göbbels „vezetési válságra” panaszkodik Úgy vélte, hogy a beosztott vezetők között már annyira felhalmozódtak és annyira elmérgesedtek a problémák, hogy Hitlernek acélseprűvel kellene végigsöpörni rajtuk.³³⁰² „Nézzük például ezt a belügyminisztert”, füstölgött magában. „(Frick) 67 éves korában az év háromnegyed részét a Chiemseenél tölti”, (a legnagyobb a csodás bajorországi tavak közül, Münchentől mintegy száz kilométernyire), „ahelyett, hogy a dolgát végezné Berlinben. Göringet Karinhallban, Bouhlert pedig Nussdorfban, a vidéki kúriáikban lehet megtalálni. Mintha a Birodalom és a párt teljes vezetése szabadságon lenne.” A Führerre valóban megsemmisítő teher nehezedik a háború idején. Mindez azért alakult így, mert nem hozza meg azokat a személyi döntéseket, melyek eredményeként nem kellene apró ügyekkel foglalkoznia.³³⁰³ Göbbelsnek az volt a véleménye – bár ennek csak nagyon diszkréten adott hangot –, Hitler túlságosan is gyenge ahhoz, hogy bármit is csináljon. „Amikor egy ügyet különböző megvilágításokban állítanak be előtte”, írta a propagandaminiszter, „akkor a Führer tétovának látszik (schwankend) a döntéshozatalnál. Az embereket se kezeli mindig helyesen. Egy kis segítségre lenne szüksége ezen a téren.”³³⁰⁴

Amikor a totális háborút meghirdető beszéde után jó egy héttel rezidenciáján magánemberként beszélgetett Speerrel, Funkkal és Leyjel, akkor ennél még messzebbre ment. Speer későbbi beszámolója szerint Göbbels a következőket mondta: „Nálunk nem »vezetési válság«, hanem pontosabban fogalmazva »vezetői válság« van!” A többiek egyetértettek vele. „Mi itt ülünk Berlinben. Hitler nem hallja azt, amit el kell neki mondanunk a helyzetről. Politikailag nem tudom befolyásolni”, kesergett Göbbels. „Még csak jelenteni sem tudom neki a területem legfontosabb dolgait. Minden Bormannon keresztül megy. Rá kell venni Hitlert, hogy minél gyakrabban jöjjön Berlinbe.” Göbbels még azt is hozzátette, hogy Hitler kiengedte kezéből a belső ügyek irányítását, melyet most Bormann vett át tőle, aki azt a látszatot kelti, hogy Hitler még mindig keményen tartja a gyeplőt.³³⁰⁵ Amikor Bormann április 12-én megkapta a „Führer titkára” kinevezést, akkor Göbbelsben még jobban felerősödött az érzés, hogy lényegében a Pártkancellária vezetője irányítja Hitlert.³³⁰⁶

Göbbels és Speer siránkozhattak Hitler belügyekben gyakorolt irányító szerepének meggyengülése miatt, de amikor március elején találkoztak vele, és elő akartak állni javaslatukkal, hogy Göring vezetésével, a hazai front irányítása érdekében ismét életet kellene lehelni a Birodalom Védelmének Miniszteri Tanácsába, akkor mégis ők bizonyultak gyengébbnek. Speer március 5-én Hitler ideiglenesen ismét Vinnicjába helyezett főhadiszállására repült, hogy előkészítse Göbbels látogatását A propagandaminiszter három nappal később érkezett meg a helyszínre. Speer azonnal óvatosságra intette. A német városok ellen intézett folyamatos és szinte akadálytalan bombatámadások okán Hitler rémes hangulatban volt Göring és a Luftwaffe tehetetlensége miatt. Ez aligha számíthatott a legkedvezőbb alkalomnak, amikor előállhatnak azzal a javaslattal, hogy a birodalmi marsall ismét központi szerephez jusson a belügyek irányításában. Göbbels ennek ellenére úgy gondolta, hogy meg kell vele próbálkozni.³³⁰⁷

Első találkozásukkor, ebéd közben Hitler ugyan fáradtnak látszott, de jól nézett ki, élénkebb volt az utóbbi időben megszokottnál, s szokása szerint keserű kirohanásokat intézett tábornokai ellen, akik, állítása szerint, ott csapják be, ahol csak tudják.³³⁰⁸ A délután Göbbelsszel folytatott négyórás négyszemközti beszélgetés során is hasonló szellemben folytatta mondókáját. Rettentően dühös volt Göringre és a Luftwaffe teljes vezetésére, kivéve a légierő vezérkari főnökét, Hans Jeschonneket. Hitler a német városok porrábombázásának megakadályozására – rá jellemző módon – a legjobb módszernek azt tartotta, ha erre „mi is terrorral válaszolunk”.³³⁰⁹ Annak ellenére, hogy Speer előtt ragaszkodott a javaslat megtételéhez, a Hitlerrel folytatott beszélgetés alapján Göbbelsben nyilvánvalóan az a vélemény alakult ki, hogy ez most teljesen haszontalan lenne. „Az általános hangulatra való tekintettel”, jegyezte fel, „szerencsétlennek találnám, ha a Führer előtt felvetnénk Göring politikai vezetésének kérdését; a pillanat nem alkalmas rá. Az ügyet egy későbbi időpontra kell halasztani.”³³¹⁰ A következő találkozás alkalmával, amikor Göbbels és Speer késő éjszaka Hitler társaságában a kandalló mellett beszélgetett, és megérkezett a hír a Nürnberg elleni heves légitámadásról, akkor a leghalványabb esélye is megszűnt annak, hogy a témát, akár csak burkolt formában is, szóba hozhatják. Hitler magából kikelve tajtékzott Göring és a Luftwaffe vezetése ellen. Speer és Göbbels csak nagy nehezen tudták lecsillapítani, de a tervet elhalasztották. Nem is sikerült soha többé feléleszteni.³³¹¹

Göbbels és Speer próbálkozása már az első nekifutásra megbukott. Szemtől szembe kerülve Hitlerrel egyszerűen képtelenek voltak szembeszállni vele. Hitler Göringgel szemben táplált haragja elegendő volt ahhoz, hogy megtorpedózzon minden racionális megbeszélést a birodalmi kormányzat tevékenységének felújításáról. De a probléma még ennél is messzebbre vezetett. Göbbels és Speer Hitler katonai ügyekkel való teljes lekötöttségét és Bormann körmönfontságát hibáztatva úgy érezte, hogy Hitler nem tud vagy nem akar végigsöpörni az egymással szemben álló hatalmasságok dzsungelén, nem akarja a hazai frontot úgy radikalizálni, mint ahogy ők szeretnék. E kérdésben még abban az illúzióban ringatták magukat, hogy a rezsim megreformálható, csak éppen Hitler nem hajlandó a reformokra. Azt nem értették meg, hogy a kormányzatnak ez a formátlan „rendszere” egyrészt Hitler személyes uralmának elkerülhetetlen mellékterméke, másrészt hatalmának legfőbb záloga is volt.

Egy modern állam, mely szükségszerűen a hivatali rendszerre támaszkodik, függ a rendszertől és a szabályozott folyamatoktól, és minden hatalmat egyetlen ember kezébe összpontosít – akinek vezetési stílusa a végletekig bürokráciaellenes, aki a kormányzati munkát a legnagyobb rendszertelenséggel kezeli, aki a kormányzás legfőbb eszközének az erőszakot és a propagandát tekinti –, csak adminisztratív zűrzavart és az egymással versengő hatalmasságok dzsungelét alakíthatja ki. Hitler hatalmának viszont éppen ez a szervezeti összefüggéstelenség, szétesés volt a legfőbb garanciája, mivel a hatalom minden szála az ő kezében futott össze, és tőle is függött. A „rendszer” megváltoztatása a fókuszpont megváltoztatása nélkül egyszerűen lehetetlen volt. Hitler képtelen volt megreformálni a Birodalmat; és különben se fűződött hozzá semmi érdeke. Továbbra is önfejűen és önkényesen avatkozott be a legkülönbözőbb – gyakran a legapróbb – ügyekbe, mellyel a kormányzati rendnek és ésszerűségnek még a látszatát is megszüntette.

Göbbels és Speer nem adta fel azonnal a dolgot. Március 17-én Ley és Funk társaságában háromórás tárgyalást folytattak Göringgel, s nagyjából ugyanazokat a témákat érintették, s ugyanarra jutottak, mint amikor a hónap elején, Berchtesgadenben beszélgettek a birodalmi marsallal. Csupán abban állapodtak meg, hogy Göring a közeljövőben azt fogja javasolni Hitlernek, hogy a Minisztertanács munkájának felelevenítésével, valamint Speer, Ley, Himmler és Göbbels munkába való bevonásával „némileg aktivizálni kell a belföldi német vezetést”. A propagandaminiszter manipulációinak eredményeként Göring még abba is beleegyezett, hogy a tervezett heti ülések levezetésénél őt fogadja el helyetteseként.³³¹² Előre megjósolható módon az egészből semmi sem lett. Április folyamán Lammers – Hitler jóváhagyásával – két alkalommal is meghívta Göringet a Hármak Tanácsának ülésére, melyen a totális háborúról szóló Führer-rendelet megszállott területeken történő alkalmazásáról volt szó. Ezt követően ellenállása a Bizottsággal szemben, úgy tűnik, elpárolgott.³³¹³ Mint oly gyakran, Göring kezdeti energiája hamarosan letargiába fordult. Mindenesetre a súlyos légitámadások után csillaga oly mélyen leáldozott, hogy fel kellett ismernie, milyen kevés reális esélye van Hitler támogatásának megszerzésére, ha újabb hatalmi pozícióba akar kerülni. Egy diplomáciai betegség – az nem ismeretes, hogy ez összefüggésben állt-e a napi jelentős mennyiségű narkotikum elfogyasztásával – sietett a segítségére.³³¹⁴ Az április azzal ért véget számára, hogy az orvosa hosszabb időre ágyba parancsolta.³³¹⁵ Ahogy Speer lakonikusan megjegyezte, Göring ezután már csak Nürnbergben kelt életre, amikor az életéről folyt a tárgyalás.³³¹⁶

Göbbels még szeptemberben is megfelelő támogatást keresett ahhoz, hogy meghiúsítsa Lammers arra irányuló kísérletét (ahogy azt a propagandaminiszter megítélte), hogy a számára jogot adó Führer-rendelet alapján döntéseket hozzon a miniszterek közötti vitákban, és eldönthesse, hogy milyen kérdéseket terjesszenek Hitler elé.³³¹⁷ Ekkor már vajmi kevés intrikára volt szükség, hogy befejezettnek lehessen tekinteni az ügyet a Hármak Bizottságával. Jelentőségét tekintve az már teljesen elsorvadt.

A bürokrácia csökkentésére, a kormányzati adminisztráció egyszerűsítésére és így a munkaerő megtakarítására irányuló törekvéseket jórészt Hitler hiúsította meg. Mikor azzal a döntéskényszerrel került szembe, hogy megszüntessen és szomszédaival egybeolvasszon néhány helyi önkormányzati körzetet (Landkreis), akkor Hitler bürokráciaellenes beállítottsága utat engedett az óvatos konzervativizmusnak. A körzetek maradtak úgy, ahogy voltak. A Landrat (a körzet prefektusa) különösen fontos hivatal háborús időkben, írta Bormann – minden bizonnyal Hitler véleményét visszhangozva – a Wilhelm Frick belügyminiszterhez 1943. június 15-én írt levelében. A gazdaság háborús szabályozása (Zwangsbewirtschaftung) jelentős mértékben fokozta a Landrat hivatala elérhetőségének fontosságát. A társadalmi feszültségnek még az esélyét is el kell kerülni. És különben is, az így megtakarított munkaerő amúgy is jelentéktelen.³³¹⁸

Hitler a hazai frontot mindig is a harci szellem szempontjából vizsgálta, és kizárta annak minden lehetőségét, hogy az gyengüljön és csorbát szenvedjen. Részben Lammers sugallatára annak is gátat vetett, hogy csökkentsék a helyi önkormányzatok és a Länderek adminisztrációját.³³¹⁹ Még a Porosz Pénzügyminisztérium megszüntetéséből sem lett semmi, ami pedig teljesen felesleges megkettőzése volt a Birodalmi Pénzügyminisztériumnak. A kérdésfelvetésre Hitler azt válaszolta, nem tud dönteni anélkül, hogy ne konzultálna Göringgel. Göring arra célozgatott, hogy jobban szeretné a minisztérium létszámának csökkentését, mint annak megszüntetését. Júniusra Bormann már teljesen egyedül maradt a minisztérium megszüntetésére irányuló kérésével. Lammers be tudta gyűjteni a szükséges támogatást ahhoz, hogy a minisztérium létszámcsökkentés nélkül megmaradjon.³³²⁰

A Hármak Bizottságának mintegy kilenc hónapos fennállása alatt szinte egyetlen, hatását hosszabb ideig éreztető intézkedése az volt, hogy az újabb közszolgálati posztok létesítésére moratóriumot hirdetett.³³²¹ A háborús erőfeszítések szempontjából szükségtelennek ítélt luxuscikkekkel foglalkozó kiskereskedések megszüntetésére irányuló törekvések elhanyagolható eredményekkel jártak – ráadásul a végletekig elidegenítették a rendszertől azokat, akiknek ez a megélhetését fenyegette.³³²² Az SD-jelentések a bezárásra és tönkremenetelre ítélt kiskereskedések tulajdonosai, valamint a fogyasztási javaktól megfosztott, a kiskocsmák és éttermek bezárása nélkül is korlátozott szabadidős tevékenységgel rendelkező lakosság ellenséges érzéseit tükrözték.³³²³ Az alsó-frankföldi Bad Kissingen helyi SD-kirendeltségének jelentése a következőképpen összegzi a hangulatot: „A NSDAP tekintélye és az iránta érzett tisztelet komoly károsodásokat szenvedett amiatt, hogy a körzetben a párt közbenjárt az üzletek bezárása, a munkahelyek megszüntetése érdekében. A híresztelések szerint a bezárásoktól és rokonaik elvesztésétől megdöbbent nemzettársaink otthonaikban a falról leszedik és összetörik a Führer képeit.”³³²⁴

A Bizottság erőfeszítéseinek hiábavalósága és a kormány egy Führer-államban való értelmetlensége tükröződik abban a hat hónapon át tartó huzavonában is, mely a lóversenyek betiltása körül a háború egyik legkritikusabb szakaszában zajlott. Göbbels (saját állítása szerint) a vasárnap is dolgozni kénytelen berlini munkások követelésére megpróbálta bezáratni a már csak vasárnaponként futamokat rendező lóversenypályákat. Erre engedélyt kért Hitlertől. Bormann és Lammers meggyőzte a diktátort, hogy a munkásoktól nem lehet megtagadni ezt a még létező szórakozási lehetőséget. Göbbelsnek a Führer főhadiszállásán tett látogatása után Hitler megváltoztatta véleményét, és most már ő is a betiltás mellett volt. Ezzel különböző érdekcsoportok malomkövei közé került. Lammers végül kiadott egy rendeletet, melynek értelmében bizonyos elnevezésű futamokat meg lehetett rendezni. Birodalmi védelmi megbízottainak (mindnyájan gauleiterek) joguk volt bármilyen versenyt betiltani, ha úgy ítélték, hogy a morál ezt követeli. Az összes többi lóversenypályát – a fogadóirodákkal együtt – be kellett zárni. Egyáltalán nem meglepő, hogy a többi vidéki pártvezető azonnal tiltakozni kezdett, amikor úgy érezte, hogy körzete méltatlan megkülönböztetésben részesül.

