Ötödik fejezet

A hátsó ülésről figyeltem a Katy Freeway utat, a forgalom szokatlanul gyér volt, az út öt sávján csak egy pár autó haladt. Egy óra múlva, a munkanap végén, majd gyilkos lesz a forgalom. Az ég egész nap be volt borulva, most eleredt az eső. A víz úgy ömlött, mintha egy óriás úgy döntött volna, hogy egy zuhanyfejet tart a város fölé.

Magam mellé helyeztem a műanyag szatyrot a hátsó ülésen. Túl sok pénzt költöttem a szusira, de nem érdekelt. Azok után a lidérces dolgok után, melyeket ma láttam, szerettem volna megvenni a húgaimnak a világ összes szusiját. Annyira örültem, hogy élnek, hogy még meg is ölelem őket, amint hazaérek. Természetesen kiborulnak majd, és elküldenek, hogy vizsgáltassam meg a fejem.

Troy arca látszott a visszapillantó tükörben, ráncolta a homlokát.

- Be vagy csatolva?

- Igen. Miért?

- Van mögöttünk egy Toyota 4Runner. Gyorsított és sávokon vágott át, amíg mögénk nem került. Öt mérfölddel a sebességkorlátozás alatt haladok, a bal oldali sáv szabad, de nem előz meg minket.

Előhúztam a Glockomat és a sötétített ablakon keresztül hátranéztem. A fekete 4Runner három autóval lemaradt mögöttünk. A vezető és az utas két sötét, homályos sziluettként látszott az esőben.

Készítettem egy képet a rendszámtábláról a telefonommal. Nem nagy, de ha feltöltjük és átfuttatjuk néhány szűrőn képesek leszünk elolvasni.

- Az első és a hátsó kamerák mindent rögzítenek - mondta Troy.

Remek. Ez olyasmi volt, amiért mindig is kedveltem Rogant és nem szégyelltem bevallani, alapos volt és előre tervezett.

- A Sam Houston Parkway kijárat következik.

- Aha. - Troy ismét ellenőrizte a visszapillantó tükröt. - Lássuk követnek-e.

A kijáratot jelző fény felvillant. Csak egy lehajtó sáv vezetett a kijárathoz, párhuzamosan futva a főúttal. Egy betonakadály közeledett ahol a sáv kettévált, a bal oldali tovább futott a Katy-n, a jobb oldali a kijárathoz vezetett és egy magas felüljáró felé kanyarodott.

Egyenesen az akadály felé száguldottunk.

Troy a kijáratnál élesen jobbra kanyarodott és rálépett a gázra. A Range Rover végigszáguldott a sávon. Mögöttünk a 4Runner szintén gyorsított. Felszáguldottunk a kanyargós felüljárón, a föld messzire került tőlünk.

Egy fekete Suburban is velünk tartott a bal oldali sávban. Egy férfi ült az anyósülésen, az arca elmosódott az ablakra fröccsenő esőben. Talán harminc körüli, szőke hajú. A férfi közelebb hajolt az üveghez és elmosolyodott. A Suburban megelőzött bennünket. A nagy jármű mögötti nedves út lefagyott. A jég beborította az utat.

A Range Rover megcsúszott. A gyomrom balra, majd jobbra csúszott, megpróbált kiszakítani a testemből. Megragadtam az előttem lévő ülést. Oda-vissza cikáztunk a felüljárón. Troy arca fehérnek látszott a visszapillantó tükörben. A szívem pánikolva dübörgött. A Range Rover a betonkorlát felé vette az irányt. Egy szörnyű fémcsikorgás hallatszott az utastérben. Alattunk száz lábbal egy parkoló terült el.

Meg fogunk halni.

Troy elfordította a kormányt, a Range Rover úgy pattogott a jeges úton, mint a flipper golyó, amíg leért a felüljáróról. Előttünk a Sam Houston Parkway nyújtózott, a teljes jobb sáv jegesen csillogott. Túl gyorsan haladtunk, de ha Troy beletapos a fékbe, megcsúszunk és meghalunk. A Range Rover balra, majd jobbra csúszott. Troy gyengéden pumpálta a féket, megpróbált lelassítani.

Egy nyerges vontató dübörgött el mellettünk a bal oldali sávban, és egyben be is falazott bennünket. Cikáztunk a sávban a vontató és a betonkorlát között. Az ismerős 4Runner csúszott be a vontató mögé. Az utas oldali ablak leereszkedett.

