1.Képzeletbeli vonalak

Játékos jókedvemben hosszú merítőhálóként használtam, hosszúsági köröket és a szélesség

párhuzamosait, hogy azután átszántsam velük az Atlanti-óceánt, bálnákra vadászva.

MARK TWAIN: ÉLET A MISSISSIPPIN

Egyszer, egy szerdai kiránduláson, amikor még csak kislány voltam, édesapám vett nekem egy vastag fémszálakból álló, gyöngyökkel díszített golyót, amit nagyon szerettem. Nyomásra a játék lapos tekerccsé omlott össze a kezem között, hogy azután újra üreges gömbbé nyíljon szét. Kikerekedve aprócska Földre emlékeztetett, mert a fémszálak az egymást keresztező körök ugyanolyan mintáját követték, amiket az iskolai földgömbön is láttam - a szélességi és hosszúsági körök vékony, fekete vonalait. A huzalok mentén rendszertelenül csúszkáló színes gyöngyök olyanok voltak, mint a nyílt óceánt átszelő parányi hajók.

Apám a vállára ültetett, és felgyalogolt velem az Ötödik Sugárúton a Rockefeller Center-hez, ahol megálltunk, hogy megnézzük Atlasz szobrát, aki a Mennyet és a Földet hordozza hátán.

A bronz földgolyó, melyet Atlasz a magasba tartott, akárcsak a játék a kezemben, átlátható világ volt, melyet képzeletbeli vonalak határoztak meg. Az Egyenlítő. Az ekliptika. A Ráktérítő. A Baktérítő. A sarkkör. Az első hosszúsági kör. Még a kockás rácsozat mögött is felsejlett előttem a valóságos kontinensek és tengerek erőteljes szimbóluma.

A szélességi és hosszúsági körök jóval egyetemesebbek, mint azt én negyvenegynéhány évvel ezelőtt képzeltem volna, és állandóak maradtak, annak ellenére, hogy a világ szerkezete megváltozott alattuk - kontinensek továbbsodródtak az egyre táguló tengeren, a háború és béke pedig ismételten átrajzolta a nemzetek határait.

Már gyermekként megtanultam, hogyan emlékezzek a különbségre a hosszúsági és a szélességi körök között. A szélességi körök, a párhuzamosok, valóban párhuzamosak maradnak egymáshoz képest, ahogy körülölelik a földgolyót, egyre zsugorodó koncentrikus körökben az Egyenlítőtől a sarkok felé. A hosszúság körei másképpen haladnak: hurkot formálnak az Északi-sarktól a Déli-sark felé, és vissza, ugyanakkora köröket leírva, melyek a Föld végein egy pontban metszik egymást.

A földrajzi szélesség és hosszúság vonalai ősidők óta keresztezik egymást világképünkön; már Krisztus születése előtt legalább három évszázaddal ismertük őket. K. e. 150-ben a térképész és csillagász Ptolemaiosz már jelölte őket huszonhét térképből álló atlaszában. Ebben a mérföldkőnek számító kötetben Ptolemaiosz egy betűrendes mutatóban felsorolt minden olyan helységnevet, a hozzájuk tartoző szélességi és hosszúsági körökkel együtt, melyet csak össze tudott gyűjteni az utazók leírásából. Maga Ptolemaiosz csak karosszékéből csodálta a határtalan világot.

Azokban a napokban általános közvélekedés volt az is, hogy ha bárki az Egyenlítő alá érne, szétolvadna a borzalmas hőségtől.

Az Egyenlítő jelölte Ptolemaiosz számára a nulladik szélességi fokot. Nem önhatalmúlag döntött így, hanem a tekintély elvén átvette elődeitől, akik viszont a természetet vették alapul, miközben megfigyelték az égitestek mozgását. A Nap, a Hold és a planéták majdnem pontosan az Egyenlítő felett haladtak el. A két híres párhuzamos, a Baktérítő és a Ráktérítő helyét is a Nap határozta meg, ugyanis ezek jelölték a Nap látszólagos évi mozgásának északi és déli határát.

