Nyolcadik fejezet
Amikor visszaértek a Wandererre, és a kapitány kabinjában összegyűltek,
Denham feltette a kérdést, amelyen egyre jobban rágódott a parttól
a hajóig tartó hosszú evezés alatt. Komoran beszélt, komor
hallgatóságnak. A csónakba szállás pillanatában még mind
örömmámorban úsztak, amiért ilyen szerencsés véget ért a találkozás
az őslakosokkal. Most azonban idejük nyílt átgondolni, mekkora
veszélyben voltak... mi több, arról is, miféle baljós rejtélybe
botlottak. Ez piszkálta a legjobban Denham csőrét.
- Tudni akarom -
szólalt meg -, ki ez „Kong", akiről a király és a varázsló
hablatyolt.
- Lehet, hogy maga a
király? - kérdezte Ann.
- Kizárt - jelentette
ki Englehorn. - Látta, hogy megijedt az a fiatal lány. Nem félt
volna, legalábbis nem ennyire, ha a főnöknek akarták volna
felajánlani. Boldog lett volna inkább. Szerencsének számít, ha a
királyhoz mehet feleségül. Ő meg majd' meghalt a
félelemtől.
- Azt hiszem, a
rejtély kulcsa az a sok gorillaruhás - vélekedett
Driscoll.
- Miért? - kérdezte
Denham, és tűnődve nézte segítőjét.
- Csak megérzés. Úgy
éreztem, ők az igazi vőlegény képviselőit alakítják. Aztán meg ott
az a nagy kapu, hatalmas gong lógott rajta. Láttam mellette egy
bennszülöttet is, akinek az volt a feladata, hogy megszólaltassa.
És kész vagyok megesküdni is rá, hogy amikor a király meglátott
minket, és leintette a műsort, már ki akarta volna nyitni a
kaput.
- Azt hiszem, kezdem
érteni - mondta Denham.
- Hát én meg nem! -
szólt közbe fel Ann. - Egy kukkot sem értek az
egészből.
- A király -
magyarázta Driscoll lassan - éppen ki akarta küldeni a kapun túlra
a lányt. De ki vagy mi várhatta odakint? Az egész falu ezen az
oldalon van, biztonságban a fal mögött. A másik oldalon nem lehet
semmi, csak vad dzsungel... és valami veszélyes dolog, ami elől a
törzs a nagy fal mögé bújik.
- A király ki akarta
nyitni a kaput, hogy felajánlja a lányt annak a rettegett
akárminek, ami az őserdőt lakja. Menyasszonyt akart küldeni ennek a
Kongnak. A fickó a gong mellett pedig szólni akart neki, hogy jöhet
érte.
Denham bólintott.
- Az a gyanúm -
dörmögte Englehorn -, hogy az a szép kislány nem az első
menyasszonya lett volna Kongnak.
- Úgy érti, hogy... -
Ann hirtelen émelyegni kezdett.
- Úgy érti - vágott a
szavába Driscoll -, hogy a lányt fel akarták áldozni. És hogy
bizonyos időközönként feláldoznak valakit... tudom is én, minden
teliholdkor vagy valami ilyesmi.
- De ha így is van -
tűnődött Englehorn -, még mindig fogalmam sincs, miféle szerzet ez
a Kong.
- Én sejtem - mondta
Denham hirtelen támadt meggyőződéssel. - Ezt a falat nem holmi
csip-csup veszély miatt emelték. Tucatnyi vőlegény-szereplő ugrált,
mivel csak ekkora mennyiséggel tudták a feketék a lény méretét
kifejezni. A lényét, akinek a lányokat feláldozzák. A táncosok
gorillának öltöztek, csakhogy ez a Kong nem lehet közönséges
gorilla. Ha tényleg létezik, akkora állatnak kell lennie, hogy egy
közönséges gorillával labdázhatna is akár.
- De ilyen állat
sohasem létezett! - nevetett Ann bizonytalanul. - Vagy legfeljebb
csak az ősidőkben...
Denham előrehajolt a székében, és a szemébe
nézett.
- Szent Habakuk! -
suttogta. - Lehet, hogy fején találta a szöget, Ann?
- Badarság! - fakadt
ki Driscoll.
Englehorn is hitetlenkedve ingatta a fejét.
