A vezetés struktúráinak feltartóztathatatlan széthullása ezért nem csupán a Hitler abszolút fensőbbségét tükröző és megszépítő, mindent átható Führer-kultusz eredménye volt, hanem még jobban megerősítette a mindent látó, mindet tudó, tévedhetetlen és csalhatatlan vezető mítoszát, s azt a kormányzás alapelvének magaslatára emelte. Ezen túlmenően, mint ahogy ezt mindvégig figyelemmel kísérhettük, Hitler maga is horgostól, nehezékestől, zsinórostól lenyelte a Führer-kultuszt. Saját csalhatatlanságának és küldetésének ő volt a legelvakultabb hívője. Mindez nem a legjobb előfeltétel volt a racionális döntéshozatalhoz.

A rezsim minden részlegének alkalmazkodása az egyre növekvő Führer-kultuszhoz, a kivételezett helyzet, melyet Hitler teremtett magának még a párt vagy a Gestapo leghevesebb bírálói körében is, valamint a „nagy vezető” hallatlan népszerűségének tudata 1938 nyarára – amikor vezetésének irányvonalával kapcsolatosan az első komolyabb aggodalmak felmerültek – már rendkívül megnehezítette volna a támogatás megvonását, nem is beszélve az ellenzéki akciók megindításáról.

Mindenesetre a Csehszlovákia lerohanása elleni ellenzéki tervek jelentőségét nem szabad túlbecsülni. A rezsimen belül csakis a hadseregnek volt potenciális lehetősége, hogy megakadályozza Hitler terveit. A Blomberg–Fritsch ügy kétségkívül haragot, ellenszenvet és bizalmatlanságot váltott ki a hadsereg vezetéséből. Mindez elsősorban mégse annyira Hitler, mint az SS és a rendőrség vezetése ellen irányult. Még a katonai vezetésben a rezsim legszenvedélyesebb bírálójának számító Beck is – szokásától eltérően, és nem taktikai meggondolásokból – azt hangsúlyozta, hogy az SS-szel és a korrupt pártvezetőkkel szembeni ellenállás a „Führerért folytatott harcot” jelentheti, és valami ellene irányuló, „összeesküvéshez hasonló ügy leghalványabb feltételezése” se jöhet szóba.⁵⁶⁰

Az 1938 februárjában végbement változásokat követően a hadsereg Hitlerrel kapcsolatos pozíciói is megrendültek. Ebben a folyamatban a hadsereg vezetése – ahogy mondani szokták – hatalmi elitből funkcionális elitté alakult át, és a Bismarck-éra óta folyamatosan betöltött „állam az államban” szerepkörből kilépve inkább Hitler hatalmának kiegészítőjévé vált.⁵⁶¹ Ezt követően az anschluss még jobban megszilárdította Hitler főhatalmi helyzetét. 1938 nyarára, bármekkora is volt az aggodalom a nyugati hatalmakkal való háborúskodás kockázata miatt, a hadsereg vezetése megosztott volt. Hitler a Wehrmacht főparancsnokságában számíthatott Keitel és Jodl feltétlen támogatására. Brauchitschban – bármilyen fenntartással is volt néhány tábornoknak – meg lehetett bízni, hogy a hadsereget a megfelelő irányvonalban tartja. Raeder, mint mindig, ezúttal is teljes mellszélességgel Hitler mögött állt, és már a haditengerészetet készítette fel egy esetleges, Nagy-Britanniával vívandó háborúra. Göring, a Luftwaffe parancsnoka nagyon tartott egy ilyen háborútól, és a német terjeszkedési politikáról alkotott koncepcióját látta ezzel veszélyeztetve, de ennek ellenére automatikusan meghajolt a Führer feltétlen tekintélye előtt azokban a kérdésekben, melyekben véleménye eltért az övétől. Ezért, amikor Beck kényszerítve érezte magát, hogy lemondjon a vezérkari főnöki posztról, az nem keltett nagyobb hullámokat a szárazföldi hadseregben, a Wehrmacht többi fegyverneméről már nem is beszélve. Ehelyett az történt, hogy elszigetelte magát, és ettől kezdve az olyan, hasonlóképpen elszigetelt és elégedetlen személyiségekkel épített ki kapcsolatokat, akik a fegyveres erőkön, a Külügy- és más minisztériumokon belül Hitler elmozdításának módjait és lehetőségeit fontolgatták. Tisztában voltak vele, hogy erősen sodró áramlattal úsznak szembe. Kétségeik és aggodalmaik ellenére tudták azt is, hogy a hatalmi elit egységesen és töretlenül támogatja Hitlert. Azzal is tisztában voltak, hogy a háború lehetősége miatt növekvő aggodalom ellenére Hitler számíthat a tömegek fanatikus támogatására.⁵⁶² Az ellenállás sikerének kilátásai tehát nem voltak kedvezőek.

Mindezek ismeretében tehát aligha meglepő, hogy amikor a nyár folyamán a válság kiéleződött, akkor Hitler egyértelmű támogatást élvezett, és senki se kérdőjelezte meg vezetését és politikáját. A fenntartások ellenére a rezsim hatalmi elitjének minden részlege ekkorra már – akár sikeres lesz, akár elbukik – Hitlerhez kötötte magát.

III.

A nemzetközi helyzet alakulása is egyértelműen Hitler kezére játszott. Csehszlovákia a Franciaországgal és a Szovjetunióval kötött hivatalos szerződések ellenére is kiszolgáltatott volt, és barátok nélkül maradt. Franciaország bizonytalan magatartása a nyári válság idején azt a kétségbeesett törekvést tükrözte, mellyel ki akart bújni a Csehszlovákiával meglévő szerződéses kötelezettségei és az ebből fakadó katonai beavatkozás alól, melyhez nem volt semmi kedve, és nem is volt felkészülve rá. A franciák nagyon aggódtak amiatt, hogy Csehszlovákia esetleg német ellenőrzés alá kerülhet. Attól viszont még jobban féltek, hogy a csehek védelmében háborúba keveredjenek.⁵⁶³ A Szovjetunió az országon belüli zűrzavarral volt elfoglalva, és csak akkor tudott volna Csehszlovákiának segítséget adni a védekezéshez, ha lehetővé teszik csapatai számára a Lengyelországon vagy Románián keresztül történő átvonulást, ami szóba se jöhetett.⁵⁶⁴ Lengyelország és Magyarország mohón várta a lehetőséget, hogy a szétesett Csehszlovákia rovására megvalósíthassák saját revizionista céljaikat. Olaszországnak, miután Ausztria kérdésében engedett a gyorsan gyarapodó és vezető szerepet játszó tengelyhatalomnak, nyilvánvalóan nem állt érdekében, hogy Csehszlovákiát támogassa.⁵⁶⁵ A Brit Birodalmon belüli globális elkötelezettségével és különböző problémáival elfoglalt, egy Németországgal egyre növekvő valószínűséggel bekövetkező konfliktus esetére katonai felkészületlenségének tudatában lévő Nagy-Britannia minden erővel igyekezett elkerülni, hogy idő előtt belebonyolódjon egy olyan közép-európai állam nemzetiségi problémái miatti háborúba, mellyel szemben még csak szerződéses kötelezettségei sincsenek. A britek azt is tudták, hogy a franciák nincsenek felkészülve a csehek megsegítésére.⁵⁶⁶ A kormány még megelőlegezte Hitlernek a kétségekből fakadó előnyöket, s kész volt elhinni, hogy a Szudétaföld problémáinak megoldása nem szül újabb „nemzetközi hatalmi vágyat”, vagy nem azt jelenti, hogy Hitler a jövőben támadást tervez Franciaország vagy Nagy-Britannia ellen.⁵⁶⁷ Ezen túlmenően Londonban elfogadott és általános volt a vélemény, hogy a csehek valóban elnyomják a szudétanémet kisebbséget.⁵⁶⁸ Elkerülhetetlen volt tehát, hogy nyomást gyakoroljanak a csehekre Hitler követeléseinek kielégítése érdekében, amit maguk a franciák is támogattak.

Csehszlovákia egyre reménytelenebbé váló nemzetközi pozícióin túl még törékeny belső helyzete is Hitler segítségére volt. A cseh kormányt nem csupán a szudétanémetek lármázása, hanem a szlovákok saját autonómiájuk megszerzésére irányuló törekvése is lehetetlen helyzetbe hozta. A háború utáni rendezést egyedül túlélő, külső és belső erők által aláásott demokráciáját „barátai” elhagyni, ellenségei felfalni készültek.

Közvetlenül azelőtt, hogy Schuschnigg kirobbantotta az anschluss-válságot, Göbbels egy Hitlerrel folytatott beszélgetés után feljegyezte, hogy „egy szép napon Csehszlovákia darabokra (zerfetzt) lesz szaggatva”.⁵⁶⁹ Amikor Göring arról biztosította a cseheket, hogy nem terveznek ellenük katonai akciót, a magyarokkal azt közölte, hogy Ausztria kérdésének rendezése után biztosan Csehszlovákia fog sorra kerülni.⁵⁷⁰ Jodl szerint ebben az időszakban Hitler is olyan megjegyzést tett, hogy „Ausztria lesz először felfalva”.⁵⁷¹ Az anschlusst követő két héten belül, a Konrad Henlein szudétanémet vezetővel Berlinben folytatott megbeszélés során Hitler is arra utalt, hogy a cseh kérdés is „hamarosan” megoldódik. Meghatározta azoknak a követeléseknek az általános stratégiáját is, melyeket a prágai kormány nem tud teljesíteni, ami rendkívül fontos volt annak megakadályozása érdekében, hogy a szudétanémetek kérdésében a csehszlovák kormány engedjen a britek nyomásának.⁵⁷² Henlein nem is vesztegette sokat az idejét, s a Szudétanémet Párt április 24-én, Karlsbadban (Karlovy Vary) megtartott kongresszusán autonómiát követelt a szudétanémeteknek.⁵⁷³ Henlein tartogatott még egy követelést a tarsolyában, melyről Hitler az osztrák–magyar soknemzetiségű államot jól ismerve tudta, hogy azt soha nem teljesítik, nevezetesen azt, hogy német ezredeket állítsanak fel a csehszlovák hadseregben.⁵⁷⁴ Németországon belül a stratégia a propaganda felerősítése volt a szudétanémetek csehek által történő elnyomása ellen. Ha szükségesnek mutatkozik, akkor az agitáció erejét fokozó incidenseket is lehet gyártani.⁵⁷⁵ Katonai vonatkozásban Hitler abban bízott, hogy el lehet kerülni a britek beavatkozását, abban pedig biztos volt, hogy a franciák egyedül nem fognak közbelépni.⁵⁷⁶ Megítélése szerint a legnagyobb elrettentő erőt egy Németország nyugati határvonalán kialakított 650 kilométer hosszú („sárkányfogaknak” nevezett harckocsiakadályokat és 11 000 bunkert magába foglaló) betonerődítmény – a Westwall – megépítése jelentette, mely jelentős mértékben megnehezít minden francia lerohanási kísérletet. Hitler fokozott és személyes érdeklődése a Westwall iránt, és az építkezés sürgetése közvetlenül kapcsolatban állt a csehek ellen intézett támadás időzítésével.⁵⁷⁷ Ebben az időszakban, 1938 márciusának végén és áprilisában Hitler még nyilvánvalóan nem határozta meg pontosan Csehszlovákia megsemmisítésének menetrendjét.⁵⁷⁸

Hitler ebben az időszakban, április 21-én utasította Keitelt, hogy dolgozza ki a Csehszlovákia elleni katonai akció tervét. Azt emlegette, hogy ezt a problémát majd a német kisebbség elnyomására és Csehszlovákia Németország számára a „nem csupán a lengyelekkel, hanem mindenekelőtt az egész bolsevizmussal keleten történő nagy leszámolás esetén” hallatlanul nagy veszélyt jelentő stratégiai helyzetére hivatkozással kell megoldani.⁵⁷⁹ Ezzel együtt Hitler hangsúlyozta, hogy – hacsak az országon belüli, vagy a nemzetközi helyzet szerencsés alakulása erre nem kínál kedvező alkalmat – a közeljövőben nem áll szándékában támadást indítani Csehszlovákia ellen. Ha pedig erre sor kerül, akkor ennek olyan gyorsan kell megtörténnie – katonai szempontból négy napon belül döntésre kell vinni a dolgot –, hogy a nyugati hatalmak belássák a beavatkozás értelmetlenségét.⁵⁸⁰ Keitel és Jodl nem siettek a hadműveleti tervek kidolgozásával, melynek tervezetét végül csak május 20-án adták át Hitlernek, melyet az ő egy hónappal korábbi intenciói alapján dolgoztak ki. „A közeljövőben nem áll szándékomban katonai akcióval szétzúzni Csehszlovákiát”, kezdődött a tervezet szövege.⁵⁸¹

Közben Hitler dühösen reagált a hadsereg vezérkari főnökének, Becknek május 5-i emlékeztetőjére, melyben hangsúlyozza Németország felkészületlenségét egy elhúzódó háborúra, és a brit beavatkozás veszélyeire hívja fel a figyelmet abban az esetben, ha még abban az évben német támadás indulna Csehszlovákia ellen.⁵⁸² A szárazföldi hadseregen – a Wehrmacht egészéről már nem is beszélve – belüli megosztottságot és a Führerrel való meggyengült kapcsolatokat bizonyítja Keitelnek és Brauchitschnak az a döntése is, hogy az emlékeztető első részét nem terjesztették Hitler elé, mert tudták, hogy úgyis első kézből lesöpri az asztalról anélkül, hogy a harmadik részt elolvasná.⁵⁸³ Hitler még harapósabb volt, amikor Göring azt jelentette neki, hogy a Westwall építésében (ahol a munkálatok a 2. hadseregcsoport parancsnokának, Wilhelm Adam tábornoknak az irányítása alatt zajlottak) vajmi kevés előrehaladást sikerült elérni. Terveinek szabotálásával vádolta a vezérkart, leváltotta a hadsereg építési főnökét, és azt a Fritz Todtot nevezte ki a munkálatok élére, aki 1933 óta polgári mérnökszakértőként dolgozott mellette, és az autópálya-építés is az ő ötlete volt.⁵⁸⁴ Ez is szemléletes példa arra, hogy Hitler fölényes önkényességgel kezelte a hadsereg vezetését.⁵⁸⁵ Még 1942-ben is emlékeztetett erre az – általa a hadsereg ellenállásának minősített – esetre.⁵⁸⁶

