A Szovjetunió megtámadásáról szóló és 1940. december 18-i direktívája által megerősített döntésével Hitler a stratégiai választási lehetőségeket bezárta maga előtt. Nyugtalanságában, nehogy elveszítse a háborús kezdeményezés biztosította előnyöket, minden német háborús erőfeszítést arra összpontosított, hogy hónapok alatt mindent elsöprő vereséget mérjen a Szovjetunióra, és politikai tényezőként megszüntesse létezését. Katonai vezetői, még akkor is, ha néhányuknak voltak bizonyos, személyes fenntartásaik, soha nem emeltek szót az általa javasolt lépések ellen. Visszatekintve ez tökéletes idiotizmusnak látszik. Abban az időben viszont tábornokainak többsége nem tétovázott, mert – vezérükhöz hasonlóan – óriási mértékben alábecsülték a Szovjetunió katonai erejét és képességeit. Későbbi perspektívából visszatekintve furcsának tűnik, hogy alapvetően nem a Szovjetunió, hanem Nagy-Britannia miatt nyugtalankodtak, mely mögött ott állt egy világbirodalom, és egyre valószínűbbnek tűnt, hogy az USA is a maga hallatlanul nagy tartalékaival. A hazárdjáték, melybe katonai tanácsadóinak többsége – Raeder tengernagy kivételével; Göring kezdeti fenntartásai hamarosan tovaszálltak¹⁹⁸⁸ – belement, arra a tervre épült, hogy a Szovjetuniót négy-öt hónap alatt ki lehet ütni a játszmából, és meg lehet szerezni az európai hegemóniát. A délkelet-ázsiai birodalmi területek ellen irányuló japán támadással elfoglalt Nagy-Britanniának akkor a megegyezésen kívül nem lesz más választása. A Csendes-óceánon Japánnal összeütközésbe kerülő Amerika szintén távol tartja magát az európai küzdőtértől. Németország így megnyeri a háborút. Egyeduralmát Európában nem lehet megkérdőjelezni. Az ezt követő – és végső soron elkerülhetetlen – összecsapáson az Egyesült Államokkal akkor már az erő pozíciójából lehet foglalkozni.

Hitler elkötelezte magát egy akció mellett, ahonnan már nem volt visszaút. Volt valójában választása? Raeder flottatengernagy véleménye szerint igen. Néhányan a tábornokok közül is így gondolták. Ribbentropnak is ez volt a véleménye. 1940 őszén Hitler még csak kacérkodott a „perifériális stratégia” gondolatával. A nyugati hadjáratban aratott győzelem után azonnal a Szovjetunió elleni, általa alapvetően elkerülhetetlennek és szükségesnek tartott hadjáratról kezdett beszélni, és egyre jobban megszállottja lett ennek az ötletnek. Az első magától értetődő nehézségek után feladta a kísérletet, hogy a britek erejét Olaszország, Spanyolország és a vichyi Franciaország érdekeinek összehangolásával szétforgácsolja. 1940 őszén Hitler legcélravezetőbb stratégiája minden bizonnyal az lett volna, ha ül nyugodtan, és várja a fejleményeket. Japán a saját játszmáját játszotta. Mint ahogy 1941 tavasza is majd mutatja, kész lett volna közeledni a Szovjetunióhoz, ha cserébe szabad kezet kap délen. A japán területi igények mértéktelen megnövekedése következtében Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal is szinte elkerülhetetlenné vált a konfliktus. Ha Hitler várt volna, akkor a Csendes-óceánon és Távol-Keleten ennek a két hatalomnak minden bizonnyal komoly problémái támadnak. Mint ahogy a Molotov-látogatás is ezt mutatta, Skandinávia és a Balkán kérdésében Németország és a Szovjetunió is összecsapásra számíthatott. Az orosz expanzionista érdekek ebben a régióban közvetlen összeütközésbe kerültek a német érdekekkel. A Szovjetunió viszont ebben az időszakban még nem jelentett közvetlen fenyegetést Németország számára. Himmler, nyilvánvalóan Hitler szavait visszhangozva, 1940 novemberében, a Molotov-látogatás környékén egy párfunkcionáriusok előtt megtartott beszédében határozottan visszautasította egy ilyen veszély fennállását. Oroszország, jelentette ki, „katonailag veszélytelen (militärisch ungefährlich)”. A gyenge tisztikarral rendelkező és rosszul kiképzett orosz hadsereg „egyáltalán nem jelenthet veszélyt számunkra (Sie kann uns überhaupt nicht gefährlich werden)”.¹⁹⁸⁹ Ha meglett volna az akarat az együttélésre és a kontinentális Európa egymás közti feldarabolására – mint ahogy azt Ribbentrop szerette volna –, akkor nehéz belátni, hogy ebben melyik hatalom akadályozhatta volna meg őket, különösen ha figyelembe vesszük Nagy-Britannia globális elkötelezettségét, és a fokozódó japán fenyegetést a Csendes-óceán térségében. Hitler és – végső soron – párt- és katonai vezetői mentalitásának viszont egyik forgatókönyv se felelt meg. Hitler megítélése szerint Németország nem engedhette meg magának a kivárás luxusát. Az volt a véleménye, hogy Oroszország olyan veszélyt jelent, mely az elkövetkező időszakban csak fokozódni fog. Egy azonnali német csapás egyrészt megszüntetné ezt a veszélyforrást, másrészt meghiúsítaná az amerikai beavatkozás iránt táplált brit reményeket. Ugyanakkor a kezdeményezés adta előnyök elvesztése Hitler véleménye szerint Németországot kényszerzubbonyba zárta volna, melynek szorítása az idők folyamán csak fokozódott volna. A háború aztán vereséggel végződött. Németország esélyei semmivé váltak. A nemzetközi porondon ő és a nemzetiszocialista rezsim viszont már annyi ellenséget szerzett Németországnak, hogy a részéről tett bármilyen engedmény a gyengeség jelének látszott volna, ami a rezsim bukását és személyes hatalmának elvesztését jelentette volna.

Ezen túlmenően, a merész lépéstől való tartózkodás és a passzivitás – Hitler szerint – annak a lélektani lendítőerőnek az elvesztését jelentette volna, melyre az egész háború épült. A nemzetiszocialista mozgalom dinamikájának fenntartása folyamatos terjeszkedést, új területek meghódítását, új célok kijelölését, az ezeréves Birodalom céljainak állandó előtérben tartását követelte. A látomást nem lehetett behatárolni; hagyományos területi rendezésekkel a hajszát nem lehetett hosszabb időre megállítani, mert az – Hitler és követői szerint – továbbra se tette volna lehetővé a faji tisztaságra és faji uralomra épülő társadalom céljának elérését. Ha a nácizmus fenn akart maradni, és meg akarta újítani önmagát, akkor ideológiai élét nem volt szabad elveszíteni, és a háborút folytatni kellett. Nem szabad meddőségbe süllyedni, hangsúlyozta Hitler egyfolytában az 1937 novemberében lezajlott Hossbach-találkozó óta.¹⁹⁹⁰

Hitler agyában ezek a meggondolások játszottak meghatározó szerepet. Persze gazdasági kényszerítő erők is működtek, melyeknek Hitler nagyon is tudatában volt. 1939 óta Németország egyre jobban függött a Szovjetunióból hatalmas mennyiségben érkező nyersanyagoktól. Az 1940 februárjában kötött szerződés 1941 januárjában történt megújítása és kibővítése értelmében a Szovjetunió 2,5 millió tonna gabona és egymillió tonna nyersolaj 1942 májusáig történő leszállítására tett ígéretet, melyet Németország 1941 nyarától kezdődően – a háborús erőfeszítések szempontjából egyre nélkülözhetetlenebbé váló – termelőeszközök szállításával kívánt ellentételezni. A túlfeszített hadigazdaság miatt a német nyersanyaghiány már 1940 nyarán kezdett feszültséget és nehézségeket okozni. A tervezési szakemberek szerint 1941 folyamán Németország gazdasági nehézségei csak tovább fokozódhattak. Az Oroszországtól való függő viszony – ami elfogadhatatlan volt mindazok számára, akik az európai gazdasági hegemónián (Grossraumwirtschaft) nyugvó autarkia különböző változataiban látták a megoldást – ennek megfelelően a jövőben csak tovább növekedhetett. A romániai Ploeştiben lévő olajmezők szovjet fenyegetettsége valós veszélyt jelentett a tengelyhatalmak háborús erőfeszítése szempontjából. Hitler nem véletlenül érvelt gyakran azzal, hogy ezeket az olajmezőket a szovjet légierő „hatalmas, füstölgő romhalmazzá teheti… és a tengelyhatalmak élete ezeken az olajmezőkön múlik.”¹⁹⁹¹

A Szovjetunióval kapcsolatban a gazdasági, stratégiai és ideológiai motívumok elválaszthatatlanok voltak Hitler gondolkodásmódjában. Ezek keveredtek egymással, és különböző időpontokban különböző erővel hangsúlyozta őket, ha környezetét irányvonalának helyességéről és elkerülhetetlenségéről akarta meggyőzni. Mindezt kétségkívül a „zsidó bolsevizmus” egyszer s mindenkorra történő megsemmisítésének immár majdnem két évtizede hangsúlyozott szándéka tartotta össze, tehát az a célkitűzés, mely egyben megteremtené a szükséges élettér biztonságát, és Németország számára politikai és katonai téren meghatározó szerepet jelentene Európában. Hitler viszont csak 1941 márciusától kezdve kezdte hangoztatni a Barbarossa hadművelet ideológiai célkitűzéseit. Heydrich és Hitler ekkor már felismerte az ennek a célkitűzésnek előtérbe helyezésére kínálkozó lehetőségeket.¹⁹⁹²

Végül aztán Hitlernek az a szándéka, hogy a stratégiai kezdeményezés megőrzésével – a Barbarossa hadművelet hazárdjátékával – elkerülje a kényszerhelyzetet, 1941 végére a német erőfeszítések kudarca és a kialakuló válsághelyzet következtében a háború bizonytalan ideig való elhúzódását eredményezte. Aztán végül Amerika is belépett a háborúba, s Németország pontosan abba a satuba szorult, melyet Hitler el akart kerülni. A kiutat, ha létezett egyáltalán, már nehéz volt megtalálni. A téteket mindenki az asztalra rakta. Ekkorra már a haláltáborok is működni kezdtek. Egyedül a győzelem vagy a teljes megsemmisülés választási lehetősége maradt. Hitler „mindent vagy semmit” mentalitása átitatta az egész német államot, és megteremtette jövőjének alternatíváit. 1941 végére, bár a hadiszerencse a háború során is forgandó volt, és még sokáig eltartott, az esélyek nem a győzelem, hanem a megsemmisülés mellett sorakoztak fel.

I.

1941 januárja és márciusa között a Barbarossa hadművelet tervei a helyükre kerültek, s azokat Hitler is jóváhagyta. Külső magabiztossága ellenére titokban már korántsem volt annyira biztos a dolgában. A Szovjetunió elleni támadás direktíváinak a Wehrmacht vezérkari főnökeihez történt eljuttatása napján, 1940. december 18-án Engel őrnagy azt említette Brauchitschnak (aki még mindig nem volt biztos abban, hogy Hitler nem blöfföl-e a Szovjetunió megtámadásának szándékával), hogy a dolgok további alakulását illetően a Führer bizonytalan. Nem bízott katonai vezetőiben, nem ismerte az oroszok erejét, és csalódást okozott neki a britek hajthatatlansága.¹⁹⁹³ Hitlernek a katonai vezetés hadműveleti tervezése iránti bizalmatlanságát 1941. első hónapjaiban se sikerült eloszlatni. Beavatkozása a tervezés stádiumában már az kezdet kezdetén törést eredményezett a Halderrel fenntartott kapcsolataiban, s március közepére néhány jelentősebb változással kellett kiegészíteni a támadás részletes direktíváit.¹⁹⁹⁴

Az eljövendő kampány sikerét illetően Hitler már február elején ismerte néhány katonai vezető kétségeit, vagy lelkesnek egyáltalán nem mondható hangulatát. Thomas tábornok a készletek hiányáról megsemmisítő erejű áttekintést tett le a hadsereg főparancsnokságának asztalára.¹⁹⁹⁵ Január 28-án naplójában Halder megörökítette a Brauchitschcsal azon a délután a Barbarossáról folytatott beszélgetésük lényegét: „A »szándék« (Sinn) nem világos. Így az angolokon nem fogunk ütni. Gazdasági lehetőségeink nem fognak lényegesen megjavulni. A nyugatról fenyegető veszélyt nem szabad alábecsülni. Könnyen lehetséges, hogy Olaszország a gyarmatai elvesztése után össze fog omlani, és akkor Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban egy déli front keletkezik. Ha erőink akkor Oroszországban vannak lekötve, akkor még rosszabb a helyzet.”¹⁹⁹⁶ A Brauchitschcsal és Halderrel január 31-én elfogyasztott ebéd közben a hadseregcsoportok parancsnokai, Leeb, von Bock és von Rundstedt tábornagyok is kétségeiknek adtak hangot.¹⁹⁹⁷ Brauchitsch, szokása szerint, nehezen fejezte ki aggodalmait Hitler előtt. Február 1-jén viszont Bock ezt óvatosan megtette. Véleménye szerint „a német hadsereg győzelmet tud aratni az oroszok fölött, ha azok megállnak és harcolnak”. A tekintetben viszont kétségei voltak, hogy rá lehet-e kényszeríteni az oroszokra a békefeltételek elfogadását. Hitler elutasítóan fogadta szavait. Leningrád, Moszkva és Ukrajna elvesztése majd a harc feladására kényszeríti az oroszokat. Ha nem, akkor a német csapatok Moszkvát maguk mögött hagyva tovább nyomulnak Jekatyerinburg felé. A háborús termelés, folytatta Hitler, minden szükségletet kielégít. Hatalmas mennyiségű anyag áll rendelkezésre. A gazdaság virágzik. A fegyveres erők nagyobb élőerővel rendelkeznek, mint a háború elején. Bock még értelmét se látta annak, hogy Hitlernek a konfliktusból történő kihátrálást javasolja. „Harcolni fogok!” – jelentette ki Hitler. „Meggyőződésem, hogy támadásunk viharos erővel söpör át rajtuk.”¹⁹⁹⁸

Halder tartózkodóan viselkedett a Hitlernél február 3-án tartott megbeszélésen. Felhozta az ellátási nehézségeket, felsorolta azokat a módszereket is, melyek segítségével úrrá lehet lenni azokon, s nem tulajdonított különösebb jelentőséget azoknak a kockázatoknak sem, melyeket alig néhány nappal korábban erőteljesen hangsúlyozott. A hadsereg vezetői elfogadták Hitler álláspontját, aki Moszkva előtt Leningrád és a Balti-tenger partvidéke elfoglalásának fontosságát hangsúlyozta. Arra viszont már nem fordítottak figyelmet, hogy kellő részletességgel felmérjék ennek a stratégiának a következményeit.¹⁹⁹⁹ Hitler tájékozott volt a szovjet gyalogság és páncélos erők számbeli fölényéről. Minőségüket viszont nem sokra tartotta. Minden az első napok gyors győzelmein, a Baltikum elfoglalásán és a déli szárny Rosztovig történő előnyomulásán múlik. Moszkva, mint ahogy már többször is hangsúlyozta, várhat. Below szerint Brauchitsch és Halder „minden tiltakozás és a legkisebb ellenvetés nélkül elfogadta Hitler Oroszország elleni háborújának direktíváit”.²⁰⁰⁰

A tanácskozást követő napon Thomas tábornok ismételten baljós előrejelzéseket adott a gazdasági helyzet alakulásáról. A gépjárművek számára az üzemanyag két hónapra, a repülőgépeknek őszig, a gyártott gumimennyiség pedig márciusig elegendő. Thomas kérte Keitelt, hogy adja át a jelentést Hitlernek. Keitel közölte vele, hogy a Führer nem engedi, hogy döntéseit gazdasági nehézségek befolyásolják. A jelentés valószínűleg soha nem került Hitler kezébe. Mindenesetre, ha Thomas a baljós gazdasági realitások feltárásával akarta Hitlert eltéríteni szándékától, akkor ez a módszer eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. Egy másik jelentés azt hangsúlyozta, hogy gyors győzelmek és a Kaukázus elfoglalása esetén Németország megszerzi a szovjet hadiipart tápláló nyersanyagok 75 százalékát. Egy ilyen előrejelzés csak bátorításul szolgálhatott Hitler és a többi náci vezető számára.²⁰⁰¹

Az OKH tervezése Hitlert számos vonatkozásban továbbra is nyugtalanította. Aggódott amiatt, hogy a hadsereg vezetése alábecsüli a Pripjaty mocsarai felől a német szárnyakat fenyegető csapások veszélyét, s részletes tanulmányt kért a problémáról, hogy levonhassa a következtetéseket.²⁰⁰² Március közepén ellentmondott a vezérkar véleményének, s azt állította – mint ahogy később kiderült, helyesen –, hogy a Pripjaty mocsarai nem korlátozzák komolyan a hadsereg mozgását. Megítélése szerint az elkészült tervek túlságosan is elnyújtják a német frontot, szétforgácsolják az erőket, s a német csapatokat a déli fronton túlságosan is függővé teszik a kétes harcértéket képviselő román, magyar és szlovák hadosztályoktól (az utóbbiakat csupán szlávságuk alapján becsülte le). Ezért parancsot adott a Dél hadseregcsoport tervezett két ágra szakadó előnyomulásának egyetlen, Kijev és a Dnyeper irányába előretörő támadásban történő egyesítésére. Végül ismételten leszögezte Leningrád és a Baltikum elfoglalásának fontosságát, hangsúlyozta, hogy nem kell erőszakolni a Moszkva elleni támadást, melyet – a katonai vezetőivel március 17-én tartott megbeszélésen – „teljesen jelentéktelennek” („Moskau völlig gleichgültig”) minősített.²⁰⁰³ Ezen a megbeszélésén Brauchitsch és Halder minden tétovázás nélkül elfogadta az eredeti hadműveleti tervben eszközölt változtatásokat.²⁰⁰⁴ Ezzel a támadás katonai elképzelései lényegében végleges formát öltöttek.

II.

A nagy offenzíva előkészületeinek folytatódása ellenére Hitlert Mussolini szerencsétlen megfontolásból fakadó, és az előző októberben végrehajtott Görögország ellen intézett támadása következtében a Balkánon kialakult veszélyes helyzet, és az olasz katonai hozzá nem értés észak-afrikai következményeinek orvoslása foglalkoztatta.

Mindent megtett annak érdekében, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza az albániai és észak-afrikai kudarcok (ahol a hatalmas túlerőben lévő angolok elfoglalták az olaszok erősségét, Bardiát) miatt kínos helyzetbe került Mussolinit, amikor január 19-én a diktátor megérkezett egy Salzburg melletti, Puch nevű kis állomásra, hogy kétnapos tárgyalást folytasson a Berghofban.

Hitler és katonai vezetői a havas peronon várták a Ducét.²⁰⁰⁵ A tárgyalások azonnal elkezdődtek. A katonai kudarcokról még csak említés se történt. A tárgyalások főként a Balkánról és a Duce Spanyolország háborúba történő bevonására irányuló többszöri személyes kísérletéről szóltak. Személyes közbenjárásával arra is rá szerette volna venni a spanyolokat, hogy egyezzenek bele egy Gibraltár elleni német támadásba.²⁰⁰⁶ A Hitlerrel való négyszemközti tárgyalásairól beszámolva Cianónak, Mussolini elmondta, hogy „egy olaszokhoz nagyon lojális és nagyon oroszellenes Hitlerrel találkozott, aki még nem döntötte el határozottan, hogy a jövőben mit tervez Nagy-Britannia ellen”. A partraszállás lehetőségét kizárta. Egy ilyen hadművelet nehézségei magukban hordozzák a kudarc kockázatát is, mely azért elfogadhatatlan Hitler számára, mert akkor a britek rájönnének, hogy „a németek csak egy üres pisztolyt tartanak a kezükben”.²⁰⁰⁷

Január 20-án délután Hitler a katonai szakértők jelenlétében mintegy két órát beszélt a németek várható görögországi beavatkozásáról. „Főképpen a dolog technikai oldalát ecsetelgette”, jegyezte fel Ciano, „és azokat összekötötte az általános politikai helyzettel. Be kell ismerni, hogy ezt, szokásához híven, mesterien csinálja. Katonai szakértőinkre nagy hatással volt.”²⁰⁰⁸ Bár a „nagyon oroszellenes” Hitler, akivel Mussolini találkozott, rámutatott a Sztálin esetleges halála után a Szovjetunió részéről fenyegető veszélyre, amikor a jelenleg a vezetéstől távol lévő zsidók majd ismét átveszik a hatalmat, és az orosz légierő is elég felkészült lesz a ploeşti olajmezők megsemmisítésére, de ezzel együtt a leghalványabb célzást se tette arra, hogy most éppen egy Kelet ellen indítandó támadás előkészületei folynak.²⁰⁰⁹ Szokás szerint az utolsó pillanatig nem tájékoztatták semmiről az olaszokat.

