Első Fejezet

Kang a fűben hasalt, megtermett, pikkelyes teste maga alá gyűrte a hosszú fűszálakat. Karmos kezével csatabárdját markolta, kiterjesztett szárnyaival karját és testét takarta el, nehogy páncélja, vagy pikkelyének csillanása elárulja rejtekhelyét. Csak a füvet látta, s mivel jó egy órája hevert itt, már alaposan megismerkedett a növényzettel. Hosszú, barnás-zöld és kicsit ragadós volt, bosszantóan zörgött valahányszor meglebbentette a szél. A természet többi hangját is megismerhette a vánszorgó percek alatt. Mikor elfoglalta ezt a pozíciót azt hitte, a késő nyári délután csendes időszak, mostanára azonban minden zaj bántotta a fülét. Kabócák zizegtek vadul, Kang szerint minden józan ok nélkül, talán a közelgő telet és vele együtt halálukat igyekeztek ily módon elodázni. A tücskök esztelenül ciripeltek; értelmetlen jószágok. A szárazföldi békák öblöseket vartyogtak, a száraz fű pedig élesen zörgött a szélben.

Hevertében Kang gyűlölte mindet, együttesen és külön-külön is, miközben küzdött a késztetéssel, hogy ordítva próbáljon csendet teremteni. Kétféle hangra hegyezte a fülét: goblinlábak neszezését és goblin-páncélok zörgését várta, de egy hangot sem hallott a flóra és fauna vad ricsaja közepette. Nem látta csapata többi tagját. Nem is hallotta őket, és ezzel elégedett volt. Slith, Kang sivak helyettese pár lépésnyire, jobbra hevert, Emellett legjobb barátja, tanácsadója és bizalmasa is volt, ámbár ezek a rangok nem szerepeltek a Hadmérnöki Dandár katonai hierarchiájában.

Granak, az újonnan kinevezett zászlóvivő Kang mögött hasalt. Granak még sárkányfattyú mércével mérve is nagydarab volt. Egyik kezében kardját markolta, a másikkal pedig az Első Sárkányhadtest lobogóját tartotta – fekete alapon lánckesztyűs kéz markolt egy csákányt és egy kalapácsot. A közelben még jó pár sárkányfattyú lapult és várakozott. A késő délutáni nap egyre közelebb araszolt a horizonthoz, de sugarai még mindig forróságot árasztottak. A forró köveken gyíkok sütkéreztek. A sárkányfattyak nem voltak hüllők, bár némileg hasonlítottak hozzájuk – magas, kétméteres emberforma gyíkoknak látszottak, és a legtöbb embernél jobban forgatták a kardot és a lándzsát. A fémszín sárkányok gonosz mágiájával eltorzított tojásaiból születtek hosszú évekkel ezelőtt, még a Dárdaháború idején.

A sárkányfattyak voltak Takhisis Úrnő rettegett rohamosztagosai és jó okuk volt azt hinni, hogy megnyerik a Dárdaháborút, éppen ezért mindannyiukat megrázta, mikor mégsem ez történt. Nemcsak veszítettek, de az Úrnő parancsnokai is sorsukra hagyták őket. A magukra maradt sárkányfattyakat az átkozott Solamniai Lovagok, és a háromszor is átkozott elfek, no meg az úgynevezett Fény népeinek többsége üldözte és irtotta, de a Sötét oldalról senki nem segített nekik. Erősek voltak, kéretlen szüleik – arany-, ezüst-, bronz- és réz-sárkányok – intelligenciájával és mágikus képességeivel rendelkeztek, és mivel többé nem volt szükség rájuk a háborúban, minden nép veszélyesnek tartotta őket. Néhány sárkányfattyú csapat rablásra és gyilkosságra adta a fejét, hogy életben maradjon. Kang sejtette, mi történik azokkal, akik így próbáltak meg élni és sejtelmei rendre beigazolódtak. Lemészárolták őket.