Hitler május elején Olaszországban tett hivatalos látogatása során egyik legfontosabb kérdés annak tisztázása volt, hogy Mussolini hogyan ítéli meg Németország Csehszlovákia elleni akcióját. Május 2-án ötszáz diplomatát, állami hivatalnokot, pártvezetőt, biztonsági embert és újságírót szállító három különvonat indult el Rómába.⁵⁸⁷ A pazar külsőségek között lezajló hivatalos viszontlátogatás nem ment olyan simán, mint Mussolini előző szeptemberben, Németországban tett látogatása. Hitlert bosszantotta a dolog, hogy vendéglátója nem Mussolini, hanem III. Viktor Emánuel olasz király volt. Kényelmetlenül, feszélyezve érezte magát az udvari szertartások során. Úgy érezte, és nem minden alap nélkül, hogy a király, a királynő és az udvari körök bizonyos viszolygással kezelik.⁵⁸⁸ A látogatás mélypontjára Hitler számára a nápolyi Aida-előadást követően került sor, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül a (teljes díszegyenruhában megjelenő) király mellett ő még mindig frakkot viselve, előre lendített jobb kézzel, balkezét mellényéhez szorítva, frakkjának ide-oda lengedező fecskefarkától kísérve végighalad a díszőrség sorfala előtt, és segédtisztje, Fritz Wiedemann szerint úgy festett, mint egy izgatott főpincér egy étteremben.⁵⁸⁹ A tomboló Hitler Ribbentropon töltötte ki bosszúját, aki bűnbakot keresve a protokollfőnököt tette felelőssé az egész kellemetlenségért.⁵⁹⁰

Diplomáciai szempontból is történt néhány ballépés. A mindig esetlen Ribbentrop a legalkalmatlanabb pillanatot választotta ki, hogy egy angolok és franciák ellen irányuló, kölcsönös segélynyújtási, tengelyhatalmi szerződés aláírása érdekében megszorongassa az olaszokat. Ciano meglehetősen lenézte Ribbentropot. Az egy ilyen szerződés megkötésében hosszú távon érdekelt Mussolini közölte vejével, hogy Ribbentrop „a németeknek azon kategóriájához tartozik, akik szerencsétlenséget hoznak Németországra. Állandóan összevissza beszél a háborúról anélkül, hogy lenne valami kifejezett ellensége, vagy valami világos célt tartana szem előtt.” Egy ilyen embert nem szabad komolyan venni.⁵⁹¹

Hitler viszont mindent megtett annak érdekében, hogy eloszlasson minden, a látogatással kapcsolatosan kezdetben jelentkező fenntartást. A május 7-én, Rómában megtartott beszédében lelkes szavakkal méltatta „a két nemzet életterét világosan elválasztó” természetes „alpesi határokat”.⁵⁹² Ezt, a Dél-Tirol iránti minden igényről való nyilvános lemondást Hitler már az 1920-as évek közepétől kezdődően folyamatosan hangsúlyozta. Az anschlusst hamarosan követő látogatása során viszont fontosnak tartotta, hogy megnyugtassa az olaszokat, ráadásul Csehszlovákia ügyében is szerette volna megszólaltatni őket. Megítélése szerint a látogatás legértékesebb része ez a megszólalás volt. Mussolini megjegyzését Hitler bátorításként fogta fel, hogy szabadon felléphet a csehek ellen.⁵⁹³ Weizsäcker államtitkár megjegyezte, hogy Olaszország meg kívánja őrizni semlegességét egy Németország és Csehszlovákia között kitörő háború esetén.⁵⁹⁴ A Hitler olaszországi látogatásáról a német külképviseleteknek szétküldött tájékoztatóban Ribbentrop megállapítja: „Ami a szudétakérdést illeti, a megbeszélések során egyértelműen világossá vált, hogy az olaszok megértik a szudétanémetek sorsába történő beavatkozásunkat.”⁵⁹⁵ Diplomáciai értelemben Hitler a látogatással elérte, amit akart.

A május 20–22-i „hétvégi válság” előtt még nem történt meg a Csehszlovákia elleni támadás időzítése. Az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler belátható időn belül a tettek mezejére akar lépni. Már május közepén a „szudétakérdés” év végéig történő megoldásáról beszélt, mivel ezt követően a nemzetközi helyzet akár kedvezőtlenül is alakulhat.⁵⁹⁶ Ezután következett be a „hétvégi válság”.⁵⁹⁷

A cseh határ mentén történő csapatmozgásokról a francia és az angol nagykövetséghez, valamint a prágai kormányhoz május 19-én és 20-án eljutó jelentéseket a németek harsány csehek elleni propagandájának következtében, és a küszöbön álló helyhatósági választások miatt Szudétaföldön kialakult feszültség okán igen komolyan kezelték. A csehszlovák kormány ezt egy közeljövőben bekövetkező lerohanás veszélyeként értékelte, s válaszul elrendelte a tartalékosok részleges mozgósítását, ami megközelítőleg 180 000 ember hadrendbe állítását jelentette.⁵⁹⁸ A feszültség még tovább fokozódott, mikor két szudétanémet a cseh rendőrséggel történt összecsapás során életét vesztette. Közben Keitel egyértelműen biztosította Henderson brit nagykövetet, hogy a csapatmozgások nem jelentenek többet a megszokott tavaszi hadgyakorlatoknál, s ezt a hírt a sajtó is felkapta. Ribbentrop erre dühös kirohanásokkal válaszolt, amiért Henderson nem a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül hozta nyilvánosságra az információt, s azzal fenyegetőzött, hogy a háború kitörése esetén Németország ugyanúgy fog harcolni, mint 1914-ben.⁵⁹⁹

Mindez valós és komoly aggodalmakat keltett a brit nagykövetben, aki azért nyugtalankodott, hogy Keitel talán mégis félrevezette, és valóban küszöbön áll Csehszlovákia lerohanása. Május 21-én, vasárnap délután Lord Halifax brit külügyminiszter utasította Hendersont, tájékoztassa Ribbentropot, hogy egy Csehszlovákia elleni támadás esetén a franciák készen állnak a beavatkozásra, és a németek arra se számíthatnak, hogy a britek tétlenül szemlélik a fejleményeket.⁶⁰⁰ Ribbentrop hisztérikus válaszát aligha lehetett megnyugtatónak tekinteni: „Ha Franciaország valóban elköveti azt az őrültséget, hogy támadást intéz ellenünk, akkor az a francia történelem legnagyobb vereségéhez vezethet, és ha Nagy-Britannia csatlakozik a franciákhoz, akkor ismét életre-halálra szóló harc veszi kezdetét.”⁶⁰¹ Mindazonáltal május 22-én a határ menti brit felderítés nem tapasztalt semmi nyugtalanító körülményt.⁶⁰² Vaklárma volt az egész.

A válság oly gyorsan elcsitult, mint ahogy elkezdődött. A külföld, nem utolsósorban Nagy-Britannia véleménye az volt, hogy a németek valóban akciót terveztek, de a külföld nyomására Hitler elállt terveitől.⁶⁰³ Jodl naplójegyzetei szerint – bár azok néhány héttel később születtek – a német presztízsen esett csorbát Hitler sértésnek érezte.⁶⁰⁴ Keitel későbbi visszaemlékezései szerint Hitler kijelentette, hogy nem hajlandó eltűrni a csehek „ilyen provokációját”, és követelte a minél gyorsabb felkészülést a támadás megindítására.⁶⁰⁵ Hitler nem ennek a válságnak az eredményeként döntötte el, hogy még az év vége előtt szétzúzza Csehszlovákiát. Láthattuk, hogy már a válság előtt is ez volt a szándéka. A válság csak felgyorsította az eseményeket. A büszkeségén esett sérelem megerősítette elhatározásában, hogy a lehető leggyorsabban cselekedni fog. Minden halogatás kizárttá vált. „Május 21-e után világossá vált, hogy a problémát így vagy úgy, de meg kell oldani. Minden további halogatás csak nehezebbé és ezért véresebbé teszi a megoldást”, magyarázta később az eseményeket.⁶⁰⁶

A Berghofban néhány napig rágódott a kérdésen, és eltöprengett katonai tanácsadóinak véleményén, mely szerint Németország még nincs felkészülve egy csehek ellen közeljövőben indítandó támadásra, majd Berlinbe visszatérve, május 28-i időpontra tanácskozásra hívta össze vezető tábornokait és a Külügyminisztérium vezető személyiségeit.⁶⁰⁷ Egy nappal a tanácskozás előtt Hitler utasította Raedert, hogy gyorsítsa fel a csatahajó– és tengeralattjáró-építési programot.⁶⁰⁸ A célpont nyilvánvalóan Nagy-Britannia volt. Hitler viszont nem számított komolyan arra, hogy Csehszlovákia miatt háborúba keveredik a britekkel. A Nyugattal a konfliktus jelentette ki másnap a katonák értekezletén, csak három vagy négy év múlva fog bekövetkezni.⁶⁰⁹ Hitler kertelés nélkül megmondta tábornokainak: „A szilárd és végleges döntésem, hogy Csehszlovákiának el kell tűnnie a térképről.”⁶¹⁰ Azt állította, hogy Németország ma erősebb, mint 1914-ben volt. Rámutatott az 1933 óta tartó folyamatos sikerekre. Kijelentette, hogy nem lehet hosszú ideig az elégedettség állapotában élni. Az élet folyamatos harc. Németországnak élettérre és gyarmatokra van szüksége Európában. Ezt a problémát a most élő nemzedéknek kell megoldani. Franciaország és Nagy-Britannia ellenségesen fogja szemlélni a német terjeszkedést. Egy, a Nyugattal kirobbanó konfliktus esetén Németország legveszélyesebb ellensége Csehszlovákia lenne. Ezért kell megsemmisíteni Csehszlovákiát. A mielőbbi cselekvés okait sorolva beszélt a cseh erődítmények félkész állapotáról, a gyenge brit és francia fegyverkezési programokról, és a kedvező nemzetközi helyzetről. A nyugati erődítményrendszer építését drasztikusan fel kell gyorsítani. Ez teremti meg az előfeltételeket egy „Csehszlovákiába történő villámgyors bevonulásra”.⁶¹¹

Két nappal később az átdolgozott Fall Grün is készen volt. Alapelveiben nem különbözött attól, amit Keitel és Jodl a hónap elején összeállított. A bevezetés ezúttal a következőképpen szólt: „Megváltoztathatatlan döntésem Csehszlovákia belátható időn belül, katonai erővel történő szétzúzása.” Keitel kezeskedett róla, hogy az előkészületek legkésőbb október 1-jére befejeződnek.⁶¹² Ettől az időponttól kezdve Hitler, céljai megvalósítása érdekében, elszánta magát „minden kedvező politikai lehetőség kihasználására”.⁶¹³ Ez döntés volt a háború mellett – ha a szükség úgy hozza, akkor a nyugati hatalmak ellen is.⁶¹⁴

Beck vezérkari főnök minderre két, május 29-én és június 2-án kelt emlékeztetővel is válaszolt, melyben igen élesen bírálta mind Hitler Franciaországgal és Nagy-Britanniával kapcsolatos politikai feltételezéseit, mind pedig a Fall Grün hadműveleti utasításait.⁶¹⁵ Ezzel együtt korábbi, május 5-i emlékeztetőjéhez hasonlóan ezekben is sok azonos részlet szerepelt Hitler élettér szükségességéről alkotott elméletével (annak ellenére, hogy ezt Beck sokkal korlátozottabb méretekben képzelte el), és ő is egyetértett azzal, hogy a csehszlovák államot – ha kell, háború útján – meg kell semmisíteni. A véleménykülönbség (megfogalmazása szerint) „kardinális pontját” a Franciaország és Nagy-Britannia elleni háború kérdése alkotta, melyről Becknek az volt a meggyőződése, hogy azt Németország el fogja veszíteni.⁶¹⁶ Beck ebben az időszakban még abban a tévhitben ringatta magát, hogy Hitler rossz tanácsokat kap a Wehrmacht főparancsnokságától (Oberkommando der Wehrmacht, OKW). Bírálatának célpontja főként nem is Hitler volt, hanem az, amit ő a parancsnoki láncolat eltorzult struktúrájának minősített.⁶¹⁷ Beck számára csak fokozatosan vált világossá, hogy még a hadsereg főparancsnokságán belül is mennyire elszigetelt helyzetbe került. Különösen Brauchitsch volt az, aki – bár osztotta Beck fenntartásait – semmi olyasmit nem volt hajlandó tenni, ami ellentétes lett volna Hitler terveivel, nem is bírálta azokat.⁶¹⁸ Brauchitsch és Beck között a távolság egyre szembetűnőbbé vált. A hadsereg főparancsnoka egyre inkább Beck helyettesére, Franz Halder tábornokra támaszkodott.⁶¹⁹

A pomerániai Barthban június 13-án mintegy negyven magasabb parancsnok részvételével megtartott értekezleten Brauchitsch Hitler szócsövének szerepét vette át, és a délelőtt folyamán arról tájékoztatta az összegyűlt tiszteket, akik többsége addig mit sem tudott Hitler direktívájáról, és teljes meglepetéssel értesült a dologról, hogy a cseh problémát erő alkalmazásával kell megoldani. Brauchitsch ebben a feszült helyzetben vezető tisztjeitől lojalitást kért, amit meg is kapott a résztvevőktől. Az értekezletre Hitler is elígérkezett, hogy tájékoztassa a tiszteket a Fritsch-ügyről, és elejét vegye annak a bujkáló elégedetlenkedésnek, mely a korábban nagy köztiszteletnek örvendő katonai vezetővel való bánásmód miatt keletkezett, és mindaddig tovább fokozódott, amíg a hadbíróság minden vádpont alól fel nem mentette.⁶²⁰ Mikor Hitler déltájban megérkezett, Brauchitschnak a küszöbön álló háborúról szóló meglepő bejelentése segítségére volt, hogy túltegye magát a kezdeti nehézségeken. Ezután következő, gondosan megválasztott hangvételű tájékoztatója, mellyel Fritschet „rehabilitálta” – anélkül, hogy visszahelyezte volna hivatalába – teljesen elejét vette minden későbbi bizalmi válságnak. Beszédét a Brauchitsch által elkezdett témával fejezte be: a közvetlen háborús veszélyre hivatkozással lojalitást kért tábornokaitól.⁶²¹ A tábornokok eleget tettek kérésének. Minden olyan remény, melyet az ülésről távolmaradó Beck dédelgethetett arról, hogy a katonai vezetés egységesen visszautasítja Hitler csehországi kalandját, egy csapásra szertefoszlott.

