Negyedik fejezet

Fél óra múlva aláírták a szerződéseket, én és a nő, aki behozta a nyomtatványokat, tanúztuk le. Ugyanaz a nő kísért le engem a bejárati ajtóhoz, ahol a mini buszom várt. A kulcsok a gyújtásban voltak. Beültem az autóba.

Elhajthatnék, és itt hagyhatnám Rogant. Vicces lenne. Természetesen üldözőbe venne, mondjuk egy saját repülő erőddel vagy valami hasonló nevetséges dologgal.

Kinyílt a bejárati ajtó és Bogár lépett ki rajta, egyenesen a kocsihoz sétált. Leengedtem az ablakot.

- Hé! - támasztotta a könyökeit a nyitott ablakra. - Mostanában ugye sokat fogsz erre lógni?

- Úgy tűnik nincs más választásom.

- Jó.

- Miért?

- Az elmúlt két hónapban, itt minden nap tizenhat órás munkanap volt. A Pierce-féle szarság nagyon felkavarta az eseményeket. Az őrnagynak tanúskodnia kellett a Közgyűlés előtt, és négyen is megpróbálták beperelni, de a munka legnagyobb része a felderítés volt. Bármi is ez a dolog, nagyon gázos. Amint úgy érzed, hogy találtál egy kis bizonyítékot, biztos lehetsz benne, hogy kicsúszik az ujjaid közül. A Forsberg féle ügyvédi találkozó volt az első konkrét dolog, ami a kezünkben volt, aztán kedden...

Bogár észjárásán eligazodni, olyan volt, mint utat törni a dzsungelben.

- Ma nem sikerült elkapnunk Forsberget. A tegnapi nap is durva volt. Rogan személyesen értesítette minden embere családját. Luanne egy volt a tizenhatból.

Bogár rám nézett, hogy értem-e a helyzet súlyosságát. Persze, hogy nem.

- Nem tudom, hogy ez mit jelent.

Bogár elhúzta az száját.

- Csak... maradj. Olyan emberi arckifejezése lesz, ha a közelében vagy.

- Köszönöm Bogár. Örülök, hogy látlak. - Úgy látszik, hogy az a feladatom, hogy megtartsam az emberi kifejezést Rogan arcán. Jó tudni. Én azt hittem, hogy egy nyomozást vezetek. Milyen ostoba is voltam.

Kinyílt az ajtó és Rogan lépett ki rajta. Bogár elsétált. Rogan nézte, ahogy elmegy és az autóhoz lépett. A szokásos munkaruháját viselte, keki színű katonai nadrág, kopott bakancs, zöld gombos nyakú póló. A póló rásimult a mellkasára és a vállaira, a bicepszei kirajzolódtak az anyagon keresztül. Erősnek és durvának tűnt. Szüksége lenne egy fejszére, vagy valamire, amit alkalomszerűen meglengethetne séta közben. Megdöntöttem a fejem és csak néztem.

Kinyitotta az ajtót és beszállt. Az autó hirtelen megtelt Rogannal és a mágiájával. Alig kaptam levegőt.

Hogy mehettem ebbe bele? Meg kellene vizsgáltatnom a fejem.

- Mit mondott? - kérdezte.

- Bogár az csak Bogár.

- Kikerülöd a választ.

- Beletrafáltál.

Rogan kék szemeivel rám nézett, majd elővett egy baseballsapkát és feltette. A sárkány álcázva lemegy a faluba kémkedni, az ott élő finom emberek után.

Rogan a levegőbe harapott és csattintott a fogaival.

Abba kell hagynom, hogy sárkányokra gondolok.

Kihajtottam a parkolóból és a vezetésre koncentráltam. Szerettem Rogannal egy autóba lenni. Istenem segíts, hiányoltam. Hiányzott nekem.

- Új a parfümöd? - kérdezte Rogan.

- Nem használok parfümöt. Milyen illatot érzel?

- Citrus.

- Az valószínűleg a samponom.

Beszélj a munkáról, nézz egyenesen előre, ne gondolj arra, hogy átcsúszol a másik ülésre, hozzá simulsz a mellkasához... Ne képzeld el, hogy megcsókolod.

Rogan halkan káromkodott.

- Mi az?

- Semmi.

Rápillantottam. A tekintetünk összekapcsolódott.

Váóó. A szemei mélykékre sötétültek és tele voltak vággyal. Látszott a tekintetén, hogy épp meztelenül gondol rám. Egy nőnek halottnak kellene lennie ahhoz, hogy ne reagáljon erre a tekintetre, és én nem voltam halott. Egy kicsit sem.

Várakozás futott végig a testemen. Pontosan tudtam, hogy mekkora tér választ el bennünket. Éreztem, hogy a tér minden egyes hüvelykjét elektromos energia tölti meg. Ha most megérintene, valószínűleg felugranék a levegőbe. Egyenesen előre néztem. Nem viseltük jól együtt a szűk, zárt tereket. Ez egy szörnyű ötlet volt. Talán le kellene engednem az ablakot, hogy kiengedjem a szexuális feszültség egy részét.

Szükségünk lenne valami figyelemelterelésre, vagy különben félre húzódom az autóval, és a hátsó ülésen végezzük, hogy...

- Semmi értelme, hogy felkeressük Jaroslav Fenley családját - mondtam. Sok időt töltöttem azzal, hogy felkutassam a másik három ügyvéd hátterét, és felfrissítettem a memóriámat a telefonomba mentett jegyzeteimből, amíg Rogan és Cornelius megírta a szerződését. - Az otthoni számítógépe szerint csak a karrierjének élt. Az elmúlt néhány hónapban csak Harper volt az egyetlen jelentős kapcsolata.

- Bernard betört a számítógépébe? - találgatott Rogan.

- Igen, úgy harminc másodperc alatt. Fenley jelszava az „admin” volt. Ez megmagyarázza, hogy miért esett bele Harperbe.

- Leegyszerűsítette a dolgokat - mondta Rogan.

- Igen. A legtöbb embernek nagy erőfeszítésbe kerül, hogy megváltoztassa a jelszavát, el kell rajta gondolkodnia. Egy komoly kapcsolat fenntartása is időt és erőfeszítés igényel. Harper pedig nem igényelt kapcsolatot.

- Megelégedett a szexszel és némi könnyed csevegéssel - grimaszolt Rogan. - Ismerem ezt a típust. Az ilyen ember mindig biztonsági kockázat. Csak azért dolgozik keményen, hogy előrébb jusson. Nem az a célja, hogy elvégezze a munkáját, hanem hogy eljusson egy olyan pozícióba, ahol kevesebb munkáért több pénzt kap.

- Úgy néz ki, igazad van. Jaroslav rengeteg órát számlázott ki. Papíron jól néz ki. Aludt, dolgozott, és aggódott a diákhitele miatt. Bern átnézi még egyszer az adatait, de eddig nem talált semmi terhelőt. Jaroslav szülei Kanadában élnek, de nem tartotta velük a kapcsolatot. A bátyjának épp gyereke született. A teljes családja fent van a Facebook-on, de Jaroslav nem kommentálta a baba képeit. A családja zsákutca, tehát kihúztam őket. Jól gondolom, nem akarsz beszélni Harperrel?

Rogan megrázta a fejét.

- Ő az egyetlen kapcsolatunk az egész összeesküvéshez. Meg kell őriznünk, ameddig csak tudjuk.

- Tehát csak két választási lehetőségünk maradt - mondtam. - Marcos Nather családja, vagy Elena de Trevinoé. Nather családja közelebb van.

- Akkor Nather.

Marcos és Jeremy Nather Westheimer Lakes-ben éltek, egy tipikus Texasi külvárosi házban: két szintes téglaépület, négy hálószobával, három fürdőszobával, és egy két állásos garázzsal. A szomszéd házak körülbelül hét-nyolc évesek voltak, épp annyi, hogy az árak egy kissé lejjebb mentek. A ház nem volt drágább, mint amit megengedhettek maguknak, és Bern szerint a hiteltörténetükben sem volt semmi kirívó. Marcos Nather sikeres ügyvéd volt, Jeremy Nather pedig szoftverfejlesztőként dolgozott, egy start-up cégnél, ami fitnesz alkalmazásokat fejlesztett ki. A Linkedln profilja szerint Marcos három éve dolgozott a Forsbergnek. Előtte a Zara Inc. befektetési cégnél volt. Marcos és Jeremy hat évvel ezelőtt házasodtak össze, és nem voltak mágikus képességeik. Vezetés közben mindenről beszámoltam Rogan-nek.