A háború legalább arra megtanította Kangot, hogy az élet rövid és értékes dolog. Együtt tartotta kis seregét, és a Kharolis-hegységbe vezette őket, messze a civilizációtól. Remélte, hogy a világ békén hagyja őket. Végtére is, fajuk utánpótlás híján kihalófélben volt. Mágiával teremtett lények voltak, a fémszín sárkányok tojásaiból keltek ki és nőstények híján képtelenek voltak a szaporodásra. A tojásokból, úgy hitték, csak hím sárkányfattyak születtek; a Sötét Úrnő parancsnokai úgy gondolták, hogy ilyen erős és veszedelmes lények csak addig létezhétnek, amíg szükség van rájuk. Amint haszontalanná válnak, könnyű lesz megszabadulni tőlük. A világ tartozik nekünk annyival, hogy békén hagy minket, gondolta Kang…

– Uram! – szisszent valaki. Kang kinyitotta a szemét, teste összerándult, mintha álmából riadt volna föl, pedig ébren akart maradni. – Uram – hallatszott Slith fojtott suttogása és mintha halk kuncogás kísérte volna. – Horkolt, uram! – Dühös volt magára – bármelyik katonáját pellengérre állíttatta és lefokozta volna, ha alváson kapja egy ilyen helyzetben. Igyekezett a feladatra összpontosítani. Találhatna kifogásokat magának; például az idejét sem tudta már, mikor aludt egy jót utoljára. Ugyanakkor azt is tudta, hogy egyetlen emberétől sem fogadná el ezt a magyarázatot és az ördögbe is, magától sem fogadja el. A helyzetet tovább rontotta, hogy egy légy is az orrára szállt. Kang megrázta a fejét, a légy felröppent, de az átkozott rovar továbbra is a feje körül zümmögött, bosszantó hangja hozzáadódott a surrogás, zizegés, cirpelés és vartyogás kakofón kórusához. Az otthonukról álmodott, a sárkányfattyak erődjéről, amit fölgyújtottak. A bosszantó törpéket is látta álmában, a szomszédaikat, akik kezdetben minden bosszúság forrása, később a sárkányfattyak megmentői lettek. A törpék fosztogatni jártak a sárkányfattyakhoz, a sárkányfattyak pedig olykor lerohanták a törpék faluját. Így ment ez hosszú éveken keresztül, oda-vissza. Aztán jött a Káoszháború, az Első Sárkányhadtest Hadmérnökei pedig bevonultak, hogy fölajánlják szolgálataikat Takhisis Lovagjainak.

A lovagok elfogadták a szolgálatukat, és latrinák ásására akarták befogni őket. Kang és katonái fölháborodottan és méltatlankodva elhagyták a sereget és visszatértek otthonukba, amit távollétükben a törpék fölgyújtottak. A csapás azonban váratlan áldással is járt; az események különös láncolata folytán, melyet Kang később a Sötét Úrnő gondviselésének tartott, a törpék olyan kincshez vezették őket, mely többet ért, mint minden ékkő Takhisis koronájában. Alig pár mérfölddel távolabb onnét, ahol Kang és katonái hevertek a goblinokra várva, akik hosszú hónapok óta hajszolták és irtották őket, húsz sárkányfattyú nőstény várakozott. Már elmúltak egyévesek, csaknem teljesen felnőttek, amennyire Kang meg tudta állapítani. Még nem voltak szaporodásképesek, és fogalma sem volt, mikorra lesznek azok. Eszébe jutott, hogy azt hallotta valahol, a nőstény sárkányok ötvenéves korukban válnak ivaréretté.

