Június 22-én hajnalban a több mint 3 millió főt számláló német csapatok átlépték a határt, és betörtek a Szovjetunió területére. A történelem furcsa fintoraként, ahogy ezt Göbbels is kelletlenül megjegyezte, 129 évvel ezelőtt Napóleon Nagy Serege is pontosan ezen a napon indult meg Oroszország ellen.²²⁶⁹ A modern támadók 3600 harckocsit, 600 000 gépjárművet (beleértve a páncélautókat is), 7000 tüzérségi löveget és 2500 repülőgépet vonultattak fel. Nem minden szállítóeszközük volt gépesítve; a napóleoni időkre emlékeztetve még 625 000 lónak is jutott szerep. A Szovjetunió nyugati határain a becslések szerint mintegy 14–15 000 harckocsi (ebből 2000 a legmodernebb tervezésű), több mint 34 000 tüzérségi löveg és 8–9000 vadászgép támogatásával közel 3 millió szovjet katona sorakozott fel a támadókkal szemben.²²⁷⁰ A most elkezdődött és a II. világháború kimenetelét, valamint Európa sorsának fél évszázados alakulását alapvetően meghatározó titáni összecsapás méretei szinte minden képzeletet felülmúltak.

I.

A védekező szovjet hadseregek számbeli fölénye ellenére a támadás első szakaszai igazolni látszottak Hitler és a vezérkar – a bolsevik ellenség rosszabb minőségére alapozott – derűlátását, és azt a feltételezett gyorsaságot, mellyel a teljes győzelmet el lehet érni. Az északon Wilhelm Ritter von Leeb, középen Fedor von Bock, délen pedig Gerd von Rundstedt tábornagyok vezette, három irányban meginduló támadás kezdetben döbbenetes előnyomulást eredményezett. Július első hetének végére Litvánia és Lettország a németek kezére került. Leeb Leningrádot célba vevő északi támadása egészen Osztrovig eljutott. A Közép hadseregcsoport még ennél is nagyobb sikereket ért el. Belorusszia nagy részét elfoglalta. Minszket bekerítették. Bock előretörő hadseregei előtt már feltűnt Szmolenszk városa. Még délebben Rundstedt csapatai július közepére elfoglalták Zsitomírt és Berdicsivet.²²⁷¹

A szovjetek hatalmas – és elkerülhető – veszteségeket szenvedtek. A német harckocsik már szovjet földön robogtak, amikor Sztálin még mindig azt gondolta, hogy Hitler csak blöfföl, és nem mer támadást indítani a Szovjetunió ellen, míg nem végzett Nagy-Britanniával. Sztálint részletesen tájékoztatták a német katonai készülődésről és a támadás egyre fokozódó veszélyéről. Számított bizonyos német területi követelésekre, de biztos volt abban, hogy – szükség esetén – tárgyalásokkal legalább 1941-ben elejét tudja venni a támadásnak. Egy év alatt a Szovjetunió is jobban fel tud majd készülni a háborúra. Bár két vezető szovjet hadvezér, Szemjon Tyimosenko marsall és Georgij Zsukov tábornok már május 15-én előterjesztette egy Németország elleni megelőző csapás terveit, Sztálin azonnal lesöpörte az asztalról az elgondolást, mert attól tartott, hogy ezzel kiprovokálja azt a támadást, amit éppen elkerülni szeretett volna. Németország megszállására nem készültek tervek. A Birodalom ellen küszöbön álló szovjet invázió miatti preventív háború a náci propaganda kitalációja volt.²²⁷² Sztálin annyira biztos volt saját helyzetértékelésében, hogy figyelembe se vette a közvetlen veszélyre figyelmeztető, alkalmanként még a támadás napját is pontosan előrejelző, megalapozott hírszerzői jelentéseket.²²⁷³ A támadás bekövetkeztekor Sztálin napokra szinte a mentális összeroppanás és a mély depresszió állapotába került. Heves indulatkitörések közepette első teendője az volt, hogy sértegetések özönét zúdította katonai vezetőire, és több magasabb parancsnokot le is váltott.²²⁷⁴

Sztálin ügyetlen beavatkozásai és katonai hozzá nem értése a tábornokok félelmével, szervilizmusával és a rugalmatlan szovjet katonai koncepció jelentette korátokkal párosulva kizárta a szükséges óvintézkedések megtételét, a védelemre történő berendezkedést és utóvédharcok folytatását. Ehelyett egész hadseregek maradtak védtelenül, és estek áldozatul a gyorsan előnyomuló páncéloshadseregek átkaroló hadmozdulatainak.²²⁷⁵ A hatalmas bekerítések sorozatával a Vörös Hadsereg élőerőben és felszerelésben megrendítő veszteségeket szenvedett. Az ősz beálltával már 3 millió katona vánszorgott hosszú, gyászos menetoszlopokban a német fogság felé. Fogva tartóik nagy részüket borzalmas és embertelen bánásmódban részesítették; közülük nagyon sokan nem tértek vissza.²²⁷⁶ Ekkor már nagyjából ennyi volt a halottak és sebesültek száma is.²²⁷⁷ A konfliktus első pillanattól kezdve barbár jellegét, mint ahogy láthattuk, a „megsemmisítő háborúra” vonatkozó, március óta formálódó német tervek határozták meg. A szovjet hadifoglyokat nem kezelték katonás bajtársiassággal, a genfi egyezményt nem tekintették mérvadónak, a – meglehetős szélesen értelmezett – politikai komisszárokat azonnal agyonlőtték, a polgári lakosságot a legkegyetlenebb megtorlásoknak vetették alá.²²⁷⁸ Az erőszakos cselekmények nem korlátozódtak csupán a Wehrmacht akcióira. A szovjet oldalon a támadás okozta megrázkódtatásból kicsit magához térő Sztálin bejelentette, hogy a konfliktus nem közönséges háború, hanem a támadók elleni Nagy Honvédő Háború. Ezért a „könyörtelen harc” megszervezéséhez, jelentette ki, partizáncsoportokat kell szervezni.²²⁷⁹ A fogságtól való kölcsönös félelem gyorsan és közvetlenül a barbarizmus spirális fokozódásához vezetett a keleti fronton. A barbarizálódást magát viszont elsősorban nem ez váltotta ki. Fő mozgatórugója a „zsidó bolsevizmus” gyökeres kiirtását szorgalmazó náci ideológiai indíttatás volt. Sokatmondó volt Hitler Sztálin beszédével kapcsolatban, szűk körben tett megjegyzése is. A partizánháború meghirdetésének, mondta, az az előnye, hogy lehetővé teszi mindazok megsemmisítését, akik útban vannak.²²⁸⁰ A „partizán” megnevezés biztonsági rendőrség által történő széles körű értelmezése biztosította, hogy a zsidók különösen nagy számban szerepeltek az egyre nagyobb méreteket öltő likvidálásokban.

A Berlinbe érkező jelentések már a támadás első napján 1000 repülőgép elpusztításáról és Breszt-Litovszk elfoglalásáról számoltak be. „Hamarosan véget vetünk az egésznek”, jegyezte fel Göbbels a naplójába. Aztán azonnal hozzátette: „Véget kell vetnünk. A lakosság körében valahogy nyomott a hangulat. Az emberek békét akarnak… Minden új hadszíntér aggodalmat és nyugtalanságot kelt.”²²⁸¹

A század legkegyetlenebb, négy év alatt a közép- és kelet-európai családokra elképzelhetetlenül súlyos gyászt zúdító, és az emberiség történelmében eddig soha nem látott pusztítást eredményező összecsapásának értelmi szerzője június 23-án déltájban hagyta el Berlint. Kíséretével az előző év őszén számára kiválasztott kelet-poroszországi, Rastenburg melletti új főhadiszállására tartott.²²⁸² Az előző hadjáratokhoz hasonlóan abból az elképzelésből indult ki, hogy három hétig fog ott tartózkodni, majd bejárja az újonnan meghódított területeket, aztán visszatér Berlinbe. Ez volt az egyik dolog, melyben elszámította magát. Az elkövetkező három és fél évben főként a Rastenburg melletti Farkasverem (Wolfsschanze) jelentette számára az otthont. Megtört emberként indult innen vissza egy megtört országba.

A Farkasverem – egy újabb szójáték Hitlernek még a 20-as évekből származó kedvenc becenevével, amikor nagy előszeretettel hívatta magát Wolfnak²²⁸³ (ami állítólag az Adolfra utalt, és az erőt jelképezte) – az örök félhomályba burkolózó mazuri erdők mélyén, egy kisvárostól, Rastenburgtól nyolc kilométernyire rejtőzött.²²⁸⁴ Hitler és kísérete június 23-án este érkezett meg a helyszínre. A környezet nem volt túlzottan barátságos. Központjában a tél folyamán épített tíz álcázott, néhol a légitámadások elleni védelem céljából két méter vastag betonnal borított bunker kapott helyet. Hitler bunkere a komplexum északi végén volt. Minden ablaka északra nyílott, hogy elkerülje a közvetlen napfényt. Hitler és Keitel bunkerében katonai tanácskozások megrendezésére is alkalmas méretű helyiségek is voltak, az ebédlő céljaira szolgáló barakképületben pedig egyszerre húsz ember is elfért. Egy másik, nem messze lévő, Főhadiszállás 2. körzetnek nevezett, szögesdróttal körülvett, az útról alig látható komplexumban a Wehrmacht Warlimont parancsnoksága alatt álló hadműveleti törzse rendezkedett be. A hadsereg főhadiszállása, ahol Brauchitsch és Halder is tartózkodott, néhány kilométernyire északkeleten helyezkedett el. Göring – akit Hitler június 29-én halála esetére utódjául jelölt ki – és a Luftwaffe törzse különvonatokban ütötte fel a tanyáját.²²⁸⁵

Hitler 1. számú biztonsági körzetnek nevezett tartózkodási helye a Führer főhadiszállásán hamar felvette napi ritmusát. A nap központi eseménye a Keitel és Jodl bunkerében minden nap délben megtartott helyzetértékelő megbeszélés volt. Ez általában két órát tartott. Brauchitsch, Halder és Adolf Heusinger ezredes, a szárazföldi hadsereg hadműveleti osztályának vezetője hetente egyszer vagy kétszer vett részt ezeken a megbeszéléseken. A tájékoztatót hosszan elnyúló, általában pontosan 2 órakor kezdődő ebéd követte. Hitler továbbra is tartotta magát a szigorúan vegetáriánus étrendhez. A nem katonai jellegű találkozókat általában délutánra szervezték. Öt óra tájban behívta titkárnőit egy kávéra. Külön dicséretet kapott, aki a legtöbb süteményt tudta elfogyasztani. Jodl este hat órakor tartotta meg második katonai tájékoztatóját. A gyakran két órán át elhúzódó vacsorák fél nyolckor kezdődtek. A megszokott napirend utolsó pontja volt, amikor a titkárnők, segédtisztek és vendégek összegyűltek egy teára, hogy társaságot biztosítsanak Hitler késő éjszakába nyúló monológjaihoz.²²⁸⁶ Aki csak tehette, napközben lopva szundított egy keveset, hogy a hajnali órákban is nyitva tudja tartani a szemét.²²⁸⁷ Néha már nappali világosság volt, amikor az éjszakai beszélgetés véget ért.²²⁸⁸

Étkezések alkalmával Hitler mindig a megszokott helyén ült, mellette két oldalt Dietrich sajtófőnök és Jodl foglalt helyet, Keitel, Bormann és Bodenschatz szemben ült velük. A társaság többi tagja tábornokokból, törzstisztekből, segédtisztekből, Hitler orvosaiból és a Führer főhadiszállására látogató vendégekből tevődött össze.²²⁸⁹ Az első napokban a légkör jó, túlzott formalitásoktól mentes és általában derülátó volt.²²⁹⁰ A Führer főhadiszállásán a hangulat még nem jutott el odáig, amit Jodl később „egy kolostor és egy koncentrációs tábor közötti” kedélyállapotként jellemzett.²²⁹¹

Hitler két titkárnője, Christa Schroetter és Gerda Daranowski szintén elkísérte főnökét tábori főhadiszállására. Christa Schroeder egy héttel megérkezése után egyik barátjának beszámolt az ottani életről. Szálláshelyük nagyon egyszerű volt. Bunkerük alvó részlege nem volt nagyobb egy vasúti kocsi fülkéjénél. Egy hozzá csatlakozó WC, egy rádió, egy tükör volt benne, semmi más. Voltak zuhanyozók is, de az első hetekben nem működött a melegvíz-szolgáltatás. Semmi teendőjük nem volt. Napjaik túlnyomó részét az alvás, evés, ivás és csevegés töltötte ki. A Führer főhadiszállásának különben teljes egészében férfiakból álló társasága hamarosan panaszkodni is kezdett, hogy Hitler két tétlenségre kárhozatott titkárnőjének jelenléte egy katonai létesítményben teljesen felesleges.²²⁹² A titkárnők energiájának túlnyomó része az állandó istenverésnek számító szúnyogfelhők hessegetésében merült ki. Hitler is panaszkodott, hogy tanácsadói „a legposványosabb, szúnyogokkal leginkább fertőzött és legbarátságtalanabb klímájú” helyet választották ki számára, s azzal tréfálkozott, hogy majd a Luftwaffét küldi el szúnyogvadászatra.²²⁹³ A Főnöknek, ahogy a társasága ebben az időben nevezte, az oroszországi hadjárat kezdetén általában jó volt a hangulata. Néha még évődött is titkárnőivel. Amikor Christa Schroeder egyik este a sötétbe kilépve nem találta elemlámpáját, Hitler megjegyezte, nem hinné, hogy ő lopta volna el. „Én országtolvaj (Ländledieb) és nem lámpatolvaj (Lämpledieb) vagyok, jegyezte meg tréfálkozva.”²²⁹⁴

Hogy Hitler titkárnői számára a Führer főhadiszállásán zajló élet milyen gyorsan egysíkúvá és unalmassá vált, azt Christa Schroeder egyik barátjának címzett, augusztus végén írt levele is mutatja: „Bárhol is vagyunk, akár Berlinben, akár a Hegyen (a Berghofban), akár utazás közben állandóan el vagyunk vágva a világtól. Mindig ugyanazokból az emberekből álló szűk kör, mindig ugyanaz a megszokott rutin a kerítésen belül.” Ez azzal a veszéllyel is jár, folytatta, hogy „az ember elveszti kapcsolatát a valós világgal”. A Farkasverem lakóinak csoportját csak a Főnök körül forgó közös élet tartja össze, írta. Ha Hitler távol lenne, akkor a dolgok azonnal darabokra hullanának.²²⁹⁵