Nagyon reméltem, hogy Rogan pénzén elég vastag páncélzatot építettek be az autóba.

- Fegyver! - figyelmeztettem.

Golyók sorozták az utat az autónk mögött. Valami sziszegett - kilőtték az összes guminkat. Gumik nélkül is tudtunk haladni, de rendkívül bonyolult lett a kormányzás.

A Range Rover ismét megcsúszott és kifarolt a jégen. Troy megfogta az autót, és visszakormányozott.

Nem támadtak meg minket, amíg Rogan az autóban ült. Nem voltak felkészülve a konfrontációra, ami azt jelentette, hogy továbbra is titokban szeretnék tartani az identitásukat. Ha én indítanék egy támadást, és azt szeretném, hogy ne vezessen vissza hozzám, akkor lopott autókat használnék, és ha a 4Runner, ami üldöz minket lopott, akkor nincs páncélzata.

Megpróbáltam leengedni az ablakot. Zárva volt.

- Engedje le az ablakot!

- Nem tehetem. Az ablak zárva marad.

- Troy!

- Ha leeresztem az ablakot és ütközünk, kirepülsz - morogta.

Az volt az egyetlen lehetőségünk, ha lehajtunk az autópályáról.

- Ha nem engeded le az ablakokat, tovább lőnek bennünket. Még akkor is, ha az autó megvéd minket, a golyók visszapattannak. Ártatlan emberek is vannak ezen az úton. Ereszd le az ablakot!

Az ablak leereszkedett. Kicsatoltam magam, és célba vettem a 4Runnert és öt lövést adtam le egy kis területre célozva. A szélvédő üvege összetört, a 4Runner lelassított. A vontató közénk és a 4Runner közé került, és blokkolta a lövéseket.

Három lőszerem maradt.

Előttünk a Hammley Boulevard kijáratán el lehet hagyni az autópályát. A vontató zúgva felgyorsított. Troy belelépett a gázba, de már túl későn. Becsatoltam a biztonsági övemet, és eltartottam a fegyveremet jobbra, hogy ne lőjem le sem magam, se Troyt.

A vontató nekünk jött. A Range Rover megugrott, megcsúszott, nem lehetett irányítani. A vontató elviharzott mellettünk majd átváltott a bal oldali sávba. Valami áthatolhatatlannak ütköztünk. Az ütközéstől kicsúszott a pisztoly az ujjaim közül. A biztonsági öv megrántotta a vállamat, a mellkasomat, kipréselte belőlem a levegőt.

Kinyitottam a szemem. Az elülső légzsákok ernyedten lógtak a műszerfalból. Troy eszméletlenül feküdt az ülésben. Az ütközés behajlította a Troy melletti ajtót, az ülését pedig hátra lökte egészen a térdemig. A Glockom valahol az autóban volt, valószínűleg az én ülésem jobb oldalán, de nem tudtam elérni. Nagyszerű.

- Troy!

Nem válaszolt.

A nyakára tettem az ujjaimat és éreztem a nyaki verőér lüktetését. Volt pulzusa és nem túl gyenge, bár nem vagyok orvos. Az orra elé tettem a kezem. Lélegzett. Oké. Hol a pokolban volt a vontató?

Megpróbáltam megfordulni, hogy hátra nézzek. Vetettem egy fél pillantást a vállam felett. A vontató eltűnt.

A 4Runner megállt előttünk, az autóút jobb sávjában, orral felénk, figyelmen kívül hagyva a körülötte áradó forgalmat. A vezető oldali ajtó kinyílt és lábak jelentek meg az ajtó alatt. A lábak patákban végződtek. A rettegés hulláma vágtatott végig rajtam, egy beteges elsöprő félelem. A szívem zakatolt. Hideg verejték borította be a testemen. A karomon felállt a szőr. Ki kell innen jutnom. Most azonnal ki kell jutnom.

Egy másik láb csatlakozott az elsőhöz. Valami széles és sötét emelkedett az ajtó fölé. A sötét dolog szétnyílt és egy bőrszerű denevérszárny csattant a levegőbe.

A mellkasom fájt, a torkom összeszűkült, alig kaptam levegőt. Remegő kezekkel kikapcsoltam a biztonsági övemet, próbáltam kiszabadítani a lábaimat. Beszorultak.