Ptolemaiosz arról viszont szabadon dönthetett, hová szeretné fektetni az első hosszúsági kört. Választása szerint az keresztülhaladt a Fortunate-szigeteken (ma Kanári-szigetek és Madeira szigete), Afrika északnyugati partjai felé. A későbbi térképészek elmozdították az első hosszúsági kör helyét, így az átment az Azori-szigeteken és a Zöld-foki-szigeteken éppúgy, mint többek között Rómán, Koppenhágán, Jeruzsálemen, Szentpéterváron, Pisán, Párizson és Philadelphián is, mielőtt végleg megállapodott volna Londonban. Ahogy a történelem haladt előre, bármelyik kör, amelyik az egyik sarktól a másikig ért, éppúgy megtette kezdőkörnek, mint bármelyik másik. Az első kör helyének meghatározása így egyszerű politikai döntéssé vált.

Ez a különbség magva a szélességi és a hosszúsági körök között - túl a szembeötlő különbségen irányultságukban, melyet bármelyik kisgyermek elsőre meglát: A legelső szélességi kör helyét a természet határozta meg, míg a nulladik hosszúsági kört minden történelmi vihar elmozdíthatja. Ez a különbség teszi gyerekjátékká a szélességi körök megtalálását, és tette komoly felnőtt dilemmává - különösen a tengeren - a hosszúsági kör meghatározását, mely az emberi történelem java részében még a legbölcsebb elméket is próbára tette.

Bármelyik tengerész, aki eléggé rátermett, meg tudja állapítani a szélességi fokot a napok hosszából, vagy a Nap, illetve az ismert vezérlő csillagok horizont felett való elhelyezkedéséből. Kolumbusz Kristóf egy egyenes vonalat követett keresztül az Atlanti-óceánon, amikor 1492-ben a „szélességi körök mentén hajózott”, és ezzel a technikával minden bizonnyal el is érte volna Indiát, ha Amerika közbe nem jön.

A hosszúsági fok mérése ezzel szemben csak az időtényező bevonásával lehetséges. Hogy megtudjuk helyzetünk hosszúsági fokát a tengeren, az embernek tudnia kell, hány óra van a fedélzeten, és azt is, mennyi az idő az otthoni kikötőben, vagy bármely más helyen, melynek ismerjük a hosszúsági fokát - ugyanabban a pillanatban. A két óra állása teszi lehetővé a navigátor számára, hogy a különbséget földrajzi távolsággá konvertálja. Minthogy a Föld huszonnégy óra alatt ír le egy teljes, háromszázhatvan fokos kört, egy óra alatt a fordulat huszonnegyed részét, vagyis tizenöt fokot tesz meg. Tehát a két idő között jelentkező minden egyes óra különbség tizenöt hosszúsági foknyi megtett utat jelent keleti vagy nyugati irányban. Mindennap, amikor a navigátor a tengeren beállítja az órát a helyi délidő szerint, amikor a Nap eléri a legmagasabb pontot az égen, majd ellenőrzi az otthoni időt, a mutatkozó eltérés minden órája tizenöt hosszúsági fokot jelent.

Ugyanaz a tizenöt hosszúsági fok a megtett útra is vonatkozik. Az Egyenlítőnél, ahol a Föld kerülete a legnagyobb, tizenöt fok ezer mérföldnyi (1600 km) útra nyúlik ki. Északra és délre ettől a vonaltól viszont minden fok mérföldben kifejezett értéke csökken. Egy hosszúsági fok világszerte egyenlő négy perccel, de távolságban kifejezve az érték az Egyenlítői hatvannégy mérföldről (102 km) gyakorlatilag semmivé lesz, mire a sarkokhoz érünk.

