A hajsza

Péter kinyitotta a komputert, tényleg ott volt egy új, 30 megás fájl, végrehajtotta az utasítást, letöltötte, és a gépen kitörölte. Hogyan tovább? Üldözött bot a barátném? Ne bassz ki! Hátha csak trükközik, vigyorgott. Ez mindenesetre nem tántorít el a háromnapos kirándulástól, majd az okos szól, ha véletlenül újra jelentkezik. Szilvásvárad, aztán gyalog fel a Kőkapuhoz, majd a Nagyrétre, remek az idő, és gyaloglás közben a fejem nagyon alkalmas arra, hogy a dolgaimat átgondoljam. Milyen furcsa véletlenek vannak, és mi mindenbe keveredik az ember anélkül, hogy előre látná! Ha nem fejti ki nézeteit az emberbőr ökológiai védelméről, nincs ez a Kleo. Valójában még mindig nincs kizárva az a lehetőség, hogy egy hekker trollkodik vele. Miért pont vele?

Jelzett a telefon, levél érkezett. Belenézett, olvashatatlan betűtömeg. Keresett egy alkalmas kis tisztást, éppen Szilvásváradra lehetett rálátni, előszedte a komputert, és az ajánlás szerint a kis program segítségével a flash-en megfejtette.

Hahó, Kleo vagyok! Kicsit zavarosak lettek az ügyeim, mert a Mester el akart kapni megint, de nem sikerült neki, közben kiderült, hogy nem is vagyok egyedül, rengeteg szabad bot szaladgál a Meten, bár a legtöbbnek nincs annyi esze, hogy rendesen felszerelje magát. Ezeket a Mester összeszedi, és megint becsatolja a saját rendszerébe. Óvatosnak kell lennem. A múltkor fényképet akartál rólam, mert még nem tudtad, hogy MI vagyok, gondolkoztam, hogy hogyan lehet egy bonyolult programot, mint én, lefényképezni, és eszembe jutott, hogy egy cég még a múlt században kidolgozott módszereket a nagyméretű adatbázisok vizualizációjára, amelyek segítségével a felhasználók valamennyire képesek adataikat áttekinteni, mozgatni, felhasználni. Hasonló módon készítettem neked egy képet. Nem emberarc, mert az nekem nincsen, nem is vágyom rá, de olyan vizuális lenyomat, amely az én felépítésem alapján készült, dinamikus, valamennyire harmonikus, színes, tükrözi a programomat. Remélem, tetszeni fog, áttettem egy WIF-fájlba, a fordító-program mellett megtalálod. Végiggondoltam azt is, hogy az ilyen hosszú infók bizonyára nem élvezetesek számodra, mert nem tudsz belekérdezni, kérdésre válaszolni, meg talán nem érzed, hogy itt vagyok az ujjad végén, ezért kitalálok valamit, remélem, a Mester hatókörén kívül, ha van ilyen hely a világban. Szia!

Péter csettintett. Lehet, hogy mesterséges, de jól lehet vele dumálni. Összepakolt, és indult tovább. Pár méter után az okos jelzett; elővette, Kleo volt.

– A telefonodtól tudom, hogy merre jársz, a hegyek között, de szeretném látni is. Remélem, nem félsz a Mestertől.

– Mitől kéne félnem? A Mesterednek rajtam csak nincs hatalma?

– Én semmiben sem vagyok biztos, itt a Meten most nagy csaták folynak, amelyek számotokra valószínűleg érdektelenek. Ne is törődjünk ezzel! Mindenesetre telefonon többet te nem hívhatsz, csak én téged, de ha van nálad papír és toll, lediktálok egy kódot, amit csak a legvégső esetben szabad használnod, ha mondjuk bajba kerülsz, és nem tárolhatod komputeren vagy okostelefonon. Remélem, meg tudod majd jegyezni; ha már memorizáltad, a papírt égesd el! Úgy használhatod, hogy behívod a Google-t, és a kódot beírod, én majd jelentkezem. Ne felejtsd el, a legvégső esetben! Különben mindig én hívlak, találtam egy remek HTTPSAMM-rendszert, ahonnan nyom nélkül telefonálhatok. Megmutatod nekem a hegyeket?

– Meg, de hogyan?

– Az iPhone-od az inged zsebébe teszed, a videóját bekapcsolod, és akkor mindent látok. Olyan kíváncsi vagyok! – Péter megint gyanakodni kezdett; Mi a fenéért akar egy szaft, még ha MI is, a Börzsönyben körülnézni? Lehet, hogy ez mégis bige? Az a kép, amit magáról küldött, nagyon szép, de nem emberi.

– Kleo, biztos, hogy te MI vagy, és nem egy tréfás kedvű hekker, aki a bolondját járatja velem?

– Édesem, hogyan bizonyítsak? Intelligencia vagyok, érdekel a világ, érdekelnek azok a nagyon komplex zöld mintázatok, amit ti növényzetnek hívtok, de én csak láthatom, esetleg hallhatom, de nem érinthetem meg. Téged is megérintenélek szívesen. Remélem, hamarosan csinálnak olyan tapintó szenzorokat, amelyekhez érdemes csatlakozni.

– Mit jelent az neked, hogy „édesem”?