Ez nem lehet valódi. Az emberek szörnyeket idéztek meg az arkánum birodalomból, de még nem hallottam soha senkiről, aki ilyen démonokat idézett volna meg. De mégis ott volt, élt, lélegzett, valódi, minden ösztönöm harcolt a logikámmal.

A lény elindult felém. A pániktól lefagytam. A démon hét láb magas volt, hatalmas bőrszerű szárnyát zöld és barna színű erek kábelei csíkozták. Kígyópikkelyek borították izmos karját és felsőtestét, a csontjai átütöttek a pikkelyes bőrén és a mellkasán és egy külső bordázatot hoztak létre. Hegyes csont taréj állt ki a nyakából és a vállából. Erős dinoszaurusz farkát egyik oldalról a másikra csapkodta. Szédülés fogott el, apró fekete pontok ugráltak a szemem előtt. El kell futnom, vagy elájulok.

A démon átugrott a betonkorlát felett, ami elválasztotta az autópályát és a lehajtó sávot. A patái csattantak, ahogy a betonhoz értek. Egy rongyos csuklya takarta a fejét, alóla egy szörnyeteg arca nézett rám. Sápadt, ráncos, az orra hüllőszerű, hasított pupillájú, embertelen szemekkel bámult a világra. Dühös, vörös erőszakos lángok égtek a szemében. A szemek alatt a széles száj éles cápaszerű fogak erdejét takarta.

Csapkodtam és a lábamat rángattam, de az ülés továbbra is kiékelte. Engedd el a lában, engedd el, engedd el, édes Istenem, engedd el...

A démon kinyitotta az ajtót.

Nem akartam meghalni. Soha többé nem ölelhetném meg az anyámat. Nem láthatnám felnőni a húgaimat. Nem lennék ott Bern diplomaosztóján, soha nem tudnám meg, milyen mágiája van Leonnak. Soha nem fogom megtudni, hogy nekem és Rogan-nek volna-e esélyünk. A családom nélkülem elveszett.

Nem halhatok meg ma. Démon vagy sem, átkozott legyek, ha itt fekszem kővé dermedten és hagyom neki, hogy kitépje belőlem az életet. Nem ma. Soha.

A démon a torkomra fonta a kezét és maga felé húzott. Borzalmas arca előrehajolt, a szája kitárult, fogai ragyogtak, szemei vörösen izzottak, ahogy összeszorította a torkomat, elzárva a levegőt.

Hazugság, suttogta a mágiám. Összekulcsoltam mindkét kezem a nyakán és minden erőmet beletoltam. Fájdalom robbant a vállaimba, onnan a karjaimba, és egy kisebb villámban tört ki, ami mélyen belevágott a démon húsába. A karjaimban lévő teremtmény felsikoltott, de a sokkoló villám szorosan megtartotta, még keményebben erőlködtem és a mágiám teljes tartalékát a testébe kényszerítettem.

A pikkelyek átlátszóvá lettek és feltárult alatta az emberi bőr. Nem démon. Egy illúzió mágus. Te fattyú! Égj te rohadék! Égj!

Az illúzió megtört, a függöny lehullt, egy férfi arca üvöltött rám, a szája tágra nyílt a döbbenettől.

Egy izzó fonal úszott végig a szemem előtt. Abba kell hagynom, különben megölöm magam.

Levettem a kezem a férfi nyakáról, aki végig zuhant rajtam. Az oldalamon feküdtem az ülésen, a test holtsúlya összenyomott, majdnem összezúzott. A hátam ropogott. A férfi fekete csizmás lábai a levegőben doboltak, ahogy rajtam rángatózott. Nem tudtam hova menni. Vastag rózsaszín hab csúszott ki az ajkai közül. Meglöktem hát olyan keményen, amennyire csak tudtam, és az ülés mellett leesett, félig az autóban.

Fogalmam sem volt, hogy túlélte-e, de biztosra kellett mennem.

Az orrom folyt, könnyek futottak végig az arcomon, de a pánik eltűnt. Végre megláttam a fegyveremet a padlón és elértem.

Megfogtam az ülést és előre hajolva felálltam. A térdeim megroppantak. A bal lábamra támaszkodtam, és arra használtam a súlyomat, hogy kirántsam a jobb lábam.

Gyenge remegések rázták meg a mágus lábait. Ha él...

Sikerült kirántanom a bal lábamat, átugrottam az ülésen, és megragadtam a fegyveremet, és három golyót lőttem a mágus mellkasának bal oldalába. Nos, ha nem volt halott, akkor határozottan nem volt boldog. Szuper, olyan lettem, mint az anyám. Ő is ugyanezt mondaná.

