Edgár Allan Poe:

Annabel Lee

(Lee Annácska)

Sok-sok hosszú esztendeje már

tengerpart bús mezején

élt egy kis lány – ismerhetitek

Lee Annácska nevén

s csak azzal a gondolattal élt,

hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én,

Lee Annácska meg én.

De szerelmünk több volt mint szerelem

tengerpart bús mezején.

Irigyeltek még az angyalok is

fenn a felhők tetején.

S ez lett oka, hogy, sok éve már,

tengerpart bús mezején

felhők közül jött egy csúnya szél

s meghűlt Annácska, szegény;

s elvitték úri rokonai

s egyedül maradtam én:

koporsóba csukták el őt

tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,

hogy boldogabb ö meg én,

az lett oka (mind jól mind jól tudjuk ezt

tengerpart bús mezején)

hogy jött felhőből éjjel a szél

s meghűlt s meghalt a szegény.

De szerelmünk több volt mint soké

ki nagyobb mint ő meg én,

okosabb mint ő meg én

s sem az angyalok a felhők felett,

sem az ördögök tenger fenekén

nem tehetik, hogy, szívtől a szív,

elváljunk, ő meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord

Annácska küldi felém:

s csillag ha ragyog, már véle vagyok,

Annácska szemét lesem én;

s így az éj idején veled éldelek én,

jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,

melletted a sir fenekén,

tengerpart bús mezején.

Babits Mihály fordítása