- Honnan szerzed az információidat? - kérdezte.

- Miért? Azt tervezed, hogy beszállsz a magánnyomozói üzletbe?

- Nevezzük kíváncsiságnak.

- Aha. A legtöbb online adatbázisokból származik. Vannak nyilvános adatbázisok, a bűnügyi és a pénzügyi adatbázisok használatáért pedig fizetünk. A közösségi hálózatok kész aranybányák. Az emberek nagy mennyiségű személyes információt töltenek fel az internetre, amiből kiderülnek a társadalmi kapcsolataik.

És ezért volt, hogy bár minden jelentősebb közösségi hálózaton fent voltam - beleértve a Heraldot is, amit az Elsőrendűkkel kapcsolatos pletykáknak szenteltek és tele volt fikciókkal és kitalációkkal - egyik oldalon sem volt rólam személyes információ. Nem csevegtem az interneten, nem tettem politikai megjegyzéseket, minden héten feltettem egy vagy két helyes kiscicáról készült képet, hogy megnyugtassam a hálózati algoritmust, létező személy vagyok.

- Mi ez? - húzott elő Rogan egy könyvet, az ajtó oldalzsebéből. A fedőlapot egy bonyolult misztikus kör díszítette. Mágikus körök - gyakorlati alkalmazások.

Ez volt a megfigyelős könyvem, mivel a Hexológia hihetetlenül hasznos volt, de annyira száraz, hogy elaludtam rajta. Már elolvastam a könyvet, de még nem memorizáltam mindegyik mágikus kört azok közül, melyeket fontosnak jelöltem meg, ezért hoztam magammal, hogy megpróbáljam lerajzolni az ábráimat az írótömbömön, amíg arra várok, hogy a biztosítási csalóim megbotoljanak.

- Mi van vele?

Megkérdezhettem volna tőle, hogy ő küldte-e. De akkor biztosan tudnám. Bizonyos okok miatt nem tudni, jobbnak látszott. Egy részemnek, tetszett a gondolat, hogy ő küldte.

Rogan belelapozott a könyvbe.

- Ha bármikor szükséged lenne segítségre, örömmel adok leckéket neked.

- És az mibe kerülne nekem? - néztem rá.

- Majd kitalálok valamit. - A hangja mindenféle érdekes dolgot ígért.

- A sárkányokkal való alkudozásnak soha nincs vége.

Önelégült mosolyra húzódtak az ajakai, amitől farkasszerűvé és éhessé vált az arckifejezése.

- Ez attól függ, hogy mire alkudozol.

Nem kellett volna egy autóba szállnom vele. Túl hosszú és rövid volt egyszerre.

Megszólalt a GPS, és Darth Vader hangján közölte, hogy a célom ötszáz lábra van. A Sith mentett meg.

Egy fa árnyéka alatt parkoltam le, és elővettem a fegyveremet, majd becsúsztattam az egyedi készítésű nőknek készült pisztolytáskába, a zakóm alá. A férfiaknak sokkal könnyebb elrejteniük a fegyverüket. Én alacsony és karcsú voltam, gömbölyű csípővel, és a hagyományos pisztolytáska kényelmetlen volt a bordáimnál.

Rogan és én a bejárati ajtóhoz mentünk, és becsengettem.

- Viselkedj rendesen.

- Emlékszem - morogta Rogan.

Az ajtó kinyílt, és egy harminc év körüli férfi állt előttünk. Átlagos magasságú, világos barna hajú, rövid szakállal, tipikusan olyan férfi volt, akikkel a külvárosokban lehet találkozni: az a fajta, aki hetente háromszor jár edzőtermben, és megengedi magának, hogy egy kicsivel többet egyen, mint tíz évvel korábban. A szemei üresek voltak.

- Most nem alkalmas az időpont - mondta.

- Mr. Nather, én Cornelius Harrisonnak dolgozom - mondtam, és átadtam a névjegy kártyámat. - Őszinte részvétem.

Elvette a kártyámat és elolvasta.

- Magánnyomozó?

Be kell jutnom, mielőtt az arcomra zárja az ajtót.

- A Forsberg Ház megtagadta, hogy kivizsgálja a gyilkosságokat. Mr. Harrison megkért, hogy derítsem ki, mi történt a feleségével. Ő azt szeretné, ha elmondhatná a lányának, hogy az édesanyja gyilkosa nem úszta meg szárazon. Nagyon sajnálom, hogy a gyász idején zavarom az otthonában. De csak néhány percet kérek az idejéből.

Jeremy rám nézett, majd felsóhajtott.

- Néhány perc.

- Köszönöm.

Az előszobán keresztül bevezetett bennünket a nappaliba, amit egy konyhapult választott ketté. Két kisgyermek, egy fiú és egy lány hasalt a szőnyegen. A fiú egy-két évvel idősebb lehetett és egy iPad-el játszott, a lány pedig Lego-ból épített valamit. Egy idősebb nő ült a kanapén, könyvvel a kezében, a szemei könnyesek, az arca nyúzott.

- Anya, beszélnem kell ezekkel az emberekkel - mondta Jeremy. - Csak pár perc.

A nő bólintott.

- Szia - mondták a gyerekek.

- Sziasztok - integettem vissza.

Jeremy egy mosolyt erőltetett az arcára.

- Sajnálom gyerekek. Rögtön visszajövök.

Keresztül mentünk a nappalin egy irodába és bezárta a kétszárnyú ajtót mögöttünk.

- Még nem mondtam el nekik. – csuklott el a hangja. - Nem tudtam, hogyan mondjam.

- Beszélt már valakivel? Egy gyásztanácsadóval?

Jeremy megrázta a fejét. Elsöprő fájdalom tükröződött az arcán, olyan fájdalom, mintha egy autó ütközött volna beléd teljes sebességgel, aztán otthagy törötten és kábultan. Bárcsak tehetnék érte valamit.

Elővettem egy másik névjegykártyát, kikerestem a telefonomban a számot, majd felírtam rá a terapeutám nevét és telefonszámát.

- Amikor az apám meghalt nem tudtam feldolgozni. Heteken keresztül cipeltem a bánatot és a bűntudatomat, mint egy sziklát, amíg el nem mentem Dr. Martinezhez. Ő nagyon jó, abban, amit csinál. Még mindig rettenetes érzés lesz, de a doktornő segít a legrosszabb részén. És ha nincs szabad időpontja, akkor tud valakit ajánlani maga helyett.

Jeremy rám bámult.

- Ez jobb lesz?

- Ezeket a dolgokat nem lehet bezárni - mondtam neki. - Ez soha nem múlik el. De kezeléssel és idővel könnyebbé válik. A beszélgetés segít.

Jeremy elvette a kártyát és eltette a tárcájába.

Elővettem a digitális felvevőmet, bekapcsoltam majd rámondtam:

- December 15-e, csütörtök, beszélgetés Mr. Natherrel.

Jeremy a falnak dőlt és keresztbe fonta a karjait.

- Mr. Nather, tudja, hogy Marcos miért volt abban a szállodai szobában?

- A Forsberg Ház szerint, azért mert viszonya volt Nari Harrisonnal. Vagy Elena de Trevinoval. Vagy Fenley-vel. Vagy együtt orgiáztak - mondta keserű hangon.

- Ugyanezt mondták Corneliusnak is. Valamint sikkasztással és droghasználat vádjával fenyegették, ha tovább kérdezősködik.

- Ez abszurd. - Jeremy előre hajolt és a tenyereit az asztallapra támasztotta. - Marcos hűséges volt. Ilyen volt a személyisége. Becsületes és hűséges.