Beck helyzete és hadműveleti kérdésekkel kapcsolatos érvei június közepére észrevehetően meggyengültek, amikor a vezérkar kezdeményezésére megrendezett, de a se Hitler, se az OKW által nem kért hadgyakorlatok eredményei – Beck borúlátó előrejelzéseivel ellentétben – azt mutatták, hogy Csehszlovákiát tizenegy napon belül le lehet rohanni, és a csapatokat gyorsan át lehet csoportosítani a nyugati fronton folyó harcokra.⁶²² Véleménykülönbsége Brauchitschcsal a hadgyakorlatok kiértékelése során, június második felében nyilvánvalóvá vált. Beck Cassandra-jövendöléseit még a vezérkar is eltúlzottnak tartotta.⁶²³ Az egyre inkább kétségbeesett és elszigetelt Beck a nyár folyamán egészen odáig elment, hogy a teljes katonai vezetés lemondása mellett kardoskodjon, és Hitlert arra késztesse, hogy tisztogatást hajtson végre a rendkívül kockázatos nemzetközi kalandot szorgalmazó radikálisok körében.⁶²⁴ A Wehrmacht legmagasabb vezetői „katonai kötelességének”, írta 1938. július 16-án, „van egy határa, ahol tudásuk, lelkiismeretük és felelősségtudatuk meggátolja őket egy parancs végrehajtásában. Ha egy ilyen helyzetben nem fogadják meg tanácsaikat és figyelmeztetésüket, akkor joguk van arra, hogy a néppel és a történelemmel szemben érzett felelősségük tudatában megváljanak posztjuktól. Ha mindnyájan egységes akarattal lépnek fel, akkor a katonai akció kivitelezhetetlenné válik. Így megvédhetik hazájukat a legrosszabbtól, a pusztulástól (Untergang)… A rendkívüli idők rendkívüli lépéseket követelnek.”⁶²⁵

Brauchitschot lehetetlen volt meggyőzni mindenfajta, Hitlerhez intézendő tábornoki ultimátum szükségességéről annak ellenére, hogy a hadsereg főparancsnoka jelentős részben egyetértett Beck katonai elemzésével, és egy nyugati beavatkozás veszélyével kapcsolatban is osztotta aggodalmait. A vezető tábornokok augusztus 4-re összehívott értekezletén Brauchitsch nem mondta el azt a beszédet, melyet Beck készített elő számára. Helyette inkább elhatárolta magát vezérkari főnökétől, és felolvastatta vele saját, július 16-án kelt emlékeztetőjét, mely rendkívül borúlátóan ítélte meg a Csehszlovákia lerohanását követő eseményeket.⁶²⁶ A jelenlévők túlnyomó többsége egyetértett abban, hogy Németország nem képes megnyerni egy nyugati hatalmak ellen folytatott háborút. Reichenau viszont „a Führerrel való személyes ismeretség alapján” óvott egyes tábornokokat attól, hogy ilyen érvekkel keressék meg Hitlert; megítélése szerint ez szándékaikkal éppen ellentétes hatást váltana ki. Ernst Busch tábornok feltette a kérdést, hogy vajon a katonák feladata-e az, hogy beleavatkozzanak a politikába. Brauchitsch rájött, hogy a jelenlévők a Csehszlovákia ellen indítandó háború ellen vannak. Maga is hozzátette, hogy egy új világháború a német kultúra megsemmisülését eredményezné. Gyakorlati lépésekre vonatkozó megállapodásra viszont nem jutottak. Gerd von Rundstedt vezérezredes, az egyik legmagasabb rendfokozatú és legnagyobb tekintélynek örvendő tábornok nem szívesen provokált volna egy újabb válságot Hitlerrel annak háborús kockázatot jelentő politikája miatt. Erich von Manstein altábornagy, a 18. lövészhadosztály parancsnoka, aki később nagyformátumú taktikusként szerzett hírnevet magának, azt tanácsolta Becknek, hogy hárítsa el magától a felelősséget – ez a politikai vezetés dolga – és minden erejét a Csehszlovákia elleni akció sikerének szentelje.⁶²⁷

Brauchitsch, bármennyire is gerinctelennek bizonyult, nem az egyedüli volt, aki nem szívesen adta volna át Hitlernek az ultimátumot. Az igazság az, hogy egy ilyen kihívás nem élvezett kollektív támogatást. Brauchitsch megelégedett azzal, hogy Beck ultimátumát Hitler egyik adjutánsán keresztül juttatta el a Führerhez.⁶²⁸ Hitler tajtékzott a dühtől, amikor értesült a tanácskozáson történtekről. Brauchitschot azonnal a Berghofba rendelte, és órákon keresztül úgy ordítozott vele, hogy akik a nyitott ablakok alatt, a teraszon ültek, annyira kényelmetlenül érezték magukat, hogy bevonultak az épületbe.⁶²⁹

Hitler ezután – rendhagyó módon – augusztus 10-re nem a katonai felső vezetést, hanem a második vonalból kiválasztott magasabb rendfokozatú tiszteket hívta össze a Berghofba, akikről elképzelhető volt, hogy egy katonai konfliktus esetén gyors előléptetésre számítanak. Nyilvánvalóan abban bízott, hogy a beosztottakon keresztül befolyást tud gyakorolni a felső vezetésre. Csalódnia kellett. Több órán át tartó szóáradata nem tudta meggyőzni a Beck júliusi emlékeztetőjének tartalmával tökéletesen tisztában lévő hallgatóságát.⁶³⁰ A nyugati határokon lévő erődítmények célszerűségének kétségbevonása miatt hallatlanul feldühödve kijelentette: „Adam tábornok azt állítja, hogy a Westwall csak három napig tudja tartani magát. Én pedig azt mondom, hogy három évig is tartani fogja magát, ha azt német katonák védik.”⁶³¹ A Hitler és a hadsereg vezérkara közötti bizalmi válság komoly formát öltött. Ráadásul az összegyűlt tisztek is megosztottak voltak, többen közülük élesen bírálták Becket.⁶³²

Öt nappal később, a Berlintől száz kilométernyire lévő Jüterborgban rendezett tüzérségi hadgyakorlaton Hitler ismét megkísérelte, hogy tompítsa Beck emlékeztetőjének a vezető tábornokaira gyakorolt hatását. Ismét előhozakodott a cseh probléma ősz folyamán történő megoldására kialakult kedvező nemzetközi helyzetről szóló érvei sokaságával. Azt a félelmet viszont ezúttal se tudta eloszlatni, hogy a nyugati hatalmak majd beavatkoznak Csehszlovákia védelmében.⁶³³ Beck tett még egy utolsó kísérletet Brauchitsch meggyőzésére, hogy foglaljon el határozott álláspontot Hitlerrel szemben.⁶³⁴ Érvei pusztába kiáltott szavaknak bizonyultak. Augusztus 18-án aztán Beck benyújtotta a már egy hónappal korábban előkészített lemondását.⁶³⁵ Még akkor is bedőlt egy utolsó trükknek. Elfogadta Hitler „külpolitikai meggondolásokon alapuló” kérését, hogy ne hozza nyilvánosságra lemondását. Ezzel elveszett az utolsó lehetőségét is arra, hogy a hadseregen és az egész német népen eluralkodó kellemetlen érzéseket nyíltan is a Birodalom politikai vezetése ellen fordítsa, holott tisztában volt azzal, hogy Hitler elképzeléseit szívvel-lélekkel csak Ribbentrop és talán Himmler támogatta.⁶³⁶ A Beck rátérése a merev ellenállás felé vezető útra bátor lépésnek bizonyult. 1938 nyarára viszont – legalábbis a politikai stratégiát illetően – a katonai felső vezetésen belül elszigetelt figurává vált. Néhány hónappal később a következőket írta: „Én figyelmeztettem – és a végén egyedül maradtam.”⁶³⁷ A kialakult helyzet iróniája, hogy éppen őt terhelte a legnagyobb felelősség azért, hogy megteremtette Hitler számára azt a katonai erőt, melynek bevetésével a diktátor nem tudott tovább várni.⁶³⁸

A nyár közepére Hitler így már biztos lehetett a hadsereg vezetőinek engedelmességében még akkor is, ha kelletlenül, különösebb lelkesedés nélkül támogatták a csehek elleni háborúról szóló elképzelést, és kapcsolatukra a feszültség és a kölcsönös bizalmatlanság nyomta rá a bélyegét. Amíg a tábornokok beálltak a sorba, addig Hitler saját pozícióit biztonságban, politikáját pedig megkérdőjelezhetetlennek érezhette.

Ahogy később bebizonyosodott, a nemzetközi helyzetről adott értékelése közelebb állt a realitásokhoz, mint Becknek és a tábornokoknak a véleménye. A nyár folyamán zajló politikai pókerjátszmában a nyugati hatalmak törekvése arra irányult, hogy mindenáron elkerüljék a háborút, Csehszlovákia keleti szomszédai pedig előnyöket szerettek volna élvezni bármifajta háborúból, de kockázatot ezért nem voltak hajlandók vállalni. A nyár előrehaladtával egyre lázasabbá váló diplomáciai tevékenység egyre kevésbé biztatott azzal, hogy meghozza a maga gyümölcsét, annál is inkább, mivel Hitler után Ribbentrop külügyminiszter szomjazta legjobban a háborút.

Gyakran vészjósló, néha egymásnak ellentmondó, különböző fenntartásokkal és kétségekkel kezelt hírek és üzenetek terjengtek a németországi ellenzéki forrásokhoz közel álló körökből.⁶³⁹ A tapogatózás a megszokottól eltérő utakon történt. Nem hivatalos kapcsolatai útján Göring is puhatolózó lépéseket tett. Tudomására hozta az érdekelteknek, hogy maga is szívesen Londonba utazna, hogy az angol–német kapcsolatokról a legmagasabb szinten tárgyalásokat folytasson. Göring nagyon fontos szerepet játszott abban is, hogy a brit kormány londoni látogatásra hívta meg Hitler segédtisztjét, Fritz Wiedemannt.⁶⁴⁰

A látogatás állítólagos célja Göring jövendő látogatásának előkészítése volt. A nagy kockázatot jelentő külpolitikája miatt Hitlertől egyre jobban eltávolodó Wiedemann gondosan vigyázott arra, hogy megkerülje Ribbentropot, amikor július közepén Lord Halifaxszal találkozott. Instrukcióit nem Hitlertől, hanem Göringtől kapta. Hitler ugyan egyetértett a látogatással, de Wiedemannra nem bízott semmiféle, Londonba eljuttatandó üzenetet. A Beckkel, Göringgel és a katonai konfliktust elkerülni akarókkal kapcsolatban álló Wiedemann arról kívánta biztosítani az angolokat, hogy Németország a cseh válságot békés eszközökkel kívánja megoldani. Neki azonban teljesen más volt a véleménye. Ő is jelen volt Hitler május 28-án megtartott, nagyon is egyértelmű tájékoztatóján.⁶⁴¹ Mindenesetre Hitlert nem érdekelte Wiedemann „küldetése”. Segédtisztje Berlinbe történt visszatértekor csupán egy ötperces jelentést igényelt tőle, és azonnal kizárta a Göring által tervezett látogatás lehetőségét.⁶⁴² A megkerülése miatt dühöngő Ribbentropnak nagy része volt abban, hogy Wiedemann elveszítette Hitler bizalmát, ami ahhoz vezetett, hogy a volt adjutánst „száműzetésként” San Franciscóba nevezték ki főkonzulnak.⁶⁴³

Nyár közepére a német külügyminiszter már elkönyvelte, hogy a kocka el van vetve. Közölte államtitkárával, Ernst von Weizsäckerrel, hogy „a Führernek feltett szándéka, hogy a cseh ügyet fegyverrel oldja meg”. A repülési feltételek miatt október közepe volt a szóba jöhető legkésőbbi dátum. „Más hatalmak biztosan nem tesznek semmit, ha pedig tennének, akkor ellenük fordulunk, és győzelmet aratunk.”⁶⁴⁴ Weizsäcker – akinek erőfeszítései továbbra is egy olyan diplomáciai megoldásra összpontosultak, melynek értelmében a Szudétaföld Németországhoz kerül, s ezzel egyidejűleg tovább folytatódik Csehszlovákia „vegyi folyamat útján történő feloldódása (»chemischer Auflösungsprozess«)” – egy időre csak a vezető hatalmak által Münchenben aláírt szerződéssel vigasztalódhatott.⁶⁴⁵ Fokozatosan felismerte, hogy mi a problémája saját minisztériumával, Hitlerről már nem is beszélve. Háború utáni visszaemlékezéseiben akkori magatartásával kapcsolatban azt az érdekes megjegyzést teszi, hogy „túlzottan is a lehetőségek művészetét akartam alkalmazni, és alábecsültem az irracionalitás értékét”.⁶⁴⁶

