45. FEJEZET

A közös vicc

Hilo átadta fegyverét a Bölcsesség Csarnoka bejáratánál álló  egyenruhás Zöldcsontok egyikének. Az őr fiatal nő volt, jádeaurája csak úgy zümmögött az erős összpontosítástól, ahogy Hilo közeledett felé. A Haedo Pajzs tagjai állítólag rendkívül magas szintre fejlesztették Érzékelésüket, hogy felfedezzék a gyilkos szándék jeleit. Márpedig ma engedményeket kell tennie az általa Érzékelt ellenségesség terén, ha bárkit is be akar engedni az épületbe, gondolta Hilo, és mosolygott magában, ahogy leoldotta magáról holdpengéjét, kikapcsolta karomkése tokját, és kivette tokjából pisztolyát, majd minden fegyverét egymás mellé pakolta a fémérzékelő kapu előtti asztalra. Nem mintha kételkedett volna az őr képességeiben, vagy nem értette volna meg az érvet, amellyel megindokolták, miért kell kint hagyni a fegyvereket a tárgyalóterem előtt, de egyiknek sem látta semmi értelmét. Az emberek testén elképesztő mennyiségű jáde jutott be a terembe. A jelen lévő Zöldcsontok puszta kézzel is képesek lettek volna megölni egymást, ha a vita elfajul.

De nem teszik, ha egy Bűnbánó is van a helyiségben, márpedig három is volt belőlük a tárgyalóteremben, ahol a tervek szerint sor kerül a klánvezérek közti közvetítésre. Úgy tűnt, a Tanács bölcsnek tartotta triplán gondoskodni a spirituális biztosításról. A Bűnbánók némán álltak a terem sarkaiban, egy férfi és két nő, borotvált fejük lehajtva, kezüket összekulcsolták hosszú, zöld köntösük ujjában. Az erőszakos cselekményeket nemcsak a deitista templomokban tiltották, hanem mindenhol, ahol jelen volt egy Bűnbánó. Ők közvetlen kapcsolatban állnak a mennyel, legalábbis a hívők így tartották; az istenek rajtuk keresztül megtudják, ki fordult szembe az Isteni Erényekkel és támadt elsőként. A mennyek kémei voltak. A bűnös nemcsak a saját lelkét ítélte örök kárhozatra, de a Visszatérés napján egész vérvonalára – őseire, szüleire, gyermekeire és leszármazottaira – az a sors várt, hogy megtagadják tőlük a belépést a mennybe, és az üres Földön kell bolyonganiuk az örökkévalóságig.

Hilo előző nap felvetette Shaenek, hogy talán megéri kockáztatni a túlvilágon rájuk váró metafizikai büntetést, ha ők ketten meg tudják ölni Ayt Madát, mikor velük szemben ül az asztalnál.

Shae vérfagyasztóan rideg pillantást vetett rá.

– Az istenek kegyetlenek, Hilo – mondta, mintha személyesen ismerné őket. – Ne kísértsd őket az önteltségeddel.

A terem két bejárattal rendelkezett, így Hilo és Ayt még csak nem is ugyanazon a folyosón közelítették meg. Hilo belépett a helyiségbe, és leült a székbe az asztal egyik végén; biccentett a Királyi Tanács tucatnyi tagjának, akik ott sorakoztak az asztal két oldalán mint a békéltető bizottság hivatalos tagjai. Fontoskodó benyomást keltettek sötét öltönyükben, kezükben a drága tollakkal, melyeket a bőrmappában lévő sárga jegyzettömbök fölött tartottak.

A bizottság négy tagja a Nincs Csúcshoz tartozott: a szigorú arcú Vang úr, az ősz Loyi úr, a lóarcú Nurh asszony és a mosolygós Kowi úr, akinek feje tarlórépa formára emlékeztetett. Hilo mindegyiküket felismerte, mert Woon előző este leírta őket neki. A szorgalmas ex-Pilléres nagy hasznára vált az időjósi irodának. Hilo örült, hogy megkímélte az életét. Nem hibáztatta Woont Lan haláláért, legfeljebb csak annyira, mint saját magát, de tetszett neki, hogy a férfit fűti a bűntudat, és igyekszik a klán javára fordítani ezt az energiát.