- A Forsberg Háznak nem a legjobb a hírneve - mondta Rogan. - Marcosnak voltak konfliktusai a munkahelyén?

Köszi. Tedd, kérlek tönkre az együttműködést, amit épp próbálok felépíteni.

- Azt tervezte, hogy elhagyja a céget - mondta Jeremy.

Igaz.

- Ki tudott erről?

- Csak ő és én. Marcos nagyon... ő zárkózott ember volt. Mi mindketten túl sokat dolgoztunk és kevés időt töltöttünk a gyerekekkel. Ott akarta hagyni a céget, és egy-két évet itthon tölteni, de előbb ki akarta fizetni a házat. Közel költöztünk az iskolához, és meg akart győződni róla, hogy lesz elég jövedelmünk. Még huszonnyolcezerrel tartozunk a házért. - Jeremy felegyenesedett. - Tudtam, hogy ez aggasztja. Három héttel ezelőtt, megpróbáltam rávenni, hogy hagyja ott a céget. Megígérte, hogy a karácsonyi szünet előtt beadja a felmondását. Erőszakosabbnak kellett volna lennem.

- Ön szerint a munkája miatt volt a szállodai szobában?

- Igen.

Igaz.

- Van valami elképzelése, hogy min dolgozott.

- Nincs. Nem hozta haza a munkáját. Általában én beszélek a munkáról. De Marcos, ahogy elhagyta a munkahelyét, otthagyta a munkát is. Amikor hazajött ő már csak Marcos volt.

Jeremy lerogyott egy székre, a kezeit a szemei elé tette. Nem fogok tudni semmi mást kiszedni belőle.

- Voltak ellenségei? - kérdeztem. - Bárki, aki...

- Bárki, aki agyonlőtte volna? - kérdezte Jeremy száraz hangon. - Nem.

- Nagyon sajnáljuk a veszteségét - mondtam. - Ha bármi eszébe jutna, kérem, hívjon.

Eleredt az eső. Egy pillanatra az autómnak támaszkodtam, és hagytam, hogy nedves legyen a hajam. Olyan vastagon ült a bánat abban a házban, és le akartam mosni magamról.

- Hazudott? - kérdezte Rogan.

- Nem. Valóban nem tud semmit. Sem Nari sem Marcos nem osztott meg semmit a családjával, ami azt jelenti, hogy valami nagyon veszélyessel foglalkoztak.

Beszélnünk kell Elena családjával, ő az utolsó esélyünk.

 

De Trevino-ék egy tónál éltek, a Southwyck Golfklub mellett, jó ötven percre Westheimer tótól. A déli TX-99-es útra hajtottam, néztem a fák szegélyezte mezőket. Úgy tűnt, mintha a semmi közepén járnánk, valahol Texasban.

Ráfordultam az Alt-90-re, áthaladtunk Sugár Land-en és Missouri City-n, amik kisebb önálló települések voltak Houstonon belül. A forgalom egyenletes volt, jól lehetett haladni.

Néhány percig Rogan a könyvemet lapozta és írt bele pár megjegyzést. A könyv még mindig kinyitva volt a kezében, de már nem foglalkozott vele. Az állkapcsa megfeszült. Egyenesen előre nézett, a szemei megint lefagytak. Ettől az új kristályos haragtól a csontvelőmig remegtem. Bármi is zajlott a fejében, sötét volt, nagyon, nagyon sötét. Megragadta őt és egyre mélyebbre húzta. Szerettem volna kirángatni a fényre, és felolvasztani.

- Connor?

Megfordult és rám nézett, mintha felébredt volna.

- Mi történt Gavin-el?

Gavin volt Rogan unokaöccse. Adam Pierce a motoros dzsekijével, a tetoválásaival, a szabályok iránti gyűlöletével, megtestesítette számára a tökéletes ideált. Mint sok tinédzser, Gavin is imádta őt és Adam vadászott a rajongókra.

Ráhajtottam a Sam Houston Tollway-ra. Útjavítók dolgoztak éppen, és terelő betontömbök között kellett haladnom. Ezt mindig is utáltam. Ha legalább látnék. Valahogy mindig akkor keveredtem éjszaka ilyen utakra, amikor esett az eső, és mindenfele útakadályok voltak.

- Milyen alkut kötött?

- Egy év fiatalkorúak börtönében, amíg be nem tölti a tizennyolcat, majd tíz év szolgálat a hadseregben, cserébe tanúskodik Adam Pierce ellen. Ha nem teljesíti az alku ráeső részét tíz év börtön.

- Ez egy jó alku.

- A körülményekhez képest igen. Történetesen van tehetsége, és azt is fel tudtuk használni az alkudozáshoz.

- És biztos vagy benne, hogy nincs köze az anyja tetteihez?

- Igen.

- Nem gondoltam, hogy törődsz az unokaöcséddel, azt hittem elidegenedtettek egymástól.

- Nem az én választásom volt.

Leengedte az ablakot és ismét elgondolkodott. Nem tudom, hogy miért, de fontosnak tűnt, hogy tovább beszéltessem.

- Az utolsó találkozásunk óta gyakoroltad a pisztoly használatát? - kérdeztem.

Rogan csak nézett rám.

- Nem? Rogan te magad mondtad, hogy rettenetes lövész vagy.

Oké, tehát nem ez volt a legjobb módja, hogy kihozzam, de nem jutott más az eszembe.

- Gyakorolnod kell a fegyverrel - folytattam. - Ha például banditák támadnák meg ezt a kocsit, hogy tartanád vissza őket fegyver nélkül? Úgy tervezted, hogy leengeded az ablakot, bemutatkozol, rájuk nézel, és megvárod, hogy elájuljanak a félelemtől?

Nem szólt semmit, csak bámult rám.

Kinyitottam a szám, hogy tovább beszéljek.

A bal oldalamon lévő betonakadály megreccsent, mintha kalapáccsal ütöttek volna rá. A repedések követtek minket, cementpor szállt a levegőben. A mágiája brutális hatékonysággal hasított a betonba. Lelassítottam, majdnem kinyitottam az ajtót, hogy kiugorjak a kocsiból. Mögöttünk a többi autó is lassított, majd megpróbáltak távolabb kerülni az összetört betondaraboktól.

- Állj le! - kértem.

A repedések megszűntek.

- Szeretnéd, ha kitennélek? - kérdeztem.

- Miért akarnám?

- Csak hogy magadban tudj búslakodni.

- Nem szomorkodom.

- Akkor, hogy szörnyű bosszút tervezz. Mert megijesztesz.

- Az a dolgom hogy megijesszelek.

- Valóban?

- Ilyen a kapcsolatunk természete - villant meg a szeme. - Mindketten megtesszük, amit kell, és amikor ennek vége, te ismét úgy fogsz rám nézni, mint egy őrültre és megijedsz tőlem.

- Nem teszem.

- Ó, nem akarom, hogy abbahagyd. Nagyon szórakoztatónak találom.

Ez volt az utolsó alkalom, hogy megpróbáltalak felvidítani. Menj vissza a sárkánybarlangodba, nem érdekel.

- Szeretnéd, ha összetörnék még egy betonlapot, és elküldenéd a képet a nagyidnak? - ajánlotta.

- Meggondoltam magam - mondtam neki. - Nem akarok veled beszélgetni.

Rogan kuncogott.

Abba kell hagynom a próbálkozást.

Frida nagyi úgy gondolná, hogy elég csinos volt.

Levettem a telefonomat a tartóról és felé fordítottam.

- Oké, de csak egyet, legfeljebb kettőt. A Vine számára elég lesz.

- A nagyanyádnak van egy Vine oldala? - betonakadályok robbantak fel mögöttem.

- Igen. De valószínűleg felteszi az Instagramra is. Elég lesz, köszönöm, a mögöttük lévő Volvo vezetőjének már így is infarktusa van.