A müncheni vita Paul Giesler gauleiter (Hermann, udvari építész testvérbátyja) és a korrupt – Hitler egyik legrégibb cimborájának számító – Christian Weber városi tanácsnok között már odáig fajult, hogy arra magának a Führernek kellett megoldást találnia. Weber a párt kezdeti, müncheni időszakának klasszikus terméke volt. A volt kocsmai szájhőst, sörcsarnoki verekedőt a Harmadik Birodalom a „mozgalom fővárosának” tiszteletreméltó hivatalába emelte, s lakosztályt biztosított számára a korábban bajor királyok lakta Residenzben. A helybéliek megvetették, amiért oly visszataszítóan kérkedett azzal a gazdagsággal és hatalommal, melyet Hitler barátsága hozott a számára. Rossz nyelvek annak tudták be előmenetelét, hogy ezzel fogják vissza, nehogy kellemetlen titkokat áruljon el a Führer korai években követett életstílusáról. Hitlernek persze más eszközei is meglettek volna hozzá, hogy ezt a közvetett zsarolást kezelni tudja. Weber egész biztosan értékes szolgálatokat tett az utcai verekedések idején Münchenben. Felemelkedése a helyi gazdagok és előkelőségek közé csupán egyik sajátos színfoltja a Harmadik Birodalomban uralkodó és annak szerves részét képező hatalmas korrupciónak. Mindenesetre mint az egyik legrégebbi – a szó szoros értelmében – „régi harcost” és (a körzeti autóbusz-közlekedés monopoljoga mellett) Riemben lóversenypályával is rendelkező Webert ki kellett békíteni.³³²⁵ Ott volt viszont Giesler, Hitler legfontosabb bajorországi alvezére, és a totális háború erőfeszítéseinek egyik zászlóvivője is. Hitler salamoni „döntést” hozott, mellyel Riemben betiltotta a lóversenyeket (azon az alapon, hogy a lóversenypálya csak autóbusszal közelíthető meg, ami felesleges üzemanyag-fogyasztást eredményez), a városközpontban lévő Theresienwiesen viszont engedélyezte a versenyek megtartását.

Nem sokkal később meglátott egy berlini lóversennyel kapcsolatos újsághirdetést. Azonnal szóvá is tette Bormann-nál, hogy a Birodalom fővárosával szemben München nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe. Ezek után Riemben ismét engedélyezték a lóversenyek megtartását. Ahogy az ügy terebélyesedett, úgy kapcsolódott be egyre több hatóság is annak intézésébe. Lammers és Bormann levélváltására is sor került. Ismét kikérték Hitler véleményét, aki a felesleges vásárlóerő lekötésének csábító, makro-közgazdasági elméletével állt elő. A gauleiterek tovább panaszkodtak. Végül, az egy ilyen lélegzetelállítóan apró ügy miatt hat hónapon át tartó küzdelem Bormann és Lammers megállapodásával zárult, mely szerint „a Führer akaratának kifejezéseként” általánosságban engedélyezik a lóversenyek megrendezését és a fogadóirodák működését, de az egyes konkrét esetekben a megfelelő birodalmi védelmi megbízotthoz kell fordulni a döntésért és az engedélyért.³³²⁶ Tulajdonképpen tehát nem került sor semmiféle döntésre azon túl, hogy az egész kérdést rábízták a pártvezetőkre.

Aligha lehetne szemléletesebb példát találni a diktatúra kormányzati módszereinek (vagy azok hiányának) abszurditására. Hitler hatalma érintetlen maradt. Véleményét, rá-bólintását az összes érintett fél több alkalommal is kikérte. Rajta kívül senki sem tudta rendezni ezt a kérdést. Végső soron még Hitler se tudott más döntést hozni, mint azt, hogy teljesen elzárkózik a döntéstől. Ingadozó, alkalomszerű – gyakran nyilvánvalóan a vele utolsónak beszélő ember véleményét tükröző – beavatkozásai a végletekig elnyújtották az ügyeket. Mindenekelőtt aligha lehetne bármi ésszerűséget is felfedezni abban, hogy egy államfőt és a fegyveres erők főparancsnokát egy világháború kellős közepén beosztottjai a lóversenyzéssel kapcsolatban közöttük kialakult kicsinyes vitákkal zavarnak. A probléma most is az volt, mint a többi esetben: semmiféle tényleges hatalmat nem adott át a Hármak Bizottságának; annak tagjai tehát minden kérdésben hozzá fordultak, ami igen gyakran előfordult – mint a lóversenyek kérdésében is –, mivel a Birodalomban nem létezett olyan központi szerv, mely megfelelően egyeztetett döntést tudott volna hozni, s azt a kormányzat akarataként tudta volna érvényesíteni. A Hármak Bizottságával kapcsolatos elvetélt kísérlet ismételten azt mutatta, hogy a kollektív kormányzás és döntéshozatal minden szerve – bármilyen gyenge struktúráról volt is szó – csak a Führer önkényes „akaratának” védelmét szolgálta. Egy modern állam irányítása során viszont – arról már nem is beszélve, hogy egy nagy háború kellős közepén – egyre lehetetlenebbé vált ennek az „akaratnak” az érvényesítése. Hitler diktatúrájának mint kormányzati rendszernek tehát nem volt semmi jövője.

II.

1943 tavaszán és nyarán messze nem az otthoni dolgok álltak Hitler figyelmének középpontjában. Gyakorlatilag kizárólag a háborús ügyekkel foglalkozott. Az állandó feszültség maradandó nyomokat hagyott rajta. A kegyeibe hosszú távollét után visszakerült Guderiannal 1943. február 20-án lezajlott első találkozása során a tábornokot megdöbbentették az utolsó, 1941 decemberének közepén történt találkozásuk óta Hitlernél tapasztalható változások: „Az elmúlt tizennégy hónap alatt rengeteget öregedett. Stílusa bizonytalanabbá, hangja tétovábbá vált; bal keze erősen remegett.”³³²⁷

Amikor Roosevelt elnök az 1943. január 14-e és 24-e között Churchill-lel és a vezérkari főnökökkel a Francia-Marokkó területén, Casablancában, a stratégiai kérdések megvitatása után rendezett sajtóértekezleten – a brit miniszterelnök legnagyobb meglepetésére – bejelentette, hogy „feltétel nélküli megadást” követel az ellenféltől, akkor ez tökéletesen egybecsengett Hitler Walhalla-mentalitásával.³³²⁸ Ez a követelés számára nem jelentett semmi változást. Egyszerűen tovább erősítette benne a meggyőződést, hogy kompromisszumot nem ismerő, hajthatatlan álláspontja mindig is helyes volt. Február elején közölte is pártvezetőivel, hogy megkönnyebbülést érez, mivel ezek után már nem zaklathatják a tárgyalások útján elérendő békével kapcsolatos próbálkozásokkal.³³²⁹ Bekövetkezett az, amiről mindig is állította, hogy be fog következni, amikor a kérdés a győzelemre vagy a pusztulásra egyszerűsödik le. Az előbbiben – Göbbels beismerése szerint – már legszűkebb köreiben is csak nagyon kevesen hittek igazán. A kompromisszumokat viszont kizártnak lehetett tekinteni. A pusztulás felé vezető út még határozottabban kezdett kirajzolódni. A menekülési útvonalak lezárulása bizonyos előnyöket is jelentett Hitler számára. A pusztulástól való félelem erős motivációt jelentett.

Néhány vezető tábornoka, főként Manstein, közvetlenül Sztálingrádot követően megpróbálta rávenni Hitlert, hogy ha nem is adja fel a hadsereg főparancsnoki pozícióját, de nevezzen ki egy, a bizalmát teljes egészében bíró főparancsnokot a keleti frontra. A keleti front főparancsnokának posztjára Manstein lett volna a legkézenfekvőbb jelölt. Hitler nem nevezett ki senkit. Közölte, hogy nem ismer olyan parancsnokot, akire rábízhatná ezt a feladatot.³³³⁰ Guderian gyanúja szerint Hitler túlzottan is függetlennek és határozottnak ítélte Manstein szemléletét. Az előző hónapok kemény összecsapásai után jobban megfelelt neki Keitel szolgálatkészsége, mint Manstein élesen megfogalmazott érvelése.³³³¹ Ez egyben a német katonai potenciál további gyengülését is eredményezte. A sztálingrádi katasztrófára Hitler ösztönösen azzal reagált, hogy nem volt hajlandó elismerni semmit, és nem volt hajlandó semmiféle engedményre; a kezdeményezést a keleti fronton haladéktalanul vissza kellett szerezni.

Manstein március közepén végrehajtott támadása, mellyel visszafoglalta Harkovot, és kijutott a Donyecig, olyan sikert jelentett, melyre már régóta nagy szükség volt. A szovjetek több mint 50 000 embert vesztettek.³³³² Hitler ebből ismételten azt a következtetést vonta le, hogy Sztálin tartalékai kimerülőben vannak.³³³³ Magabiztossága megnőtt, és március közepén Warlimont szerint olyan „győztes hadúrként” tért vissza Vinnicjából a Farkasverembe, mint „aki egyértelműen saját magának és vezetésének könyveli el a keleten lezajlott kedvező változásokat, melyek eredményekén ideiglenesen meg lehetett állítani a Sztálingrád utáni visszavonulást”.³³³⁴ Március 19-én, amikor Göbbels találkozott vele, „rendkívül frissnek, egészségesnek” látszott, és „nagyon örült, hogy sikerült neki ismét teljesen helyreállítani a frontvonalat”.³³³⁵ Azonnal offenzívát akart indítani. Fontosnak tartotta, hogy lecsapjon, még mielőtt a Vörös Hadsereg kiheveri a Harkovnál elszenvedett kudarcot. Fontosnak tartotta azt is, hogy ezzel jelezze a Sztálingrád után mély keserűséggel eltöltött német lakosságnak és a Birodalom szövetségeseinek, hogy a végső győzelem iránti kétségek teljesen indokolatlanok.

Ekkor ismételten felmerültek a katonai tervezésben meglévő éles véleménykülönbségek a keleti frontért közvetlenül felelős szárazföldi csapatok vezérkara és (az összes hadszíntérért felelős) Wehrmacht főparancsnoksága között. A Wehrmacht főparancsnokságának tervezői egy időre minden fronton védekezésre akartak berendezkedni, hogy fokozatos csapatösszevonásokkal és az európai tartalékok teljes mozgósításával egy újabb, hatalmas offenzívát készítsenek elő. A szárazföldi hadsereg főparancsnoksága másképpen ítélte meg a helyzetet, és egy korlátozott méretű, de korábbi offenzívát szorgalmazott. A védekező stratégia veszélye az – érveltek a szárazföldi hadsereg vezetői –, hogy amíg a Szovjetunió veszélyt jelent Németország számára, az mindaddig igen jelentős erőket köt le a keleti fronton, s ezzel gyengíti a mediterrán térség és Nyugat-Európa védelmét. Ezért tartották elsődleges fontosságúnak a keleti front stabilizálását. Ennek eléréséhez pedig egy sikeres offenzívára volt szükség. A hadsereg vezérkari főnöke, Kurt Zeitzier ezért egy olyan hadműveletet dolgozott ki, melynek célja a Moszkvától mintegy 800 kilométerre, déli irányban fekvő vasúti csomópontnál, Kurszknál keletkezett nagy kiszögellésben lévő jelentős számú szovjet hadosztály bekerítése és megsemmisítése volt. A front nyugati irányába mutató, mintegy 200 kilométer hosszú és 120 kilométer széles kiszögellésében az 1942–43-as téli hadjárat után öt szovjet hadsereg foglalt el állásokat. A hadművelet – német győzelem esetén – súlyosan meggyengítette volna a szovjet támadóképességet.³³³⁶

Nem lehetett kétséges, hogy melyik stratégiai elképzelés nyeri meg Hitler tetszését. Azonnal támogatta is a hadsereg tervét, melynek értelmében a Barbarossa 1941-es, 2000 kilométeres frontvonalához képest egy jelentősen lerövidített, mintegy 120 kilométeres frontszakaszon kívánt döntő csapást mérni a szovjet csapatokra. A hadművelet korlátozott méretei is tükrözik, hogy 1941 júniusa óta mennyire lecsökkentek a német ambíciók. Ezzel együtt a Kurszk körzetében kialakult katlanban lévő szovjet erők fölött aratott taktikai győzelemnek igen nagy lett volna a fontossága és jelentősége. Ez minden valószínűség szerint megszüntette volna 1943 folyamán egy újabb szovjet offenzíva lehetőségét, és az így felszabadult német csapatokat át lehetett volna csoportosítani az egyre veszélyesebb mediterrán térségbe. A Citadella néven ismertté vált hadműveletre március 13-án kiadott parancs értelmében Manstein hadseregcsoportjának délről, Klugénak pedig északról, átkaroló hadmozdulattal be kellett keríteni a katlanban lévő szovjet erőket.³³³⁷ Április 15-i megerősítő parancsában Hitler kijelentette: „A támadás döntő fontosságú. Gyors és meggyőző sikert kell elérni. Ezzel tavasszal és nyáron kezünkben lesz a kezdeményezés… Minden tiszt és katona tudatában kell legyen a támadás döntő fontosságának. A Kurszknál aratott győzelemnek világítótoronyként kell ragyognia a világ előtt.”³³³⁸ Ez így is történt, csak egyáltalán nem olyan formában, mint ahogy azt Hitler elképzelte.

A Citadellának május közepén kellett megindulnia, de ahogy az előző két évben is történt, a jelentős késedelmek komolyan veszélyeztették a hadművelet sikerét. Ezek nem közvetlenül Hitler miatt következtek be, de ismételten rávilágítottak a parancsnoki struktúra és a döntéshozatal folyamatának komoly problémáira. Ezek elsősorban a vezető tábornokok között az időzítés kérdésében kialakult vitából származtak. Május közepén Hitler találkozott a tábornokokkal Münchenben, hogy megbeszélje velük a Citadella részleteit.³³³⁹ Manstein és Kluge a lehető leggyorsabban meg akarta indítani a támadást. Ez biztosította volna az egyetlen lehetőséget, hogy komoly veszteségeket okozzanak az ellenfélnek. Érvelésük szerint ha ez nem történik meg, akkor le kell mondani az egész hadműveletet. Komoly aggodalmat okozott számukra a meglepetés előnyének elvesztése és az, hogy a halogatás ideje alatt a szovjeteknek módjuk nyílik csapatösszevonások végrehajtására. A Sztálingrádnál elszenvedett súlyos vereség és a déli szárny gyengesége viszont a többi tábornokot elriasztotta egy újabb, gyors és nagyszabású offenzíva megindításától.³³⁴⁰ A különösen tehetséges és kemény parancsnoknak ismert, és ezért Hitler kedvencének számító Walter Model vezérezredes, akinek a 9. hadsereg északról indított támadását kellett volna vezetnie, azt javasolta, hogy az erősítés megérkezéséig halasszák el a támadást.³³⁴¹ Annak a meggyőződésének adott hangot – mely különben megegyezett a szintén Hitler kegyeit élvező Zeitzler véleményével is –, hogy a futószalagról éppen legördülő Tigris nehézharckocsik és az új, könnyebb Párduc páncélosok biztosíthatják Németország számára azt a döntő fontosságú áttörést, mellyel ismét saját kezébe veheti a kezdeményezést.³³⁴² Hitler igen nagy reményeket fűzött mindkét harckocsihoz, ezért Model álláspontját támogatta.