Mint Berlinben és a Berghofban, az étkezések alatt Hitler kedvenc témáiról elejtett szavak könnyen egyórás monológot is eredményezhettek.²²⁹⁶ Ezekben az első napokban általában a Szovjetunió falra erősített, hatalmas térképével szemben foglalt helyet. A legkisebb dolog is képes volt egy újabb szóáradatot eredményezni az Európát fenyegető bolsevizmusról, és arról, hogy ha még egy évet vár, akkor már túl késő lett volna. Egy alkalommal titkárnői hallották, hogy az Európa nagy térképe előtt álló Hitler az orosz fővárosra mutatva kijelentette: „Négy hét múlva Moszkvában vagyok. Moszkva a földdel lesz egyenlő.”²²⁹⁷ Minden kedvezőbben alakul, mint azt remélni mertük, jegyezte meg. Szerencse, hogy az oroszok a határok mentén vonták össze csapataikat, és nem kényszerítették be a német hadseregeket az ország belsejébe, mert akkor megnehezítették volna az utánpótlást is.²²⁹⁸ A bolsevik fegyveres erők kétharmada, a harckocsik és a repülőgépek öthatoda megsemmisült, vagy komolyan megrongálódott, közölte Göbbelsszel, amikor a propagandaminiszter július 8-án először tett látogatást a Führer főhadiszállásán.²²⁹⁹ A katonai helyzet Wehrmacht-tanácsadóival folytatott részletes elemzése után, Göbbels feljegyzése szerint, a Führernek az volt a véleménye, hogy „Keleten a háború már nagyjából megnyertnek tekinthető”.²³⁰⁰ A Kremllel szó se lehet semmiféle béketárgyalásról. (Alig egy hónap elteltével erről már más volt a véleménye.) A bolsevizmus el lesz törölve, Oroszország alkotóelemeire hullik, és meg lesz fosztva intellektuális, politikai és gazdasági központjától. Japán heteken belül keletről indít támadást a Szovjetunió ellen. „Az alvajáró biztonságával” előre látja Anglia bukását. Hogy elfogad-e egyáltalán valami kompromisszumos békeajánlatot Londontól, azt még nem tudja megmondani.²³⁰¹ Más alkalmakkor Hitler még ebben a kezdeti szakaszban sem volt ennyire túlzottan magabiztos, és bizonytalanságot árult el a Szovjetunióval kapcsolatban, melyről saját elmondása szerint is nagyon keveset tudott.²³⁰²

Hírek érkeztek 3500 szovjet repülőgép és 1000 harckocsi megsemmisüléséről. Más hírek is érkeztek viszont, a megadás esetén a legrosszabbra számító szovjet katonák fanatikus küzdelméről. Július 14-én Hitler azt mondta Oshima japán nagykövetnek, hogy „ellenségeink nem emberi lények, hanem vadállatok”.²³⁰³ Minden bizonnyal a Főnököt és a Führer főhadiszállásán uralkodó hangulatot visszhangozta Christa Schroeder is, amikor barátjához írt levelében megjegyezte, hogy „a korábbi tapasztalatokból kiindulva el lehet mondani, hogy ez a harc vadállatok ellen folyik”.²³⁰⁴

A hadjárat első napjaiban Hitler nem engedélyezte semmiféle Wehrmacht-közlemény kiadását.²³⁰⁵ Június 29-e vasárnap viszont, ahogy Göbbels megjegyezte, „a különleges közlemények napja” volt. Összesen tizenkettő volt belőlük s mindegyiket a Liszt Magyar rapszódiájának alapján komponált „Orosz harsona” vezette be, amikor azokat aznap délelőtt 11 órakor felolvasták a rádióban.²³⁰⁶ A légifölényt sikerült kivívni, adta hírül a közlemény. Grodnó, Breszt-Litovszk, Vilnius, Kownó és Dünaburg német kezekbe került. Két szovjet hadsereget Bialystok körzetében bekerítettek. Minszket elfoglalták. Az oroszok a bejelentés szerint 2233 harckocsit és 4107 repülőgépet vesztettek. Hatalmas mennyiségű hadianyagot sikerült zsákmányolni. Az orosz katonákat tömegesen ejtették foglyul. A hírek fogadtatása a német lakosság részéről korántsem volt olyan lelkes, mint amilyenre számítottak. Az emberek gyorsan belefáradtak az egymást követő különleges közleményekbe, és kétkedve fogadták a propagandát. Örömujjongás helyett tompultság vett rajtuk erőt. Göbbels dühöngött az OKW „tálalása” miatt, és fogadkozott, hogy ez többé nem ismétlődhet meg.²³⁰⁷

A Szovjetunió megtámadását, melyhez – mint ahogy láthattuk – az előző hadjáratoktól eltérően nem volt szükség a közvélemény előzetes manipulálására, preventív háborúként állították be a német közvélemény előtt. A Führer magára vállalta, hangoztatta Göbbels sajtó számára kiadott direktívája, hogy az utolsó pillanatban megszünteti a Birodalmat és az egész nyugati kultúrát a „zsidó bolsevizmus” árulása miatt fenyegető veszélyt. A bolsevikek úgy tervezték, hogy minden pillanatban lerohanhassák és elpusztíthassák Európát. Ezt csak a Führer bátor akciója akadályozta meg.²³⁰⁸ Még ennél a propagandahazugságnál is rendhagyóbb jelenségnek számít, hogy Hitler és Göbbels meg is győzte magát ennek igazáról.²³⁰⁹ Teljesen biztosak lévén ennek valótlanságában, még egymás között is végig kellett játszaniuk a színjátékot, hogy igazolni tudják a kiprovokálatlan támadásról és a Szovjetunió teljes megsemmisítéséről szóló döntést.

Június végére a Bialystok és Minszk körzetében lezajló német bekerítés – döbbenetes módon – a Vörös Hadsereg 324 000 katonájának foglyul ejtését, 3300 harckocsijának és 1800 tüzérségi lövegének megsemmisülését vagy elvesztését eredményezte. Alig több mint két héttel ezután a Szmolenszk körzetében zajló harcok vége megkettőzte ezeket a számokat.²³¹⁰ A német becslések szerint már a hadjárat második napjára sikerült 2500 repülőgépet lelőni, vagy a földön megsemmisíteni. Mikor Göring kétségbe vonta az adatok helyességét, akkor ismét ellenőrizték azokat, s kiderült, hogy azok 2–300 géppel alatta is maradtak a valós számoknak.²³¹¹ Egy hónappal a harcok kezdete után a megsemmisített repülőgépek száma elérté a 7564 darabot.²³¹² A becslések szerint július végére a 164 szovjet hadosztályból nyolcvankilencet sikerült részben vagy teljesen megsemmisíteni, a huszonkilenc harckocsihadosztályból pedig csak kilenc volt hadrafogható.²³¹³

A szovjet harci potenciál alábecslésének mértéke hamarosan sokkolóan kezdett hatni. Július elején aligha tekinthető meglepőnek a német hadvezetés érzése, mely szerint a Barbarossa a teljes győzelem felé halad, és a hadjárat az előrejelzéseknek megfelelően a tél beállta előtt befejeződik. Július 3-án Halder azokkal a szavakkal foglalta össze helyzetértékelését, melyek később is sokáig kísértették: „Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy az oroszországi hadjáratot két hét alatt megnyertük.” Mindenesetre volt azért benne annyi előrelátás, hogy beismerte: ezzel koránt sincs vége a dolognak: „Az ország hatalmas földrajzi kiterjedése, és a minden eszközzel végrehajtott szívós ellenállás még több héten keresztül erőfeszítéseket követel tőlünk.”²³¹⁴

II.

A Barbarossa első szakaszában a Wehrmacht látványos sikereinek köszönhető térnyerés következtében Hitler az európai kontinens nagyobb részét tartotta kézben, mint Napóleon óta bármelyik uralkodó. Hatalma és ereje talán ekkor jutott el a csúcsra. Ebéd közben vagy késő éjszaka környezetének elmondott monológjai során ekkor még szinte észre sem lehetett venni rajta azt az idegi fáradtságot, mely a következő hetekben a hadsereg vezetőivel egyre súlyosbodó konfliktusa és a változó hadiszerencse következtében egyre inkább megmutatkozott rajta. Összefüggéstelen, zavaros, csapongó indulatkitörései félreérthetetlen jelei voltak a korlátokat nem ismerő hatalmi megalomániának, és a szinte lélegzetelállító embertelenségnek. Ezek lettek volna az eljövendő, hatalmas keleti birodalom kormányzásának meghatározó vonásai.

„A Krím szépségei”, fantáziált 1941. július 5-én éjszaka, a németek számára autósztrádán lesznek elérhetők. Ez lesz a helyi változata az olasz vagy a francia Riviérának.²³¹⁵ A háború után minden németnek lehetőséget kell biztosítani, hogy népautójával (Volkswagen) személyesen is ellátogasson a meghódított területekre, hiszen „készen kell állniuk, hogy harcoljanak is ezekért”. Nem ismétlődhet meg a háború előtti időszaknak az a hibája, hogy a gyarmatbirodalom gondolata csak néhány kapitalista, vagy cég tulajdonára korlátozódjon. A jövőben a személyszállításban közutaknak fontosabb szerepük lesz, mint a vasutaknak. Egy országot csak közutakon közlekedve lehet igazán megismerni, állította.²³¹⁶

Feltették neki a kérdést, hogy elegendő lesz-e a hódítás határait csak az Urálig kiterjeszteni. „Kezdetben elégséges”, válaszolta. A bolsevizmust viszont meg kell semmisíteni, ezért szükség lesz arra, hogy a meghódított területekről kiindulva expedíciókat szervezzenek a bolsevizmus esetleg kialakuló új központjainak a felszámolására. Szentpétervár, ahogy Leningrádot nevezte, „összehasonlíthatatlanul szebb város Moszkvánál.”²³¹⁷ Döntése értelmében ugyanaz a sors vár rá is, mint a fővárosra. „Itt példát kell statuálni, és a városnak teljesen el kell tűnni a Föld színéről.” Blokád alá kell venni, bombázni kell, és ki kell éheztetni.²³¹⁸ Elképzelései szerint Kijevből is kevésnek kellett megmaradni. A meghódított területeken a szovjet városok megsemmisítésében látta a tartós német hatalom zálogát.²³¹⁹ Az Uraltól keletre, 300 kilométeren belül, egyetlen katonai hatalom jelenlétét se szabad eltűrni.²³²⁰ „Európa és Ázsia közt”, állapította meg, „nem az Urál jelenti a határt, hanem az a hely, ahol a germán típusú népek betelepítése befejeződik, s a szlávok világa elkezdődik. A mi feladatunk az, hogy minél inkább keletre toljuk ki a határokat, szükség esetén még az Urálon túra is.”²³²¹

Hitler véleménye szerint az orosz nép csak kemény kényszermunkára alkalmas.²³²² „A szlávok”, jelentette ki, „nyúlcsaládot alkotnak, és soha nem lépnek ki a család közösségéből, hacsak az uralkodó osztály erre nem kényszeríti őket. Számukra az egyetlen természetes és kívánatos állapot a teljes szervezetlenség.”²³²³ „Az ukránok”, mondta egy másik alkalommal, „ugyanolyan lusták, szervezetlenek és nihilista módon ázsiaiak, mint a nagyoroszok.” Velük kapcsolatban értelmetlen dolog bármilyen etikáról beszélni. Ők csak a korbácsot értik meg. Csodálta Sztálin brutalitását. A szovjet diktátor, véleménye szerint, „egyike a valaha élt legnagyobb embereknek, akinek – igaz, a legkeményebb módszerek alkalmazásával – sikerült ebből a szláv nyúlcsaládból egy államot összekovácsolnia.”²³²⁴ A „ravasz kaukázusit” „a világtörténelem egyik rendkívüli egyéniségének” tartotta, aki alig hagyja el dolgozószobáját, de szolgalelkű bürokráciájával onnan is tud kormányozni.²³²⁵

Uralom és kizsákmányolás szempontjából Hitler eszményképe továbbra is a Brit Birodalom maradt. Saját, uralkodó fajának jövendő szerepével kapcsolatban az angolok indiai uralma jelentette a példát. Számos alkalommal csodálatát fejezte ki, hogy egy olyan kis ország, mint Nagy-Britannia, képes volt egy ekkora gyarmatbirodalmat megteremteni. A britek indiai uralmát különösen jó példának tartotta arra, hogy mit érhet el Németország Oroszországban. A keleti területek ellenőrzés alatt tartására, becslése szerint, negyedmillió ember elégséges. Ennyi emberrel a britek 400 millió indiai felett uralkodnak. Oroszországot mindig is a németek fogják irányítani. Gondoskodni kell arról, hogy a tömegek csak annyi képzést kapjanak, hogy az útjelző táblákat el tudják olvasni, de azért – pontosan a német érdekek védelmében – elviselhető életszínvonalat kell számukra biztosítani.²³²⁶ Ukrajna déli körzeteibe, főképpen a Krímbe német parasztkatonákat kell betelepíteni. Számára egyáltalán nem okoz gondot a jelenleg ott élő lakosság deportálása egy más körzetbe, hogy helyet biztosítson a telepeseknek. Egy késői feudális típusú település képe rajzolódott ki előtte: egy másfél-két millió főt számláló készenléti hadsereget kell kialakítani, melyből évente 30–40 000 fő teljesít szolgálatot a tizenkét éves katonaidő leteltéig. Ha parasztfiatalokról van szó, akkor azok tizenkét évig tartó katonai szolgálatuk fejében kapnak a Birodalomtól egy teljesen felszerelt gazdaságot. Fegyvereket is kell biztosítani a számukra. Egyedüli feltétel, hogy ezeknek a fiataloknak falusi, nem pedig városi lányokat kell feleségül venniük.²³²⁷ A német parasztok nagyszerű településeken fognak élni, melyeket kitűnő utak kötnek majd össze a közeli városokkal. Ezentúl egy teljesen „más világ” létezik majd a német uralom alatt élő oroszok számára. „Ha lázongani kezdenének, akkor csak néhány bombát kell ledobni a városaikra, és akkor már vége is az egésznek.”²³²⁸ Tíz év elteltével jósolta, kialakul egy német elit, melyre új feladatok esetén számítani lehet. „Egy új típusú ember jelenik meg, igazi úr típus, akit nyugaton természetesen nem lehet használni: a maguk nemében ezek alkirályok lesznek.”²³²⁹ A német hivatalnokok pazar épületekben, a kormányzók palotákban fognak élni.²³³⁰