Mussolini (Ciano megjegyzése szerint) „emelkedett” hangulatban tért vissza, mint mindig, amikor Hitlerrel találkozott.²⁰¹⁰ A Duce jól tette, hogy időben távozott. Ha még két nappal tovább marad, akkor a tengelyhatalmakon belüli partnerével szemben még jobban elmélyült volna benne a kisebbségi érzés, amikor megérkezett a fasiszta rezsimje számára katasztrofális hír, hogy Tobrukot az angolok elfoglalták.²⁰¹¹

Az olasz háborús erőfeszítésekkel kapcsolatos lekicsinylő németországi közvélemény a náci vezetők fasiszta partnerük iránti egyre fokozódó lenézésével párosult.²⁰¹² „Mussolini nagy presztízsveszteséget szenvedett”, jegyezte fel Göbbels 1941 januárjának végén, amikor látta, hogy az Észak-Afrikában elszenvedett katonai kudarc következtében a Duce pozíciói meggyengültek.²⁰¹³ Hitlernek – bármilyen kétségei és személyes fenntartásai is voltak az olaszokkal szemben – nem maradt más választása, mint ragaszkodni a tengelyhatalmakhoz tartozó partneréhez.²⁰¹⁴ Egészében véve a Líbiában zajló, szerencsétlen januári harcok eredményeként mintegy 130 000 olasz került a britek fogságába.²⁰¹⁵ Észak-Afrikában az olaszoknak a teljes vereséggel kellett szembenézniük. Február 6-án Hitler az általa kiválasztott tábornokokat tájékoztatta döntéséről, hogy a brit előnyomulás megállítása és Tripolitániának a tengelyhatalmak számára történő megtartása mellett döntött.²⁰¹⁶ Erwin Rommel volt az, aki 1941. második felében és 1942-ben majdnem végig briliáns taktikai érzékével és blöffjeivel visszafordította az események menetét, és sakkban tartotta az angolokat Észak-Afrikában.

Hitler reményei, hogy Gibraltár megszerzésével a Földközi-tenger térségében egy – az észak-afrikai helyzetre is kihatással lévő – létfontosságú stratégiai pozíciót biztosít a maga számára, Franco tábornok nyakassága miatt ismét meghiúsultak. Jodl már január végén tájékoztatta Hitlert, hogy a Felix hadműveletet – a Gibraltár ellen tervezett támadást – el kell halasztani, mivel arra legkorábban csak április közepén kerülhetne sor. Akkorra viszont a tervek szerint csupán egy hónappal később induló Barbarossához már szükség lesz a csapatokra és a fegyverzetre is.²⁰¹⁷ Hitler még mindig abban reménykedett, hogy a február 12-én sorra kerülő Mussolini–Franco találkozón a Ducénak sikerül rávennie a Caudillót a háborúba való belépésre. A találkozót megelőző napon Hitler egy személyes levelet küldött Francónak, melyben arra igyekezett rábeszélni, hogy erőit egyesítse a tengelyhatalmak erőivel, s kérte annak belátását, hogy „ilyen nehéz időkben nem annyira a bölcs előrelátás, hanem egy bátor szív mentheti meg a nemzeteket”.²⁰¹⁸ Francóra mindez hatástalan maradt. Elismételte a Marokkóra és Gibraltárra vonatkozó spanyol követeléseket. Ráadásul Spanyolország egy későbbi, meghatározatlan időben történő háborúba lépéséért cserébe akkora gabonaszállítások követelésével kezdett zsarolni – azt állítva, hogy a németek által már megígért 100 000 tonna csupán húsz napra elegendő –, hogy azokat lehetetlen volt teljesíteni.²⁰¹⁹ Spanyolországot a korábbiakhoz hasonlóan ki kellett hagyni a számításból.

III.

Hitler megerősítette, hogy Spanyolországban „ijesztő helyzet” uralkodik, amikor Göbbels 1941. január 30-án, kancellári kinevezésének nyolcadik évfordulóján a Sportpalastban megtartott beszéde után találkozott vele.²⁰²⁰ A propagandaminiszter jó hangulatban találta Hitlert, akinek meggyőződése volt, hogy Németország továbbra is kezében tartja a stratégiai kezdeményezést, biztos volt a győzelemben, új erővel töltötte el a Sportpalastba bezsúfolódó hatalmas tömeg – rá mindig is kábítószerként ható – hatalmas lelkesedése.²⁰²¹ „Az utóbbi időben ritkán láttam ilyennek”, jegyezte fel Göbbels. „A Führer mindig hatással van rám. Igazi Vezér, az erő kimeríthetetlen forrása.”²⁰²²

Beszédében Hitler szinte kizárólag a Nagy-Britannia elleni támadásokra összpontosított. Oroszországról egy árva szót sem szólt; nyilvános beszédeiben 1941. június 22-ig, a támadás megindulásáig, egyáltalán nem említette a Szovjetuniót.²⁰²³ Amikor viszont másnap beszélt Göbbelsszel, akkor egy Oroszországról készült jelentést említett, melyet a KPD egyik oszlopos tagjának, Ernst Toglernek a fia az országban szerzett hétéves személyes tapasztalatai alapján állított össze. „Borzalmas!”, jegyezte fel Göbbels (minden bizonnyal Hitler véleményét visszhangozva, amikor összefoglalta a beszélgetés lényegét). „Minden gyanúnk és hitünk, és amiről eddig beszéltünk, beigazolódott.” Göbbels a moszkvai állapotokról szóló jelentés alapján szerzett benyomásai folytán ugyanazokat az információkat erősítette meg, melyeket minisztériumának vezető beosztású munkatársaitól kapott.²⁰²⁴

Hitler január 30-án elmondott beszéde egy másik szempontból is figyelemre méltó. A háború kezdete óta először ismételte meg a fenyegetést, mely szerint „ha a zsidóságon keresztül a világ többi része is beleavatkozik a háborúba, akkor Európában az egész zsidóság eljátszotta a szerepét”. „Ma még nevethetnek ezen”, tette hozzá fenyegetően, „mint ahogy eddigi jövendöléseimen is csak nevettek. Az elkövetkező hónapok és évek majd igazolni fogják, hogy helyesen láttam a dolgokat.”²⁰²⁵ Hitler 1939. január 30-án, a Reichstagban elmondott beszédében is hasonlóképpen fenyegetőzött. Most a háború kitörésekor elhangzott „próféciájaként” emlegette fel az esetet. Szeptember 1-jén, Lengyelország megtámadásának napján viszont a Reichstagban elmondott beszédben tulajdonképpen nem is említette a zsidókat. Az elkövetkező két év során ezt az időbeli tévedést még több alkalommal megismételte.²⁰²⁶ Ez annak a jele volt, hogy a zsidók elpusztítását a tudatalattiban, vagy ami még valószínűbb, tudatosan összekötötte a háború gondolatával.

Vajon miért ismételte meg éppen most ezt a fenyegetést? Ezt a szövegkörnyezet összefüggései nem indokolták. Beszéde korábbi része utalt „bizonyos nemzetközi zsidó kapitalista klikkre”, de ettől eltekintve nem volt antiszemita hangvételű.²⁰²⁷ A megismételt „jövendölést”, mint ahogy 1939 januárjában is, minden bizonnyal fenyegetésnek szánta Nagy-Britannia és az Egyesült Államok – véleménye szerint – zsidók irányítása alatt álló „plutokráciája” ellen. Ez annak a zsarolásnak a megismétlése volt, hogy a hatalmában lévő zsidókat túszul fogja felhasználni.

A beszédet megelőzően néhány héttel Hitler gondolatban már foglalkozott a zsidók sorsával, és megbízta Heydrichet, hogy a madagaszkári elképzelés helyett dolgozzon ki egy másik tervet a zsidók deportálására a német uralom alatt álló területekről.²⁰²⁸ Megismételt „próféciája” feltehetően burkolt célzás volt erre a szándékára, holott a terveket ebben az időszakban még nem is öntötték konkrét formába.

Hitler talán gondolatai mélyén dédelgette ezt a „próféciát” annak megszületése óta. Talán valamelyik alárendeltje emlékeztette rá. A legvalószínűbb azonban az, hogy a nagyközönségnek 1940 novemberében bemutatott Der ewige Jude című film egyik részlete emlékeztette Hitlert korábbi kijelentésére.²⁰²⁹ Bárhogy is történt, a „jövendölés” megismétlése rosszat sejtetett. Bár az még nem körvonalazódott pontosan előtte, hogy miként valósul meg a háború folyamán az európai zsidóság elpusztítása, de a végeredményben biztos volt. Mindez hónapokkal az ősi ellenség, a „zsidó bolsevizmus” ellen megindított háború előtt történt. A zsidókat egyszer s mindenkorra megsemmisítő háború kezdett konkrét formát önteni Hitler gondolataiban.

A szárazföldi hadsereghez kapcsolt segédtisztje, Gerhard Engel háború utáni, részben elveszett jegyzeteinek felidézésén alapuló beszámolója szerint Hitler nem sokkal beszéde elhangzása után, február 2-án tárgyalt a hozzá közel állókkal a „zsidókérdésről”.²⁰³⁰ A megbeszélésen Keitel, Bormann, Ley, Speer, valamint Ribbentrop jobbkeze és összekötőtisztje, Walther Hewel volt jelen. A zsidótémát Ley hozta szóba. Ez elég is volt Hitlernek, hogy hosszasan kifejtse gondolatait a témáról. Úgy látta, hogy a háború felgyorsítja a megoldást, de újabb nehézségeket is teremt. Eredetileg hatalmában állt, hogy „legalább Németországban megtörje a zsidó hatalmat”. Valamikor az is megfordult a fejében, hogy az angolok segítségével félmillió zsidót Palesztinába vagy Egyiptomba deportál. Az ötlet megvalósítását a diplomáciai tiltakozások megakadályozták. Most azt a célt kell kitűzni, hogy „a zsidó befolyás megszűnjön a tengelyhatalmak egész területén”. Néhány, Lengyelországhoz és Szlovákiához hasonló országban a németek ezt maguk is meg tudják oldani. Franciaországban, ezen a különlegesen fontos területen a fegyverszünet megkötése után már bonyolultabbá vált a helyzet. Azt mondta, azzal a követeléssel kell megkeresni a franciákat, hogy bocsássák rendelkezésre Madagaszkár szigetét a zsidók áttelepítésére. A kétkedő Bormann – aki kétségívül tisztában volt azzal, hogy a madagaszkári tervet már régóta jegelik a Külügyminisztériumban, s ami még fontosabb, a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban is – feltette a kérdést, hogy ez miként valósítható meg a háború idején. Hitler erre homályosan azt válaszolta, hogy az egészet az „Erőt az örömből” flotta segítségével kívánja megoldani, de tart az ellenséges tengeralattjárók támadásától. Ezután, némileg ellentmondva saját magának, még hozzátette, hogy „most egy másik, nem feltétlenül barátságosabb megoldáson gondolkodik”.²⁰³¹

Ez a titokzatos megjegyzés (feltételezve, hogy az angol [esetünkben a magyar. A ford.] nyelvű beszámoló pontosan visszaadja Hitler szavait), joggal értelmezhető célzásként arra, hogy a Szovjetunió – a várakozások szerint néhány hónap alatt történő – legyőzése megnyitja a lehetőséget a zsidók tömeges deportálására az újonnan meghódított keleti területekre, valamint a Belorussziától a korábbi Lengyelország keleti határai felé húzódó Pripjaty mocsaraiban és a Szovjetunió fagyos, északi körzeteiben barbár körülmények között végzendő kényszermunkára. Himmler, Heydrich és Eichmann is nagyjából ebben az időben vetette fel ugyanezt az ötletet.²⁰³² Nyilvánvalóan nem haboztak, hogy ezt megosszák Hitlerrel. Bármilyen embertelen volt is a madagaszkári terv, gondolatban már ezen is túlléptek. A zord időjárási viszonyok mellett a zsidók sorsa megpecsételődött volna. Néhány éven belül többségük éhen hal, megfagy, vagy halálra dolgozza magát.²⁰³³ A „zsidóprobléma” átfogó területi megoldása most már egyértelműen a népirtás szinonimájává változott.

A náci vezetők állandó nyomás alatt tartották Hitlert, hogy területükről a zsidókat – a korábban is lerakodótelepnek tekintett – Főkormányzóság területére deportáltassa. A leghatározottabban ezt a Hitlerjugend volt vezetője, Bécs gauleitere, Baldur von Schirach követelte, aki már az előző év nyara óta úgy akart enyhíteni Bécs krónikus lakásproblémáin, hogy a város 60 000 zsidó lakosát a Főkormányzóság területére evakuálja. 1940 decemberében Hitler végül engedett a követelésnek. A tervek 1941 februárjára teljesen elkészültek.²⁰³⁴ Az anschluss harmadik évfordulója után, bécsi látogatásáról visszatérve Hitler Hans Frankkal és Göbbelsszel megtárgyalta a zsidók Bécsből történő azonnali eltávolítását. A berlini zsidóktól mindenáron megszabadulni akaró Göbbelst azzal vigasztalta, hogy Bécs után Berlin következik. „Később majd egész Európából el kell tűnniük”, tette hozzá a propagandaminiszter.²⁰³⁵

A zsidók és lengyelek Főkormányzóság területére történő szállításával kapcsolatosan 1940-ben felmerült problémák ellenére Heydrich (részben a gyakorlótérhiányban szenvedő Wehrmacht nyomására) 1941 januárjában (a Hitler által támogatott Schirach előtt meghajolva) az etnikai németek áttelepítése érdekében jóváhagyta a 60 000 bécsi zsidóval együtt összesen 771 000 lengyel deportálását Hans Frank birodalmába.²⁰³⁶ A nagyra törő új áttelepítési terv sürgőssége mögött az a törekvés rejlett, hogy a Lengyelországból, Litvániából, Besszarábiából, Bukovinából és más kelet-európai országokból érkezett, átmeneti táborokban, nyomorúságos lakókörülmények között tengődő etnikai németek részére helyet biztosítsanak (és munkába állítsák őket). Frank beosztottainak körében nagy rémületet okozott, hogy a nemkívánatos személyek ekkora áradatával kell elboldogulniuk.²⁰³⁷ Végül aztán az új terv végrehajtásának elkerülhetetlenül jelentkező logisztikai bonyodalmai bebizonyították ennek az embertelen, holdkóros ötletnek a tarthatatlanságát. Március közepén a programot le kellett állítani. Hozzávetőlegesen 25 000 embert deportáltak a Főkormányzóság területére. Bécsből mindössze 5000, főként idős zsidót hurcoltak el.²⁰³⁸ A német fennhatóság alatt álló területeken még mindig nem csillant fel a Himmler által annyira szorgalmazott, átfogó áttelepítési program végrehajtásának lehetősége, vagy a programon belül annak az esélye, hogy megoldják az egyre kezelhetetlenebbé váló problémát, a zsidók eltávolítását.

Eichmann munkatársa, Theodor Dannecker – majd később Eichmann – szavai alapján ítélve Heydrich 1940–41 fordulóján kapra meg az engedélyt Hitlertől – hogy Göring vagy Himmler közbenjárására-e, az nem világos – a német zsidók Főkormányzóság területére történő „végleges evakuálásának” tervéhez.²⁰³⁹ Január 21-én Dannecker a következőket jegyezte fel: „A Führer akaratával összhangban Európa Németország uralma és ellenőrzése alatt álló területein a zsidókérdést a háború után alá kell vetni egy végső megoldásnak (einer endgültigen Lösung)”. Ezért Heydrich – Göringen vagy Himmleren keresztül – Hitlertől „megbízást kapott a végső megoldás tervének (Endlösungsprojektes) elkészítésére”.²⁰⁴⁰ Ebben az időszakban az elvetélt madagaszkári terv helyett nyilvánvalóan valami más, területi megoldást terveztek. Eichmann mintegy 5,8 millió emberben gondolkodott.²⁰⁴¹

Két hónappal később Eichmann közölte a Propagandaminisztérium képviselőivel, hogy Heydrichet „megbízták a zsidók végleges evakuálásával (endgültigen Judenevakuierung)”, és ő már nyolc-tíz héttel korábban megtette erre vonatkozó javaslatait. A javaslatot viszont nem fogadták el, „mert a Főkormányzóság jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy akár egyetlen zsidót vagy lengyelt is be tudjon fogadni”.²⁰⁴² Amikor március 17-én Hans Frank Berlinbe utazott, hogy négyszemközt beszéljen Hitlerrel a Főkormányzóság problémáiról – feltehetően megemlítette a Heydrich-féle, új deportálási terv okozta problémákat is –, akkor olyan biztosítékokat kapott, ami visszakozást jelentette attól a korábbi politikától, mely szerint a Főkormányzóság lesz az első terület, ahol a zsidók szabadon letelepedhetnek.²⁰⁴³ Három nappal a találkozó után Eichmann viszont még mindig arról beszélt, hogy a zsidók Főkormányzóság területére történő „végleges evakuációját” Heydrich irányítja.²⁰⁴⁴ Heydrich ekkor még nyilvánvalóan a Főkormányzóságot tekintette egy területi megoldás bázisának (és Eichmann is ezt az irányvonalat követte). Frank gondolkodni sem volt hajlandó ezen a megoldáson. Hitler ráadásul megcsillantotta előtte annak a lehetőségét is, hogy az ő területe lesz az első, amelyik megszabadulhat a zsidóktól. Feltehetően ezt Frank megnyugtatására mondta. A zsidókérdés a hamarosan meghódítandó területek (minden bizonnyal a Szovjetunió) bázisán történő átfogó, területi megoldásának egyre határozottabb formát öltő elképzelései arra utalnak, hogy Hitler a „zsidókérdés” radikális megoldásának új lehetőségeit látta a háború utáni tömeges, keleti irányba történő deportálásokban.

Heydrich és főnöke, Himmler nyilvánvalóan minden alkalmat megragadott, hogy a keleten hamarosan megnyíló lehetőségek kihasználásával otthon is a lehető legnagyobb mértékben kiszélesítse hatalmi bázisát. Himmler nem vesztegette az idejét, hogy – Hitler elképzeléseit kifürkészve – megtegye saját javaslatait. A Barbarossa hadművelet direktívái aláírásának napján, december 18-án a Birodalmi Kancelláriára sietett, hogy találkozzon Hitlerrel. A beszélgetésről nem maradt fenn dokumentum. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy Himmler ne vetette volna fel: a „zsidó-bolsevizmussal” küszöbön álló leszámolás fényében az SS számára is új feladatokat kell meghatározni.²⁰⁴⁵ Ekkor még nem volt többről szó, mint Hitler – tervek kidolgozására vonatkozó – széles körű meghatalmazásának megszerzéséről.

Az elkövetkező hetekben Himmler és Heydrich lázasan dolgozott az új birodalom tervein. Januárban Himmler tájékoztatta az SS-vezetők egy válogatott csoportját, hogy keleten a szláv lakosság létszámát mintegy 30 millióval csökkenteni kell.²⁰⁴⁶ A Birodalmi Biztonsági Főhivatal ugyanebben a hónapban kapta meg a megbízatást a széles körű rendőri akciókra való felkészülésre.²⁰⁴⁷ Február elején Heydrich már előzetes megbeszéléseket folytatott Brauchitschcsal, hogy a hadsereg mellett a biztonsági rendőrség egységei is részt vesznek a „különleges feladatok” végrehajtásában. Különösebb nehézségek ezen a téren nem merültek fel.²⁰⁴⁸

IV.