Ezzel Manstein is egyetértett. Kluge Zeitzler terve mellett állt ki. A Speer által támogatott Guderian ezt ellenezte, s rámutatott, hogy a Párduc harckocsik ismert hiányosságait az offenzíva megindulása előtt nem lehet megszüntetni, és különben is, a tartalékokat meg kell őrizni az elkövetkező évben nyugaton elkerülhetetlenül meginduló partraszállás elhárítására. Amikor néhány nappal később Guderian arról akarta meggyőzni Hitlert, hogy abban az évben nincs szükség egy újabb, keleti offenzívára, akkor az volt a benyomása, hogy a Führer nem akarja magát egyik álláspont mellett sem elkötelezni. Talán ekkor már Hitler is erősen tartott egy újabb hadművelet megindításától. Talán el akarta kerülni Guderiannal a konfrontációt.³³⁴³ A hetek múlása, a további halogatás és az Észak-Afrikában egyre romló helyzet okot is adott Hitlernek az aggodalomra. Talán a déli hadszíntérre kellene átcsoportosítani a Citadellában érdekelt csapatokat?³³⁴⁴

Mindenesetre a Citadella megindítását május 4-én június közepére halasztotta. Aztán újabb halasztás következett egészen július elejéig, de a tervezettnél még akkor is kevesebb Tigris és Párduc harckocsi állt rendelkezésre. Közben a brit felderítéstől és a Wehrmacht főparancsnokságán lévő belső informátortól nyert értesüléseik alapján a szovjetek kiépítették védelmüket, és felkészülve vártak.³³⁴⁵

Az Észak-Afrikában kialakult helyzet közben a legnagyobb aggodalomra is okot adhatott. Hitler néhány legközelebbi katonai tanácsadója, köztük Jodl is, már 1942 decemberében csendesen megbékélt Észak-Afrika teljes elvesztésével.³³⁴⁶ Hitler már maga is célozgatott a német csapatok teljes kivonásának lehetőségére.³³⁴⁷ Tettekre viszont nem került sor. Hitlerre igen erős hatással volt a déli csapatok természeténél fogva örök optimista, a Harmadik Birodalom befolyásos köreiben is kedvelt főparancsnokának, Kesselring tábornagynak a véleménye, aki valós érzései és a kilátástalan helyzet ellenére mindig kötelességének érezte, hogy optimizmust sugározzon magából.³³⁴⁸ A Hitlerrel és az erre a stílusra ráhangolódott magas rangú náci vezetőkkel folytatott mindennapi érintkezésben ritkán bizonyult kifizetőnek, ha valaki reálisan értékelte a helyzetet. A realizmust könnyen defetizmusként értékelhették. Hitlernek derülátó cinkosokra volt szüksége, ami egy másik formáját jelentette a „Führer szellemében végzett munkának”. Katonai téren ez erőteljesen fokozta a súlyos stratégiai tévedések veszélyét.

Márciusban a Manstein Harkovnál elért sikereitől fellelkesült Hitler kijelentette, hogy Tunisz megtartása igen jelentős tényező a háború kimenetele szempontjából, ezért az elsőrendű fontossággal bír.³³⁴⁹ Nem volt hajlandó megfontolás tárgyává tenni semmiféle visszavonulást, így újabb katonai katasztrófa fenyegetett. Mikor a hónap végén Below délre repült, hogy a helyszínen tájékozódjék az észak-afrikai front helyzetéről, és arról jelentést tegyen Hitlernek, akkor már Kesselring se tudta titkolni a tényt, hogy Tuniszt tovább nem lehet tartani. A kimerült és csüggedt Rommeltől a parancsnokságot átvevő Hans-Jürgen von Arnim vezérezredesnek ugyanez volt a véleménye. Kesselring törzse még borúlátóbbnak bizonyult: ha egyszer Észak-Afrika elesik, amit viszont már tényként könyveltek el, nem láttak lehetőséget arra, hogy meg lehetne akadályozni a szövetségesek Tuniszból Szicíliába történő partraszállását. Below jelentéséhez Hitler vajmi kevés megjegyzést fűzött. Luftwaffe-segédtisztjének úgy tűnt, hogy magában már leírta Észak-Afrikát, s felkészült arra is, hogy olasz szövetségese átáll az ellenség oldalára.³³⁵⁰

Április elején Hitler négy napjának túlnyomó részét a Salzburg melletti klessheimi barokk palotában azzal töltötte, hogy Mussolini megviselt harci szellemét ápolgatta, félig sürgette, félig harcra ösztökélte a Ducét, mivel tudatában volt annak, hogy az Észak-Afrikában óhatatlanul bekövetkező hatalmas presztízsveszteség hatására mennyire meg fog gyengülni. A háború feszültségétől megviselt és lehangolt Mussolini már csak segítséggel tudott leszállni különvonatáról, és Hitler szemében „megtört öregembernek” látszott.³³⁵¹ Lesújtott ember benyomását keltette Dr. Paul Schmidt tolmácsban is, amikor nyugati védelmének megerősítése céljából kétségbeesetten egy keleten megkötendő, kompromisszumos békéért könyörgött, s gyakorlatilag kizárta azt a lehetőséget, hogy vereséget lehessen mérni a Szovjetunióra.³³⁵² Hitler ezt a feltételezést kézből elutasította, s felhívta Mussolini figyelmét arra a veszélyre, amit Tunisz elvesztése jelent az olasz fasizmus számára. Olyan érzést erősített meg benne, hogy „más menekvése nincs, mint velünk közösen győzelmet aratni, vagy meghalni”.³³⁵³ Arra buzdította, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az olasz haditengerészet biztosítani tudja az ott harcoló csapatok utánpótlását. A látogatás hátralévő, többi részét Hitler monológjai töltötték ki – beleértve egy Poroszország történetéről szóló, hosszú fejtegetést is –, ami szintén Mussolini elszántságának növelését volt hivatva szolgálni.³³⁵⁴ Hitler később elégedetten könyvelhette el magának, hogy ez sikerült neki.³³⁵⁵

A Mussolinivel lezajlott találkozót áprilisban, míg Hitler a Berghofban volt, egy sor, szövetségeseivel folytatott találkozó követte. Borisz bolgár király, a román Antonescu marsall, Horthy magyar tengernagy, Vidkung Quisling norvég miniszterelnök, Tiso szlovák elnök, a horvát „poglavnik” (vezető), Ante Pavelic és Pierre Laval a vichyi Franciaországból a hónap végéig a Berghofban vagy Klessheimben vendégeskedett.³³⁵⁶ A találkozók célja minden esetben az volt, hogy – részben hízelgéssel, részben alig titkolt fenyegetéssel – erősítse a tengelyhatalmakhoz kötődő, bátorságukat vesztett vagy ingadozó szövetségesek elkötelezettségét.

Hitler tudomására hozta Antonescunak, hogy ismeri azokat az óvatos, közelítő lépéseket, melyeket a román miniszterek tettek a szövetségesek felé. Szokása szerint most is az egyértelmű győzelem vagy a „teljes megsemmisülés” sarkított választási lehetőségét vázolta fel a keleten az élettérért folyó küzdelemben. Burkolt érveléséhez, mellyel a szövetségesek lassú elszivárgását kívánta megakadályozni, egyre inkább hozzátartozott, hogy a zsidóüldözésben vállat bűnrészességgel kösse magához partnereit. Paranoiája, mellyel a zsidókat tette felelőssé a háború kitöréséért és annak minden borzalmáért, könnyen elvezetett ahhoz a fenyegetéshez, hogy mögöttük a hidak megsemmisültek, nem létezik más kiút, és egy vesztes háború esetén borzalmas megtorlásra lehet számítani. Közvetve erre célzott akkor is, amikor túlzottan is elnézőnek minősítette Antonescu bánásmódját a zsidókkal, s kijelentette, hogy annál jobb, minél radikálisan kezelik őket.³³⁵⁷

A Horthyval Klessheimben április 16–17-én lezajlott találkozóján Hitler még nyersebben fogalmazott. Megfeddte Horthyt, amiért a magyar vezetés prominens személyiségei titokban puhatolózó lépéseket tettek az ellenség felé, melyek a német felderítés tudomására jutottak. Közölte vendégével, hogy „Németország és szövetségesei ugyanabban a csónakban eveznek a viharos tengeren, és nyilvánvaló, hogy aki egy ilyen helyzetben ki akar szállni, az menthetetlenül elsüllyed.”³³⁵⁸ Hasonlóképpen, ahogy Antonescuval tette, csak jóval élesebb szavakkal Hitler erőteljesen bírálta a zsidókkal kapcsolatos, általa túlzottan elnézőnek ítélt politikát. Horthy megemlítette, hogy a kemény intézkedések ellenére a bűnözés és a feketepiac továbbra is virágzik Magyarországon. Válaszul Hitler megállapította, hogy ezért is a zsidók okolhatók. Horthy feltette a kérdést, hogy mi az elvárás vele szemben, és mit kezdjen a zsidókkal. Anyagi bázisuktól már megfosztotta őket, mindegyiküket megölni pedig alig lenne lehetséges. Ennél a pontnál Ribbentrop is beavatkozott az eszmecserébe, s kijelentette, hogy a zsidókat „meg kell semmisíteni (vernichtet)” vagy koncentrációs táborokba kell zárni őket. Más lehetőség nincs. Hitler olyan statisztikai adatokkal árasztotta el Horthyt, melyek a zsidók korábbi németországi befolyásának erejét voltak hivatottak alátámasztani. Párhuzamot vont az „igazi német” Nürnberg és a szomszédos, „zsidó” Fürth városa között.³³⁵⁹ Ha a zsidókat bárhol magukra hagyják, közölte, akkor az csak nyomorúságot és rendetlenséget eredményezhet. Ezek kifejezett élősködők, s erre Lengyelországot hozta fel példaként. Ott „alapos tisztogatás” zajlott le. Ha a zsidók nem hajlandók dolgozni, akkor „agyonlövik őket”. Ha pedig nem tudnak dolgozni, akkor „el kell rohadniuk” (verkommen). Mint oly gyakran, ezúttal is a kedvenc bacilushasonlatával hozakodott elő. „Úgy kell bánni velük, mint a tuberkulózis bacilusával, mely megfertőzheti az egészséges testet. Ez egyáltalán nem jelent kegyetlenséget, ha figyelembe vesszük, hogy a nyulakhoz és szarvasokhoz hasonló ártatlan élőlényeket is megölik. Miért kellene kíméletesnek lenni akkor a bolsevizmust terjesztő vadállatokkal szemben?”³³⁶⁰

Természetesen semmi újdonságot nem jelentett, hogy Hitler ilyen színben tüntette fel a zsidókat, és azt hangsúlyozta, hogy ők a felelősek a háború kirobbantásáért és a bolsevizmus terjedéséért. Az sem kell különösképpen kiemelni, hogy milyen mélyen gyökerezett benne a meggyőződés, hogy a zsidók, megtizedelésük ellenére még mindig milyen démoni erőket tartanak a kezükben. Arra viszont első alkalommal került sor, hogy diplomáciai tárgyalások során is felvesse a „zsidókérdést” és nyomást gyakoroljon az államok vezetőire a még kegyetlenebb zsidóellenes intézkedések bevezetése érdekében. Vajon mi késztethette erre?

Figyelme 1943 áprilisában fordult ismét erőteljesen a „zsidókérdés” felé. Egy hónappal korábban végre beleegyezését adta, hogy a berlini zsidó közösség maradékát is deportálják.³³⁶¹ Áprilisban kézhez kapta a már említett, az SS statisztikusa, Richard Korherr által készített kimutatást a már közel másfél millió evakuált, vagy „lengyel táborokon átzsilipelt” (durchgeschleust) zsidóról.³³⁶² A hónap közepétől kezdve egyre jobban bosszantották a varsói gettóban dúló harcok, ahol a lázadás eltiprására kivezényelt Waffen-SS az ott élők kétségbeesett és bátor ellenállásába ütközött.³³⁶³ Az is szerepet játszhatott, hogy a Horthyval lezajlott találkozót megelőző napokban fedezték fel a szovjet titkosrendőrség, az NKVD által 1940-ben, a Szmolenszk melletti katyni erdőben lemészárolt több ezer lengyel katonatiszt tömegsírját. Hitler azonnal engedélyezte, hogy Göbbels a lehető legnagyobb propagandatőkét kovácsolja az ügyből.³³⁶⁴ Arra is utasította propagandaminiszterét, hogy a „zsidókérdést” ismét állítsa a propaganda homlokterébe. Göbbels a katyni esetet nagyszerű lehetőségnek tartotta, hogy ezt meg is csinálja.³³⁶⁵

Hitler Göbbelsnek a zsidóüldözés propagandaeszközökkel történő előtérbe állítására kiadott utasítása, valamint a „zsidókérdés” határozott és egyértelmű felemlegetése a magas rangú külföldi személyiségekkel folytatott tárgyalások során, nyilvánvalóan fontos indítékokról tanúskodik. Kétség sem férhet hozzá, hogy a korábbiakhoz hasonlóan még mindig erőteljesen hitt az antiszemitizmus propagandaértékében. Május elején kijelentette gauleiterei előtt, hogy az antiszemitizmus, a korábbi évek propagandagyakorlatának megfelelően, ismételten a legfontosabb üzenetté lépett elő. Hangot adott annak a reményének, hogy az antiszemitizmus Nagy-Britanniában is el fog terjedni. Az antiszemita propagandának – megítélése szerint – abból kell kiindulni, hogy a zsidók a bolsevizmus és a nyugati plutokrácia vezéralakjai. A zsidóknak el kell tűnniük Európából. Ezt állandóan ismételgetni kell a háború részét alkotó politikai konfliktus során.³³⁶⁶ Az Antonescuval és Horthyval lezajlott találkozón is, mint mindig, hatásvadászatra törekedett. Mint már említés történt róla, a tengelyhatalmak ingadozó partnereit szorosabban a Birodalomhoz kívánta láncolni azzal, hogy bűnrészessé teszi őket a zsidóüldözésben. Ősszel, a Posenben elmondott beszédeiben Himmler hasonló és még egyértelműbb formában használja majd fel a „zsidókérdést”, hogy a zsidók tömeges legyilkolásában játszott bűnrészességgel még szorosabban összetartsa a náci vezetést.

Bár az Antonescuval folytatott tárgyalások végeredményével Hitler elégedett volt, Horthyra már nem tudott akkora hatást gyakorolni. Göbbels gyanította, hogy Hitler harsány hangvétele sem kedvezett az ügynek. A magyarok, jegyezte meg, felismerték Németország meggyengült helyzetét, és tudták, hogy a háborút csak szavakkal nem lehet megnyerni.³³⁶⁷ Hitler el is mondta gauleitereinek, hogy Horthyt nem sikerült rávennie arra, hogy keményebb intézkedéseket vezessen be a zsidók ellen. Horthy – Hitler megítélése szerint és csakis az ő látószögéből – „humanitárius ellenérvekkel” hozakodott elő. Hitler természetesen ezeket nem vette figyelembe. Göbbels összegzése szerint Hitler kijelentette: „A zsidósággal szemben szó sem lehet semmiféle humanitárius meggondolásról. A zsidóságot el kell tiporni.”³³⁶⁸

Korábban, a tavasz folyamán Ribbentrop a tengelyhatalmakhoz tartozó partnereknek abból az aggodalmából kiindulva, hogy mi lesz majd a sorsuk a német fennhatóság alatt, egy jövendő európai föderáció határozatlanul körvonalazott tervével állt elő Hitlernek.³³⁶⁹ Hogy ezzel milyen kevés eredményt ért el a diktátornál, az nyilvánvalóan megmutatkozott az állam- és kormányfőkkel áprilisban lebonyolított találkozóin, különösen a Horthyval folytatott és kielégítő eredményeket nem hozó tárgyalásokon. Le is vonta a megfelelő következtetéseket, s május elején kijelentette gauleiterei előtt, hogy ezt a „kis államokból álló szemetet (Kleinstaatengerümpel)” a lehető leggyorsabban fel kell számolni. Európának új formában kell léteznie, de mindenképpen német vezetés alatt. „Ma a pusztítás és pusztulás világban élünk”, folytatta. Meggyőződését fejezte ki, hogy „a Birodalom egy napon egész Európa ura lesz”, és kikövezi az utat a világuralom felé. Ennek alternatívájára is célozgatott. „A Führer döbbenetes képet festett a birodalmi vezetők és gauleiterek előtt azokról a lehetőségekről, melyekkel vereség esetén a Birodalomnak szembe kell néznie. Ezért egy ilyen vereség gondolata soha nem fordulhat meg a fejünkben. Ezt kezdettől fogva lehetetlennek kell tartani, s utolsó leheletünkig küzdenünk kell.”³³⁷⁰

Május 6-án, az autóbalesetben meghalt Viktor Lutze SA-főnök állami temetésén Hitler Göbbelsszel beszélgetve elismerte, hogy Tuniszban a helyzet „nagyjából reménytelen”. Egyszerűen nem lehetett kiutat találni abból a helyzetből, hogy képtelenség volt utánpótlást eljuttatni az ott harcoló csapatokhoz. Göbbels a következőképpen összegezte Hitler gondolatmenetét: „Ha arra gondolunk, hogy a legjobb embereink közül 150 ezren még mindig Tuniszban vannak, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ott mekkora katasztrófa fenyeget bennünket. Sztálingrád nagyságrendű dologról van szó, és minden bizonnyal a legélesebb kritikát váltja ki a német népből.”³³⁷¹ Másnap viszont, amikor a birodalmi vezetők és gauleiterek előtt beszélt, Hitler egyetlen szóval sem említette Tuniszt, s nem kommentálta azokat a legfrissebb híreket sem, melyek szerint a szövetséges csapatok már behatoltak Tunisz külvárosaiba, és a kikötő már a britek kezére került.³³⁷²

A tengelyhatalmak csapatai gyakorlatilag tömegesen kezdték megadni magukat. Egy héten belül, május 13-án a szövetségesek minden korábbinál nagyobb számú – negyedmillió – hadifoglyot ejtettek, akiknek egyik fele német, a másik pedig olasz volt. Mindössze mintegy 800 embernek sikerült elkerülni a hadifogságot.³³⁷³ Észak-Afrika elveszett. A tengelyhatalmak olasz partnerét a katasztrófa ledöntötte a lábáról. Nyilvánvaló volt, hogy Mussolini sorsa is megpecsételődött. A vereség Hitler számára se volt kevésbé gyászos. A szövetségesek egyetlen rövidke lépése a szicíliai-szoroson keresztül azt jelentette, hogy az Európa erőd lágy, déli altestén komoly rés keletkezik.