Két különböző hely pontos idejének birtokában lenni - mely hosszúsági fok tudásának alapfeltétele, és könnyedén elérhető korunkban két olcsó karóra használatával - teljességgel lehetetlen volt még az ingaórák korában is. A hánykolódó hajók fedélzetén az ilyen órák vagy lelassultak, vagy felgyorsultak, vagy mindenestül megálltak. A normális hőmérséklet-változások, amikkel útközben találkoztak egy hideg országból kiindulva egy trópusi kereskedelmi övezetig, felhígították vagy összesűrítették az óra kenőanyagait, a fém alkatrészek megdagadtak vagy összementek, egyformán katasztrofális eredményt okozva. A légnyomás esése vagy emelkedése, az árnyalatnyi változások a föld gravitációs terében, ahogy áthaladtak a szélességi körökön, szintén az órák késését vagy sietését eredményezte.

A hosszúsági fok meghatározásához alkalmazható gyakorlati metódus hiányában a felfedezések korának minden nagy kapitánya eltévedt a tengeren, az akkor létező legjobb térképek és iránytűk dacára. Vasco de Fiamától Vasco Nunez de Balboa-ig, Ferdinand Magellántól Sir Francis Drake-ig mindannyian akarva-akaratlanul jutottak el oda, ahová; jószerencséjük vagy az isteni kegyelem jóvoltából.

És mind több és több hajó vágott neki az új területek meghódításának vagy felfedezésének, hogy háborút viseljen, vagy hogy aranyat vagy más árucikkeket szállítson a külföldi országok között; a nemzetek vagyona az óceánok vizén lebegett. De még mindig nem volt hajó, amely biztonsággal meg tudta volna határozni helyzetét. Ennek következményeként számtalan tengerész lelte halálát úgy, hogy a hajó uticélja hirtelen felködlött előttük a tengeren, és ez teljesen felkészületlenül érte őket. Egyetlen balesetben, 1707. október 2-án a Scilly-szigeteknél, Anglia délnyugati csücskénél, közel kétezer ember vesztette életét, amikor négy hazafelé tartó brit hadihajó is zátonyra futott.

A lázas kutatás a hosszúsági fok problémájának megoldása után kitartóan folyt, több mint négy évszázadon keresztül, Európa egész területén. A legtöbb koronás fő is szerepet vállalt a földrajzi hosszúság történetében, kiváltképpen III. György angol, és XIV. Lajos francia király. Tengerjáró emberek, mint Bligh kapitány, a Bounty parancsnoka, vagy a Föld körüli hajós, James Cook kapitány, aki három hosszú felfedezőutat is tett, mielőtt erőszakos halált halt volna Hawaiion, elvitték magukkal az egyre ígéretesebb metódusokat a tengerre, hogy próbára tegyék pontosságukat és alkalmazhatóságukat.

Az ismert csillagászok úgy közelítették meg a hosszúsági fok meghatározásának kihívását, hogy az óraműszerűen működő univerzumhoz fordultak. Galileo Galilei, Jean Dominique Cassini, Christiaan Huygens, Sir Isaac Newton és Edmond Halley, az üstökös névadója, mind a Hold és a csillagok segítségét kérték. Fényűző csillagvizsgálók épültek Párizsban, Londonban és Berlinben, annak a jegyében, hogy az égbolt adja meg a választ a hosszúsági kör meghatározásához. Mindeközben a kevéssé fejlett elmék olyan sémáktól várták ezt a hatást, mint a sebzett kutyák csaholása, vagy olyan jelzőhajók ágyúlövései, melyeket - valahogyan - lehorgonyoznának a nyílt tenger stratégiai pontjain.

Azon igyekeztükben, hogy a választ megtalálják, a tudósok egy sor olyan felfedezésbe botlottak, mely megváltoztatta világképünket. Ezek között említhetjük a Föld pontos súlyának, a csillagok távolságának vagy a fény sebességének pontos kiszámítását.