A 4Runner nem mozdult. A vezető oldali ajtaja még mindig nyitva volt. Senki nem lőtt rám. Senki nem követte az illúzió mágust.

Megragadtam a holttest sötét, hosszú haját és felemeltem a fejét, hogy lássam az arcát. Harminc körüli, barna bőrű, éles vonásokkal, fekete pólót, fekete kabátot és fekete katonai nadrágot viselt. Soha nem láttam korábban.

Engedéllyel rendelkező magánnyomozó voltam, aki érintett volt egy balesetben. A rendőrségi kamera valószínűleg felvette az ütközést. A kiképzésen tanultak szerint fel kellene hívnom a rendőröket, és meg kell várnom amíg, kiérnek.

Ha Troy-nak nyaksérülése van és megmozdítom, akár le is bénulhat. De lehet belső sérülése is.

De itt Troy és én könnyű prédák voltunk. Ha a vontató visszatér, és megint belénk ütközik, nem marad belőlünk semmi csak egy fémpalacsinta és egy vérfolt. Most bárki, aki ideküldte az illúzió mágust, azt hihette, hogy az elvégezte a munkát. Ha segítséget kérek a hatóságoktól és lehallgatják a rádiójukat, megtudják, hogy életben vagyunk. És nem tudhatom, hogy ki jön következőnek.

A pólójánál fogva megragadtam a holttestet és teljesen berántottam az autóba. Nagyon nehéz volt, a póló elhasadt. A fenébe. A kezeimet a hónaljába csúsztattam és megemeltem a lábammal. Végül a test előrecsúszott. Az oldalára gördítettem, behajtottam a térdeit, és bezártam a hátsó ajtót. Eddig jó. Kinyitottam a jobb oldali hátsó ajtót, a Range Rover köztem és az országút között volt, majd beültem az első ülésre.

Troy nem mozdult. Vér nem folyt, és nem voltak nyilvánvaló sérülései. Kicsatoltam a biztonsági övét és ismét megnéztem a pulzusát. Még mindig élt.

Az ütközés hatására összetört a Range Rover bal oldala. A motorháztető szinte teljesen ép volt, de a vezető oldali ajtó teljesen összezúzódott. Nem lehet kinyitni. Troyt át kell húznom a másik ülésre.

Egy teherautó száguldott el mellettünk és igyekezett kikerülni a parkoló 4Runnert. A járműben nem látszott semmi élet. Pedig megesküdtem volna rá, hogy két embert láttam benne.

Megtaláltam a kapcsolót az anyósülés oldalán, megnyomtam és elfektettem az ülést amennyire csak lehetett.

Mögöttünk egy kék SUV a kihajtó sávra kanyarodott, majd élesen irányt váltva visszahajtott az autópályára, közben a szívem majd kiugrott a mellkasomból.

Megragadtam Troyt és finoman, egyszerre csak egy hüvelyket mozdítva elkezdtem áthúzni az elfektetett ülésre, megpróbáltam nem fájdalmat okozni. Addig húztam és emeltem, amíg sikerült a másik ülésre átcsúsztatnom.

Az üres vezetőülés rám várt. Átmásztam Troy felett és beleültem. A lábaim alig érték el a pedált, a kar, ami az ülést mozgatta nem reagált. Az ülés szélére ültem, lenyomtam a fékpedált és megpróbáltam beindítani az autót.

Indulj el. Kérlek, kérlek, kérlek, indulj.

A motor felzúgott. Nem volt ettől csodálatosabb hang.

Hátramenetbe tettem az autót. A Range Rover ajtaja megcsikordult, ahogy levált a korlátról, aztán hirtelen kiszabadultunk. A motor köhögött. Nyomtam a gázt. A raktár csak tizenöt percre van innen. A Hammerlyre kanyarodtam, majd balra fordultam a Triway-en és kis utcák labirintusán kanyarogtam végig miközben zuhogott az eső, és víz végigömlött az utakon.

A percek megnyúltak, lassan és lomhán teltek, a Range Rover köhögött és nyikorgott, minden másodpercben azzal fenyegetett, hogy lerobban. Az idő megállni látszott. Állandóan ellenőriztem a visszapillantó tükröt. Vontató sehol.

Troy megmozdult az utasülésen. Rápillantottam. Pislogott és megpróbált felülni.