Az Atlanti-óceán térségében zajló csata közben szintén teljes vereséggel végződött még akkor is, ha ennek felismerése néhány hónapig még váratott magára. A haditengerészet parancsnokának, Raeder flottatengernagynak 1943. január 13-án benyújtott lemondása jelezte, amit Hitlernek is be kellett látnia, hogy a nagy, csatahajókra épülő haditengerészeti stratégia fölött eljárt az idő. Karl Dönitznek, a tengeralattjárók nagy élharcosának Raeder helyébe történt kinevezése szintén a prioritások fontos változását jelzi.³³⁷⁴ Május 7-én Hitler közölte gauleitereivel, hogy a tengeralattjárók jelentik azt a fegyvert, mellyel át lehet vágni az ellenség ütőerét. Megítélése szerint még csupán gyermekcipőben járt ennek a fegyvernek a kifejlesztése. Nagy reményeket fűzött hozzájuk.³³⁷⁵ A hónap végén közölte Dönitzcel: „Szó sem lehet a tengeralattjáró-háború intenzitásának csökkentéséről. Számomra az Atlanti-óceán felvonulási területet (Vorfeld) jelent nyugat felé, és ha védekezésre kényszerülök, akkor jobb ezt ott megtenni, mint az európai szárazföld partjain.” Azonnal egyet is értett Dönitz javaslatával, mely szerint a vízrebocsátott tengeralattjárók számát havi harmincról negyven darabra kell emelni.³³⁷⁶ A helyzet viszont az volt, hogy abban a hónapban a német haditengerészet 1336 emberrel a fedélzetén negyvenegy tengeralattjárót veszített. Ez volt a háború folyamán egyetlen hónap alatt elszenvedett legnagyobb veszteség, és a hadra fogható tengeralattjárók száma is túljutott már a csúcsponton. A veszteségek következtében Dönitz elvezényelte a tengeralattjárókat a nagy hajókonvojok útvonaláról, és az Azori-szigetektől délnyugatra csoportosította át őket.³³⁷⁷ A rejtjelezett német üzeneteket az „Ultra” dekóder segítségével megfejtő brit felderítés a tengeralattjárók üzeneteit is vette. Ez meglehetős pontossággal lehetővé tette a német tengeralattjárók működési körzetének megállapítását. A Grönlandtól az Azori-szigetekig 1000 kilométer hosszan húzódó, és korábban az angol és amerikai szárazföldről felszálló gépek hatótávolságán kívül eső „Atlanti rést” áthidalni képes, nagy hatótávolságú, radarral is felszerelt Liberátorok komoly szerepet játszottak a szövetségesek német tengeralattjárók elleni harcának egyre növekvő sikeréhez.³³⁷⁸ Az Észak-Amerika és Nagy-Britannia közötti, az előző két évben halálos fenyegetésnek kitett, létfontosságú szállítások egyre biztonságosabbakká váltak. Már semmi sem vethetett gátat annak, hogy a nyugati szövetségesek anyagi erejével szemben a Birodalom hátrányos helyzete ne fokozódjon tovább.

Tunisz eleste után Hitler számára a legnagyobb aggodalmat legrégibb szövetségesének helyzete jelentette. Közvetlenül azután, hogy Tunisz a szövetségesek kezére került, a Wehrmacht főparancsnokságának hadműveleti részlege – valószínűleg Hitler kérésére – kidolgozta a forgatókönyvet arra az esetre, ha „Olaszország kilépne a háborúból”. Az elkészült munka azt valószínűsítette, hogy a szövetségesek az ingatag és gyengén védett Balkánon keresztül lépnek az európai kontinensre. Hitler, részben a brit felderítés hozzá eljuttatott, a spanyol partokról kihajózó hadtestről³³⁷⁹ szóló, szándékosan hamis információja alapján nem értett egyet se saját embereivel, se Mussolini elképzelésével, s az volt a meggyőződése, hogy a szövetségesek partraszállására nem Szicíliában, hanem Szardínián kerül sor. Olasz összeomlás esetére feltételes tervek készültek különböző csapattestek mind a nyugati, mind a keleti frontról a mediterrán térségbe történő átcsoportosítására, és sor került a nagyjából felgyógyult Rommel olaszországi csapatok élére történő kinevezésére.³³⁸⁰

Hitler már igen borús hangulatban volt, amikor Konstantin Alexander Freiherr von Neurath, az egykori külügyminiszter fia, később a Külügyminisztérium és Rommel Afrika-hadteste közötti összekötő jelentést tett neki az olaszországi helyzetről. Az volt a véleménye, hogy Olaszországban a monarchisták és az arisztokraták kezdettől fogva szabotálják a háborús erőfeszítéseket. Az ő számlájukra írta annak megakadályozását is, hogy Olaszország 1939-ben aláírja a szolidaritási nyilatkozatot Németországgal. Feltételezése szerint, ha egy ilyen nyilatkozat megtételére sor kerül, akkor a britek nem siettek volna a Lengyelország számára nyújtott garancia aláírásával, a franciák sem követték volna példájukat, és a háború sem tört volna ki.³³⁸¹ Megítélése szerint Olaszországban már nem is volt meg a hajlandóság, hogy csapatokat dobjon át Szicíliába, hogy megakadályozza a szövetségesek partraszállási kísérletét. Bármilyen személyes akaraterővel is rendelkezzen a Duce – Hitler továbbra is próbálta elhatárolni Mussolinit az olaszokkal szemben gyakorolt kritikájától –, döntéseit mindig elszabotálják.³³⁸²

Megítélése szerint nagy bizonytalanságot jelentett Mussolini egészségi állapota – az előző év szeptemberétől kezdődően gyomorfekélyben szenvedett –, és hatvan év felé közeledő életkora. Hitler biztos volt abban, hogy a névleges államfői szerepe miatt potenciális alternatívát jelentő III. Viktor Emmanuel királlyal kapcsolatban álló reakciós körök győzelmet fognak aratni a forradalmi, fasiszta erők fölött. Az összeomlással tehát számolni kellett.³³⁸³ Terveket kellett készíteni a mediterrán térség Olaszország nélkül történő megvédésére.³³⁸⁴ Hogy ezt miként lehet megtenni egy keleten küszöbön álló offenzíva körülményei és a nélkülözhető tartalékok hiánya közepette, arról már egy szót sem ejtett.

Ez idő tájt Hitler vissza akart térni Vinnicjába. A Citadella elhalasztása, a mediterrán térség bizonytalan helyzete és saját egészségi problémái viszont arra késztették, hogy egy rövid, Farkasveremben történt tartózkodás után hirtelen visszatérjen Obersalzbergbe.³³⁸⁵ Ott is maradt egészen június végéig. A Bajor-Alpokban eltöltött hetek alatt a Ruhr-vidéket, Németország iparának szívét egymás után érték a szövetségesek megsemmisítő erejű légitámadásai. Májusban látványos támadásokat hajtottak végre a körzet vízellátását biztosító víztározó gátjai ellen. Ha ezek a támadások sikeresnek bizonyulnak, akkor azok felmérhetetlen következményekkel jártak volna. A gátakat viszont sikerült helyreállítani. A gátak elleni támadást követően, az éjszakai bombázások következtében számos nagyváros – Duisburg, Düsseldorf, Bochum, Dortmund és Wuppertal-Barmen – már romokban hevert. A légvédelem kudarca nyilvánvalóvá vált. Hitler továbbra is Göringen és a Luftwaffén töltötte ki haragját.³³⁸⁶ Az is bebizonyosodott, hogy képtelen bármit is tenni a kialakult helyzet ellen. Göbbels legalább megmutatta magát, amikor körbejárta a szétbombázott városokat, és beszédet mondott egy – szülővárosában – Elberfeldben rendezett megemlékezésen s egy dortmundi nagygyűlésen.³³⁸⁷ Hitler idillikus alpesi rezidenciáján maradt. A propagandaminiszter véleménye szerint a Führer látogatása lélektanilag kedvező hatást gyakorolt volna a Ruhr-vidék lakosságára. Bár megrendezett látogatásának visszhangja mély benyomást gyakorolt Göbbelsre, a közhangulatról az SD által készített, valósághoz közelebb álló jelentés más képet mutatott. Széles körű felháborodást váltott ki, hogy a rezsim képtelen megvédeni a lakosságot az ellenség támadásaitól. A „Heil Hitler” köszöntés szinte teljesen feledésbe merült. Mindennaposak voltak a rendszerrel és Hitlerrel kapcsolatos ellenséges megjegyzések.³³⁸⁸

Június vége tájékán Hitler megígérte Göbbelsnek, hogy meglátogatja a pusztítás áldozatául esett körzeteket. Erre „a következő, vagy az azt követő héten” kerülhetett sor. Maga Hitler is nagyon jól tudta, hogy erről szó sem lehet. Akkorra már a Citadella megindítását július első hetében határozta meg. Véleménye szerint a szövetségesek olaszországi partraszállására is bármikor sor kerülhetett. A Ruhr-vidék lakosságának szenvedései végső soron semmit sem jelentettek számára. „Bármilyen sajnálatosak is a személyes veszteségek”, jelentette ki Göbbels előtt, „a prioritást élvező háborús erőfeszítések (Kriegführung) miatt sajnos ezt el kell viselniük”.³³⁸⁹

Obersalzbergben Hitler elsősorban a szövetségesek küszöbön álló déli partraszállása és a keleten indítandó Citadella hadművelet kérdésével foglalkozott.

Még mindig úgy gondolta, hogy a szövetségesek partraszállására Szardínián fog sor kerülni. Megítélése szerint Szicília elég biztonságos volt, és a szigetet tartani lehetett. (Mivel a sziget védőinek túlnyomó többsége olasz volt, ezért Hitler vagy nagyobb bizalommal volt velük szemben, mint amilyennek látszott, vagy módosította korábbi, az olasz fegyveres erőkről alkotott, meglehetősen lesújtó véleményét.) Feltett szándéka volt, hogy nem vonul vissza Olaszországból. A Pó völgyénél tovább szó sem lehetett visszavonulásról még akkor sem, ha az olaszok kiugranak a háborúból. A német háborúskodás alapszabálya volt, hogy távol kell tartani a háborút a hazai földtől. Valószínűbbnek tartotta, hogy az olaszok az ellenséggel kötött apró megállapodásokkal, lépésről lépésre adják fel a harcot, és nem kapitulálnak egyszerre. Mussolini iránti bizalma végül is elpárolgott. Minden más lenne, gondolta, ha a Duce fiatal és egészséges lenne. Ő viszont öreg volt és megviselt. A királyi családban egy szemernyit sem lehetett megbízni. És – tette hozzá jellemző, utolsó megjegyzéssel – Olaszországban a zsidókkal nem számoltak le (beseitigt), míg Németországban (Göbbels összegzése szerint) „nagyon boldogok lehetünk, hogy radikális politikát folytattunk. Nincsenek zsidók mögöttünk, akik örökölhetnének tőlünk.”³³⁹⁰

Ahogy a háború menete könyörtelenül Németország ellen fordult, az egyre szorongatottabb helyzetben lévő Führer visszatért rögeszméjéhez, és egyre erőteljesebben hangsúlyozta a zsidók felelősségét a világégés miatt. Manicheus világnézete szerint a jó és rossz – az árja faj és a zsidók – közötti végső harc a csúcspontjához közeledett. A zsidóság elleni harc egy pillanatra sem veszíthetett intenzitásából.

Alig egy hónappal korábban Hitler, minisztere kezdeményezésére, hosszasan elbeszélgetett Göbbelsszel. A propagandaminiszter véleménye szerint ez volt a legérdekesebb beszélgetés, amit valaha is Hitlerrel folytatott.³³⁹¹ Abból a célból, hogy miként lehetne azt a propagandában felhasználni, Göbbels ismételten elolvasta a Cion bölcseinek jegyzökönyvét, ezt zsidóság világhatalom megszerzésére irányuló összeesküvéséről szóló, durva orosz hamisítványt. Ebéd közben vetette fel a témát. Hitler megítélése szerint az antiszemita propaganda, különösen az angolokra gyakorolt hatása miatt, fontos szerepet játszik a háborús erőfeszítésekben. Teljesen biztos volt a Jegyzőkönyv „abszolút hitelességében”. Véleménye szerint a zsidók nem egy meghatározott program alapján dolgoznak, hanem – mint mindig – „faji ösztöneiket” követik.³³⁹² Göbbels szerint kijelentette, hogy a zsidók az egész világon egyformák, akár keleten a gettókban vannak, akár London vagy a Wall Street valamelyik bankjának székházában ülnek, és ösztönösen ugyanazokat a célokat követik, ugyanazokat a módszereket alkalmazzák, anélkül, hogy azokat együtt, előre kidolgozták volna. Ezek után jogosan merül fel a kérdés (összegezte Göbbels Hitler beszélgetés során kifejtett véleményét), hogy egyáltalán miért is vannak a zsidók a világon. Ez ugyanaz a kérdés – és jött úja az ismert féreganalógiával –, hogy miért léteznek egyáltalán burgonyabogarak (Kartoffelkäfer). Alapmeggyőződése – az élet állandó harc – mint mindig, erre a kérdésre is választ adott. „A természetet a harc törvényei irányítják. A létezésnek mindig vannak élősködő formái, melyek felgyorsítják ezt a harcot, s intenzívebbé teszik az erősek és a gyengék közötti kiválasztódást… A természetben az élet állandóan az élősködők ellen folyik, az emberek esetében viszont nem minden esetben erről van szó. A zsidó veszély is ebből származik. A modern emberek számára tehát nem marad más, mint a zsidók kiirtása (Es bleibt also den modernen Völkern nichts anderes übring, als die Juden auszurotten).”³³⁹³