A teremben lévő többi politikus közül négyen a Hegyhez voltak hűségesek, a többi négy pedig egyik klánhoz sem tartozott. Hilo mindeddig nem is tudta, hogy vannak olyan tanácsosok is, akik egy klánnak sem esküdtek hűséget, akiket esetleg meg lehet venni.

– A háromszáz tanácsos között tizennégy független van, emellett két olyan, aki kisebb klánokhoz hű – világosította fel Shae. – Próbáld megjegyezni az ilyen információkat!

Az asztal túlsó végén üresen állt a szék. Ayt még nem érkezett meg. Hilo az órájára nézett. Hátradőlt székében, és rámosolygott az egybegyűltekre; jól láthatóan nyugodtan várakozott.

– Úgy tűnik, Ayt-jen megállt, hogy meghúzza a kocsimat.

Az asztal körül páran idegesen felnevettek. Loyi úr arcán félmosoly tűnt fel, Kowi úr hangosan nevetett, Vangra és Nurhra azonban semmilyen hatást nem gyakorolt a megjegyzés. A teremben lévők nagy része, klántól függetlenül, ideges tisztelet és titkolt megvetés keverékével viszonyult Hilóhoz; nem tudták még, mihez kezdjenek a heves, fiatal Pillérrel. Hilo sem volt róluk különösebben nagy véleménnyel. Bábok a bábok mögött.

A tőle balra és kissé hátrébb elhelyezett szék felől érezte, ahogy Shae aurája kissé hangosabban zümmög az elméjében. A lány kopogni kezdett tollával széke karfáján, mintha figyelmeztetni akarta volna bátyját: azért jöttek, hogy javítsanak a tanáccsal való kapcsolatukon, nem azért, hogy rontsanak rajta.

A teremre hirtelen csend ereszkedett. Az eddig halkan beszélgető politikusoknak is feltűnt a változás, és várakozón kiegyenesedve fordultak ismét az asztal felé. Hilónak beletelt egy másodpercbe, amíg rájött, hogy őrá reagáltak; arra, ahogyan mozdulatlanná merevedett, tekintete minden fókusz nélkül valahová a közelbe meredt, Érzékelését kiterjesztette a falakon túl. Ayt Mada és Időjósa belépett az épületbe és a tárgyalóterem felé haladt. Ellensége jádeaurája sötét volt, sűrű és olvadt, mint az elkerülhetetlenül közeledő, egyre forrósodó lávafolyam. Nyugodt, rendíthetetlen rosszindulat áradt belőle, ami eltéveszthetetlenül őrá irányult, és mivel Ayt kétségtelenül Érzékelte Hilót, ahogy ott ült, a két ellenség mentális tekintete olyan hosszan és olyan intenzitással szegeződött egymásra, hogy mikor Ayt egy perccel később beért a terembe, Hilo úgy érezte, szinte már nem is maradt mondandójuk. Mindaz, aminek ma történnie kellett, már meg is történt. A többi csak értelmetlen fecsegés lesz.

Mint arra számított is, Ayt külső megjelenése jelentéktelennek tűnt az aurája keltette hatáshoz képest. Fekete ruhát viselt krémszínű blézerrel. Nem volt nála táska, ahogy ékszert és sminket sem tett fel. Bevonult, látszott rajta, hogy kissé mulattatja a várakozó tömeg, majd leült a Hilóval szembeni székre az asztal túlsó végén. A rövid, hátrafésült hajú Ree Tura leült a bal válla mögötti székbe.

– Jó napot, tanácsosok – szólalt meg Ayt.

– Ayt-jen! – A Hegynek hűséget esküdött tanácsosok meghajtották a fejüket felé. Nyilvánvaló volt, hogy több tisztelettel fogadták, mint a Nincs Csúcs tanácsosai Hilót, akinek most enyhén megrándult a szája széle, de tekintetét még mindig a másik Pillérre szegezte. Ayt érkezésével a teremben uralkodó hangulat megváltozott. Eddig üzleti tárgyalásoknál megszokott várakozás jellemezte, most viszont megtelt azzal az izgalommal, amit akkor érez az ember, amikor valami elkerülhetetlen közeledik. A levegőben a kihúzott íjhúr feszültsége érződött, a magasba emelt pengéé, a kalapács és a szög közt összesűrűsödő téré. Még az Érzékelésre nem képes öltönyösök is könnyedén észrevették.