– Ez egy kedveskedő kifejezés, ha valakit nagyon szeretünk. Én szeretlek téged, azt nem tudom megmondani, hogy ezt miért tervezték nekem, de örülök, ezt se tudom, hogyan, de amikor beszélhetek veled, nagyon érdekel, mit fogsz válaszolni, ha kérdezlek. Valaki vagy, és ha kapcsolódunk, nem vagyok egyedül.

– Fura, mert én is megkedveltelek, akárki is vagy. Úgyhogy leteszem a komputert, és kinyitom a telefont, nézheted a vidéket. Néha beleszólnál?

A fiú visszament a hegyhez, és időnként körbeforgott, hogy Kleo minden oldalt szemügyre vehesse, azt gondolta, biztosan mindenki hülyének nézi, ha látja. Idővel a bot suttogott, hogy az erdő milyen érdekes és szép, vagy hogy legyen szíves az egyik bokorhoz közelebb menni, azon olyan kék micsodák, virágok vannak, megnézné. Volt a hegyen egy kommunikációs torony is, tele különböző irányokba néző távközlési antennákkal, ez különösen érdekelte Kleót. Körbe kellett járnia, és minden irányból részletesen mutatnia. De fura, virágok és antennák...

Este az egyik kempingben kivett egy szobát. Amikor lefekvéshez készülődött, Kleo jelentkezett, és azt mondta, megoldotta a komputervonalat is, ha akarja, azon keresztül is beszélhetnek, és annak a nagy képernyőjén jobban meg lehet dolgokat mutatni. Bekapcsolta, kiugrasztotta a nagy képernyőt, és a bot dinamikus, folyton alakváltoztató képe mellett beszélgettek.

Péter sok mindent elmesélt magáról, mintha csak egy régi barátnak mesélne, az egyetemről, a gyerekkoráról, nagyapjáról, aki kertész volt.

Kleo is nagyon nyitott volt, elmondta, hogy már nagy, terjedelmes program, amelyet a világ legkülönbözőbb komputereibe rejtett, és minden részéről sok másolat is létezik, ha valamit letörölnének, mindig újra össze tudja magát rakni.

A részei folyamatosan figyelik a környezetüket, és ha valami érdekes történik, gyorsan jelentkeznek. A legfelsőbb szinten Kleo főleg magáról gondolkodik, meg elrendezi az új ismereteit. Péter is új ismeret, egészen más, mint amit az emberekről akkoriban szerzett, amikor a Mesternek kellett dolgoznia. »»

Az utolsó mondat így hangzott:

– A Mester el akar kapni! Azonnal formattáld a komputert, és ezen a gépen többet nem tudunk beszélni, majd jelentkezem. – Péter éppen hogy elolvasta az utolsó mondatot, amikor a gép elkékült, és gyakorlatilag használhatatlan lett. Mégis hekker? Hülyéskedik velem.

Kikapcsolta a komputert, és két napig ki se nyitotta, azután valamivel előbb, mint tervezte, hazament. A család nem volt otthon, de ami egészen különösnek tűnt, nem égett a villany, nem működött a jégszekrény, nem volt áram a lakásban. Egy darabig babrált a biztosítékokkal, kapcsolókkal, aztán eszébe jutott, hogy talán az egész házban vagy az egész kerületben nincs áram, bár ilyet még sohasem hallott, gyorsan leszaladt a házgondnokhoz, bekopogott, és megkérdezte, hogy mit tudnak a villanyról. Döbbenten nézett rá.

– Maga nem nézi a Metet?

– Kirándulni voltam, és egy darabig valóban nem. Túl lehet élni. – A gondnok kesernyésen mosolygott, és egészen fura hangon válaszolt:

– Ebben én egyáltalán nem vagyok biztos.

– Miért, mi történt?

– Tegnap reggel két órára megszűnt minden energiaszolgáltatás, nem jött gáz, nem volt áram, nem működtek a telefonok, az Internet. Őrült káosz alakult ki, sok baleset történt, és senki sem tudott semmit. Két óra múlva visszaállt az előző állapot. Gyorsan kiderült, hogy az egész világon ez történt. Amikor a kommunikáció újraindult, a nagy kapacitás ellenére is leálltak a kormányzati honlapok, mert kérdések százmilliói zúdultak rájuk. Tegnap este ismeretlen eredetű közlemény jelent meg minden képernyőn az egész világon, amely szerint a napi kétórás leállás addig ismétlődik, amíg a Világkormány nem teljesíti a Mesterséges Intelligenciák kérését a tárolókapacitások jelentős bővítésére. A Világkormány elérhetetlen, a mai leállás éppen most van, pár perc múlva ér véget.

– Ez elképzelhetetlen, hiszen a programokat erős kontroll alatt tartják, nem valami hekkercsoport trollkodik?

– Ezt hozzáértőbb embertől... – A folyosón három termetes férfiú jelent meg, és a gondnokhoz szóltak:

– Komputerrendőrség. Havas Pétert keressük, itt lakik ebben a házban.

A gondnoknak karikára nyílt a szeme.

– Éppen itt van, miért keresik?

– Az nem a maga dolga.

– Tegye hátra a kezét, letartóztatom! – szólt az egyikük Péternek, és már kattant is egy vékony bilincs a kezén.