A zsidók mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék magukat „a folyamatos megsemmisüléstől” (allmählichen Verichtungsprozess). Ennek egyik módszere a háború.³³⁹⁴ Hitler torz jövendölésében is ez fogalmazódik meg: a zsidók háborút robbantanak ki, de ezzel elindítják saját megsemmisülésük folyamatát. Véleménye szerint a világ zsidósága történelmi bukás szélén áll (geschichtlichen Sturz). Ez viszont időt vesz igénybe. Minden bizonnyal a német hatáskörön kívül eső, főképpen az Egyesült Államokban élő zsidókról beszélt, amikor azt mondta, hogy néhány évtizedbe is beletelik, amíg „sikerül őket megfosztani a hatalmuktól. Ez a mi történelmi küldetésünk, amit a háború nem tartóztathat fel, csak felgyorsíthat. A világ zsidósága azt hiszi, hogy egy világméretű győzelem küszöbén áll. Erre a győzelemre pedig nem fog sor kerülni. Helyette világméretű bukás jut nekik osztályrészül. Azok a népek pedig, melyek először ismerték fel a helyzetet, és harcoltak a zsidók ellen, világuralomra jutnak.”³³⁹⁵

A beszélgetés után négy nappal, május 16-án Jürgen Stroop SS-Brigadeführer a következő telexet küldte: „Varsó zsidónegyede nincs többé. A varsói zsinagóga felrobbantásával a nagy akció 20.15 perckor befejeződött… A letartóztatott és megsemmisített zsidók száma 56 065…”³³⁹⁶ Egy mintegy 3000 fős különítmény, túlnyomórészt az SS tagjai, harckocsikat, páncélozott járműveket, nehézgéppuskákat és tüzérséget vetett be a zsidók által elkeseredetten védett épületek felrobbantására, felgyújtására és a gettó többségében pisztollyal, kézigránáttal és Molotov-koktélokkal felszerelt lakosai bátor ellenállásának leküzdésére. Az egyhónapos gettólázadás fokozta Hitler elégedetlenségét Hans Frankkal szemben, amiért nem tudott rendet teremteni a Főkormányzóság területén, ahol egyre nőtt az elégedetlenség az SS azon törekvése miatt, hogy 108 000 lengyelt deportáljon a Lublin környéki Zamosc körzetből, s helyükbe német lakosságot telepítsen be.³³⁹⁷ Régi hajlandósága, hogy a zsidókat összekapcsolja az aknamunkával és partizánakciókkal, még inkább arra ösztönözte Hitlert, hogy felgyorsítsa megsemmisítésüket. Erről a kérdésről június 19-én Himmlerrel beszélgetett, s ezt követően az SS birodalmi vezetője megjegyezte, hogy „jelentésem (Vortrag) után a Führer kijelentette, hogy a zsidók evakuálását az ezt követően három-négy hónapig fokozódó elégedetlenség ellenére radikálisan tovább kell folytatni és be kell fejezni”.³³⁹⁸

Ezek a beszélgetések mindig négyszemközt zajlottak. Hitler a legbelsőbb köreiben még mindig csak nagy általánosságban érintette a zsidók sorsát. Ez volt az a téma, melyet – a társaságában lévők tudták – el kellett kerülni. Arra természetesen gondolni sem lehetett, hogy valaki bírálja a zsidókkal való bánásmódot. Ez a téma váratlanul és egyetlen alkalommal, július végén, Baldur von Schirach bécsi gauleiternek és feleségének, Henriettének a Berghofban tett kétnapos látogatása során merült fel. Hitler fényképészének, Heinrich Hoffmannak a lánya gyermekkora óta ismerte Hitlert. Férje ennek ellenére kegyvesztetté vált, részben azért, mert Hitlernek nem tetszettek azok a modern festmények, melyeknek Schirach az év elején helyet adott egy Bécsben megrendezett művészeti kiállításon.³³⁹⁹ Henriette úgy gondolta, nyíltan tud Hitler előtt beszélni, ezért útban Berchtesgaden felé közölte Baldurral, el akarja mondani a Führernek, hogy mit látott nemrégiben Amsterdamban, ahol egy csoport zsidó nőt brutális módszerekkel összetereltek és deportáltak. Az akcióban részt vevő egyik SS-keretlegény mélyen áron alul kínálgatta a zsidóktól elszedett értékeket. Férje óvta attól, hogy felhozza ezt a témát. Hitler reakcióját kiszámíthatatlannak ítélte. És különben is – a korra jellemző megjegyzése szerint – ez úgysem változtatna semmit.³⁴⁰⁰

Schirachnak június 23-án, már a látogatás első napján, sikerült kiváltania Hitler dühös reagálását azzal a megjegyzésével, hogy talán kifizetődőbb lenne egy másfajta politikát folytatni Ukrajnában.³⁴⁰¹ Másnap délután, a Teaházban tett szokásos és kötelező látogatás során Hitler meglehetősen ingerlékeny hangulatban volt. A légkör megfagyott körülötte.³⁴⁰² Ilyen is maradt az egész est folyamán, amikor este a társaság összegyűlt a Berghof halljában a kandalló mellett. Henriette Hitler mellett ült, idegesen tördelte kezeit, de nyugodtan beszélt. Hitler egyszer csak hirtelen felugrott a helyéről, majd fel s alá rohangálva háborogni kezdett: „Már csak ez hiányzott, hogy maga is ezzel a szentimentális locsogással álljon elő. Mi köze van magának azokhoz a zsidó nőkhöz?” A többi vendég azt sem tudta, hogy merre fordítsa a tekintetét. Hosszú, kínos csend következett. Még a szikrák pattogását is hallani lehetett a kandallóból.

Megérkezésekor Göbbels azonnal a maga javára fordította a helyzetet azzal, hogy rájátszott Hitler Béccsel kapcsolatos fenntartásaira. Hitler végig a szerencsétlen Schirachot leckéztette, dicsérte a Berlinben – Göbbels birodalmában – elért eredményeket, és keményen bírálta a bécsi gauleiter munkáját. A dühtől magánkívül lévő Hitler kijelentette, már az is hiba volt, hogy Schirachot egyáltalán Bécsbe küldte, vagy egyáltalán, hogy egy bécsit maga mellé vett a Birodalomba. Schirach felajánlotta lemondását. „Ezt nem maga dönti el! Ott marad, ahol van!” – volt Hitler válasza. Az idő ekkor már hajnali négy óra körüljárt. Bormann Schirachék értésére adta, hogy jobb lesz, ha most azonnal távoztak. Megszégyenülten és köszönés nélkül mentek el.³⁴⁰³

A Schirach-incidens előtti héten Hitler végre eldöntötte, hogy lépéseket tesz a Citadella offenzívával kapcsolatban. Bizonytalanságát még csak fokozta Guderiannak az a jelentése, mely szerint a Párduc harckocsiknak még mindig komoly gyengéik vannak, és alkalmatlanok a frontharcra.³⁴⁰⁴ A hónap közepén megkapta az OKW javaslatát is, melyben a Citadella hadművelet lefújását szorgalmazta. A késlekedés miatt egyre nagyobb volt az esély arra, hogy ez egybe fog esni a szövetségesek mediterrán térségben kezdődő offenzívájával. A szabadságáról éppen visszatért Jodl is egyetértett azzal, hogy egy legjobb esetben is csupán korlátozott sikert ígérő akció miatt veszélyes és ostoba dolog lenne az erőket lekötni, amikor a fő veszély máshol fenyeget. Ismételten felszínre kerültek tehát az OKW és a szárazföldi csapatok parancsnoksága közötti ellentétek. Zeitzler, a szárazföldi csapatok vezérkari főnöke tiltakozott, mert úgy érezte, hogy beleavatkoznak a dolgaiba. Guderian gyanúja szerint Zeitzlemek döntő szerepe volt Hitler meggyőzésében, hogy az offenzívát el kell indítani.³⁴⁰⁵ Hitler mindenesetre visszautasította a Wehrmacht hadműveleti törzsének javaslatát. A Citadella megindulását július 3-ra tervezték, majd az – utolsó alkalommal – még kétnapos késést szenvedett.³⁴⁰⁶

Hitler június végén, Guderian figyelmeztetése ellenére, bizalmasan elmondta Göbbelsnek, hogy keleten a Wehrmacht már korántsem olyan erős, mint 1941-ben volt, de „ha még néhány hetet várna”, akkor már megérkeznek az új Párducok és a „világ legjobb harckocsijának” számító Tigrisekből is jelentős mennyiség fog rendelkezésre állni. A Kaukázussal a Közép-Kelettel kapcsolatos elképzeléseit már feladta. Arról álmodni sem lehetett, hogy az Urál felé folytatni lehessen az előnyomulást. Ezt a kényszerhelyzetet Németország szövetségeseinek, különösen az olaszoknak a megbízhatatlansága eredményezte. Ha kitartanának, akkor el lehetne foglalni a Kaukázust, és talán Észak-Afrika elvesztése is elkerülhetővé válna. Hitler mindenesetre úgy vélte, hogy az éhínség miatt egy szép napon a Szovjetunióban is bekövetkezik az összeomlás. A keleti frontot továbbra is „meghatározó fontosságúnak” tartotta.³⁴⁰⁷

Június végére, a Citadella megindulására Hitler visszatért a Farkasverembe. Július 1-jén parancsnokai előtt tartott beszédet. A késedelmet egyrészt azzal magyarázta, hogy meg kellett várni a páncéloserősítés megérkezését, mely – megítélése szerint – első alkalommal biztosít fölényt e téren a szovjetekkel szemben, másrészt (nem túlzottan meggyőzően) azt állította, hogy a szövetségesek mediterrán térségben végrehajtott sikeres offenzívájának veszélye már korábban felmerült. Azért döntött a támadás megindítása mellett, hogy – szándékai szerint – elejét vegye egy későbbi szovjet offenzívának. A katonai győzelem üdvös hatással lenne a tengelyhatalmakbeli partnereire és az otthoni közhangulatra is.³⁴⁰⁸ Négy nappal később végül megindult a németek utolsó keleti offenzívája. Katasztrofális hónap következett.

III.

A támadás megindulása előtt a szovjet nehéztüzérség támadása nyilvánvalóvá tette, hogy a Vörös Hadsereg tisztában volt a Citadella kezdetének időzítésével.³⁴⁰⁹ Kurszk védelmére a szovjetek legalább 2700 harckocsit vontak össze. Hasonló számú német páncélossal néztek farkasszemet. Több mint egy hétig tombolt a történelem legnagyobb páncélosütközete.³⁴¹⁰ Model és Manstein kezdetben, ha jelentős veszteségek árán is, komolyabb sikereket ért el. Kezdetben a Luftwaffe is sikereket könyvelhetett el magának. Guderian figyelmeztetése viszont jogosnak bizonyult, amikor felhívta a figyelmet a Párduc harckocsik hiányosságaira. A legtöbb működésképtelenné vált. A hét elteltével kevés maradt közülük bevethető állapotban. Manstein előnyomulását inkább hátráltatta, mint segítette az új harckocsi, melyhez oly vérmes reményeket fűztek. A Model parancsnoksága alá került kilencven Porsche gyártmányú Tigris páncélossal is komoly problémák adódtak a harcmezőn. Nem voltak géppuskával felszerelve, ezért a közelharcban gyengének bizonyultak, és így képtelenek voltak semlegesíteni az ellenfelet.³⁴¹¹ A hónap közepe táján Model csapatainak hátában a szovjetek megindították saját offenzívájukat a kurszki csatamezőtől északra, Orjol környékén kialakult német kiszögellés ellen. Bár Manstein továbbra is nyomult előre, a harapófogó északi szárnya komoly veszélybe került.

Július 13-án Hitler a kialakult helyzet értékelésére magához rendelte Mansteint és Klugét, a két hadseregcsoport parancsnokát. Manstein a hadművelet folytatása mellett tört lándzsát. Kluge véleménye az volt, hogy Model hadserege nem tudja tovább folytatni a támadást. Hitler ekkor kelletlenül, de idő előtt lefújta a hadművelet folytatását.³⁴¹² A szovjeteknek nagyobbak voltak a veszteségeik, de a Citadella nem érte el a kitűzött célt. Guderian a következőkben összegezte a helyzetet: „A Citadella kudarcával döntő vereséget szenvedtünk. Az oly nagy erőfeszítések árán új fegyverzettel ellátott páncélosalakulatoknak mind élőerőben, mind felszerelésben akkora veszteségeket szenvedtek, hogy még hosszú időn át nem lesznek bevethető állapotban.”³⁴¹³ Warlimontnak hasonló volt a véleménye: „A Citadella hadművelet többet jelent egy elvesztett ütközetnél; az oroszok ezzel átvették a kezdeményezést, amit egészen a háború végéig nem sikerült visszaszereznünk.”³⁴¹⁴

Hasonlóan végzetes események zajlottak a mediterrán térségben is. A július 9-ről 10-re forduló éjszakán jelentés érkezett, hogy Észak-Afrika felől egy, a szövetségesek jelentős számú partra szálló egységét szállító hajóhad tart Szicília partjai felé. Számítani kell a partraszállás megindulására. Hitler, mint említettük, Szardíniát tartotta a partraszállás legvalószínűbb helyszínének. A hadművelet időzítése is váratlanul érte. A Szicíliában állomásozó német csapatok – mindössze két hadosztály – túlságosan kevés volt a teljes partvonal védelméhez. A védelem hatékonysága főképpen az olaszokon múlott. A szövetségesek légi fölénye is hamarosan nyilvánvalóvá vált. Riasztó hírek érkeztek arról, hogy az olasz katonák eldobálják fegyvereiket és menekülnek. Bár július folyamán kemény harcokra került sor, az már két nap elteltével világos volt, hogy a szövetségesek sikerrel hajtották végre a partraszállást.³⁴¹⁵ Július 13-án Kesselring jelentette, hogy Szicíliát „egyedül német erőkkel tovább tartani nem lehetséges”. Két nappal később Jodl még tovább ment, amikor megállapította, hogy „Szicíliát előreláthatólag nem lehet tartani”.³⁴¹⁶ Július 18-án Hitler elhagyta kelet-poroszországi főhadiszállását, és a Berghofba utazott. Másnap az észak-olaszországi Belluno közelében lévő Feltrében találkozott Mussolinival.³⁴¹⁷ Mint ahogy később kiderült, ekkor tette lábát utoljára olasz földre.