Kang remélte, hogy a sárkányfattyú nőstények gyorsabban fejlődnek, máskülönben talán már nem marad hím, hogy elvégezze a dolgát. Jól tudta azonban, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet siettetni. A nőstények fajtájuk megmentői voltak, ő pedig úgy vigyázott rájuk, ahogy mások a kincseikre – szigorú felügyelet alatt, éjjel-nappal őrizték őket. Kezdetben olyan egyszerűnek tűnt az egész. Kang úgy gondolta, elhagyják a Kharolis-hegységet, és északnak tartanak, hogy megalapítsák saját városukat. Az egyik törpétől még térképet is kaptak, rajta egy elhagyatott törpe várossal, amely kőből épült és a papír tanúsága szerint Teyrnek hívtak. Amint elérik Teyrt, a falak, az őrtornyok és kapuk között biztonságban érezhetik magukat, és végre szabadok lehetnek, szaporodhatnak, boltokat és tavernákat, műhelyeket és malmokat építhetnek, úgy élhetnek, mint bármely másik faj Krynn világán.

A sárkányfattyak elhagyták a Kharolis-hegységet és átkeltek a Por Fennsíkon. Az első száz mérföldet két hét alatt tették meg. Aztán, szinte a semmiből megjelentek a goblinok. Kang kis csapatát egész horda támadta meg. Északról érkeztek és súlyos csapást mértek a sárkányfattyakra. Kang serege a nőstényekkel egy farm épületében húzta meg magát és egy hónapon át ostrom alatt álltak, míg végül kifogytak az élelemből és ivóvízből. Két választásuk maradt: elmennek, vagy éhen vesznek. Mikor kitörtek az ostromgyűrűből, alig húsz mérföldet tudtak megtenni, mikor a beköszöntő tél elől menedéket kellett keresniük. A goblin rajtaütések megritkultak, de sosem szűntek meg teljesen.

Mindig a közelben voltak és megtámadták az őrjáratokat, a vadászokat. A következő évben csak sokára köszöntött be a tavasz, Kang serege pedig napi tíz mérföldet tudott csak haladni. Alig volt élelmük, fosztogatni kényszerültek, növényeken, takarmányon éltek, ami éppen csak elégnek bizonyult maguknak és a szekereiket húzó ökröknek. A dandár már több mint egy éve úton volt, de ez idő alatt alig pár száz mérföldet tudtak megtenni. Mások talán megtörtek volna a nyomás alatt, de Kang sárkányfattyai összetartottak. Kang esküt tett a társainak, hogy megóvja a nőstényeket, és biztonságos otthont épít a gyermekeiknek. Az eskühöz a dandár többi tagja is csatlakozott. Eddig minden sárkányfattyú megtartotta a szavát. A sereg a térkép szerint ekkor alig ötven-mérföldnyire járt Kari-Khantól délre, a Khur-hegység tövében. Úti céljuk még százötven mérföldnyire volt tőlük. Kang pillanatnyi célja az volt, hogy elérjen egy utat, ami északkeletnek, aztán keletnek tartott, éppen arra, amerre menniük kellett. Az úton gyorsabb ütemben is haladhatnának, talán még a goblinoktól is sikerülne távolabb kerülniük. A lágy dombvidék és a magas fű segíthet megállítani a goblinokat, gondolta Kang. Visszaverhetnék őket és elérhetnék az utat, ami ötven mérföldre északnak haladt. A sárkányfattyak veszteségei súlyosak voltak, minden elesett sárkányfattyú tíz goblint küldött maga előtt a halálba, amazok mégis kitartottak, akár egy falka éhes farkas. Kang sosem találkozott még ilyen kitartó, zsákmányukat ennyire elszántam hajszoló goblinokkal. Valaki veszélyesebb, félelmetesebb állhatott a goblinok mögött, aki ostorral hajszolta őket a sárkányfattyak ellen. Kang szívesen megtudta volna, ki az. Fogná azt az ostort és feldugná…