 

Elena de Trevino családja egy hatalmas házban élt. A Nather család háza az átlagoshoz képest nagy volt, de két olyan ház is elfért volna a de Trevino család otthonában. Az épület fél hektár területen feküdt, hatalmas, sötétvörös téglákból épült, gyarmati stílusban, Tudor ablakokkal. Egy vastag téglafal őrizte az udvart, és egy boltíven keresztül lehetett bejutnia az udvarra, a kocsibejáróhoz, a kötelező kandalló kéménye - amit Texasban egy évben egyszer használtak - úgy nézett ki, mint egy templom tornya.

Különböző mágiájuk volt. Mind Elena de Trevino-t mind a férjét Átlagosnak minősítették. Megtaláltam a Linkedln profiljukat és mindketten felsorolták a képességeik között az Átlagos mágiát.

Az utcán parkoltam, majd Rogan és én az ajtóhoz sétáltunk.

Egy fiatal spanyolajkú nő nyitott ajtót.

- Miben segíthetek?

A tekintetét Roganra szegezte. Lehet, hogy láthatatlan vagyok. Bárhova is ment, a nők megnézték. A mágia korában sok férfi volt jóképű. Rogan nem csak vonzó volt, férfias is. A férfiasság ott volt a testtartásában, az arca durvaságában, a szemében. Amikor megláttad őt, tudtad, bármi is történik, ő megvéd. Kevesen tudták, hogy a problémák nagy részét úgy oldja meg, hogy pénzt vág hozzájuk, vagy megpróbálja megölni őket. Néha egyszerre a kettő.

Átnyújtottam neki a névjegykártyámat.

- A Harrison Háznak dolgozom. Szeretnék beszélni Trevino úrral.

A nő elhúzta a tekintetét Roganról, és a kártyámra nézett.

- Várjanak itt, kérem.

Bezárta az ajtót.

- A Harrison Háznak? - kérdezte Rogan.

- Corneliust nem zárták ki.

A kizárás volt a legrosszabb büntetés egy mágikus család tagjának. Visszavontak minden érzelmi, pénzügyi és társadalmi támogatást, miközben ténylegesen kirúgták a családból a vétkest. Egy Ház kizárt tagja nemkívánatos személy lett: korábbi szövetségesei elhagyták, félve a családja haragjától, a családja ellenségei is megtagadták, hogy segítsenek neki, mivel egy kizártban nem lehet megbízni. Cornelius a saját döntése szerint elhatárolódott a házától, de nem hagyta el azt.

- Nézd meg ezt a házat - bólintottam az ajtó felé. - Még a küszöböt sem léphetnénk át, ha nem ejtem el az egyik Ház nevét.

Rogan egy gonosz éles vigyorral elmosolyodott.

- Hagynod kellene, hogy én kopogtassak be.

Legutóbb, amikor „kopogtatott” az ajtómon, az egész raktár beleremegett.

- Kérlek, inkább ne.

Az ajtó kinyílt, és mögötte egy negyven év körüli, atlétikus férfi állt.

Szürke nadrágot, és világos szürke pulóvert viselt, melynek ujjait feltűrte az alkarján. Az arca kellemes volt: sötét szemek, a lejtős sötét szemöldök alatt, széles száj. Sötét, gondosan nyírt szakáll ölelte körül az állkapcsát. A haja szintén sötét és rövidre vágott. Antonio de Trevino. A leírás szerint befektetési elemzőként dolgozott.

- Jó napot - szélesen elmosolyodott, felvillantva egyenletes fehér fogait.

- Kérem, fáradjanak be.

Beléptünk.

- Antonio vagyok. Erre. Elnézést a rendetlenség miatt, épp a közepén vagyunk valaminek.

Nem látszott összetörtnek a felesége halála miatt. Jeremy-vel összehasonlítva, szinte vidámnak látszott.

Antonio bevezetett bennünket egy hatalmas nappaliba, ahol bézs székek voltak elrendezve egy vörös szőnyegen. A bútorok drágának tűntek, de csak középosztálybeli szinten: újak voltak és szépek, valószínűleg a legújabb stílusban. A bútoroknak Rogan házában súlya volt, azok időtlennek tűntek. Nem tudtad megmondani, hogy a bútorokat ő vette-e, vagy a szülei, vagy a nagyszülei. Ahhoz a minőséghez képest, az itteniek felszínesnek, majdnem olcsónak tűntek. Vicces dolog a perspektíva.

A spanyol nő lebegett be az ajtón.

- Kávét? Teát? - kérdezte Antonio.

- Nem, köszönöm - ültem le egy székre.

Rogan megrázta a fejét és leült a jobb oldalamon álló székre.

Antonio leült egy kis szófára és a nő felé biccentett.

- Köszönöm Estella. Ez minden.

A nő kiment a konyhába.

- Tehát a Harrison Ház nyomoz Mrs. Harrison halála miatt. Érthető, annak fényében, hogy a kis Forsberg mit tett. Miben segíthetek?

- Hajlandó megválaszolni néhány kérdést? - kérdeztem.

- Természetesen.

Elővettem a diktafont, megcímkéztem a beszélgetést, és az üvegasztalra helyeztem a felvevőt.

- Tudja, hogy miért volt a felesége abban a szállodai szobában?

- Nem. De úgy gondolom, hogy szakmai okokból. Azt tudom, hogy a halálát megelőző napokban a munkahelyi helyzet elég stresszes volt. A vacsora alatt zavartan viselkedett.

- Mondott valami konkrétumot?

- Azt mondta: „Sajnálom, de holnap nem tudom Johnt felvenni. Van néhány probléma a munkahelyemen. Az egész irodában vészhelyzeti állapot van, és nem tudom, mikor érek haza. Elvinnéd őt a meccsre. Hétkor lesz.”

A saját normális hangján mondta el, de az intonáció kétségtelenül nőé volt.

- Ön emlékezőtehetség - mondta Rogan.

- Igen. Tulajdonképpen mindketten. Elena inkább vizuális területen teljesített, én inkább hallás után. Mindkettőnknek szinte tökéletes rövidtávú emlékezetünk van - dőlt hátra Antonio. - Nem akarok rossz benyomást kelteni. Nagyon elszomorított Elena halála. Elvesztettem egy tehetséges, gondoskodó partnert, a gyerekeink pedig elveszítették az anyjukat. Csodálatos szülő volt. A halála nagy csapás a gyerekeknek.

Igaz.

- A házasságunkat elrendezték. A családjaink egyetértettek abban, hogy nagy esélyünk van egy Kiemelkedő szintű gyermek létrehozására, ezért kötelességtudóan háromszor is próbálkoztunk. Lehet, hogy Ava-val sikerrel jártunk, ő a legfiatalabb. De ezt csak az idő tudja megmondani. Nem voltunk szerelmesek egymásba - mindezt teljesen tárgyilagosan mondta.

- És ön beleegyezett ebbe?

Antonio ismét elmosolyodott.

- Azt hiszem önnek nincs mágikus képessége. Létrehozni egy Kiemelkedőt, hatalmas teljesítmény lenne. Ez kinyitná előttünk az ajtókat, és megváltoztatná az egész társadalmi megítélésünket. Az ár megéri. Mi mindketten ésszerű emberek vagyunk. Nem nélkülözünk.

Felemelte a karját, jelezve a környezetét.

- Megengedhettük magunknak, hogy másutt keressük a boldogságot, feltéve, hogy diszkrétek vagyunk a gyerekek miatt. Tehát ha a szokásos esti beszélgetésekre kíváncsiak, akkor Gabriel Baranovsky-t kell megkérdezniük. Az elmúlt három évben Elenának vele volt kapcsolata. A halála előtti estén is elment, hogy találkozzon vele. Talán beszél önökkel. Személy szerint én kételkedem benne. Tudják, vannak Házak és vannak a Házak.

Hatásosan kihangsúlyozta az utolsó szót, arra az esetre, ha nem érteném az egésznek a jelentőségét.

- Baranovsky az utóbbiak egyikéhez tartozik. Elena nagyon szerencsés volt, hogy megakadt rajta a szeme, és ki is használtuk ezt a kapcsolatot, de ez most elveszett.

Pontosan hogyan használta ki a kapcsolatot. Véletlenszerűen beleszőtte a beszélgetésbe az üzleti ügyei során? - Mellesleg a feleségem Baranovskyval dönget. A pénzed jó helyen van nálam.

