Negyedik fejezet
A Wanderer tompa, kagylókkal teli orra tárgyilagos pontossággal hasította a meleg, olajos vizet. Egyre emelkedtek a tarajos hullámok, elgördültek a hajótest rozsdás oldala mentén, és elvesztek hátul a keskenyedő sodorvízben. Minden víz egyforma volt a Wanderernek. Mind csak azért létezett, hogy kettéváljon a hajóorr előtt, és végigsimítsa a rozsdás hajótesteket. Csak az erő kellett, hogy kettéválassza a vizet, és a Wanderer rendelkezett is ezzel az erővel, mely olyan megbízhatóan áradt a motorjaiból, mint a tengervíz dagálykor. Azok a motorok ugyanolyan állandósággal lüktettek, mint amilyen állhatatosan szántotta az általuk hajtott hajó teste az Atlanti-óceán vizét tizennégy csomóval.
Jócskán maguk mögött hagyták már az Atlanti-óceánt. Lassan keresztülsodródtak már a Panama-csatornán is, elúsztak a Hawaii-szigetek mellett, eljutottak Japánba, ahol felpakoltak szénből, elhagyták a Fülöp-szigeteket, Borneót, elhagyták még Szumátrát is. A hajó meg csak haladt rendületlenül, tizennégy csomóval.
Délnyugat felé tartottak. Tizenkét óra volt. Forróság. Olyan meleg volt, hogy a legénység csak annyira öltözött fel, amennyire egy hölgy jelenlétében ildomos volt. Néhányan szinte még annyira sem. Lumpy hanyatt feküdt az árnyékban a lustálkodó Ignatzcal, derékig meztelenül, mint egy sziú indián. Egy csipetnyi fölös hús sem volt a testén, egy érdeklődő anatómus az összes kőkemény, vékony bordáját megszámolhatta volna egytől egyig. Alsótestén ütött-kopott nadrágot viselt, melynek szára félúton harangozott kiálló térde és még kiállóbb bokája között. Maga is hangoztatta, hogy ez mindene... az utolsó foltig és cérnaszálig.
Öltözéke remekül megfelelt a hőmérsékletnek. Pedig lehetett volna melegebb is, hiszen a Wanderer a mindig fülledt Indiai-óceánt szelte.
A Wanderer elsőtisztje kukoricanadrágban és nyersselyem ingben egy kissé még fázott is. Vagy legalábbis fázott volna, ám akit várt, eddig még nem jelent meg a fedélzeten, s az égető türelmetlenség felmelegítette a férfit.
Végre előkerült Ann. Ő is fehérbe öltözött, puha vászonkalapot vett fel a nap ellen, ropogósra keményített vászonruhát és vászoncipőt harisnya nélkül. Kerek bokája aranyszínűn tündökölt, akár az őszi levél, arcát pedig rózsásra pirosította a nap.
Lumpy felült, megdörgölte napbarnított bordáit, és oldalba bökte Ignatzot is, hogy üljön fel, és hajoljon meg.
Driscoll sajnálkozva ingatta a fejét.
Ann intett Ignatznak, a játékos kis jószág mohón ugrott az ölébe. A férfi elfogult véleményét hallva szégyenlősen elmosolyodott.
Odasétáltak a hajókorláthoz, és merengve bámulták a trópusi tengert. A vízben számtalan apró foltocska villant tarkán, közelebbről megnézve látni lehetett, hogy kis medúzák azok, aprócska, felfelé álló, egyenes csápokkal. Egyik sem volt nagyobb egy emberi tenyérnél, mégis magabiztosan ringatóztak az óceán közepén. Lumpy tengeri rózsának hívta őket.
Ann és Driscoll elégedetten hallgatott.
Hetek teltek el azóta, hogy a Wanderer elindult New Yorkból, s ők ketten meglepően közel kerültek egymáshoz ez idő alatt. Driscoll szűkszavú volt, nem szokott a nők társaságához, mégis elmesélte Ann-nek: azért szállt tengerre, hogy ne kelljen egyetemre mennie. Mesélt neki az anyjáról, aki megbocsátott neki, és aki azóta elnézett neki minden veszélyes kalandot, mióta találkozott Denhammel. Ann is sokat mesélt Driscollnak, és csakis Driscollnak, a múltjáról, egészen a csodatevő alma esetéig. Mesélt a gyermekkoráról a tanyán, mesélt szülei elvesztéséről és arról, hogy átverte a saját nagybátyja, akire apja halála után az örökségét bízta. Elmesélte azt is, hogyan került végül New Yorkba, milyen kétségbeesetten keresett munkát, mennyit éhezett és milyen sokat félt.
Most is ekörül forogtak a gondolatai.
Megfordultak, és észrevették a filmrendezőt, amint elgondolkodva hintáztatta magát a cipője sarkán.
Ann reménykedve adta vissza Ignatzot
Lumpynak, de Denham megrázta a fejét.
Alighogy eltűnt, Denham cigarettára gyújtott. Megkínálta Driscollt is, de az elsőtiszt mélyen a zsebébe süllyesztette a kezét, és ott ökölbe szorította. Két nagy, jól kivehető dudor jelent meg a fehér vászonnadrág két szélén.
Denham a tengerbe dobta a cigarettáját, és kérdőn nézett Driscollra.