Kang megemelte a fejét és a levegőbe szimatolt. Megcsóválta a fejét. Nem kellett volna ennyire hegyeznie a fülét. A goblinok szaga – akár a rothadó hűsé – az orrát facsarta, és egyre erősebben, egyre közelebbről érződött. Látta, ahogy Slith is óvatosan fölemeli a fejét, és a parancsnokára néz. Kang megérintette az orrát Slith pedig bólintott, és délnek mutatott az alig negyvenméternyire lévő fák felé. Kang várt. Egy rajtaütés csak akkor működik, ha az áldozat már a csapdában van, nem korábban. Türelemre intette magát, pedig szívesen fölpattant volna, hogy ordítva támadásba lendüljön. Magában számolni kezdett: – Egy, kettő, három… – megmarkolta a csatabárdját. A nap forrón sütött, ő pedig tovább számolt. Az jutott eszébe, vajon tényleg igaz-e, hogy a mocsári törpék csak kettőig tudnak számolni. – …százkilencvenkilenc, kétszáz. Kang fölállt és a rét túlsó vége felé nézett. Húszméternyire tőlük, nagyjából száz goblin sorjázott elő a fák közül. Kang csapatának többi tagja csillogó szemmel, várakozva nézett parancsnokukra, és megmarkolták a fegyvereiket. A goblinok híresen rövidlátó népség, nehezen vették észre a kétméteres bozakot, aki szinte az orruk előtt bukkant föl. Továbbmeneteltek, és beletellett egy kis időbe, mire az egyik goblin húgy-sárga arcára kiütköztek a felismerés jelei. Apró malacszeme kitágult, szóra nyitotta a száját.

– Ezred… támadás! – kiáltotta Kang. A sárkányfattyak villámgyors – és a goblinok szemszögéből halálos gyomok gyanánt bukkantak elő a fűből. Kangtól jobbra az Első Osztag csaknem hetven főt számlált. A Második Osztag, bal felől, hatvan sárkányfattyúból állt. A két osztag és Kang csapata egyszerre rontottak a megriadt ellenségre. A goblinok lándzsákkal és kaszára emlékeztető, durva megmunkálású görbe kardokkal harcoltak, a sárkányfattyak pedig már megtanulták, hogy egy ronda, rozsdás, csorba goblin kard is éppen olyan halálos tud lenni, mint egy solamniai csillogóra pucolt fegyvere. A goblinok olykor rövid íjakat is használtak, de rossz látásuknak köszönhetően legendásan rossz íjászok voltak, ám egy felhőnyi nyílvessző, ami dühös méhrajként tölti be a levegőt, előbb-utóbb eltalál valamit.

Kang több mint ötven sárkányfattyat veszített már a goblinok elleni harcok során. Az eltelt idő alatt nem tanulta meg tisztelni őket, viszont egyre hevesebb gyűlöletet érzett irántuk. Kang a testőre előtt rohant, ki akarta használni a meglepetés erejét. Az egyik sárga bőrű, karikalábú, nyáladzó goblin Kang felé bökött a lándzsájával. Bárdjának csapásával kettévágta a fegyvert és egy bordareccsentő rúgással a társai közé küldte a nyomorultat. Egy másik goblint a mellkasán talált el. Vér fröccsent és a goblin nedves rongycsomóként összerogyott. A többi sárkányfattyú ekkor érte utol Kangot, kardokkal és fejszékkel, karmokkal és öklökkel, farokkal és lábakkal rontottak a goblinokra.

Fém csendült fémen, halálsikolyok szálltak a levegőben, csupa ismerős hang Kang fülének. Bár a csatazaj olykor fülsiketítő volt és elordított parancsát talán senki nem hallotta volna meg, mégsem tűnt olyan hangosnak, mint a rovarok ricsaja alig pár perccel korábban. Slith alig pár méternyire a jobbján harcolt, egyszerre két ellenféllel szemben, mégis könnyedén helyt állt. Slith észrevette parancsnoka pillantását, és még egy vigyorra is futotta az erejéből, mielőtt visszatért volna ellenfeleihez. Kang örömmel látta, hogy Slith ellenáll a kísértésnek, hogy fölvegye megölt áldozatának alakját, ami a sivakok veleszületett mágikus képességének számított. Bizonyos helyzetekben talán hasznos lett volna goblinná változni, de egy ilyen, több száz fős ütközet közepette a barát könnyen összetévesztheti az ellenséggel, hiszen nincs idő meggyőzni a másikat arról, hogy az illető is sivak. Kang kitért egy lándzsadöfés elől, visszavágott, de elhibázta. Két gyors lépéssel leküzdötte a kettejük közti távolságot, és ismét lecsapott a bárddal.