- Olyan emberre lenne szükségük, akinek a társadalmi státusza megegyezik Baranovsky-val, hogy felkeltsék a figyelmét. A Harrison Ház nem ezek közül való. Bocsánatot kérek, nem akartam durva lenni. Egyszerűen csak szeretném világossá tenni az önök számára. Az Elsőrendűek nem olyanok, mint mi.

Roganra pillantottam. Az arca sztoikus volt.

- Ugyanazt a levegőt lélegzik be, ugyanazt a vizet isszák, de az erejük, határozottan kiemeli őket, és ez tetszik nekik. A szakadék közöttük és egy normális ember között óriási. Maga egy vonzó nő, úgyhogy a megfelelő öltözékben, és egy szépségszalonban eltöltött nap után talán eljut a személyi titkáráig. Személy szerint én ehhez is Diana Harrison segítségét kérném. Cornelius nővére egy Elsőrendű, ami talán még a Baranovsky-hoz hasonlónak is jelent valamit, és talán beleegyezik egy találkozóba. Mindenesetre szeretném, ha Cornelius és Diana tudnák, hogy örömmel segítek a Harrison Háznak, ha lehetséges.

Öt perccel később elhagytuk a házat. A felesége halott volt, és minden, amire Antonio gondolni tudott, az volt, hogyan hat ez a társadalmi helyzetére. Milyen egy kolosszális seggfej.

- A megfelelő öltözék és egy szépségszalonban töltött nap? - húztam össze a szemem, miközben az autóhoz tartottunk. - Azt hiszem, fel kell törnöm a malacperselyemet.

- Pontosan ezért nem szocializálódom - mondta Rogan.

- Még jó, hogy Antonio mindezt elmagyarázta nekünk. Annyira felkészületlennek érzem magam. Fogalmam sem volt, hogy be kell szereznem a megfelelő ruházatot, mielőtt beszélek egy Elsőrendűvel. Adnod kellett volna egy listát, hogy mi a megfelelő viselet. Remélem nem sértettelek meg.

Megfordultam és hirtelen Rogan ott volt előttem. Ösztönösen hátra hőköltem, a hátam az autónak ütközött. Rogan szemében az összes jég megolvadt, melegek voltak, hívogatóak és csábítóak. A szexre gondolt, leginkább szexre velem.

- Nem sértődtem meg.

Nagy izmos teste körbezárt. Teljesen rám összpontosított, mintha a világ többi része nem is létezett volna. Amikor így nézett rám, úgy éreztem én vagyok a legfontosabb a világegyetemben. Minden szó, amit kimondtam, számított neki. Minden gesztus, amit tettem létfontosságú volt. Ez elpusztított. Állandóan beszélni akartam, dolgokat tenni, hogy a figyelme továbbra is rám irányuljon.

- Nem érdekel, hogy mit viselsz, amikor eljössz hozzám - mondta lassan. - Lehet rajtad kosztüm, de akár farmer is.

Lassan teljesen eluralkodott rajtam. Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy visszavegyem az irányítás egy részét.

- Jöhetsz egy törülközőbe burkolva, de akár meztelenül is. Csak rajtad múlik. Amíg eljössz, igazán nem érdekel, mit viselsz.

Nem vagy egy kicsit önelégült? Tettem egy apró lépést előre, és felemeltem a fejem, mintha meg akarnám csókolni.

- És mi van, ha egyáltalán nem jövök?

A hangja elmélyült.

- Az tragédia volna. És minden erőmet arra használnám, hogy ezt megakadályozzam.

A szemei olyan kékek voltak, és tele ígéretekkel. Ígéretekkel mindenféle bűnös dologról az ágyában, melyeket soha nem felejtenék el. Egyenesen a szemeibe néztem, és igyekeztem belesűríteni a tekintetembe a saját ígéreteimet.

- Minden erődet? - ha még egy hüvelyket előre hajoltam volna, megérinthettem volna a bőrét. Á közöttünk lévő tér annyira megtelt feszültséggel, hogy ha egymáshoz érünk, felszikrázunk. A tűzzel játszottam.

- Igen - mágiája körülöttem lebegett, lelkesen várva, hogy megérintsem.

- Még mindig a ruhákról beszélgetünk? - kérdeztem.

- Ha te mondod.

Előredőlt, de az ujjamat az ajkára helyeztem és visszatoltam.

- Nem.

- Nem? - szűkültek össze a szemei.

Leengedtem a karomat.

- Lássuk csak. Te megkérsz, hogy legyek a játékszered, mire én azt válaszolom, hogy nem, erre te tovább lépsz. Nem hívsz, nem írsz, nem jössz el. Nem teszel semmit, hogy bebizonyítsd nekem, többet akartál, mint egy egyéjszakás kaland.

- Az minden lenne, csak nem egy éjszaka - sötétültek el a szemei.

Hittem neki, de ez nem változtatta meg a lényeget.

- Úgy kezeltél, mint egy olcsó kalandot.

- Nem ezt tettem - hajolt közelebb.

Aggódnom kellett volna, de túl sok érzelem gyűlt fel bennem, ahhoz, hogy most megálljak.

- Rogan, tudod, hogy milyen kevéssé számítottam neked? Még randizni sem akartál velem. Ki akartál hagyni mindent, csak le akartál velem feküdni. Elérted, hogy ilyen kicsinek érezzem magam. - A hüvelyk és a mutatóujjamat egy centire tartottam egymástól. – Feküdj le velem, Nevada. Ráadásul nem is akarok úgy tenni, mintha jobban meg akarnálak ismerni.

- Ezt nem így gondoltam, és ezt te is tudod - szorította össze az állkapcsát.

- Adtam neked egy esélyt, hogy tégy valamit a kapcsolatunkért. De egyértelműen tovább léptél. Én is azt tettem.

Egy izom megrándult az arcán.

- És most, hogy megint hozzáférhető vagyok, úgy döntöttél, hogy bepróbálkozol még egyszer. Hiányoznak a nők az életedből Connor?

- Te hiányzol az életemből - mondta.

- Valóban?

- Ez egy kritikus hiány. Valami, amit azonnal ki kell javítani.

Szándékosan homályosan válaszolt. Nem tudott hazudni nekem, ezért felkészült olyan válaszokkal, melyeket nehéz volt minősíteni. Azért csodáltam az agyát.

- Nem érdekes...

Rogan magához rántott és feltartotta a kezét. A Mazdám felemelkedett a földről. Egy hat láb hosszú, karmazsinvörös korong csapódott az autómba és felrobbant. Mindkét oldalunkon borotvaéles fémpengék jelentek meg, vörösen és sziszegve. Az előttem álló hatalmas tölgyhöz sprinteltem. Mögöttem a Mazda fémes csattanással zuhant a járdára.

 

A jobb vállammal a fához támaszkodtam és elővettem a Glock- ot. Rogan landolt mellettem. A jobb combját vér áztatta.

- Vérzel!

- Csak egy karcolás - morogta. - Te megsérültél?

- Nem.

A szívem zakatolt. Az adrenalin keserű íze érződött a nyelvemen.

Valami belecsapódott a jobb oldalamon lévő fába. Majdnem felugrottam. Még egy puffanás.

Óvatosan előre hajoltam.

Egy kisebb karmazsinvörös korong csapódott be az arcom előtt. Hátra ugrottam, és neki ütköztem Rogannak. Egy mágikus kerék sivított el mellettem és csapódott be a földbe, füstölt. Egy fémcsillag, egy láb széles, négy darab kétélű pengével. Mély vörös mágia izzott a pengéken.

- Egy sortűz mágus. - Rogan oldalra dőlt és magával rántott, ahogy még egy csillag csapódott a tölgybe. - Vagyis kettő.

- Honnan tudod?

- Két különböző vörös árnyalat.

Mellettem egy korong kihasított egy darabot a fából.

- Meg tudsz állítani egyet repülés közben? - kérdeztem.

Egy másik korong Rogan mellől szelt le egy három hüvelykes darabot.