Augusztus 8-tól 11-ig, három egymást követő éjszakán elmélkedett India német megfelelőjének a jövőjéről. India az angolok büszkesége. A hatalmas térségek rákényszerítik őket arra, hogy néhány emberrel milliók fölött uralkodjanak. „Amit India jelentett Anglia számára, azt jelentik számunkra a keleti területek”, jelentette ki.²³³¹

Hitler szemében India jelentette a Brit Birodalom szívét, mely nem csupán a hatalmat, hanem a gazdagságot is biztosította Nagy-Britannia számára. A keleti német birodalomról szövögetett álmai középpontjában mindig is a könyörtelen gazdasági kizsákmányolás állt. Most úgy tűnt, hogy ez az álom hamarosan valósággá válik. „Ukrajna és a Volga medencéje Európa éléskamrája lesz”, jósolgatta. „Vasérccel is el fogjuk látni Európát. Ha Svédország a jövőben nem lesz hajlandó szállítani, rendben van, akkor majd behozzuk keletről.²³³² Termékeiért – olcsó fogyasztási cikkekért – a belga ipar gabonát kap ezekről a területekről. Türingiából és a Harz-hegységből például ide lehet telepíteni a szegény munkáscsaládokat, és nagy földterületeket (grosse Räume) lehet számukra biztosítani.”²³³³ „Európában mindenkinek tudunk gabonát szállítani, aki csak igényli”, folytatta egy hónappal később. „A Krímben citrusféléket termesztünk, gumiültetvényeket (40 000 hektár elég is ahhoz, hogy önellátóak legyünk) és gyapotültetvényeket hozunk létre. A Pripjaty mocsarai a szükséges nádat biztosítják. Az ukránoknak fejkendőket, ékszerként üveggyöngyöket és minden olyasmit szállítunk, amit a gyarmati népek kedvelnek. Nekünk, németeknek – és ez a legfontosabb – olyan zárt közösségeket kell kialakítanunk, mint egy erődítmény. A legutolsó lovászfiúnak is magasabb rendűnek kell lenni a helyieknél…”²³³⁴

Hitler szerint a biztonság alapja az önellátás. A keleti területek meghódítása, mint ahogy ezt az 1920-as évek közepén számos alkalommal megismételte, megadja Németország számára ezt a biztonságot. „A világhegemóniáért folytatott küzdelem az orosz térségek elfoglalásával fog eldőlni Európa javára”, jelentette ki kísérete előtt szeptember közepén. „Ez Európát a világ legbiztonságosabb helyévé teszi mindenféle blokáddal szemben.”²³³⁵ Néhány nappal később ismét visszatért ehhez a témához: „A felismeréssel együtt, hogy a háborúhoz nyersanyagokra van szükség, mindent megtettem annak érdekében, hogy e tekintetben függetlenné váljunk. Vas, szén, olaj, gabona, élőállat és fa – ezekkel mind rendelkeznünk kell… Most csak azt mondhatom: Európa önellátó mindaddig, amíg megakadályozzuk, hogy egy létező mamutállam felhasználhassa az európai civilizációt Ázsia ellenünk történő mozgósítására.” Összehasonlítást végzett – mint ahogy ezt sok évvel korábban is számos alkalommal megtette – az önellátás és a nemzetközi piacgazdaság között, és felsorolta azokat a hibákat, melyeket megítélése szerint Nagy-Britannia és Amerika vétett, amikor függő helyzetbe került a tengerentúli piacoktól, lehetővé tette a magas illetékeknek és termelési költségeknek megfelelő, éles konkurenciát és a munkanélküliséget. Nagy-Britannia India iparosításával követte el azt a hibát, melynek következtében Angliában megnőtt a munkanélküliség, és elszegényedett a munkásosztály. Németország nem kötődött az exporthoz, és ez egyben azt is jelentette, hogy az egyetlen ország volt, ahol nem volt munkanélküliség. „Az ország, melyet most megnyitunk magunk előtt, számunkra csak nyersanyagforrást és piacot, nem pedig ipari termelési területet jelent… A továbbiakban nem lesz szükségünk arra, hogy aktív piacok után nézzünk (aufnahmefähigen) a Távol-Keleten. Itt a mi piacunk. Egyszerűen csak biztosítani kell a magunk számára. Szállítunk ide textíliát, főzőedényeket, és minden olyan egyszerű árucikket, mely hozzátartozik az életszükségletekhez. Soha nem tudunk semmiből eleget gyártani ahhoz, hogy azt itt el ne lehetne adni. Hatalmas lehetőségeket látok ebben egy erős Birodalom, egy igazi világhatalom megteremtésére… Az elkövetkező néhány száz évre annyi tennivalónk lesz, mint senki másnak.”²³³⁶

Hitler nyersen őszinte volt, amikor a területfoglalást igazolta; az erőnek igaza van. Egy életterétől megfosztott, kulturálisan magasabb rendű népnek nincs szüksége további igazolásra.²³³⁷ Ez számára, mint mindig, a „természet törvénye” volt. „Ha én most bajt okozok az oroszoknak, akkor ennek az az oka, hogy különben ők okoznának kárt nekem”, jelentette ki. Ismét a jóisten az, aki így elrendezte. Hirtelen egy rakás embert teremtett a földre, s mindegyiknek gondoskodni kell saját magáról és a saját boldogulásáról. Egy ember mindig elvesz valamit a másiktól, és a végén az ember csak azt mondhatja, hogy győz az erősebb. Végtére is ez a dolgok legésszerűbb rendje.”²³³⁸

Keleten soha nem lesz vége a harcnak, ez a német győzelem utáni időkre is világossá vált. Hitler egy Urál mentén húzódó, Ázsia „veszélyes emberi tartalékai” hirtelen támadása ellen védelmet biztosító Keleti Fal megépítéséről beszélt. Ez nem a hagyományos erődök formájában fog megvalósulni, hanem az új, keleti telepeseket alkotó parasztkatonákból épült élő falat fog jelenteni. „Az állandósuló határ menti harcok keleten egy kemény fajtát fognak megteremteni, mely megkímél bennünket attól, hogy visszasüllyedjünk a tisztán Európára alapuló államrendszer puhaságába.”²³³⁹ Hitler számára az emberi tevékenység lényege a háború volt. „Amit egy férfi jelent egy lány számára”, jelentette ki, „azt jelenti a számomra a háború.”²³⁴⁰ Ezekben a hetekben gyakran hivatkozott saját első világháborús élményeire, melyek minden bizonnyal a legnagyobb hatással voltak életére. A kijevi csatáról készült híradó megtekintése közben teljesen elragadta a „soha nem látott hősköltemény”. Ezután (teljes ellentmondásként) még hozzátette, hogy ez nagyon hasonlít arra, amit ő mindig világháborúnak nevezett, de eddig még senki sem tudta ezt így rögzíteni az utókor számára. „Nagyon boldog vagyok, hogy így is megtapasztalhatom a háborút”, tette még hozzá.²³⁴¹ Ha kívánhatna valamit a német nép számára, jegyezte meg egy másik alkalommal, akkor azt kívánná, hogy minden tizenöt-húsz évben legyen része egy háborúban. Ha szemére vetnék 200 000 élet elvesztését, akkor arra csak azt válaszolná, hogy a német nép létszámát 2,5 millióval megnövelte, és igazoltnak látná egytizedének elvesztését. „Az élet borzalmas (grausam). A világrajövetel, a létezés és az elmúlás mindig ölést jelent (ein Töten). Aki megszületett, annak meg is kell halnia. Ez akár betegség, akár baleset, akár háború miatt következik be, az eredmény ugyanaz marad.”²³⁴²

Hitler „új társadalmi rendről” tett megjegyzését ebben a hódítás, a könyörtelen kizsákmányolás, az erősebb joga, a faji uralom és a többé-kevésbé állandó háború jelentette vonatkozásban kell szemügyre venni, ahol az élet olcsó és feláldozható. Eszméi gyakran még mindig „tehetsége” el nem ismerése, és a jómódúakhoz, az előkelő származásúakhoz képest alacsonyabb társadalmi helyzete miatt érzett sértettségében gyökereztek. Ezért is szorgalmazta a tehetséges fiatalok ingyenes képzését, melynek költségeit az állam fedezi. A munkások is rendes évi szabadságban részesülnek, és számíthatnak arra, hogy életükben egy-két alkalommal hajókirándulást tesznek a tengereken.²³⁴³ Bírálta, hogy ezeken a kirándulóhajókon különböző osztályokat működtetnek. Helyeselte a gondolatot, hogy a hadseregben azonos étkezést biztosítsanak a tiszteknek és közkatonáknak.²³⁴⁴ Akár úgy is tűnhet, hogy Hitler pártfogolta a modern, mozgásban lévő, osztály nélküli, előjogokat megszüntető társadalom gondolatát, melyben minden egyedül az elért eredményeken alapul. Központi tétele viszont továbbra is a faj maradt, s ennek volt minden alárendelve. Ezért, mondta, keleten minden német kárpitozott ülésű első- vagy másodosztályú vasúti kocsikban, a helyi lakosságtól elkülönítve fog utazni.²³⁴⁵

Ez olyan társadalmi vízió volt, mely nyilvánvaló vonzerőt jelentett a jövőbeni uralkodó faj számos képviselője számára. A Birodalomnak egy keletről táplálkozó bőségszaruhoz hasonló képét vázolta fel. A Birodalmat a végtelen sztyeppéket, a hatalmas orosz síkságot átszelő autósztrádák kötik majd össze az újonnan meghódított területekkel. A jólétet és hatalmat a leigázott szláv tömegek fölött uralkodó felsőbbrendű emberek új nemzedéke biztosítja.

A látomás azok számára, akik Hitlert hallgatták, izgatóan modernnek tűnhetett: szakítás a hagyományos, osztály- és társadalmi helyzethez kötődő hierarchiával és egy olyan társadalom megteremtése, melyben a tehetség elnyeri jutalmát, mindenki jólétben él – minden német, és ez a lényege az egésznek. Hitler gondolatmenetében kétségkívül voltak korszerű elemek.²³⁴⁶ Nagy reményeket fűzött például a korszerű technika vívmányaihoz; maga előtt látta a gőzzel fűtött üvegházakat, melyek télen is friss zöldséggel és gyümölccsel látják el a német városokat.²³⁴⁷ Várakozással tekintett a keleti térségeket megnyitó, korszerű közlekedési eszközökre. Úgy képzelte, hogy kelet gazdagsága vasúton ömlik Németországba, de számára mégis az autó jelentette a jövő legfontosabb szállítóeszközét.²³⁴⁸ A modernség minden látszata ellenére ez a társadalmi látomás egy kezdetleges világképet idézett. A tizenkilencedik század gyarmati hódításai vonzerőt jelentettek számára. Tulajdonképpen a régi stílusú imperialista hódítás egy modernebb változatát helyezte kilátásba, amit lefordított az etnikailag vegyes kelet-európai viszonyokra, ahol Németország számára majd a szlávok jelentik a Brit Birodalomhoz tartozó India és Afrika leigázott őslakosságát.

Július közepére kulcsfontosságú lépések történtek a borzalmas látomás valóra váltása érdekében. Július 16-án a Führer főhadiszállásán Göring, Rosenberg, Lammers, Keitel és Bormann részvételével megtartott tanácskozáson Hitler meghatározta az újonnan meghódított területek közigazgatása és kihasználása gyakorlati intézkedéseinek alapelveit. Ismételten abból a szociáldarwinista meggondolásból indult ki, hogy az erősebbnek van joga a földet birtokolni. Bevezető szavain, Bormann feljegyzései szerint, végig érződött, hogy morálisan kifogásolható az, amit tesznek. „Lépéseink megindokolását a világ előtt taktikai meggondolásoknak kell vezérelni. Itt is ugyanúgy kell eljárnunk, mint Norvégia, Dánia, Hollandia és Belgium esetében. Ezeknél se közöltünk semmit szándékainkról, és a józan észre hallgatva ezután se fogunk közölni”, jegyezte fel Bormann. „Ismételten azt hangsúlyozzuk, hogy a rend és a biztonság megteremtése érdekében kénytelenek vagyunk elfoglalni a területet. A helyi lakosság érdekében biztosítjuk a nyugalmat, élelmiszert, közlekedést stb., stb. Ezért alakítjuk ki saját településeinket. Nem szabad felismerhetővé tenni, hogy a végleges betelepítés kezdődött el. Az összes szükséges intézkedést – a kivégzéseket, deportálásokat – így is, úgy is végre kell hajtanunk. Idő előtt és szükségtelenül nem akarunk ellenségeket szerezni magunknak. Egyszerűen csak cselekszünk, mintha csak végre akarnánk hajtani küldetésünket. Számunkra ugyanakkor nyilvánvalónak kell lennie, hogy soha nem hagyjuk el ezeket a területeket”, folytatódtak Hitler nyersen őszinte szavai. „Ennek megfelelően: 1. nem szabad semmi olyasmit tenni, ami gátolhatná a végleges rendezést, inkább titokban elő kell azt készíteni; 2. hangsúlyozni kell, hogy felszabadítóként érkeztünk… Alapvetően arról van szó, hogy úgy kell felszeletelni ezt a gigantikus tortát, hogy először is uralni, másodszor igazgatni, harmadszor pedig kihasználni tudjuk Az oroszok most megkapták a parancsot a partizánháború frontvonalaink mögötti megszervezésére. A partizánháborúnak is megvannak a maga előnyei: lehetőséget biztosít mindazok megsemmisítésére, akik ellenünk vannak. Alapelvnek kell tekinteni: az Uraltól nyugatra nem alakulhat ki újabb katonai hatalom még akkor se, ha ennek érdekében száz évig kell is háborúznunk.”²³⁴⁹