A Trevisóban történt leszállás után Hitler és Mussolini a Duce különvonatán egy Feltre közelében lévő állomásig utazott, ahonnan nyitott gépkocsival még egy órát kellett utazniuk a rekkenő hőségben, hogy elérjenek a déli találkozó színhelyéül kiszemelt villába. Nem sokkal azután, hogy Hitler beszélni kezdett, megérkezett a jelentés, hogy a szövetségesek megindították első, nagy erejű légitámadásukat Róma ellen, mely pánikot keltett a lakosság körében, és elősegítette annak felismerését, hogy a fasiszta rezsim az összeomlás küszöbén áll. Hitler két órát beszélt szünet nélkül. A fáradt és magát rosszul érző Mussolini egyáltalán nem tudta követni mondanivalója lényegét. A Duce kísérete is nagyon keveset, vagy szinte semmit sem értett belőle. Mindenesetre a beszéd nem tartalmazott semmiféle lényeges javaslatot. Mondanivalója lényegében propagandaszólamokból állt, melyekkel újra akarta éleszteni a Duce egyre hanyatló harci szellemét, és elejét kívánta venni annak, hogy Olaszország különbékét kössön. Néhány jelenlévő számára ez zavarba ejtően kevésnek bizonyult. Hitler nem állt elő a katonai vezetői által szorgalmazott javaslattal, hogy Szicíliában hozzák létre a tengelyhatalmak egyesített parancsnokságát. Határozatlanságával Mussolini is csalódást okozott katonai tanácsadóinak. Később elmondta, hogy Hitler beszéde alatt úgy érezte, elszáll belőle minden akaraterő. Beszéde után, ebéd közben Hitler egy négyszemközti beszélgetés során elmondta Mussolininak, hogy Németország tökéletesítette tengeralattjáró-flottáját, és egy héten belül elkészül az a fegyver, mely Londont a földdel teszi egyenlővé. Ezután ismét az unalmas út következett a tervisói repülőtérre. Hitler tábornokai hiábavaló erőfeszítésnek minősítették az egész találkozót. Hitler, saját retorikájának erejébe vetett hittel minden bizonnyal azt hitte, hogy Mussoliniban ismét sikerült megerősítenie a harci szellemet.³⁴¹⁸ Hamarosan csalódnia kellett. Már a Feltrében lezajlott találkozó estéjén egy Himmler által hozzá eljuttatott felderítő jelentésből arról értesülhetett, hogy államcsíny készül, és Mussolini helyébe Pietro Badoglio marsallt kívánják ültetni.³⁴¹⁹

Szombaton, július 24-én egymás után érkeztek a jelentések, hogy a háború kezdete óta először hívták össze a Fasiszta Nagytanácsot. Úgy tűnt, a fasiszta régi gárda azt szerette volna elérni, hogy Mussolini adjon át néhányat felhalmozott tisztségeiből, és erejének túlnyomó részét a háborús erőfeszítésekre fordítsa.³⁴²⁰ Valószínűleg Mussolini is ezt gondolhatta. Esetlen ürügyet akart találni arra, hogy szakíthasson Németországgal. Mussolini gyenge egészségi állapota talán azzal a túlzott magabiztossággal is párosult, hogy a Nagytanácsot végül is minden nehézség nélkül tudja majd saját céljainak megfelelően manipulálni. Bármilyen meggondolások is vezérelték, az ülésen elhangzó egyre erőteljesebb kritikára furcsa módon közönyös, nehézkes és erőtlen válaszokat adott. A Nagytanács azon az estén öt órakor kezdte el a munkát. A tízórás tanácskozás döbbenetes szavazási eredménnyel zárult. Tizenkilencen – kilenc ellenében – úgy döntöttek, azzal a kéréssel fordulnak a királyhoz, hogy szorgalmazzon olyan politikát, mely a jelenleginél alkalmasabb arra, hogy Olaszországot megmentse a pusztulástól.³⁴²¹ A veszély nagyságát még Mussolini se mérte fel teljesen. Még aznap délelőtt felkereste a királyt, akivel szemben sokkal kevesebb volt a fenntartása, mint Hitlernek, és fogalma sem volt, hogy minek néz elébe. Az audiencia során a király hirtelen félbeszakította Mussolinit, s közölte, hogy mivel a háború elveszettnek látszik, és a hadsereg harci szelleme is összeomlóban van, ezért miniszterelnökként Badoglio marsall veszi át tőle eddigi tisztségeit. Amint Mussolini kilépett a király fogadószobájából, a letartóztatására már hetek óta készülő rendőrség azonnal őrizetbe is vette. Mussolinit egy várakozó mentőautóba tuszkolták, mely néhány carabiniere kíséretében nagy sebességgel elrobogott, hogy a foglyot a földközi-tengeri Ponza szigetén ideiglenesen háziőrizetbe helyezzék. Közölték vele, hogy a sziget már a múltban is tartózkodási helyül szolgált néhány híres fogolynak, így Néró császár anyjának, egy hatodik századi pápának, majd később a Szabadkőműves Páholy nagymesterének.³⁴²²

Amikor július 25-én délben Hitler a szokásos eligazítást tartotta katonai vezetőinek, Rómából még akkor is csupán pletykák szállingóztak. Ribbentropnak a Führer főhadiszállásához rendelt összekötője, Walther Hewel azt a hírt továbbította, hogy a Nagytanács összehívása mögött Roberto Farinacci, Cremona radikális fasiszta vezetője, a párt korábbi titkára állt. Hitler meg is jegyezte, Farinaccinak szerencséje van, hogy mindezt Olaszországban, és nem Németországban szervezte. Azonnal begyűjtette volna Himmlerrel. „És különben is, mi jöhet ki ebből az egészből?” – tette fel a kérdést. „Üres fecsegés!” – adta meg kérdésére ő maga a választ.³⁴²³ A tanácskozás – különösen annak kimenetele – csak fokozhatta benne az elégedettséget, amiért soha nem engedte meg a náci párt szenátusának létrehozását.

Az esti tanácskozásra már megérkezett a szenzációs hír Olaszországból, de még mindig nem lehetett teljesen tisztán látni a történteket. Szinte az egész tanácskozás az esemény következményeinek boncolgatásával telt el. Mivel Olaszország nem lépett ki a háborúból, így az ebben az esetben az ország megszállására vonatkozó, Alarich fedőnevű hadműveletet se kellett megindítani. A rendkívül izgatott Hitler azonnali akciót követelt Róma megszállására, és az új vezetés eltávolítására. „Leplezetlen árulásnak” minősítette az eseményeket, Badogliót pedig a „legnagyobb ellenségnek” nevezte.³⁴²⁴ Még mindig hitt Mussoliniban – amíg német fegyverekre támaszkodik. Azt feltételezve, hogy a Duce még mindig szabadlábon van, azt akarta, hogy azonnal hozzák Németországba. Biztos volt abban, hogy ez esetben a helyzet még megváltoztatható. Azzal fenyegetőzött, hogy másnap csapatokat küld Rómába, és letartóztatja az egész „csőcseléket” – az egész kormányt, a királyt, a trónörököst és Badoglióval az élén „az egész bandát”. Két-három nap múlva így egy újabb államcsínyre kerül sor.³⁴²⁵ Azonnal telefonáltak Göringnek – akiről déltájban többször is kijelentette, hogy „a legkomolyabb helyzetekben jéghideg fejjel cselekszik”, és akinek, úgy tűnik egy időre megbocsátotta a Luftwaffe kudarcait –, hogy amint csak tud, jöjjön azonnal a Farkasverembe.³⁴²⁶ Rommelt Szalonikiben találták meg, s Hitler őt is azonnali hatállyal magához rendelte. Őt akarta kinevezni az olaszországi csapatok főparancsnokává.³⁴²⁷ Himmlerrel is felvetette a kapcsolatot.³⁴²⁸ Göbbelsnek szintén telefonáltak, hogy azonnal induljon Kelet-Poroszországba. Göbbels elismerte, hogy a helyzet „rendkívül kritikus”.³⁴²⁹ A mellkasi fertőzéssel még mindig betegeskedő Ribbentropot is odarendelték a Salzburg melletti Salzkammergutban lévő fuschli rezidenciájáról.³⁴³⁰ Nem sokkal éjfél után Hitler alig több, mint tizenkét óra leforgása alatt harmadjára találkozott katonai vezetőivel. Kitombolta magát, majd rögtönzött és részletes tervekkel állt elő Szicília evakuálására, Róma megszállására és az új olasz kormány tagjainak letartóztatására.³⁴³¹

Július 26-án délelőtt tíz órakor Hitler találkozott a Führer főhadiszállására éppen megérkezett Göbbelsszel és Göringgel. Ribbentrop egy félóra elteltével csatlakozott hozzájuk. Göbbels már Himmlerrel és Bormann-nal is véleményt cserélt a kialakult helyzetről. Még mindig csak találgatni lehetett, hogy mi is történt valójában. Göbbels feltételezése járt a legközelebb az igazsághoz, hogy miként is kerülhetett sor az államcsínyre. Elgondolkoztató volt a számára, hogy egy huszonegy éve hatalmon lévő rezsimet hogyan lehet ilyen gyorsan megbuktatni.³⁴³² Talán hazai földön is sor kerülhet ilyesmire? Hitler saját magyarázatát adta a történtekre. Feltételezése szerint Mussolinit erőszakkal távolították el a hatalomból. Hogy életben van vagy se, az nem ismeretes. Ha igen, akkor minden bizonnyal korlátozzák szabadságát. Hitler a Mussolini által betiltott, de titokban még mindig működő szabadkőműveseket látta az összeesküvés mögött. Végső soron jelentette ki, az államcsíny Németország ellen irányul, hiszen szinte biztosra vehető, hogy Badoglio kiegyezik az angolokkal és az amerikaiakkal, így Olaszország kiugrik a háborúból. A britek most a legalkalmasabb pillanatot keresik, hogy partra szálljanak Olaszországban, minden bizonnyal Genova térségében, hogy elvágják a déli körzetekben állomásozó német csapatok visszavonulási útvonalát. Erre az esetre számítva katonai óvintézkedések megtételére van szükség.

Hitler kifejtette azt a szándékát is, hogy a Dél-Franciaországban állomásozó ejtőernyős hadosztályt is átcsoportosítja a Róma megszállására induló csapatokhoz. A királyt, Badogliót és az új kormány tagjait le kell tartóztatni, s Németországba kell szállítani. A dolgok teljesen más fordulatot vesznek, ha egyszer német kézre kerültek. Ha Mussolinit nem lehet megmenteni, akkor a német nagykövetségen menedéket találó és most a Führer főhadiszállása felé éppen útban lévő Farinaccit lehet egy bábkormány élére állítani. Hitler úgy látta, hogy a Vatikán is alaposan benne van a Mussolini eltávolítására szőtt államcsínyben. A nem sokkal éjfél után kezdődő tanácskozáson őrjöngve beszélt a Vatikán elfoglalásáról, és annak „az egész disznóólnak a kitakarításáról”.³⁴³³ Göbbelsnek és Ribbentropnak sikerült lebeszélni erről a meggondolatlan akcióról, mivel az egészen biztos, hogy káros nemzetközi hatással járna. Hitler továbbra is az új olasz kormány gyors foglyul ejtését szorgalmazta. Közben a Führer főhadiszállására megérkezett a főparancsnoki posztra kiszemelt Rommel is, aki szintén ellenezte a rögtönzött, sok kockázati elemet tartalmazó, pánikszerű reagálást az eseményekre. Egy gondosan megtervezett akció mellett szállt síkra, melynek előkészítése legalább nyolc napot vesz igénybe.³⁴³⁴ A tanácskozás anélkül ért véget, hogy a válságból kivezető út világosabbá vált volna a résztvevők előtt.

Közben a Róma utcáin zajló antifasiszta tüntetésekről érkeztek jelentések. A német lakosságnál is kifejezett aggodalom és bizonytalanság volt tapasztalható. A nácik támogatóit megdöbbentette Mussolini megbuktatása. Az illegális ellenzéki csoportosulások előtt felcsillant a remény. Az SD hangulatjelentései szerint „gyakran hallhatók” olyan megjegyzések, hogy valami hasonlóra Németországban is sor kerülhet: „igen széles körben elterjedt az a vélemény, hogy a Birodalomban megingathatatlannak hitt kormányzati forma is hirtelen megváltozhat.”³⁴³⁵ Göbbels propagandagépezetének komoly problémával kellett szembenéznie. A propagandaminiszter tudatában volt: nem mondhatja, hogy „tulajdonképpen a fasizmus messzire vezető szervezeti és ideológiai válságáról, talán annak felszámolásáról van szó.” Az Olaszországban lezajlott események ismerete „bizonyos körülmények között egyes felforgató köröket Németországban is arra ösztönözhet, hogy azt gondolják, ők is meg tudják azt tenni velünk, mint amit Badoglio és társasága Rómában megtett.” Hitler nem hitte, hogy ennek túlzottan fennállott volna a veszélye. Ezzel együtt utasította Himmlert, hogy a legkönyörtelenebb eszközökkel csapjon le, ha erre utaló jeleket tapasztalna.³⁴³⁶

A déli tanácskozáson ismét felmerült a csapatok Olaszországba történő átcsoportosításának kérdése. Főként az ország északi részének biztonságba helyezéséről, és a Badoglio-kormány tagjainak foglyul ejtésére kapkodva kidolgozott tervekről folyt az eszmecsere.³⁴³⁷ A Közép hadseregcsoporttól repülőgépen érkezett és a Kurszktól északra fekvő orjoli kiszögellésnél a szovjet offenzívát kétségbeesetten megállítani igyekvő von Kluge tábornagynak kertelés nélkül tudomására hozták, hogy az olaszországi fejlemények milyen kihatással lesznek a keleti frontra. Hitler közölte vele, hogy szüksége van a jelenleg a keleti front déli körzetében Manstein parancsnoksága alá helyezett elit Waffen-SS hadosztályokra, hogy azokat haladéktalanul Olaszországba vezényelhesse. Ez egyben azt is jelentette, hogy Klugének saját csapatait is át kellett csoportosítani, hogy megerősítse Manstein meggyengült frontszakaszát. Kluge erőteljesen, de minden eredmény nélkül rámutatott, hogy így lehetetlenné válik Orjol körzetének a védelme. A csapatai rendezett, téli visszavonulására előkészítés alatt álló, Dnyeper körzetében lévő állások még messze vannak attól, hogy elkészüljenek. Ezzel a kéréssel, tiltakozott Kluge, egy „abszolút elhamarkodott és átgondolatlan evakuációt” várnak el tőle. „Még akkor is, ha ez így van, tábornagy úr, itt már nem döntünk saját akaratunk szerint!” – vágott vissza Hitler.³⁴³⁸ Klugének nem maradt választási lehetősége.

Közben Farinacci is megérkezett. Az események ismertetésével és Mussolini bírálatával nem sikerült belopnia magát Hitler szívébe. Azonnal el is vetették az ötletet, hogy őt állítsák egy német ellenőrzés alatt álló rezsim élére.³⁴³⁹ Hitler már korábban beszélt többi vezető fegyverhordozójával, s mivel egy eseményekkel zsúfolt huszonnégy óra után pihenésre is szüksége volt, visszavonult lakrészébe, és egyedül költötte el ebédjét. Este egy harmincöt fő részvételével tartott nagy tanácskozáson jelent meg újra. Előrelépést az ügyben ezúttal sem sikerült elérni.³⁴⁴⁰ Másnap még mindig haladéktalanul és „bármi áron” cselekedni akart. A „nagy ívű rögtönzést” tartotta célszerűbbnek a „túlságosan későn elkezdődő szisztematikus munkával” szemben, mert az lehetővé teszi, hogy „Olaszországban addig a helyzet túlzottan is konszolidálódjon”. Rommel viszont meglehetős kétkedéssel ítélte meg a tervezett hadműveletet.³⁴⁴¹ Jodl és Kesselring is hasonlóan vélekedett.³⁴⁴² Néhány nap elteltével Hitler is kénytelen volt elismerni, hogy hebehurgya és megvalósíthatatlan lépés lenne Róma elfoglalását megkísérelni, és kommandós osztagokat kiküldeni az olasz királyi család és a Badoglio-kormány tagjainak az elfogására.³⁴⁴³ Az erre irányuló terveket azonnal lefújták. Hitler figyelme most a Duce tartózkodási helyének felkutatására, és mielőbbi német kézre kerítésére összpontosult. Közben Kesselringre bízta Nietzsche Mussolini hatvanadik születésnapjára szánt, nála lévő válogatott műveit is. Nyilvánvalóan azt feltételezte, hogy ha a Ducét sikerül megtalálni, akkor lesz ideje és hajlandósága is arra, hogy a „hatalom akarásáról” elmélkedjen.³⁴⁴⁴

Az olaszországi válság még mindig a csúcsponton volt, amikor a mindennapossá váló, heves légitámadások közepette a katasztrofális júliusi hónap a végéhez közeledett. Július 24-e és 30-a között a Királyi Légierő Bombázó Parancsnoksága a német radarokat használhatatlanná tévő, alumíniumfóliából készült csíkok ledobásának kíséretében megindított Gomorrha hadművelet során olyan megsemmisítő támadások sorozatát intézte Hamburg ellen, mely az általa okozott halál és pusztítás tekintetében túlszárnyalta a légi háborúk történetének legnagyobb csapásait is. A gyújtóbombák özöne borzalmas tűzvihart keltett, s lángoló, minden élőt és élettelent felemésztő pokollá változtatta az egész várost. Az emberek ezrével fulladtak meg az óvóhelyeiken, vagy égtek szénné az utcákon. A becslések szerint mintegy 30 000 ember vesztette életét; félmillióan maradtak fedél nélkül; huszonnégy kórház, ötvennyolc templom és 277 iskola romokban hevert, a város 50 százaléka teljesen elpusztult.³⁴⁴⁵ Hitler, szokása szerint, semmi szánalmat nem mutatott az emberi életek pusztulása miatt. Az eseménynek főként a lélektani hatása okozott számára gondot. Mikor közölték vele, hogy ötven német gép elaknásította a Humber-öblöt, akkor dühösen felcsattant: „Ebben a helyzetben nem lehet a német népet azzal vigasztalni, hogy ötven gép tengeri aknákat dobott le! Ennek így semmi hatása… A terrort csak terrorral lehet megtörni! Ellencsapásokra van szükség. Minden egyéb csak ostobaság.”³⁴⁴⁶