- Nem. Mágia irányítja őket.

Remek. A könyveim szerint egy mágiával beburkolt tárgy elvesztette a fizikai tulajdonságait, mindaddig, amíg be ne csapódott. Ha előugrana, azok a korongok, melyeket ezek a fickók dobáltak, egyenesen keresztül haladnának rajta.

Még egy darab szakadt ki a tölgyből, két oldalról szelték ki. Nem volt kérdéses, hogy a házhoz kell futnunk. A legközelebbi hely, ahol el tudnánk rejtőzni a de Trevino ház íves bejárata, melyhez egy ötven láb futás vezetett. De útközben elkapnának minket. Egy mágikus kör felrajzolása szintén lehetetlen volt. Bajban voltunk.

Rogan kihajolt. Még egy puffanás. Káromkodva húzódott vissza. Az egész mágiája nem jelentett semmit, ha nem talált célt. Lerombolhatná az utcában az összes házat, de azokban a házakban családok éltek.

Térdre ereszkedtem, és kikukucskáltam a tölgy mögül.

Egy árnyék mozdult meg az egyik ház tetején, nem messze tőlünk. Egy karmazsinvörös korong száguldott felém. A fa mögé ugrottam. A lemez elfütyült felettem, de a mágia megperzselte a vállamat.

- Az egyik tőlünk jobbra a tetőn van.

Rogan arca eltorzult.

- A másik a baloldalon lévő következő háznál van.

- Gyorsak.

- Észrevettem.

- Nem döntheted le azokat a tetőket.

- Nem terveztem.

- Itt családok élnek. Gyerekek lehetnek azokban a házakban.

Megragadta a kezemet és rám nézett, kék szeme nyugalmat árasztott.

- Tudom.

Nem ártana nekik. Legalább más emberek nem halnak meg miattunk.

Korongok csapódtak a tölgybe és darabolni kezdték. A fa beleremegett az ütközésbe. A sortűz mágusok löktek és hajítottak, túl gyorsak voltak ahhoz, hogy Rogan elkapja őket. Mozdulnunk kell. El kell futnunk a fától.

A fával szemben egy kicsit hátra dőltem és körül néztem. Jobbra semmi, csak házak. A bal oldalamon semmi, csak még több ház, és egy barna avarszőnyeg, ami mintha felénk közeledne...

Váljunk csak egy percet.

Az nem avar. Hangyák.

- Rogan baj van.

Rogan balra pillantott és káromkodott.

A hangyák szőnyege vékony erekben haladt, a rovarok áradata egyesült, majd újra irányt változtatott, az irányváltástól egy pillanatra megzavarodtak, majd újra rendeződtek. Bárki irányította őket, nem igazán tudta megtartani a hangyahordát. De nem is igazán volt rá szüksége. Texasban voltunk és egy rovarmágussal kerültünk szembe, ami azt jelentette, hogy ezek tűzhangyák. Elárasztanak bennünket a fa mögött, a sortűz mágusok pedig végeznek velünk.

A fa most már folyamatosan remegett. Már nem tart ki sokáig.

A hangyák elindultak. A jobb oldalon egy másik utca keresztezte a miénket, és hangyák özönlöttek ki rajta. A rovarmágusnak ott kellett elrejtőznie előttünk. Egy vörös korong egy hajszálnyira suhant el a combom mellett. Még jobban hátra húzódtam, majdnem megöleltem Rogant.

Ekkor az eszembe villant valami. Akár meg is halhatok, itt ezen a pázsiton. Egy jó lövés a sortűz mágusoktól és soha többé nem látom a családomat.

- Megvan a célpontod? - kérdezte Rogan.

Elfojtottam a félelmemet.

- Jónak kell lennie.

Rám vicsorította a fogát.

- Háromra.

Vettem egy nagy lélegzetet és lassan kifújtam.

Rogan feltartotta egy ujját. Kettő.

Egyszerre ugrottunk ki a fa mögül. A Mazdám egy fájdalmas fémes csikorgással kettészakadt. A darabjai a levegőbe emelkedtek, ahogy a két tetőn lévő alak elindította a mágiáját. Közvetlen közelről láttam az egészet. És mintha minden lelassult volna.

Ölj, vagy meghalsz. Meghúztam a ravaszt. A fegyver dörrent. A mágus feje visszahúzódott. Megfordultam és megláttam a második mágust, tüzeltem. A golyó a mágus mellkasába csapódott. Lecsúszott a tetőn, bele a hangyák tengerébe.

A Mazdám levegőbe repült darabjai megzavarták a korongok mozgását. A mágikus rakéták fémbe és üvegszálba csapódtak, majd felrobbantak.

Rogan megragadta a kezem, és futva magával húzott. Keresztül futottunk az utcán, valaki udvarába, egy íves bejárón keresztül. A téglafal felrobbant előttünk. Rogan balra fordult. A rovarmágus felé tartott.

Mögöttünk egy nő sikoltott fel.

- Brown! Szedd le rólam őket! Baszd meg!

- Próbálom! - mordult fel az utcán valahol egy férfi.

- Hangyák vannak a kibaszott lőtt sebemben! Szedd le őket rólam!

 

Az utcasarokra futottunk és megálltunk. Felemeltem a fegyverem és körbenéztem a sarkon, tiszta. Egy nagy fehér furgon állt a járdán. Négy nagy fémhordó állt mellette. Egy sötét hajú férfi, háttal nekünk a következő sarkon nézett be.

A nő ismét felsikoltott, majd hirtelen elhallgatott.

- Csináld te jobban, hülye szuka - motyogta a férfi. Rogan gyilkos arccal ellépett mellőlem. A rovarmágus megfordult. Rogan megfogta a vállát és egy gyilkos ütést vitt be a gyomrába. A mágus kétrét görnyedt. Rogan arcba rúgta a térdével. Valami roppant. A mágus a földre zuhant.

- Állj! - kiáltottam.

Rogan a földön fekvő férfi mellé lépett.

- Állj meg, állj meg, állj!

Rám pillantott.

- Mindenki más meghalt Rogan. Ha megölöd, nem tudjuk kikérdezni.

Rogan lehajolt, a torkánál fogva megragadta a mágust, felemelte, majd a kőfalhoz csapta. A mágus hörögve próbált lélegezni. Az orrából vér csepegett, a szeme könnyezett. Közelebb léptem és átkutattam. Nem volt fegyvere. Elővettem a tárcáját. Jogosítvány, Ray Cannon névre volt kiállítva. Elővettem a telefonomat és csináltam róla egy képet.

- Van még itt valaki? - kérdezte Rogan hideg hangon.

- Nem - nyögte a férfi.

Rogan megszorította a torkát.

- Igaz - erősítettem meg.

Rogan lazított a szorításon. A férfi vett egy rekedt lélegzetet, majd rám nézett.

- Segítsen...

Rogan megrázta és hozzá csapta a falhoz.

- Ne rá nézz. Rám figyelj. Ki adta a megbízást?

- Forsberg.

A fenébe. Azt reméltem, hogy előrébb jutunk, ha megtudjuk ki áll a támadás mögött. Helyette visszajutottunk Forsberghez.

- Beszélj - utasította Rogan.

- Azt mondták nekünk, hogy megölted az idősebb Mathiast. Két csapat vadászik rád. Mi voltunk közelebb. Én, Kowalski és a nővére. Két autóval jöttünk - a Forddal, ami ott parkol az utcán, és az én furgonommal. Elhelyezkedtünk és vártuk, hogy ki gyere.

- Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? - kérdeztem.

- De Trevino telefonált.

A csótány.

Rogan arckifejezésétől végig futott a hátamon a hideg.

- Rogan, nekem adnád őt?

A mágus arcából kifutott minden szín. Hirtelen ráébredt, ki szorította sarokba.

Rogan ismét megszorította a torkát.

Kinyúltam és megérintettem a karját.

- Kérlek.

- Rendben - elengedte, és a mágus a földre csúszott.

