Szombat reggel történt, egy nappal azelőtt, hogy Brutus visszatért volna: valami igen furcsa dolgot találtam a park egyik félreeső zugában, pont annak a három kerti laknak az oldalfalainál, amik az északi részen helyezkednek el.
Ezek lakatlanok, kivéve azt, amelyik a sor keleti végén fekszik. Itt volt Brutus szállása. Stephen Penn, akárcsak a szakácsom, a konyhalány és a szolgálólány valahol bent a városban laktak.
Végigszemléltem az ösvényt, amit régies kockakövekkel burkoltattam le. Úgy találtam, hogy a lehető legnagyobb rendben van, kigazolva, lesöpörve és felmosva. A három személyzeti házikót nemrég meszelték ki kívülről, s olyan fehéren csillogtak a reggeli napon, akár a cukormáz a süteményen. Elégedetten vizslattam birodalmamnak ezt a szegletét, mert kedvelem, ha minden rendjén van. Besétáltam a kis kétszobás házikók közötti szűk átjáróba. Egyetlen pókhálót sem láttam sehol. Aztán vetettem egy pillantást Brutus Hellman lakának keleti sarkára, ahol egy keskeny rés volt a ház fala és a régi holland téglákból rakott magas kerítésfal között, s ott, kicsit arrébb az északi fal felé, megláttam valamit, ami először egy elhagyott játéknak tűnt, amit valami gyerek dobhatott el, vélhetőleg áthajította az épületek mögötti falon.
Olyan volt, mint valami babaház, amit ha valóban bedobták, akkor az oldalára esett. Nagyjából úgy festett, mint azok az érdekes régivágású méhkaptárak, amiket még néha látni a Kis-Antillákon. De nem lehetett méhkaptár: ahhoz túlságosan kicsi volt.
* * *
Miután felkeltette a kíváncsiságomat, odasétáltam az ösvényen és lehajoltam megszemlélni a különös régies tárgyat.
Onnan nézve, ahol megálltam, a gondos vizsgálat gyümölcsözőnek bizonyult. Mert bár némileg kontármunka volt, egy afrikai kunyhó másolatának bizonyult, köralakú, kúpos háncsfedéllel. A háncsfedél, úgy véltem, régebben egy seprűnek a vége lehetett, amely körül összedrótozták az apró gallyakat. A kis házikó függőleges „gerendái" különféle fadarabokból kerültek ki, melyek közt észrevettem három ócska ceruzacsonkot, sőt még egy fogkefének a törött szárát is. Ezeket a részleteket most azért hozom fel, hogy igazoljam vele azt az eredeti elképzelésemet, hogy egy meglehetősen ügyesen összetákolt gyerekjátékról volt szó. Hogyan kerülhetett a kertembe egy ilyesféle tárgy, hacsak nem a falon keresztülhajítva, ez egy érdektelen kis rejtélyt képezett. Az apró kunyhócska a talapzatától a csúcsáig úgy hét hüvelyk magas lehetett, az átmérője nyolc-kilenc hüvelyknyi.
Az első reakcióm az volt, hogy felveszem, megnézem közelebbről, s aztán bedobom arra a drótkerítéssel körbevett részre, ahol Stephen szokta elégetni a papírokat, rongyokat, meg a felgyűlt egyéb szemeteket. A tárgy egy elhajított játékszernek látszott, így semmi keresnivalója nem volt az én makulátlan kertemben, ahol csak rendetlenséget okoz. Ám akkor eszembe jutott a bejárónő hat-hét éves, apró, csendes, koromfekete gyermeke, aki néha nyugodtan játszott az udvaron, míg az édesanyja a mosóteknő fölé hajolt a konyhaajtó mellett, ahol folyamatosan pletykálkodhatott a szakácsnővel.
Úgyhogy félbehagytam a mozdulatot. Ez a kis háncsfedeles házikó vélhetőleg a kisgyermek egyik féltve őrzött kincse. Örömmel eltelve gondoltam arra, mennyire meglepődik majd a kis Aesculapius, vagy akármi is a gyermek neve, s előhalásztam a zsebemből egy ötvenes pénzérmét – aminek az értéke úgy tíz cent –, azzal a szándékkal, hogy a kunyhó kicsiny, köralakú ajtaján át becsúsztatom a belsejébe.
Legörnyedtem, becsúsztattam a pénzérmét az ajtónyíláson, és ahogy ezt tettem, valami hirtelen mocorogni kezdett a kunyhócskában, s gonoszul belecsípett a hüvelyk- meg a mutatóujjamba.
Természetesen megdöbbentem. Kirántottam az ujjaimat és gyorsan felegyenesedtem. Egy egér, vagy talán egy patkány van benne! Rápillantottam az ujjaimra. Nem volt rajtuk sérülés. A bőr nem horzsolódott fel. A rágcsáló hegyes apró fogai szerencsére elvétették a harapásukat, ahogy belém kapott, amikor megzavartam csendes magányát. Kissé csodálkozva távoztam a szűk átjáróból, kimentem a nyitott, napfényes udvarra, bosszankodva a liliputi contretemps²⁰ {²⁰kellemetlenség (fr.)} felett, s elhatároztam, hogy szólok Stephennek, ne legyen semmiféle rusnya rágcsáló benne, amikor a kis Aesculapius visszaszerzi a játékát.
Ám ahogy elérkeztem a tornác lépcsőjéhez, barátom, Lorriquer ezredes kocsija fordult éppen be a házhoz, s sietségemben, hogy üdvözöljem a kora reggeli vendégeket, s később, elfogadván Mrs. Lorriquer bridzspartival egybekötött vacsorameghívását, a kis kunyhó és kellemetlen lakója teljességgel kimentek a fejemből.
Nem is jutottak eszembe, míg csak néhány nap múlva a birtokom az egyik legmegmagyarázhatatlanabb, legdöbbenetesebb és leghátborzongatóbb esemény színhelyévé nem vált, amit valaha átéltem.