Hogy ezek a „különleges feladatok” mit takarhatnak, az egyre világosabbá vált mindazok előtt, akik februárban és márciusban már beavatottak voltak, és ismerték a Barbarossa elképzeléseit. Február 26-án Georg Thomas tábornok, a Wehrmacht gazdasági szakértője, Göringtől arról értesült, hogy a Szovjetunió megszállása első napjainak feladata „a bolsevik vezetők gyors elintézése (erledigen) lesz”.²⁰⁴⁹ Egy héttel később, március 3-án Jodl a neki rutinszerűen megküldött, Barbarossával kapcsolatos hadműveleti utasítások tervezetével kapcsolatosan egyértelműen kijelentette: „minden bolsevista vezetőt és komisszárt azonnal likvidálni kell”. Mielőtt Hitler elé terjesztette volna, Jodl bizonyos változtatásokat is eszközölt a tervezeten.²⁰⁵⁰ Hitler „végső változatra” vonatkozó utasításait is összegezte. Ebből egyértelművé vált, hogy „Az eljövendő hadjárat több egy egyszerű fegyveres konfliktusnál; ez egyben a két különböző ideológia közötti leszámolást is jelenti… A szocialista eszméket Oroszországból ma már nem lehet száműzni. Belső szempontokat figyelembe véve az új államok és kormányok kialakulásának ezen az elven kell nyugodni. A népet »elnyomó« zsidó-bolsevik értelmiséget meg kell semmisíteni.” Az ezzel kapcsolatos feladatok, folytatódott tovább az útmutató, „annyira nehezek, hogy azok nem hárulhatnak a hadseregre”.²⁰⁵¹ Jodl kettős sortávolsággal gépeltette le a tervezetet, hogy Hitler újabb változtatásokat eszközölhessen benne. Amikor az átdolgozott változatot végül (március 13-án) Keitel ellátta kézjegyével, akkor – bár az nem tartalmazta egyértelműen a „bolsevik-zsidó értelmiség” és a „bolsevik vezetők és komisszárok” megsemmisítését – külön megemlítette, hogy „az SS birodalmi vezetője a Führertől bizonyos különleges feladatokat kapott a hadsereg hadműveleti területein”.²⁰⁵²

Ezen túlmenően a harcoló csapatoknak azt az utasítást kell kapniuk, hogy könyörtelenül bánjanak el az útjukba kerülő politikai komisszárokkal és zsidókkal. Amikor Heydrich március 26-án Göringgel találkozott, hogy a rendőrségre a keleti hadjárat során háruló számos feladatról tárgyaljon, akkor Göring közölte vele, hogy a hadseregnek egy három-négy oldalas útmutatót kell kapnia „a GPU-szervezetek, a zsidók, a politikai komisszárok jelentette veszélyről, hogy a gyakorlatban is tudják, kiket kell falhoz állítani”.²⁰⁵³ A továbbiakban Göring felhívta Heydrich figyelmét arra is, hogy a Wehrmacht erői korlátozottak lesznek keleten, és Himmlernek széles és független hatáskört biztosítanak. Heydrich Göring elé tárta a „zsidókérdés megoldásának” tervezetét, melyet – apró változtatásokkal – a birodalmi marsall jóvá is hagyott. Ezek a jelek nyilvánvalóan arra az év fordulóján fogant, Hitler és Himmler által már jóvá is hagyott területi megoldásra utaltak, melynek értelmében az összes európai zsidót a Szovjetunió kietlen területeire kell deportálni, ahol csak a pusztulás várhat rájuk.²⁰⁵⁴

1941. első három hónapja során aztán a Szovjetunió elleni támadás ideológiai célkitűzései kerültek előtérbe, és jórészt tisztázódtak is. A legaktívabb kezdeményező ezen a téren Reinhard Heydrich és névleges főnöke, Himmler volt.²⁰⁵⁵ Göring, a négyéves terv irányítója, valamint a Wehrmacht főparancsnoksága is aktívan részt vett ezekben a munkálatokban. Hitler inkább felhatalmazott, mint kezdeményezett. Pontos szerepét, mint más esetekben is oly gyakran, homály borította. Nem is volt szüksége arra, hogy előtérbe helyezze magát. A „zsidó-bolsevizmusról” alkotott nézetét mindenki ismerte. A rezsim vezetőinek különböző, egymástól eltérő, politikai célokat követő – és rendszerint egymással versengő – hatalmi csoportosulásait csak a keleti ősellenséggel való bánásmódra vonatkozó, Heydrichtől és Himmlertől származó, legradikálisabb javaslatok elfogadásával lehetett összebékíteni. Ezek mindenesetre Hitler ideológiai indíttatásának is megfeleltek, és csak még egyszer megadták a barbarizmus alaphangját. A többiek el voltak foglalva a gépezet megalkotásával. A küszöbönálló leszámolással összefüggésben pedig a barbarizmus még a gyakorlóterepként szereplő, megszállt Lengyelországban is ismeretlen, soha nem látott formákat és méreteket kezdett ölteni.

Március közepén a biztonsági rendőrség és a hadsereg vezetése közötti, a politikai komisszárok sorsáról szóló tárgyalások, mint ahogy már említettük, előrehaladott állapotban voltak. A rezsim Szovjetunióban tervezett gyilkos politikájának végzetes kiteljesedésében a hadsereg vezetői ezúttal is bűnrészességet vállaltak. Március 17-én Halder feljegyezte Hitler kijelentését: „A Sztálin teremtette értelmiséget ki kell irtani. Az Orosz Birodalom ellenőrző-irányító mechanizmusát szét kell zúzni. A Nagy-Oroszország területén az erőt a legbrutálisabb formában kell alkalmazni.”²⁰⁵⁶ Hitler ezúttal se mondott semmit az „etnikai tisztogatás” szélesebben értelmezett politikájáról. Az uralkodó mélységes bolsevikellenességet figyelembe véve minden probléma nélkül el lehetett fogadni a bolsevik értelmiség likvidálásának szükségességét.²⁰⁵⁷ Március 26-ra a hadseregben – meglehetősen letompított megfogalmazásban – meg is született a titkos parancs, mely a biztonsági rendőrséggel kötött megállapodás alapján engedélyezte „a polgári lakosságot érintő adminisztratív intézkedések végrehajtását”.²⁰⁵⁸ Másnap a hadsereg főparancsnoka, von Brauchitsch tábornagy a keleti hadsereg parancsnokai előtt kijelentette: „A csapatoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy itt fajok fajok elleni (von Rasse zu Rasse) háborúja zajlik, és azt a szükséges szigorral kell folytatni.”²⁰⁵⁹

A hadsereg így már lényegében támogatta a szovjet rezsim „zsidó-bolsevik” alapjainak szétzúzására irányuló stratégiai szándékot és ideológiai célkitűzést, amikor március 30-án a Birodalmi Kancellária épületében több mint 200 tiszt előtt megtartott, két és fél órás beszédében Hitler minden kétséget kizáró világossággal kifejtette véleményét a bolsevik ősellenség elleni háborúról, és a hadsereggel szemben támasztott elvárásairól. Ez nem a stratégiáról és taktikáról szóló beszéd ideje volt. Ez azt a célt szolgálta, hogy megrajzolja a tábornokok előtt – akik iránt még mindig kevés bizalommal viseltetett – az előttük álló konfliktus természetét. Ismételten felsorolta szokásos érveit. Anglia minden reménye az Egyesült Államokban és Oroszországban van. Az orosz problémát késedelem nélkül meg kell oldani. Ez az előfeltétel ahhoz, hogy Németország más feladatait is el tudja végezni. Akkor az élőerő és a matériel is rendelkezésére áll. Oroszországban a cél a fegyveres erők szétzúzása és az állam megsemmisítése. A mennyiségi fölényben lévő, de gyenge minőségű orosz fegyverzetről alkotott lekicsinylő véleményét ezúttal is megismételte. Magabiztossága továbbra is csorbítatlan maradt. Az oroszok, állította, össze fognak omlani a német harckocsik és repülőgépek együttes támadásának súlya alatt. A katonai feladatok teljesítése után keleten nem lesz szükség többre hatvan hadosztálynál, és a többit máshol lehet akcióba küldeni.

Beszédét a leghangsúlyosabb résszel, a háború ideológiai célkitűzéseivel folytatta. Kertelés nélkül kijelentette: „Ez két ideológia összecsapása. A társadalmi bűnözéssel egyenértékű bolsevizmus megsemmisítő erejű leleplezése. A kommunizmus jövőnkre nézve óriási veszélyt jelent. El kell felejtenünk a katonák közötti bajtársiasság eszméjét. A kommunista nem bajtárs se az ütközet előtt, se az ütközet után. Ez most megsemmisítő háború. Ha ezt nem fogjuk fel, akkor megverhetjük az ellenséget, de harminc év elteltével ismét harcolhatunk a kommunista ellenség ellen. Nem azért indítunk háborút, hogy az ellenséget megkíméljük.” Ezt követően a „bolsevista komisszárok és a kommunista értelmiség kiirtásáról” szóló elképzeléseit tárta hallgatósága elé. „Ez nem a katonai bíróságok feladata. Az egyes csapatparancsnokoknak tisztában kell lenniük a téttel. Vezető szerepet kell betölteniük ebben a harcban…” „A komisszárok és a GPU emberei bűnözők”, jelentette ki, „és úgy is kell bánni velük”. Ez a háború más lesz, mint a nyugati. „Keleten a mostani könyörtelenség a jövőbeni kegyességet jelenti.” A parancsnokoknak félre kell tenniük minden személyes fenntartásukat.²⁰⁶⁰

A háború után Brauchitsch azt mondta, hogy Hitler beszédének végeztével körbefogták a felháborodott tábornokok.²⁰⁶¹ Ha ez lett volna a helyzet, akkor azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem fejezték ki (ők, vagy a nevükben Brauchitsch) felháborodásukat Hitlernek? A beszéden szintén jelen lévő Warlimont tábornok viszont úgy emlékszik, hogy „a jelenlévők közül senki se használta ki az alkalmat még arra se, hogy említést tegyen Hitler délelőtt folyamán kifejtett követeléseiről”.²⁰⁶² Mikor a háború befejezése után tizenhat évvel Warlimont tanúként szerepelt egy bírósági tárgyaláson, akkor a tábornokok hallgatását magyarázva kijelentette, hogy Hitler sokukat meggyőzte, hogy a szovjet komisszárok nem katonák, hanem „megrögzött gonosztevők” (kriminelle Verbrecher). Mások – ahová magát is sorolta – állítása szerint a tisztikar hagyományos szemléletéhez tartották magukat, mely szerint mint államfő és a fegyveres erők főparancsnoka Hitler „nem követhet el semmi törvénytelenséget”.²⁰⁶³

A Hitler tábornokok előtt elmondott beszédét követő napon, 1941. március 31-én az eljövendő hadjárat általa megrajzolt lefolytatásának szándékaival összhangban megszületett a „politikai funkcionáriusokkal (Hoheitsträger) való bánásmódról” szóló parancs. Hogy miként és ki adta ki ezt a parancsot, az ma sem világos. Háború utáni kihallgatása során Halder úgy vélekedett, hogy a parancs Keiteltől származott.

„Amikor valaki több tucatszor is tanúja volt, hogy a túlbuzgó tábornagy Hitler legapróbb megjegyzésére is hogyan rohant a telefonhoz, és engedte szabadjára poklot, akkor könnyen elképzelhető, hogy a diktátor egy véletlen megjegyzése mennyire belelovalta Keitelt abba a meggyőződésbe, hogy – már a harci cselekmények megindulása előtt is – az ő feladata a Führer akaratának kifejezése. Akkor vagy ő, vagy valamelyik beosztottja telefonálhatott az OKH-ba, és érdeklődhetett a dolgok állása felől. Ha az OKH-nak valóban feltettek egy ilyen kérdést, akkor ezt ott – természetesen – ösztökélésnek fogták fel, és azonnal cselekedtek.”²⁰⁶⁴ Hogy Hitler közvetlen parancsot adott volna erre, vagy Keitel – Halder feltételezése szerint – „a Führer szellemében dolgozott” volna, az nem ismeretes, mindenesetre a március végén elhangzott útmutatók május 12-re hivatalos parancs formájában láttak újra napvilágot. Kifejezett parancs formájában első²⁰⁶⁵ alkalommal foglalták írásba a szovjet rendszer funkcionáriusainak likvidálását. Ennek azt a magyarázatot adták, hogy „a politikai funkcionáriusok és vezetők (komisszárok)” veszélyt jelentenek, mivel „az európai kultúrát, civilizációt, alkotmányosságot és rendet visszautasító korábbi aknamunkájukkal és lázító magatartásukkal ennek már bizonyságát adták. Ezért meg kell semmisíteni őket.”²⁰⁶⁶

Ez (Hitlernek a háború kereteiről szóló, március 30-ai útmutatását követően) részét képezte annak a keleten vívandó háború módszereit rögzítő parancsegyüttesnek, melyet a hadsereg és a Wehrmacht vezetése május és június hónapok során kiadott. Szorgalmazójuk Hitler volt. Ez kétségbevonhatatlan. Operatív formába viszont azok a vezető tisztek (és jogi tanácsadóik) öntötték, akik lázasan igyekeztek kívánságainak eleget tenni.²⁰⁶⁷

Hitler 1941. május 13-án kiadott, úgynevezett „Barbarossa rendeletének” első – a katonai törvények Barbarossa hadművelet során történő alkalmazásáról szóló – változatát a Wehrmacht főparancsnokságának jogi részlege állította össze.²⁰⁶⁸ Az ellenséges polgári lakosság által elkövetett büntetendő cselekményeket a parancs kivonta a katonai bíróságok hatásköre alól. A gerillaharcosokat azonnal agyon kellett lőni. Kollektív megtorló intézkedéseket rendeltek el egész faluközösségek ellen azokban az esetekben, amikor az egyéni elkövetőket nem lehetett gyorsan megtalálni. A Wehrmacht tagjainak a polgári lakosság ellen elkövetett akcióit nem kellett automatikusan fegyelmi eljárásnak követnie még azokban az esetekben sem, ha az normális körülmények között bűncselekménynek számítottak volna.²⁰⁶⁹

Maga a Komisszárparancs közvetlenül ezt a parancsot követően, június 6-án látott napvilágot. Formába öntését a hadsereg főparancsnoksága kezdeményezte.²⁰⁷⁰ A „Politikai komisszárokkal való bánásmódról szóló utasítás” a következőkkel kezdődött: „A bolsevizmus elleni harcban nem szabad abból a feltételezésből kiindulni, hogy az ellenség a humanitás és a nemzetközi jog alapelveinek megfelelően fog cselekedni. Különösen az ellenállás igazi vezetői, a minden rendű és rangú politikai komisszárok részétől várható a hadifoglyokkal szembeni, gyűlölettől vezérelt, durva, embertelen bánásmód… Ezekkel az elemekkel szemben harc közben mérsékletet tanúsítani, vagy a háború nemzetközi szabályainak megfelelően eljárni helytelen dolog lenne, és veszélyeztetné mind saját biztonságunkat, mind pedig a meghódított területek gyors pacifikálását… A politikai komisszárok a hadviselés barbár, ázsiai módszerét kezdeményezték. Következésképpen azonnal és a legnagyobb szigorral kell kezelni őket. Alapelvként azonnal agyon kell őket lőni, akár hadműveletek során esnek fogságba, akár egyéb téren mutatnak ellenállást.”²⁰⁷¹

A tisztikar vezetőinek készséges megbékélése a Keleten folytatandó háború Hitler által kijelölt bűnös alapelveivel nem meglepő. Ez a fegyveres erők – különösen a szárazföldi hadsereg – vezetői hagyományos hatalmi pozícióinak 1933 óta elkezdődött folyamatos eróziójának tudható be. Mérföldkövet jelentett ezen az úton az 1934-es Röhm-ügy (amikor jórészt a hadsereg megbékítése érdekében az SA vezetőit likvidálták), és különösen az 1938-as Blomberg–Fritsch válság. Az 1940-es nagy nyugati győzelem elnémította a kétkedőket, és erősítette a hadsereg vezetőinek Hitlerrel szemben gyorsan növekvő kisebbségi érzését. A hadsereg alávetése egy olyan vezetőnek, akinek politikai programja már régóta csak saját céljait szolgálja, elkerülhetetlenül behódolást jelentett a Vezérnek. A Vezér nagy kockázati tényezőt hordozó hazardírozásai a katasztrófát jövendölték, ideológiai célkitűzései pedig nyílt bűnözésbe sodorták a hadsereget.

Nem mintha ezt úgy lehetne felfogni, hogy Hitler rákényszerítette akaratát a kelletlenkedő hadseregre. A hadsereg vezetése gyors reagálásával, hogy Hitler ideológiai irányelveit operatív parancsok formájába öntse, politikai megbízhatóságát kívánta bizonyítani, s meg akarta akadályozni térvesztését az SS-szel szemben, mint ahogy ez a lengyelországi hadjárat idején is bekövetkezett.²⁰⁷² A készséges behódolás gyökerei ennél azért még mélyebbre nyúlnak. A barbárságba süllyedésnek lényeges elemei voltak a Lengyelországban szerzett tapasztalatok és élmények. A lengyelek brutális leigázásának tizennyolc hónapja – még akkor is, ha a legbrutálisabb tetteket az SS követte el, és ha ezektől nagy is volt a viszolygás, csak kevés tábornokban volt annyi bátorság, hogy tiltakozzon is ezek ellen – előkészítette a talajt egy teljesen más jellegű, a Barbarossa hadműveletbe beépített, előre megfontolt szándékkal végrehajtott barbárságban való készséges együttműködéshez. Voltak persze tiszteletreméltó kivételek is, amikor a hadjárat megindulása előtt egy héttel a Komisszárparancs ismertté vált a tisztikar előtt is. A B hadseregcsoport (melyből később a Közép hadseregcsoport lett) vezető tisztjei, Hans von Salmuth tábornok és Henning von Tresckow alezredes (később a Hitler elleni merénylet egyik vezéralakja) például bizalmasan értésre adták, hogy megpróbálják rávenni hadosztályparancsnokukat a parancs semmibevételére. Tresckow megjegyezte: „Ha a nemzetközi jog sérül, akkor azt először az oroszoknak, és nem nekünk kell megsérteni.”²⁰⁷³ Ahogy a megjegyzés is mutatja, egyértelműen beismerték, hogy a Komisszárparancs a nemzetközi jog megsértését jelenti.²⁰⁷⁴ Fedor von Bock tábornagy, a Közép hadseregcsoport parancsnoka nem volt hajlandó agyonlövetni a partizánokat és a polgári gyanúsítottakat, mivel – megítélése szerint – ez ellentétben állt a katonai fegyelem alapelveivel, s erre hivatkozva meg is tagadta a Komisszárparancs végrehajtását.²⁰⁷⁵

Warlimont a háború utáni visszaemlékezéseiben viszont elismerte, hogy a tisztikar bizonyos része elhitte, hogy Hitlernek igaza van, és a szovjet komisszárok valójában bűnözők, akiket nem szabad olyan értelemben katonaként kezelni, mint ahogy ez a nyugati fronton történt. Georg von Küchler vezérezredes, a 18. hadsereg parancsnoka például április 25-én közölte hadosztályparancsnokaival, hogy Európában bármilyen időtartamra csak akkor lehetséges a béke, ha Németország akkora területet tart uralma alatt, mely biztosítja Németország és más országok élelmiszerszükségletét. A Szovjetunióval való leszámolás nélkül ez elképzelhetetlen. Hitler hangvételétől alig különbözve folytatta: „Mind ideológiai, mind faji téren mély szakadék választ el bennünket Oroszországtól. Oroszország teljes terjedelmében ázsiai ország… Az európai Oroszország megsemmisítését kell célul kitűzni, hogy megsemmisítsük az európai orosz államot… A politikai komisszárok és a GPU emberei bűnözők. Ezek zsarnokoskodnak a lakosság fölött. A helyszínen hadbíróság elé kell állítani, és a lakosság vallomása alapján el kell ítélni őket… Ez csökkenti a német véráldozatot, és meggyorsítja az előrehaladást.”²⁰⁷⁶ Még kategorikusabb volt a 4. páncélos csoport részére Erich Hoepner vezérezredes (akit három évvel később a Hitler-ellenes merényletben való részvételért kivégeztek) által május 2-án, közvetlenül a Komisszárparancsot megelőzően kiadott parancs: „A Szovjetunió elleni háború a német nép létért folytatott harcának alapvető részét képezi. Ez a német nép európai kultúra védelmében vívott ősi harca a szlávság, a moszkovita-ázsiai áradat ellen és a zsidó bolsevizmus visszavetése érdekében. A harcot a jelenlegi Oroszország szétzúzása céljából kell megindítani, s példátlan szigorral kell végigvinni. Minden katonai akciót alapelvekben és gyakorlatban az ellenség könyörtelen, vasakarattal végrehajtott megsemmisítésének célja kell, hogy vezéreljen. Különösen a jelenlegi orosz-bolsevik rendszer támogatói nem számíthatnak kíméletre.”²⁰⁷⁷

Küchler, Hoepner és számos más tábornok behódolása neveltetésükből, képzésükből s ennek megfelelő gondolkodásmódjukból fakadt. Felfogásukban jelentős és tagadhatatlan volt az ideológiai átfedés a náci vezetés ideológiájával. Benne volt a keleti birodalom megteremtésének támogatása, és benne voltak a szlávok iránti megvetés mélyre nyúló gyökerei is. A bolsevizmus gyűlölete általános volt a tisztikarban.²⁰⁷⁸ Az antiszemitizmus – bár nem a nyílt, hitleri formában – szintén széles körben elterjedt. Ezek együttesen alkották azt az ideológiai kovászt, melynek erjedése a küszöbön álló keleti hadjárat során a tábornokokat könnyen a tömeggyilkosság eszközeivé változtatta.²⁰⁷⁹

V.