- Visszateszed a hangyákat a dobozba - mondtam. - Nem akarok egyetlen tűzhangyát sem látni, miután végeztünk de Trevinonál, különben megkérem őt, hogy találjon meg - rámutattam Roganra. - Ugye tudod, hogy ő kicsoda?

A mágus gyorsan bólintott.

- Gyűjtsd be a hangyáidat és menj. A következő alkalommal, amikor meglátlak, egy golyót eresztek a fejedbe. - Hát ez elég drámaian hangzott.

Rogan otthagyta a mágust, és a de Trevino házhoz indult. Követtem.

A tenyerével az ajtóra ütött, a mágia széttörte a fát. A ház minden ablaka kirobbant. Sötét arccal lépett be a házba.

Antonio a nappaliba állt, az arca fehér volt, mint a papír.

- Kicsit ingerült vagyok. - Bútorok csúsztak félre Rogan útjából. - Tehát csak egyszer kérdezem meg. Miért hívtad Forsberget?

-  Aggódtam, hogy megakadályozod a nyomozásukat... - kiáltotta Antonio.

- Hazugság - mondtam.

- Csak információt akartam szerezni...

- Másik hazugság.

A ház megremegett.

Ez túl sokáig tartott, és ha nem teszek valamit, Rogan lerombolja az egész épületet.

- Nézz rám - mondtam, és közben összegyűjtöttem a mágiámat. - Nézz a szemembe!

Antonio rám pillantott. A mágiám kiáradt és megragadta. Antonio remegett, ahogy erőlködött a nyomás alatt. Az én erőm akarat alapú volt, és mindazok után, ami a mai napon történt, az akaratomnak sok volt az üzemanyaga.

A hangom elmélyült, szinte embertelenné vált.

- Miért hívtad Forsberget?

Rogan arckifejezése felbecsülhetetlen volt. Helyes. Nincs kör, ami segítene. Valaki új szintre lépett, amíg távol voltál.

- Pénzért! - kiáltotta Antonio. - Ha Forsberg megerősíti, hogy Elena halála munka közben történt, az életbiztosítása megkétszereződik. A Forsberg Ház megígérte, hogy nem akadályozza meg a biztosítási igényemet, ha átadok nekik olyan információkat, melyek kapcsolódnak a halálához.

Elengedtem.

- Ez igaz - mondtam Rogannak.

Antonio hosszú, remegő lélegzetet vett.

Rogan megrúgta az üvegasztalt. Az asztal összetört, a szilánkok a levegőbe emelkedtek.

Antonio lefagyott, szinte kővé dermedt.

Egy fiú futott be a szobába a jobb oldali ajtón át. Antoniohoz rohant és eltakarta a testével.

- Ne öld meg az apám!

Nem lehetett több tíz évesnél.

- John! - mondta Antonio rekedt hangon. - Menj, nézd meg a nővéredet.

- Ne öld meg az apám! - a fiú dacosan nézett Roganra.

Rogan visszabámult rá.

A szilánkok keresztül repültek a levegőn, és ártalmatlanul lehullottak a fal mellett.

- Mi mindannyian térfelet választunk - mondta Rogan Antonionak. - Te rosszul választottál.

Megfordult, majd kiment.

 

Antonio háza előtt az utcák üresek voltak. A hangyák a sarok felé száguldottak, valószínűleg vissza a mágus dobozába. Szirénák hallatszottak a távolban. Valaki hívta a zsarukat.

Rogan mágiája forrongott körülötte, mint egy feldühített tornádó.

- Köszönöm, hogy nem ölted meg a fia előtt - mondtam.

- A felnőttek megválaszthatják, hogy az ellenségeim lesznek vagy a szövetségeseim, vagy pedig kívülállók. De a gyerekek, csak gyerekek, Nevada. Az a gyerek most vesztette el az anyját. Nem venném el tőle az apját - ellenőrizte a telefonját. - Menjünk.

Elindultunk jobbra, a hangyaseregtől távol.

- Ellenségek, szövetségesek vagy civilek? - kérdeztem.

- Így van.

- És ha valaki segít az ellenségnek, mint Antonio?

- Akkor ő is ellenséggé válik.

- És az ellenségeket ki kell iktatni?

- Ha veszélyt jelentenek, akkor igen - mondta Rogan kegyetlen arccal.

Fény gyulladt a fejemben. Tudtam, hogy mi ez. Korábban már keresztül mentem ezen.

- Ez igaz a háborúban. De nem állunk háborúban Rogan.

- Természetesen háborúban állunk.

- Nem. Egy civil világban élünk. A dolgok nem fekete-fehérek. A szürke különböző árnyalatai. A bűn súlyosságától függően, vannak különböző büntetések.

A szemembe nézett, kék szemei kemények és tiszták voltak a kétség árnyéka nélkül.

- Ez nem a büntetésről szól, hanem a túlélésről.

Mi a pokol történt veled a háborúban Rogan? Mit tettek veled, hogy ilyen súlyosan megsérültek?

- Tehát, ha valaki, mondjuk egy fiatal nő, segít az egyik ellenségednek, akkor ő is ellenség. Oké, tehát el lehet rabolni az utcáról, le lehet láncolni a pincédben, és ki lehet kérdezni bármilyen eszközzel, ami szükséges.

Az arca arról árulkodott, hogy nem igazán tetszik neki, amit mondtam.

- Mondd meg nekem, milyen közel voltam ahhoz, hogy meggyilkolj?

- Soha nem voltál közel ahhoz, hogy megöljelek. Akkor nem éreztem, hogy fenyegetést jelentenél. Csak információt akartam, és ha megszereztem volna, elengedlek. Valószínűleg nem én vittelek volna haza, hanem megkértem volna az egyik emberem.

Ismét megpróbáltam.

- Nem élhetsz így Rogan. A háborúnak vége.

Megállt és visszafordult oda, ahol a két test feküdt a földön.

- Te mit látsz? Mert nekem úgy tűnik, mintha valaki megtámadott volna.

Újra elindultunk.

Szerette a harcot. A harc egyszerű volt és ismerős. Tudta, hogy kik voltak az ellenségei, akik megpróbálták megölni őt, és tudta, hogy mi volt a küldetése: életben maradni, azáltal, hogy kiküszöböl minden fenyegetést. A háborúban nem kell leadni figyelmeztető lövéseket. Ott a cél a gyilkolás.

De a polgári élet bonyolult és frusztráló. Ha Rogan bemenne egy bárba, és egy részeg fickó kikezdene vele, mindketten más kimenetelre számítanának. A részeg ember sértegetésre számítana, esetleg lökdösődésre, egy-két ütésre, aztán megragadnák egymás ruháit, és az utcán még elcsattanna néhány pofon, amíg az alkoholgőzös düh le nem csillapodik. A részeg ember arra számítana, hogy utána haza megy. Mert ez a normális, a civil világban normális. Fogalma sem lenne arról, hogy amint fenyegetően lép fel, Rogan agyában felkapcsolódik egy mentális kapcsoló. Ha a részegnek szerencséje van Rogan csak ártalmatlanná teszi azzal, hogy kiüti. Ha nincs, vagy elővesz egy kést, Rogan megnyomorítja, vagy akár meg is ölheti.

Évekkel ezelőtt leszerelt a hadseregtől. Valószínűleg soha nem kapott kezelést. Valószínűleg nem gondolta, hogy bármi baj lenne vele.

- Hogy tudsz aludni? - kérdeztem tőle.

- Mint egy csecsemő - felelte.

- Rémálmok?

- Odamentem a házadhoz, hogy megkérjelek, légy velem. Te lepattintottál...

Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a beszélgetés témáját.

- Nem ez a legjobb idő ehhez a beszélgetéshez.

- Ez a tökéletes időpont. Kértem tőled egy randevút. Azt mondtad nem. Vártam. Nem volt más alternatíva.

- Egy randevút? - az nem lehet, hogy nem emlékszem erre. Vártam, hogy meghalljam a zümmögést, mi szerint hazudik, de nem jött. - Ó, kérlek! Nem ezt ajánlottad, és ezt te is tudod.

- Pontosan ezt ajánlottam.

Igaz. Hogy tudott kicselezni..

