Befejeztem a történetet és visszaadtam az iratot Herr Mallingnak. Köszönetet mondtam neki azért a rendkívüli szívességért, amivel megengedte, hogy átolvassam. Aztán egyenesen Gannett House-ba mentem, hogy még egyszer megszemléljem azt a nappalit, ahol mindezek a rejtélyes események megtörténtek annak idején. Miután Robertson beengedett, leültem arra a karosszékre, amit rendszeresen Mrs. Garde foglalt el, és Robertson hozott nekem egy csésze teát egy hatalmas, köralakú ezüsttálcán.
Képtelen voltam megállni, hogy oda ne pillantsak arra a helyre, ahol valaha a vudu keresztelő számára ácsolt oltár állt, s ahol a szertartás végbement; egy különös rítus, aminek a rég halott és elporladt Otto Andreas hirtelen halála vetett véget még a csúcspontja előtt, mikor ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a Kígyó híveinek sorai közé kerülhessen. Furcsa dolgok történnek a mi Nyugat-Indiáinkon! Nos, Isten mindig is erősebb volt, most is erősebb, és mindig is erősebb marad, mint a Kígyó! Nem ismétlődik meg többé az a különös vízió, ami oly sok év után felbukkant, ebben egészen bizonyos voltam. Nem jelenik meg többé a bika a „majdnem emberi" szemeivel, a szemrehányó, szánalmas tekintetével, ahogy Mrs. Garde kifejezte magát, s nem fog lefelé bámulni az engesztelhetetlen skót férfiúra, aki felemeli a rezzenéstelen kezében tartott nagyméretű pisztolyt, hogy a homloka közepére célozzon vele, pontosan a szemei közé.
Utazása végeztével Mrs. Garde csodásan felüdülve tért vissza az általa bérelt házba, s egészen más dolgok jártak az eszében, mint a néhai férje portréja mellett megjelenő félelmetes víziók.
Mint abban bizonyos is voltam, a látomás soha többé nem ismétlődött meg.
Persze Mrs. Garde kíváncsi volt, mit tettem annak érdekében, hogy eltüntessem a jelenést, ami olyannyira megzavarta és tönkretette a kényelmét meg a békéjét, de nem volt kedvem részletezni neki a történetet, és végül soha nem is mondtam el. Talán valamiféle különös finomsággal ráérzett, hogy nem kívánok magyarázattal szolgálni erről. Mrs. Garde bostoni unitárius volt, és a bostoni unitáriusok híresek arról, hogy intellektuális alapokon közelítik meg a dolgokat. Így hát vélhetőleg nem lenne túlságosan megértő olyan túlvilági ügyekkel kapcsolatban, mint az ördögűzés egy épületből, akármennyire is rutinművelet ez Richardson atya számára.
És emellett nincs szemernyi kétségem sem afelől, miszerint Mrs. Garde olyannyira boldog volt attól, hogy korábbi bosszúsága nem folytatódik, hogy végül is vélhetőleg valami olyasminek tulajdonította azt, amit az emberek közönségesen a „szem túlzott megerőltetésének" neveznek. Semmi nem maradt, ami annak a bikának a véres pofájára és a végső zuhanását megelőző szánalmas tekintetére emlékeztette volna. Otto Andreas Gannettnek még az emléke sem élt tovább Christianstedben. Mi pedig sok kellemes teadélutánt és táncestélyt töltöttünk a Gannett House hatalmas nappalijában, abban az évben, Christianstedben.