- Maradj fekve - mondtam neki.

A férfi engedelmeskedett.

- Hol fáj?

- A fejem hátul. A látásom homályos. Mi történt?

- Haza viszlek - mondtam neki.

- Értesíteni kell.. - végig simított a zsebén.

- Ne mozdulj - mondtam neki. - Már mindjárt ott vagyunk.

Rogan egy csapata őrzi a házunkat. Kell, hogy legyen köztük felcser.

- Hívd fel.

- Majd ha biztonságban leszünk.

Az utcai lámpák felkapcsolódtak. Gessner. Kempwood. Amikor megláttam a mi utcánkat az esőn keresztül, majdnem elsírtam magam. Körbe hajtottam a raktár hátuljához. A hatalmas ipari garázskapuk közül az egyik nyitva volt, bekormányoztam a Range Rovert, fékeztem, majd alig egy lábra megálltam egy páncélos Hummer lökhárítójától.

- Mi a pokol... - Frida nagyi lépett elő a Hummer mögül egy csavarkulccsal a kezében. Megpillantotta a Range Rover összetört oldalát, majd szemügyre vette az arcomat. Véresnek kellett lennem, mert a hetvenkét éves nagyanyám keresztül futott a garázs padlóján és rácsapott a kapuzáró gombra. A megerősített ajtó becsapódott, kizárva a külvilágot.

Befutottam a raktár első részébe, amíg Frida nagyi kikapta az elsősegély készletet az egyik ketrecből. Rajzfilm ricsaja hallatszottak a média szobából. Bedugtam a fejem. Az alacsony szőke Arabella feküdt a kanapén. Catalina, aki magasabb, sötét hajú, és vékonyabb, mint ő, a padlón ült kefék és hajgumik társaságában. Matilda ült előtte a padlón Bunny és egy nagy foltos himalájai macska között. A haját az egyik oldalon bonyolult fonatba fonták.

Mind rám néztek.

Mosolyt erőltettem az arcomra.

- Matilda hol van az apád?

- Alszik - mondta.

- Szusi! - ugrott fel Arabella a kanapéról és a másodperc törtrésze alatt teljesen egyenesen állt.

- Beszélhetnék veletek egy pillanatra?

- Nem hagyhatom ezt itt - grimaszolt Catalina. - Szétbomlik az egész.

- Ne vitatkozz.

A hangomból hallhatták, hogy nem tűrök ellentmondást, mert a húgaim megmozdultak.

- Van egy holttest és egy sérült férfi a szerelőműhelyben - mondtam csendesen. - A nagyi figyel rájuk. Catalina tartsd Matildát ebben a szobában. Tegyél meg mindent, hogy megvédd őt. Úgy értem bármit. Ha használni kell az erődet, tedd azt.

Catalina arca elsápadt.

- Értettem.

- Arabella, Bern itthon van?

- Az Ördög viskójában van.

- Mond meg neki, hogy zárja le a raktárt. Hol van anya?

- A toronyban.

- Leon?

- Grim Souls-t játszik.

Jó. Leon a testvérével a számítógépes szobában volt.

- Veled minden rendben? - kérdezte Catalina.

- Igen.

- Valaki megtámad bennünket? - suttogta Arabella.

- Nem tudom. Menj.

Arabella úgy indult el, mint egy rakéta, Catalina visszament a média szobába, én a folyosón lévő intercomhoz futottam.

- Anya?

- Igen?

- Megtámadtak. Van egy holttest és egy sebesült a szerelőműhelyben. Szükségünk lenne egy felcserre. El tudod érni Rogan csapatát?

- Állj készenlétben.

Vártam.

Az intercom életre kelt.

- Nyisd ki a bejárati ajtót.

A folyosón keresztül az irodába rohantam, majd az ajtóhoz és megnéztem a monitort. Két férfi, taktikai ruhában szaladt az ajtóhoz az esőben, az egyik kezében orvosi táska volt. Kinyitottam az ajtót, majd meggyőződtem róla, hogy bezártam mögöttük és a műhelybe vezettem őket.

Az orvos egyenesen Troyhoz ment, míg a másik a holttestet nézte meg, majd gyorsan beszélni kezdett a fejhallgatójába.

Beütöttem Rogan számát. Nem kellett kikeresnem, szégyenemre fejből tudtam. A hívás hangpostára kapcsolt. Nem volt bevezetés, sem üzenet, csak egy sípjel.

Megköszörültem a torkomat.