A goblin megpróbálta lándzsájával hárítani az ütést, de a lándzsa nyele nem bírta ki a csapást. Az ocsmány kis lény oldalra lépett, és kardot rántott. Kang éppen le akarta metszeni a kis dög ronda fejét satnya válláról, amikor megcsúszott egy meglékelt koponyájú goblin hulla agyvelején, és elveszítette az egyensúlyát. A goblin vörös szeme fölcsillant, és Kangra vetette magát. Ekkor Granak tűnt föl parancsnoka fölött, baljával magasra tartotta az ezred zászlaját. Jobb kezében hosszú-kardot lóbált, egyetlen erőteljes mozdulattal fölnyársalta a goblint, amit aztán lábával taszított le a pengéről. Kang azonnal talpra ugrott, és már fordult is a következő ellenfele felé, csakhogy egyet sem talált. A goblinok visszavonulóban voltak, míg Kang katonái fegyverüket rázva vad csatakiáltást hallattak.

– Kevesebb vidámságot és több fegyvercsörgést, katonák! – kiáltotta rosszallóan Kang. – Utánuk! Egyetlen goblint se hagyjunk élve! – A baazok és sivakok, akik az első vonalat alkották, lelkes kurjongatások közepette indultak meg, és vidáman ecsetelték a goblinoknak, milyen szörnyűségeket szánnak nekik. Kang utánuk bicegett. Sosem volt jó futó és a bokája is kibicsaklott, mikor elesett. – Menj! – kiáltotta a testőrének. – Majd utolérlek benneteket!

A katonák elviharzottak mellette és hamarosan le is hagyták. Kang éppen elérte a fákat, mikor hangos fegyvercsörgés és vad kiáltozás ütötte meg a fülét. A fák közül hallatszó hangok megrémisztették, és aggodalommal töltötték el. A goblinok megfutamodtak, Kang pedig arra számított, hogy meg sem állnak az óceánig, akik pedig életben maradnak, legközelebb kétszer is meggondolják, mielőtt újból sárkányfattyakkal kezdenek ki. Legalábbis erre számított, harcra semmiképp. Jókora alak lépett ki egy fa mögül és Kang elé toppant. Sárgás bőre volt, akár egy goblinnak, de magasabb, szélesebb és erősebb volt nála. A tekintete is értelmesebb és ravaszabb volt, nem hunyorgott vaksin, mint alacsonyabb társai. Nehéz vért volt rajta, és ügyesen forgatta a kardját. Hobgoblin! Egy nyavalyás hobgoblin! – gondolta Kang, majd: errefelé nincsenek hobgoblinok.

Sajnos utóbbi gondolatát hamar elűzte első gondolata. A hobgoblin széles suhintással csapott Kang felé. Kang válaszul meglendítette a csatabárdját, ám a hobgoblin ügyesen hárította és ellentámadása kis híján leszelte Kang fegyverforgató karját. Kang meglepetten hátrált néhány lépést, a hobgoblin pedig könyörtelenül tört előre. Kang hárított a fejszéjével, majd farkának egy csapásával térdhajlaton találta ellenfelét, aki megrogyott és hátratántorodott, neki egy fatörzsnek. Lecsapott a fejszéjével, át a hobgoblin mellvértjén, mélyen ellenfele gyomrába. Nem állt meg vizsgálódni, hogy megtudja, élre még, csak az számított, hogy sikerült megállítania egy pár pillanatra. Ki kellett derítenie, mi folyik itt. A testőrei máris mellette termettek, távolabb a fák közt pedig egy sokkal nagyobb csata mozzanatait látta és hallotta. Slith csörtetett elő a fák közül, egész testét goblinvér borította.