Hitler a nyár túlnyomó részét a Berghofban töltötte. Napirendje – a szudéta válság ellenére – alig tért el az előző évek gyakorlatától: későn kelt, sétálgatott, filmet nézett, valamint megszokott kíséretével és az Albert Speerhez hasonló, kedvelt látogatók társaságában pihengetett. Vagy a sajtójelentések, vagy a hozzá bejáratosaktól származó információk alapján, néha nagyon áttételesen, rengeteg apróságba – a közlekedési szabálysértésekért kiszabott büntetések, egy szobor talapzatának átalakítása, a nikotinmentes cigaretta körül kialakult vita, vagy a zászlórudakba fúrt lyukak formája – személyesen is beleavatkozott. Az igazságszolgáltatás menetébe is közvetlenül beavatkozott, és halálbüntetést rendelt el egy többszöri országúti rablást elkövető bűnöző fejére, és egy nőket rémületben tartó, állítólagos sorozatgyilkos lehető leggyorsabb elítélését is megkövetelte.⁶⁴⁷

A csehszlovák válság kérdésétől viszont soha nem távolodott el. A Fall Grün operatív tervezésével volt elfoglalva. Tábornokaival szembeni bizalmatlansága annak mértékében fokozódott, ahogy haragja is egyre nőtt, amiért kétkedéssel fogadták terveit.⁶⁴⁸ A legapróbb részletekig beleszólt a Westwall építésébe is, ami alapvető fontosságú volt a csehek francia beavatkozás nélkül történő lerohanására irányuló terveiben, és egyben ezzel akarta elrettenteni Németország nyugati szomszédjait még attól is, hogy megkíséreljék a Rajnán az átkelést. Még mindig arra számított, hogy az erődrendszer őszre – ahogy Göbbelsnek mondta, „a fagyok beköszöntére” – olyan készültségi fokon lesz, hogy nyugat felől Németországot nem érheti támadás.⁶⁴⁹ Amikor Adam tábornok kijelentette, hogy az általa rendelt további 12 000 bunker megépítése lehetetlen, akkor Hitler éktelen haragra gerjedve kijelentette, hogy a „lehetetlen” szó Todt számára nem létezik.⁶⁵⁰ Azonnali késztetést érzett, hogy háborús tapasztalataira támaszkodva egy hosszú lére eresztett emlékeztetőt diktáljon le, melyben javaslatokat tett a tervezett erődítmények felépítésére, s kitért olyan részletekre is, mint az egyes bunkerekben a háló- és étkezési helyek, mosdási lehetőségek kialakítása, az ivóvízellátás és a WC-k elhelyezésének megoldása, mivel – emlékei alapján – az újoncok az első ütközet idején gyakran hasmenéstől szenvednek.⁶⁵¹ A Westwall minden tervezett építkezéssel szemben elsőbbséget élvezett. Augusztus végére 148 000 munkás és a hadsereg 50 000 utásza dolgozott az erődítményeken. Az autópálya- és lakóház-építkezéseket egy időre leállították, s az ott foglalkoztatott munkásokat is az erődítmény építkezéseire vezényelték.⁶⁵²

Augusztus végén Hitler szemlét tartott a nyugati védelmi vonalon. Adam tábornoknak jutott az a korántsem irigylésre méltó feladat, hogy tájékoztassa: október végéig a követelt létesítményeknek csupán egyharmadát sikerül megépíteni, de azt is csak azzal a feltétellel, hogy a megígért építőanyag megérkezik. Adam maga is láthatta, hogy Hitler közel állt a robbanáshoz. Ez akkor következett be, amikor a tábornok megjegyezte, hogy egy Csehszlovákia elleni német támadás esetén a nyugati hatalmak minden bizonnyal beavatkoznának a küzdelembe. „Már nincs időnk ennek a szamárságnak a meghallgatására!”, dühöngött Hitler. „Maga ezt nem érti. Itt, Németországban évi 23 millió tonna acélt gyártunk, a franciák csak 6, az angolok pedig csak 16 milliót. Az angoloknak nincs tartalékuk, a franciák pedig óriási belső problémákkal küszködnek. Óvakodnának nekünk hadat üzenni.” Ezután még több, erősen kétségbe vonható „tény” következett. Hitlernek az a taktikája, hogy – helyes, kitalált, vagy megszépített – statisztikai adatok özönével támasztotta alá érvelését, rendkívül nehéz helyzetbe hozta vitapartnerét. Adamot – későbbi állítása szerint – teljesen megdöbbentette Hitler „képzetlensége” (Unbildung), az, hogy képtelen szembenézni a realitásokkal, sőt kész még hazugságokhoz is folyamodni saját igaza védelmében. Ezért azzal vágott vissza, hogy ha valóban így áll a helyzet, akkor nincs értelme nyugtalankodni a nyugati védelmi vonal állapota miatt. Néhány feszült pillanat elteltével, mikor a jelenlévők már felkészültek egy újabb viharos kitörésre, Hitler megnyugodott, és a szemle további incidens nélkül folytatódott.⁶⁵³ Ekkorra már, augusztus végére, a válság kezdett a tetőpontjára hágni. A Birodalmi Kancellárián az ebéd közben folytatott beszélgetések központi témája Csehszlovákia kérdése volt.⁶⁵⁴ „Az országban mindenütt komoly nyugtalanság uralkodik a helyzet miatt”, jegyezte fel Göbbels. „Mindenfelé csak a háborúról beszélnek… A legégetőbb kérdés a háború és Prága. Ezek a kérdések ma mindenre súlyosan rányomják bélyegüket.”⁶⁵⁵ A propagandaminiszter, néhány közvetlen beosztottjától eltérően, a kulcsszerepet játszó Nagy-Britanniát illetően még mindig nagyon magabiztosan állította, hogy a tiltakozáson kívül semmit sem fog tenni.⁶⁵⁶ Hitler is, amikor Göbbels augusztus utolsó napján meglátogatta Obersalzbergben, határozott és derülátó hangulatban volt: ő se hitte, hogy Nagy-Britannia be fog avatkozni. „Pontosan tudja, mit akar, és töretlenül halad a célja felé”, jegyezte meg Göbbels. Ekkor már ő is tudta, hogy az akció tervezett időpontja október.⁶⁵⁷

A köznapi emberek természetesen mit sem tudtak a tervezett agresszióról. A csehek ellen folytatott, néha hisztérikussá váló, heteken át tartó propaganda azt a benyomást keltette, hogy a kérdés tulajdonképpen a német kisebbség gyalázatos üldöztetése, nem pedig Csehszlovákia katonai erővel történő megsemmisítése. Az viszont, hogy a szudétanémetek „hazatérnek-e a Birodalom kebelébe” vagy sem, a lakosság túlnyomó többsége számára sokkal kevésbé volt fontos, mint a háború elkerülése, melyet Hitler mindenáron meg akart indítani. Júliusi emlékeztetőjében Beck is hangsúlyozta a széles körű háborúellenességet.⁶⁵⁸ „Berlinben jelen pillanatban legjobb esetben is az a vélemény, hogy Hitler azért szánta el magát a háborúra is, hogy az ő szudétáit visszakaphassa”, írta szeptember elején William Shirer amerikai újságíró. „Ebben két ok miatt is kételkedem: először is, Németország nincs felkészülve; másodszor, a nép elszántan a háború ellen van.”⁶⁵⁹ „A háborús pszichózis egyre fokozódik”, jegyezte fel Göbbels. „Mindenfelé borús hangulat uralkodik. Mindenki várja, hogy mi fog következni.”⁶⁶⁰ Az SD és más szervezetek által a közhangulatról összegyűjtött jelentések egységesen ugyanazokról az érzelmekről számoltak be.⁶⁶¹ Az emberek, hogy a problémákról eltereljék gondolataikat, úgy viselkednek, mintha a holnapi nap nem is létezne. „A színházak telt ház előtt játszanak, a mozik tömöttek, a kávéházak zsúfoltak, hajnalig szól a zene és ropják a táncot”, tudósít egy szeptember elején született riport. „A vasárnapi kirándulóforgalom rekordméreteket öltött.” A hangulat viszont nyomott volt. „A legszélesebb néptömegekben mélységesen él az aggodalom, hogy egy háború rövid vagy hosszú távon véget vetne a gazdasági fellendülésnek, s Németország borzalmas végét is jelentené.”⁶⁶²

IV.

Augusztus folyamán a britek Lord Runciman utazásával közvetett úton nyomást gyakoroltak a csehekre, hogy tegyenek eleget a szudétanémet követeléseknek, s ezzel a Szudétanémet Párt és a prágai kormány közötti közvetítéssel időt akartak nyerni, hogy a „szudétakérdés” a Csehszlovák állam további fennmaradása mellett megoldódjon.⁶⁶³ A hónap végére a brit kormány német ellenzéki forrásokból arról értesült, hogy Hitler heteken belül támadást készül indítani Csehszlovákia ellen. A kritikus pillanat, gondolták, minden bizonnyal szeptember közepén, Hitler nürnbergi pártnapon elmondott beszéde után fog elérkezni.⁶⁶⁴ Augusztus 30-án, egy sürgősséggel összehívott ülésen a brit kormány visszautasította azt a javaslatot, hogy hivatalosan is figyelmeztesse Hitlert egy német agressziót követő lehetséges brit beavatkozás veszélyére. Ehelyett úgy döntöttek, hogy további nyomást gyakorolnak a csehekre, akik így gyakorlatilag azt az ultimátumot kapták, hogy fogadják el Henlein programját, s augusztusi, Karlsbadban elmondott beszédében vázoltaknak megfelelően a csehszlovák államon belül adjanak névleges autonómiát a szudétanémeteknek, különben elvesztek.⁶⁶⁵ Szeptember 5-én az ilyen – egyáltalán nem irigylésre méltó – választási kényszerrel szembesülő Eduard Beneš elnök engedett a nyomásnak.⁶⁶⁶

Henleint és a szudétanémet vezetést a döntés kínos helyzetbe hozta: minden várakozásuk ellenére majdnem az összes követelésüket teljesítették.⁶⁶⁷ Ezzel Hitler háborús ürügye is erőteljesen megrendült. Kétségbeesetten valami okot keresve a csehekkel folytatott tárgyalások megszakítására, a szudétanémetek belekapaszkodtak egy incidensbe, melynek során három, kémkedéssel és fegyvercsempészettel vádolt helyi németet a cseh rendőrség tettleg bántalmazott.⁶⁶⁸ Ez elégséges volt ahhoz, hogy az ügyek egészen Hitler szeptember 12-én elmondott nagy beszédéig tovább forrjanak.

Bár magukat a szudétanémet vezetőket is erősen nyugtalanították a háborús kilátások, Henlein pártja úgy táncolt, ahogy éppen Hitler fütyült. Hitler még augusztus 26-án kiadta az utasítást Henlein jobbkezének, Karl Hermann Franknak, hogy kezdeményezzenek provokatív „incidenseket”.⁶⁶⁹ A kapott parancsnak megfelelően az „incidensre” szeptember 4-én kellett sort keríteni.⁶⁷⁰ Hitler szándékai Frankban semmi kétséget se hagytak. „A Führer elszánta magát a háborúra”, jelentette Frank. Hitler éles szavakkal korbácsolta Benešt, s azt hangoztatta, hogy élve vagy halva kézre fogja keríteni, és saját kezűleg fogja felakasztani.⁶⁷¹ Három nappal később, augusztus 29-én Hitler környezetéből kiszivárgott, hogy a csehek brit nyomásra a karlsbadi követeléseknek megfelelően tett engedményei már nem elégségesek. „Tehát a Führer háborút akar”, vonta le a következtetést Helmuth Groscurth, az Abwehr II. osztályának vezetője.⁶⁷²

Amikor szeptember 2-án a Berghofban találkozott Henleinnel, Hitler nagyon keveset árult el valós terveiről. A szudétanémet előtt arra célozgatott, hogy még abban a hónapban a cselekvés mezejére lép, de pontos dátumot nem említett.⁶⁷³ Pontosan tudván, hogy Hitler katonai megoldást forgat a fejében, Henlein mégis azt közölte brit kapcsolatával, Frank Ashton-Gwatkinnal, Runciman munkatársával, hogy a Führer a békés megoldást szorgalmazza, s ez az információ tovább táplálta a megbékítésre irányuló ambíciókat.⁶⁷⁴ A valóság teljesen másképpen festett: A Henleinnel folytatott megbeszélés másnapján a Berghofba összehívott katonai tanácskozáson Hitler meghatározta a Fall Grün, a Csehszlovákia ellen indítandó támadás részleteit, és a támadás időpontját október 1-jére tűzte ki.⁶⁷⁵

Hitler ekkor már teljesen érzéketlen volt minden, diplomáciai körökből érkező vészjelzésre. Mikor Canaris tengernagy azzal a hírrel tért vissza Olaszországból, hogy az olaszok élesen állást foglaltak a háború ellen, és abban nem hajlandóak részt venni, akkor Hitler ezt egyszerűen a Duce és a vezérkar közötti ellentétnek könyvelte el, ugyanolyannak, mint amilyet a hadsereggel kapcsolatban maga is megtapasztalt Németországban.⁶⁷⁶ Továbbra is makacsul ragaszkodott véleményéhez, hogy Nagy-Britannia csak blöfföl, időt akar nyerni, nincs megfelelően felfegyverkezve, és semleges fog maradni.⁶⁷⁷ A német haditengerészet siralmas állapotáról szóló figyelmeztetésekre is ugyanez volt a válasza.⁶⁷⁸