- Megtámadtak minket a Sam Houston főúton. Troy megsérült. Az embereid gondoskodnak róla. Három jármű vett részt benne: egy vontató, egy Toyota 4Runner, és egy fekete Suburban. A Suburban-ban volt egy jégmágus. Lefagyasztotta előttünk az utat, azután a Toyotából ránk lőttek, a vontató eltorlaszolt bennünket, és belerohantunk a betonkorlátba. Egy illúzió mágus jött utánunk. Megöltem, itt van a holtteste. Hívj, vissza kérlek.

Letettem a telefont, és az orvoshoz futottam.

 

Mire Rogan szanitéce megvizsgálta Troyt és megállapította, hogy agyrázkódása van, minden adrenalin elszállt belőlem. A halott férfiról készítettem néhány képet a telefonommal, majd arrébb sétáltam. Ellenőriznem kellene Corneliust, de nem éreztem erőt magamban ahhoz, hogy jelentést tegyek neki a napomról. A toronyhoz mentem, ahol az anyám őrködött. A torony egy igazán nagyszerű név volt. Egy négyzet alakú csúszda, ami a tető közelében lévő varjúfészekhez vezetett. Egy erős fa létra vezetett fel oda. Az anyám az erős bicegése ellenére megmászta, ami azt jelentette, hogy nagyon aggódik a biztonságunk miatt.

Felmásztam a létrán és egy kis csapóajtónk keresztül egy kis helyiségbe jutottam, ami a raktár legmagasabb pontján épült. A mennyezet alig öt láb magas volt, ami elég ahhoz, hogy felmásszak és leüljek egy alacsony székre, ami pontosan olyan volt, mint az anyámé. Ő egy Magnum Winchester 300 mesterlövészpuskát tartott a vállához. Apu és ő átalakította a tetőt, felszereltek néhány keskeny ablakot, de soha nem jöttek fel az orvlövész toronyba. Ezt csak később, Frida nagyi és anyám tették, amikor Adam Pierce arra használt néhány gyereket, hogy felrobbantsa Rogan autóját a raktárunk előtt.

Erről a helyről anyámnak tökéletes rálátása nyílt a raktár északi, déli és keleti oldalára, valamint a szomszédos utcákra és parkolóra. A raktár derékszögű volt, és a nyugati oldal, ahol Frida nagyi műhelye volt, túl hosszú volt. A tető elzárta a parkolóra a kilátást, így erre nem lehetett tiszta lövés.

Leültem az anyám mellé.

Magához húzott és megölelt.

Kedvem lett volna sírni.

- Hogy van a sérült? - kérdezte.

- Agyrázkódás. Az ütközés kiütötte.

- Semmi komoly?

- Nem, az orvos nem talált mást - a hangom eltompult. - A Mazda totálkáros.

Anyám még csak nem is pislogott.

- Hogy történt?

- Enerkinetikus sortűz mágusok támadtak meg, Rogan ketté törte a Mazdát és pajzsként használta.

- Megsérültél?

- Komolyabban nem.

- És ő?

- Semmi komoly.

- A támadók megsebesültek?

- Megöltem őket.

- Tehát akkor minden rendben.

- Igen. Nem.

Kinyitottam a számat, és a történtek csak úgy ömlöttek belőlem. Elmondtam neki, hogy Forsberg eltaszított, utána pedig meghalt, elmondtam, hogy a szeme helyén csak két véres lyuk volt, és én nem tudtam ránézni, elmondtam az ügyvédek meggyilkolását, a jeget a felüljárón, és alatta a parkolót, a démont, és hogy reménykedtem, hogy Troynak nem tört el a nyaka.

Anyám nem szólt egy szót sem, csak megölelt.

- El kellene mondanom Corneliusnak - mondtam.

- Cornelius nem lesz ébren még egy darabig. Adtam neki két altatót - mondta anyám.

- Ó!

- Mindent áthozott, hozta az összes állatot, aztán megpróbált főzni Matildának, de a lányok felajánlották, hogy készítenek neki zabpelyhet barna cukorral és mazsolával, úgyhogy Matilda inkább azt ette. Aztán csak ült a konyhában és bámult a levegőbe, a kezei remegtek. Rávettem, hogy vegyen egy forró fürdőt, aztán láttam, hogy bevesz két pirulát, az utolsó, amit láttam, hogy alszik, mint ea bunda. Szüksége van az alvásra. Nem aludt, amióta a felesége meghalt.