A bizottság elnöke, egy Onde Parranya nevű nő – egyike a kevés független tanácsosnak – elég bátor volt ahhoz, hogy felálljon és megnyissa a találkozót. Megköszörülte a torkát.

– Tiszteletre méltó Zöldcsontok és társaim a Királyi Tanácsnál! Jóhiszeműen és az Isteni Erények szellemében ültünk ma össze itt a Bölcsesség Csarnokában, az istenek figyelő tekintete – itt jelentőségteljes pillantást vetett a sarkokban elhelyezkedő Bűnbánókra – és őmennyeisége, III. Ioan herceg jóindulatú fennhatósága alatt. – Meghajolt az uralkodó portréja felé, ami a falon függött.

– Éljen háromszáz évig – mormolták kötelességtudóan az egybegyűltek.

Hilo elfojtott egy vigyort, amikor a falon lévő olajfestmény felé nézett. A kép tekintélyes, sűrű szemöldökű fiatalembert ábrázolt a kekoni nemesség hagyományos hosszú köntösében. Széles, párnázott széken ült, egyik kezét az ölében fekvő holdpenge hüvelyén nyugtatta, a másikkal pálmalevél legyezőt tartott, az uralkodó harcosi és béketeremtői szerepét szimbolizálva.

Minden persze csupán ősi jelképrendszer volt. A holdpenge a Zöldcsontok hagyományos fegyverének számított; Hilo egészen biztos volt benne, hogy a herceg soha nem forgatott igazi holdpengét. A kekoni uralkodócsalád tagjainak tilos volt jádét viselniük; ez a rendelet a nemzeti alkotmányba is bekerült, mikor a Nemzetek Háborúja után függetlenné váltak a Shotar Birodalomtól, és az uralkodócsalád újra trónra került. Hilo az újévi és más nagyobb ünnepeken tartott nyilvános rendezvényeken többször látta már a herceget, aki a valóságban sokkal kevésbé nyújtott fenséges látványt. A Kaul-házban is volt egy nagy, bekeretezett fényképe, melyen valami kitüntetéssel honorálja Hilo nagyapjának a nemzet szolgálatában végzett tevékenységét. III. Ioan herceg Kekon egységének és történelmének népszerű jelképe volt, de csak jelkép, akinek ünnepélyes kötelességek mentén zajló, kényelmes életét az állam finanszírozta. Ragyogó portréja jelen volt a teremben, ő maga azonban nem; ő csak áldását adta a Királyi Tanácsra, amely képviselte a népet és meghozta a törvényeket. A tanácsosok kilencvenöt százaléka valamelyik klán felé volt elkötelezett; őket nagy hatalmú Lámpások fizették, akik maguk is adót fizettek a klánoknak. Janloonban és ezáltal az egész országban a valódi hatalom a klánok kezében volt, a két Pillérében, akiknek egymás iránti gyűlölete úgy áradt szét a teremben, akár valami átható szag.

– Hadd kezdjem azzal – mondta Onde tanácsos asszony –, hogy elismerésemet fejezem ki Ayt-jen és Kaul-jen, valamint Időjósaik felé, amiért megtették ezt a fontos lépést és eljöttek ide, kifejezvén, hogy hajlandóak erőszak helyett tárgyalás útján megoldani nézeteltéréseiket. Az egész Királyi Tanács nevében beszélek, amikor őszinte reményemet fejezem ki afelett, hogy hamarosan sikerül olyan egyezséget kötnünk, amely városunkba visszahozza a békét. Úgy terveztük, öt napon át találkozunk itt, de a bizottság minden tagja hajlandó olyan sokáig maradni, ameddig csak szükséges, ha ezzel elősegítheti a mindenki számára elfogadható végeredményt. Természetesen – folytatta Onde optimista mosollyal – ha hamarabb jutunk egyezségre, csak annál jobb.