- Csak ne legyenek
olyan biztosak ebben! - érvelt Denham, és ismét olyan izgalom
kerítette hatalmába, mint amikor először megpillantotta a partot. -
Emlékezzenek csak vissza! Mindketten azt mondták, hogy sosem
találjuk meg a Koponya-szigetet. Mégis itt vagyunk! Miért ne
találhatnánk hát egy ilyen isten háta mögötti helyen egy magányos,
életben maradt, történelem előtti állatot? - Megvillant a szeme. -
Szent Habakuk! Ha csakugyan megtaláljuk a fenevadat, micsoda film
lesz ebből!
Annyira őszintén tört ki belőle a remény, hogy
Driscoll felpattant.
- És mi lenne Ann
szerepe ebben? - kérdezte.
Denham is felállt, feldühödve a kihívást
jelentő kérdésen. Egy pillanat múlva viszont már nevetett.
- Jack - színlelt
méltatlankodást - nem hagyná, hogy magam rendezzem a filmemet?
Szerintem maga kezd érzelgősködni. És amennyiben Annről van szó, ez
érthető is. De ne várja, hogy lemondjak a filmemről, ha tényleg
akkora szenzációra bukkanunk, ahogy képzelem!
Elgondolkodva húzogatta a fülét.
- Bevallom - ismerte
be -, hogy pillanatnyilag még én sem tudom, kinek mi lesz a
szerepe. Ezt még nekem is ki kell találnom.
- Aha! - értett egyet
Englehorn.
- Mondok én valamit! -
folytatta Denham. - Vacsora után visszatérünk rá. Addigra legalább
a következő lépést kifundálom.
- Közben - mondta
Englehorn - nem ártana fegyveres őrséget állítani, Mr. Driscoll. Az
öreg varázsló készül valamire. Megint dobolnak.
Míg ők négyen beszélgettek, a dobok valóban
egyre elkezdtek peregni. Most más volt a ritmus: halk morajlás;
mintha hangosan tanakodtak volna a törzs férfitagjai, vagy mintha
egy primitív kéz azért verte volna a taktust, hogy a primitív
agyaknak a gondolkodás bonyolult feladatát ezzel megkönnyítse.
Felállították hát az őrséget, Driscoll
visszajött Englehornhoz, és felnézett az égre.
- Rengeteg a felhő, el
fogják takarni a holdat - jósolta. - Sötét éjszaka lesz. Ami
baj.
- Mr. Denhamnek igaza
van - cukkolta a kapitány. - Maga tényleg elpuhult Ann miatt. Nem
baj az, ha sötét az éjszaka. Túl messze vagyunk a parttól ahhoz,
hogy a bennszülöttek meglepetést szerezzenek nekünk.
- Akkor sem tetszik
nekem ez a dobolás!
A dobok még akkor is aggasztották Driscollt,
amikor rájuk zuhant a trópusi alkony, de amikor leültek vacsorázni,
megpróbálta leplezni szorongását. Ez volt a nehezebbik része,
Denham ugyanis váratta őket az ígért tervével.
- Megmondtam, hogy
kitalálom a következő lépést - vágott végre bele az étkezés után -;
így is lett. Annál tovább nem jutottam, de legalább eny- nyit ki
tudtam okoskodni. Szóval holnap jó korán reggel kimegyek a partra.
Ha elég embert viszek, nem lesz semmi vész. De mindenképp meg kell
tudnom, mi ez a „Kong".
Driscoll félretolta a kávéscsészéjét, és Annre
sandított.
- Igyon csak
nyugodtan, Jack! - mosolygott Denham. - Ann itt marad a hajón
kényelemben és biztonságban.
- Jó - morogta
Englehorn.
- Én kész vagyok
menni, ha szükség van rám - szólalt meg Ann.
- Nem kell. Általában
nagyon ellene vagyok, hogy a felszerelés és a stábom nélkül
közlekedjek forgatáskor. De általában a stábomnak is csak olyan
veszélyekkel kell szembenézniük, amire fel tudom készíteni őket és
magamat. Most viszont nem tudom, mivel állunk szemben. Tehát itt
marad biztonságban, én pedig kimegyek körülnézni.
- Hadd nézzek inkább
körül én! - ajánlkozott Driscoll lelkesen. - Természetesen nem lesz
semmi veszély, ha elég embert viszek. De ha magának esik baja,
annak a film látja kárát. Ha én megyek neki egy fának, az nem
számít.