Egyik karján és combján friss vágások húzódtak.

– Uram! – kiáltotta Slith. – Csapda!

– Tudom, hogy csapda, az ördögbe is – dübörögte Kang. – Mi terveztük így…

– Ezt nem mi terveztük, uram – mondta Slith komoran. Kang végre felfogta, miről beszélt Slith. A sárkányfattyak meg akarták lepni a goblinokat, ehelyett a goblinok lepték meg, és csalták csapdába őket. – Legalább ötszáz hob lehet a fák között! – magyarázta Slith lihegve. – És legalább ezer gobbó.

Kang cifrán káromkodott. Terve, hogy meglepetésszerű támadásával időt és teret nyer a goblinokkal szemben, romokban hevert a lábai előtt. Pedig átkozottul jó kis terv volt, nehezére is esett fölhagynia vele, de belátta, hogy elbukott és ha nem talál ki valamit azon nyomban, nem csak a terv hever majd a földön. Kang a testőrei felé fordult és intett a legközelebbinek, egy Harvah’k nevű bozaknak.

– Kerítsd elő Gloth-t – parancsolta Kang. – Valahol arrafelé van. Mondd meg neki, hogy az Első Osztaggal vonuljon vissza az utánpótlási csapatig. Az ő fedezetükkel hátrálunk vissza. Leshhak! – kiáltott Kang egy másik sárkányfattyúnak. – Keresd meg Yethiket és mondd meg, hogy tegye ugyanezt a Második Osztaggal. – Slith, te pedig szaladj vissza Fulkth-hoz és mondd meg neki, hogy az íjászok fedezzenek minket. Muszáj, hogy nyerjünk egy kis időt, amíg átcsoportosítunk és eltűnünk innét! – Slith nem szólt semmit, csak futásnak eredt. Kang figyelte, hogyan cikázik át a fák között, fürgén, hangtalanul és halálosan. Ha valakinek sikerülhet célba juttatni az üzenetet, akkor ő az.

Kang a többiek felé fordult.

– Keresnünk kell egy helyet az ezrednek, ahová visszavonulhatunk. Granak, olyan magasan lobogjon az a zászló, hogy mindenki jól lássa. Tudod, mi a dolgod.

Tíz perccel később Gloth és Yethik katonái elkezdtek visszahúzódni a fák közül, és a nyílt terepen rendezett vonalat alkotva hátrálni kezdtek. Mögöttük egy dombgerinc húzódott, Fulkth és az utánpótlás a tetején várakozott, vigyáztak a nőstényekre és a társzekerekre. Kang fejében máris új terv kezdett kibontakozni. A goblinok nem üldözték őket a nyílt terepen át, hanem megálltak a rét szélénél. Néhány goblin nyilazni kezdett, de máskülönben nem támadtak – rossz jel. Egy ilyen helyzetben a goblinok általában ész nélkül rontottak volna az ellenségnek, csak a harcra és mészárlásra gondolva. Valaki visszatartotta őket. Ugyanaz, aki a ravasz csapdát kieszelte, aki okosabb a goblinoknál, levezényelte a csatát és fegyelmezett rendbe szedte a goblin hordát. Ugyanaz a valaki, aki hobgoblinokkal erősítette meg a seregét. Új, ismeretlen ellenfél parancsolt a goblinoknak, aki Kang és az álmai közé merészelt állni. Kangnak csak egyetlen lehetősége maradt, amit ez idáig nem fontolgatott, s amitől keserű epeíz töltötte meg a száját.

Visszavonulás.