Ezt követően Hitler embereket nevezett ki a megszállt keleti területek legfontosabb pozícióiba. Másnap megerősítették Rosenberg kinevezését a látszólag mindenható Elfoglalt Keleti Területek Birodalmi Minisztériumának élére.²³⁵⁰ A Harmadik Birodalomban viszont semmi se volt az, aminek látszott. Rosenberg hatásköre, ezt Hitler rendelete nyilvánvalóvá tette, nem érinthette a hadseregnek, Göring négyéves terve szervezetének és az SS-nek a hatáskörét. Más szóval a nagyágyúk mind kívül estek Rosenberg hatáskörén. Ráadásul Rosenberg saját elképzelése, melyen munkatársaival már tavasz óta dolgozott, és mely szerint bizonyos nemzetiségeket meg akart nyerni – német védnökség alatt – Nagy-Oroszország ellen, meghiúsult és kudarcba fulladt Himmler maximális megtorlást igénylő és erőszakos betelepítési politikája, valamint Göring azon törekvése miatt, hogy gazdasági téren a lehető legnagyobb mértékben kiaknázza az elfoglalt területek lehetőségeit. Himmlert ekkor már csak hetek választották el attól, hogy kézbe kapja 30 millió ember húsz év alatt kedvezőtlenebb éghajlati viszonyokkal rendelkező körzetekbe történő áttelepítésének terveit. Göring 20–30 millió ember kiéheztetését irányozta elő Oroszországban, melynek tervét még a német támadás előtt a keleti területek gazdasági szervezetének mezőgazdasági részlege készítette el számára.²³⁵¹ Ők hárman – Rosenberg, Himmler és Göring – megtalálhatták a közös nevezőt Hitler bolsevizmus szétzúzására és az élettér megszerzésére irányuló törekvéseiben. Ezen a közös ponton túlmenően viszont Rosenberg – nem kevésbé könyörtelen, de gyakorlatiasabb – elképzelésének esélye se volt arra, hogy érvényesüljön egy olyan eszme ellenében, melyet – ahogy tanúi lehettünk – Hitler abszolút telhetetlenséget tükröző és megtorlást szorgalmazó eszméi is támogattak.²³⁵²

A július 16-i tanácskozáson Rosenberg véleményével ellentétben Hitler helyt adott Göring – Bormann által is támogatott – javaslatának, hogy Kelet-Poroszország még a náci mértékekkel mérve is rendkívül brutális és önfejű gauleitere, Erich Koch legyen a rendkívül fontos Ukrajna birodalmi biztosa.²³⁵³ Koch Hitlerhez hasonlóan és Rosenberggel ellentétben nem pártfogolta egy ukrán ütközőállam létrehozásának gondolatát. Véleménye a kezdet kezdetétől az volt, hogy „keménynek és brutálisnak” kell lenni. A Führer főhadiszállásán kedvencnek számított. Ott mindenki úgy vélte, hogy ő a legalkalmasabb személy arra, hogy eleget tegyen az Ukrajnában támasztott követelményeknek. Bóknak tartották, amikor „második Sztálinnak” nevezték.²³⁵⁴

A régi kelet-poroszországi birodalmát új hűbérbirtokainál továbbra is jobban kedvelő, zsarnok Kochhal ellentétben Hinrich Lose, a most már Ostlandra átkeresztelt Baltikumra kinevezett új birodalmi biztos még a saját területén állomásozó német megszálló csapatok előtt is nevetségessé tette magát a rendeletek és utasítások áradata formájában megjelenő fanatikus és gyakran kicsinyes bürokráciájával. Az SS-szel és a többi, egymással versengő szervezettel szemben azonban (érthetően) gyengének bizonyult.²³⁵⁵ A Göring és Rosenberg javaslatára Belorussziába főbiztossá kinevezett Wilhelm Kube nemcsak korruptnak és mérhetetlenül hozzá nem értőnek bizonyult, de belőle is egy gyenge, vidéki kiskirály lett, akinek utasításait még beosztottai se tartották be, s gyakran meg kellett hajolnia az SS hatalma előtt.²³⁵⁶

Keleten tehát kialakulóban volt a saját nevét meghazudtoló „új rend” felé vezető irányvonal. A rendre még csak nem is emlékeztetett semmi. Az egész inkább a náci rendszerbe és a Birodalomba szervesen beépült, a megszállt Lengyelországban már elterjedt, mindenki mindenki ellen vívott harcára emlékeztetett, mely most a Szovjetunió meghódított területein is megtalálta logikus végkifejletét.

III.

Az előretörő Wehrmacht hatalmas térnyerése ellenére július hónap meghozta azt a felismerést is, hogy a Barbarossa hadműveleti terv megbukott. Hitler – környezete előtt a Farkasveremben mutatott – minden magabiztossága ellenére ezekben a hetekben már jelentkeztek a feszültségek, és a katonai vezetésben valamint a döntéshozatalban támadt konfliktusok első jelei, melyek rányomták bélyegüket a német háborús erőfeszítésekre. Hitler kezdettől fogva beleavatkozott a taktikai kérdésekbe is. Már június 24-én aggodalmát fejezte ki Brauchitschnak, hogy a Bialystoknál végrehajtott bekerítés nem zár elég szorosan.²³⁵⁷ Másnap azt kifogásolta, hogy a Közép és a Dél hadseregcsoportok túlzottan is mélységi hadműveletekkel vannak elfoglalva. Halder nem vett tudomást kifogásairól. „A régi refrén!”, jegyezte fel naplójába. „Terveinken ez semmit sem változtat.”²³⁵⁸ Június 27-i, 29-i és 30-i, majd július 2-i és 3-i feljegyzésében Hitler újabb, csapatmozgásokkal kapcsolatos aggályoskodó kérdéseiről és beavatkozásáról számol be.²³⁵⁹ „Ismét lázban ég az egész környék”, írta Halder július 3-án a Führer főhadiszállásán uralkodó állapotokról, „mert a Führer attól tart, hogy a Dél hadseregcsoport keleti irányba előretörő ékét az északi és déli szárny felől támadás fenyegeti.” Halder beismerte, hogy taktikai értelemben ez az aggodalom nem volt teljesen alaptalan. A beavatkozást viszont nem szívelte. „A legfelsőbb szinten pontosan a végrehajtó parancsnokság iránti bizalom hiányzik”, osztotta meg gondjait naplójával, „ami pedig az egyik legfontosabb részét jelenti a parancsnoki láncolatunknak, s minderre azért kerülhet sor, mert nem értik a vezetői testület közös képzésének és neveltetésének összetartó, összehangoló erejét.”²³⁶⁰

Halder bosszankodása Hitler beavatkozása miatt érthető volt. Az elkövetett hibák és a téves helyzetértékelések felelőssége még a Barbarossa első, látszólag sikeres szakaszában is legalább annyira terhelte a hadsereg-főparancsnokság szakembereit, mint a volt első világháborús káplárt, aki most minden idők legnagyobb hadvezérének szerepében tetszelgett.

A Hitlerrel kialakult konfliktus a Barbarossa stratégiai tervének végrehajtása körül forgott, melyet az előző év decemberében, a 21. sz. direktíva rögzített. Ennek okai visszanyúlnak azokhoz a megvalósíthatósági tanulmányokhoz, melyeket a nyár folyamán a katonai stratégák készítettek. A tervezést valójában, mint már említettük, Halder már 1940. július 3-án, tehát majdnem egy hónappal korábban elindította, mint ahogy Hitler 31-én, szóban kiadta a parancsot a tavaszi keleti hadjárat előkészítésére.²³⁶¹ Ami a legfontosabb, az ezt követő megvalósíthatósági tanulmányt 1940 augusztusának elején Erich Marcks tábornok, a 18. hadsereg törzsfőnöke tette le az asztalra. A hadsereg főhadiszállásán hadgyakorlatokat is szervezett a tanulmányokban lefektetett elvek gyakorlati kipróbálására. A hadsereg főparancsnoksága ekkor – főként a Marcks-tervre alapozva – a kulcsfontosságú célként Moszkvát megjelölő tervek végrehajtását pártfogolta. Hitler saját koncepciója számos fontos kérdésben nem tért el túlzott mértékben a Wehrmacht hadműveleti törzsénél működő Bernhard Lossberg altábornagy 1940 szeptemberében elkészített, független stratégiai tanulmányától, bár Moszkva – igen fontos – kérdésében nem egyezett az álláspontjuk.²³⁶²

Hitler decemberi Barbarossa-direktívája és minden ezt követő stratégiai terv az északról mérendő csapásnak, Leningrád elfoglalásának és a Baltikum biztosításának, valamint az Ukrajna elfoglalását célul kitűző déli csapásnak a fontosságát hangsúlyozta.²³⁶³ A hadsereg vezérkara, ha nem is túlzott lelkesedéssel, de elfogadta az eredeti tervekhez képest lényeges változtatásokat. A módosított terv szerint a Közép hadseregcsoport Szmolenszkig tör előre, majd ott északnak fordul, és Leeb hadseregeivel találkozva támadást indít Leningrád ellen. A jóváhagyott Barbarossa tervben Moszkva elfoglalásáról csak Leningrád és Kronstadt eleste után lehetett szó.²³⁶⁴

Hitler már június 29-én amiatt aggodalmaskodott, hogy Bock látványos sikereket elérő Közép hadseregcsoportja túlzottan előreszaladt.²³⁶⁵ Július 4-én azt hangoztatta, hogy a hadjárat legnehezebb döntése előtt áll, azaz ragaszkodjon-e továbbra is az eredeti Barbarossa tervhez azzal a kiegészítéssel, hogy mélyen előretör a Kaukázus felé (melyhez a Közép hadseregcsoport páncéloserőinek egy része is segítséget adott volna Rundstedtnek), vagy pedig középen őrizze meg a páncéloserők koncentrációját, és törjön előre Moszkva irányába.²³⁶⁶ Július 8-án azt a döntést hozta meg, amit Halder is pártfogolt: a Közép hadseregcsoport folytassa tovább a támadást, és semmisítse meg a Moszkvától nyugatra tömegesen felsorakozott ellenséges erőket.²³⁶⁷ A megváltoztatott stratégiai elképzelés értelmében tehát a Közép hadseregcsoportnak az eredeti Barbarossától eltérően nem kellett északi irányba, Leningrád felé fordulnia.²³⁶⁸ Hitler „ideális megoldásként” elfogadta, hogy Leeb Észak hadseregcsoportja saját erőivel valósítsa meg a kitűzött célt.²³⁶⁹ Azzal viszont még mindig nem tudott megbékülni, hogy az általa „egyszerű földrajzi fogalomnak” tekintett Moszkva elfoglalása helyet kapott a prioritások között.²³⁷⁰

Az elkövetkező hetekben tovább mérgesedett a konfliktus a szárazföldi hadsereg főparancsnokságával, amiért az – a Közép hadseregcsoporttal egyetértésben – Moszkva elfoglalását tekintette elsődleges feladatnak. Hitler a módosított hadműveleti tervben továbbra is Leningrád elfoglalása mellett kardoskodott, de célul tűzte ki azt is, hogy délen még a tél beállta előtt foglalják el Harkov ipari körzetét, és törjenek be a Kaukázusba. Ugyanakkor, a „33. sz. direktíva kiegészítése”, melyet július 23-án adtak ki, azt irányozta elő, hogy a Közép hadseregcsoport egyedül, lövészhadosztályaival zúzza szét a Szmolenszk és Moszkva közötti ellenséges csoportosulásokat, és „szállja meg Moszkvát”.²³⁷¹

Július végére Halder más nótát kezdett fújni a biztos és gyors győzelemről. A hónap elején azt közölte Hitlerrel, hogy az ismert 164 szovjet hadosztályból mindössze negyvenhat maradt bevethető állapotban. Ez nyilvánvalóan a szovjet veszteségek túlértékelése volt, ugyanakkor durván alábecsülte a szovjet utánpótlási képességet is. 23-án módosította álláspontját, és kilencvenháromban jelölte meg a harcképes szovjet hadosztályok számát. Az ellenség „alapvetően meggyengült”, de semmi esetre sincs „végérvényesen megsemmisítve”, vonta le a következtetést. Ennek következtében, mivel a szovjet élőerőtartalékok kimeríthetetlennek látszottak, Halder egyre erőteljesebben érvel a Moszkva környéki hadiipari körzetek szétzúzását célul kitűző további hadműveletek mellett.²³⁷²

A szovjet védelem erőinek áttekintése után a német szárazföldi hadsereg és a Luftwaffe veszteségeit is érdemes szemügyre venni. A légierő repülőszemélyzetén kezdtek kiütközni a fáradtság jelei; gépeik karbantartása sem ment elég gyorsan. Július végére csupán 1045 repülőgép volt bevethető állapotban. A Hitler által követelt Moszkva elleni légitámadások a kevés rendelkezésre álló gép miatt nem voltak hatékonyak. A szovjet fővárost az elkövetkező hónapokban ért hetvenöt, kis számú bombázóval végrehajtott légitámadás nem jelentett még egy tűszúrást sem a szovjet hadiiparnak.²³⁷³ A gyalogságnak még nagyobb szüksége volt a pihenésre. A katonák már több mint egy hónapja meneteltek és vettek részt súlyos harcokban minden pihenő nélkül. Az eredeti hadműveleti terv húsz nap elteltével kis szünetet irányzott elő, hogy a csapatok összeszedhessék magukat. A harcoló alakulatok viszont még negyven nap után se kaptak pihenőt, s a hadjárat első szakasza még mindig nem ért véget.²³⁷⁴ A veszteségek (sebesültek, eltűntek és elesettek; tisztek és közlegények) ekkor már elérték a 213 000 főt.²³⁷⁵ Az Eduard Wagner hadtápfőnök nyújtotta, csodával határos teljesítmény ellenére a gépjármű-közlekedésre még nyáron is alkalmatlan utak hallatlan problémákat okoztak a gyorsan előretörő hadsereg üzemanyag-, lőszer- és élelmiszerellátásában. A Közép hadseregcsoportnak napi huszonöt vonatszerelvény ellátmányra volt szüksége. Annak ellenére, hogy a műszakiak naponta huszonnégy órát dolgoztak a szovjet vasútvonalak német szabványoknak megfelelő átállításán, július végétől augusztus elejéig naponta csak nyolc-tizenöt szerelvény jutott el a frontvonalakig.²³⁷⁶