- Jaj, dehogynem! -
tiltakozott Ann.
- Kész meghalni, most,
hogy Ann-nek már megkegyelmeztem? Az úri neveltetés csodája -
kuncogott Denham. - Nos, ennyi erővel akár a pokolba is elmehet,
fiam. Ha én szervezem a parádét, mindig én is vezetem. Mindenesetre
- folytatta azt a múltkori kijelentésemet, hogy kezd elpuhulni,
visszavonom. Azt hiszem, egyedül a szíve lágyult csak
el.
Driscoll egészen a füle cimpájáig elpirult.
- Lenne még egy kis
dolgom odalent - mondta, és kisietett, mert Englehornból és
Denhamből kitörni készült a nevetés.
- Én ezt - mondta nagy
fennkölten Ann, és felállt ő is - egyáltalán nem találom
viccesnek.
Mégis visszamosolygott rájuk, amikor kiment a
fedélzetre.
A dobszó még mindig megfontoltan zúgott a
Koponya-szigeten. A fedélzeten időnként fegyveres őrök vigyázó
körvonalai jelentek meg. Néhány másik tengerész is kint lebzselt;
szerettek volna hűsölni a ködöt követő nagy hőség után. Lumpy is
közöttük volt. Kopott nadrágjában elnyúlt egy raktárfedélen, és
lustán játszadozott Ignatzcal.
- Jó estét,
Lumpy!
- Jó estét, Miss Ann!
Hess arrébb, Ignatz, hadd üljön ide a kishölgy! Hallom, volt nagy
izgalom a parton.
- Nagyon
félek.
Ültek. Lumpy túl fáradt volt még a beszédhez
is. Annt megnyugtatta a simogató sötétség.
Denham és Englehorn megállt útban a híd
felé.
- Hallgassa csak a
dobot! - fülelt Denham. - A pokolba, bárcsak tűzfénynél is
forgathatnék! Odalopakodnék filmezni ebben a
pillanatban!
- Sokkal jobb itt, Mr.
Denham.
- Tudom! De utálom, ha
bármiről lemaradok.
- Én azt sem bánom, ha
sok mindenről.
- Ide figyeljen,
kapitány! Nekem elég, ha Driscoll aggodalmaskodik.
- Én alig aggódom.
Annak viszont örülök, hogy őrséget állítottunk. És úgy vélem, jobb,
ha ma le sem fekszünk.
- Ugyan! Van elég
dolguk a parton a bennszülötteknek.
- Elhiszem. Akkor is
jobb, ha résen vagyunk. Én
maradok.
- Akkor én is maradok
- nevetett Denham. - Legalább kártyázunk egy jót!
Lumpy felült, és Annre meredt a sötétben.
- Mi történt a parton,
amitől ilyen izgatott lett az öregfiú? - kérdezte.
- Szerintem - mondta
Ann lassan - az a lány lehet az oka...
- Lány?
- Akit feláldoztak...
annak a Kongnak.
- Vagy úgy! -
bólintott Lumpy. - Mesélték a fiúk. A menyasszony.
- Kong menyasszonya! -
suttogta Ann, és megborzongott. - Lumpy, maga szerint mi lehet ez a
Kong?
- Jaj! - legyintett
Lumpy gúnyosan. - Csak valami régi pogány istenség. Minden törzsnek
van egy istene. Általában egy korhadt farönk vagy egy agyagszobor.
Fogadok, hogy Kong is csak egy kupac sár, és a menyasszony soha nem
fog egy mérföldnél közelebb kerülni hozzá. Az öreg varázsló
valószínűleg jobban el tudta volna mondani, mi lesz a sorsa.
Ezeknek a huncut vénségeknek mindig van valahol egy titkos
háremük.
Ann nevetett, és amikor egy kicsit megmozdult,
hogy kényelmesebben üljön, véletlenül ráült Ignatz tappancsára. Az
érzékeny kismajom felnyikkant, és méltatlankodva elmenekült.
- Kapja el, Lumpy! -
mondta Ann. - Még bemegy a kabinokba, és összetör
valamit.
- Megállj, csibész! -
kurjantott fel Lumpy, és utánaeredt.
