Prológus

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: „az emberi elme, az a hely, ahova az érzelem és a gondolkodás be van zárva, örök harcra ítélve. A fajtánk nagy sajnálatára, mindig az érzelem győz.” Nagyon tetszett ezt az idézet. Megmagyarázta, hogy miért van az, hogy bár értelmesnek értelmes vagyok, mindig hülye helyzetekben találom magam. És még mindig jobban hangzott, mint a Nevada Baylor, a Totális Idióta.

- Ne csináld - mondta mögöttem Augustine.

A monitorra néztem, Jeff Caldwellt mutatta. Megbilincselve ült egy széken, amit a fölhöz rögzítettek. Narancssárga rabruhát viselt. Nem látszott rajta semmi különös: egy ötvenes éveiben járó jelentéktelen ember, kopaszodó, átlagos magasságú, átlagos testalkat, átlagos arc. Ma reggel olvastam egy cikket róla az újságban. Volt munkája, a városnak dolgozott, volt egy felesége, aki tanár, volt két gyereke, akik főiskolára jártak. Nem volt mágiája, és nem volt kapcsolatban egyetlen Házzal sem, azokkal a hatalmas mágikus családokkal, amelyek Houstont irányították. A barátai kedves, figyelmes emberként írták le.

Szabadidejében Jeff Caldwell kislányokat rabolt el. Majd egy hétig életben tartotta őket, azután megfojtotta őket, maradványaikat pedig virágokkal körülölelt parkokban hagyta. Az áldozatai öt és hét év közöttiek voltak, és a holttestük látványa arra késztetett volna bárkit, hogy azt kívánja, a pokol létezik, csak azért, hogy Jeff Caldwellt oda lehessen küldeni a halála után. Két éjszakával ezelőtt tetten érték, ahogy elhelyezte legutóbbi áldozata apró holttestét a virágsírban, és elfogták. A terror rémuralmának, amely az elmúlt évben megszállta Houstont, vége volt.

Csak az volt a probléma, hogy a hétéves Amy Madrid még mindig nem került elő. Őt két napja rabolták el az iskolabusz megállójából, kevesebb, mint huszonöt yardra a házuktól. Az elkövetés módja túlságosan hasonlított Jeff Caldwell korábbi gyermekrablásaihoz, hogy véletlen egybeesés legyen. Neki kellett elrabolnia, ami azt jelentette, hogy Amy még mindig élt valahol. Az elmúlt két napban követtem az eseményeket, arra várva, hogy bejelentik, megtalálták Amy-t. De a bejelentés nem jött.

A Houston-i rendőrség már harminchat órája letartóztatta Jeff Caldwellt. Mostanra a zsaruk már átkutatták a házát, kikérdezték a családját, a barátait, a munkatársait, és átvizsgálták a mobiltelefonját. Órákon keresztül vallatták, de Caldwell nem volt hajlandó beszélni.

Ma beszélni fog.

- Ha egyszer megteszed, az emberek el fogják várni tőled, hogy tedd meg újra - mondta Augustine. - És amikor nem teszed meg, boldogtalanok lesznek. Ezért nem avatkoznak be az Elsőrendűek. Mi is csak emberek vagyunk. Nem lehetünk ott mindenhol. Ha egy aquakinetikus egyszer elolt egy tüzet, és a következő alkalommal, amikor lángol valami, nem tud ott lenni, a nyilvánosság ellene fordul.

- Értem - mondtam.

- Nem hiszem, hogy érted. Eddig elrejtetted a tehetséged, hogy elkerüld ezt a fajta alapos vizsgálatot.

Eddig elrejtettem a tehetségemet, mert az olyan inkvizítorok, mint én rendkívül ritkák voltak. Ha bemennék a rendőrségre és kiszedném az igazságot Jeff Caldwellből, néhány órával később látogatókat kapnék a hadseregtől, a Nemzetbiztonságtól, az FBI-tól, a CIA-tól, magánházaktól, és bárkitől, akinek szüksége volt egy száz százalékig pontos vallatóra. Tönkre tennék az életemet. Szeretem az életemet. A Baylor Nyomozóirodát vezettem, egy kicsi, családi tulajdonban lévő céget, gondoskodom a két húgomról, és a két unokatestvéremről, nem terveztem, hogy bármin is változtatok. Az, amit tettem nem volt elfogadható a bíróságon. Ha ezek közül az emberek közül bármelyiknek is elfogadnám az ajánlatát, nem tanúskodhatnék a bírósági tárgyalóteremben, egy csinos kosztümbe öltözve. Sötét helyszíneken találkozhatnék olyan fickókkal, akiket székhez kötöztek és megvertek, és az életük egy hajszálon múlik. Emberek élnének vagy halnának meg az én szavaim miatt. Sötét és piszkos munka lenne, és én megtennék majdnem bármit, hogy ezt elkerüljem. Majdnem bármit.