- Azt mondod, hogy nem szexuális kapcsolatot ajánlottál.

- Nem - mondta egy másodperc múlva.

Ha! Ezt kapd ki. Neki egy randevú - bármit is jelent ez - előzmény a szexhez. A fejében felajánlott egy „randevút”, így technikailag nem hazudott. Ügyesebben kell feltennem a kérdéseimet.

- Nem vagyok zaklató, Nevada - mondta. - Megértettem, hogy nem.

- Nem azt akartam, hogy zaklass Rogan - mondtam.

- Hanem mit akartál?

- Azt szerettem volna, hogy adj egy esélyt arra, hogy eldönthessem akarok-e kapcsolatot veled. Te szexet akarsz. Ha tényleg rosszul állsz az alkalmi szex terén, úgy hallottam Harper független.

Undorodva felhorkant.

A lábam remegett. Folyamatosan mozogtam. Ha elmondanám neki, hogy a stressz megviselt, megpróbálna valami nevetséges dolgot tenni, mint például cipelni. Engem nem fog Veszett Rogan cipelni, különösen nem nyilvánosan.

- Nem azt mondtam, hogy csak szexet akarok.

- Hadd idézzelek: Csábítás akarsz, vacsorákat és ajándékokat? A csábítás egy játék, és ha elég pénzt és figyelmet fektetsz bele, megkapod, amit akarsz. Azt hittem, hogy már túl vagy a játszmákon. Nem ezt mondtad nekem egy héttel azelőtt, hogy besétáltál a garázsomba, és meghívtál egy „randevúra”?

- Igen. Át akartam ugrani az egész szarságot.

- Tehát mi történt? Meggondoltad magad, és most már akarod az egész szarságot?

Megszólalt Rogan telefonja.

- Igen. Akarom a te szarságodat.

- Nos, az én szarságomat nem kapod meg. Megtartom. - hát ez egyáltalán nem hallatszott gyerekesnek.

- Miért nem?

- Mert szarságnak nevezed.

Egy ezüst Range Rover kanyarodott elénk, majd megállt, Troy ült a volán mögött. Beültem a hátsó ülésre, mielőtt Rogan vagy én bármi mást mondtunk volna. Nem igazán akartam folytatni ezt a beszélgetést Troy előtt.

Rogan beült az anyósülésre.

- Haza.

Troy elindult.

- Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen értem a szarság fogalmát - mondta Rogan nyugodt hangon. - Talán szeretnéd ezt megvitatni vacsora közben. Örömmel meghallgatnám a magyarázatát, hol tévedtem. Válaszd meg a helyet.

Nem. Ha elmennék vele vacsorázni, akkor nem tudnék ellenállni és belemennék ebbe a kapcsolatba. Megcsókolnám. Valószínűleg más dolgokat is tennék... Intim dolgokat... Nem volnék képes segíteni magamon, és nem akartam most kinyitni azt azt a bizonyos szelencét.

- Szeretnék haza menni.

- Olyan szörnyű volna eltölteni velem egy estét? - kérdezte.

A hangjában lévő őszinteség leállított, nem tudtam semmi szellemeset válaszolni.

- Nem.

- Félsz tőlem? - kérdezte.

Nem, ébredtem rá. Ő soha nem bántana engem. Nem tudtam honnan is származik ez a hit, de teljesen biztos voltam benne, hogy nem tenné. Az ereje megrémített engem, de ez egy mély, ösztönös rettegés volt. Nem féltem Veszett Rogantól. És valószínűleg én voltam az egyetlen ember Houstonban.

- Nem azért.

- Tudom, hogy a tetteim nyugtalanítóak a számodra - mondta. - De megtennék szinte bármit, hogy lazíthass mellettem, de ha téged az zavar, hogy kiiktatok olyanokat, akik fenyegetést jelentenek, azon nem tudok változtatni.

Ez a beszélgetés nagyon gyorsan elmélyült. Összeráncolt homlokkal rám nézett.

- Én épp megöltem két embert - mondtam halk hangon. - Próbálok nem foglalkozni vele, mert ha igen, akkor összeomlok. A mai nap hosszú volt. Csak haza akarok menni és megölelni a családomat, hogy tudjam, minden rendben velük.

- Természetesen - mondta gondosan kontrollált hangon.

Láttam, hogy ismét bezárkózik. Az egyik pillanatban még Connor volt, a másikban már Veszett Rogan.

Annyi bánatnak voltunk tanúi ma. Annyi fájdalomnak. Cornelius, Jeremy, Rogan katonáinak az arca... Forsberg. Két test mögöttünk az utcán. Álmok, jövők, életek hirtelen összetörtek. Ráadásul nem tudtam, hogyan lehet feldolgozni ezt az egészet. És mindez Rogan-re is hatással volt - nem is lehetne másként - láttam a nyomát az arcán: fáradtság, bánat és megmásíthatatlan elhatározás a szemeiben. Idősebbnek tűnt, megviseltnek, mintha nagyon régóta nem aludt volna. Még mindig halálosan veszélyes volt, mint egy ragadozó, akit a hosszú üldözés után sarokba szorítottak.

Én elmegyek a raktárunkba, ahol meleg, emberekkel teli káosz fog körülvenni. Valaki főz, valaki televíziót vagy videojátékot néz. A húgaim egymással veszekednek, Leon pedig panaszkodik a francia nyelvvel vívott soha véget nem érő csatájára, ekkor bejön Frida nagyi, aki fémtől és motorzsírtól bűzlik, és piszkálja anyámat... Én pedig beburkolózom ezekkel a meleg emberi kapcsolatokkal, és hagyom, hogy távol tartsa tőlem a ma történtek hideg sötétségét.

Veszett Rogant senki nem várta otthon. Visszatér a Zorro házába, eszik valamit, amit valaki hoz neki, valószínűleg ismét végig nézné a felvételt, hogy lássa nincs-e rajta még valami, amit eddig nem vett észre. Hatalmas ereje volt, de ez nem adott neki melegséget. Nincs olyan emberi biztonsági hálója, ami elkapja, ha mélyre süllyed, és segít neki, hogy felszínen maradjon.

Nem engedhetem meg, hogy ezt tegye.

- Vacsorázz velem - mondtam. - A házamban. Segíthetsz elmagyarázni anyámnak és nagyanyámnak, hogy mi történt a munkaautómmal.

Óvatos vigyorra húzódtak az ajkai, a szemei felragyogtak.

- Gondolod, hogy az anyád megpróbál lelőni engem?

- Esetleg.

- Akkor azt nem szalaszthatom el.

És ő lenne a valaha volt legudvariasabb sárkány. Behúzza a farkát, elrejti az agyarait, és gondosan behajtja a karmait. Most hívtam meg Veszett Rogant, hogy vacsorázzon velünk. Megint. Szegény anyám.

Rogan telefonja felcsipogott. Ránézett és elkáromkodta magát.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Luanne nővére most érkezett meg Houstonba. Találkoznom kell vele.

Megpróbáltam kiigazodni az érzelmeim kusza káoszában. Megkönnyebbültem vagy csalódott vagyok? Nem voltam benne biztos.

- Halasszuk máskorra?

- Mikor van a vacsora?

- Általában fél hat, hat óra körül.

- Addig oda érek.

Rápillantottam a telefonomra. Három tizenöt. Meg lehet csinálni.

- Húzódj félre - mondta Rogan.

Troy lehajtott a következő kijáraton, és befordult egy benzinkúthoz.

- Ott leszek - ígérte Rogan.

- Szeretném - és úgy is gondoltam.

Kinyitotta az ajtót, kilépett, majd visszahajolt.

- Vidd el Ms. Baylort ahova menni akar.

- Igen, uram.

Rogan rám vigyorgott, majd becsukta az ajtót.

Troy elindult.

- Hova megy Ms. Baylor?

- Nevada. Nem lenne gond, ha tennék egy kis kitérőt, hogy felvegyem a megrendelt vacsorát?

- A kívánságod számomra parancs - felelte Troy.

Remek. Tárcsáztam Takara számát. A húgaim végül is megkapják a szusijukat.