Hilo komoran gondolt arra, mennyi időt kell elpazarolnia – mennyi ideig kell távol maradnia a városszerte zajló kritikus csatáktól. Amíg ő itt tartózkodik, addig Kehn egymaga irányítja a harcot, és bár Hilo megbízott a Szarvában, magának is hazudott volna, ha nem ismerte volna be, hogy Gont stratégaként és harcosként is messze felülmúlja a Maik fivéreket. Ayt megengedhette magának, hogy itt üldögéljen, Hilo viszont nem.

– Azzal kezdjük, hogy meghallgatjuk mindkét oldal nyitóbeszédét – jelentette ki Onde. – Pénzfeldobással eldöntöttük, hogy a Hegy kezdhet. Ayt-jen! – Leült és felvette tollát.

Ayt hagyta, hogy a beálló csend kissé kellemetlenné nyúljon, mielőtt megszólalt, érthető, nyugodt hangon, amiről Hilónak az Akadémia oktatói jutottak eszébe.

– Mély szomorúsággal tölt el, hogy az ország két nagy klánja közti szakadás vérontásba torkollott. Ugyanakkor apám, ismerjék fel őt az istenek, már korán belém nevelte a felelősséget, melynek súlya a Zöldcsontokra nehezedik: a köznép védelmének kötelezettségét. Mikor fenyegetés éri azokat, akik tőlünk függenek, nincs más választásunk, reagálnunk kell rá.

Kezét Időjósa felé nyújtotta, és a férfi odaadott neki egy papírlapot.

– A Nincs Csúcs túlzottan agresszív taktikája jó ideje árt a tisztességes állampolgároknak és vállalkozásoknak. Ree-jen mindössze néhány példát sorolt fel itt, hogy illusztrálja a helyzetet a bizottság számára. – Ayt a kezében tartott papírra pillantott. – A Szerencse Birodalma kaszinó építésében három hónapos késlekedés állt be a szabotázsakció miatt, melyre a Nincs Csúcs akkori Szarva kifejezett utasítást adott…

Hilo némán hallgatta Ayt sérelmeinek hosszú sorát. Arckifejezése szelíd és változatlan maradt, de közben egyre nőtt benne a türelmetlenség és a harag. Minden egyes vádra egyenként meg tudna felelni. Igen, megparancsolta Ökleinek, hogy zavarják meg a Szerencse Birodalma építését, de csak mert az építési engedélyt gyakorlatilag ellopták a Nincs Csúcstól. Igen, engedélyt adott embereinek, hogy megnyomorítsák a Hegy három Ujját, de csak mert azok megrongáltak és rettegésben tartottak több, a Nincs Csúcshoz tartozó üzletet. Ayt folytatta régi sebeinek felsorolását, köztük két évnél is régebbi eseteket is; egyiknek sem volt köze a mostani háborúhoz.

Mikor Ayt befejezte, Onde tanácsos asszony köszönetet mondott neki, és figyelmeztetett minden jelenlévőt, hogy ne kezdjék megvitatni az elhangzottakat, amíg a Nincs Csúcsnak nem nyílt lehetősége válaszolni. Onde ezután Hilóhoz fordult, és megkérdezte, készen áll-e előadni nyitóbeszédét. Hilónak egy pillanatra megfordult a fejében, hogy nemet mond a felkérésre, és itthagyja az egész cirkuszt, mielőtt folytatódna, Shae azonban hangosan megzörgette a kezében tartott papírt, melyet Hilo elé nyújtott az asztal fölött. Hilo lepillantott a papírra. Az Időjós és Árnyéka több különböző beszédet készített elő, hogy attól függően választhassanak közülük, milyen stratégiát követ Ayt – nagystílű kijelentésekkel kezd majd, konkrét követelésekkel vagy homályos vádakkal. Hilo kezébe vette a papírt.