A jelenlegi időszak, a termés betakarítása után, folytatta az érvelést, a legkedvezőbb egy katonai akcióra. Decemberben már túl késő lenne.⁶⁷⁹ A Franciaországból érkező figyelmeztetések is süket fülekre találtak nála. Mikor a párizsi német nagykövet, Johannes von Welczek azt jelentette haza, hogy határozott benyomásai szerint Franciaország, ha kelletlenül is, de kénytelen lesz tartani magát a csehekkel szembeni kötelezettségéhez, akkor Hitler – azzal, hogy nem érdekli – egyszerűen félretolta a jelentést.⁶⁸⁰ Ezekről értesülve Lord Halifax a brit kormányülésen ezt bizonyítéknak vette arra, hogy „lehetséges, sőt valószínű, hogy Herr Hitler megőrült”.⁶⁸¹

A csúcspontjára érő német propagandahadjárat közepette szeptember 12-én a pártkongresszus záróülésén elmondta a csehek elleni, régóta várt és rettegett tirádáit. Bár dühödt támadásokat intézett a csehek ellen, és félreérthetetlenül megfenyegette őket, ha nem biztosítják az „önrendelkezést”, Hitler ezúttal nem követelte a Szudétaföld Németországhoz csatolását, vagy ügydöntő népszavazás kiírását ebben a kérdésben.⁶⁸² Németországon a küszöbön álló háború légköre és hatalmas feszültség uralkodott el.⁶⁸³ A nyugtalan csehek úgy gondolták, hogy a háború és béke kérdése még nem dőlt el azon a napon.⁶⁸⁴ Hitler menetrendje szerint viszont két hét még hátravolt.⁶⁸⁵

Hitler beszéde a nyugtalanság újabb hullámait kavarta fel a Szudétaföldön.⁶⁸⁶ Ezek az incidensek és a francia kormány pánikhangulata arról győzte meg Neville Chamberlaint, hogy ha a szeptember végére várható német offenzívát el akarják kerülni, akkor szükségessé válik egy Hitlerrel szemtől szemben folytatott tárgyalás, melynek gondolata már augusztus végén felmerült.⁶⁸⁷ Szeptember 14-én este szenzációs hír keltett feltűnést Németországban: Chamberlain találkozót kért Hitlertől, aki másnap délre meghívta magához Obersalzbergbe.⁶⁸⁸

Szeptember 15-én kora reggel a hatvankilenc éves, kimért, tartózkodó és merev brit miniszterelnök kétmotoros Lockheed gépével abban a reményben emelkedett fel a Croydon repülőtérről, hogy – szavaival élve – sikerül a békét megszilárdítani.⁶⁸⁹ Nyugtalanság gyötörte az előtte álló események és a repülés miatt is.⁶⁹⁰ Ez volt az első repülése, és ez volt az első olyan alkalom, melyet majd egy későbbi kor ingázó diplomáciának nevez el.

Münchenben hatalmas tömeg üdvözölte a repülőtérről nyitott gépkocsiban a pályaudvar felé hajtató Chamberlaint, akit Hitler különvonata egyenesen Berchtesgadenbe vitt. A kíséretében lévő legközelebbi tanácsadójával, Sir Horace Wilsonnal, a Külügyminisztérium közép-európai részlegének vezetőjével, és a berlini brit nagykövettel, Sir Nevile Hendersonnal, valamint Ribbentroppal együtt Chamberlain is láthatta, hogy a háromórás út alatt egyik csapatszállító szerelvény a másik után haladt el mellettük. Esett az eső, s a szürke égbolt fenyegetően feszült föléjük, amikor Chamberlain megérkezett a Berghofba.

Hitler a bejárati lépcsőknél várta. Chamberlain látta, hogy egyenruháján az Elsőosztályú Vaskeresztet viseli. Mint minden látogatót, Chamberlaint is lenyűgözte Hitler alpesi rezidenciájának nagyszerűsége, és nagyon sajnálta, hogy a hatalmas, Salzburg felé néző ablakokból a hegyvidéki tájra nyíló, lélegzetelállító látványt most az alacsonyan szálló fellegek eltakarták. A német vezető külseje már korántsem gyakorolt rá ekkora hatást. Londoni visszatérése után egyik nővérének, Idának elmondta, hogy Hitler megjelenése „eléggé visszataszító… és úgy egészében véve a középszerűség látszatát kelti. Egy tömegben soha nem vennéd észre…”⁶⁹¹

Rövid, sekélyes csevegés után Hitler a brit miniszterelnök társaságában visszavonult a dolgozószobájába. Ribbentropot – legnagyobb bosszúságára – kihagyták a tárgyalásokból. Beszélgetésükön csak a tolmács, Paul Schmidt volt jelen. Hitler és Chamberlain háromórás megbeszélése során Európa békéje volt a tét. Hitler időnkénti Beneš elleni kirohanásokkal fűszerezve elsorolta a német sérelmeket. Chamberlain rezzenéstelen arccal hallgatta, miközben az odakint tombolóvá váló vihar már összhangba került az alpesi rezidencián uralkodó fenyegető légkörrel. Közölte, hogy kész a német érdekek kielégítése érdekében minden megoldást megtárgyalni, mindaddig, amíg az erő alkalmazása nem kerül szóba. Hitler dühösen visszavágott: „Ki beszél itt erő alkalmazásáról? Herr Beneš alkalmaz erőszakot szudétaföldi honfitársaimmal szemben. Herr Beneš, és nem én mozgósítottam májusban. Ezt tovább nem tűrhetem. A közeljövőben így vagy úgy, magam oldom meg a kérdést.” „Ha jól értem önt”, válaszolta ingerülten Chamberlain, „akkor ön eldöntötte, hogy mindenképpen Csehszlovákia ellen fordul. Ha ez a szándéka, akkor egyáltalán miért hagyta, hogy Berchtesgadenbe jöjjek? Ilyen körülmények között azt hiszem, az lesz a legjobb, ha azonnal távozom. Végtére is, semmi értelme az egésznek.” Ez hatékony válasznak bizonyult a hetvenkedésre. Schmidt legnagyobb meglepetésére Hitler ekkor visszavonulót fújt. „Ha a szudétanémet kérdésben alapelvként elfogadja az önrendelkezés elvét, akkor megbeszélhetjük, hogyan valósítsuk meg az elvet a gyakorlatban is”, jelentette ki. Chamberlain erre közölte, hogy a kormány többi tagjával is meg kell beszélnie a kérdést. Amikor még azt is hozzátette, hogy ezt követően ismét kész Hitlerrel találkozni, akkor a hangulat is feloldódott. Chamberlain ígéretet kapott Hitlertől, hogy addig nem kerül sor katonai akcióra. A találkozó ezzel véget is ért.⁶⁹²

Míg visszaindulásuk előtt az éjszakát egy berchtesgadeni szállodában töltötték, a brit tárgyalópartnertől megtagadták – ami a diplomáciai udvariassági normák kirívó megsértését jelenti –, hogy rendelkezésére bocsássák a Schmidt tolmács által a találkozóról készített feljegyzéseket. Az erre vonatkozó utasítás egyenesen Hitlertől, és nem Ribbentroptól érkezett.⁶⁹³ Nyilvánvalóan azt akarta, hogy tárgyalási pozíciói a lehető legnyitottabbak maradjanak, és el akarta kerülni, hogy néhány szóbeli megfogalmazásához kötődjön.⁶⁹⁴

Közvetlenül a találkozó után Hitler kezeit dörzsölgetve, a tárgyalás eredményével elégedetten, beszámolt Ribbentropnak és Weizsäckernek a történtekről. Azt állította, hogy Chamberlaint sarokba szorította. „Kendőzetlenül megfogalmazta szándékát, hogy még egy európai háború kockáztatása mellett is meg fogja oldani a cseh kérdést” – a „szudétakérdést” szóba se hozta –, és kijelentette, hogy ezzel Németország területi igényei Európában kielégítést nyernek. Állította, hogy a Szudétafölddel kapcsolatban Chamberlaint engedményekre kényszerítette. A népszavazásra vonatkozó javaslatot már nem tudta visszautasítani, folytatta Hitler. Ha a csehek ezt visszautasítják, akkor „megnyílik az út a német invázió előtt”.⁶⁹⁵ Ha Csehszlovákia Szudétaföld kérdésében engedményeket tesz, akkor az ország maradék része később, talán a következő tavasszal kerül megszállás alá. Bárhogy is alakuljanak a dolgok, még az ő életében sor fog kerülni a háborúra.⁶⁹⁶

Hitler kifejezetten elégedett volt a tárgyalások menetével.⁶⁹⁷ Másnap berghofi szűk környezete előtt is beszélt a tárgyalásokról. Mint ahogy az elmúlt éjszakán, most is úgy tűnt, hogy kész esetleg diplomáciai megoldásokban is gondolkodni, legalábbis ami a küszöbön álló időszakot jelenti. Chamberlain látogatása hatással volt rá, és bizonyos értelemben kissé el is bizonytalanította. Először beszélt egy olyan demokratikus vezetővel, akinek haza kellett térnie, hogy konzultáljon kormánya tagjaival, és közvetlenül a parlamentnek tartozott felelősséggel. Mindez kis bizonytalanságot hagyott benne. Állítása szerint még mindig az volt a szándéka, hogy megindul Prága ellen. Az ingadozás jelei most voltak nála először észrevehetők. Először kezdett esetleges visszavonulási lehetőség után kutatni. Arra célozgatott, hogy csak nagyon kelletlenül, és csak akkor, ha ezt az európai helyzet szükségessé teszi, hajlandó elfogadni a brit javaslatokat. Ezen túlmenően, a britek közreműködése nélkül is rendezni lehet a dolgokat a csehekkel. Még hozzátette azt is, hogy a nemzetiségi keveredést és a többi kisebbség, a lengyelek, magyarok és különösen a szlovákok követeléseit figyelembe véve különben is nehéz lenne Csehszlovákiát irányítani. Hitler közvetlen környezete ekkor úgy érezte, hogy felbukkant egy halvány reménysugár a háború elkerülésére.⁶⁹⁸

Chamberlain beszámolt a brit kormánynak arról a véleményéről, hogy sikerült Hitlert lebeszélnie a Csehszlovákiába történő azonnali bevonulásról, és arról, hogy megítélése szerint a német diktátor céljai „szigorúan korlátozottak”.⁶⁹⁹ Ha a szudétanémetek megkapják az önrendelkezési jogot, akkor – véleménye szerint – ez egyben a német követelések teljesítését is jelenti Csehszlovákia részéről. Hogy Chamberlain mennyire hagyta magát megtéveszteni a német diktátor személyétől és biztosítékairól, az abból is nyilvánvalóvá válik, ahogy visszatérése után személyes körben, a nővérének írt levelében értékelte a fejleményeket: „Az arcára kiülő durvaság és könyörtelenség ellenére az volt a benyomásom, hogy ha szavát adja, akkor ebben az emberben meg lehet bízni.”⁷⁰⁰

A következő napok azzal teltek, hogy további nyomást gyakoroltak a csehekre, hogy törődjenek bele országuk megcsonkításába. A népszavazás elkerülése érdekében a britek és franciák Prágával kapcsolatos taktikája az volt, hogy a ki nem provokált agresszió elleni nemzetközi garanciáért cserébe területi engedményekre vegyék rá a cseheket. Szeptember 21-én a csehek beadták a derekukat.⁷⁰¹

Chamberlain második találkozóját közben szeptember 22-re rögzítették a Bonntól nem messze lévő fürdővárosban, Bad Godesbergben. A németeknek először az is megfordult a fejükben, hogy a tárgyalásokba bevonják Edouard Daladier francia miniszterelnököt is, de később aztán ezt az ötletet elvetették.⁷⁰² A britek és a franciák csehekre gyakorolt nyomása nyilvánvalóvá tette Hitler előtt a nyugati hatalmak gyengeségét. Nagy-Britannia részéről nem lehetett komolyabb ellenállásra számítani; Franciaország azt teszi, amit a britek mondanak neki; a háborút félig már sikerült megnyerni.⁷⁰³ Hitler legalábbis így látta. Abban nem volt biztos, hogy az egyedül maradó csehek tanúsítanak-e ellenállást. Göbbels azt bizonygatta, hogy erre nem kerül sor.⁷⁰⁴ Hitler viszont feszültnek érezte magát. Szórakoztató filmekkel igyekezett kikapcsolódni. Semmiféle komolyabb dolgot nem akart megnézni.⁷⁰⁵ Választási lehetőségei továbbra is nyitottak voltak előtte. A Chamberlainnel lezajlott találkozót követő napon elrendelte a szabadcsapatok volt tagjaiból és politikai menekültekből álló szudétanémet légió felállítását, melynek feladata az volt, hogy Henlein irányítása alatt zavargásokat keltsenek és terrortámadásokat indítsanak.⁷⁰⁶ Szükség esetén ezek fogják majd garantálni azokat a megrendezett provokációkat, melyek ürügyet adnak a német támadásra. Hitler viszont, amint ezt a Chamberlain látogatását követő megjegyzése is mutatja, némileg eltávolodott attól a gondolattól, hogy minden kockázatot vállalva, nyíltan és egyetlen csapással szétzúzza Csehszlovákiát, ami pedig minden nemzetközi tiltakozás ellenére egész nyáron a szándékában állt. Ehelyett olyan jelek voltak tapasztalhatók, hogy inkább valami olyan területi megoldás felé hajlik, mely később a müncheni szerződésben meg is fogalmazódott.

Arra nem számított, hogy a Szudétaföldet harc nélkül megszerezheti a csehektől, bár biztos volt benne, hogy a nyugati hatalmak Benešt a sorsára hagyják. Ezért arra gondolt, hogy korlátozott katonai akcióval először a Szudétaföldet szerzi meg. Csehszlovákia teljes szétzúzása csak ezután következik, lehetséges, hogy azonnal, de mindenesetre rövid időn belül.⁷⁰⁷

Szeptember 19-én megmutatta Göbbelsnek a követeléseit feltüntető térképet, melyet a következő találkozójuk alkalmával Chamberlain elé fog tenni. Törekvése az volt, hogy lehető legszélesebb demarkációs vonal elfogadását kényszerítse ki. Az átengedett területeket a cseheknek ki kellett üríteni, s a német csapatoknak nyolc napon belül el kellett foglalni. A katonai felkészülés – tudta meg most már Göbbels is – mindaddig nem tekinthető befejezettnek, amíg ez meg nem történik. Ha valami vitára kerülne sor, akkor egy karácsonyig lezajló népszavazás megrendezését kell követelni. Ha Chamberlain további tárgyalásokat szorgalmazna, akkor a Führert már nem köti semmiféle egyezmény, és szabad belátása szerint cselekedhet.⁷⁰⁸ „A Führer megmutatja Chamberlainnek a térképét, és kész (Schluss), elég! Ezt a problémát csak így lehet megoldani”, jegyezte fel Göbbels.⁷⁰⁹

V.