Július végére már nyilvánvalóvá vált, hogy a módosított Barbarossa hadműveleti tervet abban a formában, ahogy Hitler a 33. direktíva kiegészítésében elrendelte, a tél beállta előtt nem lehet végrehajtani.²³⁷⁷ Erre a felismerésre Hitler azzal válaszolt, hogy a Közép hadseregcsoporttól páncélos támogatást követelt a Leningrád elleni támadáshoz. Moszkva várhat. Haldernek homlokegyenest más volt a véleménye. Ha Moszkva ellen indít támadást, akkor ez azt is jelenti, hogy a szovjet erők zömét a főváros védelme köti le. A város kommunikációs csomópontjaival és ipartelepeivel együtt történő elfoglalása kettészelte volna a Szovjetuniót, és még jobban megnehezítette volna a védekezést. Megítélése szerint a főváros elfoglalása egyben a szovjet rendszer bukását és a keleti hadjárat végét is jelentette volna.²³⁷⁸ Ha a Moszkva elleni támadást nem hajtják végre gyorsan és teljes erőbevetéssel, akkor az ellenség még a tél beköszönte előtt megállítja az offenzívát, és átcsoportosítja erőit. Így a Szovjetunió ellen indított háború katonai célkitűzései nem teljesülhetnek.²³⁷⁹

Hitler továbbra is makacsul ragaszkodott ahhoz az elméletéhez, hogy Harkov ipari körzeteinek és a Donyec-medencének birtokba vétele, valamint a szovjet nyersolaj-utánpótlás elvágása jobban meggyengíti az ellenállást, mint Moszkva elfoglalása.²³⁸⁰ Ezzel együtt ingadozott, nem foglalt határozottan állást. Ezen a ponton még Jodl és a Wehrmacht hadműveleti törzse is a Moszkva elleni támadást tartotta fontosnak.²³⁸¹ A Közép hadseregcsoporttal szemben és a szárnyakon felsorakozó szovjet erősítésre hivatkozva Hitler július 30-án visszavonta a 33. direktíva kiegészítését.²³⁸² Halder kitörő örömmel fogadta a hírt. „Ez a döntés megkímél minden gondolkodó katonát attól a borzalmas látomástól, mely már napok óta gyötör bennünket, mivel a Führer makacssága elkerülhetetlenné tette volna a keleti hadjárat megfeneklését.”²³⁸³ A még aznap kiadott 34. sz. direktíva viszont kevés vigaszt jelentett Halder számára. A Közép hadseregcsoportnak fel kellett készülnie a következő támadásra; a Dél hadseregcsoportnak meg kellett semmisítenie a Dnyepertől nyugatra és a Kijev körzetében lévő ellenséges erőket.²³⁸⁴ A tényleges döntés – támadni vagy nem támadni Moszkvát – gyakorlatilag ezúttal is halasztást szenvedett.²³⁸⁵

Augusztus elején Hitler még mindig megszállottja volt a Leningrád elleni támadásnak. Véleménye szerint a támadás augusztus 20-ig sikerrel járhat és akkor a csapatokat és a légierőt át lehet csoportosítani a Közép hadseregcsoporthoz. A másik legfontosabb teendőt Hitler számára, mint korábban is, „Dél-Oroszország, különösen a Donyec-medence” elfoglalása jelentette, mivel „ez alkotja az orosz gazdaság alapjait”. A fontos teendők listáján Moszkva elfoglalása nyilvánvalóan csak a harmadik helyet foglalta el. Azt is felismerte, hogy a prioritásoknak ezzel a rangsorolásával Moszkvát a tél beállta előtt nem lehet elfoglalni. Halder hasztalanul próbálkozott rávenni Brauchitscht, hogy egyértelmű döntést csikarjon ki Hitlerből a tekintetben, hogy minden erőt összpontosítva Moszkvára mérjenek-e végzetes csapást, vagy gazdasági meggondolásokból Ukrajnát és a Kaukázust foglalják el. Sikerült rábeszélnie Jodlt, győzze meg Hitlert, hogy Moszkva és Ukrajna elfoglalását kell szorgalmazni.²³⁸⁶

Halder ekkor már kezdte felismerni a Wehrmacht előtt álló feladatok nagyságrendjét. „A helyzet kezdi egyre világosabban megmutatni, hogy mennyire alábecsültük az orosz kolosszust”, írta augusztus 11-én. „A háború kezdetén mintegy 200 ellenséges hadosztállyal számoltunk. Most már 360-nal állunk szemben. Ezek a hadosztályok valóban nem a mi normáink szerint vannak felszerelve, fegyverrel ellátva, és gyakran gyenge a harcászati vezetésük is. De itt vannak, és ha egy tucatnyit megsemmisítünk belőlük, az oroszok egyszerűen egy újabb tucatot állítanak ki ellenünk… így hosszan elnyúló csapataink, minden mélység nélkül, folyamatos ellenséges támadásoknak vannak kitéve.”²³⁸⁷

A 34. sz. direktíva augusztus 12-én kiadott kiegészítésében Hitler első alkalommal szögezte le kategorikusan, hogy a szárnyakat fenyegető veszély elhárítása és a páncéloscsoportok pihenője után a Moszkva védelmére felsorakozott erők ellen kell támadást indítani. A támadás célja az, hogy „még a tél beállta előtt Moszkva környékén felszámoljanak minden állami, hadiipari és kommunikációs központot”, hangoztatta a direktíva.²³⁸⁸ Három nappal később Hitler ismét taktikai kérdésekbe avatkozott bele, amikor a Közép hadseregcsoport északi szárnyán lévő páncélos erőknek azt a parancsot adta, hogy nyújtsanak segítséget az Észak hadseregcsoportnak az erőteljes szovjet ellentámadás visszaveréséhez.²³⁸⁹

Hitler Moszkvával kapcsolatos engedékenységéhez – ha az nehezen született is meg –, majd saját döntésének gyakorlatilag gyors megváltoztatásához talán azok a heves dizentériás rohamok is hozzájárultak, melyek augusztus első felében végig kínozták. Egyre fokozódó hipochondriája ellenére az elmúlt években valójában jó egészségnek örvendett, ami étkezési szokásainak és életstílusának ismeretében talán meglepőnek is tekinthető. Most viszont egy döntő időszakban esett le a lábáról. Amikor augusztus 18-án Göbbels ellátogatott a Führer főhadiszállására, akkor Hitler már lábadozott, de még mindig nem érezte jól magát, és „nagyon ingerlékeny” volt. A heteken át tartó feszültség és az elmúlt hónap váratlan katonai nehézségei – a propagandaminiszter véleménye szerint „kifejezetten rossz időben” – megbosszulták magukat.²³⁹⁰ Az ebben az időben készült EKG valóban előrehaladott állapotban lévő szívkoszorúér-elmeszesedést mutatott ki nála. Hitler hangulatának javulásához, vagy hipochondriájának csökkenéséhez az se járulhatott hozzá, hogy Morell ismertette a vizsgálatok eredményeit.²³⁹¹

Hitler augusztusi rossz egészségi állapota, és annak felismerése, hogy a német felderítés mennyire alábecsülte a szovjet erők valódi színvonalát, egy időre megingatta a keleti háború folytatásához érzett elszántságát. Göbbels egyenesen meg volt döbbenve, amikor a Führer főhadiszállásán augusztus 18-án tett látogatása során hallotta, hogy Hitler Sztálin békefeltételei elfogadásának gondolatával játszadozik, sőt azt is kijelentette, hogy a bolsevizmus a Vörös Hadsereg nélkül nem jelent veszélyt Németország számára.²³⁹² (Sztálin július végén rövid ideig valóban fontolgatta, hogy tegyen-e lépéseket egy jelentős szovjet területeket átengedő megállapodás megkötése érdekében.)²³⁹³ A keleten kivívott gyors és teljes győzelmet borúlátóan megítélő Hitler szalmaszálakba kapaszkodott: talán Sztálin békéért fog folyamodni; talán Churchillt megbuktatják; talán béke lesz. A fordulat éppen olyan gyorsan bekövetkezhet, mint 1933 januárjában, amikor a hónap elejének kilátástalansága után a nemzetiszocialisták heteken belül a hatalomban találták magukat.²³⁹⁴

Ekkor már Halder idegei is megviseltek voltak. Úgy gondolta, eljött az ideje, hogy szembeszálljon Hitlerrel, s véglegesen megsemmisítse a Moszkva körüli ellenséges erőket. Augusztus 18-án Brauchitsch elküldte Halder memorandumát Hitlernek. Halder az bizonygatta, hogy az Észak és Dél hadseregcsoportoknak saját erőikre támaszkodva kell elérni a kitűzött célt, de a legnagyobb erőkkel azonnal Moszkva ellen kell megindítania támadást, mivel az időjárási viszonyok miatt a Közép hadseregcsoport október után nem tudja folytatni a hadműveletet.²³⁹⁵

Halder memorandumát Heusinger ezredes, a hadsereg hadműveleti osztályának vezetője állította össze. Két nappal a memorandum elküldése után Heusinger megvitatta annak tartalmát Jodllal. Hitler legközelebbi katonai tanácsadója lélektani okokkal indokolta a diktátor stratégiai döntését. Heusinger felidézte Jodl szavait, aki szerint „Hitler ösztönösen irtózott attól, hogy Napóleon útját kövesse. Moszkva baljós érzésekkel töltötte el (etwas Unheimliches).” Mikor Heusinger ismét a Moszkva körüli ellenséges erők szétzúzásának fontosságát hangsúlyozta, Jodl a következőket válaszolta: „Ez az, amit ön mond. Én pedig megmondom, hogy erre a Führer mit fog válaszolni: Most egy sokkal jobb lehetőség kínálkozik az orosz erők megverésére. Legnagyobb csoportosulásaik most Kijevtől keletre helyezkednek el.” Heusinger megpróbálta rávenni Jodlt, hogy támogassa a memorandumban foglaltakat. Jodl végül kijelentette: „Megteszem, amit csak tudok. De be kell látnia, hogy a Führer indokai jól átgondoltak, és azokat nem lehet csak úgy egyszerűen félredobni. Nem szabad megpróbálkoznunk azzal, hogy olyasmire kényszerítsük, ami ellentétben áll belső meggyőződésével. Megérzései általában helyesnek bizonyultak. Ezt ön sem tagadhatja!”²³⁹⁶ A Führer-mítosz ismét érvényesült – még a Hitlerhez legközelebb állók között is.

Mint ahogy számítani is lehetett rá, Hitler nem sokat késlekedett a válasszal, s megsemmisítő erővel visszavágott a szárazföldi hadsereg főparancsnokságának. Augusztus 21-én közölték a szárazföldi hadsereg főparancsnokságával, hogy Hitler visszautasította a javaslatot, mivel az nincs összhangban szándékaival. Helyette kiadta a parancsot: „A legfontosabb cél, amit a tél beállta előtt meg kell valósítani, nem Moszkva, hanem délen a Krím és a donyeci szénmedence elfoglalása, a kaukázusi orosz olajmezők elszigetelése, északon pedig Leningrád körbezárása, és csatlakozás a finnekhez.” A soron következő legfontosabb feladat most az volt, hogy a Közép és a Dél hadseregcsoport Kijev térségében átkaroló hadmozdulattal bekerítse és megsemmisítse az elszigetelődött szovjet 5. hadsereget. Ez megnyitja az utat a Dél hadseregcsoport előtt Rosztov és Harkov felé. A Krím elfoglalása, tette hozzá Hitler, „kiemelkedő fontosságú a romániai olajszállítmányok biztosítása érdekében”. Ezért minden erővel át kell kelni a Dnyeperen, és mielőtt az ellenség újabb erőket vethetne be, gyorsan el kell foglalni a Krímet.²³⁹⁷

Érveit Hitler másnap egy „Tanulmánnyal” tetőzte, melyben a szárazföldi hadsereg főparancsnokságát tette felelőssé, amiért nem hajtották végre hadműveleti terveit. Ismételten leszögezte, hogy a főcsapás iránya észak és dél, Moszkvát pedig csak másodlagos célpontnak minősítette. Brauchitscht a vezetési képességek hiányával vádolta, amiért hagyta magát befolyásolni az egyes hadseregcsoportok érdekeitől. Legfájdalmasabb kontrasztként Göring erőskezű vezetését dicsérte a Luftwaffénál.²³⁹⁸

Augusztus 22-i „Tanulmányában” Hitler újfent megismételte a Szovjetunió mint Nagy-Britannia kontinentális szövetségese megsemmisítésének szükségességét, mert ezzel Nagy-Britannia azon reményei is szertefoszlanak, hogy Európában megváltoztathatja az események alakulását. Ezt a célt állítása szerint csak a szovjet erők megsemmisítésével, valamint a háború folytatásához szükséges gazdasági bázis – különös tekintettel a nyersanyagforrásokra – elfoglalásával és elpusztításával lehet elérni. Megerősítette annak szükségességét, hogy az erőket a baltikumi szovjet pozíciók megsemmisítésére, valamint a szovjet hadigazdaság számára létfontosságú nyersanyagokat biztosító Ukrajna és a Fekete-tenger térségének elfoglalására kell összpontosítani. A Romániából érkező olajellátás védelmének szükségességét is aláhúzta. A szárazföldi hadsereg főparancsnoksága hibáztatható azért, mert nem teljesítette a Leningrád elfoglalására kiadott parancsait. Ragaszkodott ahhoz, hogy a Közép hadseregcsoportnak a hadjárat elejétől kezdve a számbelileg gyengébb Észak hadseregcsoport megsegítésére szánt három hadosztályát gyorsan utánpótlással lássák el, és ezek segítségével a Leningrád elfoglalására irányuló célkitűzést valósítsák meg. Ennek megtörténtével a Közép hadseregcsoport által biztosított gépesített egységeket az egyetlen megmaradó célpontra, Moszkvára lehet összpontosítani. Moszkva miatt délen se történik változás az eredeti tervekben. A Kijevtől keletre és nyugatra elhelyezkedő, és a Közép hadseregcsoport szárnyát veszélyeztető szovjet erők megsemmisítése után, érvelt, jelentősen könnyebbé válik a Moszkva felé történő előnyomulás is. Ezért visszautasítja a szárazföldi hadsereg főparancsnokságának a hadművelet továbbfolytatására irányuló javaslatát.²³⁹⁹

Halder a naplójának elmondta mindazt, amit nem tudott magában tartani. „Az OKH számára elviselhetetlennek tartom azt a helyzetet, amit a Führer a beavatkozásaival teremtett”, írta. „Senki más, csakis a Führer hibáztatható az egymás után kiadott parancsok miatt kialakult cikcakkokért. A Brauchitschcsal való bánásmód, folytatta Halder, „teljesen felháborító”. Javasolta a főparancsnoknak, hogy mindketten adják be lemondásukat. Brauchitsch viszont nem volt hajlandó ennek a lépésnek a megtételére „azon az alapon, hogy lemondásukat úgysem fogadnák el, így semmi se változna.”²⁴⁰⁰

A mélyen feldúlt Halder másnap a Közép hadseregcsoport főhadiszállására repült. Az összegyűlt parancsnokok, előre megjósolhatóan, támogatták azt az elképzelését, hogy a Moszkva elleni támadást kell felújítani. Egyetértettek abban is, hogy a megindulás Kijev ellen egyben téli hadjáratot is jelentene. Bock tábornagy azt javasolta, hogy Guderian, Hitler egyik kedvenc parancsnoka, aki nagyon nyíltan beszélt a tanácskozáson is, kísérje el Haldert a Führer főhadiszállására, és próbálják rábeszélni a diktátort döntése megváltoztatására, és a szárazföldi hadsereg főparancsnoksága tervének jóváhagyására.