– Szeretném elismerésemet kifejezni a Királyi Tanács felé, és megköszönni, hogy felismerték ennek a találkozónak a szükségességét. Állampolgárokként és a közösség aktív tagjaiként mi, Zöldcsontok éppúgy békét és fellendülést kívánunk Janloonnak, mint mindenki más. – A szavak merevnek, természetellenesnek tűntek a szájából, és Hilo átugrotta a beszéd egyes részeit. Shae valóban azt várja tőlem, hogy mindezt elmondjam? Tovább olvasott, felsorolta a Nincs Csúcs kiinduló követeléseit a Heggyel szemben: vonuljon vissza a Kikötőből, adja fel a Hónaljat, hagyjon fel az SN1 gyártásával, és egyezzen bele pénzügyi feljegyzéseinek, valamint jádekészletének külső szakértők általi ellenőrzésébe. Az utolsó pont olyan felháborítónak számított, hogy Hilónak le kellett küzdenie mosolyát Ree Tura dühödt arckifejezése láttán, de Ayt nem tűnt meglepettnek és nem reagált.

– Köszönjük, Kaul-jen – mondta Onde tanácsos asszony. – Nagyban lelkesít a nyíltság és egyenesség, melyet mindkét Pillér tanúsított nyitóbeszédében. Szilárd alap ez, melyre felépíthetjük megbeszélésünket. – Onde egyike lehetett annak a nagyon kevés személynek a teremben, aki komolyan hitt ebben. A klánokhoz kötődő politikusok az asztal mindkét oldalán jóval idegesebbnek tűntek, miután meghallgatták a felszínes beszédeket; úgy érezték, ez annak a jele, hogy Pilléreik már szavak nélkül megállapodtak. – Mivel a területek fennhatóságának a kérdése a legsürgetőbb az utcán zajló erőszakos cselekmények okait illetően, javaslom, hogy ezzel kezdjük – mondta Onde lelkesen.

Többórányi tárgyalás után Ayt látványosan beleegyezett, hogy a Hegy megmarad a Tábornok útjától délre eső területeken, és nem nyomul mélyebbre a Kikötőnegyedben vagy Junkóban. Hilo cserébe kijelentette a tanács előtt, hogy nem kerül sor további támadásokra a Halváros vagy a Lándzsahegy ellen. Értelmetlen ígéretek. A Hegy nem is tudott volna mélyebbre nyomulni a Kikötőnegyedben; Hilo tudta, hogy nincs elég emberük hozzá. Ahogy azt is tudta, hogy a Nincs Csúcs nem lenne képes megtartani a Halvárost vagy a Lándzsahegyet, még ha el is foglalná. Egyébként sem voltak túl értékes városrészek. A Hónalj és Sogen lett a legvéresebb csatatér, és egyikkel kapcsolatban sem történt előrelépés a megegyezés felé. Kehn ebben a pillanatban is Sogenben tartózkodott nyolcvan harcosával.

Sokatmondó volt, hogy egyik oldalon sem ejtett senki egy szót sem a Hilo elleni merényletről, Lan meggyilkolásáról vagy a huszonegy Zöldcsont lemészárlásáról a Szegényember útján. A Bölcsesség Csarnokának tárgyalóterme nem a megfelelő hely volt ezeknek a sérelmeknek a megtorlására. Hilo Aytra meredt az asztal fölött, amikor mindketten felálltak, hogy távozzanak. Ez egy vicc. A mi közös viccünk.

———

A tárgyalások második napján sem sokkal jutottak tovább, mint az elsőn. Az egyik tizenöt perces szünetben Hilo félrehívta Időjósát.

– Ez az egész csak szarban dagonyázó disznók orgiája – mondta. – Totális időelbaszás.

– Ha most távozunk, az azt a látszatot kelti, hogy mi akasztottuk meg a tárgyalásokat, és onnantól a Nincs Csúcsot fogják okolni, amiért tovább zajlik a háború – felelte Shae. – Ezek az öltönyösök úgy látják, a Hegy elvette tőlünk Lant, mi pedig cserébe a Hegytől vettünk el. Az ő gondolkodásuk szerint ezzel a klánok közti vérbosszú ki van egyenlítve, a többit meg kellene beszélnünk, és az életnek vissza kellene térnie a normális kerékvágásba. – Mielőtt a férfi gúnyos megjegyzéssel reagálhatott volna, Shae rápirított. – Ne feledd, miért jöttünk! Azt kell mutatnunk a Lámpásoknak és a Királyi Tanácsnak, hogy törekedünk a békére. Ha Ayt továbbra is így elzárkózik, nagy esélyünk van rá, hogy velünk fognak együttérezni, mikor az utolsó napon kijátsszuk a kártyáinkat.