Március utolsó hetében, azt megelőzően, hogy meghatározta volna a Barbarossa hadművelet jellegét tábornokai előtt, Hitler kapott néhány, a keleti hadjárat tervezésére is kiható, nagyon kellemetlen hírt. Először is értesülnie kellett a Cvetkovic miniszterelnök kormányát és a régensként uralkodó Pál herceg megbuktatását eredményező belgrádi katonai puccsról, és a tizenhét éves II. Péter trónra emeléséről. Csupán két nap telt el azóta, hogy március 25-én délelőtt, fényűző ceremónia közepette a bécsi Belvedere palotában Cvetkovic aláírta Jugoszlávia csatlakozását a háromhatalmi egyezményhez, mellyel – erőteljes nyomás hatására – végül elkötelezte országát a tengelyhatalmak mellett. Hitler ezt „az eljövendő görögországi német hadműveletek szempontjából rendkívül fontosnak” tartotta.²⁰⁸⁰ Egy ilyen hadművelet kockázatokkal járna, fejtegette Cianónak, ha Jugoszlávia álláspontja bizonytalan lenne, a Bulgária területén végighaladó és a jugoszláv határtól mindössze húsz kilométernyire lévő, elnyújtott utánpótlási vonalak miatt.²⁰⁸¹ A fejlemények ezért nagy megkönnyebbülést jelentettek számára, bár megjegyezte, hogy „a jugoszláv belső viszonyok mindezek ellenére bonyolultabban is alakulhatnak”.²⁰⁸² Bármilyen rossz előérzetei is voltak, az aláírás után néhány órával Keitel látható megkönnyebbülést vett észre rajta, és „boldog volt, hogy a Balkánon nem kell több kellemetlen meglepetésre számítani”.²⁰⁸³ Nem egészen negyvennyolc órára volt szükség ahhoz, hogy derűlátása megrendüljön. A Balkán-stratégia több hónapon keresztül gondosan összeállított szövete most darabokra szakadt.

Ennek a stratégiának az volt a célja, hogy a Birodalommal már amúgy is közeli gazdasági kapcsolatokat ápoló balkáni államokat még szorosabban Németországhoz kösse. A térség háborúból való kivonása olyan gazdasági előnyök megszerzésére tette volna képessé Németországot, melyeket katonai céljai érdekében máshol tudott volna hasznosítani.²⁰⁸⁴ Németország kezdeti, Nagy-Britannia-ellenes hangvételű Balkán-politikáját Molotov berlini látogatását követően egyre inkább a szovjetellenes tendenciák kezdték felváltani.²⁰⁸⁵

Az előző év októberében Mussolini Görögország ellen intézett meggondolatlan támadása a célokban és feladatokban is nagyobb változtatásokat eredményezett. A görögországi brit katonai beavatkozás veszélyét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A Szovjetunió ellen addig nem lehetett megindítani a támadást, amíg délről a fenyegetés ennyire nyilvánvaló volt. November 12-én Hitler kiadta a 18. sz. direktíváját, mellyel parancsot adott a hadseregnek, hogy szükség esetére készüljön fel az Égei-tengertől északra fekvő görög szárazföldi területek Bulgárián keresztül történő megszállására, melynek eredményeként a Luftwaffe támadást tud indítani minden, a romániai olajmezőket fenyegető brit légitámaszpont ellen.²⁰⁸⁶ Ezzel se a Luftwaffe, se a haditengerészet vezetése nem volt elégedett, és egész Görögország, valamint a Peloponnészosz elfoglalását szorgalmazta. November végére a Wehrmacht hadműveleti törzse egyetértésre jutott.²⁰⁸⁷ Hitler 1940. december 13-án, a Marita hadműveletről kiadott 20. sz. direktívája még mindig az Égei-tenger északi partvidékének megszállásáról beszélt, de „szükség esetére” Görögország teljes szárazföldi területének megszállására is nyitva hagyta a lehetőséget.²⁰⁸⁸ A cél az volt, hogy a hadműveletben részt vevő csapatok túlnyomó része a lehető leggyorsabban készen álljon az „új bevetésre”.²⁰⁸⁹

Az elkövetkező napokban megszületett Barbarossa direktíva után már nyilvánvaló volt, hogy mit is jelent ez az „új bevetés”. Az időzítés nagyon szoros volt. Hitler novemberben közölte Cianóval, hogy a tavasz beköszönte előtt Németország nem tud beavatkozni a Balkánon.²⁰⁹⁰ A tervek szerint a Barbarossának májusban kellett volna elkezdődnie. Mikor a szokásos, kedvezőtlen időjárási körülmények csúszást eredményeztek a Maritára történő, átfogó felkészülésben, akkor az időzítéssel kapcsolatos problémák még súlyosabbá váltak. Hitler márciusban – mint ahogy láthattuk, egy korábbi katonai tanácsot követve – úgy döntött, hogy a hadművelet során a briteket ki kell űzni Görögország teljes szárazföldi területéről, és meg kell szállni az országot, ezért a hadjáratnak is hosszabbnak és átfogóbbnak kellett lenni a tervezettnél.²⁰⁹¹ A hadsereg főparancsnokságának erőteljesen kifejezett ellenvéleménye dacára ez késztette Hitlert arra, hogy csökkentse az eredetileg a Barbarossa déli szárnyára szánt erőket.²⁰⁹²

A közbeeső hónapokban energikus diplomáciai tevékenység zajlott a kelet-európai államok lojalitásának megerősítése érdekében. 1940 novemberében Magyarország, Románia és Szlovákia csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez.²⁰⁹³ Bulgáriának Hitler már az előző év őszétől kezdve igyekezett a kedvében járni, s végül március 1-jén ez az ország is elkötelezte magát a tengelyhatalmak mellett.²⁰⁹⁴ A kirakós játék utolsó elemét, Jugoszláviát volt nehéz a helyére illeszteni. Földrajzi helyzete önmagában rendkívül fontossá tette egy Görögország elleni támadáshoz. Ezért novembertől kezdődően Németország minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy az ország hivatalosan is elkötelezze magát a háromhatalmi egyezmény mellett. Szaloniki égei-tengeri kikötőjének odaígérése bizonyos csábítást is jelentett.²⁰⁹⁵ A német megszállás veszélye – mint a bab mellett a karó – azért most is elgondolkodásra késztetett. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy a tengelyhatalmak iránti elkötelezettség vállalása a jugoszláv közvélemény szemében nem lett volna népszerű lépés. Március 4-én tett berlini látogatása során Pál hercegre, a régensre Hitler és Ribbentrop erőteljes nyomást gyakorolt. A belső elégedetlenségtől való félelme ellenére, amit a régens kifejezetten hangsúlyozott is, a látogatás előkészítette a talajt a háromhatalmi egyezmény március 25-i aláírására. Hitler késznek mutatkozott a Jugoszlávia által támasztott követelések elfogadására: garantálja az ország területi integritását; a német csapatok nem vonulnak át Jugoszlávia területén; nem nyújt katonai segítséget Görögország megszállásához; Németország a jövőben se támaszt katonai támogatás iránti követelményeket; támogatja Jugoszlávia Szalonikire bejelentett igényét.²⁰⁹⁶ Ahogy viszont Cvetkovic miniszterelnök és Cincar-Markovic külügyminiszter Bécsben aláírta a szerződést, a kormányra gyakorolt horvát befolyás miatt régóta berzenkedő magas rendfokozatú szerb tisztek végrehajtották az államcsínyt.²⁰⁹⁷

Hitler 27-én kapta meg a hírt. Tajtékzott a dühtől. Azonnal magához rendelte Keitelt és Jodlt. Ezt soha nem hajlandó elfogadni, ordította a Belgrádból érkezett táviratot lobogtatva. A lehető legaljasabb módon elárulták, és bármit ígér is az új kormány, szét fogja zúzni Jugoszláviát.²⁰⁹⁸ „A Führer nem hagyja magát ráncigálni ezekben az ügyekben”, jegyezte fel Göbbels két nappal később.²⁰⁹⁹ Azonnal hívatta Göringet és Brauchitschot, a Luftwaffe és a szárazföldi hadsereg parancsnokait, valamint külügyminiszterét, Ribbentropot is. Mint kedvezőtlen fejlemények esetén mindig, most is igyekezett elkendőzni a tényeket, s azt hangoztatta, milyen jó, hogy ez most, és nem a Barbarossa megindulása után történt.²¹⁰⁰ Már korábban is éppen ideje volt rendezni a balkáni kérdést.²¹⁰¹ A dolog viszont most már sürgetővé vált. Korábban már Haldert is behívatta Zossenből. Hitler egyenesen nekiszegezte a kérdést, hogy mennyi időre van szüksége a Jugoszlávia elleni támadás előkészítésére. Halder nagy vonalakban felvázolta egy megszállási tervet, mely a kocsiban, a Zossenből idáig vezető úton született meg az agyában.²¹⁰²

Egy órakor a szárazföldi hadsereg és a Luftwaffe tisztjeinek népes közönsége előtt Hitler beszédet mondott.²¹⁰³ „A Führer elszánta magát”, szólt a Wehrmacht hadműveleti törzsének jelentése, „…hogy minden előkészületet megtesz Jugoszlávia katonai szétzúzására és államiságának felszámolására.” A lényeg a gyorsaság. Fontos az, hogy a támadásra „könyörtelen keménységgel és villámgyorsan” kerüljön sor. Ez megfélemlíti a törököket, és kedvező feltételeket kínál egy eljövendő, görögországi hadjárat számára. A horvátok Németországot támogatják, s ezért jutalmul elnyerik autonómiájukat. Az olaszok, a magyarok és a bolgárok – támogatásukért cserébe – területeket nyernek Jugoszlávia rovására. A Barbarossa hadművelet megindítását, tette hozzá Hitler, körülbelül négy héttel el kell halasztani.²¹⁰⁴ Vitára, megbeszélésre nem került sor.²¹⁰⁵ Parancsot adott az előkészületek azonnali megindítására. A szárazföldi hadseregnek és a Luftwaffénak estig eléje kell terjeszteni taktikai elképzeléseit.

Hitler céljait Jodl egy még aznap kiadott katonai direktívában foglalta össze.²¹⁰⁶ A Jugoszlávia ellen előbb megindítandó támadás miatt Görögország megszállásának és a Barbarossa előkészületeinek terveit nyaktörő sebességgel, teljes egészében felülvizsgálták. Az elvégzett munkáért Hitler egyetlen szóval sem fejezte ki elismerését a vezérkarnak.²¹⁰⁷ A hadműveletnek végül április 6-án, a hajnali órákban kellett megindulnia.²¹⁰⁸ „Ez még csupán a kezdet kezdete”, jegyezte fel Göbbels. „Jugoszlávia problémájának megoldása nem kerül sok időbe… A nagy hadműveletre később, O. ellen kerül sor.”²¹⁰⁹

A jugoszláv válság miatt Hitler és a héjának számító japán külügyminiszter, Yosuke Matsuoka közötti találkozó néhány órás késést szenvedett. Az is szükségessé vált, hogy Ribbentropot kihívják a japán partnerével folytatott előzetes megbeszélésről, hogy részt vehessen Hitler tájékoztatóján.²¹¹⁰ Matsuoka látogatása egyébként hallatlan pompa és felhajtás közepette zajlott. Minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy mély és kedvező benyomásokat gyakoroljanak a fontos vendégre. Az állami látogatások alkalmával szokásos módon most is megszervezték az apró japán zászlók ezreit lobogtató, üdvözlő tömeget. Az öles termetű SS-őrség mellett óhatatlanul eltörpülő aprótermetű Matsuoka időnként cilindere meglengetésével köszönte meg a tömeg éljenzését.²¹¹¹

Hitler nagy fontosságot tulajdonított a látogatásnak. Raeder és Ribbentrop által felcsigázva abban reménykedett, rá tudja venni a japánokat, hogy késedelem nélkül támadást indítsanak Szingapúr ellen.²¹¹² A küszöbön álló Barbarossa során ez lekötné a briteket a Távol-Keleten. Szingapúr elvesztése katasztrofális csapást jelentene a még mindig veretlen Nagy-Britannia számára. Ez – legalábbis Berlinben úgy vélték – Amerikát is távol tartaná a háborútól.²¹¹³ Ráadásul egy csapásra véget vetne Japán és az USA esetleges közeledésének is, melynek aggasztó jelei már kezdtek mutatkozni.²¹¹⁴ Az elkövetkező, Szovjetunó elleni háborúhoz Hitler nem szándékozott katonai segítséget kérni Japántól. Valójában nem akart semmit kiszivárogtatni a Barbarossáról, bár reggeli, Matsuokával folytatott tárgyalásai során Ribbentrop említést tett a szovjet–német kapcsolatok megromlásáról, és erősen célozgatott arra, hogy Hitler majd esetleg megtámadhatja a Szovjetuniót.²¹¹⁵

Hitler körvonalazta Matsuoka előtt a tengelyhatalmak katonai sikereit és helyzetét. Minden fronton urai a helyzetnek. Nagy-Britannia elvesztette a háborút, most már csak az a kérdés, hogy ezt mikor hajlandó elismerni. Nagy-Britanniának két reménysége maradt, folytatta a régi nótát, ez pedig az amerikai segítség és a Szovjetunió. Amerika 1942 előtt nem játszhat jelentősebb szerepet. Németországnak most 160–180 hadosztálya van, melyet szükség esetén habozás nélkül hajlandó lenne bevetni a Szovjetunió ellen, bár – tette hozzá – nem hiszi, hogy ennek a veszélye fennállna. Érzékeltette, hogy Japánnak nincs félnivalója Szingapúr megtámadása esetén: 150 német hadosztály – duplázta meg jóval a számot Hitler – készenlétben áll Oroszország határán.²¹¹⁶ Ennél kedvezőbb időpontot Japán nem találhat a cselekvésre.²¹¹⁷

Hitler minden szónoki képességét bevetette. Matsuoka válasza csalódást okozott számára. A Szingapúr elleni támadás, jelentette ki a japán külügyminiszter, csupán idő kérdése, és véleménye szerint arra nem kerülhetne sor elég korán. Japánt viszont nem ő irányítja, és az ő véleménye mindeddig nem érvényesült az erős ellenzékkel szemben. „Jelen pillanatban” közölte, „a Japán Birodalom nevében semmiféle cselekvési kötelezettséget nem vállalhatok”.²¹¹⁸

Hitlernek nem nagyon sikerült bármit is elérni Matsuokánál, akit később „az amerikai misszionárius képmutatása és egy ázsiai japán alattomossága ötvözeteként” jellemzett.²¹¹⁹ Nyilvánvalóvá vált, hogy belátható időn belül nem számolhat semmiféle japán katonai beavatkozással. Globális összefüggésben ezt továbbra is rendkívül fontosnak tartotta. Néhány hét elteltével Ciano megjegyezte, hogy „Hitler még mindig nagyon fontosnak tartja a japán kártyát elsősorban a fenyegetés, végső soron pedig az amerikai lépések teljes mértékű ellensúlyozása miatt.”²¹²⁰ Mikor Matsuoka április elején rövid időre visszatért Berlinbe, hogy tájékoztatást adjon a Mussolinivel folytatott tárgyalásairól, akkor Hitler kész volt minden bátorítást megadni neki. A japánok tengeralattjáró-építéshez kértek műszaki együttműködést, melyet meg is ígért. Ezután kérés nélkül is segítséget kínált. Ha Japán „konfliktusba kerül” az Egyesült Államokkal, akkor Németország „azonnal levonja a konzekvenciákat”. Amerika egyenként szeretne végezni ellenségeivel. „Ezért Németország”, jelentette ki Hitler „azonnal beavatkozik egy Japán és az Egyesült Államok közötti konfliktusba, mivel a háromhatalmi egyezmény értelmében ez közös akciónak számít. Ha egyedül vennék fel a harcot, akkor gyengeségük vereséget hozna.”²¹²¹ Az volt az elképzelés, hogy Németországnak csak később, az elkövetkező év második felében, a japánok Pearl Harbor elleni támadása után kell majd belépnie a háborúba. Közben a Matsuoka Moszkván keresztül történt visszautazása során Sztálinnal megkötött semlegességi megállapodás – melynek értelmében Japán nem avatkozik be egy esetleges, Németország és a Szovjetunió közötti konfliktusba, és biztosítja északi szárnyát egy délkelet-ázsiai előretörés esetén – szintén kellemetlen meglepetést jelentett Hitler számára.²¹²²

Matsuoka berlini tartózkodása idején lázasan folyt a felkészülés a Marita hadműveletre. Alig valamivel több mint egy hét alatt az előkészületek meg is történtek. A Marita hadművelet megindulását április 6-án, vasárnap hajnali 5 óra 20 percre időzítették. A propagandaminisztérium és a rezsim többi hivatala lázban égett. Göbbels – Hitler jóváhagyásával – már megszervezte, hogy a „Prinz Eugen” bejáratától a rádió is közvetítse a balkáni hadjárat megindulását jelző harsonaszót.²¹²³ Göbbels maga is nagyon feszült volt, s éppen néhány órácska alvást készült lopni magának, mikor éjjel egy órakor a Führer magához hívatta. Hitler körvonalazta a támadás menetét. Elismerte, hogy a hadjárat akár két hónapig is eltarthat. Göbbels úgy vélte, hogy nem kell ennyi idő hozzá. Hitler szóba hozta azt a barátsági szerződést, melyet a Szovjetunió az előző nap írt alá Jugoszláviával.²¹²⁴ Hitler nem tartott Oroszországtól. Megtette a szükséges óvintézkedéseket. Ha Oroszország támadást akar indítani, akkor minél előbb megindítja, annál jobb. Ha Németország most nem cselekszik, akkor az egész Balkán és Törökország lángba borul. Ezt meg kell előzni. A szerbek elleni háborút „könyörtelenül” kell lefolytatni.