Már kezdett sötétedni, amikor Halder és Guderian megérkezett Kelet-Poroszországba. Guderian későbbi beszámolója szerint – melyben természetesen igyekezett magát a legjobb színben feltüntetni – Brauchitsch megtiltotta neki, hogy Moszkva kérdését felvesse. A déli hadműveletre kiadták a parancsot, közölte a főparancsnok, most már csak az a probléma, hogy azt miként hajtsák végre. A további tárgyalás felesleges. Se Brauchitsch, se Halder nem kísérte el Guderiant, amikor Hitlerrel találkozott, aki nagy társaság élén fogadta. Keitel, Jodl és Schmundt is rész vett a találkozón. Guderian szerint Hitler maga hozta fel Moszkva kérdését, majd ezt követően anélkül, hogy közbevágott volna, hagyta, hogy kifejtse az orosz főváros elleni támadás elsődleges fontossága mellett felhozott érveit. Mikor Guderian befejezte, Hitler elkezdte. Indulatait visszafogva egy alternatív helyzetet vázolt fel. Ukrajna nyersanyagai és mezőgazdasági bázisa létfontosságú a háború folytatása szempontjából, jelentette ki. A Krímet semlegesíteni kell, hogy a szovjet repülőgép-hordozók ne indíthassanak támadást a romániai olajmezők ellen. „A tábornokaim semmit se tudnak a háború gazdasági vonatkozásairól”, hallotta Guderian első alkalommal a Führer szájából a mondatot. Hitler makacsul ragaszkodott álláspontjához. Szigorú parancsot adott a Kijev – mint első számú stratégiai célpont – elleni támadásra. Az akciót ennek figyelembevételével kell végrehajtani. A jelenlévők Hitler minden mondata után szorgalmasan bólogattak. Az OKW képviselői egyértelműen az ő álláspontját támogatták. Guderian elszigeteltnek érezte magát. A továbbiakban minden vitát elkerült. Azt az álláspontot foglalta el, jegyezte meg sokkal később, hogy mivel az Ukrajna elleni támadásról szóló döntés megerősítést nyert, az ő feladata az, hogy a parancs leghatékonyabban végrehajtásra kerüljön, és a hadművelet még az őszi esőzések előtt győzelemmel fejeződjön be.

Mikor másnap, augusztus 24-én Haldernél jelentkezett, a vezérkari főnök iszonyú haragra gerjedt, hogy Hitlerrel közvetlenül szembesülve Guderian azonnal színt váltott.²⁴⁰¹ Halder csalódása annál is nagyobb volt, mivel Guderian, akit a szárazföldi hadsereg jövendő, lehetséges főparancsnokai között tartott számon, Hitler legélesebb bírálói közé tartozott a Közép hadseregcsoport főhadiszállásán előző nap megtartott értekezleten.²⁴⁰² Bock is osztotta Halder megvetését, hogy a szókimondó és egyenes Guderian mennyire meghunyászkodott Hitler nyomására.²⁴⁰³ Guderiannak – bármennyi szemrehányással is halmozták el elöljárói – valójában nagyon kevés esélye volt arra, hogy Hitler álláspontját megváltoztassa.²⁴⁰⁴ A kocka mindenesetre el volt vetve. A Kijevért és az Ukrajna fölötti uralomért folytatott küzdelem hamarosan elkezdődött.

Mire a kijevi csatának szeptember 25-én vége lett – maga a város már hat nappal korábban elesett –, a szovjetek délnyugati frontját sikerült teljesen szétzúzni. Hitler szorgalmazására Guderian páncéloscsoportját délnek fordították, hogy bekerítést hajtson végre, ami rendkívüli győzelmet eredményezett. Döbbenetes mennyiségű szovjet hadifoglyot – 665 000 főt – ejtettek. A hatalmas hadizsákmányban 884 harckocsi és 3018 tüzérségi löveg is szerepelt.²⁴⁰⁵ A győzelem megnyitotta Rundstedt előtt az utat Ukrajna, a Krím nagy része és a Donyec-medence felé, és újabb hatalmas élőerőbeli és anyagi veszteségeket okozott a Vörös Hadseregnek.²⁴⁰⁶ A Barbarossa megindulása óta eltelt három hónapban elszenvedett hatalmas szovjet veszteségeket figyelembe véve a német hadvezetés arra a következtetésre jutott, hogy a Moszkva elleni – Tájfun hadművelet névre keresztelt – csapást az előrehaladt idő ellenére is a siker reményében el lehet még indítani.²⁴⁰⁷

Egyáltalán nem meglepő, hogy a Kijevnél aratott nagy győzelem fényében sütkérező Hitler emelkedett hangulatban volt, amikor szeptember 23-án négyszemközti beszélgetést folytatott Göbbelsszel a Führer főhadiszállásán. Hitler rögzített megjegyzései bepillantást engednek abba, hogy milyen gondolatok foglalkoztatták a háborúnak ebben a szakaszában. Keserűen panaszkodott, hogy milyen nehézségei támadtak a vezérkar „szakértőivel”, majd kijelentette, hogy a Vörös Hadsereg fölött Ukrajnában aratott győzelem valódi áttörést jelent. „Megtört a varázs”, jegyezte fel Göbbels. A dolgok most már a front többi szakaszán is gyorsan kialakulnak. Az elkövetkező három-négy hétben újabb nagy győzelmekre lehet számítani. Október közepére a bolsevikok minden fronton visszavonulóban lesznek. A következő csapásra Harkov irányában kerül sor, a várost néhány napon belül elérik, majd ezután következik Sztálingrád és a Don. Amint az ipari körzetek német kézre kerülnek, és a bolsevikok el lesznek vágva szénkészleteiktől és más, a hadiipar alapjait biztosító nyersanyagforrásoktól, akkor a háború számukra elveszett.

Leningrád, a bolsevizmus bölcsője, ismételte Hitler, megsemmisül, és a földdel lesz egyenlő. Ötmillió lakosát lehetetlen ellátni élelemmel.²⁴⁰⁸ Az ekevas egy szép napon ismét felszántja a város területét. A bolsevizmus éhségben, vérben és könnyekben fogant. Ugyanígy fog véget is érni. Európa kapuja bezárul Ázsia előtt, és az ázsiaiak vissza lesznek szorítva oda, ahova tartoznak. Ugyanez a sors várhat Moszkvára is, hajtogatta. Az ipari körzetek elfoglalása után megindul a támadás a főváros ellen. A város bekerítésére irányuló hadműveletnek október 15-re be kell fejeződni. Amint a német csapatok elérik a Kaukázust, Sztálin is elveszett. Abban is biztos volt, hogy ebben a helyzetben Japán sem szalasztja el az alkalmat, hogy a Szovjetunió keleti körzeteiben újabb területeket szerezzen. Hogy ezután mi történik, az már Sztálinon múlik. Meg is adhatja magát. „Különleges békeajánlatot” tesz, melyet ő – természetesen – el fog fogadni. A katonai hatalmától megfosztott bolsevizmus többé már nem jelent veszélyt, és vissza lehet vetni Ázsiába. Dédelgethet bizonyos, Európán kívüli imperialista ambíciókat, de ez Németország számára közömbös marad.

Ez követően Hitler visszatért szokásos témájához. A bolsevizmus vereségével Anglia utolsó reményét is elveszti a kontinensen. Utolsó győzelmi esélyei is a semmibe vesznek. Az Atlanti-óceánon az elkövetkező hetekben a tengeralattjárók egyre sikeresebb tevékenysége következtében még nagyobb nyomás nehezedik Churchillre, akin máris az idegfeszültség jelei mutatkoznak.²⁴⁰⁹ Annak lehetőségét se zárta ki, hogy a béke érdekében Churchillt megbuktatják. Feltételei most is a szokásosak lesznek: kész békén hagyni a Brit Birodalmat, de Nagy-Britannia vonuljon ki Európából. A britek minden bizonnyal szabad kezet biztosítanak Németország számára keleten, de Nyugat-Európában megpróbálják megőrizni hegemóniájukat. Ezt nem engedheti meg. „Anglia mindig is szigetországnak érezte magát. Idegen Európától, sőt ellenséges Európával szemben. Nincs jövője az európai kontinensen.”²⁴¹⁰

Mindent egybevetve, a kilátások – Hitler szemszögéből – rózsaszínnek tűntek. Egyik megjegyzése viszont arra utalt, hogy nem látja a konfliktus gyors befejezésének lehetőségét. Futólag közölte Göbbelsszel – állítása aztán katasztrofálisan tévesnek bizonyult –, hogy minden szükséges intézkedést megtettek a keleti fronton lévő csapatok átteleltetésére.²⁴¹¹

Valójában Hitler és a Wehrmacht vezetői ekkor már rájöttek, hogy 1941-ben keleten nem lesz vége a háborúnak. Az OKW augusztus 27-én kiadott és Hitler által is jóváhagyott memoranduma leszögezte, hogy a háború következő és döntő feladata a Szovjetunió összeomlásának elősegítése. „Ha 1941 folyamán nem sikerül ezt a feladatot teljes egészében megvalósítani”, folytatódott a memorandum, „akkor 1942-ben a keleti hadjárat folytatása lesz az elsődleges feladat.”²⁴¹² A nyár igen jelentős katonai sikereket hozott, de a Barbarossa által előirányzott, gyors és megsemmisítő csapást nem sikerült végrehajtani. Hatalmas veszteségeik ellenére a szovjet erők még messze álltak a teljes megsemmisüléstől. A kimeríthetetlennek tűnő élőerőből és nyersanyagforrásokból merítve biztosították az utánpótlást, és a meghirdetett Nagy Honvédő Háborúban foggal-körömmel harcoltak az agresszor ellen. A német veszteségek se voltak elhanyagolhatók. Az áldozatok száma már a kijevi csatát megelőzően is majdnem elérte a 400 000-et, tehát a keleti hadsereg több mint 11 százalékát.²⁴¹³ Az utánpótlás biztosítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Szeptember végére a harckocsik fele kihullott a csatasorból, vagy éppen javítás alatt állt.²⁴¹⁴ Az időközben elkezdődött őszi esőzések az utakat járhatatlan ingovánnyá változtatták. A nyár sikerei ellenére a továbbra is tartó derűlátás alapjai erőteljes felülvizsgálatra szorultak. Moszkva ellen október 2-án indultak meg a német csapatok, és a tél beállta előtti gyors győzelem reménye inkább már a vágyálmok kategóriához tartozott. Elkeseredett, utolsó kísérlet volt arra, hogy még a tél kezdete előtt döntő vereséget mérjenek a Szovjetunióra. Mindez aztán az eredeti Barbarossa terv kudarcát, és nem annak megkoronázását eredményezte.²⁴¹⁵

Most már egyértelművé vált Hitler személyes felelőssége mindazokért a nehézségekért, melyekkel a német hadseregnek szembe kellett néznie. Míg Sztálin okult 1941 megrázkódtatásaiból, és a katonai döntéseket egyre inkább a szakértőkre hagyta,²⁴¹⁶ addig Hitler a szárazföldi csapatok főparancsnoksága iránt táplált krónikus és egyre fokozódó bizalmatlansága miatt továbbra is beleavatkozott mind a taktikai, mind pedig a nagy stratégiát illető kérdésekbe, s ez – mint Halder nehézségei is mutatják – egyre nagyobb károkat okozott. Feltűnő volt az a csökönyösség és konokság, mellyel megtagadta, hogy elsőbbséget biztosítson a Moszkva elleni támadásnak még akkor is, amikor július végén nemcsak a szárazföldi hadsereg vezetése, hanem saját legközelebbi katonai tanácsadója, Jodl is elfogadta a katonai vezetés érvelését. 1940 nagy diadalai után Hitler maga is elhitte, hogy saját értékítélete katonai kérdésekben is felülmúlja bármelyik tábornokáét. Brauchitsch és Halder iránti megvetése minden alkalommal tovább fokozódott, amikor véleményük taktikai kérdésekben eltért az övétől. Ez fordítva is igaz volt, hiszen a konfliktusokkal teli hetek és az elképesztő zűrzavar, mellyel július és augusztus folyamán a különböző direktívák kiadásra kerültek, majd kiegészültek, nemcsak a reménytelenül erélytelen Brauchitsch és Halder vezérkaránál, hanem a harcoló csapatok parancsnokainál is megrendítették az iránta érzett bizalmat.

A problémának viszont több oldala is volt. Az biztos, hogy 1941 győzelmeinek magaslatán Hitler saját gondolata volt a Szovjetunió megtámadása. A hadsereg által a nyár folyamán készített megvalósíthatósági tanulmányok ahelyett, hogy illuzórikusnak, túlzottan nagyra törőnek, vagy a katasztrófával határos módon kockázatosnak minősítették volna, igazolták ezt az elképzelést. A keleti hadjárattal kapcsolatos, egymástól eltérő koncepciók közötti belső feszültség, legalábbis, ami Haldert illeti, még december 18-án sem oldódott fel, amikor Hitler kiadta a 21. sz. direktíváját, melyben Moszkvát nem elsődleges, hanem másodlagos célpontként jelölte meg. Az eljövendő nyári hónapok konfliktusai ebben a feloldatlan ellentmondásban már a hadjárat megindulása előtt is előrevetették árnyékukat. A szárazföldi hadsereg főparancsnoksága, ha kelletlenül is, de egyértelműen elfogadta a Hitler által javasolt alternatív stratégiát. Az elkövetkező hónapokban a stratégiai tervezés is ennek megfelelően folyt.