Ann felállt, és álmosan kinyújtózkodott. A
beszélgetés Lumpyval kellemesen elzsibbasztotta, Kongra nem is
gondolt már. Lassan elindult a fedélzeti szálláshelyek felé vezető
szűk folyosón.
Ott egy röpke pillanatra elbizonytalanodott;
szőke haján megcsillant a fedélzeti kisház fénye. Belépett a sűrű,
minden elnyelő sötétségbe. A Koponya-sziget hegyén morajló dobszó
fülsiketítő lármává erősödött, majd megint tompa dörömböléssé
csendesedett.
Fent a hídon Denham magabiztosan magyarázott
Englehornnak.
- Szépen
összebarátkozunk velük, kapitány. Nem tetszett neki, hogy
belerondítottunk a ceremóniájukba, de meg tudjuk győzni őket arról,
hogy csak véletlen volt.
- Nem is tudom... -
Englehorn habozott. - Azt mondták, hogy tönkretettük a szertartást.
Talán arra céloztak, hogy így most másik menyasszonyt kell
keresniük Kongnak.
- Nagyszerű! Ha ezt az
egészet újra eljátsszák, én úgy felveszem, mint a
pinty!
Englehorn hitetlenkedő csodálattal nézett
munkaadójára.
- Maga aztán érti a
dolgát - jelentette ki, és lábával kitapogatta a köpőcsészét a
sötétben; tudta, hogy ott van valahol.
Megjelent Driscoll, a homlokát törölgette.
- Most végeztem az
ellenőrzéssel - mondta -, és úgy néz ki, minden a legnagyobb
rendben. Ann hol van?
- Gondolom, valahol a
hajón. Mióta nem látta? - ugratta Denham. - Van talán fél órája
is?
- Örülök - felelte
Driscoll vontatottan -, hogy én legalább nem vagyok halvérű - azzal
lesétált a főfedélzetről.
Lumpy állt ott, zavartan nézte az ajtót.
- Láttad Darrow
kisasszonyt, Lumpy?
- Tíz perce volt itt,
uram. Épp beszélgettünk, de megszökött a majom, és a kis hölgy
aszonta, kapjam el. Gondoltam, amikor elkaptam, visszagyövök. Azt
hittem, itt lesz még.
- Alighanem a
kabinjába ment - vélekedett Driscoll.
Lumpy megfogta Ignatz pórázát, és csalódottan
elballagott. A szűk folyosón, ahol Ann-nek nyoma veszett,
belerúgott valamibe. Lehajolt, felvette, és visszavitte a
fénybe.
- A fedélzetre! -
kiáltotta a következő pillanatban. - A fedélzetre! Mindenki a
fedélzetre!
Az őrök meghallották a kiáltást, és
mindenhonnan odacsődültek a matrózok is. Driscoll beleütközött a
hídról lerohanó Englehornba és Denhambe. Mindhárman körülvették
Lumpyt.
- Nézze, uram! -
hebegte az öreg tengerész. - Ezt találtam a
fedélzeten!
- Egy bennszülött
karkötő! - kiáltott fel Denham.
- A fedélzeten jártak
a pogány kutyák, uram!
- Fésülje át a hajót,
kapitány! - utasította Denham.
- Hol van Ann? -
kiáltotta Driscoll.
Englehorn és Denham egymásra néztek, majd a
kapitány elviharzott, hogy felügyelje a keresést.
- A kabinjában... -
kezdte nyugtatóan Denham.
- Ott nincs! Az imént
néztem meg!
Egy őr hangját hallották a Wanderer sziget felőli oldaláról:
- Nem, uram! Egy
hangot sem hallottam. Semmit -, majd Englehorn határozott
parancsát:
- Fedélzetmester! A
csónakokba! Mindenki fogjon egy puskát!
A sötétséget megtöltötték a hangok. A
fedélzetmester megfújta a sípot. Nyikorogtak a csónakdaruk, nagyot
puffanva értek vizet a csónakok. Fegyvercsörgés. A serény matrózok
kiabálása.
Denham Driscollra meredt.
- A csónakok! -
robbant ki belőle. - A csónakok! Hé, kapitány! Ugye nem gondolja,
hogy...
- Nem tudom - felelte
Englehorn. - De nem vesztegethetjük most ezzel az időt. Mr.
Driscoll, maga irányítja a hajón a keresést. Munkára, fiam!
Munkára, szaporán!