Úgy tűnt, a percek csak vonszolják magukat. Göbbels és Hitler együtt teázott, és figyelemelterelésként nem háborús ügyekről kezdtek beszélgetni. Hitler egyik kedvenc témáját hozta elő: Linzből Bécset is elhomályosító kulturális fővárost akar építeni. Göbbels azt válaszolta, hogy ennek érdekében ő is minden tőle telhetőt megtesz, és először is filmstúdiókat fog a városba telepíteni.²¹²⁵ Ismét eltelt egy óra. Aztán végre elérkezett az 5 óra 20 perc. A támadás megindult. Hitler úgy érezte, hogy most már ő is lefekhet.²¹²⁶

Nem sokkal később Göbbels felolvasta a rádióban a Hitler által diktált nyilatkozatot.²¹²⁷ A Luftwaffe bombázóinak százai akkor már füstölgő romhalmazt igyekeztek csinálni Belgrádból. Hitler az akciót a német nép – a brit titkosszolgálat zsoldjában álló, és 1914-hez hasonlóan a háború Balkánra történő kiterjesztésén munkálkodó belgrádi „szerb bűnöző klikk” elleni – megtorlásaként tüntette fel. A „belgrádi összeesküvők” megbuktatásával és az utolsó brit katona régióból történő kiűzésével a német csapatok befejezettnek tekintik a hadműveletet.²¹²⁸ És – amit természetesen nem lehetett nyilvánosságra hozni – messze nem elhanyagolható, hogy ez lesz az utolsó erőpróba a Barbarossa előtt. Szűk körben Hitler a hadjárat „könyörtelenségéről” (ohne Gnade) beszélt.²¹²⁹ Április 2-án Halder vezérkari főnök – feltehetően Heydrich kérésének engedve – a biztonsági rendőrség és az SD hatáskörébe tartozó „emigránsok, szabotőrök és terroristák” balkáni háborúban kijelölt célcsoportjához hozzácsapta még a kommunistákat és a zsidókat is.²¹³⁰

A hadjárat korai szakaszában, április 10-én este Hitler elhagyta Berlint, s útban volt rögtönözve felállított tábori főhadiszállásai felé. A főhadiszállást az erdős Mönichkirchen környékén, a Bécset és Grazot az Alpok vonulatai alatt összekötő, egyvágányú vasúti alagút bejáratánál veszteglő Amerika különvonaton alakították ki. A Wehrmacht hadműveleti törzsét a Hitlerhez legközelebb álló tanácsadóktól elválasztva, egy közeli fogadóban helyezték el. Légitámadás esetén az alagút biztos védelmet is jelentett.²¹³¹ Elutazásának napján Hitler az eddigi legerősebb brit légitámadást élte át Berlinben. Az Unter den Linden történelmi épületei közül több – köztük az Állami Operaház, az Egyetem, az Állami Könyvtár és a Koronahercegi Palota is – megsérült. Hitler dühös volt Göringre a Luftwaffe kudarca miatt. Azonnal megbízta Speert az operaház újjáépítésével.²¹³²

Hitler két hétig maradt mindentől elszigetelt, erősen őrzött tábori főhadiszállásán. Ott látogatták meg a Jugoszlávia tetemére gyülekező keselyűk: Borisz bolgár király, Horthy tengernagy, Magyarország kormányzója és Ciano gróf is.²¹³³ Ötvenkettedik születésnapját – meglehetősen bizarr módon – Göringnek a Führer katonai zsenialitásáról zengett dicshimnusza után a különvonat előtt rendezett koncerttel ünnepelték meg, s Hitler kezet rázott minden fegyvernem vezérkari főnökével.²¹³⁴ Ottani tartózkodása alatt értesült mind Jugoszlávia, mind Görögország kapitulációjáról.²¹³⁵

Némi kezdeti, szívós ellenállás leküzdése után a Jugoszlávia és Görögország ellen indított kettős hadjárat váratlan gyorsasággal haladt előre.²¹³⁶ A német hadműveleti tervezés valójában alaposan túlbecsülte a gyenge ellenséges erőket. A Balkánon bevetett huszonkilenc német hadosztályból csupán tíz folytatott hat napnál hosszabb ideig harci tevékenységet.²¹³⁷ Április 10-én a német csapatok elérték Agramot, és kikiáltották a gyilkosan szerbellenes usztasa mozgalmon alapuló, független Horvátországot. Két nappal később a német csapatok már Belgrádban voltak. Április 17-én a jugoszláv hadsereg feltétel nélkül megadta magát. Mintegy 344 000 ember esett fogságba. A győztesek mindössze 151 halottat és 392 sebesültet vesztettek, tizenöten pedig eltűntek.²¹³⁸

A Jugoszlávia ellen indított, büntető jellegű támadástól eltérően Görögország meghódítása során Hitlert tisztán stratégiai meggondolások vezérelték. Athén bombázását megtiltotta, és sajnálta, hogy harcolni kényszerül a görögök ellen. Ha a britek nem avatkoznak be (nem küldenek csapatokat a görögök Mussolini ellen vívott harcának támogatására), akkor soha nem sietett volna az olaszok megsegítésére, mondta Göbbelsnek.²¹³⁹ Közben a német 12. hadsereg jugoszláv területen gyorsan tört előre Szaloniki felé, mely április 9-én el is esett. A görög erők zöme április 21-én kapitulált. Ezután rövid diplomáciai bohózat kezdődött. A Mussolini presztízsén esett csorba megkövetelte, hogy a németek előtti fegyverletételt, ami valójában már megtörtént, az olaszok előtti kapituláció is kövesse. Nem akarva Mussolinit magától elidegeníteni, Hitler kénytelen volt ebbe beleegyezni. A List tábornok által aláírt egyezményt hatálytalanították, és Jodlt küldték Szalonikibe az új fegyverszüneti egyezmény aláírására. Ennek már az olaszok is részesei voltak. Görög tiltakozás közepette április 23-án végül aláírták az egyezményt.²¹⁴⁰ 218 000 görög, 12 000 angol esett fogságba, a németek 100 halottat és 3500 sebesültet, illetve eltűntet vesztettek. Egy kis „Dunkerque” során a briteknek sikerült az Expedíciós Hadsereg négyötödét alkotó 50 000 emberüket kimenekíteni, de nehézfegyvereiket kénytelenek voltak hátrahagyni vagy megsemmisíteni.²¹⁴¹ Az egész hadjáratnak egy hónap alatt vége volt.²¹⁴²

Az ezt követő, Kréta ejtőernyősökkel történő elfoglalására irányuló hadműveletet a még mindig Mönichkirchenben tartózkodó Hitler nem túl nagy lelkesedéssel, Göring nyomására engedélyezte. Göringnek pedig az ejtőernyős hadosztály parancsnoka, Kurt Student tábornok járt a nyakára az ügy érdekében.²¹⁴³ Május végére ez a hadművelet is sikerrel zárult. A bevetett 22 000 katonából 2071 elesett, 2594 megsebesült, 1888 pedig eltűnt. A német veszteségek itt nagyobbak voltak, mint az egész balkáni hadjárat során. A Merkur hadművelet – a Kréta elleni támadás – meggyőzte Hitlert, hogy az ejtőernyősök tömeges bevetése fölött eljárt az idő. Az elkövetkező évben Málta ellen indított támadása során már nem is számolt velük.²¹⁴⁴ Kréta elfoglalása potenciálisan lehetőséget teremtett a közép-keleti brit állások elleni erőteljesebb támadásokra. A haditengerészet főparancsnoksága próbálta is ezt Hitlernél szorgalmazni.²¹⁴⁵ A tekintetek viszont most már keleti irányba szegeződtek.

Április 28-án Hitler visszatért Berlinbe. Ez volt az utolsó alkalom, hogy egy minimális áldozatok árán elért villámgyors hadjárat után győztes hadúrként érkezhetett haza. Bár a lakosság válasza ezúttal visszafogottabb volt, mint a nagyszerű nyugati győzelmek után, a balkáni hadjárat – úgy tűnt – ismételten bebizonyította a Vezér és stratéga katonai zsenialitását. Népszerűsége továbbra sem csökkent. A horizonton viszont gyülekeztek a fellegek. Az emberek túlnyomó többsége – mint eddig mindvégig – békét akart. Fülüket hegyezték, amikor Hitler „egy előttünk álló egyéves, kemény harcról” beszélt, és május 4-én a balkáni hadjáratról a Reichstagnak tett győzelmi jelentésében azt említette, hogy a „következő évben” a német katonák még jobb fegyverekkel lesznek ellátva. Nyugtalanságukat csak fokozták a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok megromlásáról, és a Birodalom keleti határai mentén zajló csapatösszevonásokról szállingózó pletykák.²¹⁴⁶

A tömegek – természetesen – nem is sejtették, hogy Hitler már majdnem öt hónappal azelőtt direktívát adott ki a Szovjetunió elleni támadást jelentő Barbarossa hadművelet előkészületeire. A december 18-án aláírt direktíva leszögezte, hogy a több mint nyolc hetet igénylő előkészületeket május 15-re be kell fejezni.²¹⁴⁷ Ez viszont még nem jelentette a tényleges támadás időpontját. (Egy december 5-én, a direktíva kiadását megelőzően rendezett katonai tanácskozáson Hitler a támadás időpontjául május végét helyezte kilátásba. De ennyi idővel a hadjárat megindulása előtt – mivel a kezdeményezésből fakadó rendkívül fontos kezdeti előnyök erősen függtek az időjárási viszonyoktól – ez az időpont csak orientációs jellegű lehetett.²¹⁴⁸) Közvetlenül a jugoszláv államcsínyt követően, március 27-én a katonai vezetők előtt tartott beszédében Hitler a Balkánon szükségessé vált akció miatt négy hetet is elérhető halasztásról beszélt.²¹⁴⁹ Mönichkircheni távolléte után Berlinbe visszatérve nem vesztegette az idejét, és – miután Halder biztosította, hogy rendelkezésre állnak az eszközök a csapatok keleti körzetekbe szállításához – Jodl közreműködésével június 22-ével azonnal új időpontot jelölt ki a Barbarossa megindítására.²¹⁵⁰

A háború vége tájékán, bűnbakot keresve, Hitler ebben a végzetes késedelemben látta az oroszországi hadjárat kudarcának döntő tényezőjét. „Ha már május 15-én megtámadtuk volna az oroszokat” – állította –, „…akkor a tél beköszönte előtt be tudtuk volna fejezni a keleti hadjáratot.”²¹⁵¹ Ez a dolgok szélsőséges leegyszerűsítése, valamint a balkáni hadművelet Barbarossa időzítésére gyakorolt hatásának eltúlzása.²¹⁵² Az időjárási körülmények a közép-európai, rendszerint csapadékos tavasz miatt minden bizonnyal kizárták volna egy június előtt, vagy talán június közepe előtt indítandó támadás lehetőségét.²¹⁵³ Ráadásul a balkáni hadjáratban részt vevő német hadosztályokat Jugoszlávia közbejötte kevésbé viselte meg, mint Görögország lerohanása, melyre a Barbarossa tervezésének részeként és azzal párhuzamosan már hónapok óta folytak az előkészületek.²¹⁵⁴ A Barbarossa megindítását valójában az befolyásolta kedvezőtlenül, hogy a Görögország déli körzeteibe eljutott hadosztályokat most pihenés nélkül, nyaktörő sebességgel át kellett szállítani keleti állásaikba.²¹⁵⁵ Ráadásul a harckocsikban a hepehupás, kátyús balkáni hegyi utak okozta károsodás igen jelentős volt, és nagy erőfeszítéseket kívánt, hogy alkalmassá tegyék azokat a keleti hadjáratra. Ez nagy valószínűséggel hozzájárult ahhoz is, hogy ezek a harceszközök olyan nagy százalékban hibásodtak meg az oroszországi hadjárat során.²¹⁵⁶ A balkáni hadjárat legkomolyabb kihatása a Barbarossára minden bizonnyal az volt, hogy a Pripjaty mocsarainak déli körzeteiben csökkenteni kellett a déli szárnyon előretörő hadosztályok számát.²¹⁵⁷ Ezt a döntést viszont – mint ahogy már láthattuk – Hitler még március 17-én, tehát a jugoszláv államcsíny előtt meghozta.

A Szovjetunió lerohanása terveinek gyengeségeit nem lehetett se az olaszokra kenni, amiért kudarcot vallottak Görögországban, se a Hitler által árulásnak minősített jugoszláv államcsínynek betudni. A Barbarossa hadművelet katasztrofális alakulásának okai egyértelműen a német háborús célkitűzésekben és törekvésekben rejlenek. Ezek semmi esetre sem tekinthetők kizárólagosan Hitler ideológiai megszállottsága, megalomániája és határtalan makacssága termékeinek. Az események mozgatórugója kétségkívül ő volt. A legkisebb ellenállásba se ütközött, amikor a rezsim felsőbb rétegeinek a nevében is beszélt. Keleti irányba fordulását különösen a hadsereg támogatta. Ha Hitler durván alábecsülte a szovjet katonai erőt, akkor ebben a tévedésben katonai vezetői is osztoztak, akiknek továbbra is meggyőződésük volt, hogy a Szovjetunió elleni háború még jóval a tél beköszönte előtt befejeződik.

VI.

Közben Hitler, ismét rajta kívül álló, ezúttal belső körülmények miatt arra kényszerült, hogy figyelmét elvonja a Barbarossáról.

Mikor a Reichstag képviselői előtt május 4-én elmondott beszéde végén lelépett a szónoki emelvényről, szokásához híven a párt helyettes vezetője, rabszolga módjára szolgálatkész híve, Rudolf Hess mellett foglalt helyet.²¹⁵⁸ Csupán néhány nap telt el ezután, és az Obersalzbergben tartózkodó Hitler azt a döbbenetes hírt kapta, hogy helyettese Augsburgban beszállt egy Messerschmidt 110-es gépbe, elindult Nagy-Britannia felé, majd eltűnt. A hír bombaként robbant a Berghofban.²¹⁵⁹ Először mindenki azt kívánta, hogy bárcsak életét vesztette volna. „Bízzunk abban, hogy a tengerbe zuhant”, hallották Hitler megjegyzését.²¹⁶⁰ Ezután érkezett a londoni bejelentés – ekkor már egyáltalán nem váratlanul –, hogy Hess Skóciában ért földet, és őrizetbe vették. A küszöbön álló oroszországi hadjárat mellett Hitlernek most egy belső válsággal is szembesülnie kellett. És ami még fontosabb: Hess ajándékot jelentett a brit propaganda és felderítés számára. Valójában a brit kormány gyorsan meghozta a döntést, hogy épp egy kritikus időszakban Sztálinra gyakorolható nyomás érdekében nem használja ki a nyilvánvaló propagandalehetőséget.²¹⁶¹

Május 16-án vasárnap délután Hess elköszönt feleségétől, Ilsétől és kisfiától, Wolf Rüdigertől, s közölte, hogy csak hétfőn este érkezik haza. Münchenből Mercedesével az augsburgi Messerschmitt művekbe hajtott. Átöltözött a Luftwaffe prémes, kapitányi hajózóruhájába. (Küldetésére Alfred Horn századosként indult.) Nem sokkal délután 6 óra előtt a derült, napfényes késő délutánon a Messerschmitt 110-es kigördült a kifutópályára, és a levegőbe emelkedett. Alig valamivel 11 óra után, átnavigálva magát Németországon, az Északi-tengeren és a skót síkságon, Hess kimászott a pilótafülkéből, és gépét nem messze Glasgowtól magára hagyva ejtőernyővel kiugrott. Ezt korábban soha nem gyakorolta, s a gép elhagyásakor meg is sérült a lába.

Útját a légvédelem nyomon követte, és a megfigyelők látták is, hogy utasa elhagyja a gépet, mielőtt az felrobbant volna. Egy helyi skót mezőgazdasági munkás, Donald McLean érkezett elsőként a helyszínre. Hamar megállapította, hogy a hevedereitől megszabadulni igyekvő ejtőernyős fegyvertelen. Arra a kérdésére, hogy német-e vagy angol, Hess azt válaszolta, hogy német, Alfred Horn századosnak hívják, és fontos üzenetet hozott Hamilton hercegének. Közben egy másik, idősebb helyi férfi, William Craig is a helyszínre érkezett. Míg Craig segítségért sietett, a sántikáló Hesst visszakísérték abba a házba, ahol McLean lakott feleségével és édesanyjával. Teával is megkínálták, de ő inkább vizet kért helyette. Rövid időn belül a helyi polgárőrségnek az ejtőernyőst a közelben leereszkedni látó tagjai is beléptek a házba. Erős whisky szagot árasztottak, s foglyukat – egy ócska, első világháborús pisztollyal sakkban tartva – autóba gyömöszölték, majd a helyi polgárőrség központjába, egy szomszédos faluban lévő járőrbódéba szállították. A hírek elterjedésével a német fogolyra kíváncsi rendőrök és polgárőrségi vezetők is megérkeztek. Kicsit később követte őket Graham Donald őrnagy is, a Királyi Légifigyelő-csapatok egyik parancsnokhelyettese, akinek térképére már be volt rajzolva Hess gépének útvonala addig, amíg el nem vesztették a nyomát. Az ekkor már fáradt, és „küldetése” sikeréért aggódó fogolyról – jóval éjfél után, földet érését követően másfél órával, vagy még annál is később – Donaldnak az a benyomása alakult ki, hogy valóban fontos és titkos üzenetet hozott Hamilton hercegének. Donald vállalta, hogy felveszi a kapcsolatot a herceggel. „Horn százados” azonban nem tudta megtéveszteni; közölte, azt fogja mondani Hamilton hercegének, hogy Rudolf Hesst tartja őrizetben. A herceget valójában ekkor már értesítették, hogy az elfogott német pilóta vele akar beszélni, de Donald telefonjáig semmit sem tudott a pilóta kilétéről. A herceg feltűnően kevés hajlandóságot mutatott, hogy nekiinduljon az éjszakának, és találkozzon az érkezését türelmetlenül váró, igen magas beosztású fogollyal, aki – állítása szerint – nagyon fontos üzenetet hozott a számára.²¹⁶²

A herceg, a Királyi Légierő repülőosztály-parancsnoka, végül aztán csak május 11-én délelőtt érkezett meg, hogy a német fogollyal tárgyaljon. A beszélgetés jelentéktelen dolgokról folyt, de meggyőzte Hamiltont, hogy valóban Hess-szel áll szemben. Még azon az estén délre repült, hogy jelentést tegyen Churchillnek, aki az oxfordshire-i Ditchley Parkban, nagyszerű környezetben lévő, tizennyolcadik században épült, és gyakran a brit miniszterelnökök hétvégi pihenőhelyéül szolgáló, fényűző kastélyban tartózkodott. Azon az estén éppen A Marx testvérek nyugatra mennek című filmvígjátékot tervezték bemutatni. Churchill örült, hogy kicsit megfeledkezhet az előző éjszaka Londont ért erős, nagy károkat okozó bombázásról érkező jelentésekről. „Nos, jöjjön, adja elő azt a vicces történetet!” fogadta Churchill tréfálkozva az ebédlőbe belépő Hamiltont. Hamilton azt felelte, hogy jobban szeretné, ha a történetet négyszemközt mondhatná el. A többi vendég, Sir Archibald Sinclair légügyi államtitkár kivételével, visszavonult. Hamilton ekkor elmondta a történteket. Az eset részletes ismertetésével viszont egészen éjfél utánig várnia kellett. „Hess vagy nem Hess”, jelentette ki Churchill, „én most megnézem a Marx testvéreket.”²¹⁶³

Másnap, május 12-én hétfőn a Külügyminisztérium szakemberei bekapcsolódtak az eseményekbe. Az a döntés született, hogy Ivone Kirkpatrickot, a megbékélés heves ellenzőjét, aki 1933 és 1939 között első titkárként teljesített szolgálatot a berlini brit nagykövetségen, bízzák meg Hess kihallgatásával. Kirkpatrick és Hamilton késő délután repültek el Skóciába. Éjfél után érkeztek meg a Loch Lomond melletti Buchanan kastélyba, hogy találkozzanak a fogollyal.²¹⁶⁴

Hitler először május 11-én késő délelőtt értesült Hess eltűnéséről, amikor Karl-Heinz Pintsch, a Führerhelyettes egyik segédtisztje megjelent a Berghofban. Azt a borítékot hozta magával, melyet felszállása előtt nem sokkal Hess azzal bízott rá, hogy személyesen Hitlernek adja át. Némi nehézségek árán Pintsch megértette Hitler segédtisztjeivel, hogy rendkívül sürgős dologról van szó, és személyesen a Führerrel kell beszélnie.²¹⁶⁵ Mikor Hitler elolvasta Hess levelét, minden vér kifutott az arcából.²¹⁶⁶ A magát építészeti vázlatokkal elfoglaló Speer hirtelen „szinte vadállati üvöltést” hallott. Aztán ismét Hitler ordítását hallotta: „Bormannt, azonnal! Hol van Bormann?!”²¹⁶⁷