Önmagában véve nem tekinthető megalapozatlannak az a stratégiai elképzelés, mely szerint a Moszkva ellen indítandó támadás előtt először a Baltikum fölött kell megszerezni az ellenőrzést, és – a romániai olajmezők védelmének biztosításával egyidejűleg – délen birtokba kell venni a szovjet gazdasági élet központját jelentő területeket. Reális volt annak a veszélye is, hogy egy Moszkva ellen indított frontális támadás bekerítés helyett inkább mélységben nyomja vissza a szovjet erőket. Nem tekinthető magától értetődő pozitívumnak az sem, hogy a szárazföldi hadsereg főparancsnoksága már a hadjárat megindulása után kezdeményezte az eltérést a Barbarossa tervtől. Csábító volt a visszatérés Halder eredetileg szorgalmazott stratégiájához, mivel a Közép hadseregcsoport a vártnál látványosabban és gyorsabban haladt előre, s erőteljes nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy folytassa az előnyomulást, és Moszkva elfoglalásával végezze el a feladatát. Nagy súllyal esett latba az a felismerés is, hogy a hadsereg hírszerzése szánalmasan alábecsülte a szovjet katonai potenciált. A Moszkva elleni támadásról szóló döntés, bár azt egy korai szakaszban az OKH pártfogolta, lényegében a Barbarossa terv helyébe lépett, mely nem csupán Hitler beavatkozása miatt torzult el a felismerhetetlenségig, hanem ehhez nagymértékben hozzájárultak a hadsereg vezetésének hibái és melléfogásai. Mivel Brauchitschot és Haldert Hitler állította posztjaikra, sikertelenségükért is jórészt őt terheli a felelősség. Brauchitsch a szárazföldi csapatok főparancsnokaként reménytelenül gyengének és eredménytelennek bizonyult. A stratégiai tervezéshez is minimális mértékben járult hozzá. Csapatparancsnokai nyomása alatt görnyedve és Hitler goromba erőszakosságának kitéve fehér foltot jelentett azon a helyen, ahol tisztán látó és határozott katonai vezetésre lett volna szükség. Brauchitsch már jóval a leváltásához vezető válság előtt is törött nádszál volt. A megvetés, mellyel Hitler kezelte, nem volt teljesen megalapozatlan.

Részben háború utáni önigazolásainak, részben a Hitler-ellenes csoportokkal folytatott flörtölésének (bár abból semmi se sült ki) köszönhetően Haldert kedvezőbben ítéli meg az utókor. Vezérkari főnökként őt terheli a felelősség a hadműveletek megtervezéséért. Ellentmondásos kapcsolata a jórészt Hitler szócsövéül szolgáló Wehrmacht-főparancsnoksággal természetesen nagyban gyengítette Halder pozícióit. A vezérkar főnöke nem tudott rávilágítani az eredeti Barbarossa terv nehézségeire. A Közép hadseregcsoport északi irányba fordulása nem volt alaposan kidolgozva. Nem vették figyelembe a Moszkva és Leningrád közötti terepviszonyokat se, melyekkel a gépesített egységeknek meg kellett küzdeniük. Halder kezdettől fogva kelletlenül kezelte a baltikumi csapatösszevonásokat, és inkább a Moszkva elleni frontális támadást szorgalmazta. Ahelyett, hogy a vitát előzetesen rendezték volna, hagyták – mint már említettük –, hogy az a hadjárat idején lángoljon fel újra.²⁴¹⁷

Ráadásul a Moszkva elleni frontális támadás, melyet Halder – és a Közép hadseregcsoport főparancsnoka, Bock – erőltetett, nagyon is kockázatos vállalkozás lett volna. Akkor szinte teljesen biztos, hogy lehetetlenné vált volna a szárnyakon lévő jelentős szovjet erők megsemmisítése (mint ahogy ez a kijevi csatában történt). Az oroszok is a főváros ellen várták a támadást. Ha a Wehrmacht elérte volna a várost anélkül, hogy azt a Luftwaffe a földdel tette volna egyenlővé (ahogy Hitler akarta), akkor ennek eredménye minden bizonnyal előzetesként szolgált volna ahhoz, ami Sztálingrádnál valóban meg is történt. Ha el is foglalják a várost, a háborút azzal még nem nyerték volna meg. Valószínűtlen, hogy ennek eredményeként bekövetkezett volna a szovjetek lélektani, politikai, gazdasági és katonai összeomlása.²⁴¹⁸

Bárhonnan is közelítjük meg a kérdést, azt, hogy a keleti hadjárat már 1941 nyarának végén megbicsaklott, nem lehet egyedül – vagy főként – arra a számlára írni, hogy Hitler olyan kérdésekbe avatkozott bele, melyeket inkább a katonai szakemberekre kellett volna hagynia. Önigazolás céljait szolgáló, arrogáns állítások azok, melyek számos, háború után írt emlékiratban megtalálhatók, hogy ha a katonákat békén hagyják, akkor a keleti háborút megnyerik Németország számára. A Barbarossa terv egyre súlyosbodó problémái az ellenség erői durva alábecslésének, a korlátozott anyagi forrásoknak és annak a végzetes számítási hibának tudhatók be, hogy a Szovjetunió egy Blitzkrieget (villámháborút) követően kártyavárként fog összeomlani.²⁴¹⁹ Ez Hitler számítási hibája volt, de katonai tervezői is ugyanezt a hibát vétették.

IV.

A keleti front zavaros fejleményeinek kialakulásával egy időben a Birodalom a Führer távollétében fokozatosan Führer-állammá változott. 1940 nyarán Hitler megközelítően két hónapot töltött a nyugati fronton lévő főhadiszállásán.²⁴²⁰ Ez nem jelentett többet egy közjátéknál. Amikor a keleti hadjárat elkezdődött – és különösen annak felismerése után, hogy ez nem lesz egy újabb gyors katonai győzelem – távollétei egyre hosszabbá váltak, gyakorlatilag állandósultak. Míg Churchill gondosan ügyelt arra, hogy szóljon az angol néphez, és a lehető leggyakrabban láttassa magát az emberekkel, addig Hitler gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság szeme elől. 1941 hátralévő hónapjaiban a Birodalom túláradóan lelkesnek nem mondható hangulata közepette alig hagyta el tábori főhadiszállását, hogy a nyilvánosság előtt megjelenjen. Göbbels unszolására, hogy beszédével némiképp fokozza a lanyhuló harci szellemet, október 3-án végre kegyeskedett hat órát Berlinben tölteni. Egy hónappal később, november 8-án Münchenbe utazott, ahol a puccsról megemlékezve a mozgalom régi gárdája előtt megtartotta hagyományos beszédét, majd másnap a birodalmi vezetőkkel és gauleiterekkel találkozott, ezt követően pedig azonnal visszatért a Farkasverembe. November 21-én részt vett Ernst Udet tábornok temetésén. (Az I. világháború pilótahőse, aki a légierő fegyverzetéért volt felelős, öngyilkosságot követett el, miután Göring őt kiáltotta ki bűnbaknak a Luftwaffe keleti fronton elszenvedett kudarcaiért.) Hat nappal később az antikomintern paktum meghosszabbításának ceremóniájára ismét visszatért, s felhasználta az alkalmat, hogy mielőtt kétnapos berlini tartózkodása után visszatért volna Kelet-Poroszországba, számos külföldi személyiséggel is találkozzon.²⁴²¹

Ettől eltekintve a német köznép csak ritkán – tábornokai társaságában – láthatta a híradókban. Folyamatos távolléte 1941-ben a kezdetét jelentette annak a folyamatnak, mely – a háború előrehaladtával és a végső győzelem délibábbá válásával – elvont, távoli figurává változtatta a huszadik század legjelentősebb populista vezetőjét, a demagógia mesterét, akinek hatalmi bázisa nagymértékben azon a páratlan képességén alapult, ahogy mesterien tudott játszani az emberek vágyainak és sérelmeinek húrjain.

Hitler egyre fokozódó eltávolodása óhatatlanul is annak a meglévő és egyre fokozódó tendenciának az elkerülhetetlen felerősödését jelentette, mely a Birodalom összehangolt irányítására emlékeztető összes elem széteséséhez vezetett. A kormányzati törvényalkotás könyörtelen számadatai híven tükrözik a folyamatot. Az 1941-ben kiadott 445 törvény és rendelet közül csak hetvenkét törvény – a Führer és a miniszterek által kiadott rendeletek – megszületése emlékeztet némileg a minisztériumok közötti koordináción alapuló törvényalkotásra. A fennmaradó 373 rendeletet az egyes minisztériumok minden előzetes konzultáció nélkül adták ki.²⁴²²

Bormann kinevezése az 1941 májusában létrehozott Pártkancellária élére ahelyett, hogy fékezte volna, még jobban felgyorsította ezt a folyamatot. Közelsége Hitlerhez, bürokratikus energiája, ideológiai elkötelezettsége és könyörtelen lendülete a gyenge és eredménytelen Hess vezetése után valóban új lökést adott a pártnak, és növelte beleszólási, beavatkozási lehetőségeit. A „Führer legszűkebb köréhez tartozónak” tekintve önmagát, Bormann abban látta saját szerepét, hogy „megszűrt információkat közvetítsen” Hitlernek, és „folyamatosan informálja a birodalmi vezetőket, a gauleitereket és a döntéshozó szervezetek vezetőit a Führer döntéseiről és véleményéről”.²⁴²³ Bár a keleten zajló események következtében Bormann vezetése külön hangsúlyt adott a hátország politikája ideológiai hangvételének és radikalizációjának, semmi változást nem hozott a kormányzati munka összehangolásában. Éppen az ellenkezője történt: a gyakorlatban tovább erősödtek a tárcaközi konfliktusok, és fokozódtak a náci rezsimbe beépített, feloldhatatlan ellentétek a bürokratikus államigazgatás követelményei és a rezsim ideológiai indíttatású vezetőinek bürokráciaellenes törekvései között.²⁴²⁴

Hitler szerepe természetesen kulcsfontosságú maradt. Ő volt a rendszer (ha egyáltalán rendszernek lehet nevezni ezt a közigazgatási káoszt) összekötő kapcsa, és az ideológiai legitimizáció letéteményese. A lényegesebb, de a köznapibb kérdésekről is, bár rendszertelenül és kiegyensúlyozatlanul, állandó tájékoztatást kapott. A kormányzás központjától való állandó fizikai távolléte, túlnyomórészt háborús kérdésekkel törődése, és undora a bürokratikus módszerektől, azzal a törekvéssel párosulva, hogy minden jelentősebb területen saját kézben tartsa az irányítást, elkerülhetetlenül a kormányzati gépezet széttöredezését, és a rezsim ezt követő folyamatos radikalizációját eredményezte.

Utolsó, a keleti bolsevizmus egyetlen, gyors és megrendítő csapással történő szétzúzására irányuló háborús kalandjával Hitler saját népszerűségét és ezzel együtt a rezsim támogatottságának központi tényezőjét is kockára tette. Hallatlan népszerűségét az 1930-as években elért sikerekkel, mindenekelőtt a területi gyarapodást hozó és egy megalázott népnek nemzeti büszkeségét és erejét visszaadó, „vérontás nélküli győzelmekkel” érte el. Ezek a sikerek a háború 1939-es megindulása után is gyorsak, látványosak és – ha nem is „vérontás nélküliek” – viszonylag fájdalommentesek voltak a német nép számára. A Franciaország fölött 1940-ben aratott döbbenetes győzelem eredményezte hallatlan népszerűség megőrzéséhez Hitlernek a végső győzelem kivívására is szüksége volt. Ebben mindeddig nem volt része. Rendkívül érzékeny lévén a támogatottság ingatagságára, és soha nem feledve azt, amikor 1917–18-ban az összeomló morális tartás utat engedett a forradalmi indulatoknak, pontosan tudta, hogy mi múlik a Szovjetunió fölött aratott gyors és teljes győzelem kivívásán, és a Szovjetunió megsemmisítésén. A keleten kivívott győzelem biztosította volna a tartós hatalom és jólét anyagi alapjait; az új területek végtelen gazdagsága otthon növelte volna az életszínvonalat, korlátlan lehetőséget biztosított volna a felemelkedésre, a jólétre és a hatalom gyakorlására. A végső, megrendítő ütés elmaradása vagy sikertelensége a rezsim létét veszélyeztette. Mindez elhúzódó háborút, ennek következtében egyre nagyobb áldozatokat és szükséget, szenvedést és nyomorúságot jelentett, ami alááshatta a rezsim népszerűségét és saját, különleges hatalmi helyzetét.