Ahogy múlt az idő, és egyik módszer sem bizonyult eredményesnek, a kutatás a hosszúsági problematika után legendás méreteket öltött, egyenrangúvá vált a fiatalság forrása, az örökké tartó mozgás, vagy az ólmot arannyá változtató formula felfedezésével. A nagy tengeri nemzetek kormányai - köztük Spanyolország, Németalföld és Itália bizonyos városállamai időnként azzal szították fel a tüzet, hogy mesés jutalmat ajánlottak egy működőképes módszer kidolgozójának. A legmagasabbra a brit parlament tette a mércét, amikor 1714-ben a híres Földrajzi koszszúság törvényben a királyért fizetendő váltságdíjjal (mai értéken számolva több millió dollárral) egyenértékűnek nevezte meg a fizetendő díjat, melyet a hosszúsági fok meghatározására alkalmas “megvalósítható és hasznos” módszerért fizet.

Az angol órakészítő, John Harrison, a mechanika géniusza, aki elsőként fejlesztette ki a hordozható óraművel történő precíz időmérés tudományát, ennek a kutatásnak szentelte életét. Elvégezte azt, amit még maga Newton is lehetetlennek tartott: feltalálta az órát, mely magában őrizte az otthon valós idejét, mint egy örök lángot, még a világ legtávolabbi sarkában is.

Az egyszerű sorból származó, magas intelligenciával megáldott Harrison lándzsát tört korának szinte valamennyi vezető tudós koponyájával. Különösen ellenségévé tette Nevil Maskelyne tiszteletest, a greenwichi obszervatórium ötödik vezetőjét, aki elutasította a hőn áhított díjra vonatkozó igényét is, és némely ponton nem nevezhetjük másként taktikáját, mint aljas gazemberségnek.

Formális képzettség és inaskodás nélkül valamelyik órásmester mellett, Harrison megalkotott egy sor, gyakorlatilag súrlódás nélkül működő órát, melyek nem igényeltek kenőanyagot és tisztogatást, melyek a rozsdásodásra közömbös anyagból készültek, és amelyek alkatrészei tökéletes összhangban mozogtak egymással, függetlenül attól, hogyan bukdácsolt vagy hánykolódott körülöttük a világ. Harrison elhagyta az ingát, és különböző anyagokat vegyített össze az óraművekben, olyan módon, hogy amikor az egyik elem kitágult vagy összehúzódott a hőmérséklettől, a másik elem ellenhatást gyakorolt, és folyamatosan tartotta az óra sebességét.

Minden sikere ellenére a tudományos elit tagjai gyanakodva szemlélték Harrison varázsdobozát. A hosszúsági fok díj odaítéléséért felelős megbízottak - köztük Nevil Maskelyne - akkor változtatták meg a játékszabályokat, amikor csak jónak látták, és persze tették ezt leginkább a csillagászok javára, Harrison és a többi “kézműves” ellenében. Mindezek dacára Harrison megközelítésének hasznossága és pontossága végül meghozta számára a diadalt. Követői pedig addig módosították Harrison összetett, kifinomult szerkezetét, amíg az végül alkalmas lett a tömeggyártásra és a széles körű használatra is.

Az öreg, megfáradt Harrison, akit III. György király vett a szárnyai alá, végül 1773-ban kapta meg munkájának jogos pénzügyi ellentételezését - negyvenévnyi küzdelem, politikai intrika, nemzetközi hadviselés, akadémiai rágalomhadjárat, tudományos forradalom, gazdasági fellendülés közepette eltöltött idő után.

Ezek a szálak, a többivel együtt, szorosan egybefonódtak a hosszúsági kör fonalával. Hogy kibogozhassuk őket - és hogy rekonstruáljuk a történetet egy olyan korban, amikor a műholdak hálózata képes néhány lábnyi pontossággal egy-két perc alatt meghatározni egy hajó helyzetét -, újból meg kell vizsgálnunk világunkat.