Levelében Hess megindokolta repülésének és Hamilton hercegével tervezett találkozójának okait, és kitért a Nagy-Britannia, valamint Németország közötti, a Barbarossa megindítását megelőzően kötendő béke terveinek részleteire. Állítása szerint már korábban is megpróbált Skóciába eljutni, de a repülőgép műszaki problémái miatt kénytelen volt tervéről lemondani.²¹⁶⁸ Szándéka az volt, hogy saját személyén keresztül valósítsa meg Hitler régi, Nagy-Britanniával barátságra törekvő szándékait, melyet a Führernek minden erőfeszítése ellenére se sikerült elérni. Ha a Führer nem ért egyet lépésével, akkor őrültnek is nyilváníthatja.²¹⁶⁹

Azonnal telefonáltak a Nürnberg melletti Veldsteinben tartózkodó Göringnek is. Hitler nem volt fecsegős hangulatban. „Azonnal hozzák ide Göringet is”, mordult bele a telefonba. „Valami borzalmas dolog történt.” Ribbentropot szintén hívatta.²¹⁷⁰ A hallban dúlva-fúlva fel s alá járkáló Hitler közben elrendelte Pintschnek, a rossz hír meghozójának és Hess másik segédtisztjének, Alfred Leitgennek a letartóztatását.²¹⁷¹ A hangulatra a Berghofban a tetőfokra hágott feszültség és a találgatások nyomták rá bélyegüket.²¹⁷² A nagy zűrzavar közepette Hitler volt annyira előrelátó, hogy gyors intézkedéssel kizárja a pártvezetésen belül a Hess szökéséből adódó, esetleges hatalmi vákuum keletkezését. Még azon a napon kiadott egy tömör rendeletet, melynek értelmében a Führerhelyettes hivatala Pártkancelláriává alakul át, és közvetlenül neki lesz alárendelve. Ennek vezetője, mint korábban is, Martin Bormann, pártbéli elvtárs lesz.²¹⁷³ Mindez emlékeztetett arra, ahogy az 1932-es válság idején Gregor Strasserrel elbánva maga vette – legalább is névlegesen – kezébe e gyeplőt.²¹⁷⁴ Bormann kinevezése a párt központi hivatalának élére a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a párt Hess idejében soha nem látott buzgalmat tanúsított, és ideológiai indíttatású aktivitását mindjobban rákényszerítette a kormányzatra.²¹⁷⁵

Göring Ernst Udet tábornok kíséretében az est folyamán érkezett meg. Hitler ismét hangot adott reményének, hogy Hess lezuhant. Feltette a kérdést Göringnek és Udetnek, valószínűnek tartják-e, hogy Hess elérte Glasgow melletti úti célját. Mindkettejük véleménye szerint ezt kizártnak lehetett tekinteni. Úgy vélték, hogy Hess nem rendelkezett a berendezések kezeléséhez szükséges műszaki ismeretekkel. Hitler ezzel nem értett egyet. Közben Ribbentropot is útba indította Rómába, hogy elejét vegye egy tengelyhatalmakon belüli esetleges szakadás veszélyének. A hírek Londonból bármikor megérkezhettek. Nagyon fontos volt megelőzni minden olyan feltételezést Mussolini részéről, mely szerint Hitler különbékét kíván kötni Nagy-Britanniával.²¹⁷⁶

Hitler tajtékozott, amikor megtudta, hogy a repüléstől eltiltott Hess aprólékos gondossággal készítette fel gépét az útra. Sikerült meggyőznie önmagát – a Hess levelébe foglaltakból véve az ötletet –, hogy a Führerhelyettes valóban mentális problémáktól szenvedett, és ragaszkodott ahhoz, hogy ez legyen a központi gondolata annak rendkívül esetlen módon megfogalmazott közleménynek, melyet a német közvéleményhez kellett eljuttatni.²¹⁷⁷ Bár Nagy-Britanniából még semmi hír sem érkezett, úgy gondolták, hogy Berlintől mégis elvárnak valami hivatalos közleményt, ezért azt sejtették, hogy a Führerhelyettes repülés közben minden bizonnyal lezuhant. Hess hollétéről még mindig nem érkezett hír, amikor azon az estén, nyolc órakor, felolvasták a közleményt a rádióban. A közlemény megemlítette a hátrahagyott, „zaklatott hangvételével mentális zavarokra utaló jeleket tartalmazó” levelet, mely arra a gyanúra ad okot, hogy írója „érzékcsalódás áldozatává vált”. „Ilyen körülmények között”, fejeződik be a közlemény, „feltételezhető, hogy pártbéli elvtársunk, Hess, útközben valahol lezuhant, illetve szerencsétlenség áldozata lett.”²¹⁷⁸

A Hitler konzultánsainak első köréből kimaradt Göbbelst is Obersalzbergbe rendelték. „A Führer teljesen összeomlott”, jegyezte fel naplójába a propagandaminiszter. „Mekkora látványosság ez a világnak: egy elmebajos a Führer helyettese.”²¹⁷⁹ Másnap, a Berghofba érve, megmutatták neki Hess hátrahagyott levelét. „Zavaros fejű ostobaságok, egy kisiskolás dilettantizmusa”, ez volt a véleménye Hess szándékáról, hogy Hamilton hercegén keresztül Churchill-lel elfogadtatja a békefeltételeket. „Hogy Churchill azonnal őrizetbe is vetetheti, az – sajnos – meg sem fordult a fejében.” A levelek, állította, tele vannak „sületlen okkultizmussal”. Azt is említette, hogy Hess hitt a horoszkópok előrejelzéseiben. „Alapvetően patológiai kérdés”, állapította meg végezetül.²¹⁸⁰ Közben május 13-án reggel a BBC Londonban nyilvánosságra hozta a közleményt, hogy Hess valóban angol fogságban van.

A Hitler által előző nap összeállított közlemény most már nyilvánvalóan nem volt elegendő. A május 13-án kiadott újabb közlemény már elismerte, hogy Hess Skóciába repült, és fogságba került. Hangsúlyozta évekre visszanyúló betegségét – epehólyag-bántalmai voltak –, mely hipnotizőrök, asztrológusok és hasonlók karjaiba űzte, s az ebből fakadóan keletkezett „mentális zavara” vezetett ehhez a lépéséhez. Annak a lehetőségét is fenntartotta, hogy esetleg a brit titkosszolgálat csapdájába esett. Téveszméktől zavartan, a következményekre való tekintet nélkül, idealista vállalkozásba kezdett. Lépése, zárult a közlemény, semmiben sem befolyásolja a Nagy-Britannia elleni harcot.²¹⁸¹

A Führerhelyettes ellenséghez történő átrepülését elismerő, és azt elmeállapotának tulajdonító két közlemény a botrány hatalmas méreteinek elbagatellizálására irányuló kapkodó és rosszul átgondolt kísérlet minden jegyét magán viselte. Érdekes módon Göbbelst május 12-én estig nem is tájékozatták a történtekről.²¹⁸² Hitler nem fordult hozzá propagandatanácsért, hogy miként lehetne tálalni ezt a fiaskót, ehelyett elsősorban sajtófőnöke, Otto Dietrich tanácsaira támaszkodott. Göbbels kezdettől fogva erőteljesen bírálta a „mentális zavarokkal” kapcsolatos magyarázatot. Feljegyzései szerint a telefonhívásokkal őt elárasztó birodalmi vezetők és gauleiterek közül egyik se hitte el az őrültséggel kapcsolatos történetet. „Ez olyan képtelenségnek hangzik, hogy félrevezetésnek is tekinthető”, ismerte be őszintén.²¹⁸³ Ő legszívesebben azt tette volna, hogy míg rá nem kényszerül, addig nem szól egy szót sem, majd akkor azt állítja, mint ahogy ez Strasser esetében 1932-ben történt, hogy az utolsó pillanatban „idegei felmondták a szolgálatot”.²¹⁸⁴ Így végső soron gyengeségére, és nem elmebetegségére lehetett volna hivatkozni. Ezt a magyarázatot könnyebb is lett volna megvédeni.²¹⁸⁵ Az adott helyzetben viszont azzal a problémával kellett szembenézni, miképp lehet megmagyarázni, hogy egy évek óta mentálisan kiegyensúlyozatlan embert hogyan lehetett meghagyni a Birodalom egyik vezető pozíciójában. „Jogosan merül fel a kérdés: egy ilyen idióta hogyan lehetett a második ember a Führer után”, jegyezte fel Göbbels.²¹⁸⁶

A közhangulatot ismertető SD- és egyéb jelentések a lakosság moráljára gyakorolt kedvezőtlen hatásokat jelezték Göbbelsnek.²¹⁸⁷ A náci párt számára a Hess-ügy következményei katasztrofálisak voltak. Már 1940 győzedelmes nyarán is széles körben hangzottak el a párttal és képviselőivel szembeni vaskos és megalapozott kritikák. A Führer imádata és a Wehrmacht dicsőítése mellett általánosnak volt tekinthető a vélemény, hogy a párt és képviselői annak idején megtették ugyan a magukét, de mára már feleslegessé váltak. A pártfunkcionáriusokat sokan korruptnak, kicsinyeskedőnek és önzőnek tartották, akik saját otthonukat bélelgetik, és kibújnak a frontszolgálat alól, amikor a vasakaratú Führer és bátor katonái a fronton szembenéznek az ellenséggel. A korrupciót, az önkényeskedést, a fényűző életmódot és a felkapaszkodott „kiskirályok” (Nebengötter) egyéb gyengeségeit a háború előttihez hasonló módon most is széles körben és erőteljesen elítélték. Az általános viszolygás már hónapokkal a Hess-botrány előtt is nyilvánvaló volt. Ezért aligha tekinthető meglepőnek, hogy a párttagoknak és a párt hű támogatóinak mélységes döbbenetén kívül Hess szökése a régi pártmunkások fejére is visszahulló bírálatok özönét váltotta ki.²¹⁸⁸

A közvélemény hangulatát a Birodalom minden szegletében egyik napról a másikra lábra kapó pletykaáradat alapján is jól meg lehetett ítélni. Az egyik kormánytisztviselő a májust el is nevezte „a pletykák hónapjának”.²¹⁸⁹ Ilyen rémhír volt az is például, hogy Himmler és Ley szintén külföldre szökött, Adolf Wagnert a határon elkapták, amikor a kolostoroktól elrabolt 22 millió birodalmi márkát Svájcba akarta csempészni, és Julius Streichert, gróf Helldorfot (Berlin rendőrfőnökét) és Walther Darrét (a Blut und Boden nagyguruját) a Hess-féle „árulásban” való részvételükért agyonlőtték.²¹⁹⁰ Természetesen ezek egyike sem felelt meg a valóságnak. Megszületésük és létezésük viszont – egy rendőrállamban a negatív tartalmú pletykák a kritika fontos válfaját jelentik – szemléletesen rávilágít arra, hogy a közvélemény milyen kevésre becsüli a párt vezető képviselőit. Az ügyet Göbbels akkora presztízsveszteségnek tartotta, hogy igyekezett nem mutatkozni a nyilvánosság előtt. „Olyan ez, mint egy rémálom”, jegyezte meg. „A pártnak ezen hosszú időn át kell rágódnia.”²¹⁹¹ Véleménye szerint egyedüli megoldás ebben a helyzetben az, ha az ember behúzza az ablaktáblákat, és hagyja, hogy a hurrikán kitombolja magát. Hamarosan megállapította, hogy a dolog kezd veszíteni drámaiságából.²¹⁹² Az egész ügy egy kilencnapos csodába fordult.

Néha maga Hitler is a kritikák kereszttüzébe került. Az egyik népszerű vicc szerint Churchill magához hívatja Hesst. A buldogképű brit miniszterelnök szivarral a szájában azt kérdezi: „Szóval maga az az őrült?” „Nem, nem – tiltakozik Hess –, én csak a helyettese vagyok”.²¹⁹³ Általában véve azért továbbra is igen éles volt a kontraszt a pártfunkcionáriusok iránt alig burkoltan megnyilvánuló megvetés, és a nemzetiszocializmus összes pozitívumát személyében megtestesítő Hitler töretlen népszerűsége között. Nagyon sokan együttérzésüket fejezték ki a Führernek, hogy számos gondja mellett még ezzel a problémával is meg kell küzdenie. Most is, mint mindig, azt feltételezték, hogy amíg ő fáradhatatlanul a nemzet javán munkálkodik, addig néhány megbízhatónak tartott alvezére nem tájékoztatja megfelelően, becsapja és elárulja.²¹⁹⁴

A „Führer-mítosznak” erre a kulcsfontosságú elemére játszott rá maga Hitler is, amikor május 13-án beszédet mondott a birodalmi vezetőknek és a gauleitereknek a Berghofba sietve összetrombitált értekezletén. Tele volt a légkör feszültséggel, amikor Hitler érkezése előtt a komor képű Göring és Bormann belépett a terembe. Bormann felolvasta Hess utolsó, Hitlernek írt levelét. A hallgatóság körében tapintható volt a döbbenet és a felháborodás. Ezután Hitler is megérkezett a terembe. A pártvezetésben utoljára 1932-ben bekövetkezett krízishez nagyon hasonlóan most is mesterien játszott a hűség és az árulás témájával.²¹⁹⁵ Hess elárulta őt, állapította meg. A legnagyobb bizalomnak örvendő „régi harcosok” hűségéhez intézett felhívást. Kijelentette, hogy Hess az ő tudta nélkül cselekedett, és a tengelyhatalmakon belüli partnerei előtt lehetetlen helyzetbe hozta a Birodalmat. Ribbentropot a Duce megbékítésére azonnal Rómába küldte. Ismét kitért Hess régóta tapasztalható furcsa magatartására (az asztrológusokkal fenntartott kapcsolataira és hasonló dolgokra). Mélységesen elítélte a volt Führerhelyettest, aki határozott parancsa ellenére továbbra is folytatta a repülést. Állítása szerint Hess külön erre a célra alakíttatott át egy Messerschmittet, és már hónapok óta kapta az Északi-tenger fölötti időjárási viszonyokról szóló jelentéseket és előrejelzéseket. Néhány nappal szökése előtt, folytatta, a Führerhelyettes felkereste őt, s határozottan rákérdezett, hogy még mindig kitart-e az Angliával való és a Mein Kampfban is rögzített együttműködés gondolata mellett. Hitler azt mondta, hogy természetesen megerősítette álláspontját.

Beszéde befejeztével Hitler az ablakhoz közel álló széles asztalra támaszkodott. Egyes beszámolók szerint „könnyek csillogtak a szemében, és tíz évvel öregebbnek látszott”.²¹⁹⁶ „Ilyen megviseltnek még soha nem láttam a Führert”, mondta Hans Frank néhány nappal később a Főkormányzóságban összegyűlt beosztottai előtt.²¹⁹⁷ Ahogy ott állt az ablak mellett, a jelen lévő hatvan vagy hetven ember egymás után felkelt a helyéről, és félkört alkotott körülötte. Egyetlen szó sem hangzott el.²¹⁹⁸ Ezután Göring a jelenlévők nevében ömlengő hűségnyilatkozatot tett. A végtelen felháborodás éle most már csak Hess ellen irányult.²¹⁹⁹ A „harc időszakához”, a válsághelyzetekhez hasonlóan a „mag” most is összeállt a Führer körül. A rezsim nagy megrázkódtatást szenvedett, de gerince, a pártvezetés továbbra is épen maradt és összetartott.

A jelenlévők közül legalább egy embernek, a külföldi szervezetek (Auslandorganisation) gauleiterének, Ernst Wilhelm Bohlének – legalábbis háború utáni elmondása szerint – meggyőződése volt, hogy Hess Hitler tudtával és bátorítására cselekedett.²²⁰⁰ Néhány kortársa, például Göring szárnysegédje, Karl Heinrich Bodenschatz tábornok, aki szintén jelen volt a Berghofban, amikor Hitler megkapta a hírt, szintén biztos volt abban, hogy Hitler is benne volt a dologban. Az idők során véleményük néha képviselt némi súlyt, de egy szikrányi meggyőző vagy helytálló bizonyíték sincs, ami mindezt alátámasztaná.²²⁰¹

Mindenki, aki látta Hitlert a Hess szökéséről szóló hír megérkezése után, csak őszinte döbbenetről, csalódottságról és az árulásnak tartott lépés miatti felháborodásról számol be. Néhányan ezt – a kortársak közül is – azzal magyarázzák, hogy Hitler ezúttal is nagyszerűen játszotta a szerepet, hogy eltussolja a titkos tervet, melyről csak ő és Hess tudott.²²⁰² Mint ahogy már többször is megjegyeztük, Hitlernek valóban volt tehetsége színjátékok megrendezéséhez. Ha ezúttal is színészkedett, akkor a hollywoodi Oscar-díjas teljesítmény volt tőle.

A Führerhelyettes foglyul ejtése Nagy-Britanniában alapjaiban rázta meg a náci rezsimet. Ahogy Göbbels megfelelő szarkazmussal megjegyezte, úgy tűnik, hogy Hessnek soha nem jutott eszébe, hogy „küldetése” ezzel is végződhet. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ez Hitler fejében se fordul meg, ha ő is részese lett volna a tervnek. Az teljesen idegen lett volna Hitlertől, hogy egy ilyen esztelen ügybe belemásszon. Beteges érzékenysége minden, presztízsét potenciálisan fenyegető veszéllyel és azzal szemben, hogy népe és a külvilág előtt nevetségessé válik, már önmagában is kizárja annak az állításnak a valószínűségét, hogy egyszemélyes békeküldöttségként ő küldte volna Hesst Nagy-Britanniába. Mindenesetre, saját szempontjából minden oka megvolt arra, hogy ne keveredjen bele ilyen ügybe, és ezt a lépést a lehető leghatározottabban megtiltsa Hessnek is.

Hitler valóban hazárdőr volt. Az esélyeket viszont mindig felmérte, és vállalta a kiszámítható kockázatot. Mindig nagyon idegesnek, néha tétovának látszott egy merész sakkhúzás előtt. Ebben az értelemben a Hess-dráma kibontakozása idején se volt semmi szokatlan a viselkedésében. Hess repülése sikerének oly csekély volt a valószínűsége – még akkor is, amire nincs semmi bizonyíték, ha az a brit titkosszolgálat közreműködésével történik –, hogy Hitler feltehetően nem is mérlegelte volna ezt a lehetőséget.²²⁰³ Ha mégis így lett volna, akkor nehéz elképzelni, hogy személyes küldötteként éppen Hesst indította volna útnak. Hess nem vett részt a Barbarossa megtervezésében. A megelőző hónapokban ritkán is fordult meg Hitler társaságában. Feladatköre szigorúan a pártügyekre korlátozódott. Külpolitikai tapasztalatai nem voltak. Korábban nem is bízták meg soha semmiféle kényes diplomáciai tárgyalás lefolytatásával.²²⁰⁴

Mindenesetre nehéz lett volna megérteni, ha Hitler egy olyan titkos küldetést fontolgatott volna, mint amilyet Hess akart végrehajtani. Hitler hónapokon át céltudatosan készült a Szovjetunió megtámadására és szétzúzására annak érdekében, hogy Nagy-Britanniát kivonja a háborúból. Neki és tábornokainak meggyőződésük volt, hogy őszre a Szovjetunió teljes vereséget szenved. A támadás menetrendje nem adott lehetőséget a manőverezésre. A legutolsó dolog, amit Hitler szeretett volna, az volt, hogy néhány héttel a tervezett támadás előtt valami Hess-féle közbenjárásból származó diplomáciai bonyodalom késleltesse az akciót. Ha a Barbarossa június vége előtt nem indul meg, akkor azt a következő évre kellett volna halasztani. Hitler ezt elképzelhetetlennek tartotta. Biztos volt benne, hogy brit vezető körökben még mindig vannak olyanok, akik békéért kívánnak folyamodni. Elképzelései szerint erre a Barbarossa után, és nem előtt kerülhetett sor.