Bár a hűséges nácik a paktum egy általuk mesterségesnek és taktikai meggondolásokon nyugvónak tartott, kellemetlen időszakát követően üdvözölték az ősellenséggel való leszámolást, a háború keleti irányba történő kiterjesztésére felkészületlen nép kezdetben nyugtalansággal és félelemmel fogadta a Barbarossa tervet.²⁴²⁵ Mint ahogy már említettük, a Wehrmacht figyelemreméltó katonai sikereiről szóló első, „különleges közlemények” Göbbels szerint se érték el a kívánt hatást. Amikor a Wehrmacht diadalittas jelentései egymást követték a rádióban, és egymás után jöttek az újabb és újabb grandiózus győzelmekről és az ellenség totális vereségéről vagy megsemmisüléséről, Sztálin utolsó tartalékainak kimerüléséről szóló brosúrák, még felcsillant a remény, hogy a konfliktus gyorsan befejeződik. (Ezt támogatta a propaganda hangvétele is: június 22-én Göbbels közölte a média képviselőivel, hogy keleten nyolc héten belül vége lesz a háborúnak.²⁴²⁶) Az elvakult nácik természetesen ünnepeltek, esküdt ellenségeik pedig elkeseredtek. A mielőbbi – ha lehetséges, győzedelmes, de elsősorban a háború végét jelentő – béke reményeit, illetve az ezzel kapcsolatos aggodalmakat a néptömegek körében nem lehetett hosszú időre elhallgattatni vagy betiltani. Bármekkorák is voltak a Wehrmacht által jelentett győzelmek, a háború vége még mindig nem tűnt fel a láthatáron. A nyár előrehaladtával az is nyilvánvalóvá vált, hogy Sztálin messze áll attól, hogy utolsó tartalékait is bevetette volna. A jelentésekkel szembeni kétkedés egyre fokozódott. Ráadásul a kemény harcokról, a Vörös Hadsereg elkeseredett ellenállásáról, és különösen a „zsidóállam bolsevikjeinek borzalmas bestialitásáról és embertelen harcmodoráról” szóló beszámolók a győzelmek méretei ellenére, egyáltalán nem meglepő módon, fokozták mindazok aggodalmait, kiknek apáik, testvéreik, fiaik és férjeik a fronton harcoltak.²⁴²⁷

Egy frissen nősült és szabadságon lévő fiatal katona vasárnapi templomlátogatást követő naplójegyzetei már két hét háborúskodás után is híven tükrözik a hangulatot: „Felolvasták – nagyon tényszerű hangvétellel – az elesettek nevét, születési helyét és időpontját, valamint halálának helyét. Ezek a hideg tények kétszeresen is megindítók voltak. Az özvegyek végigzokogták az egész szertartást…”²⁴²⁸ Az ilyen megjegyzések azonban nem gátolták az egyetértést a náci célokkal. Néhány nappal később ugyanez a katona tetszésnyilvánítását fejezte ki a Jud Süss és a Die Rothschilds című antiszemita filmekkel kapcsolatban, s az ragadt meg benne, hogy egy zsidó bankárcsalád a pénze segítségével meg tudta határozni Európa politikáját. Amikor nem sokkal később, augusztus elején, egy – a keleti harcokról szóló – híradót látott, akkor a Vörös Hadsereg „a civilizáció és az emberiesség minden szabályát” semmibe vevő, „igazi orosz-ázsiai”, „démonikus” harcáról tett említést.²⁴²⁹

A háborút – és annak szükségességét – megítélő vélemények megosztottak voltak. Az említett katona véleményével szöges ellentétben Észak-Frankföld egyik parasztközösségének elképzelései, a helyi Landrat szókimondó jelentése szerint, már aligha állhattak volna távolabb a náci vezetés ideológiai céljaitól. A körzetben, szólt a jelentés, „a világuralmi tervek megvalósítását illetően a legcsekélyebb megértés se tapasztalható… A túlmunkától kimerült nők és férfiak nem látják be, hogy miért kell a háborút még tovább, Ázsiára és Afrikára is kiterjeszteni.”²⁴³⁰ Augusztus végén ugyanez a Landrat a következőket írta: „Csak azt szeretném, ha egy berlini vagy müncheni hivatalnok… ott lenne az irodámban, amikor – például – egy elnyűtt, öreg paraszt munkásokért vagy a segítségünkért könyörög, s szükségének bizonyítására megmutat két levelet, melynek egyikében idősebb fiának a századparancsnoka közli vele, hogy a betakarításra nem tudja hazaengedni a fiát, a másikban pedig fiatalabb fiának századparancsnoka arról értesíti, hogy gyermeke hősi halált halt a Propojszknál vívott harcokban.”²⁴³¹

A legtöbb köznapi német megítélése szerint a „szép időknek”, ahogy az 1930-as évekre emlékeztek, vége. A mindennapi életkörülmények rohamosan romlottak. Ennek oka véleményük szerint a háború volt. Azt szerették volna, hogy érjen véget a háború, az élet térjen vissza a normális kerékvágásba, és ne kerüljön sor a konfliktus – az emberek megítélése szerint szükségtelen – kiterjesztésére egy kérlelhetetlen és veszélyes ellenféllel szemben. A fronton lévő szeretteik miatti aggodalom mellett a mindennapi gondok is rányomták bélyegüket a hangulatra. A városokból érkező jelentések „katasztrofális élelmiszerhelyzetről”, az élelemhiány és a magas árak miatti felháborodásról számoltak be. Az ipari munkásságot különösen felháborították a munkakörülmények és az alacsony bérek. A kisemberből megint hülyét csináltak, jelentette általánosan elfogadott véleményként a stuttgarti SD. Mint mindig, most is keményen kell dolgoznia, nagy áldozatokat kell hoznia a „nagyfejűek (Bonzen), plutokraták, a hájasképűek (Standesdünkel) és a háborús nyerészkedők kedvéért.” „Mit jelent itt a nemzeti közösség?”, hangzott el fájdalmasan a kérdés.²⁴³² Dél-Bajorországban, az Alpok lábainál „a mindennapi apró gondok háború miatti folyamatos növekvése” rányomta bélyegét a közhangulatra, ami – kicsit színpadias megfogalmazásban – 1917-re emlékeztetett.²⁴³³

Mindezekhez még újabb problémák is járultak. Míg a keleti fronton dúltak a harcok, a Birodalmon belül a náci rezsim felújította 1941 elején elkezdődött támadásait az egyház ellen, s ezek most elérték a csúcspontot. Ezzel egyidejűleg az elmegyógyintézetekben lévő betegek meggyilkolásáról szóló – az elmúlt év során futótűzként terjedő – hírek egyre nagyobb nyugtalanságot keltettek. Az „életre méltatlan életek” megsemmisítése potenciálisan egyre fenyegetőbben hangzott minden család számára; azokat is fenyegette, ahol mentálisan sérült családtagok voltak, és azokat is – és ezek száma egyre növekedett –, melyekbe pszichésen súlyosan sérült fiatal katonákat hoztak haza a frontról, s a Birodalom különböző részein lévő kórházakban, szanatóriumokban vagy elmegyógyintézetekben helyezték el őket.

Hitler – elismerve, hogy a kereszténység problémájának megoldása várhat a végső győzelemig – többször is határozottan kifejezte kívánságát, hogy legalább a háború idejére nyugalom legyen az egyházakkal fenntartott kapcsolatokban, ennek ellenére azonban az egyházellenes agitáció számos új intézkedéssel párosuló új hulláma kezdődött 1941. első felében. Az aktivitás főként alulról indult el, amikor az egyházellenes radikálisok a háborús szükséget kihasználva megpróbálták megtörni azt a bosszantó – és a háború izgalmával egyre erősödő – befolyást, melyet az egyházak továbbra is gyakoroltak az emberekre. Az is biztosra vehető, hogy ehhez felülről is – különösen Bormanntól és a Pártkancelláriától – kaptak támogatást. Az összes gauleiternek szóló, 1941 júniusában kelt bizalmas körlevelében Bormann kifejezetten hangsúlyozta, hogy a kereszténység és a nemzetiszocializmus összeegyeztethetetlen. A pártnak ezért harcot kell folytatnia az egyházak hatalmának és befolyásának megtörése érdekében.²⁴³⁴ Nagyon kétséges, hogy az egyházakkal a háború alatt fenntartandó kapcsolatokról kialakult álláspontját ismerve ez megfelelt volna Hitler elvárásainak. Az is igaz viszont, hogy Bormann soha nem tett semmit Hitler kifejezett akarata ellenére. Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy ebben a kérdésben félreértette Hitlernek a kereszténység kedvezőtlen befolyása elleni ismételt kirohanásait, és rossz jelzéseket küldött a pártaktivistáknak.²⁴³⁵

Bormann körlevelének megírásakor az egyházi kiadványok betiltása, a katolikus nővéreknek a náci jóléti szervezettől (a Nationalsozialistische Volkswohlfahrttól, azaz NSV-től) érkezett „barna nővérekkel” történt felváltása, a hétköznapra eső vallási ünnepek legközelebbi vasárnapra történt áthelyezése és az iskolai imádkozás eltörlésére irányuló kísérletek miatt a hívők körében egyre erősödött az elégedetlenség. Olyan hírek kezdtek terjedni, hogy hamarosan a keresztelést se engedélyezik, és a papokat eltávolítják híveik köréből. Néhány helyen a kolostorok bezárása, a szerzetesek elűzése, a kolostorok épületeinek elkobzása és menekültek vagy párthivatalok számára történő átadása is óriási felháborodást keltett.²⁴³⁶

Az egyházak ellen indított náci támadások miatt 1941 nyarán éppen a túlnyomórészt katolikus Bajorországban hágtak magasra az indulatok. A „hagyományos gau”, München és Felső-Bajorország gauleitere, Hitler egyik legrégebbi szövetségese, Adolf Wagner oktatásügyi miniszterként áprilisban elrendelte a kereszt eltávolítását Bajorország iskoláinak tantermeiből. Hogy igaz-e a későbbi állítás, mely szerint megpróbálta „a gyakorlatba átültetni azt a Bormann Reichsleiter által továbbított tételt, mely szerint a nemzetiszocializmus és a kereszténység összeegyeztethetetlen”, vagy pedig saját kezdeményezésére cselekedett, az ma már kideríthetetlen.²⁴³⁷ Wagner rendelete néhány héttel megelőzte Bormann körlevelét, ami – ezek szerint – nem provokálhatta ki az „akciót”. Wagner viszont valószínűleg az év korábbi időszakában is vette a pártközpontból érkező jelzéseket, és – anélkül, hogy Bajorországon belül konzultált volna – a tettek mezejére lépett, hogy magának a kereszténység jelképének a támadásával konkrét formát is adjon az egyházellenes kampánynak saját körzetében, ahol a katolicizmus befolyása tüske volt a párt körme alatt.

Az eredmény mindenesetre felháborodott tiltakozások áradata lett, melynek túlnyomó része az iskolás gyerekek édesanyáitól zúdult a fejekre. A fronton harcoló szeretteikhez írt leveleikből a katonák hitetlenkedve értesültek arról, hogy „a bolsevikok miket művelnek hazai földön”, és a helyzet már azzal fenyegetett, hogy károkat okoz a csapatok harci szellemének. A faluházakban rendezett tömeggyűlések, a gyerekek visszatartása az iskolából, az aláírásgyűjtések a különböző petíciókhoz, valamint a feldühödött anyák nyilvános tüntetése azt is jelentette, hogy az ügyet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Egy 2331 aláírással ellátott petíció a következőket tartalmazta: „Városunk fiai a keleti fronton harcolnak a bolsevizmus ellen. Sokan közülük életüket áldozzák az ügy érdekében. Egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni, hogy ezekben a nehéz időkben lehetnek olyanok, akik el akarják távolítani a keresztet az iskolákból.”²⁴³⁸ Wagner kénytelen volt visszavonni korábbi rendeletét. A dolgok viszont már annyira kaotikussá váltak, hogy néhány körzetben a pártfunkcionáriusok még csak akkor kezdtek hozzá a keresztek eltávolításához. Már ősz volt, amikor a teljesen feleslegesen felfokozott indulatok végre lassan lecsillapodtak. A párt megítélésében felmérhetetlen és jóvátehetetlen károk keletkeztek.²⁴³⁹

Hitler se kerülhette el a bajor katolikusok haragját. Némely körzetben a parasztok eltávolították a képét a házaikból. Münchenben „Inkább isten kegyelméből Vilmos, mint az a berchtesgadeni idióta (Lieber Wilhelm von Gottes Gnaden als den Depp von Berchtesgaden)” szemlélettel is lehetett találkozni.²⁴⁴⁰ A Führer-mítosz azonban – mely szerint nem tud a beosztottai által a háta mögött végrehajtott az akciókról – még mindig erős, ha nem sértetlen maradt. „A Führer nem ezt akarja, és biztosan nem is tud semmit a keresztek eltávolításáról”, kiáltotta egy asszony az egyik tüntetésen.²⁴⁴¹ „Kívülről barna inget viseltek, de belül bolsevikok és zsidók vagytok, különben nem csinálnátok ezt a Führer háta mögött”, szólt egy Berchtesgaden körzetében élő asszony névtelen levele.²⁴⁴² Mint ahogy ezek a jelzések is mutatják, a kereszt ügyében felkorbácsolt indulatok teljes egészében összeegyeztethetők voltak Hitler egyidejű támogatásával és „a bolsevizmus elleni keresztes hadjárattal”, melyhez maguk a katolikus püspökök is tapsoltak.²⁴⁴³ A kereszt problémája, bár az csak Németország egy körzetére korlátozódott, az elkerülhetetlen radikalizáció és az összehangolt, gyakorlatias politika hiányának erősödésével hirtelen rávilágított a párt és a rezsim támogatottságának törékenységére. Úgy tűnik, hogy a kifelé forduló, fájdalommentes és sikeres agresszió ellen nem emeltek sokan kifogást. Amint viszont az agresszió befelé, a széles körben elterjedt hitrendszerek, és nem a nem kedvelt, de ártalmatlan kisebbség ellen fordult, akkor már teljesen más volt a helyzet. A nácizmus „totális igényrendszere”, türelmetlensége minden – nem a mozgalom ellenőrzése alatt álló – intézménnyel szemben, és a rendszer beépített „kumulatív radikalizmusa” ezért egyként feltartóztathatatlanul egy még nagyobb társadalmi konfliktus kialakulása felé mutatott.²⁴⁴⁴

Ez pedig 1941 nyarának közepén, pontosan a rezsim ideológiájának szívéhez közel álló, és most komoly nyugtalanságot okozó eutanáziaakció kérdésében következett be. 1940 nyara óta egyre több és hihetőbb híresztelés terjedt az elmegyógyintézeti ápoltak meggyilkolásáról. A népesebb települések környékén, kiválasztott intézetekben zajló akciót nem lehetett olyan szigorúan titokban tartani, mint ahogy azt tervezték. Az intézmények közelében élők látták a szürke buszokat megérkezni, látták, ahogy az ápoltakat kiszállítják belőlük, eltűnnek az elmegyógyintézet ajtaja mögött, a krematóriumok kéményei pedig állandóan füstölnek.²⁴⁴⁵ 1941 februárjában, a frankföldi Absbergben nyilvános rokonszenvtüntetésre is sor került, amikor az áldozatokat autóbuszokba pakolták, hogy elszállítsák őket, ami – s ezt mindenki tudta – a biztos halált jelenti.²⁴⁴⁶ A titkolózás, a nyilvánosság és a mindenki által ismert eljárást engedélyező törvények hiánya felszította a félelem lángjait. Tiltakozó levelek érkeztek a Birodalmi Kancelláriára és a Birodalmi Igazságügyi Minisztériumba. Még ízig-vérig nemzetiszocialisták is akadtak küldőik között.²⁴⁴⁷ Többen a véleményüket ezúttal kertelés nélkül, nyíltan és őszintén kimondó, kiemelkedő egyházi személyiségek közül kerültek ki.²⁴⁴⁸ Egyet nem értésüket az egyházi személyiségek mindeddig bizalmasan kezelték. Július 7-én ugyan a katolikus templomokban felolvasták a katolikus püspökök pásztorlevelét, mely leszögezte, hogy háborún és önvédelmen kívül bűn másokat megölni,²⁴⁴⁹ az eutanáziaakciónak ez a burkolt bírálata azonban nem hagyott mélyebb nyomokat. A halálmalmok tovább őröltek.