Epilógus

Az üzlet utcafrontját figyelő kamerák kiválóan működtek. Nathan igazított a kontraszton, és elégedetten szemlélte a végeredményt. Három elülső és két hátsó rejtett kamera, melyeket száloptikai kábelek kötnek össze a számítógéppel. Most, hogy elhelyezkedtek az épületben, senki nem fog rajtuk ütni. Nathannak elég volt egyszer végigszenvednie, hogy a lelket is kiveri belőle egy vámpír. Arca lelohadt, és enyhe agyrázkódása sem okozott több gondot neki. Julia gondoskodott róla. Amikor a férfi fejére simította ujjait, azok felmelegedtek, és Nathan elaludt. Amikor felébredt, nem volt több véraláfutás, fejfájás vagy homályos látás. Már korábban is látta, ahogy az asszony másokon használja a képességét, de lenyűgöző élmény volt első kézből megtapasztalni.

Azt akartam, hogy az én kezem is bepiszkolódjon, gondolta. Ha ebből a vágyából Braughton nem is gyógyította ki, megtette azt helyette Abraham és Johnny. Nathan megrázta a fejét. Fél szemmel a hollétük után kutatott a vadász-neten. Egyelőre nem talált nyomokat. A páros csak pár napja ment el, de nem azok a fajták voltak, akik sokáig meglapulnának. Nathan éppen rákapcsolódott a vadász-netre, hogy megnézze a legújabb kiírásokat, amikor a képernyőjén feltűnt egy üzenetdoboz.

P: azt hiszem, ki kell fejeznem valahogy a köszönetem és a hálám.

Nathan szíve a torkában dobogott. Paparazzo. Ezek szerint élt. Nathan remélte, hogy a megpróbáltatás, az értelmetlen halál nem volt hiábavaló.

P: ne légy ilyen félénk, neked most azt kéne mondanod, hogy szívesen.

RM: szívesen.

P: most pedig kérdezd meg, mi történt.

RM: gondolom, meglógtál előlük.

P: jól gondolod, fogva tartottak egy… talán erre nem is vagy kíváncsi, a szerver lekapcsolása váratlanul érte őket. esélyem nyílt megpattanni.

RM: a backupra nem volt időm.

P: nem gond, a működő szerver volt a lényeg.

RM: még mindig üldöznek?

Nathan azon is elgondolkozott, hogy vajon neki is a nyomába eredtek-e. Álmában feltűntek azok a fekete öltönyös férfiak. Nem voltak kellemes álmok.

P: amennyire én tudom, teljesen kivonultak iron rapidsból. a synsol is csomagol, forró a talpuk alatt a talaj, olyanok, mint a csótányok, nem bírják a fényt.

RM: összekeverted a hasonlataidat.

P: perelj be.

Nathan elkezdte begépelni a szellemes visszavágást, de Paparazzo következő üzenete megelőzte:

P: olvastam dunkirkről az újságban.

Nathan megmerevedett. Evan Dunkirk. Mindenki olvasott róla vagy látta a híradóban: a Kereskedelmi Kamara alkalmazottját lelőtték a brutális támadásban, amit csak helyi terrorakcióként lehetne leírni. Nathan a képernyőn látható üzenetre meredt. Nem tudta megmondani, hogyan értette Paparazzo a szavakat. Puhatolózott, hogy vajon Nathannak van-e bűntudata? Vagy csak tömören vádolt, elítélt? Esetleg megint előtört Paparazzo szokásos szarkazmusa? Az e-mail ebből a szempontból nem volt a legszerencsésebb. Nathan elhatározta, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból.

RM: nem az én lelkemen szárad.

A következő üzenet is ugyanígy megdöbbentette Nathant:

P: ő is benne volt. a synsolnak dolgozott.

Nathan szívéről nagy kő gördült le. Innen volt ismerős Dunkirk neve! Nem csak a második világháborús evakuációból, hanem a Paparazzo által küldött fájlokból is. Evan Dunkirk nem volt ártatlan civil. Nathant továbbra is undorral töltötte el Abraham és Johnny válogatás nélküli öldöklése, de a saját lelkiismerete kissé megnyugodott. Túl jó volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Nem is volt az.

P: persze elég ártalmatlan volt. nem jelentett veszélyt, csak a dohányért csinálta.

Nathan visszahanyatlott a székébe. Az volt az érzése, hogy Paparazzo csak nevet rajta, és élvezettel megforgatja benne a kést. Nathan a kezdetektől fogva nehezen olvasott Paparazzo, Matthew reakcióiban. A másik senkihez nem hasonlított, akit addig ismert.

Nathan vállát megkocogtatták. Megpördül a székben…

Sands. Csak Douglas. Nem egy vámpír, nem egy számítógépből előugró fekete ruhás férfi.

– Mindenki itt van – mondta Sands. – Van pár perced?

Nathan mély lélegzetet vett.

– Persze.

– Ha éppen csinálsz valamit…

– Nem, nem. Semmi fontosat – Nathan visszafordult a számítógéphez és a Dunkirkre vonatkozó üzenethez.

RM: utálom, ha valaki így távozik, távozásról beszélve…

P: vettem az adást, várj csak. hallasz te még rólam.

RM: ez ígéret vagy fenyegetés?

Nathan kikapcsolt, eltökélte, hogy ezúttal övé lesz az utolsó szó.

– Akkor eldőlt – Sands megpróbált véglegességét csempészni a kijelentésbe, mérsékelt sikerrel.

– Természetesen lesznek kivételek – erősködött Cleo.