Szeptember 22-én délután Hitler és Chamberlain ismét találkozott a Bad Godesbergben lévő, fényűző Hotel Dreesenben, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Rajnára. Chamberlain azon a reggelen érkezett repülőgéppel Angliából, és a folyó szemközti oldalán lévő Petersberg Hotelben szállásolták el.⁷¹⁰ Amikor William Shirer, az eseményről tudósító egyik újságíró a szálló kertjében közelről is megfigyelhette Hitlert, rendkívül feszültnek látta. A szeme alatt húzódó sötét karikák, séta közben bal vállának ideges rángatózása olyan gondolatot ébresztett Shirerben, hogy ez ember az idegösszeroppanás határán van. Az újságírócsoport néhány tagja azt a pletykát terjesztette, hogy tomboló dühében Hitler a szőnyeg szélét kezdte rágni. Az akkor rásütött „szőnyegrágó” csúfnév még sokáig közszájon forgott.⁷¹¹

A találkozó kezdete sokkolóan hatott Chamberlainre. Kezdésként elmondta, hogy miként teljesítették a Berchtesgadenben előterjesztett követeléseket. Említést tett a javaslatról, mely szerint Csehszlovákia új határaiért Nagy-Britannia és Franciaország közös garanciát vállal, és kifejezte óhaját, hogy a németek kössenek megnemtámadási szerződést a csehekkel. Ezután elégedett mosollyal hátra is dőlt székében. Teljesen meg volt döbbenve, amikor Hitler azt válaszolta, hogy „sajnálom, Herr Chamberlain, ezekbe a kérdésekbe én már nem megyek bele. Az utóbbi napok fejleményei tükrében ez a megoldás már nem járható.” Chamberlain dühödten és döbbenten azonnal kiegyenesedett. Hitler közölte, hogy mindaddig nem hajlandó megnemtámadási szerződést aláírni Csehszlovákiával, amíg Lengyelország és Magyarország követelései nem teljesülnek. A javasolt szerződéssel kapcsolatban is tett néhány bíráló megjegyzést. Mindenekelőtt az előirányzott időtartamot tartotta túlságosan hosszúnak. Ezt követően dührohamba hergelte magát Benešsel és a szudétanémeteket sújtó állítólagos terrorista elnyomással kapcsolatban, és követelte az szudéta területek azonnali megszállását. Chamberlain rámutatott, hogy mindezek teljesen új követelések, és messze túlmutatnak a Berchtesgadenben felvázolt feltételeken. Dühösen és nyomott hangulatban tért vissza a Rajna túloldalán lévő szállodájába.⁷¹²

Másnap reggel Chamberlain nem jelent meg az előre megszervezett találkozón. Helyette egy levelet küldött Hitlernek, melyben közölte, hogy nem áll módjában beleegyezését adni egy olyan tervhez, melyet Nagy-Britannia és Franciaország, valamint az egész világ közvéleménye a korábban megállapodott alapelvektől való eltérésként értékelne. Az iránt sincs semmi kétsége, írta, hogy a csehek azonnal mozgósítanák fegyveres erőiket, hogy megakadályozzák a német csapatok Szudétaföldre történő minden behatolási kísérletét. Hitler és Ribbentrop ezt követően gyors tanácskozásra ült össze. Hitler ezután hosszú válaszlevelet diktált, melynek tartalma alig tért el az előző napon szóban elmondottaktól. Továbbra is ragaszkodott a szudéta területek átadásához, a „cseh önkényuralom” megszüntetéséhez és „a nagyhatalmat megillető méltósághoz”. Schmidt tolmácsnak adták ki a feladatot, hogy fordítsa le a négy-öt oldalas levelet, majd személyesen juttassa el Chamberlainhez. Chamberlain nyugodtan átvette a küldeményt.⁷¹³ Válasza mintegy két óra elteltével megérkezett Ribbentrophoz. Felajánlotta, hogy az új követeléseket eljuttatja a csehekhez, de mint mondta, most visszatér Angliába, hogy erre megfelelőképpen felkészülhessen. Egy emlékeztetőt is kért a német kormánytól, melyet – a megállapodás szerint – később, az est folyamán Hitlernek kellett eljuttatnia hozzá.

Már majdnem este tizenegy óra volt, amikor Chamberlain visszatért a Hotel Dreesenbe. A késő éjszakai találkozó drámai hangulatát még az is fokozta, hogy azon jelen voltak mindkét fél tanácsadói is, akik tudatában voltak annak, hogy a béke csupán egy hajszálon függ. Schmidt elkezdte lefordítani Hitler memorandumát. A memorandum követelte a cseh fegyveres erők teljes kivonását a térképen bejelölt területről, melyet szeptember 28-ig át kell adni Németországnak.⁷¹⁴ Hitler szeptember 21-én beszélt Göbbelsnek a nyolcnapos cseh csapatkivonásról és a német megszállásról.⁷¹⁵ Mivel már szeptember 23-án késő este volt, s a követelés szerint alig valamivel több, mint két nap múlva kellett volna elkezdeni a csapatkivonást, melynek négy nap elteltével be is kellett volna fejeződni, Chamberlain kétségbeesetten magasra emelte a kezét. „De hiszen ez egy ultimátum!”, tiltakozott. „Nagy csalódással és mély sajnálattal kell megállapítanom, Herr birodalmi kancellár”, jegyezte meg, „hogy ön cseppet se támogatta a béke megőrzése érdekében tett erőfeszítéseimet.”⁷¹⁶

Ebben a feszült helyzetben érkezett a hír, hogy Beneš bejelentette a cseh fegyveres erők általános mozgósítását. Néhány pillanatig eluralkodott a csend. A háború most már elkerülhetetlennek látszott. Aztán Hitler – suttogásnál alig hangosabban – odaszólt Chamberlainnek, hogy a provokáció ellenére tartja a szavát, és semmilyen intézkedést nem foganatosít Csehszlovákia ellen, legalábbis addig nem, amíg a brit miniszterelnök német földön tartózkodik. Külön engedményként még abba is belemegy, hogy a csehek csak október 1-jéig vonják ki csapataikat a szudéta területekről. Ez volt az a dátum, melyet már hetekkel azelőtt kijelölt a Csehszlovákia elleni támadás megindítására. Kézből megváltoztatta az emlékeztetőben szereplő dátumot, s még hozzátette azt is, hogy a határok teljesen másképpen festenének, ha erőt kellene alkalmazni Csehszlovákiával szemben. A drámai közjáték után a találkozó viszonylag békésen zárult. Másnap reggel Chamberlain csalódottan, de nem elkeseredve repült vissza Londonba, hogy beszámoljon kormányának a történtekről.⁷¹⁷

Míg Chamberlain szeptember 25-én, vasárnap kormányával tanácskozott, addig Hitler a kellemes, langyos, kora őszi délutánon a Birodalmi Kancellária kertjében sétálgatott Göbbelsszel, s hosszasan ecsetelgette következő lépéseit: „Nem hiszi, hogy Beneš beadja a derekát”, jegyezte fel naplójába másnap a propagandaminiszter. Aztán egy hirtelen felismerés hasított belé: „Szeptember 27–28-ra csapataink felvonulása (aufmarsch) befejeződik. A Führernek így öt napja van a manőverezésre. Ezeket a dátumokat a Führer már május 28-án kijelölte. A dolgok pontosan úgy alakultak, mint ahogy megjósolta. A Führer isteni lángész! De először jön a mozgósításunk. Ez oly gyorsasággal fog végbemenni, hogy a világ csodát lát. 8–10 nap alatt teljesen készen leszünk (ist das alles fertig). Ha határainkról támadást indítunk a csehek ellen, akkor az a Führer szerint 2–3 hetet is igénybe vehet. Ha viszont csak bevonulásunk (Einmarsch) után indítjuk meg a támadást, akkor – megítélése szerint – 8 nap alatt végezhetünk is az egésszel. A radikális megoldás a legjobb. Különben soha nem szabadulunk meg ettől az ügytől.”⁷¹⁸ Ez a kicsit hevenyészett beszámoló is arra mutat, hogy Hitler ebben az időszakban kétlépcsős lerohanásban gondolkozott: először a Szudétaföldet akarta kézre keríteni, majd később, egy még tisztázatlan időpontban, az ország többi részét. Ez egybecseng azzal a megjegyzéssel, melyet Weizsäcker jelentett a Chamberlainnel lezajlott első találkozó után.⁷¹⁹ Hitler nem blöffölt, hiszen az volt a terve, hogy október 1-jén erővel is megszerzi a Szudétaföldet, ha előbb át nem engedik neki. Visszakozott viszont egész Csehszlovákia megsemmisítésének tavasz óta dédelgetett terveitől, és azokat mindössze egyetlen, október elején megindítandó hadműveletre korlátozta.⁷²⁰

Londonban közben változott a hangulat. Godesbergi tapasztalataiból kiindulva Chamberlain és vele együtt a brit kormány keményebb irányvonalat kezdett követni. A franciákkal folytatott megbeszélést követően olyan döntés született, hogy nem fogják szorgalmazni a cseheknél az új feltételek elfogadását. Sir Horace Wilson, Chamberlain legközelebbi tanácsadója a miniszterelnök személyes megbízottjaként Berlinbe készült, hogy egy felülvizsgált területátadásra tegyen javaslatot, és egyidejűleg figyelmeztesse Hitlert, hogy egy Csehszlovákia ellen irányuló katonai akció esetén Franciaország tiszteletben fogja tartani szerződéses kötelezettségeit, Nagy-Britannia pedig támogatni fogja Franciaországot.⁷²¹

Szeptember 26-án késő délután Wilsont és a kíséretében lévő Sir Nevile Hendersont és Sir Ivone Kirkpatrick nagykövetségi első titkárt Hitler a Birodalmi Kancellárián lévő dolgozószobájában fogadta. Azon az estén éppen kegyetlen támadást készült intézni Csehszlovákia ellen a Sportpalastban tervezett nagygyűlésen. Wilson nem jó pillanatot választott, ha azt akarta, hogy a német diktátor alaposan átgondolja a Chamberlaintől kapott levelet. Hitler láthatóan felajzott idegállapotban hallgatta a levél fordítását, melyben arról tájékoztatták, hogy a csehek visszautasítják a Godesbergben támasztott feltételeket. Időközben elfogyott a türelme, dühösen talpra ugrott és elordította magát: „Semmi értelme a további tárgyalásoknak!” Ezzel a találkozó befejezésének jelzéseként elindult az ajtó felé, hogy vendégeivel együtt elhagyja a szobát. Végül aztán sikerült valahogy összeszednie magát, visszaült a székébe, s megvárta, míg a levél hátralévő részének fordítása be nem fejeződik. Ennek megtörténte után újabb szenvedélyes dühkitörés következett. A tolmács, Paul Schmidt később elmondta, hogy még soha nem látta Hitlert ennyire indulatosnak. Wilson minden, a kérdés racionális megtárgyalására irányuló kísérlete, és a német katonai akcióval kapcsolatos hűvös figyelmeztetése csak tovább tüzelte Hitler haragját. „Ha Franciaország és Anglia támadni akar”, hisztériázott, „akkor csak támadjon. Egyáltalán nem érdekel (Mir ist das vollständig geichgültig).” A cseheknek szeptember 28-án, szerdán 2 óráig adott haladékot arra, hogy elfogadják a godesbergi emlékeztetőben foglalt feltételeket, és október 1-jére lehetővé tegyék a Szudétaföld német megszállását. Ha ez nem történik meg, akkor Németország erővel szerzi meg a területet. Javasolta Wilsonnak, hogy este vegyen részt ő is a Sportpalastban tartandó nagygyűlésen, mert akkor legalább ő is megérez valamit a Németországban uralkodó hangulatból.⁷²²

A világ figyelmének középpontjában akkor Hitlernek a Sportpalastban összegyűlt mintegy 20 000 fős, feszülten várakozó tömeghez intézett szavai álltak.⁷²³ A közvetlenül a német kancellár fölötti erkélyen helyet foglaló William Shirer amerikai újságíró megállapította, hogy „Hitlert még soha nem látta ennyire felbőszült állapotban”.⁷²⁴ A Göbbels megítélése szerint „pszichológiai műremeknek” minősülő beszéde tökéletesen ráhangolódott a párt hűséges tagjainak csehek ellen felkorbácsolt indulataira.⁷²⁵ Hamarosan teljesen belelendült szónoklatába, és véget nem érő tirádákat, kirohanásokat intézett Beneš és a csehszlovák állam ellen. Benešnek feltett szándéka, hangoztatta, hogy lassan megsemmisíti a németséget (das Deutschtum langsam auszurotten).⁷²⁶ A Chamberlainnek átadott emlékeztetőről és a cseheknek tett „ajánlatról” beszélve közölte, hogy Beneš hajthatatlanságával szembeni türelme végéhez érkezett.⁷²⁷ Cinikusan még Chamberlaint is dicsérte a béke érdekében tett erőfeszítéseiért. Biztosítja a brit miniszterelnököt, folytatta, hogy a „szudétakérdés” megoldódása után nem lesznek területi követelései Európában.⁷²⁸ Arra is garanciát vállal, hangoztatta, hogy nem fűződik semmi további érdeke a cseh államhoz. „Egyáltalán nem akarunk cseheket”, jelentette ki.⁷²⁹ A háború és béke kérdése Benešen múlik: „Vagy elfogadja ezt az ajánlatot, és végre szabadságot ad a németeknek, vagy mi ragadjuk magunkhoz a szabadságot”, fenyegetőzött. Első katonaként ezúttal az 1918-astól merőben különböző, egységes népet fog harcba vezetni. „Elszántuk magunkat. Herr Beneš választás előtt áll”, fejezte be szónoklatát.