Hess se a skóciai földet érését követő kihallgatása, se Nürnbergben a tárgyalására várva, a rabtársaival folytatott beszélgetések során, se hosszú spandaui börtönévei alatt nem keverte bele Hitlert a dologba. Vallomása soha nem tért el attól, melyet 1941. május 14-én Ivone Kirkpatrick előtt tett. „Hitler tudta nélkül érkezett, és meg akarta győzni az illetékes személyeket, hogy mivel Anglia úgysem tudja megnyerni a háborút, ezért a legbölcsebb az lenne, ha békét kötne” foglalta össze Kirkpatrick a jelentését. „A Führerrel fenntartott, még tizennyolc évvel ezelőtt, a landsbergi várbörtönben kezdődött hosszú és közeli ismeretsége alapján becsületszavára állíthatta, hogy a Führer a Brit Birodalommal szemben soha nem tervezett ellenséges lépéseket. Meggyőződése volt, hogy Németország érdekszférája Európához kötődik; Németország erejének minden, Európán kívüli szétforgácsolása gyengeséget jelentene, és magában hordozná Németország megsemmisülésének a lehetőségét is.” Kirkpatrick arra vonatkozó állhatatos kérdésére, hogy Oroszországot Európa vagy Ázsia részének tekintik-e, azt elismerte, hogy Németországnak vannak bizonyos követelései a Szovjetunióval szemben, de tagadta, hogy Hitler támadást tervezett volna ellene.²²⁰⁵

Hess kihallgatói gyorsan arra a következtetésre jutottak, hogy Hitler nyilvános kijelentésein, főként az 1940. július 19-én a Reichstagban elmondott békefelhíváson túl nincs semmi a Führer helyettesének tarsolyában. Kirkpatrick a következőkkel zárta jelentését: „Nem úgy tűnik, hogy Hess közel állna az operatív döntéseket meghozó körökhöz; nem valószínű, hogy több titkos információval rendelkezik, mint amennyibe a Hitlerrel és másokkal folytatott beszélgetései alapján képes volt belelátni.”²²⁰⁶ Mindezek fényében úgy tűnik, hogy ha Hess a magától Hitlertől származó utasításokat hajtotta volna végre, akkor legalább olyan kitűnő színésznek kellett volna lennie – és az elkövetkező négy évtizeden át is folytatnia kellett volna a színészkedést –, mint amilyennek az általa nagyon tisztelt Vezérét tartották. De mi lett volna ennek az értelme? Hitler nyilvánosan tett és számos alkalommal megismételt kijelentésein kívül nem tudott semmit mondani.²²⁰⁷ Érkezése nem jelentett új tárgyalási pozíciót. Úgy tűnt, mintha azt feltételezte volna, hogy önmagában az a tény, hogy a Führer helyetteseként, szabad akaratából – jó adag személyes bátorságról tanúbizonyságot téve – az ellenség kezére adja magát, elegendő ahhoz, hogy a brit kormány megbizonyosodjon a Führer jó szándékairól, arról az őszinte törekvéséről, hogy együttműködjön Nagy-Britanniával a bolsevizmus ellen és – Churchill „háborús klikkjét” megbuktatva – békés úton rendezze a kérdéseket.²²⁰⁸ Ennek a gondolatmenetnek a naivitása egy idealista, nem ezen a világon élő, zavaros fejű Hessre utal, s nem arra, hogy útját bárki is szorgalmazta volna.

Motívumai nem voltak titokzatosabbak vagy mélyebbek, mint amilyennek látszottak. Az elmúlt évek során, de különösen a háború kezdete óta Hess azt tapasztalhatta, hogy a Führer elérhetősége az ő számára erőteljesen lecsökkent. Névleges alárendeltje, Martin Bormann lényegében kisajátította pozícióját, és szándékait mindig tettekre tudta váltani. A Führer régi vágyának egy látványos akcióval történő valóraváltása, „Anna kisasszonyt”, ahogy a párton belül Hesst többen is gúnyolták, egy csapásra nemzeti hőssé változtatta volna.²²⁰⁹

Hess továbbra is erőteljesen volt tanára, és a Hitler Lebensraummal kapcsolatos nézeteinek kialakulására erőteljes hatást gyakorló, vezető geopolitikai szakértő, Karl Haushofer és fia, a később az ellenállási csoportokkal szoros kapcsolatokat ápoló Albrecht befolyása alatt állt. Nézeteik megerősítették hitét, hogy mindent meg kell tenni annak elhárítása érdekében, ami veszélyeztetné Hitler közel két évtizeddel korábban meghirdetett „küldetését”: a bolsevizmus elleni támadást Nagy-Britanniával együtt, és nem Nagy-Britannia ellenében. Albrecht Haushofer számos alkalommal megkísérelte felvenni a kapcsolatot Hamilton herceggel, az Angol–Német Társaság jeles személyiségével, aki Hess szökése előtt is rokonszenvezett Nagy-Britannia és Németország szoros és békés együttműködésének gondolatával, de soha nem kapott választ leveleire. Hamilton élénken tiltakozott – s úgy tűnik, megalapozottan – az ellen, hogy leveleket kapott volna tőle, valamint azt is tagadta, hogy az 1936-os olimpia idején találkozott volna Hess-szel.²²¹⁰

1940-re, amikor már saját, személyes közbelépését kezdte tervezni, Hess nagyon csalódott volt, hogy Nagy-Britannia visszautasította Hitler „békeajánlatait”. Abban is biztos volt, hogy Hitler ekkor már a Szovjetunió megtámadását tervezi, még mielőtt Nagy-Britannia „észhez térne”, és elfogadná a feltételeket. Az eredeti stratégiai elképzelés romokban hevert. A Führer leghűségesebb híveként Hess abban látta saját szerepét, hogy személyes beavatkozásával ismét megteremtse a lehetőséget Európa bolsevizmustól való megmentésére, melyet Churchill és a brit kormányt átvevő, „háborús uszító” klikkje oly felelőtlenül eltaszított magától. Hess Hitler tudomása nélkül, de abban a mély (bár zavaros) meggyőződésben cselekedett, hogy az ő akaratát hajtja végre.

Hess így akaratán kívül a brit felderítés Sztálin becsapására irányuló terveinek eszközévé vált. Churchill kelletlenül engedett Anthony Eden és Alexander Cadogan külügyi államtitkár-helyettes rábeszélésének, és ösztönös szándékai ellenére nem használta ki maximális mértékben a Hess letartóztatásában rejlő propagandalehetőségeket, amire pedig mind Hitler, mind pedig Göbbels számított, és tartott is tőle.²²¹¹ A moszkvai brit nagykövet, Sir Stafford Cripps arról szóló jelentésétől ösztönözve, mely szerint Hess skóciai repülése újra felélesztette a szovjet vezetés régi, paranoid félelmét, hogy Nagy-Britannia és Németország békét akar egymással kötni Oroszország rovására, Eden és Cadogan a Hitlerrel szembeni szovjet ellenállás erősítésére irányuló bonyolult tervet dolgozott ki. Ennek részét képezte az is, hogy Hess letartóztatásáról egy szűkszavú, tömör közleményen kívül nem hoznak semmit nyilvánosságra.²²¹²

Június elején az Ultra rejtjelfejtőnek köszönhetően, melynek segítségével már 1940 közepétől kezdve megfejtették a német katonai hírszerzés jelentéseit, a brit kormány már biztos volt abban, hogy a hónap második felében Hitler támadást indít a Szovjetunió ellen.²²¹³ A britek erről közvetett úton is értesültek, és a hírt – Dahlerus közreműködésével – nem kisebb személyiség, mint a kétfrontos háborút Hesshez hasonlóan elkerülni igyekvő Göring szivárogtatta ki.²²¹⁴ A Szovjetuniót Németországtól eltávolítani igyekvő Churchill is azok közé tartozott, akik már április elején figyelmeztették Sztálint egy várható német támadásra.²²¹⁵

Eden, Cadogan és Lord Beaverbrook szándéka most az volt, hogy Hess elfogásával újabb gyanút ébresszen Sztálinban egy Nagy-Britannia és Hitler közötti megállapodással szemben, ami a volt Führerhelyettes útján előterjesztett békejavaslat alapján jöhet létre, ugyanakkor a német szándékokra való figyelmeztetéssel nyitva hagyja az ajtót Nagy-Britannia és a Szovjetunió közeledése előtt. Egy kompromisszumos béke veszélye, gondolták, annyira fokozhatja Moszkva elszigetelődés miatti aggodalmait, hogy a Vörös Hadsereg esetleg megelőző támadást indíthat a Wehrmacht ellen. Ezzel egyidejűleg Sztálin ellátása a német tervekkel kapcsolatos információkkal esetleg bátorítóan hat, és a Nagy-Britanniával fenntartott kapcsolatok javulásához vezet. Mindkét fejlemény a brit érdekeket szolgálta volna. A brit szándékokat illetően ezért Sztálint egymásnak ellentmondó információkkal látták el. A nyomásgyakorlással finoman arra törekedtek, hogy Sztálint a brit titkosszolgálat által legvalószínűbbnek tartott kivárásos álláspont elfogadására késztessék.²²¹⁶

Sztálin – előre megjósolható módon – a harmadik lehetőséget választotta. Félresöpörte a figyelmeztetéseket, mert biztos volt benne, hogy Hitler nem kockáztatja meg a kétfrontos háborút. Hess szökése még inkább alátámasztotta meggyőződését, mivel azt feltételezte, hogy a Führerhelyettest Hitler bízta meg tapogatózó béketárgyalások kezdeményezésével, és már csupán néhány hét áll rendelkezésre, ha meg akarja indítani a támadást. London hallgatása a Hess-ügyről az arról szóló pletykákkal együtt, hogy Anglia kész kiugrani a háborúból, összhangban álltak azokkal a figyelmeztetésekkel, hogy Hitler támadást akar indítani a Szovjetunió ellen, és tovább erősítették azt a feltételezést, hogy a brit kormányon belül komoly megosztottság tapasztalható. Sztálin nézőpontjából ez a késedelem lehetőségét növeli, ami akadályozza a megállapodás megkötését Németországgal, és így az év hátralévő részében a német támadás valószínűségét is csökkenti.²²¹⁷

Sztálin – minden eshetőségre számítva – ezzel együtt nyitva akarta hagyni maga előtt a lehetőségeket. Azon a napon, május 13-án, amikor Londonban nyilvánosságra hozták Hess letartóztatását, Sztálin még négy hadsereget csoportosított át a Szovjetunió nyugati határkörzeteibe. Június elején, amikor ismét felerősödtek a pletykák arról, hogy Berlin és London kész különbékét kötni egymással, ezt újabb huszonöt hadosztály követte.²²¹⁸ A Barbarossa megindulásának kezdetére hatalmas szovjet harckocsihadosztályok foglalták el állásaikat Bialystok és Lemberg környékén. Készen álltak arra, hogy ha – Sztálin várakozásai ellenére – gyorsan létrejön a különbéke Nagy-Britannia és Németország között, akkor azonnal támadó alakzatba fejlődjenek.²²¹⁹

Sztálin ésszerűen, Hitler tervezett stratégiája részeként ítélte meg Hess repülését. Ezt a véleményét a brit politika is megerősítette. A szovjet diktátor saját és országa balszerencséjére a valós helyzetre nem gondolhatott: Hitlernek semmi köze se volt Hess képtelen kalandjához; ekkor már nem akart tárgyalásokat folytatni Nagy-Britanniával; lehorgonyzott a Szovjetunió szétzúzására irányuló „megsemmisítő háború” terve mellett, melynek eredményeként Nagy-Britanniának nem maradna más választása, mint hogy békéért folyamodjon.

VII.

Május közepére egy, a Hess-ügy jegyében eltelt hét után Hitler a figyelmét ismét a küszöbönálló leszámolás felé fordíthatta. Május 23-án aláírt direktívája, mellyel az április elején puccsal hatalomra került – a tengelyhatalmakat pártoló, a brit csapatmozgásokat az ország területén leállító, az angol légitámaszpontokat körülzáró – iraki rezsimet támogatta, csupán névleges jelentőséggel bírt. Május közepén néhány német csapatszállító repülőgépet is küldtek Irakba. A német egységek vajmi keveset tudtak tenni az időközben megérkezett brit felmentő csapatok megállítása érdekében, melyek végül helyre is állították az angolbarát közigazgatást. Hitler direktívája mindenesetre nyilvánvalóvá tette, hogy a németeknek az angol pozíciók Földközi-tenger és a Perzsa-öböl térségében történő aláásására irányuló minden kísérletére csak a Barbarossa után kerülhet sor.²²²⁰

A Hitler számára zaklatott hónap vége ismét árnyékot vetett a Berghofra, amikor május 27-én megérkezett a hír, hogy a Bismarck csatahajó az angol hadihajókkal és repülőgépekkel vívott heves harc után a tenger mélyére süllyedt. A hajóval együtt mintegy 2300 tengerész merült hullámsírba.²²²¹ Hitler nem az emberi veszteségek miatt bánkódott. Haragja elsősorban a haditengerészet vezetése ellen irányult, mely – véleménye szerint – egy potenciálisan kevés eredménnyel kecsegtető, de szükségtelenül nagy kockázatot jelentő vállalkozás során szükségtelenül tette ki ellenséges támadásnak a hadihajót.²²²²

Közben a Barbarossára történő ideológiai felkészülés is kezdett konkrét formákat ölteni. Ebben a vonatkozásban Hitlernek már nem sok teendője maradt. Az irányelveket ő már márciusban meghatározta. Ahogy korábban is tanúi lehettünk, ez elegendőnek is bizonyult, mivel a Wehrmacht és a hadsereg főparancsnoksága májusban és június elején egy sor parancs formájában azokat már aprópénzre is váltotta, melyekkel – többek között – elrendelte a szovjet politikai komisszárok likvidálását²²²³, és „szabad fegyverhasználatot” engedélyezett a német katonai bíróságok hatásköre alól kivont polgári lakossággal szemben.²²²⁴ Májusban került sor arra is, hogy Heydrich felállítsa azt a négy, egyenként 600–1000 főt számláló (főképpen a különböző rendőri szervek és a Waffen-SS tagjaiból verbuvált) Einsatzgruppent (bevetési csoportot), mely majd az előretörő német csapatok nyomában halad a Szovjetunió elfoglalt területein. Az Einsatzgruppen mindegyike négy vagy öt Einsatzkommandóra (bevetési egységre) vagy Sonderkommandóra (különleges egységre) tagolódott.²²²⁵ A közepes rendfokozatú parancsnokok többsége tanult ember volt. Magasan képzett tudományos munkatársak, hivatalnokok és jogászok közül kerültek ki, de volt köztük egy protestáns lelkipásztor, sőt még egy operaénekes is.²²²⁶ A felső vezetést szinte kizárólag a biztonsági rendőrség és az SD állományából válogatták ki.²²²⁷ A Birodalmi Biztonsági Főhivatal vezetőihez hasonlóan ők is jól képzett emberek voltak, s ahhoz a nemzedékhez tartoztak, mely még túl fiatal volt ahhoz, hogy harcoljon az I. világháborúban, és az 1920-as években az egyetemeken magába szívta a völkisch eszméket.²²²⁸ Május második felében mintegy 3000 ember gyűlt össze a Lipcsétől északkeletre lévő Pretzschben, ahol a Barbarossa megindulásáig a határőrség iskolájában ideológiai továbbképzésen vettek részt.²²²⁹ Heydrich több alkalommal is tartott előadást számukra. Kerülte a pontos fogalmazást, amikor meghatározta előttük a szovjet célcsoportokat. Ennek ellenére mondanivalója teljesen világos volt. A zsidókat a bolsevizmus forrásaként emlegette keleten, akiket a Führer céljainak megfelelően meg kell semmisíteni. Közölte hallgatóságával, hogy a kommunista funkcionáriusokat és aktivistákat, a zsidókat, cigányokat, szabotőröket és a csapatok biztonságát veszélyeztető ügynököket haladéktalanul ki kell végezni.²²³⁰ Június 22-re a népirtás forgószele készenlétben állt.

„A Barbarossa hadművelet előkészületei tovább folytatódnak”, jegyezte fel naplójába Göbbels május 31-én. „Most kerül sor a megtévesztő akciók első hullámára. Az egész állami és katonai apparátus mozgósítva van. Csak nagyon kevesen tudják, hogy valójában mi húzódik meg a háttérben.” Göbbelsen és Ribbentropon kívül a kormány tagjai se tudtak a várható eseményekről. Göbbels minisztériuma az angliai partraszállás témájával játszadozott. A hadsereg tizennégy hadosztályát nyugati irányba csoportosítottak át, hogy valami valószerűséget adjanak a színjátéknak.²²³¹

Június 2-án Hitler sietősen egy újabb találkozót szervezett Mussolinivel a Brenner-hágónál.²²³² A megtévesztés részeként ezzel is azt a látszatot akarta kelteni, hogy nyugaton lehet valami akcióra számítani, holott a Barbarossa előkészületei teljes gőzzel folytatódtak. Nem csoda, hogy a Duce nem értette, hogy miért volt szükség erre a kapkodva megszervezett találkozóra.²²³³ Hitler tengelyhatalmakon belüli legközelebbi partnere akaratlanul is szerepet vállalt a gondosan megtervezett blöff lebonyolításában.