- Értem - az anyámnak nem lehet nemet mondani.

Anyám felém nyúlt és kisimította a hajamat az arcomból.

- Durva dolgok.

- Igen. Minden oké. A saját szabad akaratomból másztam bele.

Megszólalt a telefonom. Ránéztem. Rogan.

- Igen?

- Utón vagyok - mondta és letette.

Anyámra néztem.

- Mexikó korbácsa úton van. Megmenekültünk.

Anyám felhorkant.

- Feküdj le - mutatott a padlón egy keskeny matracra.

Lefeküdtem ő pedig rám terített egy puha kék takarót. Annyira meleg volt itt, a puha takaró alatt. A végtagjaim elnehezedtek. Hirtelen annyira fáradt lettem, de itt biztonságban voltam. Anyám vigyáz rám.

- Próbálj meg pihenni.

- Olyan furcsán érzem magam. Mintha azok a szörnyűségek valaki mással történtek volna.

- Sokkot kaptál. A mágia által előidézett pániknak furcsa mellékhatásai vannak. A testednek időre van szüksége, hogy magához térjen. Próbálj meg ellazulni és elengedni. Szólok neked, amint a te Rogan-ed ideér.

- Ő nem az enyém.

Anyám elmosolyodott.

- Persze, hogy nem.

- Nem tesz jót nekem - ásítottam. - Miért egy olyan embert kell szeretnem, aki rossz nekem? Miért nem találtam egy olyan embert, aki szolid, normális és nem maga az ördög?

- Nem tudom - tárta szét anyám a karjait.

- De te felnőtt vagy - néztem rá.

- Te szintén felnőtt vagy.

- De te idősebb vagy és több tapasztalatod van.

Anya hátradőlt és nevetett.

- Hallgass rám. Úgy beszélek, mintha tizenöt éves lennék - megpróbáltam zavarba hozni, de túl fáradt voltam.

- Amikor öt évvel fiatalabb voltam, mint most te, a nagyapád feltette nekem ugyanezt a kérdést - mondta anya.

- Miért? - Frida nagyi mindig azt mondta nekem, hogy ő és Leon nagypapa szerették az apámat. Ez még apu előtt volt? Az nem lehet. Anya húsz éves volt, amikor megszülettem.

- Az apádnak nagyon nehéz élete volt - mondta. - Voltak problémái.

- Milyenek? - reménytelenül megpróbáltam ébren maradni.

- Nem tudott zsúfolt helyeken megmaradni, mert meg volt róla győződve, hogy valaki követi, és az emberek úgy néztek rá, mintha valami baj lenne az arcával.

- Apa?

- Igen. Nem tudta megtartani a munkahelyeit. Csak középiskolai végzettsége volt, és azokon a munkahelyeken ahol alkalmazták, be kellett volna fognia a száját, és csak azt csinálni, amit mondtak neki. De ehelyett megpróbált javítani a dolgokon. Mindig rámutatott arra, hogyan lehetne jobb munkát végezni, vagy többet termelni, és általában igaza volt. Nem tudott megalkudni, de nem volt vezető, ezért mindig kirúgták.

Ezt elhiszem. Apának nagyon erős érzéke volt ahhoz, hogy mi a helyes, és mi nem. Ő minden dologban profi volt, és soha nem tett semmi etikátlant.

- És akkor jöttél te. Nagyon kevés pénzünk volt, és nem volt egészségügyi biztosításunk. A nagyszüleid sürgették apádat, hogy álljon be a hadseregbe.

Ez nem lepett meg. Leon nagyapa és Frida nagyi mindketten a hadseregben szolgáltak. Ha beléptél a hadseregbe, az állandó fizetést, orvosi és fogorvosi ellátást, és egyéb juttatásokat jelentett, a bevetések és a háborúk ellenére egy olyan stabilitást adott, amit a civil világ nem tudott biztosítani.

De az apád nem tudott belépni. Rejtőzködött és túl sok minden volt a múltjában, amire fény derült volna.

- Miért rejtőzködött?

Ez komplikált - sóhajtott fel anya. - De biztos lehetsz benne, hogy meg voltak az okai, és jó okai voltak. De a szüleim nem értették meg. Ők csak egy lecsúszott vesztest láttak, akinek sikerült ugyan csinálnia egy kisbabát, de nem tesz semmit azért, hogy gondoskodni tudjon róla. Leon nagyapa szemtől szembe gyávának nevezte. Frida nagyi pedig elvitt engem ebédelni, és megpróbált meggyőzni, hogy hagyjam el és költözzem vissza hozzájuk. Pontosabban azt mondta: „És ha megpróbál ismét zaklatni téged, akkor kitépem a lábait.”