- Megtettem minden óvintézkedést - mondta Augustine - de minden erőfeszítésem ellenére, és a te... öltözéked ellenére, meg van rá a lehetőség, hogy meg fognak találni.

Megnéztem a saját tükörképemet az üvegben. Egy zöld kapucnis kabátot viseltem, ami eltakart tetőtől talpig, fekete kesztyűt viseltem és egy sí maszkot a csuklya alatt. A köpenyhez és a kesztyűhöz egy sikátorszínház produkciójának jóvoltából jutottam, ez volt a jelmez a Lady Green, a Skót útonállónő, és a Felföldi Hősnők című darabokban. Augustine szerint a szerelés annyira szokatlan volt, hogy az emberek leginkább erre figyelnek, és senki nem fog emlékezni a hangomra, a magasságomra, vagy bármi más részletre.

- Tudom, hogy voltak nézeteltéréseink - kezdte Augustine. - De azt nem tanácsolnám, hogy a saját érdekeiddel szemben cselekedj.

Vártam a mágia ismerős zümmögésére, ami azt mondja nekem, hogy hazudik. De semmit nem éreztem. Valamilyen oknál fogva Augustine, minden tőle telhetőt megtett, hogy lebeszéljen egy olyan munkáról, amivel ő csak nyerhetett, és őszinte volt.

- Augustine, ha az egyik húgomat elrabolnák, bármit megtennék, hogy visszaszerezzem. Most egy kislány haldoklik valahol az éhség és a szomjúság miatt. Nem állhatok és hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Nem tudom megtenni. Megegyeztünk.

Augustine Montgomery a Montgomery Ház feje, és a Montgomery Nemzetközi Nyomozóiroda tulajdonosa, és akinek jelzálogjoga volt a családom vállalkozására. Nem kényszeríthet, hogy vállaljak el ügyfeleket, de ma kora reggel felhívott, épp akkor, amikor a rendőrség felé sétáltam, valószínűleg azért, hogy tönkretegyem az életem. Volt egy ügyfele, aki kifejezetten az én szolgáltatásaimra tartott igényt. Megígértem, hogy meghallgatom az ügyfelét, ha megszervezi nekem, hogy névtelenül kihallgathassam Jeff Caldwellt. Jelenleg úgy tűnt, már megbánta az ígéretét.

Megfordultam, és Augustine-ra néztem. Ő egy illuzionista Elsőrendű, egy gondolatával megváltoztathatja a megjelenését. Ma az arca nem volt jóképű, tökéletes volt, ugyanúgy ahogy a reneszánsz művészet legnagyobb művei is tökéletesek voltak. A bőre hibátlan, sápadt szőke haja sebészi pontossággal volt elválasztva, olyan királyi elegancia és hűvös távolságtartás áradt belőle, mely arra kívánkozott, hogy vásznon tegyék halhatatlanná, vagy a márvány még jobb lenne.

- Megegyeztünk - ismételtem.

Augustine nagyot sóhajtott.

- Jól van. Gyere velem.

Követtem őt egy fából készült ajtóhoz. Augustine kinyitotta. Besétáltam egy kicsi szobába, melynek falát kétirányú tükör borította.

Jeff Caldwell felemelte a fejét és rám nézett. Bele néztem a szemébe, és nem láttam semmit. Tompák voltak, mentesek minden érzelemtől. A mögötte lévő kétirányú tükör elrejtette a megfigyelőket. Augustine biztosított róla, hogy csak a rendőrség lesz jelen.

Az ajtó bezárult mögöttem.

- Mi ez? - kérdezte Caldwell.

A mágiám megérintette az elméjét. Pfuj. Olyan volt, mintha egy vödör nyálkába dugnád a kezed.

- Nem tettem semmi rosszat - mondta.

Igaz. Valóban elhitte ezt. A szemei még mindig olyan laposak voltak, mint a varangyé.

- Csak ott fogsz állni? Ez nevetséges.

- Te raboltad el Amy Madridot? - kérdeztem.

- Nem.

A mágiám felzümmögött az agyamban. Hazugság. Te rohadék.

- Elrejtetted őt valahol?

- Nem.

Hazugság.

A mágiám kirobbant és megragadta. Jeff Caldwell megmerevedett. Az orrlyukai kitágultak, a légzése felgyorsult, megemelkedő pulzusa dübörgött. Végül érzelem árasztotta el a szemét. És az a nyers érzelem a határtalan rettegés volt.

Kinyitottam a számat, és hagytam, hogy a mágiám teljes ereje megtöltse a hangomat. Mély és embertelen volt.

- Mondd el, hol van a lány!