A szónoklatot eddig is szinte minden mondat után fanatikus tapsorkánnal félbeszakító hatalmas tömeg ezután ordítozni, éljenezni kezdett, s percekig skandálta: „Führer parancsolj, mi követünk! (Führer befiehl, wir folgen!)” A beszéd végére Hitler szinte az orgazmus határát súroló őrjöngésbe hergelte magát. A nagygyűlést bezáró Göbbels minden német hűségét kérte iránta, s amikor kijelentette, hogy „1918 novembere még egyszer nem ismétlődik meg”, akkor Hitler, Shirer beszámolója szerint „vad, szenvedélyes pillantást vetett rá… talpra ugrott, szemeiben fanatikus tűz égett… felemelte jobb kezét, majd hatalmas lendülettel az asztalra csapva ordította… »Igen!«, aztán kimerülten ismét a székébe rogyott.”⁷³⁰

Hitler egyáltalán nem volt kompromisszumra kész hangulatban, amikor Sir Horace Wilson másnap reggel Chamberlain egy újabb levelével érkezett vissza a Birodalmi Kancelláriára, melyben a miniszterelnök kijelenti, hogy ha Németország tartózkodik az erő alkalmazásától, akkor garanciát vállal, hogy a csehek kivonják csapataikat a szudéta területről. Mikor Wilson azután érdeklődött, hogy milyen üzenettel térhet vissza Londonba, akkor Hitler azt válaszolta, hogy a cseheknek egy választási lehetőségük van: vagy elfogadják, vagy visszautasítják a német memorandumban foglaltakat. Amennyiben elutasítják, akkor – ordította, s kétszer, háromszor is megismételte: „Szétzúzom a cseheket”. A magas termetű Wilson ekkor még jobban kihúzta magát, majd lassan, de nyomatékos hangsúllyal átadta Chamberlain következő üzenetét: „Amennyiben Franciaország, szerződéses kötelezettségeit betartva, aktívan részt vesz a Németország ellen irányuló ellenséges lépésekben, akkor az Egyesült Királyság kötelességének tartja, hogy segítséget nyújtson a számára.”⁷³¹ A dühöngő Hitler ráförmedt: „Ha Franciaország és Anglia támadni akar, akkor csak támadjon. Egyáltalán nem érdekel. Minden eshetőségre fel vagyok készülve. Csak tudomásul tudom venni az álláspontjukat. Ma kedd van, és a következő hétfőn már hadiállapotban leszünk.”⁷³² A találkozó ennél a pontnál véget is ért. Schmidt visszaemlékezései szerint aznap reggel lehetetlen volt Hitlerrel normálisan tárgyalni.⁷³³

Wilson figyelmeztetése azért megragadt Hitlerben. Weizsäckerrel valamivel nyugodtabb állapotban – egy Chamberlainnek szóló levéltervezetet készíttetett, melyben azt kéri tőle, vegye rá a cseheket, hogy legyenek józanok, majd biztosította az angol miniszterelnököt, hogy semmiféle követelése se lesz Csehszlovákiával szemben azok után, hogy a szudétanémetek beolvadnak a Birodalomba.⁷³⁴

Késő délután egy gépesített hadosztály vonult át fenyegetően a Wilhelmstrassén lévő kormányépületek előtt. Hitler három órán keresztül állt az ablakánál, míg a hadosztály eldübörgött előtte.⁷³⁵ Luftwaffe-segédtisztje, Nicolaus von Below visszaemlékezései szerint ezt a színjátékot nem csupán azért rendelte el, hogy próbára tegye a berliniek harcias hangulatát, hanem azért is, hogy a külföldi diplomaták és újságírók előtt a katonai erőt és a háborús felkészültséget demonstrálja.⁷³⁶ Ha valóban ez volt a szándéka, akkor egy kicsit elszámította magát. William Shirer amerikai újságíró arról számol be, hogy a berliniek komor hangulatban fogadták a látványosságot, behúzódtak a kapualjakba, elfordították fejüket, s szinte tudomást se vettek a katonai erőfitogtatásról, s „ez volt a legdöbbenetesebb háborúellenes demonstráció, melyet valaha is láttam”.⁷³⁷ Göbbels, aki nem volt benne a szervezésben, úgy emlékezik meg az eseményről, hogy az a „lehető legmélyebb benyomást gyakorolta”.⁷³⁸ Megjegyzésével nyilvánvaló ellentmondásba keveredve ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az emberek vajmi kevés figyelmet fordítottak az eseményre.⁷³⁹ Mások elmondása szerint Hitler dühös és csalódott volt, amiért a berliniek nem a kellő lelkesedéssel fogadták a látványosságot.⁷⁴⁰ A Sportpalast gondosan összeválogatott közönségével összehasonlítva a kontraszt valóban igen feltűnőnek bizonyult. Ez egy pillanatra rálátást engedett az országban eluralkodott hangulatra is. Bármilyen érzésekkel viseltettek is a szudétanémetek iránt, csupán egy fanatizált kisebbség tartotta őket érdemesnek arra, hogy miattuk Németország háborúba keveredjen a nyugati hatalmakkal.

Bármennyire is csalódott volt Hitler, hogy a hangulat nem emlékeztetett 1914 augusztusára, elszántsága egy pillanatra se rendült meg, hogy ha a csehek nem adják be a derekukat, akkor október 1-jén megindítja ellenük a katonai akciót. Ezt még azon az estén egyértelművé tette Ribbentrop és Weizsäcker előtt.⁷⁴¹ A külügyminiszter, ha lehetséges, még Hitlernél is harciasabbnak bizonyult. Azt mondta Rudolf Schmundtnak, aki Hitler vezető katonai segédtisztjeként Hossbachot követte ezen a poszton, hogy az lenne a lehető legrosszabb, ha a csehek elfogadnák a német ultimátumot.⁷⁴² Ebben az időszakban gyakorlatilag Ribbentrop volt az egyetlen, aki háborús héjakánt volt befolyással volt Hitlerre.⁷⁴³ Mindenki más felől egyre fokozódó nyomás volt tapasztalható, hogy táncoljon vissza a szakadék széléről.

Hitler számára a „megváltoztathatatlan döntéstől” való visszatáncolás hatalmas presztízsveszteséggel lett volna egyenlő. Ezzel együtt, azok számára, akik Hitler közvetlen közelségében dolgoztak, mégis bekövetkezett az elképzelhetetlen. Másnap reggel, szeptember 28-án, a Csehszlovákiának átadott ultimátum lejárta előtt néhány órával megváltoztatta a véleményét, és engedett a tárgyalásos megoldást szorgalmazó követeléseknek. „Az ember képtelen megérteni ezt a változást. A Führer engedett, és alapvető kérdésben engedett”, jegyezte fel Helmuth Groscurth.⁷⁴⁴

A döntő jelentőségű közbelépés Mussolini részéről történt. Az egyre nyugtalanabb Göring már jó két héttel korábban puhatolózó lépéseket tett ebben az ügyben. Hendersonon keresztül Göring a britek érdeklődését is megkísérelte felkelteni egy, a meghatározó hatalmak részvételével megtartandó konferencia iránt, melyen a „szudétakérdés” tárgyalások útján történő megoldása szerepelt volna napirenden.⁷⁴⁵ Mussolini döntő fontosságú lépését megelőzően a britek és a franciák is fokozták a nyomást. Az eseményt megelőző estén Chamberlain a rádióban szintén egy háború abszurditásáról beszélt, mely „egy távoli ország számunkra teljesen ismeretlen népei között zajló vita” miatt törhet ki.⁷⁴⁶ Ezt követően válaszolt Hitler levelére, melyben hitetlenkedését hangsúlyozta, hogy „egy régi probléma megoldásának néhány napos késedelme miatt” a német kancellár kész kockáztatni egy, esetleg a civilizáció végét is jelentő világháborút.⁷⁴⁷ Levele tartalmazott egy franciákkal is egyeztetett javaslatot, mely szerint nyomást gyakorolnak a csehekre a szudéta területek átadása érdekében. Ezt a területi engedményt a britek is garantálnák, s annak lebonyolítása október 1-jén venné kezdetét. A területi rendezés részleteit egy nemzetközi határbizottság dolgozná ki. A brit miniszterelnök készségét fejezte ki, hogy Franciaország és Olaszország képviselőivel együtt a kérdés megtárgyalására hajlandó azonnal Berlinbe utazni.⁷⁴⁸ Chamberlain Mussolininak is írt egy levelet, melyben kéri, hogy értsen egyet javaslatával, „mely népeinket megmentené a háborútól”.⁷⁴⁹

A franciák is aktívak voltak. André François-Poncet-t, berlini nagykövetüket hajnali négy órakor arra utasították, hogy egy Chamberlainéhez hasonló javaslatot juttasson el Hitlerhez.⁷⁵⁰ Korán reggel előterjesztett kérését, hogy Hitlerrel találkozhasson, a még mindig háborúra éhes Ribbentrop nem támogatta.⁷⁵¹ Végül aztán Henderson szorgalmazására Göring beszélte rá Hitlert, hogy 11.15-kor fogadja a francia nagykövetet.⁷⁵² A Birodalmi Kancellária ekkor már egy nyüzsgő méhkashoz hasonlított. Segédtisztek, miniszterek, tábornokok és pártvezetők kisebb csoportokban tanácskoztak, vagy próbálták Hitlert egy rövid beszélgetés erejéig elkapni. Schmidt tolmács szerint a Birodalmi Kancellária ekkor inkább egy katonai táborra, mint egy kormány székhelyére emlékeztetett. Hitler időnként kettesben visszavonult Ribbentroppal, Göringgel vagy Keitellel, hogy ezt vagy az megbeszéljen velük. Ideje túlnyomó részét viszont most is azzal töltötte, hogy járta a termeket, s nagyhangú mini-Sportpalast beszédeket tartott azoknak, akik hajlandóak voltak meghallgatni.⁷⁵³ François-Poncet megérkezése előtt Göring és Neurath arra próbálta rábeszélni Hitlert, hogy tárgyalások útján oldja meg a problémát. Hitler távollétében Göring és Ribbentrop hevesen összeszólalkozott, s a vita során Göring háborús uszítónak bélyegezte a külügyminisztert. Ő tudja, mi a háború, ordította Göring. Ha a Führer megparancsolná, akkor ő lenne az első, aki repülőgépre száll. Ahhoz viszont ragaszkodna, hogy Ribbentrop üljön mellette.⁷⁵⁴

François-Poncet, mikor végre bejutott Hitlerhez, akkor figyelmeztette, hogy a Csehszlovákiával elkezdődő katonai konfliktust nem tudná lokalizálni, hanem ezzel egész Európát lángba borítaná. Mivel szinte minden követelésének háború nélkül is eleget tesznek, ezért értelmetlen dolog háborút kockáztatni.⁷⁵⁵ Ennél a szakaszánál a beszélgetést úgy 11.40 körül félbeszakította egy üzenet, hogy Bernardo Attolico olasz nagykövet rendkívül fontos ügyben azonnal találkozni szeretne Hitlerrel. Hitler – tolmácsa, Schmidt társaságában – azonnal kisietett a teremből. A magas, görnyedt hátú nagykövet nem vesztegette az idejét, s azonnal a tárgyra tért. Izgatottan közölte Hitlerrel: a brit kormány értésére adta Mussolininak, hogy üdvözölné, ha egy kicsit elgondolkodna a „szudétakérdésről”. Nézeteltérések csak kevés ponton merülnek fel. A Duce támogatja Németországot, folytatta a nagykövet, de „az a véleménye, hogy előnyös lenne az angol javaslat elfogadása”, és kéri a tervezett mozgósítás elhalasztását.⁷⁵⁶ Pillanatnyi szünet után Hitler azt válaszolta, hogy „Közölje a Ducéval, hogy elfogadom a javaslatát”.⁷⁵⁷ Ez nem sokkal déli tizenkét óra előtt történt. Hitlernek most már megvolt a lehetősége, hogy presztízsveszteség nélkül kihátráljon a helyzetből.⁷⁵⁸ „Nincs kiindulópontunk a háborúhoz”, kommentálta az eseményeket Göbbels. „Az ember nem indíthat világháborút megfelelő körülmények nélkül.”⁷⁵⁹

Mikor Henderson brit nagykövet 12.15-kor megérkezett Chamberlain levelével, akkor Hitler közölte vele, hogy „nagy barátja és szövetségese, Signor Mussolini” kérésére huszonnégy órával elhalasztotta a mozgósítást. A csúcsponton lévő háborús láz kezdett alábbhagyni. Henderson egyórás látogatását Attolico még egyszer megzavarta, amikor közölte Hitlerrel, hogy Mussolini elfogadta a négyhatalmi találkozó összehívására vonatkozó brit javaslatot.⁷⁶⁰ Mikor a zsúfolt és feszült képviselőház előtt a kialakult válsághelyzetről tartott beszédének vége felé tartva a drámai hírek eljutottak Chamberlainhez, a háborúról szóló bejelentést váró ház szinte felrobbant. „Mindnyájan felálltunk padjainkra, papírjainkat lengettük, s addig ordítottunk, míg be nem rekedtünk – leírhatatlan öröm és lelkesedés lett úrrá mindenkin”, jegyezte fel az egyik parlamenti képviselő. „A békét most már meg kell őrizni.”⁷⁶¹

A háborút – legalább is az adott pillanatban – sikerült elkerülni. „Az egek kezdenek némileg megkönnyebbülni”, írta Göbbels. „Valószínűleg még fennáll a lehetősége a szudétanémet területek békés úton történő megszerzésének. A nagyobb megoldások még mindig nyitva állnak, és a jövendő eseményeire felkészülve folytatjuk a fegyverkezést.”⁷⁶²