Figyelnem kellett rá, hogy becsukjam a számat.

- Nagyanyád nagyon meggyőző volt. Emlékszem rá, hogy volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, lehet, hogy neki igaza van, és könnyebb lenne elhagyni. De végül ez nem számított. Szerettem apádat. Én megértettem az indokait. Annyira szeretett engem, és mindent megtett, hogy jobbra forduljanak a dolgaink. Amikor hat hónapos lettél én álltam be katonának és téged otthon hagytalak az apáddal - mondta anya. - Ez volt a legkeményebb dolog, amit valaha tettem az életben. Ekkor történt, hogy a nagyanyád elkezdett megenyhülni. Egy hónappal azután hogy bevonultam eljött hozzánk, azt várta, hogy piszkos pelenkákkal teli szemetes kosarakat talál, az apád pedig egy kötél végén lóg. Ehelyett a lakásunk makulátlan volt, te tiszta és jól táplált, az apád még meg is ebédeltette a nagyanyádat. Az apád jó munkát végzett, amikor rólad gondoskodott és később a húgaiddal is. Egy olyan üzletet épített ki, ami a mai napig ételt tesz az asztalunkra. És amikor Leon nagyapádnak segítségre volt szüksége, az apád mindig felajánlotta a segítségét, és soha nem kért érte semmilyen elismerést. Az apád jó ember volt. Büszke voltam rá, és büszke voltam arra, hogy a felesége vagyok.

- Ő nem hagyta volna el egy baleset helyszínét.

- Ha az életed forogna kockán, nem gondolkozna rajta. Az apád bármit megtenne, hogy megóvjon bennünket. Ha fel kellene vennie egy fegyvert és lelőni valakit, nem habozott volna. Volt egy sérült társad az autóban. Azt tetted, ami ahhoz kellett, hogy biztonságba vidd. Az apád büszke lenne rád. Soha ne kételkedj ebben. A nyomozóiroda az ő öröksége Nevada. Te gondoskodsz róla, hogy virágzik, és hogy a neve jelent valamit.

Oké, ez magyarán azt jelenti: hogy erőszakos ügyekbe keveredünk bele, azután hősiesen megpróbálunk kiszabadulni belőle.

- Egyébként ez a hosszú történetet csak tanulság képen mondtam el neked, és nem azért, hogy összehasonlítsd magad az apáddal. Ez emlékeztessen rá, hogy ez a te életed Nevada. Neked kell felelősséget vállalnod érte. Nem akarom irányítani, és nem is akarok tanácsot adni. Nincs értelme. Nem számít, mit mondok, a végén úgyis azt teszed, amit helyesnek tartasz. Szóval - anya az ölébe hajtotta a kezét. - Mi tartasz helyesnek?

- Nem tudom.

- Nos, ha már kitaláltad, mondd el nekem. Ha le kell lőnöm Veszett Rogan-t, szeretnék megfelelően felkészülni rá.

- Tudod, azt hiszem tévedtem vele kapcsolatban - mondtam. - Az hittem, hogy egy szociopata, de törődik azzal, hogy megölték az embereit.

- Biztos vagy benne, hogy nem csak az idegesíti, hogy elbuktak?

- Nem. Megpróbálja elrejteni, de tudom, hogy ez marcangolja belülről. Tegnap elment, és minden családot személyesen értesített. Amikor Adamot kerestük, nagyon dühös volt azért, ahogy a Légierő Bogarat kezelte. Akkor nem figyeltem annyira, de most már van értelme.

- Szóval ő is ember.

- Eléggé. Törődik az embereivel. Azt nem tudom, hogy bárki más érdekli-e. Még mindig úgy gondolja, hogy háborúban van, anya. Ölj vagy megölnek. Nincs köztes állapot.

- Mm.

- Meghívtam vacsorázni - ásítottam. - Csak azért szóltam, hogy nehogy szívrohamot kapj.

Még mondott valamit, de már távolról hallatszott, és nem értettem. A gondolatok, mint nagy lusta hernyók kúsztak a fejemben. Feladtam, behunytam a szemeimet és hagytam, hogy a gondolatok elszálljanak.