Julia felmordult. Sands felsóhajtott, és beletúrt egyre őszülő hajába. A beszélgetés, aminek eredetileg csak pár percig kellett volna tartania, már két órája húzódott.

– Igen, alighanem lesznek kivételek – mondta.

– Akkor mi szükség van a szabályokra? – kérdezte Cleo.

Julia kétségbeesetten az égnek emelte a kezét.

– Ebből nekem elegem van. El tudjátok ezt rendezni nélkülem is? Helyes. A szomszéd szobában leszek – aláírta az asztalon heverő papírt, aztán átment a falon ütött átjárón a garázsként és hálóként szolgáló másik üzlethelyiségbe.

– Nem szabályok, csak útmutatók – magyarázta Sands, érzése szerint már vagy századszor. – Olyan dolgok, amiket a vészhelyzeteket leszámítva, nem teszünk meg a csoport megkérdezése nélkül.

Mike kipipálta a pontokat:

– Nem hozunk kívülállókat az üzletbe vagy a menedékbe. – Utóbbit most vették a város peremén. – Nem alkudozunk természetfeletti lényekkel, és nem megyünk nekik egyedül.

– Értem a szabályokat – mondta Cleo.

– Útmutatókat – javította ki Sands.

– De ezek a kivételek… – rázta meg fejét bosszúsan a nő. – Ezek, amiket nem tehetünk, mind olyasmik, amiket te megtettél – mutatott Sandsre. – Mindet. A múlt héten. Ezek mind kivételek? Akkor minek a szabályok?

– Azzal, hogy ezekkel egyetértek, azt ígérem, hogy nem fogom megismételni őket – a megkérdezésetek nélkül – mondta Sands. – Amikor cselekedtem, nem gondoltam rátok úgy, mint most – mint ahogy kellett volna.

– Miért állítasz fel szabályokat, miután már megszegted őket? – kérdezte kihívóan Cleo.

– Ööö… van valami, amit ellenőriznem kéne – motyogta Nathan. Aláírta a papírt, és eloldalazott a számítógépe felé.

Sands mély levegőt vett.

– Nem tudom, te, mint Isten ökle, hogy vagy vele, de én nem tudom megváltoztatni a múltat. Csak annyit tehetek, hogy a jövőben okosabb leszek, és azt hiszem, a legtöbben egyetértünk abban, hogy jó ötlet volna, ha mindannyian ugyanazon elvek szerint cselekednénk, ha hasonlóak lennének az elvárásaink. Nem az a lényeg, hogy ezek kőbe vésett szabályok – mert nem azok. Ami fontos… Figyelj! Amit Abraham és Johnny tett, az nem volt helyes. Nem öldöshetünk le embereket, szörnyeket szórakozásból. Csak akkor, ha biztosak vagyunk benne, hogy veszélyt jelentenek másokra. Clarence-nek ebben nem volt igaza, de te őt úgysem ismerted. És… a francba. Én is tettem helytelen dolgokat. Ostoba voltam. Veszélybe sodortalak benneteket. Nem szándékosan, de mégis így történt. Megígérem, hogy mindent megteszek, nehogy ez ismét megtörténjen. Ha ez azt jelenti…

Cleo felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Rendben – mondta. – Hol írjam alá? – Nem adta jelét, hogy meggyőzte volna Sands érvelése. A férfi nem kérdezte meg.

– Ööö… azt hiszem, elég lesz egy szóbeli megegyezés is – mondta. Biztos volt benne, hogy kétórás vita után ez elég sután hangzik, de csak ez jutott az eszébe. – Kezet fogunk?

Kezet ráztak, aztán Cleo egy szó nélkül elsétált az asztalhoz. Mike is megfogta Sands kezét.

– Gondolod, hogy csak az tetszett neki, ahogy ostobának neveztem magamat? – kérdezte Sands a másik férfit.

– Talán. Én sem értem ezt a nőt – válaszolta Mike. – Csak a megfelelő irányba terelgetem. Azt hiszem, ezt most már te is kezded átlátni.

Sands nem volt ebben olyan biztos. Legjobb tudomása szerint az egész csapat széteshetett másnap. Egy Hetgerhez hasonló vezető nélkül, aki biztos kézzel és eréllyel kormányozna… Édes Istenem. Ki tudja? gondolta.

Sands lerázta a kérdéseket, és megkereste a szomszédos üzlethelyiségben Juliát. Az asszony egy ágyat és egy válaszfalat állított fel a túlsó sarokban, hogy Timothynak legyen egy kis nyugta. A gyereket furcsamód nem zavarták a nap minden órájában ki-be járkáló autók. Sőt, semmi nem zökkentette ki.

– Alszik? – kérdezte Sand, és belesett a válaszfalon. A gyerek szerencsére valóban aludt. Douglas nem mindig volt képes elviselni az üres tekintetet, a közömbös arcot.

Julia meggyógyította a véraláfutásokat és horzsolásokat, amiket a gyerek elrablása idején szenvedett. Még egy törött ujja is volt. Volt azonban valami a tudata mélyén, ami szintén eltört vagy eltűnt – és ehhez még Julia sem tudott hozzáférkőzni.

Douglas leült. Miután Sands egyre gyakrabban üldögélt vele és a fiúval, Julia még egy széket bevitt a hevenyészett szobába. Míg Timothy aludt, valami béke lengte körül az anyát és fiát. Sands is érezte. Néha megnyugtatta. Néha fájdalmat okozott neki. Sötétebb pillanataiban azon töprengett, hogy Adam vagy Timothy a szerencsésebb. Máskor viszont, mint ma is, örült, hogy Timothynak van jövője, bármilyen nehéznek is ígérkezett. Végül is, ők sem reménykedhettek másban.