Hitler nem a valóságnak megfelelően értékelte a nép – mellyel már elvesztette a kapcsolatát – körében uralkodó hangulatot. Az emberek, legalább is túlnyomó többségükben nem megtorlást akartak, hanem védelmet a magasból érkező borzalmak ellen és – mindenekelőtt – véget szerettek volna vetni az életüktől és otthonaiktól őket megfosztó háborúnak. Az SD jelentései olyan zavargásokról számoltak be, melyet rendőri erővel kellett elfojtani, s – 1918-at idézve – a népesség körében uralkodó „novemberi hangulatot” emlegették.³⁴⁴⁷ Karl Kaufmann gauleiter több alkalommal is kérte Hitlert, hogy látogassa meg Németország második legnagyobb városának romjait. A Führer viszont még arra se volt hajlandó, hogy találkozzon azzal a mentőosztaggal, mely kiemelkedő hőstetteket hajtott végre a bombázások idején.³⁴⁴⁸ Göbbels könyörgött Hitlernek, hogy legalább egy negyedórás rádióbeszédben szóljon a néphez. „A Führer a Hősök Napja (március 21.) óta nem szólalt meg a nyilvánosság előtt”, tette hozzá Göbbels. „Valahogy eltűnt a fellegek között. Ez a gyakorlati háborús erőfeszítések szempontjából nem jó dolog.” Hitler végül beleegyezett, hogy majd valamikor, a hét második felében eleget tesz a kérésnek.³⁴⁴⁹ Természetesen ebből sem lett semmi. Göbbels érthetetlennek tartotta, hogy Hitler miért nem akar szólni a néphez. „Mindenesetre a széles néptömegekben olyan nagy az elégedetlenség, hogy ismét csak maga a Führer tudná tisztázni a helyzetet” – töprengett magában. Hitler viszont a kialakult helyzetet erre „az elképzelhető legalkalmatlanabbnak” minősítette.³⁴⁵⁰ Mindenesetre – mint Hamburg haldoklása idején is – továbbra is elsősorban az olaszországi események érdekelték.

Meglehetősen figyelemreméltó, hogy a Mussolini leváltását követő hallatlanul fontos válságértekezletek ellenére a nagyobb horderejű katonai döntések halasztást szenvedtek, vagy meghozatalukra nem került sor. A lázas tevékenység nagyon kevés eredménnyel járt. A háborús tanács, melyre lakájait a Birodalom minden szegletéből lóhalálában összetrombitálta, függőben hagyta az ügyeket. A hosszan elnyúló eligazításokon – a Badoglio-klikk elleni kirohanások közepette – hozott „döntések” semmi eredménnyel nem jártak, vagy – nyugodtabb szakmai megítélés után – egyszerűen feledésbe merültek. Badoglio tiltakozásai, melyek szerint Olaszország háborús elkötelezettsége változatlan maradt, azt követelte, hogy Németország óvatosabban közelítse meg a kérdést. A józanabb hangok felülkerekedtek Hitler azon késztetésén, hogy azonnal foglalja el Rómát, és tüntesse el a kormányt. Bár Hitler még mindig elutasította a szicíliai evakuáció gondolatát, és tiltakozott az ellen, hogy az ellenség olasz földre tegye a lábát, Kesselring máris lépéseket tett annak érdekében – amit később egy briliánsan megtervezett evakuációnak minősítettek –, hogy az augusztus 11-ről 12-re virradó éjszakán, a szövetségesek legnagyobb meglepetésére 40 000 német és 62 000 olasz katonát fegyverzettel együtt biztonságos területre menekítsen. A Szicíliában állomásozó utolsó német csapatok végül augusztus 17-én kapták meg a parancsot, hogy harc közben folytatott visszavonulással verekedjék át magukat a kontinens olaszországi részére.³⁴⁵¹ A megosztott parancsnoki felelősség érvényesült a délen lévő Kesselring és az északi körzetben működő Rommel között.³⁴⁵² Az augusztusi napok múlásával egyre erősödött a gyanú, hogy a háborúból való olasz kiugrás nem várat sokáig magára. A hónap végén kiadásra került az olasz kiugrási kísérlet esetén életbe lépő, és már hónapok óta a fiókban heverő, Tengely fedőnévre átkeresztelt hadműveletre vonatkozó parancs.³⁴⁵³

Az olaszországi események nyomása alatt Hitler végre elszánta magát a hazai földön már régen esedékes lépésre. Göbbelstől ösztökélve hónapokon át elégedetlenségét fejezte ki az általa „öregnek és elhasználtnak” tartott Wilhelm Frick belügyminiszter munkájával kapcsolatban. Alternatíváról viszont nem tudott gondoskodni. Míg gondolatai Mussolini megbuktatásával voltak elfoglalva, addig minden döntést továbbra is elodázott. Végül meggyőződött arról, hogy erősebben kézben kell tartani a hazai frontot, nehogy a kedvezőtlen közhangulat felforgató cselekményekhez vezessen. Ennek megakadályozására kéznél is volt a megfelelő ember, akiben teljesen megbízhatott.³⁴⁵⁴

Augusztus 20-án az SS birodalmi vezetőjét, Heinrich Himmlert kinevezte birodalmi belügyminiszterré. A kinevezés Hitler hallgatólagos felismerését jelentette, hogy tekintélye hazai földön most már a rendőri megtorláson, és nem a tömegek imádatán nyugszik, melyet valaha élvezett.³⁴⁵⁵ A látszat kedvéért Fricknek a szokásos módon lehetővé tették a birodalmi miniszteri poszt megőrzését, és „felfelé buktatva” egy új, látszólag fontos beosztást kapott, s Neurath helyébe (aki már 1941 szeptembere óta nem látta el ezt a tisztséget) kinevezték Cseh- és Morvaország birodalmi megbízottjává. Biztosítandó, hogy Frick hatalma névleges maradjon, Karl Hermann Frank államtitkárt kinevezték Cseh- és Morvaország államminiszterévé, és megnövelték hatáskörét.³⁴⁵⁶

Szeptember 3-án az első brit csapatok a Messinai-szoroson átkelve Reggio di Calabria körzetében olasz földre léptek. Még ugyanazon a napon az olaszok titokban aláírták a fegyverszüneti egyezményt a szövetségesekkel, melyet csak öt nap elteltével hoztak nyilvánosságra.³⁴⁵⁷

Szeptember 8-án Hitler két héten belül immár másodjára repült a Dél hadseregcsoport főhadiszállására, az Azovi-tengertől északra, a Dnyeper alsó folyásánál lévő Zaporizzsjába, hogy Mansteinnel a keleti front déli szárnyának egyre kritikusabbá váló helyzetéről tárgyaljon. Ez volt az az alkalom, amikor utoljára lépett a Szovjetunió elfoglalt területére. Néhány nappal korábban, a szovjet áttörést követően kénytelen volt engedélyezni a szénkészletekben gazdag és ezért igen nagy fontossággal bíró Donyec-medencéből és a kubányi hídfőállásból a Kaukázus kapuját jelentő Kercsi-szoroson át történő visszavonulást. A Vörös Hadsereg ekkor már áttörte a Kluge és Manstein hadseregcsoportját összekötő vékony sávot, és a keletkezett rést el is özönlötte. Az egyetlen lehetséges lépés a visszavonulás volt.³⁴⁵⁸

Hitler feszült légkört talált, amikor visszaérkezett a Farkasverembe. Immár valósággá vált, amire Kesselring és a római német nagykövetség ezzel ellentétes szólamai ellenére már régóta számított. Azon a szeptember 8-i reggelen a brit és az amerikai lapok azt jelentették, hogy küszöbön áll az olasz hadsereg fegyverletétele. Estére kelve a hírek még egyértelműbbé váltak. Este hat órakor Londonban a BBC megerősítette az erről szóló híreket.³⁴⁵⁹ A náci vezetőket másnapra ismét válságértekezletre hívták össze a Führer főhadiszállására.³⁴⁶⁰ Az évszakhoz képest rendkívül hűvös és esős idő az alkalomhoz illő hátteret adott az eseményhez.³⁴⁶¹ Részben kicsinyes bosszútól vezérelve, részben azért, mert túl sokat tudott, és ezért veszélyesnek is bizonyulhatott, Hitler elrendelte a néhány hete a Führer főhadiszállásán tartózkodó Fülöp, hesseni hercegnek, az olasz király vejének azonnali letartóztatását, és a Gestapo königsbergi főhadiszállására szállítását.³⁴⁶² A parancs egyben a Tengely hadművelet kezdetét is jelentette. „A Führer”, írta Göbbels, „elszánta magát, hogy tabula rasát csinál Olaszországban.”³⁴⁶³

A BBC túl korai közleménye lökést adott az OKW hadműveleti részlegének. Tizenhat hadosztály ekkor már az olaszországi szárazföldön állomásozott. A keleti frontról júliusban és augusztus elején visszavezényelt, harcedzett SS-egységek és a Szicíliából, Korzikáról és Szardíniáról kivont csapatok ekkor már ellenőrzésük alatt tudták tartani egész Közép-Olaszországot. Szeptember 10-re Róma is német kézre került. Az olasz csapatokat lefegyverezték. A kisebb ellenállási gócokat könyörtelenül felszámolták: az egyik, szeptember 22-ig ellenálló hadosztály 6000 embert veszített. Több mint 650 000 olasz katona került német fogságba. Csupán a kis haditengerészet és a tehetetlen légierő jelentéktelen részének sikerült elkerülni a fogságot, és átjutni a szövetségesekhez. Néhány napon belül Olaszországot megszállta az a hatalom, mely korábban szövetségese volt a tengelyhatalmaknál.³⁴⁶⁴

Órákkal Olaszország fegyverletétele után a szövetségesek partra szálltak a Nápolytól ötven kilométernyire délre lévő Salernói-öbölben. A makacs német ellenállás – melybe egy héttel azelőtt ütköztek, hogy az erősítés megérkezett volna, és ki tudtak törni szorongatott hídfőállásukból, majd egyesülhettek Montgomery 8. hadseregének Reggio di Calabriából észak felé nyomuló és Nápolyba október 1-jén bevonuló erőivel – híven jelezte a szövetségeseknek, hogy mi vár rájuk az elkövetkező hónapokban, amikor északi irányú előnyomulásuk során minden kilométerért meg kellett küzdeni a Wehrmacht erőivel.

A német vezetés számára is nyilvánvaló volt, hogy az új helyzetben a fegyveres erők számára egyre nehezebb lesz ellenállni a déli és keleti frontokon is egyre növekvő nyomásnak.³⁴⁶⁵ Göbbels már szükségét érezte volna vagy a Szovjetunióval, vagy a szövetségesekkel kötendő különbékének. Véleménye szerint eljött az ideje, hogy jelzéseket küldjenek a Szovjetunió felé. Ribbentropnak ugyanez volt a véleménye. Puhatolózó lépéseket tett, s figyelte, hogy a szovjet diktátor rácsap-e a kezdeményezésre.³⁴⁶⁶ Hitler viszont elutasította a gondolatot. Ha erről egyáltalán szó lehet, akkor inkább az angolokkal kellene megállapodni, akik elképzelhetően készek lehetnek ilyesmire. Ugyanakkor, mint ahogy eddig sem, úgy most sem fordult meg a fejében, hogy a gyengébb fél pozíciójából tárgyaljon. A szükséges és döntő jelentőségű katonai győzelem hiányában, melynek lehetősége egyre távolabb került, teljesen hiú ábrándnak bizonyult, hogy a harc könyörtelen folytatásán kívül bármire is rá lehessen venni.³⁴⁶⁷

A Göring által is támogatott Göbbelsnek ezúttal legalább arra sikerült rávennie, hogy szóljon a német néphez. Beszéde szeptember 10-i rádiófelvételéig Hitler egész idő alatt kelletlenkedett. El szerette volna halasztani az egészet, s ki akarta várni a fejleményeket. Göbbels sorról-sorra átnézte vele a beszéd szövegét. Végre sikerült a Führert a mikrofon mögé ültetni. Beszédében – melyben nem fukarkodott Mussolini dicséretével, elítélte Badogliót és társait, azt állította, hogy az „árulás” előre látható volt, és ezért megtették a szükséges lépéseket, valamint a lakosság változatlan bizalmát és a harc folytatását kérte – lényegében nem tudott semmi újat ígérni, csak arra célozgatott, hogy a német városokat ért támadásokat megtorlás fogja követni.³⁴⁶⁸ Göbbels viszont ezzel is elégedett volt. A jelentések azt mutatták, hogy az adás rendben eljutott a hallgatósághoz, és segítette a közhangulat javulását.³⁴⁶⁹ Állítása szerint a Führer főhadiszállásán tett látogatásának legfőbb célját sikerült elérnie. Úgy gondolta, hogy Hitlernek is nagy súly esett le a válláról azzal, hogy hosszú idő után mégis elmondta a beszédet. Göbbelsnek sikerült még egy olyan ígéretet is kipréselni a Führerből, hogy hamarosan, a Téli Segély kampány kezdetén, ismét beszédet fog mondani a Sportpalastban. Úgy vélte, hogy ismét meg tudja éreztetni vele az ízét annak, hogy „közvetlen kapcsolatba kerül az emberekkel”.³⁴⁷⁰ Ismételten csalódnia kellett.

Ami pedig magát az olaszországi helyzetet illeti, Hitler ekkor már megbékült a helyzettel, hogy az ország déli része teljesen kikerül az ellenőrzése alól. Szándéka az volt, hogy visszavonul az OKW hadműveleti részlege által már régóta a legalkalmasabb védővonalnak tekintett Appenninekig. Az is nyugtalanította azonban, hogy a szövetségesek Olaszországból a Balkánon keresztül is előnyomulhatnak. Őszre ez a gondolat arra késztette, hogy megváltoztassa döntését, és Olaszországot jóval délebbre kísérelje meg védeni. Ennek következtében olyan erőket kötött le, melyekre máshol égető szükség lett volna.³⁴⁷¹

Némi megkönnyebbülést jelentett a Wehrmacht gyors sikere, mellyel Olaszországot elfoglalta. Egy időre Hitler is emelkedett hangulatba került, amikor szeptember 12-én este megérkezett a meglepő hír, hogy Mussolinit – kinek tartózkodási helyét nemrégiben fedezték fel – az osztrák származású Otto Skorzeny SS-Hauptsturmführer ejtőernyőseinek egy rendkívül vakmerő akció során sikerült kiszabadítaniuk az Abruzzók legmagasabb pontján épült síszállóból, ahol fogva tartották.³⁴⁷² Az eufórikus öröm nem tartott sokáig. Hitler melegen üdvözölte az ex-Ducét, amikor a most már korántsem páváskodó diktátort, hanem a megtört, mértéktartóan sötét ruhát és felöltőt viselő Mussolinit szeptember 14-én Rastenburgba szállították. A hatalom külsőségeitől is megfosztott Mussolini megtört ember benyomását keltette. A számos négyszemközti beszélgetés után Hitler „rendkívül csalódott” volt.³⁴⁷³ Három nap múlva Mussolinit Münchenbe vitték, hogy kezdjen hozzá új rezsimjének megteremtéséhez.³⁴⁷⁴ Szeptember végén Észak-Olaszországban újjá is alakította a fasiszta „Repubblica di Salò”-t, ezt a durvasággal, korrupcióval és gengsztermódszerekkel irányított, de kétségkívül német urainak felügyelete alatt működő brutális rendőrállamot.³⁴⁷⁵ Olaszország valaha bombasztikus diktátora Hitler kezes bárányává szelídült, az idő pedig nyilvánvalóan túllépett rajta.