Már másnap délután Hitler, Mussolini, Chamberlain és Édouard Daladier, az apró termetű, csendes és elegáns francia miniszterelnök (aki valahogy kényelmetlenül érezte magát a feladat miatt, hogy az érintett jelenléte nélkül kihasítsanak bizonyos részeket Csehszlovákia testéből), valamint Ribbentrop, Weizsäcker, Ciano, Wilson és Alexis Leger, a francia külügyminisztérium államtitkára helyet foglalt az asztalnál a müncheni Barna Ház pártépületekből álló komplexumában újonnan megépített Führerbauban. Együttesen hozzáláttak Csehszlovákia feldarabolásához.⁷⁶³ Chamberlain, aki Angliába történt visszatérése után írt magánlevelében ezt a napot „elhúzódó rémálomnak” nevezte, Hitler „visszafogott és ésszerű” nyitóbeszéde hallatán „azonnali megkönnyebbülést” érzett.⁷⁶⁴ A négy kormányfő kezdte kifejteni a „szudétakérdéssel” kapcsolatos álláspontját. Mindnyájan – Hitlert is beleértve – az erőszakkal történő megoldás ellen foglaltak állást. A harmónia csak akkor látszott megtörni, amikor a német diktátor vad kirohanásokat intézett Beneš ellen, ami a különben visszafogott Daladier viszontválaszát provokálta ki, és amikor Chamberlain azzal bőszítette fel Hitlert, hogy makacsul kompenzációt követelt Csehszlovákia számára azokért az állami tulajdonban lévő javakért, melyek most majd német tulajdonba kerülnek. „Az idő túlságosan is értékes számomra ahhoz, hogy ilyen jelentéktelen dolgokra vesztegessem”, csattant fel dühösen Hitler. A délután közepe táján tartott rövid szünet után a tárgyalás a „szudétakérdés” rendezésére Mussolini által egy nappal korábban előterjesztett, és ekkorra már mind a négy nyelvre lefordított írásos anyagra koncentrálódott. (A szöveg vázlatát valójában Göring állította össze, majd Weizsäcker felügyelete alatt és Neurath közreműködésével – Ribbentrop bevonása nélkül – a német külügyminisztérium szakemberei öntötték formába, mielőtt azt átadták volna az olasz nagykövetnek.) Ez volt az alapja annak a megállapodásnak, mely később a hírhedt müncheni szerződés néven vált ismeretessé. A megbeszélésen részt vevők köre most már Göringgel, valamint Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia nagyköveteivel (Attolicoval, François-Poncet-vel és Hendersonnal), valamint jogi szakértőkkel, titkárokkal és adjutánsokkal is kibővült. Ez már lényegében csak a jogi technikalitások és a részletek egységbe foglalásának a kérdése volt. A munka oroszlánrésze már elvégeztetett. Estére Hitler díszvacsorára hívta meg a jelenlévőket. Chamberlain és Daladier talált valamit, amivel kimenthette magát. A piszkos munka elvégzése után már nem sok étvágyuk maradt az ünnepi vacsorához.⁷⁶⁵

A tárgyalások mindösszesen tizenhárom órán keresztül zajlottak.⁷⁶⁶ Bármily szenzációs volt a négyhatalmi csúcstalálkozó a világ szemében, a döntés valójában már szeptember 28-án déltájban megszületett, amikor Hitler, Mussolini javaslatára, beleegyezett a kérdés tárgyalásos rendezésébe.⁷⁶⁷ Végül szeptember 30-án, hajnali 2.30 tájékán, az egyezménytervezetet aláírták.⁷⁶⁸ Az egyezmény feltételei lényegében azonosak voltak az angol–francia javaslatokkal módosított godesbergi memorandumban foglaltakkal, és kiegészültek a tíz nap alatt befejezésre kerülő német megszállás különböző szakaszainak dátumaival.⁷⁶⁹ „A kis tervre vonatkozóan lényegében minden elértünk, amit csak akartunk”, jegyezte fel Göbbels. „A nagy terv végrehajtása az adott feltételek mellett jelenleg nem megoldható.”⁷⁷⁰

Másnap Göbbels még hozzátette: „Mindnyájan kötéltáncot jártunk egy szédítő szakadék fölött… Minden ajakról most egyetlen szó, a »béke« hallatszik. A világ örömünnepet ül. Németország presztízse hallatlan módon megnövekedett. Most már ismét igazi világhatalom vagyunk. Most már minden csak fegyverkezés, fegyverkezés és fegyverkezés kérdése…”⁷⁷¹ Hitler és Ribbentrop nem osztozott az általános örömben és megkönnyebbülésben. A külügyminiszter az utolsó pillanatig a háborút szorgalmazta. Úgy érezte, elvették tőle a lehetőséget, hogy megalázza a briteket, annál is inkább, mivel a München utcáin nyitott kocsival végigutazó Chamberlaint a nap hőseként, az európai béke megmentőjeként ünnepelték.⁷⁷² Hitler hangulata egyik napról a másikra megváltozott. Másnap reggelre szertefoszlott az a benyomás, hogy most a nyugati hatalmak fölött aratott győzelmét ünnepli.⁷⁷³ Sápadtnak, fáradtnak, rosszkedvűnek látszott, amikor Chamberlain meglátogatta a Prinzregentenplatzon lévő rezidenciáján, hogy átadja neki Németország és Nagy-Britannia közös nyilatkozatát, melyben a felek kifejezik azon elhatározásukat, hogy egymás ellen soha nem viselnek háborút. A magánjellegű találkozót Chamberlain javasolta még az előző napi tárgyalások szünetében. Hitler – a brit miniszterelnök megjegyzése szerint – „kapva kapott az ötleten”. Chamberlain a találkozót „nagyon baráti és kellemes megbeszélésnek” minősítette. „A végén”, folytatta „elővettem a nyilatkozatot, melyet már előkészítettem, s megkérdeztem, hogy ellátná-e kézjegyével.”⁷⁷⁴ Néhány pillanatnyi habozás után Hitler – Paul Schmidt tolmács megítélése szerint kicsit kelletlenül – aláírta a nyilatkozatot.⁷⁷⁵ Számára ez a dokumentum semmit se jelentett. Neki München se jelentett különösebb okot az ünneplésre. Úgy érezte, hogy megfosztották egy nagyobb győzelemtől, melyet – meggyőződése szerint – egy csehek ellen viselt, korlátozott méretű háború biztosított volna a számára, s valójában egész nyáron ez is állt a szándékában.⁷⁷⁶ Még egy korlátozott célt, a Szudétaföld erővel történő elfoglalását kitűző katonai akcióra se nyílott lehetősége. A nyugati hatalmak készsége, hogy Csehszlovákiát a Szudétaföld átengedésére kényszerítsék, őt magát is arra kényszerítették, hogy megelégedjen azokkal a direktívákkal, melyeket a nemzetközi tiltakozás ellenére május óta egyfolytában hirdetett. A következő év nyarán kialakult lengyel válság idején mindez még nagyobb elszántságra késztette, hogy ne hagyja magát a háborútól eltéríteni. Amikor viszont ez a következő válság bekövetkezett, akkor még biztosabb volt abban, hogy jól ismeri ellenfeleit. „Ellenségeink apró férgek”, közli majd tábornokaival 1939 augusztusában. „Münchenben volt alkalmam látni őket.”⁷⁷⁷

A Hitler közvetlen környezetéhez tartozók közül Göringnél senki sem tett többet a tárgyalásos rendezés elfogadása érdekében. Végül győzelmet aratott régi vetélytársa, a vezérhéja Ribbentrop fölött. A müncheni szerződés alapjául szolgáló tervezet lényegében Göring munkája volt. Münchenben mutatott kitűnő hangulata is tükrözte azt az örömöt, hogy végül is az ő elképzelése győzött. Ez viszont egyben Göring külpolitikai kérdésekre gyakorolt befolyásának végét is jelentette. Ez volt az első és utolsó alkalom, amikor egy olyan megoldást szorgalmazott, mely nem találkozott Hitler tetszésével. A Führer rosszallása számára is nyilvánvaló volt. Befolyása Hitlernél erőteljesen lecsökkent. Az elkövetkező hónapok során Ribbentrop mellett a külpolitikai kérdésekben teljesen háttérbe szorult. A meggyengült és nyomott hangulatban lévő Göring ekkor, 1939 elején hosszú földközi-tengeri szabadságra ment, s ezzel szabad pályát biztosított régi vetélytársa számára, s lényegében kizárta magát azokból a terjeszkedési programmal kapcsolatos döntéshozatalokból, melyek végül a lengyel válságot és háborút eredményezték.⁷⁷⁸

München után Hitler a tábornokait is megvetette.⁷⁷⁹ Terveivel szembeni ellenkezésük egész nyáron át bőszítette. Nem szükséges hozzá különösebb képzelőerő, hogy miként reagált volna arra, ha megtudja, hogy nem kisebb személyiség, mint új vezérkari főnöke, Halder tábornok is benne van egy Csehszlovákia ellen indított háború esetére tervezett államcsíny előkészületeiben.⁷⁸⁰ Hogy az embrionális állapotban lévő összeesküvésben résztvevő, rosszul összehangolt csoportok jutottak volna-e valamire, az továbbra is nyitott kérdés marad. A müncheni szerződés megkötésével az esélyeik is jóvátehetetlenül szertefoszlottak. Chamberlain hősnek kijáró fogadtatásban részesült, s a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidencia ablakából a Viktória királynő miniszterelnökétől, Benjamin Disraelitől, a hat évtizeddel korábbi berlini konferencia után tett kijelentéséből kölcsönzött szavakkal azt mondta az ujjongó tömegnek, hogy „tisztességes békével”, „korunkat szolgáló békével” tért haza.⁷⁸¹ Az általános eufóriától magát elhatároló Manchester Guardian éleslátóan említést tett az egyezmény külső következményeiről is, mely szerint országuk erőszakos feldarabolását a csehek aligha tekinthetik „tisztességes békének”; Csehszlovákia most már „támasz nélkül maradt”; „megnövekedett hatalmával Hitler ismét akkor nyomul előre, amikor csak kedve tartja”.⁷⁸² A következmények Németországon belül is mélyrehatóknak bizonyultak. A náci rezsim német ellenzéke szemében, mely abban bízott, hogy Hitler katonai kalandorságát fegyverként használhatja fel megbuktatása és megsemmisítése érdekében, Chamberlain aligha tetszeleghetett a nap hőse szerepében. „Chamberlain megmentette Hitlert”, értékelte keserűen az ellenzék a nyugati hatalmak megbékülési diplomáciáját.⁷⁸³

München után Hitler népszerűsége és presztízse is új magaslatokra hágott. Újabb diadalmenettel vonult be Berlinbe. Azt viszont ő is nagyon jól tudta, hogy ez a túláradó eufória az amiatti megkönnyebbülést tükrözi, hogy a békét sikerült megőrizni. A szudétanémetek „hazatérése” csak másodlagos jelentőségű volt. Most nem „a Birodalom első katonájaként”, hanem az általa nem óhajtott béke megmentőjeként ünnepelték.⁷⁸⁴ Véleménye szerint a kritikus órákban a német népből hiányzott a háború iránti lelkesedés. Nyoma sem volt az 1914-es szellemnek. A lélektani fegyverkezés még hátravolt. Néhány héttel később egy német újságírókból és szerkesztőkből álló, több száz fős, válogatott hallgatóság előtt meglepő őszinteséggel utalt saját érzéseire: „A körülmények arra kényszerítettek, hogy évtizedeken keresztül szinte kizárólag a békéről beszéljek. Teljesen természetes, hogy egy ilyen… békepropagandának is van árnyoldala. Számos ember gondolkodásában ez nagyon könnyen olyan vélemény kialakulásához vezet, hogy a jelen rendszer azonos azzal az eltökélt szándékkal és akarattal, hogy minden körülmények között megőrzi a békét. Ez nem csupán a rendszer szándékainak helytelen értelmezéséhez, hanem mindenekelőtt egy olyan német nemzethez is vezet, melyet ahelyett, hogy felkészülne az eseményekre, olyan szellem tölt el, mint a defetizmus, mely hosszú távon semmissé teszi, mert semmissé kell tennie a jelenlegi rendszer eredményeit.” Ezért van szükség a német nép pszichológiájának átalakítására, mert be kell láttatni, hogy néhány dolgot csak erővel lehet elérni, és bizonyos külpolitikai kérdéseket úgy kell tálalni, hogy „a nép belső hangja lassan maga is az erő alkalmazásáért kiáltson”.⁷⁸⁵

A beszéd nagyon sokat elárult. Meg kell teremteni a háború tömegtámogatottságát, mivel a háború és a terjeszkedés elválaszthatatlanul összefonódik a rezsim fennmaradásával. A sikerek, a véget nem érő győzelmek nélkülözhetetlenek a rendszer, valamint Hitler saját, a rezsim tartópilléréül szolgáló népszerűsége és presztízse számára. Németország és a nemzetiszocialista rezsim csakis – a háború nélkül elképzelhetetlen – terjeszkedés eredményeként maradhat életben. Ez volt Hitler gondolatmenete. A terjeszkedés hazárdjátéka elkerülhetetlenné vált. Ez többé már nem személyes választás kérdése volt.

München öröksége végzetesen meggyengítette azokat, akik még mindig visszafoghatták volna Hitlert. Cselekvési szabadsága előtt minden potenciális külső és belső korlát megszűnt. Háborús törekvései változatlanok maradtak. Már el is szánta magát, hogy a következő alkalommal ebben nem akadályozhatják meg azok a diplomáciai manőverek, melyeket az utolsó pillanatban azok a nyugati hatalmak vetettek be vele szemben, melyek gyengeségéről Münchenben saját tapasztalatai alapján is meggyőződött.