Shae megszerezte a KJSZ hivatalos felülvizsgálatának előzetes eredményeit, és azt tervezte, a tárgyalás ötödik, utolsó napján ezt fogja felhasználni, hogy befolyásolja a Hegyet – amennyiben pedig nem jár sikerrel, mindent feltár, és nyilvánvalóvá teszi a tanács előtt, hogy itt klánvendettánál messze többről van szó, a Hegy cselekedetei szembemennek a kekoni törvényekkel és értékekkel. Hilónak el kellett ismernie, hogy ez nem rossz terv. Vagy elég engedményre tesznek szert, amelyek segítségével tavaszig tartani tudják katonai pozíciójukat, vagy erkölcsi fölényre, és ezzel remélhetőleg a klán Lámpásainak és a nyilvánosságnak a támogatására. Ettől függetlenül Hilo úgy érezte, mindez csak mellékes tényező, nem befolyásolja jelentős mértékben a háború menetét, és nagyon utálta, hogy a közönség kedvéért végig kell játszania ezt a színjátékot.

Visszatért ülőhelyére a tárgyalóteremben. Egyre irritálóbb volt Érzékelni ellenfele önelégültségtől sűrű jádeauráját, látni, ahogy szája széle néha gúnyosan megrándul. Ezt együtt kellett végigcsinálniuk, a politikusok és az üzletemberek megbékítését és lecsillapítását, ezekét a beképzelt, modern kekoniakét, akik azzal hitegették magukat, hogy semmi szükség nincs arra, hogy a vitás kérdéseket a régi módon oldják meg, a tiszta penge útján, Öreg Bácsikánk, Jonshu ítélete útján. Mindkét Pillér tudta, hogy ez nem így van.

Ayt azonban szívesebben játszotta szerepét, mint Hilo, mert jól ment neki. Sokkal jobban, mint a férfinak, és ezt minden szavával és mozdulatával Hilo orra alá is dörgölte. Ayt Időjós volt, mielőtt Pillérré vált volna, és tudta, hogyan kell tapasztalt, ékesszóló üzletasszonyként fellépni. Ezt az előnyét most arra használta, hogy gúnyolja és provokálja Hilót, hogy a tanácstagok szemében ne tűnjön többnek egy fiatal huligánnál. A kettejük közti ellentét elfeledtette ezekkel a jáde nélküli bábokkal, hogy Ayt Mada úgy lett Kekon leghatalmasabb Pillére, hogy megölte apja Szarvát, első és második Öklét, Pilléresét és ifjabbik fiát is. Hilo néha elvigyorodott a gondolatra.

A második nap végére olyan kevés változás állt be az előző naphoz képest, hogy még a rendíthetetlen Onde is mintha veszített volna lelkesedéséből. Hilo türelmetlenül várta, hogy telefonhoz jusson, és megtudja, hogy egyik Ökle, Goun Jeru, akit nem sokkal hajnal előtt megtámadtak és súlyosan megsebesítettek, túlélte-e a műtétet. Időjósával keveset szóltak egymáshoz, a Bölcsesség Csarnoka előtt elbúcsúztak. Shae beült a kocsiba, ami várta, hogy visszavigye irodájába, a Hajó útra. Hilo mulatságosnak találta, hogy míg Shae látványosan próbálta levetni magáról a klán béklyóit, amikor visszatért Janloonra, most semmilyen ellenvetéssel nem élt a használatukkal kapcsolatban. Hilo szemében ez csak még inkább bebizonyította, hogy húga egész idő alatt csak áltatta magát, és több esze kellett volna hogy legyen; észhez kellett volna térnie már azelőtt, hogy a körülmények rákényszerítették.