Az ősz előrehaladtával a keleti fronton a helyzet – előre látható módon – még súlyosabbá vált. Szeptember végén egy Göbbelsszel folytatott magánbeszélgetés során (megengedte, hogy Blondi nevű farkaskutyájának reggeli sétáltatása során propagandaminisztere is csatlakozzon hozzá) Hitler meglepően optimistának látszott. Biztos volt benne, hogy a Dnyeper körzetébe történő gyors visszavonulás sikeresen lezajlik, s ott a tél folyamán áttörhetetlen védelmi vonalat tudnak kiépíteni. A mintegy 350 kilométerrel megrövidült frontvonal lehetővé teszi majd egy harmincnégy hadosztályból álló tartalékerő kialakítását, melyet azon a fronton vetnek be, ahol a legnagyobb szükség van rá.³⁴⁷⁶

Hamarosan bebizonyosodott, hogy Hitler optimizmusa megalapozatlan volt. A csapatok Olaszországba történő átcsoportosítása csökkentette annak esélyét, hogy a szovjet offenzívát meg lehessen állítani. Drágán meg kellett fizetni azért, hogy a nagy költségek miatt nem építették ki a Dnyeper két éve német kézen lévő vonalában az erődrendszerekből álló Keleti falat. A szovjet előnyomulás gyorsasága most nem tette lehetővé, hogy bármilyen erős és tartós védelmi vonalat kiépítsenek.³⁴⁷⁷ Szeptember végére a Vörös Hadsereg átkelt a Dnyeperen, s fontos hídfőállásokat épített ki a nagy folyó nyugati partján. A Zaporizzsjában lévő német hídfőállást a szovjeteknek már október elején sikerült felszámolniuk. A déli fronton a Wehrmachtot ekkor már mintegy 250 kilométerrel visszavetették. A Krímben lévő német és román csapatokat szintén elvágták a főerőktől, mivel Hitler nem volt hajlandó engedélyezni a visszavonulásukat, mert – mint régen – most is attól félt, hogy a szovjetek így légitámadásokat indíthatnak a ploeşti olajmezők ellen, s a visszavonulás Törökország és Bulgária számára is kedvezőtlen üzenetet jelenthetett volna. A hónap végére a Vörös Hadsereg már olyan mélységben túljutott a Dnyeper nagy, déli kanyarulatán, hogy a kijelölt német védelmi vonal tartására irányuló szándékok illuzórikusnak bizonyultak. November 5-én és 6-án északon a legnagyobb német kézen lévő várost, Kijevet is visszafoglalták a szovjet csapatok. Manstein meg akarta kísérelni újbóli elfoglalását, de Hitler számára a Dnyeper alsó folyása és a Krím fontosabb volt. A Dnyeper alsó folyása fölötti ellenőrzés kulcsfontosságú volt a német acélgyártás számára rendkívüli jelentőségű nikopoli mangánérclelőhelyek védelme szempontjából. Ha pedig a Vörös Hadsereg ismét birtokba veszi a Krímet, akkor a romániai olajmezőket ismét légitámadások fenyegetik.³⁴⁷⁸ Bármennyire is áhított Hitler egy újabb katonai sikert, 1943 végére a realitás az volt, hogy Ukrajna Hitler által a háborús erőfeszítések (és a jövendő Új Rend prosperitása) szempontjából rendkívül fontosnak tartott, kimeríthetetlen éléskamrája és az Észak-Kaukázus ipari körzete visszavonhatatlanul elveszett.³⁴⁷⁹

IV.

Nem veszett el viszont a háború a zsidók ellen, akik – Hitler szerint – ezt az egész világégést kirobbantották. Mint ahogy már említettük, júniusban Hitler egyetértett Himmlernek a lengyel zsidók teljes evakuálására irányuló szándékával. 1943 őszére a Reinhardt-akció befejeződött: másfél millió zsidó vesztette életét a Lengyelország keleti körzetében lévő belzeci, sobibori és treblinkai megsemmisítő táborok gázkamráiban.³⁴⁸⁰ Az SS-vezetés most már a „végső megoldás” kiterjesztését szorgalmazta a náci birodalom minden szegletére – még azokon a helyeken is, ahol a deportálások nyilvánvalóan diplomáciai ellenlépéseket váltottak volna ki. Ezek közé tartozott Dánia és Olaszország is.

A náci hatóságok tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a dániai zsidók elleni bármilyen akció széles körű tiltakozást vált ki, és a megszálló erőkkel fenntartott kapcsolatok romlását eredményezi. Az országban nem volt táptalaja az antiszemitizmusnak. A csekély zsidó kisebbség teljesen integrálódott a dán társadalomba. A zsidók elleni támadást mindenki a dán állampolgárok elleni támadásnak fogta volna fel. Az SS vezetése ennek ellenére a nyár folyamán úgy látta, hogy az idő megérett a cselekvésre. Werner Best, Dánia birodalmi főbiztosa erőteljesen szorgalmazta az akciót. Szeptemberben Hitler helyt adott a dán zsidók deportálására vonatkozó kérésnek, s nem vette figyelembe Ribbentrop aggodalmait, hogy az akció általános sztrájkot és egyéb polgári engedetlenségi megmozdulást is kiválthat. Bár ilyesmire nem került sor, a dán zsidók begyűjtésére irányuló törekvések teljes kudarccal végződtek. A zsidó lakosságnak tíz százalék alatti részét, néhány száz embert sikerült kézre keríteni és Theresienstadtba deportálni. A dán zsidók túlnyomó többsége megmenekült. Számtalan dán polgár sietett zsidó honfitársainak segítségére, és a háború legnagyobb szabású mentőakciója során 7900 zsidót – beleértve néhány száz nem zsidó származású házastársat is – sikerült a tengerszoroson átmenekíteni a biztonságot jelentő, semleges Svédországba.³⁴⁸¹

Októberben Hitler egyetértett Ribbentropnak azzal a javaslatával, hogy 8000 római zsidót „túszként”, az ausztriai Mauthausenben lévő koncentrációs táborba szállítsanak. Ez a döntés azt követően született meg, hogy a berlini Birodalmi Biztonsági Főhivatal Észak-Olaszországba akarta szállítani, és ott akarta likvidálni őket. A Vatikánnal az akció miatt esetleg felmerülő problémákra számítva Ribbentropnak sikerült az SS szándékait azzal módosítani, hogy a Mauthausenbe történő deportálást javasolta. A zsidók összegyűjtésére irányuló akció itt is visszájára sült el. A legtöbb zsidó közösségnek sikerült elkerülni a letartóztatást. Ezrével leltek menedéket Róma zárdáiban és kolostoraiban, sőt magában a Vatikánban is. Viszonzásul a pápaság mély hallgatással vette tudomásul a gyalázatos szándékot. Az egyházfő erőteljes és egyértelmű tiltakozása minden bizonnyal elrettentette volna a várható reakciótól elbizonytalanodó német megszállókat, s megakadályozhatta volna azoknak a zsidóknak a deportálását, akiket sikerült kézre keríteni. A németek számítottak is egy ilyen tiltakozásra. Erre soha nem került sor. A külügyminisztere tanácsát megfogadó Hitler utasítása ellenére az elfogott olasz zsidókat valójában nem Mauthausenbe szállították. Az 1259, német kézre került áldozat túlnyomó többségét egyenesen Auschwitzba vitték.³⁴⁸²

Hitler minden bizonnyal azért is engedett az SS „végső megoldást” felgyorsítani igyekvő szándékának, mert ő is be akarta fejezni azok elpusztítását, akiket a háború kirobbantásával vádolt. Most is, mint korábban, látni akarta 1939-es – és azóta többször is megismételt – „jövendölésének” beteljesülését. Most még inkább, mint a tavasszal, amikor Göbbelst az antiszemita propaganda felerősítésére bátorította, szükség volt arra, hogy – hátat a falnak vetve – „sorsközösségben” tartsa legközelebbi híveit, akiket összeköt az, hogy tudomásuk volt a zsidók megsemmisítéséről, és annak várható következményeit is ismerték.

Október 4-én a Warthegau fővárosában, Posenben Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője nyíltan és őszintén beszélt a zsidók legyilkolásáról a városháza nagytermében összegyűlt SS-vezetők előtt. Kijelentette, hogy „a zsidó evakuációs programról és a zsidó nép megsemmisítéséről beszélek”. „Ez az,”, folytatta, „ami történelmünk dicső lapjaira soha be nem írt, és be nem írható. Mindnyájan tudjuk, hogy milyen nehéz dolgunk lenne, ha a bombatámadások, a háború terhei és nélkülözései közepette titkos szabotőrök, agitátorok és bajkeverők képében a zsidók ma is ott lennének minden városban. Minden bizonnyal megismétlődnének az 1916–17-es állapotok, amikor a zsidók még részét képezték a német néptestnek (Volskörper).” A hangvétel azonos volt Hitlerével. „Megvolt hozzá az erkölcsi jogunk, és népünkkel szembeni kötelességünk volt megsemmisíteni ezeket az embereket, akik bennünket akartak megsemmisíteni…”, jelentette ki befejezésül Himmler. „Kiirtottuk a bacilust, hiszen nem akartunk ettől a bacilustól magunk is megbetegedni és elpusztulni.”³⁴⁸³ Himmler még a szóhasználatával is Hitlert idézte, de nevét nem említette. Nem is volt rá szükség. Az SS birodalmi vezetőjének minden törekvése arra irányult, hogy ne egy személyt terheljen a felelősség. A beszéd lényege éppen a közös felelősség hangsúlyozása, és annak kiemelése volt, hogy mindnyájan benne vannak az elkövetett bűnökben.³⁴⁸⁴

Két nappal később ugyanabban a poseni Aranyteremben Himmler a birodalmi vezetők és gauleiterek előtt mondott beszédet. A téma ugyanaz volt, mint két nappal korábban. Göbbels feljegyzései szerint Himmler „kendőzetlen és őszinte képet festett” a zsidókkal való bánásmódról.³⁴⁸⁵ Kijelentette: „Felmerült a kérdés, hogy mit csináljunk a nőkkel és a gyerekekkel? Úgy döntöttem, hogy ebben a kérdésben is teljesen világos és egyértelmű megoldást kell találnunk. Nem tartanám igazolhatónak fiaink és unokáink előtt, ha megsemmisíteném a férfiakat – megölném vagy megöletném őket –, és hagynám, hogy a gyermekeik képében megjelenő bosszúállók egyszer felnőjenek. Meg kellett hozni a nehéz döntést: ennek a népnek el kell tűnnie a föld színéről.” Úgy tűnik, Himmler arra utalt, hogy a gyilkosságok kiterjesztése a nőkre és gyerekekre az ő kezdeményezésére történt. Nem mulasztotta el magát és az SS-t az „eddigi legnehezebb »megbízatással« (Auftrag)” azonosítani.³⁴⁸⁶ A gauleitereknek, köztük Göbbelsnek is, akiknek lehetőségük volt számos alkalommal Hitlerrel is beszélni erről a témáról, igazán nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek a hatalma állhat a „megbízatás” mögött. A tabutéma ilyen feltűnően nyílt feltárásának oka ezúttal is nyilvánvaló volt. Himmler listát is csináltatott azokról, akik nem jelentek meg a találkozón, vagy jegyzeteket készítettek a beszéd tartalmáról.³⁴⁸⁷

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Himmler Hitler jóváhagyásával mondta el beszédeit, hogy saját beosztottjai és a párt vezetői teljes képet kapjanak a zsidók megsemmisítéséről. Hitler a gauleitereket a Himmler beszédét követő napra a Farkasverembe rendelte, hogy tájékoztassa őket a háború állásáról. Az egyértelműen kizárt dolog volt, hogy a Führer is nyíltan fog beszélni a „végső megoldásról”. Hitler viszont már adottnak vehette, hogy gauleiterei megértették: számukra sincs kiút. Egyben bűnrészességüket is jelenti az, hogy tudomásuk van a történtekről. Szokásától eltérően Göbbels aznap nem készített naplójegyzetet. A találkozóról csak a hivatalosan kiadott közlemény maradt fent, de az is meglehetősen beszédes. „Az egész német nép tisztában van azzal, hogy ez lét és nemlét kérdése”, mondta Hitler a birodalmi vezetőknek és gauleitereknek. „A hidak leégtek mögötte. Csak az előre vezető út maradt számára.”³⁴⁸⁸

Amikor Hitler november 8-án (mint később kiderült, utolsó alkalommal) a müncheni Löwenbräukellerben a párt „régi gárdája” előtt beszélt, ugyanolyan kihívó volt, mint korábban bármikor.³⁴⁸⁹ Az SD-jelentések szerint a rádióban is elhangzó beszéd kedvező fogadtatásra talált, igaz, főleg a párt fanatikusai és a megszállott hívők körében. A harci szellem rövid időre ismét erősödött, különösen azoknak az erőteljes utalásoknak a hatására, hogy a terrorbombázásokért megtorló akció készül Nagy-Britannia ellen. Az emelkedettebbé váló közhangulatnak aztán a szövetségesek november második felében Berlin ellen indított öt nagy légitámadása vetett véget.³⁴⁹⁰ Az üres, bombasztikus kijelentésekben nagyon kevesen találhattak vigaszt azok közül, akik szeretteik hiábavaló halálát gyászolták, elszenvedték otthonaik elvesztését, városaik lerombolását, a nehézségeket, a nyomorúságot és magát a háborút, melyről tudták, hogy már minden értelmét elvesztette.³⁴⁹¹ Akik meggondolatlanul hangot adtak az ilyesfajta érzelmeknek, azoknak számolniuk kellett az azonnali megtorlással. Hitler beszédéből nyilvánvalóan kiderült a rájuk váró sors. Szó se lehet semmiféle kapitulációról, 1918 nem ismétlődhet meg – ennek az évnek a rémálma kitörülhetetlen nyomokat hagyott benne – jelentette ki ismét, és az sem fordulhat elő, hogy a fronton tett erőfeszítéseket otthoni aknamunkával meghiúsítsák. Mindenki számára világos volt, hogy egyetlen véletlenül meghallott, felforgatónak vagy defetistának ítélt megjegyzés is a fejébe kerülhetett annak, aki nem tudta tartani a száját.³⁴⁹²

Hitlert ekkor már nagyon aggasztotta – beszédében erről természetesen nem tett említést – egy újabb súlyos katonai fenyegetés, ami, ha nem sikerül elhárítani, Németország pusztulását eredményezheti: biztosra vette, hogy a szövetségesek az elkövetkező évben megkísérlik a partraszállást. „Keleten továbbra is fennáll a veszély”, hangoztatta november 3-án kiadott 51. sz. direktívájának bevezetőjében, „de a nagyobb veszély nyugaton fenyeget: az angolszász partraszállás!… Ha az ellenségnek itt széles frontszakaszon sikerül áttörni védelmünket, akkor ennek következményei rövid távon is beláthatatlanok lesznek. Minden jel arra mutat, hogy az ellenség legkésőbb a tavasz folyamán, de lehetséges, hogy már korábban, támadásba lendül Európa nyugati frontján.”³⁴⁹³

December 20-án azt mondta katonai tanácsadóinak, biztos abban, hogy a partraszállást február közepe után vagy március elején fogják megkísérelni. Az elkövetkező hónapoknak a nagy nyugati támadásra történő felkészülés jegyében kell eltelniük. Hitler kijelentése szerint „ez dönti el a háborút”.³⁴⁹⁴