Hitler egy szóval se tett említést olasz barátainak a Barbarossáról. Igaz, visszafelé úton azt állította, hogy tett bizonyos célzást a dologra.²²³⁴ Ha valóban így volt, akkor ez teljesen elkerülte Mussolini figyelmét. Mielőtt külügyminisztereik is csatlakoztak volna hozzájuk, a két diktátor közel két órán át tárgyalt négyszemközt. Mussolini elmondása szerint Hitler könnyezett, amikor Hessről kezdett el beszélni.²²³⁵ Ha így történt, akkor minden bizonnyal a Führerhelyettes által okozott politikai károk csaltak könnyet a szemébe. Egyik legrégebbi és leghűségesebb hívének elvesztése miatt sohasem adott hangot személyes sajnálatának.²²³⁶ Ciano és Ribbentrop közben áttekintette a különböző országokkal fenntartott kapcsolatokat és az általános hadi helyzetet. „A Szovjetunió ellen a közeljövőben meginduló hadműveletről keringő pletykák”, jelentette ki Ribbentrop, „minden alapot nélkülöznek, legalábbis rendkívül koraiak.” Azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy a német csapatösszevonások kizárólag válaszlépésnek tekinthetők a szovjet csapatok német határok mentén történő koncentrációjára, és a Birodalom részéről csak a Vörös Hadsereg támadási kísérletét követően kerülhet sor bármilyen akcióra.²²³⁷

Hitler – Mussolini nyilvánvaló bosszúságára – kisajátította a négyszemközti „tárgyalásokat”. A külügyminiszterek jelenlétében ugyanezt folytatta. Zűrzavaros helyzetértékelésének nem volt semmi veleje, ami indokolta volna a sürgős találkozót.²²³⁸ Az olaszok – akik amiatt aggódtak, hogy a találkozó célja valójában az lehet, hogy engedményeket csikarjanak ki tőlük a franciák javára – örömmel tapasztalták, hogy a Németország és Franciaország közötti kapcsolatokban nem következett be semmi változás.²²³⁹ Hitler szerint, aki Ribbentrop hatására mindig eltúlozta az angliai helyzetről alkotott véleményét, Nagy-Britanniában egyre kritikusabb a helyzet, és Churchill valószínű utódjának Lloyd George-ot tartotta, aki elődjénél sokkal jobban hajlik majd a megbékélésre a tengelyhatalmakkal. Kizárta egy Ciprus elleni partraszállás gondolatát is, melyre Mussolini bátorította. Végül a „zsidókérdésre” rátérve Hitler kijelentette, hogy „a háború után minden zsidónak el kell tűnnie Európából”, majd lehetséges megoldásként Madagaszkárt említette, holott ezt az elképzelést már több mint hat hónappal korábban egyértelműen elvetették.²²⁴⁰ A Szovjetunió – feltűnő módon – nem is szerepelt az érintett témák között.²²⁴¹

A találkozóról kiadott közlemény egyszerűen megállapította, hogy a Führer és a Duce többórás baráti beszélgetést folytatott a politikai helyzetről.²²⁴² A megtévesztés sikeresnek bizonyult. Cianónak általánosságban véve az volt a benyomása, hogy „Hitlernek az adott pillanatban nincsenek pontos akciótervei”. Ciano megjegyzése szerint Mussolininek is „az a meggyőződése, hogy egy kompromisszumos békét a németek a legnagyobb lelkesedéssel fogadnának. Már el vannak telve a győzelmekkel…”²²⁴³

A Mussolinivel folytatott tárgyalásokat követő napon, Oshima japán nagykövettel találkozva, Hitler nagy általánosságokban arra célzott – melyet helyesen is értékeltek –, hogy a közeljövőben elkerülhetetlen a konfliktus a Szovjetunióval.²²⁴⁴ Az egyetlen államférfi, akinek Hitler célozgatásoknál többet is hajlandó volt elárulni, a román vezető, Antonescu tábornok volt, akivel június 12-én találkozott Münchenben.²²⁴⁵ Antonescunak nagy vonalakban ismernie kellett a helyzetet. Végtére is Hitler a déli szárnyon a román csapatok támogatására is számított. Antonescu igen szolgálatkésznek bizonyult. Hitlernek nem is kellett kérnie, önként felajánlotta erőit. Június 22-én meg is hirdette népének a Szovjetunió elleni „szent háborút”.²²⁴⁶ Besszarábia és Észak-Bukovina visszaszerzése, valamint Ukrajna bizonyos területeinek megszerzése meglehetősen csábító csalétek volt a román diktátor számára.²²⁴⁷ A Barbarossa megindulása előtt Hitler még Antonescuval is csak a legszükségesebbeket közölte. A Szovjetunióval való leszámolás tervét egyértelműen szükséges védekezésnek állította be Sztálin Németországot és Európát katonailag is fenyegető terjeszkedési politikájával szemben. Időpontot nem említett. Antonescu ennek ellenére azt a következtetést szűrte le, hogy a támadás küszöbön áll.²²⁴⁸ A román vezető egyetértett azzal, hogy a konfliktust Oroszországgal nem lehet halogatni. Megítélése szerint a szovjet hadsereg nem fog erős ellenállást tanúsítani, a nép pedig fel akar szabadulni. A román nép bosszúra szomjazik az oroszoktól elszenvedett sérelmek miatt. Figyelembe véve a gépesített hadviselés természetét, helytelen lenne bármifajta párhuzamot vonni Napóleonnal. Hitler újra megerősítette, hogy „az akció céljai közt nem szerepel annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy az orosz csapatok visszavonulhassanak hatalmas hátországukba; az orosz csapatokat meg kell semmisíteni (vernichtet)”.²²⁴⁹

Június 14-én Hitler megtartotta a Barbarossa megindulása előtti utolsó nagyobb szabású katonai tanácskozását. A Birodalmi Kancelláriára szakaszosan érkeztek a tábornokok, nehogy felkeltsék a gyanút, hogy valami nagyobb dolog van készülőben. Hitler minden hadseregparancsnokot beszámoltatott a tervezett hadművelet első napjaival kapcsolatos elképzeléseiről. Legtöbbjük beszámolóját anélkül hallgatta végig, hogy félbeszakította volna őket. A Vörös Hadsereg számbeli fölényét, de minőségi lemaradását mutató kép rajzolódott ki előtte. A kilátások így okot adtak a derűlátásra. Ebéd után Hitler egyórás beszédet tartott.²²⁵⁰ Felsorolta az Oroszország elleni támadás indokait. Ismételten hangot adott meggyőződésének, hogy a Szovjetunió összeomlása után Nagy-Britannia kész lesz a megállapodásra.²²⁵¹ Hangsúlyozta, hogy ez a háború a bolsevizmus elleni háború. Az oroszok keményen fognak harcolni, és makacs ellenállást tanúsítanak. Súlyos légitámadásokra kell számítani. A Luftwaffe viszont gyors sikereket fog elérni, s megkönnyíti a szárazföldi erők előrehaladását. Hat hét alatt túl lehet lenni a harcok nehezén. Minden katonának tudnia kell, hogy a bolsevizmus szétzúzásáért harcol. Ha a háború elvész, akkor egész Európa bolsevizálódik.²²⁵² A legtöbb tábornokban élt az aggodalom a kétfrontos háború miatt, melynek elkerülése eddig a katonai tervezés egyik alapkövetelménye és feltétele volt. Ellenvéleményének egyikük se adott hangot. Brauchitsch és Halder se szólt egy szót sem.²²⁵³

Két nappal később Hitler behívatta Göbbelst a Birodalmi Kancelláriára, hogy ismertesse vele a helyzetet. Közölték vele, hogy a gyanú elkerülése érdekében a hátsó bejáraton át érkezzen. Göbbels úgy látta, hogy Hitler – mint nagyobb akciók előtt mindig – rendkívül feszült idegállapota ellenére jól tartja magát. Azt mondta Göbbelsnek, hogy amint az akció elkezdődik, ő is azonnal megnyugszik, mint ahogy ez már számos hasonló alkalommal is így történt.²²⁵⁴ Melegen üdvözölte a propagandaminisztert, majd beszámolt neki a fejleményekről. A görögországi hadjárat jelentősebb anyagi veszteségeket okozott, ami kicsit lelassította a katonai előkészületeket. Ezek viszont egy héten belül befejeződnek, s akkor azonnal megindul az Oroszország elleni támadás. Az is jó, hogy az utóbbi időben kedvezőtlen volt az időjárás jegyezte meg Hitler, és a termés még nem érett be Ukrajnában. Ennek eredményeképpen feltehetően meg lehet szerezni annak nagyobb részét. A támadás a történelem legnagyobb hadműveletének ígérkezik. Napóleon esete nem ismétlődik meg (a megjegyzés minden bizonnyal azt a tudat alatti félelmet jelzi, hogy a történelem megismétli önmagát). Az oroszok 180–200 hadosztállyal, tehát nagyjából annyival rendelkeznek, mint a németek, mondta, de ezúttal nem tett minőségi összehasonlítást. Nagy előnyt jelent, hogy erőik nagy részét az oroszok a Birodalom határaira vonták össze. „Simán fel lehet őket göngyölíteni.” Hitler számítása szerint az akció négy hónapig fog tartani. Göbbels úgy vélte, hogy ennél kevesebb idő is elégséges: „A bolsevizmus kártyavárként omlik össze”, gondolta. Hitlernek ekkor már sikerült önmagát meggyőznie az általa kiagyalt preventív háborúról szóló elmélet helyességéről. „Cselekednünk kell”, idézi Göbbels. „Moszkva mindaddig távol akar maradni a háborútól, amíg Európa kimerül, és elszáll az életereje. Sztálin ekkor majd a tettek mezejére lép, bolsevizálja és uralma alá hajtja egész Európát.” A német akció ennek elejét veszi. Az akciónak nincsenek földrajzi határai. A harc mindaddig folytatódni fog, amíg el nem fogy az oroszok ereje.

Hitler érvelésének összegzését Göbbels azzal folytatta, hogy Oroszország veresége mintegy 150 hadosztályt és hatalmas anyagi forrásokat szabadít fel a Nagy-Britannia elleni háború céljaira. „A hadjárat egészének irányvonala (Tendenz) világos”, írta Göbbels: „A bolsevik mérget el kell tüntetni Európából.” Minden igazi nácit, tette még hozzá, boldogsággal fog eltölteni, ha látja majd, hogy „a zsidó bolsevizmust igazi szocializmus” váltja fel Oroszországban. Az 1939-es egyezmény – a becsületünkön esett folt – a semmibe vész. „Azt, ami ellen egész életünkben harcoltunk, most meg fogjuk semmisíteni.” Ezeket a gondolatait Hitlerrel is megosztotta, aki erre a következőket válaszolta: „Akár jó, akár rossz, győznünk kell. Ez az egyetlen lehetőség. Ez morálisan helyes és szükséges is. És ha győzelmet arattunk, ki tesz fel nekünk kérdéseket a módszerrel kapcsolatban? Mindenesetre már annyira elköteleztük magunkat, hogy győznünk kell, különben egész népünket – és elsősorban bennünket – és mindazokat, akik kedvesek számunkra letörölnek a térképről.”

Hitler ezután a közvélemény felől érdeklődött Göbbelsnél. A propagandaminiszter azt válaszolta, hogy a nép szerint a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok normálisak, de „hívó szavunkra” felsorakoznak a rezsim mögé. Rámutatott, hogy a titkosság ködfüggönye most a kérdés korábbiaktól teljesen eltérő megközelítését teszi szükségessé. A Propagandaminisztériumban már tömegesen készültek röplapok és brosúrák, ezeket össze is csomagolták, akik pedig a munkát végezték, a hadművelet megindulásáig nem hagyhatják el a Propagandaminisztérium épületét. Valójában Göbbels sokkal kevésbé ismerte a közvéleményt, mint ahogy azt gondolta. Figyelembe véve a Birodalom keleti körzeteiben lezajló csapatösszevonások méreteit, aligha tekinthető meglepőnek, hogy már hetek óra tömeges szóbeszéd tárgya volt az Oroszországgal küszöbönálló konfliktus.²²⁵⁵ Ezzel együtt az álcázás – egészében véve – sikeresnek bizonyult. Egy belső jelentés szerint „a keleti körzetekben zajló csapatösszevonások találgatásokra adtak okot, hogy jelentős események vannak készülőben, de a német lakosság túlnyomó többsége ennek ellenére sem gondol arra, hogy valami háborúhoz hasonló konfrontációra kerülne sor a Szovjetunióval”.²²⁵⁶

A Hitlerrel június 18-án lezajlott találkozó után Göbbelst a Birodalmi Kancellária hátsó bejáratán keresztül vitték ki az épületből, majd át a városon, ahol „az emberek háborítatlanul jártak-keltek az esőben. Boldog emberek”, írta, „semmit se tudnak napi gondjainkról és életünkről.”²²⁵⁷

Június 18-ra már 200 000 brosúra várta, hogy eljuttassák a csapatokhoz.²²⁵⁸ Június 21-én Hitler egy, a német néphez szóló kiáltványt diktált le, melyet másnap kellett közzétenni.²²⁵⁹ Ekkor már nagyon fáradtnak látszott, rendkívül feszült idegállapotban volt, fel s alá járkált, aggodalmaskodott, beleszólt a propaganda olyan apró részleteibe is, hogy a német győzelmek bejelentésekor milyen harsonaszó hangozzon fel a rádióban.²²⁶⁰ Este magához hívatta Göbbelst. Megbeszélték a kiáltvány szövegét, melyet a propagandaminiszter néhány javaslattal kiegészített. Három órán át együtt sétáltak le s föl a szobában. Egy órán át csak az új harsonazene-felvételek közt válogattak. Hitler fokozatosan kezdett megnyugodni. „A döntés közeledtével a Führer is megszabadul a rémálmoktól”, jegyezte fel Göbbels. „Nála ez mindig így szokott lenni.” Göbbels ismét visszatért az eljövendő konfliktus belső szükségszerűségére, melyről Hitlernek is sikerült meggyőznie önmagát: „Nincs más lehetőség, csak a támadás”, írta Göbbels Hitler gondolatait összegezve. „Ezt a rákos fekélyt ki kell égetni. Sztálin megbukik.” Hitler megemlítette, hogy az előző év júliusa óta annak az előkészítésén dolgozik, ami most be fog következni. Elérkezett a pillanat. Mindent elvégeztünk, amit el lehetett végezni. „Most már a hadiszerencsének kell dönteni.” Éjszaka fél háromkor Hitler végre úgy érezte, hogy ideje néhány órát aludni.²²⁶¹ A Barbarossának egy órán belül meg kellett indulnia.²²⁶²

Göbbels túlságosan is ideges volt ahhoz, hogy kövesse vezére példáját. Hajnali fél hatkor, alig valamivel több mint két órával azután, hogy a német lövegek tüzet nyitottak a teljes német határvonalon, Liszt harsonazenéjének új felvétele szólalt meg a német rádiókban. Göbbels felolvasta Hitler kiáltványát.²²⁶³ Az egész valójában egy áltörténelmi igazolása volt a német preventív akciónak. Moszkva zsidó-bolsevik uralkodói két évtized óta nem csupán Németországot akarják lerombolni, hanem egész Európát. Hitler – állítása szerint – az angol bekerítési politika ellensúlyozása érdekében keserű lépésre kényszerült, amikor megkötötte az 1939-es egyezményt.²²⁶⁴ Azóta viszont a szovjet fenyegetés megsokszorozódott. Jelen pillanatban 160 orosz hadosztály sorakozik fel a német határok mentén. „Ezért eljött az óra”, jelentette ki Hitler, „hogy szembeszálljunk a zsidó-angolszász háborús gyújtogatókkal, és a moszkvai bolsevik főhadiszállás hasonlóképpen zsidó vezetőivel.”²²⁶⁵ Ennek a kiáltványnak egy kicsit módosított változatát kapták kézbe azok a katonák is, akik már átözönlöttek a határokon, és Oroszország földjén meneteltek.²²⁶⁶

Június 21-én Hitler végre megfogalmazott egy levelet legfőbb szövetségesének, Benito Mussolininak, melyben – megkésve – a Szovjetunió elleni támadást magyarázza és igazolja. A levelet másnap hajnali három órakor, tehát a támadás megindulásakor adták át Cianónak. Ciano kénytelen volt a hírrel felkelteni Mussolinit. Az olasz diktátor vérig sértve érezte magát, és azon panaszkodott, hogy a németek semmit se közöltek vele, most pedig álmából riasztják fel, hogy kész helyzet elé állítsák.²²⁶⁷ Ezúttal is ugyanazok a megelőző csapás szükségességét bizonygató érvek szerepeltek a levélben. Hitler jellemző módon a késedelemben rejlő veszélyeket hangsúlyozta. Az idő, a korábbiakhoz hasonlóan, most se Németországnak dolgozik. A Szovjetunió egy év múlva erősebb lesz, Anglia pedig – mely a Szovjetunióhoz fűzi reményeit – még kevésbé lesz hajlandó a békére, s akkorra már az USA szállítmányai, hatalmas anyagi segítsége is elérhető lesz a számára. Végkövetkeztetése is a rá jellemző maradt: „Bármi is történjék, Duce, ennek a lépésnek következtében a helyzetünk nem rosszabbodhat, csak javulhat.” Hitler azokkal a mondatokkal zárta levelét, melyek – mint ahogy Göbbelsnek megjegyezte – a titáni küzdelem előestéjén betekintést engednek mentalitásába: „Befejezésül hadd mondjak még valamit, Duce! Miután átverekedtem magam ezen a döntésen, lelkileg ismét szabadnak érzem magamat. A Szovjetunióval való partneri viszony – a végső megbékélésre irányuló őszinte erőfeszítések ellenére – gyakran nagyon kellemetlen volt számomra, mivel így vagy úgy, de az volt az érzésem, hogy ellentétben áll egész lényemmel, elképzeléseimmel és korábbi kötelezettségeimmel. Boldog vagyok, hogy megszabadulhattam ezektől a lelki gyötrelmektől.”²²⁶⁸

 

 

Elkezdődött az emberiség történetének legpusztítóbb és legbarbárabb háborúja. Ez volt az a háború, melyet Hitler az 1920-as évek óta akart – a bolsevizmus elleni háború. Ez volt a leszámolás. Kerülőutakkal jutott el hozzá, de végül Hitler háborúja valósággá vált.

A német vezetés majdnem egy éven át tudatosan készítette elő, és tette meg hozzá az előkészületeket. Hitler kudarca, hogy nem tudta a briteket tárgyalóasztal mellé ültetni, további ösztönzést jelentett annak a gondolatnak a fontolgatására, hogy egy merész lépéssel keleten csapjon le, mielőtt még nyugaton rendezni lehetett volna az ellentéteket. Figyelembe véve az USA jelentette veszélyt és azt, hogy a háború még egy évvel történő meghosszabbodása esetén az Egyesült Államok hatalmas anyagi lehetőségeivel, legalább közvetve, szinte teljes bizonyossággal beavatkozik a küzdelembe, azt mondhatjuk, hogy a sürgetőnek érzett időhiány volt a sietség fő mozgatórugója. Ugyancsak fontos tényező volt a korlátlan szovjet nyersanyagforrások megszerzésének szükségessége, és a romániai olaj megszakítás nélküli áramlásának biztosítása is. A Hitler gondolat- és érzelemvilágában évtizedek óta mélyen meggyökeresedett ideológiai meggondolások – a bolsevizmus egyszer s mindenkorra történő megsemmisítése – nem játszottak elsődleges szerepet a leszámolás időzítésében. Ezzel együtt kitörölhetetlen nyomokat hagytak benne, s azt az érzést sugallták, hogy nem háború, hanem keresztes hadjárat van készülőben.

Ha Nagy-Britannia hajlandó lett volna a megegyezésre, a Szovjetunió elleni háború – a Hitler által mindig remélt feltételek fennállása esetén – egy bizonyos ponton amúgy is bekövetkezett volna. Ő volt ennek a háborúnak legfőbb megálmodója, mely majdnem két évtizeden át központi helyet foglalt el gondolatvilágában. Amikor viszont a leszámolás a képzelet világából eljutott a tényleges tervezés szakaszába, a Wehrmacht vezetése, beleértve a szárazföldi hadsereg és a meghatározó fegyvernemek vezetőit is, a keleten indítandó háború minden lépésénél együttműködést tanúsított. Hagyták, hogy Hitler határozza meg az események menetét. Egyetlen alkalommal se kísérelték meg komolyan eltéríteni szándékaitól. Éppen az ellenkezője történt, hiszen a bolsevikellenesség és a szovjet katonai képesség katasztrofális alábecslésének ötvözete arra ösztönözte a hadsereg vezetőit, hogy a Szovjetunió ellenében kivívandó győzelem megítélésében semmivel se legyenek kevésbé derűlátóak Hitlernél.

Bár az eredeti szándék stratégiai meggondolásokból indult ki, az ideológia se váratott sokáig magára. A saját birodalmuk kiterjesztésére és a faji kísérletek lefolytatására szolgáló hatalmas területek megszerzésére nyíló lehetőségeket gyorsan felismerve, Himmler és Heydrich minden nehézség nélkül ki tudta használni Hitler „zsidó bolsevizmussal” kapcsolatos régi paranoiáját és elő tudott állni a „zsidóprobléma” megoldásának újabb módszereivel. Márciusra Hitler már megadta a népirtásra irányuló háború sarkpontjait, melyeket a Wehrmacht és az SS vezetésének szolgálatkész képviselői készségesen azonnal akciótervvé alakítottak át.

A keleten megindult háború, mely a későbbiekben az egész európai kontinens sorsát meghatározta, valóban Hitler háborúja volt. De több is volt annál. Ezt nem egy zsarnoki diktátor kényszerítette rá egy vonakodó országra. Ezt a német elit minden rétege elfogadta, sőt üdvözölte (különböző mértékben és különböző meggondolásokból), függetlenül attól, hogy náciról vagy nem náciról volt szó. A köznapi németek hatalmas rétegei, beleértve azokat a milliókat is, akik a hadsereg alacsony szintjein harcoltak, a kezdeti megrázkódtatás kiheverése után egyetértettek azzal, hogy a náci propaganda a „bolsevizmus elleni keresztes hadjáratként” tüntette fel az összecsapást. Az ideológiailag elkötelezettebb nácibarátok teljes egészében lenyelték a háború preventív jellegéről szóló legendát, azt, hogy ezzel lehet elejét venni a bolsevik hordák nyugati kultúra megsemmisítésére irányuló törekvéseinek. Megszállottan hittek abban, hogy Európa soha nem szabadulhat fel igazán addig, amíg a „zsidó bolsevizmust” nem sikerül végérvényesen és gyökerestül kiirtani. Ezek a gondolatok már előre mutatták a holocausthoz vezető utat, mely minduntalan összekapcsolódott a bolsevizmussal történő leszámolás célkitűzéseivel. A bolsevizmus iránti, két évtized alatt mélyen meggyökeresedett, gyakran fanatikusan táplált és pénzügyileg támogatott, antiszemitizmussal átszőtt gyűlölet most kész volt megmutatni igazi természetét.