Hilo a sofőrjét és a Duchesse-t kereste a tükröződő medence előtt, ehelyett azonban Maik Tart pillantotta meg, aki a klán egyik jellegtelen külsejű autójában várakozott. Mikor beült az anyósülésre, Tar lehalkította a rádiót és cigarettával kínálta Pillérét. Hilónak feltűnt, hogy a Pilléres ingujját megszáradt vér pettyezi, szeme karikás az alváshiánytól, de diadal csillog benne, és aurája karcosnak érződik az elfojtott izgatottságtól.

– Hogy ment? – kérdezte Tar. – Mint tegnap?

– Rosszabbul. Kár, hogy a Bűnbánók még mindig ott vannak.

– Bevihetnél engem – javasolta Tar. – Én úgysem jutok a mennybe.

– Goun hogy van? – Tar aurája hirtelen megtelt szomorúsággal, és ez meg is válaszolta Hilo kérdését. – Bassza meg – mondta a Pillér csendesen. Goun az évfolyamtársa volt, kiváló harcos, ugyanakkor rendkívül jó humorú ember is, aki mindig felvidította a körülötte lévőket, és mindig volt egy jó sztorija. Hilónak meg kellett volna látogatnia, mielőtt meghalt, majd személyesen kellett volna elmennie szüleihez és nővéréhez, hogy elmondja nekik a hírt. Ehelyett itt udvariaskodott és pojácáskodott a Bölcsesség Csarnokában, teljesen értelmetlenül.

Erőteljes hullámban öntötte el a harag, forrón áradt fel a nyakán, az arcába.

– Basszák meg! Basszák meg az istenek! Basszák meg Aytot és basszák meg Gontot is, egy éles karóval! Baszódjanak meg! – Hátravetette fejét a fejtámlának, és ököllel a kocsi tetejébe vágott, behorpasztva a fémet.

Tar kilógatta cigarettáját a nyitott ablakon, és várt, míg Pillére lecsillapodik.

– Ismerjék fel az istenek szegény nyomorultat – mondta végül.

– Ismerjék fel őt az istenek – visszhangozta Hilo színtelenül.

– De nem csak rossz híreim vannak – mondta Tar, és némileg önelégülten várt, hogy Hilo megkérdezze, mi lehet az, ami annyival jobbá tette ezt a napot, hogy Tar személyesen akarta elmondani. Tar néha olyan volt, mint egy kisgyerek, igyekezett mások kedvére tenni, könnyen rátört a dühroham vagy a túlzott izgatottság, furcsamód egyszerre volt merész és bizonytalan. Amióta csak kiengedték a kórházból, kétségbeesetten kereste a lehetőséget, hogy bizonyítson, hogy elfeledtesse a sérülésével járó szégyent. A Pilléres szerepkör átszabása Tarra zseniális ötlet volt, ami büszkeséggel töltötte el Hilót.

Ám mivel borzalmas kedve lett Goun elvesztése miatt, Hilo nem reagált azonnal kedvezően Tar izgatottságára.

– Kehn elment már Goun családjához? – kérdezte ehelyett.

– Nem tudom – felelte Tar. – Nem beszéltem vele.

– Ki irányítja most Goun Ujjait?

– Vuay vagy Lott, amennyire tudom. – Tar most kissé sértődöttnek tűnt. Goun neki is az évfolyamtársa volt, de őt mintha kevésbé rázta volna meg a halála. Csak pár emberrel törődött igazán az egész világon, de az a pár ember bármit kérhetett volna tőle.

Hilo megadta magát.

– Mitől izgultál fel ennyire, amit el kell mondanod?

Miután Tar mindent elmondott, Hilo kibámult az ablakon, izzó tekintete valahová a nem túl messzi távolba meredt, jobb keze ujjai könnyedén, sebesen doboltak a térdén.

– Indíts – parancsolta Tarnak. – Hadd gondoljam át. – Kicsivel később megszólalt. – A holnapi nap más lesz. Nagyon más. Jól csináltad, Tar. – Pillérese elégedetten mosolyodott el a dicséret hallatán, és megérintette az új karomkést az övén.